Megérkezve a táborba nem várt fejlemények sültek ki. Egy csomó hullát láttam égetés közben, de nem tudom kik voltak. Mindenki megvan. Egy katona sokkot kapott, többen megsérültek. A parancsnokhoz megyek oda, és jelentést kérek. Éppen a vonalakat akarja felállítani.
-Tizedes!
-Igen uram?
-Jelentést kérek!
-Uram. Nem hinne nekem.
-Próbálja meg!
-Uram, nem tudom kik támadtak ránk, de rengetegen voltak.
-Milyen típusú fegyverrel jöttek?
-Uram. Nem volt náluk fegyver. Csak sétáltak, jöttek felénk. Nem tudtuk őket megállítani. Csak jöttek, jöttek és hiába lőttük őket, nem haltak meg. Valami szektára gondolunk, de ez nem magyarázza, hogy miért nem terítette le őket a golyó.
-Nem terítette le őket a golyó? Hogy érti?
-Az egyikbe ez a katona, Nikolaj egy egész tárat eresztett. A gyomrán egy hatalmas lyuk tátongott, de az csak jött és jött.
-Veszteségek?
-Semmi. Szerencsére. Uram! A parancsára várunk!
-Én most nem tudok intézkedni, de kijelölök egy beosztottat, SZERGEJ!
Szergej a legjobb katonám volt még annó Dagesztánban. Felderítőként képzett, és remek lövész, mellette ügyes a védállások kialakításával.
-Uram?
-Egy védállást kell kialakítani, teljes lefedettséggel! Én addig felderítő útra indulok. Maga vigyáz a csapatra! Érti?
-Értettem Uram!
-Amint Tsatsoulin megérkezik jelentse neki, hogy mi a helyzet!
-Értettem!
Elfordultam, és felszerelkeztem a menetre. Magamra aggattam mindent, és felkapcsolt lámpával elindultam a komplexum felé. Este volt, pont jó idő a felderítésre. Mikor már elég mélyen voltam, kikapcsoltam a lámpát és éjjellátóra váltottam. Ahogy haladok egy csapatot pillantok meg a távolban. Rájuk közelítek távcsővel. Fegyvertelen civilek, de valami furcsa bennük.
-Feküdj!
Megfordulok de nem látok senkit. Valaki pedig szólt. Mindegy, lefekszem a bokor alá, és figyelek. Ahogy közelebb érnek észreveszem, a bőrük sápadt, és megereszkedett. A szemük fehér, és alig vonszolják magukat. Te jó isten! Igaza volt a tizedesnek. De ezek feléjük tartanak! Te jó isten! Amint elmegy a horda szólok nekik! Ott fekve megszámoltam őket, összesen 35-en vannak. Amint elmentek továbbállok, az épület felé. Itt tiszta a terep, beérve nyugalom fogad. A pincét nézem át, ahonnan kivonszoltak, de semmi érdemlegeset nem találok. Aztán egy kulcs üti meg a markomat. Minek a kulcsa? Nincs itt se széf, se semmi. Nekidőlök egy szekrénynek, ami fémesen megkoppan. Emögött lesz valami. A szekrényt ledöntve egy bazi nagy vasajtót találok, amibe beleillik a kulcs. De kell még egy. Ezzel se jutok előbbre. A másik ajtó is ugyanilyen, ahonnan az a dög kinézett legutóbb, de azt behegesztették.Valami van itt, aminek nem kellene. Amint a másik ajtóval baszakodok, megpillantom megint az ismerős szempárt a kikukucskálón. Megdermedek. Ő nem lát engem, mert éjjellátóm van, de én látom őt. Mintha olvasna a fejemben. Lassan hátrálni kezdek, de követ a szemével. Lát, vagy érez. Amikor futásnak eredek hallom, ahogy ordít utánam. Nem érdekel csak futok, futok. Amint kiérek nyílt terepre megpihenek. Csak állok, és a térdeimre támaszkodva lihegek. Ez a dög másodjára csinált ki éppen. Aztán körbe pillantok és gáz van. A horda másik fele éppen felém tart. Ordítva elkezdenek felém indulni. Ez egy jó pillanat az AK-nak. Célra tartok és tüzelek. Egy tárat kilövök beléjük, amire egy szép kifekvés a válasz. Ezek megvannak. Ahogy elindulok csak visszapillantok, ezek felkelnek! Mi a? Najó, nyúlcipő! Sprintben futok, ahogy tudok, de mindenhonnan jönnek. Körbevesznek majdnem, de már látom a fényeket. Felkapcsolom a lámpámat és jelzek, hogy én vagyok. Az orvlövészek elkezdik aprítani a dögöket mellőlem, hallom, ahogy esnek el, és hallom a tompa puffanásokat is, ahogy a lövedékek becsapódnak. A tábor kapuja nyitva, én meg beszaladok. Utánam nyomban bezárják a kapukat, és sorba felállnak előtte. A sorozatos tűz mellett sikeresen hullanak a hullák, mindegyiket legyepálják. A parancsnokot magamhoz hívom és a dokumentumokat, amiket zsákmányoltam oda adom neki, a kulcs kivételével.
