Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
A Végzet Napja

Amikor leszállta helikopterem az erdő határán rossz érzés fogott el, leszállt a mid is, kiszálltak a katonák, biztosították a területet, a pilóta még egy "Úr legyen veletek!" dumát megengedett mielőtt felszállt. a másod pilóta a mi helikopterünket vitte, miután agyar magára igazította a fegyverzetét.
Egység ide hozzám!
Uraim, két csoportra bomlunk, agyar lesz a második csoport vezetője, ha élni akartok kövessétek a parancsait.
Syrus, te velem jössz, és még a szokol osztag is!
előre megyünk felderíteni, agyar, ti mögöttünk lesztek 50 méteres távolságban, ha jelt adok, előre jöttök, és lőtök mindenre ami rátok is!
A kisebbik csapattal előre mentem, és felderítettem a területet, 1,5-2 méteres távolságot tartottuk egymástól,
Dimitrij kissé közelebb jött.
Mi az ön története uram?
Minek azt tudni neked?
Hát ön mondta nem biztos hogy túl éljük, csak jó lenne már tudni mit csinált ön ezelőtt.
Én kitálalok, de utána ön is...
Jó...
Mióta is hadnagy ön? kérdem.
Tavaly elött léptettek elő itt a zónában.
akkor... 2 éve.
én majdnem 10 évre visszamenőleg katona vagyok, ebből 8 évig százados.
8 évig?
Igen, először csak rang, aztán már egységet is kaptam hozzá.
Volt százada? hol szolgált ön?
Pfff... Irak, Afganisztánt, Kazahsztán, még Indonéziában is voltam rendfenetartó.
Akkor ön minden bizonnyal kitüntetett veterán.
Jah kitüntettek mindenért, de legjobban azért, amikor ledaráltattam a századom.
Hogy mi?
Kaptam egy parancsot, úgy 2001 környékén, Afganisztánban, egy partközeli városkát megszálltak a lázadók, és vissza kellet foglalnunk, 100 emberből 17 en maradtunk, megkaptam Amerika legmagasabb rangú kitüntetését a "Navy Cross" medált, a medal of honorra, csak jelöltek, de úgy gondolták hogy mivel vissza vonulok, nem kaphatom meg.
aztán hazamentem az országomba, fél évet pihentem majd ide jöttem.
az első nap lekaszáltam ezek közül 6 ot, még azon a héten jöttek ide öltönyös, GRU-sok, és rákényszerítettek hogy beálljak a zsoldosok közé, majd 2 év után egyszerűen agyon akartak lőni.
aztán vissza kerültem a hadsereghez, innentől már te is tudod mi volt.
Pfff... ez aztán nem lehetett gyalog galopp.
No én elmondtam a múltam most ön jön.
Igen igen, na akkor....
Ekkor lövés hallatszott, a földre vetettük magunkat, de egy ember később ért le, ő már halott volt...
Dimitrij hátra nézett: Grigorij!
A vállára tettem a kezem, és ráparancsoltam hogy csönd, ő is tudta, de nem akarta elfogadni a tényt: meghalt.

Syrus elővette a puskáját, egy ideig mocorgott, majd célzott és lőtt.
Egy 150 méterrel előttünk valami lesett egy fáról.
Dimitrij oda ment hozzá, és megnézte él e még, de fejbe lőtték, esélye se volt, elvette a dögcédulát, és lehajtott fejel ment tovább.
értettem a veszteségét.
A domb másik oldalára átérve elértük végre a bázist.
Csapat rádióra váltottam, és kiosztottam a parancsokat.
Agyar is szépen elosztotta a népet: jól szóródjatok szét, 3 ember jó zsíros célpont, 1 csak lőszer pocsékolás!
Kb 3-5 méter távolságra el is oszlottak a katonák egymástól.
Ekkor hirtelen mint derült égből villám csapás, elkezdett sötétedni az idő.
Basszus, pont most kell kisugárzásnak is lenni, mondja a szokolból a katona.
Ez nem kisugárzás, csak eső lesz.
És igazam is lett, pillanatokon belül elkezdett esni sőt szakadni, de e-mellé még elkezdett orkán erősségű szél is fújni.
Ez kapóra jött nekünk, nehezebb kiszúrni mint verőfényes napsütésben.
Én és Syrus közelebb osontunk, egészen az első lejáróig.
Syrus élesítette a töltetett, és ledobta, majd bebújtunk a betonfal mögé.
A karórájára nézett: 5...4...3...2... hatalmas robbanás és mögöttünk a beton fel mögött lévő lyukból hatalmas lángcsóva tört a felszínre.
A rádióba ordítom: Támadás!!!
A katonák többsége, előre szalad a sziklákhoz, és onnan lőttek
az a néhány aki a dombon maradt, az pötyögtetett a puskájával.
Pillanatok alatt elszabadult a pokol, és amíg a katonák fedeztek átmentünk a másik lejáróhoz, Agyar is oda jött.
A lejáróból jött felfele a lift, agyar ezt meglátva beizzította a gépágyút, és lefele lövöldözve lyugatta ki a felfele érkezőket.
most először éreztem hogy erős fegyverem van az exoskeleton ellen. a gépágyú lövedékei úgy vitték át a titán páncélt, mint kés a vajat.
Leküldtük a liftet, és vele a bombát, és futottunk, majd ez is berobbant, "földrengéssel" nyugtázva a detonációt.
20 milis! ordítja az egyik katona, majd a dombra felnézve valóban ott volt egy hatalmas gépágyú
Irányítsátok oda az Rpg-t!
Az Rpgs célzott és lőtt. telibe kapva a tűzfészket.
Még egy! a domb másik oldalán.
ekkor azonban a 4ik lejáróban megjelentek azok amiktől rettegtem.
Az exo csatamesterei.
20mm vastag titán páncélzatú exoruha, és a beépített fegyverzet.
egy karra szerelt 13,7 es gépágyúval sorozott oda az Rpgs 2 embernek, akiket rögtön cafatokra szaggatott.
Fedezékbe!
A gránátvetősök oda lőttek pár gránátot, mielőtt őket is széttépte volna a gépágyú, esélyük sem volt.
Kurvára nincs esélyünk, ez nem ferrr!!!
Agyar és én össztűz alá vettünk egy ilyen páncélost, és lőttük ami kifért a csövön, de nem sokat értünk el.
majd amikorra fejére céloztam akkor már szépen eldőlt, mint a beton fal.
Mire leszedtük így az 5 csatamestert, meghalt vagy 8 ember.
már alig egy maroknyian maradtunk, és a lőszerünk is fogytán volt, de elszánt voltam, és nem futamodtam volna meg soha.

