Capt Axon
New Member
Te tudod. De akár lehetnél banditából vált stalker is, aki időközben valamiért jó útra tért. 
Scarecrow
New Member
- Csatlakozás
- 2009.09.12.
- Üzenetek
- 4,939
- Reakció pontszám
- 0
Komótosan ballagott a szakasz két soros oszlopban az élükön velem, amikor egy Uaz dudálva elsuhan mellettünk... Bár száguldozott és így nem tudtam kivenni a volánnál ülő személyt, mégis élek a gyanúperrel, hogy az Orosz volt. Bár nem értem, hogy mit keresett a helyőrségen ha egyszer a híd védelmére osztotta ki őket az őrnagy.
De mind egy úgy is ugyan oda tartok én is, most ahova ő ment vissza.
Olyan 10 perc gyalog menet után el is értük a hidat. Itt kicsit elküldtem az embereimet egy kis gyors cigiszünetre, amíg én beszélek az orosszal!
- Üdv Komám! - Köszöntem felé.
- Mi dolgod van neked erre Aleksey? Nem a mocsárba kéne menned? Kérdezett felém rögtön.
- Ejnye az anyád picsáját, de jól informált vagy! - Szóltam felé kissé gúnyosan, majd kezet ráztunk azért.
- Amúgy igen... Nektek köszönhetően... pontosabban a tőletek kapott embernek! - Folytattam.
- Nekem mi közöm ehhez? A te embereid piáltak őrségben nem az enyimek! - Válaszolt felém, kicsit háborogva.
- Jah, de Rjabokonyt tőletek kaptuk! Az meg rá szoktatta az egyik emberemet a piálásra! - Válaszoltam felé.
- Az egy zöldfaszú újonc... akit véletlen osztottak be az én embereim közé. Neked volt amúgy is hiányos szakaszod! Inkább örülnél, hogy teljes a létszámod! - Válaszolt nevetve, közben cigivel kínált, amit el is fogadtam.
- Bazd meg! - Mondtam közben rágyújtottam. - Emiatt az újonc miatt, most mehetünk a mocsárba... - válaszoltam felé morcosan majd nagyot szívtam a cigiből és komoly hangon folytattam tovább.
- Figyelj csak barátom! Szükségem volna egy szívességre! -
- Igen? Mire? - Kérdezett vissza két slukk közt az orosz.
- Amíg a mocsárban vagyunk az őrnagy szokásához hűen áttúrja majd a kaszárnyánkat... el kéne tüntetni a szeszt, meg a többi szart, mielött átkutatná! - Tértem egyből a tárgyra.
Az orosz hümmögni kezdett...
- Ez most nem igen fog menni! - Szólalt, meg fejet rázva, majd szívott egyet a cigijéből és újra megszólalt: - Az a helyzet, hogy jött egy hírszerzéses csóka akivel nemsokára északra megyünk! Addig útra késszé is kell tennem a fiaimat! -
- Ne csessz már ki velem! Ha az őrnagy megtalálja a cuccokat, akkor leír minket mint a Pedro az ellátmányt! - Kérleltem barátomat és sorstársamat. - Figyelj, minden szeszt megtarthattok, csak takarítsátok ki mielött az őrnagy kezdene neki! - szóltam felé.
- Hát az tény, hogy megcsappantak a készleteink idekint, de nem tudom... Nem tudom mikor jön a hadnagy és nem volna jó egy hiányos csapat! - Válaszolta makacsul.
- Figyelj! Hányszor kértem tőled olyat amit semmiképpen nem akartál megtenni? - Kérdeztem felé.
Egy kis ideig gondolkodni kezdett, majd két ujját felemelte felém mutatva.
- Én egyről tudok! - Szóltam felé, kissé háborogva.
- Hát ez a második! - Válaszolt, majd hátrafordult. - Afanaszíj, Pavel, jeges! ide hozzám! - Szólalt meg, majd három embere lassacskán idebotorkált. Afanaszíj-t már régebbről ismerem, a másik kettő azonban újonc lehet, mert korábban nem láttam még őket.
- Rjabokony! - Szóltam én is a csoportban bagózó embereim felé fordulva, majd intettem, hogy jöjjön ide. A közlegény gyorsan hozzánk is lépett, így még hallotta, amint az orosz ismerteti a másik hárommal a kis rögtönzött feladatukat.
- Majd ő megmutatja merre van! - Bólintottam a fejemmel Rjabokony felé, mikor Jeges a pia holléte felöl érdeklődött, majd a közlegény felé fordultam. - Megmutatja mindet ezeknek és kitakarítják teljesen a barakkot! Ha bármi marad, esküszöm, hogy én magam hajítom bele magát egy anomáliába! Vette az adást közlegény? - Kérdeztem Rjabokony felé.
- Igen hadnagyúr! - Válaszolta rögtön, majd elindult a másik hárommal vissza a helyőrség felé.
- Jövök eggyel! - Szóltam az orosz felé, majd felkaptam a táskámat, és a fegyveremet, majd rendbe állítva az embereimet, tovább is indultunk a mocsárba vezető északnyugati átkelő felé.
De mind egy úgy is ugyan oda tartok én is, most ahova ő ment vissza.
Olyan 10 perc gyalog menet után el is értük a hidat. Itt kicsit elküldtem az embereimet egy kis gyors cigiszünetre, amíg én beszélek az orosszal!
- Üdv Komám! - Köszöntem felé.
- Mi dolgod van neked erre Aleksey? Nem a mocsárba kéne menned? Kérdezett felém rögtön.
- Ejnye az anyád picsáját, de jól informált vagy! - Szóltam felé kissé gúnyosan, majd kezet ráztunk azért.
- Amúgy igen... Nektek köszönhetően... pontosabban a tőletek kapott embernek! - Folytattam.
- Nekem mi közöm ehhez? A te embereid piáltak őrségben nem az enyimek! - Válaszolt felém, kicsit háborogva.
- Jah, de Rjabokonyt tőletek kaptuk! Az meg rá szoktatta az egyik emberemet a piálásra! - Válaszoltam felé.
- Az egy zöldfaszú újonc... akit véletlen osztottak be az én embereim közé. Neked volt amúgy is hiányos szakaszod! Inkább örülnél, hogy teljes a létszámod! - Válaszolt nevetve, közben cigivel kínált, amit el is fogadtam.
- Bazd meg! - Mondtam közben rágyújtottam. - Emiatt az újonc miatt, most mehetünk a mocsárba... - válaszoltam felé morcosan majd nagyot szívtam a cigiből és komoly hangon folytattam tovább.
- Figyelj csak barátom! Szükségem volna egy szívességre! -
- Igen? Mire? - Kérdezett vissza két slukk közt az orosz.
- Amíg a mocsárban vagyunk az őrnagy szokásához hűen áttúrja majd a kaszárnyánkat... el kéne tüntetni a szeszt, meg a többi szart, mielött átkutatná! - Tértem egyből a tárgyra.
Az orosz hümmögni kezdett...
- Ez most nem igen fog menni! - Szólalt, meg fejet rázva, majd szívott egyet a cigijéből és újra megszólalt: - Az a helyzet, hogy jött egy hírszerzéses csóka akivel nemsokára északra megyünk! Addig útra késszé is kell tennem a fiaimat! -
- Ne csessz már ki velem! Ha az őrnagy megtalálja a cuccokat, akkor leír minket mint a Pedro az ellátmányt! - Kérleltem barátomat és sorstársamat. - Figyelj, minden szeszt megtarthattok, csak takarítsátok ki mielött az őrnagy kezdene neki! - szóltam felé.
- Hát az tény, hogy megcsappantak a készleteink idekint, de nem tudom... Nem tudom mikor jön a hadnagy és nem volna jó egy hiányos csapat! - Válaszolta makacsul.
- Figyelj! Hányszor kértem tőled olyat amit semmiképpen nem akartál megtenni? - Kérdeztem felé.
Egy kis ideig gondolkodni kezdett, majd két ujját felemelte felém mutatva.
- Én egyről tudok! - Szóltam felé, kissé háborogva.
- Hát ez a második! - Válaszolt, majd hátrafordult. - Afanaszíj, Pavel, jeges! ide hozzám! - Szólalt meg, majd három embere lassacskán idebotorkált. Afanaszíj-t már régebbről ismerem, a másik kettő azonban újonc lehet, mert korábban nem láttam még őket.
- Rjabokony! - Szóltam én is a csoportban bagózó embereim felé fordulva, majd intettem, hogy jöjjön ide. A közlegény gyorsan hozzánk is lépett, így még hallotta, amint az orosz ismerteti a másik hárommal a kis rögtönzött feladatukat.
- Majd ő megmutatja merre van! - Bólintottam a fejemmel Rjabokony felé, mikor Jeges a pia holléte felöl érdeklődött, majd a közlegény felé fordultam. - Megmutatja mindet ezeknek és kitakarítják teljesen a barakkot! Ha bármi marad, esküszöm, hogy én magam hajítom bele magát egy anomáliába! Vette az adást közlegény? - Kérdeztem Rjabokony felé.
- Igen hadnagyúr! - Válaszolta rögtön, majd elindult a másik hárommal vissza a helyőrség felé.
- Jövök eggyel! - Szóltam az orosz felé, majd felkaptam a táskámat, és a fegyveremet, majd rendbe állítva az embereimet, tovább is indultunk a mocsárba vezető északnyugati átkelő felé.
Capt Axon
New Member
Miután már mind menetkészek voltunk, már csak vártuk a parancsot. De parancs helyett más érkezett. Egy másik szakasz, másik hadnaggyal.
Úgy látszik az Orosszal jól ismerik egymást, mert elég barátságosan társalognak. Nem hallottam mit beszélnek, de nem is nagyon kíváncsiskodtam mert nem érdekelt. Ők a górék, ők tudják.
Én csak pakoltam a saját cuccomat, közben Kuznyecovval beszéltem.
- Te Kunyecov!
- Mondd!
- Nem tudod ezek kik?
Ő csak a fejét rázva válaszolt.
- Nem....Bár aki most az Orosszal társalog, őt ismerem. Bondarchuk hadnagy. Afganisztáni veterán. Azelőtt a nagy Szovjet seregben szolgált és Afganisztánban harcolt. Aztán a Szovjetunió becsődölt, őket meg visszarendelték. Azok a pletykák járják át a helyőrséget, hogy ő már a 86-os baleset eltakarításában is részt vett. De senki sem tudja mi az igazság róla.
- Tényleg? Ahhoz képes egész jól tartja magát. Szinte kicsattan az egészségtől.
- Ugye? Én is azt mondom hogy ez csak mese. Habár....Ki tudja?
Aztán hirtelen Elhangzik az Orosztól pár név.
- Afanaszíj, Pavel, Jeges! Ide hozzám!
A parancsra rögtön odaszaladtam másik két társammal együtt.
- Jelen! - Szóltunk mind a hárman.
Erre a másik szakasz hadnagya is hátraszólt az embereinek.
- Rjabokony!
Aztán az Orosz felénk fordulva ismertette a feladatot.
- Na srácok! Elmentek vissza a helyőrségre! És segítetek Bondarchuk hadnagynak ki takarítani a piát a barakkból. Amit tudtok gyorsan hozzátok el ide! Ha túl forró a helyzet, rejtsétek el a helyőrség háta mögött a fakerítésen kívül a romokhoz! Oké?
- Persze! Nem gond! - Válaszolt Pavel.
- Na és hol van? - Kérdeztem.
- Majd ő megmutatja merre van! - Szólt a hadnagy aztán a saját embere felé biccentett.
- Megmutatja mindet ezeknek és kitakarítják teljesen a barakkot! Ha bármi marad, esküszöm, hogy én magam hajítom bele magát egy anomáliába! Vette az adást közlegény? - Kérdezte a saját emberétől.
- Igen hadnagyúr! - Válaszolt Rjaba gyorsan.
Aztán a hadnagy az Orosz felé fordult és annyit mondott:
- Jövök eggyel!
Majd a szakaszával együtt elindultak a mocsár felé. Mi ezalatt pedig vissza indultunk a helyőrségre kocsival.
- Mondd csak Rjaba! Hogy kerültél ehhez a fickóhoz? - Kérdezte Pavel, szokásos kötekedő hangnemben.
- Hogy hogy....Az Orosz osztott be hozzá, miután kiderült hogy nálatok túl sok ember van, a hadnagynál meg épp megüresedett egy hely.
- Hehe! De viszont már hallottam hírét hogy te nagy szakasz pukkasztó vagy.
- Ilyen gyorsan terjednek a hírek? - Kérdezte Rjaba és vidáman megvonta a vállát. Erre már nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Na de komolyan! Hol van a pia? - Kérdeztem már több komolysággal.
- A barakk padlásán. De oda csak kívülről tudunk feljutni a romokon keresztül. Lefelé viszont már jöhetünk a padlás ajtón, ha fel tudjuk nyitni.
- És ha valami közbejön?
- Mire gondolsz?
- Mondjuk az őrnagyra.
- Hát....Akkor igen gyorsan kell dolgoznunk.
- Attól függ....
- Mitől?
- Mennyi piáról is van szó.
- 3 doboz.
- 3 doboz??? - Kérdeztem kissé hüledezve.
- Jah.
- Hát ennyi nyeremény már csak a lottóba van! - Kiáltott fel Pavel győzedelmesen.
- Tudom. - Igazolt vissza Rjaba.
Ezalatt meg is érkeztünk a helyőrségre. A Beton akadályok előtt lelassítottunk és aztán szépen lassan kikerültük őket. Az akadályok mögött álló őröknek csak intettünk egyet aztán tovább hajtottunk a barakk felé.
Pavel gyorsan kipattant a kocsiból és felnyitotta a sorompót. Ezalatt Rajba és Afanaszij is kiszállt és futólépésben indultak a helyőrség mögé.
Én gyorsan behajtottam a kapun és elkezdtem beállni valahogy a barakk mögé, de a dolgomat megnehezítették az udvaron álló teherautók és a döglött BTR, ami már jó ideje itt ácsorog.
De valahogy mégis sikerült beállni a barakk mögé. Igaz a kocsi eleje még mindig kilátszik és az irodából is látszódna rendesen, de szerencsére az egyik teherautó takarásában vagyunk. Leállítottam a motort és elkezdtem szervezni a dolgokat.
- Pavel! Falazz nekünk és szólj ha bárki jön! Afanaszij, Rjaba! Ha kész vagytok, kezdjétek el lassan leadogatni!
A padlásról már lehetett hallani a halk zörgést és a lépteket az öreg fa gerendákon, majd egy vissza igazolás.
- Rendben! Megvannak!
- Pavel?
- Minden tiszta! Kezdhetitek!
Erre a padlás ajtó nyílik és már dobják is le a kissé szakadozó karton dobozt, ami félig nyitva és ahogy a karjaimba hullik látom benne a baba kék műanyag rekeszt, benne különböző üvegekkel és azok színültig italokkal. Felcsillan a szemem, de nem sokáig várok, gyorsan kinyúlok a nyitott ablakon és elhelyezem az UAZ hátsó részében.
Aztán jön a következő doboz, az is megy a kocsiba. Az utolsó ládánál viszont Pavel rémülten szól oda nekünk.
- Futás srácok! Jön az őrnagy!!!
Erre mind annyian megrémültünk. Afanaszij és Rjaba gyorsan lemásztak a padlásról és bezárták maguk után azt, én meg egy darabig tétováztam a kezemben a dobozzal, de aztán gyorsan kapcsoltam és kidobtam a dobozt az ablakon. Pont a kocsiba. Majd én is utána ugrottam. Még gyorsan visszahajoltam az ablakba és beszóltam:
- Rjaba! Nem láthat meg az őrnagy téged! Ha meglát biztosra veszi hogy valami rosszban sántikálunk.
- De hová bújjak?! - Kérdezte rémülten.
- Akárhová! - Válaszoltam halkan.
Aztán vissza másztam a kocsiba és felhúztam a padlóról a gumiborítást. Alatta a kocsi enyhén rozsdás fém padlója és azon egy kis rejtett szekrény látható. A szerszámos ládából kivettem egy imbuszkulcsot, belenyomtam a szekrény ajtajának résébe és kinyitottam. Majd szépen sorban elkezdtem rendezgetni a dobozokat. A harmadik dobozzal viszont már kissé gondba voltam, mert ahogy kidobtam az ablakon, a doboz szét szakadt és a rekeszekből kiborult a sok üveg. Persze szerencsére az üvegek nem törtek össze.
Gyorsan vissza rendeztem őket a rekeszekbe és utána azok is mentek a szekrénybe.
Amikor ezzel kész voltam, gyorsan lezártam a szekrényt és visszanyomtam gumiborítást.
Ezalatt az őrnagy hirtelen betoppant hozzánk.
Gyorsan behajoltam újra az ablakon, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Rjaba biztosan elbújt, de helyette csak az őrnaggyal találtam magam szembe.
Afanaszij és Pavel is csak ott álltak és ijedten néztek az őrnagyra, én meg ugyanezt, csak a kocsi platóján ücsörögve és az ablakon bepillantva. Az Őrnagy egyáltalán nem vágott meglepett arcot, inkább dühöset, mérgeset. Látszott rajta hogy valami alaposan felpaprikázta.
Aztán tőle meglepő módon mégis nyugodt hangnemben mondta:
- Na jó...Várom a magyarázatokat.
Mi gyorsan vigyázzba vágtuk magunkat és tisztelegtünk. De egy szót nem bírtunk kinyögni. Én az ablakon visszaugorva szintén vigyázzba vágtam magam és tisztelegtem. Majd nagy nehezen kinyögtem:
- Őrnagy Bajtársnak jelentem, hogy Progjebnak hadnagy utasítására jöttünk ide vissza a hiányzó felszerelések felpakolására.
Az őrnagy levette a fekete barett sapkáját, megtörölte a homlokát és azt mondta:
- Ahha....Szóval ezért áll az a kocsi a barakk mögött, jól elbújtatva.
- Igen uram! Tudtuk hogy az Őrnagy úr mérges lesz ha meglátja hogy oda vissza kocsikázunk és itt lófrálunk, ezért megpróbáltuk felpakolni a felszerelés úgy hogy az Őrnagy úr ne lássa, vagy hallja.
- Hmmm...Nagyon derék. De mondja csak Közlegény! - Itt már feljebb vitte a hangsúlyt. - Nem néz véletlenül engem tökhülyének?!
- Nem uram! - Válaszoltam kissé ijedten.
- És mégis milyen felszerelést kellene maguknak felpakolni Közlegény? Némi potya piát?! - Kérdezte, közben mellettünk elhaladva kinézett az ablakon a kocsi platójára de semmit sem látott. Aztán vissza hajolt felénk és újra rákezdett.
- Na! Várom a választ!
- Öhm.... - Semmit nem tudtam felelni, aztán az ágyak mellett megpillantottam egy pár táskát. - Azokat ott uram! - Mutattam rájuk.
Az őrnagy lassan, kérdőn nézett a táskákra, egy ideig bámulta őket és még bele is pillantott a táskákba, de semmi rosszat nem talált.
Idegesen pillantott ránk és azt mondta:
- Maguk nagyon gyanúsak nekem. Most elmehetnek! De szeretném tudatni magukkal és a drágalátos hadnagyukkal is, hogy magukon tartom a szemem. Szóval úgy vigyázzanak! Na tűnjenek a rákba! - Mondta aztán sarkon fordult és kilépett a barakk ajtaján.
Mi csak összenéztünk, aztán lassan folytatni kezdtük a munkát.
- Hol van Rjaba? - Kérdeztem.
Erre nyílik a padlás ajtó és lassan elkezdett lemászni.
- Srácok! Találtam még egyet. - Mondta és lehúzott egy másik dobozt. Belekukkantottunk és tele volt rummal. Nem győztük bámulni a sok csillogó üveget, aztán erre füttyentettünk egyet.
- Ejha! Főnyeremény! - Kiáltott fel Pavel.
- És ez még semmi! - Mondtam. Aztán ki kaptam Rjaba kezéből a dobozt és azt is a kocsi rejtek szekrényébe tettem.
Ahogy végeztünk, a biztonság kedvéért gyorsan feldobáltuk a táskákat amiket az őrnagynak említettünk, hogy azért mégse fogjon gyanút és aztán elindultunk. De ahogy kihajtottunk a barakk mögül, rájöttünk miért sikerült az őrnagynak mégis észrevennie a kocsit.A teherautók már nem álltak itt. Helyette kint álltak az úton és nagy volt körülötte a sürgés forgás.
Nem tudtuk mi folyik itt, így a kocsit megállítva odasiettünk az egyik katonához aki épp igyekszik beszállni az egyik teherautó anyós ülésére.
Megfogtam a karját és vissza fordítva megkérdeztem:
- Hé pajtás mi folyik itt? - Kérdeztem, de ahogy megfordítottam a szó is belém fagyott.
Őrmester volt és GRU-s felvarrók voltak a cuccán. Egy mellény volt rajta csak, meg alatta egy zöld pulóver. Az arca előtt egy sál volt. Ahogy elkaptam a karját, először a kezemre nézett majd rám, de nem szólt semmit.
Én csak bambán vizslattam az illetőt, majd kapcsoltam végre és gyorsan elengedtem a karját és tisztelegtem.
- Elnézését kérem Őrmester úr! Nem tudtam hogy maga az.
Még mindig nem szólt semmit, csak nézett rám, aztán annyit mondott:
- Mit akar?
Én szinte lányos zavaromban azt se tudtam mit mondjak, de aztán végre sikerült kinyögni egy pár szót.
- Csak azt akartam tudni hogy miért van a mozgósítás. Uram. - Mondtam hebegve.
- Elindulunk a belső területek felé. Ha ezzel az alakulattal vannak akkor azt ajánlom igyekezzenek a felszállással, ha meg nem, akkor lépjenek olajra! - Mondta aztán bólintott egyet és becsapta a teherautó ajtaját maga után.
Eltűnődve néztünk egymásra, aztán válaszoltam.
- Valószínűleg kezdődik az offenzíva. Sietnünk kéne! - Azzal máris rohantunk a kocsihoz és full gázon indítva irány a híd felé.
Gyorsan megérkeztünk. Főleg hogy a teherautók még el se indultak hanem parancsra vártak, mi meg teljes gázzal hajtottunk a híd felé mint az őrült.
Ahogy megérkeztünk az Orosz rögtön mosolyogva közeledett felénk a többiek kíséretében és azt mondta:
- Na végre! Épp időben. A rádión már jeleztek hogy készülődjünk mert hamarosan indulunk. Megvan a szajré? - Kérdezte.
- Meg. - Mondtam mosolyogva aztán felnyitottam a rejtett szekrényt az UAZ-on.
Az Orosz kíváncsian bele pillantott a dobozokba és aztán elégedetten mondta:
- Szép munka volt srácok! De biztos hogy ez az összes?
- Biztos. Átnéztük az egész padlást de többet nem találtunk. - Mondta Afanaszij.
- Ja. Az utolsó doboznál viszont majdnem be buktuk. - Erősítette meg Rjaba.
- Ne b@ssz! Mi történt? - Kérdezett az Orosz.
- Hát...Az őrnagy pont bepillantott egy rövid ideig hozzánk. - Mondtam.
Az Orosz csak füttyentett egyet, majd azt mondta:
- És így is megúsztátok? Le a kalappal srácok! - Nevetett fel ezen.
Aztán a többiekkel együtt elkezdte kipakolni a négy dobozt. Kinyitották őket, erre örömujjongás tört ki az emberek között.
- Na srácok! Megvan a napi talp alá való! - Kiáltott fel az Orosz vidáman majd kivett egy üveget és odadobta a híd alatt állomásozók parancsnokának.
Ők is vidáman elindultak ide, majd az Orosz elkezdte szét osztani a zsákmányt a híd alatt állomásozók között.
Egy dobozt kapnak ők, 2 meg nálunk maradt. Az utolsó dobozból pedig kipakolt és belepakolt más italokat.
Az egész dobozt megtöltötte mindenféle itallal majd lezárta és odaszólt nekem.
- Jeges! - A parancsra máris ott termettem.
- Fogod ezt az egy dobozt! És elviszed Bondarchuk hadnagynak, amilyen gyorsan csak tudod! Mondd meg neki hogy karácsonyi ajándék az Orosztól. Aztán jössz vissza ide! Érted?
- Értettem!
- Jól van! - Csapott a vállamra elismerően. - És ne felejtsd itt Rjabokonyt.
- Rendben. - Mondtam aztán Rjaba felé fordultam. - RJABA! TE IS GYERE! - Kiáltottam oda neki.
- Igen? - Jött oda hozzánk kérdően.
- Gyere vissza viszlek a szakaszodhoz. - Mondtam és már indítottam a kocsit.
Rjaba felszállt a hátsó ülésekre. Az Orosz még felpakolta az egyik dobozt a kocsi hátára és aztán rácsapott a kocsira hogy indulhatok.
Azonnal elindultam. Aztán még hátra szóltam Rjabának, hogy ellenőrizze a dobozt hogy nincs e baja, majd újra az utat figyeltem.
Szinte pár perc alatt utol értük a hadnagyot és szakaszát, nem mentek gyorsan. Pont a mocsár felé vezető alagút előtt értük be őket.
Ahogy megpillantottam őket, dudálni kezdtem. A duda hangjára gyorsan megpördültek mind és felénk pillantottak.
Odaérve megálltam mellettük és leállítottam a kocsit. Rjaba kiszállt és csatlakozott a társaihoz, a hadnagy pedig odaszólt nekem:
- Na mi az? Sikerült? Mindent eltüntettétek?
- Igen uram! Az utolsó üvegig. A végén volt egy kis malőr, mikor az őrnagy belesett hozzánk, de megúsztuk.
A hadnagy nem szólt semmit, csupán meglepetten nézett egy ideig, de aztán elmosolyodott.
- Ez igen! Jól van! Megérdemlitek a piát. - Mondta elégedetten.
- Ami azt illeti.... - Szóltam még oda, közben emeltem ki a kocsi hátuljából a dobozt. - Az Orosz üzeni hogy Karácsony alkalmából. - Mondtam mosolyogva és adtam oda a dobozt az egyik katonának.
A hadnagy a dobozhoz lépett és kinyitotta, majd egyből kivett egy üveg rumot a dobozból és vizslatni kezdte.
Egy ideig nézte, aztán mosolyogva mondta:
- Hát.....Nagyon szépen köszönjük! Leléphet Közlegény! - Szólt oda, majd elkezdték a doboz tartalmát kipakolni és a hátizsákokba rakodni.
Én ezalatt meg vissza indultam a híd felé. Oda érve már javában fel volt szerelve a csapat. Mindenki menetkészen, várt rám, na meg a távolban látszódó katonai konvojra.
Úgy látszik az Orosszal jól ismerik egymást, mert elég barátságosan társalognak. Nem hallottam mit beszélnek, de nem is nagyon kíváncsiskodtam mert nem érdekelt. Ők a górék, ők tudják.
Én csak pakoltam a saját cuccomat, közben Kuznyecovval beszéltem.
- Te Kunyecov!
- Mondd!
- Nem tudod ezek kik?
Ő csak a fejét rázva válaszolt.
- Nem....Bár aki most az Orosszal társalog, őt ismerem. Bondarchuk hadnagy. Afganisztáni veterán. Azelőtt a nagy Szovjet seregben szolgált és Afganisztánban harcolt. Aztán a Szovjetunió becsődölt, őket meg visszarendelték. Azok a pletykák járják át a helyőrséget, hogy ő már a 86-os baleset eltakarításában is részt vett. De senki sem tudja mi az igazság róla.
- Tényleg? Ahhoz képes egész jól tartja magát. Szinte kicsattan az egészségtől.
- Ugye? Én is azt mondom hogy ez csak mese. Habár....Ki tudja?
Aztán hirtelen Elhangzik az Orosztól pár név.
- Afanaszíj, Pavel, Jeges! Ide hozzám!
A parancsra rögtön odaszaladtam másik két társammal együtt.
- Jelen! - Szóltunk mind a hárman.
Erre a másik szakasz hadnagya is hátraszólt az embereinek.
- Rjabokony!
Aztán az Orosz felénk fordulva ismertette a feladatot.
- Na srácok! Elmentek vissza a helyőrségre! És segítetek Bondarchuk hadnagynak ki takarítani a piát a barakkból. Amit tudtok gyorsan hozzátok el ide! Ha túl forró a helyzet, rejtsétek el a helyőrség háta mögött a fakerítésen kívül a romokhoz! Oké?
- Persze! Nem gond! - Válaszolt Pavel.
- Na és hol van? - Kérdeztem.
- Majd ő megmutatja merre van! - Szólt a hadnagy aztán a saját embere felé biccentett.
- Megmutatja mindet ezeknek és kitakarítják teljesen a barakkot! Ha bármi marad, esküszöm, hogy én magam hajítom bele magát egy anomáliába! Vette az adást közlegény? - Kérdezte a saját emberétől.
- Igen hadnagyúr! - Válaszolt Rjaba gyorsan.
Aztán a hadnagy az Orosz felé fordult és annyit mondott:
- Jövök eggyel!
Majd a szakaszával együtt elindultak a mocsár felé. Mi ezalatt pedig vissza indultunk a helyőrségre kocsival.
- Mondd csak Rjaba! Hogy kerültél ehhez a fickóhoz? - Kérdezte Pavel, szokásos kötekedő hangnemben.
- Hogy hogy....Az Orosz osztott be hozzá, miután kiderült hogy nálatok túl sok ember van, a hadnagynál meg épp megüresedett egy hely.
- Hehe! De viszont már hallottam hírét hogy te nagy szakasz pukkasztó vagy.
- Ilyen gyorsan terjednek a hírek? - Kérdezte Rjaba és vidáman megvonta a vállát. Erre már nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Na de komolyan! Hol van a pia? - Kérdeztem már több komolysággal.
- A barakk padlásán. De oda csak kívülről tudunk feljutni a romokon keresztül. Lefelé viszont már jöhetünk a padlás ajtón, ha fel tudjuk nyitni.
- És ha valami közbejön?
- Mire gondolsz?
- Mondjuk az őrnagyra.
- Hát....Akkor igen gyorsan kell dolgoznunk.
- Attól függ....
- Mitől?
- Mennyi piáról is van szó.
- 3 doboz.
- 3 doboz??? - Kérdeztem kissé hüledezve.
- Jah.
- Hát ennyi nyeremény már csak a lottóba van! - Kiáltott fel Pavel győzedelmesen.
- Tudom. - Igazolt vissza Rjaba.
Ezalatt meg is érkeztünk a helyőrségre. A Beton akadályok előtt lelassítottunk és aztán szépen lassan kikerültük őket. Az akadályok mögött álló őröknek csak intettünk egyet aztán tovább hajtottunk a barakk felé.
Pavel gyorsan kipattant a kocsiból és felnyitotta a sorompót. Ezalatt Rajba és Afanaszij is kiszállt és futólépésben indultak a helyőrség mögé.
Én gyorsan behajtottam a kapun és elkezdtem beállni valahogy a barakk mögé, de a dolgomat megnehezítették az udvaron álló teherautók és a döglött BTR, ami már jó ideje itt ácsorog.
De valahogy mégis sikerült beállni a barakk mögé. Igaz a kocsi eleje még mindig kilátszik és az irodából is látszódna rendesen, de szerencsére az egyik teherautó takarásában vagyunk. Leállítottam a motort és elkezdtem szervezni a dolgokat.
- Pavel! Falazz nekünk és szólj ha bárki jön! Afanaszij, Rjaba! Ha kész vagytok, kezdjétek el lassan leadogatni!
A padlásról már lehetett hallani a halk zörgést és a lépteket az öreg fa gerendákon, majd egy vissza igazolás.
- Rendben! Megvannak!
- Pavel?
- Minden tiszta! Kezdhetitek!
Erre a padlás ajtó nyílik és már dobják is le a kissé szakadozó karton dobozt, ami félig nyitva és ahogy a karjaimba hullik látom benne a baba kék műanyag rekeszt, benne különböző üvegekkel és azok színültig italokkal. Felcsillan a szemem, de nem sokáig várok, gyorsan kinyúlok a nyitott ablakon és elhelyezem az UAZ hátsó részében.
Aztán jön a következő doboz, az is megy a kocsiba. Az utolsó ládánál viszont Pavel rémülten szól oda nekünk.
- Futás srácok! Jön az őrnagy!!!
Erre mind annyian megrémültünk. Afanaszij és Rjaba gyorsan lemásztak a padlásról és bezárták maguk után azt, én meg egy darabig tétováztam a kezemben a dobozzal, de aztán gyorsan kapcsoltam és kidobtam a dobozt az ablakon. Pont a kocsiba. Majd én is utána ugrottam. Még gyorsan visszahajoltam az ablakba és beszóltam:
- Rjaba! Nem láthat meg az őrnagy téged! Ha meglát biztosra veszi hogy valami rosszban sántikálunk.
- De hová bújjak?! - Kérdezte rémülten.
- Akárhová! - Válaszoltam halkan.
Aztán vissza másztam a kocsiba és felhúztam a padlóról a gumiborítást. Alatta a kocsi enyhén rozsdás fém padlója és azon egy kis rejtett szekrény látható. A szerszámos ládából kivettem egy imbuszkulcsot, belenyomtam a szekrény ajtajának résébe és kinyitottam. Majd szépen sorban elkezdtem rendezgetni a dobozokat. A harmadik dobozzal viszont már kissé gondba voltam, mert ahogy kidobtam az ablakon, a doboz szét szakadt és a rekeszekből kiborult a sok üveg. Persze szerencsére az üvegek nem törtek össze.