-Köszönöm a segítséget. A lövészek nélkül sehol se lennék.
-Uram. Milyen lövészek?
-Nem maguk lőtték ki a dögöket, akik engem követtek? Hangtompítós puskával?
-Nem! Uram! Az orvlövészeink most eltávon pihennek, este nem tesszük ki őket, mert nem éri meg! Nincs éjjellátónk!
-De akkor ki lőtte le a dögöket?
Értetlenül állunk az eset előtt. A sátramba megyek, és megvizsgálom a kulcsot. Egyszerű szerkezete van, csak mágneses. Erősen mágneses. Jobban megvizsgálva arra jutottam, hogy nem csak mágneses, hanem egy kis chip is van benne. Ez valami erősen őrzött dolog, az biztos. Csak mi lehet az?
-Tudni akarod?
Felpattanok, és pisztolyt rántok, de kiütik a kezemből és a székhez vágnak. Egy alak áll előttem, fekete csuklyát visel, fekete katonainak tűnő zubbonyt és nadrágot, valamint kommandós bakancsot. Egy csigás íj van a kezében, és az arca eltakarva.
-Maga elég érdekes egy figura. Elsőnek Dagesztán, majd Csecsenföld, most meg ez! Mik vannak!
-Ki maga?
-Én? Hát nem ismersz meg? Szégyen, gyalázat! Na mindegy, csak azért jövök hogy szóljak, van egy kis meglepetésem a számodra, amit később adok át. Ja! És mielőtt azt hinnéd! Nem, nem vagyok az ellenséged.
-Akkor miért ütsz le?
-Mert nem akarom, hogy hülyeséget csinálj idő előtt. Csak szólni jöttem, hogy amik most támadnak titeket, azok a Zóna kreálmányai, nem emberek. Hónapok óta vadászom őket, de eddig még nem találtam meg az origójukat, de közel voltam. Ez egy horda, ami ellen most küzdöttetek, tíz ennél nagyobb tart errefelé A lényeg, hogy ne sajnáljátok őket, csak fejre lőjetek, és állítsatok fel aknákat, csapdákat, amiket tudtok.
-Honnan tudod ezt?
-Mennem kell, majd jelentkezem!
Kilép a sátorból, én meg utána ugrom. A terep tiszta, csak az őrök állomásoznak a posztjaikon. Sehol egy lélek, eltűnt. Ki lehetett ez? Még ezt is el kell intéznem remek!
-Tizedes!
-Igen uram?
-Jelentést kérek!
-Uram. Nem hinne nekem.
-Próbálja meg!
-Uram, nem tudom kik támadtak ránk, de rengetegen voltak.
-Milyen típusú fegyverrel jöttek?
-Uram. Nem volt náluk fegyver. Csak sétáltak, jöttek felénk. Nem tudtuk őket megállítani. Csak jöttek, jöttek és hiába lőttük őket, nem haltak meg. Valami szektára gondolunk, de ez nem magyarázza, hogy miért nem terítette le őket a golyó.
-Nem terítette le őket a golyó? Hogy érti?
-Az egyikbe ez a katona, Nikolaj egy egész tárat eresztett. A gyomrán egy hatalmas lyuk tátongott, de az csak jött és jött.
-Veszteségek?
-Semmi. Szerencsére. Uram! A parancsára várunk!
-Én most nem tudok intézkedni, de kijelölök egy beosztottat, SZERGEJ!
Szergej a legjobb katonám volt még annó Dagesztánban. Felderítőként képzett, és remek lövész, mellette ügyes a védállások kialakításával.
-Uram?
-Egy védállást kell kialakítani, teljes lefedettséggel! Én addig felderítő útra indulok. Maga vigyáz a csapatra! Érti?
-Értettem Uram!
-Amint Tsatsoulin megérkezik jelentse neki, hogy mi a helyzet!
-Értettem!
Elfordultam, és felszerelkeztem a menetre. Magamra aggattam mindent, és felkapcsolt lámpával elindultam a komplexum felé. Este volt, pont jó idő a felderítésre. Mikor már elég mélyen voltam, kikapcsoltam a lámpát és éjjellátóra váltottam. Ahogy haladok egy csapatot pillantok meg a távolban. Rájuk közelítek távcsővel. Fegyvertelen civilek, de valami furcsa bennük.
-Feküdj!