A 20 milliméteres olyan eszeveszetten tüzelt hogy nem tudtuk kilőni.
Dimitrij egyik embere elrohant arra amerről jöttünk, elmenekült...
Dimitrij lehajtotta a fejét, majd gyorsan felszeget, és ő is kiszaladt.
Neee!
Én is kiértem a fedezékből és fedeztem amennyire tudtam.
Elérte a rakéta vetőt, a vállára vette és célzott.
A rakéta egyenesen a kezelőkhöz jutott, azokat cafatokra szakítva.
Szép munka! de ekkor egy lövés keresztül vitte dimitrijt, aki a rögtön el is terült, oda fordultam én is de késő volt már.
egy gránát csapódott be mellettem amitől eltört a sisakom üvegje, és hátra is estem, a gépágy tőlem jó messze ért földet.
A többi ember, Syrus odajött hozzám, és megpróbál elhúzni, de ekkor egy lövés elvitte a fél fejét, és élettelenül esett oldalra.
A másik oldalra fordítva a fejem, Agyar láttam, ahogy a gépágyúval osztott, de öt is lelőttek.

Pár perc múlva katonák közelítenek, a kezemet hátra csúsztattam a pisztolyhoz, amit egy rántással elö tudok venni ha megjelenne az a Tuborg.
2 katona megfogott vállamnál, és oda vágott egy szikla tövéhez, ezt követően az egyik levette a sisakom.
Ez Thunder!
Szólj be a parancsnoknak hogy meg van az áruló.
2 leveszi a sisakot.
Főnix... mondtam halkan az egyikre nézve.
Ez még él. szólal meg egy távolabbi alak aki éppen Dimitrij felett áll.
Öld meg!
Nem! keltem ki magamból.majd a pisztolyt előrántva lelőttem egyet a közelemben, és azt is aki Dimitrij felett állt.
Kiütötték a kezemből a pisztolyt, és még pofán is vágtak páncél kesztyűvel.
Csak ennyi telik tőletek?!
Főnix oda ment dimitrij hez, leguggolt mellé. Had éljen, úgy sem húzza sokáig. majd felállt, és vissza tért hozzám.
A többi katona elment a közelemből 1 intésére.
Majd feltett egy rakat értelmetlen kérdést.
majd végre fel ért a Tuborg nevezetű illető is, a halálom akarója.
Mély és nehéz lélegzeteket vett egy zártkörös légző rendszeres sisak sötétített üvegje mögül.
Eltorzított hanggal szólt.
Hogy mióta várok én erre a bosszú percre.
Meg kéne hogy nyomorítsalak, mint azt velem tetted oly sok évvel ezelőtt.
KI vagy te valójában? kérdem.
hahaha... a nagy Tom Abrams nem tudja ki akarja megölni... Hát az akit te otthagytál Kazahsztánban megrohadni!
Ki vagy te? kérdeztem értetlenül.
Még röhögött egy kicsit magában, majd elkezdte levenni a zártkörű maszkot.
Ekkor láttam meg hogy megnyomorított arca van, lángok által perzselt.
ott hagytál meghalni abban a laborban!
Ben..
Ben meghalt, Tuborg van itt.
Akkor nem is a 2 évvel ezelött meggyilkoltak miatt akarsz megölni?
Azokat leszarom, és azt is hogy az egész egység azt hiszi áruló vagy, pedig nem, de neked mindegy már.
felemelte a pisztolyt.
Lövés dörrent...
Ám helyettem Tuborg fején tátongott a golyó ütötte lyuk.
A hulla eldőlt, majd mögötte Főnix állt és még mindig úgy szegezte a pisztolyt, majd oda jött hozzám és leütött.

már csak arra emlékszem amikor fent vagyok a helikopteren, elöttem a hordágyon fekszik Dimitrij, a mellkasán tátong egy lyuk,
Mire vissza értünk a helikopterhez, addigra elvérzett...

A következő pár napban megkaptam az engedélyem a leszerelésre, és elhagytam a zónát, végleg...
 
Az utolsó célpont

Hajnal 4 van. Fél perc gyaloglás után ott is vagyok a templomnál. Bent senki se volt. A karzatról van feljáró a toronyba. Felmegyek a karzatra amikor rámordít egy monolitos. Elkezdek szaladni az ajtóhoz közbe egy sorozat csapódik mögöttem a falba. Az ajtót becsukom majd beborítok az ajtó elé egy szekrényt. Ha ezt az incidenst jelentené tuti átkutatnák az adókat. Hát előveszem a detonátort. Megnyomom. Kelet felé robbanás, a boltnak annyi. De a könyvtárban nem robbant. Másodjára is csak üresen kattant. Megszólalt egy sziréna. Elkezdek fölfele szaladni. 20 méterrel föntebb működött a detonátor. Valószínűleg a ház amiről átugrottam árnyékolt. Szinte ezzel egyidőben volt egy robbanás alattam. Az RPGs lehetett a toronyból nincs sok időm, a robbanás helyén egy embernyi lyuk tátongott. Már pár lépcső hiányzott amikor mégegy robbanás rázta meg az öreg tornyot. De most az ajtót robbantották ki. Az újjab lövésekből csak egy súrolt. Fölérve a gépbe eresztettem 2 tárat amikor utolértek az üldözőim. Majd mondja:-Fegyve... Csak idáig jutott megfordulva láttam ahogy összeesett. Az ablakon kinézve mindenki vagy összeesett vagy a fejét fogja. Pár perc múlva magához tér az engem üldöző monolitos.