Gyorsan vissza rendeztem őket a rekeszekbe és utána azok is mentek a szekrénybe.
Amikor ezzel kész voltam, gyorsan lezártam a szekrényt és visszanyomtam gumiborítást.
Ezalatt az őrnagy hirtelen betoppant hozzánk.
Gyorsan behajoltam újra az ablakon, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Rjaba biztosan elbújt, de helyette csak az őrnaggyal találtam magam szembe.
Afanaszij és Pavel is csak ott álltak és ijedten néztek az őrnagyra, én meg ugyanezt, csak a kocsi platóján ücsörögve és az ablakon bepillantva. Az Őrnagy egyáltalán nem vágott meglepett arcot, inkább dühöset, mérgeset. Látszott rajta hogy valami alaposan felpaprikázta.
Aztán tőle meglepő módon mégis nyugodt hangnemben mondta:
- Na jó...Várom a magyarázatokat.
Mi gyorsan vigyázzba vágtuk magunkat és tisztelegtünk. De egy szót nem bírtunk kinyögni. Én az ablakon visszaugorva szintén vigyázzba vágtam magam és tisztelegtem. Majd nagy nehezen kinyögtem:
- Őrnagy Bajtársnak jelentem, hogy Progjebnak hadnagy utasítására jöttünk ide vissza a hiányzó felszerelések felpakolására.
Az őrnagy levette a fekete barett sapkáját, megtörölte a homlokát és azt mondta:
- Ahha....Szóval ezért áll az a kocsi a barakk mögött, jól elbújtatva.
- Igen uram! Tudtuk hogy az Őrnagy úr mérges lesz ha meglátja hogy oda vissza kocsikázunk és itt lófrálunk, ezért megpróbáltuk felpakolni a felszerelés úgy hogy az Őrnagy úr ne lássa, vagy hallja.
- Hmmm...Nagyon derék. De mondja csak Közlegény! - Itt már feljebb vitte a hangsúlyt. - Nem néz véletlenül engem tökhülyének?!
- Nem uram! - Válaszoltam kissé ijedten.
- És mégis milyen felszerelést kellene maguknak felpakolni Közlegény? Némi potya piát?! - Kérdezte, közben mellettünk elhaladva kinézett az ablakon a kocsi platójára de semmit sem látott. Aztán vissza hajolt felénk és újra rákezdett.
- Na! Várom a választ!
- Öhm.... - Semmit nem tudtam felelni, aztán az ágyak mellett megpillantottam egy pár táskát. - Azokat ott uram! - Mutattam rájuk.
Az őrnagy lassan, kérdőn nézett a táskákra, egy ideig bámulta őket és még bele is pillantott a táskákba, de semmi rosszat nem talált.
Idegesen pillantott ránk és azt mondta:
- Maguk nagyon gyanúsak nekem. Most elmehetnek! De szeretném tudatni magukkal és a drágalátos hadnagyukkal is, hogy magukon tartom a szemem. Szóval úgy vigyázzanak! Na tűnjenek a rákba! - Mondta aztán sarkon fordult és kilépett a barakk ajtaján.
Mi csak összenéztünk, aztán lassan folytatni kezdtük a munkát.
- Hol van Rjaba? - Kérdeztem.
Erre nyílik a padlás ajtó és lassan elkezdett lemászni.
- Srácok! Találtam még egyet. - Mondta és lehúzott egy másik dobozt. Belekukkantottunk és tele volt rummal. Nem győztük bámulni a sok csillogó üveget, aztán erre füttyentettünk egyet.
- Ejha! Főnyeremény! - Kiáltott fel Pavel.
- És ez még semmi! - Mondtam. Aztán ki kaptam Rjaba kezéből a dobozt és azt is a kocsi rejtek szekrényébe tettem.
Ahogy végeztünk, a biztonság kedvéért gyorsan feldobáltuk a táskákat amiket az őrnagynak említettünk, hogy azért mégse fogjon gyanút és aztán elindultunk. De ahogy kihajtottunk a barakk mögül, rájöttünk miért sikerült az őrnagynak mégis észrevennie a kocsit.A teherautók már nem álltak itt. Helyette kint álltak az úton és nagy volt körülötte a sürgés forgás.
Nem tudtuk mi folyik itt, így a kocsit megállítva odasiettünk az egyik katonához aki épp igyekszik beszállni az egyik teherautó anyós ülésére.
Megfogtam a karját és vissza fordítva megkérdeztem:
- Hé pajtás mi folyik itt? - Kérdeztem, de ahogy megfordítottam a szó is belém fagyott.
Őrmester volt és GRU-s felvarrók voltak a cuccán. Egy mellény volt rajta csak, meg alatta egy zöld pulóver. Az arca előtt egy sál volt. Ahogy elkaptam a karját, először a kezemre nézett majd rám, de nem szólt semmit.
Én csak bambán vizslattam az illetőt, majd kapcsoltam végre és gyorsan elengedtem a karját és tisztelegtem.
- Elnézését kérem Őrmester úr! Nem tudtam hogy maga az.
Még mindig nem szólt semmit, csak nézett rám, aztán annyit mondott:
- Mit akar?
Én szinte lányos zavaromban azt se tudtam mit mondjak, de aztán végre sikerült kinyögni egy pár szót.
- Csak azt akartam tudni hogy miért van a mozgósítás. Uram. - Mondtam hebegve.
- Elindulunk a belső területek felé. Ha ezzel az alakulattal vannak akkor azt ajánlom igyekezzenek a felszállással, ha meg nem, akkor lépjenek olajra! - Mondta aztán bólintott egyet és becsapta a teherautó ajtaját maga után.
Eltűnődve néztünk egymásra, aztán válaszoltam.
- Valószínűleg kezdődik az offenzíva. Sietnünk kéne! - Azzal máris rohantunk a kocsihoz és full gázon indítva irány a híd felé.
Gyorsan megérkeztünk. Főleg hogy a teherautók még el se indultak hanem parancsra vártak, mi meg teljes gázzal hajtottunk a híd felé mint az őrült.
Ahogy megérkeztünk az Orosz rögtön mosolyogva közeledett felénk a többiek kíséretében és azt mondta:
- Na végre! Épp időben. A rádión már jeleztek hogy készülődjünk mert hamarosan indulunk. Megvan a szajré? - Kérdezte.
- Meg. - Mondtam mosolyogva aztán felnyitottam a rejtett szekrényt az UAZ-on.
Az Orosz kíváncsian bele pillantott a dobozokba és aztán elégedetten mondta:
- Szép munka volt srácok! De biztos hogy ez az összes?
- Biztos. Átnéztük az egész padlást de többet nem találtunk. - Mondta Afanaszij.
- Ja. Az utolsó doboznál viszont majdnem be buktuk. - Erősítette meg Rjaba.
- Ne b@ssz! Mi történt? - Kérdezett az Orosz.
- Hát...Az őrnagy pont bepillantott egy rövid ideig hozzánk. - Mondtam.
Az Orosz csak füttyentett egyet, majd azt mondta:
- És így is megúsztátok? Le a kalappal srácok! - Nevetett fel ezen.
Aztán a többiekkel együtt elkezdte kipakolni a négy dobozt. Kinyitották őket, erre örömujjongás tört ki az emberek között.
- Na srácok! Megvan a napi talp alá való! - Kiáltott fel az Orosz vidáman majd kivett egy üveget és odadobta a híd alatt állomásozók parancsnokának.
Ők is vidáman elindultak ide, majd az Orosz elkezdte szét osztani a zsákmányt a híd alatt állomásozók között.
Egy dobozt kapnak ők, 2 meg nálunk maradt. Az utolsó dobozból pedig kipakolt és belepakolt más italokat.
Az egész dobozt megtöltötte mindenféle itallal majd lezárta és odaszólt nekem.
- Jeges! - A parancsra máris ott termettem.
- Fogod ezt az egy dobozt! És elviszed Bondarchuk hadnagynak, amilyen gyorsan csak tudod! Mondd meg neki hogy karácsonyi ajándék az Orosztól. Aztán jössz vissza ide! Érted?
- Értettem!
- Jól van! - Csapott a vállamra elismerően. - És ne felejtsd itt Rjabokonyt.
- Rendben. - Mondtam aztán Rjaba felé fordultam. - RJABA! TE IS GYERE! - Kiáltottam oda neki.
- Igen? - Jött oda hozzánk kérdően.
- Gyere vissza viszlek a szakaszodhoz. - Mondtam és már indítottam a kocsit.
Rjaba felszállt a hátsó ülésekre. Az Orosz még felpakolta az egyik dobozt a kocsi hátára és aztán rácsapott a kocsira hogy indulhatok.
Azonnal elindultam. Aztán még hátra szóltam Rjabának, hogy ellenőrizze a dobozt hogy nincs e baja, majd újra az utat figyeltem.
Szinte pár perc alatt utol értük a hadnagyot és szakaszát, nem mentek gyorsan. Pont a mocsár felé vezető alagút előtt értük be őket.
Ahogy megpillantottam őket, dudálni kezdtem. A duda hangjára gyorsan megpördültek mind és felénk pillantottak.
Odaérve megálltam mellettük és leállítottam a kocsit. Rjaba kiszállt és csatlakozott a társaihoz, a hadnagy pedig odaszólt nekem:
- Na mi az? Sikerült? Mindent eltüntettétek?
- Igen uram! Az utolsó üvegig. A végén volt egy kis malőr, mikor az őrnagy belesett hozzánk, de megúsztuk.
A hadnagy nem szólt semmit, csupán meglepetten nézett egy ideig, de aztán elmosolyodott.
- Ez igen! Jól van! Megérdemlitek a piát. - Mondta elégedetten.
- Ami azt illeti.... - Szóltam még oda, közben emeltem ki a kocsi hátuljából a dobozt. - Az Orosz üzeni hogy Karácsony alkalmából. - Mondtam mosolyogva és adtam oda a dobozt az egyik katonának.
A hadnagy a dobozhoz lépett és kinyitotta, majd egyből kivett egy üveg rumot a dobozból és vizslatni kezdte.
Egy ideig nézte, aztán mosolyogva mondta:
- Hát.....Nagyon szépen köszönjük! Leléphet Közlegény! - Szólt oda, majd elkezdték a doboz tartalmát kipakolni és a hátizsákokba rakodni.
Én ezalatt meg vissza indultam a híd felé. Oda érve már javában fel volt szerelve a csapat. Mindenki menetkészen, várt rám, na meg a távolban látszódó katonai konvojra.
Szólt a főnök, hogy indulás van. Összepakoltam még így utoljára, mindent átnéztem, még pluszban betettem pár PMA típusú gyalogsági aknát. Nem tudom miért, lehet csak babonából, de mindig viszek magammal párat. Jó kis szerkezetek, én szeretem őket. A fegyveremet megint átnéztem, betáraztam, lezártam, majd irány a gyülekező hely. A sálat az arcomra erősítem jobban, és a kapucnit jobban felhúzom. Mielőtt elindulok, még elugrok WC-re.Mikor a WC felé megyek, furcsa zajokra leszek figyelmes a padlás felől. Pár katonát hallok beszélgetni. Nem érdekel annyira. Indulok a gyülekező felé. Az UAZok még nem álltak a kapuhoz. Rágyújtok egy cigire, amíg várok. Az UAZok odaálltak az indulás helyre, engem meg az Őrnagy hívott egy pillanatra.
-Maga is velük megy?
-Igen.
-Nem úgy volt, hogy egyedül dolgozik?
-Változásokra is fogékony vagyok.
-Értem. De csak vigyázzon. Magát azért küldték, hogy felderítsen, nem azért, hogy elpusztuljon. Ha kockázatos valami, akkor inkább hagyja ki!
-A felderítőknek az élete egy élő kockázat.
-Maga tudja!
Látom, már beálltak az UAZok. Beszállok az egyikbe. Kinyitom az ajtót, és lépekbe, mikor egy baka megfogja a kezemet és megfordít.
-Hé! Pajtás! Mi folyik itt?
Mi van? Pajtás? Amint megfordított leesett, egy baka. Egy szaros kis közlegény ilyet szól nekem. Aztán észrevettem, mikor megfordított ő is észrevette, hogy rossz ajtón kopogtat. Nem baj, hozzuk rá a szívbajt és játsszuk a sértődött, mogorva GRU-s tisztet.
- Mit akar?
Hebegve-habogva és kifehéredett arccal csak ennyit mondott:
- Csak azt akartam tudni, hogy miért van a mozgósítás. Uram.
- Elindulunk a belső területek felé. Ha ezzel az alakulattal vannak akkor azt ajánlom igyekezzenek a felszállással, ha meg nem, akkor lépjenek olajra!
Ezzel becsaptam az ajtót magam mögött. Ha ilyenek a többiek is a csapatban, komolyan mondom, inkább hoztam volna magammal a saját osztagomat.
-Maga is velük megy?
-Igen.
-Nem úgy volt, hogy egyedül dolgozik?
-Változásokra is fogékony vagyok.
-Értem. De csak vigyázzon. Magát azért küldték, hogy felderítsen, nem azért, hogy elpusztuljon. Ha kockázatos valami, akkor inkább hagyja ki!
-A felderítőknek az élete egy élő kockázat.
-Maga tudja!
Látom, már beálltak az UAZok. Beszállok az egyikbe. Kinyitom az ajtót, és lépekbe, mikor egy baka megfogja a kezemet és megfordít.
-Hé! Pajtás! Mi folyik itt?
Mi van? Pajtás? Amint megfordított leesett, egy baka. Egy szaros kis közlegény ilyet szól nekem. Aztán észrevettem, mikor megfordított ő is észrevette, hogy rossz ajtón kopogtat. Nem baj, hozzuk rá a szívbajt és játsszuk a sértődött, mogorva GRU-s tisztet.
- Mit akar?
Hebegve-habogva és kifehéredett arccal csak ennyit mondott:
- Csak azt akartam tudni, hogy miért van a mozgósítás. Uram.
- Elindulunk a belső területek felé. Ha ezzel az alakulattal vannak akkor azt ajánlom igyekezzenek a felszállással, ha meg nem, akkor lépjenek olajra!
Ezzel becsaptam az ajtót magam mögött. Ha ilyenek a többiek is a csapatban, komolyan mondom, inkább hoztam volna magammal a saját osztagomat.
joeetm
New Member
Sétálok az üres külvárosban, már közel járok a célomhoz. A környék egyre jobban pusztul le, hiába, miután a Szovjetunió felbomlett, már senki sem szedi össze a szemetet... Befordulok a következő sarkon, helyben vagyok. A transzformátor még itt van a 2 panelház között. Odasétálok, elkezdem számolni a téglákat..Megtalálom az enémet, előveszem a késem, és kipattintom a téglát. Hullik az egész vakolat. Kiveszem a bőrtokot, megnézem, benne van a 15000. Remek, egy gonddal kevesebb, indulok krampuszhoz... a város másik végén lakik, szóval felugrok valami buszra.. végigzötykölődök Kiev külvárosain, romos gyártelepein, majd megérkezek a Ivanhoz. Felkaptatok a romos lépcsőházban, és kopogok a jól ismert ajtón.
-Ki az?
-Enyves!
Nyílik az ajtó, egy sörétes csövével nézek szembe, Krampusz körülnéz, majd int hogy menjek be. A sörétest berakja az ajtó melletti esernyőtartóba.
-Lazán veszed a figurát.
-Csak amennyire kell. Szóval nem megy a szekér?
-Miből gondolod?
-Az ember nem megy viccből a zónába.
-Elegem van ebből a romos lepusztult városból, meg a változatlan s**rból ami itt van.
-Sejtem mire gondolsz. A cucc ittvan, megnézed?
-Lökd ide, had nézzem miből tudok élni.
-Nézem a cuccot, kibontom.. Terepgatya, zubbony, térdvédő, golyóálló mellény, egy rövid bőrkabát, hátizsák (valami szovjet málha) 2 kulacs, egy kopott mp5 5teli tárral, egy boxer...
-És ezért kérnél 5ezret?
-Jaja, de csak neked, mert már itt porosodik egy éve lassan.
-Dobj hozzá még valami kis kézbeálló pisztolyt hangtompítóval, ahhoz 4 tárat, még egy tárat az mp5-höz, és akkor kapsz 7 ezret. Baráti alapon.
-Na jólvan, kezet rá. Egy vodkát kérsz mellé?
-Felest vagy egy üveget?
-Akár mindkettőt.
-Na jólvan, azztal felém csúsztat az asztalon egy felest, és még bedob a csomagba egy üveggel.
Koccintunk, lehúzzuk a felest. Ledobom a pénzt az asztalra, ő megszámolja, elteszi.
-Kvittek vagyunk?
-Mint mindig. Öröm veled üzletelni.
-Szintúgy. Felkapom a cuccot, és megyek.
-Szeva, talán egyszer még járok erre...
-De lehetőleg élve gyere!
-Majd megpróbálom... sétálok lefele, közben azon gondolkodok hogy jutok el a zónába... Az egyszerűség kedvéér felülök egy távolsági buszra, és felutazok egy zóna melletti kisvárosba... Az utazás alatt még nagyjából átgondolom milyen kaját szedjek össze, valami tartósat és lehetőleg könnyű... attól függ mit tudok beszerezni a városban... még pihenek kicsit a buszon, majd pár óra után megérkezek.. Bemegyek valami boltba, összedobálok egy jópár konzervet, és megyek tovább. Besétálok egy kis kocsmába, ledobom a cuccom, és leülök a pulthoz.
-2 vodka! esetleg egy név..
-Milyen név?
-Egy olyan ember neve, aki bevisz a zónába.
-Ebben a cuccban akarsz menni?
-Nem, az a táskában van..
-És a név?
-Szergej. Ott ül a sarokban.
Hátranézek, ott üt egy 30 körüli csávó a sötétben. Felkapom a 2 vodkát, és odamegyek.
-Szevasz. Úgy hallottam te be tudsz vinni a zónába. közben elé rakom a piát.
-Az attól függ mennyi pénzed van.. a felest le is húzta..
-Mennyit kérsz?
-500 kp-ban, most 250, mikor odaérünk 250.
-Legyen most 500, és indulunk is, a sietségre való és amikor ottvagyunk akkor is 500.
-Így mindenki megnyugodhat.
-Cuccod van?
-Igen.
-Jólvan, akkor egy óra múlva találkozunk a kocsma mögött.
-Ok. 1 óra múlva.
-Ki az?
-Enyves!
Nyílik az ajtó, egy sörétes csövével nézek szembe, Krampusz körülnéz, majd int hogy menjek be. A sörétest berakja az ajtó melletti esernyőtartóba.
-Lazán veszed a figurát.
-Csak amennyire kell. Szóval nem megy a szekér?
-Miből gondolod?
-Az ember nem megy viccből a zónába.
-Elegem van ebből a romos lepusztult városból, meg a változatlan s**rból ami itt van.
-Sejtem mire gondolsz. A cucc ittvan, megnézed?
-Lökd ide, had nézzem miből tudok élni.
-Nézem a cuccot, kibontom.. Terepgatya, zubbony, térdvédő, golyóálló mellény, egy rövid bőrkabát, hátizsák (valami szovjet málha) 2 kulacs, egy kopott mp5 5teli tárral, egy boxer...
-És ezért kérnél 5ezret?
-Jaja, de csak neked, mert már itt porosodik egy éve lassan.
-Dobj hozzá még valami kis kézbeálló pisztolyt hangtompítóval, ahhoz 4 tárat, még egy tárat az mp5-höz, és akkor kapsz 7 ezret. Baráti alapon.
-Na jólvan, kezet rá. Egy vodkát kérsz mellé?
-Felest vagy egy üveget?
-Akár mindkettőt.
-Na jólvan, azztal felém csúsztat az asztalon egy felest, és még bedob a csomagba egy üveggel.
Koccintunk, lehúzzuk a felest. Ledobom a pénzt az asztalra, ő megszámolja, elteszi.
-Kvittek vagyunk?
-Mint mindig. Öröm veled üzletelni.
-Szintúgy. Felkapom a cuccot, és megyek.
-Szeva, talán egyszer még járok erre...
-De lehetőleg élve gyere!
-Majd megpróbálom... sétálok lefele, közben azon gondolkodok hogy jutok el a zónába... Az egyszerűség kedvéér felülök egy távolsági buszra, és felutazok egy zóna melletti kisvárosba... Az utazás alatt még nagyjából átgondolom milyen kaját szedjek össze, valami tartósat és lehetőleg könnyű... attól függ mit tudok beszerezni a városban... még pihenek kicsit a buszon, majd pár óra után megérkezek.. Bemegyek valami boltba, összedobálok egy jópár konzervet, és megyek tovább. Besétálok egy kis kocsmába, ledobom a cuccom, és leülök a pulthoz.
-2 vodka! esetleg egy név..
-Milyen név?
-Egy olyan ember neve, aki bevisz a zónába.
-Ebben a cuccban akarsz menni?
-Nem, az a táskában van..
-És a név?
-Szergej. Ott ül a sarokban.
Hátranézek, ott üt egy 30 körüli csávó a sötétben. Felkapom a 2 vodkát, és odamegyek.
-Szevasz. Úgy hallottam te be tudsz vinni a zónába. közben elé rakom a piát.
-Az attól függ mennyi pénzed van.. a felest le is húzta..
-Mennyit kérsz?
-500 kp-ban, most 250, mikor odaérünk 250.
-Legyen most 500, és indulunk is, a sietségre való és amikor ottvagyunk akkor is 500.
-Így mindenki megnyugodhat.
-Cuccod van?
-Igen.
-Jólvan, akkor egy óra múlva találkozunk a kocsma mögött.
-Ok. 1 óra múlva.
Egy jó ideje folyamatosan olvasom a témát, aztán meg is jött a kedvem, hozzá, így becsatlakoznék, mint a Zónába kirendelt első tudósok egyike 
.
Név: Professzor Andrej Symon
Kor: 35
Külső: Magas, vékony testalkatú. Sötétbarna hajú és zöldeskék szemű.
Frakció: tudós
Személyisége: Magányos alak, ki szeret elmerülni saját munkájában. Sokszor arrogánsan viselkedik másokkal és szeret kérkedni az elért teljesítményeivel. Emiatt kevés baráttal rendelkezik az Intézeten belül. Mindig van nála egy jegyzetfüzet, amibe minden fontos dolgot fel szokta írni. Sosem hallott a Zónáról, még említéséről sem.
Képzettség: Doktorátus Biofizikából és egyetemi képzettség Antropológiából.
Előtörténet: Andrej Kijev városában látta meg a napvilágot, ahol már az iskolákban is kiválóan teljesített. Felnőve a tudományos akadémia felé vette útját és a folyamat alatt általa megkedvelt biofizikából ment tovább, melynek tanulmányait egészen a doktorátusi szintig vitte fel. Miután állást kapott, mint kutató e téren még ön erejéből elkezdte az antropológiát is egyetemi szinten, amit jól teljesített. Az egyetemet is elvégezve az akadémián, mint professzor végzet kutatásokat és órákat is tartott. Sajnos személyisége miatt kevés barátra lelt, emiatt szeret elmerülni saját munkájában és néhány rossz akarója is lett. Most az Akadémia őt bízta meg, hogy menjen ki a lezárt területű Csernobilba, hogy az ott nevezett "Zónáról" szóló dolgokat vizsgálja ki és jegyezzen föl minden fontosat.
Az átkozott vezetőség! Miért engem kellett erre kiküldeni? Sokkal jobb dolgom is van a mostani kutatásommal sőt érdekesebb is, mint ez a lepukkant hely. Elzavartak, mert állítólag még egyáltalán nem voltam kutatáson az akadémia falain kívül és hogy legalább tapasztalatot szerzek. Ugyan már! Ezt színtiszta összeesküvés ellenem, hogy végre megszabaduljanak tőlem. Remélem nem valami kétbalkezes fogja tovább vinni a helyemet, amíg én itt egy rozzant uazban utazok a kijelölt helyem felé. Valami Kordon nevű katonai helyőrségre kell mennem, hogy kiderítsem az itteni dolgokat. Meg mondom, hogy itt mi van itt! Szerintem nincs itt semmi! Csak jól az üveg fenekére néztek azok, kik jelentettek innen mindenfélét és jól idezavartak miattuk. Nincs itt más csak nagyon alacsony sugárzás a balesetből és kész. Semmi megvizsgálandó. Legalább jól vastag öltözéket vettem föl, mert piszkosul hideg van. A hosszú monoton zötykölődő utazás után meg is érkeztünk a helyőrségre, ahol érdekes módon nagy sürgés-forgás közepette pakolgattak föl a katonai felszereléseket teherautókra. Mire készülnek ezen a senki földjén? Katonai parádéra? Nem is foglalkoztam tovább vele, kiszálltam és kivettem a hátizsákomat is. Az állítólagos további felszerelésemet csak egy hét múlva tudják küldeni, szóval valahogy el kell foglalnom magam addig. Az üdvözlésemre kirendelt katona csak annyit mondott a parancsnok nagyon elfoglalt most, így őt küldték, hogy mutassa meg a lakhelyemet. Elfoglalt? Itt? Hacsak az semmittevés elfoglaltság, akkor nem tudom mi lehet.
Hát nem számítottam semmi jóra mikor ideküldtek, így meg sem lepődtem, mikor egy régi katonai lakókocsit kaptam lakhelyül. A kulcsokat megkapva kinyitottam és a látványból érződött, nem hogy a szagokból, hogy nem ártana egy takarítás ide. Hátizsákomat lepakolva vissza mentem a szabad ég alá, hogy jól körülnézzek legalább és feltűnt, hogy az egész helyőrség rémes állapotban. Hová kerültem én? Remélem kitudom húzni valahogy addig, amíg itt kell lennem. Viszont egy ismerős arc feltűnt, ahogy az egyik katonával beszélgetett. Egyből feltűnt miután jó pár képet láttam róla, hogy ő nem más professzor Michail Kerenszkij, jól ismert személy az akadémiának végzett munkájáért. Őt is ideküldték? Na ez már valamennyire érdekesebbé tette a dolgomat itt. Kíváncsivá is tett.
Nos kritikát szívesen fogadok, szóval nyugodtan lehet szólni bármiről, ha netán nem stimmelne. És lenne is két kérdésem, még ha nem is szerepeltek, a relikviák a Shoc-ban lévő képességekkel rendelkeznek és láthatók, vagy kell majd detektor a megjelenésükhöz?
.Név: Professzor Andrej Symon
Kor: 35
Külső: Magas, vékony testalkatú. Sötétbarna hajú és zöldeskék szemű.
Frakció: tudós
Személyisége: Magányos alak, ki szeret elmerülni saját munkájában. Sokszor arrogánsan viselkedik másokkal és szeret kérkedni az elért teljesítményeivel. Emiatt kevés baráttal rendelkezik az Intézeten belül. Mindig van nála egy jegyzetfüzet, amibe minden fontos dolgot fel szokta írni. Sosem hallott a Zónáról, még említéséről sem.
Képzettség: Doktorátus Biofizikából és egyetemi képzettség Antropológiából.
Előtörténet: Andrej Kijev városában látta meg a napvilágot, ahol már az iskolákban is kiválóan teljesített. Felnőve a tudományos akadémia felé vette útját és a folyamat alatt általa megkedvelt biofizikából ment tovább, melynek tanulmányait egészen a doktorátusi szintig vitte fel. Miután állást kapott, mint kutató e téren még ön erejéből elkezdte az antropológiát is egyetemi szinten, amit jól teljesített. Az egyetemet is elvégezve az akadémián, mint professzor végzet kutatásokat és órákat is tartott. Sajnos személyisége miatt kevés barátra lelt, emiatt szeret elmerülni saját munkájában és néhány rossz akarója is lett. Most az Akadémia őt bízta meg, hogy menjen ki a lezárt területű Csernobilba, hogy az ott nevezett "Zónáról" szóló dolgokat vizsgálja ki és jegyezzen föl minden fontosat.
Az átkozott vezetőség! Miért engem kellett erre kiküldeni? Sokkal jobb dolgom is van a mostani kutatásommal sőt érdekesebb is, mint ez a lepukkant hely. Elzavartak, mert állítólag még egyáltalán nem voltam kutatáson az akadémia falain kívül és hogy legalább tapasztalatot szerzek. Ugyan már! Ezt színtiszta összeesküvés ellenem, hogy végre megszabaduljanak tőlem. Remélem nem valami kétbalkezes fogja tovább vinni a helyemet, amíg én itt egy rozzant uazban utazok a kijelölt helyem felé. Valami Kordon nevű katonai helyőrségre kell mennem, hogy kiderítsem az itteni dolgokat. Meg mondom, hogy itt mi van itt! Szerintem nincs itt semmi! Csak jól az üveg fenekére néztek azok, kik jelentettek innen mindenfélét és jól idezavartak miattuk. Nincs itt más csak nagyon alacsony sugárzás a balesetből és kész. Semmi megvizsgálandó. Legalább jól vastag öltözéket vettem föl, mert piszkosul hideg van. A hosszú monoton zötykölődő utazás után meg is érkeztünk a helyőrségre, ahol érdekes módon nagy sürgés-forgás közepette pakolgattak föl a katonai felszereléseket teherautókra. Mire készülnek ezen a senki földjén? Katonai parádéra? Nem is foglalkoztam tovább vele, kiszálltam és kivettem a hátizsákomat is. Az állítólagos további felszerelésemet csak egy hét múlva tudják küldeni, szóval valahogy el kell foglalnom magam addig. Az üdvözlésemre kirendelt katona csak annyit mondott a parancsnok nagyon elfoglalt most, így őt küldték, hogy mutassa meg a lakhelyemet. Elfoglalt? Itt? Hacsak az semmittevés elfoglaltság, akkor nem tudom mi lehet.
Hát nem számítottam semmi jóra mikor ideküldtek, így meg sem lepődtem, mikor egy régi katonai lakókocsit kaptam lakhelyül. A kulcsokat megkapva kinyitottam és a látványból érződött, nem hogy a szagokból, hogy nem ártana egy takarítás ide. Hátizsákomat lepakolva vissza mentem a szabad ég alá, hogy jól körülnézzek legalább és feltűnt, hogy az egész helyőrség rémes állapotban. Hová kerültem én? Remélem kitudom húzni valahogy addig, amíg itt kell lennem. Viszont egy ismerős arc feltűnt, ahogy az egyik katonával beszélgetett. Egyből feltűnt miután jó pár képet láttam róla, hogy ő nem más professzor Michail Kerenszkij, jól ismert személy az akadémiának végzett munkájáért. Őt is ideküldték? Na ez már valamennyire érdekesebbé tette a dolgomat itt. Kíváncsivá is tett.
Nos kritikát szívesen fogadok, szóval nyugodtan lehet szólni bármiről, ha netán nem stimmelne. És lenne is két kérdésem, még ha nem is szerepeltek, a relikviák a Shoc-ban lévő képességekkel rendelkeznek és láthatók, vagy kell majd detektor a megjelenésükhöz?
Egy ideig lapultam még a kerítés mellett, kihallgattam a két férfi beszélgetését, közben volt időm a komor tájat nézegetni. Csípősen fúj a szél, az idő is hideg, főleg nekem csurom vizes holmiban. Úgy döntök, hogy nem várok tovább, egyszerűen besétálok a táborba a kabátomba rejtett fegyver védelmében, melyet használni is fogok, amennyiben ártani akarnak nekem. Tehát besétálok a kerítés hiányzó részén, egy romos, kopott, omladozó házfal takarásában még meggondolom, hogy netán ezen emberek halála nem szolgálná-e érdekeimet a továbbiakban, végül a megkímélésük mellett döntöttem. Mint egy szellem, úgy jelentem meg ott előttük, azok meghökkenve állnak talpra, fegyverüket rám szegezik, viszont mire fegyverük célra tart, én már két sorozatot is a fejükbe ereszthettem volna, ám most civilizált emberek módjára akarok velük beszélni. Mindkettő sörétes puskát tartott a kezében, nehézkes, kissé elnagyolt fegyvereknek bizonyultak, már mozgatásuk is komoly erőt igényel, éppen ezért egy gyors figyelemeltereléssel kimászhatnék a slamasztikából, ám egyikük megtöri a csendet:
-Ki vagy te?
-Az nem fontos. Sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy mi ez a hely, és mi járatban erre?
-Ez a Zóna bejárata, valamennyien ide érkeznek először. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a katonákon való átvergődés után íme a megváltás. Egyébként mi csak sima szerencsevadászok vagyunk, semmi egyebek, vannak itt még többen is, csak épp máshol járkálnak ilyenkor vagy a házakban húzódtak meg. Javaslom csatlakozz te is hozzánk, amíg ki nem ismered magad eléggé a környéken. A katonák ügyet sem vetnek erre a részre egyenlőre...
-Hát jó!-válaszolok szűkszavúan, mert elég fáradt vagyok és ennyi infóval bőven beérem, gyilkolás sem lesz, a fegyvert leengedem.
Nézegetem a padlásokat, hogy hol lelhető fel kiadó szállás, végül belátva, hogy a padlásterek mind foglaltak, a pincéket nézem át, és amint az út bal oldalán lévő második ház pincéjét birtokba vehettem, kerítettem a vendégszobából egy petróleumlámpát, fényt csináltam a térképem elemzéséhez, aztán körrel bejelöltem a pozíciómat. Ez még nagyon az eleje, a Zóna eddig kegyesnek bizonyult. Cigarettára gyújtok, előveszem az adó-vevőm, próbálgatom a frekvenciákat, de nem hallok semmit. A hatodik tekerés után halkan ugyan, de fogom a katonaság rádióüzeneteit, melyekből kiderül, hogy statárium van érvényben minden betolakodóval szemben, tehát elfogni nem fognak... A jó hír után eszem egy konzervet, a dobozát a létra elé helyezem, befedem egy kis porral, aztán hunyok egyet. Ám úgy hajnali 3 körül megzavarják az álmom. Égve maradt a lámpa, és a ház egy másik lakója jött újdonsült lakótársát meglátogatni fentről. Legalábbis a torkának szegezett késem ezt hozta ki belőle. Kiutasítottam, majd folytattam az alvást, csak azt remélem, hogy holnap már hozzákezdhetek a pénzkeresésnek.
