Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Majd idővel, most eléggé sok a dolgom.Pedig nagyon csábító az ajánlat.
 
A szürke unott táj-amúgy a nappali helyszínre nagyon hasonlít,azzal a különbséggel,hogy a már megemlített fénylabdacsokon kívül árnyalakokat is látok jönni menni,s némelyik csonka,másoknak meg egészen furcsán torz,mégis valahogy emberi alakjuk van-nos,ez a szürkeség lassan és biztosan átvált az éjszaka sötétjébe.
A gyomrom már nem korog,jól érzem magamat.
Elkezdek gondolkodni,mit is láthattam az imént,és felsejlik valami régebbi emlék,még úgymond emberi mivoltom idejéből,amikor bezártak a diliházba,hehe....
Ott a cella mélyén is,akkor is láttam ilyen éjszakai ködalakokat,sőt némelyikkel még beszélni is tudtam.
Igaz,ebből a tisztelt orvosaim csakis arra engedtek következtetni,hogy teljesen elmebeteg vagyok,és gyógyíthatatlan.
Valójában azért is kasztliztak be,és feltehetően ezért is vittek a Zónába,arra az elátkozott helyre,egy föld alatti laborba.( Előtte egy közeli nagyvárosban hirdettem-mint ember- a közeli totális világpusztulást,s akkor kapcsoltak le,s csak a belém döfött tű általi erős zsibbadásra emlékszem...)
A kísértetek megsúgták nekem.
Igen, ők voltak.
Most azonban el voltam foglalva a rágcsálással és a csámcsogással,márpedig engem úgy neveltek,hogy evés közben ne beszélgessek,mint valami közönséges vasgyári proletár! Ezért nem is szólítottam meg őket,bár ők meg erősen figyeltek engem,s volt egy köztük,egy olyan érdekes,egészen épp formával rendelkező figura is,akik a többiekkel ellentétben sokkal fényesebb volt,s mintha a rajta levő ruházat is kíméltebb lett volna.
Olyan nagyon szakadtak ezek a szellemalakok,szerintem én köztük igazán elegánsnak és úri kinézetűnek tűnök,még így fél szemmel is.
Megjegyzem ,teljességgel abszurdnak találom,hogy valaki egy szamurájkarddal rohangásszon itt a radioaktív pusztában,de itt bármi megtörténhetik.

Mialatt mindezeken így elmélkedtem,hatalmas csattanásra riadtam,és egy távolodó ,gömb alakú fénykitörés kellős közepén találtam magam,ami körülöttem majdhogy szénné perzselt mindent...
Újból a "hagyományos" világban voltam,és csak a szokásos éjszakai zaj,meg a sercegő,itt ott még égő szemét,hulladék büdös füstje vett körül. A nyers és agresszív energiahullám okozója én voltam,ezúttal erőm nem koncentrálva,hanem körkörösen terjedt tova...Tetszik ez az új,pusztító erő. Ki is fogom használni,mihelyst alkalmam adódik.
Kipihentnek és tettre késznek érzem magam. A bosszú lángja magosba csapott agyamban. Elindulok a dombokon túlra,északnyugati irányban!
 
na ha nem bánod axon kolléga, a kimentésed későbbi hszekre marad.
addig is visszatérek eredeti karakteremhez.

Már csak 4 marad , hősiesen küzdenek, monolitosokat megszégyenítő kitartással, meghátrálás nélkül.
Nem tudtuk megszorongatni őket, egyszerűen túlságosan fedezékbe húzták a seggüket, így aztán, fogtam magam és közelebb osontam, alattuk volt egy kis járat. alattuk elhaladva mögéjük kerültem, 2 sikerült meglepnem, és szépen "csendben" leszúrnom a kardommal a harmadik észrevett, de lelőttem egy földön heverő karabéllyal.
az utolsó azonban mocskos rohadék volt, és a túszt használta pajzsként, a túsz nem más volt mint Nitro.
szemben Kósza és a többiek mögötte pedig én volt sakkban volt, de tudja jól hogy élve kell nekünk nitro.
Már majdnem meghúzta a ravaszt, amikor a többiek mögül, egy SVD lövése hallatszott.
az exos fejében egy egy ujj szélességű lyuk tátongott, egy pillanatig, utána eldőlt, mint egy zsák krumpli.
az irányba nézve egy szabadságos katona rajzolódott ki.
odaérve tisztázódott a ruha kiléte is: egy "szabadság őrzői" öltözet.
Borisz úgy üdvözli, mintha régi barátok lennének, amit kötve hiszek.
Mivel kósza, és Borisz kivételével, mindenki zártkörű ruhában van értetlenül kérdezi hogy mire is készül Borisz.
Ekkor kicsit elegem volt már a tökölésből, és röviden elmondtam mi a helyzet.
Én Thunder alezredes vagyok, a zóna bevetési parancsnoka, Borisz az alárendeltem, és éppen egy fontos küldetésben járunk, megkérdezhetném mi járatban van erre egy szabadságos gárdista?
Volt szabadságos... pontosította a mondatomat az ismeretlen.
Ez nem magyarázza...
Csak hallottam a lövöldözést, és gondoltam lövök magamnak egy kis felszerelést, de most hogy láttam hogy itt van Borisz, reménykedtem hogy vele tarthatok, de mivel ön a parancsnok, nem sok esélyem van szerintem.
Már fordulna meg, amikor Borisz úgy nézne rám mintha ő lenne a parancsnok, és én a katonája.
Még mázlija, hogy nem látta az arckifejezésem a kémiai üveg mögül.
Tudja, nem hiszem hogy maga velünk akarna tartani...
a fazon megfordult:
Miért? mégis merre tartanak?
Pripyat, felelem játszid nyugodtsággal.
Az alagúton keresztül?
Honnan tud róla? kérdem erősen meglepődött hangon.
Hiszi vagy sem, Bátyám itt dolgozott, az üzem titkosított része alatt.
Borisz ekkor megint felén fordul:
Hasznunkra lenne, a harci tudásáért, pedig kezeskedem.
Nincs zártkörű öltözete.
...
De van! szólalt fel Kósza, aki időközben elcsatangolt mellőlünk.
Egy kisebb helységben egy emelettel feljebb egy zsoldos SEVA ruhát emelt fel.
Megfordulva, Nitró is a látókörömbe került, és megkérdeztem be tudná-e üzemelni a liftet.
10 percet kérek. feleli.
Majd visszafordultam a szabadságoshoz: 10 perced van rendbe szedni magad!
Értem feleli kissé felvillanyozva.
Amíg össze készülődött, addig elballagtunk a lifthez.
Még mindenki leellenőrizte hogy nem sérült-e meg a ruhája, de senkinél se volt semmi baj se.
Végre megérkezett a szabadságos is, kifejezetten jól állt rajta a Seva.
Végre felérkezett a lft is, rá léptünk, majd lefele indulva, Nitró még szerencsét kívánt.
 
