Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Épp a világ legunalmasabb munkáját végeztem, és a pokolba kívántam az egész életem, amikor lassan kinyílt az ajtó, és belépett rajta valaki.
- Kaija!
Felnéztem, és meglepődve nyugtáztam, hogy az a katona az, Jeges.
- Ó, heló! Őőő... Jeges, ugye? - válaszoltam.
- Igen. De szólíts nyugodtan Ivánnak, ha úgy jobban tetszik. - Mondta mosolyogva. - Ő, épp hosszú pihenőn vagyok és mivel nem igazán tudok magammal mit kezdeni, gondoltam, megkérdezlek, hogy... - Itt nagy levegőt vett - Meghívhatnálak-e ebédre?
Itt fordult egyet velem a világ, és lepergett a szemem előtt az életem, majd kirázott a hideg.
- De persze csak ha ez neked nem jelent gondot - tette hozzá.
- Hát persze, hogy nem! - válaszoltam, majd örömmel zártam be az előttem heverő mappát. - Örömmel hagyom itt ezt a szemétkupacot.
Jeges szemmel láthatólag nagyon örült a válaszomnak, és pár perc múlva már a kantinban falatoztunk. Nem a legjobb étel volt, de az
alkalomnak megfelelt.
- Na és... van családod odakint? - kérdezte érdeklődve.
- Igen. Egy testvérem és az édesanyám. Meg néhány távoli rokonom.
- Értelek. És úgy igazán miért jöttél ide? Miért érte meg?
- Szeretném jobbá tenni az életüket. Eléggé nincstelenek vagyunk mostanság. Úgy gondoltam, szerethetnék egy kis pénzt.
- Na és hogy haladsz?
- Nem túl jól. Azokkal a képződményekkel lehetne mit kezdeni, de ez ügyben jelenleg meg van kötve a kezem. Annyira nem eredményes ez a munka, mint amennyire gondoltam. Nagyobb mozgáskörre van szükségem.
- Hmm. Talán segíthetnék neked. Nemrégiben - véletlen - hallottam a főparancsnokság egyik kezdeményezéséről. A Zóna feltérképezéséhez sztalkerek segítségét akarják igénybe venni. Ellátnák őket felszereléssel. A projektben katonai sztalkereknek nevezik ezeket az embereket.
- Jó lenne, ha utánajárnál ennek.
- Igyekezni fogok.
Most ennyire futotta, holnap jön majd a móka.
 
- Hát persze, hogy nem! Örömmel hagyom itt ezt a szemétkupacot. - Jelentette ki egy rövid töprengés után boldogan a lány. Ennek hallatán teljesen felvillanyozódott a kedvem, boldogan kísértem el a kantinig.
Ebéd közben kellemesen elbeszélgettünk erről arról. Kérdeztem az otthoniakról, a családi életéről és az anyagi helyzetről. És még fel is ajánlottam neki, hogy talán tudnék segíteni valami munkalehetőségben.
Kiderült, hogy valójában csak egyetlen cél vezérli....Segíteni a családján. Nos....Ez dicséretes és nemes dolog, de szívem szerint azok után amiket a saját bőrömön tapasztaltam meg és a saját tulajdon két szememmel láttam, legszívesebben nem engedném hogy itt maradjon hosszabb ideig a Zónában. Legszívesebben azonnal hazaküldeném és nem engedném vissza ide többet a saját érdekében.
De valahogy mégis örülök neki hogy itt van. Leírni nem tudom az érzést, de boldog vagyok hogy itt van köztünk.
Amíg nem ismertem, éreztem hogy szürke, unalmas hétköznapjaim lennének itt. De most hogy itt van, mintha színesebb lenne a világ. Boldogabb, békésebb.
Lehet hogy ezek csak az én személyes hóbortjaim, lehet hogy miatta teljesen megkavarodtam, de boldog vagyok. Boldog hogy ez az egész jól alakult, hogy itt van biztonságban.
Aztán a beszélgetés közben rám terelődött a szó.
- Na de most hogy te már tudsz rólam egys mást, mondj magadról is valamit! - Szólt felém mosolyogva.
Kissé zavarba jöttem, most hogy magamról kell mesélnem, de aztán nagy nehezen belekezdtem.
- Hát....Mit is mondhatnék........Nem túl érdekfeszítő az én életem. - Próbáltam magam kihúzni az életrajz adás alól. De persze ő szokás szerint hajthatatlan maradt és akkor is hallani akarta.
- Naaa.....Azért valami csak van. Halljam. Neked van családod?
- Igen. Ott van Anyám, apám és van egy bátyám meg egy nővérem.
- Aha. És? Mi van velük?
- Hát....Nem sok. Apám egyedül dolgozik a mezőgazdaságnál, anyám kertészkedik, a nővérem meg egy cukrászdában van. Ésss....Amennyire jól tudom a bátyám még mindig elektronikai műszerészként dolgozik.
Ő ezekre csak bólintott egyet, majd aztán újra kérdezett.
- Na és te? Hogy kerültél a sereghez és aztán ide a Zónába?
Nyugodtan hátradőltem a székben és az asztalra bámultam majd annyit mondtam:
- Áh! Ez hosszú történet.
Erre ő az asztalra támaszkodott és azt mondta:
- Na és? Van időnk. - Erre én is elmosolyodtam aztán azt válaszoltam:
- Na jó. A középiskola elvégzése után különböző alkalmi munkákból éltem. Hol a szüleimnek segítettem, hol valami gyárban dolgoztam mint kisegítő munkaerő. Mondanom se kell....Ebből aligha lehetett megélni. A szüleim nem is egyszer tettek szemrehányást nekem emiatt, hogy találjak már valami állandó munkahelyet.
De hiába tanultam meg bármilyen szakmát, olyan munkahelyet ami huzamosabb ideig alkalmazna, olyat nehéz ebben az országban találni. Egy ideig selejtnek is éreztem magam emiatt. Aztán hallottam hogy a hadseregnek emberekre van szüksége. És.....mivel hasznos tagja akartam lenni a társadalomnak....jelentkeztem. Tehát így vagyok most itt. Megfelelő fizetés, állandó munkahely.
Aztán a lányra pillantottam, aki kissé döbbenten hallgatta ezt a kis sztorit. De láttam rajta hogy meglepődöttsége nem is olyan nagy. Sokkal inkább mintha számára is ismerős lenne ez a helyzet. Egy ideig erre gondolva nem is volt már olyan jó kedvem, ezért próbáltam terelni a témát.
- Na de te is elárulhatnál nekem valamit. - Erre a lány feleszmélt az előző témából és figyelt. - El tudnád mondani pontosan hogy ki is volt az a fickó a határnál, akit a kutya ölt meg?
- Jaa! Ő? Egy barátom ismerőse. Vagyis csak néhai ismerőse. Szlávik. Ő segített volna átjutnom a határon, de át akart verni. Carp védett meg tőle. A többit......Nos...Azt már te is tudod.
- Tudom. Tudom. Fejbe vágtad a hadnagyot egy jókora husánggal, aztán futásnak eredtél. - Mondtam enyhén nevetve.
- Pontosan. - Mosolyodott el kissé ezen, de némi szégyen érzete is volt.
- Muszáj volt. Szlávik el akart adni a hadnagynak két üveg ital mellett, mint ha az ő tulajdona lettem volna. Aztán amikor Carp elkapta Szlávikot, a hadnagy rám támadt. Én megpróbáltam megvédeni magam. De nem számítottam rá hogy ennyire megérzi az ütést. - És az asztalra pillantott.
Ekkor az asztalhoz hajoltam és lassan az ajkánál felemelve a szemébe néztem és azt mondtam:
- Hé! Hé! Ami történt megtörtént. Emiatt ne emészd magad! Helyesen tetted. Ráadásul.... - Vettem vidámabbra a figurát. - tudtommal a hadnagyot akire lesújtottál, korrupció vádjával az Őrnagy elítélte. Így nem kell miatta aggódnod. - Ettől kissé jobb kedve lett.
- Mellesleg.....Ha már az italról volt szó... - Mondtam közben előhúztam az asztal lábához fektetett táskámból azt az üveg vodkát, amit akkor még Szlávik holttesténél találtam. - Ez ismerős? - Kérdeztem a lány felé.
A lány döbbenten pillantott az üvegre és azt mondta:
- Hisz ez.....
- Pontosan. - Mondtam vidáman. - Ez az az üveg, amit Szlávik adott volna a hadnagynak.
- De hogyan?
- Hát...Először mi voltunk kint helyszínelni. Az egyik üveget azonnal megtaláltuk, a másik meg elgurult egy kicsit messzebbre. Teljesen bontatlanul ott feküdt a földön, gondoltam megmentem későbbre. - Mondtam viccelődve.
- Nos? Mit mondasz? Egy italt? Szlávik egészségére! - Kérdeztem a lánytól.
 
