Történet, magyarázatok, SPOILER veszély

Na de ha a Clear Skyosokból lettek a c öntudatosok( 7 tudós feküdt be azokba a kapszulákba, arra nincs utalás, hogy mikor), azaz a kettő ugyanaz, akkor nyugodtan lehetett a Clear Sky csoport műve a monolit( nem a frakció, hanem a szerkezet) mint ahogy előzőleg az agyperzselőt ők csinálták, és ők voltak, akik a nooszférával kísérleteztek, hisz ez kerek perec le van írva.
 
Az a baj, hogy a fejleszők szerintem belebonyolódtak a saját történetükbe, mint ahogy azt a Wishgranterrel is tették. Tudjuk hogy a Wishgranter kamu (vagyis megtévesztés), és mégis vannak olyan Stalkerek akiknek elméletileg valóban teljesült a kívánságuk, mint pl a Doki, aki minden élőlényt meg tud gyógyítani, vagy Guide aki tudja az utat bárhova a Zónában...
Szerintem ha tagjai is lettek a C-nek a CS fejesek, az a CS után történt, mint ahogy Streloknak is felajánlják hogy csatlakozzon mint tudjuk, a SoC egyik alternatív befejezésében.
Nem a CSből lett a C-öntudat ahogy te írtad (szerintem!), hanem ha úgy van ahogy mondod (félre ne érts, elhiszem) akkor ők IS részei lehettek a CS után.

Maga a frakció végképp nem áll úgy - a CS elején végképp - hogy nagyon beleszóljon a dolgokba, nemhogy még ők mozgassák a szálakat. Arról nem is beszélve hogy még mindig hangsúlyozom ha lenne közük a dologhoz minek kéne nekik átvergődni a Monoliton, ha ők lennének a C-öntudat a Monolit telepakolt gyakorlónacival vágná vigyázzba magát Lebegyev láttán, ha? :D:D
 
Azért mert szerintem nem egyféle módon vannak irányítva a zóna. Egyrészt vannak a megjelöltek, ezek a legjobb stalkerekből kerülnek ki, akik eljutnak a zóna közepébe, és visszahozzák őket egy speckó feladatra programozva. Ezek vannak a legközvetelenebbül irányítva, de strelok példájából kiderül, hogy még ezt sem tudják 100%osan konrtollálni, tehát nem robotokról van szó. Aztán van a monolit, amivel irányítják a stalkereket, egyrész a monolit frakció akiknek az van beadva, hogy ez valamiféle bálvány amit imádni kell meg védeni, a többieknek meg wishgranterként van eladva, de mind a kettő kamu, azért van, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, így egyrészt könnyebb uralkodni rajtuk, mintha egyszerre mindenki meglódulna a zóna közepe felé, másrészt a harcban megeddződött stalkerek jobb védelmet jelenetenek. Ez már sokkal kevésbé közvetlen irányítás, itt nem programoznak be egy egy embert, csak el van hitetve az emberekkel, hogy mi a szitu, és ők ennek megfelelően viselkednek. A monolitos szerintem nincs tisztában azzak, hogy a c öntudat irányítja a gondolatait, ha tudná szerintem nem is védené a monolitot, hisz tudná, hogy kamu. Olyan ez, mint amikor elhitetik veled, hogy demokrácia van, aztán szavazhatsz, hogy bal vagy jobb, menjél zászlót lobogtatni, meg pártgyülésekre, tűntetni az utcára, mintha számítana akármit is ez, mintha változna valami attól, hogy így vagy úgy cselekszel, közben meg semmi másra nem jó az egész, mithogy megosszák az embereket,hogy ne fogjanak össze, és a háttérben nélkülük dönthessenek minden lényegi kérdésben. Itt sinncsenek egyedileg irányítva az emberek, csak egy viselkedési minta van rájukhúzva, hogy egy bizonyos szituációban hogyan kell viselkedniük. Aztán még vannak a zombik, ezek meg a "selejt" akik nem voltak képesek megélni a pszi sugárzásban, és elvesztették a tudatukat, és lőnek mindenre ami mozog. Amiről te irsz ahhoz olyan szintú kontroll kéne, amilyen nem jelenik meg a játékban. Viszont ennek a hiánya nem vonja maga után, hogy ne lehetne a Clear Sky a C öntudat mögött. Amúgy nem csak a monolit frakció, hanem az összes frakció, és a zóna beli mutánsok is a c öntudat műve, ezek ellen ugyanúgy fel kell venniük a kesztyűt, sőt még strelok is az ő ügynökük, akit a legközvetlenebbül tudtak volna irányítani, mégis hibáztak. Nem értem, miért kéne ezek alapján úgy irányítaniuk a monolitosokat, mint a robotokat.

