Capt Axon
New Member
Kiderült hogy miért kegyelmezett meg Tupoljev őrnagy. Amíg én a kivégző osztag előtt álltam, addig Tupoljev kezdte kicsomagolni a cuccait az irodában.
És amikor pakolászott, akkor rábukkant egy résre a padló alatt. Ott minden szennyet megtalált Kuznyecov tevékenységeiről. És pont egy csésze forró kávénak köszönhetem az életem. Ha soha nem borult volna ki a padlóra akkor cseszhettem volna.
Na mindegy.
Az viszont tény, hogy lefokoztak ismét közönséges zóna őrré. Vissza kaptam a régi, szolgálati AK-74-est, egy Fora 12-es pisztolyt, és a jó öreg Beryl m4-es páncélt.
Viszont megtarthattam a sörétes puskámat, meg a barrett sapkámat. Ezek mindig eszembe juttatják majd hogy min mentem keresztül.
Felvettem a cuccaim, fejemre tettem a sapkát és egy pár korty vodka után irány a kijelölt őr hely.
Baronov kórházban van a válla miatt, szóval ideiglenesen én veszem át a helyét.
Épp indulnék ki az őrhelyre, amikor meglátom, hogy az őrmester már megint a bakákat nyúzza. Micsoda s*ggfej!
De nem törődtem vele. Próbáltam elsunnyogni mögötte, hátha nem próbálja meg a dühét rám is kiereszteni, de nem sikerült. Sajnos észrevett és a vodka miatt kezdett el engem idegesíteni.
Már annyira felhúzott hogy azon gondolkoztam, hogy most azonnal beverek neki egyet. Aztán kimondta a varázs szót amivel tényleg felhúzott. Meg is próbáltam beverni neki egyet, de akkor egy ismeretlen tiszt közbe avatkozott.
Mind a kettőnkre ránk parancsolt, hogy fejezzük be a veszekedést, de az őrmester hajthatatlan maradt. Mind addig, amíg meg nem tudta, hogy a hadnagy, már a mi emberünk. Ekkor mérgében tovább állt.
A hadnagy ekkor felém nézett és szólt nekem, hogy jobb lenne ha megszabadulnék a vodka szagától.
Sejtettem hogy neki sem fog tetszeni ez az ital. Tulajdonképpen senki nem szereti. Csakis az elviselhetetlen körülmények miatt fanyalodtunk rá mindannyian erre.
De ha lesz elég pénzem, akkor veszek majd egy üveg minőségi lét. Addig is irány a zuhany.
Gyorsan lezuhanyoztam úgy ahogy voltam, (Ruhában mindennel együtt.) aztán irány a barakk, kiveszem a szekrényemből a szükséges cuccaimat és gyerünk kifelé.
Épp beléptem a barakkba, amikor meglátom az új tisztet a kezében egy bulat páncéllal. Nyilván elsőre ő sem boldogul ezzel a szarral. Nem is csodálom.
Odamentem hozzá és segítettem neki, hogy hogyan kell felvenni ezt a cuccot. Ő megköszönte, majd békésen tovább állt.
Én meg fogtam magam és mentem a dolgomra.
Amikor kifelé indultam, láttam hogy az új barátunk is a végtelen zóna területei felé indult.
Hiába volt hadnagy, és biztos jól is képezték, de itt a zónában egy akármilyen jól képzett katona is ugyan úgy egy nagy nullát ér.
Mind csakis a tapasztalat miatt tudjuk túl élni ezt a helyet.
Így inkább jobbnak láttam, ha elkísérem az új hadnagyot, mielőtt megöleti magát.
"Hé! Hadnagy!"
"Mit akar Tizedes?"
"Mielőtt elindulna bárhova is, jobban teszi ha megvár."
"Miért is?"
"A zóna nem vicc. Itt hihetetlenül ébernek kell lennie ha túl akarja élni!"
"Ugyan már! Több veszélyes küldetést jártam már meg mint maga."
"Az lehet. De azok a tapasztalatai amiket ott szerzett az itt semmit nem érnek. A zónához egészen másképp kell hozzáállni."
A hadnagy elgondolkozott azon amit mondtam neki, aztán azt mondta:
"Na jó! Mi a terve?"
"Egyenlőre csak elkísérem. Úgyis útba esik az őrhelyem. De most is adhatok egy tanácsot!
Egy ideig maradjon még a zóna peremterületein, és várjon addig, amíg bele nem tanul a dolgokba!"
"Hmm.... Bizonyára hasznos lesz ez a tanács a számomra tizedes. Köszönöm."
"Nincs mit! De most már induljunk!"
"Rendben." Mondta, aztán elindultunk.
Útközben megmutattam neki egy két dolgot, például, hogy hogyan kerülje el az anomáliákat és gyűjtse össze a relikviákat, vagy hogy hogy végezze ki az egyes mutánsokat és melyik testrészüket gyűjtse be, ami hasznos lehet. Plusz átküldtem neki a PDA-jára az összes anyagot a különböző mutánsokról, és anomáliákról. Ennek a segítségével megtanulhatja a fontosabb dolgokat.
De mindig azt mondom hogy a gyakorlás teszi a mestert. Majd talán lesz alkalom amikor komolyabb dolgokba is belekeveredik.
Én tudnék mesélni erről egys-mást. Hamarosan megérkeztünk a híd alatti ellenőrzőponthoz, ahol a csapatom már rég várt.
Kissé meglepődtek a páncélom láttán, de végül elmeséltem nekik mindent. Egészen estig el voltunk.