Jónak gondolom minden írásnak címet adni
 
Két napig bolyongtam sötétvölgyben, mikor meguntam a kutatgatást, s úgy döntöttem, visszatérek kordonhoz.
A helyőrségre érve nem találtam a menetorom, s a csapat egyik tagját sem, de kosztyán beszélőre hívott.
- Van egy dolog, ami úgy gondolom, téged is érint. - kezdte baljósan
-Ez nem hangzik túl jól.
- Nem is fog. A lényeg az, hogy Thunder, miután leszámolt az üldözőivel... erről hallottál már, ugye?
- Igen, nemrég újságolták.
- Nos, Thunder ezután elhagyta a zónát. Azt mondta, örökre.
Így még nem éreztem. De nem is szólt... Hogy tudott csak úgy itthagyni?! Lehetetlen.Nem hiszem el, hogy így
túltette magát rajtam. Vagy nem is érzett irántam semmit?! Már tökmindegy. Rohadék. Elegem van, totál nincs semmim és senkim.
Felkapkodom a cuccaimat, s elindulok roncstelep felé.
Még utoljára, mikor itthagyom a helyőrséget, kibiztosítok három gránátot, s egyet a homokzsákok mögött posztoló katonák közé,
egyet az őrtorony alá, egyet pedig az irodaéppületbe dobok. Heccből. Mire hallom a robbanást, s az utána lévő szirénát, már száz méterekre
vagyok, a lövések pár méterekre csapódnak tőlem. Elhatároztam, hogy banditákat fogok ölni.
Tovább gyaloglok, a híd alatti határátkelőről már messziről tüzet nyitnak rám. A nyugati gyárépületbe
rohanok, s az IL-86-osommal lassú sorozatokat lövök feléjük. Egészen belejöttem már a lövöldözésbe.
Egy-két sorozat mellémegy, de pár perc múlva már csak egy katona áll ott, aki a rádiójába ordibál, mikor lelövöm.
Továbbmegyek, átlépkedve a hulláikon. Már a roncstelepi úton lévő őrháznál járok, amikor motorzúgást hallok, s
egy katonai terepjáró áll meg az úton nyikorogva, tőlem 30 méterre. A rajta lévő géppuskából tüzet nyitnak rám, s rohamkatonák ugrálnak
le a platóról. Rendesen magamra haragítottam a kicsiket. Egy füstgránátot csapok az ajtóhoz, s kifeszítek egy tripwiret.
Az ablakból kihajítok egy gránátot, az autó alá. A lövész előreugrik, s a kormányhoz ülve tolatni próbál, egy katona
a gránáthoz szalad hogy visszadobja, de a kezében robban fel, oldalára döntve a dzsipet. A bakákkal egész hamar
végzek.
Pihenek egy kicsit, majd folytatom utam. Átérve roncstelepre; egy katonai teherautó roncsai mögül öt bandita
lép elő, s állnak körül.
A vicces az, hogy akkor sem rettennek meg, amikor az egyik fejének szegezem a berettám. Totál veszélytelennek
tartanak. Ez mókás lesz...
 
Szabadságharc?!

Miután észheztért az üldözőm most majdnem azért lőtt le hogy monolitos egyenruha van rajtam. Mondom nézzen magára. Ezután elmentem a hely parancsnokához. Elmondtam a történteket. És készüljenek fel ellentámadásra. Az egész város nyüzsögni kezdett miután bemonda a parancsnok a hangosbemondóba:
-Ne lepődjenek meg ha semmire se emlékeznek és hogy monolitos egyenruha van rajtuk. Mindenki festékszóróval fessen legalább 2 helyen sztalker jelet a páncélra hogy egy ellentámadásnál megkülönböztethetőek legyenek a monolitosoktól. Mindenki foglaljon el egy lőállást! Ha most szétszélednek mindenkinek lőttek.
Elkezdődtek a munkálatok. Én kimentem az északi helyőrséghez. Innen várható a támadás.
A helyőrség parancsnoka lehívta a torony tetejéről az őrt és mondta hogy nyugodtan menjek föl. Fönt Egy SVD és egy RPG 6 láda lőszerrel. Ennyit egy helyen csak a helyőrségen láttam. Pár órája várunk amikor megjelenik egy agyaggalamb. Tele emberrel. Előkapom az RPgt, célzok majd lezuhant. Na itt jött az átverés egy katonai helikopter nagy sebességgel jött utána. Mire újratöltöttem kilőtt pár rakétát. Szerencsére célt tévesztett de az enyém nem.Ezután két félhernyó szerű csapatszállító jött. Tisztára mint az első világháborúban. Az egyik felrobbant de hogy mitől azt nem tudom. A másikat szintén kilőttem de utána elszórtan monolitosok jöttek. Elővettem az SVDt már 10et lelőttem a többiek 20at is de még mindig jönnek. Már kezd szorulni a gyűrű így visszavonulnak a következő védvonalhoz. A tornyomat két mesterlövész figyeli, és hogyha megközelíti az ellenség lelövik. Már szó szerint özönlenek. RPGvel lövöm a földet és gránátokat hajigálok. Már majdnem a könyvtárnál tartanak amikor megjelent pár kísértet. Az ellenséges emberkéket kezdik el dobálni. Rádiózok a parancsnoknak hogy tud e erről valamit?
-Egy műszerészünk lent van a csatornákból nyíló laborban. Mondta hogy szeretne segíteni de nem engedtem a frontra.
-A szellemek mintha irányítottak, lennének elűzték az ellenséget.

Visszamentem a városközpontba. Mindenkin látszott az öröm de a fáradtság is. A parancsnok hívott.
-Nagyon köszönjük mindenit amit értünk tett.
Közben berontott egy orvos.
-17 embert elvesztettünk, 7 súlyos sérült és 22 könnyű sérült.
-Rendben itt van a relikvia.
Az orvos kiment majd a parancsnok felém fordult.
-Talán ezzel meghálálhatnám amit értünk tett.-A kezembe nyomott egy olyan relikviát mint az orvosnak adott.
-Nem ismerem ezt a relikviát.
-Gyógyító, a léleknél úgy 3x-4x erősebb hatású, ez a minimum amit tudunk adni.
-Huh, köszönöm.
-Visszamennék a kordoni helyőrségre.
-2 óra múlva indítunk egy kamiont bárba. Hozunk felszerelést. Addig elvisszük. És hogy nehogy lőjenek ön is kap egy sztalkerruhát.
2 óra múlva elő is állt egy páncélozott kamion. 2 beültek a vezetőfülkébe. A helyőrségen még felugrott hátulra 2 ember majd szól a helyőrségvezető:
-Köszönjük, van RPGje?
-Igen
-Akkor legalább ezt a távcsövet fogadja el rá. Változtatható a nagyítás mértéke és a max 10 szeres nagyítás.
-Köszönöm, viszlát.
 
