Kicsit belekeverek az eszmecserétekbe. Szerintem Lebegyev még a 86-os robbanás előtt dolgozott az erőműnél. Valószínűleg a nooszférával kapcsolatban. Aztán valamit elszexuáltak és jött a katasztrófa. Muszáj hogy így legyen, mer különben mi a bánatnak maradt volna akárki is a Zónában. Viszont nem járhattak messze a céltól, csak valami technikai malőr történt. Emiatt meg akarták ismételni a kísérletet, ott meg valószínűleg már túllőttek a célon, és annyira szétbarmolták a nooszférát hogy blowout lett belőle. ennek következményeként jöttek létre az anomáliák, artifact-ek miegymás. De a fő kérdés az hogy kinek állt céljában befolyásolni a nooszférát, hogy mindvégig erőltette a kutatást. Meg Lebegyvék oké, hogy részt vettek az építésében, de vajon ugyanabból a célból építették, mint amire ténylegesen használták? Mi van akkor, ha a 7 tudós azért vállalta a szuper tudat létrehozását, hogy amit még tudnak tenni, akkor azt megtegyék. Irányítják a saját teremtményüket. Közben meg védik az erőművet hogy senki ne tudjon megint kísérletezni. Bár időközben rájöttek ők is hogy nem nagyon tudják már befolyásolni az eseményeket, így végül is felesleges az erőlködésük. Ezt azzal indoklom, hogy Strelok hiába ölte meg őket, még mindig javában virul a Zóna. Nem játszottam még a CoP-al, de talán alakít majd a véleményemen ha végigviszem.
Ez az én véleményem. Lehet hogy tévedek, de mindenképp folytassátok tovább az eszmecserét. Mindenképp jó alap a regényem logikai menetéhez.
Ez az én véleményem. Lehet hogy tévedek, de mindenképp folytassátok tovább az eszmecserét. Mindenképp jó alap a regényem logikai menetéhez.