Capt Axon
New Member
Sokáig tanakodtunk, hogy mit tehetnénk ez üggyel kapcsolatban. Aggasztó volt a külső biztonsági kamerák felvétele, miszerint a zombik szabályszerűen ellepik a bunker oldalait. Minden oldalról.
Aztán sikerült találnunk egy kamerát, amin végre láthattuk a problémát, ami a vészt okozta.
Pár nyavalyás zombi megtalálta a bunker egyik leggyengébb pontját a szellőztető rácsot, ami a generátor hűtésére van.
Széttépték a rácsot és körülötte a vékony fém paneleket. Minden áron beakarnak jutni a bunkerbe.
A generátort is láttuk, ami alaposan meg volt rongálva. Valószínűleg amikor a zombik a szellőző rácsot tépkedték, addig kárt tettek a generátorban is.
Az igazi veszélyt azonban nem a zombik jelentették. Hanem a generátor működésképtelensége.
Ha sokáig inaktív marad, akkor leállnak a bunker légtisztító berendezései, amik megszűrik a külvilági levegőt, mint egy hatalmas gázmaszk.
És ha ez bekövetkezik, akkor hamarosan abba marad az állandó szűrés, így csak a puszta, fertőző, kinti levegő fog csak beáramlani és így hamarosan mind megfertőződünk ha nem viselünk maszkot.
Nincs más megoldás, valakinek ki kell menni hogy megjavítsa a generátort. Addig is az automata szűrők a tartalék akkumulátoron futnak. De abból hamarosan ki fogy a szufla.
Így hát döntenünk kellett. Ki lesz eléggé elvetemült, hogy kimerészkedjen a bunkeren kívülre és a zombik hadán átverekedve magát, megjavítsa a generátort?
Valakinek önként kellett vállalkoznia.
- Kosztyán? Kérdeztem felé.
- Lehetetlen! Én tudós vagyok. Nem gépész. Azonkívül én a bunker biztonsági kérdéseiben vagyok döntő.
- Akkor hogy van az hogy erre a biztonsági problémára nincs megoldása?! Kérdeztem.
- Én....Nem...Csak... Hebegett össze vissza, de aztán Gronyev szólt közbe.
- Uraim! Nem tehetnénk félre most az egyszer a kölcsönös utálatunkat? Most krízis helyzet van, amit meg kell oldanunk mindenképp!
Aztán ismét csend támadt és mindenki a fejét törte.
Tulajdonképpen egészen furcsa volt így egy nagy csapatban dolgozni, a tudósokkal és azzal az emberrel akinek köszönhettem a sok bajt az itt töltött időm alatt.
A csendet most az egyik katonám törte meg:
- Tulajdonképpen hogy lehet az, hogy maguk tudósok itt a "Húú de nagy eszűek!" és nem tudják megcsinálni azt az átkozott generátort?!
- Mi a zónát tanulmányozzuk! Magas fokú diplomával végeztünk, de nem vagyunk ezermesterek, hogy mindenhez ért....
- Vologya! Kérlek! Elég! Szóltam oda a társamnak nyugodtan.
És folytattuk a gondolkodást.
Aztán úgy 3 perc elteltével Gronyev felszólalt:
- Na jó! Elég! Majd én megyek!
Mindannyian ránéztünk.
- Nem most kell hősködni Gronyev! Szóltam rá kissé idegesen.
- Idefigyelj! Az embereid betojtak, te egy árva szót se szóltál, Klarissa elég bátor lenne ahhoz hogy kimenjen, de gondolom mindenki egyetért abban velem, hogy nem mehet. A tudósok meg egyszerűen alkalmatlanok az ilyen munkára! Egyéb ötlet?!
Erre az embereim felhorkantak:
- Hé! Kit nevezel te gyávának seggfej?!
- Fiúk! Elég! Igaza van! Ezt én is tanúsítom! Mondtam ingerülten.
- Hé!....
- Semmi hé! Kuss legyen!
Aztán Gronyev felé fordultam lassan és rákérdeztem:
- Oké nagymenő! Van terved is?!
Szúrósan tekintett rám, majd egyszerűen felelte:
- Nincs! Csak egyszerűen kimegyek, lelövöm a zombikat, aztán megnézem mit tehetek.
És azzal felkapta a puskáját az asztalról és elindult kifelé.
A nő meg utána aggódóan.
Én részemről csak megvetően bámultam, aztán azt gondoltam magamban:
- Idióta hőspalánta!
Majd vissza tekintettem a kamera képernyőjére, ami még mindig a generátort mutatta. Aztán ahogy megpillantottam egy apró részletet rajta, megakadt a szemem és felkiáltottam:
- Hé! Ez nem egy TDDM-120?
Kosztyán a kávés bögréjével a kezében egyszerűen, flegmán válaszolt:
- De. De mi olyan hű de érdekfeszítő ezen?
- Áááá Semmi! Csak 3 évig bajlódtam ilyeneken, Novgorodban! Aztán felkaptam én is a puskám és rohantam Gronyev után.
A főbejárat közelében értem utol, ahol ő már épp húzta magára az egyik tudományos göncöt, a nő meg folyamatosan győzködte, hogy ne menjen ki.
- Nem mehetsz ki csak úgy! A zombik jelentősen többen vannak. Ráadásul még a vírus is tombol.
- De valakinek meg kell csinálnia ezt! A hadnagy semmit sem tesz csak mereszti a seggét az embereivel egyetemben! Téged nem engedlek ki, a tudós barátaid meg.....Hogy is mondjam.....Túlságosan töketlenek hozzá.
- Lehet. Én azt is elhiszem hogy elég bátor vagy hozzá. De nem szabad kimenned!
- Nem érdekel! Már döntöttem!
- De ez öngyilkosság!
- Megeshet! De senki sem él örökké, vagy nem?
- Jó! Csinálj amit akarsz! Nem győzködlek többé! És ne hidd hogy akár egyetlen könnycseppet is ejteni fogok érted!
- Nem is kell! Figyelj! Nem lesz baj! Nem kívánok még egy ideig meghalni. És nincs is tervben hogy most meghaljak.