Scarecrow: hát pedig ez van leírva a doksiban. De hát az álca azért álca, hogy ne gyere rá, mi van mögötte. Suslov pedig elég jól van álcázva, legalábbis ami az arcát illeti :lol:
 
Na, először is a Lebegyeves vicc volt, persze hogy a Monolit nem tud semmit csak a nekik beadott sztorit.

De abba nem gondoltál bele hogy a C-öntudat ATTÓL ÖNTUDAT mert nem irányítja semmi, pláne nem egy erőtlen Stalker frakció aki ott aszalódik a mocsárban?!...
A kísérleti laborokat az ukrán kormány telepítette a Zónába (ezekben a kísérletekben dolgozhattak maximum Lebegyevék), aztán jött ugye a C és valahogy átvette a Zóna irányítását.

A mutánsokat nem hiszem hogy a C hozta volna létre, maximum az "egzotikusabbakat", a többi meg simán sugárzástól megváltozott fauna része, abba nem is gondol bele senki hogy hahó, C-öntudat meg minden ide vagy oda, de Csernobilban vagyunk?
 
addig okés, de én már felvetettem egy dolgot: önállosodott a c öntudat.
amugy meg Pr0d erre ki is akartam térni, hogy a kormány hozta létre a laborokat, a katonaság a kormányé, de akkor mi a faxért akraják a zónát megsemmisíteni, ok rá azért mert a c öntudat kikerült az írányitásuk alol.
de van is benne valami, ha lebegyevék alkották a monolitot (gépezet), akkor miért állították be magukat is mint ellenség a monolitnak(frakció) valami nem tiszta, de kb anyira mint a zóna égboltja.
 
Ez az egész egy nagy katyvasz, csak felvázolok néhány dolgot:

Alapból az ukrán kormány az úr, Zóna, laborok, kísérletek, oké. Jön C és valahogy átveszi az irányítást.
A katonaság (értelemszerűen a kormány kezében) lezárja, védi a Zónát a külvilágtól, de kutatja is a Zónát (Ecologist frakció). Velük együttműködnek a Stalkerek, lényegében ők végzik a piszkos munkát, de rájuk ugye a hadsereg vadászik, de pl a Dutyval elméletileg együttműködik, akik meg a Zóna felszámolásáért harcolnak?! Most akkor felszámolni vagy kutatni akarják? Meg ha senkinek se szabad belépni akkor minek kell a Dutyt támogatni, aki a Stalkereket védi?! Meg pl a SoCben az Ecologist labort is, akiknek meg a Zóna aranybánya! Fú na ez már kezd rosszabb lenni mint a barátok közt...

ápdét:
de akkor mi a faxért akraják a zónát megsemmisíteni, ok rá azért mert a c öntudat kikerült az írányitásuk alol

Bocs Scare, ez persze megyarázat lehet a Duty miért akarja a Zóna felszámolását.
 
ehh még mindig nem érted...hol olvastál tőlem olyat, hogy azt mondom, hogy a Clear Sky irányítja a c öntudatot? Én azt mondom, hogy a Clear Skyból lett a c öntudat, miután befeküdtek Lebegyevék a kapszulákba. Előtte ők voltak a Clear Sky, és ugyanúgy próbálták irányítani a zónát a háttérből, de csak úgy tudták átvenni a teljes kontrollt, ha "digitalizálják" magukat, és egy szupertudatot hoznak létre, mivel az egyéni tudat nem tudja befolyásolni a nooszférát. A hologram fószer azt is elmonjda, hogy kísérleteztek a nooszférával, és valamit elhibáztak( szokás szerint, nem valami precízek :D ) és ez hozta létre a zónát, mutánsostól, anomáliástól mindenestől.

