Zónás frakciószerepjáték.

[Capt Axon]

A gyártelep területére belépve megkezdtük a keresést. Mindenki külön, külön ment egyedül. Ami meg kell hagyjuk veszélyes vállalkozás egy ilyen helyen. Csak remélni tudtam hogy én találom meg elsőnek. És ha igen, akkor gyorsan elvezetem a komplexum egyik kijáratához és és remélem többet nem fogunk erőlködni hogy megtaláljuk.
De sajnos nem így történt. Egy pár órás keresgélés után az Őrmester rádiózott a csapatnak.
- Figyelem! Megtaláltam a célszemélyt. A központi épület felé tart.
Aztán a rádióból az Orosz hangja hallatszott.
- Nagyszerű! Kövesse, de ne próbálja elfogni! Egy pár perc múlva ott vagyunk.
- Értettem! - Nyugtázott az Őrmester.
- Jézus Úristen! - Mondtam elgyötört hangon és rögtön odaigyekeztem.
Odaérve már láttam az Oroszt lopakodva Ment a főépülethez. Amint meglátott engem, halkan odaszólt.
- Jeges! Gyere ide! - És intett.
Odasiettem és leguggoltam mellé egy épület ablaka előtt.
- Látod? - Mondta és mutatott a lány felé, aki a kutyájával épp egy hatalmas tetem mellett haladt el.
- Gratulálok fiam! Van ízlésed a nők terén! - Csapott a hátamra az Orosz és mondta elismerően.
- Miről beszélsz? - Kérdeztem rá nála.
- Ugyan miről? Hát nem te hagytad futni a javítóműhelynél?
- Miből gondolod hogy futni hagytam?
- Jajj! Ne fárassz már! Egy hülyének is kiszúrta volna a szemét, hogy egy szó sem igaz abból amit akkor ott mondtál nekem. Heh! "Nem vetted észre!" Jó vicc. A legolcsóbb kifogás.
Mivel már elég egyértelmű volt neki ez az egész beismertem.
- Jó! Jó! Én engedtem el. Ródd fel nekem! De hát mégis csak egy fiatal lányról van szó. Mit tettem volna? Lelövöm?! Hisz nem ártott senkinek. Jó! Most rátámadott két katonára de hát mit tehetett volna?
- Szólnod kellett volna nekem!
- Akkor legfeljebb te lövöd le! Nagy ötlet!
- Miből gondolod hogy megöltem volna?
- Ugyan már Orosz! Te is tudod mi a feladatunk! Mindenkit meg kell ölnünk, aki átlépi a határt.
-Csssss! Ezt majd később vitatjuk meg! Munkára! - Mondta és a rádióhoz nyúlt.
- Osztag figyelem! Bekerítjük! Pavel Csatlakozz hozzánk a bejáratnál! Denis! Az egyetlen menekülési útvonala csak a főépület mögötti épület sorok között van. Fogja Afanaszijt és vágják el az útját ha arra fut!
- Vettem! - Hallatszott a rádióból.
- És most mi lesz? - Kérdeztem.
- Szerinted mi? - Kérdezett vissza, közben Pavel is beért minket.
- Jól van! Indulás! - Mondta aztán talpra állt és elindult a lány felé.
- A hadsereg nevében utasítom, hogy azonnal álljon meg! Dobja el a fegyvereit és jöjjön ide! - Szólította fel, de a lány ennek hallatára rögtön futásnak eredt.
- Pavel! Adj le egy figyelmeztető lövést! - Mondta az Orosz és azzal a lendülettel Pavel célra tartotta a fegyverét és lőtt. A lövedék elkaphatta a lányt, mert majdnem elesett a lövéstől és felkiáltott fájdalmában.
- Mi az jó istent csinálsz?! Azt mondtam figyelmeztető lövést adj le, nem azt hogy nyírd ki te barom! - Vágta vállon Pavelt az Orosz.
- Bocs! Azt hittem ez majd megállítja.
- Anyádat állították volna meg a szülésben mikor veled volt terhes te féleszű! - Mondta, aztán a lány nyomába eredtünk.
Egy átjárón keresztül loholtunk utána, amikor észrevettük hogy befordul egy sarkon. Mi is utána mentünk és láttuk ahogy az Őrmester és Afanaszij velünk szembe a lányra szegezik a fegyverüket. Persze a lányt ez se állította meg, gyorsan berúgott egy ajtót majd berohant rajta.
Amint az ajtóhoz értünk az Orosz bekiáltott rajta:
- Adja meg magát és nem esik bántódása!
Válasz viszont nem érkezett.
- Na oké! - Mondta az Orosz és elővett egy gránátot. Kihúzta rajta a szegecset és készült volna bevágni az ajtón, amikor gyorsan megragadtam a karját és rászóltam.
- Mi a fenét csinálsz?! Nem kinyírni akarjuk vagy nem?!
- Csak villanógránát hülye! Ettől nem lesz semmi baja! - Mondta és kiszakította a karját a kezemből.
Aztán épp be akarta vágni az ajtón amikor hirtelen hatalmas mennydörgés hallatszott, de akkora amekkora megrázta az egész környéket.
Gyorsan körülnéztünk és láttuk hogy minden vöröses színben pompázik. Pont mint akkor amikor a hídnál vártunk. Az Orosz rémülten nézett az égre. Látta a vörös villámokat a távolban az égen cikázni. Ahogy mi is. Aztán felkiáltott.
- A k*rva életbe! Már megint? GYORSAN! FEDEZÉKBE!!! - Ordította el magát és erre mindenki szétszéledt fedezéket keresni.
Mind elkezdtünk valami biztos helyet keresni, de semmi. Pavel épp egy másik épület ajtajánál állt és eszeveszetten rángatta.
- B@ssza meg!! Zárva! Mind itt döglünk meg!!! - Kiáltotta pánikolva.
- Kell itt lennie valaminek! - Kiabált az Őrmester is torkaszakadtából, mert már egymás hangját is alig hallottuk az egyre közelebb morajló mennydörgésektől.
Aztán erre hirtelen kivágódik annak az épületnek az ajtaja, amibe a lány berohant és odakiáltott nekünk.
- Gyertek be ide!
Ennek hallatán azt se tudtuk mit gondoljunk. Álltunk ott mind mint egy rakás idióta és csak pislogtunk a lányra.
Erre az Orosz ordított ránk.
- Mire vártok ti szerencsétlenek? Befelé!
És mindenki berohant az épületbe, amilyen gyorsan csak tudott. Mikor mind bent voltunk már, az Orosz és én gyorsan becsaptuk magunk mögött az ajtót és eltorlaszoltuk mindennel ami csak a kezünk ügyébe akadt. A többiek pedig az ablakokat torlaszolták el asztalokkal és egyéb nagy méretű falapokkal amit a helyiségben találtak. Miután mindezzel megvoltunk, Leültünk a teremben található székekre és szemétkupacokra és vártuk a kitörés végét. Mindenki feszülten nézett a helyiségben körbe körbe, egyedül az Őrmester és az Orosz tűrték ezt az egészet. Az Őrmester ugyan szintén kissé feszült volt a kitörés miatt, de hamar elszállt a nyugtalansága amikor az Orosz cigivel kínálta, mialatt ő már rá is gyújtott.
Én a lányra pillantottam. Rémült volt és eléggé bizalmatlan pillantásokat vetett ránk. Közben folyamatosan a kezében volt a számszeríja, amit valamennyire ránk tartott.
A kutyáról viszont ez már nem volt elmondható. Szegény fáradt volt, alig állt a lábán, még a fülét is lelapította. Lassan jött oda hozzánk nyüszítve, mikor meglátta hogy veszem elő a kulacsom. Elkezdtem lassan önteni a vizet a kezembe a kutya pedig inni kezdett. Mikor végzett, megnyalta az orrát és hálás tekintettel leült mellém.
Közben amíg az Orosz szívta a cigit, megszólalt a rádiója:
- Figyelem! Újabb kisugárzás kezdődik! Mindenki ássa be magát és legyen résen!
Erre Pavel sopánkodva mondja:
- Rohadjatok meg, jókor szóltok már ti is!
Aztán mind elhallgattunk és vártuk a kitörés végét. Mikor már kezdett elcsendesedni és végre hallottuk a saját hangunkat is az Oroszhoz fordultam.
- Most mi lesz, Orosz? - Kérdeztem.
Erre az Orosz a lányra pillantott, majd egy kis idő múlva megkérdezte.
- Hogy hívnak?
- Először te! - Vágott vissza a lány.
Az Orosz csak elmosolyodott ezen és felénk fordulva nevetve mondta.
- Tüzes. De nálunk több fegyver van, és az embereim az első szavamra végeznek veled, ezért nálam van az első kérdés joga.
A lány ettől kissé megijedt, aztán mégis magabiztosan kimondta.
- Tatjána Filatova.
Tudtam hogy ez nem a lány neve, de ezt az Orosz is tudta és továbbra is csak nevetve mondta neki.
- A hülye is látja rajtad, hogy valami északi vagy. Fussunk neki megint.
A lány ezúttal már nem hazudott, nagy sóhajtva, a szemével a földre pillantva mondta el az igazi nevét.
- A nevem Kaija.
- Úgy. Szóval Kaija... Finn, ha nem tévedek? - Mondta az Orosz lecsillapodva.
Ekkor hirtelen hatalmas zörejek, majd az elbarikádozott ablak betörik és egy hatalmas lény mászik be rajta hatalmas üvöltéssel.
Iszonyatos lény volt. Csupa vágás és sérülés volt de még mindig állt. Annak ellenére hogy pár perce még kint bűzölgött az úton.
A lány felé fordult aki rögtön felismerte a szétszabdalt szörnyet. Rémülten pillantott a szörnyre, aztán gyorsan felemelte a számszeríjat és rálőtt. Pont a szemgödrébe ment aztán keresztül a koponyáján, de semmi. A szörny csak megindult dühödten, hogy széttépje a lányt. De félre ugrott a csapás elől és levágta a szörny egyik karját. De az csak egyszerűen rúgott egyet a lány pedig a falhoz repült.
Mi sem haboztunk rögtön felemeltük a fegyvereinket és tüzet nyitottunk. De szinte semmi hatással nem volt a dögre. Az csak tovább lépdelt és a lányt akarta. Közben az ablakon hirtelen ugyanolyan patkányok kezdtek beözönleni mint amit előtte a régi helyőrségnél láttunk a szemétdombnál. Rögtön rájuk fordultunk a fegyverekkel és csak lőttük őket. De nem fogytak el.
Ekkor az Orosz felordított.
- Kifelé! Kifelé azonnal! - És mind elindultunk futólépésben az épületből. A lány az ablakon keresztül, mi pedig az ajtón. Amikor kifelé futottunk, megpillantottam a falba fúródott nyílvesszőt. És amikor az ajtóhoz értem, gyorsan kirántottam a falból, majd folytattam az utam a többiek után. A lány is futott utánunk a kutyával együtt.
- A kocsihoz! Gyorsan! - Ordított az Orosz, majd eleresztett egy pár sorozatot a lény felé.
Mindannyian olyan gyorsan futottunk amilyen gyorsan csak tudtunk. Közben néha néha egy egy sorozatot lőttünk a lényre.
- Jeges! Gránátot! - Kiáltott rám az Orosz, majd megfordultam és elővettem egy RGD-5-ös gránátot.
Kihúztam a szegecset, majd odavágtam a lény elé. A szörny csak jött felénk és amikor pont rálépett a gránátra az felrobbant. Először hatalmas porfelhő és semmi mozgolódás. Elmosolyodtam ettől, de aztán hamar leszáradt a vigyor a képemről mikor a porból előrontott a lény és még dühösebben lépdelt felénk mint azelőtt. Gyorsan futásnak eredtem és hamar be is értem a többieket.
A kocsihoz érve az Orosz hamar bevágódott a vezető ülésbe. Az Őrmester mellé, majd felraktuk a kutyát a kocsi hátsó részébe a lánnyal együtt. Aztán amilyen gyorsan csak lehetett elindultunk, mielőtt a szörny egy iszonyatosan nagyot mért volna a kocsira.
Ahogy hátranéztem, még láttam ahogy a szörny még egy darabig követ minket, de aztán feladja és vissza megy a gyár területére.
- Ezt elhagytad - szóltam a lánynak és odaadtam neki a falból kihúzott nyílvesszőt.
A lány elmosolyodott ezen és elvette, majd nekilátott letisztítani róla a szörny agyának maradványait.
Meglehetősen gyorsan száguldottunk a kapu felé, majd mikor átértünk rajta lassítottunk aztán megálltunk.
Bezártuk jó alaposan a kaput, majd egy kicsivel tovább hajtottunk és megálltunk a buszmegállónál.
- Na itt megállunk! Fújjuk ki magunkat. - Szólt az Orosz és leállította a motort. Mindenki kiszállt a kocsiból és kinyújtóztatta magát.
Afanaszij és Pavel leültek a kocsi mellé. Az Őrmester a kocsi hátánál rágyújtott egy újabb cigarettára, a lány pedig a buszmegállóban leült és a kutyáját simogatta. Az Orosz meg a kocsi motorháztetejére támaszkodott gondterhelten. Odamentem hozzá és megkérdeztem.
- Mit gondolsz? Mit tegyünk? Vigyük vissza a helyőrségre?
- Áh! Minek! Az őrnagy úgyis csak minket b@szna le azért hogy az ő engedélye nélkül léptük át az északi határt. A lány pedig....amennyire érzéketlen tuskó az őrnagy szerintem szokás szerint parancsba adná hogy lőjük le. Vagy....jobbik esetben a sitten végezné. De az se megoldás.
- Akkor? Mi legyen? - Kérdeztem.
Az Orosz egy darabig elgondolkozott majd a lány felé fordult lassan és a kocsinak támaszkodott.
- Megtudhatnánk hogy mi a teljes neved?
A lány felnézett az Oroszra aki karba tett kézzel állt előtte a kocsinak támaszkodva aztán válaszolt.
- Miért fontos az nektek?
- Háát....Ha már megmentettél minket és mi is téged, legalább illene ennyit tudnunk egymásról. Nem?
De a lány még mindig nem árulta el, hanem bizalmatlanul pillantott ránk.
- Nézd! Bennünk megbízhatsz! Nem fogunk senkinek elárulni, nem fogunk bántani. Igaz srácok? - Kérdezett a többiek felé, akik egy bólintással jelezték hogy egyetértenek.
- Kaija. De ezt már mondtam. - Vágott vissza a lány. Közben a csapatból mindenki odagyűlt már.
Aztán odaguggoltam mellé és a vállára tettem a kezem.
- Bízz bennünk! Mi csak segíteni akarunk. - Mondtam.
Aztán a lány felállt, leporolta magát és válaszolt.
- A nevem Karija Haapakoski.
- Szóval Karija.
- Igen. - Igazolt vissza.
- Na! Haladunk. - Mondta az Orosz, aztán előrébb lépett. - Üdv! Az én nevem Szergej Progjebnak. Hadnagy. De röviden csak Orosz. Aztán a többiek.....Ő ott Afanaszij, ő Pavel, aki pedig melletted áll és már ismered, őt Jegesnek hívják. - Azzal mosolyogtam a lányra.
- Ő pedig....Nos ő köztünk a kakukktojás. - Mutatott az Őrmesterre. - Ő Denis Mihalikov Őrmester.
Az Őrmester erre hátranézett nyugodtan és bólintott egyet a lány felé.
- Nos.....Kaija. Miért jöttél ide a Zónába? - Kérdezett újra az Orosz, de a lány nem válaszolt.
- Hmmm....Egy kicsit megnehezíti ez a kom.... - Mondta volna, de alig fejezte be a mondatot a lány közbevágott.
- Muszáj volt.
Az Orosz erre döbbenten bámult rá.
- Muszáj volt....
- Igen.
- És...Miért volt muszáj? - Érdeklődött az Orosz.
A lány a földre pillantott és aztán egy rövid idő után nehezen mondta ki.
- Azt.....nem árulhatom el.
- De miért? Hisz mondtam. Bennünk megbízhatsz.
- Nem lehet.
Erre az Orosz feladta és vissza fordult a kocsihoz.
- Nincs más választás! - Mondta nekünk halkan. - Vissza visszük a határhoz, aztán valahogy kicsempésszük a Zónából.
- És hogyan? - Kérdezte az Őrmester.
- Nem tudom, de itt nem maradhat! Vagy ez a hely nyírja ki előbb utóbb, vagy egy őrjárat puffantja le.
- Hát ez nehéz ügy. - Mondtam.
- Az. De nem tehetünk mást valahogy ki kell vinnünk innen. - Mondta az Orosz, erre a lány ahogy meghallotta, megragadta a két kezével a karját és azt mondta.
- Kérlek ne! Nem azért jöttem el otthonról ilyen messzire hogy most vissza forduljak.
- Sajnálom! De nem tehetek mást! Vagy kijuttatunk innen élve, vagy legközelebb csak holtan látunk viszont téged! Ez az igazság!
- De olyan messzire eljöttem azért, hogy most itt legyek. - Szabadkozott a lány.
- Az lehet. De ez a hely nem éppen ilyen fiatal lányoknak való! - Mondta és kocsira könyökölt.
Majd odalépett a lányhoz és a vállára tette a kezeit.
- Figyelj Kaija. Ez a hely nagyon veszélyes. Te is láthattad. Épp ezért meg kell értened, hogy nem maradhatsz itt! Láttam hogy talpra esett lány vagy. De ez nem játék. Itt az életeddel fizethetsz. Főleg hogy még jócskán előtted van még az élet. Miért dobnád el azzal, hogy idejössz ebbe a pokolba?
- De tudok magamra vigyázni.
- Tudom. Elhiszem. De akkor is....
- Nem érdekel! Márpedig én akkor is itt maradok! - Mondta ezúttal már akaratosabban a lány.
Az Orosz már nem tudott mit tenni, elvégre erőszakot mégsem vethetett be ellene. Aztán ismét a kocsi felé fordult. Csak a kocsi motorháztetőjét bámulta és aztán egyet rácsapott.
Én csak egy darabig bámultam ezt az egész jelenetet, majd az Oroszhoz fordultam és megkérdeztem.
- Figyelj! És mi lenne ha mégis megengednénk neki hogy itt maradjon?
- Persze! Ragyogó ötlet! Normális vagy? - Mondta kissé ingerülten.
Ezen én is elgondolkoztam egy keveset, majd ismét szóltam.
- Na és ha....és ha bevédenénk valahogy?
Az Orosz ettől felkapta a fejét és rám nézett.
- Hogy érted ezt?
- Hát...Mit tudom én! Esetleg valahogy be kellene védenünk, hogy biztonságban is legyen, meg hogy a mieink se lőjék le.
Az Orosz ezen sokáig elgondolkozott aztán azt mondta.
- Hát...Lehet hogy elment az eszem, de talán igazad van. - Erre én elmosolyodtam, ő pedig a lányhoz fordult.
- Mondd csak Kaija! Tényleg az a döntésed hogy itt akarsz maradni?
- Igen! - Vágta rá a lány határozottan. - De miért?
- Talán elintézhető lenne hogy mégis maradj.
- És hogyan?
Erre az Orosz elmosolyodott és azt mondta.
- Majd meglátod! De előtte lássuk el azt a sebet. - És rámutatott Kaija vállára ahol Pavel eltalálta.
Miután elláttuk az ő és a kutya sebét is és Pavelből is kisajtoltunk egy bocsánat kérést a lány megsebesítéséért, kocsiba szálltunk és elindultunk az intézet felé. Az Orosz nyugodtan vezetett odáig közben mi meg a lánnyal beszélgettünk.
- Na és hány éves vagy Kaija? - Kérdezett hátra az Orosz.
- 21. - Válaszolt.
- Naaaa! Az igazat! - Erre a lány szemlesütve mondta el.
- 19.
- Pff... Nagyszerű! - Mondta az Orosz és rácsapott egy kicsit a kormányra.
- Ugyan már Orosz! Mit számít a kor? Hisz láttad! Egyedül intézte el azt a dögöt. - Mondtam.
- Ja! Csakhogy az a dög mégsem volt döglött.
Erre az Őrmester is közbeszólt.
- Nem azért....De csak szólok hogy egy ilyen dögöt fedeztünk fel az intézet alatti csatornákban is. Ha esetleg le kell menni és ki kell csinálni, akkor majd szólunk a kis hölgynek. - Mondta és erre mindenki felröhögött.
- Ja! Miért is ne! Kaija a szörnyvadász. Jól hangzik nem? - Kérdezett az Orosz a lány felé.
- Ugyan! Ne is törődj velük. Állandóan ilyen ütődöttek. - Mondtam a lánynak.

