dezodor
New Member
a tesztelés folyamatában zajlik 2010 eleje óta, de még csak a fejlesztők köreiben (meg 1-2 közeli barát). Minden egyes hozzáadott apróság után muszáj megnézni mindent, mert különben később köszön vissza, és a ráépülő dolgok miatt nehezebb lesz javítani.
A sztorit nem mértem még milyen hosszú, de nem rövid, persze nem is kell skyrimre számítani, mindegyik pályán el lehet tökölni akár 1 órát is, de végig lehet futni 20perc alatt is. 27 pálya van összesen, van olyan küldetés ami átküld másikra, harmadikra, és majdan vissza kell jutni nagy kerülővel, tehát el lehet időzni rendesen a játékban. Van olyan földalatti, ahol a sötét miatt nehéz tájékozódni, no meg azért is, mert sosem látott pályák, és a geometria jól meg van kuszálva, mondhatni útvesztő
, tehát hiába a rutin, mégis elveszettnek fogjuk érezni magunkat benne
A hangulatról gondoskodtunk, neszek, jó kis aláfestő zenék, és riogatások lesznek a sötétben, tehát nem kell félni, hogy a helyes kiút keresése közben unatkoznánk. Első végigjátszás szerintem bőven kielégítő lesz, mert akkor még minden új, és szokatlan, még ha csak a sztorivonalat követed vakon, akkor sem lesz 5-6 óránál rövidebb. Persze aki szeret felfedezni, akár feltornászhatja 15-20 órára is a játékidőt. Freeplay lesz a végén, ezért ha addig nem is, utána lesz idő szétnézni mégjobban a pályákon.
Amint kész a sztori, szét fogjuk küldeni a külsős tesztereknek (főleg közeli barátok, meg nagyon aktív régről ismert fórumozók), ez kb februárra van időzítve, onnantól kezdve számítunk olyan bugokra is, amiket mi eddig nem vettünk észre, ezért írtuk, hogy kb még fél év biztos kell mire mindent megszerelünk.
Az ajánlatod még mindig nincs elfelejtve, viszont választ se kaptam még gsctől, várok amíg rendeződnek a dolgok a háztájon, aztán zargatom őket újra.