Most visszanéztem a videót, és a csávó szó szerint azt mondja, hogy ők hozták létre az agyperzselőt és a többi pszi mezőt, a doksiban meg az áll, hogy Lebegyevék hozták létre, illetve hogy ők kisérleteztek a nooszférával.Na most akkor összefogalalva:

- Vannak a C öntudatosok akik régi motoros kutatók, a SoC szerint ől hozták létre a pszi mezőket a zónában, hogy manupulálhassák a nooszférát, jellemzően nem saját maguk védik a titkukat, hanem más stalkereket toboroznak, mivel ők tudósok és nem harcosok, és meg akarják akadályozni, hogy strelok eljusson az erőműbe.

- Aztán van a Clear Sky, akik szintén régi motorosok, szintén kutatók, ugyanúgy másokat bérelnek fel a harcra, és szintén bújkálnak a zónában. A CoP-os doksik szerint ők építették az agyperzselőt, illetve kísérleteztek a nooszférával, és ők is meg akarják akadályozni, hogy strelok bejusson az erőműbe.
+ Ha összevetjük Lebegyev szinkronját és a Hologram szinkronját, akkor meglepő módon ugyanaz a kettő és még a testük is hasonlít egymásra.

- és akkor vagy te, aki azt mondod, hogy minden egybeesés véletlen, és nem ugyanaz a két csoport

- meg vagyok én, aki azt mondom, hogy ez nem lehet véletlen, hogy az érdekek, az indokok, és a cselekedetek ennyire egyeznek, és ha a SoC, a CS, és a CoP összhangban van egymással, akkor a két csoportnak ugyanannak kell lennie. A különbség csak annyi a kettő közt, hogy mielőtt strelok elöször eljutott volna az erőműhöz kívülről kísérletezgettek a zónával, de rájöttek, hogy nem tudják eléggé konrtollálni, és ezért befeküdtek a kapszulákba, és egyesítették a tudatukat egy szupertudattá, és így lett belőlük a C öntudat. Ezért nincsenek jelen a SoCban és a CoP-ban sem, legalábbis Clear Sky néven nem.
 
vinobob 1 paramétert rontottál, a C öntudat már lebegyevék elött is létezett, és márr akkor is 7 en voltak, a shocban arrol nem szól a fáma, hogy lebegyev csatlakozott volna, mivel a cs végén lebegyev meghalt.
ne a jeleket vedd, és a dokumentumokat, figyelj a részletekre... is
 
Erről hol van infó, hogy a c öntudat lebegyyevék előtt is létezett? Én nem tudok semmilyen direkt infóról, hogy valaki elmondta volna, hogy ekkor és ekkor feküdtek be a csávók. Csak sejtem, hogy akkor jött létre, amikor strelok először akart bemenni az erőműbe.

Közben nézegettem a netet, és állítólag nem 5 hanem 6 doksi van abban a laborban. No nem álltam neki keresgélni a laborban, ehelyett elővettem a notepad++-t és crtl+h val rákerestem a doksikra a magyarosításban, és a meg nem talált doksik is a feltevésem látszanak igazolni:

A dokumentumok egy kétes eredményeket hozó kutatásról szólnak; annak felfedezéséről, hogy élőlények képesek irányított jellegű pszi-kisugárzást generálni. A kutatás során egy biológiai mezőkibocsátót növesztettek az X16-os laborban; gyakorlatilag egy hatalmas agyat.Ezek a dokumentumok nem kerülhetnek rossz kezekbe: az SZBU elemzőit nyilvánvalóan érdekelnék.

Ez megmagyarázza miért kell a szuper tudat, azért mert egy hatalmas agy tud olyan pszi sugárzást generálni amivel hatni lehet a nooszférára, gondolom ezért "dugták össze a fejüket" heten. Ha így van, akkor ennek a kisérletnek az idején még biztos nem létezett a c öntudat.

A következő meg leírja, hogy nem a radioaktiv sugárzás, hanem egy u.n. információs mező hozza létre a mutánsokat

A jelentés az X18-as laborból küldött biológiai minták tanulmányozásáról szól. A mintákat különböző erősségű információs mezőknek tették ki. A jelentés részletesen leírja a besugárzás hatására az élőlényekben végbement mutációkat.\nEzek a dokumentumok nem kerülhetnek rossz kezekbe: az SZBU elemzőit nyilvánvalóan érdekelnék.