Na, itt vagyok én is :D bocsi a sok késésért, de másfél hete fekvőgipszben vagyok, és sem fizikai, sem pedig lelki erőm nem volt ahhoz, hogy leüljek a gép elé:D
Thunder hamarosan meg is érkezik, de kérésemmel ellentétben semmit sem hoz.
- Miért nem hoztad ide?! - vonom kérdőre
- Mert nem kell! Amúgy meg tünés, mert tíz perc múlva a levegőbe repül az egész hely! - szól
Na jó, ezt nem hagyhatom annyiban. Félrelököm Tomot, és szaladok vissza a jószágért. De esélyem sincs, társam
elkap, vállára vesz, majd elindul kifelé az épületből.
- Eressz már el, te rohadék! Nem hallod! Eressz el! - kiáltozok, de ügyet sem vetnek rám.
A felszínre érünk. Borisz megjegyzi, hogy lassan letelik a tíz perc, mikor minden megemelkedett egy kicsit, aztán a
gyárkomplexum egy része beomlott a megsemmisülő laborba, hatalmas krátert hagyva maga után.
Azt hittem, sírva fakadok a látványtól.
Indulunk a labor felé, de nem sokára abba a vallásos jótevőbe ütköztünk. Vérbe fagyva, több tucatnyi halott mutáns közt.
Még él, úgyhogy gyorsan bevisszük a bunkerba, ahol kezelést kap. Mielőtt belépnénk, elkövetem életem
negyedik legnagyobb ostobaságát. Valami hirtelen jött ötlettől vezérelve megérintem Thunder vállát, majd
óvatosan magam felé fordítom:
- Bocsi, amiért olyan hülyén viselkedtem odalent. Nem kellett volna.
- Nincs baj. - válaszol
- Nos... őööö... az a helyzet, hogy téged már egész régóta ismerlek... és... te, nos, te nagyon fontos vagy nekem. - hebegem zavartan
- Te is fontos vagy nekem. - mondja rideg, érzelemmentes hangon. Talán meglepődött? Mindegy.
Pár órányi pihenés után felkelek, és a csapattal elindulunk megnézni orvlövész barátunkat. Állítólag már
felébredt. Lassan belépünk a szobába, és meglehetősen érdekes kép tárul elénk:
Egy dühös, huszony-harminc éves nő fekszik az ágyon, s kezében egy desert eaglelel hadonászik.
Az orvost fenyegeti.
Nos, nem erre számítottam, amikor elképzeltem a csuklya által takart arcát. De lényegtelen.
Beszélgetek vele egy kicsit, majd lassan visszaindulunk a csapat bunkeréhez. Ott áll pár ismeretlen ember, Thunder beszél velük.
Engem ez sajna' nem érdekel, úgyhogy inkább amőbázok.
Nemsokára kiderül, hogy újra le kell mennünk a jupiter alatti alagutakba... istenem, de rühellem azt a helyet.
Helivel a janovba, onnan pedig gyalog a jupiter gyárhoz megyünk. Belépünk az ódon gyárkapun, a szocreál építészet helyi fellegvárába.
Pár őrtől átvettük a zárt szűrőrendszerű ruhánkat. A gyárban lassan haladunk, egy épületből beszéd
hallatszik. Nemsokára kiszalad két ember. Az egyik épphogycsak kidugja fejét, egy távoli lövés leteríti, a másikat pedig
Borisz intézi el egy sorozattal. Ekkor egy épület mögül kifordulva egy csapatnyi exoskeletonos zsoldosba, vagy mibe futunk.
Ami viszont fura, hogy ezeket szinte képtelenség lelőni. Thunder is kiér a gyárból, és fedezékbe húzódik Borisz és Mathias mellé.
Én távolabb vagyok tőlük. Gránátokkal, és kemény tűzharccal sikerül kiiktatnunk párat, de a lőszer fogy.
Most járok itt harmadjára. Rühellem ezt a helyet. Két éve jártam itt először... Aztán két hónapja megint...
Három jó barátom veszett itt oda...eddig
 