Aztán jött volna az érzelmes, nyálas, szirupos rész a turbékoló párocska között, de mint eddig életemben, igazi pillanatgyilkosként léptem közbe.
- Tudod mit? Tényleg nem kell meghalnod! - Csaptam rá Gronyev vállára poénkodva. - Maradj csak itt bátran a kis barátnőddel, én meg megyek megjavítom a generátort! Mondtam gúnyolódva, azzal már csatoltam is fel a maszkot az arcomra.
- Nocsak! Hát te meg mit keresel itt? Nem arról volt szó, hogy te ki nem teszed a lábad? Vágott vissza.
- Ha észrevetted volna, semmi ilyenről nem volt szó. Csupán megvártam míg valaki el nem kezd hősködni.
- És miért? talán inkább te akarsz hősködni?
- Nem! Én csupán meg akartam nézni, hogy hogy tépik szét a szuper hősünket a zombik! Rég nem mulattam, a TV meg elromlott a helyőrségen. Mondtam mosolyogva.
Aztán a nőre pillantott, aki sértődötten bámult Gronyevre, majd lassan, karba tett kézzel elvonult.
Majd vissza fordult felém:
- Hagyjuk a rizsát! Mit akarsz?
- Mit? Mégis mit? Segítek.
- Ó! Talán ennyire aggódsz értem? Kérdezett viccelődve.
- Nem! Csupán nem akarom hogy kitörd a nyakad! Megígértem az őrnagynak, hogy egy darabban viszlek vissza, nem darabokban.
- Igazán rendes!
- Ó! Fogd be!
Aztán ő is felcsatolta a maszkot és már indult is volna kifelé az ajtón, amikor megragadtam vállánál és vissza húztam.
- Megállj! Mégis hová mész?
- Ilyen hülye kérdést! Szerinted?
Aztán odaléptem az ajtó melletti videó beszélőkéhez és bekapcsoltam a képernyőt a hangszóróval együtt.
A képernyőn egy oszló zombi fejet lehetett megpillantani, ahogy hörögve, nyáladzva csapkodja a bunker ajtaját.
- VÁÁGGHH! AGGHHHEEEE! Hangzott a hangszóróból.
Odahajoltam a beszélőkéhez, majd bekapcsoltam a mikrofont és beleszóltam:
- Ki kopog?
- AAARRRGGGHH! VÁÁÁÁGHHH! Jött a válasz.
- Értem kedves AAGGGHH VÁÁGGHHH, de engedély nélkül nem léphet be! Bocsi! Aztán kikapcsoltam a mikrofont.
- Na? Még mindig kiakarsz menni? Kérdeztem a falnak támaszkodva.
- Meggyőztél! Mondta kissé meglepetten.
- De akkor hogy jussunk ki?
- (sóhaj) Csak gyere utánam! Majd vissza felé indultam a biztonsági szobába.
A szobába belépve, megpillantottuk a csapatot. Az én embereim, Kosztyán, a dokinő, és új vendégként Szakharov professzor is csatlakozott a kis vita egyesülethez.
A szobába lépve hangosan felkiáltottam:
- Oké! Tudja valaki hogy hol van ennek a létesítménynek a teljes tervrajza vagy sem?
Mindenki hülyén bámult rám, szerintem nem értették mit akarok. Ezért megismételtem a magam módján:
- Oké! Akkor most elmondom lassabban, hogy a lassú felfogásúak is megértsék amit mondok!
Van! Valaki! Aki! Tudja! Hogy! Hol! Vannak! A! Tervrajzok?!
Aztán Kosztyán végre megszólalt:
- Először is értettük! Csak nem tudjuk, hogy hogyan jönnek a tervrajzok most ide. Válaszolt ingerülten.
- Áh! Hála istennek! Már azt hittem hogy a hatalmas pániktól teljesen elvesztették az eszüket és elfelejtették a nyelvet!
Nos!...Akkor megkaphatnám végre a terveket?!
A kérésemet végül a teremben tartózkodó egyetlen értelmes embernek mondható személy teljesítette. Szakharov professzor.
Odament a falon található kódzáras széfhez és elővett egy henger alakú bőrtokot belőle, amit már vastagon beborított a por. Majd odaadta nekem.
- Régóta itt vannak már a tervek. Minden mobil tudományos bunker kap egy példányt belőle, hogy karbantartás vagy újjáépítés esetén fel tudják használni.
- Remek! Hadd látom! Mondtam, azzal az asztalra terítettem a terveket és mélyen böngészni kezdtem.
A többiek mind körbe álltak és szintén nézni kezdték a terveket.
- Mit keresel? Kérdezte Gronyev.
- Figyelj és tanulj ifjú Padawan! Nem mindig az orrod után kell csak menni.
Aztán addig keresgéltem, amíg meg nem találtam azt ami kellett.
- ÁHHÁ! Kiáltottam fel, majd a tervrajzokra böktem.
- Mi ez? Kérdezett az egyik társam.
- Egy szervízfeljáró. Egészen a bunker tetejéig vezet fel, a helikopter leszállóig.
- Nahát! Erről nem is tudtunk! Kiáltott fel a nő is meglepetten.
- Professzor? Működőképes e még ez a feljáró, vagy sem?
- Nem tudom! Évek óta nem kellett használnunk. Lehet hogy azóta nem is járható.
- Értem! De azért én még teszek egy próbát vele! Gronyev! Velem tart?
- Persze! Válaszolta.
- De pontosan hol is van? Kérdezett Kosztyán.
- Hmm!....Én úgy tippelem, hogy...... Azzal elindultam a labor felé.
- Valahol itt! Mutattam rá a plafonra a laborban.
- De kérem! Nincs itt semmi keresnivalójuk! Szólt oda nekünk egy zöld szkafanderes fickó.
- Nyugalom Kruglov professzor! Az urak keresnek valamit.
- De a laborban? Kérem itt kutatási anyagok vannak!
- Nyugi doki! Csak keresünk valamit és megyünk is! Válaszoltam, aztán kopogtatni kezdtem a plafon fémlapjait.
