Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Thomas Jefferson

Másnap korán keltem, felvettem az új felszerelésem, és kértem alá egy masszív vastagszövésű acélhálót, afféle láncing képpen.
valami újféle szutyok amit a külföldi kommandósok használnak, CQBn alkalmazzák felfogja a karabély lövést... ez nekem pont haszon, mert ha épületharcban ilyen jó akkor közelharcot is bírnia kell.
reggel 8 kor már kint voltam a leszálló pályán, és fogadtam a 20 új katonát, akikket átvezettem a helyen, és beosztottam őket, munkára.
kit építésre, kit őrjáratozásra.
3 spetsnaztost magam mellé vettem, és elindultam a dimbes-dombos rész felé, ahol tegnap azt a régi katonai bázist láttam.
a bár határán lépnénk át, amikor Szvetlána utánam kiállt.
Várj! Várj meg!
Vissza fordultam.
Mit keresel erre? kérdem tőle.
Veled akarok menni!
Nem, Szó se lehet róla! Mondtam
Ekkor kicsit ökölbe szorította a kezét, és mellkason vág. Veled megyek ha akarod ha nem! mondta.
Vettem egy mély levegőt, és nyugodtan válaszoltam neki:
Rendben, de maradj a közvetlen látóteremben és ne szaladj semerre se!
Rendben van! Mondta teljesen felvillanyozva.
ezt letisztázva tovább mentünk, semminemű Probléma nélkül elértük azt a katonai bázist, bent szétváltunk keresni a romos épületek közt valamit ami még felhasználható lehet...
 
Majd szöveg közbe bemutatkozom meg minden
Augusztus 11. edike, 15:26 Kijev,Katonai Kaszárnya
-Maguk emberek,újak,nem a Hadseregben,a Zónában,4 éves szolgálat után megkapták maguk a jutalmat!A Poklot,mit Csernobilban neveznek,külön féle eltorzúlt állatfajok,banditák,Rablók,Zsoldosok,és 1éb civilek vannak ott,ezen kívűl...Halált okozó úgynevezett Anomáliák,és sok pénzt érő Relikviák,amiket le kell adni külön féle Tudósoknak,a Zónába tartózkodók száma kb. mostanra 80 lehet,a katonaságból kb. 85-90 között van,Nos,maguk 10 en,nézzük csak...
Elővesz 1 doszíét az asztaláról,kinyitja és keresgélni kezd,a 3 adik voltam a sorrendbe,mikor az én nevemre ért és szólitott,felemelt fejjel tisztelegtem,és elkezdte:
-Jurij Kalasnyikov,Származás Magyarország,melyik nyelven tudsz jobban?
Magyarul is és oroszúl is elmondtam ugyan azt a kis versikét amit megjegyeztem még őskoraim óta,megértette az orosz,magyart nem annyira,
-Szoval maga - Folytatta a hapsi - ....hmmm....látom mi történt,őszinte részvétem,látom elhagyta családja és felcsapott katonának,hát...Fegyvere van?
-Igen,1 úgy nevezet AK47 es,és egy M9 es,hangtompitóval
-Képzetségei?
-Lövész vagyok,mostanság tanultam Mesterlövész kedni,Helikoptert vezetni is kissé tudok,de csak ha fel akarják robbantani...
-Jaj de vicces maga...Átnyújtott nekem is 2 elsősegély csomagot és 1 kötszert meg valami Detektort,Bear volt a neve
-Figyeljen,úgy mint amikor a többieknek mondtam,ezekre lessz a legnagyobb szüksége,főleg az elsőkettőnek...
Majd lépett a következő ember felé,mikor befejezte tisztelgett elöttünk majd elmondta:
-Maguk,Bátor emberek,tiszteletett érdemelnek - és homlokához emelte / alakba a tenyerét,mi ugyan ezt tettük majd folytattta - Ha vissza is térnek,10 ük közűl 1,5 éli túl,az a fél,imádkozzon hogy 1 keze a feje és a teste legyen az 1 ik fél,ne forditva,és most!LELÉPNI KATONÁK
És a helikopterre mutatott,felvettem a Terepruhámat,bepakoltam élelmiszert,Fiam fotóját,1 Laptopot,persze kód záras táskával vittem,terep ruhám alá golyóálló mellényt vettem,a sugárzás mérőmet a helikopteren bekapcsolták,kibiztositottam fegyverem,és vártam a határt....