Aztán találtam még érdekesebb infokat:

A dokumentáció leírja az elektromágneses rendszer működési elvét és fő jellemzőit. Van köztük egy feljegyzés: „A dokumentációt vissza kell vinni az X8-as központi laborba. Nekem dolgom van, intézd el te. Menj el az ifjúsági közösségi házhoz, és a mágneskártyával menj le a mínusz 2-es szintre. Onnan már egyértelmű. Kulcskártya mellékelve.. Lebegyev” Ezek a dokumentumok nem kerülhetnek rossz kezekbe: az SZBU elemzőit nyilvánvalóan érdekelnék

Ezek szerint 2 szintet lehet menni a lifttel vagy a labor a minusz második szinten van?

+ még két érdekes bejegyzés amire nem emlékszem, hogy láttam volna:

A rengeteg levélszemét között a laptop bejövő postaládája tartalmaz egy fontosnak jelölt üzenetet:\Építsetek ki bázist a szennyvíztisztítónál: mindenki, aki csatlakozik az ügyhöz, oda fog menni. Ne várjatok Sötétre: ő a Jupiternél lesz az embereivel, megvan a saját feladata. A hadsereg abbahagyta a Zóna fölötti repüléseket, úgyhogy nem lehet gond. Mikor a sztalkerek utat találnak Pripjatyba, küldünk egy kalauzt és megvárjuk az ügyfél érkezését; ők majd megadják a labor helyét.Sakál.”

A néhány üzenet közül egy tart számot különösebb érdeklődésre a küldő beceneve miatt: Sakál. „Az intézetbeli emberem téged fog javasolni az expedíció vezetésére. A te embereidet kell elvinnie a bunker védelmére, ami megkönnyíti majd a dolgot. Ne feledd: az ügyfél nem akarja, hogy az »X« jelzésű tárggyal kapcsolatos bármilyen információ jusson a tudósok kezébe. Ha bármi kiszivárog, halottak leszünk, amint elhagyjuk a Zónát. Ne okozz csalódást, Sötét.”

Ki az a Sakál :?: Na jó gondolom zsoldos, de miért olyan lényeges a neve és miért nem rémlik a játékból?
 
Az X16-ban levő óriási agy mellett mind elmentünk a SoC-ban, és ha az okozza a pszi-sugárzást Yantar környékén - ami ugye elég nyilvánvaló - az bizony már a CS-ban is működött.

A Zónában végzett kísérletek rögtön a '80as években elkezdődtek, és egyes tudósok a "módszerváltások" után is folytatták a munkát, ennek bizonyítékaként ugye látjuk a minden sarkon előforduló laborokat.
Nyilvánvaló az is, hogy pszi-kutatásokat is végeztek, ami vezethetett először a pszi-képességekkel rendelkező mutánsok (burer, controller, poltergeist, chernobyl dog) létrehozásához, aztán ugye jöhettek a szuperagyak meg az antennák, miegymás.

Viszont a Zóna 2006-ban került ki az irányítás alól, amikor az általunk ismert Zóna elnyerte végleges formáját, és ezt ugyebár egy hatalmas kisugárzás eredményezte. A C ezzel akarta magát elszigetelni a külvilágtól, mikor mi elkezdünk össze-vissza stalkolni a Zónában, már rég vannak anomáliák, artifactok, ezért a fokozódó emberi jelenlét miatt a C létre hozza a Monolit legendáját és magát a Monolit frakciót, saját védelmében.
Ezért is mondom hogy verd már ki a fejedből azt hogy csóró klírszkájék a CS végén befekszenek a kis kapszuláikba és hopp kipattan a C, bakker az már rég ott volt!!!

Abból meg hogy a CS használ zsoldosokat ne vonj le semmi messze menő következtetést, dolgoznak azok mindenkinek. Az általad emlegetett Sakál pl együttműködik a Tudósokkal, de a SoC-ban ugyebár elég rendesen lekongatták a Tudósok Mi -24esét... Ami tény hogy a Freedom-ot állandóan buzerálják, lehet mert azok szabad bejárást akarnak a Zónába, ami magán a Freedom frakción és a mezei Stalkereken kívül senkinek nem érdeke...