Addig kopogtam, amíg nem hallottam üreges kopogást. Ezt a labor szoba egyik sarkában hallottam.
Az egyik asztal fölött.
- Bingó! Kiáltottam fel.
- Oké! Hogyan tovább? Kérdezett Gronyev.
- Egyszerű! Csak lebontjuk a fémlapot és át a lyukon!
- "És át a lyukon!" Na persze! És ha nem az lesz ott amit várt? Pesszimistáskodott Kosztyán.
- Óó! Maga olyan negatív alkat Kosztyán! Gúnyolódtam vele.
- Na akkor! Hajrá! Aztán felemeltem egy nehéz tárgyat és jó erősen csapkodni kezdtem vele a plafont.
Úgy újabb 3 perc múlva, már fáradtam kifelé és abbahagytam. Semmit sem értem el vele, csak azt hogy sikeresen behorpasztottam a lemezt és csak növeltem Kruglov professzor elégedetlenségét.
- Huh! Mi a rossebből van ez? Kérdeztem fáradtan.
- Állj félre! Majd én! Szólt Gronyev, majd felemelte a puskáját és a plafon felé irányította.
Egy teljes tárral később, szépen átlyuggatta.
- Parancsolj! Most próbáld! Szólt felém.
- Oké. Aztán ismét megcsapkodtam párszor és lassan sikerült kirepeszteni. Utána már csak a széleit kellett leverni oldalra, hogy egy nagyjából embernek megfelelő lyukat kapjunk.
- Kész! Na! Lássuk hogy igazam volt e!
Aztán elővettünk egy zseblámpát és felfelé világítottunk.
- Hát.....Igazam volt, vagy igazam volt? Kérdeztem elégedetten. Ugyanis beigazolódott a tervem, a létra a bunker tető ajtajához tényleg ott volt.
- Na jó! ez tényleg jó ötlet volt. Akkor gyerünk! Szólt Gronyev, majd elindultunk.
Én mentem előre, majd utánam Gronyev. Amikor elértük a tetőt, akkor megálltunk. Aztán neki feszültem hogy kinyissam az ajtót.
- Öhm!.........Öhm!.......Asszem...Ez beragadt! Mondtam.
- Hogy? Nem már!
- De bizony hogy beragadt!
- Ajh!
- Várj! Megpróbálom kifeszíteni! Azzal nekitámaszkodtam vállal és tolni kezdtem felfelé. Majd utána párszor erőből megkopogtattam a vállammal, hátha megadja magát a rozsdás öreg ajtó.
- Ez nem megy! Valahogy máshogy kell megpróbálnunk! Mondtam.
- Ugyan már! Csak próbáld erősebben! Mondta Gronyev, majd megragadta a derékövemet és párszor elkezdett felfelé lökdösni, amitől jól bevertem a fejemet az ajtóba. Elég hangosan kongott is tőle, majd végül tényleg megadta magát és kinyílt.
- Nahát hadnagy! Nemcsak okos, de roppant kemény feje is van! Mondta Gronyev röhögve.
Aztán kinyitottuk az ajtót, mire az automatikus szűrők azonnal beindultak és szívták a beáramló kinti levegő magukba.
Gyorsan felmásztunk és aztán lezártuk az ajtót. Kissé kótyagosan, sajgó fejjel dülöngéltem jobbra, balra, aztán már nagyjából kitisztult a homályos látásom és a fejemhez kaptam.
- Ajj! A fejem! Jajdultam fel fájdalmamban.
- Ezt direkt csinálta?! Kérdeztem Gronyev felé ingerülten.
- Be vállt! Nem?
- Még egy ilyen, és itt helyben agyonlövöm! Mutogattam rá.
Aztán elindultunk a bunker széle felé. Odalent, tömegével voltak a zombik és mindegyik a falat kaparta, csakhogy feljusson hozzánk.
Körbe néztük a bunker minden oldalát és kerestük a generátor felőli oldalt. Aztán végre megtaláltuk. De sajnos olyan volt, mint a bunker többi oldala. Zombiktól hemzsegett.
- Megvan! De itt is nyüzsögnek.
- Nem gond! Megoldjuk! Válaszolt Gronyev, majd leugrott a bunker oldaláról és a zombifal háta mögé kerülve levágott egy bukfencet a földön, majd talpra állt és megfordult.
- HÉ MOCSADÉKOK! KI AKAR EGY FALÁST BELŐLEM?! Ordította és lassan az összes zombi felfigyelt rá és elindult felé.
Aztán ő eleresztett egy 3 golyót a puskájából és el kezdett szaladni a zombi had elől.
Még utoljára utánam ordított:
- Addig javítsd ki a generátort!
De én csak intettem neki, közben már rég a generátort szereltem.
Erősen gondolkoztam, mert már régen nem volt ilyennel dolgom, aztán lassacskán kezdtek beugrani az emlékképek.
- Oké! Ezt ide....Ezt meg ide.....Ezt majdnem kifelejtettem.....Hogy is volt? Melyiket kell elvágni? Kéket? Pirosat?...Jaa! Ez nem bomba! Akkor hogy is volt?.....Kék a nulla, piros a feszültség, akkor a sárga meg mi a rosseb?
Gondolkoztam egy ideig, de aztán a rádióból megszólalt Kosztyán irritáló hangja:
- Gyerünk már hadnagy! Nem érünk rá! Csökken az energia! Már az összes energiát a szűrőkre kellett fordítani!
Én csak egy jól irányzott középső ujjat mutattam a kamerának, ami rám nézett.
- Nagyon vicces hadnagy! Hallatszott a sértődött megjegyzés.
- Nézze! Én sem vagyok gépész! Tehát fogja be a száját és figyelje tovább a monitort és nézze végig hogyan mentem meg az irháját! Szóltam vissza ingerülten.
Aztán tovább folytattam a szerelést.
Átnéztem az egészet, de a generátornak semmi baja nem volt. Csak leállt, ahogy nem termelt tovább energiát.