Milyen volt kezdésként?
 
Kora délután ébredek fel. Körülézek, körülöttem senki. Kisétálok a faluba, 1-2 új arcot látok, ahogy leülök közéjük meginni 1 energiaitalt, hallom hogy az egyik megölt 1 vérszívót.Beszélgetnek, próbálok elcsípni néhány infót, de nem sok mindent hallok.Lemegyek a kereskedőhöz tud e valami melót, vagy infót.Aztmondja épül egy félkatonai szervezet bázisa valami Rostok nevű helyen ot körülnézhetnék mi a helyzet.Meló nekem nem sok van, esetleg annyi hogy elő kéne szedni egy embert, valahol Agroporm a szeméttelep és sötétvölgy között van átküld 1 nevet és egy fényképet.Miközben indulok kifele, még annyit mond hogy nézzem meg jól az embereket, lehet gázálarc van rajta. Felmegyek, beülök az uazba,elindulok a szeméttelep fele. Most nincs sok kedvem kerülgetni a katonákat, az őrposzt előtt 30 méterrel megállok, lassan odasétálok az egyik katonához.A csávó eléggé ki van akadva, mondom neki szóljon a felettesének.Hezitál vagy egy percig, ám ekkor előjön egy tisztnek látszó csávó és félreint.Aztmondja helyben főbelőhetne, de jópénzért átengednek.Odanyújtok neki 1000 rubelt, a csávó néz rám kérdően, majd megszólal.Ennyit ránkszán? Sietek, és nincs magukkal semmi bajom, valamiből meg kell élniük. Gond nélkül továbbengednek a katonák.Ha már errejárok, megnézem hogy haladnak a bázis kiépítésével. Szívesen fogadnak minden stalkert, ahogy látom elég jól ki vannak már építve az egykori ólak.Az ottani szerelőnek eladom a banditák fegyvereit, egy ezrest kapok értük.Megkérdik tudnék e generátorba alkatrész szerezni.Megkeresem a táborvezetőt, mondom neki a legmegbízhatóbb emberét küldje le a mocsárba, megadom a koordinátákat, talál ott 1 öregy csávót, ha nincs ott várja meg. Ő majd ad alkatrészt, de semmi esetben se merje bántani, mert levadászom.Még eszembejut az öreg "ellátmánya" odaadom a stalkernek adja át az öregnek, és mondja meg: Fürge üdvözli. Kisétálok, beülök a kocsiba, és irány tovább.A szeméttelepen gond nélkül áthajtok, közeledek Rostok felé.Az úton előttem 3 kutya, rálépek a gázra és szépen áthajtok rajtuk. Ahogy meglátom az épületeket, az úton 1 kordon van feketeruhás emberek őrzik. Megállok előttük, óvatosan kiszállok. Megkérdezem az őrt, mivan itt? Rámtartott fegyverrel elkezdi a mondókáját, hogy ez egy a Szolgálat által őrzött biztonságos terület, fegyver a tokjába, csak úgy engednek be.Jólvanmondom nem akarok bajt, aztmondja ha be akar állni közénk, vagy szüksége van valamire, menjen a bázisra, van szerelőnk, orvosunk, szakácsunk.Miez kérdem 3csillagos szálloda? mondom nevetve, majd minden fegyveremet elrakva,visszamegyek a kocsihoz és szép lassan behajtok a területre. Lassan megyek, szűk itt a hely. Meglátom a szintén őrzött terület bejáratát, leparkolok szemben és feltartott kézzel odamegyek az őrhöz, ő is elmondja a mondókáját, miután végzett, megkérdi mit szeretnék.Vennék egy kis lőszert, ennék valamit és maradnék éjszakára ha meg lehet oldani. Menjen, de azt nem ígérem meg hogy itt éjszakázik, kérdezze meg valakitől odabent.