Pár órás autóút után végre elértünk az Intézetig. Rengeteg dolog változott mialatt elmentünk. Az egész környék ki lett takarítva, teherautók állnak az épület előtt és már egy pár lámpaoszlop is fel lett állítva a falak mentén. A tornyokban mesterlövészek álltak és távcsővel bámultak minket.
A sorompó előtt pedig két őr állt és fegyvert tartottak ránk.
- Állj! - Kiáltott fel az egyik őr.
- Csigavér! Progjebnak hadnagy a 8. határvadász szakaszból. Ők meg az embereim.
Az őr csak bambán pislogott ránk aztán a lányra nézve kérdezett.
- És ő ki? - Bökött a fejével felé.
- A főhadnagy lánya. De legyen ez az én gondom, oké smasszerkém? - Mondta aztán egy gúnyolódó vigyor kíséretében tovább hajtottunk.
A kapun áthajtva rögtön balra fordultunk a főépület mögé. Aztán behajtottunk az épület háta mögött lévő eresz alá, ahol a konvoj két BTR-e parkolt. A jármű vezetői épp a motort bütykölték közben minket bámultak, ahogy beparkoljuk a kocsit melléjük és a másik UAZ mellé.
- Már azt hittük ennyi idő alatt ott hagytátok a fogatokat. - Szólt oda az egyik páncélost szerelő fickó.
- Hiszen ismertek! Nehezen elpusztítható vagyok. - Mondta vidáman az Orosz és kezet fogott a katonával.
- A Főhadnagy? - Kérdezte.
- Odafent. Az irodában. Ahogy eddig is. - Mondta a katona.
- Kösz. - Aztán az Orosz vissza lépett hozzánk.
- Srácok! Én elugrok beszélni a Főhadnaggyal. Ti addig pihenjetek. Jeges! Maradj a lánnyal!
- Rendben! - Mondtam. Aztán futólépésben elment.
- Na? Mit szóltok? Menjünk kajálni? - Kérdezett felénk Afanaszij.
- Nem rossz ötlet. Benne vagyok. - Mondta Pavel.
- És te Jeges?
A lányra néztem kérdőn és vártam valami választ. Ő csak bólintott egyet vidáman és akkor mondtam.
- Menjünk! - Aztán elindultunk.
Nem kellett sokat keresgélnünk, a 2 raktár közül az elsőt alakították át étkezővé. Odabent az egész ki volt takarítva amennyire csak lehetett és két jó hosszú faasztal volt a raktár hosszában végig. Egy páran üldögéltek az asztaloknál és ettek ittak. Aztán mi is hoztunk tányérokat, evőeszközöket és vártuk a porciónkat.
A szakács mindannyiunknak adott ételt a tányérunkra, de amikor a második tányért tartottam oda, hőzöngeni kezdett.
- Az étel adagok ki vannak porciózva! Te már megkaptad az adagod!
Erre én csak arrébb álltam a szakács látószögéből és a fejemmel a lány felé intettem.
- A vendégünknek lesz.
A szakács is csak értetlenül pislogott aztán megkérdezte.
- Ki ez a lány?
Akkor már nem tudtam mit mondani gyorsan rávágtam azt amit az Orosz mondott.
- A Főhadnagy lánya!
A szakács erre meglepett fejet vágott, majd gyorsan szedett egy nagyobb adagot a tányérra.
Aztán még odamentem az ételhordókhoz és kivettem az egyikből egy pár almát.
- Kösz haver! - Szóltam oda a szakácsnak aki csak bólintott egyet.
Majd leültem a többiekhez és odaadtam a lánynak a tányért, meg egy almát.
- Jó étvágyat! - Mondtam.
Miután végeztünk a barakkba mentünk. Odabent már fel volt újítva valamennyire, az ablakokat továbbra is befoltozták és már egy régi kályha is előkerült valahonnan, amiben csendesen pattogott a tűz. A terem közepén sorban asztalok voltak, mindegyiken egy két személyes cucc meg néhol lőszeres ládák.
A falak mentén meg végig ágyak voltak. Itt is némelyiken volt cucc némelyiken nem.
Pavel rögtön befoglalt az első, a kályhához legközelebbit és levágta magát.
- Jézusom! Micsoda bunkóság! Nem tudtad hogy a hölgyeké az elsőbbség? - Kérdeztem.
- Az lehet. De már egy jó ideje talpon vagyok és már régen feküdtem ágyban. Ez az apró öröm hadd legyen már az enyém! - Mondta.
Aztán szólni akartam valamit de az Orosz hangja szakított félbe.
- Na végre! Már kerestelek titeket.
- Mi nem vesztünk el. - Mondtam. - De mondd, mi a helyzet?
- Hát....Beszéltem a Főhadnaggyal, és nagy nehezen ugyan, de sikerült rábeszélnem arra hogy lány meghúzódhasson itt.
- Na az jó!
- De! - Vágott közbe.
- De mi?
- Cserébe neki is dolgoznia kell itt, akárcsak nekünk.
- Nem gondolja komolyan? Na és mit? Körletet kell takarítania, őrjáratoznia kell, vagy mit? - Kérdezte Afanaszij, miközben felült az ágyában.
- Hát eredetileg azt akarta hogy beálljon közénk néha néha, de sikerült kiharcolnom neki egy jóval kellemesebb helyet.
- És mégis mit? - Kérdeztem.
- Érkezett úgyis ide pár okostojás. De csak ketten vannak. És a Főhadnagy is egyetértett abban, hogy nem ártana nekik a plusz segítség.
Aztán a lányhoz fordult.
- Kaija. Nem lenne kedved tudósokkal dolgozni?
- Hát.... - Gondolkozott a lány.
- Legalább jobb meló mit amit mi csinálunk. - Egészítettem ki.
- Attól függ. Mit kellene tennem? - Kérdezte.
- Gőzöm sincs. Azt ők tudják. De sokkal nagyobb biztonságban leszel velük mint velünk. És ki tudja? Talán még valami érdekeset is tanulhatsz tőlük. - Mondta az Orosz.
- Hát jó. Legyen. - Válaszolta a lány.
- Remek! Akkor holnap majd megkeressük őket, de ma már én fáradt vagyok. - Szólt az Orosz aztán ő is lepakolt az egyik ágyra.
A nap további részét már csak lazsálással töltöttük. Tekintve hogy jó hosszú utat tettünk meg mind, most igazán ránk fért a pihenés. Holnap viszont eldől hogy mi lesz.

 

[Scarecrow]

Miután, az Orosz embere értesített minket a piáshadművelet sikere felöl, tovább folytattuk az utunkat a mocsár felé. Jómagam egy kis üveg rumot eltettem magamhoz, a többit pedig az északnyugati átjárónál egy bozótosba rejtettük el. Jobbára mégsem vihetjük magunkkal. Hogy nézne az ki, hogy a mocsárból visszajövet egy kartonnyi piával a kezünkben sétálunk be a kaszárnyába.
Mindenesetre az orosz azért kihúzott minket a fekáliából. A menet rendkívül unalmasnak bizonyult. Mondjuk a lehető leglassabban is tettük meg az utunkat. Semmi kedvem nem volt gyorsan letudni a munkát. Ilyen idegállapotban az őrnagy kiszámíthatatlan. Még képes és azzal vádol meg, hogy nem teljesítettük a feladatot, mindösszesen meglátogattuk a külső peremét a mocsárnak.
Inkább érjünk vissza alkonyatkor fáradtan és sárosan, mint délben még ordítson velünk a parancsnok.
Pár kilométer után jobbára a kordon peremén voltunk. Innentől a mocsár, már csak másfél kilométerre, keletre volt tőlünk és ez a tájon is meglátszott. A fű kezdett el-eltűnni fák pedig már több száz méter óta nem volt jelen utunkban. Persze ez a haladásunkat ez némileg megkönnyítette volna. Abban az esetben, ha nem tudnám, hogy ez a terep nem a zóna viszontagságai miatt vált ilyenné. Bő három évvel ez elött túrták fel a földet és telepítettek aknamezőt velünk a nagyon okos tisztek. Bár akkoriban ez értelem szerűen az egyetlen megoldásnak látszott arra, hogy a mocsárból áradó mutánsok rajzásának gátat szabjunk. Lényegében meg lett a haszna a mezőnek, mert a mocsár felöl, nem igen érkezik senki és semmi. Pár évvel ez elött pedig szinte minden héten háromszor tarthattunk éles lőgyakorlatot a mutánsok mennyisége miatt. Az tény, hogy a mocsárban nevelkedik a zóna mutánsállományának a bő 20%-ka. Mintha nem volna alapból kellemetlen a környék a sugárzó futóhomok és az egybefüggő 3 méteres nádas miatt leginkább labirintusra emlékeztető ösvények okán.
Bő egy óra alatt végül is megtaláltuk az ősvényt az aknamezőn és sikeresen átkelve rajta tovább folytattuk utunkat, immár a mocsár peremén.
- Jól van fiúk… Állj! Szuronyt fel! – Állítottam meg a csapatot, majd levettem a táskámat és kivettem belőle a szuronyomat és felhelyeztem az AK-74esemre. Elsősorban azért kell a szurony, hogy bármi is törne ránk a sunyásból, jó részük azért megakad a helyesen rögzített acél pengében.
Tovább folytattuk utunkat a kétoldalt magas náddal szegélyezett lejtős ösvényen mely végül egy tisztább területre vezetett ki minket. A nap már magasan járt, de bármi nemű hőfokváltozásnak jelét nem lehetett tapasztalni. – Hideg van! De piszkosul! – Szólalt meg mellettem az őrmester összedörzsölve a tenyerét, majd újra megfogta a fegyverét.
- Az… De nem állunk meg itt! Felmegyünk arra a dombra ott! – Mutattam balkéz irányba. Pár száz méterre volt is arra egy magaslat. Kicsit nehezen értünk fel, hiszen nem vezetett felfele ösvény így a nádason keresztültörve jutottunk fel a kissé meredek domb tetejére.
A domb tetejéig lévő utolsó lépéseknél a karórámra pillantottam. A mutató elhagyta a 10 órát kb egy perccel. Felérvén a dombra nagyon gyorsan látni lehetett, hogy veszélynek nincs sok jele azonban a csapat egyik fele már majdnem, hogy liheg. Szokás szerint az újoncok…
- 10 perc pihenő! – Szólaltam meg, közben a domb délkeleti végéhez sétáltam és ledobtam a táskámat a havas földre.
- Kosztyán! – Szóltam hátra, közben intettem a jobb kezemmel, hogy jöjjön.
Egyik kezemmel kivettem a tárképet a zsebemből a másikkal pedig elővettem a távcsövemet. Mikor a főtörzsőrmester mellémért a térképet átnyújtottam neki, majd belenéztem a távcsőbe.
Úgy tűnik régen voltam a mocsárban… Utolsó emlékem szerint az aknamezőtől körülbelül egy kilométerre van az északkeleti majorság. A távcső alapján pedig még jó két kilométerre van innét. bent a fenében. Bár, hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem abban a szektorban vagyunk, ahol lennünk kéne. Az A0-ás helyett a B0-ás északi csücskében állunk, vagyis egy jó kilométerrel délebben találtuk meg az ösvényt az aknamezőn. További négy kilométerre, tőlünk délkeletre a régi géptelep körvonalai emelkednek ki a sűrű tengerszerű nádasból.
- Remek! – Sóhajtottam egyet, miután lehajtottam a távcsövet. Ezt követően Kosztányhoz fordultam.
Ezen pár pillanat alatt a törzsfő kihajtogatta a szépen összecsomagolt térképet és a kezében tartva felém fordította azt. – Egy kiloval eltévesztettük az irányt! – Mutattam a jelenlegi szektorunkra a térképen.
- És merre tovább? – Kérdezett a főtörzs.
- Nos, legalább már tudjuk, hol vagyunk! A következő lesz! Célba vesszük a Majorságot! Azt ott! – Mutattam északkelet felé lévő tanya együttes felé, amit innen látszólag körbenőtt a sűrű nádas. – Ha valami van ott, akkor kifüstöljük és indulunk tovább észak felé! Onnan nem messze van a vasúti töltés, amit követünk az A3 szektorig. Ott szétszóródunk és átfésüljük a szektort az A2-ig! Aztán berádiózok és mehetünk haza! – Mormoltam el hangosan a feladatunkat.
- Elvileg nem a majorságtól kéne az A3asig? – Kérdezett vissza Kosztyán.
- Deee… De az helyzet, hogy az A szektorokban semmi érdemleges nincs eltekintve a majorságtól és az Agropromba vezető ösvénytől, ami az A2 és az A3as szektor közt vezet! – Válaszoltam felé tömören.
- Oké! Te vagy a főnök! – Nyújtotta felém a térképet végül a főtörzs.
- Ahogy mondod! – Válaszoltam felé, mosolyogva közben elvettem a térképet és összehajtogattam. Majd miután eltettem azt felkaptam a táskámat és a csapat felé fordultam.
- Jól van lányok! Elég a pihenőből, van még egy kis munkánk! –
A szakasz a szokásos zsörtölődéssel együtt lassan feltápászkodott a földről és lassan felvette a katonai alakzatot. ezt követően tovább indultunk az északkeleti majorság felé.