A gondot a széttépázott vezetékek okozták. Csak új vezeték kiegészítéseket kellett odaforrasztanom a megfelelő helyre aztán lassan be kellett vonnom a vezetékeket. Mázli hogy milyen sokra képes a szigetelő szalag!
Miután végeztem ezzel, fogtam a hátamon lévő mobil hegesztőt és az új lemezt amit a bunkerből hoztam magammal, majd oda hegesztettem az új lapot a széttépett falhoz.
Miután végeztem, akkor kikapcsoltam a hegesztőt, majd beszóltam a rádión:
- Pfhű! Kész! Kapcsolják be! Hamarosan bekapcsolták a generátort és sikerült beindítani. a lemez mögött halkan lehetett hallani, ahogy a generátor újra beindul.
- Na? Hogy megy? Kérdeztem be.
- Működik! Az energia szint újra növekszik a normális szintre! Azt hiszem sikerült! Szép munka hadnagy! De hol van Gronyev?
- Nos...Őszintén én sem tudom. Lehet megették a zombik. Ez esetben: Sweet! A barátjának kampec!
- Kizárt! Ne is álmodozzon hadnagy! Annyira ő sem gyenge!
- Ez biztos? Kérdeztem gúnyolódva, de akkor a nő hangját lehetett hallani a rádióból:
- HADNAGY! VIGYÁZZON! Ordított rám, de későn. Pár zombi ismét vissza talált a bunkerhez és megláttak engem. Azonnal megtámadtak. Az első amelyik hozzám ért, elkapott a vállamnál, majd hátrarántott és a földre lökött.
Majd mind a 6an elindultak felém és szét akartak tépni. Azonnal védekezni kezdtem amelyiket tudtam, orrba rúgtam, aztán elővettem a késem és elkezdtem vele vagdalózni közöttük.
3at sikerült is elhallgattatni, de aztán egyre csak több és több jött. Voltak már vagy 20an is. Ennyivel már nem bírtam el. Azt hittem hogy itt a vég.
De akkor puska ropogást hallottam közelről és aztán azt veszem észre, hogy egy pár zombi holtan rogyott össze.
Rémülten figyeltem oldalra és azt látom, hogy Gronyev áll a kezében a füstölgő csövű puskájával.
Majd a többi zombi felé indult. Ő pedig folyamatosan leterített egyet minden lövéssel. Erre már én sem voltam rest, levettem fél kézzel a vállamról a gépfegyvert és pár sorozattal én is leterítettem egy párat.
Egy zombi engem is megtámadott, de még időben megtámasztottam a lábammal, majd ellöktem magamtól és lekaszáltam egy sorozattal.
A végén a maradék 5 zombit a puskába betöltött gránáttal végeztem ki.
- Na? Mégsem vagyok olyan gyenge mi? Kérdezte Gronyev a csata végén, mosolyogva.
Lassan feltápászkodtam, közben ő odajött és segített valamennyire felkelnem.
- Hogy is van ez? Sikerült megjavítani a generátort?
Nem válaszoltam semmit hanem megöleltem aztán felemeltem a levegőbe és szorítottam rajta egy kicsit.
- Imádlak! Mondtam fuldokló hangon.
- Nana! Hadnagy! azért csak csínyán az érzelmekkel!
- Köszönöm Gronyev! Ha most nem jött volna, akkor ezek fasírtot csináltak volna belőlem. Hogyan hálálhatnám meg?
- Mondjuk először is abbahagyja az ölelgetést, aztán másodszor...Hát...Igazán hagyhatna futni.
- Mi? Kérdeztem rá.
- Semmi! Majd később megtárgyaljuk! De most elengedne végre?
- Mi?...Ja! Persze! Aztán elengedtem.
Aztán a rádióból ismét kiszóltak:
- Ez milyen édes volt! Szólt a nő.
- Mi van? Kérdeztem döbbenten.
- Látom tényleg kezdik megszeretni egymást! Folytatta.
- MI?! Semmi közöm ehhez az ipséhez, csak annyi hogy le kell tartóztatnom!
- Nekem se, én csak menekülök előle! Mentegetőztünk mindketten.
Aztán elindultunk a bunker főbejárata felé.
- Mondja!........Hogyan sikerült megszabadulnia a zombiktól? Kérdeztem Gronyev felé.
- Áh! Hosszú történet. Mondta.
- Értem.
A bunker ajtó előtt még megálltunk egy rövid beszédre.
- Nézze Gronyev! Fordultam felé.
- Tudom hogy nem vagyunk túlságosan jóban, de talán orvosolhatnánk ezt a problémát.
- Tényleg? Hogyan?
- Figyeljen! Ma tényleg jól együtt dolgoztunk! És nem is akarok adós maradni annak, aki megmentette az életemet. Korábban egy nagyon jó barátom tette ugyanezt meg velem, de neki nem tudtam meghálálni. Isten nyugosztalja!
- Hmm....Értem hová akar kilyukadni.
- Nézze! Hogyan köszönhetném meg?
- ööö.....Talán hagyna futni?
- Nem!
- Akkor 10.000 Rubel?
- Nem!
- Akkor esetleg hagyna futni?
- Ezt már kérdezte!
- Nézze! Mióta menekültem már magától hadnagy. Reméltem hogy nem keresztezzük megint egymás útját, de mégis találkoztunk. Ma meg megmentettem a bőrét, holott hagyhattam volna meghalni is és akkor nem kellene aggódnom többé amiatt hogy újra találkozunk.
És most maga akarja meghálálni a segítségemet, de szinte semmit sem kérhetek. Hagyjon futni! ez az egyetlen kérésem.
Egy ideig elgondolkoztam, aztán mondtam:
- Hmm.....Na jó!
- Tényleg? Kérdezte izgatottan.
- Tényleg.
- Király!
- 5000 Rubel lesz!
- Mi?!
- Fizesse ki azt az 5000 Rubelt amivel tartozik és hagyom futni! Nos?
- hmm!...Szép kis barát! Tudja mit? Átgondolom.
- Jól van. De ne gondolkodjon sokáig! Amint sikerül újra kapcsolatot létesíteni a bázissal, egy helikoptert rendelek magáért.
- Rendben!