-Ki vagy te?
-Az nem fontos. Sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy mi ez a hely, és mi járatban erre?
-Ez a Zóna bejárata, valamennyien ide érkeznek először. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a katonákon való átvergődés után íme a megváltás. Egyébként mi csak sima szerencsevadászok vagyunk, semmi egyebek, vannak itt még többen is, csak épp máshol járkálnak ilyenkor vagy a házakban húzódtak meg. Javaslom csatlakozz te is hozzánk, amíg ki nem ismered magad eléggé a környéken. A katonák ügyet sem vetnek erre a részre egyenlőre...
-Hát jó!-válaszolok szűkszavúan, mert elég fáradt vagyok és ennyi infóval bőven beérem, gyilkolás sem lesz, a fegyvert leengedem.
Nézegetem a padlásokat, hogy hol lelhető fel kiadó szállás, végül belátva, hogy a padlásterek mind foglaltak, a pincéket nézem át, és amint az út bal oldalán lévő második ház pincéjét birtokba vehettem, kerítettem a vendégszobából egy petróleumlámpát, fényt csináltam a térképem elemzéséhez, aztán körrel bejelöltem a pozíciómat. Ez még nagyon az eleje, a Zóna eddig kegyesnek bizonyult. Cigarettára gyújtok, előveszem az adó-vevőm, próbálgatom a frekvenciákat, de nem hallok semmit. A hatodik tekerés után halkan ugyan, de fogom a katonaság rádióüzeneteit, melyekből kiderül, hogy statárium van érvényben minden betolakodóval szemben, tehát elfogni nem fognak... A jó hír után eszem egy konzervet, a dobozát a létra elé helyezem, befedem egy kis porral, aztán hunyok egyet. Ám úgy hajnali 3 körül megzavarják az álmom. Égve maradt a lámpa, és a ház egy másik lakója jött újdonsült lakótársát meglátogatni fentről. Legalábbis a torkának szegezett késem ezt hozta ki belőle. Kiutasítottam, majd folytattam az alvást, csak azt remélem, hogy holnap már hozzákezdhetek a pénzkeresésnek.
Capt Axon
New Member
Sorry a késésért, csak egy hiba miatt nem tudtam ide írni a fórumra.
A konvojt beérve mi is csatlakoztunk. Az első teherautóra pillantva meglátom azt a mogorva Őrmestert is, akit megállítottam, amikor épp szállt volna be a kocsiba. Szokás szerint, peckesen, magát kihúzva, pöffeszkedik a jármű anyós ülésén, ugyanazzal a savanyú pofával. Aztán beszállok a saját kis rozsdás, ócska UAZ-unkba. Pont a konvoj élén állunk így. Mögöttünk pedig a konvoj.
Az első teherautó előtt pedig egy jól karbantartott, épp festésű fekete tiszti UAZ áll. Jobban ránézve meglátni az utasait is.
A két első ülésen két keménykötésű, nagydarab ruszki ül, a hátsón pedig az Orosz által többször emlegetett GRU-s tiszt. Valóban úgy nézett ki, ahogy ő leírta. Tányérsapka, hosszú tiszti kabát, nyugodt arckifejezés.
Az Orosz épp szállna be a kocsiba, amikor a tiszti UAZ felé néz, majd biccent egyet a fejével. A kocsi hátsó üléséről a tiszt vissza int, majd végre beszáll és elindulunk.
Lassan haladunk és annyira már ismerjük itt a helyet hogy megtanultuk hogyan kerüljük el az abnormális levegő mozgásokat. (anomáliák) Bár milyen jó lenne ha lenne valami olyan eszköz, ami képes lenne ezeket észlelni. Akkor nem kellene itt botladozva, csiga lassúsággal haladnunk, az utat kémlelve minden nyavalya után.
Az út, számunkra ismeretlen részén az Őrmester haladt a konvoj előtt és tapogatta ki az úton elhelyezkedő rendellenességek pozícióját. Mögötte pedig a konvoj halad és lassan követjük.
Órákig tartó feltérképezés után végre eljutottunk régi helyőrség szerűséghez.
Sorompó volt előtte, a mögött pedig egy zárt kapu.
Ahogy megpillantottuk, az Őrmester intett a konvojnak hogy "Állj!" Aztán egy rövid ideig tartó rendellenes terület vizsla után, gyorsan helyőrség falához lopózott és belesett az udvarra.
Egy ideig nézelődött, majd fegyverét előre tartva lassan bemerészkedett a helyőrségre. Rövid ideig az úton bámészkodott, majd elindult az épület felé és a fal mögött eltűnt a szemünk elől.
Az Orosz leállította a kocsi motorját, majd kiszállt és a fegyvere után nyúlt. Lassan a kocsi elejéhez ment aztán leült a lökhárító kilógó részére.
Mi is kiszálltunk utána, majd a kocsi oldalánál megállva néztünk arra amerre az Orosz is bámult.
Erre a hátsó tiszti jármű ajtaja nyílik és a három bent ülő személy odajön hozzánk.
- Mi történt? Miért álltunk meg? - Kérdezett nyugodtan a tiszt.
Az Orosz csak oldalra nézett és szintén nyugodtan válaszolt:
- Az Őrmester épp ellenőrzi az épületet. Semmi probléma.
- Értem. Azért jó lenne ha még ma odaérnénk a célterületre.
- Értem én uram, de nem megy ez ennél gyorsabban. Hacsak nem akar drámai létszámcsökkenést. - Szólt oda az Orosz.
Erre a tiszt csak megvonta vállát, és vissza ment a kocsijához.
Amint vissza szállt, hirtelen egy pár lövés sorozatot hallottunk, majd egy hangos káromkodást, aztán az épület felől egy pár patkány rohant ki egyenesen felénk. De akkorák mint egy jó nagy kődarab!
Gyorsan a kocsi oldalához tapadtunk, Volt aki még ijedtében a kocsira is felugrott. A többiek meg a teherautóból tüzet is nyitottak egy két mutáns patkányra.
Az Orosz persze mind ezt nyugodt szívvel viselte. Szeme se rebbent a hatalmas kutya méretű patkányok özönlésének láttára, csak továbbra is ült a kocsi lökhárítóján és bámult a helyőrség irányába. Egy kétszer rápillantott a futkosó patkányokra, majd vissza a helyőrség irányába és elkiabálta magát.
- ÉL MÉG ŐRMESTER?
Az Őrmester erre rosszalló nézéssel kijön a sorompóhoz, fél kezében a gépfegyver és az Oroszra pillant majd belerúg az egyik közelében lévő patkányba.
Az Orosz pedig csak megvonja a vállát és kérdőn felemeli a két kezét.
Az Őrmester végre int és felnyitja nagy nehezen a rozsdás sorompót, mely hangos nyikorgással emelkedik fel.
Vissza szállunk a járműbe aztán velünk az élen megindul a konvoj. Csakhogy a kapuknál ismét megállunk.
Zárva.
- Jeges! Acélvágót! - Szól az Orosz.
Kiszállok a kocsiból hátramegyek, aztán az egyik társam oda adja a szükséges szerszámot és együtt a kapukhoz indulunk.
Gyorsan kettévágom az öreg, rozsdás lakat nyelvét aztán a kapuról letépve nyitjuk. Az Őrmester előre indul ismét, majd utána a konvoj lassú tempóban. Egy ideig tartjuk a kapukat, majd amint az utolsó jármű is áthaladt bezártuk magunk után a kaput és követtük a konvojt.
Az út végére érve újabb kapu jött. Csak ez ezúttal nem drót kerítésből volt, hanem egy szép nagy vaskapu, rajta a kommunista diktatúra egykori jelképével, két jó nagy immár el korrodált vörös csillaggal.
Ezt a kaput már nem kellet acélvágóval kibontani, eleve nyitva volt, csak már jó ideje nem volt használva és ezért elég nehezen nyílt. De végül nagy nehezen kirángattuk és tovább haladhattunk.
Az új területre érve egy ideig még gyalogoltunk. Kissé megszenvedtünk egy pár ócska roncs jármű megkerülésével de ezt is leküzdöttük.
Aztán ahogy megláttuk az egész tájat elképedtünk. Én eddig még csak fotókon láttam, de sosem hittem volna hogy a valóságban így nézhet ki. Hatalmas szeméthalmok ameddig a szem ellát. A dombok aljában pedig egy roncstemető ahogy azt a képeken is lehetett látni még 86-ból.
Egy az úton álló döglött BTR tetejére felmászva, távcsövet vettem elő és körülnéztem. De távcsőn keresztül is ugyanaz volt a látvány. Radioaktív szemét mindenütt és a roncstemető hatalmas területén ameddig csak ellát az ember döglött járművek a régmúlt időkből.
Az Orosz is felmászott a BTR-re és elkérte a távcsövet. Körülnézett ő is, majd vissza adta a távcsövet és lemászott.
- Főhadnagy úr! Most merre kell mennünk? - Kiáltott az Orosz a tiszti jármű felé.
A tiszt kiszállt, elővette a térképét a BTR oldalára kiterítve mutogatta az Orosznak és az Őrmesternek hogy merre van az irány.
- Hát......Elvileg most pont itt kell lennünk.... - Közben én a BTR tetején guggolva nézem a térképet. - éééés......Nekünk erre kell menni.
Az Orosz átveszi a a tiszttől a térképet és tanulmányozni kezdi. Aztán a BTR-t megkerülve a tájat nézi.
- Tehát arra kell mennünk uram? - Kérdez a tiszt felé.
- Hát ha jobban megnézi inkább arra. - Igazítja ki az Oroszt a tiszt.
Ő csak bólint egyet aztán odaszól felém.
- Jeges! Mondj valamit mit látsz?
Gyorsan felállok és újra a távcsőbe pillantok, de ezúttal a megadott irányba. A távolban egy nagy szeméthalmot látok csak, de mögötte megpillantok egy nagy hangár szerűséget.
- Egy nagy hangár félét látok csak. Mást nem. - Mondtam.
Aztán az Oroszra pillantottam.
- Uraim! Megvan az irány! - Mondta a tiszt és össze hajtotta a térképet majd a kocsijához indult.
- Előre! - Kiáltotta még el magát aztán mind elindultunk a hangár felé. De ezúttal mi már gyalog a kocsi két oldalán felsorakozva fedeztük a konvojt Pavel meg vezetett.
A konvojt beérve mi is csatlakoztunk. Az első teherautóra pillantva meglátom azt a mogorva Őrmestert is, akit megállítottam, amikor épp szállt volna be a kocsiba. Szokás szerint, peckesen, magát kihúzva, pöffeszkedik a jármű anyós ülésén, ugyanazzal a savanyú pofával. Aztán beszállok a saját kis rozsdás, ócska UAZ-unkba. Pont a konvoj élén állunk így. Mögöttünk pedig a konvoj.
Az első teherautó előtt pedig egy jól karbantartott, épp festésű fekete tiszti UAZ áll. Jobban ránézve meglátni az utasait is.
A két első ülésen két keménykötésű, nagydarab ruszki ül, a hátsón pedig az Orosz által többször emlegetett GRU-s tiszt. Valóban úgy nézett ki, ahogy ő leírta. Tányérsapka, hosszú tiszti kabát, nyugodt arckifejezés.
Az Orosz épp szállna be a kocsiba, amikor a tiszti UAZ felé néz, majd biccent egyet a fejével. A kocsi hátsó üléséről a tiszt vissza int, majd végre beszáll és elindulunk.
Lassan haladunk és annyira már ismerjük itt a helyet hogy megtanultuk hogyan kerüljük el az abnormális levegő mozgásokat. (anomáliák) Bár milyen jó lenne ha lenne valami olyan eszköz, ami képes lenne ezeket észlelni. Akkor nem kellene itt botladozva, csiga lassúsággal haladnunk, az utat kémlelve minden nyavalya után.
Az út, számunkra ismeretlen részén az Őrmester haladt a konvoj előtt és tapogatta ki az úton elhelyezkedő rendellenességek pozícióját. Mögötte pedig a konvoj halad és lassan követjük.
Órákig tartó feltérképezés után végre eljutottunk régi helyőrség szerűséghez.
Sorompó volt előtte, a mögött pedig egy zárt kapu.
Ahogy megpillantottuk, az Őrmester intett a konvojnak hogy "Állj!" Aztán egy rövid ideig tartó rendellenes terület vizsla után, gyorsan helyőrség falához lopózott és belesett az udvarra.
Egy ideig nézelődött, majd fegyverét előre tartva lassan bemerészkedett a helyőrségre. Rövid ideig az úton bámészkodott, majd elindult az épület felé és a fal mögött eltűnt a szemünk elől.
Az Orosz leállította a kocsi motorját, majd kiszállt és a fegyvere után nyúlt. Lassan a kocsi elejéhez ment aztán leült a lökhárító kilógó részére.
Mi is kiszálltunk utána, majd a kocsi oldalánál megállva néztünk arra amerre az Orosz is bámult.
Erre a hátsó tiszti jármű ajtaja nyílik és a három bent ülő személy odajön hozzánk.
- Mi történt? Miért álltunk meg? - Kérdezett nyugodtan a tiszt.
Az Orosz csak oldalra nézett és szintén nyugodtan válaszolt:
- Az Őrmester épp ellenőrzi az épületet. Semmi probléma.
- Értem. Azért jó lenne ha még ma odaérnénk a célterületre.
- Értem én uram, de nem megy ez ennél gyorsabban. Hacsak nem akar drámai létszámcsökkenést. - Szólt oda az Orosz.
Erre a tiszt csak megvonta vállát, és vissza ment a kocsijához.
Amint vissza szállt, hirtelen egy pár lövés sorozatot hallottunk, majd egy hangos káromkodást, aztán az épület felől egy pár patkány rohant ki egyenesen felénk. De akkorák mint egy jó nagy kődarab!
Gyorsan a kocsi oldalához tapadtunk, Volt aki még ijedtében a kocsira is felugrott. A többiek meg a teherautóból tüzet is nyitottak egy két mutáns patkányra.
Az Orosz persze mind ezt nyugodt szívvel viselte. Szeme se rebbent a hatalmas kutya méretű patkányok özönlésének láttára, csak továbbra is ült a kocsi lökhárítóján és bámult a helyőrség irányába. Egy kétszer rápillantott a futkosó patkányokra, majd vissza a helyőrség irányába és elkiabálta magát.
- ÉL MÉG ŐRMESTER?
Az Őrmester erre rosszalló nézéssel kijön a sorompóhoz, fél kezében a gépfegyver és az Oroszra pillant majd belerúg az egyik közelében lévő patkányba.
Az Orosz pedig csak megvonja a vállát és kérdőn felemeli a két kezét.
Az Őrmester végre int és felnyitja nagy nehezen a rozsdás sorompót, mely hangos nyikorgással emelkedik fel.
Vissza szállunk a járműbe aztán velünk az élen megindul a konvoj. Csakhogy a kapuknál ismét megállunk.
Zárva.
- Jeges! Acélvágót! - Szól az Orosz.
Kiszállok a kocsiból hátramegyek, aztán az egyik társam oda adja a szükséges szerszámot és együtt a kapukhoz indulunk.
Gyorsan kettévágom az öreg, rozsdás lakat nyelvét aztán a kapuról letépve nyitjuk. Az Őrmester előre indul ismét, majd utána a konvoj lassú tempóban. Egy ideig tartjuk a kapukat, majd amint az utolsó jármű is áthaladt bezártuk magunk után a kaput és követtük a konvojt.
Az út végére érve újabb kapu jött. Csak ez ezúttal nem drót kerítésből volt, hanem egy szép nagy vaskapu, rajta a kommunista diktatúra egykori jelképével, két jó nagy immár el korrodált vörös csillaggal.
Ezt a kaput már nem kellet acélvágóval kibontani, eleve nyitva volt, csak már jó ideje nem volt használva és ezért elég nehezen nyílt. De végül nagy nehezen kirángattuk és tovább haladhattunk.
Az új területre érve egy ideig még gyalogoltunk. Kissé megszenvedtünk egy pár ócska roncs jármű megkerülésével de ezt is leküzdöttük.
Aztán ahogy megláttuk az egész tájat elképedtünk. Én eddig még csak fotókon láttam, de sosem hittem volna hogy a valóságban így nézhet ki. Hatalmas szeméthalmok ameddig a szem ellát. A dombok aljában pedig egy roncstemető ahogy azt a képeken is lehetett látni még 86-ból.
Egy az úton álló döglött BTR tetejére felmászva, távcsövet vettem elő és körülnéztem. De távcsőn keresztül is ugyanaz volt a látvány. Radioaktív szemét mindenütt és a roncstemető hatalmas területén ameddig csak ellát az ember döglött járművek a régmúlt időkből.
Az Orosz is felmászott a BTR-re és elkérte a távcsövet. Körülnézett ő is, majd vissza adta a távcsövet és lemászott.
- Főhadnagy úr! Most merre kell mennünk? - Kiáltott az Orosz a tiszti jármű felé.
A tiszt kiszállt, elővette a térképét a BTR oldalára kiterítve mutogatta az Orosznak és az Őrmesternek hogy merre van az irány.
- Hát......Elvileg most pont itt kell lennünk.... - Közben én a BTR tetején guggolva nézem a térképet. - éééés......Nekünk erre kell menni.
Az Orosz átveszi a a tiszttől a térképet és tanulmányozni kezdi. Aztán a BTR-t megkerülve a tájat nézi.
- Tehát arra kell mennünk uram? - Kérdez a tiszt felé.
- Hát ha jobban megnézi inkább arra. - Igazítja ki az Oroszt a tiszt.
Ő csak bólint egyet aztán odaszól felém.
- Jeges! Mondj valamit mit látsz?
Gyorsan felállok és újra a távcsőbe pillantok, de ezúttal a megadott irányba. A távolban egy nagy szeméthalmot látok csak, de mögötte megpillantok egy nagy hangár szerűséget.
- Egy nagy hangár félét látok csak. Mást nem. - Mondtam.
Aztán az Oroszra pillantottam.
- Uraim! Megvan az irány! - Mondta a tiszt és össze hajtotta a térképet majd a kocsijához indult.
- Előre! - Kiáltotta még el magát aztán mind elindultunk a hangár felé. De ezúttal mi már gyalog a kocsi két oldalán felsorakozva fedeztük a konvojt Pavel meg vezetett.
Úton a cél felé elérkeztünk egy helyőrségre. Megálltunk, majd hozzám fordult a főnök.
-Most akkor maga előremegy és feltérképezi.
-Értettem.
Kiszállok, és elindulok a helyőrség felé. Lassan, araszolva közelítek, majd betekintek az ajtón. Semmi. Majd benyitok. Ahogy elnézem senki nem volt itt egy ideje. Mennék ki, hogy szóljak a többieknek, mikor koppanást hallok a másik szobából. Az ajtón koppan valami, én se vagyok rest, beleeresztek egy sorozatot. Majd kinyitom az ajtót, és egy csomó kutya méretű patkány szalad ki a szobából, és rám dől egy hulla, ami feltehetőleg az ajtónak támaszkodott. Lerúgom magamról a dögöt, és megvizsgálom. Nem én öltem meg, már halott volt egy ideje. Normál, 86-os szovjet gúnyát visel, és teljesen el van fonnyadva. A bőre rászáradt az arcára, és a váll lapján a kitűzők elkorrodálódtak. Visszamegyek a többiekhez, és indulunk tovább. A kapuk zárva vannak. Két baka kinyitja, majd megint előreküldenek, hogy ellenőrizzem a terepet. Mondták páran, hogy láttak erre embereket, szóval óvatosan megyek. Fedezékről, fedezékre, és kitekingetve a távolba. Aztán elértünk még egy kaput. Itt megijedtem, mert most tökéletes célpontot nyújtunk mindenkinek. Két baka megint odament kinyitni, amitől megijedtem, mert így tiszta célpontot nyújtanak. Azonnal lecsaptam magam fedezék mögé, és figyeltem. Aztán kiderült, nem volt ok az aggodalomra, a kapu nyitva, csak berozsdásodott. Kirángatták, majd indultunk tovább. Elértünk az új területre. Mindenütt radioaktív hulladék és hullák. Megálltunk egy kinyiffant BTR mellett, amin a főnök és egy baka nézelődni kezdett. Amíg vártam nézelődtem minden irányba, és próbáltam keresni valami érdekességet. De semmit nem láttam, mindenütt radioaktív hulladék és hullák, amik a rakások mellett fekszenek. Kiszáradt, több éve itt rohadó, mumifikálódott testek, és egészen friss, pár hetes hullák. Aztán mikor lejöttek a BTR-ről, a főnök szólt nekem, hogy merre kell mennem. Mondtam nekik, hogy rádión majd üzenek, ha tiszta a terep, addig maradjanak itt. Megigazítottam a sálamat, és elindultam. Próbáltam kisakkozni, hogy merre a legbiztonságosabb. A nagy szemétkupacokat elkerültem, és volt pár buborékszerű valami, amiket úgyszintén. Aztán, mikor elég közel értem a hangárhoz, bevetettem magam a fedezék mögé, és körbe kémleltem. Sehol semmi. Aztán egy kődarabot eldobtam az ajtóhoz. Semmi. Lehet csak túl óvatos vagyok, és nincs mitől tartanom. Már rádióznék a többieknek, mikor hangot hallok bentről:
-Segítség!
Elhaló, hörgő hang volt. Felemeltem az AK-t és kibiztosítottam. A lézeres irányzékot bekapcsoltam, és közelebb mentem. Benézve, észrevettem, hogy ez nem egy átlagos hangár. Raktárnak inkább elmenne. Mind a két oldalt négyszög alakú kis tárolók találhatók, és pár teherautó foglal benne helyet. Az egyik ilyen tárolóban van egy ágy, és tábortűz. Onnan lentről hallom az ember hangját. Lemászok egy kidőlt gerendán, és az ágyhoz közeledek. Hálózsákban fekszik ott egy ember. Határsértő, de nem veszélyes. Reszket, izzad, és a szeméből, füléből, orrából folyik a vér. Radioaktív sugárzás érte. Nincs neki sok hátra. Elteszem a fegyveremet, és megkérdezem:
-Uram! Mi a neve?
-K-k-k-Kravchenko.....
-Kravchenko! Figyeljen! A nevem Denis Mihalikov. Hadsereg, GRU felderítő osztály. A segítség úton van, nyugodjon meg. Mi történt?
-Pár haverral elindultunk feltérképezni a helyet. Engem megvágott egy rozsdás vasdarab, és azóta rosszul vagyok.
-Hol történt?
-Itt, a hangár mellett. Az összes domb sugárzik! Veszélyes! Vigyázzanak! Maguk is így járnak.......
Elkezd köhögni, majd fel próbál ülni, de ez sem megy neki. Jobban megnézve a hapsit, elég rossz bőrben van. Előveszek egy flakon vizet, és adok neki egy kicsit.
-Mióta van itt?
-Három napja.
-Evett azóta valamit?
-Volt két konzervem, és egy liter vizem. Ma fogyott el a víz.
-Értem. A segítség úton van. Pihenjen le, mindjárt jövünk.
Szusszant egyet.
-Köszönöm. Köszönöm!
Hátra dőlt, és becsukta a szemét. Még nem halt meg, csak pihen. Felmegyek a szabad részre, és rádiózok a főnöknek.
-Főnök! Baj van! Itt a hangárban.
-Mi az?
-Tiszta, de van itt egy előrehaladott állapotú sugárfertőzött.
-Ölje meg!
-Uram! Fontos infókat tudhat!
-Szedje ki belőle, majd lője le!
-Nem követett el gyilkosságot! És ha segít nekünk, eltekinthetünk a kivégzéstől.
-Figyeljen! A feladatunk titkos! Nem tehetünk érte semmit, szedje ki belőle amit tud, és ölje meg! Mire odaérek legyen halott!
-Értettem!
-Kiszállok!-letette.
-Kurva anyád!
Hajjajj.... Most mi legyen? Miért nem vagyok képes megölni? Mi lehet ez? Furcsa. Ahogy kihangsúlyozta, "Köszönöm". Lehet lelkiismeret furdalás? Mindegy, a parancs, az parancs.
Lemegyek hozzá, és felkeltem.
-Kravchenko! Élsz?
-I-igen?
-Figyelj! Van valami feljegyzésed, vagy valamid a területről? Akármi?
A táskájára mutat.
-Ott van benne. Egy PDA, rádió, és jegyzetfüzetek. A füzetekből csak 3 van teleírva, kettő csont üres. A PDA-n van minden, ahol eddig voltam, a lények, amiket láttam, minden!
-Értem. Köszönöm.
-Mikor érnek ide?
-Hamarosan barátom, hamarosan.
Megint ledőlt, és becsukta a szemét. Lenyúltam a pisztolyomért, és célra tartottam. Lassan meg akartam húzni a ravaszt, de nem tudtam. Nem vitt rá a lélek. Nem értem mi a baj. Miért nem vagyok rá képes? Hajj. Oké, mindegy. Elsőnek a PDA-t nézem meg. Elkezdem olvasgatni a naplóbejegyzéseket.Értékes infókat adott meg a tag. Olvasgatom a bejegyzéseket, mikor hallom a konvojt. Ha nem hal meg, mire ideérnek, akkor parancsmegtagadásért engem ölnek meg. Felé fordulok, és rácélzok.
-Sajnálom barátom.
-Várj, ne! NE!
Elsütöm a fegyvert. Azonnal meghalt. Kimásztam, majd a főnökhöz odaballagtam.
-No, most merre főnök?
-Itt van a PDA meg a felszerelés?
-Igen.
-A célszemély?
-Halott.
-Helyes!
Felmásztunk a hangár tetejére, és kémlelgetni kezdtünk. Aztán találtunk egy megfelelő utat tovább. A hangár mögött van egy beton út.
-Arra főnök?
-Igen. Indulunk!
-Most akkor maga előremegy és feltérképezi.
-Értettem.
Kiszállok, és elindulok a helyőrség felé. Lassan, araszolva közelítek, majd betekintek az ajtón. Semmi. Majd benyitok. Ahogy elnézem senki nem volt itt egy ideje. Mennék ki, hogy szóljak a többieknek, mikor koppanást hallok a másik szobából. Az ajtón koppan valami, én se vagyok rest, beleeresztek egy sorozatot. Majd kinyitom az ajtót, és egy csomó kutya méretű patkány szalad ki a szobából, és rám dől egy hulla, ami feltehetőleg az ajtónak támaszkodott. Lerúgom magamról a dögöt, és megvizsgálom. Nem én öltem meg, már halott volt egy ideje. Normál, 86-os szovjet gúnyát visel, és teljesen el van fonnyadva. A bőre rászáradt az arcára, és a váll lapján a kitűzők elkorrodálódtak. Visszamegyek a többiekhez, és indulunk tovább. A kapuk zárva vannak. Két baka kinyitja, majd megint előreküldenek, hogy ellenőrizzem a terepet. Mondták páran, hogy láttak erre embereket, szóval óvatosan megyek. Fedezékről, fedezékre, és kitekingetve a távolba. Aztán elértünk még egy kaput. Itt megijedtem, mert most tökéletes célpontot nyújtunk mindenkinek. Két baka megint odament kinyitni, amitől megijedtem, mert így tiszta célpontot nyújtanak. Azonnal lecsaptam magam fedezék mögé, és figyeltem. Aztán kiderült, nem volt ok az aggodalomra, a kapu nyitva, csak berozsdásodott. Kirángatták, majd indultunk tovább. Elértünk az új területre. Mindenütt radioaktív hulladék és hullák. Megálltunk egy kinyiffant BTR mellett, amin a főnök és egy baka nézelődni kezdett. Amíg vártam nézelődtem minden irányba, és próbáltam keresni valami érdekességet. De semmit nem láttam, mindenütt radioaktív hulladék és hullák, amik a rakások mellett fekszenek. Kiszáradt, több éve itt rohadó, mumifikálódott testek, és egészen friss, pár hetes hullák. Aztán mikor lejöttek a BTR-ről, a főnök szólt nekem, hogy merre kell mennem. Mondtam nekik, hogy rádión majd üzenek, ha tiszta a terep, addig maradjanak itt. Megigazítottam a sálamat, és elindultam. Próbáltam kisakkozni, hogy merre a legbiztonságosabb. A nagy szemétkupacokat elkerültem, és volt pár buborékszerű valami, amiket úgyszintén. Aztán, mikor elég közel értem a hangárhoz, bevetettem magam a fedezék mögé, és körbe kémleltem. Sehol semmi. Aztán egy kődarabot eldobtam az ajtóhoz. Semmi. Lehet csak túl óvatos vagyok, és nincs mitől tartanom. Már rádióznék a többieknek, mikor hangot hallok bentről:
-Segítség!
Elhaló, hörgő hang volt. Felemeltem az AK-t és kibiztosítottam. A lézeres irányzékot bekapcsoltam, és közelebb mentem. Benézve, észrevettem, hogy ez nem egy átlagos hangár. Raktárnak inkább elmenne. Mind a két oldalt négyszög alakú kis tárolók találhatók, és pár teherautó foglal benne helyet. Az egyik ilyen tárolóban van egy ágy, és tábortűz. Onnan lentről hallom az ember hangját. Lemászok egy kidőlt gerendán, és az ágyhoz közeledek. Hálózsákban fekszik ott egy ember. Határsértő, de nem veszélyes. Reszket, izzad, és a szeméből, füléből, orrából folyik a vér. Radioaktív sugárzás érte. Nincs neki sok hátra. Elteszem a fegyveremet, és megkérdezem:
-Uram! Mi a neve?
-K-k-k-Kravchenko.....
-Kravchenko! Figyeljen! A nevem Denis Mihalikov. Hadsereg, GRU felderítő osztály. A segítség úton van, nyugodjon meg. Mi történt?
-Pár haverral elindultunk feltérképezni a helyet. Engem megvágott egy rozsdás vasdarab, és azóta rosszul vagyok.
-Hol történt?
-Itt, a hangár mellett. Az összes domb sugárzik! Veszélyes! Vigyázzanak! Maguk is így járnak.......
Elkezd köhögni, majd fel próbál ülni, de ez sem megy neki. Jobban megnézve a hapsit, elég rossz bőrben van. Előveszek egy flakon vizet, és adok neki egy kicsit.
-Mióta van itt?
-Három napja.
-Evett azóta valamit?
-Volt két konzervem, és egy liter vizem. Ma fogyott el a víz.
-Értem. A segítség úton van. Pihenjen le, mindjárt jövünk.
Szusszant egyet.
-Köszönöm. Köszönöm!
Hátra dőlt, és becsukta a szemét. Még nem halt meg, csak pihen. Felmegyek a szabad részre, és rádiózok a főnöknek.
-Főnök! Baj van! Itt a hangárban.
-Mi az?
-Tiszta, de van itt egy előrehaladott állapotú sugárfertőzött.
-Ölje meg!
-Uram! Fontos infókat tudhat!
-Szedje ki belőle, majd lője le!
-Nem követett el gyilkosságot! És ha segít nekünk, eltekinthetünk a kivégzéstől.
-Figyeljen! A feladatunk titkos! Nem tehetünk érte semmit, szedje ki belőle amit tud, és ölje meg! Mire odaérek legyen halott!
-Értettem!
-Kiszállok!-letette.
-Kurva anyád!
Hajjajj.... Most mi legyen? Miért nem vagyok képes megölni? Mi lehet ez? Furcsa. Ahogy kihangsúlyozta, "Köszönöm". Lehet lelkiismeret furdalás? Mindegy, a parancs, az parancs.
Lemegyek hozzá, és felkeltem.
-Kravchenko! Élsz?
-I-igen?
-Figyelj! Van valami feljegyzésed, vagy valamid a területről? Akármi?
A táskájára mutat.
-Ott van benne. Egy PDA, rádió, és jegyzetfüzetek. A füzetekből csak 3 van teleírva, kettő csont üres. A PDA-n van minden, ahol eddig voltam, a lények, amiket láttam, minden!
-Értem. Köszönöm.
-Mikor érnek ide?
-Hamarosan barátom, hamarosan.
Megint ledőlt, és becsukta a szemét. Lenyúltam a pisztolyomért, és célra tartottam. Lassan meg akartam húzni a ravaszt, de nem tudtam. Nem vitt rá a lélek. Nem értem mi a baj. Miért nem vagyok rá képes? Hajj. Oké, mindegy. Elsőnek a PDA-t nézem meg. Elkezdem olvasgatni a naplóbejegyzéseket.Értékes infókat adott meg a tag. Olvasgatom a bejegyzéseket, mikor hallom a konvojt. Ha nem hal meg, mire ideérnek, akkor parancsmegtagadásért engem ölnek meg. Felé fordulok, és rácélzok.
-Sajnálom barátom.
-Várj, ne! NE!
Elsütöm a fegyvert. Azonnal meghalt. Kimásztam, majd a főnökhöz odaballagtam.
-No, most merre főnök?
-Itt van a PDA meg a felszerelés?
-Igen.
-A célszemély?
-Halott.
-Helyes!
