Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Ezután Thunder törte meg a csendet:
-Én Tom Abrams vagyok a lány mellettem Tátja...
- Borisz Leontiev. -mutatkoztam be én is, és eltette a desertet.
Ezután Tatjána és a lövész elkezdenek beszélgetni. Néha-néha én is hozzászólok. Ekkor Megszólal Thunder PDA-ja. Na megyek a cuccomért. Ahogy sejtettem, visszajött Thunder és mondta hogy szedelőzködjünk. Még vettem Szegény Grisa pisztolyához egy jobb hangtompítót. Meg még néhány rakétát az RPGhez majd kimegyek. Nemsokára a helikopter is megérkezik. Felszállunk. Rendben odaérünk a bázisra. A bunkerben egy idegen is volt aki átad néhány csomagot Thundernek.
Benne néhány térkép janovról és pripyatról. No meg egy hangüzenet: Menjenek el Pripyatba az alagutakon keresztül, ami a Jupiteri Üzem alatt indul. Ha át érnek Pripyatba, akkor meg kell keresnünk az eddig eltűntnek hitt Katonai osztagot, majd vegyük fel a kapcsolatot a katonai parancsnoksággal további parancsokért.
-Fhúú... ez nem indul egyszerűnek mondja Agyar.
-Az alagutakban mérges gáz van, Zárt Ruha kell. fűzte hozzá Tatjána
-Honnan tudod-kérdezi Mathias.
-Meg tudom erősíteni, ugyanis én és Tátja lent voltunk a Pripyat 1 es alagutakban amikor Kareneszkijt súlyosan meglőtték.
Közben Agyar jelezte hogy csak 4 PSZ9-Md ruha van felkészítve az útra. Én mondtam, hogy az én páncélom zárt légzőrendszerű.
-Syrus, Agyar, ti itt maradtok! Borisz, Tátja, Mathias, én és te bruhanov lemegyünk! -mondta Thunder.
És még mindeni kapott néhány Antidote-t, ami arra van kifejlesztve hogy semlegesítse az esetleges mérgeket. Majd elindulunk janovba helikopterrel.
 
Scarecrow, Légió írjátok át lécci amit írtatok, mert mivelhogy én már jártam az alagútban, ezért nekem van megfelelő ruhám, úgyhogy az 5. ruhát kaphatja Tánya vagy Szemjon /Erdész/
 
A helikopteren való utazás közben eszembe jutott Bruhanov beceneve: Kósza
akkor így is fogom nevezni lent.
20 perc múlva meg is érkeztünk, a helikopter eléggé nagy feltűnést keltett a Janovi állomáson legalábbis úgy tudom így hívják, személy szerint nem jártam még itt.
na a lényeg képpen ki jött a szolgálat parancsnoka Shluga ezredes, és még pár veterán tagja.
Amikor leszálltunk engedélyt kértem tőle a belépésre, és a cuccaink ideglenes lepakolására.
Kajáztunk egy Hawai nevű fazonnál, de volt nála gránát, testpáncél, és lőszer is, inkább mindenes ABC-nek nézem mint büfének...
fél óra múltán felkerekedtünk, a céljaimat elmondva Shluga ezredes rendelkezésemre bocsátott egy csapatot, akik elkísérnek minket a jupiteri üzemhez, de nem tovább.
A ládát, amiben a 3 zárt körű ruha volt én és Kósza vittük.
40 perces séta után, elértük a helyet, a kapuban meg is álltak a szolgálatosok.
átvettük a ruhákat, aztán a ládát vissza küldtük a janovi állomáshoz, hogy Agyar vigye vissza.
Jó magam kibiztosítottam az FN FNC-t meg az SR 25 öst, amit még indulás előtt hoztam ki éppen.
utóbbi a vállamra került, előbbit kibiztosítva tartottam a kezemben.
Éppen csak be értünk, balra az épületnél, beszédet hallok, és intek a többieknek hogy vonuljanak a bokrok mögé.
Kószát magamhoz intem, és közelebb lopózunk.
Az épületen belül, egy szobában 9 zsoldos van, kiválóan felszerelve 6 exoval, 3 seva öltözetben, ezek közül 2 kissé dühösen vitatkozik egymással.
-Hiába, túl sokan tudnak már a laborokról, ez már nem ment meg semmit se!
-Még nem került semmiféle bizonyíték a kezükbe, még a létezésünkről sem tudnak!
-De Thunder él, ő tud rólunk mindent!
-De a laborok helyét még ő sem tudja!
-Nem mindét!
-Én szerintem el kellene húznunk a csíkot, amíg lehet!
-Figyelj, teljesítetlen melóval akarsz visszamenni Tuborg elé?!?
-Nem áll szándékomban, de nem tudunk átjutni az alagutakon, egyszerűen beragadt a zár, és nem tudjuk se erővel, se elektronikával kinyitni!
-Akkor robbantsd be!
-Azzal megsérülhet a Lift, te idióta!
-Várj had gondolkozzak, hány emberünk is van itt?
17 a lift körül dekkol most, és az elfogott technikus, valami Nitrogén, vagy ki.
Vászja, Makarov, menjetek át a raktárba, mondjátok meg annak a technikusnak, ha nem csinálja meg a zárt, kinyírom estére!
Értem, pattant fel 2 Exos és elindult kifele az épületből.