- Italt? Hát... persze. Csak ne túl sokat. - Válaszoltam. Igazából örültem neki, hogy közelebbről is megismerhetek valakit ezen a helyen. Túl magányos voltam az elmúlt időben.
Jeges felbontotta az italt és mindkettőnknek töltött egy háromdecis pohár aljába.
- Egészségünkre! - mondtuk, majd felhajtottuk az italt. Jeges újra töltött, közben folytattuk a beszélgetést.
- Úh. Kicsit erős. - mondtam, ahogy émelygett a gyomrom. - Imádom!
Jeges felnevetett.
- Tényleg jó. Fantasztikusan bántál a számszeríjaddal. Hol tanultál meg így lőni vele?
- Édesapám erdész volt, ez az ő fegyvere. Ő tanított meg engem. Egész jól lövök, de ez az ő érdeme.
- Kedves lehetett.
- Az volt. - szóltam, majd megittam a második felest is, és újratöltöttem. Jeges ugyanezt tette. - Nem megyünk ki? - kérdeztem. - Melegem van.
Odakint nagy pelyhekben hullott a hó, és még mindig kemény mínuszok voltak. Felhúztam a cipzárt a kabátomon.
Carppal találtam magam szemben, ismét valami vadászatról térhetett vissza.
Jegessel kicsit beszélgettünk az időjárásról, majd az órámra tekintettem.
- Bocsáss meg, de lassan vissza kell mennem dolgozni.
- Persze, bocs hogy feltartottalak.
- Dehogyis! Jó lenne, ha máskor is beszélgetnénk. Majd keress meg, ha nincs más dolgod. Szia!
- Ígérem, szia!
Az irodában folytattam az idióta akták rendezgetését, Carpelan unottan figyelt a sarokból. De nem haladtam a munkával. Máson járt az eszem.
 
Nyugodtan, kellemesen iszogattunk a kantinban közben folytattuk az eszmecserét. Észre se vettük, de szinte elröpült az idő.
A harmadik feles után már kezdtük érezni a melengető hatását, így kimentünk szívni egy kis friss levegőt, hogy kitisztuljon a fejünk. Odakint cudar hideg volt és havazott. Bár nem nagyon szeretem a hideget és a havat, ezután a jó kis ital után mégis kellemesen érintett a hideg.
Kaija is hasonlóan jól érezte magát, de azért igazított a kabátja cipzárján.
Lassú, nyugodt tempóban sétáltunk az udvaron, a saját lépteinken kívül csak a mellettünk elhaladó katonák lépteit lehetett hallani, de ők nem igazán törődtek velünk. Csupán vettettek egy pillantást ránk, de aztán rögtön tovább is haladtak.
A kapuhoz érve aztán a lány annyit mond:
- Huh! Egy kicsit már kezdek fázni.
Az égre vetek egy pár pillantást, aztán hozzáteszem:
- Hát....Elvileg még egy darabig ilyen lesz, de hamarosan jönnek a jobb idők.
- Remélem. - Mondta, aztán a kapu irányába fordult, ahonnan egy ismerőst láttunk közeledni.
- Carp. Hol jártál vajon megint?- Kérdezte Kaija, majd megsimogatta a kutyát.
- Biztos vadászni volt. Mostanában elég sűrűn jár ki. - Mondtam és én is megsimogattam.
Aztán Kaija az órájára tekint és hirtelen talpra áll és azt mondja:
- Bocsáss meg, de lassan vissza kell mennem dolgozni.
- Persze, bocs hogy feltartottalak. - Mondtam nyugodtan.
- Dehogyis! Jó lenne, ha máskor is beszélgetnénk. - Mondta aztán egy kis szünet után hozzátette. - Majd keress meg, ha nincs más dolgod. Szia!
- Ígérem, szia! - Búcsúztam el, majd elindultam a barakkok felé.
Befordulva a sarkon két ismerős pofa állta az utamat. AZ egyikük kaján vigyorral a képén azt mondja:
- Nocsak! Nocsak! Valaki szerelmes! - Mondta vigyorogva Pavel.
- Mi van? - Kérdeztem értetlenül.
- Ugyan! Ne tagadd! Teljesen Beleszerettél a kis csajba! - Folytatta az Orosz.
- Mi? Hagyjatok már! Én....Nem is...Nem is szerettem bele! Csupán szegény lány naphosszat robotol látástól vakulásig az irodában. Én meg gondoltam meghívom egy nyugodt ebédre, hogy pihenni is tudjon. - Próbáltam kimagyarázni magam.
Aztán mindketten fapofával álltak előttem és az Orosz annyit mondott:
- Tanulj meg hazudni Jeges! - Aztán felnevetve a vállamra csapott.
- Na! Most komolyan! - Folytatta. - Pavel! Ne piszkáld! - Aztán átfogta a nyakamat a karjával és a fejét közelebb húzva az enyémhez halkan megkérdezte:
- Na? Meddig jutottatok?
Kissé ingerülten löktem le a vállamról az Orosz kezét és mondtam:
- Menjetek p*csába! Nincs jobb dolgotok, mint engem zaklatni?!
- ÓÓÓ! Dehogynem! Igazad van rengeteg dolgunk van még! Igaz Pavel? - Csapott ezúttal Pavel hátára az Orosz.
Pavel pedig kissé habozva válaszolt.
- Mi?...Ja!...Öhm..Ja!..Igaz! Sok dolgunk van! - Mondta aztán mindketten elindultak a kantin felé, de Pavel közben még vissza fordult felém és egy kis szívecske alakot mutatott nekem. Persze én ezt egy jól megszokott bemutatással viszonoztam. Majd mikor eltűntek a sarok mögött, egy ideig még bámultam az irányukba, majd enyhén elmosolyodva beléptem a barakk ajtaján.
A barakkban azt se tudtam mit csináljak. Egy darabig pakolásztam, igazgattam a cuccaimat, aztán kipucoltam az AK-t, és megéleztem a szuronyt. Majd mikor mind ezzel megvoltam, össze pakoltam a karbantartó szerszámokat, majd lefeküdtem aludni.

Csak egy pár órát aludtam, aztán arra ébredtem, hogy Pavel közvetlen közelről bámul engem vigyorogva.
Rémülten pattantam fel az ágyból, közben ő azt mondja:
- Jó reggelt napsugaram! Jól aludtál?
Egy pár percig tartó eszmélés után megdörzsöltem a fejemet majd azt mondtam:
- Jobban aludtam volna, ha nem a te ronda képedre ébredtem volna! - És a képénél fogva arrébb löktem az útból.
- Ó! Ugyan! Lemerem fogadni ha a kis nádszál szépség kedves arcára ébredtél volna jobb lenne a kedved.
- Hát...Még mindig jobb lenne akkor a kedvem. De most hogy a te fejedre ébredtem, csak rosszabb lett.
- Ne szívd mellre! Amúgy is talpra kell állnod. Az Oroszt annyira ette a z unalom, hogy kiszervezett minket őrszolgálatra.
Na már így is pocsék volt a kedvem Pavel jelenléte miatt, de most hogy még őrszolgálatba is ki kellett mennem teljesen elfanyalodtam.
Épp kapom a vállamra az AK-t meg a felszerelést, mikor Pavel odamondja.
- Ne csüggedj! Látod még a szívszerelmedet! - Mondja viccelődve, erre én pedig savanyú képet vágva ránézek.
Majd hirtelen belép az ajtón az Orosz.
- Na ebben én is biztos vagyok! - Teszi hozzá, miközben épp felcsatolja a tárzsebeket a mellényére.
- Mi van? - Kérdem értetlenül.
Erre az Orosz csak felnéz az övéről és miután elnyomta a cigit azt mondja:
- Jeges! Te itt maradsz! Most csak én megyek meg Pavel.
Erre Pavel felkapja a fejét és most ő döbben le.
- De!.....
- Semmi de Pavel! Te jössz, ő marad!
- Na remek! Ha ezt azért kapom mert szívtam egy kicsit a vérét, akkor csak szólok hogy ez oltári nagy szemétség!
- Azért is, meg kell nekem most egy erős emberke. Na! Ahelyett hogy itt hisztizel, inkább mozgósítsd magad!
Aztán Pavel zsörtölődve elindul az ajtó felé. Ezek után az Orosz halkan felém fordul.
- Nézd Jeges! Nehogy félreértsd! Semmi személyes. Csak most kell nekem egy kis segítség, valamit meg akarok nézni. És nem akarok most egy egész bagázst vinni, elég nekem egy ember. Másrészt.....Látom hogy Pavel kezdi már kihúzni nálad a gyufát a kötekedésével. Jó! Elsőre poénnak még nekem is jó volt, de azért ő hajlamos túlzásba esni. Szóval.....Érted.
- Értem én. - Mondtam végre megvilágosodva.
- Jól van. Maradj itt, pihengess, élvezd a szabadnapodat! Majd jövünk.
- Rendben. Nyugtáztam elégedetten, erre ő elindult szintúgy kifelé a barakkból.
- Na! Jó szórakozást!...Rómeó. - Vágott még vissza az Orosz, aztán egy újabb cigi meggyújtása után Pavelt fenéken rúgva elindultak kifelé.
- Vadbarmok. - Gondoltam magamban jókedvűen, aztán a rajzfüzetemet felkapva elindultam friss levegőt szívni.