Míg mi a tűznél ültünk, addig a hadnagy a belső területek felé bámult. Szerintem már nagyon várja a komolyabb feladatokat. Később lesz alkalma bőven.
És amikor pakolászott, akkor rábukkant egy résre a padló alatt. Ott minden szennyet megtalált Kuznyecov tevékenységeiről. És pont egy csésze forró kávénak köszönhetem az életem. Ha soha nem borult volna ki a padlóra akkor cseszhettem volna.
Na mindegy.
Az viszont tény, hogy lefokoztak ismét közönséges zóna őrré. Vissza kaptam a régi, szolgálati AK-74-est, egy Fora 12-es pisztolyt, és a jó öreg Beryl m4-es páncélt.
Viszont megtarthattam a sörétes puskámat, meg a barrett sapkámat. Ezek mindig eszembe juttatják majd hogy min mentem keresztül.
Felvettem a cuccaim, fejemre tettem a sapkát és egy pár korty vodka után irány a kijelölt őr hely.
Baronov kórházban van a válla miatt, szóval ideiglenesen én veszem át a helyét.
Épp indulnék ki az őrhelyre, amikor meglátom, hogy az őrmester már megint a bakákat nyúzza. Micsoda s*ggfej!
De nem törődtem vele. Próbáltam elsunnyogni mögötte, hátha nem próbálja meg a dühét rám is kiereszteni, de nem sikerült. Sajnos észrevett és a vodka miatt kezdett el engem idegesíteni.
Már annyira felhúzott hogy azon gondolkoztam, hogy most azonnal beverek neki egyet. Aztán kimondta a varázs szót amivel tényleg felhúzott. Meg is próbáltam beverni neki egyet, de akkor egy ismeretlen tiszt közbe avatkozott.
Mind a kettőnkre ránk parancsolt, hogy fejezzük be a veszekedést, de az őrmester hajthatatlan maradt. Mind addig, amíg meg nem tudta, hogy a hadnagy, már a mi emberünk. Ekkor mérgében tovább állt.
A hadnagy ekkor felém nézett és szólt nekem, hogy jobb lenne ha megszabadulnék a vodka szagától.
Sejtettem hogy neki sem fog tetszeni ez az ital. Tulajdonképpen senki nem szereti. Csakis az elviselhetetlen körülmények miatt fanyalodtunk rá mindannyian erre.
De ha lesz elég pénzem, akkor veszek majd egy üveg minőségi lét. Addig is irány a zuhany.
Gyorsan lezuhanyoztam úgy ahogy voltam, (Ruhában mindennel együtt.) aztán irány a barakk, kiveszem a szekrényemből a szükséges cuccaimat és gyerünk kifelé.
Épp beléptem a barakkba, amikor meglátom az új tisztet a kezében egy bulat páncéllal. Nyilván elsőre ő sem boldogul ezzel a szarral. Nem is csodálom.
Odamentem hozzá és segítettem neki, hogy hogyan kell felvenni ezt a cuccot. Ő megköszönte, majd békésen tovább állt.
Én meg fogtam magam és mentem a dolgomra.
Amikor kifelé indultam, láttam hogy az új barátunk is a végtelen zóna területei felé indult.
Hiába volt hadnagy, és biztos jól is képezték, de itt a zónában egy akármilyen jól képzett katona is ugyan úgy egy nagy nullát ér.
Mind csakis a tapasztalat miatt tudjuk túl élni ezt a helyet.
Így inkább jobbnak láttam, ha elkísérem az új hadnagyot, mielőtt megöleti magát.
"Hé! Hadnagy!"
"Mit akar Tizedes?"
"Mielőtt elindulna bárhova is, jobban teszi ha megvár."
"Miért is?"
"A zóna nem vicc. Itt hihetetlenül ébernek kell lennie ha túl akarja élni!"
"Ugyan már! Több veszélyes küldetést jártam már meg mint maga."
"Az lehet. De azok a tapasztalatai amiket ott szerzett az itt semmit nem érnek. A zónához egészen másképp kell hozzáállni."
A hadnagy elgondolkozott azon amit mondtam neki, aztán azt mondta:
"Na jó! Mi a terve?"
"Egyenlőre csak elkísérem. Úgyis útba esik az őrhelyem. De most is adhatok egy tanácsot!
Egy ideig maradjon még a zóna peremterületein, és várjon addig, amíg bele nem tanul a dolgokba!"
"Hmm.... Bizonyára hasznos lesz ez a tanács a számomra tizedes. Köszönöm."
"Nincs mit! De most már induljunk!"
"Rendben." Mondta, aztán elindultunk.
Útközben megmutattam neki egy két dolgot, például, hogy hogyan kerülje el az anomáliákat és gyűjtse össze a relikviákat, vagy hogy hogy végezze ki az egyes mutánsokat és melyik testrészüket gyűjtse be, ami hasznos lehet. Plusz átküldtem neki a PDA-jára az összes anyagot a különböző mutánsokról, és anomáliákról. Ennek a segítségével megtanulhatja a fontosabb dolgokat.
De mindig azt mondom hogy a gyakorlás teszi a mestert. Majd talán lesz alkalom amikor komolyabb dolgokba is belekeveredik.
Én tudnék mesélni erről egys-mást. Hamarosan megérkeztünk a híd alatti ellenőrzőponthoz, ahol a csapatom már rég várt.
Kissé meglepődtek a páncélom láttán, de végül elmeséltem nekik mindent. Egészen estig el voltunk.
Míg mi a tűznél ültünk, addig a hadnagy a belső területek felé bámult. Szerintem már nagyon várja a komolyabb feladatokat. Később lesz alkalma bőven.