Initium

Felébredtem. Minden olyan világos és szép volt. Egy fényforrás volt előttem, úgy becsültem, 2-3 méterre.
- Felébredt - talán ezt hallottam, egy mély hang szólt.
Olyan túlvilági volt minden. Mintha ép megszületnék. A tagjaim nem fájtak, mintha még sosem használtam volna a testem.
- Helyes. Húzós eset volt, nem is nagyon hittem, hogy megmarad. Hagy pihenjen még, majd beszélek vele később - tehát mégis élek, ez nem a menyország.
Felkelnék, de valaki megnyom a mellkasomnál, majd gyengéden visszanyom.
- Aludj még, rádfér.
Nem kell sokat győzkdnie, oldalra fordultam, majd gyorsan vissza is aludtam.
Nem tudom, mikor ébredtem fel, de a helység ahol voltam, már korántsem volt olyan mennyei, mint a jóelőbb. A falak fa deszkákkal voltak borítva, néhol
kilátszott mögüle a föld. Egy földalatti szobában lehetek. Fölöttem neonégő égett, ami halványan megvilágította az előttem lévő asztalt.
A faajtó mögül lépéseket hallottam, egy lépcsőről jöhettek le. Két ember jött, hallani lehetett, ahogy beszéltek valamit. Nem hallottam rendesen, a visszhang
torzította a beszédüket.
Hosszú, felcsigázó másodpercek után végül benyitott az, akire legkevésbé számítottam:
Petrenkó ezredes a kötelességiektől, mellette a frakció orvosával.
- Egész gyorsan helyrejöttél. - kezdte - Szerintem önre már nem is lesz szükség. - int az orvosnak, aki kiment. - Jól van, kisasszony?
- Persze, köszönöm. Elmondaná, hol vagyok és mi történt?
- Örömmel, és tennék is fel pár kérdést. Önt egy scarecrow nevű sztalker hozta be, aki elé leesett az aréna tetejéről. Magácska vélhetőleg látta, hogy ki lőtte le. A frakcióm területén semmiféle gyilkosságot nem tolerálunk - az arénán kívül-, ezért tudni szeretnénk, hogy ki volt az.
- A bátyám volt az. Egyelőre csak annyit tudok, hogy rengeteg pénzért próbált lelőni.
- Ejj, elég szomorú történet. Javasolnám, hogy maradjon itt addig, amíg teljesen rendbe nem jön.
- Teljesen rendben vagyok. - megpróbáltam felállni, de rettentő éles fájdalom hasított az oldalamba, úgyhogy gyorsan visszahuppantam.
- Na látja. Maradjon itt még legalább három napot. A gázálarca teljesen szétment, az védte meg az arcát a becsapódástól. Majd összekerítek magának valami rendes felszerelést.
- Köszönöm. Ha lehet, járnék egyet a friss levegőn.
- Nem ajánlom. Ebből a szobából vezet egy létra a tetőre, ott elég friss levegeőt szívhat az ember.
- Tényleg nagyon hálás vagyok. Ha tehetem, majd anyagiakban is megtérítem.
- Nem szükséges. Egyelőre maradjon csak itt. Majd később visszanézek, a dokival leellenőríztetem az állapotát. - szólt, majd tisztelgett, sarkon fordult és kiment. Én még néztem egy ideig a már becsukott ajtót,
majd felmásztam a tetőre. Teljesen üres volt minden. Tökéletes hely az elmélkedésre. Annyira elmélkedtem, hogy végül ismét elaludtam. A tetőn.
 
(Visszatérek a pályára. Íme az előző részek tartalmából :) )

Erős tűz alatt vagyunk. A csapatnak több mint a fele halott. Grigorij is halott. Nikolai nyomtalanul eltűnt. Én meg itt maradtam a legnagyobb sz@rban. Egyedül még Abrams, én, és még pár katona maradt. És itt egy nyavalyás csapat, ami az Istennek se akar megdögleni. Nincs mit szépíteni ezen, itt hagyjuk a fogunkat valamennyien. Na jó...Próba szerencse...Ha eltudok jutni az RPG-ig akkor van esély, kiütni a nehéz tüzérségüket. Hajrá! És neki indultam. Szerencsémre egy golyó sem talált el, és elértem a rakétavetőt. Már csak jól kell céloznom. Célzok, és lövök. A rakéta hatalmas csattanással csapódik a géppuska fészekbe. E gyönyörű látványtól elmosolyodom. Abrams elismerően odaszól: "Szép munka, katona!" De ekkor éles fájdalom hasít bele a hátamba majd a mellkasomba. Éreztem hogy először a pokoli forróság, majd a halálos hideg szalad végig a végtagjaimon, majd rajtam. Lassan lenézek a sebre. Látom ahogy folyamatosan patakzik belőle a vér. Mindenem megremeg, majd a földre rogyok, és becsukom a szemem. Még elszórtan, tompán lövéseket hallok, aztán halk beszédet, majd azt érzem, hogy valaki megmarkolja a karomat, és egy hordágyra tesz. Aztán minden elcsendesedik. Később magamhoz térek, egy helikopterben. A hordágy melletti padon Abrams ül bekötött oldallal, és nézi az állapotom. Mikor meglátja hogy felébredek odaszól: "Hé! Na végre hogy felébredt. Hogy van?" "Vo...Voltam márr jobban is." Mondom akadozva. "Tartson ki hamarosan elérjük a kórházat. Ott összefoltozzák." Remegve felemelem a kezem, benyúlok a kabát zsebembe, és előhúzom azt a képet, amin én, Yurij, és Marjussza van. Majd azt mondom: "Mo...Mondja m..meg nekik, hogy...hogy most már mindig ve...velük leszek. Aztán átnyújtanám neki a képet, de érzem hogy elhagy az erőm, és átitat a dermesztő hideg. Majd elsötétül a világ, és már semmit nem érzek.
 