Ennyi tellett tőlem most.
 
A sötét völgy felé tartva igen fontos gondolatok kavarognak a fejemben. Azon tűnődtem, hogy miért szórnak szét minket? Minek? Ha egy nagy csapatot küldenének egy bizonyos helyre, akkor lenne értelme az ittlétünknek. Dagesztánban is ez volt, kinyírtak 19 sorállomáynos kölyköt, erre beküldtek minket a faluba, ahol a célszemély volt. Most meg az egész területen szétszórnak? És 4 bázis lesz. 40 ügynök van. Ez bázisonként 10 ember. 10 GRU ügynök háááát... Nem tudom. Ez sok. Ennyire félnének a fejesek? Lehet ez nagyobbat fog szólni, mint gondoltam.
Az UAZ lassan gördült be a bázisra, aztán csak a csattanást hallottam, és kinyílt a plató. A bázis parancsnoka állt előttem, és elég érdekesen méregetett engem, majd vigyázzba vágta magát.
-Uram! Üdvözlöm a Sötét Völgy kódnevű kihelyezett bázison!
Leintem, majd jelzek, hogy folytassa.
-Nos uram, azt a parancsot kaptam, hogy adjam át magának a parancsnokságot, és teljes szabadságot valamint az ellátmányhoz való teljes hozzáférést biztosítsak maguknak.
-Értem.
-Itt vannak a feladatok, amiket magának címeztek. Nem néztem meg!
Elveszem a papírokat, és elvonulok a körletembe. Átnézem, és azt hámoztam ki belőlük, hogy 3 fő feladatom van:
1: A bázist befedezni. A régi, szabvány GRU sáncmodellel és aknásító teknikával 10 méter széles sávot létrehozni, valamint további lefedéseket végezni.
2: Friss, újított felderítést végezni a helyi épületekről és élővilágról.
3: Ha már az egész területet átfésültem, egy huszárvágással csinálunk egy utat a szemétdombra.
Elsőnek, ráállítom a többieket a munkára. Elég sok csillag aknát küldtek csak nekünk, meg zsír új fegyókat. Én leváltom a fegyveremet, egy GRU szabványra. AK-Beta Spetsnaz variáció, taktikai lámpával, ami egyben lézeres irányzék, vörös pont irányzék, különlegesen kialakított visszaütés elnyelésére alkalmas tus, és a személyes kedvencem, a Bajonett sín. Pluszban páncélt is kirendeltek nekünk. Könnyű, felderítő kevlár, 8 méter fölött megállít egy 7.62-es golyót, és 2 méterről egy pisztoly golyót. Már csak a többiekre várok, és indulunk bevetésre.
 
Elnézést kérek hosszú idejű eltűnésemért, de akadt rengeteg sajnálatos módon egyéb elfoglaltságom. Mindazonáltal igyekszek hamarosan visszatérni, hogy legalább az első tudós karakter végleg ne vesszen el. :)
 
Mikor készen voltak az aknákkal meg a sáncokkal, összehívtam őket, a terep felderítésének megkezdésére. Mind a tíz ügynök harcra készen állt előttem, mikor a tábor parancsnok egy csapat Hivatásossal elém állt:
-Uram! A mi fiaink is készen állnak a felderítés megkezdésére!
Helyes. Friss hús a darálóba, golyófogónak jók lesznek.
-Köszönöm! Jöhetnek!
Most, 15 főre duzzadt csapatunkkal elindultunk feltérképezni a Sötét Völgyet. Amint kiértünk a táborból, észrevettem, hogy a hivatásosok eléggé szét vannak szóródva, az alakzatot nem tartják, elbóbiskolnak, és teljesen fékezhetetlenek. A parancsnokukat megrendszabályozom:
-Figyeljen! Zabolázza meg a fiait, mert ha miattuk kerülünk zűrbe, akkor nagy baj lesz! Érti?
Hatott. Utána a kis bokorugrók úgy mentek, mint a parancsolat. A nagy felderítés közben, megtaláltuk a térképen "gyárépület"-nek nevezett helységet. Egy híd mögött volt, a bejáratánál egy dzsipp állt, a kapu résnyire nyitva. Távcsővel megnéztem, semmi mozgás, de azért csak óvatosan. A parancsot odahívom, és a taktikát lefolyatom neki:
-Nos, maga, és a 9 fia felveszi a védekező pozíciót a szélrózsa minden irányában. Nem lőnek, csak figyelnek, minta szerűen álcázzák magukat, és folyamatos rádiót biztosítanak felénk, meg egymás felé is. Én, és a csapatom behatolunk, és felkémleljük a terepet. Ha valaki jön, akkor szólnak, mi meg felkészülünk, és a parancsomra rajtuk ütünk. Minden percben rádióláncot indítunk, és ha valaki nem jelentkezik, azonnali visszavonulót fújunk. Érti?
-Igen uram.
-Helyes! Akkor készüljenek!
A parancsnok és a többiek felkészülnek a parancsom szerint. Egy valamivel nem számolt a parancsnok, hogy ezidő alatt az egyik GRU-s közlegényt elküldtem kijáratot keresni. Talált is egyet, konkrétan egy csatorna nyílást, amin ki tudunk slisszanni. Amikor beüt a krakk, akkor mi szépen lelécelünk, ők meg addig feltartják őket. Hát igen, van ilyen.
-Denis! Helyen vagyunk!
-Rádiólánc!
-1
-2
-3
-4
-5
-6
-7
-8
-9
-10
-Helyes! Akkor indulunk! Fiúk! Hangtompítók fel!
Felpattintották a hangtompítót, és útnak indultunk. A kapuhoz érve elsőnek én léptem be, és biztosítottam a terepet. Senki. Kihalt. Az udvaron csak pár hordó volt, és pár beton alap. Két bejáratot vettem észre, egyik egy létra a tetőre, a másik meg a fő ajtó. Két GRU ügynököt felküldtem, hogy fentről hatoljanak be, mi meg lentről. A parancsnoknak beszólok:
-Parancsnok! A felső szinteket figyeljék! Ott küldtem be két fiamat, minden lépésüket figyeljék! Értette?
-Igen.
Mi lentről indultunk fölfelé. Furcsa. "Gyárépület" néven volt ez a hely megnevezve, de tele van papírokkal meg szekrényekkel. Nem értem. Az alsó szintet átnéztük a többiekkel, és arra jutottunk, hogy elhagyatott. Eddig. A lépcső felé haladva, valami furcsa szagot éreztünk. Büdös volt, mint a hulla szag. Valami van itt.
-Fiúk! Hallanak?
-Igen főnök!
-Figyeljenek! Valami nincs itt rendben!
-Értettük!
A lépcsőn felfelé haladva égbekiáltó roppanást hallottunk. Rendesen belerezgett a fal.
-Alakzatba!
A falhoz csapódtunk, és ketten fel céloztunk, egy meg le.
-Nyugalom főnök! Csak Jevgenyij alatt beszakadt a padló!
-Jól van?
-Soha jobban főnök! Csak beleakadt valami elektromos kábelbe!
-Rendben! Jevgenyij hall engem?
-Tisztán és világosan!
-Hanyas szinten van?
-Azt hiszem a negyediken.
-Jó! Mi most vagyunk a harmadikon. Megyünk fel! Addig ne mozduljon onnan!
-Rendben!
Visszaálltunk sorba, és elindultunk felfelé. Lassan haladtunk, és kémleltünk. A harmadik emeletet még áttúrjuk infók után, hátha találunk valamit. Három szobát találtunk, ebből kettőben semmi érdekes nincsen. A harmadik elé felsorakozunk, és felkészülünk a benyitásra. Itt jobban éreztük a bűzt, mint máshol. Felkészülünk, és háromra benyitunk. A látvány lesokkol minket. Hullák, de rengeteg. Mármint, nem biztos, hogy sok, csak soknak tűnik, ugyanis valami módszeresen széttépte őket. Azonnal a rádióhoz nyúlok.
-Jevgenyij! Iván! Jelentkezzenek!
-Igen?-csak Iván szól vissza.
-Jevgenyij hol van?
-Nem tudom! Nekem sem válaszol!
A francba!
-Parancsnok? Nem látják Jevgenyijt?
-Nem uram! Semmi mozgás!
Leírok egy kört a levegőben a kezemmel, majd intek, hogy utánam. Elkezdünk futni a negyedik felé. A negyediken belebotlunk Ivánba, és az ajtó elé állunk, ahol Jevgenyij van. Be akarjuk törni, de valami eltorlaszolta. Bentről emberi hangokat hallunk:
-Nézd már! Egy katona!
-Biztos a többi sincsen messze!
-Agyon kellene lőnünk, mielőtt idehozza a többit!
Most, valami sziszegés szerű hangot hallunk.
-Mi volt ez?
-Nem tudom. De-itt megszakad a hang, és egy nagy cuppanás szerű hangot hallunk.
-Jurij!
Fegyver ropogást hallunk, majd egy hörgést, amit halálsikoly követ. Most Jevgenyij hangját halljuk:
-Úr isten! DENIS! GYERE! GYORSAN!
Elég ebből.
-Jólvan fiúk! Háromra mindannyian az ajtónak! Egy-Kettő-HÁROM!
Nekicsapódunk, és be is szakítjuk keretestül. Egy szekrényt raktak elé. Bent, nyomban felemeljük a fegyvert, és körbe pillantunk. Sehol nem látunk semmit, csak kettő hullát. A ruházatot elnézve, civilek. Valami a szó szoros értelmében szétszaggatta őket. Az egyiket ketté szakította, a másikat átdöfte, majd lecsapta a földre. De hol van Jevgenyij? A véres lábnyomok a lyuk felé vezetnek, ahonnan leesett. Felfelé célzunk, de nem látunk semmit.
-Uram! Mi volt ez?
-Nem tudom.
-Ember nem lehetett! Mi képes egy emeletet ugrani? Helyből?
-Nem tudom! Kifelé!
-Uram?
-KIFELÉ! Futás!
Sprinteltünk kifelé az épületből, közben rádión kapcsolatba léptem a kinti parancsnokkal.
-Figyeljenek! Kifelé! El innen! Találkozunk a hídnál! FUTÁS!
-Értettük!
Kifutottunk az épületből, egészen a hídig. Ott a bozótban találkoztunk a parancsnokkal, és a többi katonával.
-Mi történt? Láttak valamit?-kérdem a parancsnoktól.
-Nem Uram. Semmit! A föld nyelte el! Kik lehettek?
Szása felhorkan:
-Höhh! Nem kik! Mik! Láttam a hullákat! Valami szétszakította őket, mint egy rongybabát! Ez nem ember volt!
-Találj még ki dolgokat! Akkor mi?
-Nem tudom, de nem véletlenül küldtek ide 40 GRU felderítőt! Van itt valami!
Ekkor rádión üzenetet kapok. Jevgenyij az!
-Uram! Itt vagyok a fő épületben! Sebesült vagyok! A negyediken éppen most mászok ki a tetőre! Jöjjenek!
-Indulunk! Fedezünk!
Letette.
-Hallották! Irány az épület! Mindenki!
Futva érkezünk az épülethez, éppen az udvaron járunk, amikor ordítást hallunk. Fentről. A tetőről. Géppuska tüzet hallunk, valamit lőnek. Egy tárat kiereszt a gyerek, de vagy nem találja el, vagy golyóálló mellényt visel az, akire lő. Ekkor egy puska repül le a tetőről. Véres, és beakadt.
-Célra tarts!
Felfelé vesszük a célt, és várunk. Semmit nem látunk, majd Jevgenyij repül le a tetőről. Egy nagy ívben zuhan, közben torka szakadtából ordít. Leérkezés után azonnal meghal. A hátára érkezett. A testén karmolás és zúzódás nyomok, a kevlárt felszakította valami. Kiadtam a parancsot, hogy szedjék fel, és indulunk haza. Négyen fogták meg, és elkezdtünk rohanni a dzsipp felé. Ott beültünk, majd elhajtottunk a bázisra. Szerencsére épp elég benzin volt benne, hogy elérjünk oda. Megérkezve, leraktuk Jevgenyijt a hulla sátorban, és leadtuk a fegyvereket. Trsatsoulinnak üzennem kell. A kénköves mennykőbe!
 
