Zónás frakciószerepjáték.

[Capt Axon]

Sokáig tanakodtunk, hogy mit tehetnénk ez üggyel kapcsolatban. Aggasztó volt a külső biztonsági kamerák felvétele, miszerint a zombik szabályszerűen ellepik a bunker oldalait. Minden oldalról.
Aztán sikerült találnunk egy kamerát, amin végre láthattuk a problémát, ami a vészt okozta.
Pár nyavalyás zombi megtalálta a bunker egyik leggyengébb pontját a szellőztető rácsot, ami a generátor hűtésére van.
Széttépték a rácsot és körülötte a vékony fém paneleket. Minden áron beakarnak jutni a bunkerbe.
A generátort is láttuk, ami alaposan meg volt rongálva. Valószínűleg amikor a zombik a szellőző rácsot tépkedték, addig kárt tettek a generátorban is.
Az igazi veszélyt azonban nem a zombik jelentették. Hanem a generátor működésképtelensége.
Ha sokáig inaktív marad, akkor leállnak a bunker légtisztító berendezései, amik megszűrik a külvilági levegőt, mint egy hatalmas gázmaszk.
És ha ez bekövetkezik, akkor hamarosan abba marad az állandó szűrés, így csak a puszta, fertőző, kinti levegő fog csak beáramlani és így hamarosan mind megfertőződünk ha nem viselünk maszkot.
Nincs más megoldás, valakinek ki kell menni hogy megjavítsa a generátort. Addig is az automata szűrők a tartalék akkumulátoron futnak. De abból hamarosan ki fogy a szufla.
Így hát döntenünk kellett. Ki lesz eléggé elvetemült, hogy kimerészkedjen a bunkeren kívülre és a zombik hadán átverekedve magát, megjavítsa a generátort?
Valakinek önként kellett vállalkoznia.
- Kosztyán? Kérdeztem felé.
- Lehetetlen! Én tudós vagyok. Nem gépész. Azonkívül én a bunker biztonsági kérdéseiben vagyok döntő.
- Akkor hogy van az hogy erre a biztonsági problémára nincs megoldása?! Kérdeztem.
- Én....Nem...Csak... Hebegett össze vissza, de aztán Gronyev szólt közbe.
- Uraim! Nem tehetnénk félre most az egyszer a kölcsönös utálatunkat? Most krízis helyzet van, amit meg kell oldanunk mindenképp!
Aztán ismét csend támadt és mindenki a fejét törte.
Tulajdonképpen egészen furcsa volt így egy nagy csapatban dolgozni, a tudósokkal és azzal az emberrel akinek köszönhettem a sok bajt az itt töltött időm alatt.
A csendet most az egyik katonám törte meg:
- Tulajdonképpen hogy lehet az, hogy maguk tudósok itt a "Húú de nagy eszűek!" és nem tudják megcsinálni azt az átkozott generátort?!
- Mi a zónát tanulmányozzuk! Magas fokú diplomával végeztünk, de nem vagyunk ezermesterek, hogy mindenhez ért....
- Vologya! Kérlek! Elég! Szóltam oda a társamnak nyugodtan.
És folytattuk a gondolkodást.
Aztán úgy 3 perc elteltével Gronyev felszólalt:
- Na jó! Elég! Majd én megyek!
Mindannyian ránéztünk.
- Nem most kell hősködni Gronyev! Szóltam rá kissé idegesen.
- Idefigyelj! Az embereid betojtak, te egy árva szót se szóltál, Klarissa elég bátor lenne ahhoz hogy kimenjen, de gondolom mindenki egyetért abban velem, hogy nem mehet. A tudósok meg egyszerűen alkalmatlanok az ilyen munkára! Egyéb ötlet?!
Erre az embereim felhorkantak:
- Hé! Kit nevezel te gyávának seggfej?!
- Fiúk! Elég! Igaza van! Ezt én is tanúsítom! Mondtam ingerülten.
- Hé!....
- Semmi hé! Kuss legyen!
Aztán Gronyev felé fordultam lassan és rákérdeztem:
- Oké nagymenő! Van terved is?!
Szúrósan tekintett rám, majd egyszerűen felelte:
- Nincs! Csak egyszerűen kimegyek, lelövöm a zombikat, aztán megnézem mit tehetek.
És azzal felkapta a puskáját az asztalról és elindult kifelé.
A nő meg utána aggódóan.
Én részemről csak megvetően bámultam, aztán azt gondoltam magamban:
- Idióta hőspalánta!
Majd vissza tekintettem a kamera képernyőjére, ami még mindig a generátort mutatta. Aztán ahogy megpillantottam egy apró részletet rajta, megakadt a szemem és felkiáltottam:
- Hé! Ez nem egy TDDM-120?
Kosztyán a kávés bögréjével a kezében egyszerűen, flegmán válaszolt:
- De. De mi olyan hű de érdekfeszítő ezen?
- Áááá Semmi! Csak 3 évig bajlódtam ilyeneken, Novgorodban! Aztán felkaptam én is a puskám és rohantam Gronyev után.
A főbejárat közelében értem utol, ahol ő már épp húzta magára az egyik tudományos göncöt, a nő meg folyamatosan győzködte, hogy ne menjen ki.
- Nem mehetsz ki csak úgy! A zombik jelentősen többen vannak. Ráadásul még a vírus is tombol.
- De valakinek meg kell csinálnia ezt! A hadnagy semmit sem tesz csak mereszti a seggét az embereivel egyetemben! Téged nem engedlek ki, a tudós barátaid meg.....Hogy is mondjam.....Túlságosan töketlenek hozzá.
- Lehet. Én azt is elhiszem hogy elég bátor vagy hozzá. De nem szabad kimenned!
- Nem érdekel! Már döntöttem!
- De ez öngyilkosság!
- Megeshet! De senki sem él örökké, vagy nem?
- Jó! Csinálj amit akarsz! Nem győzködlek többé! És ne hidd hogy akár egyetlen könnycseppet is ejteni fogok érted!
- Nem is kell! Figyelj! Nem lesz baj! Nem kívánok még egy ideig meghalni. És nincs is tervben hogy most meghaljak.
Aztán jött volna az érzelmes, nyálas, szirupos rész a turbékoló párocska között, de mint eddig életemben, igazi pillanatgyilkosként léptem közbe.
- Tudod mit? Tényleg nem kell meghalnod! - Csaptam rá Gronyev vállára poénkodva. - Maradj csak itt bátran a kis barátnőddel, én meg megyek megjavítom a generátort! Mondtam gúnyolódva, azzal már csatoltam is fel a maszkot az arcomra.
- Nocsak! Hát te meg mit keresel itt? Nem arról volt szó, hogy te ki nem teszed a lábad? Vágott vissza.
- Ha észrevetted volna, semmi ilyenről nem volt szó. Csupán megvártam míg valaki el nem kezd hősködni.
- És miért? talán inkább te akarsz hősködni?
- Nem! Én csupán meg akartam nézni, hogy hogy tépik szét a szuper hősünket a zombik! Rég nem mulattam, a TV meg elromlott a helyőrségen. Mondtam mosolyogva.
Aztán a nőre pillantott, aki sértődötten bámult Gronyevre, majd lassan, karba tett kézzel elvonult.
Majd vissza fordult felém:
- Hagyjuk a rizsát! Mit akarsz?
- Mit? Mégis mit? Segítek.
- Ó! Talán ennyire aggódsz értem? Kérdezett viccelődve.
- Nem! Csupán nem akarom hogy kitörd a nyakad! Megígértem az őrnagynak, hogy egy darabban viszlek vissza, nem darabokban.
- Igazán rendes!
- Ó! Fogd be!
Aztán ő is felcsatolta a maszkot és már indult is volna kifelé az ajtón, amikor megragadtam vállánál és vissza húztam.
- Megállj! Mégis hová mész?
- Ilyen hülye kérdést! Szerinted?
Aztán odaléptem az ajtó melletti videó beszélőkéhez és bekapcsoltam a képernyőt a hangszóróval együtt.
A képernyőn egy oszló zombi fejet lehetett megpillantani, ahogy hörögve, nyáladzva csapkodja a bunker ajtaját.
- VÁÁGGHH! AGGHHHEEEE! Hangzott a hangszóróból.
Odahajoltam a beszélőkéhez, majd bekapcsoltam a mikrofont és beleszóltam:
- Ki kopog?
- AAARRRGGGHH! VÁÁÁÁGHHH! Jött a válasz.
- Értem kedves AAGGGHH VÁÁGGHHH, de engedély nélkül nem léphet be! Bocsi! Aztán kikapcsoltam a mikrofont.
- Na? Még mindig kiakarsz menni? Kérdeztem a falnak támaszkodva.
- Meggyőztél! Mondta kissé meglepetten.
- De akkor hogy jussunk ki?
- (sóhaj) Csak gyere utánam! Majd vissza felé indultam a biztonsági szobába.
A szobába belépve, megpillantottuk a csapatot. Az én embereim, Kosztyán, a dokinő, és új vendégként Szakharov professzor is csatlakozott a kis vita egyesülethez.
A szobába lépve hangosan felkiáltottam:
- Oké! Tudja valaki hogy hol van ennek a létesítménynek a teljes tervrajza vagy sem?
Mindenki hülyén bámult rám, szerintem nem értették mit akarok. Ezért megismételtem a magam módján:
- Oké! Akkor most elmondom lassabban, hogy a lassú felfogásúak is megértsék amit mondok!
Van! Valaki! Aki! Tudja! Hogy! Hol! Vannak! A! Tervrajzok?!
Aztán Kosztyán végre megszólalt:
- Először is értettük! Csak nem tudjuk, hogy hogyan jönnek a tervrajzok most ide. Válaszolt ingerülten.
- Áh! Hála istennek! Már azt hittem hogy a hatalmas pániktól teljesen elvesztették az eszüket és elfelejtették a nyelvet!
Nos!...Akkor megkaphatnám végre a terveket?!
A kérésemet végül a teremben tartózkodó egyetlen értelmes embernek mondható személy teljesítette. Szakharov professzor.
Odament a falon található kódzáras széfhez és elővett egy henger alakú bőrtokot belőle, amit már vastagon beborított a por. Majd odaadta nekem.
- Régóta itt vannak már a tervek. Minden mobil tudományos bunker kap egy példányt belőle, hogy karbantartás vagy újjáépítés esetén fel tudják használni.
- Remek! Hadd látom! Mondtam, azzal az asztalra terítettem a terveket és mélyen böngészni kezdtem.
A többiek mind körbe álltak és szintén nézni kezdték a terveket.
- Mit keresel? Kérdezte Gronyev.
- Figyelj és tanulj ifjú Padawan! Nem mindig az orrod után kell csak menni.
Aztán addig keresgéltem, amíg meg nem találtam azt ami kellett.
- ÁHHÁ! Kiáltottam fel, majd a tervrajzokra böktem.
- Mi ez? Kérdezett az egyik társam.
- Egy szervízfeljáró. Egészen a bunker tetejéig vezet fel, a helikopter leszállóig.
- Nahát! Erről nem is tudtunk! Kiáltott fel a nő is meglepetten.
- Professzor? Működőképes e még ez a feljáró, vagy sem?
- Nem tudom! Évek óta nem kellett használnunk. Lehet hogy azóta nem is járható.
- Értem! De azért én még teszek egy próbát vele! Gronyev! Velem tart?
- Persze! Válaszolta.
- De pontosan hol is van? Kérdezett Kosztyán.
- Hmm!....Én úgy tippelem, hogy...... Azzal elindultam a labor felé.
- Valahol itt! Mutattam rá a plafonra a laborban.
- De kérem! Nincs itt semmi keresnivalójuk! Szólt oda nekünk egy zöld szkafanderes fickó.
- Nyugalom Kruglov professzor! Az urak keresnek valamit.
- De a laborban? Kérem itt kutatási anyagok vannak!
- Nyugi doki! Csak keresünk valamit és megyünk is! Válaszoltam, aztán kopogtatni kezdtem a plafon fémlapjait.
Addig kopogtam, amíg nem hallottam üreges kopogást. Ezt a labor szoba egyik sarkában hallottam.
Az egyik asztal fölött.
- Bingó! Kiáltottam fel.
- Oké! Hogyan tovább? Kérdezett Gronyev.
- Egyszerű! Csak lebontjuk a fémlapot és át a lyukon!
- "És át a lyukon!" Na persze! És ha nem az lesz ott amit várt? Pesszimistáskodott Kosztyán.
- Óó! Maga olyan negatív alkat Kosztyán! Gúnyolódtam vele.
- Na akkor! Hajrá! Aztán felemeltem egy nehéz tárgyat és jó erősen csapkodni kezdtem vele a plafont.
Úgy újabb 3 perc múlva, már fáradtam kifelé és abbahagytam. Semmit sem értem el vele, csak azt hogy sikeresen behorpasztottam a lemezt és csak növeltem Kruglov professzor elégedetlenségét.
- Huh! Mi a rossebből van ez? Kérdeztem fáradtan.
- Állj félre! Majd én! Szólt Gronyev, majd felemelte a puskáját és a plafon felé irányította.
Egy teljes tárral később, szépen átlyuggatta.
- Parancsolj! Most próbáld! Szólt felém.
- Oké. Aztán ismét megcsapkodtam párszor és lassan sikerült kirepeszteni. Utána már csak a széleit kellett leverni oldalra, hogy egy nagyjából embernek megfelelő lyukat kapjunk.
- Kész! Na! Lássuk hogy igazam volt e!
Aztán elővettünk egy zseblámpát és felfelé világítottunk.
- Hát.....Igazam volt, vagy igazam volt? Kérdeztem elégedetten. Ugyanis beigazolódott a tervem, a létra a bunker tető ajtajához tényleg ott volt.
- Na jó! ez tényleg jó ötlet volt. Akkor gyerünk! Szólt Gronyev, majd elindultunk.
Én mentem előre, majd utánam Gronyev. Amikor elértük a tetőt, akkor megálltunk. Aztán neki feszültem hogy kinyissam az ajtót.
- Öhm!.........Öhm!.......Asszem...Ez beragadt! Mondtam.
- Hogy? Nem már!
- De bizony hogy beragadt!
- Ajh!
- Várj! Megpróbálom kifeszíteni! Azzal nekitámaszkodtam vállal és tolni kezdtem felfelé. Majd utána párszor erőből megkopogtattam a vállammal, hátha megadja magát a rozsdás öreg ajtó.
- Ez nem megy! Valahogy máshogy kell megpróbálnunk! Mondtam.
- Ugyan már! Csak próbáld erősebben! Mondta Gronyev, majd megragadta a derékövemet és párszor elkezdett felfelé lökdösni, amitől jól bevertem a fejemet az ajtóba. Elég hangosan kongott is tőle, majd végül tényleg megadta magát és kinyílt.
- Nahát hadnagy! Nemcsak okos, de roppant kemény feje is van! Mondta Gronyev röhögve.
Aztán kinyitottuk az ajtót, mire az automatikus szűrők azonnal beindultak és szívták a beáramló kinti levegő magukba.
Gyorsan felmásztunk és aztán lezártuk az ajtót. Kissé kótyagosan, sajgó fejjel dülöngéltem jobbra, balra, aztán már nagyjából kitisztult a homályos látásom és a fejemhez kaptam.
- Ajj! A fejem! Jajdultam fel fájdalmamban.
- Ezt direkt csinálta?! Kérdeztem Gronyev felé ingerülten.
- Be vállt! Nem?
- Még egy ilyen, és itt helyben agyonlövöm! Mutogattam rá.
Aztán elindultunk a bunker széle felé. Odalent, tömegével voltak a zombik és mindegyik a falat kaparta, csakhogy feljusson hozzánk.
Körbe néztük a bunker minden oldalát és kerestük a generátor felőli oldalt. Aztán végre megtaláltuk. De sajnos olyan volt, mint a bunker többi oldala. Zombiktól hemzsegett.
- Megvan! De itt is nyüzsögnek.
- Nem gond! Megoldjuk! Válaszolt Gronyev, majd leugrott a bunker oldaláról és a zombifal háta mögé kerülve levágott egy bukfencet a földön, majd talpra állt és megfordult.
- HÉ MOCSADÉKOK! KI AKAR EGY FALÁST BELŐLEM?! Ordította és lassan az összes zombi felfigyelt rá és elindult felé.
Aztán ő eleresztett egy 3 golyót a puskájából és el kezdett szaladni a zombi had elől.
Még utoljára utánam ordított:
- Addig javítsd ki a generátort!
De én csak intettem neki, közben már rég a generátort szereltem.
Erősen gondolkoztam, mert már régen nem volt ilyennel dolgom, aztán lassacskán kezdtek beugrani az emlékképek.
- Oké! Ezt ide....Ezt meg ide.....Ezt majdnem kifelejtettem.....Hogy is volt? Melyiket kell elvágni? Kéket? Pirosat?...Jaa! Ez nem bomba! Akkor hogy is volt?.....Kék a nulla, piros a feszültség, akkor a sárga meg mi a rosseb?
Gondolkoztam egy ideig, de aztán a rádióból megszólalt Kosztyán irritáló hangja:
- Gyerünk már hadnagy! Nem érünk rá! Csökken az energia! Már az összes energiát a szűrőkre kellett fordítani!
Én csak egy jól irányzott középső ujjat mutattam a kamerának, ami rám nézett.
- Nagyon vicces hadnagy! Hallatszott a sértődött megjegyzés.
- Nézze! Én sem vagyok gépész! Tehát fogja be a száját és figyelje tovább a monitort és nézze végig hogyan mentem meg az irháját! Szóltam vissza ingerülten.
Aztán tovább folytattam a szerelést.
Átnéztem az egészet, de a generátornak semmi baja nem volt. Csak leállt, ahogy nem termelt tovább energiát.
A gondot a széttépázott vezetékek okozták. Csak új vezeték kiegészítéseket kellett odaforrasztanom a megfelelő helyre aztán lassan be kellett vonnom a vezetékeket. Mázli hogy milyen sokra képes a szigetelő szalag!
Miután végeztem ezzel, fogtam a hátamon lévő mobil hegesztőt és az új lemezt amit a bunkerből hoztam magammal, majd oda hegesztettem az új lapot a széttépett falhoz.
Miután végeztem, akkor kikapcsoltam a hegesztőt, majd beszóltam a rádión:
- Pfhű! Kész! Kapcsolják be! Hamarosan bekapcsolták a generátort és sikerült beindítani. a lemez mögött halkan lehetett hallani, ahogy a generátor újra beindul.
- Na? Hogy megy? Kérdeztem be.
- Működik! Az energia szint újra növekszik a normális szintre! Azt hiszem sikerült! Szép munka hadnagy! De hol van Gronyev?
- Nos...Őszintén én sem tudom. Lehet megették a zombik. Ez esetben: Sweet! A barátjának kampec!
- Kizárt! Ne is álmodozzon hadnagy! Annyira ő sem gyenge!
- Ez biztos? Kérdeztem gúnyolódva, de akkor a nő hangját lehetett hallani a rádióból:
- HADNAGY! VIGYÁZZON! Ordított rám, de későn. Pár zombi ismét vissza talált a bunkerhez és megláttak engem. Azonnal megtámadtak. Az első amelyik hozzám ért, elkapott a vállamnál, majd hátrarántott és a földre lökött.
Majd mind a 6an elindultak felém és szét akartak tépni. Azonnal védekezni kezdtem amelyiket tudtam, orrba rúgtam, aztán elővettem a késem és elkezdtem vele vagdalózni közöttük.
3at sikerült is elhallgattatni, de aztán egyre csak több és több jött. Voltak már vagy 20an is. Ennyivel már nem bírtam el. Azt hittem hogy itt a vég.
De akkor puska ropogást hallottam közelről és aztán azt veszem észre, hogy egy pár zombi holtan rogyott össze.
Rémülten figyeltem oldalra és azt látom, hogy Gronyev áll a kezében a füstölgő csövű puskájával.
Majd a többi zombi felé indult. Ő pedig folyamatosan leterített egyet minden lövéssel. Erre már én sem voltam rest, levettem fél kézzel a vállamról a gépfegyvert és pár sorozattal én is leterítettem egy párat.
Egy zombi engem is megtámadott, de még időben megtámasztottam a lábammal, majd ellöktem magamtól és lekaszáltam egy sorozattal.
A végén a maradék 5 zombit a puskába betöltött gránáttal végeztem ki.
- Na? Mégsem vagyok olyan gyenge mi? Kérdezte Gronyev a csata végén, mosolyogva.
Lassan feltápászkodtam, közben ő odajött és segített valamennyire felkelnem.
- Hogy is van ez? Sikerült megjavítani a generátort?
Nem válaszoltam semmit hanem megöleltem aztán felemeltem a levegőbe és szorítottam rajta egy kicsit.
- Imádlak! Mondtam fuldokló hangon.
- Nana! Hadnagy! azért csak csínyán az érzelmekkel!
- Köszönöm Gronyev! Ha most nem jött volna, akkor ezek fasírtot csináltak volna belőlem. Hogyan hálálhatnám meg?
- Mondjuk először is abbahagyja az ölelgetést, aztán másodszor...Hát...Igazán hagyhatna futni.
- Mi? Kérdeztem rá.
- Semmi! Majd később megtárgyaljuk! De most elengedne végre?
- Mi?...Ja! Persze! Aztán elengedtem.
Aztán a rádióból ismét kiszóltak:
- Ez milyen édes volt! Szólt a nő.
- Mi van? Kérdeztem döbbenten.
- Látom tényleg kezdik megszeretni egymást! Folytatta.
- MI?! Semmi közöm ehhez az ipséhez, csak annyi hogy le kell tartóztatnom!
- Nekem se, én csak menekülök előle! Mentegetőztünk mindketten.
Aztán elindultunk a bunker főbejárata felé.
- Mondja!........Hogyan sikerült megszabadulnia a zombiktól? Kérdeztem Gronyev felé.
- Áh! Hosszú történet. Mondta.
- Értem.
A bunker ajtó előtt még megálltunk egy rövid beszédre.
- Nézze Gronyev! Fordultam felé.
- Tudom hogy nem vagyunk túlságosan jóban, de talán orvosolhatnánk ezt a problémát.
- Tényleg? Hogyan?
- Figyeljen! Ma tényleg jól együtt dolgoztunk! És nem is akarok adós maradni annak, aki megmentette az életemet. Korábban egy nagyon jó barátom tette ugyanezt meg velem, de neki nem tudtam meghálálni. Isten nyugosztalja!
- Hmm....Értem hová akar kilyukadni.
- Nézze! Hogyan köszönhetném meg?
- ööö.....Talán hagyna futni?
- Nem!
- Akkor 10.000 Rubel?
- Nem!
- Akkor esetleg hagyna futni?
- Ezt már kérdezte!
- Nézze! Mióta menekültem már magától hadnagy. Reméltem hogy nem keresztezzük megint egymás útját, de mégis találkoztunk. Ma meg megmentettem a bőrét, holott hagyhattam volna meghalni is és akkor nem kellene aggódnom többé amiatt hogy újra találkozunk.
És most maga akarja meghálálni a segítségemet, de szinte semmit sem kérhetek. Hagyjon futni! ez az egyetlen kérésem.
Egy ideig elgondolkoztam, aztán mondtam:
- Hmm.....Na jó!
- Tényleg? Kérdezte izgatottan.
- Tényleg.
- Király!
- 5000 Rubel lesz!
- Mi?!
- Fizesse ki azt az 5000 Rubelt amivel tartozik és hagyom futni! Nos?
- hmm!...Szép kis barát! Tudja mit? Átgondolom.
- Jól van. De ne gondolkodjon sokáig! Amint sikerül újra kapcsolatot létesíteni a bázissal, egy helikoptert rendelek magáért.
- Rendben!
- Ez gyors volt.
- Nehéz idők, nehéz döntések.
- Na menjünk! aztán bementünk a bunkerbe.

