Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
beléptünk az épületbe a ruha buráit nem vettük le nem is kérték, még utólag se. csak azt hogy mi a nevünk.
A nevem Thomas, a Társamé szellem!
Tehát mi okon vannak itt? kérdez felém az egyik vezető kinézetű ember.
egy ismerősömet keresem Drivij!
Honnan ismeri?
Ekkor benyit az ajtón én felén nézek rögtön felismerem az arcot, majd újra a vezető felé fordulok.
Együtt szolgáltunk! mondtam kihúzva maga kissé.
Áhh Drivij, ezek az urak hozzá jöttek! szól átnézve a vállam felett.
Igen?
nem fordultam felé, a vezért fickót figyeltem továbbra is és mielőtt Drivij szóhoz jutott volna újra, én szóltam: beszélgethetnék 4szemközt Drivijjel? fontos lenne! őőő személyes ügy!
Itt mögöttünk van 1 szoba! mutatott hátrafelé a vezér mellet álló...
Drivij bejjebb jött kinyitotta az ajtót és bement én követtem, addig Szellem leült kint az előtérben, a vezér és a társa kimentek helyettük bejött 2 őrszerűség, látszólag tartanak tőlünk...
Bementem a szobába, majd becsuktam az ajtót.
nem volt sok minden bent egy asztal elötte mögötte 1-1 szék kihallgató szobára emlékeztetett annak kivételével hogy nem volt elválasztó sötétített üveg...
Drivij kérdezi leülök-e, én csak intettem hogy nem kicsit járkáltam a szobába közbe Drivijhez beszéltem aki leült egy székre. Szóval most ezeknél vagy?
Őőő a szabadoknál? igen! deee ki maga?
ennél a kérdésnél leültem vele szembeni székre, majd lassan levettem az üvegburát, és a képébe mosolyogtam.
Ohhh bazzzeg! te élsz? Tudtam! mondja kicsit félve kicsit örömködve.
Élek... és rossz híreket hallottam! mondtam kemény hangon éreztetve hogy dühös vagyok.
Ööö... miféle pletykát?
Hogy te kém voltál a szolgálatnál!
Nézd ez nem igaz...
ÉÉss én ebből azt szűrtem le hogy ez igaz, mert lám a komcsikat ide hoztad, egy rakás felfegyverzett közé, akiket ismered is... Fegyvert adtál a szakadároknak! akik ellen harcoltunk! és majdnem megöltek minket! nekik adtál fegyvert!
Várj had magyarázzam meg!
Ne magyarázd meg hogy áruló vagy elég tény szolgál!
ekkor elővettem a kis Forttomat a jobb kezem alatti zsebből és Drivijre fogtam.
Áruló vagy és árulaknak te is tudod mi a büntetése!
Vá vá várj! had mondjam el azt amit nem tudsz!
Mit hogy színlelted a barátságot, én bíztam benned de te elárultál! nem csak engem Skullt is és sulikovot is!
Várj én nem az vagyok akinek gondolsz!
Igen tényleg nem az vagy! te nem vagy a barátom! mondtam majd kibiztosítottam forttot.
A barátságot nem színleltem azért rúgtak ki a szolgálattól mert szembeszálltam a parancsnokkal hogy megkeressenek, mert ők lefújták a keresést! de igen másban hazudtam, nem ex katona vagyok!
Akkor mi vagy?
elmondom csak tedd el!
fájt az árulása... de eleget tettem a kérésének lehajtottam fegyvert.
Mond... De gyorsan! vetettem oda neki ingerülten.
Katona vagyok, nem ex, hanem most is az vagyok pontosabban katonai hírszerző! azért épültem be a szolgálathoz mert a katonaság arra kért hogy nyomozzam ki a frakciót, hogy van-e valami belső korrupció vagy valami, de nem volt semmi... és én tényleg barátomként kedveltelek, ezért akartalak megkerestetni!
Ez nem magyarázza miért segítettél a szakadároknak akik ellen harcoltunk!
Minden éppen kifejlődő frakció vagy csoportosulásnál szerezzek adatokat: taglétszám, felszerelések, honnan szerzik ijenek!
az okés hogy beépülsz, de minek adsz nekik fegyvert? kérdeztem felé.
mi? én én nem... azt valamik fickótól vették a kordonban!
hogy hívják azt a fickót?
Nem tudom... nem voltam ott az átadásnál, a fegyvereik már megvoltak amikor hozzájuk kerültem...
jó teszem azt elhiszem, de miért vezetted a komcsikat ezekhez a fegyveresekhez... és honnan van ezeknek ennyi nyugati fegyverük? kérdeztem
Nem tudom, akik ketten bent voltak az Max és Skinflint, a fegyvereket Skinf szerzi be, nem tudom hogy...
vissza tettem a fegyvert a helyére , majd az ajtó felé mentem.
Várj hova mész?
El!
Hova, várj elmondtam most mihez kezdesz?
Nem mondom el a kis barátaidnak, de ne lássalak többet!
Mi? várj nem hazudok! most már kvittek vagyunk! mondja majd éppen a vállamra teszi a kezét, elkaptam majd felé fordultam és bemostam neki egyet, majd megfejeltem vele az ajtófélfát, végül még gyomron is térdeltem minek hatására a földre került és onnan néz felém vérző orral.
Mélyen a szemébe nézek: Most már Kvittek vagyunk! mondtam neki dacosan. majd kinyitom az ajtót, a két őr kiránt a szobából át a földre.az egyik rám szegezi a fegyverét, de megszólalni se tudott, mert Szellem felrúgta fegyverestül mindenestül, úgy hogy el is ájult, a másik éppen szólna amikor istenesen pofon vágja... ez is kiütve.