A következő napokban nem sok új dolog történt. Az Oroszék végeztek a külső őrjáratokkal, én meg az intézet környékén vállaltam a műszakot. Nap közben amikor meg nem volt semmi munkám, az egyik bejárathoz közeli őrtoronyban ülve rajzoltam a füzetembe az intézet épületén virító, málladozó freskót. Jól haladtam vele, egész jól restauráltam a hiányzó részeket is.
Viszont egy idő után kezdett unalmassá válni a helyzet. Pihent voltam ugyan, de az állandó hideg és hellyel közzel előforduló havazások egyre idegesítőbbek. Pedig már rég jó időnek kellene lennie.
Viszont míg én elégedetlenkedem a pocsék idő miatt, addig Kaija a munkájába feledkezik.
Kevés szabadideje van, és ha van olyankor is csak addig a pár percig, amíg ebédel. De olyankor ha együtt ebédelünk, el szokta mondani mennyire unja már a nap-estig tartó irodai munkát.
El tudom képzelni. Én is egy ideje nem kapok aktív feladatot. És elég unalmas minden nap ugyanazt végezni.
De ameddig élünk remélünk. Csak jön valami érdekesebb feladat. Onnantól meg már lerázom magamról a rozsdát. Csak Kaijával nem tudom mi lesz. Meg fogja enni az unalom.

Egy újabb nap kezdetén aztán hirtelen jön egy rádió üzenet az Orosztól, hogy várnak engem a parancsnoki irodába. Siessek ahogy tudok.
Gyanítom valami gond van, ezért nagy sebbel lobbal felrohanok a 3. emeletre és bekopogok a parancsnoki irodába.
- Szabad! - Hallatszik bentről a Főhadnagy hangja.
Belépek az ajtón és lehúzom a fejemről a sapkát, majd megigazítom a hajam.
- Áh! Közlegény! Jó hogy jön. - Mondja a Főhadnagy, közben már a többiek is felém pillantanak.
- Uram! Korolov Közlegény parancsra megjelent! - Vágom magam vigyázzba és tisztelgek.
- Pihenj! - Mondta a Főhadnagy aztán belekezdett. - Nos.....Örülök hogy mind itt vannak.
- Mi is örülünk hogy újra aktív szolgálatba kerülünk uram. De a Főhadnagy úr valami feladatot említett. - Mondta az Orosz.
- Ja igen! Tehát....Lenne itt egy harci feladat.
- Kíváncsian várjuk uram!
- Szóval. Kevés információnk van a Zóna teljes területéről. Még inkább kevés információnk van az itt végzett kísérletekről. Az a pár dokumentum amit még maguk találtak itt, az néhány dolgot megvilágít, de tulajdonképpen még mindig sötétben tapogatózunk.
- Uram! Kérdezhetek? - Szól az Orosz.
- Tessék Hadnagy!
- Mire akar mindezzel célozni?
- Öhm...Nos igen. A lényeg az lenne, hogy ez alapján a térkép alapján amit maguk találtak, elvileg különböző kísérleti helyszínek vannak megjelölve. Laborok, kísérleti komplexumok, különböző információs források.
És itt ezen a térképen amint látják - Mondja a Főhadnagy és az asztal mögül felállva leteríti a térképet az asztalára és mutogatni kezd rajta. - itt pontosan mellettünk helyezkedik el egy újabb terület, amin pont meg van jelölve az egyik kísérleti helyszín.
- Értem! Tehát odamenni és ellenőrizni, és ha bármi fontosat találunk, azt hozzuk el. Jól gondolom uram? - Kérdezte az Orosz.
- Pontosan Hadnagy. Mivel már úgy sincsenek rendkívüli pihenőn és az osztaga készen áll az aktív szolgálatra, ez a küldetés kezdésnek szerintem megfelel.
- Értettük uram! De ha szabad megkérdeznem miért pont mi? - Kérdezett újra.
- Mert ezidáig maguk a legtapasztaltabbak a Zónát illetően, így szerintem készen állnak bármilyen helyzetre.
- És Mihalikov Őrmester? Ő is elég tapasztalt. Hisz emlékszik uram. Ő is velünk együtt dolgozott.
- Háát......Ez igaz Hadnagy... - Vakarta meg gondterhelten a fejét a Főhadnagy. - de.....Mihalikov Őrmester jelenleg egy másik küldetésen van. Így csak magukra számíthatok. Nos....Vállalják?
- Igenis uram! - Tisztelegtünk mind, aztán elindultunk kifelé az irodából, mikor a Főhadnagy utánunk szólt.
- Még valami! - Erre azonnal vissza fordultunk. - Mint mondtam kevés információnk van a területről és minimalizálni szeretnénk a veszteségeket. Ezért nem kapnak erősítést. Szóval....Legyenek nagyon óvatosak!
- Értettük uram! - Mondtuk aztán kiléptünk az irodából.
Tehát...Újabb küldetés, újabb terület, de mi készen állunk. Legalábbis a Főhadnagy szerint. Viszont remélem ezúttal nem lesz semmi gond. Ráuntam az örökös életveszélyre. Remélem ezúttal egy könnyű rutin feladat lesz.
 
Na kicsit eluntam az agyamat gyerekek... és elvesztettem a fonalat úgyhogy egy ideig pihentetem a harcos karaktert... és indítok egy újat.
De valaki avasson már be pár sorban mi is történt eddig. pls
:D


Név: Jurij Leontyjev
Frakció: Semleges/Fosztogató
Leírás: 38 éves sötétbarna inkább fekete vállig érő haja van ám általában copfba köti azt. Arca borostás, és megviselt egy kicsit. Alapvetően egy átlag embernek tűnik, de csontos és meglehetősen erős, mondhatni edzett figura.