Felmásztunk a hangár tetejére, és kémlelgetni kezdtünk. Aztán találtunk egy megfelelő utat tovább. A hangár mögött van egy beton út.
-Arra főnök?
-Igen. Indulunk!
Capt Axon
New Member
Elindultunk a hangár felé, ugyanabban a lassú tempóban. Az őrmester megint előre ment. Valószínűleg már a hangárnál jár. Nincs időm figyelni, mert míg Pavel vezeti az ócska UAZ-unkat a konvoj elején, addig mi az út két szélén libasorban figyeljük a környéket. Eddig minden tisztának tűnik. Egy pillanatra figyelek az Őrmester irányába, a távolban jól látom hogy épp behatol a hangárba. Csak egy pillanatra láttam, aztán gyorsan eltűnt a kapuk mögött. Mi pedig folytatjuk az utat.
Az Orosz kezében a rádió és a térkép, a fegyvere pedig flegmán lóg a mellkasán. Aztán hirtelen rádió sercegés és meghallani az Őrmester hangját.
- Főnök! Baj van! Itt a hangárban. - Szólt az Őrmester.
- Mi az? - Kérdezett rutinos nyugalommal az Orosz.
- Tiszta. De van itt egy előrehaladott állapotú sugárfertőzött.
Az Orosz elgondolkozott, majd azt válaszolta:
- Várjon egy kicsit! - Mondta, majd átváltott a rádión egy csatornát.
- Uram!
- Mi a gond? - Hallatszott a rádióból a tiszt hangja.
- A felderítőnk jelenti hogy talált egy élő személyt, de erős sugárfertőzésben szenved.
A válaszra még csak nem is kellett sokat várni.
- Rendben! Akkor mondja meg neki hogy lője le!
- És ha esetleg tudna nekünk használható infókkal szolgálni?
- Ez nem szempont! Adja ki a parancsot! - Mondta aztán elhallgatott a rádió.
Az Orosz ugyanolyan nyugodt arckifejezéssel kapcsolt vissza az előző csatornára és miközben nyugodtan forgatta a kezében a térképet, addig kiadta a parancsot az Őrmesternek.
- Intézze el a célpontot!
- Uram! Fontos infókat tudhat! - Szólt az Őrmester.
- Szedje ki belőle, majd lője le! - Szólt vissza az Orosz.
- Nem követett el gyilkosságot! És ha segít nekünk, eltekinthetünk a kivégzéstől. - Próbálta az Őrmester megmenteni.
Aztán hirtelen a tiszt szállt be a vonalba és kissé ingerültebben mondta:
- Figyeljen! A feladatunk titkos! Nem tehetünk érte semmit, szedje ki belőle amit tud, és ölje meg! Mire odaérek legyen halott!
Rövid ideig szünet, aztán az Őrmester határozott választ adott.
- Értettem!
Mire odaértünk a hangárhoz, csak egy halk emberi sikolyt lehetett hallani, aztán egy lövés dördült.
Én és az Orosz kinyitjuk a kaput, majd a konvoj lassan behajt. Mivel a hangár ajtói teljesen beragadtak, a konvoj a hangár mellett vonul egészen a hátsó kapuig. Aztán a hátsó kapunál megállnak.
A katonák sorra pattognak le a teherautókról és a BTR-ből is másznak ki az elgémberedett sofőrök.
- 20 perc pihenő! Nyújtóztassák ki magukat! - Hallatszott a tiszt hangja.
Az Orosszal bementünk a hangárba az elülső kapun és szétnéztünk.
Vasútpályák középen, néhány itt maradt tehervagon, és rengeteg lom. A hangár tetejét a kint álló toronydaru ledőlt felső része beszakította.
Az Őrmestert egy mélyedésben találtuk meg, egy halványan pislákoló tábortűznél. Egy ágy mellett állt, amin feküdt valami, az pedig le volt takarva egy takaróval, amin hatalmas vérfolt csillogott.
Az Őrmester nem volt igazán feldobott, inkább teljesen lehangoltan, letörten ácsorgott az ágy mellett. Sokáig bámulta az ágyat, aztán az Orosz lement mellé, a vállára tette a kezét és annyit mondott.
- Semmi gond. Nem tehetett semmit. Ez volt a parancs. - Aztán megveregette a vállát és kimászott a mélyedésből.
Aztán megjelent a tiszt is. Hátratett kézzel, nyugodtan közelített felénk aztán mellettünk megállva lenézett az Őrmesterre. Rövid ideig őt bámulta, aztán a véres takaróra nézett. Lemászott ő is a mélyedésbe, kissé megemelte a takarót, alánézett aztán elengedte és elégedetten bólintott. Majd az Őrmester felé fordult.
- Az információk?
Az őrmester átnyújtott egy PDA-t és a kezében lévő táskára is rámutatott.
- Remek! Indulunk. - Mondta nyugodtan, miközben a PDA-n összegyűlt adatokat kezdte olvasgatni. Aztán a kapu felé indult. Mi is utána mentünk.
Később a tiszt az Őrmester és a tiszt két embere a hangár második emeletéről kémlelték a terepet és a térképet nézegették.
Amíg ők ezzel voltak elfoglalva, én az UAZ motorháztetőjén ülve, nekitámaszkodva a szélvédőnek rajzolgattam a füzetembe.
Csak azt rajzoltam amit utoljára felidéztem magamban a tájról, mikor megérkeztünk ide. Egész jól alakul.
Az Orosz pedig épp a kocsiban ül és hátradőlve az ülésben pihenget. A többi katona javában eszik, iszik és pihen, többen jól szórakoznak. A BTR-ek sofőrjei pedig pucolják le a koszt a járműveikről és bütykölgetnek.
Aztán elhangzik a vezérszó a tiszttől:
- Hadnagy! - Szól az Orosz felé. - Tegye menetkésszé az embereit! Indulunk. - Majd elindulnak lefelé.
Az Orosz elsőre füle botját se mozdította, de azért továbbra is hátradőlve odaszól az embereknek.
- Figyelem! Kapjátok fel a cuccokat! Indulunk! Jeges! Menjetek és nyissátok a kaput! De legyetek óvatosak! - Mondta, közben valamennyire már ő is megmozdult és kapta fel a cuccát az anyós ülésről.
Én elpakoltam a füzetem, lemásztam a kocsiról és a fegyvert kézbe kapva elindultam Pavellel a kapuhoz.
Ahogy a helyőrségnél és a hangár bejáratánál a kapu itt hátul is félig nyitva volt.
Óvatosan fegyvert előre szegezve lestünk ki a kapun, majd amikor meggyőződtünk róla hogy tiszta, lassan nyitni próbáltuk.
De akár a hangár kapuja ez se akart nyílni. Így sokáig elvoltunk vele, aztán úgy döntöttünk, hogy nem szórakozunk vele tovább. Az egyik BTR-t előre állítva nyitottuk ki a kaput.
A hatalmas gép hirtelen megugrott helyből, majd gyorsan megindult, de aztán vissza vett a tempóból.
A kapunak óvatosan neki hajtott és elkezdte kifelé tolni.
Az hamar megadta magát a jármű erejének és hangos nyikorgással, de nyílni kezdett. A kapu zsanérjain még látni is lehetett ahogy a rozsda pereg lefelé. Majd végül teljesen ki lett nyitva, így az összes jármű lassan áthaladhatott.
A hátsó kapun túl nem sok minden fogadott minket. Egy régi dízel mozdony a síneken állva, mögötte egy vasúti alagút, aminek már csak a megközelítése is kiakasztja a sugárzás mérőket, néhány beton akadály az út közepén és semmi más.
Lassan haladtunk előre végig az úton, aztán fel egy apró dombon és végül a domb túloldalán megláttuk a célterületet.
Hatalmas sík terület, rengeteg hatalmas fával és a távolban lehetett látni két épület komplexumot.
A dombról leérve egy drótkerítéshez értünk. A kapu zárva, így megint előkerült a drótvágó és aztán többé nem volt akadály.
Lassan áthajtottunk a kapun és aztán elindultunk az első épület komplexum felé. Reméljük a továbbiakban is ugyanilyen sétagalopp lesz, mint eddig.
Az első épületcsoporthoz mentünk. A vasúton lévő kapu nyitva volt, így a járművekkel itt hajtottunk be. Külön külön álltak be a járművek és amint leálltak a motorok, Mindenki lepattogott a teherautókról és védekező állást foglaltak el. A tiszt először körülnézett a területen, aztán felosztott mindenkit csapatokra és megkezdtük a komplexum átkutatását.
Töviről-hegyire átkutattuk az egész telepet, de semmit sem találtunk, pár halott, szkafanderes tudóson és egy pár nyomon kívül, ami azt mutatta hogy valaki, vagy valami járt itt.
A halott tudósoktól elvettük a PDA-kat és a feljegyzéseiket. Nem tudtuk tulajdonképpen mit is keresünk. De mindenesetre mikor végeztünk a gyár átkutatásával az összes talált dokumentumot elvittük a főhadnagynak.
Még egy ideig kutattunk egyéb hasznos dolog után a telepen, de semmi. Kivétel egy csatorna lejárat a gyártelep alá. Csakhogy ez nem az a szokásos csatorna lejárat. Nem kutattuk át az egészet, de lementünk és valamennyire felderítettük a felsőbb szintjeit. Az alsóbb szintekre viszont már nem merészkedtünk le. Így is elég rémisztő ez a hely magában, nincs kedvünk ezt tetézni még egy sötét zug átjárásával, ahol tonna szám találni a földön valami világító zöld taknyot, ami másodpercek alatt úgy marta szét a beledobott vasdarabot, mint a sav. Ez is valami rendellenesség lehet, így csináltunk róla egy pár képet és vissza mentünk a felszínre.
Abban viszont mind egyet értünk a srácokkal, hogy ez valami titkos, föld alatti létesítmény lehet. De semmiképp sem csatorna.
Amikor kimásztunk a csatornából, a fehér hó szinte rögtön elvakított minket. De egy idő után azért hozzászoktunk. Közben láttuk hogy az Őrmester épp vissza tér a ide a gyárhoz. A tiszt egyedül elküldte őt, hogy derítse fel valamennyire a gyártól kicsit messzebb található intézetet.
Vissza tért, de semmi újat nem mondott. Az intézet, akár ez a gyártelep teljesen üres és elhagyatott. Mintha minden élet eltűnt volna innen, egyedül mi maradtunk volna.
De a tisztet nem hagyta nyugodni. Egy ideig itt maradtunk és felkészültünk az intézet területére való behatoláshoz. Nem sejtünk csapdát ott, de jobb félni mint megijedni.
Hamarosan összecuccoltunk és szakaszokban elindultunk az intézethez. Több osztagra szóródva indultunk el az épület felé. A nagyobb csapatok a főbejárat felől indultak meg, míg mi két másik osztag kíséretében elindultunk a hátsó kapu felől.
Lassan közelítettünk az intézet felé, közben a csapatok utolsó emberei folyamatosan hátra figyeltek nehogy gond legyen.
Aztán elértünk a sorompóhoz. Ezalatt a másik szakasz rádión jelentette hogy ők is elérték a kaput és megkezdik a behatolást.
Az Orosz ezt egy "Vettem!"-el nyugtázta és mi is megindultunk. Lassan, a fegyvereket folyamatosan a vállunkhoz támasztva néztük át a környéket.
Bekukkantottunk az üres barakkokba is hátha találunk bármi érdekeset.
- Pavel! Jeges! Előre! - Szólt az Orosz amikor a parancsnoki barakkhoz értünk. Vállhoz emeltem a fegyverem és Pavellel együtt, folyamatosan előre nézve léptünk fel az alacsony falépcső legmagasabb fokára. Aztán be az épületbe. Lassan mentünk be, közben folyamatosan jobbra balra pásztáztunk a fegyverekkel nehogy meglepetés érjen minket.
Aztán beléptünk a barakk belső részére. Az ajtón belépve a fél kézzel a falat kezdtem tapogatni. Hirtelen megakad valami a kezemben. Azt hiszem egy kapcsoló. Kitapogatom hogy ez egy régi módi csavarós kapcsoló. rátapintok a kapcsoló tekerőjére és elfordítom.
Erre egy két neon cső pislákoló fénnyel kezd el égni, míg a többi lámpa semmi eredményt nem produkál. Kivétel azt az egyet, ami már leszakadt a plafonról és már csak a saját vezetékei tartják fent. Az viszont folyamatosan szikrázik.
Körülnézünk a szobában, de semmi. Mindenhol felborított ágyak, matracok, néhány elhagyott bakancs és ruházat, és papírok szerte széjjel.
- Tiszta! - Kiált ki Pavel a többieknek.
- Ezek szerint van áram. - Mondom.
- Igen van. Biztos még a generátor. - Mondta az Orosz, belépve a terembe.
Aztán körbe nézett a szobában és lehajolt egy földön lévő papírért.
- Hmmm......Az őrség beosztása. Meglehetősen sietve igyekeztek elhagyni az intézetet. De vajon miért.
- Hát...Legyen az akármi is.......Az intézetben biztos választ kapunk rá. - Mondtam, erre az Orosz rám nézett.
- Jó meglátás. - Mondta és aztán kimentünk az épületből.
A többi csapat segítségével percek alatt átnéztük a területet. Teljesen üres. Egy lélek sincs. Se halottak, se semmi. Csak a széthagyott felszerelés, papírok és felborított bútorok és szekrények.
Időközben így átnézve az épületeket, megtaláltuk az intézet javítóműhelyét is és egy jármű parkolót is felfedeztünk a főépület mögött.
Viszont jó pont hogy az egész intézet területe, erős betonfallal van körülvéve és a sarkokon van pár őrtorony is. Jól választott a főhadnagy, amikor ezt a helyet választotta előretolt bázis létrehozásához.
Hamarosan aztán megtaláltuk a generátort is. A főépület előtti egyik raktárszerű épületben találtuk meg. Beindítani viszont már nem lehetett. Elég régóta döglött volt.
Aztán hamarosan megérkezett az Őrmester is, aki a főbejárati csapatokkal végzett a terület átkutatásával. Rádiózott a főhadnagynak, hogy jöhetnek.
- Jelentem a terület tiszta. Jöhetnek. - Mondta.
- Kitűnő! Azonnal indulunk. Addig kutassák át az összes épületet és azonnal jelentsék, ha bármi fontosat találnak!
- Értettem! - Igazolt vissza az Őrmester. - Hallottuk mind a parancsot. - Mondta és elindultunk a főépület felé.
Az épületben ugyan az volt a felállás mint az eddig átkutatott összes épületben. Fegyver készenlétben és egymást fedezve kutattuk át a szobákat.
De mindenhol ugyanaz fogadott. Lomok, fejre állított bútorok, papírok, és iratok. Ez valószínűleg mind értékes információ a főhadnagy számára, de mi azt se tudjuk mit keressünk.
Csak mentünk előre és néztük sorra a szobákat. Így bukkantunk rá a rádió szobára és egy irodára is, ahol szerte szét rengeteg irat volt. Elkezdtük átnézni az összes iratot hátha találunk valamit.
- Hmmm.....Átvételi elismervények, számlák, megint számlák.
- Itt nincs semmi. - Mondta Pavel.
- Csak keresgélj tovább! - Szólt oda neki az Orosz.
Közben én egy íróasztalt kezdtem áttúrni, amikor megakadt egy különleges papír a kezemben.
Nem tudtam mi mit jelent, de annyit ki tudtam bogarászni, hogy akik itt tevékenykedtek, azok egy sor különös nagy teljesítményű berendezést és alkatrészt rendeltek különböző gyáraktól.
Azt hogy viszont mivel folytattak kísérleteket, arról fogalmam sem volt.
Ezt a papírt az asztalra raktam és tovább turkáltam. Egy nagyobb kupac papírt arrébb söpörve az asztal mellől megpillantottam egy széfet. Nem volt túl nagy széf, de nem is volt éppen kicsi. És szép súlya is volt. Próbáltam kinyitni többször is, de semmi.
Aztán felnéztem az asztal alól és láttam a többieket, ahogy a maguk módján keresgélnek.
Pavel dobálja szerte szét a lapokat és próbál egy kettő közül valami értelmes olvasni valót keresni, az Orosz meg a lábával söpri arrébb a lapokat és közben olvasgat valamit.
Szólni akartam nekik a széfről, de aztán az Orosz közbeszól:
- Tulajdonképpen tudja valaki hogy mit kell keresnünk? - Kérdezte.
Erre én rögtön felpattantam.
- Hát...Én azt nem tudom, de ha lenne valami amit el akarnék rejteni, azt tuti hogy ebbe a bazi nagy izébe rejteném el. - És rámutattam a széfre.
Mindketten odajöttek, és megcsodálták a széfet. Körülbelül olyan magas volt mint az asztal, de olyan volt mint egy kis éjjeli szekrény.
Csak néztük a széfet, de halvány fogalmunk sem volt arról hogy nyissuk ki. A csendet végül Pavel törte meg.
- És hogy lehet ezt kinyitni?
- Jó kérdés. Nézzük meg! - Mondta az Orosz és neki készülődött hogy felemelje.
- Gyertek! Segítsetek! - Szólt oda nekünk, erre mi azonnal odasiettünk és együtt megpróbáltuk felemelni.
Nagy nehezen sikerült, de iszonyat nehéz volt. Nyögtünk is rendesen a súlya alatt. Az Orosz közbe csak folyamatosan irányított a lépcsők felé.
Csakhogy nem lefelé, hanem felfelé indult. Nekünk pedig nem volt más választásunk, a széfet tartva toltuk fel a lépcsőkön.
Amikor nagy nehezen végre elértük a lépcsők végét egy ajtóhoz értünk. Kilépve rajta pedig pont a tetőre jutottunk. Itt egy pár percig megálltunk hogy pihenjünk egy keveset, aztán újra neki veselkedtünk.
- Vigyük a széléhez! - Mondta fújtatva az Orosz. És aztán odáig eljutottunk vele.
Nagy nehezen feltettük az épület szélén lévő betonkorlátra, aztán még egy rövid pihenő után felmásztunk mi is és átsegítettük a széfet a rozsdás vaskorláton is
Ahogy lefelé vitte a gravitáció az Orosz elkiáltotta magát.
- Vigyázz odalent!!! - Aztán a széf, egy irgalmatlan nagy koppanással landolt.
A hatalmas zajra a legtöbb katona akik lent álltak az épület előtt rögtön felfigyelt és a földön heverő széf köré gyűltek. Az épület második emeletéről pedig rögtön kinyílt az egyik ablak és az Őrmester pillantott ki rajta.
Először lenézett a földre, majd felfelé nézett, egyenesen ránk. Az Orosz csak nyugodtan intett neki egyet, de ő csak nem helyeslően rázta a fejét.
Majd lementünk a széfért. Nagy nehezen kikotortuk a kráterből amit ütött az útba, de nem esett rajta egyetlen karcolás sem.
- Anyád! - Mondta az Orosz.
- Egyéb ötlet? - Kérdeztem.
- Hát...Igazából volna még egy. - Mondta és elvigyorodott. Erre rögtön megértettem a célzást és rögtön rávágtam:
- Jó! De előtte vigyük ki a kapun kívülre, nehogy már itt kezdjünk neki a szétbontásának.
És erre újra felemeltük és kirángattuk az intézet elé.
Biztonságos távolságba húzódva felkészültünk a széftörésre. Az Orosz elővette az AK-ját és betöltött egy gránátot a vetőcsőbe. Lassan a széfre célzott, majd meghúzta a ravaszt.
A gránát egy egy kis puffanás kíséretében kirepült a csőből és telibe kapta a széfet. Először sűrű füstöt, meg szálló földdarabokat láttunk, majd utána lassan oszlani kezdett a füst és láttuk hogy a széf ajtaja félig leszakadva nyílt ki. Siker!
Odamentünk a széfhez, egy kétszer még köhögtünk a füsttől és földtől, majd szélesebbre tárva a széf ajtaját elkezdtük átnézni annak tartalmát.
Több papír is volt benne, ami két tudós levelezéséről szólt, valami kísérlet és gépezet ügyében.
Miközben az Orosz a széf tetejére támaszkodva olvasgatta a papírt, tovább keresgélve a széf polcain találtam egy kis tűzálló dobozt, amiben több papír mellett egy térkép is volt, rajta különböző jelölésekkel.
- Heh! Nem mondom! Fura fickók voltak ezek! Bármin is kísérletezgettek, annak köze lehet ehhez az egész helyhez. - Mondta az Orosz.
- Ha az valami, ettől tuti el fogjátok dobni az agyatokat! - Mondtam. - Egy sor kísérletet hajtottak végre az egész terület szerte. És ezek a különös jelölések. X18, X16, X8, X9 Isten tudja mik ezek, de itt egy térkép, amin csak az X18 van bejelölve. Ez valszeg komolyan érdekelni fogja a főnököt! - Mondtam.
- Hát akkor.......Gyerünk mutassuk meg neki. - Szólt az Orosz, majd fogta az összes iratot amit csak talált és belegyömöszölte a kis dobozba.
Vissza érve az intézet területére a konvoj is megérkezett. Mindenki pakolt, takarított és egy pár mobil generátor is fel lett állítva, a lámpákhoz...Ugyanis kezdett este felé járni.
A nagy pakolászás közepette nem is találtuk meg a főhadnagyot. Végül a főhadnagy egyik barátja mondta el, hogy őt fent találjuk az épület harmadik emeletén.
Felmentünk az említett helyre és ott valóban megtaláltuk. Pont abban az irodában keresgélt, ahonnan mi is elemeltük a széfet.
Mikor beléptünk, láttuk hogy az asztal mögött ül és egy lapot tart a kezében, bőszen olvasgatva. De ahogy meglát minket, érdektelenül dobja félre és azt mondja.
- Én ezt nem értem! Eljöttünk, ide hátha többet tudunk meg......de még mindig sötétben tapogatózunk. Eddig csak össz vissz valami kísérletről szereztünk tudomást. De semmi konkrét! Amikor átkutatták az épületet, nem találtak semmi használható infót?! - Kérdezte kissé letörve.
- Ami azt illeti találtunk. - Mondta az Orosz, hóna alatt szorongatva a kis dobozt. - Egy széfben, amit pontosan innen emeltünk el, - Közben mutatott a széf egykori helyére. - találtuk ezt a kis dobozt. Ebben rengeteg olyan információ van, ami talán érdekelheti önt uram. - És átnyújtotta a dobozt.
A tiszt gyorsan letette az asztalra a dobozt és elkezdte tanulmányozni a tartalmát. Közben rákérdezett.
- És hol van most a széf?
- Öhm....Nos...Odakint megtalálja uram. - Mondta az Orosz.
Aztán a tiszt tovább tanulmányozta a papírokat majd kis idő múlva letette a papírokat az asztalra és újra kérdezett:
- És ez minden ami a széfben volt?
- Igen uram. Mindent ami a széfben volt, ebbe a dobozba pakoltuk.
- Értem. De hogy nyitották ki a széfet? - Kérdezte érdeklődve, mikor jobban megnézte hogy egy két papír kissé elnagyolt állapotban volt és a doboz is kissé sérült volt.
- Hát......Egy régi egyéni módszert alkalmaztam uram. De a lényeg hogy kinyílt. - Mondta az Orosz mentegetőzve.
A tiszt erre fanyalgó képet vágott és aztán rávágta:
- Sejtem.....
Majd leült ismét a székre és sóhajtott egyet. Aztán felnézett ránk és azt mondta:
- Nos...Mindegy! Megvan amit akartunk, és most már az intézet is a mi kezünkön van. Szép munkát végeztek Hadnagy! Fogadja elismerésem!
Mind vigyázzba vágtuk magunkat és az Orosz azt mondta:
- Köszönjük uram!
A tiszt csak intett egyet és hozzátette:
- Ugyan semmiség! - És tovább bújta a dokumentumokat.
Aztán az Orosz kissé előrébb lépett és odaszólt a tisztnek:
- Uram! És a paranccsal mi a helyzet? Akkor elindulhatunk?
A tiszt kérdőn pillantott fel a papírból és rákérdezett:
- Parancs? Milyen parancs?
- Tudja uram!......A parancs hogy az északi területek felé menjünk a határsértő után.
- Jaaa! Az a parancs!...Hmmm.....Nézze hadnagy! Igazából nem tehetném meg hogy csak így elengedjem magukat! - Erre az Orosznak mindjárt lejjebb engedett a kedve. Közben az irodába belépett egy idegen tudós alkatú alak. - Deeeeee....Normális körülmények között erre a hivatalos parancsra durván egy pár hetet várni kellene. Ha addig vállalják a egészet a saját felelősségükre, akkor ez esetben szemet hunyok afelől hogy maguk elindulnak a tudtom nélkül. - Mondta jókedvűen.
Ennek hallatán az Orosz jobb kedvre derült és elmosolyodva válaszolta:
- Köszönöm Főhadnagy úr! - És tisztelgett, a tiszt pedig viszonozta.
- Örömmel segítek Hadnagy. - Tette hozzá.
Bennem viszont itt állt meg az ütő. Kissé rossz érzés támadt bennem, úgy éreztem, mintha megfagynék belülről, de a bőröm szinte lángolt. A víz is folyt rólam.
De szó nélkül tűrtem, vigyázzba vágtam magam lassan és tisztelegtem én is. Aztán kiléptünk a szobából, közben a tiszt odaszólt az idegennek:
- Áh! Professzor lépjen csak beljebb!
Kifelé menet a szobából Pavel odaszólt nekem:
- Jeges! Minden rendben? Sápadtnak tűnsz.
Idegesen válaszoltam erre.
- Öhm...Izé...Minden rendben. Csak kissé fáradt vagyok.
- Ne aggódj! Ma még van időd pihenni. Este már nem megyünk sehová. Majd holnap reggel indulunk. - Mondta az Orosz.
- Aham! - Nyugtáztam egy nyugodtnak álcázott hümmögéssel.
- Na pihenjetek le addig! Holnap korán indulunk. - Mondta, aztán odament az Őrmesterhez beszélgetni.
Pavellel kerestünk, egy viszonylag kényelmes helyet az alvásra, habár elég kevés volt itt ehhez.
De az egyik barakkban ahol már páran be is cuccoltak, mi is beköltöztünk.
Talpára állítottunk két még épnek mondható ágyat, és arra egy pár régi matracot rakva, kész volt a fekvő alkalmatosság.
Mivel több ablak is ki volt törve, ezért egy pár srác egy félbe vágott hordót állított be a szoba közepére és abban tüzet gyújtva, megvolt a fűtés.
Azokat az ablakokat, amik még úgy ahogy épségben voltak azokat bezárták, a törötteket pedig régi újságpapírokkal és lemezekkel takarták el. Az ajtó helyére pedig felraktak egy másik barakkból lopott ajtót.
Megpróbáltam valahogy aludni, de nem ment. Csak a holnap járt az eszemben, hogy mi lesz ha elindulunk. Mi vár ránk az úton? És Mi lesz ha megtaláljuk a lányt?
Aztán addig gondolkoztam ezen, míg végül elaludtam.
Az Orosz kezében a rádió és a térkép, a fegyvere pedig flegmán lóg a mellkasán. Aztán hirtelen rádió sercegés és meghallani az Őrmester hangját.
- Főnök! Baj van! Itt a hangárban. - Szólt az Őrmester.
- Mi az? - Kérdezett rutinos nyugalommal az Orosz.
- Tiszta. De van itt egy előrehaladott állapotú sugárfertőzött.
Az Orosz elgondolkozott, majd azt válaszolta:
- Várjon egy kicsit! - Mondta, majd átváltott a rádión egy csatornát.
- Uram!
- Mi a gond? - Hallatszott a rádióból a tiszt hangja.
- A felderítőnk jelenti hogy talált egy élő személyt, de erős sugárfertőzésben szenved.
A válaszra még csak nem is kellett sokat várni.
- Rendben! Akkor mondja meg neki hogy lője le!
- És ha esetleg tudna nekünk használható infókkal szolgálni?
- Ez nem szempont! Adja ki a parancsot! - Mondta aztán elhallgatott a rádió.
Az Orosz ugyanolyan nyugodt arckifejezéssel kapcsolt vissza az előző csatornára és miközben nyugodtan forgatta a kezében a térképet, addig kiadta a parancsot az Őrmesternek.
- Intézze el a célpontot!
- Uram! Fontos infókat tudhat! - Szólt az Őrmester.
- Szedje ki belőle, majd lője le! - Szólt vissza az Orosz.
- Nem követett el gyilkosságot! És ha segít nekünk, eltekinthetünk a kivégzéstől. - Próbálta az Őrmester megmenteni.
Aztán hirtelen a tiszt szállt be a vonalba és kissé ingerültebben mondta:
- Figyeljen! A feladatunk titkos! Nem tehetünk érte semmit, szedje ki belőle amit tud, és ölje meg! Mire odaérek legyen halott!
Rövid ideig szünet, aztán az Őrmester határozott választ adott.
- Értettem!
Mire odaértünk a hangárhoz, csak egy halk emberi sikolyt lehetett hallani, aztán egy lövés dördült.
Én és az Orosz kinyitjuk a kaput, majd a konvoj lassan behajt. Mivel a hangár ajtói teljesen beragadtak, a konvoj a hangár mellett vonul egészen a hátsó kapuig. Aztán a hátsó kapunál megállnak.
A katonák sorra pattognak le a teherautókról és a BTR-ből is másznak ki az elgémberedett sofőrök.
- 20 perc pihenő! Nyújtóztassák ki magukat! - Hallatszott a tiszt hangja.
Az Orosszal bementünk a hangárba az elülső kapun és szétnéztünk.
Vasútpályák középen, néhány itt maradt tehervagon, és rengeteg lom. A hangár tetejét a kint álló toronydaru ledőlt felső része beszakította.
Az Őrmestert egy mélyedésben találtuk meg, egy halványan pislákoló tábortűznél. Egy ágy mellett állt, amin feküdt valami, az pedig le volt takarva egy takaróval, amin hatalmas vérfolt csillogott.
Az Őrmester nem volt igazán feldobott, inkább teljesen lehangoltan, letörten ácsorgott az ágy mellett. Sokáig bámulta az ágyat, aztán az Orosz lement mellé, a vállára tette a kezét és annyit mondott.
- Semmi gond. Nem tehetett semmit. Ez volt a parancs. - Aztán megveregette a vállát és kimászott a mélyedésből.
Aztán megjelent a tiszt is. Hátratett kézzel, nyugodtan közelített felénk aztán mellettünk megállva lenézett az Őrmesterre. Rövid ideig őt bámulta, aztán a véres takaróra nézett. Lemászott ő is a mélyedésbe, kissé megemelte a takarót, alánézett aztán elengedte és elégedetten bólintott. Majd az Őrmester felé fordult.
- Az információk?
Az őrmester átnyújtott egy PDA-t és a kezében lévő táskára is rámutatott.
- Remek! Indulunk. - Mondta nyugodtan, miközben a PDA-n összegyűlt adatokat kezdte olvasgatni. Aztán a kapu felé indult. Mi is utána mentünk.
Később a tiszt az Őrmester és a tiszt két embere a hangár második emeletéről kémlelték a terepet és a térképet nézegették.
Amíg ők ezzel voltak elfoglalva, én az UAZ motorháztetőjén ülve, nekitámaszkodva a szélvédőnek rajzolgattam a füzetembe.
Csak azt rajzoltam amit utoljára felidéztem magamban a tájról, mikor megérkeztünk ide. Egész jól alakul.
Az Orosz pedig épp a kocsiban ül és hátradőlve az ülésben pihenget. A többi katona javában eszik, iszik és pihen, többen jól szórakoznak. A BTR-ek sofőrjei pedig pucolják le a koszt a járműveikről és bütykölgetnek.
Aztán elhangzik a vezérszó a tiszttől:
- Hadnagy! - Szól az Orosz felé. - Tegye menetkésszé az embereit! Indulunk. - Majd elindulnak lefelé.
Az Orosz elsőre füle botját se mozdította, de azért továbbra is hátradőlve odaszól az embereknek.
- Figyelem! Kapjátok fel a cuccokat! Indulunk! Jeges! Menjetek és nyissátok a kaput! De legyetek óvatosak! - Mondta, közben valamennyire már ő is megmozdult és kapta fel a cuccát az anyós ülésről.
Én elpakoltam a füzetem, lemásztam a kocsiról és a fegyvert kézbe kapva elindultam Pavellel a kapuhoz.
Ahogy a helyőrségnél és a hangár bejáratánál a kapu itt hátul is félig nyitva volt.
Óvatosan fegyvert előre szegezve lestünk ki a kapun, majd amikor meggyőződtünk róla hogy tiszta, lassan nyitni próbáltuk.
De akár a hangár kapuja ez se akart nyílni. Így sokáig elvoltunk vele, aztán úgy döntöttünk, hogy nem szórakozunk vele tovább. Az egyik BTR-t előre állítva nyitottuk ki a kaput.
A hatalmas gép hirtelen megugrott helyből, majd gyorsan megindult, de aztán vissza vett a tempóból.
A kapunak óvatosan neki hajtott és elkezdte kifelé tolni.
Az hamar megadta magát a jármű erejének és hangos nyikorgással, de nyílni kezdett. A kapu zsanérjain még látni is lehetett ahogy a rozsda pereg lefelé. Majd végül teljesen ki lett nyitva, így az összes jármű lassan áthaladhatott.
A hátsó kapun túl nem sok minden fogadott minket. Egy régi dízel mozdony a síneken állva, mögötte egy vasúti alagút, aminek már csak a megközelítése is kiakasztja a sugárzás mérőket, néhány beton akadály az út közepén és semmi más.