Gyanús alak,sérültek halottak

Bárba megérkezve lemegyek a csaposhoz egy kis információt gyűjteni. Rögtön azzal fogad hogy nem e veszem meg az ilyen olyan cuccait de mondom van jobb páncélom is. Megtudtam hogy hajnalban a vakító fehér fény egy robbanás volt. A tudósbunker volt. Semmi se maradt utána. Közben megtudtam hogy valakik nagyon kicsesztek a zsoldosokkal. Elindulok de 2 tompa puffanást hallok. Visszafordulok hogy megnézzem mi volt, de egy alak közelít. Bebújtam egy betontömb mögé majd követtem. Jó felszerelései voltak. A pisztolya a feltűnően izzadt kezében volt. A tekintete ideges. Gyors léptekkel haladt, túl gyors. Elkezdtem követni. Szeméttelepen ment az ürge amikor 2 bandita elé megy. Ahelyett hogy szokásukhoz híven kirabolták volna elkezdtek beszélgetni mint a barátok. Ezután mindhárman továbbmentek. Meg kellet várnom míg elmennek mögöttem a banditák. Azután előreszaladtam, ekkora már a géptelep déli részén lévő erdőnél járt. Szétnézett majd egy teljesen leálcázott csapóajtót felnyitott majd bement. Pár percet vártam nehogy észrevegyen. Lent csak egy irányba ment az alagút. Valószínűleg valami mutáns fészke lehetett. Továbbmenve egy újabb deszkaajtót találok, de hiányzott egy léc. Kinéztem távcsővel. Egy egyemeletes házat látok. A figura épp most lép be. Kint vagy egy tűzhely. 3-4 ember ül körülötte ugyanolyan egyenruhában. A ház fölé és köré fák voltak ültetve így helikopterrel nem szúrhattuk ki. Készítek jópár fotót is. Amerikai páncél és fegyver, de nem freedomosok. Kik a fenék? Na mindegy visszafordulok és megyek a célom felé. A távolban egy katonai kocsi füstölgő roncsait látom. 3 halott a 4. súlyosan sérült. Előveszem a kapott relikviát. Szinte látszott amint gyógyul a lőtt seb és löki kifele a golyót.
A vállát érte lövés. Rádiózok a hídi helyőrségnek. Semmi. Rádiózok Kosztyánnak. Ő már válaszol:
-Üdv kérnék egy dzsipet vagy mentőhelikoptert a roncstelep előtti területre itt egy súlyosan sérült és 3 halott. A híd mért nem veszi az adást?
-A hídnál lévőket lemészárolták. Pár perc múlva ott egy dzsip.
Megérkezik, majd fölrakjuk a sérültet és elmentünk a helyőrségre.
A sérültet a gyengélkedőre vitték. Pár gránátnyom volt a helyőrségen.
Kosztyánnak jelentettem az eseményeket a faluban.
-A gyilkolászó Tatjána volt. Így sajnos ki kell adnom a parancsot. Ha látja lője le. Thunder örökre elhagyta a zónát. Ma délelőtt indult.
-Mi? El se köszönt.
Ezután leléptem és felvettem az eredeti felszerelésem.
 
Nem tudom, mennyit aludtam, de nem is nagyon érdekelt. Felkeltem, és gondolkoztam egy kicsit. Ezt nem hagyhattam annyiban.
Úgy éreztem, meg kell keresnem Bogdant. És megölni. Csúnya dolog a testvérgyilkosság, de neki már túl sok minden van a számláján.
Veszélyes ember. Először meg kéne várnom, míg kipofozzák a felszerelésem.
Úgyhogy vissza is másztam a létrán, és leültem az asztal elé, hogy csináljak valami hasznosat is. Elővettem hát a katonai rádióm, és
belehallgattam a rádióadásokba. Egyszer egy érdekes felhívás jutott a fülembe a katonaság frekvenciáján:
- Itt a Gorbacsov-12 kódnevű határmenti állomás. Negyvenöt perce orvtámadás ért bennünket. Az elkövető bizonyos Tatjána Filatova, női sztalker. Személyleírása: 20-25 éves, barna, vállig érő hajú. 160-165 centiméter magas. Zöld sztalkerruhát visel. Megölt hét embert, és hatot súlyosan megsebesített. Mint ezredes, kiadom az elfogatási parancsot. Ha ez nem lehetséges, eliminálni kell.
Ez meglepett. Azzal a lánnyal többször találkoztam már, de nem tűnt valami elvetemült alaknak.
Ekkor ismét zajt hallottam a lépcső felől, s Petrenkó orvosa lépett be.
- Nincs sok idő. Feküdjön hanyatt, s mutassa a sebeit.
Nem tétováztam, az ágyra feküdtem, a pólóm nyakát a bal vállamig húztam. Egy ideig nézte, majd megszólalt:
- A golyó szerencsére átment rajta, nem ért létfontosságú szervet, de még csontot vagy ütőeret sem. A sokktól veszíthette el az eszméletét - szólt.
- Ez biztos? - kérdeztem
- Nézze, hét éve vagyok orvosként a zónában, százakat kezeltem már. Szóval biztos. - mondta, majd bólintott, és ki is sietett.
Pár másodperc múlva azonban vissza is jött, két jó nagy zsákot hozva.
- Majd' elfelejtettem, ez itt a felszerelése. Kijavítva, valamint a kabát és a gázálarca teljesen kicserélve. - kicsit hadart beszéd közben. letette a csomagokat, majd újfent szólt - Javaslom hogy fél órán belül távozzon, mert egy fontos embert várnánk ebbe a szobába. Ha meg akarja őrízni az inkognitóját, javaslom, hogy a tetőn át távozzon. - majd kiviharzott.
Hamar átöltöztem. Egy tripla-gázszűrős gázmaszkot kaptam, ami igazi ritkaság. Ebben futhatok, liheghetek, mert elég
oxigénhez jutok gyorsabb légzés esetén is. A kabátom le lett cserélvee egy szolgálatos golyóálló felsőrészre, amin a vörös csíkok ki voltak
fehérítve. Nos, igen, az ittlétem nem tett a frakció tagjává. Felvettem a fegyvereim is, ezeket nem bántották.
A doki tanácsára felmásztam a létrán, odafent felvettem a gázálarcot, majd lemásztam a tetőről. Első utam a rejtekhelyre vezetett.
Hamar odaértem, elhúztam a fémlemezt, és beléptem. Úgy tűnik, Bogdannak még nem volt idelye elpakolni.
Vagy nem is akart? Az asztalon egy levelet találtam:
Tisztelt Összekötő Úr!
Az ötezer dollárt már átutaltam a bankszámlájukra. A felszerelések tegnap érkeztek meg, viszont szeretnék önnel személyesen is
beszélni. Találkozzunk a térképen jelölt helyen.
Megfordítottam a lapot, a hátoldalára egy térkép volt csiptetve egy gemmkapoccsal. Kék X-szel volt jelölve egy pont a szeméttelep melletti géptelep
mögött, egy fás helyen. Úgy döntöttem, oda fog vezetni az első utam. Bárból már gyorsan, gond nélkül kijutottam, és elindultam a szeméttelep felé.
 