Leginkább azonban arról lehet megismerni, hogy nem egymaga járja a zónát, hanem van egy társa aki egyben a testvére, pontosabban a húga. A testvére 28 éves hosszú vörös hajzuhataggal rendelkezik, mély zöld szemekkel és fiatalos ám mégis nőiesen kemény arcvonásokkal rendelkezik. A lány szintén egy hosszú barna csuklyás kabátot visel aminek a kapucniját szinte mindenkoron magán tartja, ezzel elrejtve nőies külsejét a kíváncsi szemek elől, ezzel elérvén, senki meg nem mondaná róla, hogy nő, inkább tűnik egy fiatal pelyhedző korban lévő férfiúra.
Csak akkor szólal meg ha feltétlenül szükséges, ezzel is nemi identitását leplezve. Szvetlánánál egy egyedi kis méretű 7.62x54es Mosin "obrez" van fegyver gyanánt. 45 darab lőszerrel.

Felszerelés: Barna kapucnis hosszú kabát. Két kulacs, egy darab AK74re illeszthető szurony, egy Ruger GP100as 60 darab ömlesztett .357essel a zsebében. Egy kisebb háti táska amiben egy kiló kenyér, 2 turista szalámi, 5 liter ásvány víz, 6 Anti-Rad injekció, 2 elsősegélycsomag és egy üveg vodka van beledobálva. A kabátja zsebeiben akad még pár guriga kötszer is és egy iránytű.

Bevezetés:

Hosszú kilométerekkel odébb jártunk már a kerítéstől, melyen átvágtuk magunkat, a húgommal. Emígyen jutottunk el a mocsár legkeletibb végébe. Nem igen kockáztattam volna meg a kordon felöli "jól bevált" receptet miszerint átkúszol a kerítés alatt, majd fuss át a géppuskafészek elött, egészen a kopasz faluig. Így hát egy hosszabb és sárosabb útvonalon keresztül jutunk le a célunkhoz Szvetlánával. Kellemesen csalódtam a húgomban... Bár eddig soha életében nem igen járt tilosban, de meglehetősen élvezi a szituációt. Ütemes sebességemmel is tartja a lépést szó nélkül mögöttem haladva a gyér mocsári ösvényen.
Persze nekem ez már nem az első utam itt. Mielött kialakult volna a zóna már jártam keltem erre egy keveset és ezért is ismerem az ösvényeket, amiket más nem igen. Habár a tudásom réginek bizonyul a Mocsár szeszélyes és változó futóhomokjával szemben. Sok év telt el azóta, hogy utoljára itt jártam, a legtöbb ösvényt már benőtte a gaz, vagy esetleg anomáliák lepték el, de ami a legtöbbször előfordul a mocsárban, egyszerűen víz alá kerül vagy eltünteti a futóhomok.
Ennek ellenére azonban biztos lehetőség alapján tudom merre tartok. Útirányunkat egy északkeletre álló régi katonai őrtorony határozza meg.
Már nem is tartunk messze az őrtoronytól mikor ugyan azon irányból lövések dördültek. A fegyverropogására megtorpantunk a húgommal.
Pisztolyok és sörétes puskák dördültek, el egymás után. A torony tetejére vezető létrán hirtelen megpillantottam két alakot, akik elindultak felfelé.
- Szveti! Kövess! - Szóltam a húgomnak hátra fordulva, majd kivettem a zsebemből a Rugert és sietős lépettek előre indultam a sűrű nádasban. Emlékezetem nem tévedett, és a nádas 10-12 lépés után megszűnt, és egy kis deszkákból tákolt fahíd jelent meg elöttünk mely egy 3-4 méter széles s ki tudja milyen mély sugárzó víz felett ívelt át a másik partra.
A híd másik oldalán két hatalmas sziklatömb helyezkedett el, jobb oldalán sűrű és áthatolhatatlan nádas falként terült el. Bal oldalán azonban egy kis ösvény vezetett a durván nyíllövésnyi távolságban lévő őrtoronyhoz. Szvetlánával átfutva a hídon a szikla által nyújtott fedezékbe húzódtunk. Habár nem tudtam teljesen megállapítani kikre vagy mikre kik lőttek, de lehetséges, hogy a toronyra már éppen felérő emberek újdonsült személyünket ellenségesnek veszik.
Egy sörétes puska dörrenése hallatszik újból s ezt követi egy Vadkan visítása.
A megvadult sebesült vad tank módjára csörtet át a nádason, mely recsegve s ropogva adja meg magát a 300 kilós behemót alatt.
- Szvet! Fel a sziklára! - Kiáltom húgomnak, miután észrevettem, hogy a nádas pusztulási iránya felén vezet. Ezen mondatomat követte, hogy helyből felpattantam, s testvéremet felsegítettem a sziklára s majdan ezt követve igyekeztem magamat is magasabb helyre invitálni.
Nem sokon múlott, hogy a vérszemet kapott sérült állat rajtam csörtessen át, de még idejében sikerült felpattannom a sziklatömbre.
Miután biztonságos magasságban voltunk a testvéremmel, a torony felé fordítottam tekintetemet. Míg a húgom elsütötte a fegyverét, a veszetten sziklát ostromló vadkan koponyájára célozván.
Az erős lőszer jókora lyukat ütne egy ember fejében, azonban a vadkan idomtalanul ragyás csontos koponyáján mindössze csak egy apró lyuk jelent meg, melyen ömleni kezdett az állat vére midőn az a földre zuhant holtan.
Húgom kilöki az töltényűrből a hüvelyt, s újabb halálos golyót helyére állítva ő is az őrtorony irányába fordul.
Az őrtornyon tetején két ember áll, míg az őrtorony mellett egy öreg leharcolt 131es ZIL palatóján egy sörétes puskával felszerelt ember állott. Vélhetőleg ő sebezte meg a vadkant a puskájával, mely a lövés után vakon, de maradék érzékszerveivel és végtelen dühével felénk csörtetett.
A torony álló két ember egyike felén intett jobb kezével.
Bár, nem vettem ki olyan jól de nem igen hiszem, hogy fosztogatók lennének, de nem is Stalkerek.
Szvetlánával lemásztunk a szikláról, majd lassacskán elindultunk az őrtorony védői felé.
Az ösvény úgy 20 lépés után kiszélesedve vezetett a toronyhoz.
Ezen tisztább területen már látszott, hogy bizony komoly harcot vívtak a mutánsokkal.
Négy méretes vadkan terült el több lyukkal testükben. Vérük patakzott, de a mocsár száraz földje mohón szívta azt magába.
A négy állaton kívül azonban 3 emberi holttest is feküdt a földön, s nem messze tőlük fegyvereik. Egyiküknek még a sörétes puskája is kettétörve hevert egykori gazdájától nem messze.
Az orral a homokba süllyedt ZIL platóján, éppen egy társát kötözte a lábánál a az ismeretlen ruházatú stalker. Nekem legalábbis ismeretlen volt ez a mintázat. világos kékes inkább türkiz színű rejtőszín nem éppen a Zóna ideálja. Az őrtorony létrájáról ez idő alatt éppen leért a korábban fent állók egyike és felénk indult, hogy pár lépéssel elöttünk megálljon. Körbetekint a véres földön és a halott társain, majd felénk tekint és hümmög egyet.
- Mit keres erre két.... ehhh. - Kezd bele a mondandójába a stalker, de valahogy nagyon igyekeztem félbeszakítani, mert kíváncsiság inkább engem hajthatna igazán.
- Stalkerek vagyunk! Pár kilométerre innen délkeletre jutottunk be... A kordon felé tartunk! - Szóltam felé, nyugodt kimért őszinte hangon.
- Áhá... vagy úgy! - Megköszörülte kissé a torkát, majd tokjába biggyeszti eddig kezében lévő pisztolyát. - Nos, mivel itt kötöttél ki, gondolom akkor ismered a régi ösvényeket. De a dolgok alaposan megváltoztak erre! Mostanság már nem olyan könnyű átjutni az ingoványon! Mindent beterít a sugárzó futóhomok és a sűrű nádas melyben mutánsok és emberi söpredék bujkál... Nem is tudom melyik a rosszabb! - Rázza meg a fejét az útolsó mondatánál, a furcsa stalker.
- Ti kik vagytok? Nem Stalkerek. De akkor kik? - Kérdeztem feléjük.
- Nos, ez nem igen tartozik rátok! - Felelte a stalker.
- Ljhogya! Vissza kell mennünk a táborba, különben elvérzik! - Zavarta meg az idilli beszélgetést a ZIL platóján éppen társa bekötözésével végző mogorva képű stalker.
Az elöttünk álló stalker kellemetlen morgást hallat, majd felnéz a toronyra. - Petrovics! Gyere le és segíts Vankónak! - Kiabál fel a torony tetején éppen északnyugat felé tekintgető társának, mire az gyorsan szedve a virgácsait elindult lefele a létrán.
A közelünkben lévő stalker ezek után újra a húgom és felém fordul.
- Nos... Ha szeretnéd tudni, hogy kik vagyunk, akkor először is kérlek segíts nekünk! Mint mondtam a mocsár veszélyes, és mindig jó ha van egy két plusz fegyver! - Szólt végül felénk.
- Hová? - Kérdeztem komor hangon.
- Elsőnek is a halászfaluba! Onnan meg... Nos, ha a parancsok is úgy ítéli a táborba is bejöhettek! - Felelte a stalker, majd kérdőn felém biccentett.
Én mindössze Szvetlána felé tekintettem, aki bólintott egyet, ezzel jelezve, hogy ő maga is szívesen menne ezekkel a stalkerekkel, legalábbis amíg ki nem derül miféle fickók ezek.
Ezt követően a mogorva fickó és a másik a Petrovics nevű felkarolták a negyedik sérült társukat és együtt elindultunk az ő territóriumukba...
 