Kösz! mondtam neki miközben felsegített.Ekkor az ajtó felől kukucskál ki Drivij elkerekedett szemmel nézte hogy mekkora erővel bír álarcos társam.
Ekkor jutott eszembe hogy az asztalon felejtettem a burát, vissza mentem érte.
kifele menet Drivijt is kiütöttem egy pofán rúgással, nem kapott nagyot, de eleget ahhoz hogy elájuljon...
kifele menet senki se állított meg, a viharban senki se hallhatta hogy verekedünk.
kiléptünk az ajtón, javában sötét volt és a burára csapódó esőtől nem még kevesebbet láttunk, hát bekapcsoltam az éjjel látót...
istenemre esküszöm, utána nem volt bajom a látással :D
a burán keresztül Negatívba váltott, és bár szürkén fehéren és feketén láttam mindent elég messzire elláttam. Az eső nem is zavarta a kijelzőt... le is hidaltam rögtön, de nem volt sok időm csodálni, mert sietnem kell kiérni a bázisról mielőtt valakinek kedve támad megnézni a főépületben lévőket.
a fegyvereimet amit az előszobában hagytam (AUG A1) azt felvettem a vállamra csővel lefele, de csőre töltve hogy ha bármi gubanc lenne kéznél legyen...
megláttam egy "ellátmányos" nevű kis táblát, hát gondolom van még 2 percem... benézek!
Beléptem a kis épületbe ott kikapcsoltam az éjjellátót majd odamentem a fickóhoz ez ugyan az a fickó volt aki a főnök mellet volt ez vagy a max vagy skin...
Te meik vagy a maximus vagy a flintás?kérdeztem neki oda gúnyosan.
hehehe(erőltetett nevetés) nagyon vicces az úr mi?
Nem éppen!
És miért nem?
Mert nem tudom mit van? kérdeztem megint oda neki
ami kell! 5.56os lőszer Trsek gránátok... de persze csak ha fizetsz stalker!
és az a kis fehér ládácska! mutattam egy szerelődoboz nagyságú dobozra.
Ohhh... ő bocs azt kint felejtett nem eladó termék!
már mint is, de kigáncsoltam, mire az lefejelte az asztal szélit, na ez is kiütve... majd odamentem az asztalhoz, és felnyitottam a kis dobozkát... Ohhoo! Isten áldja a délieket!Mondtam nevetve, majd visszacsuktam, és betettem a táskámba.
Kimentünk a szobából, majd kimentünk a bázisról.
a kapu után jártunk kb 10 méterrel amikor utánunk szóltak.
Állj!
Futás!
Megfordultam, az AUGot feléjük fordítottam, és lőttem.
az őrség is viszonozta a tüzet, de nem talált 1 golyó se ebben a viharban szar úgy lőni hogy a szemedbe fújja a vizet a szél, és méghozzá korom sötét van, ellenben én tisztán látok.
2 le is szedtem, de direkt csak lábra céloztam, nem ölöm meg őket, higyék hogy én sem látok jól...
de végül nem üldöztek inkább vissza húzták a sérülteket.
Ekkor mi gyorsabbra vettük a témát és elkocogtunk Skullék tanyájához. megjegyzem ebben a viharban nehéz volt oda találni.
Skull már jött is ki az épületből.
Mi történt mintha lövéseket hallottam volna!
Volt is! mondtam, miközben kivettem a táskámból a dobozt.
Taroljuk le őket!
Nem!
Miért?
Bent van egy katonai kém, nem támadhatunk...
Istenem... bazzeg.
Ellenben hagyhatunk nekik hátra ajándékot mutattam neki a dobozt.
Mit hoztál nekünk?
Majd bent!
Oké gyere! mondja majd betámogat az ajtón.
A ház majdnem tele van... Te jó ég hány ember van itt? kérdezem mikor körül néztem.
Velem együtt 8! ez a "Task Force" ahogy ti nyugatiak hívjátok!
hehe... akkor hoztam még 1 kis nyugatot, majd felnyitottam a kis dobozt.
Ez mi? kérdez Skull.
Akna!
Ez akna? kérdez felém.
Igen ezt mi úgy hívjuk Claymore akna!
és mire jó ez a kis vacak?
Ez a vacak arra jó hogy kinyírjon! egy kis ajándék az őrjáratozóknak!
ahha! mondja kissé megvilágiasodva Skull. és mikor rakjuk ki?
Most gondoltam! és rögtön vissza is megyünk a bárba!
Bazzeg este van pihizz nyugi öreg!
Nem nyugi, Kirakjuk vissza megyünk, holnap már alhatsz a saját ágyadban!
Hm... jó de csináljuk gyorsan! hány darab van?
Ha jól számolom, márpedig jól számolom akkor kb 20.
Ohhh bazzeg! na Uraim felkelni, kaját eltenni szedelődzködjetek! fordult a szobában lévő szolgálatosok felé. kb 20 perc múlva menetkészek voltunk.
2 csapatra oszlottunk, és leraktuk az aknákat a csapásra, és néhány könnyebben járható helyre, de ügyeltünk hogy rejtve maradjon vagy ki ne mossa az eső...
Skull és csapata kapott 12 aknát, elmagyaráztam nekik hogy kell letenni, és meg is mutattam neki kettőn, tehát márcsak tízet, le is rakták gyorsan, én is leraktam a maradék 8at, 2őt az épületbe raktam ahol Skullék meghúzták magukat. majd fogtam a távirányítót és élesítettem, majd elindultunk vissza...
esőben nehezen haladtunk, de haladtunk azért. belefutottunk 2 vérszívóba, de nem kezdeményeztek harcot, inkább elfutottak nem tudom miért....
 
