Na kicsit eluntam az agyamat gyerekek... és elvesztettem a fonalat úgyhogy egy ideig pihentetem a harcos karaktert... és indítok egy újat.
De valaki avasson már be pár sorban mi is történt eddig. pls 
Név: Jurij Leontyjev
Frakció: Semleges/Fosztogató
Leírás: 38 éves sötétbarna inkább fekete vállig érő haja van ám általában copfba köti azt. Arca borostás, és megviselt egy kicsit. Alapvetően egy átlag embernek tűnik, de csontos és meglehetősen erős, mondhatni edzett figura.
Leginkább azonban arról lehet megismerni, hogy nem egymaga járja a zónát, hanem van egy társa aki egyben a testvére, pontosabban a húga. A testvére 28 éves hosszú vörös hajzuhataggal rendelkezik, mély zöld szemekkel és fiatalos ám mégis nőiesen kemény arcvonásokkal rendelkezik. A lány szintén egy hosszú barna csuklyás kabátot visel aminek a kapucniját szinte mindenkoron magán tartja, ezzel elrejtve nőies külsejét a kíváncsi szemek elől, ezzel elérvén, senki meg nem mondaná róla, hogy nő, inkább tűnik egy fiatal pelyhedző korban lévő férfiúra.
Csak akkor szólal meg ha feltétlenül szükséges, ezzel is nemi identitását leplezve. Szvetlánánál egy egyedi kis méretű 7.62x54es Mosin "obrez" van fegyver gyanánt. 45 darab lőszerrel.
Felszerelés: Barna kapucnis hosszú kabát. Két kulacs, egy darab AK74re illeszthető szurony, egy Ruger GP100as 60 darab ömlesztett .357essel a zsebében. Egy kisebb háti táska amiben egy kiló kenyér, 2 turista szalámi, 5 liter ásvány víz, 6 Anti-Rad injekció, 2 elsősegélycsomag és egy üveg vodka van beledobálva. A kabátja zsebeiben akad még pár guriga kötszer is és egy iránytű.
Bevezetés:
Hosszú kilométerekkel odébb jártunk már a kerítéstől, melyen átvágtuk magunkat, a húgommal. Emígyen jutottunk el a mocsár legkeletibb végébe. Nem igen kockáztattam volna meg a kordon felöli "jól bevált" receptet miszerint átkúszol a kerítés alatt, majd fuss át a géppuskafészek elött, egészen a kopasz faluig. Így hát egy hosszabb és sárosabb útvonalon keresztül jutunk le a célunkhoz Szvetlánával. Kellemesen csalódtam a húgomban... Bár eddig soha életében nem igen járt tilosban, de meglehetősen élvezi a szituációt. Ütemes sebességemmel is tartja a lépést szó nélkül mögöttem haladva a gyér mocsári ösvényen.
Persze nekem ez már nem az első utam itt. Mielött kialakult volna a zóna már jártam keltem erre egy keveset és ezért is ismerem az ösvényeket, amiket más nem igen. Habár a tudásom réginek bizonyul a Mocsár szeszélyes és változó futóhomokjával szemben. Sok év telt el azóta, hogy utoljára itt jártam, a legtöbb ösvényt már benőtte a gaz, vagy esetleg anomáliák lepték el, de ami a legtöbbször előfordul a mocsárban, egyszerűen víz alá kerül vagy eltünteti a futóhomok.
Ennek ellenére azonban biztos lehetőség alapján tudom merre tartok. Útirányunkat egy északkeletre álló régi katonai őrtorony határozza meg.
Már nem is tartunk messze az őrtoronytól mikor ugyan azon irányból lövések dördültek. A fegyverropogására megtorpantunk a húgommal.
Pisztolyok és sörétes puskák dördültek, el egymás után. A torony tetejére vezető létrán hirtelen megpillantottam két alakot, akik elindultak felfelé.
- Szveti! Kövess! - Szóltam a húgomnak hátra fordulva, majd kivettem a zsebemből a Rugert és sietős lépettek előre indultam a sűrű nádasban. Emlékezetem nem tévedett, és a nádas 10-12 lépés után megszűnt, és egy kis deszkákból tákolt fahíd jelent meg elöttünk mely egy 3-4 méter széles s ki tudja milyen mély sugárzó víz felett ívelt át a másik partra.
A híd másik oldalán két hatalmas sziklatömb helyezkedett el, jobb oldalán sűrű és áthatolhatatlan nádas falként terült el. Bal oldalán azonban egy kis ösvény vezetett a durván nyíllövésnyi távolságban lévő őrtoronyhoz. Szvetlánával átfutva a hídon a szikla által nyújtott fedezékbe húzódtunk. Habár nem tudtam teljesen megállapítani kikre vagy mikre kik lőttek, de lehetséges, hogy a toronyra már éppen felérő emberek újdonsült személyünket ellenségesnek veszik.
Egy sörétes puska dörrenése hallatszik újból s ezt követi egy Vadkan visítása.
A megvadult sebesült vad tank módjára csörtet át a nádason, mely recsegve s ropogva adja meg magát a 300 kilós behemót alatt.