Scarecrow: Nem sokról maradtál le.
A hadsereg terjeszkedett agropromba. Reni a tudósokkal. Black és Markal természetesen meg velünk az intézetben. Joe, nem tudom merre kószál, és a stalkerek felől is kissé homályban vagyok. Döme a sötétvölgy felé indult. Én yantar felé. Te meg a mocsárba az osztagoddal.

Jaaa.....Ne csak a hadsereg terjeszkedjen már északra. Ennyi idő alatt a stalkerek is aktivizálhatnák magukat.
 
Tudom hogy kevés a szabad időnk meg minden, de próbáljuk már meg ezúttal nem elhanyagolni az egészet! Pls!

A parancsnak eleget téve elindultunk a megadott hely felé. Persze előtte megkajáltunk, bepakoltunk ellátmányt arra az esetre ha hosszabb ideig maradnánk távol és persze felkaptunk némi extra lőszert. Sosem lehet tudni.
A Főhadnagy tanácsára a tudósokat is értesítettük az akcióról, hogy képben legyenek és ha bármi óhajuk, sóhajuk van amit ott elintézhetnénk nekik, akkor szóljanak.
Természetesen mint mindig volt nekik. Amint lementem és tájékoztattam őket a helyzetről, alig fordultam még sarkon de egy rövid gondolkodás után rögtön utánam szóltak.
Andrej Professzor a kezembe adott egy különös eszközt, ami úgy nézett ki mint egy megbuherált fázismérő. De a Professzor elmondása szerint állítólag ezzel több képződményt lehet találni.
Mivel csak én voltam ott, gyorsan elmagyarázta nekem hogyan kell kezelni az eszközt és hogyan működik.
Nagyjából megértettem. Egy kis led villogott a műszer közepén és éles csipogó hangot adott ki, amikor a náluk tárolt képződményeken teszteltük le. Amilyen közel voltam a képződményhez, olyan gyorsan villogott és csipogott a műszer....Tehát kb úgy működik mint a fémdetektor amit aknák keresésére szoktunk használni.
Miután mindezzel megvoltunk, gyorsan elköszöntem Kaijától és a Professzor uraktól, majd elindultam vissza felé a csapathoz. Az ajtón kilépve még Andrej Professzor utánam szólt és közölte, hogy lehetőleg próbáljak meg vigyázni a műszerre, mert eddig csak két példány létezik és most a kezemben tartom az egyiket.
Megesküdtem neki hogy vigyázni fogok rá, aztán még utoljára elköszönve tőlük becsuktam magam után az ajtót, majd a főépület ajtaján kiszaladva vissza lépdeltem a csapathoz.
- Épp ideje volt már Jeges! Na? Kérdezted őket? Kell nekik valami?
- Ja. Ezt adták oda nekem. - Mondtam és felmutattam az érdekes műszert.
- Mi a halál ez? - Kérdezett az Orosz, majd kikapta a kezemből és vizslatni kezdte a kütyüt meg sorra nyomogatta rajta a gombokat.
- Valami műszer ami elvileg megmutatja hogy hol vannak a képződmények.
- Aha....Inkább úgy néz ki mint egy megbuherált villanymérő vagy mi a fene. - Mondta értetlenkedve. - És hogy működik?
- Hát...azt hiszem úgy mint a fémdetektor. Mész mész, aztán ha képződmény van a közelben ez az izé jelezni kezd.
Ennek hallatán az Orosz fintorogva bámulta a fura eszközt, majd vissza adva nekem elindította a jármű motorját.
- Képződmény ide vagy oda! Én nem fogok kifingani pár világító kavics miatt. Tudjuk le ezt a melót és kész! - Mondta még utoljára aztán elindultunk a térkép által jelzett terület felé.
 