Szerintem jó lesz Waldar taps1
 
Megjött a hapek,bele egyezett a Yantarosba,elindultunk,előszőr a mocsárhoz mentünk,egész végig nem volt semmi baj,mikor elértük a Yantar határát néhány hullát láttunk a távolban,nem törődtünk velük,mikor megérkeztünk Yantar ba,valaki lőt ránk,fedezékbe vonultunk,átvizsgáltam a helyet,az 1 ik Hulla volt, az,Szemem elé emelem Obokanom Célkeresztjét,és tüzelek,le repül a feje a gyereknek,oda megyek,1 kötszer volt nála azt elvettem,észre vettem a bunker körvonalait,mondom ez könnyű volt,oda megyünk mind a 3 an,benyitunk,még 1 ajtó,nem tudjuk kinyitni,a hátsó is bezár,Karantén ban vagyunk,majd hirtelen sugárzás tisztitó vegyszer jön minden oldalról,majd a 2. odik kapu is kinyílik,bent vagyunk,néhány Ökológus volt bent,1 Szaharov nevü volt a vezérük,2 társam leült,én oda mentem Szaharovhoz,bemutatkoztam énis,ő meg megkérdezte nem csatlakoznánk a kis kutató csapatához?1 ideig persze...mondom jólvan,már 5 en voltunk,a bunker tetején üldögéltünk a történtek után 10 percel,majd feljön 1 Proffeszor és mondja mennyek le,lemegyek,Szaharov jön elém kezét kulcsba fogva a háta mögött ezt mondja:
-Figyeljenek,itt van 1 Busz megálló nem messze inen,ha megvizsgálják nekem,hálás leszek maguknak,és átnyújtott 1 Veles nevü detektor Prototipusát
-Ez csak Prototipus,kimutatja a Relikviák helyét,másik 2 társa Bear el,az utolsó 2 meg a leg1szerübbel fogja megcsinálni a vizsgálatokat,megnézzük mi a hatása
-Oké,mikor kezdünk?
-Ha lehet máris,na indulás!
Kimentem,szóltam 2 társamnak és a másik újdonsűlt 2 nek,szét osztottuk a detektorokat,és elindultunk,1 érdekes csővezetéken átt mentünk,mikor észre veszünk 1 Zoombit már 2,úristen már 5 en vannak,elővesszük fegyverünket lőni kezdjük őket,1 ikük az nem hal meg,de erősen sajog a fejem,lelőjük azt is,majd 1 érdekes eltorzúlt fejü mutáns képét látom az elmémben,fejem fogni kezdem,letérdelek,majd megláttok 1 pasast a mutáns mellet aki lelövi azt,bemutatkozunk,
-Gonta vagyok és te?
-Én.....
BÁrki lehet ez az ember ha akarja de ha senki se akkor ez is NPC lessz
Waldar jó lessz kezdésként ^^
 
Zini fejedbe, már tököm tényleg ki van veled, vagy befejezed a nagyot szólásokat, és képes vagy normálisan játszani, vagy szarunk rád és a fejedre és figyelembe se fogunk venni!
te tényleg nem tudod mi az a szerepjáték, a restart okát, és lényegét se fogtad fel.
és innentől nem érdekel ha törlöd az írásodat vagy sem, nekem tényleg tele van már a tököm az értetlen tudatlan fajtáddal te ****
 