Megfordulok de nem látok senkit. Valaki pedig szólt. Mindegy, lefekszem a bokor alá, és figyelek. Ahogy közelebb érnek észreveszem, a bőrük sápadt, és megereszkedett. A szemük fehér, és alig vonszolják magukat. Te jó isten! Igaza volt a tizedesnek. De ezek feléjük tartanak! Te jó isten! Amint elmegy a horda szólok nekik! Ott fekve megszámoltam őket, összesen 35-en vannak. Amint elmentek továbbállok, az épület felé. Itt tiszta a terep, beérve nyugalom fogad. A pincét nézem át, ahonnan kivonszoltak, de semmi érdemlegeset nem találok. Aztán egy kulcs üti meg a markomat. Minek a kulcsa? Nincs itt se széf, se semmi. Nekidőlök egy szekrénynek, ami fémesen megkoppan. Emögött lesz valami. A szekrényt ledöntve egy bazi nagy vasajtót találok, amibe beleillik a kulcs. De kell még egy. Ezzel se jutok előbbre. A másik ajtó is ugyanilyen, ahonnan az a dög kinézett legutóbb, de azt behegesztették.Valami van itt, aminek nem kellene. Amint a másik ajtóval baszakodok, megpillantom megint az ismerős szempárt a kikukucskálón. Megdermedek. Ő nem lát engem, mert éjjellátóm van, de én látom őt. Mintha olvasna a fejemben. Lassan hátrálni kezdek, de követ a szemével. Lát, vagy érez. Amikor futásnak eredek hallom, ahogy ordít utánam. Nem érdekel csak futok, futok. Amint kiérek nyílt terepre megpihenek. Csak állok, és a térdeimre támaszkodva lihegek. Ez a dög másodjára csinált ki éppen. Aztán körbe pillantok és gáz van. A horda másik fele éppen felém tart. Ordítva elkezdenek felém indulni. Ez egy jó pillanat az AK-nak. Célra tartok és tüzelek. Egy tárat kilövök beléjük, amire egy szép kifekvés a válasz. Ezek megvannak. Ahogy elindulok csak visszapillantok, ezek felkelnek! Mi a? Najó, nyúlcipő! Sprintben futok, ahogy tudok, de mindenhonnan jönnek. Körbevesznek majdnem, de már látom a fényeket. Felkapcsolom a lámpámat és jelzek, hogy én vagyok. Az orvlövészek elkezdik aprítani a dögöket mellőlem, hallom, ahogy esnek el, és hallom a tompa puffanásokat is, ahogy a lövedékek becsapódnak. A tábor kapuja nyitva, én meg beszaladok. Utánam nyomban bezárják a kapukat, és sorba felállnak előtte. A sorozatos tűz mellett sikeresen hullanak a hullák, mindegyiket legyepálják. A parancsnokot magamhoz hívom és a dokumentumokat, amiket zsákmányoltam oda adom neki, a kulcs kivételével.
-Köszönöm a segítséget. A lövészek nélkül sehol se lennék.
-Uram. Milyen lövészek?
-Nem maguk lőtték ki a dögöket, akik engem követtek? Hangtompítós puskával?
-Nem! Uram! Az orvlövészeink most eltávon pihennek, este nem tesszük ki őket, mert nem éri meg! Nincs éjjellátónk!
-De akkor ki lőtte le a dögöket?
Értetlenül állunk az eset előtt. A sátramba megyek, és megvizsgálom a kulcsot. Egyszerű szerkezete van, csak mágneses. Erősen mágneses. Jobban megvizsgálva arra jutottam, hogy nem csak mágneses, hanem egy kis chip is van benne. Ez valami erősen őrzött dolog, az biztos. Csak mi lehet az?
-Tudni akarod?
Felpattanok, és pisztolyt rántok, de kiütik a kezemből és a székhez vágnak. Egy alak áll előttem, fekete csuklyát visel, fekete katonainak tűnő zubbonyt és nadrágot, valamint kommandós bakancsot. Egy csigás íj van a kezében, és az arca eltakarva.
-Maga elég érdekes egy figura. Elsőnek Dagesztán, majd Csecsenföld, most meg ez! Mik vannak!
-Ki maga?
-Én? Hát nem ismersz meg? Szégyen, gyalázat! Na mindegy, csak azért jövök hogy szóljak, van egy kis meglepetésem a számodra, amit később adok át. Ja! És mielőtt azt hinnéd! Nem, nem vagyok az ellenséged.
-Akkor miért ütsz le?
-Mert nem akarom, hogy hülyeséget csinálj idő előtt. Csak szólni jöttem, hogy amik most támadnak titeket, azok a Zóna kreálmányai, nem emberek. Hónapok óta vadászom őket, de eddig még nem találtam meg az origójukat, de közel voltam. Ez egy horda, ami ellen most küzdöttetek, tíz ennél nagyobb tart errefelé A lényeg, hogy ne sajnáljátok őket, csak fejre lőjetek, és állítsatok fel aknákat, csapdákat, amiket tudtok.
-Honnan tudod ezt?
-Mennem kell, majd jelentkezem!
Kilép a sátorból, én meg utána ugrom. A terep tiszta, csak az őrök állomásoznak a posztjaikon. Sehol egy lélek, eltűnt. Ki lehetett ez? Még ezt is el kell intéznem remek!