 

[RENIgade]

Írjatok, mert verekedni fogok >(

 

[Markal]

Az egykori Intézet első emeletét kaptuk meg, amolyan "laborként". Be lett rendezve pár ágy, 3-4 asztal és hozzájuk pár szék és még néhány szekrény is. Miután berendezkedtünk, Kerenszkij professzor elment körülnézni, hogy további infókat megtudjon és körülnézzen, a telepen. Távozása után nem sokkal a főhadnagy lépett be és egyből közölte a mai nap jó híreit. Az ígért eszközök a következő napon meg is érkeznek a Zónába, így már csak idő kérdése, hogy elkezdődjön az igazi kutatás. A másik hír szerint mellénk lett beosztva egy fiatal lány. Mit kereshet itt ebben a veszélyes Zónában? Talán biztos oka volt erre, ezt nem tudhatom, de remélem nem fogunk nagy veszélybe kerülni, míg velünk dolgozik. Mindazonáltal a főhadnagy szerint velünk lesz a továbbiakban, így esetleges kirándulásainkon is részt fog venni. Továbbá még mondta, hogy nem kell aggódnunk róla, mert tud vigyázni magára, viszont mindenben azt tesz, amit mondunk neki. Mielőtt elment még annyit, mondott, hogy hamarosan elküldi hozzánk, majd dolgára ment. Nem gondoltam, hogy megélem azt napot, mikor is valaki alattam fog dolgozni.

Miután Kerenszkij prof. visszatért elújságoltam neki a nemrégiben hallottakat és ő is meglepődött, hogy egy ifjú leányzó kerül szárnyaink alá. Mindenesetre én már vártam a vele való találkozást. Biztos tud, majd valami hasznosat is csinálni, míg velünk fog a továbbiakban dolgozni. Ebédelés után meg is érkezett csodálatomra egy nyílpuskával a kezében és kutyájával együtt. Látszott, hogy nem mer elsőnek megszólalni, így pár pillanat után én törtem meg a csendet.
- Üdvözöllek ifjú leányzó. Én Professzor Andrej Symon vagyok. A kollégám pedig, professzor Michail Kerenszkij őrnagy. - A prof. ekkor egy fejbiccentéssel üdvözölte is.
- Mindazonáltal velünk fogsz dolgozni egy jó ideig. Szabadna megtudnunk a nevedet?
- Karija Haapakoski - válaszolta egy kicsit megkönnyebbülten.
- Áhh.. Karija. Nos a számszeríjadból látva és a főhadnagy állítása szerint tudsz magadra vigyázni, így a téged érintő biztonsággal meg is vagyunk. Ha jól látom a kutyád beidomítottnak tűnik. - erre igenlően bólintott. - Az jó, mert itt fontos, hogy bele ne szaladjon valamelyik "anomáliába", mert akkor csúnya vége lesz neki és nem hiszem, hogy szeretnél ilyet látni, ezt elhiheted nekem.
Meglepődött, mikor az anomáliát említettem és kérdezte, hogy mik azok. Röviden elmondtam neki, amire eddig rájöttem, majd mondtam neki, hogy hozza ide a cuccait, mert van még egy szabad ágyunk számára. Hátizsákját le is rakta a szabad ágyra, mivel mindene benne volt. legalább nem kell pakolással vesződnie. Még annyit mondtam neki, hogy nyugodtan pihenjen, mert egy jó ideig nem lesz nagyon tenni valónk.

 

[domotor]

Az Agropromba visszaérve, a kis csajt becsempésztük, és elfedtük a kilétét. Remek. Most nekünk dolgozik. Én meg edzek egy picikét. Kimegyek a gyakorlótérre, és a húzódzkodót megcélzom. Megragadom, és csinálok bemelegítésnek 5 mellkasig húzást. Majd 15 őrszem húzódzkodást. Felhúzom magamat mellkasig, majd ráfordítom a csuklómat a rúd tetejére, és kitolom magamat. Mindezt lassan. A 10. húzásnál kezdem érezni a hatását. A maradék öt darab is simán ment, de lendületet is használtam. Eddigi rekordom ebből 50 darab lendülettel, lendület nélkül 20. Majd a bemelegítés után jön a rendes edzés. Megfogom a rudat szélesen, és a jobb kezemhez felhúzom magam mellkasig, a balt meg nyújtva tartom. Majd ugyanez a balhoz. Ebből öt darabot csinálok. Ez az íjász húzás. Az egykezes húzódzkodás rávezető gyakorlata. Ezután jön az egykezes húzódzkodás. Megragadom egy kézzel a rudat, és elkezdem felhúzni magamat. Első húzásnál minden rendben megy, majd a másodiknál elkezd feszülni a széles hátizmom bordákhoz tapadó része, ezért odarakom a másik kezemet, és rászorítom. A harmadikat is kipréselem magamból, majd kezet váltok. Azzal is megy három. Majd megyek a tolódzkodóhoz. Megragadom a rudat, öt normál tolás, majd vízszintbe kimegyek, és úgy is tolok ötöt. Majd vissza a húzódzkodóhoz, és öt lábemelést csinálok. Mikor ezzel készen vagyok, a rudat megfogom eltoló fogással és 10-10 másodperc zászlót kitartok. Ezzel megvagyok. Épp sétálok vissza a körletbe, mikor a csajt észreveszem, akit megmentettünk.
-Tetszett a műsor?
-Nem rossz.
-Elnézést ha bunkó voltam, többet nem fordul elő.
-Semmi baj.
-Amúgy, Denis Mihalikov őrmester. Örülök, hogy megismerhetem. Magát hogy hívják?
-.....

 

[Capt Axon]

Reggel arra ébredtem hogy a lány a kutyát kereste. Sehol nem találta pedig este még a kályha mellett aludt.
Nagyon aggódott miatta, de meg is volt rá az oka. Az orvos ugyan ellátta a sebét, de nem lenne jó ha így sérülten lófrálna odakint.
Felöltöztem, felkötöttem a fejkendőmet, aztán a hátamra vettem az AKsu-t, majd odamentem a lányhoz.
- Szép jó reggelt! - Köszöntem. De semmi, továbbra is csak aggódva keresgélt.
- Mit keresel? - Kérdeztem.
- A kutyát. Este kiment valahová és most nem találom sehol. - Válaszolta idegesen.
- Hmm.....Biztos valamelyik "jó képességű" közülünk kiengedte. - Válaszoltam még mindig nyugodtan.
Aztán hirtelen belép az ajtón az Orosz.
- Jó reggelt! Látom ébren vagytok. - Mondta jó kedvűen.
- Jó reggelt! - Köszöntem vissza.
Aztán ahogy meglátta a lányt megkérdezte.
-Jól vagy? Kissé sápadtnak tűnsz.
De helyette válaszoltam én.
- Eltűnt a kutya. Biztos valamelyik baromarcú engedte ki reggel.
Az Orosz erre csak körülnézett a szobában, majd vissza fordult a lányhoz.
- Hát....Majd előkerül. De most erre nincs idő. A Főhadnagy beajánlott a tudósokhoz. Menjünk! Keressük fel őket.
A lány szomorúan pillantott maga elé majd egy nagy sóhajtás után mondta.
- Rendben. Megyek.
Aztán szedelőzködni kezdett. Mikor összepakolta a cuccát a bejárat felé indult az Orosszal. Viszont nem sokáig álltam, gyorsan utánaszóltam.
- Kaija!
A lány erre felém pillant.
- Ne aggódj! Biztos előkerül. Majd én megkeresem.
Ettől kicsit jobb kedve lett és elmosolyodott, majd azt mondta.
- Köszönöm. - És kilépett a barakkból.
Amint kimentek, felkaptam a szolgálati ruházatot és teljesen felöltöztem. Odakint elég nagy cidri volt.
De szerencsére a ruha megvédett a hidegtől.
Elindultam és körbe néztem a bázison a kutya után. De sehol sem találtam. Aztán elkezdtem azokat keresni, akik akkor ott voltak a barakkban. Nem sokáig kellett keresgélnem, hamar megtaláltam őket az intézet körül járőrözve.
Mikor megkérdeztem őket a kutyával kapcsolatban csak az egyikük adott használható választ.
- Kora reggel arra ébredtem, hogy nyüszít és az ajtót kaparja. Gondoltam kiengedem kicsit levegőzni.
- Na és merre ment?
- Hát....Én a járművek felé láttam menni.
- Kösz. - Mondtam, aztán elindultam a jármű parkoló felé.
Odaérve semmit se láttam. Se kutyát, se embert, semmi mozgó élő lényt. Csak a 2 BTR, 3 teherautó és a 2 UAZ állt ott.
A felállított lámpaoszlop sárgás fényt szórt az egész helyre. Közelebb lépve a járművekhez a nagy csendben halk nyüszítést hallottam. Elkezdtem a hang forrását keresgélni, végül megálltam annál az UAZ-nál, amivel mi jöttünk. Körbe néztem a kocsi körül, aztán benéztem a kocsi alá.
Végül megpillantottam a kutyát. Ott feküdt a kocsi jobb hátsó kerekének tövében és próbált aludni. Amint megláttam elmosolyodtam és annyit mondtam.
- Szóval itt vagy. - Erre a kutya lassan kijött a kocsi alól és odajött hozzám. Leguggoltam mellé és megsimogattam. Valószínűleg szegénynek melege volt a barakkban és kijött egy kicsit lehűteni magát.
- Meleged volt ugye? Kellett egy kis friss levegő. A gazdád viszont halálra aggódtta magát. Gyere menjünk. - Mondtam a kutyának és az nyugodtan jött mellettem.
Közben szépen kivilágosodott már. Az intézet kapujához érve megláttam az Oroszt és a lányt a többiekkel együtt kijönni az étkezdéből. Ahogy a lány meglátott minket felkiáltott.
- Carp! - És szólt a kutyának. A kutya odafutott a lányhoz, a lány pedig megsimogatta.
Odamentem hozzájuk a lány pedig hálásan megköszönte.
- Köszönöm. De hol volt?
- A kocsi alatt, amivel jöttünk. Szerintem csak nagyon melege volt a barakkban.
Erre az Orosz is odaszólt.
- Na jól van nyomozó! - Mondta viccelődve. - Gyerünk, mert a tudósok már bizonyára várnak!
Aztán elindultunk az intézet felé. Beléptünk az ajtón és megkerestük a tudósok irodáját. Odaérve a lány felé fordultunk elbúcsúzni.
- Aztán jó legyél! Kerüld a bajt, a rossz arcú embereket, meg a láthatatlan csapdákat. - Mondta az Orosz.
- Hát szia! Légy jó! - Köszönt el tőle Afanaszij.
- Örülök hogy megismerhettünk. - Folytatta Pavel.
- Nos....Hát itt a vége. Mindenki megy a maga útján. - Mondtam.
- Igen. Úgy tűnik. - Mondta a lány kissé elmosolyodva.
- Hát.....Mit is mondjak? Köszönöm hogy megmentettél minket. - Mondtam kissé zavartan. - Légy jó! És vigyázz magadra. - Mondtam búcsúzóul és barátian megöleltem.
Még kinyitottam előtte az ajtót, beléptem rajta és tisztelegtem az egyik tudósnak, majd bejött a lány is a kutyával.
Utána még intettem egyet a lánynak és kiléptem az ajtón, magam mögött becsukva azt.
Az intézet elé kiérve a csapat már kint volt és meglepetésemre Mihalikov Őrmester is ott volt az Orosszal.
- Jó hogy jössz Rómeó! - Heccelt az Orosz. A többiek meg hátul csak vigyorogtak ennek hallatán.
- Miért? Mi van már? - Kérdeztem.
- Hogy mi? Szedd a cókmókod mert Mihalikov Őrmester szólt hogy ki kellene takarítani valakinek az intézet alatti csatornákat! Nyilván a tudósok alig bírnak magukkal hogy a késük alá kapjanak egy pár olyan dögöt.
- És? Csak így mi egyedül? - Kérdeztem kissé ledöbbenve.
- Dehogy! A Főhadnagy is tudja mekkora a fenyegetés. Most szerveznek két másik csapatot.
- Hát akkor....Tehát nyeregbe. - Mondtam és kezembe vettem az AKsu-t.

 

[RENIgade]

Az intézetben lassan teltek a napok. Bár Karija elvileg dolgozni volt ott, a munka nagy része kimerült abban, hogy őrszolgálatot látott el, így hát
rengeteg szabadideje akadt. Az egyik hűvös délutánon az intézet tetején ült, s merengve futtatta végig tekintetét az alant elterülő havas tájon.
Az elmúlt napokban megismert pár embert, de mégis idegennek érezte magát. Igazából nem is keresett társaságot, a kutyája kielégítette minden szociális igényét.
Megunta az ücsörgést, így hát fejébe húzta csuklyáját és elment a komplexum egyik elhagyatott részébe. Az északkeleti sarokban
állt egy őrtorony, amit csak a Szentlélek tartott össze, s bokrok vették körül. Itt volt egy harminc méteres nyílt szakasz, amit egyik oldalról a fal,
másik oldalról egy-két épület szegélyezett. A lány kivette a hátizsákjából (melyet egész nap magánál tartott a fura tekintetek ellenére is) a célként
funkcionáló konzerves dobozait (ezeket az intézet területéről szedte össze), s elhelyezte őket a táv végére.
Kimérte a harminc métert és féltérdre ereszkedett. Elővette a számszeríját, felajzotta majd ráhelyezte az első vesszőt.
A vállához emelte a fegyvert, majd rövid célzás után elsütötte. Az ideg élesen csattant, majd egy pillanat múlva a vessző átsuhant az egyik
dobozon, ami ezután a levegőbe repült. A nyíl a falba fúródva állt meg.
Nem lesz ez jó - gondolta a lány -, nem szeretném eltörni az összes vesszőmet.
Így hát összepakolta felszerelését és új elfoglaltságot keresve tovább állt.
Carpelan ismét távol volt. Gyakran hagyta el Kaiját, aki most is csalódottan hívogatta kedvencét. Minden bizonnyal vadászni volt kint.
A lány lerogyott egy fal tövébe, s örömmel konstatálta, hogy ismét havazni kezdett. Csillogó szemmel nézte a hópelyheket, s kis híján el is aludt.
Ekkor megjelent Andrej professzor, s leült mellé.
- Lenne egy kérdésem - szólt -. A neved Karija, de egyesek Kaijának neveznek. Miért?
A lány nagyot sóhajtott, mielőtt megszólalt.
- Karija a nevem, de még kislány koromban rám ragadt a Kaija becenév.
- Értelek. Egyébként hány éves vagy? Rendkívül fiatalnak tűnsz.
- Tizenkilenc.
- Hihetetlen. Férfiakból is csak a legedzettebbek jönnek a Zónába, s gyakran ők is akaratuk ellenére kerülnek ide. Téged mi cél vezérelt ide?
Elmondja, vagy ne mondja? Igazából semmi hátrányhoz nem vezetett volna ha elmondja neki, így kitálalt.
- A családom szegény. Pénzre van szükségük, ezért jöttem ide. Gondoltam, hogy egy ilyen feltérképezetlen helyen bőven akadnak kiaknázatlan lehetőségek. És hát sikerült - dolgozok, még ha nem is egy átlagos munka ez.
- Remélem, megtalálod a szerencséd. Ha nem bánod, én most megyek - szólt, majd feltápászkodott a fal mellől -, vár a munka. Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem.
Lépéseinek zaját elnyelte a puha hó, ahogy lassan ő körvonalai is elhalványodtak a hóesésben.
A lány nem maradt sokáig egyedül, hamarosan megjelent Carpelan is. A lány szinte azonnal meglátta, hogy a kutya valami
különleges dolgot cipel a szájában. Valamiféle kő volt az. A lány elé lépett, majd az ölébe pottyantotta a tárgyat.
- Mit hoztál, kutyus? - kérdezte Kaija majd végigsimította a kutya fejét.
Egy jó másfél kilós, húsz centis kődarab volt, melyben skarlátvörös erek futottak. A tapintása viszont fura volt - mintha nem is kőzet, hanem valamiféle szerves anyag lenne.
Ahogy a lány két kezével megfogta a tárgyat, az erek vörösen világítani kezdtek.
- Mit hoztál te nekem?