 

[Ladynirvana]

Mikor már megunom a fekvést, úgy döntök, hogy szétnézek mi van kinn. Kissé még hasogat a fejem, de ez érthető. A cuccom itt van mellettem, így nem kellett keresnem. Lehet még nem ártana pihenni, de tudok már magamra vigyázni. Kimegyek, majd a faluban találom magam. A tűznél ül 3 stalker, egyiknek feltűnően más a ruházata, valószínűleg ő lesz a Wolf. A falu szélén egy őr áll, de csak néz, nem kérdez semmit mikor elsétálok mellette. Valószínűleg tudja, hogy hogy kerültem én ide, és ki vagyok. Egy fa alatt egy fekvő salkert vettem észre, egy cetlivel a kezében. Már megint a kíváncsiság vezérel, talán bajban van, mikor közelebb megyek, látom a fecnin csak ennyi áll: "Ne keress...nem az vagyok akinek gondolsz...Pripyat-ba megyek... UI: Kösz a vodkát". Nem egészen értem, hogy mi történik, olyan ez mint egy kirakó, csak egy-két puzzle darab hiányzik. Nem is próbálom összerakni, úgyérzem kötelességem figyelmeztetni, hogy mire készül. Igor valószínűleg alszik, így elkezdtem lökdösni.
-Héé, minden oké?
-Haggyál máááár...
-Kelj már fel!
-Mi van??? Mit akarsz??-szól egyre mogorvábban.
-Mi ez a cetli?
-Nem igaz, hogy nem hagyják aludni az embert...-majd mikor megfordult, látta, hogy én nyaggatom, kissé barátságosabb lett.- Áh, te vagy az?
-Miért mit hittél?
-Én már semmit nem hiszek...Én csak tudok valamit!
-És mit?
-Hogy megfogunk halni ebben a nyomorult zónában...mind! Mind aki itt élünk!-ordíbálja.
-Mit ordíbálsz! Nyugodj már le... Részeg vagy??
-Igen! És?? Tán baj? De amúgy is mi közöd hozzá?
-Mi ez a cetli?
-Papír..ami össze van gyűrve.-neveti el magát.
-Ej de vicces valaki! Utoljára kérdezem!
-Ivan "Kozák" Bohun Pripyat-ba megy, mint láthatod, én sem tudtam róla.
-Tudod te, hogy milyen hatással van rá, ha oda bejut? -lassan kezdem én is elveszteni a türelmem.
-Tudom, éés? Kit érdekel? Legalább egy zombival több lesz, akit ki lehet nyírni.-Neveti el magát ismét, én pedig csak értetlenül, és dühösen nézek rá.
-Te nem vagy normális! Elvette az eszedet a pia!-ordítok most már én is rá.
-Hé-héé-héé! Azért normálisabban már kislány...én mentettem meg az életed!
-Neeeem...Nem ezt az arcodat mutattad akkor, mintha nem is te lennél.-ráztam meg a fejem.
-Mire megyek vele, hogy normális vagyok? Mond már meg, mire???
-"Amíg élünk nem szabad feladni, pláne nem nekünk orvosnak, kitartunk és harcolunk." Ledöbbent, rémült arccal nézett rám:
-Tatjana Kornyekov?
-Rémlik a mondat?
-Igen! Te vagy az!? Hogy kerülsz ide?- E mondat hallatán, elmosolyodtam. Talán mert jólesett hogy felismert, vagy talán azért mert levetette az "kivagyokén" álarcot, nem tudom. Nem akartam felfedni előtte kilétem, többek közt a zátonyra futott kapcsolatunk is oka volt annak, hogy most itt van.
-Igen, én vagyok.
-Örülök neked, nagyon.
-Most erre nincs időnk, mit akar jelenteni az a cetli? - Annyi minden kavarog a fejemben, Igor örvendő mosolya, amit tudom mit jelent, mégsem akarom érteni, Kozák elindulása. Azt sem tudom kicsoda, mit akar, mégis menni akarok utána, valami hív, hogy menjek.
-Milyen cetli?
-Hahó! Térj vissza a földre...amit Ivan írt.
-Jaah a cetli..igen! Itt vagyok, csak rád csodálkoztam...megváltoztál! Ivan Pripyat-ba készül. Menj, beszéld le róla!
-Megyek, és jössz te is!
-Nem tudok menni. Kissé ittas vagyok és a torkom is kapar elég sűrűn, az sem kizárt, hogy lázas vagyok, feküdnöm kellene.
-Akkor menj, én pedig Kozák után megyek.
Előkaptam a térképet, ha észak felé akarok menni, akkor arra kell mennem, ahol az anomáliás eset történt. Töröm a fejem, mit kellene neki mondani, de valahogy egy épp kéz láb mondat sem jut eszembe. Elég furcsán jönne ki, hogy én egy idegen vagyok, de mégis meg akarlak menteni, mert a neved alapján szimpatizálok veled. Ha akarnám sem tudnám leírni pontosan, hogy milyen tájt láttam miközben jöttem, csak az anomáliák elkerülésére figyeltem, és a gondolataimra. Azért egy hullát észreveszek, akit eléggé helyben hagytak. Már majdnem a leszakadt hídhoz érek, mikor fegyverkattanást hallok.
-Állj! Ki vagy?-szegezte rám a fegyverét, egy magas, szőkés barna hajú izmos alkatú stalker.
-Mit akarsz tőlem? Nem tán engem is megakarsz ölni?
-Miért ölnélek meg? Én nem öltem meg senkit!-majd leengedte a fegyvert.
-Csak helyben hagytad. Kinézem belőled, amilyen izmos, erős vagy. - Nem mondom, nem néz ki rosszul.
-Mégis mit akarsz erre? -nagyon tereli a témát, és akadozott egy kicsit a hangja, sikerült zavarba hoznom.
-Ivan "Kozák" Bohun-t keresem.-kissé lefagyott az arca.
-Ki keresi?
-Tatjana Kornyekov, orvos vagyok, muszáj beszélnem vele! Tudsz segíteni?
-Talán.-mosolyodik el sejtelmesen...

