Hát jó, akkor "közkívánatra" egy kis Saga mesélés következik, a múlt hétvégi 2 éjszakás kiküldetésről.
Szombaton Raptor kolléga vonata befut, de a nagy melegre való tekintettel csak késő délután indulunk el. Sikerült a felszerelésemet egy régi katonai (nem málha!) zsákba belepakolni, egyedül a víz okozott fejtörést. Azt végülis kézben vittük. Raptornak azonban nem sikerült olyan frankón összepakolnia mint nekem, ezért a tervezett gyaloglás helyett (Almádiból 1,5 órás túrával elérhető a laktanya), végülis kocsival mentünk.
Kiérkezvén, ledobtuka holminkat a szokott helyünkön, majd tüzifát gyűjtöttünk, és elindultunk felderíteni. Felületesen átnéztük a legutóbb felderített épületeket, de érdeklődésünk fő célpontja a pincék voltak. Első nap sikeretelenek voltunk kincsvadászatban, nem találtunk sok érdekességet. Sötétedéskor, visszavonultunk a szállásra, hogy megvacsorázzunk, ám ekkor beütött a baj. Egyszercsak valami ember elkezd ordibálni, hogy miénk-e a kocsi.
- Igen! Útban van? - kérden én.
- Igen! - feleli az. Féltettem a verdát, de nem volt számomra logikus, hogy hogyan lehetek útban, úgy, hogy a színház betonbejáratára parkoltam be. Na, lemegyünk, és akkor ért minket a meglepetés:
- A kocsival csak kicsalogattalak benneteket. Mit csináltok Ti itt, he? - esett nekünk a nagydarab, első látásra Josef Tiso utánzat.
- Táborozunk. - felelem haláli nyugalommal.
- Táboroztok? Itt? De hisz ez nem a ti területetek. Na most elmondom mi lesz. Vagy eloltjátok a tüzet és elhúztok két percen belül, vagy hívom a tűzoltókat, és a rendőröket.
- Nem fogja megtenni. - mondom még mindig haláli nyugalommal.
- Miért?! - kérdezte emberünk, és mintha vörösebb lett volna a feje, és kitágultak volna az orrlukai.
- Mert teljesen legálisan vagyunk itt. Csak egy telefon, ha gondolja, és be is tudom bizonyítani.
De az ipse nem várta meg. A CB rádió berecsegte hogy "gáz van jani", így a nagydarab, gyakorlóba öltözött emberünk bepattant a Pickupjába, és elviharzott az Északi Kapu felé.
A folytatás fél óra mulva következett. Én, jóhiszeműen lehoztam a kajámat, és elkezdtem falatozni az út mentén. Jöttek arra rendőrök, de nem vettek észre, majd jöt egy másik "járőr", és kérdezte, hogy akkor WTF. De én már nem szoltam hozzájuk, ugyanis a telefonom kicsengett, és az őr kezébe nyomtam, hogy "Tessék, magát keresik!", aztán megettem a maradék kajámat. Mire befejeztem, ők is pont befejezték a diskurzust. A végeredmény: maradhatunk, de ne tüzeljünk... biztos tilalom, vagy valami.
Aznap este több incidens nem történt. Elmentünk éjszakai felderítésre, ami izgalmas volt a fel alá mászkáló járőröktől, de amúgy semmi gáz nem volt. Ja, amúgy a reptéren "Verda Napok" voltak vagy mi, és ezért jöttek oda. De szeretném tudni, hogy a rend íly marcona őrei ugyan hol voltak az elmult több száz alkalommal, amikor én odamentem?
Másnap, reggel keltünk. Sok időnk nem volt nézelődni, mert már megjöttek a többiek, és lassan kezdetét vette az airsoft. A csata eléggé kiegyensúlyozatlan volt, pár szervezési hiba miatt, de ennek ellenére jól szórakoztunk. A nagy meleg midnenkinek betett, 4-kor már elmentek az emberek, így mi is elindulhattunk mászkálni. A déli részt céloztuk meg aznap. A Kórházban (ami nem kórház, de mivel kék, mindenki így hívja) találtunk sok érdekességet. Felfedeztük, hogy minden lakásban van egy beépített polc, a bejárati ajtó fölött. Nagy buzgón elkezdtük átnézni ezeket a helyeket, kincsek után. Találtunk pár tányért, rengeteg üres befőttes üveget (Üreske... hehe), és egy TELI befőttesüveget (Teli üreske.... najó szóvicc befejezve). A befőttesüvegben rizs volt. De a legnagyobb kincs nem ez volt. Raptor talált az egyik szobában egy Szovjetszkij Vojn (Szovjet Harc) c. újságot. Ez annak a kornak volt a hadi újsága, nagyjából, mint ma a Honvéd, vagy az Aranysas. Csak vastagabb! Rengeteg cikk, poénok és egy novella is volt benne, és természetesen, színes képek. 100 oldal, tökéletes állapotban! Aztán találtunk még mást is... alagutakat! Legalábbis annak véltük. Az egyik a kórház alagsorából nyílott, de nem lehetett oda lejutni lépcsőn, illetve derékig állt benne a víz. A másik alagút nem tudom merre lehet. A csata hevében láttam egy csatornanyílás szerű üreget, de ez nagyon mély volt, és egy falba ágyazott vaslétra vezetett le a mélybe. A csata után megpróbáltam újra nyomára akadni, de szőrén-szálán eltűnt az akna, pedig sorra végigjrátam azokat a helyeket, ahol én megfordultam a csatában.