Most csak ennyire futotta, bocsi.

 

[Vomi]

Reni, nagyon-nagyon jó, mindig örömmel olvasom a soraidat

 

[RENIgade]

Köszönöm Ha egyszer lesz kedvem és ihletem, talán írok egy önálló történetet is.

 

[Vomi]

Csak elkezdeni nehéz drága Reni, ha már belejössz, akkor nincs semmi para

 

[joeetm]

-Enyves-

Reggel ahogy felébredek, már csak egy ember van bent az épületben.
-A többiek hol vannak? a tag a reggelijét fogyasztja, de azért megmondja:
-Ketten őrködnek, hárman pedig elmentek kicsit nézelődni, feltérképezni a területet. Bólintok, nem zavarom tovább a reggeliben.. Nyújtózok egyet, majd összeszedem a cuccom, és elindulok megnézni magamnak a kereskedőt. Ahogy az őr felé tartok, az elmorog egy "reggeltet", énis visszaköszönök neki.
Felnyitom a betonbunker ajtakát, és elindulok lefele. Eléggé penésszag van... Egy újabb acélajtóval találom szemben magam, ami kinyílik mikor közeledek.. Odabent egy vasrács mögött ül egy elég kövér, kopaszodó fószer.
-Üdv újonc!
-"reggelt"
-Mi szél hozott erre?
-Nem szél, inkább kíváncsiság.
-És mégis mire lennél kívácsi?
-Hogy tudok itt tájékozódni? Miből tudok pénz szerezni? Egyenlőre ez a 2 a fontos.
-Nos, tájékozódni vagy térképpel, vagy pda-val tudsz. Nem kezdem el felsorolni az említett tárgyak előnyeit és hátrányait, ha van pénzed azt kapsz amit akarsz. Nos, a pénz. Tudok neked melókat adni, bár még annyira nem fut a biznisz. Természetesen ha találsz valami érdekeset amit el tudsz hozni, arról tárgyalhatunk, de nehogy idehozz nekem egy lyukas bakancsot, vagy egyéb szemetet.
-Miket lehet itt találni?
-Háth ez jókérdés. De a sereg is keres valamit úgy tűnik, tehát lehetnek itt értékes dolgok. Ha tippelnem kéne, alapos kutatással találhatsz esetleg dokumentumokat, de azt a zóna északi részén inkább, ez még nyugodtabb terület.
-És akkor itt miből tudok pénzt szerezni?
-Most amiért pénzt kaphatsz, a mutánsok vadászata. Mióta valaki megjelent valami úri társaságban egy chernobili farkasokból készült bundában, eléggé kapós termék lett, illetve ha szembe mersz szállni a vaddisznókkal, az agyarukért is kaphatsz némi pénzt.
-Remek. Mennyiért tudsz nekem pda-t adni, és mit tud az?
-Nos, 1500 rubelt mondanék, amiért megéri nekem eladni darabját. amit tud a cucc: van benne sugárzásmérő, ami nyilván nem olyan jó mint a profi műszerek, alacsony értéket nem nagyon érzékel, és napelemmel töltheted, vagy itt fel tudom neked tölteni, még ingyen is ha hozol valami jót, vagy veszel valamit.
-Akkor szedheted is elő, iletve még valami. Most még van töltényem, de ugyebár fogyóezköz. Tudom itt majd pótolni? 9x19-es, és 9x18 fegyvereim vannak.
-Persze, a töltény olcsó, és sok van. -Közben csomagolja ki a pda-t- Viszont ha belemerülsz a vadászatba, lehet nem ártana egy sörétes. -a pakolással végzett- Akkor ez most 1500 lesz. Leteszem a pénzt, közben megkérdezem:
-Az anomáliák helyzetét le tudom menteni?
-Persze, de szerintem ne törd magad, kitöréskor hajlamosak arréb költözni.
-Ezt honnan veszed?
-Néha belehallgatok a katonaság beszélgetéseibe, -ekkor hirtelen óriási csattanás, majd robaj hallatszik- én állok ott behúzott nyakkal, a kereskedő meg csak röhög rajtam.
-Látod? Csak emlegetni kellett.
-Veszélyes ez? kérdezem, kicsit még mindig parázva..
-Itt nem, vagyis zárt helyiségben nem, de a szabad ég alatt én nem próbálnám ki ha sokáig akarsz élni.... A pda-n majd tudlak figyelmeztetni, mihelyst megtudom hogy a katonaság melyik csatornán adja le a vészjelzéseket... Addig viszont, figyeld az eget és légy óvatos...
A pda-t elteszem az egyik belső zsebembe, és várok amíg elmúlik a kitörés.. A robaj elcsöndesedésével felmegyek, és elindulok körülnézni, illetve megnézni mennyire pontos ez a digitális térkép. Mielőtt elindulok, az mp5-öt a vállamra akasztom, és a pisztolyomat is a kezem ügyébe helyezem, majd nagyjából északi irányban mozgolódok kicsit.. 50 méter után egy kisebb hulladékhalom látszik, de már a körbehúzott kerítésnél kattog a zsebemben a pda sugárzásmérője, de ha ez még nem is lenne elég, itt is hallom a dübbenéseket (mit a többiek elmondták ezek anomáliák), csak itt több irányból, és másfajta is van, igazából egy kör alakú területen nincs hó, csak a közepében, szerintem erről már meséltek. Innen jobbra indulok, kisebb dombok vannak errefele, tőlem balra, kb 300 méterre, mintha 2 vaddisznó túrná a földet, de ezek már innen is marhanagynak néznek ki. Egyenesen elnézve viszont egy kisebb átjárót látok az út alatt, fent az út mellett pedig egy konténert, vagy valami olyasmit... Elindulok arrafele, a konténerben néhány üres láda van, az alagú alatt pedig egy lerobbant uazt találok, és itt vannak azok is akik nézelődni indultak....Egy rövid köszönés után én megyek ki az alagút másik oldalán, ők pedig arra indulnak amerről én jöttem, vagy olyasmi irányba..


-Ivan-
Az órámra nézek, már 3 óra van... kár is arra gondolnom hogy sötétedés előtt átjussak a kerítésen, mert mikor felnézek, meglátom a kerítést, és a mögötte lévő sűrű erdőt.. Hát, itt vagyok.. Innen már figyelmesebben haladok, kicsit kihasználva a bokrok fedezékét, de egyenlőre nem látok mozgást, csönd van. Csak a hó hullik néha. A bokrok mellett a kerítés felé haladok, majd egy alkalmas helyen átmászok, beállok egy fa mögé és figyelek... Nem hallok semmi mozgást, de mivel katonák járőrözhetnek erre, bevállalok egy sprintet ameddig bírom.. Nekilendülök, majd rohanok mint a mérgezett egér.. szerintem 500 métert sikerült kihoznom magamból... Lassítok, majd beállok egy fa fedezékébe, és előbányászom a fegyverem a táskámból, most már úgy megyek tovább hogy a kezem ügyében legyen... Jobb ötletem nem lévén, észak felé tartok, ha eddig is erre jöttem... Csend van, még a lépéseim is alig hallatszódnak a hóban.. Szinte már nyugodtan sétálok, pedig figyelnem kellene.. Felrázom kicsit magam, és megyek tovább.. Fákat kerülgetek, meg néha egy-két elhagyott roncsot.. itt állnak üresen, kinyitva, de sugárzást nem tudok mérni, és azt már sokszor hallottam hogy mennyi járművet hagytak a területen, amiket a sugárzás miatt nem lehetett kihozni... Egy sűrű bokros részről érek ki egy tisztásra, amikor hirtelen hárman körülvesznek, mindegyiküknél fegyver van, esélyem sem lenne.
-Állj! Kezeket fel! Megállok, lassan felemelem a kezeimet..
-Ki vagy? Mit keresel -
hirtelen golyók csapódnak a fákba körülöttünk, majd az egyik tag megszólal:
-Ezek katonák! Tűnjünk innen a fenébe! Elindulnak mind a hárman, énis rohanok utánuk... Mögöttünk hallatszódnak a katonáik kiáltásai, egy-egy sorozat végigszántja mellettünk a földet, de végül sikerül meglógni.... Nem tudom mennyit futottunk, de a végén már majdnem összesetem, de nem akartam lemaradni az előttem futókról.. Mikor megállunk, mindenki kifújja magát.. Az egyik öregebb pasas megszólít:
-Jól bírtad az iramot kissrác...
-Nem annyira mint szerettem volna..
-Te is a pénz miatt jöttél?
-Mert ti is? Mindannyian bólintanak...
-Akkor Üdv a pokolban... Mondhatnám hogy a krampuszokkal már meg is ismerkedtél..
-Apropó! Mindenki jól van?
-Persze
-Teljes mértékben...
-Remek, akkor menjünk....
Egy negyed órás séta után beérünk valami faluszerűségbe, vagy még az se, az egész egy tucat házból áll. Közben már erőteljesen sötétedik... A házakat deszkakerítés veszi körül, hátul megyünk, a bejáratnál egy őr áll.. Aki elöl megy már messziről mondott neki valmit, de nem hallottam.. Ahogy elmegyünk mellette, csak annyit mond:
-Üdv a zónában..
Bemegyünk az egyik házba, odabent valaki épp begyújt egy jó nagy kályhába.. felnéz mikor bemegyünk, majd a tűzzel foglalatoskodik tovább, de közben megszólal:
-Ki a srác?
-Jó hogy mondod! -mondja az öreg pasas akivel beszéltem- Még be sem mutatkoztál!
-Ivan vagyok...
A többiek ide fordulnak, és az öreg sorban mondja a nevüket:
-Alexej, Yorgij, én Mihail vagyok, aki a tűzzel bajlódik az pedig Pavel...
Leülünk a kályha köré, és elkezdik elmondani a többiek, hogy is működnek itt a dolgok....

 

[Capt Axon]