Waldar üdv köztünk

Másnap a csoport egyik része a zuhanyzó kialakításának a másik a toronyban lévő tartály víztartállyá alakításának fogtak neki és még egy harmadik a víz eljuttatásán dolgoztak. A tartálynak a tetejére egy nagy csövet raktak ahova helikopterrel betölthették a vizet. Ezen most Gyúlékony klóros papírcsíkokat dobáltak bele majd az egészet begyújtották. Ez alaposan kiégette és fertőtlenítette. Ezt az alján kiengedtük. Ezalatt a csővezeték összeköttetés megszületett a zuhanyzó és a tartály között. A csapot a toronyban és magában a zuhanyzóban is el lehetett zárni. Egy nagy teherszállító helikopterrel feltöltötték a tartályt. Ezesetben a zuhanyzói csapnál zárták el. Mivel az még nem volt készen. Amíg ott dolgoztak addig a többi vezetéket vizsgálták nem e szivárog. Ezután egy halványkék festékkel kifestettük a szálló falait belülről bekerültek a bútorzatok. Van egy ágy matraccal. Egy lakatos szekrény és a tagoknak egy széf is. Továbbá egy kis asztal 2 székkel és egy ablak ami vas lemezzel fedhető. Van 3 szint a dutyinak és egy szint a sztalkereknek persze nekik fizetni kell érte. Már el is foglaltam az én szobámat a 44est. Ledőltem aludni. Holnap pillboxokat állítunk fel amiben én is segíteni fogok.
 
Zini akár tetszik akár nem az utólsó esélyedet játszod el szóval gondold meg a következő hsz-ed. Mert most már az következik hogy kizárunk.
 
Megérkeztünk,kiosztottak néhány sugárzás elleni gyógyszert és hányó zacsit,majd mondták:
-Első 2 napra szükségük lessz ezekre,megkell szokniuk a zónát!
A Barakkba vezetett minket,12 személy volt,látszott az a másik 2 személy már rendesen berendezkedett itt,de 1 iküket sem láttam,leraktam a cuccaimat 1 ágyra,megreggeliztem,és a parancsnok hivatására előkerültem másik 9 társammal 1 üt,megakarta nézni hogy tudunk lőni,és előhozott 5 banditátt és 5 Szalma bábút,én oda megyek a parancsnok elé és mondom:
-Uram,én...Nem tudok megölni 1 embert,legalább is lelőni,
-Mért,talán már megis ijedtél a Zónától?
-Nem uram!
-Akkor lője pépé azt a gyáva férgett
Picit meghökkentem,a fejem varkartam,le emeltem AK 47 esemet a válamról,céloztam,és parancs szóra tüzeltem,sajna pontosan találtam fejbe a férget,Varjúk repkedtek fölöttünk,kajára várva,1 társammal kihordtuk az útszélére a hullákat közbe beszélgettünk:
-Téged mi okkból hoztak ide?
-Hát - és felkaptam a hullát - Előre kéne segitenem 1 csapatott,minden honan fogják beosztani ezeket az embereket,de nem én parancsolok nekik,ugyan olyan leszek mint ők,1 különleges ember lessz a parancsnok,aki állitólag nem 1 katona,nem tudom, - és eldobtam a hullát - és hát mivel más nem válalkozott erre a feladatra,és bele egyeztem,ezek után majd kitüntetést kapok és sok lét is persze - és felkaptam a 2. odik hullát - meghát,nincs hova mennem,mintha kitiltott volna a világ,nem is tudom,ezért álltam be a katonaságba,és hülye lövész képzetségem miatt küldtek ebbe a Szar ba - és leraktam a hullát - és te miért jöttél ide?
Felkaptuk a kövi hullát
-Előszőr is mert besoroztak,másodszoris mert majdnem lelőtem 1 csapat társam,harmadszoris mert nekem is szinte ugyan az a múltam mint neked
Leraktuk a 3. adik hullát is,a 4 edikhez futottunk mikor jött a csere,mi bementünk,és kérdeztem van-e itt valahol 1 konnektor,mondta a Parancsnok hogy a barakkban minden ágy mellet 2 is van,oda mentem az 1 ikhez,bedugtam a Laptopomat és naplóm kezdem újra irni: Első nap,Megnézték lövész képeségeimet,berendeztünk a Barakkba,és jól elbeszélgettem egy társammal,majd még folytattom az irni valókat most hivatnak....
 