Lassan haladtunk előre végig az úton, aztán fel egy apró dombon és végül a domb túloldalán megláttuk a célterületet.
Hatalmas sík terület, rengeteg hatalmas fával és a távolban lehetett látni két épület komplexumot.
A dombról leérve egy drótkerítéshez értünk. A kapu zárva, így megint előkerült a drótvágó és aztán többé nem volt akadály.
Lassan áthajtottunk a kapun és aztán elindultunk az első épület komplexum felé. Reméljük a továbbiakban is ugyanilyen sétagalopp lesz, mint eddig.
Az első épületcsoporthoz mentünk. A vasúton lévő kapu nyitva volt, így a járművekkel itt hajtottunk be. Külön külön álltak be a járművek és amint leálltak a motorok, Mindenki lepattogott a teherautókról és védekező állást foglaltak el. A tiszt először körülnézett a területen, aztán felosztott mindenkit csapatokra és megkezdtük a komplexum átkutatását.
Töviről-hegyire átkutattuk az egész telepet, de semmit sem találtunk, pár halott, szkafanderes tudóson és egy pár nyomon kívül, ami azt mutatta hogy valaki, vagy valami járt itt.
A halott tudósoktól elvettük a PDA-kat és a feljegyzéseiket. Nem tudtuk tulajdonképpen mit is keresünk. De mindenesetre mikor végeztünk a gyár átkutatásával az összes talált dokumentumot elvittük a főhadnagynak.
Még egy ideig kutattunk egyéb hasznos dolog után a telepen, de semmi. Kivétel egy csatorna lejárat a gyártelep alá. Csakhogy ez nem az a szokásos csatorna lejárat. Nem kutattuk át az egészet, de lementünk és valamennyire felderítettük a felsőbb szintjeit. Az alsóbb szintekre viszont már nem merészkedtünk le. Így is elég rémisztő ez a hely magában, nincs kedvünk ezt tetézni még egy sötét zug átjárásával, ahol tonna szám találni a földön valami világító zöld taknyot, ami másodpercek alatt úgy marta szét a beledobott vasdarabot, mint a sav. Ez is valami rendellenesség lehet, így csináltunk róla egy pár képet és vissza mentünk a felszínre.
Abban viszont mind egyet értünk a srácokkal, hogy ez valami titkos, föld alatti létesítmény lehet. De semmiképp sem csatorna.
Amikor kimásztunk a csatornából, a fehér hó szinte rögtön elvakított minket. De egy idő után azért hozzászoktunk. Közben láttuk hogy az Őrmester épp vissza tér a ide a gyárhoz. A tiszt egyedül elküldte őt, hogy derítse fel valamennyire a gyártól kicsit messzebb található intézetet.
Vissza tért, de semmi újat nem mondott. Az intézet, akár ez a gyártelep teljesen üres és elhagyatott. Mintha minden élet eltűnt volna innen, egyedül mi maradtunk volna.
De a tisztet nem hagyta nyugodni. Egy ideig itt maradtunk és felkészültünk az intézet területére való behatoláshoz. Nem sejtünk csapdát ott, de jobb félni mint megijedni.
Hamarosan összecuccoltunk és szakaszokban elindultunk az intézethez. Több osztagra szóródva indultunk el az épület felé. A nagyobb csapatok a főbejárat felől indultak meg, míg mi két másik osztag kíséretében elindultunk a hátsó kapu felől.
Lassan közelítettünk az intézet felé, közben a csapatok utolsó emberei folyamatosan hátra figyeltek nehogy gond legyen.
Aztán elértünk a sorompóhoz. Ezalatt a másik szakasz rádión jelentette hogy ők is elérték a kaput és megkezdik a behatolást.
Az Orosz ezt egy "Vettem!"-el nyugtázta és mi is megindultunk. Lassan, a fegyvereket folyamatosan a vállunkhoz támasztva néztük át a környéket.
Bekukkantottunk az üres barakkokba is hátha találunk bármi érdekeset.
- Pavel! Jeges! Előre! - Szólt az Orosz amikor a parancsnoki barakkhoz értünk. Vállhoz emeltem a fegyverem és Pavellel együtt, folyamatosan előre nézve léptünk fel az alacsony falépcső legmagasabb fokára. Aztán be az épületbe. Lassan mentünk be, közben folyamatosan jobbra balra pásztáztunk a fegyverekkel nehogy meglepetés érjen minket.
Aztán beléptünk a barakk belső részére. Az ajtón belépve a fél kézzel a falat kezdtem tapogatni. Hirtelen megakad valami a kezemben. Azt hiszem egy kapcsoló. Kitapogatom hogy ez egy régi módi csavarós kapcsoló. rátapintok a kapcsoló tekerőjére és elfordítom.
Erre egy két neon cső pislákoló fénnyel kezd el égni, míg a többi lámpa semmi eredményt nem produkál. Kivétel azt az egyet, ami már leszakadt a plafonról és már csak a saját vezetékei tartják fent. Az viszont folyamatosan szikrázik.
Körülnézünk a szobában, de semmi. Mindenhol felborított ágyak, matracok, néhány elhagyott bakancs és ruházat, és papírok szerte széjjel.
- Tiszta! - Kiált ki Pavel a többieknek.
- Ezek szerint van áram. - Mondom.
- Igen van. Biztos még a generátor. - Mondta az Orosz, belépve a terembe.
Aztán körbe nézett a szobában és lehajolt egy földön lévő papírért.
- Hmmm......Az őrség beosztása. Meglehetősen sietve igyekeztek elhagyni az intézetet. De vajon miért.
- Hát...Legyen az akármi is.......Az intézetben biztos választ kapunk rá. - Mondtam, erre az Orosz rám nézett.
- Jó meglátás. - Mondta és aztán kimentünk az épületből.
A többi csapat segítségével percek alatt átnéztük a területet. Teljesen üres. Egy lélek sincs. Se halottak, se semmi. Csak a széthagyott felszerelés, papírok és felborított bútorok és szekrények.
Időközben így átnézve az épületeket, megtaláltuk az intézet javítóműhelyét is és egy jármű parkolót is felfedeztünk a főépület mögött.
Viszont jó pont hogy az egész intézet területe, erős betonfallal van körülvéve és a sarkokon van pár őrtorony is. Jól választott a főhadnagy, amikor ezt a helyet választotta előretolt bázis létrehozásához.
Hamarosan aztán megtaláltuk a generátort is. A főépület előtti egyik raktárszerű épületben találtuk meg. Beindítani viszont már nem lehetett. Elég régóta döglött volt.
Aztán hamarosan megérkezett az Őrmester is, aki a főbejárati csapatokkal végzett a terület átkutatásával. Rádiózott a főhadnagynak, hogy jöhetnek.
- Jelentem a terület tiszta. Jöhetnek. - Mondta.
- Kitűnő! Azonnal indulunk. Addig kutassák át az összes épületet és azonnal jelentsék, ha bármi fontosat találnak!
- Értettem! - Igazolt vissza az Őrmester. - Hallottuk mind a parancsot. - Mondta és elindultunk a főépület felé.
Az épületben ugyan az volt a felállás mint az eddig átkutatott összes épületben. Fegyver készenlétben és egymást fedezve kutattuk át a szobákat.
De mindenhol ugyanaz fogadott. Lomok, fejre állított bútorok, papírok, és iratok. Ez valószínűleg mind értékes információ a főhadnagy számára, de mi azt se tudjuk mit keressünk.
Csak mentünk előre és néztük sorra a szobákat. Így bukkantunk rá a rádió szobára és egy irodára is, ahol szerte szét rengeteg irat volt. Elkezdtük átnézni az összes iratot hátha találunk valamit.
- Hmmm.....Átvételi elismervények, számlák, megint számlák.
- Itt nincs semmi. - Mondta Pavel.
- Csak keresgélj tovább! - Szólt oda neki az Orosz.
Közben én egy íróasztalt kezdtem áttúrni, amikor megakadt egy különleges papír a kezemben.
Nem tudtam mi mit jelent, de annyit ki tudtam bogarászni, hogy akik itt tevékenykedtek, azok egy sor különös nagy teljesítményű berendezést és alkatrészt rendeltek különböző gyáraktól.
Azt hogy viszont mivel folytattak kísérleteket, arról fogalmam sem volt.
Ezt a papírt az asztalra raktam és tovább turkáltam. Egy nagyobb kupac papírt arrébb söpörve az asztal mellől megpillantottam egy széfet. Nem volt túl nagy széf, de nem is volt éppen kicsi. És szép súlya is volt. Próbáltam kinyitni többször is, de semmi.
Aztán felnéztem az asztal alól és láttam a többieket, ahogy a maguk módján keresgélnek.
Pavel dobálja szerte szét a lapokat és próbál egy kettő közül valami értelmes olvasni valót keresni, az Orosz meg a lábával söpri arrébb a lapokat és közben olvasgat valamit.
Szólni akartam nekik a széfről, de aztán az Orosz közbeszól:
- Tulajdonképpen tudja valaki hogy mit kell keresnünk? - Kérdezte.
Erre én rögtön felpattantam.
- Hát...Én azt nem tudom, de ha lenne valami amit el akarnék rejteni, azt tuti hogy ebbe a bazi nagy izébe rejteném el. - És rámutattam a széfre.
Mindketten odajöttek, és megcsodálták a széfet. Körülbelül olyan magas volt mint az asztal, de olyan volt mint egy kis éjjeli szekrény.
Csak néztük a széfet, de halvány fogalmunk sem volt arról hogy nyissuk ki. A csendet végül Pavel törte meg.
- És hogy lehet ezt kinyitni?
- Jó kérdés. Nézzük meg! - Mondta az Orosz és neki készülődött hogy felemelje.
- Gyertek! Segítsetek! - Szólt oda nekünk, erre mi azonnal odasiettünk és együtt megpróbáltuk felemelni.
Nagy nehezen sikerült, de iszonyat nehéz volt. Nyögtünk is rendesen a súlya alatt. Az Orosz közbe csak folyamatosan irányított a lépcsők felé.
Csakhogy nem lefelé, hanem felfelé indult. Nekünk pedig nem volt más választásunk, a széfet tartva toltuk fel a lépcsőkön.
Amikor nagy nehezen végre elértük a lépcsők végét egy ajtóhoz értünk. Kilépve rajta pedig pont a tetőre jutottunk. Itt egy pár percig megálltunk hogy pihenjünk egy keveset, aztán újra neki veselkedtünk.
- Vigyük a széléhez! - Mondta fújtatva az Orosz. És aztán odáig eljutottunk vele.
Nagy nehezen feltettük az épület szélén lévő betonkorlátra, aztán még egy rövid pihenő után felmásztunk mi is és átsegítettük a széfet a rozsdás vaskorláton is
Ahogy lefelé vitte a gravitáció az Orosz elkiáltotta magát.
- Vigyázz odalent!!! - Aztán a széf, egy irgalmatlan nagy koppanással landolt.
A hatalmas zajra a legtöbb katona akik lent álltak az épület előtt rögtön felfigyelt és a földön heverő széf köré gyűltek. Az épület második emeletéről pedig rögtön kinyílt az egyik ablak és az Őrmester pillantott ki rajta.
Először lenézett a földre, majd felfelé nézett, egyenesen ránk. Az Orosz csak nyugodtan intett neki egyet, de ő csak nem helyeslően rázta a fejét.
Majd lementünk a széfért. Nagy nehezen kikotortuk a kráterből amit ütött az útba, de nem esett rajta egyetlen karcolás sem.
- Anyád! - Mondta az Orosz.
- Egyéb ötlet? - Kérdeztem.
- Hát...Igazából volna még egy. - Mondta és elvigyorodott. Erre rögtön megértettem a célzást és rögtön rávágtam:
- Jó! De előtte vigyük ki a kapun kívülre, nehogy már itt kezdjünk neki a szétbontásának.
És erre újra felemeltük és kirángattuk az intézet elé.
Biztonságos távolságba húzódva felkészültünk a széftörésre. Az Orosz elővette az AK-ját és betöltött egy gránátot a vetőcsőbe. Lassan a széfre célzott, majd meghúzta a ravaszt.
A gránát egy egy kis puffanás kíséretében kirepült a csőből és telibe kapta a széfet. Először sűrű füstöt, meg szálló földdarabokat láttunk, majd utána lassan oszlani kezdett a füst és láttuk hogy a széf ajtaja félig leszakadva nyílt ki. Siker!
Odamentünk a széfhez, egy kétszer még köhögtünk a füsttől és földtől, majd szélesebbre tárva a széf ajtaját elkezdtük átnézni annak tartalmát.
Több papír is volt benne, ami két tudós levelezéséről szólt, valami kísérlet és gépezet ügyében.
Miközben az Orosz a széf tetejére támaszkodva olvasgatta a papírt, tovább keresgélve a széf polcain találtam egy kis tűzálló dobozt, amiben több papír mellett egy térkép is volt, rajta különböző jelölésekkel.
- Heh! Nem mondom! Fura fickók voltak ezek! Bármin is kísérletezgettek, annak köze lehet ehhez az egész helyhez. - Mondta az Orosz.
- Ha az valami, ettől tuti el fogjátok dobni az agyatokat! - Mondtam. - Egy sor kísérletet hajtottak végre az egész terület szerte. És ezek a különös jelölések. X18, X16, X8, X9 Isten tudja mik ezek, de itt egy térkép, amin csak az X18 van bejelölve. Ez valszeg komolyan érdekelni fogja a főnököt! - Mondtam.
- Hát akkor.......Gyerünk mutassuk meg neki. - Szólt az Orosz, majd fogta az összes iratot amit csak talált és belegyömöszölte a kis dobozba.
Vissza érve az intézet területére a konvoj is megérkezett. Mindenki pakolt, takarított és egy pár mobil generátor is fel lett állítva, a lámpákhoz...Ugyanis kezdett este felé járni.
A nagy pakolászás közepette nem is találtuk meg a főhadnagyot. Végül a főhadnagy egyik barátja mondta el, hogy őt fent találjuk az épület harmadik emeletén.
Felmentünk az említett helyre és ott valóban megtaláltuk. Pont abban az irodában keresgélt, ahonnan mi is elemeltük a széfet.
Mikor beléptünk, láttuk hogy az asztal mögött ül és egy lapot tart a kezében, bőszen olvasgatva. De ahogy meglát minket, érdektelenül dobja félre és azt mondja.
- Én ezt nem értem! Eljöttünk, ide hátha többet tudunk meg......de még mindig sötétben tapogatózunk. Eddig csak össz vissz valami kísérletről szereztünk tudomást. De semmi konkrét! Amikor átkutatták az épületet, nem találtak semmi használható infót?! - Kérdezte kissé letörve.
- Ami azt illeti találtunk. - Mondta az Orosz, hóna alatt szorongatva a kis dobozt. - Egy széfben, amit pontosan innen emeltünk el, - Közben mutatott a széf egykori helyére. - találtuk ezt a kis dobozt. Ebben rengeteg olyan információ van, ami talán érdekelheti önt uram. - És átnyújtotta a dobozt.
A tiszt gyorsan letette az asztalra a dobozt és elkezdte tanulmányozni a tartalmát. Közben rákérdezett.
- És hol van most a széf?
- Öhm....Nos...Odakint megtalálja uram. - Mondta az Orosz.
Aztán a tiszt tovább tanulmányozta a papírokat majd kis idő múlva letette a papírokat az asztalra és újra kérdezett:
- És ez minden ami a széfben volt?
- Igen uram. Mindent ami a széfben volt, ebbe a dobozba pakoltuk.
- Értem. De hogy nyitották ki a széfet? - Kérdezte érdeklődve, mikor jobban megnézte hogy egy két papír kissé elnagyolt állapotban volt és a doboz is kissé sérült volt.
- Hát......Egy régi egyéni módszert alkalmaztam uram. De a lényeg hogy kinyílt. - Mondta az Orosz mentegetőzve.
A tiszt erre fanyalgó képet vágott és aztán rávágta:
- Sejtem.....
Majd leült ismét a székre és sóhajtott egyet. Aztán felnézett ránk és azt mondta:
- Nos...Mindegy! Megvan amit akartunk, és most már az intézet is a mi kezünkön van. Szép munkát végeztek Hadnagy! Fogadja elismerésem!
Mind vigyázzba vágtuk magunkat és az Orosz azt mondta:
- Köszönjük uram!
A tiszt csak intett egyet és hozzátette:
- Ugyan semmiség! - És tovább bújta a dokumentumokat.
Aztán az Orosz kissé előrébb lépett és odaszólt a tisztnek:
- Uram! És a paranccsal mi a helyzet? Akkor elindulhatunk?
A tiszt kérdőn pillantott fel a papírból és rákérdezett:
- Parancs? Milyen parancs?
- Tudja uram!......A parancs hogy az északi területek felé menjünk a határsértő után.
- Jaaa! Az a parancs!...Hmmm.....Nézze hadnagy! Igazából nem tehetném meg hogy csak így elengedjem magukat! - Erre az Orosznak mindjárt lejjebb engedett a kedve. Közben az irodába belépett egy idegen tudós alkatú alak. - Deeeeee....Normális körülmények között erre a hivatalos parancsra durván egy pár hetet várni kellene. Ha addig vállalják a egészet a saját felelősségükre, akkor ez esetben szemet hunyok afelől hogy maguk elindulnak a tudtom nélkül. - Mondta jókedvűen.
Ennek hallatán az Orosz jobb kedvre derült és elmosolyodva válaszolta:
- Köszönöm Főhadnagy úr! - És tisztelgett, a tiszt pedig viszonozta.
- Örömmel segítek Hadnagy. - Tette hozzá.
Bennem viszont itt állt meg az ütő. Kissé rossz érzés támadt bennem, úgy éreztem, mintha megfagynék belülről, de a bőröm szinte lángolt. A víz is folyt rólam.
De szó nélkül tűrtem, vigyázzba vágtam magam lassan és tisztelegtem én is. Aztán kiléptünk a szobából, közben a tiszt odaszólt az idegennek:
- Áh! Professzor lépjen csak beljebb!
Kifelé menet a szobából Pavel odaszólt nekem:
- Jeges! Minden rendben? Sápadtnak tűnsz.
Idegesen válaszoltam erre.
- Öhm...Izé...Minden rendben. Csak kissé fáradt vagyok.
- Ne aggódj! Ma még van időd pihenni. Este már nem megyünk sehová. Majd holnap reggel indulunk. - Mondta az Orosz.
- Aham! - Nyugtáztam egy nyugodtnak álcázott hümmögéssel.
- Na pihenjetek le addig! Holnap korán indulunk. - Mondta, aztán odament az Őrmesterhez beszélgetni.
Pavellel kerestünk, egy viszonylag kényelmes helyet az alvásra, habár elég kevés volt itt ehhez.
De az egyik barakkban ahol már páran be is cuccoltak, mi is beköltöztünk.
Talpára állítottunk két még épnek mondható ágyat, és arra egy pár régi matracot rakva, kész volt a fekvő alkalmatosság.
Mivel több ablak is ki volt törve, ezért egy pár srác egy félbe vágott hordót állított be a szoba közepére és abban tüzet gyújtva, megvolt a fűtés.
Azokat az ablakokat, amik még úgy ahogy épségben voltak azokat bezárták, a törötteket pedig régi újságpapírokkal és lemezekkel takarták el. Az ajtó helyére pedig felraktak egy másik barakkból lopott ajtót.
Megpróbáltam valahogy aludni, de nem ment. Csak a holnap járt az eszemben, hogy mi lesz ha elindulunk. Mi vár ránk az úton? És Mi lesz ha megtaláljuk a lányt?
Aztán addig gondolkoztam ezen, míg végül elaludtam.
Miután jól körülnéztem láttam, hogy Kerenszkij professzor befejezte a társalgást, s dolgára ment, míg a katona egy fekete színű terepjáróba ült. Majd később bemutatkozok a profnak és visszamentem takarítani. Miután valamennyivel lakhatóvá tettem ideiglenes lakájomat egy közlegény jött hozzám egy dobozzal a kezében.
- Itt a Zóna ajándéka ő...
- Professzor Andrej Symon.
- Rendben, itt az ajándéka prof az őrnagytól.- s azzal letette az asztalra a dobozt, amin egy összehajtott papír, majd dolgára ment. Ajándék? Mi a fene volt ez? Kinyitottam a dobozt és találtam benne két elsősegély dobozt, pár kötszert élelmiszer konzervek és a legalján egy pisztoly, melyre csak annyi volt rá írva, hogy makarov. Mellé még 4 tárt. Ez valami vicc akar lenni? Minek nekem pisztoly erre a helyre? Talán szörnyek élnek errefelé? Ők a katonák, nekik kell fegyver nem nekem! Mivel ezt, már rám sózták, így nem tehetek mást, mint nálam marad. Ez után megnéztem a papírt és az őrnagy írta. Elmehetek terepre az egyik határ felé menő őrjárattal. Felvettem vastag kabátomat zsebébe beleraktam a noteszt és tollat, bepakoltam a kapott cuccokat a hozott hátizsákomba, pár és beraktam az Akadémia által küldött egyik régi geiger-mérőt is, majd felkapva vállamra kiléptem a külvilágba és az őrjárathoz csatlakoztam, kik rám vártak.
- Na dokikám, most megmutatjuk milyen ez a hely, aztán csak vigyázzon, mert rengeteg veszélyes dolog van ám odakint.- és elindultunk.
Kiérve ők elkezdték szokásos nézelődésüket, míg én elővettem a geiger mérőt, mely azonnal megszólalt szokásos hangján, miután bekapcsoltam. Az értékek nem nagyon voltak kiugróak és majdnem mindenhol minimális szintet mutatott. Ez eltartott pár percig, majd a szakaszvezető nekem szólt.
- Na itt aztán jól figyeljen hova lép, mert itt szokott ám lenni pár meglepetés annak ki nem figyel.
- Milyen meglepetés? Aknák?
- Nem. Annál sokkal rosszabbak és ha ilyen irányban megy tovább ön is részese lehet.
Ekkor azon nyomban meg is álltam és nézelődtem, hogy milyen veszélyre figyelmeztet. Néztem jobbra-balra, de nem vettem észre semmit, de úgy döntöttem nem mozdulok innen, amíg ki nem derül mi folyik.
- Mire is kéne figyelnem.
- Ott maga előtt nem sokkal, ha jól kinyitja a szemét látni fogja.
Minden figyelmemet előre szegeztem, majd feltűnt, hogy egy helyen a levegőben száraz falevelek keringenek.
- És mit kéne látnom? Hogy mozog pár levél a szélben?
- Épp ez benne az átverés, mert a szél egyáltalán nem is fúj.
Mikor kimondta akkor vettem csak észre én is. Nincs szélmozgás! De azok a levelek csak tovább táncoltak a levegőben ennek ellenére. Elindultam, hogy közelebbről megnézhessem.
- Aztán csak óvatosan professzor, nehogy belelépjen, mert csúnya sérüléseket tud ám az ott okozni.
Nagyon lassan mertem menni a dolog felé és lassan méterenként araszoltam, figyelve minden mozdulatomat. Miután már csak néhány méterre lehettem tőle elővettem a geiger mérőt, de semmi kiugró értéket nem mutatott. Habár kétségeim vannak abban, hogy a radioaktivitás tud-e ilyet okozni, ha nem az csinálja, akkor mi? Mi hozza létre, ezt az abnormális dolgot? Elővettem a noteszt és felírtam azt, amit megállapítottam szemmel. Ez az anomália egy-két négyzet méternyi területet foglal le és körülbelül 2-3 m magasig terjed. Közelről valamiféle zaj szerűséget lehet hallani, ha nagyon figyel az ember. és csend van. Továbbá a levegőben keringő apró falevelekről, vagy más dolgokról lehet felismerni ezt, mert a szakaszvezető említette, hogy van más valamilyen is valahol sokkal arrébb. Végül valamennyi hőt is kisugároz, mert a közelében valamivel melegebbnek érzem a levegőt. Miután ezt mind leírtam kicsit hátrább léptem, majd felvettem egy követ a földről és beledobtam. Amint a kő berepült az örvénybe egy kisülés szerűség és lökéshullámmal válaszolt, mely annyira megijesztett, hogy hátraestem. A szakaszvezető persze jól szórakozott az egészen.
- Vigyázzon magára, prof, mert ha mindig így elfog esni, akkor hamar a dokiknál fog kikötni - mondta miközben rám mosolygott, majd folytatta. - nem az első ilyen dolog, amit itt láttam, de az a baj velük, hogy sok van és aki nem ismeri a helyet az szinte ki sem tudja szúrni. Gondolom ezért küldték magát, hogy ezt megoldja nekünk.
- Hát ha megjön a többi műszer is és van itt valamilyen jó technikus akkor megvalósíthatónak találom az ötletet.
- Ez a beszéd prof. Na itt az idő, hogy visszatérjünk a helyőrségre.
Mielőtt vissza indultunk még gyorsan leírtam, hogyan reagált az örvény a kő jelenlétére. Útban visszafelé, egész ideig azon a örvényen, vagy anomálián gondolkodtam. Anomália találóbb név azt hiszem. Nos, egyszerűen nem értem, mi képes ilyen dolgot létrehozni és ilyen erőt benne tartani. A bedobott kő eltűnt, amint beért. Darabjaira tört szét, szinte megsemmisült. Vajon milyen szörnyűséget tudna egy emberrel tenni? Remélem soha nem tudom meg. Visszatérve vezetőm csak ennyit mondott.
- Na ugye, hogy érdekes túra volt, mi? Majd találkozunk a legközelebbi kiruccanásunkon, mivel hivatalosan magához lettünk rendelve, szóval egy jó ideig együtt kell dolgoznunk prof. Remélem az az érzékelős izéje tényleg megoldható, mert sokak életét menthetné meg.
- Ha minden összejön, akkor biztos elő lehet teremteni a jelző eszközt.
- Addig is minden jót magának - azzal elindult a barakk felé.
Most már tudom, hogy itt tényleg szükség van tudósokra. Ember életek vannak veszélyben. Legalább tudom el leszek bőven foglalva és unalomra semmi okom nem lesz.
- Itt a Zóna ajándéka ő...
- Professzor Andrej Symon.
- Rendben, itt az ajándéka prof az őrnagytól.- s azzal letette az asztalra a dobozt, amin egy összehajtott papír, majd dolgára ment. Ajándék? Mi a fene volt ez? Kinyitottam a dobozt és találtam benne két elsősegély dobozt, pár kötszert élelmiszer konzervek és a legalján egy pisztoly, melyre csak annyi volt rá írva, hogy makarov. Mellé még 4 tárt. Ez valami vicc akar lenni? Minek nekem pisztoly erre a helyre? Talán szörnyek élnek errefelé? Ők a katonák, nekik kell fegyver nem nekem! Mivel ezt, már rám sózták, így nem tehetek mást, mint nálam marad. Ez után megnéztem a papírt és az őrnagy írta. Elmehetek terepre az egyik határ felé menő őrjárattal. Felvettem vastag kabátomat zsebébe beleraktam a noteszt és tollat, bepakoltam a kapott cuccokat a hozott hátizsákomba, pár és beraktam az Akadémia által küldött egyik régi geiger-mérőt is, majd felkapva vállamra kiléptem a külvilágba és az őrjárathoz csatlakoztam, kik rám vártak.
- Na dokikám, most megmutatjuk milyen ez a hely, aztán csak vigyázzon, mert rengeteg veszélyes dolog van ám odakint.- és elindultunk.
Kiérve ők elkezdték szokásos nézelődésüket, míg én elővettem a geiger mérőt, mely azonnal megszólalt szokásos hangján, miután bekapcsoltam. Az értékek nem nagyon voltak kiugróak és majdnem mindenhol minimális szintet mutatott. Ez eltartott pár percig, majd a szakaszvezető nekem szólt.
- Na itt aztán jól figyeljen hova lép, mert itt szokott ám lenni pár meglepetés annak ki nem figyel.
- Milyen meglepetés? Aknák?
- Nem. Annál sokkal rosszabbak és ha ilyen irányban megy tovább ön is részese lehet.
Ekkor azon nyomban meg is álltam és nézelődtem, hogy milyen veszélyre figyelmeztet. Néztem jobbra-balra, de nem vettem észre semmit, de úgy döntöttem nem mozdulok innen, amíg ki nem derül mi folyik.
- Mire is kéne figyelnem.
- Ott maga előtt nem sokkal, ha jól kinyitja a szemét látni fogja.
Minden figyelmemet előre szegeztem, majd feltűnt, hogy egy helyen a levegőben száraz falevelek keringenek.
- És mit kéne látnom? Hogy mozog pár levél a szélben?
- Épp ez benne az átverés, mert a szél egyáltalán nem is fúj.
Mikor kimondta akkor vettem csak észre én is. Nincs szélmozgás! De azok a levelek csak tovább táncoltak a levegőben ennek ellenére. Elindultam, hogy közelebbről megnézhessem.
- Aztán csak óvatosan professzor, nehogy belelépjen, mert csúnya sérüléseket tud ám az ott okozni.
Nagyon lassan mertem menni a dolog felé és lassan méterenként araszoltam, figyelve minden mozdulatomat. Miután már csak néhány méterre lehettem tőle elővettem a geiger mérőt, de semmi kiugró értéket nem mutatott. Habár kétségeim vannak abban, hogy a radioaktivitás tud-e ilyet okozni, ha nem az csinálja, akkor mi? Mi hozza létre, ezt az abnormális dolgot? Elővettem a noteszt és felírtam azt, amit megállapítottam szemmel. Ez az anomália egy-két négyzet méternyi területet foglal le és körülbelül 2-3 m magasig terjed. Közelről valamiféle zaj szerűséget lehet hallani, ha nagyon figyel az ember. és csend van. Továbbá a levegőben keringő apró falevelekről, vagy más dolgokról lehet felismerni ezt, mert a szakaszvezető említette, hogy van más valamilyen is valahol sokkal arrébb. Végül valamennyi hőt is kisugároz, mert a közelében valamivel melegebbnek érzem a levegőt. Miután ezt mind leírtam kicsit hátrább léptem, majd felvettem egy követ a földről és beledobtam. Amint a kő berepült az örvénybe egy kisülés szerűség és lökéshullámmal válaszolt, mely annyira megijesztett, hogy hátraestem. A szakaszvezető persze jól szórakozott az egészen.
- Vigyázzon magára, prof, mert ha mindig így elfog esni, akkor hamar a dokiknál fog kikötni - mondta miközben rám mosolygott, majd folytatta. - nem az első ilyen dolog, amit itt láttam, de az a baj velük, hogy sok van és aki nem ismeri a helyet az szinte ki sem tudja szúrni. Gondolom ezért küldték magát, hogy ezt megoldja nekünk.
- Hát ha megjön a többi műszer is és van itt valamilyen jó technikus akkor megvalósíthatónak találom az ötletet.
- Ez a beszéd prof. Na itt az idő, hogy visszatérjünk a helyőrségre.
Mielőtt vissza indultunk még gyorsan leírtam, hogyan reagált az örvény a kő jelenlétére. Útban visszafelé, egész ideig azon a örvényen, vagy anomálián gondolkodtam. Anomália találóbb név azt hiszem. Nos, egyszerűen nem értem, mi képes ilyen dolgot létrehozni és ilyen erőt benne tartani. A bedobott kő eltűnt, amint beért. Darabjaira tört szét, szinte megsemmisült. Vajon milyen szörnyűséget tudna egy emberrel tenni? Remélem soha nem tudom meg. Visszatérve vezetőm csak ennyit mondott.
- Na ugye, hogy érdekes túra volt, mi? Majd találkozunk a legközelebbi kiruccanásunkon, mivel hivatalosan magához lettünk rendelve, szóval egy jó ideig együtt kell dolgoznunk prof. Remélem az az érzékelős izéje tényleg megoldható, mert sokak életét menthetné meg.
- Ha minden összejön, akkor biztos elő lehet teremteni a jelző eszközt.
- Addig is minden jót magának - azzal elindult a barakk felé.
Most már tudom, hogy itt tényleg szükség van tudósokra. Ember életek vannak veszélyben. Legalább tudom el leszek bőven foglalva és unalomra semmi okom nem lesz.
Elküldtek a gyártól messzebb lévő intézmény felderítésére. Úton arrafelé furcsa dologra lettem figyelmes. Egy vaddisznó rohangászott körbe-körbe egy kis tisztáson. Aztán mikor meglátott engem, elkezdett felém futni. Kibiztosítottam, és lőni akartam, de mikor KB 10 méterre volt tőlem valami felkapta, és elkezdte pörgetni. Miközben pörgött ordított, ahogy a torkán kifért. Mikor felért, olyan 5 méteres magasságba egy helyben kezdett el forogni, és felrobbant. Oké, akkor kerülöm azt a helyet. Tovább indultam az intézmény felé, de semmit nem láttam út közben. A terület tiszta, sehol semmi. Az a furcsa, hogy még hullákat sem látok, holott az előző terület tele volt testekkel. Nem baj, a lényeg a tisztaság. Visszaérve a parancsnokhoz láttam, hogy a bokorugrók sem henyéltek, a csatornából másznak elő. Most már az egész szakasz odament az intézményhez, és elkezdték átkutatni. Ők a felsőbb szinteket, mi az alsókat. Kaptam magam mellé pár embert, biztos, ami biztos alapon. Az alsó szinteken semmit nem találtunk, csak papírokat. Azok is inkább kimutatások, meg olvashatatlan statisztikák. Leülök az ablak elé, és rágyújtok. Nem szoktam cigarettázni, de néha rám jön a kedv. Ez egy ilyen alkalom. Nem is túl nyerő dolog felderítőnek cigizni, ugyanis aki nem dohányzik, az kiszagolja. Ott ülök, és szívom a cigimet, majd megszólal egy kis közlegény:
-Te miért nem dolgozol?