Kósza és én bebujtunk egy felborított íróasztal mögé, amíg elment a 2 zsoldos, majd újra vissza mentünk hallgatózni, de már minden nyugodt volt, ekkor oda vetettem egy még kibiztosítatlan gránátot kószának, én is elővettem egyet, és kihúzva a szegecset behajítottam, a szobába, Kósza megismételte.
2 hangos robbanás, és közte pár ember hangos kiáltása.
Kint 2 sorozat ütötte meg a fejünket, valószínűleg Mathias Borisz és Tátja elintézték a 2 jómadarat, akik az imént kimentek.
Bementünk a szobába, 2 kivételével mindenki kidőlt a 2 gránáttól, az egyik a parancsnok volt, a másik egy katona, aki ugyan rá tartotta a pisztolyát Kószára, de pár pillanat múlva vissza is ejtette földre, és meghalt.
A parancsnok is éppen hogy csak élt, megnéztem az azonosítóját: Thunderscale állt rajta
-Jackson ébredj te szemét, Jackson! szólongattam, mire nehezen öntudati állapotba ért.
-Mi van te szarházi?
-Mit keres itt a társaság?
-Közöd nincs hozzá!
-Van ha amiatt akartatok elintézni, Beszélj!
-Dögölj meg...
-Ha te nem majd a PDA-d beszél, és elvéve a Pdat fejbe lőttem a mocskot

Zsebre tettem a kézi számítógépet, nem volt most idő átnézni.
Menjünk! mondtam, és elindultam kifele az épületből, kint már javában állt a tűzharc, az Exoskeleton Veteránjai Fedezékből Lövöldöztek ránk.
Oda értem Borisz és Mathias mellé, mire az előbbi hozzám fordul:
Miből vannak ezek? az egyikbe bele engedtem 2 sorozatot a Grozával, és semmi ugyan úgy lő ránt tovább!
A fejét célozd, és ne a mellkaspáncélt ott vagy 7 cm vastag titán lemez van.
jah oké! mondtam megdöbbenve.
Kibiztosítottam még 1 gránátot, és kisvártatva feléjük hajítottam, egy exos mellet landolt, aki egy Zaprozecshez vágott a robbanás, de nagy nehezen felállt, és megrázva magát vissza menta fedezékbe.
Csessze meg, ez nem lesz könnyű, mondtam, és Páncéltörőt töltve a karabélyba elkezdtem a fejükre célozni, néhány lövés szépen talált, néhány meg csak lepattant a sisakjukról.
A többiek is lőttek, de egyedül Kósza lövései voltak eredményesek, de azok is kb olyan szinten mint az enyém.
10 perces kemény tűzharc után lenyomtunk 9 et belőlük, már csak bent az épületen belül maradtak.
a lőszerünk viszont fogy mint állat...
 
Ismét eltellt két hónap. Meghúztam magamat ebben a kis viskóban a mocsár mellet és 2 hónapot csak aludtam szinte. De most kimegyek. Ez nem megy ! Mindig visszaérkezek a szobába ! Mi a fene ? Újra és újra. Ez egy rémálom. Két hónap telt el és kevesebbet ettem és ittam mint egy nap alatt szoktam. A bőrömön és a testem minden atomján érzek valami furcsa instabilítást. Leadok egy vészjelzést.
 