Ja és infót itt találsz Sakálról: http://stalker.wikia.com/wiki/Jackal
 
Akkor jöjjön az én feltevésem:

- A C már a Clear Sky (játék) előtt létezett, ebben nincs is semmi probléma, és ez nem zárja ki, hogy nem a Clear Sky (frakció) a C. Mi van, ha a CC benn volt az erőműben, kisérleteztek, de elcsesztek valamit, és meghaltak. Viszont, volt egy kis csapatuk az ingoványban, akik eldöntötték, hogy visszafoglalják az erőművet, és újraindítják a programot. Eljön az ő idejük, amikor Lövész először megindul az erőműbe, és megtalálják zsoldost, és kihasználják, hogy segítsen visszafoglalni az erőművet. Csakhogy jön egy kitörés, és meghal a frakcó nagy része. Ismétlen a nagy része! A maradék, köztük Lebegyev, befekszenek a tartályokba, és elkezdik irányítani a monolitosokat, mert előtte picit megpiszkálták az agyukat.
 
Hát ez a verzió se állja meg a helyét, ha ők vannak az egész mögött még mindig ott a Monolit, amit ugye a C hozott létre, és ha CS=C csak tudnák hogy kell elkerülni őket, és nem végigszenvedi ellenük Limanskot.
Bocs de szerintem még mindig túlkombináljátok! :P:P:P
 
Ugyan! Te sem gondolod komolyan, hogy ilyen egyszerű!
 
Pr0D1G7: Szvsz amit te mondasz abbab semmi ráció nincsen, minden "véletlenül" esik gyanúsan egybe.

ők vannak az egész mögött még mindig ott a Monolit, amit ugye a C hozott létre, és ha CS=C csak tudnák hogy kell elkerülni őket, és nem végigszenvedi ellenük Limanskot.

Ezt már előbb megbeszéltük, hogy nem tudnak mindent irányítani, sőt külön ki van hangsúlyozva, hogy a zóna nagyon instabil és kontrollálhatatlan, ezért a kiszállított ügynökök fele életben sem marad, mire kiérnek. Szido még csodálkozik is a SoC elején, hogy élve találtak valakit a death truckban. + strelokot sem tudták, aki egy agymosott ember, ergo 100%ig azt kellene csinálnia, amire beprogramozták, akkor egy felfegyverzett tömegre sem tudnak hatni közvetlenül. Megy a fejükben a magnószalag, hogy ígyí ka minye, ennyi amit tehetnek. Főleg, ha ott sincsenek az irányító teremben, hanem ők a CS és a mocsárban szarakodnak a banditákkal, akkor meg még kevesebb beleszólásuk van a frakciók életébe.

Az X16-ban levő óriási agy mellett mind elmentünk a SoC-ban, és ha az okozza a pszi-sugárzást Yantar környékén - ami ugye elég nyilvánvaló - az bizony már a CS-ban is működött.

Persze, hogy működött, de ez miért baj? Lebegyevék csinálták, tudták is, hogyan kell lekapcsolni. Aztán valaki mégis visszakapcsolta, de vajon ki és miért? Ellég furcsa, hogy csak arra az időre lett lekapcsolva, amig a Scar átment leszedni Strelokot, utána meg visszanyomták...

A C ezzel akarta magát elszigetelni a külvilágtól

Nem, ez sem így volt. Nézd végig még egyszer a magyarázatot, ha nem érted, akkor olvass el valami magyar fordítást. Nem akarták elszigetelni magukat a világtól, hisz már elvolltak, és pont az első blowout miatt létrejött artifaktok vonzották az embereket a zónába, akik addig nem voltak ott, ergo nem is kellett volna senkitől elszigetelniük magukat. A videó világosan elmondja, hogy az első blowout egy hibás kimenetelű kísérlet eredménye, és nem szándékos cselekedet volt, így a zóna sem szánt szándékkal jött létre, hanem azért mert eltoltak valamit, és töréskeletkezett a nooszférán a zóna helyén, és ezen keresztül szabadultak ki a zóna beli csecsbecsék.