Megkezdtük a "Bányász" akciót. Hátramentünk a barakkok és az étkező mögötti csatorna fedélhez és nagy nehezen felfeszítettük a fedelet. Amint ez megvolt két katona lenézett a csatornába a fegyverével, az Orosz meg elővett egy fáklyát és meggyújtotta. Ledobta a csatorna nyílásba, az pedig szépen megvilágította a csatorna falait miközben zuhant. Végül egy halk koppanással földet ért.
Mikor ez megvolt mindenki neki készülődött. Fegyverek csőre töltve, lámpák bekapcsolva és hadd szóljon.
Először az Őrmester és csapata ment le. Az Orosz odaszólt nekik.
- Jó szórakozást Denis!
- Ja. Kösz! Az meglesz. - Mondta mosolyogva, aztán egymás után másztak le a létrán.
Utánuk jött a másik osztag, majd mi is elkezdtünk lemászni. Ahogy elindult Pavel és Afanaszij elsőnek az Orosz odafordult ahhoz a kölyökhöz, akit nem rég kaptunk ötödiknek.
- Félsz öcskös?
A srác kicsit sápadt arccal mondja.
- Nem Hadnagy úr!
- Helyes! Majd mi vigyázunk rád. - Mondta neki az Orosz és rácsapott egyet a vállára.
Aztán kibiztosította az AK-ját és elindult lefelé.
- Jeges! Amint leértünk ne felejtsetek el a hátunkra figyelni! - Mondta még utoljára.
- Rendben! Menj! - Mondtam. - Készülj Öcsi!
Aztán lemásztam az Orosz után a létrán.
A srác pedig egy nagy levegő után szintén csőre töltötte az AKsu-ját és elindult utánam. Szegény kölyök! Pont egy ilyen bevetésre osztják be elsőre. Jó ha még pont 18 éves volt. Vagy egy kicsit idősebb. De azért nagy bátorság volt ide jelentkeznie.
Ahogy leértem bekapcsoltam a fejlámpámat. Az Orosz is meg a többiek is így tettek már jóval előttem.
Majd az Öcsi is ahogy leért a létrán.
- Fúj! Állati büdös van idelent. - Mondta az Öcsi.
- Még jó hogy! Ez egy csatorna. Vagy....Legalábbis annak látszik. - Mondta az Orosz. - Na induljunk!
Aztán én még gyorsan vetettem egy pillantást a létra mögötti alagút sötétjébe. De a beomlott alagúton kívül semmi.
- Remek! Hátba már nem támadhatnak innen. - Mondtam.
Egy darabig sétáltunk az alagutak között, amikor az Orosz rádiója megszólal.
- Hadnagy! Jelenleg a "B" blokk járataiban vagyunk. Kissé nehézkes a haladás, de megy. Ezidáig nem volt fenyegetés. Maguk hogy állnak? - Kérdezte az Őrmester.
- Nem tudom milyen blokk. - Közben a járat falaira tekint valami jelzés után. - Nem tudom milyen járat, de haladunk. Fenyegetés nuku.
- Nézze meg a PDA-ját Hadnagy! Az akció előtt frissítettük a térképet ezekkel a csatornákkal kapcsolatban. Mikor utoljára itt jártam volt időm dogozni is.
Az Orosz elővette a PDA-t és rá pillantott a térképre. Egy darabig leste, aztán megkönnyebbülten mondta a rádióba.
- Áhh! Szóval azt mondja hogy...."A" Blokk, a keleti folyosó. És ahogy mondtam haladunk.
- Rendben. Jelenleg pont maguk vannak a legmesszebb tőlünk. Ha bajba kerülnek csak magukra számíthatnak. - Mondta az Őrmester határozottan.
- Már megszoktuk. De azért kösz! - Válaszolt az Orosz.
Tovább haladva a folyosón semmi érdekes nem fogadott minket. Romos folyosók, málladozó falak, Mindenhol szétdobált szemét és törmelék. Egy két folyosó be is volt omolva.
- Öcsi! Figyelj azért a hátad mögé is! - Mondtam neki, miközben folyamatosan hátrafelé pillantottam és hátrafelé haladtam.
Egy ideig még így mentünk nagy unalomban, amikor egy másik járat elé értünk. Elég sokat filóztunk azon merre menjünk végül folytattuk az "A" Blokk folyosóit. De nem sokáig, tekintve hogy alig mentünk pár métert rajta a vége be volt szakadva. Így visszafordultunk a járatban és vissza mentünk az elágazáshoz.
Az Orosz elővette a PDA-ját és a térképre nézett.
- Na szóval...Az "A" folyosó kilőve, ha meg itt megyünk akkor átérünk a "B" blokkba, ahol az Őrmester és csapata is van. Remek! Útba ejtünk egy találkozót fiúk. Ne lőjetek válogatás nélkül mindenre! - Mi csak bólintottunk.
Elindultunk a "B" blokk folyosóin továbbra is feszült figyelemmel. Egyedül az Orosz és az Öcsi nem voltak ennyire befeszülve.
- Itt nincs semmi! Egyáltalán minek kell itt harckészültségben állnunk? - Kérdezte az Öcsi.
- Azért fiacskám - Szólt oda neki az Orosz a falakat vizslatva. - Mert itt bármi megtörténhet. - Aztán a srác felé fordul. - Ha szerencséd van csak valamelyik végtagodat veszted el. Ha nincs.....Háát.....Többet is.
Erre mind felröhögtünk, egyedül az Öcsi nem tartotta viccesnek.
- Dumát befejezni! És mozgás tovább! - Kiáltott az Orosz.
Tovább haladva végre érdekesebb látványban részesültünk. Egy csigalépcsőhöz érkeztünk, ami egy emeletet lejjebb visz, a lépcső aljáról pedig érdekes zöld fény világított fel.
- Mi a fene? Valaki felkapcsolva hagyta a villanyt? - Kérdezett az Orosz.
- Nem hinném. Elég érdekes lenne, ha még ennyi idő után is működne a világítás idelent. - Mondtam szintén lefelé pillantva.
- Hát...Pedig erre indulunk. - Mondta az Orosz, majd elindult lefelé rajta. Mi pedig követtük.
Lefelé érve végre megpillantottuk a fény forrását. A föld világított furcsán és mintha valami folyadék folyna bennük. A folyosó mind két szélét beterítette és olyan hangot is adott mintha valami sav marná a falakat. És valóban! Közelebbről megvizsgálva az egészet látni lehetett, ahogy a falak vakolata pezsegve olvadt el, mintha csak egy pezsgő tabletta lenne.
- Megjegyezni! Nem érni a bugyogó zöld takonyhoz! - Mondta az Orosz. Nehézkesen, óvatosan haladtunk a folyosó közepén, remélve hogy nem lépünk a zöld kocsonyába, amikor az Öcsi szólt.
- Ez micsoda? - Kérdezte és mutatott a kocsonya szélén heverő világító valamire.
Mind odamentünk és megvizsgáltuk azt a valamit. Egy fura zselé szerű izé volt, ami folyamatosan bucskázott a zöld savas kocsonya szélén, pattogva. De érdekes módon nem marta a sav. Mindig egy kicsit odébb és odébb ugrált miközben a sav csak dobálta.
Tűnődtünk azon mi lehet ez, aztán úgy döntöttünk visszük. Hátha tudják elemezni a tudósok.
Megpróbáltuk kipiszkálni a savból egy földön talált fémdarabbal. Nagy megdöbbenésünkre azonban a tárgy nem volt savas. A fémen egyedül a kibuggyanó sav hagyta meg a nyomait. Amint sikerült kipiszkálnunk a léből, eldobtuk a vasat. Aztán vizslatni kezdtük a földön heverő valamit.
Még mindig zselé szerűen mozgott és furán világított. Aztán az Orosz elővette az AK-ját és a tusával megpiszkálta egy kicsit.
Nincs reakció. Majd lassan elkezdett a kezével felé nyúlni.
- Biztos jó ötlet ez? Orosz. - Kérdeztem.
- Van jobb ötleted? - Kérdezett vissza.
- Mondjuk elővehetnénk egy lőszeres dobozt és abba beletehetnénk. - Mondtam, de nem hallgatott rám, hanem hozzányúlt ahhoz a valamihez és tapogatni kezdte. Aztán a kezébe is vette és dobálgatni kezdte.
- Nincs ezzel semmi gond. Csak olyan mintha belenyúltam volna egy taknyos zsebkendőbe. - Mondta aztán odadobta nekem, én meg ijedten kaptam el.
Olyan érzés volt mintha tényleg zselé lenne. De közben kemény volt és folyamatosan bizsergette a kezem.
Amikor aztán egyik kezemből a másikba vettem akkor a másik kezemet kezdte bizsergetni. De fénye ugyanúgy világított mint eddig. Egészen leírhatatlan látvány volt.
- Tedd akkor a lőszeres dobozba. Hátha az okosok ki tudnak tanulni belőle valami érdekeset. - Mondta az Orosz, erre elővettem az egyik lőszeres dobozt, a tárakat a hátizsákomba öntöttem, majd beletuszkoltam a zselé szerű valamit a dobozba és lezártam. Aztán vissza a zsákba. Majd tovább indultunk.
A folyosó végig ilyen zöld savval volt borítva. De jó hír hogy bevilágította az egész helyet. Igaz gyenge fénye volt de legalább adott egy keveset.
A folyosó végén aztán újabb bizarr dolgot láttunk. Mintha egy ember sziluettje rajzolódott volna ki a sötétben a folyosó végén. Amint megláttuk fegyvert fogtunk rá. Az Orosz pedig odaszólt neki.
- Hé! Hé maga! Mit keres itt? Jöjjön ide!
Erre a sötétben botorkáló alak lassan idepillantott, majd elindult felénk.
- Ez az! Jöjjön még! Óvatosan! Figyeljen a savra! - Mondta neki az Orosz, közben mi egyre lejjebb engedtük a fegyverünket.
- Lehet hogy az intézet személyzetének egyik tagja? - Kérdezett az Öcsi.
- Minden lehetséges. Lehet hogy az. - Mondtam.
- Mi a fenét keres idelent? - Kérdezett Pavel.
- Passz! De emlékezz csak! Az Őrmester mondta hogy amikor lent járt akkor megtalálta az eltűnt személyzetet. Holtan. Valószínű hogy ő az egyetlen túlélő. - Mondta az Orosz, aztán újra az ismeretlen illető felé fordult.
- Jól van! Csak felénk jöjjön! - Szólt oda neki.
De amikor az elérte a folyosó azon részét, ahol már a sav fénye mindent megvilágított, elborzadtunk.
A fickónak oszladozott a teste, minden ruhája szakadt volt és görcsösen vonszolta magát egy kezét felénk nyújtva. Valamit nyögdécselt hangosan és gyorsabban megindult felénk.
- P*csába! Lőjétek le! - Kiáltott fel az Orosz, majd az AK-t célra emelve lőni kezdett. Erre mind rákezdtük.
De szinte nem hatott. A fickó csak bámult az üres szemgödrével és a karjára pillantott amikor több lövedék is átcsapott rajta. Mi meg csak folyamatosan lőttük.
Egy ideig még csoszogott felénk, majd végre elvágódott. Ekkor abba hagytuk a lövöldözést.
- Húú! B@zmeg! - Kiáltott fel Pavel.
- Mi az isten volt ez?! - Kérdezett rémülten az Öcsi.
- Az aminek mondtuk. Túlélő. Legalábbis...valóban túlélte az egészet. Még saját magát is. - Mondta az Orosz. Közben mindannyian táraztunk.
Aztán felsercegett a rádió.
- Hadnagy! Jelentkezzen! Mi volt ez? Idáig hallottuk a lövöldözést. - Szólt az Őrmester.
Az Orosz a rádióhoz nyúlt és beleszólt.
- Semmi gond Őrmester! Csupán találtunk egy túlélőt.
- És megölték?!
- Hát...Ha maga látta volna a saját szemével, akkor maga se cselekedett volna másképp! - Mondta az Orosz, de ahogy kimondta a hulla elkezdett feltápászkodni és hörögve folytatta útját felénk.
- B@zmeg vigyázz! - Ordítottam az Oroszra aztán újra célra tartva a fegyvert lőni kezdtem.
És ismét mindenki tüzet nyitott.
Egy újabb teljes sorozat után ismét elvágódott. De ezúttal már a savba dőlt. Egy utolsó halál hörgést még kiadott magából, közben a sav villámgyorsan pezsgő tablettaként bontotta le a fejét.
- És ez mi volt? - Kérdezett újra az Őrmester.
- Őrmester! Legyenek óvatosak! Úgy nézem aki még él és mozog idelent, az valahogy zombivá változott.
- Zombivá? Ne beszéljen zöldségeket Hadnagy! Én nem ezt láttam idelent.
- Őrmester! Hagyja ezt és ha bárki olyat lát aki nem mi vagyunk, akkor ne spóroljon a lőszerrel!
- Vettem! - Mondta az Őrmester aztán bontotta a kapcsolatot.
- Na ez vérfagyasztó volt. - Mondta Afanaszij, aztán tovább mentünk, a hullát kikerülve.
- Érted már Öcsi miért kell ébernek maradnunk? - Kérdezett Pavel a srác felé.
Az meg csak nagyot nyelve bólogatott.
Tovább haladva egyre nyugtalanabbak lettünk. Ez az Őrmesteren is feltűnt, mert időnként többször is helyzetjelentést kért tőlünk.
- 3-as osztag jelentést! 3-as osztag! Jelentkezzen! Hallanak engem? - Kérdezett az Őrmester a másik csapat felé, de semmi. Aztán nekünk szólt.
- Hadnagy! A 3-as osztag nem válaszol. De a helyzetjelzőjük még aktív jelet küld. Odamegyünk ellenőrizni, hogy mi a helyzet.
Az Orosz a rádióhoz nyúl fél kézzel és beleszól.
- Rendben! De csak óvatosan!
- Meglesz! - Jön a vissza igazolás, aztán bontja a kapcsolatot.
Pár perc séta után azonban lövöldözést hallunk. Iszonyatosan vissz hangzik, rémülten kapjuk fel a fejünket.
Nézelődünk körbe körbe, közben az Orosz a rádión próbálkozik.
- Őrmester! Jelentkezzen! Mi történik?
Aztán hirtelen fülsüketítő zaj jön a rádióból.
- Itt van! Vissza kell vonulnunk! Túl erős! - Hallatszik az Őrmester csapatának hangja.
- Őrmester jelentkezzen! Mondja el hogy mi van!
Aztán végre az Őrmester is megszólal.
- Most nem érek rá Hadnagy! Épp tárgyalok valakivel! - Közben hallani ahogy elenged egy hosszú sorozatot.
- A francba! Gyerünk srácok! Odamegyünk! - Mondja az Orosz, erre mind elindulunk futólépésben.
Rohanunk ahogy csak tudunk, másra nem hagyatkozhatunk, követjük a lövések hangját. Persze ilyen vissz hangban nehéz dolog. Aztán újabb elágazáshoz érünk.
- P*csába! Most merre? - Kérdezte Pavel.
Csak nézelődünk körbe körbe, az Orosz meg a térképet nézegeti a PDA-ján.
- Ne széledjetek szét nagyon! - Szól nekünk az Orosz.
A sötét elágazásban elég nehéz szétszóródni. De a parancs az parancs. Épp az Oroszra nézek, amikor meglátok valamit osonni. Nem túl jól látni de mégis láttam.
Aztán többször is látom de a többiek nem figyelnek.
- Srácok! Asszem láttam valamit! - Mondtam.
- Mit? - Kérdez Pavel, de nem válaszolok.
Hirtelen az Oroszra pillantok amikor elordítom magam.
- Vigyázz Orosz!!! - Aztán lőnék, de az a valami megragadja az Oroszt hátulról.
Próbálok rá lőni a lényre, így sikerül eltrafálnom az egyik lábát. A dög felordít, aztán elengedi az Oroszt. Ő meg amilyen gyorsan csak tudja az AK-ja tusával gyomron vágja a lényt, aztán pördül egyet és egy sorozattal leteríti.
Közelebbről megvizsgálva az ólommal bélelt szörnyet, meglátjuk hogy pont ugyanolyan, mint ami egykor engem támadt meg a kordonnál, csak sötétebb a bőre.
Az Orosz megkönnyebbülve mondja.
- Kösz! Megmentetted a bőrömet.
Erre én nyugodtan tárazok újra, közben fel se nézek a fegyverről és mondom.
- Most már kvittek vagyunk.
Hirtelen aztán hatalmas ordítást hallunk, az egész alagutat betölti. Majd egyre több és több hang, míg végül megpillantjuk hogy egy kisebb csapat világító szempár tart felénk.
- OTT JÖNNEK! - Kiáltja el magát az Öcsi és célra tartja a fegyverét. Mindannyian lőni kezdünk a világító pontok irányába, majd mikor már pont odaérnek hozzánk a tűzfal megállítja őket.
Gyorsan végzünk azzal a párral ami felénk tartott, de ez sem volt elég egyre több léptet hallunk az egyik alagút irányából.
- Tűnjünk innen! - Szólt az Orosz, majd elindultunk az Őrmester felé.
Tovább haladva, abban reménykedve hogy sikerült leráznunk az üldöző szörnyeket elértünk egy sarokhoz, ami mögül villódzást láttunk, sorozat lövés hangjait, ordításokkal és halálsikolyokkal keveredve.
Befordulunk hirtelen erre megpillantunk valami hatalmas lényt, ami épp az egyik katonát tépi ketté hatalmas karjaival.
A Dög először rálép a katona lábaira, erre az fájdalmasan ordít fel, aztán megragadja a másik karjával és kettétépi.
Erre a többi katona lövöldözve próbál vissza vonulni, csak az Őrmester tartja még magát egy helyben és lövi a szörny fejét.
De lény fogja a halott katona letépett felsőrészét és hozzávágja az Őrmesterhez, aki rögtön elesik.
Aztán a lény épp egy hatalmas csapással készülne kilapítani az Őrmestert, mikor az Orosz kilő egy gránátot a vetőcsőből, egyenesen a lény hátának.
De ez sem állítja meg. Csak lök rajta egy akkorát, hogy majdnem rálépett az Őrmesterre, de szerencsére mellé lépett.
Az Őrmester csak eltakarta az arcát, majd felnéz és amikor a lény dühödten felénk fordul kigurul a lény alól.
- Szóródjanak szét! - Ordít felénk.
Majd a lény elindul felénk. Elkezdjük lőni mind ahányan vagyunk, de ez sem állítja meg, csak tör előre a tűzviharban.
Aztán suhint egyet a hatalmas karjával felénk, de időben elugrott mindenki. Kivétel az Öcsi.
Őt a lény telibe kapta és akkorát mért rá, hogy szerencsétlen kölyök a falnak repült. Ahogy lepattant a falról, a földre esett és próbált elkúszni de a lény rálépett az egyik lábára amitől a srác iszonyatosat ordított.
- ÖCSI! - Ordítottam egyet, aztán odaszólt az Orosz.
- Majd én megyek! - Azzal már neki is indult a hatalmas lénynek és lőtte úgy ahogy csak tudta. A lény készült volna végezni a kölyökkel, de az Orosz sorozatai megzavarták. A lény gyorsan az Orosz felé figyelt és lemászott a kölyök lábáról.
Többször is az Orosz felé suhintott a hatalmas karjával hogy őt is elkapja de az Orosz túl gyorsnak minősült neki, mert többször is elugrott a támadás elől.
Az Őrmester meg közben folyamatosan lőtte a lényt és figyelt, nehogy eltalálja az Oroszt. Majd elindult a földön fekvő kölyök felé.
Mi közben folyamatosan lőttük a szörnyet, de ez sem bizonyult elégnek. Az Orosz pedig már egyre jobban fáradt.A lény aztán felemelte az egyik karját a magasba és a földre dobbantott egy akkorát hogy megmozdult az egész föld. Majdnem elestünk de szerencsére talpon maradtunk. Persze Pavelt fejbe kapta egy törmelék ami a plafonról szakadt le a lökéshullám hatására. Én gyorsan ledobtam az AKsu-t a földre, kivettem Pavel kését a tokjából, elővettem a sajátomat és a szörny felé futottam, aki épp az Orosszal törődött.
Amikor pont hátat fordított nekem a nagy dög, felugrottam a hátára és belevágtam a késem a húsába.
A lény ordított egyet majd megpróbált lerázni de nem sikerült neki.
Én meg csak a másik kést folyamatosan a lény fejébe vagdostam, miközben a másikba kapaszkodtam.
- Csak ennyi telik tőled?! - Ordítottam el magam, közben folyamatosan csak a fejét szurkáltam a késsel.
- Ez az Jeges! Kapd el!
- Adj neki! - Ordítottak a többiek.
- Jeges! El onnan! - Kiáltott az Orosz.
Persze későn szólt, mert amikor odafigyeltem a szörny megtámasztotta a karját és úgy megrázta magát, hogy a kés kiszakadt a húsából én meg neki repültem a falnak és ráadásul az egyik kés beleállt a vállamba.
Felordítottam fájdalmamban.
Aztán azt veszem észre hogy az Orosz odarohan és felsegít, majd a kezembe nyomja a pisztolyát.
- Gyerünk! El kell tűnnünk innen! - Kiáltott az Őrmester, miközben a kijárat felé araszolva tűz alatt tartotta a még mindig kapálódzó szörnyet.
Mi is utána mentünk és közben lőttünk a szörnyre, aki most eszmélt föl a késes támadásból és megindult utánunk a szűkebb alagúton keresztül.
Futva mentünk a kijárati létrához, a lény meg dühödten utánunk, mikor hirtelen egy hatalmas robbanás tört elő a semmiből, minket hátra repített, a szörnyre meg rászakadt az egész.
Aztán nagy csönd, egyedül a törmelékek kopogását hallani, meg a köhögéseket ahogy fulladozunk a hatalmas portól. Hamarosan oszlik a por, mindenki felkel a földről és az alagút irányába néz.
A szörnyre rászakadt egy része az alagútnak, de még mindig él és lélegzik csak már halálán van.
Próbál felkelni a földről hogy kimásszon és megöljön minket, de a hatalmas törmelékek nem engedik.
Aztán az Őrmester lép oda hozzá, akire ráordít minden dühével. Az Őrmester meg felkapja az AK-t a földről és egy hosszú sorozattal végre elnémítja a dögöt. Persze nem bízza a véletlenre a dolgot, még utána is beleenged egy sorozatot.
Miután mindenki feleszmélt a robbanástól az Orosz odafordul az Őrmesterhez.
- Ez mi volt?
Az Őrmester egy kisebb mosollyal, elégedetten mondja.
- Gyorsan telepítettem még egy pár csillagaknát.
Az Orosz ezen csak meglepődve néz, majd azt mondja.
- Na jó! Ez nem volt rossz. Kaparjuk össze a többieket és irány a felszín.
- Tegyük azt! - Mondta az Őrmester is.
Engem felsegítettek a földről, az Öcsinek meg elkötötték a lábát, amit darált hússá változtatott az a nagy dög.
Végül Afanaszij odaszól az Orosznak.
- Hé Orosz! Vele mi legyen? - Szólt és mutatott egy halott katonára, akinek a testét a robbanás lökte el idáig.
- Rakjátok zsákba be és menjünk. - Mondta, azzal Pavel és Afanaszij nekikezdtek a zsákolásnak.
Aztán elindultunk felfelé a létrán. A felszínre érve az Orosz félre lökte a csatorna fedelet, majd kimászott és utána segített a többieknek is kimászni.
Ahogy megvoltunk szóltunk a rádión az Intézetnek hogy segítségre szorulunk. Erre ők kiküldtek egy kocsit értünk. Felpakoltunk a kocsira, aztán irány vissza az Intézethez.
Odaérve a kapun át behajtottunk az udvarra és rögtön az Intézet épülete előtt megállva kiáltottunk orvosért.
- Hol van egy Felcser?! - Ordított az Orosz, közben többen is odarohantak a katonák közül hogy segítsenek.
Erre az egyik tudós jött ki az épületből és nézte meg a sebesülteket. Először az Öcsivel kezdte, majd utána jött Pavel és én.
A halott katonát a zsákban pedig két másik katona emelte le a kocsiról és tették le a földre.
Miközben valamennyire elláttak minket a Főhadnagy is lejött az épület elé és kérdezte az Oroszt és az Őrmestert hogy mi történt.
- Hogy mi történt? K*rva nagy mészárszék volt! Az történt! - Mondta az Orosz ingerülten.
- És a csapat többi része? - Kérdezte a Főhadnagy.
- Ennyien maradtunk Főhadnagy úr! Egyedül ezt az egy ördögöt tudtuk kihozni. - Mondta az Őrmester, közben rámutatott a fekete zsákra, amit a két katona vitt be az intézet épületébe.
- És? Szereztek valami mintát? - Kérdezett újra a Főhadnagy.
- Jeges meg van még? - Kérdezett az Orosz felém, én meg a hordágyon feküdve kotortam elő a zsákomból a lőszeres dobozt amiben a fura valami volt.
Az Orosz felnyitotta, majd megmutatta a Főhadnagynak, aki elképedt arcot vágott. Aztán vissza csukta a dobozt és erre a Főhadnagy azt mondta.
- Jól van! Jó munkát végeztek. Menjenek lássák el magukat, gyógyuljanak később még visszatérünk erre a csatorna ügyre. - Aztán vissza ment az épületbe.
Amint a tudósok nagyjából elláttak, bevittek minket hordágyon az Intézetben kialakított gyengélkedőbe.
Ott ágyba kerültünk és mindenkinek ellátták alaposan a sebeit. Pavelnek csak a fejét kellett bekötözni, nekem viszont a kés átment a karomon, több helyen zúzódásaim voltak és eltört egy bordám. De azt mondták rendbe jövök.
De mégis csak az Öcsi járt a legrosszabbul. Elvesztette a jobb lábát, több csontja eltört és sokkot kapott.
Nem is reagált semmire, csupán folyamatosan a plafont bámulta és vacogott. Este néhány alkalommal arra is ébredtünk hogy rémeket lát. Szegény kölyök.
Szerencsére holnaptól ahogy rendbe jön egy kicsit, kivonják innen. Talán az ad neki némi nyugalmat.