 

[Pumpkin]

Nagyon jó írás, mint mindig.

 

[Scarecrow]

Mikor beléptem a bunker ajtaján pár felém szegezett puskacsövek fogadtak a hadnagy katonáitól.
- Tényleg szükséges ez? Kérdezett Kosztyán.
- Az a parancsunk, hogy vigyük be ezt a személyt! Szólalt meg az egyik katona.
- Most nem! Szólalt meg mögöttem éppen beérkező Nikolai.
- Uram?
- Most elszökött!
- DE URAM!?!
- Semmi de!! Senki nem is volt a laborban rajtunk kívül! Ez áll majd a jelentésben! Torkolta le a beosztottját Nikolai úgy, hogy azon Sweet kuncogni kezdett a katona mögött.
- Te mit nevetsz? Mordult hátra a katona.
- Hogy hoppon maradtál! Felelte a képébe mosolyogva.
- Levennék róla a bilincset? Kérdeztem a hadnagy felé mikor néztem, hogy Sweet kezei hátra vannak bilincselve.
Nikolai már csak mutatta hogy vegyék le, majd felém fordult.
- Nos akkor térjünk rá az anyagi részére! Szólt felém fülig érő mosolygással.
Ezt egy erőltetett mosollyal nyugtáztam.
- Amennyiben a Dokik elfogadhatónak mondják a vörös erdei teljesítményemet tudok fizetni... de amúgy nem! Feleltem őszintén.
- Hogy hogy? Kérdezett meglepetten felém...
Maguknál nincs pénz? Kérdezett elkerekedett szemekkel.
- Nincs! Mi a bevetésekre csak a felszerelést visszük. Lőszert, fegyvert! Feleltem egyszerűen.
Ekkor Nikolai kicsit lekonyult arccal a dokik felé fordult.
Magam is oda tekintettem feléjük.
- Jöjjenek! Szólalt meg végül Szaharov és intett felém és Nikolai felé, hogy kövessük.
Követtük az öreget a szobába ahol egy széfből kivett 3 köteg pénzt és felém nyújtotta.
- Tessék! Ha vörös erdőnél nem is de itt helyben sok életet mentett meg fiatal ember! Mondta Szaharov közben a kezembe nyomta a három köteg pénzt.
- És én? Horkant fel a hadnagy.
- Azt majd egymás közt lerendezik! Vágta felé gyorsan Szaharov. Másrészt... Maguk katonák meg vannak fizetve.
Két köteg bankót azonnal zsebre tettem, a harmadik kötegről feltéptem a papírost ami egybe fogta a bankókat, majd gyorsan átszámoltam a másik kezembe 5000 rubelt és átnyújtottam a hadnagynak.
- Ezzel akkor tisztázva vagyunk? Kérdeztem miután zsebre vágta a pénzt.
- Most igen, de legközelebb nem engedem el! Felelte.
- Dehogynem! Mondtam közben mosolyogva elballagtam.
Mikor vissza értem a folyosóra Sweet még a cuccait rendezgette, meg két katona volt a folyosón az egyik közölük vérben forgó szemekkel nézett rám.
- Sweet! Mehetünk? Kérdeztem.
- Egy tíz perc és kész! Felelte.
- Hé! Még nem mondta el, hogy hogyan bánt el a zombisereggel ami maga után indult! Szólalt meg mögöttem Nikolai.
- Tényleg kíváncsi rá? Kérdeztem.
- Egy karcolás nélkül megúszta! Még jó hogy érdekel! Felelte.
- Jól van... De együnk valamit mert majd éhen döglök! Feleltem.
Ezután az ebédlő felé vettük az irányt.
Némi pénzért kaptam helyi meleg ételt... ami két felmelegített pörköltkonzerv volt valójában, de kenyérrel.
Leültünk az egyik asztalhoz. én meg neki álltam eszegetni közben vissza is emlékeztem hogy szedtem le azokat az átkozottakat:
Rögtön forró lett a talaj ahogy sikerült elérnem, hogy zombisereg 90%a rám figyeljen.
Kifutottam a bunker kerítésén túl közben szemben is jött még 3-4 zombi ezeket sikeresen leszedegettem 1-1 fejlövéssel, majd tovább szaladtam fel az útra. ekkor vettem észre hogy az úton is 4-5 zombi áll ezeket is leszedtem, mikor megfordultam pár kar meredezett tőlem pár centire ekkor a fegyverrel amit a zombi két karja közé ékeltem azzal megpróbáltam ellökni, de sehogy sem sikerült.. Hirtelen ötlettől vezérelve megpördítettem a fegyvert és mit ad isten annyira el volt rohadva az ipse, hogy mind két karja eltört ahogy a puska fordult. Ezután elrúgtam magamtól, de a fegyver meg a pörgetés miatt kiesett a kezemből. a zombi mellet landolt, aki éppen vergődött a földön. Közel járt a zombik nagy része is de azért megadtam a kegyelem döfést és izomból rátalpaltam a zombi fejére ami széttoccsant a földön. Ezután felkaptam a puskát és Kilőttem még 7 zombit a 4ik lövésnél 2 agy is loccsan egyszerre.
De ezek csak jöttek és jöttek.
Hirtelen megpillantottam egy buszt, odarohantam. A hátsó ajtó be volt szorulva előre rohantam az elsőhöz ott "beszálltam" a régi tömegközlekedési járműbe. A sofőr ülésen egy friss stalker hulla feküdt Mellé dobtam a puskám, majd minden erőmmel megpróbáltam elhúzni az elülső ajtót.
a Zombik kb 30 méterre csoszogtak a busztól mire sikerült elhúznom.
Mintha valaki lenne mögöttem, mikor megfordultam látom, hogy a stalker felém fordul és a csuklya alól megpillantom a két elüvegesedett szemet.
- Óóóó Baszki! Mondtam, közben a puskáért nyúltam volna, de az a földön volt a sofőrülés mögé beesve.
A zombi nem habozott azonnal támadt volna.
"Legjobb védekezés a támadás!" alapon ököllel vertem a zombifejét ahogy csak bírtam, ez úgy tűnt használt is mert már az első seggre ültette a friss halottat.
Még kettő ütöttem a fejére, majd előhúztam a kést az övtokból és a szemgödrébe állítottam a zombinak.
Mikor húznám kifele, az ellenkezik.Erővel ráncigálom a stalker kobakjában maradt penge markolatát, de az csak nem akaródzott kijönni, Közben már a busz végét ütögették a zombik.
- Na jó... Nyugodj békében! Mondtam végül, majd a sofőrszék és a mögötte lévő elválasztó közé becsúszott puskámat próbáltam kikaparni, de a fegyver bipodja beakadt valamibe.
- Ááá! Bassza meg! Az a rohadt kurva éltbe... Gyere már kíííí! Ordítottam közben oldalra nézegetve láttam ahogy a zombik lassan felgyülemlenek a busz hátsó végén és busz oldala felé is elindulgatnak.
Bassza meg! Kiáltottam végül, majd elővettem a Coltomat Mikor megláttam, hogy az egyik zombi beesett a busz hátsó ablakán.
Éppen feltápászkodna mikor fejbe lőttem és vissza zuhant a földre.
Előre léptem párat majd egy újabb ablakon éppen beesni Próbálót jutalmaztam golyóval.
majd egy harmadikat negyediket és ötödiket is a hatodik a busz második ajtaját rángatta mint egy őrült.
Golyók ki a tárból tár zsebbe, majd újabb forgótárat helyeztem be, majd megpördítettem a tárat és belöktem a fegyverbe és kibiztosítva újra céloztam és küldetem a másvilágra immár végleg korábbi "felebarátaimat".
Már a harmadik tárat ürítem, de csak nem akarnak elfogyni, már kifogytam a betárazott forgótárakból és már darabokban szedtem elő a 357.es lőszert és töltöttem meg a tárat és lőttem.
De egyre csak jöttek.
- Ajjaj! Sóhajtoztam közben Oldalra tekintettem késsel fejében pihenő zombira ekkor tűnt fel, hogy a lába mellet ott egy kis AK74/u és a stalker tárzsebei színültig vannak AK tárakkal.
- Nagy úr a szükség! Bocsika! Mondtam közbe félre löktem a kezét és kivettem az AK-t.
Megnéztem a tárat, színültig. újra fegyverbe nyomta, majd kibiztosítottam és a busz oldalától kezdve lövöldözni kezdtem az agyatlanokat, amik a fejmagasságban eresztett golyóknak hála gyorsan elfogytak az ajtók felöli oldalról.
Amikor üresen kattant a fegyver kivettem egy tárat a halott zsebéből és kilökve az üres tárat, és a telit a fegyverbe toltam, majd és újra kaszálni kezdtem a népet.
Megint üresen kattant a fegyver, kivettem és eldobtam , majd elvettem a stalkertől egy harmadik tárat. ennél úgy 4 sorozatot tudtam leadni, majd kattant.
Kivettem a tárat és néztem, hogy üres... Basszki! Eldobtam és újat vettem elő és a fegyverbe nyomta, de a ballal közben még egyet elvettem a stalkertől, majd azt a markomban tartva fogtam az Aksu-t és lőttem tovább a zombikat amiknek a száma jócskán lecsökkent. Mire kiürült a tár már csak 4 ténfergett a busz körül. Betettem az új tárat majd lelőttem a megmaradt négy zombit.
A kis Ak csöve halványan izzott és füstölgött.
Húúúúú! Fújtam ki végül a levegőt. Lepillantottam a padlóra ekkor kicsit megakadt a szemem, hogy bokáig állok a lőszerhüvelyekben...
A mellettem lévő stalkert is teleszórtam hüvelyekkel.Egy kicsit még szétnéztem, de mindent csendesnek találtam. Vissza tettem a kis AK-t a stalker mellé. majd Neki álltam kihorgászni az SR-25öst szék mögül.
Végül sikerült is kiszednem.
A vállamra vettem, majd a stalker fejében lévő késhez fordultam, de azt továbbra se tudtam kiszedni...
- Na jól van... Ajándék a fegyverért! Jegyeztem meg, közben megütögettem a halott stalker vállat, majd a busz hátuljába sétáltam és kimásztam az egyik ablakon.
A zombik hullái majdnem a busz ablakokig ért.
Kint még kicsit csodáltam a művet majd elindultam kocogva a labor felé.
Mikor oda értem látom, hogy a hadnagyot éppen leteríti pár zombi.
- Na már most a kamerák nem látnak rám simán hagyhatnám, hogy széttépjék és mondhatom azt, hogy még harcoltam. De ez nem túl tisztességes... Futott az agyamon végig a gondolat, majd a puskában megmaradt pár golyóval kivégeztem a Nikolaihoz legközelebb álló zombicsoportot, ettől sikerült feleszmélnie és észbe kapnia hogy a gépkarabély ott van a vállán...

- Nos hát így! Feleltem végül.
- Ez érdekes, de majd leellenőrzöm én az az újabb "zombitemetőt"... úgyis itt rohadok egy darabig! Szólalt meg Nikolai.
- Nyugodtan! Mondtam.
- Kmh! Mehetünk! Szólt közbe Sweet.
- Oké! Menjünk! Feleltem.
Felkeltem az asztaltól, majd Septibben elhagytuk a labort Sweettel, hogy azt más nem tudta, csak a hadnagy.
Argroprom felé indultunk.

 

[domotor]