Mire vissza értem a bárba már este volt, a stalker akit megmentettem régen aludt,
Bementem a fegyverkovácshoz, aki éppen a felszerelését javította, átnéztem töviről hegyire, és érdekességeket találtam pl a puskája igazi kuriozum...
A szolgálatos egy átlagos silány minőségű gázmaszkot akart hozzá csapni a felszereléshez, mire kezébe adtam egy újat, és 4500 rubelt, a pénzt eltette gázmaszkot meg kicserélte a jobb változatúra.

Ezt követően lementem a bárba, elkértem a fizetségem, ami idő közben 3xrosára duzzasztottam azért mert nem 2 vérszívó volt, hanem egy egész fészek.
vettem egy új nagykabátot, mivel az előző kissé megtépázódott a vérszívók ellen.
No fene ezt is úgy rángathatták le egy banditáról, mert a belső zsebben találtam egy hitler jugendes kést.
majd elmentem feküdni én is...
Reggel viszonylag korán keltem.
elindultam a bárba, és egy kis pénzért cserébe megkaptam az eheti katonai frekvenciát.
Minden héten perkálok érte, időnként hasznos tippeket adnak 1-2 helyről, amit aztán könnyű kirámolni.
Most éppen valami ámokfutót keresnek, aki éppen a szemétdomb környékén tartózkodhat.
jót röhögtem hogy egy női stalker laposra vert 7 katonát...
Gondolkoztam egy kicsit aztán úgy döntöttem utána nézek ennek a kis Rambó palántának...
Tehát a puskámat kicseréltem a gépkarabélyomra ami egy IL-86 os volt 6x optikával, alatta egy M203assal,
bele 9x39es lőszer, ami elég ütős triót alkot...
majd elindultam a szemétdomb felé.
 
(( Segitsetek már hogy holtart a Story meg minden ilyesmi mert jönnék énis pls Privát üzi pls ne töröljétek ki ezt a commentett csak ha már énis hozzá szóltam a story hoz Thank you előre ))
 
Az öt bandita nem nagyon akar tágíítani. A bal kabátzsebemben kibiztosítok egy füstgránátot, kettőig számolok, majd
elhajítom. Durranás, szétterjedő füstfelhő, a rablók vaktában lövöldöznek. Én már előre kinéztem egy rést a sorfalon, ott
gyorsan átvetődök, majd egy gránátot hajítok hátra. Sajnos a legtöbb már kikászálódott a felhőből, így a robbanáskor csak
egy ordítást hallani, a bandita jobb láb nélkül esik a földre, ott fetreng és vonyít. Három másik szerencsétlen a
légnyomástól süketen támolyog, őket gyorsan lelövöm. Az utolsó zavartan nézelődik, fegyverét vállgödörbe rakva közelről
néz az irányzékba, majd mikor meglát, három sorozatot ereszt rám az MP5-ből. Nem talál el, mert vissszahúzom a fejem a
teherautó mögé. Kattanásokat hallok, a fegyvere beragadt. Gyors lépések, nem tudom, mire készül, majd egy kéz
kiránt a fedezékemből, s már döfne le, mikor a feje a szemem láttára szétrobban, és fél arc nélkül hull a földre. Nem érzek
szánalmat irántuk, összeszedem magam, majd tovább ballagok.
Azért szép, hogy valaki végzett vele. Ha nincs ő, már halott lennék.
Most nagyszabású akcióra készülök. Szeretném megcsapolni a banditák számát, elég rendesen.
A legjobb az lenne, ha azzal az átkozott hangárral művelnék valamit, ahová bevették magukat.
Robbanószerre van szükségem. Vissza is szaladok az öt hullához, akiktől nyolc gránátot szerzek.
Nekem emellé még van öt, az egész szép. Kezd esteledni, majd az éj leple alatt rájuk ilyesztek. Addig is van
egy jó hely, amit már rég kinéztem magamnak. Egy félig ledőlt épület a terület északi részén, ott az egyik sarok
minden bizonnyal megfelelő lesz. Kétlem, hogy bárki is észrevenne ott. Befészkelem magam a puha hálózsákba, majd elszenderülök.
 
Ezt nem hiszem el! Nem akarom elhinni hogy ez megtörtént. Miért pont ő? Miért pont az én bátyám? Annyi rohadt gengszter szaladgál a zónában, akik mind halált érdemelnének. Erre pont ő hal meg. Na de ezt nem ússzák meg szárazon. Az a szerencsétlen aki megölte, azt is megbánja hogy a világra jött. Mert megkeresem és kinyírom. Igen ezt fogom tenni. Holnap indulok.

(Másnap)

Kijevben találkoztam Dimitrij egykori kollégájával. Azt mondta segít bejutnom a zónába. Remek. Eddig haladok. Mondta hogy holnap este 10-kor találkozzunk a régi raktáraknál, akkor együtt indulhatunk. Otthon bepakoltam mindent amire szükségem volt. Konzerveket, italt, elsősegélycsomagot, egy régi de még talán használható térképet, egy pisztolyt, egy távcsövet, és a bátyám gépfegyverét, na meg némi pénzt. Este 9-kor már ott vártam a raktárnál. De sehol senki. Egészen 10:22-ig. átvert volna? De aztán hirtelen megjelent a fickó. Azt mondta hogy ő csak átvisz a határon, de nem jön velem. Majd átadott egy katonai ruhát. Hozzátette hogy az övé volt, de most nekem nagyobb szükségem lesz rá. Amint lehetett, magamra öltöttem. Nem a legkényelmesebb darab, de nem is rossz. Nehéz ugyan, de jó a súlyelosztása, valamint a sok zseb miatt nincs is szükség a hátizsákra. Az átöltözés után, kocsiba szálltunk és a határ felé mentünk. Hajnalra odaértünk. De szerencsére még sötét volt. Így nem kellett azon aggódni hogy kilométerekről kiszúrnak. A fickó előkapott egy jókora drótvágót, és elkezdte szétvágni a drótkerítést. Én közben folyamatosan bámultam az őröket, nehogy meglássanak. Mikor végzett, elmondta, hogy ha egyenesen előre megyek akkor eljutok a stalker táborba. De vigyázzak mert a katonai ruha könnyen bajba sodorhat. Úgyhogy amint lehet szabaduljak meg tőle. Még sok szerencsét kívánt, és eltűnt a sötétben. Na jó. Innentől csak is magamra számíthatok. Azt hiszem megnézem azt a tábort.
 
