A francba! A jó büdös francba! Az egészet megette a fene! Az egész egy rohadt csapda volt. Ugyan Jeffnek hála győztesen kerültünk ki a párbajból és a dokumentumok is megvannak, mégis komoly veszteségeket szenvedtünk.
Úgy látszik Kuznyecov belefogott a tisztogatás hadműveletbe. Ezt nem ússza meg szárazon! Itt az ideje bosszút állni.
Megölte Jeff barátait, de legsúlyosabb....megpróbált megöletni engem. Jeff most elment, hogy még több bizonyítékot szerezzen erről a szar háziról. Nekem meg azt mondta, hogy menjek vissza a helyőrségre és tartsam szemmel azt a rohadékot.
Látom, hogy ha most már benne vagyok nyakig ebben az egészben, akkor most nem szállhatok ki. Tehát most a parancsokkal ellentétben azt kell tennem, amit a megérzésem mond.
Legyen! Figyelni fogom a mocsadék minden lépését. Ha bármi gáz van, azt jelentem.
El is indultam a helyőrség felé azzal a kocsival, amit a gyilkosok hagytak itt. Gyorsan meg is érkeztem a helyőrség közelébe, de a kocsit inkább elrejtettem jó messzire a tábortól. Lassan gyalogolok a helyőrség felé, amikor meglátom Kuznyecovot, amint beszédet intéz az össze gyűjtött csapatokhoz.
Gyorsan beugrottam a susnyásba és onnan figyeltem az eseményeket.
"Emberek! Komoly helyzet állt elő!.... Ma megtudtam, hogy egy bajtársunk elárult minket és korrupt lett.
Megölte a saját bajtársát, aki leleplezte a sötét üzelmeit.
Egykor már állt elő efféle helyzet. És most is megtörtént. Kiben bízhatnánk, ha már a saját kollégáink is elárulnak?!
Sulkov! Ő az aki a pénzért képes volt a saját bajtársait, a saját testvéreit, a saját családját elárulni!"
Egy két ismerős srác a katonák közül hitetlenkedve hallgatta az őrnagy beszédét.
"A ti feladatotok, hogy kézre kerítsétek a hazaárulót és elém hozzátok! Majd mi megadjuk neki a megérdemelt jutalmat! Garantálom ezt nektek!" Mondta.
"Nos bajtársak!.... Velem vagytok, most vagy soha?"
A katonák nem túlzottan örülve, de egyszerre válaszolták azt, amit a kötelességük előírt.
"Kuznyecov, te rohadt állat!" Gondoltam magamban, teljesen elszállva a dühtől. Láttam azt is, hogy előrendelt egy 6 fős egységet a katonai stalker specialistái, a behemótok közül.
Ezek a lehető legjobb páncéllal rendelkező böhöm állatok, még talán egy rakéta találatot is kibírnak.
Kuznyecov nyilván ezeket Jeff elfogására akarja kiküldeni. Azonnal értesítenem kell.
Elő is vettem a PDA-m és írtam neki, hogy próbálja elkerülni ezeket a rohadékokat.
Miután ezzel megvoltam, írtam a csapatomnak is, hogy maradjanak ott ahol vannak, mert gáz van. Ezt most egyedül kell megoldanom. Nem kockáztathatom az ő életüket.
Rögtön válaszoltak is az üzenetre és elmondták, hogy nekik is megérkezett az üzenet, miszerint el kell engem fogniuk. Kérdezték még tőlem, hogy hol vagyok, de azt mondtam nekik, hogy maradjanak ott.
Persze amíg írtam, addig egy őr rögtön fel is fedezett és a fegyverét a tarkómhoz szegezve rám kiáltott.
"Megállj! Sulkov! Te vagy az! Most elkaptalak!"
Az ijedségtől rögtön földbe gyökerezett a lábam és mozdulni se mertem. De aztán erőt vettem magamon és gyorsan elküldtem mind a csapatnak, mind Jeffnek két hatalmas szót.
"GÁZ VAN!"
Aztán észrevétlenül bedobtam a PDA-t a susnyás mélyére.
Feltettem a kezeim, majd lassan az őr utasítására elindultunk a helyőrség felé. Hamarosan már ott álltam az őrnagy előtt.
"Sulkov."
"Kuznyecov."
"Nahát! És a kötelező tisztelet megadás?!" Kérdezett gúnyosan.
"Magának én nem fogok tisztelegni s*ggfej!"
"Arcátlan senkiházi áruló! Így köszöni meg azt, hogy a sereg adott magának egy új lehetőséget a teljes életre?!"
"Ezt én kérdezhetném magától! Őrnagy!"
"Szemtelenkedjen csak nyugodtan! Magának már úgy sincs több ütőképes lapja. Elkártyázta a lehetőséget. Pedig nálam naggyá lehetett volna."
"Pff... Hehe! Na persze! Abból én nem kérek!"
"Ahogy gondolja! Majd lesz ideje gondolkodni ezen Vorkutában. HA HA!" Tört ki hangos röhögésben.
Én amennyire csak tudtam, odahajoltam hozzá és nyugodt hangnemben közöltem vele:
"Katonaként éltem. És ha kell, katonaként halok meg! De a tudat, hogy maga hamarabb fog meghalni szörnyű kínok között, az éltet engem igazán! Egy valamit sajnálok csak! Azt hogy nem lehetek ott, amikor maga az életéért fog könyörögni! Haha! HAHAHAHA!" Törtem ki hangos nevetésben, erre ő gyomron vágott.
"Vigyék el innen ezt a mocskos hazaárulót!" Kiáltott fel mérgében.