-Talán "Uram, ön miért nem dolgozik".
-Mit ugatsz itt? Te is csak egy csicska kis közlegény vagy! Minek képzeled magad?
Oldalba löki a társa.
-Nézd már a vállát!
Oldalra fordulok, és megvillantom a kék alapon fekete denevért, ami a GRU jele. A közlegény elsápad egy pillanatra, majd hebegve-habogva elkezd mentegetőzni.
-Elnézést uram. Nem tudtam, hogy...
-Hagyja.
-De én tényleg nem akartam....
-Semmi baj! Már megszoktam.
Tovább kutatnak. Én már elszívtam a cigimet, és elnyomtam. Ülök tovább, és várok. Az egyik közlegény megszólal:
-Mikor megyünk már haza? Idegesít ez a hely!
-Höh! Majd ha széfek potyognak az égből!
Elnevetem magamat, majd kintről a következőt hallom:
-VIGYÁZAT ODALENT!
És egy éles koppanást hallok. Kinézek az ablakon, lent egy közepes méretű széfet pillantok meg, fent pedig a főnököt meg pár bakát. Elmosolyodom, majd visszahajolok.
-Megyünk haza fiúk!
Lementünk a fő területre, és még a környező bódékat átnéztük. Sehol semmi, se egy hulla, se egy ember, Mi történt itt? Vagy ilyen gyorsan koccoltak, vagy valami meglepte őket. De a testek? És ami a legfontosabb, a nyomok? Se egy betört ajtó, se egy sérült zár, semmi.
-Mi történhetett itt?-kérdi egy baka.
-Fogalmam nincs.
-De, hova lettek az emberek?
-Épp ezen filózok!
Semmi nincs itt. Olyan flottul kipucolták a helyet, hogy ha nem tudnám, hogy milyen idős, azt mondanám, hogy új. Ahogy megyünk vissza robbanást hallok. Mindenki felkapja a fejét, csak én tudom, mi volt ez.
-Uram! Mi volt ez?
-Nyugi! Csak a széfet feszegetik.
Sétálok tovább, majd a főbejáratnál leülök. Beérkezett a konvoj, mindenki pakolászik. Még egy darabig várok, aztán magához hív a főnök.
-Hogy van Denis?
-Jól vagyok uram.
-Nem a maga hibája! Már haldoklott!
-Tudom. Ezzel segítettem neki, de rossz érzés. Mi van ha nem is ölt még embert? Mi van ha jó ember volt, csak ez a szar tönkretette.
-A zóna?
-Igen.
-Ha már zóna. Előrenyomulunk. Északra. Jönne velünk?
Felkaptam a fejemet. Így a feladatomat is elkezdhetném, és segíthetnék is nekik.
-Megyek!
-Akkor megbeszéltük! Helyes!
Bólintottam. Majd elváltak útjaink. Kerestem magamnak egy szép kis alvóhelyet, mikor észrevettem valami furcsát. Pár tudós, egy csatornafedélnél áll, és lefelé tekintenek. Kíváncsiságból megkérdezem:
-Mit néznek?
-Ez a komplexum alsó része, ide akarunk lejutni, de nem tudjuk mi van lent, és a jelenlegi felkészültséggel végzetes lenne egy ilyen komplikált és veszélyes expedíciót...
-Állj, állj, állj. Szóval csak kell valaki, aki lemegy.
-Hát, a jelenlegi kondíciók mellett nem tudjuk garantálni az ön-
-KUSS! Kell valaki, aki lemegy ugye? Egy szóban!
-Igen.
-Akkor van egy jelentkezője!
-Maga?
-Igen.
-Nos, mehet nyugodtan, de mint mondtam, nem tudjuk...
-Á! Baszdmeg, majd jelentkezem.
Ezzel lépek egyet, és leugrom a csatornába. Egy jó 2-3 métert zuhantam, majd a talpamra estem. Elég sötét van, de meg lehet szokni. Felkapcsolom a villanyt a puskámon, és elkezdek előre nyomulni. Egy hosszú folyosóra értem, ami bűzlik valamitől. Ismerős szag, de nem tudom beazonosítani. Ahogy haladok előre, rádión hallok egy adást:
-Denis! Hol van?
-A föld alatt. A tudóskáknak kellett a segítség.
-Lesz gondom azokra a szerencsétlenekre! Maga jöjjön ki! Nem tudjuk mi vár ott magára!
-Értettem.
Visszamegyek a bejárathoz, majd elkezdek felmászni a létrán, de a feléig jutok, és kiszakad a falból. Leesek háttal a földre. Semmi bajom nem történt, de kimenni sem tudok.
-Denis! Jól van?
-Igen uram.
-Várjon, engedünk le kötelet!
-Rendben.
Felülök, és körbe nézek. Hallom ahogy sürögnek-forognak ott kint. Majd morgásra leszek figyelmes. Körbe pillantok, és észreveszek egy lényt. Egy macskát. Egy eléggé nagy macskát. Célra tartom a fegyveremet, és tüzelek. Két golyó a fejbe, azonnali halál.Ez meg volt. Aztán morgást hallok a sötétből. Megjelenik két sárgán világító szem ott, ahol a macska kijött. Ez már tudom mit jelent. Sarkon fordulok és elkezdek sprintelni. A dög követ, hallom, ahogy csapódik a víz a lába alatt, ahogy hörög itt mögöttem. A sarkon befordulok, és egy terembe érek, aminek a sarkában egy vas tartály áll. Elrohadt már a tartó része. Több se kell, egy aknát gyorsan lecsapok az ajtóba, és a szoba másik felén kirohanok. Elugrom az ajtó elől, és a következő pillanatban egy nagy porfelhő ugrik ki a szobából. Bepillantok, a fém tartály ráesett szegénykére, és palacsinta alapot csinált belőle. Rádión beszólok:
-Főnök! Gáz van!
-Hallom!
-És nem tudok visszajutni.
-Hallom!
-Hjajj...Mindegy, átrágom magam ezen a területen, hátha van más kiút.
-És ha nincs?
-Visszajövök ide.
-Rendben. De vigyázzon!
Elindulok lefelé.Megint üzenetet kapok.
-Várjon! Maga az új fajta PDA-t kapta?
-Igen.
-Akkor vegye elő a tokot.
A tokot előkeresem, és kinyitom.
-Most?
-Most van benne egy kis fejpánt az elején egy kis fekete dobozzal.
-Igen?
-Azt tegye rá az éjjellátóra.
-Igen?
-Ez egy kamera. Látjuk amit ön is.
-Mit ki nem találnak!
Felteszem a fejemre.
-Látnak?
-Igen. Induljon!
Elindulok tovább. Még mindig büdös van. Rájöttem mi ez. Dögszag. De ez az állott dögszag. Már több éves. Ahogy mélyebbre megyek, találok egy régi alagutat, ami két irányba ágazik. Előre megyek tovább, majd egy zöld trutyit veszek észre az út közepén. Semmi baj, majd megoldom. Szépen ráteszek egy dobozt, és átmászok. Nem nagyon akar sikerülni, ugyanis a trutyiba ahogy teszem bele a dobozt, úgy marja szét. Hát jó, akkor kerülök. A kerülőút is érdekes, itt már van világítás, lekapcsolom az éjjellátót. Ahogy megyek előre arra leszek figyelmes, hogy a szag egyre erősebb. A folyosó egy szobába vezet, ami zárva van. Remek. Most merre? Ahogy körbe nézek, egy csőre leszek figyelmes. Beleszagolva, arra tippelek, hogy a szennyvíz elvezető lehet. Lehet kijárat. Beleülök, és lecsusszanok. Csúszok egy darabig, majd leérkezek. Hasra esek valami furcsa anyagba. Olyan puha, száraz és büdös. Feltápászkodom, és körbe nézek. Rádión jelet kapok:
-Mi volt ez?
-Lent vagyok a szennyvíz csatornában.
-Milyen?
-Sötét.
-Bővebben! Mi van ott? Kapcsolja be az éjjellátót!
-Bekapcsolom.
Lehajtom a szemüveget, és benyomom rajta a gombot. Zöld fény árasztja el a területet, majd kirajzolódik az, amitől tartottam. Megvannak az emberek. Egy hatalmas szoba, tele hullával.
-Most viccelsz, ugye? Uram! Látja ezt?
-Látom. Te szentséges szűz anyám.
Körbe nézek jobban, és azt vettem észre, hogy a vas ajtó be van törve. Kívülről valami a szó szoros értelmében átszakította, mintha csak egy sima hungarocel darab lenne. A bent lévőket elnézve, nem ember volt. A hullákkal nem fegyver végzett.
-Főnök! Mit tegyek?
-Menjen onnan! Keressen kiutat, de vigyázzon! Lehet még várnak magára meglepetések!
Elindulok tovább, és egy nagy táblát találok: "E blokk". Szóval ez valami föld alatti labor lehet. Érdekes. Ahogy haladok, találok egy ajtót, azon túl egy lépcsőt, ami felfelé vezet. Lassan elindulok a lépcsőn fölfelé, majd hangra leszek figyelmes. Morgás. Leguggolok, és kitekintek a sarkon. Valami fut a folyosó vége felé. Mielőtt jobban szemügyre vehetném durranást hallok, és elvakít egy erős fény. Leveszem a maszkomat, az a valami áttörte az acél ajtót, ami előtt a csúszda volt. Visszaveszem a szemüveget, és a másik irányba nézek. Ott is egy acél ajtó van, de az nyitva. Elkezdek oda rohanni, közben hátrafelé tekintgetek. Követ engem. Nem tudom jól megnézni, de leginkább egy tankra emlékeztet a dög. Nem is foglalkozom vele, csak szaladok, majd egy csúszással az acélajtó másik oldalán termek. Gyorsan becsapom, és egy fordítással bezárom. Nekiszalad az ajtónak, és behorpasztja. Majd megint, megint és megint. Kinézek a kis ablakon, és egy szem tárul elém. De hatalmas, akkora, mit az én tenyerem. Elkezd hátrálni. Ennek a fele se tréfa. Megfordulok, és megint sprintelni kezdek, hátha találok valami menedékhelyet. A hátamra csapom az AK-t és futok, ahogy a lábamon kifér. Aztán meglátom a megváltást, a folyosó végén van egy létra. A nyíláson beszűrődik egy kis fény. Odasprintelek, és felmászok rajta. Egy csatornafedelet találok. Elkezdem feszegetni, de nem nyílik. Túlzottan le van ragadva. Majd megint megtolom, erősebben, ekkor megmoccan egy kicsit. Már közel vagyok a végéhez. Kintről hangot hallok:
-Jevgenyij! Mozog alattad a csatorna!
-Mi a?
Ekkor már könnyen kinyílik, én meg kimászok. Pont időben, ugyanis most hallottam, ahogy az acél ajtó kiszakadt a helyéről. Kimásztam, majd a gránát táskámban kibiztosítottam egy gránátot, és beledobtam az aknába. Rácsaptam a fedőt és arrébb gurultam. Ordítást hallottam, majd robbanást. A fedő felrepült a levegőbe, és a főépület tetején landolt. A por és a füst mikor elült, odamentem az aknához, és belenéztem. Nem omlott be, de belülről még mindig terjengett a füst és a por. Bentről ordítást hallottam, majd hangos dobogásokat. A főnök egy csapat bakával odajött hozzám.
-Denis! Mi történt?
Megroppantom a nyakamat, a lábamat kimozgatom, majd a kezemet nyújtom egy kicsit.
-Csak köszöntem a lenti Faunának a magam módján.
-Mi volt ez?
-Nem tudom, de a tábor itteni állományát eliminálta és majdnem szerzett egy felderítő vacsit is.
-De mi volt ez?
-Nem tudom, mondom! Annyi biztos, hogy ne nagyon menjenek le oda, mert ez a dög három acélajtót is betört.
-Acélajtót? Az lehetetlen!
A parancsnok értetlenül néz rám.
-Rendben, uraim! Lezárni a csatornákat! Senki nem megy le további parancsig.
Bólintottak, majd mentek aludni. Hosszú nap elé nézünk. Ahogy mentem én is alvóhelyet keresni, találtam egy házat, amiben ott aludtak a többiek. Benéztem, kit látnak szemeim? A jómadár, aki letegezett.
-Ejha! Régi ismerősök is vannak itt pajti?
Megszeppen, mikor meglát.
-Nyugi! Nem vagyok haragtartó, csak hülyültem.
Elfordultam, és kerestem egy szabad részt, ahol ledőlhettem. Meleg a ruha, nem kell takaró.Csak letettem a táskámra a fejemet, és aludtam.
-Te miért nem dolgozol?
-Talán "Uram, ön miért nem dolgozik".
-Mit ugatsz itt? Te is csak egy csicska kis közlegény vagy! Minek képzeled magad?
Oldalba löki a társa.
-Nézd már a vállát!
Oldalra fordulok, és megvillantom a kék alapon fekete denevért, ami a GRU jele. A közlegény elsápad egy pillanatra, majd hebegve-habogva elkezd mentegetőzni.
-Elnézést uram. Nem tudtam, hogy...
-Hagyja.
-De én tényleg nem akartam....
-Semmi baj! Már megszoktam.
Tovább kutatnak. Én már elszívtam a cigimet, és elnyomtam. Ülök tovább, és várok. Az egyik közlegény megszólal:
-Mikor megyünk már haza? Idegesít ez a hely!
-Höh! Majd ha széfek potyognak az égből!
Elnevetem magamat, majd kintről a következőt hallom:
-VIGYÁZAT ODALENT!
És egy éles koppanást hallok. Kinézek az ablakon, lent egy közepes méretű széfet pillantok meg, fent pedig a főnököt meg pár bakát. Elmosolyodom, majd visszahajolok.
-Megyünk haza fiúk!
Lementünk a fő területre, és még a környező bódékat átnéztük. Sehol semmi, se egy hulla, se egy ember, Mi történt itt? Vagy ilyen gyorsan koccoltak, vagy valami meglepte őket. De a testek? És ami a legfontosabb, a nyomok? Se egy betört ajtó, se egy sérült zár, semmi.
-Mi történhetett itt?-kérdi egy baka.
-Fogalmam nincs.
-De, hova lettek az emberek?
-Épp ezen filózok!
Semmi nincs itt. Olyan flottul kipucolták a helyet, hogy ha nem tudnám, hogy milyen idős, azt mondanám, hogy új. Ahogy megyünk vissza robbanást hallok. Mindenki felkapja a fejét, csak én tudom, mi volt ez.
-Uram! Mi volt ez?
-Nyugi! Csak a széfet feszegetik.
Sétálok tovább, majd a főbejáratnál leülök. Beérkezett a konvoj, mindenki pakolászik. Még egy darabig várok, aztán magához hív a főnök.
-Hogy van Denis?
-Jól vagyok uram.
-Nem a maga hibája! Már haldoklott!
-Tudom. Ezzel segítettem neki, de rossz érzés. Mi van ha nem is ölt még embert? Mi van ha jó ember volt, csak ez a szar tönkretette.
-A zóna?
-Igen.
-Ha már zóna. Előrenyomulunk. Északra. Jönne velünk?
Felkaptam a fejemet. Így a feladatomat is elkezdhetném, és segíthetnék is nekik.
-Megyek!
-Akkor megbeszéltük! Helyes!
Bólintottam. Majd elváltak útjaink. Kerestem magamnak egy szép kis alvóhelyet, mikor észrevettem valami furcsát. Pár tudós, egy csatornafedélnél áll, és lefelé tekintenek. Kíváncsiságból megkérdezem:
-Mit néznek?
-Ez a komplexum alsó része, ide akarunk lejutni, de nem tudjuk mi van lent, és a jelenlegi felkészültséggel végzetes lenne egy ilyen komplikált és veszélyes expedíciót...
-Állj, állj, állj. Szóval csak kell valaki, aki lemegy.
-Hát, a jelenlegi kondíciók mellett nem tudjuk garantálni az ön-
-KUSS! Kell valaki, aki lemegy ugye? Egy szóban!
-Igen.
-Akkor van egy jelentkezője!
-Maga?
-Igen.
-Nos, mehet nyugodtan, de mint mondtam, nem tudjuk...
-Á! Baszdmeg, majd jelentkezem.
Ezzel lépek egyet, és leugrom a csatornába. Egy jó 2-3 métert zuhantam, majd a talpamra estem. Elég sötét van, de meg lehet szokni. Felkapcsolom a villanyt a puskámon, és elkezdek előre nyomulni. Egy hosszú folyosóra értem, ami bűzlik valamitől. Ismerős szag, de nem tudom beazonosítani. Ahogy haladok előre, rádión hallok egy adást:
-Denis! Hol van?
-A föld alatt. A tudóskáknak kellett a segítség.
-Lesz gondom azokra a szerencsétlenekre! Maga jöjjön ki! Nem tudjuk mi vár ott magára!
-Értettem.
Visszamegyek a bejárathoz, majd elkezdek felmászni a létrán, de a feléig jutok, és kiszakad a falból. Leesek háttal a földre. Semmi bajom nem történt, de kimenni sem tudok.
-Denis! Jól van?
-Igen uram.
-Várjon, engedünk le kötelet!
-Rendben.
Felülök, és körbe nézek. Hallom ahogy sürögnek-forognak ott kint. Majd morgásra leszek figyelmes. Körbe pillantok, és észreveszek egy lényt. Egy macskát. Egy eléggé nagy macskát. Célra tartom a fegyveremet, és tüzelek. Két golyó a fejbe, azonnali halál.Ez meg volt. Aztán morgást hallok a sötétből. Megjelenik két sárgán világító szem ott, ahol a macska kijött. Ez már tudom mit jelent. Sarkon fordulok és elkezdek sprintelni. A dög követ, hallom, ahogy csapódik a víz a lába alatt, ahogy hörög itt mögöttem. A sarkon befordulok, és egy terembe érek, aminek a sarkában egy vas tartály áll. Elrohadt már a tartó része. Több se kell, egy aknát gyorsan lecsapok az ajtóba, és a szoba másik felén kirohanok. Elugrom az ajtó elől, és a következő pillanatban egy nagy porfelhő ugrik ki a szobából. Bepillantok, a fém tartály ráesett szegénykére, és palacsinta alapot csinált belőle. Rádión beszólok:
-Főnök! Gáz van!
-Hallom!
-És nem tudok visszajutni.
-Hallom!
-Hjajj...Mindegy, átrágom magam ezen a területen, hátha van más kiút.
-És ha nincs?
-Visszajövök ide.
-Rendben. De vigyázzon!
Elindulok lefelé.Megint üzenetet kapok.
-Várjon! Maga az új fajta PDA-t kapta?
-Igen.
-Akkor vegye elő a tokot.
A tokot előkeresem, és kinyitom.
-Most?
-Most van benne egy kis fejpánt az elején egy kis fekete dobozzal.
-Igen?
-Azt tegye rá az éjjellátóra.
-Igen?
-Ez egy kamera. Látjuk amit ön is.
-Mit ki nem találnak!
Felteszem a fejemre.
-Látnak?
-Igen. Induljon!
Elindulok tovább. Még mindig büdös van. Rájöttem mi ez. Dögszag. De ez az állott dögszag. Már több éves. Ahogy mélyebbre megyek, találok egy régi alagutat, ami két irányba ágazik. Előre megyek tovább, majd egy zöld trutyit veszek észre az út közepén. Semmi baj, majd megoldom. Szépen ráteszek egy dobozt, és átmászok. Nem nagyon akar sikerülni, ugyanis a trutyiba ahogy teszem bele a dobozt, úgy marja szét. Hát jó, akkor kerülök. A kerülőút is érdekes, itt már van világítás, lekapcsolom az éjjellátót. Ahogy megyek előre arra leszek figyelmes, hogy a szag egyre erősebb. A folyosó egy szobába vezet, ami zárva van. Remek. Most merre? Ahogy körbe nézek, egy csőre leszek figyelmes. Beleszagolva, arra tippelek, hogy a szennyvíz elvezető lehet. Lehet kijárat. Beleülök, és lecsusszanok. Csúszok egy darabig, majd leérkezek. Hasra esek valami furcsa anyagba. Olyan puha, száraz és büdös. Feltápászkodom, és körbe nézek. Rádión jelet kapok:
-Mi volt ez?
-Lent vagyok a szennyvíz csatornában.
-Milyen?
-Sötét.
-Bővebben! Mi van ott? Kapcsolja be az éjjellátót!
-Bekapcsolom.
Lehajtom a szemüveget, és benyomom rajta a gombot. Zöld fény árasztja el a területet, majd kirajzolódik az, amitől tartottam. Megvannak az emberek. Egy hatalmas szoba, tele hullával.
-Most viccelsz, ugye? Uram! Látja ezt?
-Látom. Te szentséges szűz anyám.
Körbe nézek jobban, és azt vettem észre, hogy a vas ajtó be van törve. Kívülről valami a szó szoros értelmében átszakította, mintha csak egy sima hungarocel darab lenne. A bent lévőket elnézve, nem ember volt. A hullákkal nem fegyver végzett.
-Főnök! Mit tegyek?
-Menjen onnan! Keressen kiutat, de vigyázzon! Lehet még várnak magára meglepetések!
Elindulok tovább, és egy nagy táblát találok: "E blokk". Szóval ez valami föld alatti labor lehet. Érdekes. Ahogy haladok, találok egy ajtót, azon túl egy lépcsőt, ami felfelé vezet. Lassan elindulok a lépcsőn fölfelé, majd hangra leszek figyelmes. Morgás. Leguggolok, és kitekintek a sarkon. Valami fut a folyosó vége felé. Mielőtt jobban szemügyre vehetném durranást hallok, és elvakít egy erős fény. Leveszem a maszkomat, az a valami áttörte az acél ajtót, ami előtt a csúszda volt. Visszaveszem a szemüveget, és a másik irányba nézek. Ott is egy acél ajtó van, de az nyitva. Elkezdek oda rohanni, közben hátrafelé tekintgetek. Követ engem. Nem tudom jól megnézni, de leginkább egy tankra emlékeztet a dög. Nem is foglalkozom vele, csak szaladok, majd egy csúszással az acélajtó másik oldalán termek. Gyorsan becsapom, és egy fordítással bezárom. Nekiszalad az ajtónak, és behorpasztja. Majd megint, megint és megint. Kinézek a kis ablakon, és egy szem tárul elém. De hatalmas, akkora, mit az én tenyerem. Elkezd hátrálni. Ennek a fele se tréfa. Megfordulok, és megint sprintelni kezdek, hátha találok valami menedékhelyet. A hátamra csapom az AK-t és futok, ahogy a lábamon kifér. Aztán meglátom a megváltást, a folyosó végén van egy létra. A nyíláson beszűrődik egy kis fény. Odasprintelek, és felmászok rajta. Egy csatornafedelet találok. Elkezdem feszegetni, de nem nyílik. Túlzottan le van ragadva. Majd megint megtolom, erősebben, ekkor megmoccan egy kicsit. Már közel vagyok a végéhez. Kintről hangot hallok:
-Jevgenyij! Mozog alattad a csatorna!
-Mi a?
Ekkor már könnyen kinyílik, én meg kimászok. Pont időben, ugyanis most hallottam, ahogy az acél ajtó kiszakadt a helyéről. Kimásztam, majd a gránát táskámban kibiztosítottam egy gránátot, és beledobtam az aknába. Rácsaptam a fedőt és arrébb gurultam. Ordítást hallottam, majd robbanást. A fedő felrepült a levegőbe, és a főépület tetején landolt. A por és a füst mikor elült, odamentem az aknához, és belenéztem. Nem omlott be, de belülről még mindig terjengett a füst és a por. Bentről ordítást hallottam, majd hangos dobogásokat. A főnök egy csapat bakával odajött hozzám.
-Denis! Mi történt?
Megroppantom a nyakamat, a lábamat kimozgatom, majd a kezemet nyújtom egy kicsit.
-Csak köszöntem a lenti Faunának a magam módján.
-Mi volt ez?
-Nem tudom, de a tábor itteni állományát eliminálta és majdnem szerzett egy felderítő vacsit is.
-De mi volt ez?
-Nem tudom, mondom! Annyi biztos, hogy ne nagyon menjenek le oda, mert ez a dög három acélajtót is betört.
-Acélajtót? Az lehetetlen!
A parancsnok értetlenül néz rám.
-Rendben, uraim! Lezárni a csatornákat! Senki nem megy le további parancsig.
Bólintottak, majd mentek aludni. Hosszú nap elé nézünk. Ahogy mentem én is alvóhelyet keresni, találtam egy házat, amiben ott aludtak a többiek. Benéztem, kit látnak szemeim? A jómadár, aki letegezett.
-Ejha! Régi ismerősök is vannak itt pajti?
Megszeppen, mikor meglát.
-Nyugi! Nem vagyok haragtartó, csak hülyültem.
Elfordultam, és kerestem egy szabad részt, ahol ledőlhettem. Meleg a ruha, nem kell takaró.Csak letettem a táskámra a fejemet, és aludtam.
Blackacehun
New Member
- Csatlakozás
- 2007.10.01.
- Üzenetek
- 807
- Reakció pontszám
- 0
- Hely
- Magamon kívül!
- Webhely
- blackacehun.atw.hu
Úgylátom vége a csellengésnek, indul a csapat felderíteni, méghozzá arra a területre, ami valamikor régen a Mezőgazdasági Minisztérium kísérleti területe volt, az Agroprom kutatóintézet vezetésével. A baleset előtt két évvel kiürítették, mondván nem megfelelő a talaj. Holnap szerintem utánuk megyek én is, sőt, szerintem megpróbálom elcsábítani magammal Symon professzort is. Olvastam néhány cikkét, igen érdekes kutatási eredmények voltak benne. Jó antropológus, bár szerintem terepgyakorlata nem sok van. Nembaj, itt az idő, hogy szerezzen azt is.
Délután, amikor visszajött egy kis túráról, akkor megkérdeztem, hogy lenne-e kedve velem tartani a belső területek felé, igent mondott, valamint megmutatta a feljegyzéseit egy érdekes anomáliáról, olyan, mintha egy fordított örvény lenne, ami nem lefelé szívja ami belekerült, hanem felfelé. És csak a levegő remegéséből lehet észrevenni, viszont a beledobott kő vagy egyéb tárgy azonnal reakcióba lép vele, és láthatóvá válik. Jó ezt tudni, láttam lenn a tábor hátsó kerítésénél egy ládát tele rozsdás csavarokkal meg anyákkal, még lemegyek, felmarkolok belőle egy nagyobb adagot, jó lesz anomáliát keresni.
Másnap reggel korán kelek, lemegyek a kantinba, vételezek némi ennivalót, meg veszek 2 energiaitalt, hogy magamhoz térjek. Hét óra van, a csapat által bejárt és PDA-n közreadott útvonalon haladva gyalog kb 3-3,5 óra alatt elérhető a központ. Ha nyolckor sikerül elindulni, akkor ebédre ott leszünk. Fél nyolc előtt kicsivel befut Symon professzor is, felvázolom előtte a tervet, nincs ellenvetése. Indulás előtt bemegyek még az ellátótiszthez némi lőszerért, majd begyűjtöm a professzort, és indulunk. Nyugodt, eseménytelen utunk van, ebédidő előtt nem sokkal odaérünk a telephez, és hogy is mondjam csak... sokkal romosabb, mint amikor utoljára itt jártam vendégségben...
A telepen a csapat már összeszedett már minden dokumentumot és infót. Nagyonjó, megkeresem a vezetőjüket, a GRU hadnagyát, hogy szeretném megnézni mit találtak, de nem igazán akar kötélnek állni, sőt mitöbb felettébb ellenségesen viselkedik. Amikor bemutatkozom neki, és elmesélem, hogy ugyanannál a "cégnél" vagyunk, csak én kicsit magasabb rangban, egyből átvált készségesen együttműködő stílusba, és megkapok minden infót, amire szükségem van. Érdekes... felettébb érdekes, kíváncsi vagyok, vajon mi lehet az a lény a csatornarendszerben... Egyelőre átnézzük Symon proffal, miből is élünk, utána eldöntjük mi legyen a következő lépés... bár szerintem meg kellene nézni, mi is lehet a csatornában, de nem egy embernek, hanem egy kisebb csapat képzett harcosnak. De erre térjünk vissza később...
Délután, amikor visszajött egy kis túráról, akkor megkérdeztem, hogy lenne-e kedve velem tartani a belső területek felé, igent mondott, valamint megmutatta a feljegyzéseit egy érdekes anomáliáról, olyan, mintha egy fordított örvény lenne, ami nem lefelé szívja ami belekerült, hanem felfelé. És csak a levegő remegéséből lehet észrevenni, viszont a beledobott kő vagy egyéb tárgy azonnal reakcióba lép vele, és láthatóvá válik. Jó ezt tudni, láttam lenn a tábor hátsó kerítésénél egy ládát tele rozsdás csavarokkal meg anyákkal, még lemegyek, felmarkolok belőle egy nagyobb adagot, jó lesz anomáliát keresni.
Másnap reggel korán kelek, lemegyek a kantinba, vételezek némi ennivalót, meg veszek 2 energiaitalt, hogy magamhoz térjek. Hét óra van, a csapat által bejárt és PDA-n közreadott útvonalon haladva gyalog kb 3-3,5 óra alatt elérhető a központ. Ha nyolckor sikerül elindulni, akkor ebédre ott leszünk. Fél nyolc előtt kicsivel befut Symon professzor is, felvázolom előtte a tervet, nincs ellenvetése. Indulás előtt bemegyek még az ellátótiszthez némi lőszerért, majd begyűjtöm a professzort, és indulunk. Nyugodt, eseménytelen utunk van, ebédidő előtt nem sokkal odaérünk a telephez, és hogy is mondjam csak... sokkal romosabb, mint amikor utoljára itt jártam vendégségben...
A telepen a csapat már összeszedett már minden dokumentumot és infót. Nagyonjó, megkeresem a vezetőjüket, a GRU hadnagyát, hogy szeretném megnézni mit találtak, de nem igazán akar kötélnek állni, sőt mitöbb felettébb ellenségesen viselkedik. Amikor bemutatkozom neki, és elmesélem, hogy ugyanannál a "cégnél" vagyunk, csak én kicsit magasabb rangban, egyből átvált készségesen együttműködő stílusba, és megkapok minden infót, amire szükségem van. Érdekes... felettébb érdekes, kíváncsi vagyok, vajon mi lehet az a lény a csatornarendszerben... Egyelőre átnézzük Symon proffal, miből is élünk, utána eldöntjük mi legyen a következő lépés... bár szerintem meg kellene nézni, mi is lehet a csatornában, de nem egy embernek, hanem egy kisebb csapat képzett harcosnak. De erre térjünk vissza később...
joeetm
New Member
Itt állok a kocsma mögött. Kelet felől fúj a szél, hideg és metsző. Pont megfelelő az idő. A 'vezetőm' lassan 5perce késik...Nem szeretem az ilyet...
Végül ideér, bűzlik a vodkától. Az utca vége felé int, ott áll egy ütött-kopott Lada niva. Beszállunk, ő vezet, és még ahhoz képest jól is amenyit ihatott. 1 óra zötykölődés után állunk meg a semmi közepén.
-Innen gyalog megyünk tovább.
-Kiszállunk, én felszedem a cucom, és egy sötét mezőn baktatunk tovább. Bő fél óra séta után erdősáv tünik fel előttünk, a távolban jobbról keresőlámpák fényei pásztázzák a 'tájat'...
Nyugodtan átmászunk az utunk kerülő szakadt, rozsdás drótkerítésen, amit újabb fél ór gyaloglás követ, de ez más.
Az éjszaka nyugalmának nyoma sincs, inkább természetfölötti csöndnek nevezném. Nagy szavakkal élve:
''Túl nagy a csönd''
Elmosolyodok magamban, hajt valami kíváncsiság, mégis mi lesz itt?
Egy ócska katonai roncs mellett állunk meg.
-Itt vagyunk, én innen nem megyek tovább. Észak felé menj, és vigyázz, keletre van a katonaság.
-Akkor a viszontlátásra. a csávó kérdőn néz rám,
-ééés a pénzem?
-Ha élni akarsz indulj. Ha sokáig akarsz élni, a piáról is szokj le! De tudod mit? Te úgyis hozol még be embereket. Ajánlok 1 üzletet. Úgy hallottam van itt 1 kereskeső. Irányítsd hozzá akit behozol, és mind után jutalmat kapsz.
-Éss ha nem?
előveszem a pisztolyt és ráfogom.
-Biztosan megkérdezted ezt? Szerintem inkább indulj.
-A csávó gondolodik, majd megindul visszafele. A biztonsáv kedvéért még ellövök a feje mellett. Visszanéz, majd elkezd rohanni.... úgy sejtem jó lesz itt.. Leülök a teherautó sárvédőjére, és kibontok egy konzervet...
Végül ideér, bűzlik a vodkától. Az utca vége felé int, ott áll egy ütött-kopott Lada niva. Beszállunk, ő vezet, és még ahhoz képest jól is amenyit ihatott. 1 óra zötykölődés után állunk meg a semmi közepén.
-Innen gyalog megyünk tovább.
-Kiszállunk, én felszedem a cucom, és egy sötét mezőn baktatunk tovább. Bő fél óra séta után erdősáv tünik fel előttünk, a távolban jobbról keresőlámpák fényei pásztázzák a 'tájat'...
Nyugodtan átmászunk az utunk kerülő szakadt, rozsdás drótkerítésen, amit újabb fél ór gyaloglás követ, de ez más.