Nagyjából felgyógyultam. A karomon viszont még mindig ott virít a gipsz, és a fejem megint be van kötve. Úgy tűnik most már nincs maradásom, úgyhogy felveszem a ruhám, és elindulok valamerre. Első utam a beszerző tiszthez vezet, akit szépen lehordtam a pultjának a legsötétebb mélyére a ruha miatt, ami nem is került olyan sokba. A minden dühömmel megáldott szóbeli támadásom, annyira megijesztette, hogy ingyen adott, pár teljesen új kevlár lapot a ruhámba, miután a határ menti harcoknál az előző, csúnyán megrongálódott. És mellé a ruhához eredetileg tartozó sisakot, és gázmaszkot is adott. Bár a sisakért ismét csak a fejemet ráztam, a kártérítés láttán megnyugodtam. Aztán már épp távozni készültem, amikor megláttam a raktár egyik falán egy kiakasztott, gyönyörűen megmunkált, gyárilag rövid csövű sörétes puskát. Nagyon szépen el volt készítve, és ráadásul gyönyörű népies mintázatok voltak belegravírozva a fém részekbe. És az volt a legjobb hogy a gyári rövid cső, és a lekerekített tus miatt, inkább egy nagyobb pisztolyra hasonlított. Rögtön rá is kérdeztem: "Az ott mennyibe kerül?" És rámutattam a fegyverre. "Hát....ööö....Az csak egy dísz. Még én hozattam be hogy kidíszíthessem vele a helyet egy kicsit. De már nem működik. Folyton elakad, és még a cső is laza. Egy roncs az egész. Nem hiszem hogy neked az kell." Mondta a technikus. "De bizony nekem az kell! Majd valahogy helyrepofozom." Vágtam rá. "Ó, ugyan már! Még én se tudtam helyrehozni. Nem még hogy te. Pedig én már régebb óta vagyok a szakmában, mint te a seregben." "Igen ám!...De te nem hiszem hogy régebb óta használsz fegyvert. Én jobb viszonyban vagyok a fegyverekkel." "Higgyél nekem öreg! Nem éri meg! Nekem is hoznak nap mint nap fegyvereket, hogy javítsam meg ezt, javítsam meg azt. Ki ne értene hozzájuk jobban mint én?!" Próbált mindenhogy lebeszélni a technikus, de sehogy nem változott meg a véleményem. "De én akkor is azt akarom! Nézd! Ha akarod, az összes pénzemet rááldozom, de add nekem azt a fegyvert!" "Na jó! Tudod mit?! Gyere közelebb! Megkaphatod a fegyvert ha...(Sutyorgás)" "Aha!.... Értem! Csak ennyi az egész?! Akkor megoldható!" És aztán már úgy léptem ki a beszerző irodájából, hogy a lábamon ott figyegett egy szintén újonnan vett, és átalakított pisztolytokban a gyönyörű dupla csövű. Mindössze csak 200 rubelem, és a saját készítményű rádióm bánta az egészet. Ugyanis a technikus szintén hobbi szinten űzte a rádió technikát mint én, csak ő némileg profibb volt. És kellett neki néhány hasznos alkatrész, hogy tovább hódolhasson az időtöltésének. Némileg azért szomorú is voltam emiatt. Elvégre azt mégis csak én hoztam össze némi ragasztószalagból, meg egy pár kiszuperált orosz rádióból. De megérte. Ha én ezt tudom, hogy minden technikus szereti az ilyen cuccokat, akkor legközelebb alkatrész keresésre adom a fejem, és azzal fogok fizetni. Ezt a fegyvert viszont majd valahogy kipofozom, és lesz egy jó kis oldalfegyverem. Miután az előzőt elhagytam valahol. Na de mindegy. Nem szaporítom tovább a gondolataimat. Azt hiszem először is elmegyek meglátogatom az öreg Baronovot, hogy él e még. Meg aztán ennyi idő alatt szerintem rég elitták az összes vodkát, úgyhogy viszek még nekik egy párat. Meg aztán még ott van a szolgálat is. Nekik is benyújtom a felmondásomat az összekötői posztból. Nincs kedvem tovább nekik dolgozni. Csak bajt hoznak az emberre. Sajnos a megszokott kocsimat a határ őrzésénél, elvesztettem. Szóval marad a lábam. Hosszú út lesz ez. De ráérek. Amúgy se vagyok még teljesen szolgálatban.
 