- Ez gyors volt.
- Nehéz idők, nehéz döntések.
- Na menjünk! aztán bementünk a bunkerbe.
Aztán sikerült találnunk egy kamerát, amin végre láthattuk a problémát, ami a vészt okozta.
Pár nyavalyás zombi megtalálta a bunker egyik leggyengébb pontját a szellőztető rácsot, ami a generátor hűtésére van.
Széttépték a rácsot és körülötte a vékony fém paneleket. Minden áron beakarnak jutni a bunkerbe.
A generátort is láttuk, ami alaposan meg volt rongálva. Valószínűleg amikor a zombik a szellőző rácsot tépkedték, addig kárt tettek a generátorban is.
Az igazi veszélyt azonban nem a zombik jelentették. Hanem a generátor működésképtelensége.
Ha sokáig inaktív marad, akkor leállnak a bunker légtisztító berendezései, amik megszűrik a külvilági levegőt, mint egy hatalmas gázmaszk.
És ha ez bekövetkezik, akkor hamarosan abba marad az állandó szűrés, így csak a puszta, fertőző, kinti levegő fog csak beáramlani és így hamarosan mind megfertőződünk ha nem viselünk maszkot.
Nincs más megoldás, valakinek ki kell menni hogy megjavítsa a generátort. Addig is az automata szűrők a tartalék akkumulátoron futnak. De abból hamarosan ki fogy a szufla.
Így hát döntenünk kellett. Ki lesz eléggé elvetemült, hogy kimerészkedjen a bunkeren kívülre és a zombik hadán átverekedve magát, megjavítsa a generátort?
Valakinek önként kellett vállalkoznia.
- Kosztyán? Kérdeztem felé.
- Lehetetlen! Én tudós vagyok. Nem gépész. Azonkívül én a bunker biztonsági kérdéseiben vagyok döntő.
- Akkor hogy van az hogy erre a biztonsági problémára nincs megoldása?! Kérdeztem.
- Én....Nem...Csak... Hebegett össze vissza, de aztán Gronyev szólt közbe.
- Uraim! Nem tehetnénk félre most az egyszer a kölcsönös utálatunkat? Most krízis helyzet van, amit meg kell oldanunk mindenképp!
Aztán ismét csend támadt és mindenki a fejét törte.
Tulajdonképpen egészen furcsa volt így egy nagy csapatban dolgozni, a tudósokkal és azzal az emberrel akinek köszönhettem a sok bajt az itt töltött időm alatt.
A csendet most az egyik katonám törte meg:
- Tulajdonképpen hogy lehet az, hogy maguk tudósok itt a "Húú de nagy eszűek!" és nem tudják megcsinálni azt az átkozott generátort?!
- Mi a zónát tanulmányozzuk! Magas fokú diplomával végeztünk, de nem vagyunk ezermesterek, hogy mindenhez ért....
- Vologya! Kérlek! Elég! Szóltam oda a társamnak nyugodtan.
És folytattuk a gondolkodást.
Aztán úgy 3 perc elteltével Gronyev felszólalt:
- Na jó! Elég! Majd én megyek!
Mindannyian ránéztünk.
- Nem most kell hősködni Gronyev! Szóltam rá kissé idegesen.
- Idefigyelj! Az embereid betojtak, te egy árva szót se szóltál, Klarissa elég bátor lenne ahhoz hogy kimenjen, de gondolom mindenki egyetért abban velem, hogy nem mehet. A tudósok meg egyszerűen alkalmatlanok az ilyen munkára! Egyéb ötlet?!
Erre az embereim felhorkantak:
- Hé! Kit nevezel te gyávának seggfej?!
- Fiúk! Elég! Igaza van! Ezt én is tanúsítom! Mondtam ingerülten.
- Hé!....
- Semmi hé! Kuss legyen!
Aztán Gronyev felé fordultam lassan és rákérdeztem:
- Oké nagymenő! Van terved is?!
Szúrósan tekintett rám, majd egyszerűen felelte:
- Nincs! Csak egyszerűen kimegyek, lelövöm a zombikat, aztán megnézem mit tehetek.
És azzal felkapta a puskáját az asztalról és elindult kifelé.
A nő meg utána aggódóan.
Én részemről csak megvetően bámultam, aztán azt gondoltam magamban:
- Idióta hőspalánta!
Majd vissza tekintettem a kamera képernyőjére, ami még mindig a generátort mutatta. Aztán ahogy megpillantottam egy apró részletet rajta, megakadt a szemem és felkiáltottam:
- Hé! Ez nem egy TDDM-120?
Kosztyán a kávés bögréjével a kezében egyszerűen, flegmán válaszolt:
- De. De mi olyan hű de érdekfeszítő ezen?
- Áááá Semmi! Csak 3 évig bajlódtam ilyeneken, Novgorodban! Aztán felkaptam én is a puskám és rohantam Gronyev után.
A főbejárat közelében értem utol, ahol ő már épp húzta magára az egyik tudományos göncöt, a nő meg folyamatosan győzködte, hogy ne menjen ki.
- Nem mehetsz ki csak úgy! A zombik jelentősen többen vannak. Ráadásul még a vírus is tombol.
- De valakinek meg kell csinálnia ezt! A hadnagy semmit sem tesz csak mereszti a seggét az embereivel egyetemben! Téged nem engedlek ki, a tudós barátaid meg.....Hogy is mondjam.....Túlságosan töketlenek hozzá.
- Lehet. Én azt is elhiszem hogy elég bátor vagy hozzá. De nem szabad kimenned!
- Nem érdekel! Már döntöttem!
- De ez öngyilkosság!
- Megeshet! De senki sem él örökké, vagy nem?
- Jó! Csinálj amit akarsz! Nem győzködlek többé! És ne hidd hogy akár egyetlen könnycseppet is ejteni fogok érted!
- Nem is kell! Figyelj! Nem lesz baj! Nem kívánok még egy ideig meghalni. És nincs is tervben hogy most meghaljak.
Aztán jött volna az érzelmes, nyálas, szirupos rész a turbékoló párocska között, de mint eddig életemben, igazi pillanatgyilkosként léptem közbe.