éppen leértünk, mielőtt a lift leállt volna.
De nah... morogta Mathias magába..
Akkor nincs más hátra mint előre! mondtam.
Még indulás elött beállítottam a karomra szerelt mérőt hogy jelezzen ha megemelkedik a vegyi, vagy a radioaktivitás szintje.
az első 50 méterig amíg el nem értünk egy kaput, semmi gond nem volt, bár kósza csodálkozik, hiszen ők ezt a kaput már kinyitották 1x de most zárva van megint.
a kapott dokumentumok alapján azonban beütve a kódot ki is nyitottuk.
azonnal elkezdett csipogni a mérő.
Zárt légzésre átváltani, aki még nem tette meg.
a következő ajtóig 150 méter a távolság, az idő alatt összetalálkoztunk 6 snorkkal, és vagy egy tucat patkánnyal.
szerencsére egy se ért el hozzánk.
Ezt az ajtót is dekódoltuk, és már nyílt is ki, ezt követően látvány tárult a szemem elé:
egy hatalmas csarnok, pár vasúti sínnel, jobb szélről beomlott tetőrésszel.
A másik felébe át érve azonban újabb akadállyal szembesültünk, egy ajtó, ami nem felőlünk nyílik.
jobban szétnéztem, közben megfigyeltem is a területet, nagyon sok a fedezék az orvlövészeknek, és túlságosan nyugis volt eddig, kizárt hogy egyedül lennénk lent.
Borisz, Mathias menjetek fel abba a vezérlő szobába, oldjátok ki az ajtót!
Oké felelte Borisz, és futó léptekkel ment is már, de Mathias utána szólt: csak óvatosan, lehetnek anomáliák is ott.
Borisz rögtön lelassított.
Addig kószához fordultam. Na most ha gáz van akkor előveheted a PKM-et.
Megeresztett egy kis kuncogást, majd levette a válláról a Géppuskát.
Mögöttem kattan a zár, nyílik az ajtó, a rádión szól Borisz hogy okés.
Éppen jelezném vissza, amikor a hátam mögött rám soroztak.
Egy teljes sorozat, a páncélba fúródott.
A szabadságos nem tétovázott, rögtön reagálásból fejbe lőtte a támadóm, de ebben a szem pillanatban, mintha csak beteleportálódtak volna a monolitosok, szinte minden honnan tűzet nyitottak ránk.
Borisz, Mathias, azonnal tűnjetek el onnan! Ordítok oda nekik, amikor látom hogy egy RPG-s éppen oda céloz.
Kósza is már eszeveszetten tüzel, az özönlő monolitosokra, de azok csak jönnek és jönnek.
A rakétás elsütötte a fegyvert., sajnos nem sikerült előbb leszednem.
Mathias kiugrik az ablakon, Borisz is követi és éppen ahogy kiugrottak, becsapódott a rakéta.
Ide értek hozzánk, rögtön beküldtem őket az ajtón, Tátjával együtt.
Én a mesterlővész, és kósza, egymást fedezve hátrálunk.
Egy gránát repül felénk, 3 méterre tőlünk ér földet, és robban is abban a szem pillanatban.
Az egyik repesz, nekivágódott az üvegnek, szerencsémre nem tört be, de megrepedt.
Bruhanov a lábához kapott, egy repesz eltalálhatta.
Gyorsan felsegítem, és kitessékelem az ajtón, megyek vissza a mesterlövészért, aki 2 helyett tartotta a frontot, ekkor üresen kattant a tárja, francba...
ebben a pillanatban, egy gauss lövés elviszi a fejét.összerezzentem a fegyver hangjától.
majd megfordultam, be az ajtón, amit be is zártam magunk mögött.
Majd a többiek után indultam úton út félen halott zombikba bukkantam.
úrközben Találkoztam a sántikáló Bruhanovval, akit megtámogattam a végállomást jelentő létráig.
Felérve, leültünk kipihenni egy kicsit a halál közeli élményt.
Borisz kérdi merre van a szabadságos, én csak vetettem egy keresztet, egyből meg is értett, és lehajtott fejjel sétált el a közelemből.
2 perces laza pihenő közben megnéztem a Pda-m és kerestem a katonák bázisának pontját.
Intettem midenkinek, hogy indulunk, mert már nincs messze a cél állomás.
Nagy nehezen feltápászkodtunk, és elindultunk, a bázisuk felé, kb 20 perces baktatás után ott is voltunk.
Bruhanovot a dokihoz passzoltuk le hogy a repeszt vegye ki, és a sebét lássa el, Tátját, és Mathiast lent hagytam, amíg én az első emeleten beszélgettem a rangidős tiszttel...
 
Megérkeztünk a helikopterrel. Pár szolgálatossal elindulunk az üzemhez. Ők csak a kapuig kísértek. A többiek átvették a ruhát, én addig a fegyvereimet betárazom és előkészítem. Épp megyünk a főépület felé amikor beszédet hallunk. Thunder és a sztalker tovább mennek, mink ott maradunk egy kisebb épület mögött. Már Pár perce elmentek amikor két zsoldos közeledik. Intek Mathiasnak hogy jöjjön közelebb. Beálltunk egy méter magas téglafal mögé. Előtte bokrok voltak. Becéloztuk a fejüket majd egyszerre lőttünk. Mindkettő kidőlt a sorozattól. A távolban néhány gránát robbant. Fél perc múlva valami elsüvít a fejem mellet. A legmagasabb épület tetején egy mesterlövész. Tatjána reflexből rálőtt egy sorozatot. Egy kicsit megszédült, támolygott, majd leesett a szerencsétlen. Eközben előjött egy csomó zsoldos. Mathias és én Bementünk egy vasbeton tömb mögé, Tatjánának mondtam hogy menjen a távolabbi konténerhez. Már egyet leszedtünk amikor ideérnek Thunderék. Mondta hogy a fejükre célozzunk. Pár perc múlva a zsoldosok mind vagy halottak vagy súlyosan sérültek. Ez annak köszönhető hogy Thunder egy alagúton keresztül mögéjük került. Közben meglátom a technikust amint épp az egyik életben maradt zsoldos fejéhez tartja a pisztolyát. Ekkor egy Dragunov hangja zengi be a létesítményt. Hátrafordulok hát nem a freedomos volt ott akivel a zsoldosokat lőttük. Elkezdünk beszélgetni majd odajön Thunder.
-Én Thunder alezredes vagyok, a zóna bevetési parancsnoka, Borisz az alárendeltem, és éppen egy fontos küldetésben járunk, megkérdezhetném mi járatban van erre egy szabadságos gárdista?
-Volt szabadságos.
-Ez nem magyarázza...
-Csak hallottam a lövöldözést, és gondoltam lövök magamnak egy kis felszerelést, de most hogy láttam hogy itt van Borisz, reménykedtem hogy vele tarthatok, de mivel ön a parancsnok, nem sok esélyem van szerintem.
Ekkor egy kissé kérve nézek Thunderre.
-Tudja, nem hiszem hogy maga velünk akarna tartani...
-Miért? mégis merre tartanak?
-Pripyat
-Az alagúton keresztül?
-Honnan tud róla?
-Hiszi vagy sem, Bátyám itt dolgozott, az üzem titkosított része alatt.
-Hasznunkra lenne, a harci tudásáért, pedig kezeskedem.-mondom közbe.
-Nincs zártkörű öltözete.
-De van!-mondta a másik sztalker aki egy zsoldos sevát emelgetett
Ekkor Thunder Nitróhoz fordul:
-Be tudná-e üzemelni a liftet?
-10 percet kérek.
 
Találkozás az óriássertésekkel.