nabu.... Ők még nem jártak a perzselőnél, a vörös erdőben sem... egyedül én voltam bentebb de én se láttam még a perzselőt...

na jó van emberek most már ketten is megszólták nem tetszésüket az írásaimmal kapcsolatban...
na most kérek mindenkit aki játszik hogy most mondja el őszintén a kifogását, nem kell félni, nem harapok, és nem neheztelek senkire se majd, csak tegyük tisztába a dolgokat!
várok afféle Ok okozat dolgokat kinek mit ártottam / mennyire húztam fel az agyát ezzel...
amiről tudok: cold kiscsillag joeetm szabadság alapítása állandó gubancai velem.
nabu zsoldoscsapatának másik fele amit jószerivel figyelembe se vett, még offba se jelzett semmi... nem tom mire véljem nabu... pedig veled egyeztethetnék ha feljönnél Xfirere!
megjegyzem mással is egyeztethetnék jobb lenne megbeszélni mint egymáson keresztül húzni a számításait... véleményem szerint... (jó tudom az mondja aki eddig a 3/4ének keresztbe tet és mindenütt ott volt.... de én képes vagyok kompromisszumot kötni nem ugy mint esetlen kis fele barátunk zini...
ahogy mondták: mindenki jó valamire ő példa arra mit nem szabad csinálni: nagyolni és nem elfogadni a játék feltételeit, valamit áthágni minden istenverte szabályt...
úgyhogy ismételtem mondom várom a rossz.. vagy éppen jó megítéléseket velem kapcsolatban Őszintén!!
 
Igen, se a perzselőnél nem jártam, se pda-m, se mobilom nincs, de még hogyha lenne is valamelyik, akkor sem venném a fáradságot ahhoz, hogy leírjam azokat a dolgokat, amit láttam, a fontosabbakra úgyis emlékszem. :)
 
A lábjegyzet nem dísznek van ott. Sztalkerek kitalációi és egyéb 86 előtti adatokról van szó..
Valamire való sztalker hord magánál PDA-t, de, ha ennyire ragaszkodsz hozzá kijavítom egy rongyos térképre és néhány papírfecnire. Az archíválás hiánya nem vall egy kommunistára, de jól van. :)


U.I. Scarecrow ! Mondtam, hogy, ha valaki tervez bármit is a zsoldosaimmal és velem az jelentkezzen (leszámítva, ha meglepi).
Hogy kicsit reálisabbá tegyük Szellem lényét. Legyen ez az egész helyzet, egy nagy halucináció, amit az irányító szabadított rád. Egy kis idő múlva ettől is megszabadulsz, és döntésedtől függően folytatod a játékot. Most ez kicsit formalítás ügye, de Jeff az kicsit szemet szúró egy teljes szláv (de azért mégsem teljes) társaságban. Kanadában nagyon sok ukrán él. Ezzel akár magyarázhatod, mert kiscsillag is jelezte nemtetszését a jenki gyerekkel kapcsolatban a játék során.

Az mindenkinek szól, hogy rossz napja mindenkinek lehet, szóval nem kell egyből leblf*szozni a másikat, mert valamit elrontott. Ott van a szerkesztés. Ha pedig mindenki egy idő után beadná az unalmast, ki maradna játszani ?
 
Nem vagyok valamire való stalker, csak egy szerencsétlen, akit idevetet az élet, és aki elbagózza a pénzét annak nincs PDA-ja ok, és okozat. :)
Megmondom őszintén, hogy engem az zavar, hogy egyszerűen mindenhhol ottvan a szolgálat, és a zóna túl gyengének van feltüntetve, és igazából legalább annyit lehetne, hogy egyszer nem sikerül valami tökéletesen.Egyszer történik valami megmagyarázhatatlan dolog, amit nem lehet elpusztítani emberi ezközökkel, és nem lehet megmagyarázni egyenletekkel.Nekem ennyi a problémám, ja és még az, hogy mindig elkezdesz büntetlenül keménykedni, ha valami nem tetszik a karakterednek.Lásd a legutóbbi esetet, ahol asszem Drivij lettm összeverve, és még pár ember,sőt még sikerült is szerválnod 20 aknát.
És az a legszeb az egészben, hogy senki nem hallotta, seni nem látta, egy karcolás sincs rajtatok.
Legalább annyi lett volna írva, hogy elfáradtatok a futásban.De tényleg nem bántásnak mondtam, csak megjegyeztem, hogy ez elveheti a játék feelingjét.Na mindegy befejeztem a panaszkodást, mennem kell aludni.Jóccakát!
 