Aztán még utoljára odavetettem neki: "HÉ! KUZNYECOV! TALÁLKOZUNK A POKOLBAN!"
Aztán egy katona hátulról tarkón vág a puskájával és bevágnak egy furgonba.
Később arra eszmélek, hogy még mindig a furgonban vagyok. De immár tartunk valamerre. Nagyon hideg van és a fejem is fáj. Ráadásul még a páncélomat is elvették és a helyében már egy narancssárga kezeslábast kaptam.
Nem véd a hidegtől és nagyon kényelmetlen is. Ezek szerint mégis a jeges pokolba fogok kerülni. Vorkutába.
Pedig ettől tartottam a legjobban. Kinézek a furgon rácsos ablakán és látom, hogy már rég nem a zónában vagyunk. Sőt! Ami azt illeti, már nem is Ukrajnában. Végeláthatatlan havas földeket látok, a távolban egy két fával, vagy épülettel. Hó vihar tombol. A furgon viszont megállás nélkül, csak robog a havas úton.
Aztán hirtelen megállunk. Hallom ahogy csapódik a kocsi ajtaja, majd valakik jönnek.
Aztán kinyitják a hátsó ajtót.
A hirtelen fehér fény és a hó teljesen elvakít. Eltakarom a szemem, majd azt kérdem az őröktől: "Megérkeztünk?"
A két őr összenéz, majd annyit mond: "Nem!... Most csak egy pihenőre álltunk meg." Majd bedobott egy száraz kenyeret. "Na! Most van időd mozogni egy keveset! Mozgás!"
Én lassan kikászálódtam a járműből és körül néztem.
Mindenhol csak hó és én itt állok össz vissz egy narancssárga kezeslábasban. A cipőmet teljesen átitatta a hideg, már lassan nem érzem a lábujjaimat.
Úgy gondolom itt a vég. Ha nem ez a gyilkos hosszú út fog végezni velem, akkor majd a tábor megteszi.
Elkeseredetten nézek magam elé, utána az őr odaszól. "Na! Vége a pihenőnek! Vissza a kocsiba!" Majd a tonfájával a kocsi felé mutat.
Épp zárná már rám az ajtót, amikor utána szólok. "Kaphatnék egy tollat meg egy papírt?"
Az őr csak mereven bámul engem, közben ismét odaszólok: "Egy ceruza is jó! Vagy bármi amivel írni lehet!"
Az őr még mindig csak bámul, de aztán úgy látszik megesik a szíve rajtam, mert elkezd a kabát zsebeimben turkálni, majd bedob egy kopott ceruzát, meg egy össze hajtogatott papírt.
"Kösz!" Mondtam, aztán rám zárták az ajtót és tovább indultunk.
Amíg folytatódott az út elkezdtem írni egy levelet:
"Drága Kátya!
Ha ezt a levelet olvasod, addigra én már halott vagyok.
Csak elakartam mondani neked, hogy nagyon sajnálom még mindig, hogy a sereget választottam helyetted. Igazad volt! Rossz ötlet volt. Tudom, amikor bekerültél a kórházba ápolóként, akkor végleg elpuskáztam a lehetőséget, hogy bevalljak mindent neked. Mindössze egyszer láthattuk egymást újra, azon a bizonyos napon. Remélem emlékszel.
Szeretném ha tudnád, hogy még mindig szeretlek. Nem volt olyan nap, amikor a szorult helyzetekben ne gondoltam volna rád.
Akkor is rád gondoltam, amikor ezt a levelet írtam. Szeretném ha nem bánkódnál miattam feleslegesen. Tudtam hogy mit vállalok azzal, ha belépek. Ez az én ostobaságom volt. Miattam kerültél ilyen helyzetbe.
Sajnos most búcsúzom. De szeretném ha mindig emlékeznél rám.
A te örök szeretőd: Ivan Sulkov"
Aztán össze hajtottam a levelet és vártam az út végét.
Hosszú és fáradalmas út után meg is érkeztünk. Ismét kinyílt a jármű hátsó ajtaja és ekkor már tudtam, hogy megérkeztünk a végcélunkhoz. Vorkutához. Fel kellett készülnöm, hogy az igazi borzalmak csak most kezdődnek.
Amikor kimásztam a kocsiból, láttam ahogy még több teherautó is állt a tábor udvarán. Mindről ugyanolyan narancs színű kezeslábasban fagyoskodó rabok szálltak le.
Csak ők rosszabb bőrben voltak mint én. Egy valakiket láttam csak, akik talán egész jól tűrték ezt a körülményt. Egy nagy darab fickót, aki majdnem akkora volt, mint maga a teherautó, (Sőt még tán lassan nagyobb is.) Meg egy normális méretű, de jó kiállású, szakállas fickót, aki a jelekből ítélve, már hosszú évek óta raboskodik itt, de ismét szökésből hozták vissza.
Nem túl bizalom gerjesztő ez a hely, de ez az ember már csak a puszta láttán inspirál arra, hogy nekem sincs vesztenivalóm egy szökési kísérlettel.
Asszem, ha számomra eljön az idő, meg is próbálom.
Amíg gondolkoztam, az egyik őr hátba vágott, egy jókora gumi bottal és rám kiáltott: "Mozgás elítélt! Isten hozott a Jeges üdülő központban! HAHAHA!" Tört ki ez is dobhártya szaggatóan hangos röhögésben.
"Ó hogy akadt volna meg a köldök zsinór a nyakadon!" Gondoltam magamban, miközben a hátamat fájlalva követtem a többi rabot.
Háát... Nem is tudom. Ahol én vagyok, ott sajnos nincs vodka. 