Másnap megint unalmasnak indult az egész. Egész nap farok himbálás, délben egy adag, és este egy adag. A gödör most jó mély, így egy darabig nem kell újat ásni. Befut az első teherautónyi égetnivaló. Most megszaporodtak a hullák. Ma 20 hullát hoztak be. Ebből 5-öt az út szélén szedtek össze. Táska le, fegyver elkoboz, és be a gödörbe. Megint, nézem át a hullákat. Most nincsenek fiatalok. Szerencsére. Átnéztem mindet. Mind hulla. Most már nem olyan mély az árok. A derekamig ér. Simán leveszem a benzint és szétlocsolom. Mikor áznak a benzinben kimászok, és bedobok egy gyufát. Lángra kapnak. Lassan, elkezdenek égni. Ekkor ordításra leszek figyelmes. A gödörből. Egyik felkel, kimászik, széttárja a kezeit és ordítva elkezd rohangálni. Az AK-t levarázsolom a vállamról-tudniillik eléggé rámcsavarodott mikor másztam ki, meg ez a ruha eléggé kényelmetlen- és célbaveszem a futkosó pirománt. Felém indul. Ordít. Én egy sorozatot ráeresztek. Hasra esik. Kúszik tovább. Fejbe rúgom, ő hanyatt fekszik. Nem tudom elájult vagy meghalt de a biztonság kedvéért még egyszer átküldök rajta egy sorozatot, és közelről háromszor fejbe küldöm. A parancsnok idegesen odajön és kérdi:
-Ez kinek a hibája?
Felém fordul. A maszk miatt nem látom az arcát de szerintem a hajnalpír és a paprika között van.
-Uram. Az enyém uram.
Odalép és elkapja a torkomat. Nehezen kapok levegőt, és a gázálarc felerősíti a légzési hangomat.
-Hallja katona? Ezt úgy nevezik, LÉGZÉS! Ez különbözteti meg a hullát az élő embertől! ENNYI A DOLGA! Hogy erre figyeljen! És ha van akkor szűntesse meg! És maga erre képtelen? El tudja képzelni mi lett volna ha ez a fertőzött bejut a hermetikusan zárt sátrakba????
-Uram....
-Kussoljon maga tüdőshurka! Ha mégegyszer elkövet akár egy hibát is. Én bevágom a gödörbe. Megkötözve, gázálarc nélkül és ÉN személyesen sütöm ropogósra a bécsi szeleten hízlalt seggét MEGÉRTETTE?
-Igen Uram!
-Helyes. Folytassa közlegény.
-Igen Uram.
Elment. A hulla már kialudt. Megfogtuk a kezénél és a lábánál és bevágtuk a tűzbe, majd öntöttem rá egy kis benzint még. Leültünk és vártuk hogy elaludjon a tűz.
-Ezt elbasztam-konstatáltam.
-Baszd már le ember! Ez a húsagyú marha faszt sem tud a munkánkról. Ő csak gyártani tudja a hullákat, eltakarítani luxus.-szólal meg Grim.
-De nem láttam hogy él. Nem is lélegzett. Az orrán, fülén folyt a vér, és a szeme is üveges volt.
-Mondom! Szard le!
-Jó.
Ekkor a parancsnok visszajön és még mindig idegesen megszólal:
-Jólvan hölgyeim. Mostantól új rendszert vezetünk be. Reaper. Mielőtt bedobják a testeket a verembe, maga kivétel nélkül mindegyiket három alkalommal fejbelövi. Egyszer a homlokon, egyszer a halántékon, és egyszer itt, hátul a nyakszirtnél, a tarkónál. Megértették?
-Igen Uram.
-Helyes.
Elballag. Nagyon jó. Kollektív lebaszás és egy új, az eddiginél is kacifántosabb meló. Remek. Kész öröm lesz minden egyes rothadó pofába beleültetni három golyót. Mikor várjuk a tűz elállását, érdekes dolog történik. Befut egy teherautó. Megint hullák. De most rengeteg. Ide mi is kellünk. Kivittek egy erdőbe. Egy csapat-KB 30 fő- vert tanyát a közepén. Mindet megölte a vírus. A táborban vannak mind, eldőlve. Halottak. Kilépek a kocsiból, meglátom a sok hullát és az első szavam ez:
-A klimaxba beleőrült kurva édes anyját azt.
-Ne káromkodjon! Pakoljon katona!
-A hulákat visszavisszük a bázisra?
-Igen. A verembe velük.
-De uram. Ennyi hulla nem fér be a verembe. És 10 embernek kell 4-5 lehet 6 óra is amíg elég. 30 embert nem tudunk egy nap alatt elégetni, és még számolnunk kell a behozott hullákkal is, amik ha ilyen ütemben szaporodnak, hamarosan egy egész krematórium kevés lesz az elégetésükhöz.
-Ne pofázzon! Hozza a hullákat!
Elővettem az AK-t és óvatosan körbementem a táborban. Régi házcsoportban telepedtek meg. Az első házba belépve Egy csomó ágy és hulla fogadott. Több naposak. Már foszlanak. A házak között is vannak halottak. Egy, a kocsitól jobbra lévő házba mentem be és néztem körül. Egy cetlit találtam az asztalon.
"Sajnálom elvtársak, nem bírjuk tovább. Sokan megbetegedtek és meghaltak. Mi feladjuk a küzdelmet de ti menjetek tovább a Lenini úton."
Szóval komcsik. Értem. Egy kissebb csapat lehetett itt. Hallottam hogy vannak itt kommunisták, de nem hittem el. Azt hittem a kommunizmus halott. Érdekes. Körbenézek a szobában. Benyitok a szekránybe. Egy fickó van benne, 30 centivel a föld fölött. Nem túl elegáns. A bőre már elfehéredett, és üveges a szeme. A füléből, orrából dől a vér. Levágom és kivonszolom a ház elé. Jön a következő. Alap kis fából készült kuckó, egy nagy szoba van benne. A pincét kivéve. Berúgom az ajtót, és lemegyek 3 emberrel. Lent, egy embert találunk. Közel megyünk. Hason fekszik. Még lélegzik. Felfordítom. Egy nő az. Fekete, vállig érő haj, zöld szem, és gyönyörű arc. Liheg. A szeméből, orrából és a füléből ömlik a vér. Grim, Sakál és Híéna van velem. Grim rám néz kérdően.
-Nem hagyhatjuk életben.-töri meg a hallgatást Híéna.
-De nincs is szívünk lelőni őt nem?-Vágom rá.
-Reaper! A neved annyit tesz Kaszás, csak van annyi vér a pucádban hogy agyon merj lőni valakit.-szólal meg Grim.
-Igen, de. Nem tudom most miért nem teszek semmit. Leblokkoltam. Képtelen vagyok rá.
-Most hogy mondod, nekem sem fekszik ez a fajta gyilkosság. Pedig máskor minden megzökkenés nélkül agyonlövök bárkit. De most.....-Szólal meg Sakál.
-Hát. Nem tudom.-hagyom rá. És nézzük a nőt, hogy mit tegyünk vele. Majd felemeli a kezét és a szemembe néz:
-Ölj........Ölj..........Meg.........
Sakál, Híéna és Grim egyszerre pillant rám. Én benyúlok a pisztolytáskámba és előhúzom a PMM-et. A nőre célzok. A fejére. Közvetlen közelről. Rám néz,azzal a gyönyörű zöld szemével. Képtelen vagyok meghúzni a ravaszt. Ő csak hajtogatja:
-Lőjjön...........Öljön meg.......Ké-kérem.......
Még mindig tétovázok. Nem vagyok képes meghúzni a ravaszt. Lezárom és elteszem a pisztolyt.
-Nem....Nem vagyok képes rá.
-Reaper, ha nem ölöd meg akkor a parancsnok parancsmegtagadásért hadbíróság elé küld!
-De Grim! Nem vagyok rá képes!
-Hajj...... Reaper! Lőttél már emberre?
-Igen! Többször is!
-Hány embert öltél meg eddig?
-Többet mint gondolnád. Ugyanis Irakban szolgáltam mielőtt idejöttem ebbe a pokolba!
-Akkor most miért nem lövöd agyon?
-MERT KÉPTELEN VAGYOK!
-Jó.
Ezzel leveszi a válláról az AK-t és rácéloz.
-Rendben. Akkor most jövök én.
Meglövi. A két kezét.
-Ellőttem a kezét. Ha nem lövöd agyon, lassan és fájdalmasan hal meg.
-Te féreg....
-Te döntesz! Hagyod szenvedni vagy gyorsan befejezed?
Méregetjük egymást. Majd odalépek a lányhoz. A fejéhaz tartom a pisztolyt és könnyes szemmel mondom:
-Sajnálom.
Meghúzom a ravaszt. Három golyó. Mind a fejbe. Vége. Grim mellém lép és megütögeti a tarkómat:
-Jólvan Reaper. Jól van.
Ezzel kimegy. A lányt megfogom és kiviszem. A kupacra teszem. Elkezdjük a felpakolást a teherautóra.
A felpakolás nehézkes volt, mert még voltak élők közöttük. Azokkal szabályszerűen jártunk el, miszerint 3 lövés. Egy a tarkóba, egy a homlokba, egy a halántékba. És mikor mind kinyiffant felraktuk őket a platóra. Majd visszamentünk. De ott volt a következő adag is, 10 ember. 40 embert kell elégetnünk. És a gödörbe fér KB 10. Szóval ásni kell egy új gödröt is. Fasza..... Elkezdtünk ásni. Mivel most kivételesen sok hulláról volt szó mélyebbre ástunk. Eddigi szabvány gödör 2,5 méteres volt, ez most 5 métes lett. Hajnali 1 óra volt mikor kész volt a gödör. Beledobtunk mindenkit, de a parancsnok ott volt, ezért mindet 3 alkalommal fejbeküldtük. Majd mentek befelé. Ezekhez több benzin kell. 5 hordó benzint öntöttünk rájuk. Majd meggyújtottuk őket. De ez még nem elég. A parancsnok ránkhagyta hogy figyeljük a tüzet, mert ekkora tűz(3-4 méteres lángok) átterjedhet máshova. És nem jó felváltva, mindenkinek ott kell lennie. Így este, egy szál poroltóval felszerelkezve ott ültünk kint a tűz mellett. Az meg csak égett és égett. Reggel még mindig égett. Valamikor másnap délben aludt ki. Akkor sem égette el teljesen a testeket mert maradtak még nagyjából ép testrészek. MEgint, egy flakon benzin és gyújtás. Most már nem akkora lánggal, de elégtek. Majd betemettük a gödröt. Aznap reggel szerencsére nem jöttek újabb hullák, lehet kipucoltuk a területet. Vagy csak mindegyik megdöglött valahol. De legalább mostmár pihenhetünk.

 

[Ladynirvana]

-Most igen vagy nem?-mordultam rá egy picit, és az arca láttán kissé szégyelltem is magam.
-Mit akarsz tőle?
-Mondtam hogy beszélnem kell vele.
-Én vagyok.
-Te akarsz Pripyat-ba menni?-döbbentem le.
-Miért? Mi bajod van vele?-nézett rám furán.
-Tudod te hogy milyen hatással lenne rád?- Itt még csak finoman próbáltam rávenni arra, hogy egy ilyen helyes, magas, szőkésbarna hajú srácnak nem kellene ilyen borzalmas helyre menni. Nem tagadom, kissé belezúgtam..akár csak a mesékben, úgy néz ki, márcsak a fehér ló hiányzik...
-És? Mit érdekel ez téged?
-Mit érdekel? Igazad van, nem ismersz,de mint orvos úgy érzem kötelességem tájékoztatni.
-Ahhhj, haggyál már az orvosi bla-blával, nem vagyok rá kiváncsi! És mit tudsz te? Alig vagy itt pár napja.
-Ez lehet, de mégis elmondanám azt a bla-bla-t.
-Mondtam már hogy nem érdekel, nem értesz a szóból??-förmedt rám.
Odasétáltam hozzá, és a nézésemből talán leesett neki valami.
-De értek. Viszont azt értesd meg, hogy oda nem mehetsz!
-És miért nem!?
-Mert az zárt terület. És zombi leszel! Gondolkozz már!
-Mondtam már hogy hagyjál békén, nem érdekelt.-mordult ismét rám, majd elakart indulni, de a keze után kaptam, és csak ennyit mondtam halkan:
-Ne menj el...Kérlek.
A büszkeség,vagy talán a mogorvasága miatt nem reagál erre rögtön...nem tudom. Csak annyit, hogy áll ott értetlenül, a kezemet lerázza magáról, és talán azon gondolkozik, miért pont ő. Erre a pontos választ én sem tudom. Viszont arra sok idejű győzködés után sikerült rávennem, hogy ne menjen oda. Illetve egy jó darabig még beszélgettünk, de már békésebb hangulatban.

 

[Pumpkin]

Bátor egy nő, meg kell hagyni. Senki sem vette volna a fáradtságot, hogy utánam jöjjön és figyelmeztessen, ráadásul minden erejéből. Megfogta a kezem... Úgy érzem kedvel engem, aminek nem tudom mi lehet az alapja, hiszen itt igazából senki sem tud rólam gyakorlatilag semmit. Egy lecsúszott angol ex-katonában nem értem mi lehet megnyerő. De mivel ez a nő jó volt hozzám, hát én is az leszek... Beszélgetni kezdtünk a vasúti híd még lángoló tüzénél, mivel a katonák már elmentek. Szó esett egymás származásáról, céljairól, életéről. Teljes ledöbbenéssel hallotta, hogy teljesen más ember vagyok, mint akiről ő tud. Most már kezdi érteni miért is akarok északra menni. Végig a szemembe néz, amitől kicsit hevesen ver a szívem, mivel ilyen szép nőt már hosszú ideje nem láttam. Őfelsége szolgálata után nem maradt semmi érték az életemben, ezért lettem vándor. Mikor a családra kérdezett, akkor szomorúan feleltem, hogy nincs. Mosolyogva mondta, hogy menjek vissza vele, hogy majd legyen. Mosolya, mint a napsugár. Ismét kamasznak érzem magam. Az idilli percet nyöszörgés és hörgés töri meg a hátunk mögül. Azonnal kibiztosítom kikapom és kibiztosítom a Browningot.
-Maradj és csendet.-intek a lánynak.
-Egy nagy halom beton mögött egy zombi tántorog először háttal nekem, azután szembe fordul vele, és látom, hogy az arca hólyagos, gennyes. Tátogva felemeli a kezét és közeledik felém, én pedig azonnal elhátrálok és homlokon lövöm. A feje fröccsen egyet, aztán mint a krumplis zsák borul el. A lány pedig már mögöttem áll, szájához emelt kézzel.
-Mondtam, hogy maradj ott!-förmedtem rá.
-Gyerünk vissza a faluba! Ezek általában többen vannak, ritka, hogy elbóklásznak, ráadásul ez beteg volt.
A visszaút csendben zajlott...

 

[Capt Axon]