A dombokon túl, a roncstelep előtt voltam. A Nap felkelni készült a szemközti vasúti alagút bejárata mögül,vagy legalábbis úgy tűnt,bár itten a napvilágon minden oly csalóka.
Előttem szabad volt az út,a nyomorult és magukat roppan erősnek gondoló banditák sem szennyezték be jelenlétükkel a napfelkelte pompás vérvörös és narancsos árnyalatait. Feltételezem,vagy portyáznak,vagy megérezték a jövetelemet,és gyáván menekülnek úgy,amikor a megszokottnál erősebb ellenféllel akad dolguk. Én ez utóbbira tippelek,bár az is lehet,részegen hortyognak az alagútba szorult kocsik belsejében.
A szokásosnál kétszer magosabbra növő nyárfák árnyékával keretezett alaposan megkopott úton baktattam-ezúttal nem négy,hanem két lábon,had izmosodjanak,jól jöhet az még nagyobb ugrásoknál...
Ekkor azonban egy falka röfögő és gusztustalanul bűzlő sertésdisznót pillantottam meg,úgy hetven méternyire.
Megálltam,és a felőlük fújó langy szellő által hozott bűzüket mélyen beszívtam,amitől harci kedvem rögtön a tetőfogára hágott,hát még amikor észrevettem azt a két fertelmes,s igencsak túlméretezett kandisznót,aki a csürhét uralta!
Óriási szerencsére ők is észleltek engem,mert lábammal elébb egy közepeset dobbantottam,ezzel hívtam őket halálos kimenetelű küzdelemre.
A válasszal egyik sem maradt adós,hanem a dombról egyenesen felém rohantak,nyilván meg akarták védeni a kocákat,meg a kölkeiket.
Én a domb alján nyugodtan vártam,mialatt egyre dühösebben és gyorsabban közeledtek felém.
Az első-amelyik nagyobb darab, kövérebb és undorítóbb volt- beért engem.
Mancskezem egyetlen csapásával leszakítottam a koponyáját,másik végtagommal pedig ugyanazon lendülettel a féreg gerincét téptem ki, s nem pocsékolva energiáim-érezvén,hogy erős vagyok-ezzel a kitépett és vértől és húsmaradványoktól frecsegő gerinccel a másikat hosszában úgy vágtam fejbe,hogy annak agyveleje menten szerteszét loccsant.
A küzdelem rövid volta miatta csürhe maradék része fel sem eszmélt,amikor már ott voltam köztük,és elkezdtem őket-jobbadán csak passzióból- irtani,aprítani,gondoltam,mesebeszédeket mondó,hazudós és gyáva túlélő tanú ne maradjon,ha már erre jártam....
A nőstények oldalába egyszerűen belehasítottam éles pengekörmeimmel,és kitéptem szívüket,a malacokat pedig élvezettel tapostam szét,és roppantul tetszett halálvisításuk,miközben formátlan húsos véres péppé alakítottam őket vastag és recés sarkaimmal.
Olyannyira élveztem a hangjukat,hogy magam is utánoztam őket,így együtt sivalkodtunk,persze ki ki a maga okán,muhahahahahahahaha!
taps1
Amikor a játékot meguntam-mivel azért arra is emlékszem emberi időmből,hogy amúgy "jó munkádhoz add a neved" elv alapján ezt kötelező bármelyik magára valamit is adó iparosnak megtennie-,egy kis emlékeztetőt készítettem a viszonylag épségben megmaradt testrészekből,ami természetesen engem ábrázolt,és nagyon bájos,kecses kis szoborrá kerekedett!
Nemhiába, a múltban végzett képzőművészeti tanulmányaim nem múltak el nyomtalanul,s most hasznát is vehettem végre.
Egy szépséghibája csak az volt,hogy a környék döglegyei azonnal elkezdték ellepni,ami kissé bosszantott,de hamar napirendre tértem felette.
A megtiport és így kellőképpen porhanyóssá vált húst pedig jó étvággyal elfogyasztottam a Zóna egészségére! A csontokat így nem kell ropogtatnom,s könnyedebben tudok falni többet.
Remélem a kis emlékművemet az emberek is értékelni fogják,s őszintén, ezt el is várom tőlük,különben.....
 
Kezdem jobban érezni magam. A mellkasomon lévő karomnyomok kezdenek begyógyulni, de még mindig nem az igazi. De legalább már feltudok állni, és a lábamat is tudom használni. Úgyhogy ma erőt vettem magamon, és előbújtam a rejtekhelyről. A legjobb hír hogy már jó hosszú ideje nem halljuk azt a dögöt itt vonyítani. Valószínűleg vadászterületet változtatott, vagy csak jó mélyen alszik. Amint a felszínre értem, azonnal az intézetnél lévő bázis felé indultam. Hátha életben maradt valaki. De a bázison iszonyú látvány fogadott. Mindenhol széttépett hullák, félig megemésztett testek, vérfoltok, és testrészek hevertek. Sajna Ilja barátomat is utolérte a végzete. Csak egy vérfoltos sisak maradt belőle. A sisak oldalán tisztán kivehető a neve kezdőbetűi. Bosszúvágy, és félelem fogott el. Megakartam ölni a szörnyet, ugyanakkor rettenetesen féltem tőle. A kezeim, és a lábaim egyszerre megremegtek. Aztán visszamentem a csapatszállítóhoz, ahol a szörny először ütött rajtunk. A helyzet ott is hasonló volt. A környéken mindent az újoncok széttépett megcsonkított tetemei borítottak. A 24 újoncból már csak 4 maradt, azokból is 2 súlyosan sérült, a másik kettő meg teljesen tanácstalan. Hajnalra összeszedtem az összes újonc, és a bázison szolgáló katonák dögcéduláját, és személyes cuccait. Szörnyű, az újoncok alig kezdték a szolgálatot a zónában, máris odavesztek valamennyien. Egy egész köteg dögcédula gyűlt össze. Annyi hogy azzal, már szinte ki lehetne díszíteni egy szoba falait. Reggelre, visszamentem a föld alatti átjárókba. Útközben, összefutottam a másik csatorna lakó vérszívóval. Egy rövid harc után, végül én kerültem ki győztesen. Ennek is begyűjtöttem a csápjait. Aztán visszamentem a rejtekhelyre, és az összes begyűjtött cuccot egy hátizsákba pakoltam, és lepihentem.
 
Morzsi ez valami FRENETIKUS!!!!!!!!
Nagyon beteg!
Ha lehet akkor ilyet majd mág később is!:D:D meg-hajol

Komolyan mondom, ahogy egyre jobb lesz a történek fontolgatom, hogy csinálok valami új karaktert.Persze ettől ne várjatok csodákat.(Bár Szergej se nagyon csinált.)Ő fogja megtestesíteni az esetlen, szenvedélybeteg , gyarló és befolyásolható embert.Nem tudom, nekem ez a nézőpont jön be a legjobban.
 
