Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Egy Család...

Október 23. Kijev, Gorkij utca 10, 15. emelet, 45-ös lakás. 18:35

Csendes környék ez, forgalom sincs nagyon. Nem is igazán lehetne utcának nevezni ezt a részét Kijevnek, nem is igazán része ez a városnak. Az Ukrán Tudományos Akadémia egyik intézete ez és az ott dolgozók számára épített lakópark. A Radiobiológiai és Radioökólógiai Intézet dolgozói számára. Teljesen egyforma lakások ezek, 2 szoba, konyha, fürdőszoba és az ezeket összekötő közlekedőhelyiségből állnak. A lakások közti különbséget csak a belső színvilág és a berendezés jelenti. Minden lakásban egyformán van telefon, kábeltévé, szélessávú internet, légkondícionáló és még néhány, Ukrajna bizonyos részein még igencsak luxusnak számító berendezési tárgy. Ez a lakás a 15. vagyis a legfelső emeleten van. Innen a legszebb a kilátás az Intézetet körülvevő erdőre, és jól látszik az Intézet hatalmas épülete is.

Esős, késő őszi este van. Odakinn már erősen sötétedik, hideg szél fúj, majdhogynem viharos erősséggel. Bent a lakásban kellemes meleg van. A nappaliban kellemes gyertyafénynél egy asztal körül ül 3 ember. Egy nő és két férfi. Nem azért ülnek gyertyafénynél mert valami nem működne a lakásban vagy nincs áram, így érzik most jónak. Úgy érzik, ez a megfelelő légkör az emlékezéshez...

Csendesen beszélgetnek a múltról, az együtt és külön eltöltött évekről, még élő és elvesztett barátokról, ismerősökről, vagy éppen alig ismert de nagy jelentőséggel idegenekről. Sok emlék tör felszínre mindannyiukból, érzelmek, indulatok, gondolatok.

Ez a három ember, három kiváló kutató, harcedzett veterán akik megjárták és túlélték a Zónát, akik most az Intézet egy-egy részlegének az igazgatói, és ami a legfontosabb: Egy Család Tagjai. Nincs olyan ember Ukrajnában aki ne hallott volna valamelyikükről, de valószínűleg sokat mondó nevük van...

Tánya Bruhanov: a Radiobiológiai részleg igazgatója
Szemjon " Az Erdész " Bruhanov: a Radioökológiai részleg igazgatója
Aleksei " Kósza " Bruhanov: az Intézet biztonsági igazgatója, Tánya Bruhanov édesapja, Szemjon Bruhanov bátyja.

Az asztalon egy kép, rajta 3 férfi, a középső mellkasára ferdén fekete szalag került. A két szélső férfi Aleksei és Szemjon Bruhanov, a középső pedig a néhai Michail Kerenszkij professzor, a testvérek gyermekkori jóbarátja.

Béke Poraidra Michail...
 
Épp vége a kitörésnek. Megyek a géptelep felé. Hát már ott ül 2 bandita. Egy sorozattól mindkettő kifekszik. Az egyiknél egy nagyon ritka relikviát találtam, holdfény. Biztos nemrég lopta valamelyik sztalkertől. Hátra fordulva 4 bandita állt lesben. Elővettem a vintorezt majd egyesével leszedegettem őket. Náluk nem volt semmi érdekes. Majd visszamegyek a kis házhoz nehogy bekerítsenek amikor jön még egy. Erre is elkezdek lőni közelmegyek átnézni az ő cuccait is, majd egy éles fájdalom és elsötétül a világ. Pár óra múlva ébredtem fel. A felháborodva veszem észre hogy a vintorezem a grozám és az ezekhez való lőszerem is eltűnt. :cry:
Első utam a helyőrségre vezetett ahol kértem egy sztalkerek által hordott bőrkabátot majd elindultam szidrovicshoz. Épp amikor mentem le megláttam azt az alakot aki ellopta a fegyóim ott beszélgetett a többi sztalkerral. Békén hagytam ugyanis érdekes lenne a kopaszfalu közepén lelőni egy embert és élve elmenni.Leérve szidrovics barlangjába épp ott az asztalon a vintorezem és egy sztalker nézegeti.
-Á, üdv sztalker. Mire van szükséged?
-Beszélni szeretnék négyszemközt.
Kiküldte a sztalkert majd levettem a bőrkabátot. Egy kicsit fura arcot vágott.
-Ki adta ezt a puskát?
-Egy fekete köpenyes sztalker.
-Mért adta?
-Mi van ha nem mondom el?
-Mi van ha ráduszítom a katonaságot?
-NA jó, valami sztalker kapcsolatát akarta "javítani épp veletek.
-Kérem a fegyverem!!! Most lopta el az az ember!!
-20.000 Rubel.
-Adja vissza!!
-Hü**ének nézel hogy ingyen adjam?
-Mi lenne ha eltetetném a kopaszfalui sztalkereket láb alól? A specnazosok örömmel lőnének célba. És minden más sztalkerre lőnénk mint 2-3 éve? -Erre elég savanyú képet vágott majd ideadta azzal a feltétellel hogy eltűnök innen a francba. Visszavettem a bőrkabátot, elraktam a fegyvert majd visszamentem a helyőrségre. A barakkokba megkérdeztem pár katonát ki akar egy kis fizetéskiegészítést? négy ember jelentkezett mondván úgyiscsak holnap este lesznek sorosok az őrködésben.
Mindenki vett magához pár kábítólövedéket. A bőrkabátba simán belefúródik míg a mi páncélunkba nem. Két ember a helyőrség felőli oldalon, hárman pedig a híd felőli oldalhoz álltunk.
Egész este az őrhelyen virrasztottunk. Reggel 7-kor a legtöbb sztalker elindult kifelé. Szerencsére még nem volt köztük. Fél óra múlva megjelent a célszemély egyedül. Parancsot adtam a lövésre. Mit egy dartstábla már is ott volt a vállában 3-4 kábítólövedék. Elkezdett támolyogni majd emelte volna a fegyverét de összeesett. A katonák körémgyűltek majd megkapták a pénzüket. Fejenként ezer rubelbe egyeztünk meg majd ők elindultak a helyőrség felé. Átnéztem a holmiját. Csak a lőszerem és a Grozám vettem vissza. Majd elhúztam az anomáliás előtti lakókocsikhoz. Ott leraktam az egyikbe a dobozok mögé és ráhajtottam az ajtót. Itt senki se szokott kotorászni míg ahol engem hagyott nagyon sokan járkálnak. Kész szerencsém hogy nem vette el valaki a többi cuccom is.
 