Tsatsoulin agyvize a másodperc tört része alatt ugrott százra, amikor meghallotta, hogy egy hét sem telt el még, de máris veszteségünk van.
-Tudja maga mennyi idő kiképezni egy GRU ügynököm maga szerencsétlen?
-Uram. Én...
-Maga csak ne pofázzon az én szövegembe mert kivégeztetem! Ezért azt érdemelné! Ha nem lenne akkora csókja a feletteseknél, és nem maga a Hadügyminiszter parancsára küldték volna ide, azonnali hatállyal kötélre ítélném! Megértette? Esze meg semmi! Nagy felderítő! De nem érdekel, akkor is kell az a gyár! Vissza mennek, és hidegre teszik azt a lényt vagy embert felőlem lehet maga a jóisten is! Ha nem teszi meg kiküldöm Szibériába szart lapátolni havi 2000-ért! Megértette?
Leteszi, mielőtt válaszolhatnék. Ha a gyár nem lenne fontos, akkor 3-4 csomag TNT a főbb tartóoszlopokra, és meg lenne oldva, de a robbanás idehozná a kíváncsi emberkéket, meg a hullákat, amiket ott fent találtunk szétszórná, ami lehet még több ilyen dögöt idehozna. Hümm.... De mit lehetne tenni? Ez a lény eléggé hasonlít arra, amit az erdőben találtam. Az is, hatalmasakat tudott ugrani, észrevétlenül vitte el az embert, és bivaly erős és gyors volt. Valamit ki kellene eszelnünk. A legutóbbi lényt kicsaltuk a szabadba, ott meg egy orvlövész intézte el 3 golyóval a fejbe, ha jól emlékszem. Előszöris, kell egy olyan puska, vagy annál erősebb. Tárcsázom a Kordoni helyőrséget:
-Kordoni helyőrség, itt Denis Mihalikov őrmester, hallanak? Vége!
-Itt a kordoni helyőrség. Halljuk. Mit akar?
-A rendszeresített orvlövész fegyverekről érdeklődnék, mit használnak?
-A fegyverünk alap Dragunov SVD. De rendeltünk külön maguknak 5 darab VLA típusú speciális hangtompítós orvlövész fegyvert, és egy Vintar BC is fog jönni olyan fél éven belül, ha minden igaz.
No faja. A fél év alatt háromszor kiherél a góré. Nos akkor, a VLA-t ismerem, használtam régebben. Erősebb, mint a Dragunov. Az jó lesz!
-A VLA mikor ér ide?
-Már küldjük is! Most indul el egy Konvoj maguk felé! Élelem, víztisztító patron, lőszer és a VLA is benne van.
-Küldjenek még kötszert, elsősegély dobozt és plusz akkumulátorokat is!
-Értettem. Még valamit kér uram?
-Nem. Köszönöm. Ennyi elég!
-Értettem. Kordon kiszáll!
Leteszi. Most, a Konvoj KB 30 perc alatt ér ide, és addig össze kell szednem egy csapatot. Nem véletlenül választottam a VLA-t. Van egy jó tulajdonsága, ami miatt szeretem. Ha levesszük a távcsövet, és elfordítjuk a lezárót, akkor kapunk egy jó kis sorozatlövő fegyvert. Az lesz az enyém, a csalié. Másra nem bízom, mert csak elbarmolja a csali szerepét, és még kinyírja magát az első sarkon. A többi 4 darab meg a legjobban lövőkhöz kerül. A csoportomban 10 ember választotta az Orvlövész alszakot, a felderítőn belül. Rajtuk kívül vannak még szabotőrök, elhárítók, felderítők. A 10 ember közül 4 lesz orvlövész, a többi hat meg támogató, ők kapnak egy PKM-et és beássák magukat. Ketten az ajtóhoz, hogy ha a lövész nem tudja elintézni, ők egy sorozattal likvidálják a dögöt, és egy-egy minden lövész háta mögé. Megérkezett a kocsi, csomagolunk!
Amikor elsőnek megláttam a hatalmas fekete műanyagdobozt, nem hittem a szememnek. Ezek a marhák elküldték a puskákat, egy-egy tárral. Fejenként 30 lőszer jut mindenkinek. Azt hittem, agysérvet kapok! Nyomban a rádiómhoz nyúlok:
-Itt Denis őrmester! Kordon!
-Igen?
-Miért csak egy tárat küldtek a VLA-hoz?
-Sajnálom. Ez a lőszer fajta drága, nem tudjuk magunknak megengedni.
-Vintart azt igen? Meg minden fajta csicsás egyéb fegyvert? Inkább erre költenének!
-Sajnálom, nem tudok segíteni ebben. Kordon kiszáll!
Leteszi. A franc essen a pofájába! No de akkor, felszereltem a csapatot, és hogy örüljenek, minden orvlövész kapott egy VLA-t meg az AK-t is hoznia kell. Annyit pluszba segítünk, hogy a dzsippet feltöltjük benzinnel, így nem kell kimászni a gyárig.
15 perc alatt már elértük a gyárat, és a két támogatót kiállítottam a kapu elé, azzal a paranccsal, hogy ami kijön, az célpont. Majd az orvlövészeket négyzet alakban elhelyeztem a gyár körül, mögéjük raktam egy támogatót, aki a hátukat fedezi. A gyár elé beálltam, és rágyújtottam. A cigi füstje odavonzza a dögöket, mert tudják, vacsora idő. Feltűztem a sisakomba a cigit, és behatoltam. A terep tisztának tűnt, de még mindig ott volt az az árulkodó vörös tócsa az udvar kellős közepén, ami emlékeztetett, hogy ez nem az a jó hely, amit keresek. Az épületbe belépve, ismerős szag fogadott. Dögszag. Rádión üzenetet kapok:
-Főnök! A célpont látó határon belül! Észlelem!
-Hol?
-Földszint, a lépcsőforduló a pince felé!
-A pince?
Megálltam. Pont most akartam befordulni oda. Kibiztosítom a fegyveremet, és lassan befordulok arra. A dög pont úgy néz ki, mint amit a Kordonnál észleltem. Kb 250 centi magas, széles, a szájából 8 darab csáp lóg ki, görnyedten jár, és a karjai a térde alá érnek. Lefelé megy a lépcsőn. Rádión megnyomom a pittyegőt, és ezzel jelt adok a lövésznek. Egy halk szisszenést hallok, a dög nekivágódik a korlátnak, és eldől, mint egy rongybaba. A VLA-t tenném el, de mozgást hallok onnan, ahova a dög le akart menni. Szólok az egyik támogató lövésznek, hogy jöjjön be. Amint beért, mutatom neki a feladatot:
-Ott, a lejáratot látod?
-Igen?
-Oda befészkeled magad, és ami feljön, és nem én vagyok, azt lelövöd! Értetted?
-Igen.
-Helyes!
Befészkelte magát, én meg szóltam a többieknek.
-Rendben fiúk! Átrendezés! Lehet valami nagyot kaptunk el! Sergej, Miodrag, Petrenko, Vasilij! Ti négyen bejöttök, és Sergej felkészíti a kocsit az indulásra, Miodrag a PKM-mel fedezi a bejáratot, Vasilij meg segít fedezni a lejárót. Vladimir, Vanya, Tuskó és Borgir! Ti meg addig figyeltek, és amint jelt adok, sprinteltek a hídhoz, majd felveszünk titeket.
-Értettük!
-Helyes!
Felkapcsolom a fejlámpát, a még égő cigiből nyugtatás gyanánt szívok egyet, majd eldobom. Előreszögezett fegyverrel elindulok lefelé, a lépcsőn. Egy egyenes folyosóra bukkanok, és egy böszme nagy acél ajtóra. Az ajtó tárva-nyitva. Érdekes. Bekukkantok, és nincs rajta sérülés, ezt nem erőszakkal nyitották ki. Bent egy oszladozó hullát találok, egy névtáblával. Valamilyen orvos. Már több tíz éve itt lehet, még itt dolgozhatott. Lassan haladok befelé, és minden sarkon bekukkantok, mielőtt átlépem. A kis kamerát, a sisakomon bekapcsolom, mert érdekes dolgokat látok itt. Van három fal, tele iratokkal, kutatásokkal, egy hatalmas terem, tele régi lombikokkal, és egy zárt ajtó. Az ajtóra lennék kíváncsi. Közelebb megyek, és furcsa dolgot érzek. Elkezd bizseregni mindenem, egy pillanatra. Majd megint. Minél közelebb megyek az ajtóhoz, annál inkább bizsereg mindenem. Aztán rávilágítok, és egy szempárt veszek észre. Egy nagydarab, kopasz embert látok, akinek a fején egy heg van. Mintha lobotómiát csináltak volna rajta. A szemei sárgán izzanak, és amikor rám néz, mintha olvasnék a gondolataiban, ő is az enyéimben. Egy fél percig nézzük egymást, majd felordít. Körbe pillantok a szobában, hallok magam körül egy csomó hangot, de semmi. Nem látok semmit. Aztán a fejembe hasít a fájdalom, mintha baltát vágtak volna belém. Az ajtó, ami mögött ez a dög volt, elkezd horpadni. Valami üti belülről. Ki kell jutnom innen. Elindulok vissza az ajtó felé, a kijárat felé. A tudós hulláját megfogom, és kihúzom az ajtón, hátha van nála valami érdekes. Mikor megvagyok a hatalmas acél ajtó robbanását hallom. Gyorsan a külsőt becsukom, eltekerem a kart rajta, és még a reteszeket is lezárom gyorsban. Elmúlt a fájdalom. A többiek gyorsan leszaladtak mellém. Leugrottak a földre, és felsegítettek. A lábaim elnehezültek, menni nem tudtam, állítólag ordítottam, mint akinek a lábán állnak, és kúszva jöttem ki az ajtón, a hullát vonszolva magam mögött. Ekkor a vas ajtót valami megütötte. Megint, megint és megint.
-Főnök! Tűnjünk el innen!
-Támogatom a tanácsot!
Felsegítettek, és kicipeltek hullával együtt a kocsihoz, majd elhajtottak. Visszaérve a bázisra lefektettek, és aludtam tíz órát egyhuzamban.
Reggel első dolgom az volt, hogy Tsatsoulin-t felhívtam.
-Uram! Hírek!
-Mondja!
-Itt valami nagy dolog van!
-Miről beszél?
-Valami van a gyár alatt. Katakombák. Tele van olyan lénnyel!
-Honnan tudja?
-Voltam lent!
Csönd.
-Uram?
-Jöjjön a Kordoni bázisra. Egyedül. Azonnal!
-Értettem!
Letette. Azonnal indulok Kordonra.
 
Bocsi, eléggé inaktív voltam az elmúlt egy héten. Másfél héten. Hónapban. Három hónapban. Na de most vigyünk egy kis csavart a sztoriba...
Álmosan néztem ki a földszinti szobám ablakán. Fényes tavaszi reggel volt, ami békés semmittevésre csalogat. Kikászálódtam az
ágyból és az egyik sarokban álló zuhanytálcára álltam. A hideg víz is meglepően üdítő volt a fülledt éjszaka után.
A szokásos reggeli tisztálkodás után felöltöttem a terepjáró ruhám, mivel úgy döntöttem, szétnézek a környéken. Carp békésen aludt a sarokban,
kedvtelenül kelt fel simogatásomra. A szobámból kilépve az épület kijárata felé tartottam, amikor megszólalt a vészjelző sziréna.
- Mindenki a védállásokra! Mutánsok törtek be a keleti kapunál! - recsegte a védelmi parancsnok hangja a hangszórókból.
Csőre rántottam Ak-mat, de a látvány megfutamított.
Ő volt az. Tudtam, hogy találkozok még vele, de ezek után az idilli hónapok után... nem hittem a szememnek.
Medveszerűen agresszív pofájából meredtek rám üres szemgödrei, majd a szörny halálos rohamra indult, jó tíz méter magasra repítve
az előtte lévő, fegyveresekkel teli gépágyús kocsit.
Futásnak eredtem, a kutyám követett. Bekanyarodtam az épület sarkán, a mutáns átgázolt a hetven centi vastag falakon. De sok épület volt,
ő pedig lelassult. Jó száz méter sprint után a külső vasbeton falhoz értem, a lény már rég lemaradt... gondoltam én.
Fél percnyi szuszogás után kirobbant mögöttem a fal, a dühös ordítástól pedig átmenetileg elvesztettem a hallásom. Egyenesen futottam tovább, át a kiürült bázison, mivel mindenki fejvesztve menekült a lény után beáramló mutánshorda elől.
Csapdába estem, nem volt kiút, ezért visszaszaladtam a főépületre, és elkezdtem rohanni fel a lépcsőkön, hogy a tetőre jussak. Jó fél perc múlva már ott is voltam, a lény lerombolta mögöttem a lépcsőket, ezért nem tudott utánam jönni.
Ijedten néztem szét, mert Carp nem volt mellettem, de hamar megláttam, ahogy a bázis melletti mezőn épp végez hét rá támadó vak kutyával.
- Fuss! - kiáltottam neki. Nem akarózott mennie, de nem szegült ellen nekem, elfutott a távoli dombok felé. Segítséget hoz - gondoltam.
Ekkor hangos kaparást hallottam az épület fala tövéről. Lenéztem, és láttam, ahogy a szörnyeteg felfelé kapaszkodik a falán,
hatalmas kezeivel réseket ütve a falon, melyeken egyre feljebb jutott...
Hamarosan a peremhez jutott, és átlendült
rajta, így jó két méter választott el minket. Lehajtotta a fejét és nekem rontott. Fényes villanást láttam, ahogy a soktonnás test nekem csapódott,
és egy pillanattal később jó harminc méterrel a bázis fölött repültem... Örömmel töltött el a tudat, hogy gránátokkal teli övem a késemmel együtt a pofájába állítottam.
Megérte ide jönnöm? Kétlem, utólag már bántam is. A föld vészesen közelített, utolsó pillanatommal pedig láttam, ahogy mellkasomból előtör a bázis kapujánál lévő, harminc centi átmérőjű villanyoszlop törött vége.
 