A portya sikeresen zárult.Egy raktárépületbe mentünk, ahol maradt még pár kanna benzin a baleset előtti időszakról,és ezeket szépen elhoztuk a táborba.A tűz mellett ücsörögtem,és egy bizonyos "Dohányárus" nevű fazontól vettem egy doboz cigarettát.
Az elsőt meggyújtva érzem, hogy ez pont olyan szagú, mint a T-80-as kipuffogógáza. De mindazonálltal kellemes egy ilyen nap után. Valami levest is főznek itt a sztalkerek,csak miután belekőstóltam tudtam meg,hogy egy része zacskós a másik pedig a helyi sertés mutálódott változatából készült leves. Nem ráznak meg az itteni dolgok. Amikor Csecsenföldön szolgáltam, akkor volt részem hasonló látványvilágban. Ahhoz képest ez a hely egy üdülőtábor. Csakhamar hivat a dagi,és kiadja azt a feladatot,hogy le kell kapcsolnom egy helyi bandita brigádot.Erre felé banditának hívják a rosszfiúkat. Hozzátevőlegesen ezek élve megnyúztak egy pénzszedő sztalkert,aki Szidorovics "kólát mindenkinek aztán tejeln" akciójának a végrehajtója volt. Minden esetre szép summát kaszáltak és az én dolgom, hogy elszedjem tőlük. Szólt a főnök is, hogy velem tartanak, de némi önkényes zsebgyarapítás reményében inkább egyedül megyek. Nézzük mink van. Két gránát,amit a csapattól kaptam. F-1-esek. Egy AKS-47-es 5 tárral és ami a fegyverben van. Egy Fort-12-es, három tárral, a késem,és a mancsaim.Gyerünk.

Egy épület felé tartanak. Régi téglaház. Mögéjük lopakodok, és egész közelről sorozom mellmagasságban a társaságot. Az öt paliból négy kidőlt,de egy életben maradt. Kilétemet rejti a gázmaszk,úgyhogy kicsit kikérdezem a főnököt.Kezdem egy pofánrúgással,és, hogy érzékelje, hogy milyen komoly vagyok a kezébe adom az egyik embere ujját. Gerinclövést kapott,úgyhogy a falnak támasztva ül,de csak beszélni tud.
-Szóval hol a summa ?
-Cseszd meg !
-Azt hiszed szórakozni jöttem ide ?
-Hallottam,hogy te is egy mocskos külföldi román vagy !
-Úgyhogy duplán rosszak az esélyeid nálam.
-Dalolj !
-Háháháhá ! Kabbe !
-Fáj ha ezt csinálom.-a térdébe állítom a kést.
Felordít,mert ezt megérezte.
-ÁÁááááááááá !
-Szóval ?
-Szóval mi ?
-Jól van !
-Te akartad ! - kihúzom a kést,és a családi ékszer felé tartok a pengével,de elmondja végül,hogy a málhazsákban van az emberénél. Abban a málhában akad néhány egyéb kacat. Úgylátom van itt egy Tokarev is. Ennek a sorsáról majd döntök. De megvan. Ez lesz a gyilkos fegyver.Látom,hogy próbál a Ppsh-41-ese után nyúlni,de elveszem azt is,és ezt valószínüleg elteszem nehezebb időkre. Úgylátom lőszere is van hozzá,és nem kell közlékenynek lennie. A PDA-n minden fennt van. Rejtekhelyek,anomálikák vagy mik,és a mutánsok járásának útvonalai. Rendben. Lementem ami kell. Visszateszem a kabátzsebébe a PDA-t,odacipelem a hullákat. Átkutatom őket,és még némi plusz pénzt,lőszert,konzervkaját,és bontatlan cigarettát elrakva...megpillantok valami gyönyörűt. Egy gömb ami kék fényt bocsált ki.Mikor megérintem érzem, mintha feltöltöttek volna. Ezt is elrakom,akármi is legyen. A TT-33-ast a vezér kezébe rakom,és a fegyvert a fejéhez emelve a mutatóujjával meghúzom a ravaszt. A következő pillanatban a falon van velő,és a vér. Gyorsan eltűnök innen,és lesprinteltem az egész utat. Mintha ez a dolog az erőterébe vonzana. Leadom a summát és az 50%-a az enyém.Most pedig megmutatom a szerzeményemet a főnöknek.
 