C, bakker az már rég ott volt

Na itt álljunk meg egy pillanatra és tisztázzuk a fogalmaz, mert szerintem nem világos, miről beszélek. A C öntudatnak én a 7 csávó által alkotott szuper tudatot nevezem, akik azokban a kapszulákban vannak, ami az erőmúben van. Viszont több helyen olvastam a C öntudatot mint projektek, ami mögött ezek a tudósok állnak, akik a nooszférát kutatták. A Clear Sky mint frakciónév pedig egy szvsz csak egy alias név, egy álca, amivel egy stalker frakciónak álcázzák magukat, egy maszk amit a külvilág felé mutatnak. Tehát maga a csoport nem "létrejött", hanem volt mindig is,a C öntudat mint önálló entitás, az jött létre később. Amikor azt mondja, a hologram, hogy ezt meg azt tettük, akkor az egyrészt a C öntudatra, mint egyénre, és a mögötte álló kutatócsoportra is vonatkozik, azaz arra az időszakra is, amikor csak kisérletezgettek a zónával, és tervben sem volt a C ! Pl amikor azt mondja, hogy a kísérletek 89ben kezdődtek, amikor még csak kezdő tudósok voltak, ekkora a csoport már megvolt, de a C öntudat még nem, hiszen ehhez kellett, hogy rájöjjenek, hogy nagy agyakkal lehet befolyásolni a nooszférát, ehhez kellettek az antennák, tehát ezek felállításáig nem tudthatták, hogy mi a C öntudat fogalma. Valószínűleg 2006ig nem is tudták, vagy akörül kezdett kialakulni bennük, mert ekkor volt ez első blowout, ai a zónát létrehozta. Továbbá azt is mondja, hogy ők alkották a Brainschorchert, amiről viszont a CoPból tudjuk, hogy Lebegyevék csinálták.

A másik ami igazolja, hogy a C öntudat(tehát nem a kutatócsoport, hanem az agytröszt) 2006 előtt nem létezett, az az általad linkelt wiki ami azt írja, hogy az X8 volt a főhadiszállásuk a kitörés előtt, nem pedig az erőmű:

X8 is identified as the central laboratory, the headquarters of C-Consciousness' pre-blowout experiments

Ez világos, még a SoC videóból is kiderül, mert abban az áll, hogy a kitörés vonzotta a stalkereket a zónába, és ezek miatt építették a monolitot. Tehát a kitörés előtt nem volt monolit, és a bázisuk sem az erőműben volt.

+ a Wikiben írják, hogy a minimum az, hogy Lebegyevéknek tudniuk kellett a háttérben folyó eseményekről:

Both Lebedev and Docent Suslov are mentioned in the materials found in the laboratory (as N.A. Lebedev and I.A. Suslov) - suggesting Clear Sky's high command was at least somewhat aware of what was really going on.

De a leginkább ott lóg ki a lóláb, ahol a CS-ban Lebegyev magyaráz:

Nehéz megmondani. Erre akkor tudnék válaszolni, ha tudnám, hogy mi van a Zóna központjában. Néhányan azt mondják, hogy a Monolit. Mások szerint a Kívánságteljesítő... a leginkább mohók arról álmodnak, hogy ritka relikviák tömege vár ott rájuk... én voltam az erőműnél, korábban mint fiatal specialista, de nem tudom, hogy most mi lehet ott. Annyit mondhatok, hogy a Perzselő okkal jelent meg. Megakadályozza, hogy bárki bejusson a Zóna közepébe. Az emberek nem mehetnek az Agy Perzselőnél beljebb.

Ekkora kamillát :D Pontosan tudnia kéne, mi van a perzselőn túl, és miért jelent meg, hiszen ők építették. :roll:

A másik meg, hogy mikor volt ez fiatal specialista? Hát nem mostanában, viszont az tudni lehet. hogy a blowout előtt ő dolgozott a perzselőn, ergo jelen kellett lennie a zónában a blowout előtt. Erről meg megint csak tudjuk ( a hologramtól ) hogy a blowout előtt nem volt senki a zónában, csak a C öntudat.

Ha Lebegyev nem volt része a C öntudatnak, akkor hogyan lehetett ott a zónában az első kitörés előtt, hogyan kísérletezhetett a nooszférával, hogyan vehetett részt az agyperzselő megalkotásában, és miért hazudja azt a zsoldosnak a CS hogy dunsztja nincs az egészről? Erre válaszolj!
 
AM
00:00:00
Пн, 1 января
День
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
Vissza
Top Alul