 

[Enigma-108]

Ez valami döbbenetesen jó lett ! lövés1

 

[Blackacehun]

A napok eleinte unalmasan teltek itt, beleástuk magunkat a papírhalomba, amit a katonák adtak kölcsön nekünk. Elég sok időnk elment arra, hogy mindet digitalizáljuk és az olvashatóságán is javítsunk. Rengeteg információval szolgáltak a számunkra, de néhány kulcsdokumentum még mindig hiányzik. Talán majd a csatornarendszerben megtaláljuk a többit. A katonasággal is sikerül egyre jobb kapcsolatot kialakítani, főleg miután a digitalizált dokumentumokat ők is megkapják, ennyivel is könnyítve a dolgukat. Megérkeztek a felszereléseink is, így az egykori szolgálati szállást berendeztük labornak és gyengélkedőnek.
Az egyik nap Karija, a csinos és szemtelenül fiatal segítségünk szinte gyermeki izgatottsággal sietett be hozzánk, a kezében egy furcsa képződményt tartva. Igen érdekes, furcsa alakú kőnek látszó valami, érhálózat szerűen vörös csíkokkal tele. Azért állíthatjuk, hogy kőszerű, és nem kő, mert ahhoz képest, hogy nemrég hozta be a hóból, egyáltalán nem volt hideg, sőt... kellemesen meleg volt, és melegséget árasztott magából. Valamint észrevettünk még egy furcsaságot, ami jelen ismereteink szerint teljességgel hihetetlen, de mivel a saját szememmel láttam, így elhiszem. Néhány napja, amikor a keresésére indult csapattal találkozott, akkor szerzett egy csúnya sérülést a keze fején, de olyat, hogy össze kellett varrni. Ezt a sérülést még ma reggel is láttam a kezén, elég csúnyán festett még mindig. Viszont most, amikor a képződményt a kezében tartotta már nem láttam a sebet, de nyomát sem, hogy valaha sérülés lett volna a kezén.
Mikor ezt mondtam Karijának is és Andrejnek is, meglepetten nézték a lány kezét, és egyetértettek velem abban, hogy valóban minden nyom nélkül eltűnt a seb. Akkor már egy pozitív tulajdonsága biztosan van, jelentősen gyorsítja a sebek gyógyulását. De van-e valami káros hatása is? Esetleg sugárzást bocsát ki? Elő a dozimétert, és lássuk... meg se moccan a mutató, meg se csippan a műszer, tehát nem radioaktiv, ez jó. Viszont az egyik rádió adó-vevő érdekes hangot ad ki a közelében, tehát valószínűleg valamilyen rádiófrekvenciás sugárzása van, folytassuk a munkát ezen a vonalon. Van a laborban egy kombinált frekvenciamérő műszerünk, ami 0Hz-től egészen 2,5 GHz-ig tud mérni. Beállítom, hogy 1 Hz-es lépésekben haladjon felfelé, jelet keresve. 1038 Hz-nél éles csipogás hallatszik, akkor ezek szerint ezt a frekvenciát figyelve megtalálhatjuk ezt a képződményt. Távolodom tőle, és 7 m-es távolságból már alig érzékelhető a jel. Tehát akkor ha az embereket felszereljük ilyen frekvenciamérőkkel, akkor könnyebben találhatnak ilyen képződményt. Le is adjuk a rendelést a központnak, kísérleti célokra kérünk 10 db mérőmodult, építünk belőle kis detektorokat és felszereljük vele a járőr és felderítőcsapatok vezetőit.
Egyik reggel jön a főhadnagy, hogy készítsük elő a gyengélkedőt, mert lehet, hogy több sebesült fog érkezni, 3 osztag lemegy a föld alá, megnézik, hogy mi is van ott pontosan. Rendben, várni fogjuk a sebesülteket és képességein szerint ellátni, de úton van már két rendes harctéri orvos is, nem tudjuk mikorra érnek ide... Az akció közben hallgatjuk a rádióadásokat, és sajnos azt halljuk, hogy valami igen kemény ellenféllel találkoztak az emberek odalenn. Az ádáz küzdelemnek sajnos nagyon szomorú vége van... Senki sem úszta meg sérülés nélkül, és sajnos több a halott, mint a sérült, viszont a lényt - ami ezt a pusztítást végezte az emberek között - sikeresen megölték. Időközben megérkeznek az orvosok is, és mindannyian az érkező sérültek ellátásán dolgozunk. Karija keményen állja a sarat, teszi amit mondanak neki, úgy dolgozik, mint egy profi. Nagyon jó kézügyessége van a lánynak, és a hasonló korúaktól szokatlan kitartást látunk rajta.
Az egyik katona egy lőszeres dobozt adott a kezembe, amiben egy zselészerű képződmény volt, érdekes, kékes színnel világított. Andrej átvitte a laborba, hogy megvizsgáljuk, valamit áthozta azt a képződményt, amit Karija hozott, és odaadta annak a katonának, akinek a vállát átszúrta egy kés, reméljük nála is úgy működik, mint Karijánál. Közben beszélgettem azzal a katonával, aki hozta a képződményt, és azt mondta, hogy úgy érzi sokkal kevésbé fáradt el most, máskor a hasonló bevetések alatt. Valószínűleg ennek a képződménynek az a hatása, hogy csökkenti a szervezet fáradását, meggyorsítja a pihenést. Amikor visszaérek a laborba, a többiek már vizsgálják a képződményt, radioaktivitás ennél sem tapasztalható, és amikor a rádiófrekvenciás mérés készül, akkor ez a képződmény is 1038Hz-nél ugyanazt a csipogást tapasztaljuk. Tehát akkor a detektorpaneleket erre a frekvenciára kell hangolni, és akkor valószínűleg még több, különféle képződményt is találhatnak a figyelmes emberek. Már csak a kolléga és a katonák által leírt anomáliákat kellene valahogy vizsgálni, és akkor talán ahhoz is tudnánk felderítő műszert készíteni. De ez a jövő zenéje... A főhadnagy szerint amint a katonák újra bevethetőnek érzik magukat, vissza akarnak menni az elesett bajtársaikért. Mivel van tapasztalatom az ilyesmiben, így velük fogok tartani én is és segíteni a felderítést valamint a keresést.
Közben dolgozunk a detektorok összeszerelésén is, Andrej készíti a terveket és a dokumentációt, Karija és én pedig szereljük össze őket. A lánynak meglepő műszaki érzéke van, szerintem ezen a vonalon kellene tovább haladnia, és kiváló technikus lesz belőle.
Ma bejött hozzám az egyik katona, és szól, hogy a főhadnagy engedélyével holnap reggel ismét lemennek az alagútba a halottakért, és hogy mondta a főhadnagy, hogy szeretnék velük tartani. Így van. - erősítem meg a főhadnagytól hallottakat. Rendben, délelőtt kilenckor találkozunk a lejáratnál. Ott leszek - felelem, majd előkészítem a bevetési ruhát, feltöltöm az éjjellátó és a sisaklámpa akkuját, valamint a kis sisakkamerát is előkészítem, sose árt ha ott van velem. Fogok még két detektort, egy lesz nálam, egy pedig a szakaszvezetőnél. Este korán lefekszem aludni, valami azt súgja, hogy hosszú lesz a holnapi nap...

 

[Markal]

Épp a kapott papírhalmokból bogarásztuk, ki a használható információkat, mikor értesítettek, hogy mindjárt megjön a felszerelés. Na végre! Gondoltam, hogy ki is megyek személyesen fogadni a szállítókat. Ahogy kiléptem elkezdett havazni, de a teherautó még nem érkezett meg. Amíg kint várakoztam észrevettem, hogy Karija ott ül a fal tövében nem messze. Amíg nem jönnek meg addig legalább beszélgetek vele egy kicsit. Csak akkor vett észre miután odaértem hozzá, majd leülve mellé megszólítottam.
- Lenne egy kérdésem. A neved Karija, de egyesek Kaijának neveznek. Miért?
Először csak sóhajtott egy nagyot, majd elmondta.
- Karija a nevem, de még kislány koromban rám ragadt a Kaija becenév.
- Értelek. Egyébként hány éves vagy? Rendkívül fiatalnak tűnsz.
- Tizenkilenc
- Hihetetlen. Férfiakból is csak a legedzettebbek jönnek a Zónába, s gyakran ők is akaratuk ellenére kerülnek ide. Téged mi cél vezérelt ide?
Mély gondolkodásba kezdett, gondolom nem szívesen beszél róla. Épp mondtam volna, hogy nem kell válaszolnia, ha nem akar, de megszólalt.
- A családom szegény. Pénzre van szükségük, ezért jöttem ide. Gondoltam, hogy egy ilyen feltérképezetlen helyen bőven akadnak kiaknázatlan lehetőségek. És hát sikerült - dolgozok, még ha nem is egy átlagos munka ez.
- Remélem, megtalálod a szerencséd. Ha nem bánod, én most megyek - válaszoltam neki, mert pont megérkezett a teherautó -, vár a munka. Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem.
Felálltam és elindultam, hogy megmutassam a pakolászó katonáknak, hogy mit hová rakjanak. Miután mindent a helyére sikerült rakni, szép lassan elkezdtem kipakolni a mérőberendezéseket. Már majdnem minden meg is volt, mikor Karija nagy izgalommal befutott hozzánk és egy érdekes dolgot fogott a kezében. Első rálátásra egy egyszerű vörös csíkokkal teli kőnek, de kétlem, hogy sima kő lenne ezen a helyen. Kerenszkij professzor hívta föl a figyelmemet, hogy Karija kezén lévő csúnya seb teljesen eltűnt. Mindketten meglepődve néztük meg a kezét és tényleg! A sebnek már szinte nyoma sem volt. Ezek szerint ez valahogy felgyorsítja a sejtek regenerációs képességét, gy bármely seb, vagy sérülés gyorsabb gyógyuláshoz vezet. De mi van, ha radioaktív? Meg is néztük a mérővel, de meg se moccant a mutató, így legalább biztos veszélytől nem kell tartanunk, de mi van ha vannak mellékhatásai? Épp ezen agyaltam, mikor Kerenszkij professzor felkapta az egyik rádió adó-vevőt. Állítása szerint valamilyen hangot ad ki, tehát valamilyen rádiófrekvenciát bocsájt ki. Miután szép lassan végig haladtunk a skálán 1038 hz-nél adta ki a műszer a pontos adatot. Tehát ezen a tartományon kell keresni ezt a képződményt. Még a prof letesztelte, hogy meddig képes érzékelni a jelet, így szép lassan hátrált a képződménytől a műszerrel a kezében. Úgy durván 7 méter jött ki, viszont legalább volt már valamink, amivel érzékelni tudjuk őket. Rendeltünk újabbakat ebből az eszközből és elkezdtünk kidolgozni egy praktikusabb mérő eszközt hozzájuk.

Már meg is volt az elképzelés, mikor a főhadnagy bejött, hozzánk, hogy készüljünk esetleges sérültekre, mert hamarosan lemennek a kijelölt osztagok. Hozzá tette, hogy útba vannak ide rendes katonai orvosok, de addig nekünk kell ellátni őket, míg nem jönnek meg. Miután a katonák lementek, figyeltük a rádióadásokat és hamar tűzharc alakult ki odalent. Habár sikeresen megölték a régebben említett szörnyet, sajnos néhány ember belehalt, míg sokan megsebesültek a harc során. Miután kiértek, hordágyra kezdték őket pakolni és bevitték őket. Láttam, hogy Karija egész szépen, hatékonyan segédkezik a sebesülteknél. Ügyes leány ő, majd össze fog jönni itt neki. Kerenszkij professzor is ott sürgölődött a sebesültek közt, ilyenekre való kiképzése miatt, de nem sokkal később oda jött hozzám, egy lőszeres dobozzal. Kinyitva egy másik zselészerűen kinézetű képződmény volt benne. Gyorsan bevittem a laborba, majd felvettem a vörös színű követ, hogy gyógyító hatásával segítsen a rászorulókon. Kihozva oda adtam az egyik katonának, akinek a vállát jól átszúrta egy kés. Remélhetőleg nála is úgy működik, majd mint Karijánál. Visszamentem a laborba, hogy megvizsgáljam az új képződményt, de kiderült, hogy ez sem bocsájt ki sugárzást és ennek is a rádiófrekvencia kibocsájtása megegyezik az előzőével. Nos erre egy már van egy tézisem, vagyis ez a frekvencia univerzális ezen képződmények között, így elméletileg mindegyiket meglehet találni ezen a tartományon való érzékeléssel. A másik elméletem, hogy ugyan így az anomáliáknak is biztos lesz egy univerzális tartományuk valamiben, ahol, majd érzékelni lehet majd őket. Ezt még nem osztottam meg senkivel, de amint sikerül bizonyítanom a második gondolatomat, akkor fogom ezt megosztani.

A sebesülteket a megérkező orvosok vették át, így visszatértünk eredeti munkákhoz és elkezdtük a képződmények érzékeléséhez való detektor kidolgozását. Karija szintén nagy ügyességet mutatott a technikai dolgok szintjén, így már biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a szerencséjét előbb- utóbb. A megállás nélküli munka meg is hozta gyümölcsét. Sikeresen elkészítettünk két prototípust. A prof. említette nekem, hogy holnap reggel ismét lemennek és ő is velük tart, így elvinné a két prototípust éles tesztekre. Én beleegyeztem így azonnal át is adtam neki, de mivel egy kicsit elfáradtam a mai napon, így én is korán este feküdtem le aludni. Majd a következő nap, próbálom bebizonyítani második elméletem.