Az éjszaka nyugalmának nyoma sincs, inkább természetfölötti csöndnek nevezném. Nagy szavakkal élve:
''Túl nagy a csönd''
Elmosolyodok magamban, hajt valami kíváncsiság, mégis mi lesz itt?
Egy ócska katonai roncs mellett állunk meg.
-Itt vagyunk, én innen nem megyek tovább. Észak felé menj, és vigyázz, keletre van a katonaság.
-Akkor a viszontlátásra. a csávó kérdőn néz rám,
-ééés a pénzem?
-Ha élni akarsz indulj. Ha sokáig akarsz élni, a piáról is szokj le! De tudod mit? Te úgyis hozol még be embereket. Ajánlok 1 üzletet. Úgy hallottam van itt 1 kereskeső. Irányítsd hozzá akit behozol, és mind után jutalmat kapsz.
-Éss ha nem?
előveszem a pisztolyt és ráfogom.
-Biztosan megkérdezted ezt? Szerintem inkább indulj.
-A csávó gondolodik, majd megindul visszafele. A biztonsáv kedvéért még ellövök a feje mellett. Visszanéz, majd elkezd rohanni.... úgy sejtem jó lesz itt.. Leülök a teherautó sárvédőjére, és kibontok egy konzervet...
Nem sokkal visszatérésem után, Kerenszkij professzor jött hozzám. Egy északabbra levő telepre megy és megkérdezte van-e kedvem csatlakozni, így akár el is kezdve közös munkánkat. Hülye lettem volna nemet mondani rá, így azonnal elfogadtam az ajánlatát. Miután ezt konstatálta, gyorsan beszámoltam neki az eddigi tapasztalataimról az általam csak "anomáliának" nevezett jelenségről. Az elmondottak hallatán ő is meghökkent, mikor az örvény a bedobott kő hatására kiváltott reagálását említettem. Mondta, hogy megy keresni valamit, ami majd hasznosnak fog bizonyulni ehhez. Még megbeszéltük a holnapi indulás időpontját, majd dolgunkra mentünk.
A következő nap reggelén pár ásítozás mellett felöltöttem a túrára alkalmas ruhámat és bepakoltam cuccaimat a hátiszákomba. Kint már várt rám a professzor. Miután oda értem hozzá egy gyors jó reggelt után fel is vázolta az utat. Több órás gyalog út vár ránk, de elméletileg nem kell semmilyen veszélytől tartanunk. Indulás előtt mondta, gyorsan beugrik az ellátótiszthez lőszerért. Gyorsan végzett és elindultunk úti célunk felé. Nyugodt tempóban haladtunk, habár az út alatt nem sokat beszéltünk talán jobb is, hogy így tettünk. Inkább figyeljük az utat, minthogy beszélgetés közben valamilyen anomáliába belelépjünk! Miután elhagytuk az északon lévő elhagyott helyőrséget új látvány tárult elém. Több hatalmas szeméthalom látszott a távolból és semmi kétségem nem volt, hogy úgy sugároznak, hogy az érintkezés felér egy halálos ítélettel. Követve a katonák által bejárt utat semmi eseményben nem volt részünk és elvétve is csak pár anomáliát láttunk.
A telephez érve egyből feltűnt, hogy ez a hely sem fest ki valami jól, de a Kordon valamivel azért jobb állapotban van. A professzor érkezésünk után az egyik kicsit jobban kigyúrt katonához ment. Habár távolból nem hallottam miről beszélhetnek, annyit viszont észrevettem, hogy valami felidegesítette a fickót, de a prof, mondott valamit és egyből kezesebbé vált. A beszélgetést befejezve visszajött hozzám és közölte, hogy lent valamilyen ismeretlen lény van és csak annyit tudunk, hogy emberfeletti erőkkel bír, mert képes volt több acélajtót is tönkre vágni. Miféle szörnyűség lehetett, hogy ily erővel bír? Először az anomáliák, most meg már hihetetlen erős szörnyek is? Ez a hely aztán tartogat még meglepetéseket. Állítólag, majd jól képzett osztagot lefognak küldeni, hogy végezzenek a lénnyel, de addig is nekem és a professzornak fel kell mérnünk a környező terepet. Legalább lesz dolgunk bőven. Úgyis szeretek elmerülni a jó munkában.
A következő nap reggelén pár ásítozás mellett felöltöttem a túrára alkalmas ruhámat és bepakoltam cuccaimat a hátiszákomba. Kint már várt rám a professzor. Miután oda értem hozzá egy gyors jó reggelt után fel is vázolta az utat. Több órás gyalog út vár ránk, de elméletileg nem kell semmilyen veszélytől tartanunk. Indulás előtt mondta, gyorsan beugrik az ellátótiszthez lőszerért. Gyorsan végzett és elindultunk úti célunk felé. Nyugodt tempóban haladtunk, habár az út alatt nem sokat beszéltünk talán jobb is, hogy így tettünk. Inkább figyeljük az utat, minthogy beszélgetés közben valamilyen anomáliába belelépjünk! Miután elhagytuk az északon lévő elhagyott helyőrséget új látvány tárult elém. Több hatalmas szeméthalom látszott a távolból és semmi kétségem nem volt, hogy úgy sugároznak, hogy az érintkezés felér egy halálos ítélettel. Követve a katonák által bejárt utat semmi eseményben nem volt részünk és elvétve is csak pár anomáliát láttunk.
A telephez érve egyből feltűnt, hogy ez a hely sem fest ki valami jól, de a Kordon valamivel azért jobb állapotban van. A professzor érkezésünk után az egyik kicsit jobban kigyúrt katonához ment. Habár távolból nem hallottam miről beszélhetnek, annyit viszont észrevettem, hogy valami felidegesítette a fickót, de a prof, mondott valamit és egyből kezesebbé vált. A beszélgetést befejezve visszajött hozzám és közölte, hogy lent valamilyen ismeretlen lény van és csak annyit tudunk, hogy emberfeletti erőkkel bír, mert képes volt több acélajtót is tönkre vágni. Miféle szörnyűség lehetett, hogy ily erővel bír? Először az anomáliák, most meg már hihetetlen erős szörnyek is? Ez a hely aztán tartogat még meglepetéseket. Állítólag, majd jól képzett osztagot lefognak küldeni, hogy végezzenek a lénnyel, de addig is nekem és a professzornak fel kell mérnünk a környező terepet. Legalább lesz dolgunk bőven. Úgyis szeretek elmerülni a jó munkában.
Capt Axon
New Member
Másnap reggel már korán talpon voltunk. Az Őrmester még nálunk is korábban. Mi van? Nem tud ez aludni, vagy csak ennyire buzgó mócsing? Mindegy. Alapjában véve rendes fickó, csak egy kicsit öntörvényűnek, makacsnak és forrófejűnek tűnik. Jobb lesz nem felbosszantani. Arról viszont, hogy ő is csatlakozik a mi kis "expedíciónkhoz" arról nem is tudtam. De az Orosz jobbnak látta őt is bevenni a bandába. Hát...Ő tudja.
Amint felébredtünk nem tököltünk sokat. Rögvest felöltöztünk, felkaptuk a cuccainkat és egy rövid kajálás után már húztuk is a csíkot.
Ugyanis az Orosz úgy tartja, "Hogy jobb mielőbb útnak indulni, mielőtt a Főhadnagy meggondolja magát!"
Hát...Szóval így kezdődött ez a kis vándor út.
Öten csak így egyszerűen útra keltünk, hogy felkutassunk valakit, akit semmi értelme űzni. Mármint...úgy értem miért kellene kergetnünk? Hisz annyi más határsértő van a Zónában akiket szintén illene elkapnunk, és mi persze pont őt kergetjük. De az Orosz hajthatatlan. Útközben nem egyszer felvetettem már neki ezeket az indokokat, de nem hallgat rám. Bár ha jobban belegondolok.....Hallgatott ő már valaha is másra?
Kocsiba pattantunk és gyorsan elviharzottunk az intézet területéről.
De az viszont mindannyiunk előtt homályos volt, hogy merre megyünk. Az Orosz viszont mégis úgy vezetett, mint aki nagyon is jól tudja hová tart.
Nem is bírtuk sokáig magunkban tartani, ezért egy hosszabb csend után végre az Őrmester rákérdezett.
- Na és......Egyáltalán tudja hogy hová tart hadnagy?
Az Orosz gyorsan rá is vágta a választ.
- Vissza a Kordonhoz.
Erre mind összenéztünk, majd én is rákérdeztem.
- A Kordonhoz? Minek? Hisz onnan jöttünk el.
- Igen tudom. - Mondta jókedvűen. - De ahhoz hogy megtaláljuk akit keresünk, nyomok kellenek. És ahhoz hogy nyomokra bukkanjunk vissza kell mennünk a kiinduló pontra. Így eredményes egy nyomozás...Nem igaz?
Erre ismét összenéztünk, majd egyszerre vállat vonva végül elismertük hogy igaza van.
Az út elképesztő lassú volt. Igaz a biztonságos útvonalak már ki lettek jelölve, amikor a kordonból az intézethez indultunk, de lassan mentünk mert elég kanyargós a kijelölt útvonal és ráadásul itt már jelentős fontossággal bír a jó öreg "Lassan járj, tovább érsz!" jelmondat.
Az után a pár órás kis szerencsétlenkedés után végre elértük a határt. Feltűnt a határon a vörös csillagos kapu, majd az öreg helyőrség. A kapun át hajtva egészen a hídig mentünk vissza. Ott ismét találkoztunk az ott állomásozó komákkal, majd a töltés kitaposott része felé vettük az irányt, ahol az Orosz elvesztette a lány nyomait.
Először a járműjavító parknál kezdtük. Ott még mindig jól látszott a lány bakancs talpának lenyomata, ami alaposan nyomot hagyott az immár megfagyott sárban. Először megvizsgáltuk a nyomot, majd körülnéztünk az épületben is ahonnan lemászott.
Egy régóta itt hagyott, ideiglenes kis fészken kívül semmit nem találtunk. Semmi személyi cucc, csupán pár földre terített rongy, egy pár eldobott üres konzerv és üres ásványvizes flakonok. Szóval ennek átkutatásával nem sokat értünk. Így vissza mentünk a sárba fagyott lábnyomhoz és elkezdtünk nagyjából a memóriánk alapján felidézni hogy merre vannak a nyomok.
A fene se gondolta volna hogy ilyen nehéz ez a nyomozó munka. De....télen nem is csodálkozom. Többször volt hóesés is, és olvadás is azóta, amióta találkoztam vele. De ez sem tántorította el az Oroszt.
- Na Őrmester! Maga jön! - Szólt az Orosz az Őrmesternek.
- Na szóval... - Mondta az Őrmester, aztán leguggolt a félig fagyott nyomhoz. - Elég mély nyom ami arra utal hogy futott. És a sarkával jobban belemélyedt, mint a talpával tehát félig guggolva rohant, hogy a hídnál ne vegyék észre. Biztos vagyok benne hogy a nyomok még nem tűntek el teljesen.
- Akkor tehát követni tudjuk. - Mondta az Orosz.
- Valamennyire. De csak ezen a környéken. Nem hinném hogy olyan óvatlan volt hogy mindenhol nyomot hagyott. Olyan mázlink nincs! - Mondta az Őrmester a fejét csóválva.
- Azért próbáljuk meg! - Szólt az Orosz és neki látott a nyomkeresésnek.
Elindultunk mind és elkezdtünk a nyomok után kutatni amiket hagyhatott a menekülése során. De mi szinte semmit sem találtunk. Viszont az Orosz és az Őrmester láthatóan remekül boldogultak. Szépen kivették ugyanazokat a félig már elmosódott lábnyomokat a fagyott talajban, amik egészen a töltésig elvezettek.
A sínekhez érve már mi is láttunk nyomokat. A sín egy két részén megszáradt sár volt, ami egyértelműen arra utalt, hogy itt egy kicsit megcsúszott a talpa a síneken és így a sár a talpáról a sínekre került. Tovább nézelődve a híd utáni területen kissé elképedtünk. Lehetetlen vállalkozásnak gondoltuk azt hogy egy ekkora területen csak így kivesszük merre is sétáltak. Főleg hogy már elegen sétáltunk erre és a nyomok is jórészt elkenődtek. De csak mi gondoltuk így. Az Orosz és az Őrmester továbbra is szikla szilárdan hitték, hogy a nyomaira bukkanhatunk. És ez jó sokáig ment így.
Mi nem hittünk benne így már nem is nagyon keresgéltünk. Csak követtük az Oroszt és az Őrmestert, akik a fagyos talajon folyamatosan követték az állítólagos bakancs nyomokat. Mi addig meg hoztuk a kocsit és lassan utánuk mentünk. Ez a móka egészen kitartott a régi helyőrségig, és aztán átvezettek minket a szemét dombra. De hogy ezek után hogy szándékozzuk őt követni...Gőzöm sincs!
Mindenesetre se az Orosz, se az Őrmester nem adták fel, továbbra is kutakodtak a nyomok után, amiket ezek után egészen a jármű temetőig követtek.
Amint ezt megláttuk rögtön megálltunk. Valahogy nem akaródzott nekünk bemenni oda. Ki tudja mekkora sugárzás van ott, nincs kedvünk ebbe bele dögleni. Persze az Orosz ezt rögtön nem helyeslően fogadta.
- Áh! Besz@ri banda! - Mondta nekünk és az Őrmesterrel együtt neki is vágtak a jármű temetőnek.
Mi viszont nem tudtuk mit tegyünk. Ők ketten bent vannak a legjavában, mi pedig a kocsiban várunk a temető bejárata előtt. És sehogy sem akartunk bemenni. De fél óra után már egyáltalán nem is láttuk őket, amikor egy helikopter roncsai mögött eltűnve nem kerültek elő. És még csak nem is rádióztak, és semmi életjelet nem adtak magukról. Lehet hogy bajba kerültek?
- Nem tetszik ez nekem! - Mondta Afanaszij.
- Ja! Nekem se! Borsódzik a hátam ettől a helytől. - Egészítette ki Pavel.
- Hé! Várunk ameddig kell! Ha már itt maradtunk, akkor ne hagyjuk itt őket! - Mondtam kissé ingerülten.
- De meddig?! Jó ideje már nem is válaszoltak. Mi van ha ezek ketten már azóta fűbe is haraptak?! Húzzunk innen a p*csába! - Kezdett el sopánkodni Pavel.
Erre én csak unott arckifejezéssel a rádióhoz nyúltam és beleszóltam.
- Jeges hívja Oroszt! Jeges hívja Oroszt! Orosz! Hallasz engem?
De sercegésen kívül semmit sem lehetett hallani. Aztán megismételtem.
- Jeges hívja Oroszt! Orosz! Ha hallasz engem válaszolj!
Ismét semmi. Ettől már én is ráparáztam és aggódva kezdtem újra.
- Orosz! Itt Jeges! Válaszolj!
Ennek hallatán a többieken már kezdett úrrá lenni a pánik.
- Na remek! Ráb@sztunk! - Emelte fel a kezeit Pavel és ült be a kocsiba. - Jeges! Felőlem aztán vedd át a parancsnokságot vagy valami, de légy szíves! Húzzunk innen a retkes francba!
- Szerintem is! - Tette hozzá Afanaszij.
- Hé! Hé! Hé! - Kiáltottam fel. - Senki nem megy sehova! Gyerünk! Kapjátok a fegyvereiteket! MEgyünk megkeressük őket! - Mondtam, aztán az AKsu-t a kezembe véve csőre töltöttem és elindultam a jármű temető felé.
- Megvesztél Ivan?! Az ott egy sugárzó koporsó! Az K*rvaélet hogy én be nem teszem oda a lábam! - Kiáltott rám Pavel.
De én csak megvetően pillantottam feléjük és elindultam a temető felé.
- Akkor várjatok meg itt! Én meg megyek megkeresem őket.
- Lóf*szt! Inkább elhúzok! - Mondta Pavel és beült a kocsiba, de nem tudta elindítani.
- Ezek nélkül nehéz lesz! - Mondtam és mutattam neki a kocsi kulcsait.
Ő erre először meglepődve nézett rám, majd a meglepődöttséget harag váltotta fel és odalépett hozzám.
- Add ide a kulcsokat Ivan! - Mondta nekem.
- Hogy is ne! - Mondtam és eltettem a kulcsokat.
- Ne szórakozz velem! Add ide a k*rva kulcsokat!
- Hülye leszek! - Közben a temető felé indultam.
- ADD IDE A ROHADT KULCSOKAT TE K*CSÖG! - Ordított felém.
- Kabbe! - Szóltam oda neki és hátra mutattam a középső ujjam.
- ROHADT S*GGFEJ! - Hallottam még a kiáltását, aztán átléptem a sorompón.
A Kapun átlépve, felveszem a gázmaszkot és kissé nyugtalanul vállamhoz emeltem a kibiztosított AK-t, majd lassú léptekkel elkezdtem a helikopter felé menni, ami mögött az Orosz és az Őrmester eltűnt.
Ahogy egyre közelebb értem a géphez egyre idegesebb lettem. Egyre jobban hallottam a saját szívverésem, és ezen kívül semmi mást nem lehetett hallani csak a lábam alatt ropogó jeget.
Aztán lassan elérem a gépet. A detektor csipogni kezdett, és a szívverésem is hangosabb lett. Szinte éreztem hogy ki akar ugrani a mellkasomból.
Aztán lassan a gép farához megyek és befordulok mögé, de abban a pillanatban hatalmasat dobban a szívem és a rémülettől hanyatt vágódom, amikor a gép mögül az Orosz lép elő szintén gázmaszkban.
- Hé! Hé! Hé! Csigavér Jeges! Csak én vagyok az! - Mondja elfojtott hangon a maszk miatt.
Amint ezt látom, már valamennyire lenyugszom, de a szívem az ijedtségtől még mindig vadul kalapál.
- Oh! B@zmeg! A frászt hoztad rám!
- Erre ő csak szokás szerint flegmán a fegyverére támaszkodik és felröhög.
- Mi van? Mit hittél? Hogy elvisz a mumus? - Közben jókat röhög.
- Marha vicces! - Mondom.
- Amúgy mi a fene van veletek? Egy ideje már vadul rádiózgattunk az Őrmesterrel együtt, hogy gyertek a hangárhoz. Süketek vagytok?
- Mi? Ezt mi kérdezhetnénk tőletek! - Mondtam felállva a földről. - Egy ideje nem hallottunk felőletek és elkezdtünk rádión üzenni nektek de semmi. Azt hittük végetek van.
Erre az Orosz felröhögött, majd a vállamra csapott.
- Ja....Tanuld meg édes öcsém! Hiú ábránd hogy én beadjam itt a kulcsot! Ahhoz még gyúrnia kell bárki ember fiának hogy engem elintézzen.
- Ha te mondod. - Mondtam és együtt vissza indultunk a kocsihoz, majd a hangárhoz hajtottunk. Ezalatt elmeséltem neki az egész esetet ami Pavel és köztem történt. Ezen is csak jót röhögött. Biztos majd az Őrmester is fog, ha meghallja ezt a fenomenális sztorit.
A Hangárba érve viszont több újabb nyomra is bukkant a két nyomozó. Legalábbis csak gondolom hogy arra a nyomra amit ténylegesen keresünk. Több ízben is kételkedem már ebben a nyomozósdiban, de bízzunk az öregekben! Talán tényleg elvezetnek minket a megfelelő helyre. Vagy nem.
Ezt többször is felrovom nekik, hogy úgyse találunk semmit, de rögtön elhallgatok amikor az állítólagos "nyomok" elvezetnek minket egy régi szerelő aknához. És ott végre találtunk valamit.
Több nyom is arra utal a nyomozó párosunk szerint, hogy itt vagy egy nagyon alacsony férfi, vagy egy nő pihent.
Eleinte nem akartam elhinni, de aztán mégis. Úgy látszik az Őrmester tényleg érti a szakmát. Szinte mintha maga előtt látná a jeleneteket hogy mi hogy történt.
De utána, amint elhagyjuk az aknát a nyomokat követve, újabb szenvedős rész jön. Jó sokáig barangolunk a terepen és keresgéljük a nyomokat, míg azok végre valahára el is vezetnek valahová.
Egy még északabbra lévő fémkapuhoz vezetett a nyom minket, ami a térkép szerint egy bejárat akar lenni, egy nagyobb gyárkomplexum területére. A kapu előtt megállunk és a fejünket vakarjuk gondterhelten.
- Na már csak ez hiányzott! - Kiáltott fel Pavel ismét, kezeit az ég felé emelve mikor megtudta hogy hová vezet a kapu. - Nincs az a pénz, ami rávegyen engem arra, hogy elkezdjek itt keresni valakit, akit nem is ismerek! Mintha tűt keresnénk a széna kazalban! Egyáltalán minek vágtunk bele?!
- Jajj! Hallgass már el! Nincs kedvem egész nap hallgatni a vinnyogásodat! Különben is van még dolgunk elég! - Halkította el az Orosz Pavelt, aztán ismét a térképet bámulta.
- Most mi legyen? Pavelnak annyiban igaza van, hogy nem kereshetjük, mint tűt a széna kazalban. Ez a terület hatalmas.
- Hát pedig nincs választásunk! Érzem hogy közel van, már csak egy karnyújtásnyira a cél. Most nem adhatjuk fel!
- De egyáltalán minek keressük? Nincs jobb dolgunk? - Akadékoskodtam tovább.
- Nincs. - Válaszolta az Orosz.
- Tényleg nagy terület. De talán a hasznunkra is válhat. - Szólt közbe az Őrmester.
- Ezt hogy érti? - Kérdezett rá az Orosz.
- Hát...Nézze csak meg! Hatalmas. De ugyanakkor elég kicsi ahhoz hogy le tudjuk szűkíteni a keresést. Egy ilyen nagy gyárkomplexumban nem hinném hogy az emberünk csak úgy elkezdene kóvályogni. Azzal csak maga alatt vágná a fát. Mi meg ez idő alatt simán átkutathatjuk a területet, tekintve hogy nekünk van térképünk. Ellenben neki kétlem hogy lenne.
Az Orosz ezek után már kezdte megérteni az Őrmester agyának járását és rákérdezett.
- Kezdem már kapiskálni hogy mi jár az eszében. És szerintem nem rossz ötlet! Mi a terve?
- Nos...Azt javaslom váljunk szét valamennyire. Szerintem a célszemély nem juthatott túl messzire itt mert nem akar csak úgy tekeregni jobbra balra egy ilyen nagy területen. Viszont vigyázzunk, hogy ne ijesszünk rá nagyon, mert akkor bottal üthetjük a nyomát. Főleg hogy a területről több kiút is van a térkép szerint. Nem lenne jó ha valamelyiket megtalálná és kijutna. Szóval csak óvatosan!
- Rendben! Akkor váljunk szét és keresgéljünk. A rádió kapcsolatot folyamatosan tartsuk fent és ha bárki megtalálja, ne kezdje el üldözni! Szóljon a többinek és együtt van esélyünk elkapni! - Mondta az Orosz és már indultunk volna, amikor az Őrmester gyorsan közbeszólt.
- Még valami! Hadnagy....Mielőtt elindulnánk mind keresgélni.
- Mi lenne az? - Kérdezett az Orosz.
- Nos....Amiket tegnap én tapasztaltam az intézet csatornái alatt, feltételezem hogy azokból az izékből több is lehet itt. Főleg egy ekkora területen. Ezért.....Javasolnám, hogy legyenek mind nagyon körültekintőek a keresés során! Lehet nem azt találjuk itt amit keresünk. Lehet valami sokkal rosszabbat.
- Ez mit akar jelenteni?! - Kérdezett Pavel kissé kétségbeesve.
- Azt hogy vigyázz a seggedre! - Mondtam nyugodtan.
- Rendben! Akkor hallottátok az Őrmester! Előre! És óvatosan!
Aztán szélesebbre nyitottuk a kaput, majd lezártuk magunk után. És a kocsival a gyár felé hajtottunk lassan.
Folytatása következik.....
Amint felébredtünk nem tököltünk sokat. Rögvest felöltöztünk, felkaptuk a cuccainkat és egy rövid kajálás után már húztuk is a csíkot.
Ugyanis az Orosz úgy tartja, "Hogy jobb mielőbb útnak indulni, mielőtt a Főhadnagy meggondolja magát!"
Hát...Szóval így kezdődött ez a kis vándor út.
Öten csak így egyszerűen útra keltünk, hogy felkutassunk valakit, akit semmi értelme űzni. Mármint...úgy értem miért kellene kergetnünk? Hisz annyi más határsértő van a Zónában akiket szintén illene elkapnunk, és mi persze pont őt kergetjük. De az Orosz hajthatatlan. Útközben nem egyszer felvetettem már neki ezeket az indokokat, de nem hallgat rám. Bár ha jobban belegondolok.....Hallgatott ő már valaha is másra?
Kocsiba pattantunk és gyorsan elviharzottunk az intézet területéről.
De az viszont mindannyiunk előtt homályos volt, hogy merre megyünk. Az Orosz viszont mégis úgy vezetett, mint aki nagyon is jól tudja hová tart.
Nem is bírtuk sokáig magunkban tartani, ezért egy hosszabb csend után végre az Őrmester rákérdezett.
- Na és......Egyáltalán tudja hogy hová tart hadnagy?
Az Orosz gyorsan rá is vágta a választ.
- Vissza a Kordonhoz.
Erre mind összenéztünk, majd én is rákérdeztem.
- A Kordonhoz? Minek? Hisz onnan jöttünk el.
- Igen tudom. - Mondta jókedvűen. - De ahhoz hogy megtaláljuk akit keresünk, nyomok kellenek. És ahhoz hogy nyomokra bukkanjunk vissza kell mennünk a kiinduló pontra. Így eredményes egy nyomozás...Nem igaz?
Erre ismét összenéztünk, majd egyszerre vállat vonva végül elismertük hogy igaza van.
Az út elképesztő lassú volt. Igaz a biztonságos útvonalak már ki lettek jelölve, amikor a kordonból az intézethez indultunk, de lassan mentünk mert elég kanyargós a kijelölt útvonal és ráadásul itt már jelentős fontossággal bír a jó öreg "Lassan járj, tovább érsz!" jelmondat.
Az után a pár órás kis szerencsétlenkedés után végre elértük a határt. Feltűnt a határon a vörös csillagos kapu, majd az öreg helyőrség. A kapun át hajtva egészen a hídig mentünk vissza. Ott ismét találkoztunk az ott állomásozó komákkal, majd a töltés kitaposott része felé vettük az irányt, ahol az Orosz elvesztette a lány nyomait.
Először a járműjavító parknál kezdtük. Ott még mindig jól látszott a lány bakancs talpának lenyomata, ami alaposan nyomot hagyott az immár megfagyott sárban. Először megvizsgáltuk a nyomot, majd körülnéztünk az épületben is ahonnan lemászott.
Egy régóta itt hagyott, ideiglenes kis fészken kívül semmit nem találtunk. Semmi személyi cucc, csupán pár földre terített rongy, egy pár eldobott üres konzerv és üres ásványvizes flakonok. Szóval ennek átkutatásával nem sokat értünk. Így vissza mentünk a sárba fagyott lábnyomhoz és elkezdtünk nagyjából a memóriánk alapján felidézni hogy merre vannak a nyomok.
A fene se gondolta volna hogy ilyen nehéz ez a nyomozó munka. De....télen nem is csodálkozom. Többször volt hóesés is, és olvadás is azóta, amióta találkoztam vele. De ez sem tántorította el az Oroszt.
- Na Őrmester! Maga jön! - Szólt az Orosz az Őrmesternek.
- Na szóval... - Mondta az Őrmester, aztán leguggolt a félig fagyott nyomhoz. - Elég mély nyom ami arra utal hogy futott. És a sarkával jobban belemélyedt, mint a talpával tehát félig guggolva rohant, hogy a hídnál ne vegyék észre. Biztos vagyok benne hogy a nyomok még nem tűntek el teljesen.
- Akkor tehát követni tudjuk. - Mondta az Orosz.
- Valamennyire. De csak ezen a környéken. Nem hinném hogy olyan óvatlan volt hogy mindenhol nyomot hagyott. Olyan mázlink nincs! - Mondta az Őrmester a fejét csóválva.
- Azért próbáljuk meg! - Szólt az Orosz és neki látott a nyomkeresésnek.
Elindultunk mind és elkezdtünk a nyomok után kutatni amiket hagyhatott a menekülése során. De mi szinte semmit sem találtunk. Viszont az Orosz és az Őrmester láthatóan remekül boldogultak. Szépen kivették ugyanazokat a félig már elmosódott lábnyomokat a fagyott talajban, amik egészen a töltésig elvezettek.
A sínekhez érve már mi is láttunk nyomokat. A sín egy két részén megszáradt sár volt, ami egyértelműen arra utalt, hogy itt egy kicsit megcsúszott a talpa a síneken és így a sár a talpáról a sínekre került. Tovább nézelődve a híd utáni területen kissé elképedtünk. Lehetetlen vállalkozásnak gondoltuk azt hogy egy ekkora területen csak így kivesszük merre is sétáltak. Főleg hogy már elegen sétáltunk erre és a nyomok is jórészt elkenődtek. De csak mi gondoltuk így. Az Orosz és az Őrmester továbbra is szikla szilárdan hitték, hogy a nyomaira bukkanhatunk. És ez jó sokáig ment így.
Mi nem hittünk benne így már nem is nagyon keresgéltünk. Csak követtük az Oroszt és az Őrmestert, akik a fagyos talajon folyamatosan követték az állítólagos bakancs nyomokat. Mi addig meg hoztuk a kocsit és lassan utánuk mentünk. Ez a móka egészen kitartott a régi helyőrségig, és aztán átvezettek minket a szemét dombra. De hogy ezek után hogy szándékozzuk őt követni...Gőzöm sincs!
Mindenesetre se az Orosz, se az Őrmester nem adták fel, továbbra is kutakodtak a nyomok után, amiket ezek után egészen a jármű temetőig követtek.
Amint ezt megláttuk rögtön megálltunk. Valahogy nem akaródzott nekünk bemenni oda. Ki tudja mekkora sugárzás van ott, nincs kedvünk ebbe bele dögleni. Persze az Orosz ezt rögtön nem helyeslően fogadta.
- Áh! Besz@ri banda! - Mondta nekünk és az Őrmesterrel együtt neki is vágtak a jármű temetőnek.
Mi viszont nem tudtuk mit tegyünk. Ők ketten bent vannak a legjavában, mi pedig a kocsiban várunk a temető bejárata előtt. És sehogy sem akartunk bemenni. De fél óra után már egyáltalán nem is láttuk őket, amikor egy helikopter roncsai mögött eltűnve nem kerültek elő. És még csak nem is rádióztak, és semmi életjelet nem adtak magukról. Lehet hogy bajba kerültek?
- Nem tetszik ez nekem! - Mondta Afanaszij.
- Ja! Nekem se! Borsódzik a hátam ettől a helytől. - Egészítette ki Pavel.
- Hé! Várunk ameddig kell! Ha már itt maradtunk, akkor ne hagyjuk itt őket! - Mondtam kissé ingerülten.
- De meddig?! Jó ideje már nem is válaszoltak. Mi van ha ezek ketten már azóta fűbe is haraptak?! Húzzunk innen a p*csába! - Kezdett el sopánkodni Pavel.
Erre én csak unott arckifejezéssel a rádióhoz nyúltam és beleszóltam.
- Jeges hívja Oroszt! Jeges hívja Oroszt! Orosz! Hallasz engem?
De sercegésen kívül semmit sem lehetett hallani. Aztán megismételtem.
- Jeges hívja Oroszt! Orosz! Ha hallasz engem válaszolj!
Ismét semmi. Ettől már én is ráparáztam és aggódva kezdtem újra.
- Orosz! Itt Jeges! Válaszolj!
Ennek hallatán a többieken már kezdett úrrá lenni a pánik.
- Na remek! Ráb@sztunk! - Emelte fel a kezeit Pavel és ült be a kocsiba. - Jeges! Felőlem aztán vedd át a parancsnokságot vagy valami, de légy szíves! Húzzunk innen a retkes francba!
- Szerintem is! - Tette hozzá Afanaszij.
- Hé! Hé! Hé! - Kiáltottam fel. - Senki nem megy sehova! Gyerünk! Kapjátok a fegyvereiteket! MEgyünk megkeressük őket! - Mondtam, aztán az AKsu-t a kezembe véve csőre töltöttem és elindultam a jármű temető felé.
- Megvesztél Ivan?! Az ott egy sugárzó koporsó! Az K*rvaélet hogy én be nem teszem oda a lábam! - Kiáltott rám Pavel.
De én csak megvetően pillantottam feléjük és elindultam a temető felé.
- Akkor várjatok meg itt! Én meg megyek megkeresem őket.
- Lóf*szt! Inkább elhúzok! - Mondta Pavel és beült a kocsiba, de nem tudta elindítani.
- Ezek nélkül nehéz lesz! - Mondtam és mutattam neki a kocsi kulcsait.
Ő erre először meglepődve nézett rám, majd a meglepődöttséget harag váltotta fel és odalépett hozzám.
- Add ide a kulcsokat Ivan! - Mondta nekem.
- Hogy is ne! - Mondtam és eltettem a kulcsokat.
- Ne szórakozz velem! Add ide a k*rva kulcsokat!
- Hülye leszek! - Közben a temető felé indultam.
- ADD IDE A ROHADT KULCSOKAT TE K*CSÖG! - Ordított felém.
- Kabbe! - Szóltam oda neki és hátra mutattam a középső ujjam.