Szintén nem bántás, de reagálok: Egy emberem meghalt, egy másikat meg úgy mellbe vágta a vérszopó, hogy nekiszált a falnak. Egy darabig, hogy tudjam folytatni az utat nem sérülök le (hacsak másnak nincs terve), de idővel rajtam is megjelennek majd a hegek.A kérésedet figyelembe veszem és tovább részletezem az írásaimat. Jó éjt !
 
Lássuk, vegyük a először azt a dolgot hogy nagyjából mindekit szemmel tudsz tartani állandóan. Véletlenül mindig ott jár egy egység vagy, vagy láttad arra menni az embert. Utána rá akaszkodsz, és megfojtod (képletesen értve). pl: mostani bázis megfigyelés: tök érdekes hogy mostanság milyen nagy a mozgolódás arra felé amerre megyek. de jó hogy pont egy állig felfegyverzett, rejtőzkődés mesterei járnak arra, akiknél még álca festék is van. Tök jó hogy végülis titokban akrtuk tartani a bázist legalább addig amíg megtudjuk védeni magunkat, bár mondjuk mind1 mert az az egység lemerem fogadni hogy valamilyen oknál fogva legyűrte volna az egész bázist.
Nah akkor a teherautóhoz vissza, (ez most lehet kivételes esett de Kiscsillag, joeetm írásában mellettünk ült nem pedig a platón, Csak csillag elfogadta ezt és írt így is) nah tehát pisztollyal elég komoly sebességnél van akkor mákja az embernek hogy kiszedjen egy szintén mozgó autóból egy másikat, okés az nem számít hogy akik a platón ültek ha egy kicsit is gondolkoznak oda aprítanak az ak-kal, és ha már csak a két utolsó tud lőni már az elég ahhoz hogy kellően megzavarjon. De nem baj leesett az ember túl is élte. De hogy pont egy olyan essen le aki majdnem mindent tud a többiekről.
Nem baj.
Menjünk még vissza pár írást. Meg gondoljunk vissza úgy egyébként akár az előző játékra is.
Valahogy Scar mindig ott volt a sűrűjében valahogy ő mindig ott volt a topon, ha nem is teljesen de körülötte forgott a téma. Mostani játékban, ő lett a kiválasztott akinek nem kell megzombulnia mert van egy mutáns vezér fejedelem aki kiszúrta magának mert ő olyan mit tom milyen.
...Mert ha még Axont nézi ki aki többet szenvedett minden karakternél, mert akárhányszor velünk volt megsérül kómába esett sokkot kapott. De még is ott van és harcol. Ő valahogy megfelelőbbnek hangzik mint egy pilota, aki egyben légiós(swat-os, mert az akart lenni csak még sem az lett ) is mint később kiderült. Csak hogy meglegyen a kis kapu és ezzel akár már mondhatjuk azt is hogy annyi kiskaput csinál magának hogy a szabályok megkerülésével hallhatatlant csinál magából...
De azért, hogy jól érezze magát, még egy utolsó lendülettel megöli a mutáns vezér fejedelmet, aki cserébe ad neki egy házi állatot akinek meg kell védeni bár lehet szívesebben látná a szárazra szívva. De had szóljon mennek együtt össze haverkodnak stb...Még egy kis plusz hogy nehezebb legyen esetleg kiiktatni az élők sorából ha esetleg valakinek eszébe jutna.
Amiben igaza van: tényleg jó lenne egyeztetni mielőtt cselekszik az ember mert ennek a hiánya már nem egyszer problémát okozott. Bár engem sikerült ezzel is kiakasztania Scar barátunknak, mert bár megbeszéltük meg ellenkeztem de azért valahogy még is keresztbe tudott tenni. Valahogy ő mindig felül tudd kerekedni máson és nekem nagyon szemet szúr.
Hirtelen ennyi lenne. Remélem, a lényeg érthető belőle.
 
ohhh... ha ezt zini megérte volna...
most elmenne örömében... :twisted:
de te is jó vagy cold... én annó mondtam a másik szerepjáték végén hogy mindenki hibázott én is kicsit is nagyot is... te is hibáztál és mások is ott ott amott kisebb nagyobb bakik...
felrólod az összes én hibámat oké jó.... halhatatlant csináltam a szabályok megkerülésével... talán... de attól még beleteszek ugyan olyan részeket mint annó hogy csinálok 1 helyzetet és felteszem a kérdést meghaljon-e?
kaptam egy házi állatot... úgy fogalmaznék társat... aki kb helyettesít egy csapatot... jó csináltam egy kompakt társat, de levettem a láthatatlanságát mivel Seva ruhában van... és nme ért a fegyverekhez csak közelről támad, ő se halhatatlan... na jó ő azért a sevaruhával és a vastag bőrével tovább bírja a golyókat :D
a platos annyiban volt hogy írtam is hogy talán az 5ik golyó szedett le egy embert a platóról, a RPG-st vállon lőttem azt nem írtam leesett volna... Nem tudtam nme vettem észre hogy a kucsmás barátunk elől ül... még ott tartottma akkor hogy a platón ül a fegyverátvétel után is....
de nem baj csillag reagált... bár nála ő volt az Rpgs és le is esett...
aztán: kiscsillagot nem azért akartam leszedni mert mindet tud rólatok, hanem azért mert normális társ lett volna, de neki se füllött hozzá a foga a rögtönzött csapathoz...
és a kedvencem hogy megfojtom: mivel őszintén azt veszem észre hogy lassan hiába szerepjáték a neve a kutya fasza se társul velem keresek másokat akiknek a történetébe becsatlakozhatok, mint barát/ellenség...
hogy másoknak ez úgy esik le hogy én vagyok a főszál az annyiban lehet hogy én írom a legtöbb hszt itt...
jó nem tagadom függő vagyok....