Nagyon rossz idők köszöntöttek a helyőrségünkre, a támadás után. Rengeteg a sebesült, az ellátmány vészesen fogy, és a kórházban sem fér el már több ember. A többi sebesültet a barakkba vittük, alap ellátásra. Most igény van minden emberre, szóval muszáj lesz felidéznem magamban az elsősegély nyújtási ismereteket. Az egyik katonát egy hatalmas karmolással a lábán hozták be, közvetlenül a barikád maradványai mögül. Úgy tűnik az artériát találta el a támadás, mert iszonyúan vérzett. Letettük az asztalra, majd a lábán tátongó mély sebet, elkezdtük szorítani, hogy elálljon a vérzés. De sehogy nem akart elállni. A fickó meg csak azt ordította hogy haza akar menni. Muszáj volt lefognunk mert nagyon kapálózott, és csak jobban vérzett a seb ettől. Amikor a felcser odajött, azonnal előrántott, egy csomag kötszert, és megpróbálta, átkötni a sebet. De amikor felszakította a ruhát, a vér szökőkút szerűen felcsapott a sebből. Gyorsan visszafogtuk, de nem sikerült. Aztán a felcser gyorsan átkötötte a sebet. Kérdeztük hogy nem lehetne e csinálni valamit, de csak annyit mondott, hogy reménytelen. A srác megint csak azt hajtogatja hogy haza akar menni. Mi csak annyit mondtunk neki hogy nem lesz semmi baj. Nem akartuk el mondani neki hogy nem tudunk már segíteni. Még úgy egy óráig bírta, aztán belehalt. A felcser letépte a dögcédulát. Aki tehette keresztet vetett. Aztán leemeltük az asztalról, és a többi halott mellé tettük, ahol az őrmester számolta az elesetteket. A halottakat látva mondtuk hogy most lesz dolga a vezérkarnak bőven. Jelenleg ez a helyőrség a leggyengébb pontja a zóna határainak.
 
Kosztyánnal Írok:

Kint állok a helyőrség kapuja előtt, előttem a Szuper kontroller kiterítve fekszik, mellette 2 katona.
Locsolják meg benzinnel és égessék el a mutánsokat! adtam ki a parancsot a 2 katonának.
először leöntötték benzinnel őket, aztán az egyik meggyújtotta az öngyújtójával...
elviselhetetlen volt a szag 10 méteres körben, de szerencsére, a viharos szél nem a helyőrség felé vitte a szagukat, hanem észak felé.
vissza mentem a táborban, ahol rengeteg sebesült, és halott volt.
A szokol osztag vezetője jött oda hozzám, és el akart tessékelni az orvoshoz, de rá parancsoltam:
Annak segítsen akinek nagyobb szüksége van rá!
Nem értette a hozzá állásomat. hát persze hogy is érthette volna, ők nem tudják hogy én nem tisztként kezdtem, hanem egyszerű "golyófogóként" azokban az időkben megtanultam kezelni a fájdalmat.
nem aggasztott a saját sérülésem, inkább jobban aggódtam a sebesültek miatt, fogy az orvosi ellátmány, és az orvosok is agyba főbe dolgoznak, kész csoda hogy még mindig talpon vannak.

Sosem bírtam a halálosan sebesült katonák látványát, a zónában se tudtam hozzá szokni, pedig itt rengeteggel lehet találkozni.
Be is mentem az irodámba, és intézkedtem pár dologért.
még a minap folyamán hoznak be 2 konténernyi Elsősegély felszerelést, és új katonákat a helyőrségre.
majd elballagtam a ládámig, kivettem egy elsősegély csomagot, és egy üveg Whiskey-t és 2 pohár között elláttam a sebeim.
majd miután éreztem az alkohol tompító erejét, a szobában maradtam, és elgondolkoztam, vajon hogyan tudtam volna veszteségek nélkül megvédeni a helyőrséget, akárhogyan is néztem sehogyan, de ez zavart a legjobban, mert elveim szerint nincs járulékos veszteség...
 
(Már rég írtam ide, szerintem folytatni kellene.)