Hagytam futni Gronyevet. Talán égbe kiáltó hiba volt, de legalább nem maradt el a jutalom érte. Végre megkaptam a nekem járó jussomat. 5000 Rubel. Kár hogy a másik fele már nincs is meg.
Na mindegy. Az ebédlőben voltam, amikor bejöttek a társaim. Majd szépen körbeültek engem az asztalnál.
- Mi volt ez Nikolai?!
- Igen! Miért kellett hagynunk futni?!
- Nos...Most az egyszer megérdemelte. Megmentette az irhámat.
- Süket duma Nikolai! Na pakolj ki! Szólt rám Vologya, aki már először sem hitt a fülének, amikor azt mondtam hogy hagyjuk futni.
- Tényleg megvádoljátok a szakaszparancsnokotokat? Mondtam, közben megtöröltem a számat az ebéd után.
- Hogyne vádolnánk meg! Hallottunk a kenőpénzes akciódról először Gronyevvel.
- Honnan tudjátok, hogy én voltam?
- Szerinted? Ki ne ismerne jobban, mint a saját évfolyamtársaid, akikkel együtt voltál a tisztképzőben.
- Igaza van Nikolai! Mindig is tudtuk, hogy sosem komáltad a sereget. Állandóan nekünk panaszkodtál hogy mert az apád kényszerítette rád.
- Az a múlt! Mi van ha már azóta megszerettem?
- Kizárt!
- Igen! Teljességgel!
- Én is ezt gondolom.
Aztán komoly arccal Fegyán felé fordultam. Ő ott volt velem akkor is, amikor az a sikertelen bevetésünk volt. Kíváncsi voltam annak a személynek a véleményére is, akivel együtt gyászoltuk elesett közös barátunkat.
- És te Fegyán? Te mit gondolsz öreg barátom? Te is osztod a véleményüket?
Ő lassan elgondolkozott, majd megtörölte a homlokát és lassan így felelt:
- Nem tudom már mit higgyek Nikolai! Tényleg nem tudom. Szeretnék bízni benned, de azt hiszem az utóbbi idők folyamán képtelen vagyok.
- Te is ott voltál Fegyán! Te is tudod nagyon jól hogy mi történt! Hisz ott voltál velünk. A saját szemeddel is láttad a történteket! Nem az én hibám volt hogy meghalt.
- Ez még nem bizonyít semmit. Sajnálom pajtás.
- Épp eleget hallottam! Mondtam feldúlva és az asztalra vágtam a szalvétát majd kimentem az ebédlőből.
Odakint nyugodtan, de gondterhelten lépkedtem. Közben folyamatosan ugyanazok a szörnyű emlékképek jártak a fejemben és ugyanazok a hangok.
"- Nikolai! Felejtsd el! Meghalt! Neki már vége! Nem tehetsz érte semmit!
- Nem! Nem! Az nem lehet! Ki kell hoznunk őt onnan!
- Nem érted! Már halott! Ha életben is lenne még, már akkor sem tudnánk semmit tenni érte!
- De még él! Én tudom! Vissza megyek érte!
- Térj magadhoz Nikolai! Meghalt!
- Nikolai! Nyugodj meg! Sajnálom a barátodat, de már semmit nem tehetünk!
- Nem! Az nem lehet!"
Aztán megráztam a fejemet és elhessegettem a fájdalmas emléket. Pedig mindig is kísérteni fognak. Sosem fogok megszabadulni tőlük. Végül megálltam a folyosó közepén és lehajtottam a fejemet. Mardosott a bűntudat ahogy újra eszembe jutott az a hatalmas kudarc. Végül egy újabb emlékkép ugrott be nekem, még a tiszti képzőről.
"- Nikolai Druszajev! Szólalt meg egy Középkorú hang a hangszórókból. aztán láttam a napot, amikor a végzős tiszteket szólította a színpadra az intézmény igazgatója és adta át a bizonyítványokat.
Amint kiejtette a száján a nevemet, hatalmas tapsvihar hangzott fel. Majd magamat láttam évekkel ezelőtt, fiatalabban, vidámabban és még gyakornoki tiszti ruhában, ahogy a színpad felé lépdelek. Majd az igazgató előtt vigyázzba állok és tisztelgek. Ő átadja a bizonyítványt, majd szintén tiszteleg, utána kezet rázunk. Végül vissza megyek a helyemre.
- Mihail Volkov! Szólalt fel újra a hang a hangszórókból. Erre egy szintén jó kiállású fickó pattant fel a székről, ugyanolyan egyenruhában, majd elindult a színpad felé.
Neki is átadta az igazgató a bizonyítványt, majd szintén tisztelgés és szintén kézfogás.
Aztán elindult vissza a helyére.
Odaült mellém, majd azt mondta:
- Na! Cimbora! Mától nem vagyunk tiszti lábtörlők! Nevetett fel hangosan.
- Ez a beszéd pajtás! Hamarosan azt kezdhetünk magunkkal, amit akarunk!
- Mit tervezel a jövőre nézve?
- Nos...Szerintem megfogadom az edző tanácsát és benevezek a jégkorong csapat válogatásra. Hát te?
- Hát cimbora....Én maradok a seregnél! Tudod te is, hogy nincs számomra hely ebben a világban. Inkább maradok ott, ahol még a magamfajták számára is van hely.
- Ugyan már! Badarság! Gyere velem a jégkorong válogatásra! Mindenképp jól jársz! Lesz sok pénzed! Sok nőd!....
- Nem lehet pajtás! Nem lehet! Nekem nincs semmi értékes ebben a civil életben. De te neked sok sikert!
- Értem! Nos....Akkor kösz!
- Ja! Mondta, majd egy másik társam felé fordult:
- Hé Vologya! A legjobbakat te szerencsétlen! Hehehe!
A másik társam mosolyogva fordult felé, majd annyit mondott:
- Kabbe! Amúgy sok sikert neked is! Remélem hamarabb kapsz golyót mint én! Mondta még mindig mosolyogva."
Aztán ismét elsötétült a kép. Majd egy újabb emlékkép ugrik be, arról, amikor már együtt voltunk a bevetésen. Épp a helikopterben ülünk, közben beszélgetünk:
"- Én mondom, olyan hamar fogunk itt végezni mint állat! Odamegyünk, búra durrantunk, aztán vissza jövünk!
- Ja! Csak el ne bízd magad Mihail! Úgy hallottam annak ellenére, hogy csak gerilla harcosok, igen jól nyomják.
- Ne fesd az ördögöt a falra Jaszanov! Hamar végzünk meglásd és még csak karcolás sem lesz a ruhánkon! Ugye Nikolai?
- Az majd elválik! Csak aztán nehogy a kórházban kelljen meglátogatnunk téged!
- Áh! Az messze van! Meglásd semmi baj nem lesz!
- Fegyán! Te mit szólsz ehhez?
- Nyugalom Mihail! Ne pörögj fel ennyire! Az hogy mi lesz, azt ahogy Nikolai is mondta, "majd elválik!"
- Hehehe! Te neked mindig van egy bölcs hozzászólásod ugye?
- Nem lesz itt semmi baj!
- Ja! Én is remélem." Mondtam csendben.
Aztán hirtelen arra eszmélek, hogy valaki a vállamra teszi a kezét. Azonnal felkapom a fejem és odanézek.
- Ja! Csak maga az? Kérdeztem a kéz gazdája felé, vagyis Klarissa felé.
- Valami baj van hadnagy?
- Öhm...Nem!, csak...Mindegy. Nincs semmi baj. Mondtam mentegetőzve.
- Gondterheltnek tűnik. Mondta.
- Miből gondolja ezt doktor nő? Mondtam, közben lassan tovább sétáltam a biztonsági szoba felé.
- Nem tudom! Valahogy mindig megérzem ha valakit valami gyötör. Nem akarja esetleg elmondani?
- Mondtam már, hogy nincs semmi gondom! Egyébként is ha lenne, azt majd pont magának mondom el? Inkább bökje ki mit akar! Válaszoltam most már kissé feszengve.
- Jól van na! Azért még nem kell így felhúznia magát. Csak kérdeztem. Egyébként meg akartam köszönni, hogy mégsem árulta be Gronyevet.
- Csak gyorsan! Ma még rengeteg teendőm van!
Azzal egy rövid csókot nyomott az arcomra és azt mondta:
- Köszönöm! Ezek szerint mégis csak jó ember maga.
Zavarodottan igazítottam meg kék barett sapkámat, majd nagy nehezen kinyögtem:
- Öhm....Nos...Ez csak természetes.
Aztán ismét össze húztam a szemöldököm a jól megszokott módon, majd azt mondtam:
- Na! De ha most megbocsájt! Fontos dolgom lenne.
- Persze! Azonnal hadnagy. Mondta, aztán elindult a labor felé. Amikor az ajtóhoz ért, még kedvesen intett egyet, aztán belépett az ajtón.
Én csak igazítottam egyet a mellényemen és aztán tovább haladtam. Bementem a biztonsági szobába, majd egy kicsit körülnéztem.
Csak pár tudós volt bent, mind a monitorokat nézte, meg a bent lévő mérő műszereket, amik a kitöréseket, meg a pszihikus kisugárzások szintjét mérték.
Egy rövid mustrát tartottam, aztán elindultam a szobám felé. Oda már gyorsabban haladtam, majd amikor odaértem, bementem és magamra zártam az ajtót. A szobában egy lámpa sem világított, csak egy apró olvasó lámpa, de szinte elenyésző fényt nyújtott.
Lepakoltam a cuccaimat, kitáraztam az AK-t, majd levágtam magam az ágyra. Egy ideig feküdtem, majd felültem az ágyban és közelebb húztam a kis szekrény asztalt.
Kihúztam az egyik fiókot és kivettem belőle egy üvegpoharat, meg egy üveg, külföldi italt.
Nem olvastam a címkét, szerintem valami brandy volt.
Felbontottam az üveget, majd félig megtöltöttem a poharat. Számhoz emeltem a poharat, majd ittam egy keveset.
A mellény zsebemből egy kis fénykép is előkerült, amin az egész csapat rajta volt. Én, Vologya, Fegyán, Jaszanov, Ruszlan, és természetesen Mihail is.
Egy darabig néztem a megviselt fényképet, majd ismét inni készültem. De aztán a pohárra pillantottam és meggondoltam magam. Inkább felkaptam az üveget és jó nagyot húztam belőle.
Majd újra és újra kortyoltam az üvegből. Végül addig, amíg az üveg lassan csak félig volt tele.
Pár perccel később már az ágyon feküdtem. Karommal támasztottam a fejemet, a másik kezemben pedig a félig töltött pohár volt.
Bánatosan bámultam a szoba plafonját, közben elgondolkoztam a régi időkön, amikor még a barátom is élt.
Majd csak magamat okoltam. Nem tudom miért, talán azért mert nem a parancs szerint cselekedtem, vagy talán azért, mert magára hagytam akkor, amikor bajban volt.
Sokáig emésztettem magam ezen, aztán hirtelen nyílik a szoba ajtó. A fény hirtelen világított be, kissé hunyorogtam, de így is láttam a belépőt. Fegyán volt az.
Ahogy megláttam, rögtön felkeltem az ágyból és gyorsan beraktam a fiókba a poharat, meg az üveg brandyt.
Aztán rápillantottam és próbáltam komolyan szólni hozzá:
- Nos? Mit akarsz?
Ő csak nyugodtan bámult, majd megpillantotta a földre esett fényképet.
- Még mindig magadat okolod. Ugye?
- Miből hiszed ezt?
- Mert az akció óta semmit sem változtál. Ugyanúgy elzárkózol és egy üveg pia mellett bánkódsz az eseményeken.
- Tévedsz! Csak pihentem egy keveset. Sok volt a mai nap.
- Ugyan már! A vak is látja a láthatatlant! A csapatból mindenki tudja, hogy azóta a sikertelen akció óta, teljesen megváltoztál. Régen sokkal vidámabb voltál. És megrendíthetetlen hited volt a csapatban és a sereg erejében, annak ellenére is hogy nem szeretted.
Ma viszont......Nézz magadra! Már nem vagy olyan nagy életkedvű, ráadásul a hited is megrendült a seregben. Megfizethető lettél és felhagytál a szabályzat betartásával is. Áruld el! Mennyit kaptál Gronyevtől?
Rövid ideig a földet bámultam, aztán lassan felnéztem rá és válaszoltam:
- Mit érdekel az téged?! Mit ártod bele magad mások dolgába?!
Ugyanúgy bámult rám majd azt mondta:
- Folyamatosan magadat vádolod a történtek miatt, pedig nem is te tehetsz róla. Nem tudhattuk hogy ez fog történni. Nem te hagytad magára őt, hanem a sors döntött így. Hogy ő neki egyedül kellett végig járnia ezt az utat.
Egy ideig ismét csend lett közöttünk. Aztán válaszoltam:
- Ő egyszer megmentette az életemet, amikor majdnem ott maradtam. Megígértem neki, hogy egyszer még kvittek leszünk. De amikor meg szüksége lett volna a segítségemre, akkor meg képtelen voltam bármit is tenni!
Aztán látta hogy ez nem válik be nálam és azt mondta:
- A francba Nikolai! Szedd már össze magad! Igen! Ő meghalt! De az élet megy tovább! És itt most szükség van rád! A fiúk tőled függnek! Ahogy most a tudósok is! Nem adhatod fel most, különben minden odavész!
Én semmit sem válaszoltam, csak a földet bámultam. Aztán egy újabb rövid ideig tartó csend után így felelt:
- Hát....Nos....Én azt hiszem az ebédlőben leszek a fiúkkal. Ha kell valami akkor ott találsz minket.
- Jó. Értem. Mondtam csendben, aztán az ajtó vissza csukódott én meg vissza feküdtem az ágyra.

 

[domotor]

Másnap, még mindig sehol senki. Leültünk pókerezni hamár nincs munka. A parancsnok odajön hozzánk:
-Figyelem! Vigyázz!
Felugrunk.
-Jólvan Hölgyeim. Gondolom maguk is észrevették de az emeletes marhák kedvéért a szájukba rágom. Már nincsenek hullák. Ez a második nap mikor senkit nem láttunk. Ez két dolgot jelethet. 1: Kinyírtunk mindenkit. 2: Rés a pajzson.
Egymásra nézünk. Majd kifakad belőlem a kérdés:
-Uram. Hogy érti hogy rés a pajzson?
-Marhák! Nem értik? Vagy találtak egy másik utat vagy megkenték a katonákat.
-De uram! Ha kiengedik őket, akkor megfertőződik a Zóna!
-Igen, de mint látja kevés van belőlem ott meg sok hülye van. Katonai stalkereket lehetne oda rakni, azok nem fogadnának el pénzt de azok meg kellenek. Szóval, ki kell küldenem a legmegbízhatóbb embereimet oda. Akik nem fogadnak el kenőpénzt. Csak idő kérdése volt mikor kenik meg ezeket is. Mivel magukban megbízok, ezért magukat küldöm. Az ott lévő katonákat meg letartóztatjuk korrupció vádjával és visszaküldjük Kijevbe. Jöjjenek! És cseréljenk szűrőt. Ott nincs hermetikus szoba, szóval ott nem lesz rá lehetőségük. És szívjanak el egy cigit. Szükségük lesz rá. 30 perc múlva indulunk.
Vissza a hermetikus szobába. Ott kihámoztam magam a maszk alól és rágyújottam. Lecsavartam a szűrőt és feltettem egy újat. Ittam, ettem, mindent elintéztem, majd megint rágyújtottam. Ez 20 perc alatt megvolt. Szépen elszívtam a cigit és újra becsomagoltam magam. Felvettem az AK-t, mivel tegnap elasználtam az összes tárat felvettem megint 5 tárat a hadtápon, és a pisztolyomba is. Kint, a főnök várt minket. Elindultunk az alagút felé. Az új munkahelyem. Leálltunk tőle 10 méterre és leszáltunk. Körbe álltuk az ott lévő 5 embert és vállhoz emeltük az AK-t, a parancsnok meg-a kis különc- a Chasert.
-Parancsnok?-hökken meg a katona.
-Az Ukrán hadsereg nevében letartóztatom korrupció vádjával. Ürítse ki a tárát és dobja el a fegyvereit!
Kitárazzák az AK-t és leteszik.
-A pisztolyokat is.
Leteszik azt is. Majd az egyikük leengedi a kezét és letérdel. Kiránt egy PMM-et a bakancsából és felénk ereszt 3 lövést. Hasra dobjuk magunkat. Felkel és elkezd rohanni. A parancsnok ordít:
-Reaper! Utána! Grim, Sakál és Híéna! Maguk biztosítsák a többit!
Felkelek és sprintben utána iramodok. Egy rétre érünk, ott csak 1-2 fa van. Ordítom:
-Adja fel! Nincs esélye!
Ezt két golyóval válaszolja meg. Én kikandikálok, és látom hol van. Kifordulok és egy sorozatot elengedek. Ordítás. Eltaláltam. Kinézek, rohan. A bal keze lóg. És erősen vérzik. Nem bírja sokáig. Rohanok utána. Kiérek az erdőből. Sehol nem látom. Majd kattan a pisztoly Megfordulok. Kilép egy fa mögül és rám tartja a pisztolyt.
-Dobd el a fegyvert!
Leteszem és elrúgom.
-Lépj hátrébb!
Hátrálok. Ekkor fennakad a szeme és előredől. Mögötte a parancsnok. Fejbeküldte a chaserrel.
-Jól van közlegény?
-Igen uram!
Közelebb lép.
-Ránkfogta a fegyvert, és mi védekeztünk. Megértette?
-Uram. Nem értem.....
MEgfordul, felfordítja és a fejét megküldi két lövéssel. Felkapjuk és visszük vissza. Feltesszük az UAZ-ra és szállítják a táborba. A többieket meg viszik a Kordoni bázisra onnan meg a Kijevi hadbíróságra ha vége a karanténnak. Lepakolunk majd elfoglaljuk a helyünket. A barikád úgy néz ki, hogy az alagút előtt kihúzva egy szöges akadály, ami a kocsikat kapja el, előtte egy sorompó. Az alagúttól KB 2-3 méterre az út két oldalán egy kis géppuskafészek szerű építmény homokzsákokból. 8 sor homokzsák, farönkökkel kitámasztva-hogy ne essen szét az egész hóbelebanc- az elején egy KB 10X20-as rés amin pompásan kiférnek a fegyverek. A kis bódékban van két lőszeres doboz, és két fegyverdoboz. Az egyikben egy RPG foglal helyet, a másikban egy Dragunov. A másik bódéban ugyanígy. Van még egy magaslesre emlékeztető dolog, itt az út jobb oldalán. Megnézem. Ez nem vízhatlan, az tuti. Csurom víz az ülőrész. És nem sok, csak annyi hogy kinyitod, beülsz. Felállni nincs helyed, csak ülnitudsz. És kilátni is csak nehézkesen látsz ki. Ezt a helyetnem fogom szeretni. Lemászok és visszamegyek a -egyszerűség kedvéért nevezzük így- géppuskafészekbe. Itt legalább fedve vagyunk. Van bent 3 farönk így le is tudunk ülni. Letelepszünk és figyelünk. Én a jobb oldalon vagyok Grimmel. A másik oldalon Sakál és Híéna. A magaslesen meg valami új figura ül, ha jól emlékszem a neve Banshee. Hülye név nem mondom. De állítólag jó orvlövész. Kapott egy Dragunovot. Azzal figyeli a terepet. Amint ott ülünk elered az eső. De nem szemeregve, hanem azonnal mintha ömlene. Nekünk jó, de szegény Banshee meg ott kint ül a beázott magaslesen. Szegény. Hehehe. De legalább nem én baszom kint a rezet.