A táborban egész jól fogadtak ahhoz képest, hogy katonának vagyok öltözve. Bár eleinte voltak nézeteltéréseink, azért látszik hogy ezek a stalkerek, vagy mik egész jó arcok. Amit nem tudtam, vagy nem is tudtam arról hogy léteznek, azt elmagyarázták nekem tisztán, érthetően. Mutattak sok új, és furcsa dolgot, amikről álmomban sem hittem volna hogy léteznek. Elmondták hogy ha katonai egyenruhát látok, akkor fussak. Ha pedig banditát látok, akkor habozás nélkül puffantsam le.Persze azt nem mondták el, hogy hogyan is néz ki itt egy bandita. Az egyik, egy Fürge nevű srác, feltöltötte nekem, Dimitrij régi PDA-jára. a zóna teljes térképét. Így a régit akár el is dobhatom. A tábortól nem messze, van egy pince, amiben egy szidorovics nevű, kövér hapsi lakik. Afféle kereskedőként működik idelent, mert a környéken szinte mindenki ismeri. Vettem tőle, egy katonai rádiót, és mivel nem volt lőszerem a bátyám fegyverébe, vettem még egy sörétes puskát is. Valószínűleg ideiglenesen megfelel ez is. Mikor elindultam kifelé, még eszembe jutott hogy ha ő régóta van itt, akkor tudhat valamit. Meg is kérdeztem hogy, ismerte e Dimitrijt. "Dimitrij Kosty? Talán. Ismerősen hangzik....Ja, igen! Beugrott. Ő volt az a hadnagy a közeli helyőrségről. Gyakran rendelt tőlem vodkát." Mondta. Mikor megkérdeztem hogy, tud e valamit arról hogy ki ölhette meg, akkor már nem meglepő módon, nem-el válaszolt. Vissza felmentem a táborba, és felbontottam az egyik konzervet. Evés közben, elővettem a rádiót, és elkezdtem keresni a helyőrség frekvenciáját. Nagy nehezen megtaláltam. Épp az őrök beszélgetése ment: "Te Kozlov!" "Mi van?" Elmondanád részletesebben hogy mi volt itt?" "Már elmondtam mindent. Hányszor mondjam még el?" "De azt hogy ki volt az a tag." "Mit tudom én? Egy egyszerű stalker volt. Biztos agyára ment a zóna, és úgy gondolta hogy jobb lesz attól hogy ha gránáttal kezd dobálni minket. De hogy a hídnál totálisan lemészárolt mindenkit az biztos." Erre azonnal felkaptam a fejem, és odaszóltam a többi stalkernek: "Ti tudtok erről valamit?" "Csak annyit hogy, valami stalker elment a helyőrségig, és jól odadurrantott a bokorugróknak. Szerintem jól tette." Mondta az egyik. Egy stalker aki szórakozásból katonákat öl? Lehet hogy megvan a gyilkos? Ennek utána kell néznem. Azt hiszem ez az első nyom amin elindulhatok. Aztán felkaptam a cuccaim és útnak indultam volna, amikor a Farkas nevű fickó megkérdezi: "Hová mész?" "Mélyebbre a zónában." Feleltem. "Nem jó ötlet. Elég zöldfülű vagy még, nem hiszem hogy túlélnéd, akár egy percig is. Jobb lenne ha maradnál addig, amíg meg nem tanulnád, hogy hogy éld túl a zónát." Mondta. Ezzel kapcsolatban nem mondott hülyeséget, mert tényleg nem ismerem annyira a zónát, hogy csak úgy elinduljak a belső területekre. Azt hiszem tényleg jobb lesz maradnom addig amíg beletanulok itt a dolgok menetébe.
 
1 Tapasztalt Magányos Stalker,AK 74,Pso,Fort,Vodka,10 kenyér 1 kevés szalámi és 1 konzerv,18:00

Nézegetem Távcsövemet távolságból,Nyakamon gyerekeim és feleségem képe lógott 1 láncon,1 idő után észre veszek 1 embert és valami új fajta Vintár volt a hátán,jobban megnézem és látni nem zöldfülü. Farkassal beszélt 1 kevesett majd elment lefeküdni,1 tudóssal,énis nyugovóra akartam térni ezért hát elhelyezkedtem a leszakadt tetejü háznál és hát lehunytam szemem,másnap korán ébredtem mert Éhes voltam,közelben Husi csorda mászkált ,gondoltam lekapok 1 et és hozok a fiuknak,Oda sunyogtam és a leghátsó mögé oda dobtam 1 csavart,le is maradt a csordától mert érdeklően nézegette,mögé lopóztam és 1 suhintással késemmel a földre került,vissza vittem a faluba és elkezdtem a tűznél sütni,sokan oda jöttek és falatoztak,én is,Már régebb óta ismertem a környéket ezért már untam magamat,legközelebbi Ember aki elmegy bárhova is valószinüleg megkérdem veletarthatok-e,nem tudom még hogy legyen,1 tudós kinézetü fickó meg 1 másik akkor lépet ki 1 házból,megvizsgáltam őket sok mindent nem találtam de 1 ik full veterán volt most láttam,ő volt az akit tegnap észre vettem!Megfogtam 1 detektort ami kiesett 1 ember zsebéből az utcára és Rlikviát mentem keresni,vissza tértem kor esteledett,eladtam a relikviát,Ételt vettem,megettem,és nyugovóra tértem remélhetőleg túlélni ezt az estét is!Lefekvés elött 1 katonai kinézetü srácot vettem észre aki információkról kérdezősködött,1 Dimitriy nevü srác öccse volt,áh ki is lőte le azt az embert?Nem tudom de hát nem az én bajom ezek a viták,persze tudok erről egys mást de most nem mondhatnám el neki hogy halott a bátya,nagy feldúlás lenne itt,zöldfülü nek nézett ki de ekkor már kovájogtam álmoságomban és eldőltem mint 1 zsák,álmainban eszembe jutott a Stalker aki leölte a hadnagyott,de már túl járt rajta,jól tette vagy sem,a gránát az nem volt nekik túl szép
 