- Tudod mit? Tényleg nem kell meghalnod! - Csaptam rá Gronyev vállára poénkodva. - Maradj csak itt bátran a kis barátnőddel, én meg megyek megjavítom a generátort! Mondtam gúnyolódva, azzal már csatoltam is fel a maszkot az arcomra.
- Nocsak! Hát te meg mit keresel itt? Nem arról volt szó, hogy te ki nem teszed a lábad? Vágott vissza.
- Ha észrevetted volna, semmi ilyenről nem volt szó. Csupán megvártam míg valaki el nem kezd hősködni.
- És miért? talán inkább te akarsz hősködni?
- Nem! Én csupán meg akartam nézni, hogy hogy tépik szét a szuper hősünket a zombik! Rég nem mulattam, a TV meg elromlott a helyőrségen. Mondtam mosolyogva.
Aztán a nőre pillantott, aki sértődötten bámult Gronyevre, majd lassan, karba tett kézzel elvonult.
Majd vissza fordult felém:
- Hagyjuk a rizsát! Mit akarsz?
- Mit? Mégis mit? Segítek.
- Ó! Talán ennyire aggódsz értem? Kérdezett viccelődve.
- Nem! Csupán nem akarom hogy kitörd a nyakad! Megígértem az őrnagynak, hogy egy darabban viszlek vissza, nem darabokban.
- Igazán rendes!
- Ó! Fogd be!
Aztán ő is felcsatolta a maszkot és már indult is volna kifelé az ajtón, amikor megragadtam vállánál és vissza húztam.
- Megállj! Mégis hová mész?
- Ilyen hülye kérdést! Szerinted?
Aztán odaléptem az ajtó melletti videó beszélőkéhez és bekapcsoltam a képernyőt a hangszóróval együtt.
A képernyőn egy oszló zombi fejet lehetett megpillantani, ahogy hörögve, nyáladzva csapkodja a bunker ajtaját.
- VÁÁGGHH! AGGHHHEEEE! Hangzott a hangszóróból.
Odahajoltam a beszélőkéhez, majd bekapcsoltam a mikrofont és beleszóltam:
- Ki kopog?
- AAARRRGGGHH! VÁÁÁÁGHHH! Jött a válasz.
- Értem kedves AAGGGHH VÁÁGGHHH, de engedély nélkül nem léphet be! Bocsi! Aztán kikapcsoltam a mikrofont.
- Na? Még mindig kiakarsz menni? Kérdeztem a falnak támaszkodva.
- Meggyőztél! Mondta kissé meglepetten.
- De akkor hogy jussunk ki?
- (sóhaj) Csak gyere utánam! Majd vissza felé indultam a biztonsági szobába.
A szobába belépve, megpillantottuk a csapatot. Az én embereim, Kosztyán, a dokinő, és új vendégként Szakharov professzor is csatlakozott a kis vita egyesülethez.
A szobába lépve hangosan felkiáltottam:
- Oké! Tudja valaki hogy hol van ennek a létesítménynek a teljes tervrajza vagy sem?
Mindenki hülyén bámult rám, szerintem nem értették mit akarok. Ezért megismételtem a magam módján:
- Oké! Akkor most elmondom lassabban, hogy a lassú felfogásúak is megértsék amit mondok!
Van! Valaki! Aki! Tudja! Hogy! Hol! Vannak! A! Tervrajzok?!
Aztán Kosztyán végre megszólalt:
- Először is értettük! Csak nem tudjuk, hogy hogyan jönnek a tervrajzok most ide. Válaszolt ingerülten.
- Áh! Hála istennek! Már azt hittem hogy a hatalmas pániktól teljesen elvesztették az eszüket és elfelejtették a nyelvet!
Nos!...Akkor megkaphatnám végre a terveket?!
A kérésemet végül a teremben tartózkodó egyetlen értelmes embernek mondható személy teljesítette. Szakharov professzor.
Odament a falon található kódzáras széfhez és elővett egy henger alakú bőrtokot belőle, amit már vastagon beborított a por. Majd odaadta nekem.
- Régóta itt vannak már a tervek. Minden mobil tudományos bunker kap egy példányt belőle, hogy karbantartás vagy újjáépítés esetén fel tudják használni.
- Remek! Hadd látom! Mondtam, azzal az asztalra terítettem a terveket és mélyen böngészni kezdtem.
A többiek mind körbe álltak és szintén nézni kezdték a terveket.
- Mit keresel? Kérdezte Gronyev.
- Figyelj és tanulj ifjú Padawan! Nem mindig az orrod után kell csak menni.
Aztán addig keresgéltem, amíg meg nem találtam azt ami kellett.
- ÁHHÁ! Kiáltottam fel, majd a tervrajzokra böktem.
- Mi ez? Kérdezett az egyik társam.
- Egy szervízfeljáró. Egészen a bunker tetejéig vezet fel, a helikopter leszállóig.
- Nahát! Erről nem is tudtunk! Kiáltott fel a nő is meglepetten.
- Professzor? Működőképes e még ez a feljáró, vagy sem?
- Nem tudom! Évek óta nem kellett használnunk. Lehet hogy azóta nem is járható.
- Értem! De azért én még teszek egy próbát vele! Gronyev! Velem tart?
- Persze! Válaszolta.
- De pontosan hol is van? Kérdezett Kosztyán.
- Hmm!....Én úgy tippelem, hogy...... Azzal elindultam a labor felé.
- Valahol itt! Mutattam rá a plafonra a laborban.
- De kérem! Nincs itt semmi keresnivalójuk! Szólt oda nekünk egy zöld szkafanderes fickó.
- Nyugalom Kruglov professzor! Az urak keresnek valamit.
- De a laborban? Kérem itt kutatási anyagok vannak!
- Nyugi doki! Csak keresünk valamit és megyünk is! Válaszoltam, aztán kopogtatni kezdtem a plafon fémlapjait.
Addig kopogtam, amíg nem hallottam üreges kopogást. Ezt a labor szoba egyik sarkában hallottam.