A parancsnokkal megbeszéltem a további teendőket, jobb híján várnunk kell 2 órát, a következő kisugárzásig, hogy utána ki tudjunk vonulni helikopteres zuhanások nélkül.
addig is van egy kis időnk kihasználtam a helyzetet, és szétnéztem a városban.
persze magammal vittem Mathiast és Boriszt, a többiek maradtak a bázison.
Amíg szét néztünk, kb 3 monolitos őrjáratot lyuggatunk ki. elképesztően sok monolitos rejtőzik errefelé...
de jómagam a kedvemet leltem a lekaszálásukban, főleg amelyiknek a közelébe tudtam kerülni, azt kardra hánytam. :D
Borisz, meg is jegyezte nem is kis lenézéssel hogy miért kardal aprítok mint egy fél őrült idióta.
Én csak mondtam neki hogy a katana, már a zónán kívül is a hobbim volt.
Hát jó kinek a pap kinek a paplan, ő neki a zsoldosoktól zsákmányolt Groza jött be.
Bár az is a legjobb fegyver: kompakt, erős, megbízható.
Közben találtunk egy égető anomáliát, 3 relikvia volt benne legnagyobb csodálkozásomra 2 láng, és egy olyan képződmény amit még annak idején kerestem, ami miatt Duvinyov is meghalt.
A a 2 láng Boriszé, és Mathiasé lett.
De ezt az ismeretlen relikviát meghagytam magamnak. érdekes kinézete volt, egyikőnk se tudta mi ez, de én legalább már másodjára látok ilyet.

Közben telt múlt az idő, a kisugárzás villámcsapás módjára tört ránk, túl messze voltunk a bázistól, pontosítva a portya miatt a város másik felére jutottunk.
berohantunk egy épületbe, szerencsétlenségünkre, majdnem 2 tucat zombi, és ugyan ennyi monolitos fogadott bent.
a zombikat egyszerűen leszedtük, de a monolitosok nehezebben akartak meghalni, de zárt térben jó hasznát vettem a kardnak :D
Végül már csak mi maradtunk, és olyan jól csináltuk a takarítást, hogy egyikőnk se sérült meg.
a legfelső emeleten Mathias talált egy halott tudós ruhás fazont, a Pda alapján, amerikai volt a fazon.
Ráadásul a légideszantosok közül. a felszerelése mellette nem messze egy szekrényben voltak, egy M24 es puska, és egy Steyr AUG 5x optikai távcsővel.

A pda naplózásában továbbá találtunk egy pár érdekes bejegyzést is:
Rendbe hoztam a lift generátorát, most már lelehet menni a laborokba, de a parancsnok nem akarja...

Érti a fene mi folyik itt, a csapatomnak már régen itt kéne lennie.
a kisugárzásról szóltak nekem, de az irányítókról nem igazán.
kb 3x figyeltem ebből az épületből azt a rohadékot, kb 6 spetznazt fordított egymás ellen.
múltkor megpróbáltam lelőni, de a vállát találtam el, aztán felém fordult, tett egy mozdulatot a kezével, mire, és fegyverestül elrepültem az ablakból... Ez normális???

már 4 napja vagyok ebben az istenverte alagútban.... fölöttem egy zöld mozgó trutyi van, már megpróbáltam egyszer felmászni a létrán, de mintha látna a nyomorult...
Nem is kellet volna jelentkeznem.... igaza volt a többieknek, ez öngyilkos küldetés...
de csak így lesz esélyem találkozni az öcsém megmentőjével, megígértem hogy megköszönöm, ha bele döglök is.

na végre kijutottam 7 nap után abból az alagútból, már farkas éhes vagyok, mivel nem vittem magammal csak 3 napi kaját, és most indulok vissza a kis vackomba a többi kajáért.
nem is látott, csak egy helyben mozgott, lehet hogy helyváltoztató anomália?...

A francba egy monolitos különítmény tart erre, lehet ez az utolsó bejegyzésem.
Ha meghalok, és egy másik katona megtalálja a PDA-m kérem juttassa el Tom Abrams Századoshoz, Remélem ő még él. az üzenetet titkosítottam, a kódot csak ő tudja.

ezek után lezárt magát a Pda, és csak egy kis konzol jelent meg ahova a kódot kellene beütnöm, de még arra se emlékszem hogy találkoztam volna egy ilyen nevű emberrel...

Értetlenül a Pdat néztem, majd zsebre tettem ezt is.
A szkafander üvegjét levettem, és megkerestem a külföldi kolléga dögcéduláját.
Ian Williems állt rajta.
Tehát ő Lyra Bátya....
gondoltam magamban szó nélkül...
A dögcédulát eltettem a Pda mellé, a kisugárzás végét megvárva, elindultunk visszafele.
Minden különösebb gond nélkül vissza értünk.
Sőt mire megérkeztünk, Már elhúztak a fejünk felett a helikopterek.
Már csak ránk vártak a többiek.
Még gyorsan szét néztünk, hogy minden tiszta-e, de semmi gond nem látszott.
A helikopterek leszálltak egy kis tisztáson a házak között, Szépen felszálltunk mindnyájan, és Elindultunk a kordon felé.
Kb fél óráig utaztunk, amikor megszólal a rangidős tiszt hogy a francnak van kedve kivonulni, ha lehet maradnak majd az állomáson.
Hát én mondtam neki hogy Ha Kosztyán megengedi akkor maradhatnak, jut is eszembe, majdnem egy hete nem beszéltem vele....
Biztos meg ette a fene azóta, ott lebzsel az állomás biztonságában, és issza azt a minőségi csempész Whiskyijét amit behozatott....
 