- ROHADT S*GGFEJ! - Hallottam még a kiáltását, aztán átléptem a sorompón.
A Kapun átlépve, felveszem a gázmaszkot és kissé nyugtalanul vállamhoz emeltem a kibiztosított AK-t, majd lassú léptekkel elkezdtem a helikopter felé menni, ami mögött az Orosz és az Őrmester eltűnt.
Ahogy egyre közelebb értem a géphez egyre idegesebb lettem. Egyre jobban hallottam a saját szívverésem, és ezen kívül semmi mást nem lehetett hallani csak a lábam alatt ropogó jeget.
Aztán lassan elérem a gépet. A detektor csipogni kezdett, és a szívverésem is hangosabb lett. Szinte éreztem hogy ki akar ugrani a mellkasomból.
Aztán lassan a gép farához megyek és befordulok mögé, de abban a pillanatban hatalmasat dobban a szívem és a rémülettől hanyatt vágódom, amikor a gép mögül az Orosz lép elő szintén gázmaszkban.
- Hé! Hé! Hé! Csigavér Jeges! Csak én vagyok az! - Mondja elfojtott hangon a maszk miatt.
Amint ezt látom, már valamennyire lenyugszom, de a szívem az ijedtségtől még mindig vadul kalapál.
- Oh! B@zmeg! A frászt hoztad rám!
- Erre ő csak szokás szerint flegmán a fegyverére támaszkodik és felröhög.
- Mi van? Mit hittél? Hogy elvisz a mumus? - Közben jókat röhög.
- Marha vicces! - Mondom.
- Amúgy mi a fene van veletek? Egy ideje már vadul rádiózgattunk az Őrmesterrel együtt, hogy gyertek a hangárhoz. Süketek vagytok?
- Mi? Ezt mi kérdezhetnénk tőletek! - Mondtam felállva a földről. - Egy ideje nem hallottunk felőletek és elkezdtünk rádión üzenni nektek de semmi. Azt hittük végetek van.
Erre az Orosz felröhögött, majd a vállamra csapott.
- Ja....Tanuld meg édes öcsém! Hiú ábránd hogy én beadjam itt a kulcsot! Ahhoz még gyúrnia kell bárki ember fiának hogy engem elintézzen.
- Ha te mondod. - Mondtam és együtt vissza indultunk a kocsihoz, majd a hangárhoz hajtottunk. Ezalatt elmeséltem neki az egész esetet ami Pavel és köztem történt. Ezen is csak jót röhögött. Biztos majd az Őrmester is fog, ha meghallja ezt a fenomenális sztorit.
A Hangárba érve viszont több újabb nyomra is bukkant a két nyomozó. Legalábbis csak gondolom hogy arra a nyomra amit ténylegesen keresünk. Több ízben is kételkedem már ebben a nyomozósdiban, de bízzunk az öregekben! Talán tényleg elvezetnek minket a megfelelő helyre. Vagy nem.
Ezt többször is felrovom nekik, hogy úgyse találunk semmit, de rögtön elhallgatok amikor az állítólagos "nyomok" elvezetnek minket egy régi szerelő aknához. És ott végre találtunk valamit.
Több nyom is arra utal a nyomozó párosunk szerint, hogy itt vagy egy nagyon alacsony férfi, vagy egy nő pihent.
Eleinte nem akartam elhinni, de aztán mégis. Úgy látszik az Őrmester tényleg érti a szakmát. Szinte mintha maga előtt látná a jeleneteket hogy mi hogy történt.
De utána, amint elhagyjuk az aknát a nyomokat követve, újabb szenvedős rész jön. Jó sokáig barangolunk a terepen és keresgéljük a nyomokat, míg azok végre valahára el is vezetnek valahová.
Egy még északabbra lévő fémkapuhoz vezetett a nyom minket, ami a térkép szerint egy bejárat akar lenni, egy nagyobb gyárkomplexum területére. A kapu előtt megállunk és a fejünket vakarjuk gondterhelten.
- Na már csak ez hiányzott! - Kiáltott fel Pavel ismét, kezeit az ég felé emelve mikor megtudta hogy hová vezet a kapu. - Nincs az a pénz, ami rávegyen engem arra, hogy elkezdjek itt keresni valakit, akit nem is ismerek! Mintha tűt keresnénk a széna kazalban! Egyáltalán minek vágtunk bele?!
- Jajj! Hallgass már el! Nincs kedvem egész nap hallgatni a vinnyogásodat! Különben is van még dolgunk elég! - Halkította el az Orosz Pavelt, aztán ismét a térképet bámulta.
- Most mi legyen? Pavelnak annyiban igaza van, hogy nem kereshetjük, mint tűt a széna kazalban. Ez a terület hatalmas.
- Hát pedig nincs választásunk! Érzem hogy közel van, már csak egy karnyújtásnyira a cél. Most nem adhatjuk fel!
- De egyáltalán minek keressük? Nincs jobb dolgunk? - Akadékoskodtam tovább.
- Nincs. - Válaszolta az Orosz.
- Tényleg nagy terület. De talán a hasznunkra is válhat. - Szólt közbe az Őrmester.
- Ezt hogy érti? - Kérdezett rá az Orosz.
- Hát...Nézze csak meg! Hatalmas. De ugyanakkor elég kicsi ahhoz hogy le tudjuk szűkíteni a keresést. Egy ilyen nagy gyárkomplexumban nem hinném hogy az emberünk csak úgy elkezdene kóvályogni. Azzal csak maga alatt vágná a fát. Mi meg ez idő alatt simán átkutathatjuk a területet, tekintve hogy nekünk van térképünk. Ellenben neki kétlem hogy lenne.
Az Orosz ezek után már kezdte megérteni az Őrmester agyának járását és rákérdezett.
- Kezdem már kapiskálni hogy mi jár az eszében. És szerintem nem rossz ötlet! Mi a terve?
- Nos...Azt javaslom váljunk szét valamennyire. Szerintem a célszemély nem juthatott túl messzire itt mert nem akar csak úgy tekeregni jobbra balra egy ilyen nagy területen. Viszont vigyázzunk, hogy ne ijesszünk rá nagyon, mert akkor bottal üthetjük a nyomát. Főleg hogy a területről több kiút is van a térkép szerint. Nem lenne jó ha valamelyiket megtalálná és kijutna. Szóval csak óvatosan!
- Rendben! Akkor váljunk szét és keresgéljünk. A rádió kapcsolatot folyamatosan tartsuk fent és ha bárki megtalálja, ne kezdje el üldözni! Szóljon a többinek és együtt van esélyünk elkapni! - Mondta az Orosz és már indultunk volna, amikor az Őrmester gyorsan közbeszólt.
- Még valami! Hadnagy....Mielőtt elindulnánk mind keresgélni.
- Mi lenne az? - Kérdezett az Orosz.
- Nos....Amiket tegnap én tapasztaltam az intézet csatornái alatt, feltételezem hogy azokból az izékből több is lehet itt. Főleg egy ekkora területen. Ezért.....Javasolnám, hogy legyenek mind nagyon körültekintőek a keresés során! Lehet nem azt találjuk itt amit keresünk. Lehet valami sokkal rosszabbat.
- Ez mit akar jelenteni?! - Kérdezett Pavel kissé kétségbeesve.
- Azt hogy vigyázz a seggedre! - Mondtam nyugodtan.
- Rendben! Akkor hallottátok az Őrmester! Előre! És óvatosan!
Aztán szélesebbre nyitottuk a kaput, majd lezártuk magunk után. És a kocsival a gyár felé hajtottunk lassan.
Folytatása következik.....
Miután látta, hogy Carp képes hosszabb utakra, összepakolt mindent a pincehelyiségben és elindult, hogy valami könnyen védhető
helyet keressen.
Az elmúlt napokban körbejárta ezt a komplexumot (párszor el is tévedett), és ki is nézett egy helyet magának az egyik központi épület tetején.
Oda tartott, épp a hatalmas mutáns oszladozni indult tetemét hagyta el, amikor valaki megszólította.
- A hadsereg nevében utasítom, hogy azonnal álljon meg! Dobja el a fegyvereit és jöjjön ide!
A hang abból az átjáróházból jött, ahonnan ő is érkezett.
Karija futásnak eredt, azonban az alakok várhattak rá, mivel már felkészültek a tüzelésre, és lőttek is.
A figyelmeztető lövés a vállát súrolta, a lány morogva felnyögött fájdalmában.
Befordult az egyik sarkon, ám ott két másik férfi állt, illetve térdelt, felemelt fegyverekkel. Közben a férfi, aki először szólította meg, tovább kiabált.
- Adja meg magát és nem esik bántódása!
A lány lendületből berúgott egy ajtót, és egy helyiségben találta magát. Felrúgott egy asztalt és mögé vetődött, Carpelant befektette a fedezékbe.
Felemelte a számszeríját, és az ajtóra szegezte. Ekkor mennydörgést hallott, és látta, ahogy vöröses fény szűrődik be az ablakokon.
Minden bizonnyal olyan kitörés lehet, ami az elmúlt hetekben is volt egyszer. Hallotta, ahogy a katonák fedezéket keresve próbálnak bejutni a
környező épületekbe, de az ajtók jobban el voltak torlaszolva, mint itt. A lány nem tudta volna végighallgatni a halálukat, ezért nagy
horderejű döntésre szánta el magát.
Az ajtóhoz rohant, majd kikiáltott:
- Gyertek be ide!
A katonák egyszerre néztek rá. Leengedték a fegyvereiket, és mind egy fickóra néztek, aki a parancsnok lehetett.
- Mire vártok ti szerencsétlenek? Befelé!
A katonák bemasíroztak az épületbe és elzárták az ajtót. Az asztalokkal elfedték az ablakokat, eközben a lány
leült a legtávolabbi sarokba és bizalmatlanul nézte az embereket, közben számszeríját a keze ügyében tartotta.
Carpelan nem volt ilyen feszélyezett, odament a katonákhoz és közelről méregette őket, azt is tűrte, hogy megsimogassák.
Mikor végeztek az elbarikádozással, már javában zajlott a kitörés.
Az egyik katonának megszólalt a rádiója. A lány nem sok mindent értett a recsegő mondatokból, de megértette, hogy az adás a kitörésre figyelmeztet.
- Rohadjatok meg, jókor szóltok már ti is - elégedetlenkedtek a katonák.
A férfiak nagy része elég furán viselkedett, látszott rajtuk, hogy keveredik bennük a hála, a bizonytalanság és a füstbement rajtaütés sikertelensége miatti csalódás érzése.
- Most mi lesz, Orosz? - kérdezte az egyik baka. Karija elmerengett az illető kinézetén, és belehasított a felismerés. Ugyanaz a
katona volt, aki annak idején futni hagyta őt kordonban.
Az Orosz nevű férfi gondolkodva a lányra nézett.
- Hogy hívnak? - kérdezte.
- Először te - válaszolta a lány arrogánsan.
A férfi elmosolyodott.
- Tüzes. De nálunk több fegyver van, és az embereim az első szavamra végeznek veled, ezért nálam van az első kérdés joga - kontrázott az Orosz.
A lány emberére akadt.
- Tatjána Filatova - válaszolt.
- A hülye is látja rajtad, hogy valami északi vagy. Fussunk neki megint.
- A nevem Kaija - sóhajtott a lány.
- Úgy, Kaija... Finn, ha nem tévedek?
Ekkor borzasztó robajjal tört be az egyik ablak, és egy hatalmas test huppant sötét szoba közepére.
A halvány vörös fényben felderengtek a feltápászkodó mutáns körvonalai, és Kariját kirázta a hideg.
A lény homlokán egy repedés volt, a hátán még mindig látszottak Carpelan harapásnyomai. A rothadó hús bűze megcsapta a lány orrát,
ekkor döbbent rá végleg, hogy régi barátja visszatért.
A katonák tüzelni kezdtek rá, de a szörny meg sem érezte. Egyenesen Karijára nézett üres szemüregeivel, Karijára, aki végzett vele.
A lány jobban érezte a halál szagát, mint valaha. A mutáns nehéz léptekkel megindult, a lány közben felemelte a nyílpuskát és tüzelt.
A vessző a nyílás közepébe csapódott, könnyen átvágta a rothadó agyat, kiszáguldott a tarkóján, majd belefúródott a szemközti falba.
A mutáns felordított, majd a lány felé rontott. Karija oldalra vetődött, majd megmarkolta fejszéjét és leszelte a lény bal karját. Az óriás hátrarúgott és a lány a falnak repült.
A katonák közben folyamatosan tüzeltek, de nem az óriásra. A betört ablakon hatalmas patkányok özönlöttek be, a töltényorkán viszont visszatartotta őket.
- Kifelé! - kiáltotta az Orosz. - Kifelé!
A lány kiugrott az ablakon és fejszéjét egy patkány hátába állította. A katonák közben szintén elhagyták a helyiséget, Carpelan a közelben mészárolta
a rágcsálókat.
- Vissza a kocsikhoz! - kiáltotta az Orosz.
- Carp! Gyere!
A kutya hűségesen a lány után futott, aki a katonákat követte. A mutánsok hordája a nyomukban volt, az óriás lerombolta a fél épületet, hogy kijusson,
és sorban taposta el a többi szörnyet, hogy utolérje őket.
A katonák már a kocsikon voltak, Kariját és ebét is felsegítették. A terepjáró kapartatva indult el, éppen elkerülte a hatalmas szörny csapását.
Pár perc múlva már messze jártak.
- Ezt elhagytad - szólt a katona, aki egyszer megkegyelmezett neki, majd átnyújtotta a nyílvesszőt, amit a lány a falban hagyott.
Karija nevetve köszönte meg, majd nekilátott, hogy megszabadítsa a vesszőt a rothadó agyvelődaraboktól.
helyet keressen.
Az elmúlt napokban körbejárta ezt a komplexumot (párszor el is tévedett), és ki is nézett egy helyet magának az egyik központi épület tetején.
Oda tartott, épp a hatalmas mutáns oszladozni indult tetemét hagyta el, amikor valaki megszólította.
- A hadsereg nevében utasítom, hogy azonnal álljon meg! Dobja el a fegyvereit és jöjjön ide!
A hang abból az átjáróházból jött, ahonnan ő is érkezett.
Karija futásnak eredt, azonban az alakok várhattak rá, mivel már felkészültek a tüzelésre, és lőttek is.
A figyelmeztető lövés a vállát súrolta, a lány morogva felnyögött fájdalmában.
Befordult az egyik sarkon, ám ott két másik férfi állt, illetve térdelt, felemelt fegyverekkel. Közben a férfi, aki először szólította meg, tovább kiabált.
- Adja meg magát és nem esik bántódása!
A lány lendületből berúgott egy ajtót, és egy helyiségben találta magát. Felrúgott egy asztalt és mögé vetődött, Carpelant befektette a fedezékbe.
Felemelte a számszeríját, és az ajtóra szegezte. Ekkor mennydörgést hallott, és látta, ahogy vöröses fény szűrődik be az ablakokon.
Minden bizonnyal olyan kitörés lehet, ami az elmúlt hetekben is volt egyszer. Hallotta, ahogy a katonák fedezéket keresve próbálnak bejutni a
környező épületekbe, de az ajtók jobban el voltak torlaszolva, mint itt. A lány nem tudta volna végighallgatni a halálukat, ezért nagy
horderejű döntésre szánta el magát.
Az ajtóhoz rohant, majd kikiáltott:
- Gyertek be ide!
A katonák egyszerre néztek rá. Leengedték a fegyvereiket, és mind egy fickóra néztek, aki a parancsnok lehetett.
- Mire vártok ti szerencsétlenek? Befelé!
A katonák bemasíroztak az épületbe és elzárták az ajtót. Az asztalokkal elfedték az ablakokat, eközben a lány
leült a legtávolabbi sarokba és bizalmatlanul nézte az embereket, közben számszeríját a keze ügyében tartotta.
Carpelan nem volt ilyen feszélyezett, odament a katonákhoz és közelről méregette őket, azt is tűrte, hogy megsimogassák.
Mikor végeztek az elbarikádozással, már javában zajlott a kitörés.
Az egyik katonának megszólalt a rádiója. A lány nem sok mindent értett a recsegő mondatokból, de megértette, hogy az adás a kitörésre figyelmeztet.
- Rohadjatok meg, jókor szóltok már ti is - elégedetlenkedtek a katonák.
A férfiak nagy része elég furán viselkedett, látszott rajtuk, hogy keveredik bennük a hála, a bizonytalanság és a füstbement rajtaütés sikertelensége miatti csalódás érzése.
- Most mi lesz, Orosz? - kérdezte az egyik baka. Karija elmerengett az illető kinézetén, és belehasított a felismerés. Ugyanaz a
katona volt, aki annak idején futni hagyta őt kordonban.
Az Orosz nevű férfi gondolkodva a lányra nézett.
- Hogy hívnak? - kérdezte.
- Először te - válaszolta a lány arrogánsan.
A férfi elmosolyodott.
- Tüzes. De nálunk több fegyver van, és az embereim az első szavamra végeznek veled, ezért nálam van az első kérdés joga - kontrázott az Orosz.
A lány emberére akadt.
- Tatjána Filatova - válaszolt.
- A hülye is látja rajtad, hogy valami északi vagy. Fussunk neki megint.
- A nevem Kaija - sóhajtott a lány.
- Úgy, Kaija... Finn, ha nem tévedek?
Ekkor borzasztó robajjal tört be az egyik ablak, és egy hatalmas test huppant sötét szoba közepére.
A halvány vörös fényben felderengtek a feltápászkodó mutáns körvonalai, és Kariját kirázta a hideg.
A lény homlokán egy repedés volt, a hátán még mindig látszottak Carpelan harapásnyomai. A rothadó hús bűze megcsapta a lány orrát,
ekkor döbbent rá végleg, hogy régi barátja visszatért.
A katonák tüzelni kezdtek rá, de a szörny meg sem érezte. Egyenesen Karijára nézett üres szemüregeivel, Karijára, aki végzett vele.
A lány jobban érezte a halál szagát, mint valaha. A mutáns nehéz léptekkel megindult, a lány közben felemelte a nyílpuskát és tüzelt.
A vessző a nyílás közepébe csapódott, könnyen átvágta a rothadó agyat, kiszáguldott a tarkóján, majd belefúródott a szemközti falba.
A mutáns felordított, majd a lány felé rontott. Karija oldalra vetődött, majd megmarkolta fejszéjét és leszelte a lény bal karját. Az óriás hátrarúgott és a lány a falnak repült.
A katonák közben folyamatosan tüzeltek, de nem az óriásra. A betört ablakon hatalmas patkányok özönlöttek be, a töltényorkán viszont visszatartotta őket.
- Kifelé! - kiáltotta az Orosz. - Kifelé!
A lány kiugrott az ablakon és fejszéjét egy patkány hátába állította. A katonák közben szintén elhagyták a helyiséget, Carpelan a közelben mészárolta
a rágcsálókat.
- Vissza a kocsikhoz! - kiáltotta az Orosz.
- Carp! Gyere!
A kutya hűségesen a lány után futott, aki a katonákat követte. A mutánsok hordája a nyomukban volt, az óriás lerombolta a fél épületet, hogy kijusson,
és sorban taposta el a többi szörnyet, hogy utolérje őket.
A katonák már a kocsikon voltak, Kariját és ebét is felsegítették. A terepjáró kapartatva indult el, éppen elkerülte a hatalmas szörny csapását.
Pár perc múlva már messze jártak.
- Ezt elhagytad - szólt a katona, aki egyszer megkegyelmezett neki, majd átnyújtotta a nyílvesszőt, amit a lány a falban hagyott.
Karija nevetve köszönte meg, majd nekilátott, hogy megszabadítsa a vesszőt a rothadó agyvelődaraboktól.
joeetm
New Member
-Enyves-
Miután elfogyasztottam a konzervemet, tovább indukok észak felé. Telihold van, felhök nincsennek, a hó meg szinte világít, szóval még látok is valamit. Nyugodtan haladok, kicsit dombos a terület. Miután felérek az egyik dombra házteők látszanak a holdfényben. Szerintem egy kilométerre lehetnek... Ahogy leérek a dombról, fura hangra leszek figyelmes, talán halk és mély dübbenésekre hasonlít. A domb aljában egy rozsdás konténer, és egy kupac látszik, azt nem tudom mi. Közeledve kirajzolódik hogy azok gallyak, viszont a furcsa hang itt egy kicsit tisztább. A dübbenések közben egy kicsit mindig megmozdul a kupac baloldala. Kihúzok egy fadarabot, és eldobom a hang irányába.A fa megáll a levegőben, majd darabokra törik, és úgy hullik vissza. A periódus kezdődik újból, a jelenség felkapja a gally maradékát, és semmivé zúzza egy újabb dübbenéssel.
Szeintem az ilyen helyeket elkerülöm a közeljövöben.
Tovább indulok, lassan odaérek a házakhoz. Deszkakerítés fut körbe, a hátsó kapunál próbálok bejutni, ám hirtelen egy fegyverrel találom szembe magam, amit már szavak is követnek.
-Állj! Ki vagy?
-Nyugi, szerintem ugyanazért vagyunk itt. Szerencsét próbálni jöttünk. A nevem Dimitrij. Szóval beengedsz, vagy lelősz?
-Na jólvan, gyere, de semmi hülyeség.
-Van valami kereskedőféle itt nem?
-Ha kopasz fószerre gondolsz a pincéjében akkor igen, de este be van zárkózva.Ha reggel le akarsz menni hozzá, ott találod. -azzal a sötétbe mutat, ahol jobban megnézve egy betontömb rajzolódik ki.
-Menj inkább be és kérdezz a többiektől, nekem ügyelnem kellene.
-Jólvan, kösz.
Besétálok a házak közé, az egyikből halván fény szűrődik ki a bedeszkázott ablakok között. Bemegyek, egyszerre néznek fel, amikor meglátják hogy ismeretlen vagyok, fegyert rántanak..
Nyugii, Dimitrij vagyok, a hátsó őr beengedett.
Kételkedve néznek rám, majd lassan leengedik a fegyvert.
Miért jöttél ide? kérdezi az egyik
Valószínűleg azért amiért ti. Nevezzük szerencsevadászatnak.
Aham. És honnan jöttél?
Kijev külvárosából.
Bövebben?
Nincs bővebben, ide-oda mentem, attól függött, hol volt pénz vagy munnka.
Felszerelésed van?
Persze, próbáltam felkészülni.
Remek, hát akkor üdv ''pokolban''.
Leülök közéjük, és még elbeszélgetünk a ''helyi specialitásokról''....
-Ivan-
Ivan Ivanovics Yorgij
Kijevben született, de egy ahhoz közeli kisvárosban nőtt fel, ahol a szovjet időkben több komoly gyár is üzemelt, de mára csak az üres épületek maradtak, próbálkozó maszekokkal, és az alvilággal. Szülei 17 éves korában meghaltak egy balesetben, így magáról kellett gondoskodnia. Nem sok lehetőség révén, elkezdett ott dolgozni ahol tudott, majd egy pár év múlva bekerült egy viszonylag jól működő, bőr termékeket gyártó céghez. Egészen mostanáig tudott itt dolgozni, de a cég csődbement. A dolgozók elég leleményesek voltak ahhoz hogy a végkielégítést termékekben vegyék fel, így Ivan is, csináltatott magának egy bokáig érő barna bőrkabátot dupla béléssel, és 2 pár bőrkesztyűt, egy ujjatlant, és egy teljeset. Azt viszont nem tudta mi lesz. Az utolsó ledolgozott munkanap után beültek egy kocsmába a haverjaival, ahol felröppent egy olyan pletyka, hogy a hadsereg mozgolódik a lezárt Csernobili zóna körül.. Egyesek azt mondják, láttak menetoszlopokat haladni a lezárt terület felé, mások hallottak róla, de semmi sem biztos. Mikor a csapos kihozta nekik a következő kört, meghallotta miről beszélnek, és ő is elmondta mit hallott, kocsmáros lévén sok pletyka fut át rajta. A csapos beszámolója, és némi "meséje" után Ivanban felmerül az ötlet hogy megnézi mi lehet ott. 2 nappal később elhatározta hogy elindul a zónába, a pénzéből ami még volt neki, sikerült vennie egy pisztolyt, "valami pm" nem tudja pontosan, az "eladóval" kipróbálták, működik. Fogta a málháját, felpakolt egy halom konzervet, 2 flakon ásványvizet, egy teli kulacsot, egy erősebb konyhakést, és egy laposüvegnyi vodkát. Megnézte egy térképen melyik a zóna határához legközelebb eső település, és hogy mivel tud oda eljutni. Végignézte szerény felszerelését, fogta a maradék pár száz rubelt ami még volt neki, és buszra szállt. Délután érkezett meg a faluba, ahol besétált az első kocsmába és kikért egy vodkát, egy kis nyugtató szándékkal. A kocsmáros végignéz rajta, majd megkérdezi:
-Te is oda készülsz?
-Hova?
-A zónába.....
-Honnan veszi?
-Csak elég végignézni rajtad.. vastag öltözék, nagy kabát, nagy táska... és amilyen hideg van kint gondolom a vodka egy kis rásegítés...
--És mi van ha igen?
-Én a helyedben vigyáznék. Hallottál arról hogy mostanában elég sok katonai mozgást láttak errefelé? -némán bólintok-
-És arról is hallottál hogy ha a katonák elkapnak kampec? Nincs börtön, vagy bírság. Az illegális belépőket azonnal lelövik. -kicsit ledöbbenek, de aztán magamhoz térek.-
-Most már késő meggondolni magam. És úgysem lenne hova mennem.
-Háth én nem szólok bele.
-Esetleg van valami tanácsa merre induljak?
-A hallottak alapján észak fele ment az az 1-2 ember aki magától indult útnak, de vigyázz, az észak felé vezető úton van a katonai helyőrség, azt szerintem érdemes kikerülni.
-Köszönöm a vodkát, és a tanácsot. leteszek a pultra 100 rubelt, de a csávó visszaadja.
-Neked nagyobb szükséged lesz rá, mint nekem... Sok sikert. egy ilyen megmozdulás után kicsit érdekesen nézek a pultosra, de végül kinyögök valamit.
-Köszönöm. További jónapot. Kisétálok a kocsmából, kicsit eltűnődve a csaposon... talán tudja hogy végem?... Mindenesetre a gondoloataim mellett azért elindulok északra, majd amint kiértem a városból, a zóna felé vezető úttal haladok párhuzamosan, egyenlőre nagyjából egy kilométer távolságot tartva. Szerencsére az út mentén fasor van ültetve, így könnyen látom az útvonalat, talán még sötétedés előtt sikerül átvergődnöm a kerítésen, vagy bármin is ami elhatárolja a zónát.
Miután elfogyasztottam a konzervemet, tovább indukok észak felé. Telihold van, felhök nincsennek, a hó meg szinte világít, szóval még látok is valamit. Nyugodtan haladok, kicsit dombos a terület. Miután felérek az egyik dombra házteők látszanak a holdfényben. Szerintem egy kilométerre lehetnek... Ahogy leérek a dombról, fura hangra leszek figyelmes, talán halk és mély dübbenésekre hasonlít. A domb aljában egy rozsdás konténer, és egy kupac látszik, azt nem tudom mi. Közeledve kirajzolódik hogy azok gallyak, viszont a furcsa hang itt egy kicsit tisztább. A dübbenések közben egy kicsit mindig megmozdul a kupac baloldala. Kihúzok egy fadarabot, és eldobom a hang irányába.A fa megáll a levegőben, majd darabokra törik, és úgy hullik vissza. A periódus kezdődik újból, a jelenség felkapja a gally maradékát, és semmivé zúzza egy újabb dübbenéssel.
Szeintem az ilyen helyeket elkerülöm a közeljövöben.
Tovább indulok, lassan odaérek a házakhoz. Deszkakerítés fut körbe, a hátsó kapunál próbálok bejutni, ám hirtelen egy fegyverrel találom szembe magam, amit már szavak is követnek.
-Állj! Ki vagy?
-Nyugi, szerintem ugyanazért vagyunk itt. Szerencsét próbálni jöttünk. A nevem Dimitrij. Szóval beengedsz, vagy lelősz?
-Na jólvan, gyere, de semmi hülyeség.
-Van valami kereskedőféle itt nem?
-Ha kopasz fószerre gondolsz a pincéjében akkor igen, de este be van zárkózva.Ha reggel le akarsz menni hozzá, ott találod. -azzal a sötétbe mutat, ahol jobban megnézve egy betontömb rajzolódik ki.
-Menj inkább be és kérdezz a többiektől, nekem ügyelnem kellene.
-Jólvan, kösz.
Besétálok a házak közé, az egyikből halván fény szűrődik ki a bedeszkázott ablakok között. Bemegyek, egyszerre néznek fel, amikor meglátják hogy ismeretlen vagyok, fegyert rántanak..
Nyugii, Dimitrij vagyok, a hátsó őr beengedett.
Kételkedve néznek rám, majd lassan leengedik a fegyvert.
Miért jöttél ide? kérdezi az egyik
Valószínűleg azért amiért ti. Nevezzük szerencsevadászatnak.
Aham. És honnan jöttél?
Kijev külvárosából.
Bövebben?
Nincs bővebben, ide-oda mentem, attól függött, hol volt pénz vagy munnka.
Felszerelésed van?
Persze, próbáltam felkészülni.
Remek, hát akkor üdv ''pokolban''.
Leülök közéjük, és még elbeszélgetünk a ''helyi specialitásokról''....
-Ivan-
Ivan Ivanovics Yorgij
Kijevben született, de egy ahhoz közeli kisvárosban nőtt fel, ahol a szovjet időkben több komoly gyár is üzemelt, de mára csak az üres épületek maradtak, próbálkozó maszekokkal, és az alvilággal. Szülei 17 éves korában meghaltak egy balesetben, így magáról kellett gondoskodnia. Nem sok lehetőség révén, elkezdett ott dolgozni ahol tudott, majd egy pár év múlva bekerült egy viszonylag jól működő, bőr termékeket gyártó céghez. Egészen mostanáig tudott itt dolgozni, de a cég csődbement. A dolgozók elég leleményesek voltak ahhoz hogy a végkielégítést termékekben vegyék fel, így Ivan is, csináltatott magának egy bokáig érő barna bőrkabátot dupla béléssel, és 2 pár bőrkesztyűt, egy ujjatlant, és egy teljeset. Azt viszont nem tudta mi lesz. Az utolsó ledolgozott munkanap után beültek egy kocsmába a haverjaival, ahol felröppent egy olyan pletyka, hogy a hadsereg mozgolódik a lezárt Csernobili zóna körül.. Egyesek azt mondják, láttak menetoszlopokat haladni a lezárt terület felé, mások hallottak róla, de semmi sem biztos. Mikor a csapos kihozta nekik a következő kört, meghallotta miről beszélnek, és ő is elmondta mit hallott, kocsmáros lévén sok pletyka fut át rajta. A csapos beszámolója, és némi "meséje" után Ivanban felmerül az ötlet hogy megnézi mi lehet ott. 2 nappal később elhatározta hogy elindul a zónába, a pénzéből ami még volt neki, sikerült vennie egy pisztolyt, "valami pm" nem tudja pontosan, az "eladóval" kipróbálták, működik. Fogta a málháját, felpakolt egy halom konzervet, 2 flakon ásványvizet, egy teli kulacsot, egy erősebb konyhakést, és egy laposüvegnyi vodkát. Megnézte egy térképen melyik a zóna határához legközelebb eső település, és hogy mivel tud oda eljutni. Végignézte szerény felszerelését, fogta a maradék pár száz rubelt ami még volt neki, és buszra szállt. Délután érkezett meg a faluba, ahol besétált az első kocsmába és kikért egy vodkát, egy kis nyugtató szándékkal. A kocsmáros végignéz rajta, majd megkérdezi:
-Te is oda készülsz?
-Hova?
-A zónába.....
-Honnan veszi?
-Csak elég végignézni rajtad.. vastag öltözék, nagy kabát, nagy táska... és amilyen hideg van kint gondolom a vodka egy kis rásegítés...
--És mi van ha igen?
-Én a helyedben vigyáznék. Hallottál arról hogy mostanában elég sok katonai mozgást láttak errefelé? -némán bólintok-
-És arról is hallottál hogy ha a katonák elkapnak kampec? Nincs börtön, vagy bírság. Az illegális belépőket azonnal lelövik. -kicsit ledöbbenek, de aztán magamhoz térek.-
-Most már késő meggondolni magam. És úgysem lenne hova mennem.
-Háth én nem szólok bele.
-Esetleg van valami tanácsa merre induljak?
-A hallottak alapján észak fele ment az az 1-2 ember aki magától indult útnak, de vigyázz, az észak felé vezető úton van a katonai helyőrség, azt szerintem érdemes kikerülni.
-Köszönöm a vodkát, és a tanácsot. leteszek a pultra 100 rubelt, de a csávó visszaadja.
-Neked nagyobb szükséged lesz rá, mint nekem... Sok sikert. egy ilyen megmozdulás után kicsit érdekesen nézek a pultosra, de végül kinyögök valamit.
-Köszönöm. További jónapot. Kisétálok a kocsmából, kicsit eltűnődve a csaposon... talán tudja hogy végem?... Mindenesetre a gondoloataim mellett azért elindulok északra, majd amint kiértem a városból, a zóna felé vezető úttal haladok párhuzamosan, egyenlőre nagyjából egy kilométer távolságot tartva. Szerencsére az út mentén fasor van ültetve, így könnyen látom az útvonalat, talán még sötétedés előtt sikerül átvergődnöm a kerítésen, vagy bármin is ami elhatárolja a zónát.