Fél óra alatt szeméttelepre értem. Elfoglaltam a pozícióm egy hegyszerű, hatalmas szemétrakás tetején, egy kiberhelt mosógép mögött.
A fény itt pont tükröződni fog, ezért nem vesznek majd észre. Van egy csuklyám még a régi ghlillie-köpenyemből, azt fel is veszem, s
letámasztom a cheytacot. Talán két órányi várakozás után egy menetoszlop viharzott a célterületre.
Öt katonai HMMWV.... CROWS gépágyúval és JAVELIN rakétarendszerekkel felszerelve. Honnan szerzett Bogdan ilyeneket?!
Egy barettsapkás ember szállt ki az egyik kocsiból, majd egy csappóajtó nyílt ki a fák között, melyet csak ekkor vettem észre. A bátyám jött ki,
hat katona kíséretében. Olyan felszereléssel, amit én még nem is nagyon láttam. Az XM-8-as gépfegyverek különböző variánsai,
vadiúj taktikai mellények, alatta dragonskin méregdrága golyóállómellénnyel... és csak nemrég a
speciális alakulatnál rendszeresített félszemes
videokijelzők. Alig hiszem el. A két ember beszélgetett egy ideig, ám szinte a semmiből hatalmas morajlások közepette egy kitörés veszi kezdetét,
az összekötő menekülne, Bogdan túl gyorsan mozgott, most kellett lőnöm. Becéloztam az USA pribékjét, hirtelen az erősödő szél miatt körülbelül kiszámoltam a lőelemeket, s meghúztam a ravaszt. Testre céloztam, a tiszt hátraszaltózott,
majd nem mozgott többé. A katonái mentették volna, de szükségem volt rá. Vagyis az irataira. Isten nevében ezért két segítőkész katonát lelőttem, a menetopszlop elment, én pedig bevettem egy zombipúdert.
Felébredtem. Az ég ilyenkor szokatlanul tiszta. Fel is keltem, hogy átnézzem az áldozatom...
 
Reggel elmentem a parancsnokhoz. A feladatom: banditákat vadászni. A gyengén védett hídra veszélyt jelentenének. Persze a többi régi cuccomat visszakaptam. A grozát, a pisztolyt, RPGt és a vintart.Gyorsan eljutottam kordon másik végébe. Majd megállok a kis háznál, kitörés várható.
 
Már kb 10 óra volt amikor elértem a szolgálatos zárlatot a szemét dombon.
éppen hogy áthaladtam kb 70 méterre jártam megrengett a föld, és kitörés közelített, 50-60 méterre szembe volt egy romos ház, hát elkezdtem afelé szaladni, beértem sikeresen.

Bent egy stalker ébredezett, a pisztolyát felém rántja de még idejében kicsavartam a kezéből.
A stalker visító hangon ordított, hát adtam neki egy maflást amitől lekerült a kapucni, és megláttam, hogy lányt ütöttem meg... rögtön elszégyelltem magam, de aztán gondolkozom hogy ez az a csaj amelyik katonákat ölt.
Na csak ennyi telik? elvenni a fegyvereim és pofozni egy lányt?!
horkan fel a nőszemély.
Nyugodj már le rambó kisasszony. feleltem neki higgadtan.
Nem hinném hogy ennyire nyugodt lennél ha tudnád kikkel végeztem.
Hehehehehe... dehogy nem, főleg hogy téged kereslek... csak nem hittem hogy ijen gyorsan rád is akadok.
egész reggel óta megy a műsor rólad a katonai frekvencián....
Katona vagy?
Nem.... magányos stalker, talán nem ismered a nagy Scarecrowot?
Nem igazán...
Az bűn... a legelső stalkerekkel érkeztem ide, alig van olyan aki ne ismerne engem akár hallásból se.
Hát én bizony még nem hallotam rólad.
Hogy hogy csak nem bunkerben éltél.
De, a tudósoknál voltam, amíg apám meg nem halt... a lány rögtön le hajtotta a fejét, úgy tűnik olyat kotyogott ki amit nem akart.
Hát ezért gyilkolsz?
Nem az egy másik történet..
No hát meséld el az öreg Madárijesztőnek mi okon kezdtél bele ebbe az ámokfutásba...
A lány mintha megnyugodott volna, és lassan lassan elkezdte mesélni a történetet a katonáról, aki itt hagyta őt, amikor elhagyta a zónát, a katonáról, akibe bele szeretett....
az emberről aki az utolsó menedéke volt, mert mindenki meghalt körülötte az elmúlt fél évben.
A történet végére megértettem hogy a lány miért szomorú...
a lány közben mintha ráismertem volna egy régi jó gyerek kori barátomra...
megmutattam neki a 3 éve készített fényképet a lány tágra nyílt szemekkel kérdezi honnan van.
Hát én évente haza utazok karácsonykor, és hát találkoztam vele úgy 3 majdnem 4 éve...
Te honnan ismered Tomot? kérdi a lány.
Gyerek kori barátok vagyunk, de az a kérdés hogy miért ment el?
A csaja miatt biztos nem...
Csaja??? kérdi a lány, de olyan hanggal mint egy féltékeny picsa (bocs reni)
Áááá szóval nem mesélt Lyráról...
Tudod ő szerintem nem érzett irántad semmit, mert ő nem szeret más lányt azon az egyen kívül.
De azt mondta fontos vagyok neki! mondja a lány.
Fontos, mert a meséltek alapján rá bízták az életed!
Ő elvégezte a munkáját, kitanított a zónában való túléléshez, semmi többre nem kérte szerintem a barátja.
A lány első 5 percben nem értette meg a mondandóm, de útana fokozatosan lenyugodott, és megértette, talán... majda fejéhez kap és hangosan mondja:
Te jó isten én meg magamra haragítottam a hadsereget!
 