 

[Capt Axon]

Domotor: Markos & Nádas
De hogy ki javítsalak is: Ha bárkit is magatok közül le is tartóztatnak korrupció miatt, a fertőzés miatti karantén eljárás miatt akkor sem küldik vissza őket kijevbe! Magyarul: Mindenki itt marad a zónában! Ez a karantén eljárás lényege!

 

[domotor]

Javítva 4 szóval, odabiggyesztettem hogy ha vége a karanténnak. És talált.

 

[Ladynirvana]

Feljött egy pár dologról a szó, és talán már értem, miért szeretett volna Pripyat-ba menni, de oda akkor sem mehet. Mikor a családjáról jött fel a szó, szomorúan mondta, hogy nincs családja, ekkor rámosolyogtam és visszainvitáltam a faluba. Látszott rajta, hogy jól esett neki...Talán tartozhat valakihez, sejtelmem sincs. A romantikus perceket egy keserves hörgés szakította félbe. Egy kissé leamortizálódott zombi közeledett felénk, majd mikor elő akartam venni a fegyverem, szólt, hogy maradjak ki ebből. Egy lövés végzett vele, majd mikor a földre esett, a kezem az arcom elé kaptam egy pillanatra, nem láttam még ilyet. Sietve mondta, haladjunk vissza a faluba, többen is lehetnek. A visszaút csendben telt. Mikor visszaértünk a faluba, úgymond ő volt az idegenvezetőm, megmutatta a pincét, és a környéket. Odaküldött Wolf-hoz, hogy beszéljek vele, ő addig be akart menni az egyik házba gondolkozni. Viszont rábeszéltem, hogy jöjjön velem, nem akarok egyedül menni. Nem kellett sokáig győzködni.
-Üdv Wolf.-szólalt meg.
-Üdv.
-Ő lenne az a leányzó, akit megmentett Igor. Felelek érte.
-Rendben van. Mutasd meg neki a környéket, illetve egy részletes tájékoztatás sem ártana az anomáliákról, zombikról, vírusról.
-Folyamatban.
-Remélem lebeszélt róla,hogy Pripyat-ba menj, oda nem mehetsz! Zárt terület!-förmedt rá Wolf.
Amíg ők beszélgettek, én néztem a stalkereket, hogy kártyáztak. Közbe akart szólni, hogy már tőlem is megkapta a fejmosást, tudja. De nem mertem közbeszólni.
-Igen. Tudom. Már kaptam róla információkat.
-Helyes.
Ezután hozzám fordult:
-Miért jöttél a zónába, ki vagy?
-Tatjana Kornyekov vagyok, orvos. Úgy tudom, hogy több stalker is van itt a zónában, akit én kezeltem az elmegyógyintézetben. Ott dolgoztam. Egy férfi öngyilkos lett „miattam”, ugyanis nem utaltattam be a klinikára. Képek alapján elég nehéz megállapítani, hogy jogosult e a beutalásra.
-Jól van, elég lesz! Ne untasd.-szólt rám John.
-Jól mondja! Nem untatsz, viszont annyit hozzáfűznék, hogy csak a lényegre vagyok kíváncsi.
-Értem.
-Egyébként egy jó orvos jól jönne…Van még egy itt a faluban, de ő… hagyjuk, lényegtelen.-majd legyintett.
-Állok rendelkezésedre.
-Jól van, és most menjetek, van még egy kis dolgom.
Kisétáltunk a falu szélére, majd egy fa árnyékában egymás mellett ültünk, és beszélgettünk. Kissé félénk srác, de talán pont ez fogott meg benne. Erős, és határozott is tud lenni, ha kell. Kifejezetten jól esett, ahogy a zombitól védett meg. Rejtély még ez az este…

 

[ColdBlood]

Domotor szép munka...de túl sok lesz belőle, a vírus nem öl ilyen gyorsan! Meg te már kb. két hsz alatt elégeted a zóna népességének a felét. Nyugi...ha a vírus öl akkor az legyen kevés és drámai, ne tömeg mészárlás...
Egyébként mással nincs bajom.

 

[Pumpkin]

Lassan alkonyodik, ahogy ülünk egymás mellett. Meghitt pillanat, bár azt kérdezgetem magamtól egyfolytában, hogy mi történik... Nem tudom. A lány próbál közeledni, a gépkarabély az ölemben, folyamatosan távolodok a közeledésre. Egyszer csak megszólal:
-Még mindig nem tudom elhinni, hogy mit keres erre egy angol fiú. Me English is not good!
Elmosolyodok a próbálkozáson:
-Well, than we should still contiune in Russian.
-Mivel foglalkoztál otthon?
-Katona voltam, a Brit Királyi Haditengerészet tengerészgyalogosa voltam. Azon belül tankozó, később pedig felderítő.
-Hát kegyed?
-Csak egy orosz orvosnő vagyok. Ez minden...
-Fordult el kicsit szomorkásan, de a vállára tettem a bal kezemet.
-Semmi gond! Nem kell elmesélned, ha nem akarod.
Megsimogatta az arcom, majd próbált közeledni, de megint csörtetés hallatszik. Felkaptam az L85A1-est, arra szegeztem, a doktornőt pedig azonnal visszaparancsoltam a faluba. Várok, várok... Egy zombi alakja tűnik fel a bokorból, azonnal lelövöm, de jön még egy, majd kettő, végül több, mint hat. Berohanok a faluba, ahol már Farkasék csőre töltve várták őket. Odahátrálok a fal mellé Farkashoz egy fedezékbe.
-Hello Johnny! Vagy mi is az új neved...Ha segítesz a védekezésben, akkor a fegyveredet a saját költségemre javíttatom meg, mivel látom elég siralmasan fest.
7 zombit számláltak. Némelyik már tüzet nyitott.
-Várj, mielőtt mész!-előhúz egy gránátot.
-Ezt vidd. Csak precízen.
Kibiztosítom a gránátot, majd a házfal mögül kirohanva behajítom a zombik közé, bevetődök egy autó roncsa mögé, egy eregetett sorozat majdnem elkap, összehúzom magam. A detonációt vérfelhő és emberi testrészek zápora kíséri, azután a fedezék mögül kibújva a tántorgó társait is elküldöm a másvilágra. Azután észreveszem, hogy egy sztalkert az egyik házfal mellett már szétcincálni készülnek. Az üvölt torka szakadtából, de már hiába, mert elhalkul, mikor átharapják a nyakát. Odasietek, lelövöm róla az élőholtakat, de már meghalt. Szemei nyitva maradtak, leguggolok és lecsukom őket. Viszont a házból még egy zombi jön ki. Zavaros tekintetét rám szegezi, arca hólyagos, gennyes, látszik, hogy fertőzött. Hirtelen elvetem magamat és a pisztolyért nyúlok, az meg egyből harapni készül, de hirtelen megjelenik a lány, majd közvetlen közelről fejbe lövi. Rám esik a hulla, én pedig lerúgom magamról.
-Köszönöm!-bólintok, ő visszabólint.
-Lőjétek fejbe a földön fekvő zombikat!-kiabál a háttérből Farkas.
-A többiek pedig rakjanak nagy tüzet, elégetjük őket, amilyen gyorsan csak lehet. Nehogy a hadsereg rájöjjön.
Sietve kiveszem a tokjából a pisztolyomat, azután golyót repítek minden zombi fejébe, melynek még nem osztottak a földön. A lány meg csak savanyú képpel behúzódik az egyik házba. Segítek összeszedni a holtakat, az este elrontva...

 

[joeetm]

Nyugudtan eszem a sülthúst a srácokkal, mikor bejön Ászka, és már mondja is a magáét:
-Kellene gyorsan egy fuvar a kettes bázisra, a fiúk már a teherautón ülnek...
-És te nem tudsz teherautót vezetni?
-Na ne szórakozz már Chester!
-Nyugi vaaan.. két perc és ott vagyok, addig számoljátok meg magatokat mindenetek megvan e...
Ászka kisétál az ajtón, én pedig még gyors megeszem a kajámat, további jóétvagyat kívánok, majd jövök elfuvarozni ezt a sok lököttet... még enni sem hagyják az embert..
még mielőtt felszállnék, benézek hátra, mindenkinél stukker, nem is kicsik..
-Ti meg mire készültök a saját bázisunkon?
-Sikerült kinyitniuk a bunkerajtót, csak az ottaniak nem mernek bemenni, úgyhogy kell egy-két tökös legény..
-És elefántra mentek?
-ohh neem.. és még van itt egy spéci puska Faternak is..
-És ő hol van, ha van neki puska?
-A kapuban vesszük fel.
-Na jól van srácok, kapaszkodjatok!
Elrobogok a kapuig, ott egy jó erős fékezéssel megállok, majd kiszólok Faternak:
-Nah figyelj, mondom hogy mi helyzet. A Másodlagos bázison, feltárták a hátsó részt, csak éppen azok a nyámnyilák sz@r, mert kapásból 2 ormányos vagy mi a frász ugrott nekik. Aztán most ott ülnek a bejáratban és várnak a nagy fiúkra, gondolom sejted hogy mi a feladat.
- Hmmm jó kis csetepaténak ígérkezik.
- Az lesz, jah és hátul kapsz egy kis ajándékot, szigorúan csak az akcióra. Nah pattanj fel.
Fater felszállt, és beült beszélgetni a srácokhoz, én pedig beleléptem a gázba, és a szokásos tempóval lefuvaroztam őket a kettes bázisra. Épp hogy befordultam az udvarra, ezek már lövöldöztek.. jól kezdődik.. leugrálnak a srácok, majd az egyik megkérdi:
-Te nem jösz Chester?
-Neem, én most ebédeltem, sziesztázok kicsit.. ti csak öldököljetek nyugodtan..
a fiúk elindultak befele,addig odahívom az egyik őrt:
-Te hallod, miért nem akartatok ti oda lemenni?
-Én nem voltam lent, hanem kettő másik srác, de ahogy lementek 1 perc múlva már rohantak is ki, közben ordibálták hogy MINDENHOL SZÖRNYEEEK!!!
-Nagyon kemény lelkűek lehetnek.. és jött már fel valami?
-Két ormányos ugráló valami, azon kívül néha 1-2 üvöltés, hörgés hallatszik...
-És akkor miért kellett nekünk ide lejönni? (közben lentről lövések halaltszódnak)
-Mert ti vagytok a nehézfiúk.
-Hát ez korrekt..
-Nah ha már ilyen nyámnyilák vagytok, akkor irány vissza őrködni! a srác elsétál, és meg kiszállok nyújtózni egyet.... még megnézném hány óra, mikor a pda-m egy üzenetet jelez, megnyitom, közben gondolkodok.. mikor jött ez hoyg nem vettem észre? lehet hogy akkor mikor kajáltunk...

Figyelem! Új fenyegetést diagnosztizáltunk a zóna területén, kutatásaink alapján minden terület szennyezett. Minden jel arra utal hogy légi úton terjed, ezért a gázálarc viselése erősen ajánlott. Továbbá a vörös erdőtől északra lévő területeken zárt légző rendszerű ruha javasolt, a vírus abból az irányból érkezett, több kutató csoportot is szeretnénk ki küldeni de fegyveres védelemre van szükségünk, akik biztosítják hogy a mérések és a kutatók biztonságban vissza térjenek a Yantari laborba. Még nincs ellenszerünk a vírussal szemben! Az elkövetkező időkben mindenki legyen körül tekintőbb. Amíg nincs ellenszer addig a fertőzöttek halálra vannak ítélve!