Hö, Ez meg milyen égi háború? Mi készül itt? Remeg a föld,mindenhol villámok cikáznak,ilyenre azelőttről soha nem emlékszem,s ez valami furcsa vihar lehet...
Akkorát dörren az ég,hogy beleremeg a talaj a lábam alatt,mintha egy felrobbanni készülő gőzkazán tetején tapodnék.
A felhők eszement sebességgel szántják az eget,erős szél fúj,ami megmaradt egy szemembe hordja a csípős radioaktív port.
Az égbolt olyan színekben játszik,amikről korábban azt sem tudtam,hogy egyáltalán léteznek.
Hirtelen megnő a hőség,szédelegve támolygok,kicsit szomjasnak is érzem magam,egyéb bajom nincs.
Valami menedéket kellen keresnem talán.
Aha,ott van az az elhagyottnak tűnő és viszonylag épségben álló faház,megvárom a vihar végét.
benyitok,és szembetalálom magam két támolygó emberszerű kreatúrával,akinek a szájszerve helyén polipszerű csápok tekeregnek,mintha a pofájába tömött volna egy pár óriási és húsos szurokférget,ami tudvalevőleg a szemétdombok oldalában tenyészik.
Én sem lehetek valami szép látvány így csapzott bundában,fél szemmel,azonban ez a két vörös,gubacsos bőrű és meredt tekintetű alak egyenesen ijesztő.
Most aztán jól egymásra találtunk.
odakint vihar,ki nem mehetek,elvégre menedékért jöttem ide,ahol ez a két különös és egyben riasztó külsejű kreatúra bitorol mindent.
Pár másodpercig meredten nézzük egymást,mialatt én rájövök,ez egy két különböző nemű,de azonos fajú lény.
Nem tudunk egymással mit kezdeni,s én eközben emlékeim közt kotorászva rájövök,hogy az átkozott tudósok beszéltek valami vérszívó nevű lényről,ami a Zóna egyik meghatározó ragadozója,bitang erős,és láthatatlanná is képes válni.
No hiszen,biztos nem úgy,ahogy én,de inkább nem várnám meg.
Felkapok egy a sarokban heverő széket,és a nagyobbikhoz vágom tiszta erőből,de mintha csak egy tollpárnával dobtam volna meg.
Az átkozottak azonnal és két oldalról támadnak.
A nagyobbik a földre ránt,és lenyom,felém kerekedve a pofáját az enyémbe akarja nyomni,gondolom,hogy kiszívhassa a vérem. Ezalatt a másik a lábamat veszi kezelésbe,visszafelé feszíti,de azzal nem számol,hogy az acélnál keményebb a csontom.
Tisztára olyan ez,mint valami véres,életre-halálra menő pankráció.
Közben a fejem felé tornyosuló és iszonyúan hörgő támadóm egyre közelebb tolja képét az enyém felé,én meg szándékosan hagyom,s mikor már elérné csápjaival a pofámat,azt hatalmasra tátom,és egy kegyetlen roppantással összezárva letépem a tekergőző,féregszerű szervet. A vér gejzírként freccsen ki lecsonkolt pofájából!
Úgy ugrik le rólam,mintha rugó lenne benne,de én erre is rásegítve a sarokba vágom,ahol nagy reccsenéssel betöri a falat és beleszorul.
A kisebb mocskot egy rúgással a párja mellé rúgom,majd rájuk ugrom és tiszta erővel ütöm,szabom,szúrom őket,olyan erővel,hogy mancskezem keresztül hatol mindkettőjük testén,és a fapadlón áll meg.
Mindkét támadóm halott,nekem csak kisebb,és gyorsan gyógyuló sebeim vannak,amik azonban nagyon fájdalmasak.
A lábamon ekkor fedezem fel a szívócsápok-merthogy ezek voltak-nyomait,s rájövök a vérnyomokból,hogy a kisebb elkezdett belőlem táplálkozni,míg a társa az agyamra vágyott,egy őrült és mégis zseniális agyvelőre!
Szervezetem kikapcsol,láthatatlanná válok,s az ellenkező sarokba húzódva figyelem a körülöttem megjelenő szürkésfehér labdacsokat,néhány stalker szellemét,és a két támadóm kísérteteit,amint furcsán és csodálkozva bámulnak,fogalmuk nem lévén,hova jutottak.
Ők ketten,megvert kutyaként eloldalognak, én meg ráérősen elkezdem szemlélni a halott stalkerek arckifejezését. Nagyon furcsán,eltorzult,kínban görcsös tekintettel néznek rám,majd keresztüldiffundálnak a deszkafalon.
 
Hát gyerekek újra játékbaállnék a további elvonási tünet elkerülése végett.Persze, ha senkinek nics ellenére.

Az utóbbi időben nagyon eldurvultak a dolgok itt a szemétdombon.Egyszer, amikor éppen a ropogós rubeleimért mennék vissza a bázisunkra, nameg lőni pár varjat, amikor meglátok egy szobrot, de rothadó húsból.Anomália nem csinálhatta, ahhoz túl pontos, és nincs a közelben egy sem.Mozgó anomáliát meg már elég régen láttam.A legyek csak úgy tombolnak rajta.A zúgásuktól és a borzalmas bűztól kicsit elszédültem.
A zúgásuk egyre hangosodik, lassann formát öltenek a legyek és egységes fekete felhővé olvadtak.Lágyan hullámozva korülfolyták az "emlékművet" és úgy csapódtak neki, mint amikor a tenger hullámai ostromolják a magas sziklapartokat.De megúnták és most úgy táncolják körbe, mint valami totemet.Szinte hallom, ahogy a csont dobverő a kifeszített állatbőrhöz csapódik.Ez az egyenletes lüktetés egyfajta primitív , lomha és feleslegesen nem mozduló őserőt sugároz magából.Valami tisztelettel és alázattal vegyes félelmet érzek a zónával szemben.De hirtelen feleszmélek ebből a csalfa révületből és szaporázom lépteimet, hogy még odaérjek a bázisra sötétedés előtt.Tudniillik sötétedés után kedves technikusunk már annyira részeg, hogy többet ront a fegyveren, mint amennyit javít rajta.De ha túl korán megy oda az ember, akkor még nincs benne annyi alkohol, hogy ne remegjen a keze.Ebbenn az esetben vagy megvárja amíg elkezd sötétedni vagy pedig beáldoz annyi pánzt, hogy beghívja valami olcsó vodkára vagy kannásra.
Végre valahára odaérek a régi raktárépülethez.
Épp időben, már el is eredt az eső.Nem akarom, hogy újonnan vett kalasnyikovom megázzon.Még egyáltalán nem is kopott.Még egyszer sem sütöttem el, pedig már megvan pár napja.A varjúlövészethez már késő van, inkább elteszem magam holnapra.
Nem tudok aludni, már megint üvölt a zene.Kimegyek a bárba, jó kis nyitott bár van, és a pia jó meg olcsó.
Felveszem a jutalmam a stalker felderítő meggyilkolásáért.Hét friss, ropogós százas.Leülök a többiek közé, mindenkinek fizetek egy kört, éppenn most izzítják be a vízipipában a szenet.

Igen, igen a karakterem bandita és kirabolja a védtelen stalkereket.A hosszú kabátjában pedig hogyha meglátnák és nem ismernék fel a rendőrség hirdetéseiből akkor mutogatós bácsinak néznék.Ha lehet majd mielőbb igyekszem majd csatlakozni a közös történetszálhoz.És igen már csak hogy teljes legyen a kép ő is Szergej, csak ő nem a Petrovicsok, hanem az Ivanovicsok sarja és névrokonához hasonlóan ő is dohányzik.
A vodkát sem veti meg, és enyhe szadista hajlamai vannak, de ezek csak ritkán törnek fel a felszínre.
 
Én ellennék magamban mint a befőtt, csak ki kellene engem menteni. Amíg a felmentő csapat nem jön addig mélyebbre megyek a zónában, biztonságosabb területet keresve.