akkor most én sorolok 1-2 szemet szúró dolgot:
1 komcsi csapat: elvilag 4-6 ember+kiscsillag volt az eredeti ebből 3 meghalt a bandita bázis melletti ambushnál argroprom katakombák meghalt főnök amihez megjegyzem hiába volt szolgálatos beleírva közöm nem volt hozzá, azt nabu intézte...
tehát maradt 2-3 plusz az a 7 bandita na ezek elmennek egy rakás nyugati fegyvereshez, akiknek valami úton módon végtelen a nyugati fegyverarzenáljuk egy megnevezetlen oknál fogva... saját páncéllal rendelkeznek a támogatok pedig nem is ismertek vagy nincsenek is...
de ugorjunk előrébb: a komcsik fegyvert szereznek addik okés ha ak-t egy tucatot...
de hat RPG-t 6 SVD-t és egy rakás akt egy kereskedőtől aki potom pénzért adja egy a semmi közepén talált raktárból 2-3+7 embernek? lehet hogy csak én vagyok elfogult de 2-3 ezerért hol a faszomba veszel RPG-t? mond már meg veszek én is :D
meg domeszre vissza térve: fegyvert árusít a kopasz faluba a hájaska jóváhagyása nélkül.. és olcsóbban mint ő.... szerinted nem húzná fel az agyát hogy rontod az üzletét ráadásul az orra elött?
mind 1 fátylat rá....
központi karakter: igen a maga nemében cselekedett számra az én karakterem van toppon egy pilóta aki elötte légiós volt, bár SWATos akart lenni, de mivel spontán írogatok ez jutott eszembe...
de ha jobban megnézitek a főszál most a szabadság:D hiszen ott van cold kiscsillag joeetm, én volt benne még része axonnak és nabunak domesznek is... igazából majdnem mindenkinek köze volt hozzá...
én nem a karaktert nézem hanem a történetet...
ha rinyálnék nagyon írnám tovább nem nem rinyálok én kértem és várom is mástól még a negaty hangnemű építő kritikát...
 
Hibáztam, igen én el is ismertem, kis is javítottam!!! A megbeszéltek alapján.
A vérszívó problémát le is írtad egy az egybe, szerintem ez már pont elég hogy alapból alig fogják a golyók, még egy jó kis ruhát is ráhúzol. De ezt te is leírtad.
A plató téma ami másra is érvényes nem csak arra az esetre. Az hogy te jössz mindig azzal hogy éljem bele magam, meg nézzem az ő szemszögéből. Oké a platósok szemszögéből nézve. Ott ülve az első az hogy AK-val oda sorozok.
Csillag ért szóltam (akkor javítottál is, de ezt is későn sikerült elérnem, mert Csillag írt.) is, aztán írt jólvan megy tovább belenyugodtunk.
Az hogy nem akarnak veled senki se társulni lehet hogy oka van. Kicsit régebb óta játszol, talán jobban játszol.
Ha észre vetted KisCsillag mindjárt maga köré tudott gyűjteni embereket. Te úgy játszol hogy megtudod egyedül is oldani a dolgokat mert bemész három ember közé és kijössz minimális sérüléssel ők meg szarrá lettek verve.
Van más is aki nem igényli a társulást, de nem is volt eddig komolyabb probléma belőle. Én sem szeretek egyedül mászkálni mert egyedül tényleg hősiesen hat minden csata, ezért szedek össze egy pár npc-t, mert így tudok a saját akaratom szerint haladni, de ugyan akkor szívesen társulok játékos karakterrel is ha lehet vele játszani.
( Ez most inkább személyes: engem marhára zavar hogy jössz itt mindig azzal hogy huh milyen hosszút írtam meg hogy milyen ilyen olyant írtam. Kapásból a nagyhosszú irásod után, jött kapásból két közel olyan hosszú vagy hosszabb írás. Erről ennyit.)
Nem azért hiszem azt hogy a főszál körülötted forog mert sokat írsz hanem a tartalma az írásnak. De ilyenért is szóltam már.
Lássuk a mi hibáinkat (én hibámat).
Kedvelem a Szabadságot de még mindig nem adtam a kezükbe szuper fegyvert, nem végtelen arzenált csináltam nekik. Írtam hogy arról hogy kintről hozzák Skinflint-nek egy kapcsolata által. De addig nem jutottam hogy leírjam a konkrét menetét, vagy neveket írjak. Jött volna az is idővel. Trs-ük meg g36-os egyetlen egy m249-esünk van, meg akartam még egy m60-ast hogy meg tudják védeni magukat.
Lehet most arra akarsz kilyukadni hogy én vagyok a főszál vagy közel vagyok hozzá, de ez olyan hogy a hátérben húzodik a dolog, és később jön előtérbe. Ez nem zavarja különösebben a mások játékát szerintem. De meg tudod róla mondani a véleményed mert te tudsz róla. Meg azért lehet még köze mindenkinek a Szabadsághoz, mert lehet unják már az emberek a Szolgálatot, meg a Monolitot (előző játék). Ezért most új dolog jött.
Most ennyi mert még a végén elkések.
 