Hogy a tetves isten enné meg az egészet, innentől nem kábítok katonát...
Mondtam magamba, amikor egy kis robbanó anyagot húztam elő a bakancsomból..
rátettem a beragadt vasúti kocsi ajtajára, majd az egyik sarkába fordulva robbantottam.
éppen akkora lyukat robbantottam hogy a kezem éppen kifért, bentről elkezdtem elhúzni az ajtót.
Mire vissza értem már késő délután járt.
Rögtön le szidorovicshoz.
Ő rögtön rám förmed hogy miért adok neki még élő katona fegyverét, aki azzal fenyegette meg hogy idehozza a spetznaztokat.
egy ideig hallgattam, majd megunva ojat ordítottam a vén szarzsákra hogy behúzta fülét farkát.
Na most jól figyelj, nyomozd ki nekem a katonát, de fullosan, tudni akarom mi a küldetése, mit csinál, és merre! világos? majd levágtam neki egy kötegnyi rubelt.
tiszta ideg voltam, fogtam magam, és a ládából kiszedtem a fegyverem, és a lőszert.
az egyik újonc felém nyújt egy üveg vodkát, egy húzóra lenyomtam felét, ő meg csak pislogott mint hal a szatyorban.
Farkas maga fel int oda mentem hát hozzá.
Mi a baj Scarecrow?
Azok a tetves katonai stalkerek!
Lelőttél egyet, és jött a többi?
nem, Le ütöttem egyet, és ő meg elvette a grozát, de vagy 6 jöttek!
Ez vért kíván Scare?
Azt...
ne hozz ránk szégyent, alázd meg! mondja nevetve.
Láttam benne ötletet, és van is értelme annak amit mondott.
Már majdnem esteledett, amikor kedvem támadt egy kis csetepatéhoz.
Körbe kérdeztem a stalkereket kit érdekelne egy kis szívatás.
3 stalker vállalkozott 1 Aks és 2 géppisztolyos.
az egyik a kettő közül kérdezett hogy menyi a fizetség.
2000 rubelt adtam mind 3 nak mint az első fele, a második felét akkor ha kissé össze rezentettük a katonákat.
Közben néztem hogy egy katona vágású fazon is ült és nézett rám.
Láttam a szemein, mintha felnyársalna.
Dolgozott bennem a 2 deci vodka, de meg tudtam türtőztetni magam hogy ne szóljak be neki.
Szóval tehát oda lopóztunk kora éjszaka, és vártunk, amíg kissé beborult az idő.
2 őr állt a kapuban, 1 fent a toronyban a reflektorral világította a környéket.
Hangtompítót csavartam a puskámra, céloztam és lőttem, a reflektoros hang nélkül kimúlt.
ekkor az egyik őr felnézett mert már jó ideje egy helyen volt a reflektor fénye.
el is indult felfele a toronyba, közben a mögötte lévő őrt lőttem fejbe.
Végül az utolsó felért, éppen hogy csak észre vette a halott őrt, már meg is halt.
Egy lövés 1 halál, mondtam a mellettem lévő Ak-s stalkernek.
a fazon vissza nevet.
közelebb osontunk, a reflektor fényt kikerülve.
A kapuba érve a homokzsákok mögé bújva se vettek észre.
csak 2 barakkban égett a villany.
fogtam és előre küldtem a 2 géppisztolyost az irodához.
senki sem volt kint az udvaron ezt nagyon csíptem, talán jól jött ez a kis mutáns támadás :D
az egyik barakkban leoltották a villanyt, vártam, majd belopóztam.
a legvégén feküdt horkolva a katona.
lassan kinyitottam a ládát, és bele nézve a groza volt, meg a vintorez is.
Tehát vissza követelte az öregtől...
egy kicsit megijedtem amikor felhorkant, de csak átfordult a másik oldalára, biztos ívott mielőtt aludni ment...
Nagyon lassan és halkan kivettem a grozát, és egy kis robbanó anyagot, és fém csöveket tettem a helyére, C2 eset, nem robban nagyot, ajtó szakításhoz használják a SWAT-osok
de hiába minden a vintoreznek biztos vég lesz. és a fémcsöveket is kellően szétszórja ahhoz hogy azt higgye hogy a grozája is megsemmisült...
nagyon lassan mentem kifele, majd miután kiértem, elindultam a kapu felé.
intettem a 2 stalkernek az irodánál, de nem akartak jönni,
az irodából az imént jött ki a parancsnok, gyorsan behúztam magam a homokzsákok közé.
A tiszt, kimért léptekkel közelített, halottam ahogy a kezében kibiztosította a pisztolyát.
majd megállt.
kissé kinézek, mögötte az egyik stalker a fejéhez nyomta a HK géppisztolyt.
Búcsúz el az életedtől mondja! majd meghúzza a ravaszt, de a puska hangos lövése helyett egy kattanást lehetett hallani, a katona nem habozott, megfordult, kiütötte a kezéből a fegyvert, közben a másik géppisztolyost lelőtte, majd a parancsnok vissza fordult a földön fekvő stalkerhez, aki immáron az életéért könyörgött, de hidegvérrel agyon lőtte.
A stalker is szemtanúja volt mellettem a tiszt lövéseinek.
a barakkban feloltódott a villany, ekkor jutott eszembe a bomba, elővettem az övemre akasztott detonátort és robbantottam.
egy hangos de nem túl erős robbanás következett be, valaki a barakkban felordít, valószínűleg a katona.
A tiszt a barakk felé rohan, ez idő alatt elkezdtünk rohanni vissza a kopasz falu felé.
A stalker értetlenül néz rám miután tovább futok, és nem fordulok le a beton útról a falunál.
Nem maradhatok itt, ezek után keresni fognak, és ez a legelső hely!
Veled tarthatok? én is ugyan úgy benne vagyok! Csak adj pár percet hogy összeszedjem a cuccom.
5 perc! mondtam neki.
vissza mentem én is a falúba, szóltam farkasnak hogy meg volt a balhé, ha lehet egy ideig kerüljék majd a katonákat, és ki ne ejtsék a nevem.
Farkas megértette, hiszen annak idején ő is ölt 1 két katonát.
Rá is parancsolt a többi újoncra hogy ne mondják el a nevem, barmién katonával is találkoznak.
ezt az egyet szerettem az újoncokba, hogy nem olyan elvetemültek, hogy elárulják a másikat, ez a stalker összetartás.
E közben a stalker össze kapta a cuccait, és elindultunk futó lépésben egyenesen a szemétdomb felé.
a tervem szerint a bárban biztonságosabb lesz.
 
Másnap körbe körbe néztem de nem találtam a Stalkert akinél a Vintár volt,gondoltam már elhúzta a csíkot,nem messze 1 kissé robbanást hallotam de elég enyhét,kibontottam a konzervemet falatozni kezdtem,ekkor Délután 3 óra volt,Észre vettem a VIntáros Stalkert a VSS nélkül,nem tudtam mivan de ettem tovább,1 kevés vodkát ittam és 2 órára kidőltem,azután a Stalker a tömeg közé állot és megkérdezte kijön 1 kis "csetepatéra" Jelentkeztem,És rajtam kívűl még 2 ember,az 1 ik közülük meg kérdezte mennyi a fizetség erre a kezembe nyomnak 2 000 rubelt,Hamis mosolyal elfogadtam,majd este elindultunk!A helyörséghez mentünk,3 őrt láttam,1 iknek volt reflektorja is,azt kilőte,majd 1 ik felfele igyekezett mert gyanus volt az 1helyben álló reflektor,a mögötti embert is kilőte,épp feljutott az az ember a tetőre már a földön volt az is,majd mondja nekem a gyerek aki felkinálta hogy jöjjünk: "1 lövés 1 halál" enyhe nevetésbe kezdtem!közelebb osontunk és elbújtunk,valahól eltünt a "profi" de mit sem sejtve a homokzsákokközelébe maradtam "örködni" , a másik 2 ember bement körülnézni,kijött a pasas az 1 ik barakkból az a stalker aki rendezte az egészet majd a parancsnok lépteit lehetett hallani,gyorsan elbújt a homokzsákok mögé,az 1 ik ember a fejéhez fogta a kispisztolyt,majd meghúzta a ravaszt,semmi sem történt csak a ravasz hangja semmi lövés,a parancsnok kihasználta az alkalmat,melletem csodálkozott a profi hogy mitörténik,a másik stalkert lelőte a parancsnok és a földön fekvőt is kivégezte,futásba eredtünk de észre vettem hogy a profi nem kanyarodik be kopaszfaluba,megkérdeztem hová megy erre a válasz csak annyi volt hogy el inenn mert keresni fognak,kihasználtam az alkalmamat és megkérdeztem tőle hogy jöhetek-e vele már rég várok 1 kalandra,bele egyezett és mondtam neki agyon pár percet hogy össze szedjem cuccaimat,megtörtént és a Szemétdomb felé igyekeztünk,elötte még Farkas nekem vissza szólt hogy hová megyek annyira törzsvendég vagyok itt,erre mondom hogy megyek 1 jó kalandra,a Szemétdomb fele láttam 1 kevés anomáliát és relikviát,találtam 1 Úgynevezett Holdfény relikviát 1 hulla mellet,felvettem és megmutattam a Stalkernak,Bemutatkozott,ő volt Scarecrow,Énis bemutatkoztam hogy ,majd mondtam hogy becézen csak Zini nek vagy ha gyors az idő "Z(é)" nek!És tovább indultunk a szemétdomb fele!
 