 

[domotor]

Az alagútban barangolva, eljutottunk arra a helyre, ahol a hullákat találtam. Üres. Teljesen kong az ürességtől. Egyik katona megszólal:
-Uram, ez az a hely?
-Igen.
-De a hullák eltűntek!
-Né má gyerek! Atomfizikusnak készülsz ennyi intelligenciával?
Nevetnek. Ekkor lövéseket hallunk. A másik csapat jelenti, hogy megvannak. Sétálgatnak. Élő holtak lettek. Nagyon jó! Eddigi felderítős életemben még soha nem találkoztam ilyennel. Ahogy sétálunk tovább, egyre több furcsa zajt hallunk. Aztán észreveszek egy embert. Felemelem a fegyveremet, és a többiek is.
-Állj!
Semmi válasz, csak elindul felénk.
-Állj vagy tüzet nyitunk!
Nem áll meg. Aztán megint megszólalok:
-Ez a Hadsereg! Én Denis Mihalikov GRU tiszt vagyok! Tegye le, ami a kezében van, és ÁLLJON MEG! Különben tüzet nyitunk!
-Uram! Nem lehet, hogy ő is olyan sétáló hulla?
Semmi válasz, csak sétál felénk.
-Tüzet nyiss!
És 5 lövés dördül egyszerre. Az ember megáll, és összeesik.
-Ez egy ember volt, ahogy elnézem.-szólalok meg.
-De mit csinált itt lent? Fegyvertelenül?
-A többitől kérdezzük meg!-Szólal meg egy baka, és nyomban tüzet nyit.
Hátra fordulok, egy egy csapat rohan felénk.
-Fegyvert szegezz és tűz!
Célzok, és tüzet nyitok. A lövések zaja átjárja az egész alagútrendszert. A dögök meg hullanak, mint a legyek. De nem fogynak. Csak jönnek, jönnek. Egy gránátot kibiztosítok, és eldobom.
-Földre!
Leugrunk, és leszorítjuk a fejünket. A robbanás jól fejbe vágott, elszédültem. Mikor kitisztult a világ, akkor láttam, hogy megint beomlasztottam egy alagutat. Akkor kaptam a hírt, hogy a hármas csoporttal Elindultunk az utolsó ismert pozíciójukhoz. Benézünk a terembe, és egy kész mészárszéket pillantottunk meg. Mindenütt hullák, legalábbis darabok.
-Mi történt itt?-kérdezi egy katona.
Körbe néztem a hullák körül, és figyeltem a jeleket. Majd a tizedes odajött hozzám.
-Uram. Mi ez?
-Fogalmam nincs. Ilyet legutóbb akkor láttam, mikor egy vonat elkapott egy csapatot. De itt lent nem hiszem, hogy vonat lenne. Valami más volt.
-Robbanás?
-Nem hiszem. Nincs égés a sebek körül. Ezeket szétszaggatták.
-Mi tehette ezt?
Mielőtt bármit mondhatnánk morgást hallunk. Megfordulunk és akkor szakad be az ajtón a tegnapi dög. Elkezdjük lőni, de semmi haszna. A dög felém rohan, de a tizedes félre lök. Elkapja őt, és kettétépi. Elordítom magam:
-TÜZET NYISS!
Megint sorozni kezdjük, de nem megy.
-Tartsátok fel! Kieszeltem valamit!
Kirohanok az egyik alagútba, és gyorsan leteszek mind a két oldalra 5-5 csillag aknát. Aztán veszem észre, a másik csapat, az Oroszék is ott vannak. Basszus! Akkor ez nem jó, ők is elindíthatják az aknákat. Többet, 20 méternyi drótot húzok ki "jojóból" és lazán átfűzöm a csillagokon, majd a derekamra kötöm. Szólok, hogy indulás. Az egyik sebesültet felkapták, és elindultak az aláaknázott alagút felé. Én is elkezdtem utánuk rohanni, de gyorsan, hogy megfeszüljön a drót, mikor a dög odaér. Amikor már közel vagyok a végéhez, rántást érzek majd robbanást. Megfordulok, és a dögre ráomlott az alagút. Visszamegyek, és befejezem, majd kimegyünk az alagútból. Visszatérve a helyőrségre, lepakolok és pihenek egy kicsit. Majd felmegyek a parancsnokhoz.
-Uram!
-Denis! Örülök, hogy látom. Mi járatban?
-Uram! Az akció teljes csőd volt. Vállalom a felelősséget.
-Hm... Senki nem felelős azért, ami ott történt. Szerencse, hogy megúszták ennyien.
-Értettem uram.
-Lelépni!
Visszamentem az alvóhelyre. Ekkor kaptam a PDA-n egy üzenetet. A GRU parancsnokság.
"Denis Mihalikov Őrmester.
Őrmester! Azt a hírt kaptuk, hogy a zónában különféle élőlények alakultak ki. A GRU parancsnokság úgy döntött, hogy teljes offenzívát indít a Zóna ellen. Ebben az akcióban kivétel nélkül MINDEN GRU ügynök részt vesz. Holnap 15:00-kor 39 GRU katona érkezik a Zónába. Maga is ott lesz a tájékoztatón, amit a fő barakkban tartunk. A feladatát ott kapja meg. A mostani akcióját felfüggesztjük. Holnapra ott legyen!

Miodrag Kulikov őrnagy."


Ilyet már régen láttam. Legutóbb, mikor ilyen feladatot kaptam,az még Dagesztánban volt, mikor a táborunkat lerohanták. Akkor is, 25 GRU tisztet küldtek oda. 25 akkoriban nagy szám volt. 3-4 embert szoktak küldeni egy tábor ellen, ha 10 fölött küldenek akkor már baj van. És most 40 GRU ügynök lesz itt. És a katonáknak fogalmuk sincs róla, hogy mekkora szarban vagyunk.

 

[Capt Axon]

Miután bevittek minket a gyengélkedőre, azóta kezdünk gyorsan helyrerázódni. Már nem fáj a vállam, köszönhetően az egyik tudósnak, aki valami fura kőszerű valamivel kezelte a sebet. A bordám is rendbe jött valamennyire és nyomtalanul eltűntek a zúzódásaim is. Furcsa az a valami, de mégis hatásos azt meg kell hagyni. Már újra lábra tudok állni és munkába állni, de azért a fájdalom még megvan valamennyire. Néha még mindig az oldalamhoz kapok ha megerőltetem. Jó. Rendbe hozott az a cucc az oké, de azért még nem tökéletes. Azért biztos ami biztos egyenlőre még befáslizom.
Kaija is jól beilleszkedett a tudósok közé. A gyengélkedőn segített mind az orvosoknak, mind a tudósoknak. És remekül ellátta a sebeinket.
És persze Pavelnek is jól van már a feje, és végre az Öcsi is megszólalt. Végre eszik, iszik, újra képes beszélni és nem lát rémeket. Az éjszaka kivételével. Éjjel még mindig rémálmokra riad fel úszva a hideg verítékben.
Szegény srác. Túlélte és fel is gyógyult annyira amennyire lehetett, de hogy ez maradandó lelki problémákat okozott neki az biztos.
Mindegy. Szerencsére ma ahogy rendbe jött, már megkapta a leszámolási papírokat és el is indul kifelé ebből a tébolydából.
Még utoljára elbúcsúztunk tőle aztán felraktuk az első járműre ami a kordonhoz tart és többet nem is láttuk.
De vessünk pár pillantást a napi harci helyzetre is.
Az Orosztól hallottuk hogy újra megkísérel lemenni oda, hogy felhozza az elesett társaink maradványait.
És...Mivel egyedül nem mehet, habozás nélkül csatlakoztunk hozzá a következő pokoljárásra.
Eleinte szokás szerint tiltakozott, hogy sérülten nem mehetünk és ezért egy új csapatot is vinni akart magával, de ez nem hatott meg minket. Rávettük hogy mégis engedjen minket.
Afanaszij nem volt kérdéses, mivel ő megúszta az egész esetet pár horzsolással és vágással, ezért abszolút mehetett. Az Orosz....Neki csak a szörnnyel való küzdelme során sikerült beszereznie egy szép sebet a kopasz burájára. Mind ketten megsérültek legalább annyira, hogy ettől még harca készek voltak.
Egyedül én és Pavel voltunk sebesült listán. Ezért nem mehettünk volna. De mégis megyünk.
Aztán még az is kiderült hogy az egyik tudós is szándékozik velünk jönni. Hát....Mit mondhatnék? Nem egy leányálom odalent megdögleni, de ha ezt is vállalja akár akkor miért ne jöhetne?
És ráadásnak az Orosz az Őrmestert is bele akarta rángatni újra a sz@rba, de ő ezt már nem vállalta.
Másnap amint mindenki menet kész volt felszerelkezett a vissza téréshez.
Mivel a késes "bal" jelenetem után sikeresen elhagytam az AKsu-mat, a raktárosnál új fegyvert szereztem be. A választásom ezúttal, ha már "szabad a vásár" egy AK-74-re esett. Hozzá tetszés szerint egy szuronyt választottam. Azért mégis jobb hogy a tudat bennem van, hogy ha kifogy a fegyver akkor is ölésre kész. Így legalább nem érhetnek kellemetlen meglepetések. Max ha tényleg harc közben fogy el a muníció.
Amint megkaptam az új fegyverem és hozzá a szükséges dolgokat, rögtön újra csatlakoztam az Orosz csapatához.
A futás még kissé nehézkes volt. Levegőt elég nehezen kaptam, de azért ment. Ahogy odaértem az Oroszhoz, egy kicsit még fájlaltam az oldalam.
- Harcképes vagy még Jeges? - Kérdezett felém az Orosz.
- Megvagyok. - Mondtam. Erre az Orosz odafordult az Őrmesterhez.
- Biztos nem jön velünk Denis? Mert azért lássuk be, eddig csapatként egész jól dolgoztunk.
Az Őrmester csak megvonta a vállát egyszerűen és kissé mosolyogva felelte.
- Áh! Köszönöm, de nem. Azt a nagy dögöt már elintéztem. Tehát...tulajdonképpen nekem már nincs munkám ott. Meg aztán....Így is folytatnom kellene a küldetésemet. Szóval köszönöm az ajánlatot, de kihagyom.
Az Orosz csak elmosolyodott ezen, aztán kezet fogva az Őrmesterrel annyit mondott.
- Megértem. Azért mi is köszönjük a segítségét. További jó szerencsét Őrmester!
Aztán felpakoltunk a kocsira és elindultunk a gyárnál lévő csatorna lejárathoz, ahonnan utoljára feljöttünk.
A rutin ugyanaz volt. A csatorna fedelet fel, ketten lenéztek a járatba fegyverrel, majd mikor megbizonyosodtunk róla hogy biztonságos, akkor lementünk.
Egymás után mentünk le, és akik már leértek biztosították a területet, míg az utolsó ember is lemászott.
Mikor már mind lent voltunk, elindultunk azon a járaton, amin keresztül menekültünk. Ugyanolyan volt, mint ahogy hagytuk.
El volt torlaszolva a rengeteg törmelék és a döglött óriás lény teteme által. Így elkezdtük eltakarítani lassan a törmeléket.
Egy páran fedeztük a csapatot, míg a többiek félredobálták a romokat a lény teteme körül.
Amint kész voltunk, a Professzor rögtön nekilátott tanulmányozni a döglött lényt.
- Szóval ez lenne az? - Kérdezte a Professzor.
- Igen. Egy komplett szakaszt képes volt lemészárolni egy maga. És végzett az Őrmester szakaszával is. - Válaszolt az Orosz.
- Elképesztő. - Mondta, aztán neki látott a munkának.
Vett egy pár mintát, csinált pár képet és ott helyben végzett egy anatómiai vizsgálatot is.
Eltartott egy kis ideig, mi közben pedig biztosítottuk hogy nyugodtan végezhesse a munkáját.
Mikor kész volt beljebb indultunk az alagutakban, hogy felkutassuk a többi katona holttestét. De amikor elértük a helyszínt, száraz vértócsákon kívül mást nem találtunk.
Döbbenten néztünk körül és forgolódtunk hogy mi történt a testekkel.
- Hova az istenbe tűntek a hullák? - Kérdezte az Orosz.
- Nincs ötletem. De maguktól nem sétálhattak el. - Jegyezte meg a Professzor.
- Hát....Én pedig merem gyanítani hogy a saját lábukon távoztak. Már meg sem lepődnék. - Mondta az Orosz egy vértócsa mellett guggolva.
- És azt hiszem erre mehettek. - Mondta, majd felállva a tócsa mellől a lámpáját egy sötét alagút felé fordította.
Ahol megvilágította láthatóvá váltak a földön lévő nyomok.
A földön végig húzott vércsíkból látszott hogy a hullákat elvonszolták. És volt egy pár szépen felismerhető véres lábnyom is mellette.
Elég valószínű, hogy azok a dögök vitték el a testeket, amik akkor az alagútrendszerben is ránk rontottak.
De ez esetben akkor nagy baj van. Ezek ellopták azt ami a miénk, és nekünk vissza kell szereznünk valahogy. Nem lesz egyszerű. De vissza kell hoznunk a mieink maradványait, ha fene fenét is eszik.
Ezt az Orosz is tudja, nem is véletlenül tölti csőre az AK-ját.
Őt utánozva mindenki csőre tölt, én még a szuronyt is felhelyezem a fegyverre. Biztos ami biztos.
A sötét alagútban járva nehéz a haladás és az érzés is egyre nyomasztóbb. Tetézi mindezt az, hogy az egész mélyén tömény dögszag terjeng. Aki teheti fintorogva takarja el az arcát kendőkkel, vagy a saját karjával. De vannak akiket nem zavar a szag.
Az Orosz például csak féktelen érdeklődéssel csörtet előre a sötét járatokban, a lámpát folyamatosan előre tartva. Mi pedig utána.
Egy darabig haladunk előre, majd hirtelen az Orosz lefékez és egy másik járat felé figyel. Az egész járatot sötétség borítja, sehol egy még működő lámpa.
Még a fejlámpáink fénye is alig volt hajlandó átvágni a sűrű sötétségen. De az Oroszt ez se tántorította el, egy rövid ideig tartó álldogálás után neki vágott a járatnak. Mi pedig ugyan gondolatban tiltakoztunk, de kényszeresen utána indultunk.
Nem tudni hogyan, de az Orosz szinte ösztönösen vágott át a sötét járaton, minden akadályt elkerülve.
Ahogy egyre mélyebbre értünk a alagútban, úgy lett egyre erősebb a szag is. Szinte gyomorforgató volt. Legszívesebben mind elhánytuk volna magunkat ott helyben, de ez nem a legmegfelelőbb alkalom erre.
Hirtelen egyet fordul az Orosz egy szobába és iszonyatos látvány tárul a szemünk elé.
Rengeteg hulla borítja a talajt, mindegyik arcán kétségbeesett sikoly, és ugyanakkor mind olyan száraz volt mintha egy óriási pók lakmározott volna belőlük.
Elszörnyedve bámuljuk a földet amit szinte teljesen beborítanak a szárazra szívott hullák, végül ahogy körbenézünk a teremben megtaláltuk az embereink holttesteit. Ezek nem voltak szárazak mint a többi, úgy néz ki nem rég rángatták ide őket.
Rögtön odasiettünk és vizslatni kezdtük a hullákat. Ezek bizony a mieink voltak, akiket az óriás lény kíméletlenül széttépett.
Valaki, vagy valami viszont ide hurcolta őket. Ebben egyetértettünk. Viszont nem sokáig tépelődtünk azon ki, vagy mi volt, hanem felkaptuk őket és zsákokba raktuk, majd visszavittük őket a felszínre.
Amikor már az utolsó zsákoknál tartottunk a Professzor is befordult a szobába. Ahogy az Orosz meglátta rögtön odasietett, megállította a Professzort és azt mondta neki.
- Öhm...Professzor! Nem hinném hogy ez a maga szemének lenne való. - És próbálta kitessékelni őt a teremből.
De a Professzor csak megvonta a vállát és azt mondta.
- Láttam már ezt azt én is. - Aztán belépett a szobába. Rövid ideig bámészkodott a teremben, aztán féltérdre ereszkedett és elkezdte vizslatni az egyik hullát.
- Hmmm...Érdekes! Egy csepp vér sincs a testükben. Vajon mi volt képes erre?
Az Orosz csak ránézett a Professzorra, aztán a hullára és azt mondta:
- Hát nekem van egy elképzelésem.
- Tényleg? És mi lenne az? - Kérdezte a Professzor érdeklődve, de aztán hirtelen egy hatalmas ordítást hallottunk meg. Azonnal mindenki az ajtó felé fordult és készenlétbe helyezte a fegyvert.
De semmi. Egy árva lelket sem láttunk az ajtóban.
- Nézzünk szét! De óvatosan. - Mondta az Orosz és erre mindenki szét széledve keresgélt.
A terem ajtaján kilépve jobbra fordultam és körbe néztem a folyosón, de semmi. Aztán sarkon fordultam és a folyosó másik végébe néztem ahol Pavel állt.
Pavel csak nyugodtan leengedte a fegyvert, aztán rám nézve megvonta a vállát.
Erre én is elkezdtem leengedni a fegyvert, de amikor Pavel háta mögött két világító szempárt pillantottam meg rögtön célra tartottam a fegyverem és lőni készültem.
- Pavel! El onnan! - Kiáltottam rá és közben intettem egyet, de késő volt.
A lény megragadta Pavelt a vállánál és az övénél majd nagy erővel a falhoz vágta, ő pedig a falról lepattanva hatalmas koppanással landolt a földön.
Rémülten néztem az esetet, majd amikor megláttam hogy a lény nagy sebbel lobbal felém tart, rögtön lőni kezdtem. De olyan nagy lendülettel jött, hogy képtelenség volt megállítani és könnyedén elért hozzám.
A rémülettől hátra estem, de a fegyvert továbbra is a lényre tartottam, ami meg a lendülettől vezérelve beleszaladt a fegyveren lévő szuronyba.
Ahogy a szurony átdöfte a hasfalát, fájdalmasan ordított fel és megragadta a fegyver csövét. De nem tétováztam sokáig, kapva az alkalmon rögtön meghúztam a ravaszt és keresztül lőttem rajta a tárban maradt maradékot.
Ez viszont megtette a hatását, mert a lény a pár lövés után rögtön hanyatt esett.
Megkönnyebbülten dőltem hátra a földön, aztán ahogy meghallottam, hogy a szörny még vonszolja magát a földön, feltápászkodtam majd egy hatalmas lendülettel belevágtam a haldokló lénybe a szuronyt.
A lövés zajára a többiek is idesiettek és kérdezték hogy mi történt.
- Jeges! Mi történt? - Kérdezett az Orosz.
- Ez a rohadék megpróbált rajtunk ütni. De elintéztem. - Mondtam, aztán amikor megláttam hogy Pavel nem mozdul rögtön odasiettem.
Féltérdre ereszkedtem és megnéztem hogy mi van vele.
- Pavel! Pavel! Hallasz engem? Jól vagy?
Hirtelen egy pár köhögés, majd kába tekintettel tér magához.
- Jézusom már megint? - Kérdezett mérgesen, majd elkezdett feltápászkodni.
- Mit megint? - Kérdeztem.
- Második alkalom hogy falat fogok.
Aztán a fejére nézve kissé elképedek.
- Öhm.....Szerintem felszakadtak a varratok. - Mondtam és mutattam a vérző fejére.
Ő erre a fejéhez nyúl és mérgesen bámulja a véres kezét.
- Na! Baromi jó! - Mondta.
- Legalább megúsztad ennyivel. Örülj hogy nem a fejedet vesztetted el! - Mondta az Orosz és erre hangosan felröhögtünk.
De nem tartott sokáig az öröm, hirtelen több irányból is hallani lehetett ugyanazt a félelmetes ordítást, amit az előbbi lénytől is hallottunk. Csak ezek kissé távolabb voltak.
Rögtön vállhoz emeltük a fegyvereket és minden irányba szét néztünk. De csak a hangjukat lehetett hallani. És azt hogy közelednek.
- Orosz! Tűnjünk innen a fenébe! - Mondtam háttal neki.
- Rendben! Támogatom. Afanaszij! Hány zsák van még? - Kérdezett hátra.
- Már nincs. Mindet felvittük. Egyedül még a Profra várunk.
- Jó. Nem várunk tovább! Mond meg neki hogy azonnal indulunk.
Erre rögtön berohant a Professzorért.
Amint kész voltunk mindennel rögtön elindultunk, közben folyamatosan figyeltük a hátunkat. A folyosón még mindig csak a közeledő szörnyeket hallottuk így siettünk. Gyorsan bezsákoltuk a megölt szörnyet is, majd indultunk volna kifelé, de akkor a folyosó végén már megpillantottuk őket. Nagyon sokan jöttek és nagyon gyorsan.
Erre azonnal tüzet nyitottunk mindannyian. A Professzor se volt rest, rögtön lőni kezdte a szörnyeket, de egyszerűen nem fogytak el.
Így a nagy darab Orosz medve a hátára kapta a bezsákolt szörnyet, majd futásnak eredtünk, folyamatosan hátrafelé lövöldözve.
A szörnyek viszont csak jöttek és jöttek. Elég sokáig futottunk, szinte már ösztönösen vágtunk át a sötét alagúton egészen a kijáratig de már alig bírtuk, amikor is elértük az alagút azon részét, ahol a megölt óriás volt. Az Orosz gyorsan odakiáltott nekünk.
- Pavel! Jeges! Gránátot! - Közben fél kezével az alagút plafonjára mutatott.
Mind a ketten megálltunk, elővettünk egy-egy gránátot, majd az alagúthoz vágtuk őket. Az Orosz közben pedig egy hosszú sorozattal ledarálta a plafon többi részét.
Amikor aztán a gránátok felrobbantak, az egész alagút beomlott a szörnyek előtt.
A por eloszlása után megkönnyebbülve lélegeztünk föl, de nem volt sok időnk a pihenésre, mert a romok közül már hallani lehetett a lényeket hogy új utat keresnek.
Gyorsan elindultunk a kijárati csatorna fedélhez, aztán felmásztunk a létrán és lezártuk a csatornát.
A felszínre érve végre kifújhattuk magunkat.
- Hűh! Ez meleg helyzet volt. - Szólt Pavel továbbra is a vérző fejét fogva.
- Ja. De ezzel még nem oldódott meg a probléma. Valahogy ki kell takarítani ezeket a csatornákat, ezektől a dögöktől. Elvégre nem túl kellemes a tudat, hogy ezek a nyavalyások itt vannak alattunk és bármikor feljöhetnek hozzánk látogatóba. - Mondta az Orosz.
- Na igen. Meg kell tőlük szabadulnunk. A kérdés viszont csak az hogy hogyan? - Tettem hozzá.
- Mi lenne ha....Mi lenne ha elgázosítanánk őket? - Kérdezte a Professzor.
Erre rögtön rábámultunk és csak néztük, majd Pavel kérdezett felé.
- Mi van?
- Hát gázosítsuk el őket! Ez egy összefüggő csatorna rendszer. Tehát valahol lennie kell egy központi szellőző nyílásnak. Be kellene kötni oda egy nagy adag idegmérget és az gyorsan végezne egyszerre mindegyik lénnyel.
Egy ideig még bámultuk a Professzort, aztán az Orosz töri meg a csendet.
- Ez jó! Ez nagyon jó! Akkor máris nekilátunk, de előtte végezzük el azt amiért jöttünk. - Mondta, aztán neki láttunk a halottak felrakodásának az utánfutóra és elindultunk vissza az intézethez.