- Szvet! Fel a sziklára! - Kiáltom húgomnak, miután észrevettem, hogy a nádas pusztulási iránya felén vezet. Ezen mondatomat követte, hogy helyből felpattantam, s testvéremet felsegítettem a sziklára s majdan ezt követve igyekeztem magamat is magasabb helyre invitálni.
Nem sokon múlott, hogy a vérszemet kapott sérült állat rajtam csörtessen át, de még idejében sikerült felpattannom a sziklatömbre.
Miután biztonságos magasságban voltunk a testvéremmel, a torony felé fordítottam tekintetemet. Míg a húgom elsütötte a fegyverét, a veszetten sziklát ostromló vadkan koponyájára célozván.
Az erős lőszer jókora lyukat ütne egy ember fejében, azonban a vadkan idomtalanul ragyás csontos koponyáján mindössze csak egy apró lyuk jelent meg, melyen ömleni kezdett az állat vére midőn az a földre zuhant holtan.
Húgom kilöki az töltényűrből a hüvelyt, s újabb halálos golyót helyére állítva ő is az őrtorony irányába fordul.
Az őrtornyon tetején két ember áll, míg az őrtorony mellett egy öreg leharcolt 131es ZIL palatóján egy sörétes puskával felszerelt ember állott. Vélhetőleg ő sebezte meg a vadkant a puskájával, mely a lövés után vakon, de maradék érzékszerveivel és végtelen dühével felénk csörtetett.
A torony álló két ember egyike felén intett jobb kezével.
Bár, nem vettem ki olyan jól de nem igen hiszem, hogy fosztogatók lennének, de nem is Stalkerek.
Szvetlánával lemásztunk a szikláról, majd lassacskán elindultunk az őrtorony védői felé.
Az ösvény úgy 20 lépés után kiszélesedve vezetett a toronyhoz.
Ezen tisztább területen már látszott, hogy bizony komoly harcot vívtak a mutánsokkal.
Négy méretes vadkan terült el több lyukkal testükben. Vérük patakzott, de a mocsár száraz földje mohón szívta azt magába.
A négy állaton kívül azonban 3 emberi holttest is feküdt a földön, s nem messze tőlük fegyvereik. Egyiküknek még a sörétes puskája is kettétörve hevert egykori gazdájától nem messze.
Az orral a homokba süllyedt ZIL platóján, éppen egy társát kötözte a lábánál a az ismeretlen ruházatú stalker. Nekem legalábbis ismeretlen volt ez a mintázat. világos kékes inkább türkiz színű rejtőszín nem éppen a Zóna ideálja. Az őrtorony létrájáról ez idő alatt éppen leért a korábban fent állók egyike és felénk indult, hogy pár lépéssel elöttünk megálljon. Körbetekint a véres földön és a halott társain, majd felénk tekint és hümmög egyet.
- Mit keres erre két.... ehhh. - Kezd bele a mondandójába a stalker, de valahogy nagyon igyekeztem félbeszakítani, mert kíváncsiság inkább engem hajthatna igazán.
- Stalkerek vagyunk! Pár kilométerre innen délkeletre jutottunk be... A kordon felé tartunk! - Szóltam felé, nyugodt kimért őszinte hangon.
- Áhá... vagy úgy! - Megköszörülte kissé a torkát, majd tokjába biggyeszti eddig kezében lévő pisztolyát. - Nos, mivel itt kötöttél ki, gondolom akkor ismered a régi ösvényeket. De a dolgok alaposan megváltoztak erre! Mostanság már nem olyan könnyű átjutni az ingoványon! Mindent beterít a sugárzó futóhomok és a sűrű nádas melyben mutánsok és emberi söpredék bujkál... Nem is tudom melyik a rosszabb! - Rázza meg a fejét az útolsó mondatánál, a furcsa stalker.
- Ti kik vagytok? Nem Stalkerek. De akkor kik? - Kérdeztem feléjük.
- Nos, ez nem igen tartozik rátok! - Felelte a stalker.
- Ljhogya! Vissza kell mennünk a táborba, különben elvérzik! - Zavarta meg az idilli beszélgetést a ZIL platóján éppen társa bekötözésével végző mogorva képű stalker.
Az elöttünk álló stalker kellemetlen morgást hallat, majd felnéz a toronyra. - Petrovics! Gyere le és segíts Vankónak! - Kiabál fel a torony tetején éppen északnyugat felé tekintgető társának, mire az gyorsan szedve a virgácsait elindult lefele a létrán.
A közelünkben lévő stalker ezek után újra a húgom és felém fordul.
- Nos... Ha szeretnéd tudni, hogy kik vagyunk, akkor először is kérlek segíts nekünk! Mint mondtam a mocsár veszélyes, és mindig jó ha van egy két plusz fegyver! - Szólt végül felénk.
- Hová? - Kérdeztem komor hangon.
- Elsőnek is a halászfaluba! Onnan meg... Nos, ha a parancsok is úgy ítéli a táborba is bejöhettek! - Felelte a stalker, majd kérdőn felém biccentett.
Én mindössze Szvetlána felé tekintettem, aki bólintott egyet, ezzel jelezve, hogy ő maga is szívesen menne ezekkel a stalkerekkel, legalábbis amíg ki nem derül miféle fickók ezek.
Ezt követően a mogorva fickó és a másik a Petrovics nevű felkarolták a negyedik sérült társukat és együtt elindultunk az ő territóriumukba...