Visszamentem a helyőrségre. Éjszaka valamire felébredtem. Mellettem állt a fegyver elrablója. ÉPP valamit belerakott a fegyvertárolóba és kivette a Grozámat. Nyúlok a pisztolyért de már kint volt. Épp akkor robbant valami. A francba a fegyvertárolóm. Ezután már aludni se tudtam. Reggel 5ig a tetőn ültem amikor szóltak hogy el kéne temetni a halottakat. A végtisztesség adása után elkezdtem gondolkodni. Több mint 10 embert öltek meg az elmúlt napokban. Ezekből 4et vár a családjuk de csak a halálhírt kapják. Az ő testüket elszállítjuk a családnak. Először a bekattant lány, utána meg ez a mániákus akárki aki mindenképp az én Grozámra pályázik. A sztalkerek nagyon lealacsonyodtak a szememben. A támadás sztalker halottait egyszerűen beledobom a perzselő anomáliába. NINCS fegyverem. Elmegyek a raktárra de szerencsére csak egy PMM van ott amivel még egy 3napos rágcsa is eltesz lábalól. Lehet hogy elhagyom a zónát
 
Kosztyánnal

Este megtámadták a stalkerek a helyőrséget, 2 stalker elmenekült, valószínűleg a kordonból is, esélyünk sincs megtalálni őket.
a másik kettőt én magam öltem meg.
Sajnos Borisz nagyon le van törve mert a Grozáját vitte el ugyan az a stalker akitől már 1x vissza vette.
Eleinte nem igazán akarta elmondani, de végül is csak elmondta hogy már teljesen lealázta az a stalker.
az egész esti balhé óta egy szót sem szólt, csak fent ül a tetőn, és bámul.
bementem az irodába és utána néztem miféle fegyvereket lehetne behozatni, főként katonai Prototípusokat néztem.
2 fegyver lehetséges, egy kivételes újításokkal rendelkező Sig 550 es, és egy Magpul taktikai M4-es a Zóna körülményeihez igazítva.
végül úgy voltam hogy mind a 2 megrendeltem, eldönti majd melyiket akarja.
mivel ezekből a fegyverből, mindig van vagy egy tucatnyi a külső peremen így 5 órán belül itt lesznek a fegyverekkel.
kb 5 óra múlva itt is voltak, nem kis meglepetésemre, a régi őrség is vissza tért, így végre vissza állt a rend, feltöltöttük a sorokat, és újra teljes létszámmal volt a helyőrség.
 
A Szemétdomb 1 kis Búvóhelyén bújtunk meg Scarecrow al,mivel engem nem nagyon ismertek a közeli bandita táborokhoz látogattam kereskedni,Scar picikét tétovázott hogy jöjjön-e de a végén Nem lett a válassz,oda érkezvén Eladtam a holdsugárt és a pénzből AK mat és Fortomat fejlesztettem,Ócska Gázmaszkomat eladtam és helyette 1 Feltuningoltatt vettem feleáráért,Rám biztak 1 küldetést hogy keressek meg valamien Szabadságos frakcióba tartozó férfit és puffancsam le,mert elég tapasztalt de kezdőnek tartja magát és bele lehet sétálni a csapdályába,a közelben volt a passas méghozzá pont a SZemétdombon!
Este elhelyezkedtem és elöttem elment,lassan mögé mentem,és Le akartam szúrni de hirtelen megfordult és a bal kezembe állt a kés az izmomnál,elő vettem Fortomat septiben és mivel Jobb kézzel jobban megy,azzal vettem elő hála istennek nem azt késelte meg,
Ak47 esét rám fogta én meg rá a Fort ot,Megkérdezte mit akarok és kivagyok,Nem válaszoltam de a ravaszt meghúztam,picit arréb gurultam gyorsan mert miközben lelőtem és a hullája le esett a ravaszt megnyomta és vele együtt esett a földre míg kinem fogy a tár,nem értem el golyóval kapott sérülést de régi Késem most a saját kezemben állt,kiszedtem belőle persze nagy nyögésekkel,
A Szabadságosnál találtam 1 elsősegély csomagot és 1 kevés vodkát,leöntöttem a sebet Vodkával és elsősegély csomaggal bekötöztem,Csontomig hála nem ért el de a csontom és bőröm között fél után állt bele a kés,majdnem kidőlt a helyéről szoval könnyű volt kiszedni!
Elvettem a cucacit a Szabadságosnak,találtam 1 PDA-t is!
1 Aggropom alatti helyvolt feltérképezve PDA ján és 1 Híres Stalker nevét levan kódozva relytekhelye van ott,a gond az hogy 1 úgy nevezetü "Vérszopó" Mutáns falka olyan 4 tagból ál védi a helyet és sok az elektromos anomália,PDA ból kivettem a pénzt amit ott raktározott és az infokat átraktam ez enyémbe
Vissza tértem a Bandita táborba és kaptam feladatomért 3000 Rubelt,jó kis fizetség volt megkérdeztem miért ennyi erre csak annyi volt a válasz hogy régi vetély társ,
Nem gondoltam volna hogy ilyen az ügy de jólvan megtettem,
1 Doktórral megnézetem a sebemet azt állitotta 1 hét alatt kb. begyógyulhat,vissza mentem a táborba te Scart sehol se találtam,2 napig semmit sem csináltam csak a táborhelyen ülltem,Este vissza tért Scar,megkérdezem hol volt mit csinált,elmesélte mi történt vele,én is elmeséltem hogy velem mivolt nevettünk 1 jót és nyugovóra tértünk,Kellemes éjt közöltük 1mással!Akkora már a sebhely nagyából begyógyult,de a kötés még rajta volt,és elaludtam!
 