Elnézést kérek előző irásom miatt nagyon össze kapkodtam nem volt időm átgondolni,ha valakinek valami ellenvetése lenne az irásommal Bártran irja meg,Köszike ^^
 
Nem volt azzal semmi baj, nyugi. Az a lényeg hogy írtál, nem úgy mint én, fal1 fal1 legkésőbb holnap írok én is.
 
Pár napot semmit tevéssel töltöttünk a táborban. Amikor jöttek Max-ék azt mondták hogy ők mennek az Aggroprom nevezetű épületekhez. Mert valami nagy dobásra készülnek. Sokunk figyelmét felkeltette ez az ötlet de nem akartak semmit elmondani. Amikor kiértünk a táborból még csatlakozott hozzánk 5 másik stalker. Akiknek hasonló ruházata volt a katonákéhoz, csak más volt a terepmintázat, meg más taktikai mellényt viseltek. A szeméttelepre érve még 3 stalker csatlakozott szintén olyan ruhában. Így 13-an az autó temetőn haladtunk át ahol jól megnézett minket az pár stalker akik ott pihentek. A gyárépületnél megpillantotunk 5 banditát de amint kiszúrtak minket azonnal futásnak eredtek nem lövöldöztünk rájuk. Könnyedén átjutottunk az aggropromi épületekhez. A hátsó épület csoport felől érkeztünk és oda is tartottunk. Bent senkit nem találtunk a szeméten kívül. Max parancsot adott a stalkereknek hogy minden ami használható egy rés eltüntetéséhez egy falon azt hozzák ide középre. Szó nélkül neki láttak, és csinálták.
-Te, ez mi volt ? vonta kérdőre Gregor.
-Ők, az én vagyis a mi csapattársaink.
-Miben társak ? kérdezte Szergejevics.
-Ez hosszú mindent a maga idejében. De most segítsünk a többieknek. Hívatott négy embert és szét osztotta őket a két bejárathoz. Max nem először jár itt az is biztos. Mi meg kezdtük a kipakolást, az épületekből ítélve ez egy katonai létesítmény, a barakok, az őrtornyok, no meg a használhatatlan állapotban lévő btr-ek.
Én és pár stalker a bejárattól jobbra lévő garázsnak titulált lemezes építményt kezdtük átnézni és ki pucolni jó vastagon volt por mindenütt meg pókháló de viszont találtunk egy működő UAZ-t és egy teherautót. Ez már elég nagy szerencse, továbbá volt ott nem kevés fa deszka amilyenekből az őrtornyok is készültek szóval meg lesz az alapja a tömésnek találtunk erős köteleket amiket nem zabált meg az idő vas foga. Minden simán ment, a következő "garázsban is volt két UAZ. Remek most már csak üzemanyag kell beléjük. Minimális mennyiség volt mindegyikben. De az egyik se tele. Esteledett erősen és abba is hagytuk a munkát. Tüzet raktunk, és pihentünk holnap is nagy munka vár mindenkire csak ne essen mert elég borúsra áll az idő. Van még pár épület és a fő épület amit át kell nézni ezeket a mai társaimmal csináljuk a többiek meg a réseket tömik be a falakon. Az már leesett Szergejevicséknek is hogy ez egy újabb bázis lesz, de kinek ez volt a nagy kérdés. Este már nem kérdezősködtünk, inkább pihentünk. Éjjel felzavartak hogy őrködjek, hurrá, de nem baj, nosztalgiázok kicsit a katona időkből, amikor még kis bokor ugró voltam.

Hát, elkezdem alapozni a kis frakciómat amit később Szergejevics vezet majd. Lehet túlgyorsan estem neki a dolognak, ezért bocsi mindenkitől de egyszerűen mostanában elkerül az ihlet. Ennyire futotta. Ha nagyon gázos akkor javítok.
 