-Enyves-
Ahogy haladok tovább, valami kisebb telepet találok, a pda-m térképe szerinte valamikori járműparkoló… Lassan közelítem meg, közben a fegyverem a kezem ügyébe helyezem, de ahogy lassan beérek az épületek közé, rájövök hogy itt bizony semmi sincs. Azért még alaposan körülnézek, a padlásrokra is felmászok, hátha van ott valami, de csak jó poros leszek. Az egyik beszakadt tetjű padlásról rálátok a leszakadt vasúti hídra is, az viszont nem látom kik járkálnak ott, csak az alakokat tudom kivenni… Ha nem szóltak volna tegnap a többiek hogy a hídnál katonák vannak, biztos odamennék megnézni, de így inkább kihagyom, helyette a járműparkból továbbhaladó földútra térek rá. Eleinte semmi különös nem történik, de ahogy egyre távolodom az épületektől, úgy lesznek hangosabbak a vonyítások körülöttem.. Egyenlőre nem állok meg, szorosabban fogom az mp5-öt, és megyek tovább. Aztán az egyik fa után kiugrik két kutya és felém kezdenek rohanni. Egy pillanatra ledermedek, de feleszmélek, majd célra emelem a fegyverem és elkezdem sorozni a kutyákat. Az első pár golyó nem hatja meg őket, de aztán a fejükre pontosítok, így már hatékonyabb, viszont az egyik még ígyis a lábam előtt esik össze. Szusszanok egyet, betöltöm a fegyvert, majd haladok tovább az úton. Egy alagút kezd kirajzolódni előttem, de nem látom mi van bent, mert a bejáratát félig takarja egy konténer. Már majdnem ottvagyok, mikor valami farkasüvöltés-szerű hallatszik az alagútból, majd kiront egy farkas-kutya szerű valami, vörösen izzó szempárral. Én sem vagyok rest, ahogy felém indul elkezdem sorozni, de ez őt valamiért nem izgatja, majd futásból elrugaszkodva nekem ugrik, a fegyvert kiüti a kezemből, és mihelyst földetért, már fordul is felém, és próbál újra támadni. Én előrántom a késemet, és próbálom kivárni a megfelelő pillanatot. Ahogy felém ugrik a pofájába állítom a kést, de még ígyis elkezdi marcangolni a kabátom, a másik kezemmel valahogy sikerül a késre ütnöm, így végre ledől rólam. Huuh.. ez nem semmi.. Feltápászkodom, majd megnézem mit csinált a dög a karommal. Szerencsére vastag a kabátom, így főleg azt szedte szét, de még ígyis van egy pár kisebb karcolásom… Remek…Ránézek a dögre, ez vajon farkasnak számít? Elég csapzott. Mindenestre kiráncigálom belőle a késem, és nagynehezen levágom a farkát. Megkeresem hova ejtettem a fegyverem, azt is felszedem, lesöpröm a havat róla, és elindulok visszafele.. ennyi nekem elég volt mára.. Gondoltam én, ugyanis, mikor visszafele kijövök a járműparkból, elkezdenek a híd irányából tüzelni rám.. Ó hogy a fészkes fene vinne el titeket.. rohanok vissza a falu irányába, szerencsére elég dombos a vidék, és utánam sem jöttek, szóval hamar lassíthatok, de nem állok meg, innem már inkább kocogok, tényleg nincs kedvem több ilyenhez..

-Ivan-
Már lassan enni készülünk, mikor beállít egy másik tag. Elég rossz állapotban van, liheg, meg a kabátja is darabos kicsit. Mihail szól hozzá:
-Mi van veled Dimitrij? Merre jártál?
-Háth a járműparktól haladtam egy földúton valami alagút felé amiből rámrontott egy farkas vagy mi a franc.. frankón belelőttem egy sorozatot, de nem törődött vele.. miután nagynehezen kinyúvasztottam, már visszafelé jöttem, mikor a hídtól lőni kezdtek rám.. rohadt katonák.. azzal levágódik a kályha mellé és kiterül…. Mihail hozzám fordul:
-Látod kölyök, ilyen itt az élet… A dimitrij felnéz a kölyök szóra, majd visszadől..
Végül is vacsorázunk, ha lehet annak nevezni, majd kiosztják az őröket. Mivel még most jöttem, ezért ma nem kell őrködnöm, de holnap már igen..
Ahogy reggel felébredek, marhára hideg van. A tűz éppen csak pislákol, a többiek pedig már lassan szedelőzködnek. Énis felülök, magamhoz térek, majd elkezdem összekapni magam.
-Hova mentek?
-Ahova még egy jódarabig. Feltérképezzük a területeket.. Jöhetsz, de siess! Felugrok hirtelen, de túl hirtelen csináltam, egy pillanatra elszédülök.. Megvárom míg helyreáll az egyensúlyom, majd elkezdem felszedni a cuccom… A többiek már a fegyvereiket ellenőrzik utoljára mikor kiérek hozzájuk.
-Mehetünk?
-Persze!
Ha jól sejtem északnyugat felé tartunk. Nyugodt a környék, még egy faág sem rezzen..
-Van valami pontos úticélunk? Kérdezem a többieket. Miután jól lehurrognak hogy „csöndesebben!!”, a mögöttem lévő halkan súgja hogy alapvetően felderítünk, de a kereskedő megkért hogy nézzünk el erre, mert valahol van elvileg egy nagy mocsár, és meg kéne lesni hogy mégis mi az. Így hát marad a nyugodt séta, és a legapróbb neszre való fülelés..Egy bokrosabb részre érünk nagyjából fél óra gyaloglás után, mikor elölről tovább adják hogy mindjárt ott vagyunk… Nem telik el egy perc, és halk parancs fut végig a csapaton Hasra!
Próbálok nézelődni, de nem látok semmit a bokroktól, viszont hirtelen rádió recsegése hallatszik:
-Értettem uram! 20 perc múlva a hídnál vagyunk. (összenézünk a mellettem lapuló taggal: csezdmeg, ezek katonák!) Kattan a rádió, majd ugyanaz az ember kezd el beszélni:
-Figyelem, azonnal indulunk vissza, 20 perc múlva a vasúti hídnál kell lennünk! Futólépésben!
Hallatszódik ahogy a katonák felcuccolnak, ellenőrzik a létszámot, majd elkocognak… mi még vagy 5 percig nem mozdulunk. Mihail kel fel óvatosan, körülnéz, majd jelzi hogy tiszta a terep.
-Halljátok fiúk, ez meleg volt, rendesen megizzadtam. (Alexej)
-Nyugi van srácok,már elmentek.ha elnéztek jobbra, ott egy pár ház. Odáig elmegyünk, lecsekkoljuk, majd húzúnk innen a francba. Ha jól látom a térképen az a mocsár északkeleti pontja. Rendben? (Mihail)
Mindenki bólint, majd valamilyen formációban elindulunk a házak felé. Egy korhadt hídon megyünk át, mikor észreveszek valami fura lyukat a jégen. Intek a többieknek, ők is odanéznek. Szólok hogy fedezzenek, majd óvatosan elkezdek menni a jégen. Ahogy odaérek, egy enyhén világító valamit látok a vízben lebegni, pár centivel a felszín alatt. Óvatosan leguggolok, majd benyúlok érte. Jéghideg víz helyett elég kellemes a hőmérséklet, valószínűleg ettől olvadt ki a jég. Ahogy hozzáérek ahhoz az izéhez, melegnek érzem, és valami fura érzés is végigszalad rajtam. Kiemelem, és odaviszem a többiekhez.
-Na miaz? Mit találtál?
-Nemtudom, tényleg nem. Nektek nincs ötletetek? Kézről kézre jár, de mindenki csak tanácstalanul nézi. Miután Mihail is megnézte visszaadja nekem.
-Az biztos hogy meleg. Tedd el, és majd meglátjuk mit mond rá a kereskedő, azt a pár házat meg nézzük meg gyorsan..
A házakhoz közeledve síri csönd van, a hó is alig ropog a talpunk alatt… sehol senki. Valamiféle tőlünk telhető formációban közelítünk, és lassan nézzük végig a házakat, de nincs itt semmi, egyszer talán halászok laktak itt,de teljesen üres. Mégegyszer átnézünk mindent, utána elindulunk visszafele, figyelve, nehogy esetleg találkozzunk újabb katonákkal…

Háth Reni, a karaktered "kiiktatásával" határozottan meg lehet csavarni a storyt :D ;)
öhm, srácok, tudom hogy én írkálok úgy kb a stalkerek nevében, és kicsit elmaradtam, de szerintem a tisztelt katona uraknak még nem kell tartani a zóna belsőbb területein kíváncsi magánzóktól:)
 
AM
00:00:00
Пн, 1 января
День
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
Vissza
Top Alul