Az egyik asztal fölött.
- Bingó! Kiáltottam fel.
- Oké! Hogyan tovább? Kérdezett Gronyev.
- Egyszerű! Csak lebontjuk a fémlapot és át a lyukon!
- "És át a lyukon!" Na persze! És ha nem az lesz ott amit várt? Pesszimistáskodott Kosztyán.
- Óó! Maga olyan negatív alkat Kosztyán! Gúnyolódtam vele.
- Na akkor! Hajrá! Aztán felemeltem egy nehéz tárgyat és jó erősen csapkodni kezdtem vele a plafont.
Úgy újabb 3 perc múlva, már fáradtam kifelé és abbahagytam. Semmit sem értem el vele, csak azt hogy sikeresen behorpasztottam a lemezt és csak növeltem Kruglov professzor elégedetlenségét.
- Huh! Mi a rossebből van ez? Kérdeztem fáradtan.
- Állj félre! Majd én! Szólt Gronyev, majd felemelte a puskáját és a plafon felé irányította.
Egy teljes tárral később, szépen átlyuggatta.
- Parancsolj! Most próbáld! Szólt felém.
- Oké. Aztán ismét megcsapkodtam párszor és lassan sikerült kirepeszteni. Utána már csak a széleit kellett leverni oldalra, hogy egy nagyjából embernek megfelelő lyukat kapjunk.
- Kész! Na! Lássuk hogy igazam volt e!
Aztán elővettünk egy zseblámpát és felfelé világítottunk.
- Hát.....Igazam volt, vagy igazam volt? Kérdeztem elégedetten. Ugyanis beigazolódott a tervem, a létra a bunker tető ajtajához tényleg ott volt.
- Na jó! ez tényleg jó ötlet volt. Akkor gyerünk! Szólt Gronyev, majd elindultunk.
Én mentem előre, majd utánam Gronyev. Amikor elértük a tetőt, akkor megálltunk. Aztán neki feszültem hogy kinyissam az ajtót.
- Öhm!.........Öhm!.......Asszem...Ez beragadt! Mondtam.
- Hogy? Nem már!
- De bizony hogy beragadt!
- Ajh!
- Várj! Megpróbálom kifeszíteni! Azzal nekitámaszkodtam vállal és tolni kezdtem felfelé. Majd utána párszor erőből megkopogtattam a vállammal, hátha megadja magát a rozsdás öreg ajtó.
- Ez nem megy! Valahogy máshogy kell megpróbálnunk! Mondtam.
- Ugyan már! Csak próbáld erősebben! Mondta Gronyev, majd megragadta a derékövemet és párszor elkezdett felfelé lökdösni, amitől jól bevertem a fejemet az ajtóba. Elég hangosan kongott is tőle, majd végül tényleg megadta magát és kinyílt.
- Nahát hadnagy! Nemcsak okos, de roppant kemény feje is van! Mondta Gronyev röhögve.
Aztán kinyitottuk az ajtót, mire az automatikus szűrők azonnal beindultak és szívták a beáramló kinti levegő magukba.
Gyorsan felmásztunk és aztán lezártuk az ajtót. Kissé kótyagosan, sajgó fejjel dülöngéltem jobbra, balra, aztán már nagyjából kitisztult a homályos látásom és a fejemhez kaptam.
- Ajj! A fejem! Jajdultam fel fájdalmamban.
- Ezt direkt csinálta?! Kérdeztem Gronyev felé ingerülten.
- Be vállt! Nem?
- Még egy ilyen, és itt helyben agyonlövöm! Mutogattam rá.
Aztán elindultunk a bunker széle felé. Odalent, tömegével voltak a zombik és mindegyik a falat kaparta, csakhogy feljusson hozzánk.
Körbe néztük a bunker minden oldalát és kerestük a generátor felőli oldalt. Aztán végre megtaláltuk. De sajnos olyan volt, mint a bunker többi oldala. Zombiktól hemzsegett.
- Megvan! De itt is nyüzsögnek.
- Nem gond! Megoldjuk! Válaszolt Gronyev, majd leugrott a bunker oldaláról és a zombifal háta mögé kerülve levágott egy bukfencet a földön, majd talpra állt és megfordult.
- HÉ MOCSADÉKOK! KI AKAR EGY FALÁST BELŐLEM?! Ordította és lassan az összes zombi felfigyelt rá és elindult felé.
Aztán ő eleresztett egy 3 golyót a puskájából és el kezdett szaladni a zombi had elől.
Még utoljára utánam ordított:
- Addig javítsd ki a generátort!
De én csak intettem neki, közben már rég a generátort szereltem.
Erősen gondolkoztam, mert már régen nem volt ilyennel dolgom, aztán lassacskán kezdtek beugrani az emlékképek.
- Oké! Ezt ide....Ezt meg ide.....Ezt majdnem kifelejtettem.....Hogy is volt? Melyiket kell elvágni? Kéket? Pirosat?...Jaa! Ez nem bomba! Akkor hogy is volt?.....Kék a nulla, piros a feszültség, akkor a sárga meg mi a rosseb?
Gondolkoztam egy ideig, de aztán a rádióból megszólalt Kosztyán irritáló hangja:
- Gyerünk már hadnagy! Nem érünk rá! Csökken az energia! Már az összes energiát a szűrőkre kellett fordítani!
Én csak egy jól irányzott középső ujjat mutattam a kamerának, ami rám nézett.
- Nagyon vicces hadnagy! Hallatszott a sértődött megjegyzés.
- Nézze! Én sem vagyok gépész! Tehát fogja be a száját és figyelje tovább a monitort és nézze végig hogyan mentem meg az irháját! Szóltam vissza ingerülten.
Aztán tovább folytattam a szerelést.
Átnéztem az egészet, de a generátornak semmi baja nem volt. Csak leállt, ahogy nem termelt tovább energiát.
A gondot a széttépázott vezetékek okozták. Csak új vezeték kiegészítéseket kellett odaforrasztanom a megfelelő helyre aztán lassan be kellett vonnom a vezetékeket. Mázli hogy milyen sokra képes a szigetelő szalag!