Thor a főnök nézegeti az érdekes tárgyat.
-Fiam !
-Te igazi kincset találtál !
-Ez egy lélek relikvia.
-Nagyon értékes !
Caesar:
-Mivel találhatok ilyeneket ?
Thor:
-Itt van !
-Fogd,ez egy "Medve" detektor, ezzel anomáliák közelében megtalálhatod őket.
-Most pedig azt hiszem illene ezen túladni.
-Ismerek valakit a bárban,aki ezzel foglalkozik.
-Nem mint ez a hájas Szidorovics.
-Hozzá képest nem ér semmit.
-Most már érdekel honnan jöttél ?
Caesar:
-Orosz vagyok.
-Moszkvából jöttem,de már egy ideje itt élek Ukrajnában, és már megkaptam ezt a nemzetiséget is,nem kis árral.
Thor:
-Hmmm..
-Érdekes.
-Én belorusz vagyok, és egézen az ezelőtti évig ott éltem.
-Mi mind szlávok vagyunk,csak ez a Günther srác jött Erdélyből.
-Ottani szász.
-Na de most elég a dumából.
-Meg kell találnunk az ügyfelet.
Utazás közben minden nyugis volt,csak a Szolgálat őreinél kellett hagynunk egy minimális tiszteletdíjat.
A közelben állítólag nem rég jópár kutya garázdálkodott mindaddig,amíg egy a semmiből előbukkant kopasz szolgálatos a PKM-ével cafatokra nem lőtte őket. Azóta biztonságos az átjárás. A gyűjtő egy hangárban volt. Ott van neki berendezve egy kis bolt szerűség. Méltányos árat adott a szerzeményért 16.000 Rubel és ezt igazságosan elosztottuk.A fele az enyém maradt,mert én küzdöttem meg érte,a többi az övüké.
Leugrottunk a bárba, és pár kör vodka és sör után,már arra eszméltem,hogy úgy isszuk hülyére magunkat a szolgálatosokkal,mintha már rég örök haverok lennénk.
Az egyik véletlenül elkotyogott valamit egy bizonyos találkozóról a banditákkal.Nagy lóvé van benne,és úgy látom ez az ürge lehet a szolgálat korrupt ügyfele. Holnap este nyolc.Szólok a főnöknek,és meglátom mit tehetünk.
 
-IVAN!Gyere csak ide...beszélgetnem kell veled - szólt a parancsnok,én engedelmesen oda mentem majd folytatta - Néhány emberünk,régebb óta szimatól ezek után a Stalkerek után,terep szinü ruhában vannak de a fene is látja hogy ezek nem katonák,pedig azok,3 an vannak,1 ik barátoddal majdnem ugyan olyan fakó mintázatú az 1 ik szennyesetek,azt majd kimossuk,és elküldünk titeket,mozgolódást látunk,és a hírek azt beszélik Aggropomba tart 1 csoport,épüljetek be közélyük...Tudjatok meg mindent...És jó pénzért és rangért,adjátok át nekem,vili?
-Értettem uram!
-Lelépni,és MOST kezdődik az "akció",ruhát felvenni,és oda tolni azt a büdös szarházi hátsódat....
Ezért a kifejezésért majdnem bele lőtem 1 et ha tehettem volna,vettem 1 levegőt és eltávoztam,ezt a parancsnokot még lelövetem,elküld kémkedni az isten szara mögé,mennyen a fenébe jobb dolgom is van annál,kiveszem laptopom a dugóból és beteszem a kódzáras táskába,bellé az étel meg minden,felvettem a most kimosott fakó ruhámat,mellé AK meg minden,rá golyóálló,még a fiam képét a táskába,sugárzás mérőt felakasztottam,gázmaszk fel,és Grigorij al Így hivták a tegnapi hulla rakó társam Elindultunk várakozó társaink felé,veteránok voltak ezek,tisztelegtünk,üdvözöltek,elégé érdekes volt a ruhályuk,nem is katonai,inkább ilyen zsoldos szerü,nem tudom,na mind1,elindultunk,találkoztunk is az 5 emberrel,becsatlakoztunk,út közbe még 3 vakarcs is jött,Aggropomba érve nem történt semmi,hát még akkor kaptam beteget mikor munkálkodni kellet,munka közbe munkálkodni kell azért hogy beépüljünk,egész kedves pasas ok ezek,jófejnek tűnnek,minek ezeket lelőni,talán....Áhh ezt a hülyeséget,oda megyek a "vezérhez" és nevet kérdek,ő mondja:
-Max vagyok,és te?
-Polak,mi okkból vagytok itt?
-Bázis félét épitenénk fel,de ezt ne mond el másnak,végén még kikapok,és röhögve megtoszogatta a válamat majd arrébb lököt,rágyújtottam 1 cigire,leültem a tűz mellé,és néztem a csirkefogókat ahogy veszekednek,1 ik fegyvert fog,gondolom itt az idő,felálok,picikét megütegetem az AK mat a hátamon,erre felfigyelnek,és le emelték a fegyvert,és tovább veszekedtek fegyver nélkül,oda hivott a Vezérem A hadseregből és kérdezte:
-Ez meg mi a franc volt?Mért nem lövetthették le 1 mást?
-Mert akkor te balfék jön a Felmentő sereg,idióta
És vissza ülök a tűzmellé,ő mosolyogva mellém üll,és bocsánatott kér,ez mind 5 másodperc volt,nagyon halkan Ismétlem Nagyon halkan megettem 1 konzervet,majd hátradőltem a barakkban az ágyamra....
 