 

[domotor]

Még egy pár szót váltottam az Orosszal és indultam vissza a Kordonba. Ott a fő barakkokba mentem, A fő barakkban már volt sürgés-forgás, mivel a GRU hadnagyok már befészkelték magukat. Néhányat ismerek közülük. Én vagyok az egyedüli őrmester jelenleg itt, szóval közvetlenül tőlem kérnek információkat. Egyiküket Miodrag Hadnagyot ismerem. Megkérdezem tőle, mi a helyzet:
-Miodrag!
-Szevasz Denis!
-Te! Mi folyik itt?
-Hozzák a közlegényeket. Ennyit tudok. A többit majd Tsatsouline elmondja.
-Ki?
-Jevgeny Tsatsouline.
-Az a Tsatsouline?
-Igen. A GRU Belső elhárításért felelős tisztje.
A francba. Nagyobb a baj, mint sejtettem. Tsatsouline ha személyesen jön ide, akkor a GRU komolyan gondolja a helyzetet, csak úgy egy GRU fejest nem szoktak kiküldeni ilyen fajta tájékoztatókra. Megérkeztek a kopaszok. Már csak Tsatsouline hiányzik. Vártam egy kicsit, és figyelek. Tsatsouline érdekes egy forma. Kopaszodik elől, de kiemelvén, hátul ilyen 3-4 centis haja van, és középen pár hajszál. De irigylem. Szkanderoztam egyszer vele, mikor még kis pisis őrmester volt, és akkor simán lenyomott, pedig akkor még rendesebben ettem és volt még rajtam plusz 10 kiló izom is. Alacsony, KB 168-170 centi körül van, de a háta szélesebb, mint egy átlagos ajtókeret. A karja nagyobb, mint nekem a combom, és az alkarját Popeye is megirigyelné. Emellett nincs kötött izomzata, és szokásos mutatvány volt tőle még régebben, hogy az egykezes zárt lábas fekvőtámaszt egy hüvelykujjal nyomta, majd letette a másik kezét, fellendült kézállásba, lenyomott szabadon egy fekvőtámaszt, majd lement hídba, onnan felállt, és átcsusszant spárgába, felkapta maga mellől a 40 kilós Kettlebellt és nyomott tíz, teljesen szabályos katonai nyomást. Mindenki irigyelte őt, és ezt tudta is. Mindig feszített, és amíg mi a 15-20 kilós kettlebellel edzettünk, ő a 40 kilóssal dolgozott, olyan könnyen, mintha papírból lenne. Ahogy most nézem, nem változott sokat. Ugyanolyan bika, mint volt. A járásán észre lehet venni, ugyanis olyan könnyedén megy, mintha levegőn sétálna. Az emelvényre fellépve csendet int.
-Üdv emberek!
-Erőt egészséget!
-Nem vagyok a nagy beszédek embere, így csak röviden összefoglalom a helyzetet. A GRU parancsnokság számos visszajelzést kapott, hogy különböző furcsa élőlények alakultak ki errefelé. Ezért minden hurkatölteléket iderendeltek, hogy kitakarítsák a Zónát, amennyire lehet. Nem kell nagy dologra gondolni, csak sima szafari-féle egy kis felfedezéssel. A terv neve Farkas. Ismertetése következik!
Leolt a lámpa, és egy kivetítőn megjelenik a Zóna térképe.
-Nos, A célunk, az előrenyomulás. Ezt gondolom mindenki megértette. Szétszórjuk magukat az előretolt állásokon és onnan mennek egyre mélyebbre. A célunk a Zóna közepe. Odáig eljutunk, közben minden élőlényből mintákat gyűjtünk, dokumentálunk, és ha beérünk középre, akkor indítjuk a Vympelt. Mi csak kitakarítjuk az utat a Vympelnek, onnantól ők megpróbálják stabilizálni a reaktort, és ha sikerül, lekapcsoljuk ezt az egész kócerájt. A GRU úgy döntött, hogy meg kell semmisíteni ezt a helyet, különben komoly fenyegetést jelentene a környező világra. Vagy ha ez nem is sikerül, minimálisra kell csökkenteni egy esetleges támadás esélyét. Én magam leszek a felügyelőtiszt. És most a helyszínek.
A térkép vált, és három helyet jelölnek pirossal.
-A három piros pont, a három létesített bázis helye. Egy, az általunk Sötét Völgy néven emlegetett helyszínen, egy a közeli híd alatt, és egy az Agroprom intézetnél. Utóbbi kiépítésében segédkezett egy kiválóan kiképzett emberünk, Denis Mihalikov. No de, ez édeskevés. Mint látják, a Szemétdombnál nincsen bázisunk, itt elvághatják az utunkat az Agropromig, ezzel megpecsételnék az ottani fiaink sorsát. Ezért ott is ki kell alakítanunk egy bázist. Ez lesz a fő feladatunk. Jelen pillanatban persze. Most meg nézzék a PDA-jukat. Ott találják a kihelyezésüket. Sok sikert emberek!
Lemegy a pódiumról. Már meg is kaptam az üzenetet. A Sötét Völgy. Szép. Indulok is a konvojjal.

 

[RENIgade]

Elnézést kérek az inaktivitásért, ezentúl igyekszem majd jóval többet írni
Egyébként eldöntöttem, hogy átváltok E/3-ból E/1-be. Próba szerencse. Szóval valaki írhatna valamit, amiben szerves része van a karakteremnek.

 

[Capt Axon]

Miután vissza értünk az intézethez volt dolgunk bőven. Lerakodni az utánfutóról, azonosítani a halottakat, majd mindezt elkönyvelni, végül egy teherautóra felrakodni. A délután teljesen ráment és még az éjszaka közepén is lámpafénynél dolgoztunk. Másnapra végeztünk.
A Főhadnagy is végzett a veszteségek leírásával és a dokumentumot a teherautó sofőrjének adva, vissza küldte a Kordonhoz. Majd ők elvégzik a többit.
A csatornák is jórészt ki lettek tisztítva. Azt a hatalmas dögöt elintéztük, a többit meg a Professzor tanácsára elgázosítottuk. Két tartálynyi Perin V3-as csak megteszi a hatását. Most hagyjuk állni egy kicsit odalent, aztán pár nap múlva újra lemegy pár csapat.
Persze abban a csapatban mi már nem leszünk benne. Tekintve hogy mennyit dolgoztunk és szenvedtünk odalent, ráadásul másodjára is vállaltuk a veszélyt, a Főhadnagy rendkívüli pihenőt adott ki nekünk. Azt mondta "Hogy össze szedjük magunkat." Így most egy darabig nem kell törnünk magunkat.
Viszont nagy hirtelenjében azt sem tudtam mihez kezdjek. Fáradt még nem voltam az alváshoz, henyélni egész nap meg nem akartam, főleg hogy az idő egyre jobb lesz.
Jobb ötlet híján a tudósok irodájához vitt az utam. Illedelmesen bekopogtam az ajtón, aztán egy "Tessék!" után beléptem és vigyázzba vágva magamat tisztelegtem a tudósok előtt.
- Pihenj Közlegény! - Mondta Kerenszkij Professzor egy iratmappát tanulmányozva. Aztán rám pillantott és megkérdezte:
- Tessék? Mit szeretne?
Először csak pislogtam mint hal a szatyorban, de aztán nagy nehezen végre kinyögtem amit akartam.
- Öhm...Igazából csak Kaiját kerestem. De ha már itt vagyok tájékoztatom a Professzor urat, hogy a tanácsának megfelelően elgázosítottuk a csatornákat és pár napig lehetetlen lesz a lejárás megfelelő védelem nélkül.
A Professzor egyáltalán nem mutatott semmi reakciót, csupán bólintott egyet és azt mondta:
- Nos...Köszönöm a tájékoztatást Közlegény. Viszont ha jól hallottam Kaiját keresi. Ott hátul megtalálja. - És hátramutatott egy széles asztalhoz, ahol a lány pár dokumentumot rendezgetett.
- Köszönöm Professzor úr! - Mondtam és egy rövid tisztelgés után a lány felé indultam.
Odaérve látom hogy épp szorgalmasan dolgozik. Minden iratot átnéz és azt a beosztásnak megfelelően szortírozza és iktatja. Majd ami már készen áll azt egy irattartóba helyezi és az asztal egyik oldalára csúsztatja.
Épp egy kisebb mappa van nála amikor megszólítom:
- Kaija.
Kissé meglepődve pillant fel, majd köszön.
- Oh!....Helló! ööö....Jeges ugye? - Mondta mosolyogva.
- Igen. De szólíts nyugodtan Ivannak ha úgy jobban tetszik. - Mondtam szintén elmosolyodva, aztán belekezdtem.
- Öhm...Épp Hosszú pihenőn vagyok és mivel nem igazán tudok magammal mit kezdeni, gondoltam megkérdezem hogy: Meghívhatnálak e ebédre?
Ő erre teljesen meglepődött és nem is tudott mit válaszolni hirtelen. Aztán hozzátettem:
- De persze csak ha ez neked nem jelent gondot.
Egy rövid ideig gondolkodott rajta hogy hirtelen mit is feleljen. Néhol a tudósokra pillantott, aztán vissza rám, majd azt felelte:
- Hááát....

Jobb ötletem nem volt. De ez elég szerves rész.