Folytatom a nyavajgást.
Hát végül azért estem le, mert úgy írtad, meg azért gondoltam nem egy NPC-t akartál leszedni. :) Meg most tényleg nem a világ vége.
És a karakterem puszta ideológiai alapjai miatt nem csatlakozott hozzád, meg igazán nem is nagyon akatam hozzádcsapódni, mert akkor minden túl könnyen ment volna, lásd szereztem egy Famast, meg egy Coltot.Legalább nem tudja a karaterem használni. :P
Tehát az egy dolog, hogy a te karakterednek minden sikeül, de az azért van, mert ugye légiós előélete van.Megaztán nem tudom, hogy az állam miért szán annyi pénzt a zónára, hogy még fegyverek lefestésére is legyn lé speckó álcafestékkel.Én úgy képzelem el, hogy ez az egész egy sokkal kisebb költségvetésű dolog, merthát az államnak mindössze annyi a baja, hogy a civilek bejönnek a zónába, ahova nekik nem lenne szabad.De tényleg nem szólok bele, ez csak olyan megjegyzés volt.
Majd este írom a bázisra visszatérő Hsz-t, tehát akko ha lehet valaki olyan legyen őrségben, aki felismeri a karakteremet.Köszönöm.
 
oké értem a célzást nem kellek én ide...

Már sötét völgy határánál jártunk de egyre csak az járt az eszembe hogy miért nem támadtak a vérszívók...
Nem értettem... ám nem sokkal később megértettem... egy Kriméra...
az a mocsok lesből támadt, és az első támadásával megölt 2 embert azonnal...
a többi harcos nem sokat látott én és szellem láttunk valamicskét, meg is láttma ahogy fut, és elkezdek lőni az AUGal.. Skull a lövéseim elé célzott valamivel, és ő is elkezdet lőni az RPKval.
Üresen kattan a táram, elővettem egy tárat, be töltöttem ekkor az elöttem lévő két katonára lecsap és 1-1 csapással végez velük, ekkor felém néz, és rám veti magát...
Bal mancsa ért el... a karmai olyan erővel érték el a páncélt hogy az üvegben mély barázdákat hagyott és szétrepedezett, míg maga a ruhát szimplán cafatokra vágta, kevlár lemezestül mindenestül...
a földön voltam megint a mutáns pedig rajtam ekkor Valaki puszta testtel nekivetette magát a mutánsnak amit fel is lökött, ekkora erővel csak szellem bír. a mutánst oldalára lökte, majd támadna, de a Kriméra egy rángásszerű, de mégis erős csapással eltalálta, Szellem elöbb térdre majd oldalra dőlve kifeküdt... a mutáns a karmaival nem csak a ruhát, hanem szellemet is áthasította...
Skull és a megmaradt szolgálatosok hiába lőtték nem ért szart se. egy egy csapással végzett a szolgálatosokkal. az egyik katona elkezdet futni, mire a kriméra utána, de hogy Skull se futhasson a mancsával arrébb vágta, majd a menekülő utána vetette magát.
Skull rövidesen feleszmél, és elkezdett húzni, de mondtam hogy hagyjon, nem engedelmeskedett a kriméra most visszafele jön, Skull térdre ereszkedett, és lőni kezdte a mutánst.
A kriméra az utolsó 20 méternél felugrott, és Skullra vetette magát.
amíg skull lőtte, én elkúsztam a fegyveremig feltérdeltem. amikor céloztam már ott volt rajta, 1 golyót lőttem , a golyó a kriméra szemébe ment az állat a helyett hogy lesújtott volna Skullra, Irgalmatlanul felordított. Rövid talán 2 másodperc után a mutáns felém fordul, és az utolsó erejével felém csap a karmai kardok pengéinek élességével vágta fel a mellkasomon a bőrt a húst a csontig... és ha nem is lenne elég a halálos seb, még el is taszít az ereje.
Ekkor lecsap egy újabb villám a Mutáns nem létezett többé...