A mentés már mióta nem érkezett meg. Meguntam a várakozást, úgyhogy biztonságosabb területre húzódunk. Úgy tudom, hogy Jantarban, van egy tudományos labor. Ha odáig el tudnánk vergődni, akkor az agyasok talán összetudnának minket foltozni. Reggel 5 órakor, elkezdtünk pakolni. Aztán az egyik helyzetjelzőt egy üzenettel együtt itt hagytuk. Az üzenet rövid, és egyszerű: "Elindultunk jantarba, a tudományos labor felé. Az új kivonási pont ezen a koordinátán: 2-6-3 a labor teteje." A kis papírt a helyzetjelző köré csavartuk, aztán a rejtekhelyen lévő asztalra tettük, és elindultunk. A két sebesült újoncot, a másik két társa cipelte a hátán, én pedig őket védtem. Lassan, óvatosan kifigyeltük a terepet, hogy van e a közelben valami. Úgy látszik nincs semmi, tiszta a terep. Amennyire csak tudtunk, olyan gyorsan siettünk jantar irányába. Egy óra múlva, el is értük azt az útvonalat, amin a legtöbb sztalker jantarba megy. Úgy három óra járás után, elértük a célunkat. A távolból már láttuk is a bunker falait. Fellélegezve indultunk felé. Csakhogy megfeledkeztünk az itt lakó zombikról. Amint megérezték a közeledésünket, azonnal megindultak felénk. Mivel a sérülésem miatt nem tudtam stabilan tartani a fegyvert, muszáj voltam csípőből lőni. De a fegyver visszarúgása miatt elkezdett a sebem iszonyúan fájni. Aztán lassan elverekedtük magunkat a bunkerig. Már szinte kúszva mentem a kapuig, mert a sebből megint elkezdett csorogni a vér. Térdre esve zörögtem a bunker ajtaján. Aztán az ajtó kinyílt, és egy zöld vegyvédelmi ruhás fickó jött ki, és megkérdezte: "Kik maguk? És mit keresnek itt?" A fájdalomtól meggyötört arccal, fáradtan mondtam neki: "Segítségre szoruló katonák." A fickó nem sokat gondolkodott, hanem bement a bunkerbe, majd pár perc múlva újra kijött, és azt mondta: "Jöjjenek be." Odabent, a gyengélkedő felé vettük az irányt. A két sebesült újoncot a két ágyra fektettük, én pedig az asztalra tettem le magam. Aztán jött egy fehér köpenyes tudós, és ellátta a sebeinket. Ezután még felbontottam egy konzervet, és odaszóltam az egyik újoncnak: "Ha jön a felmentés, azonnal szóljon!" Aztán lepihentem.

Hát ez gyenge lett...
 
Az Úr kegyelméből végre elengedtek a tojásfejek. Már hetek óta bent tartottak, kezdtem begolyózni. El is mentem felvenni a cheytacomat,
amit az a jófej technikus karban is tartott. Biztosan tudta, mennyit ér. Felvettem tehát a motyómat, és elindultam kifelé. Yantar... rühellem ezt a
helyet, úgyhogy eldöntöttem, továbbmegyek északra, agroprom felé. Állítólag volt ott valami balhé a katonákkal meg a szörnyemmel. Talán
többet megtudhatnék az üldözöttem hollétéről. Ha katonákat is ölt, ráadásul járművestől, akkor senki sem lehet tőle biztonságban. Elindultam
tehát gyalogszerrel, de talán fél órányi járás után nyugtalanító jeleket vettem észre.
Egyrészt, Rostok, ami általában zsüzsög az ügyetlenül rajtaütést szervezni próbáló zsoldosoktól, szinte teljesen kihalt volt. Néha
botlottam bele egy-egy halott mercenáriusba, ami nem normális, mivel ezek általában gyorsan elföldelik a pajtásaikat.
Az egyik ablak mögött fénylett valami. Gyorsan földhözvágtam magam, egy tizedmásodperccel később lövés dörrent. Elővettem a kis
kedvencem, a Saiga-12-esemet, majd sörétzáport eresztettem az egész közeli lőállásra. Ekkor már ezerfelől tüzeltek rám.
Halálhörgést hallottam, majd biztos, ami biztos alapon egy kukoricagránátot is becsaptam az ablakon. Robbanás, majd bevetődtem
a földszinti ajtón, és az újonnan szerzett kis féreghelyemre szaladtam, ami a második emeleten volt. A lépcsőn szembeszaladt velem
egy katona, akit a gurkha tőrömmel ártalmatlanítottam. Most láttam először a támadóimat. Fekete, metálosan csillogó exopáncélt viseltek.
Nem tudtam mire vélni a helyzetet, a zsoldosoknak ugyanis nincs ilyen. A katonák pedig általában berilt használnak.
De nem volt időm gondolkodni, úgyhogy fel is szaladtam, és onnan lövöldöztem. A cheytacot már nem tudtam letámasztani, szabadkézből
lőni vele pedig igen fárasztó. Ötpercnyi lövöldözés után egy kötelességi járőrosztag is csatlakozott a partiba, az ellen kénytelen volt megosztani
az erejét. Nemsokára már csak egy támadó állt a házak között, akit egy mögé osonó barát ártalmatlanított. Beszéltem az osztag
vezetőjével, kisült, hogy ők is agropromba tartanak. Elhatároztam, hogy velük tartok. Másfél-két óra múlva már a helyőrségükön voltam,
és kaptam egy éjszakányi szállást is. Úgyhogy eltettem magam holnapra.
 