De jól hangzik.. nade sebaj, inkább nyújtózok egyet.. kiszállok, közben elindulok a bunker bejárata fele, mikor Szeráf sétál oda hozzám..
-Szevasz Chester! hát te?
-Ezt énis kérdezhetném... tán itt táborozol?
-Jah, valakinek kordában kell tartani ezt a kisfiú bandát..és te?
-Én most hoztam le Faterékat, lementek kitakarítani a bunkert.
-Na ne bazd.Komoly?
-Ja miért?
-Azért csezdmeg, mert az tudtommal nem lesz olyan egyszerű... szerintem menni kellene utánuk, amíg egyben vannak...
-Na várj akkor hozom a spast is, addig fogd meg ezt... azzal a kezébe nyomom az rpd-t.
Előveszem a sörétest és a töltényövet az ülés alól, épp megyek vissza, mikor ketten kirohannak a bunkerből..
Szeráf már rohan is oda:
-Hol van Fater?!?
-Nemtudjuk, ottmaradt, mi is kifogytunk és kirohantunk.. lihegi el a 2 tag..
-TI ISTENVERTE KRETÉNEK!!!! kiabálja el magát Szeráf, majd azzal a lendülettel biztosítsa ki az rpd-t, és indul a bunkerba, de mint valami őrült, én meg rohanhatok utána, közben eszembejut, és próbálok utánakiabálni:
-Figyelj mert a tár nincs tele!!!
Már szinte nem is látom Szeráfot, csak az rpd hangját hallom, mire én is odaérek, azt látom hogy Szeráf az utolsó zombit püföli a puskatussal,körülötte vagy 25 zombitetem,legalábbis ami maradt belőlük, minden teljesen véres, Szeráf pajzsa is, de ő csak annyit mond:
-Adj egys tárat marhagyorsan!!
Odadobom neki a tárat, közben figyelek nehogy valami beugorjon ide, de itt nincs semmni, csak hörgés, Szeráf már fordul is arra...Megyünk a folyosón ahol már van világítás, fordulunk jobbra, itt megint vagy 5 zombi,kb 3 màsodperc alatt változnak véres húscafattà, utána balra, itt-ott egy-két hullamaradék, de hol van Fater? Befordulunk a következő folyosóra, na itt valaki vörösre festette a falat,mindenhol vér és testrészek, de még mindig van jópár zombi... ahogy Szeráf kapcsolt úgy kezdett el dübörögni az rpd, de ebbe a buliba már énis beszálltam, osztottam a sörétet mintha muszály lenne.Ezen a folyosón sikerült nullára redukálni a zombipopulációt, töltöm be a sörétest, mikor meglátom Father friss aa-12-esét a földön.. a hátamra kapom, majd szólok Szeráfnak:
Szerintem elidnult visszafele, és valamerre eltévedt.. ő csak ennyit reagál:
-Adj egy tárat. A csávó valami őrült tempóbam tölti be a fegyvert, ennyi idő alatt én az előző tárat sem szedem le... felrántja a fegyvert, és megindul visszafele, módszeresen benéz minden szobába,ha meglát egy zombit annak pedig sebészi pontossággal loccsantja szét a fejét.Befordul az egyik folyosóra, itt megint kiakad,de még a fegyver dübörgése alatt it tisztán hallom az üvöltését:
-DÖGÖLJETEK MEEEEG!!!!!!
Befordulok utána, de már megint csak annyit látok hogy az utolsó 10 zombi maradékát szaggatják az rpd lövedékek..
Szeráf eldobja az rpd-t, előkapja az oldaltáskából a Glock-ot, és főbelövi az utolsó zombit, majd odarohan a földön fekvő Faterhoz, és beszélni kezd hozzá:
-Fater! Azonnal el kell tűnnünk innen! Fel kell kelned, nincs több időőnk.. nem fejezi ve a mondatot Szeráf, csak elnémul, lassan feláll Fater mellől.. nem látom nagyon mi történik, csak egy villanás mintha Fater utánakapna, majd egy mondat:
-Rohadj meg Fater! azzal felemeli a pisztolyt, és főbelövi a barátját.. majdnem elejtem a fegyvert, mikor meglátom, megharapták a zombik, nem is egyszer.....
-A picsába... menjünk Szeráf, itt már nincs dolgunk... elindulunk felfele, szótlanul megyünk, a zombik eltűntek... még a hörgések sem halaltszódnak... egy perc alatt felérünk, a kinti őrség gyűrűben állt fel, várják a támadást, mindnél célra emelt fegyver... de csak minket látnak meg felérni.. odaszólok hozzájuk:
-Bocs fiúk, de hogyha kemények akartok lenni lent csináljátok ugyanígy... Szeráf nem néz sehova, csak nekitámaszkodik a teherautó platójának, és néz maga elé... néha felvillan egy mosoly az arcán, de aztán visszaül rá a komorság.... odasétálok hozzá:
-Figyelj... nem rajtad múlt..
-Nem is! Hanem azon a két búvalbaszott MARHÁN!!! és már rántaná elő a fegyverét, mikor elkapom
-Figyelj.. a főnök majd elintézi őket.. ha ő nem, akkor meg én.. menjünk inkább..

- Egy óra múlva a Főbázison -

- Ki a bánat engedélyezte hogy 5 ember menjen le egy ismeretlen helyre? Ahonnan már a nyitás utána dög vész támadt az emberekre.
- Higgadj le Szeráf! ordít Max.
- Higgadjak le! Megvesztél! Szét téplek helyben, most lőttem agyon a társam...közben a falnak taszította és fojtogatni kezdte...az egyik legjobb, ha nem a legjobb harcosunk veszett oda, mert valaki hülye volt.
Lukash állt fel az asztaltól és beszállt az ordítozásba.
- Senki nem adott olyan parancsot hogy 5-en menjenek le, a te barátod döntött úgy hogy lemegy a saját felelősségére.
- Mii van ? Szeráf elengedte Maxot, és rávágott Lukash asztalára aki elkapta a kezét, kicsavarta és ráhúzta az asztalra fölé hajolva folytatta.
- Ha nem higgadsz le te kis kaphatsz egy golyót a fejedbe. De ezt később lehet még bánnám, szóval ne adj rá okot.
- Lukash eltúlzod....
- Kuss! ordítja le Maxot is.
Szeráf szemében bosszú lángolt. Lukash elengedte, amint felkllt az asztalról megrázta, és még egy utolsó megvető pillantást vettet a másik két emberre aki bent volt az irodában. Dmitro, és Mihajlovics ők csak lehajtották a fejüket, nem bírtak szembe nézni Szeráf izzó tekintetével.

Nyílik az ajtó, Szeráf jön ki méregtől átitatva, odaszólok hozzá:
-Gyere, igyunk egyet a barátunk emlékére.. mást csinálni most úgyis meggodnolatlanság lenne... kis gondolkodás után megszólal:
-Lehet igazad van.... Menjünk.
Leballagunk a kantinba, odamegyek a pultoshoz..
-Figyelj haver adj már valami igazi piát, lehetőleg ne valami szutyok vodkát.
-Elémtesz egy üveg kauffman Special-t, majd átnyújtja...
-Remélem jó okotok van ilyet inni...
-A van rá okunk.. kösz tesó...
Odaülök Szeráf mellé, kitöltöm a kört, majd a következőt.... a harmadiknál elő vesz egy pikk ászt, majd lerakja az asztalra, egy mosoly megint átvillan az arcán.
-Jó volt. majd lehúzza a következő felest....

 

[domotor]

Már másnap változás állt be a helyzetbe. A főnök felhívott minket a táborba. Mind felmentünk, és leváltott minket egy csapat. Kiállt a tömeg elé és vigyázzba parancsolt minket.
-Jólvan hölgyeim. A felderítők arról számoltak be hogy 2 napja se hulla, se élő. Úgy néz ki hogy Sötét Völgy hivatalosan is tiszta! 99%-ban. De nem is én lennék ha nem kérdőjelezném meg a maradék 1%-ot. De 1% nem sok ugye. Mert tényleg nem. Ezért átcsoportosítunk. 4-es csapatokra osztjuk magukat és elküldjük más, a hadsereg irányítása alatt álló területre. Néhányuk persze marad, mert azt az 1%-ot bent kell tartani, de a többiek mennek. A papírok itt vannak a kezemben. Akkor:
Szása, Iván, Recski, és Párduc. Maguk mennek..........
Hiénára pillantok. Odasúgom:
-Szerinted hova oszt be minket ez a kőagy?
Felénk néz.
-Reaper, Híéna, Grim, Sakál. Maguknak különleges parancsuk van. Maguk visszamennek a kordoni helyőrségre, és majd onnan küldik magukat tovább. Megértették?
-Igen Uram.
-Lelépni!
-Igen Uram!
Összepakoltam és húztunk vissza a kordonba. Ott majd megkapjuk a feladatot. Remélem jobb helyre küldenek mint legutóbb.
3 óra múlva már a kordoni helyőrségnél ügyködtünk és vártuk a feladatokat. Aztán, kiosztottak minket egy hülye nevű helyre. Tantar vagy mi. Nem igaz, miért nem lehetne olyan egyszerű nevet adni ezeknek a helyeknek mint mondjuk Moszkva vagy Vlagyivosztok. Miért ilyen kacifántos a szektormegnevezése? Vagy simán Szektor 1, 2, 3, 4,.....stb. No, akkor elindultunk arra a helyre. Én, Grim, Sakál, Híéna. Az út eléggé zötyögős volt. Átmentünk a sokat emlegetett Kötelességi bázison is. Megkérdeztem Grimet:
-Te! Grim! Voltál már ebben a Tantarban vagy miben?
-Yantar te fasz! És nem.
-Mi van ott ami ilyen fontos lehet a góréknak?
-Kutatólabor. Ott van a tojásfejek bázisa. Nekik kell leadni a leleteket meg minden abnormális képződményt amit itt találunk mert megvizsgálják és megpróbálnak kihozni belőle valami hasznosat.
-Értem. És Yantar veszélyes hely?
-Csak pletykákat hallottam, ilyen kis közkatonákat mint mi nem küldenek be Yantarba. Alap esetben csak katonai stalkerek meg tudósok mehetnek be Yantarba.
-Zsír. Akkor mi kivételesek vagyunk?
-Ja. Mennyi töltényt hoztál?
-5 tárra való AK és 3 tár PMM. Miért?
-Akkor jó. Ha elfogy a cuccos akkor kérhetsz a tudósoktól. Állítólag van mindenük. Olyan fegyverek is amiket még nem láttál soha.
-Jó-jó. Persze.
Kinek néz ez a marha? Mindent elhiggyek? Titkos fegyverek? Jézusom. Meg biztosan nem olyan veszélyes ez a környék, máskülönben nem tennének ide tudósokat. Zöttyenünk egyet és megállunk. Leugrunk a platóról és megnézzük mi a szitu.
-Ájjjjjjjjj Mamma mia!-szólal meg Sakál.
-Há ez nem pite.-teszi hozzá Híéna.
Megnézem, mi a baj. A kocsi kereke valami miatt szétrobbant. Lerobbant róla a gumi, a tengely meg felszántotta 3 méteren az úttestet. Megnézem a gumit. Ez nekem nem tetszik. A gumi ami szétrobbant forró. Tűz forró. A vezető sofőr megszólal:
-Beszólok Rádión Yantarba. Onnan talán kiküldenek egy kis segítséget.
-De hol vagyunk?
Rápillantok a PDA-ra. Vad Vidék. Mi ez? Egy indiánfilm? Mi lesz a következő? Winnetou bocskora? MEgkérdezem Grimet.
-Grim! Milyen hely az a Vad vidék?
-Tessék?
-Milyen hely az a Vad Vidék?
-Nem mondod hogy ott vagyunk.
-Hát a PDA szerint ott.
-Atya úr isten.
-Mi az?
-Vad vidék a zóna veszélyességi listájának 3. fokán áll. Itt megtalálható az ismert mutánsok 89%-a.
-Ez mit takar?
-Vérszopók, Kimérák, Izlomok, Törpék, vadkanok, snorkok, husik, rágcsák, vak kutyák, PSZÍ kutyák, néhányan még Irányítót és Szellemet is látni véltek errefelé.
-Jézusom. El kell tűnnünk innen.
-Az melegen ajánlott. Szólok a sofőrnek.
Elmegy a sofőrért és alakzatba állunk. Mivel már esteledett nem időztünk el a kerékcserével ugyanis azt mondják este jönnek elő a dögök. Futva elindultunk Yantar felé. Mivel a sofőr tudta az utat ő ment elől. Megálltunk a végénél, egy alagút után.
-Ezaz. Mindjárt ott vagyunk. Már csak egyenesen tovább és ott vagyunk.
Futunk tovább, mikor 3 Stalkert pillantok meg a távolban.
-Uram figyeljen!
-Igen?
-Stalkerek!
Előre pillant. Nyel egy nagyot és parancsot ad:
-Meg ne közelítsék őket! Ne mozduljanak, hátha elmennek.
Ekkor egyik ránk mutat és ordít egyet.
-Vagy nem. Ezt kapd el Jódli király!
Kirántom a pisztolyomat és fejbe küldöm. Kifekszik. Jön a második, azt is. A harmadikat úgy lövöm meg hogy oldalvást fordulok, és a pisztolyt a hátam mögé rakom. Eldől az is.
-Problem?
Megint nyöszörgés. Megfordulok, amilyen ütemben lőttem le őket olyan ütemben kelnek fel. Hát én lelököm a vasat. Ez nem igaz.
-Mindet fejbelőttem!
-De mint látja nem segít. Figyelem! Folyamatos tűz!
Rájuk fordulnak és eleresztenek egy sorozatot. Ezek meg csak jönnek és jönnek és jönnek. Elkezdünk hátrálni. Jobban megnézem őket, elsőnek csak 3, majd 8, most meg már KB 15 jön felénk.
-Ezek túl sokan vannak!
-Né' má az atomfizikus! Csak osszad őket!
Betöltök és lövök. Nem sikerül egyet sem megölnöm. Túl erősek. Aztán kattan a fegyó, újratöltés. Ekkor veszem észre, hogy ezek bitang lassan jönnek. És egy nagy csoportban. Szólok a többieknek:
-Fiúk. Ha gyorsan futunk mellettük el tudnánk iszkolni!
-Jó terv. De ezek meg utánunk jönnek és ha a Yantari bázisra ekkora zombisereget elvezeünk akkor nemes egyszerűséggel agyonlőnek minket!
-Van valakinél Gránát?
-Grimnél és nálam.
-Rendben. Sakál, Grim, dobjatok be nekik fejenként egy gránátot. Háromra.
Előveszik, készülnek.
-1, 2, 3!
Kibiztosítják majd odadobják nekik. Hasra vágjuk magunkat. Robbanás. Hátrapillantunk, a zombik egyik része egészen a földön, másik része meg darabokban. De még a darabokra szakadt zombik is mozognak és nyögnek. Mi felkelünk és mielőtt magukhoz térnek elfutunk Yantar felé. A völgy pereménél(ahol a bázis van) lehasaluk és távcsővel körbepásztázzuk a terepet. A távcső különleges, érzékeli a mozgást. A sofőr kémlel csak én meg a közeli helyeket pásztázom. Majd felkel és megszólal:
-Rendben. Tiszta a terep. Mehetünk. Szólj a többieknek.
-Igenis!
Odarohanok a többiekhez és mondom:
-Mehetünk! Gyertek! Gyorsan-gyorsan!
Odaszaladunk a sofőrhöz, ő meg lassan elindul előre. Átmenetelünk egy láposon, majd kilyukadunk egy udvar szerűségen. A sofőr bekopog a bejárati ajtón. Egy kis képernyőről egy idős, szemüveges forma néz ki ránk.
-Áh! Maguk azok! Helyes! Jó látni önöket! Kérem, fáradjanak előbb a sterilizáló kamrába és utána lépjenek be.
Hát elmentünk sterilizálni magunkat majd bementünk. Bent, lepakoltunk a körletünkben majd elmentünk egy fertőtlenítő fürdőt venni. Mikor készen voltunk az egyenruhánkat leraktuk a szobánkban, és csak egy trikó meg egy nadrág volt rajtunk. Meleg volt bent, ezért nem vettük föl az egyenruhát. Majd, behívtak minket egy szobába. Meglepetésemre, nm csak tudósok, de katonák is voltak ott. Eligazítást tartottak.