Aznap, a nagy melegben eléggé elfáradtunk, ezért visszaértünk a szállásra, suttyomban tüzet raktunk, és megmelegítettük a kaját, majd lefekvéshez készülődtünk. Figyeltük, ahogy a Verda Napokról viszik el a kamionok a különféle verdákat, illetve Raptor PDA-ján megnéztem a Knowing c. filmet. Pontosabban, mindezek előtt, mikor visszaérkeztünk az épület elé a felderítésből, akkor vettem észre, hogy a falak a 3. emeleten színesebbek a kelleténél. A falakon színes grafiti virított, majdnem 10 méter hosszan, a fal egész magasságában. Beléptünk az épületbe, és megcsapott a friss festék szaga. Rohamtempóban leellenőriztük a holminkat, de mindent a helyén találtunk, ezért elindultunk a legfelső szintre. Amint felértünk az emeltre, intettem Raptornak, hogy áljon meg és vigyázzon, hogy amíg én átnézem a szobákat, nehogy valaki a hátam mögött meglógjon. Valószínűleg békés grafitisekkel lesz dolgunk, gondoltam, de fő az óvatosság, ráadásul mindenképp beszélni akartam ezekkel az alakokkal. Nem kellett messze mennem. Épp a művüket fényképezték a teraszról, és rendkívül barátságos népek voltak. Beszédbe elegyedtünk, és tátott szájjal halgatták történeteinket, majd jókívánságok közepette kikísértük őket, a ház elé és elváltak útjaink. Ezek után nekikészültünk az alvásnak.
Szóval lefeküdtünk aludni, de nem volt alvás, mer elkezdődött a szellemjárás. A legelső egy hatalmas dobbanás volt. Én felriadtam, Raptor is, és késsel a kézben végigjártuk a lezárt szobákat. Minden ajtó a helyén volt, így nem kellett evilági lényektől tartanunk. Azonban itt nem ért véget a dolog. Raptor zseblámpás alakokat látott, később én is (gyanakszom az őrökre, de azok kocsival járnak). Egyre feszültebbek lettünk, és felkészültünk a legrosszabra. Bakancs, gyakorló fel, kés a kézbe. Így szenderedtünk félálomba, egészen addig, amíg én fel nem riadtam. Valaki bevágott egy hengeres, tégla szerű tárgyat. A henger a szoba falán,a a fejemtől 20 centire koppant a falon, majd elkezdett gurulni. Én a zseblámpámhoz kaptam, és vadul keresni kezdtem a "téglát", de az nem volt sehol... a becsapódás nyoma sem. Ezek után már nem tudtam aludni, és elkezdtem a zajokra figyelni. Félálomban érzékeltem, hogy feltámadt a szél, és elkezdi csapkodni a felső emelet ajtajait. Ez inkább idegesítő volt, mint félelmetes. Halgattam a természet zajait, a szél hol gyengébb, hol erősebb süvítését, és figyeltem a villámokat és a dörgéseket. Hallottam, ahogy a vakolat hullik a szomszéd szobában, és hogy valami kapar a folyosón, de a vihar biztonságot hozott magával. Ilyenkor minden élőlény fedezéket keres, és megpróbálja átvészelni a vihart. Ilyenkor csak a pókok vadásznak. Elaludtam, de élethű álmaim voltak. Azt álmodtam, hogy egy pók mászik mellettem (arachnofóbiám van). Én, a kést izomból belevágtam. Természetesen, felriadtam a mozdulatra... mint amikor az ember álmában üvölt, csak most nem a hangra, hanem a mozgásra ébredtem fel. Természetesen pók nem volt, de a kés a padlóba volt szúrva, nyelét pedig a bal kezem markolta. Rideg. Ezek után azt hiszem felkeltem, és sétáltam az épületben, de ebben nem vagyok biztos, már csak azért sem, mert nem emlékeztem rá, hogy mikor feküdtem vissza, és amikor ezen elkezdtem gondolkozni, rájöttem, hogy még mindig ugyanúgy fekszek. Valószínűleg ez is csak rémlátomás volt. Hajnali 2kor néztem utoljára az órámra... valamikor 3 előtt a nagy meleg, a pattanásig feszült idegek és a sok izgalom hatására, végkimerülésemben elszenderültem.
Másnap reggel gyorsan bevágtuk a reggelinket, és rohamtempóban elhagytuka helyszínt. Aznapra strandolás volt tervezve, de a "laktanya szellemei" nem hagytak minket nyugodni. A nyaralónkban ismét láttuk a zseblámpás alakokat, pedig akkor már két külön szobában aludtunk.
és az már fasza. De persze ez csak egy ötlet.