Épp a lelőtt katonánál talált iratokat olvastam, mikor lépéseket hallottam mellőlem. Odanéztem, s ráfogtam az oldalfegyverem.
Tatjána volt az. Beszéltem vele. Kiderült, hogy menedéket keresne a hadsereg ellen, nekem meg úgyis szükségem volt társakra, így hát
beleegyeztem, hogy velem tarton. Első utunk bárba, a duty bázisára vezetett. Petrenkó szívesen beengedett, mikor megtudta, hogy
az usával, és a freedommal kollaboráló gyilkosokat üldözök. Meghívott ezzel kapcsolatban egy esti beszélgetésre, mivel most nem ért rá.
Le is dőltem aludni egy cseppet, szóltam Tatjánának, hogy keltsen fel fél tízkor.
Ő igent bólintott, majd felkeltett háromnegyed tizenegy órakor.
- Elaludtam... - szólt szégyenkezve.
- Aha, azt látom. Ne bánkódj, remélem, Petrenkó még ébren van.
Nem is húztam az időt, a megbeszélt helyre mentem. Egy kis szoba volt ez, vörösre festett fallal. A plafonról egy villanykörte lógott le a
vezetékein. Az ezredes épp egy rakás aktát túrt, olvasgatott.
- Rendesen elkésett. - így szólt, mikor meglátott az ajtóban.
- Igen... Bevallom, elaludtam.
- Semmi gond. A legutóbb nem volt érkezésem beszélni önnel... Zavar ez a formalitás. Tegeződhetünk?
- Persze.
- Nos, Chernova kisasszony. Mi már régóta hadban állunk a szabadságiakkal. Most épp fegyverszünet van, de amit állítasz, hogy egy embert az USA hadseregének felszerelésével láttak el, elég aggasztó, mert a szabadság lecsaphat egy Sam bácsikával jóban lévő emberre. Ez elég nagy fenyegetés. Biztos vagy benne?
- Biztos. - mondtam, majd átnyújtottam az iratokat, amiket az összekötőnél találtam. - olvasd át őket.
- Ez tényleg aggasztó, aggasztó, nagyon-nagyon aggasztó. - olvasott, majd mintha épp egy hatalmas elhatározáson lenne túl, felnézett a lapokból és megszólalt: - ezt az embert meg kell állítani.
- Ehhez nem fér kétség. De ha tényleg akarunk tenni valamit, a kötelesség támogatására van szükségünk.
- Ahogy olvasom, a tárgyalások már megkezdődtek a beolvadásról. Ha nyílt támadást indítanánk, az is felérne egy hadüzenettel. Döntöttem. Ellátunk fegyverzettel, és támogatással az általunk uralt területeken. Cserébe toborozz csapatot, és kapd el. Reggelre összeállítok egy listát azokról, akik segíthetnek neked. Keresd meg őket. És tegyél rendet.
- Örömmel. Akkor én megyek is, ha nem gond. A viszontlátásra!
- Jó éjt, Chernova kisasszony.
Ezután visszatértem a szállásunkra, ahol Tatjána ismét az igazak álmát aludta. Követtem a példáját...
 
Kb ahogy megérkeztünk a szemétdombra belefutottunk egy bandita helyőrségbe.
én nekem nem volt kedvem menni, de a stalkernek kedve volt, hát menjen...
Rühellem ezeket a tetveket, állandóan kirabolják a gyengébbeket, meg alantas féreg módjára többen mennek egy vagy kettő ellen.
Inkább 2 napig távol voltam, és ez idő alatt meglátogattam Holló barátomat sötét völgyben.
ki javította a felszerelésem, és a grozát is eljuttatta a rejtekhelyre.
Holló óvatos ember sosem merészkedik ki az odújából, a csomag futárok is közvetítőn keresztül vannak bérelve.
Egyszer volt egy komoly nézet eltérése a sereggel, azóta figyeli őket, és ha szart kavarnak bizonyos infókat kiszivárogtat, a helyzet fajulásának megállításának érdekében, a kormány kb azóta üldözi, amióta meglopta azt közel 2 milliárddal.
A hadsereg számára csak egy legenda, semmi több.
Mégis amikor furcsa gyilkosságok történnek a zónában először az ö legendája elevenedik meg,
majd el is csendesül.
igazából Holló egy egyszemélyes kém központ.
de ha harcolni kell attól sem riad vissza kivételes tapasztalata van a mesterlövészpuskáknál.
de most csak információt kértem tőle.
Egy régen látott kollégát akarok felkeresni, érdekelne merre van kb 2 éve nem is láttam.
Holló szerint Pripyatban van a barátom, akit keresek.
Veszélyes környék az manapság, de mégsem féltem, mert ő nem az egyik legjobb a zónában, hanem a legjobb a zónában, csak mivel egyedül dolgozik, és névtelenül, ezért csak egy névtelen hős.
majd még ott aludtam Hollónál, és másnap elindultam vissza a stalkerhez ahhoz a bizonyos Zinihez.
Gyökér egy neve van főleg hogy családos ember... de hát én meg űrhajós akartam lenni...
Vissza értem eljátszottam neki hogy argropromban voltam, kilestem pár katonát, amint egy csapat húsi a bázisukig üldözik.
jót röhögött a hazugságon.
közben nézem hogy a stalker megsérült, de el van látva a sebe, legalábbis ami egy bandita részeges orvosától telik.
még este ott aludt, én virrasztottam, nem bíztam meg bennük...
Reggel bedobtam 3 energia italt, majd elindultunk a Bár felé.
Terveim szerint ott beszervezem az ipsét a szolgálatnak, kap egy jobb felszerelést, és azt is megtanulja hogyan legyen tisztességes úton veterán.
jó magam is így lettem profi, a szolgálat a legjobb tanító.
Dél körül el is értük, és beültünk a bárba, felvetettem a stalkernek a szolgálatot, bár szereti a szabadságát, de a jó fegyvereket jobban kedveli, miután körbe vezettem a szolgálatos bázison már csak 1 kérdése volt: Hol lehet jelentkezni?
ambiciózus stalker, az ilyenből kéne még vagy 100 a zónába, és az erőművet is elérnénk...

Majd miután a stalker befele iratkozott, megpillantottma a 2 női stalkerünkket egy csoportban, éppen petrenkóval beszéltek.
 