 

[Ladynirvana]

Férfi karakter folytatása :

Némi vodka társaságában letelepedtem, és elkezdtem inni. A torkom ismét nagyon kapar, és talán lázas is vagyok. Wolf már munkát sem kap, így egyetlen értelmes dolgoknak az ivást tartom jelenleg. Egy cetlit talátam a földön, ráírva, hogy: "Ne keress...nem az vagyok akinek gondolsz...Pripyat-ba megyek... UI: Kössz a vodkát". Háth, ez nagyon jó, az egyetlen barátomnak nevezett személy is elmegy. Bár előbb utóbb úgy is visszajön, az zárt terület. Utána mehetnék, de nem sok értelmét látom, majd úgy is rájön. Telik az idő, a vodka egyre jobban fogy. Ledőltem a földre, onnan már nem tudtam felkelni. Hatott az alkohol. Már elaludtam, mikor arra keltem, hogy a nő akit megmentettem ébreszget. Először flegma módon elküldtem, semmi köze sincs az életemhez. Ivan "Kozák" Bohun után érdeklődött, nem tudom miért olyan sürgős őt megtalálnia. Mikor a beszélgetés már lassan ordításba folyt át, egy mondat mondatot, amin elgondolkoztam: "Amíg élünk nem szabad feladni, pláne nem nekünk, orvosnak, kitartunk és harcolunk." Ez volt az, amit még fénykoromban mondtam mindig, egyik kedves orvos barátnőmnek, Tatjana Kornyekovnak. Mikor ezt kimondta kissé lehűltem, majd visszakérdeztem, hogy ő e. Nem akartam elhinni, hogy itt van. Mikor én ide készültem, rettentő módon ellenezte az ötletem, így nem kicsit lepett meg, hogy most itt találkozunk. Hívott, hogy keressük meg Ivant, de nem tudtam vele tartani. Mondtam, hogy egyedül kell mennie, hozza vissza, én fáradt és lázas vagyok ehhez. Lelkesen elindult, viszont nem tudtam megvárni őket, akármennyire is szerettem volna vele beszélni, elbóbiskoltam. Egy idegen helyen találtam magam hirtelen, pontosan nem rémlik, de valahol a katonaság környékén jártam, kerestem valamit, mikor 2 katonával találkoztam, akit azonnal le tudtam lőni. Nem kicsit lepődtem meg, mikor 2 fejlövés után összeestek és meghaltak. Átkutattam, majd elvettem a fegyverüket. Elvileg ez lehetetlen lenne, nekem mégis sikerült. Meg is találtam, amiért mentem, egy viszonylag értékes kővirág nevű relikviát találtam. Itt a zónában még sosem voltam ennyire izgatott, és boldog, rögtön Szidrovicshoz vettem az irányt.
-Üdv. Mi kellene?
-Üdv, mennyit adsz ezért a kővirágért?
-Te találtál ilyet?
-Igen.-mondtam büszkén.
-És hol?
-A katonaság környékén.
-Hoool? És a katonák?
-Áh, ne izgulj, lelőttem őket.
-Azért lehetőleg kerüld el. Tessék, itt van érte 2000 rubel.
Megköszöntem, majd otthagytam. Tudtam is, hogy mire fogom költeni, van terv bőven. Először is...
Keverves ordításra, vonyításra keltem. Fájdalmasan, hurutosan köhögök. A szívem eléggé ver, nem éppen a legjobb így felébredni. Szóval álmodtam...gondolhattam volna, hogy nem ilyen egyszerű megölni a katonaság embereit. 7 zombi támadta meg a falut, akit könnyedén megölnek, Tatjana pedig berohan az egyik házba. A lázam még mindig nem csökkent, kellene egy vizes ruha. Felállok, viszont mégsem ruháért, hanem a katonaság felé veszem az irányt, miután összeszedtem a cuccaimat. Ez az álom nem hagy nyugodni. Mindenek van oka, hiszem hogyha nem is relikviát, de valamit találok ott. Az nyilvánvaló, hogy nem tudok olyan könnyen végezni a katonákkal, de azért megbizonyosodtam róla, hogy töltve van a fegyverem. Terveim, vágyaim nincsenek. Csak megyek, lesz ami lesz. Már nagyon közel járok, de földön nincs semmi, csak faág... faág, faág, és faág... Áhh, hogy is hihettem, egy nyomorult álomnak, visszafordulok. Nem vagyok normális! Az énem most két felé szakadt. Egyik azt mondja, hogy azonnal fordul vissza, meghalsz! A másik pedig azt, hogy csak még egy kicsit menj, nem vagy veszélyben. Mennék is, és nem is. Gondolom azért nem szúrtak ki rögtön, mert terepszínű ruhában voltam. Mikor azonban megmozdultam, egy lővés érte a lábamat. Felgyorsult minden, a földre estem, majd odakaptam. Már nem fáj, csak mikor behatolt, viszont meglehetősen vérzek. Egyetlen esélyem van, ha visszajutok a faluba. Kúszni odáig lehetetlen. Megpróbáltam felállni, viszont mikor felültem ismét meglőttek. Most a mellkasomat találták el. A sorsom megpecsételődött. Visszaestem a földre, majd lecsukódott a szemem. Még egy kis ideig feküdtem, tehetetlen voltam, segítség pedig nincs. Többet onnan nem keltem fel. Elvéreztem.

 

[Blackacehun]

Sötét éjszaka, szakadó eső. Egy jelzések nélküli fekete harci helikopter tart Yantar felé, egyetlen utassal. Az utas egyenesen a Kistim térségből. közép szibériából érkezik, Cseljabinszkből. Mikor a laborhoz érnek, a landolási területen néhány zombi kószál, a pilóta a fedélzeti gépágyúval gyors takarítást végez, leszállnak, az utas kiszáll, eltávoldik a géptől, ami felemelkedik és tovaszáll. Az utas feltűnően kevés holmival érkezett, egy fekete, távcsöves TRs 301-es van nála, két .45-ös automata pisztoly a két combján, és egy nem túl nagy hátizsák. A ruhája egy megerősített SEVA ruha, éjjellátóval felszerelve, jobb vállára egy Pikk ász, bal vállára pedig a Radiocative és a Biohazard jel van felvarrva. Egyenesen a bunker bejáratához sétál, majd gondolkodás nélkül belép az ajtón. Benn a laborban Sakharov professzor fogadja az idegent, és a keresztnevén szólítja, mint ahogy a megszólított is a professzort:
-Szervusz Jurij, régen találkoztunk.
-Szervusz Igor, valóban régen, de mikor is? Bhopal-ban a balesetkor?
-Így van, Bhopalban... Mi hír azóta Veled?
-Beálltam a Bioapparat-hoz, víruskutatónak, majd egy hirtelen ötlettől fogva váltottam, és sugárbiológiával kezdtem foglalkozni, most is épp Cseljabinszk-ből jövök.
-Még mindig mint Omon?
-Már rég nem, volt egy baleset, Irina és Olga sajnos nem élte túl, én pedig a jobb lábamra örökre sánta maradtam, így átraktak a kutatási részleghez, és most mindezek miatt vagyok én itt.
-Sajnálom a feleséged és a lányod...
-Köszönöm...
-De gondolom nem egy baráti látogatás miatt érkeztél az éjszaka közepén ennyi utazás után...
-Valóban nem, Kijevből küldtek, van egy vírusotok, igaz?
-Így van és nem tudjuk, hogy mi az, csak annyit, hogy gyors és halálos, de van belőle izolált, liofilizált mintánk, vizsgálati célra, de nem juthat ki a laborból. Szerintem vacsorázz meg, aludj egyet, és holnap megnézed a vírust magát...
-A vacsoraameghívást elfogadom, de aludni nem fogok, sok dolgom van még...
-Ne vitatkozz velem állandóan, itt én vagyok itthon, az lesz amit én mondok... Majd Cseljabinszkban vitatkozhatsz velem...
-Rendben, akkor mutasd a szobám, ahová lepakolhatok, és utána gyerünk enni
-Rendben...
Másnap reggel nekilátok a vírusminta vizsgálatának... Te jó ég, ez a Kheopsz vírus egy mutánsa, de ilyen jellű mutációt eddig csak egyszer láttam, amikor VX-5 ideggázzal telített környezetben tenyésztettünk egy vírust, létrejött ugyan a mutáció, de a gáztelített környezet megszüntetése után a vírus azonnal elpusztult... Azonnal szólok Igornak, és jelentjük a problémát Kijevnek, ahol rövid tanácskozás után az az utasítás érkezik, hogy derítsük fel a fertőzés forrását... Kell még néhány keményfejű srác a bulihoz, Igor szerint veszélyes a környék... Annyit kért Kijevtől, hogy adjanak két napot, és egy tucat védőruhát az akcióhoz, Ő addig összeszedi az embereket. Katonákat nem akarok vinni, nekik ígyis rengeteg bajuk van, de a stalkerek közt vannak keményfejűek, majd keresünk onnan... Pénzért és felszerelésért úgyis jönnek, szerintem 5 ember elég lesz... Most jön az idegörlő várakozás...

 

[Capt Axon]

A mai egy forgalmas nap. A megfigyelő szobában tartózkodtam a csapatommal, amikor hirtelen betoppantak az új vendégek.
Először egy csapat katona érkezett. Fura, mert nem kértem erősítést. De mindegy. Ilyenkor még az is jól jön.
Aztán az esti órákban egy fura fickó érkezett, fekete helikopterrel. Nem tudni ki ez, csak Sakharov professzor beszélgetései alapján tudunk tippelni. De én azt mondanám, hogy ez valamiféle tudós.
Az igazán fura viszont csak az, hogy egy igazán menő fegyverrel és nem szokványos tudományos göncben érkezett.
Na de mindegy. Másnap a fiúkkal a megfigyelő szobában kémleltük szokás szerint a terepet, támadó zombik, vagy egyéb dög után, addig amíg a tudósok végre nem szólnak, hogy mikor indulnak újabb expedícióra.
Aztán hamarosan belép az új katonai csapat. 5 ember. Mind sorba áll a előttünk és vigyázzba áll.
- Pihenj! - Mondtam fel nem nézve a monitorról. Majd lassan rájuk tekintettem. - Gyalog jöttek?
A katonák egy darabig zavartan bámultak egymásra, végül elszántan adott választ az egyikük.
- ööö...Igen uram. Gyalog jöttünk.
Furcsállva néztem rájuk és nem bírtam megállni, hogy rájuk ne kérdezzek:
- Hol van a teherautójuk?
Kissé rémülten bámultak rám, majd a sofőr válaszolt.
- Uram, jelentjük ott kellett hagynunk a vad vidéken!
- A vad vidéken?
- Igen uram!
Kissé elmosolyodtunk a fiúkkal ezen, aztán már szinte röhögve kérdeztem:
- És arra nem gondoltak, hogy az agropromi intézet felől is közelíthettek volna? Ott egy katonai bázis is van.
- Hát....Öhm....Nem uram.
Elröhögtem egy kicsit ezen, aztán viccet félretéve azt mondtam:
- Na jó! Nem baj! Majd kiküldetek egy mechanikai egységet oda. Addig is.......Menjenek ha még nem voltak fertőtlenítve, akkor tegyék meg, aztán.....Nos..Ha kevés a lőszerük, menjenek a raktárhoz. ott még kérhetnek.
- Igen uram! Válaszolták kórusban.
- Nos! A maguk feladata a bunker őrzése lesz. Senki se be, se ki engedély nélkül! És ha bárkit megpillantanak aki nem tudós, vagy katona, arra felszólítás nélkül tüzet nyitnak! Világos?
- Igen uram! Hangzott ismét a válasz.
- Aztán...Ha bárki engedély nélkül akarja elhagyni a bunkert, azt szépen vissza tessékelik! Senki sem hagyja el a bunkert az engedélyem nélkül, mert most igazán vigyáznunk kell! Az őrnagy engem is megnyúzna egy újabb tudós elvesztéséért. Érthető?
- Igenis! Ezúttal már csak az egyikük válaszolt, valószínűleg a csapat parancsnok.
- Jól van! Most menjenek! Keressenek maguknak helyet! Aki éhes, az megtalálja az ebédlőt is, csak keressen kitartóan! 3 óra múlva őrszolgálat. Leléphetnek! Mondtam majd vissza fordultam a saját teendőmhöz.

 

[ColdBlood]

Blackecehun: Először is Yantarban,ha olvastál volna akkor tudnád hogy, most kicsit kaotikus állapotok uralkodnak tekintve hogy jó néhány katona tanyázik ott, Axon és csapata, nomeg Domotor és csapata.
Aztán, lassú lefolyású, viszont annál halálosabb. Ez is az idegrendszert támadja csak ez ilyen végelgyengülés típusban dolgozik. A halál pillanatában szinte leolvad az agy, szemen orron fülön szájon folyik vér, és a vírus bevégezte. A minta esetleg a hullákból származhat, egyenlőre amit tudunk a vírusról hogy légi úton terjed, és hogy észak felé növekszik a fertőzöttségi szint. Ott már zárt légzőrendszerű ruha erősen ajánlott. Nagy dózisban gyorsabban öl, gyorsabban jelentkeznek a tünetek is. A forráshoz közel már olyasmi a hatás minta V-sorozatú ideggázok, nincs menekvés.
Azért lassú a vírus hogy ha esetleg játékosok is megfertőződnek akkor még legyen esélyük. Ellenszer még nincs, csak a vírus forrásánál vannak ellenszer minták. Egyenlőre ezek megszerzése az elsődleges cél. Ebbe a buliba beszállhat bárki, frakciók katonaságnak ugye kötelező, de akár stalkerek is megpróbálhatják.
Majd lesz egy új karakter aki segítséget nyújtani katonáknak eben az ügyben, még nincs eldöntve kié lesz a szerep. Volt rá egy pályázat, ahol Axon megadta a tulajdonságait, és egy keret történetet kell írni aztán Axon dönt hogy kié lesz a karakter. Mivel első körben a te a karaktered is ilyen beállítottságú első olvasásra ezért, ha gondolod érdeklődj Axonnál.
Ha maradsz ennél a karakterednél nekem az is jó, bár elég erős fel szereléssel jöttél kezdésnek....