Morog az ég meg minden, kitörés készülődik. Fel is kelek, ilyen ricsajban nem tudok aludni. A fal felé fordulva aludtam,
hátrafordulok, és egy sztalkert látok, aki feláém közeledik. Biztos menedéket keres. Fegyvert rántok, hogy az én
kezemben legyen a kezdeményezés. Sajnos ő gyorsabb nálam, egy gyors ugrás, s már csavarja is ki a kezemből a
pisztolyt. Felsikoltok az alkaromba hasító fájdalomtól, ő pedig valami hihetetlen erővel pofonvág. A kapucnim félrecsúszik, majd ő egy
ideig zavartan néz.
Érdekes beszélgetés kezdődik. Kiderül, hogy ő engem keresett, hogy beszéljen velem. Nem értette, miért teszem ezt.
Elmondom az egész dolgot Thunderrel, meg a katonasággal. Ő jól kezel, és egészen megnyugtat.
A katonaságtól viszont félnem kell.
Keresnem kell valami társaságot tehát, akik megvédenek. Neki állítólag feladata van.
El is indulok sötétvölgy felé. Nem mentem sokat, mikor három hullát látok, felettük egy alak ül, és
iratokat nézeget.
Közelebb megyek, mire reflexből rámfogja a pisztolyát. Néz, majd megszólal:
- Tatjána. Nagy bajban vagy.
- Te ismersz? Honnan?
- Chernova vagyok. Szeretnélek megvédeni. Nem tudod, kiket uszítottál magadra...
- Igen, már én is rájöttem. - szólok - Épp sötétvölgybe indultam, ott sok kemény, vállalkozó szellemű sztalker van. Valaki biztos megvédene.
- Én megtenném ezt. Ugyanis nekem is szükségem van emberekre.
- Az jó! Milyen feladatra?
- A bátyám valahonnan csúcstechnológiás felszerelést szerzett az embereinek. Nem tudom mire készül, de meg kell állítani.
- A bátyád? Nem... beteg ez egy kicsit?
- Talán. De azután, hogy éppencsak megúsztam a lövését, ez szerintem megérthető...
- Uhh, ez tényleg durva. Én kötélnek állok. Segítek neked, ha te is segítesz nekem.
- Megbeszéltük. Először is van egy ötletem. Ismerek egy rejtekhelyet, amit berendezhetnénk főhadiszállásnak. Gyere utánam.
Elindulunk, de útközben nem is szólunk egymáshoz. Bárba megyünk, ahol újdonsült társam javasolja, hogy
fedjem el az arcom. A szolgálatos bázisra megyünk, ahol Chernova beszél Petrenkóval, aki beenged.
Egy földalatti helységbe megyünk. Mikor bezárjuk az ajtót, Yadviga azonnal lehajítja a gázálarcát és a védőfelszerelését, majd az
ágyra vetődik. Én is követem a példáját. Megértem őt, igen kényelmes ágyikó ez. Ő hamar elalszik,
én még azért eszek egyet előtte. Bár csak négy órája vagyok fent, jól esik ez a kis pihenés, főleg hogy felkeltette. Délután aludni... imáádooom.
 
Miután a lány megnyugodott, és láttam rajta hogy megbánta tettét, elindultam a kordon felé, mondván küldetésem van.
A küldetésem igazából egy jó tett, felhasználom az öreg Sidorovics kapcsolatait, és egy kis pénz fejében megpróbálom csökkenteni Tátja és a hadsereg közti vérszemet.
Amíg elértem a kordoni határ épületét semmi baj se volt, hanem ott helyben kezdődött galiba, mert egy katona stalker volt helyben, aki meglátva a nagy kabátot rögtön tüzet nyitott, nem is csodálkoztam annyira már ezen, az idióta biztos banditának néz. Meg amugy is ezek az idióták mindenre lőnek amit látnak.
Nem lőttem vissza, hanem úgy tettetem mint akit lelőtt, csak elterültem az úton.
Közelebb jött, és amint eltette a fegyverét és lehajolva megnézni mi van nálam, azon nyomban cselekedtem
Izom erővel amit csak tudtam pofájába rúgtam, a katona ordítva terül el az aszfalton.
Megpróbált felkelni, de ekkor a fegyverem tusával leütöttem.
Majd megfogtam amíg eszméletlen volt, megkötöztem és bevittem a helyőrség házába.
neki támasztottam a falnak, de elötte még elvettem minden fegyverét.
A kését és a pisztolyát nála hagytam a többit magammal vittem, egy vintorez, és egy elég spéci Grozát.
a lőszert nála hagytam, mert az volt nálam is.
Így is éppen hogy csak eltudtam masírozni a kopasz faluba.
Beérve rögtön sidorovicshoz mentem, és lepasszoltam a vintorezt, és ebből kifolyólag kedvezményesebben tudtam javítani tátja és a hadsereg kapcsolatát... :D
A grozát megtartottam, de a kabát belsejébe rejtettem, mert hát itt egy ilyen fegyver nagy feltűnést okoz, egy IL nem igazán.
A tábortűzhöz leülve elkértem az egyik újonc gitárját, és elkezdtem rajta játszani, egész jól játszottam, és majdnem estefelé eszméltem fel hogy itt lenne az ideje menni, de este macerás, sok az éjjeli állat.
Így tehát maradóra fogtam, Farkas egy másik Vendég mellé osztott egy lakásba.
Felmértem a tagot, tudós alkatú, kb pár hónapja a zónában dolgozó kinézete volt.
Mielőtt beosztott volna farkas mellé, éppen vele szócsatározott kissé, a csávó pár embert akart valamilyen hely felderítésére, de Farkas nem engedett, túl kevés az ember itt a kordonban...

A tudós fazon kissé dacosan ment feküdni, de a ládikájába nézve mintha jobb kedve lett volna.
Kivett egy Ppsh-t és elkezdte szétszedni, és tisztítani.
Kicsit amatőr módon takarította, de azért rendbe rakta.
Én fogtam a fölös cuccom, és az ágyam alatti ládába tettem majd a lakatomat, ami számzára volt és mindig magammal vittem bár merre jártam, rá tettem, és lezártam a ládára.
Majd, Ráfeküdtem az ágyra és kis mocorgás után már aludtam is...
 
Vissza
Top Alul