ott fekszem az esőben vérző mély felkarmolt mellkassal és azon gondolkozom hogy talán bevégeztem az életem... mert rájöttem mi a zóna... nem csak egyszerűen az a hely ahol morbid halált hal az ember...
nem a kaland országa se nem a meggazdagodásé... ez a hely a pokol... istenben nem hiszek de a sorsban igen.. és szerintem a sors jól megalkotta a poklot, mert sok embernek mennyként ábrázolja...
újabb 2 égen áthasító villámot látok és hallom az esőcseppeket ahogy hozzáérnek a ruhámhoz, az arcomhoz és a sebemhez ahonnan vérrel keveredve folyik...
belső zsebemben a boríték Szvetlánától amelyet megkaptam, de soha nem olvastam... bár így is tudom mi áll benne... el se kell olvasnom, és már nem is fogom a vágások a ruhát, a zsebet és a levelet is miszlikbe aprították...
Nemsokára megszűnt az idilli gondolkodás mert fölém hajol Skull, nem látom túl jól, homályosodik minden, de tudom hogy ő az...
Nyugalom, túl éled! gyere! ekkor megfog, és húzni kezdene, de erőtlenül elkapva a kezét: Skull én már bevégeztem!
Nem! te megmentettél, nem foglak itt hagyni!
De itt kel hagynod... te is tudod! menj!
NEM! itt ne hagy itt ne hagy Neee!!!!
így hallottam utolsó mondatait, mielőtt megszűnt a külvilág számomra... és én is a külvilág számára. megszűntem élni, de nem szűntem meg embernek lenni!

zenei aláfestés a végre: http://www.youtube.com/watch?v=Jh2QrUpudPE&translated=1
 
Csatlakozok az előttem szólókhoz.

Nem lehet csak úgy bemenni egy bázisra, ahol kb. 20 (vagy több) ember mászkál, őrköd, eszik, iszik, sz.rik. :)
Ez nem egy Steven Seagul film. Meg mielőtt ilyeneket csinálsz azért illene szólni. Régebben pedig kinyírtad az egyik karakteremet, és "elfelejtettél" szólni.
Azért maradjunk a realitásnál!
 
Jaj, Istenem Scar!

Nem mondtuk, hogy halljál meg. Komolyan mondom, ez nagyon gyerekes... dühös2
 
nem gyerekes ha más nem si de én zininek adtam támpontot ő nem fogadta el, de ti csak felsoroljátok a hibáim és ebből az jött le hogy takarodjak a francba! ha nem akkor szabjatok feltételek de a karaktert nem fogom visszahozni mert mindenki arra panaszkodik hogy nekem így hogy nekem úgy meg gyorsan össze jön minden... meg megúszom karcolásokkal... szerintem ugyan úgy mindenki kórházba került az írásaimnál ki tovább ki rövidebb ideig egyszer axon, elötte én...
és putti az előző szerepjáték karakterének azon oka volt hogy letámadtad a tudós bázist megöltél egy rakás tudóst, és az egyik fontos karakteremet, de örülj hogy még én írtam meg mert emlékszem hogy Blackacehun nem lett volna ijen kegyelmes... tudod hogy allergiás a tudósok csesztetésére...
lásd 2 szerepjáték vége: csak a külső őrséget kaszálta le a monolit csapat Hun bunkerrombolóval lőtte szét a perzselőt, és megölt 200 monolitost 1 csapattal...
mit csinált volna veled? mert te tudósokat öltél :D na ennyit erről
vissaz jövök, de adjatok támpontot mi szeritn írjak értitek?
ja bocs én voltam a hüly mertem remélni rendelkeztek akkora ésszel hogy miután írtam ok okozat hogy oda írok valami megoldás vagy mittom mit valami arany közép utat de egyik se mind csak sorolta a hibáimat...
írtam 1 hiba sort ebben a még alig megkezdett szerepjátékban és ez a rövid, ha kiírnám az összeset 1 teljes oldal offot írhatnék de nem teszem mert ami nekem hiba lehet másnak csak szemet szúró baromság és lehet mondani hogy mekkora köcsög meg mekkora szar alak vagyok, ha valami baj volt valakinek az írásával időnként ajánlottam fel valami módot hogy mifélét írjon de senki nem választotta.. és még én nem tudok kompromisszumot kötni...
és igen most mérges vagyok, mert az egész napom szar volt!
de nyugalom vettem a lapot legközelebb oda írom hogy kérnék arany középút lehetőséget már ha lesz legközelebb...
Nem kell félni tőlem lehetett volna fokozatosan mondani mondja 1 ember addig igaz 1 embert nem veszek figyelembe mert egy másiknak is tetszik, a többinek semlegesként tudom le mert senki nem szól, ah gond van szóljon ha nem teccik, de fokozatosan nem egyből kiönteni a szart... de igaz most én kértem az őszintét... de kezd igaza lenni annak amit Cold mondott hogy ti eddig féltetek elmondani hogy mi a véleményetek az írásomról... ami kurvára fáj hogy most iszom a levét...
fogékony vagyok a kritikára... az építő jellegűre, de a csak felsorolom a hibáit arra nem mert én is tehetném de nem teszem....

ha valaki ebből képes volt kihámozni mit szeretnék az írjon valami olyat ami jó mindenkinek ha nem akkor tök 8
 
Ki támogatná azt hogy Scarecrow elmondja a mi hibáinkat ? MI meg elmondjuk hogy mit csinált jól hogy ne csak a szidás menjen. Mert lehet ez segítene abban hogy megértsük. és tudjunk hozzá igazodni és ne neki keljen hozzánk igazodnia. Egy igent vagy nemet dobjatok lécci.
 
Vissza
Top Alul