Hajnalban jött a váltás én meg lementem a tűzhöz, meglepődtem hogy páran már ébren voltak. Max is. Egy saját készítésű teával fogadott , keserű volt de mégis ízletes és nagyon jól esett a csípős hideg reggelen. Az többi éjszakás aludni tért én meg leültem a tűz mellé ismerkedni. Max távolabb ült és csöndben figyelt. Így kivonta magát a beszélgetésből.
- Sziasztok, én Drivij vagyok, ti? kérdeztem a két stalkert.
- Hello Polak vagyok.
- Én Szergej vagyok.
- Ahha, és mióta vagytok a zónában ? kérdeztem mosolyogva.
- Hát egy hónapja. Te ? felelte Iván.
-Hát durván három hete, de ezt is Szergejevicséknek köszönhetem.
-Hogy hogy? kiváncsiskodott Grigorij.
Elsőnapomon majdnem fel falt egy csapat kutya. De szerencsémre segítségemre rohantak és megmentetek azóta össze tartunk. Nem rég találkoztunk Maxékal és ők is hozzánk verődtek. De ti ismeritek őket szóval róluk nem beszélek. erre egy fél pillanatra nagy csend lett, majd egyetértően bólintotak és Maxra néztek. Max csak húzott egyet a poharából. Különös, lehet rosszat kérdeztem. De hát ez van. Megyek alszok ár órát mert utána úgy is folytatódik a munka.
-Hát jólvan , örülök hogy megismertelek titeket megyek pihenek kicsit hosszú volt az éjszaka.
Indultam a barakba de még mielőtt beértem volna Max oda jött és félre így szólt halkan.
-Az az gazság hogy nem ismerem azt az 5 fazont, csak olyanokat hívtam segíteni akiket ismerünk Skinnel. A többiek mind tisztelnek minket mert segítetünk rajtuk, de nem szeretném nagy dobra verni szóval e maradjon a mi titkunk.
-Hát így magunk közt szólva pár szóból kiderül hogy ők katonák ügyesek sőt... De én kicsit régebben kezdtem az ipart mint ők.
-Én kíváncsi vagyok a tervükre hogy mi a feladatuk, szóval minden mehet tovább ahogy eddig. Közeledj hozájuk, kérdezgesd őket, és lehet hogy ők maguk feladják a szerepüket. Jah és nem akarom hogy vér folyjon szóval ha lehet akkor finoman. NA menj pihenni. Ezzel vissza ült a tűzhöz.
Kicsit féltetem Maxot mert nagyon egyenes ember és kinézném belőle hogy oda ül eléjük és nyíltan rákérdez. Leültem az ágyamra és meghúztam a kulacsomat. Majd lefeküdtem aludni.
 
Vissza
Top Alul