Végre megérkeztünk a kordoni állomáshoz, a levegőből semmi különösebb nem látszott, csak az hogy kevés ember sétál kint.
Leszállva sem változott a szám, 3-4 en lehettek kint összesen, az egyik oda jön hozzám kérdi ki vagyok.
Én csak szimplán elsoroltam a jó hosszú részt, mire a katona vigyázzba vágta magát.
Hogy hogy ilyen kevesen vannak? kérdem
Nem tud róla uram? kérdez vissza értelmetlen arccal.
Hol az Ezredes?
Az irodában uram!
Rendben, leléphet.
Borisz, Mathias, és a többiek is értelmetlen néznek rám...
Nyugi, menjetek pihizni, megnézem mi a helyzet. mondtam, miközben ballagtam az iroda felé.
Benyitok az ajtón, Kosztyán fel néz az íróasztaláról rám, és mond egy "köszönöm uram" mondatot, amit kissé furcsálltam, hiszen ő sosem volt ennyire vallásos.
Kicsit kevés az őrség nem?
Jah...
Kissé nyúzott vagy kosztyán jól vagy?
Nem... de kösz a kérdést.
Mi történt?
Először egy irányító, és a kis hadserege, most meg, most meg...
Most meg mi? kérdem.
Emlékszel a jószágra ami megcsámcsogott a yantari határon?
Nem halt meg még mi?
Majdnem a teljes újoncokból álló egységet lemészárolta, már csak 5 ember maradt, a parancsnokság megtagadta hogy berepüljünk.
Miért?
Mert azt mondták hogy5 emberért nem küldhetünk helikoptert.
Ezért rühellem a plecsnifalakat... mondtam.
Merre van most az a szörny?
Passz... elvesztettük amint elhagyta argropromot.
mély csönd következet ez után, se én se ő nem tudtunk mondani semmit se.
Más hír? töröm meg a jéghideg csendet.
Van, majd kinyissa az íróasztala fiókját, és kivesz egy aktát.
Kézbe vettem, és megnéztem az akta pár oldalát, Álcázó hálóval elfedett kisebb lejárókat ábrázoló légi felvételek el volt tele.
Hol készültek a képek?
Vörös erdő, az agyperzselő szélénél lévő felén.
3 gépet küldtünk ki, 1 et lelőttek.mostanában biztos nem volt ilyen légi hadművelet.
Ezt még kuznyecov vizsgáltatta ki. de a képek csak most jöttek meg.
Annak már majdnem egy hónapja is van.
De a helyek megmaradtak, mivel Kuznyecov kiküldetett 6 csapat katonai stalkert a peremre, hogy figyeljék meg a helyeket, jelentést kértem tőlük, ők pedig azt jelentették hogy minden meg van, de már mennének haza.
úgyhogy értük, és értetek küldtük ki az állomáson tartózkodó 4 gépet.
És mikor várhatóak ezek a katonai stalkerek?
kb fél óra.
Már állnék fel, mikor eszembe jutott a pripyati parancsnok kérése.
Ohh. még valami, a szakt egységek parancsnoka maradna, további felső utasításig, nem igazán akarnak mély területre menni, de haza menni se.
Őrömmel látom itt őket, mert kevés az emberem.
Kimentem, az irodából, a kezemben az aktával, és menet közben olvasgatni kezdtem.
Hm.. vajon tényleg ez lenne az exo főhadiszállása? kérdem magamban.
Bementem az egyik üres kaszárnyába, letettem a táskám, a fegyvereim, letettem az aktát, és elővettem a 2 pda-át.
először Thunderscale Pda-ját vettem kezelésbe, találtam rajta egy két csapat pozícióját, 1 rostokban volt, hm... mit keresnek ezek ott.
pár érdekes naplózást, Megtudtam belőle hogy márcsak 3 parancsnok maradt: Wolfhound, Tuborg, és phoenix.
Ezek közül csak tuborg kiléte volt számomra rejtély.
Phoenix-t ismerem, ő lojális ember, ha melléjük állt, akkor valami nagy ocsmányságot kellet kitalálnia Wolfdhoundnak, és Tuborgnak.
Letettem ezt a pda-t is és végül Ian pda ja került a kezembe, hogy is van, csak én tudom a kódot.
2 próbálkozás kudarcba fulladt de harmadikhoz minden gondolkodásomat összeszedve rájöttem.
a hangfelvétel azonnal elkezdődött lejátszódni....
 
Még mielőtt elindultunk volna a lifttel bevettem az antimérget és átváltottam zárt-légzőrendszerűvé a berilt. Az alagutakba megérkezve nem is tűnt olyan félelmetesnek. Sokkal veszélyesebbnek képzeltem. Pár snorkal találkoztunk, ezeket könnyedén leszedegettük. Egyedül egy kör alakú óriási épületben akadtunk el. Nem nyílt az ajtó. Aztán a vezérlőterembe mentünk Mathiassal. Elkezdte beüzemelni a rendszert. Már majdnem befejezte amikor megcsillan valami a falon. Monolitosok!!! Ebben a pillanatban tüzet nyitottak Thunderékre. A távcső egy Rpg vázára volt építve. Az áramellátó rendszer működött. Kiugrottunk az ablakon. A földet érés után felrobbant a vezérlőterem. Ahogy bírtunk szaladtunk az ajtó felé. Elértük az ajtót. A sztalker megsérült. A létrához már csak pár zombit lőttünk le. Fent nem láttam a szabadságost. Thunder keresztet vetett. Sajnálom, pedig jó ember volt. Ezután bementünk a katonákhoz. 20 perc múlva elindultunk portyára Thunder Mathias és én. Találtunk 2 lángot és egy ismeretlen relikviát. Az egyik lángot megkaptam. Ezután egy kitörés volt. Bementünk egy házba de tele volt monolitosokkal és zombikkal. Szerencsére senki sem sérült meg. Ezután visszavittek mindenkit a kordoni helyőrséghez.

Elég Kaotikus hangulat uralkodott. Egy csomó különféle tetem. Sztalkerek dobják bele vagy égetőbe vagy lidérckocsonyába. A helyőrségen védő alig volt. Thundert rögtön behívják a parancsnoki szobába. 20 perc múlva kijön majd meglepetésemre engem behívnak. Tisztelgek majd 2 újonc lerak elém egy ládát majd kimennek. Megszólal a parancsnok:
-Lenne egy szigorúan titkos küldetésem.
-Miről lenne szó?
-Pripyat közelében van egy kisváros tele Monolitosokkal. Támadást fogunk indítani, de fel kéne mérni a számukat.
-Rögtön lelőnének.
-Nem. Épp nemrég lőttünk a közelben egy monolitost. A cuccait kijavítottuk és a PDAja is rendben. A monolitos őrök a Betoborzás dátumát ás az azonosító kódját fogják kérdezni. Ezt jegyezze meg mindenképp és minél több személyes adatot a PDAból. A felszerelés egy alap monolitos ruha, gázálarc, TRS, pár robbanótöltet esetleg, ajtók vagy aknafedelek kirobbantásához. Amíg ki nem rakják helikopterből viselje ezt a megkülönböztető jelzést. Ja és egyedül megy.
-Rendben.
-Holnap hajnalban indul. Sok szerencsét.
Felveszem a cuccot. Az enyémet lerakom egy privát tárolóba majd elmegyek a szállások felé.

Bocs a késésért. Egész hétvégén nem voltam gépközelben.
 
Vissza
Top Alul