Másnap Scarecrow kalandjairól álmodtam mit csinálhatott az Aggropomba,Reggel a Bárba mentünk,nem nagyon voltam még itt valamien Szolgálat nevü banda lakikk itt,körül vezetett bemutattott 1 két embernek,bár jobban kedvelem azt hogy magányos farkas vagyok,de hát én olyan Puska Közel harci minden mágus vagyok,mint más a kocsik a relikviák stb... beálltam a Szolgálathoz hát,elmondták miért harcolunk,a Szabadságosok ellen mert utánoznak minket,a Zóna mutánsai és emberfeleti képességű tárgyak ellen (kivéve relikviák),megtanultam Mindent amit csak mondtak,lövészeti próba volt,izgultam hogy sikerült,Scar közbe 2 lánnyal beszélgetett,1 ik első látomásra jól nézett ki de hát hivott a lőtér,Scar biztatott majd elment,Pontosan bele lőtem a közepébe nem 1 szer meg az emberi bábuknál a fejébe,örültem,felvettek!Megkaptam az egyenruhámat és elküldtek az Aggropomba megkeresni 1 volt Katonát de már megunta a bizniszt és hozzam vissza de azonnal,bele egyeztem,utána elmondták hogy az Északi pontoknál kell örködnöm mert állitólag mutánsok fognak jönni,majd a Szabadság rajta ütéshez is kell mennem és így tovább stb...
Valami Petrenkónak hivták a vezért,megjegyeztem a nevét,kaptam 1 tisztett hátvédnek de csak ő akart jönni ő nem kapp semmi fizetést,
ELköszöntem Scarecrow tól és elindultam Aggropom felé,
Útközben hallotam 1smást és rájöttem a Szolgálatosok nagy ellensége a Banditák és Fosztogatok szóval tölük az egyenruhám miatt nem kaphatok jót,elkerültem őket nem akartam lőszert pazarolni,1 Obokant kaptam régi AK 74 esem helyett de még mai napig magammal hordom az AK-t is mert szinte bele szerettem,Fort omat bárban eladtam és helyette a pénzemből vettem 1 Deagle-t!Megérkeztünk az Aggropomba,valami NAgy harc volt,közelebb mentünk
A katonaság és a Stalker harcoltak és a Stalkerek hátrányban voltak 6 emberrel
a tiszt arra gondolt amire én ezeken segiteni kellet,
A katonaság mögé osontunk 1 felborult kocsi mögé elbujtunk,és sortüzet engettünk rályuk,nagyon hamar meghaltak mert bevoltak keritve,vagy mi vagy a Stalkerek szedték le,mikor végeztünk körülnéztem a holtesteket,1 ik nagy rangú volt volt nála PDA is a szöveget lekódolom biztonság esetén ////// Elraktam a PDA-t és tovább kutattam tárakat szedtem össze mindent,a Stalker csapat vezére meghálálta segitségünket és adott élelmiszer készletett jó sokat,tovább kutatunk a katona után,de esteledett,a Katonasággal szemben a Stalkerek 1 ik bázis szerü része volt
Letelepedtünk oda,Lehunytam szememet de 1 óra mulva lövési zajokat hallok,1 vérszopó beszabadult a házba,2 Stalkert Kinyirt,a vezérre fájt a foga mikor időben fejbe lőtem,nagyon kevés mullot,a Vezér megköszönte és amilye csak volt nekem adta,alig birtam el ezért adtam 1 kevesett a tisztnek is,a vezér megtartotta AK ját és mondta reggel elindul a Bár fele ennyi neki elég volt
Bezártuk az ablakokat ajtókat és újra nyugovóra tértünk
Gondolataim a lány után táncoltak és bárcsak jobban megismerhetném....
 
Pár nap alatt, nagyjából megtanultam mindent. Ez a Farkas nem is olyan rossz tanító. Én szinte már készen állok hogy elinduljak egymagam, egy mélyebb portyára, de a "mesterem" nem akar még elengedni. Azt mondja, hogy még nem állok készen erre. Már kezdem unni ezt a még nem vagyok elég fejlett dolgot. De nagyon. Készen állok. Teljesen. De akárhogy győzködöm, mindig ugyanazt hajtogatja. Pedig már mindent megjegyeztem, mindent megtanultam, és még azokat a feladatokat is elvégeztem, amit szerinte az olyan zöldfülűeknek találtak ki mint én. Na mármost ezért szívesen lekevernék neki egy jó nagy maflást, de sajnos nem tehetem, mert mégis csak neki köszönhetem azt hogy most már mindent tudok. Bár még élne a bátyám, akkor minden rendben lenne. Persze nincs olyan szerencsém. De jobb ha nem gondolok erre. Ilyenkor mindig elönt a düh, és a harag. Persze Farkas azt is mondta hogy, próbáljak mindig hideg fejjel gondolkodni, mert csak így élhetek mindent túl. Viszont a jó hír most az, hogy mindjárt befejezhetem a "kiképzésemet". Már csak egy vizsga feladatot tartogat a számomra, ami szerinte lehet hogy elég nagy fejfájást okozhat nekem. Bár tudnám mi lenne az. Vadásszak le egy újabb mutánst? Nyírjak ki valakit? Vagy lopjak el valamit? Passz. Remélem nem fogok el bukni ezen a kis vizsgán. És akkor hivatásosan is stalker leszek. Tegnap már elkezdtem felhelyezni a ruhámra a tépőzáras stalker jelvényeket. Amit kaptam, hogy a stalkerek ne kezdjenek azonnal lőni rám. Addig ez is megteszi amíg nem szerzek valami magánzó ruhát. A gond csak az, hogy rohadtul drága. Nálam meg csak most kétezer van. Sose fog így összegyűlni rá a pénz. Még egy gond amit valahogy meg kell oldanom. Ezért úgy döntöttem hogy ma magam indulok egy kis helyi portyára hogy szerezzek valami értékeset. Úgyhogy összepakoltam, és elindultam. És eddig egész jól alakul. Csak pár vadkannal, néhány kutyával, és egy pár husival találkoztam. Ezeket már rém egyszerű elintézni. Az előbb még egy tapasztalt stalkerrel is találkoztam. Megszállottnak hívták. Rendes srác volt. Eladott nekem egy MP 5-ös géppuskát, méghozzá tök olcsón. Még tárakat is adott hozzá. Most már a sörétes mellé van egy jó támadó fegyverem is. Estefelé együtt mentünk vissza a táborig. A vissza úton adott egy-két tanácsot is hogy, hogy használjam igazán hatékonyan a különböző fegyvereket. De neki is feltűnt a ruházatom, és a hátamon lógó, ON-94-es. Meg is kérdezte hogy egy olyan kezdő mint én, hogy jutottam hozzá egy ilyen kiváló fegyverhez. Elmondtam neki hogy a bátyámé volt. Aztán mint eddig mindenki más, akivel találkoztam, megkérdezte hogy nem adom e el. Rögtön rávágtam a nem-et. Miután vissza értünk a táborba, Szidorovicsnál eladtam a talált holmikat, és a kapott összeget, hozzáadtam a páncélra gyűjtött pénzhez. Ezzel együtt 3900. Ez még mindig túl kevés. Így eltart egy ideig. Majd csak összejön valahogy, addig ki kell tartanom ezzel a ruhával. Majd holnap még egyszer ki megyek.
 