Miután végeztem ezzel, fogtam a hátamon lévő mobil hegesztőt és az új lemezt amit a bunkerből hoztam magammal, majd oda hegesztettem az új lapot a széttépett falhoz.
Miután végeztem, akkor kikapcsoltam a hegesztőt, majd beszóltam a rádión:
- Pfhű! Kész! Kapcsolják be! Hamarosan bekapcsolták a generátort és sikerült beindítani. a lemez mögött halkan lehetett hallani, ahogy a generátor újra beindul.
- Na? Hogy megy? Kérdeztem be.
- Működik! Az energia szint újra növekszik a normális szintre! Azt hiszem sikerült! Szép munka hadnagy! De hol van Gronyev?
- Nos...Őszintén én sem tudom. Lehet megették a zombik. Ez esetben: Sweet! A barátjának kampec!
- Kizárt! Ne is álmodozzon hadnagy! Annyira ő sem gyenge!
- Ez biztos? Kérdeztem gúnyolódva, de akkor a nő hangját lehetett hallani a rádióból:
- HADNAGY! VIGYÁZZON! Ordított rám, de későn. Pár zombi ismét vissza talált a bunkerhez és megláttak engem. Azonnal megtámadtak. Az első amelyik hozzám ért, elkapott a vállamnál, majd hátrarántott és a földre lökött.
Majd mind a 6an elindultak felém és szét akartak tépni. Azonnal védekezni kezdtem amelyiket tudtam, orrba rúgtam, aztán elővettem a késem és elkezdtem vele vagdalózni közöttük.
3at sikerült is elhallgattatni, de aztán egyre csak több és több jött. Voltak már vagy 20an is. Ennyivel már nem bírtam el. Azt hittem hogy itt a vég.
De akkor puska ropogást hallottam közelről és aztán azt veszem észre, hogy egy pár zombi holtan rogyott össze.
Rémülten figyeltem oldalra és azt látom, hogy Gronyev áll a kezében a füstölgő csövű puskájával.
Majd a többi zombi felé indult. Ő pedig folyamatosan leterített egyet minden lövéssel. Erre már én sem voltam rest, levettem fél kézzel a vállamról a gépfegyvert és pár sorozattal én is leterítettem egy párat.
Egy zombi engem is megtámadott, de még időben megtámasztottam a lábammal, majd ellöktem magamtól és lekaszáltam egy sorozattal.
A végén a maradék 5 zombit a puskába betöltött gránáttal végeztem ki.
- Na? Mégsem vagyok olyan gyenge mi? Kérdezte Gronyev a csata végén, mosolyogva.
Lassan feltápászkodtam, közben ő odajött és segített valamennyire felkelnem.
- Hogy is van ez? Sikerült megjavítani a generátort?
Nem válaszoltam semmit hanem megöleltem aztán felemeltem a levegőbe és szorítottam rajta egy kicsit.
- Imádlak! Mondtam fuldokló hangon.
- Nana! Hadnagy! azért csak csínyán az érzelmekkel!
- Köszönöm Gronyev! Ha most nem jött volna, akkor ezek fasírtot csináltak volna belőlem. Hogyan hálálhatnám meg?
- Mondjuk először is abbahagyja az ölelgetést, aztán másodszor...Hát...Igazán hagyhatna futni.
- Mi? Kérdeztem rá.
- Semmi! Majd később megtárgyaljuk! De most elengedne végre?
- Mi?...Ja! Persze! Aztán elengedtem.
Aztán a rádióból ismét kiszóltak:
- Ez milyen édes volt! Szólt a nő.
- Mi van? Kérdeztem döbbenten.
- Látom tényleg kezdik megszeretni egymást! Folytatta.
- MI?! Semmi közöm ehhez az ipséhez, csak annyi hogy le kell tartóztatnom!
- Nekem se, én csak menekülök előle! Mentegetőztünk mindketten.
Aztán elindultunk a bunker főbejárata felé.
- Mondja!........Hogyan sikerült megszabadulnia a zombiktól? Kérdeztem Gronyev felé.
- Áh! Hosszú történet. Mondta.
- Értem.
A bunker ajtó előtt még megálltunk egy rövid beszédre.
- Nézze Gronyev! Fordultam felé.
- Tudom hogy nem vagyunk túlságosan jóban, de talán orvosolhatnánk ezt a problémát.
- Tényleg? Hogyan?
- Figyeljen! Ma tényleg jól együtt dolgoztunk! És nem is akarok adós maradni annak, aki megmentette az életemet. Korábban egy nagyon jó barátom tette ugyanezt meg velem, de neki nem tudtam meghálálni. Isten nyugosztalja!
- Hmm....Értem hová akar kilyukadni.
- Nézze! Hogyan köszönhetném meg?
- ööö.....Talán hagyna futni?
- Nem!
- Akkor 10.000 Rubel?
- Nem!
- Akkor esetleg hagyna futni?
- Ezt már kérdezte!
- Nézze! Mióta menekültem már magától hadnagy. Reméltem hogy nem keresztezzük megint egymás útját, de mégis találkoztunk. Ma meg megmentettem a bőrét, holott hagyhattam volna meghalni is és akkor nem kellene aggódnom többé amiatt hogy újra találkozunk.
És most maga akarja meghálálni a segítségemet, de szinte semmit sem kérhetek. Hagyjon futni! ez az egyetlen kérésem.
Egy ideig elgondolkoztam, aztán mondtam:
- Hmm.....Na jó!
- Tényleg? Kérdezte izgatottan.
- Tényleg.
- Király!
- 5000 Rubel lesz!
- Mi?!
- Fizesse ki azt az 5000 Rubelt amivel tartozik és hagyom futni! Nos?
- hmm!...Szép kis barát! Tudja mit? Átgondolom.
- Jól van. De ne gondolkodjon sokáig! Amint sikerül újra kapcsolatot létesíteni a bázissal, egy helikoptert rendelek magáért.
- Rendben!
- Ez gyors volt.
- Nehéz idők, nehéz döntések.
- Na menjünk! aztán bementünk a bunkerbe.