Mire oda értem Peternkó rögtön oda szól, na megvan az első ember!
Mire van meg az első? kérdem.
rövid helyzet tisztázás után kissé nyeresen és gorombán válaszoltam:
Nem!
De Scarecrow, te vagy az egyetlen ember aki ismeri Fehéragyart és Hollót. Mondta Petrenkó kiábrándulva.
De engem nem érdekel ez az egész!
Ez fontos, ha nem akadályozzuk meg akkor kitörhet egy még nagyobb, véresebb frakció háború! szól a tiszteletes fél.
Scare légy szíves segíts nekünk! kéri a másik Tátja nevű lány is.
Nem! egyszer is elég volt!
majd ott hagytam őket faképnél, egyenesen a bárba mentem, egyrészt inni, mert feljöttek a régi emlékek, másrészt meg valami foglalatosságot találni, mert nem akarom hogy kijöjjön belőlem ez a sok szar.
De ha minden igaz, akkor sokáig fognak ostromolni, mivel csak én tudom Holló rejtekhelyét, holló pedig Fehéragyarét, bár utóbbiét már én is tudom...
 
Reggel felébredtem,ittam 1 kevés kis vodkát és megettem 1 szalámis kenyeret amit én csináltam
És tovább indultunk keresni a katonát
Elköszöntünk a maradék Stalkertől és vezérüktől
Útközben távolról láttunk 1 kissebb Dögöt de a katonaság irányába tartott,Már Délután 3 volt és már egész Aggropom zeg zugát ismertük,Nem tudom hogy hol a fenébe lehet ez a katona,volt 1 mocsaras rész is de tele anomáliával,ott tuti nem lessz,vagy ha igen...
A Tiszt mondta nézzük meg
Ok mondom
Nehezen bemerészkedtünk 1 ik tárgyról a másikra ugráltunk
A Mocsár vissza tartott minket és lenke sugárzást adott ki ezért figyeltünk
1 Konténerben hallotunk valami beszédet és a térképen 3 embert jelzett,
Valami üzletről beszéltek és utána lövés zaj volt
2 bandita kilépett a konténerből
észre se vettek mert ellenkező irányba mentek,
A Tisztel mögéjük mentünk és 1 suhintással már a más világon voltak
Találtam 1 PDA-t amin az volt hogy
Öld meg Hd. Kijorov ott,
Nem tudtam mi ez gyorsan felszaladtam a házba ahol lövések voltak
ott feküdt a katona nagy sebekben
Hagyták elvérezni a kis ........
Átadtunk neki 1 elsősegély csomagot és elmondtuk mivan
Ő válasznak azt adta hogy addig nem megy amig ezeket a rohadt banditákat kinem űzzük inenn
Mondtuk nem ez a küldetésünk azonnal jöjjön velünk!
DE ÚT KÖZBE HALOK MEG - mondta mint 1 idegbeteg
Jólvan Jólvan akkor hol a relytekhelyük a dögöknek?
A RÉgi Katakombákban Aggropom alatt
A Tiszt rá vágta hogy ez halálos is lehett
A Katona vissza mondta hogy minden halálos itt a Zónába,
Csodálkoztunk majd a Katona is velünk tartott,Aggropom ba bevitt minket a katona mint "Túsz"
Senkise tudta hogy már rég elárulta a hadseregett
oda vitt minket az 1 ik üreghez és lementünk
Én mindigis valamivel gyengébb idegzetü voltam de a Tiszt az 1 komoly ember aki nem fél semmitől,néha néha énis ez lettem volna
Le merészkedtünk,
Hirtelen mintha meglátnék 1 mutánst nem tudom hol
A Katona a fejét fogja és Mondja: Neee kérlek neee engedj el
Én 1 doboz mögé vonultam a Tiszt meg egyre közelebb és közelebb sétált a szörnyhöz
a Katona hirtelen felált
Megfogta az AK ját és Lelőte a Tisztett
ÉRtettem mivan a mutáns irányitása alá került
Én gyorsan kiugrottam és lelőtem a mutánst,
Ezután a Honvéd katona (mert az volt) újra fogni kezdte a saját fejét
Majd magához tért - mi történt? mondja
Megölted a Szolgálatos Tisztett
Sajnálom,nem akartam de ez a dög...
Jólvan tudom siessünk nincs sok időnk az orditásod tuti meghallotad,
a Tiszt töltényeit a tárjából kivettem az elsősegély csomagját is
És meggyújtottam 1 régi mécsest amit találtam és mellé helyeztem
Tovább mentünk lépcső közeledett
Le mentünk rajta
1 picit később mégtöbb katonába botlottunk nem tudtuk mit tegyünk
a Honvédet felismerték de engem majdnem lelőtek és nem hittek a HOnvédnak hogy túszként hozottt ide
Őt is megsorozták
a Honvéd elővett 1 gránátott és oda dobta hozzályuk,meghaltak
Tovább mentünk valami üregbe botlottunk ami felfelé megy de nem látni kijáratátt hanem Sötét
Biztos elkanyarodik mondja Kijorov
Tovább mentünk anomália mező és 1 Elég tágas rész választott el minket a Banditáktól,a Tágas résznél volt a relytekhely amit már rég óta találtam a Szabadságosnál!
Gondoltam mennyünk oda megfogtam fegyveremet és minden táramat kicseréltem
Kisstukeremet is és annyival tuningoltam fel hogy mindegyikre 1 újabb tárat rögzitettem hogy csak bekelljen forditani
A Katona ugyan ezt tette
Bementünk a Vérszopókhoz,nem láttunk semmi mondta a Katona hogy szorosan simuljak a falhoz mingyár jönnek,1 két dobozt magam elé húztam támasznak
:bloodsucker:
Megjelent 2
Felénk közeledtek,1 iket lelőtük a másik eltünt
Jobbra tőlem a katonánál megláttam Le akart csapni, de a Katona mint 1 ninja tett 1 mozdulatott és levágta csápjait majd bele lőt a szályába
Én mentem elöl Mögöttem a Katona és ő Hátra szegezte Fegyverét
A Katona észre vett 1 Vérszopót leszedte,és én míg felé néztem engem elkapott az 1 ik
a Katona pont idelyébe nézett oda és szedte le
Örök hálámat adtam neki és 1 kevés vérveszteségem volt
adott 6 kötszert
Beadtam magamnak és már jobban éreztem magamat
megkerestük a Szabadságos PDA ján a relytekhelyet és tudodd mit találtunk?.....
 
Kosztyán:
A felügyelő

Miután megérkezett a régi őrség és fel töltöttük a sorokat, aznap jól aludtam, amire már majdnem 1 hónapja nem tudtam példát mondani, meg is látszott, délben keltem.
Majd kimentem a teraszra egy kicsit, a nap fényesen szikrázott, kiváló idő volt, ami ritka a zónában.
balra nézve a nagy záró kapun egy ember sétálgat nyugodt léptekkel a helyőrség felé.
A jobb kezében egy katonai nagy táska, miután kb 50 méterre járt, látszott az öltözete, tiszti egyenruha, de nem bevetési, inkább dísz egyenruha.
sötét üveges napszemüveget viselt.
semmi nem utalt ara hogy ismerném.
Hanem amikor oda fordult elém tisztelgés helyett a kezét nyújtotta.
Miután nem nyújtottam neki a kezem levette a szemüveget, és rám nézett.
Uram atyám... mondtam kiábrándulva.
Majd elmondom bent. válaszol nyugodt hanggal.
Bementünk az irodámba, ő leült az íróasztalommal szembe lévő székre, én addig, bezártam az ajtót, és lehúztam a függönyöket, majd az íróasztalomhoz mentem én is.
Mit keresel itt?
Én vagyok a felügyelő parancsnoka ennek a helyőrségnek, én nézem át mit csináltok, és mire lesz szükségetek, havonta 1x 1 hétig itt leszek és össze írom mi a helyzet.
A hadsereg úgy gondolja így sokkal jobb lesz majd a védelem a határon, és kevesebb lesz a halott. bár ezt mind a ketten tudjuk hogy nem így lesz.
de mivel engem ismernek itt, és te is, így engem neveztek ki. fejezte be a tiszt
Mi a jelenlegi rangod jelenleg? kérdem.
Mint volt, bár Vezérezredesnek is ki akartak nevezni de vissza utasítottam, és inkább ezt a munkát választottam.
Tehát mi a helyzet? kérdezett újra a tiszt.
újság? az van, például éppen tegnap elött öltek le 3 embert itta helyőrségen, stalkerek voltak, ja igen és még Borisznak a Grozáját is ellopta az egyik stalker, azt hiszem fontolgatja a leszerelést. mondtam, de még meg sem tudott szólalni folytattam.
Na meg a gyilkolásszó Tátja is eltett láb alól 7 embert.
Tátja? kérdez értelmetlenül.
igen miután elmondtam hogy nem térsz vissza elhúzott a helyőrségről de előbb, még gránátokat hajigált nekünk emlékbe.
egyet egy csapat katona közé, egyet a torony elé, egyet pedig ide be az irodába.
...
lesz hozzá egy két szavam azt hiszem. mondja a tiszt.
És hogy hogy vissza jöttél? nem jöttek össze a dolgok a lánnyal?
Jah.. nem, meg vagyunk, nem messze innen vettem egy házat, a határtól talán 10 kilométerre...
Akkor boldog vagy minden bizonnyal. mondom
Igen végre ennyi év után tényleg boldog vagyok... mondja Tom.
De most munka miatt vagyok, de még rá érek vele, egyenlőre kimennék egy kicsit a helyőrségről, egy kicsit bejárni a környéket, talán még Tátjával is össze futok. mondta Tom.
Kötve hiszem, szemétdomb felé tartott, de attól még szét nézhetsz.
Tudsz esetleg valami öltözetet ajánlani? kérdi Tom vigyorogva.
A raktárban van Bulat, meg egyéb cuccok is, ha kész vagy akkor szólj.
Oké feleli, majd a táskáját, a mellettem lévő szobába tette, és kiment.
 
Ritka jó idő van ma reggel. Ideális egy újabb portyára. Ma úgy döntöttem hogy kicsit messzebbre megyek, úgyhogy talán nem is jövök a táborba vissza, hanem valahol letáborozok estére. Holnap utánra viszont kipihentnek kell lennem, mivel Farkas akkor adja fel nekem a vizsgának szánt melót. Úgy látszik egy ilyen szép nap, jó szerencsét biztosít nekem, mert nem vagyok se fáradt, a képződmények szépen gyűlnek (Ma még egy gravit is begyűjtöttem), és a mutánsokat, meg az anomáliákat is elkerülöm. Az egyetlen mélypont csak az, hogy a hídnál új őrség van. Amilyen pofátlanok azok is, állandóan lehúzzák az arra járókat. Ezért az összes stalker kerülő utat tesz a híd mellett szétbontott kerítés felé. Odaát, sokkal kopárabb az egész. Nem látni túl sok épületet, se nagyon fákat, még állatokat se. Viszont anomáliák vannak dögivel. Legalább most több pénzt kereshetek. Az úton haladva mentem egyenesen felfelé, amikor hirtelen meglátok egy felborult teherautót, ami tele van hullákkal. Rohanok oda hogy megnézzem, amikor a sugárzás mérőm elkezd jelezni. A mutató szinte teljesen kiakad. A jármű olyan erősen sugárzik, hogy másodpercek alatt keményre főzne akár egy tojást is. Felcsatolom a ruhámra a gázmaszkot, és bemegyek. Elkezdem átkutatni az összes hullát. Semmi értékeset nem találok náluk csak egy hátizsákot, ami tele van katonai elsősegélyes dobozokkal. Ez még jól jöhet. Na lássuk van még valami értékes? Tovább kutatva, feltűnik az egyik hulla hátizsákjában tárolt ruházat. Sokkal jobbnak látszik az enyémnél, ráadásul szinte semmi baja, csak iszonyúan sugárzik. Nem baj lehet ezt még sugármentesíteni. A ruha furcsa, fehér terep mintájú, zöldes barna mellénnyel. De van hozzá egy épp, teljes szigetelésű, összetett gázmaszk. A ruha vállán, egy furcsa jel is látható. Monolit. Ez meg mi a fenét jelenthet? Mindegy. El vettem a ruhát, és visszaindultam a tábor felé. Mire visszaértem a hídon túlra, teljesen besötétedett, úgyhogy az útnál lévő kis híd alatt vertem tábort. Felállítottam egy régi csapdát a híd széleinél. Nem a legjobb csapda, de ezt mindig, bárki beveszi. Így ha bármi megközelíti a hidat, akkor én már készen fogom várni. Addig is alszom egy kicsit. Holnap reggel majd tovább indulok.
 
Ezután felmentem megint a tetőre, megint elkezdtem gondolkodni. Mi a francnak kell annak a mocsoknak a grozám. Szerintem lesüllyesztette egy láda legmélyére és ezzel keménykedik a barátainak. Nézzétek mit loptam egy alvó katonától. Tényleg el kéne menni ebből a porfészekből. Ekkor behívnak a parancsnokságra. 2 láda volt az asztal előtt.
-Mit választ? Egy kivételes újításokkal rendelkező Sig 550et vagy egy taktikai M4et?
Odamentem megnézni és elolvasni milyen újítások vannak rajta.
-Sig 550et.
-Rendben.
Ezután az egyik ládát elcipelte 2 katona a szobámba. Kinyitottam a dobozt. Nemcsak a fegyver volt ott hanem egy csomó kiegészítő és cserealkatrészek. Elkezdtem rárakni a kiegészítőket. Először a 4xes nagyítású távcsőt. Ezután egy bajonettet a cső végére és egy csőszájféket ami hangtompítóként is működik. A bajonett visszahúzható a fegyvervázba. És még egy támasztóvillát ami belehajtható a fegyver vázába. És még egy gránátvető az aljára. Szerintem elindulok kipróbálni.
 
Vissza
Top Alul