Az ezredes látván a helyzetet, azonnal intézkedett. Ellátmányt és katonákat rendelt a helyőrségre. És úgy néz ki hogy teljesítik is a kérését, ugyanis rá egy nappal később, érkezik egy teherautó ellátmánnyal megpakolva. Amint megáll, azonnal elkezdjük lekapkodni a ládákat róla. Az első kettőt máris felnyitottuk. Rengeteg orvosi felszerelés, (tudományos, katonai) gyógycsomagok, antibiotikumok, és az egész helyőrségre elegendő kötszer csomagok. Ennyi ellátmánnyal képesek vagyunk annyira befoltozni a sebesülteket, hogy akár most már elszállíthatjuk őket távolabbi kórházakba is. Másnap a helyőrség teljesen kiürül. Egyedül az ezredes, az én csapatom, jómagam, az őrmester, és még két baka maradt a helyőrségen. A többi mind a kórházban. kilenc ember pedig kevés ahhoz hogy védje a határt. Ráadásul az ezredes is sérült, és nem akar elmenni a kórházba, a többiekkel. Azt mondja hogy őt harapta már meg mindenféle mutáns, de egy sem volt olyan szörnyű mint egy orvos szikével a kezében. A következő napon az emberhiány miatt, én őrködtem a külvilágba vezető kapunál. A kapu előtt türelmetlenül fel-alá járkálva vártam az őrszolgálat végét, amikor két ponyvás teherautó közelített a kapu felé. Megállítottam őket, és megkérdeztem hogy hova tartanak. A sofőr egyszerűen csak annyit mondott hogy befelé. Hiába erősködött hogy engedjem be, én tovább kötekedtem hogy minek akar ő be menni. Aztán az iroda ajtajából rám szól az ezredes hogy engedjem be őket csak az erősítés érkezett meg. Még egyszer a sofőrre néztem, aztán a kocsi hátuljához mentem, és benéztem a ponyva alá. Valóban ott ültek sorban a padon a zöld ruhás kopaszokból álló csapat tagjai. Lassan a kapuhoz mentem, aztán kinyitottam, majd intettem a sofőrnek hogy befelé. Közben az órámra pillantottam, és észre vettem hogy véget ért az őrszolgálatom. Elindultam befelé én is. A barakkban épp leültem volna egy székre, amikor az őrmester bejön, és azt mondja hogy: "Kosty hadnagy! Tápászkodjon fel, és jöjjön! Az ezredes beszélni akar velünk."
Alig ültem le, máris felpattantam, és megindultam az iroda felé az őrmester kíséretében. Oda bent az ezredes elmondta hogy a most érkezett csapatok csak az alap kiképzésen vettek részt, és nem szoktak hozzá a zónához, úgyhogy nekünk kell őket az itteni életmódra megtanítanunk. "Mi? Én mint kiképző tiszt?" Kérdeztem ledöbbenve. "Igen. Miért, zavarja?" Kérdezett vissza az ezredes. "Nem uram. Csak én nem vagyok kiképző, hanem egy egyszerű rohamkatona." Mondtam. "Hát pedig most maga fogja ezeket a kölyköket megtanítani a túlélésre." Mondta az ezredes. "Értettem!" Aztán vigyázzba vágtam magam, sarkon fordultam, és elindultam kifelé. Visszamentem a barakkba, és felkaptam az összes cuccom. Fegyán megkérdezte, hogy hová megyek. Elmondtam nekik, hogy most egy ideig én, és az őrmester fogjuk pátyolgatni a most érkezett zöldfülűeket. Aztán kimentem az udvarra, ahol az őrmester már csapat szemlét tartott, és elmondta nekik, hogy pár hónapos kirándulásra indulunk, a zóna mélyebb területei felé, hogy belerázódjanak a dologba. Majd felparancsolta őket a teherautókra, és felém fordult. Elmondta hogy most az agropromi helyőrség felé tartunk, és hogy a kiképzés végéig fogjam az újoncokat keményen. Csak bólintottam egyet és beültem az egyik teherautóba. Az őrmester beszállt az elől lévő teherautóba, majd parancsot adott az indulásra. Aztán a két jármű lassan elindult.

(Kicsit hosszú lett. :) )
 
Asszem,mosmá(csak így!)kreálok egy új, szörnyűséges ,ijesztő,"bárzálmás" kreatúrát,osztán vasustorral szétcsapok köztetek! :D
 
Lehet, hogy nekem is vissza kéne térnem a zónába.A napjaim valahogy üresebbek nélküle.Látjátok próbálom pótolni a történettel de az valahogy nem az az "original".De előtte még mindenképpen be kéne fejeznem a storyt.
 
Tehát megérkezett az új őrség, valamint el is küldtem őket gyakorlatozásra. Agropromba...
Hiány érzetem támadt az elküldésük után fél órával, erősen törtem a fejem de nem jutott eszembe mit is felejthettem el.
Beültem az irodámba, az asztalon egy dosszié, X52 es alanyról.amit Bruhanov hagyott itt, Destró aktájával együtt.
Destró aktáját átolvasva észrevettem egy kis furcsaságot, bár a pszi mező képességét elvették, mégis irányító egységnek készítették, de nem emberi agy kontrollálására, hiszen ekkora erővel egy emberi agyat szétroppanthat 10 méterről.
Az X52 es alanyba olvasva fény derült hogy mit akartak volna irányítás alá vonni destróval.
Egy genetikai kísérletezések során át esett élőlényt ami a "Kabitsu" nevet viseli.
a dossziéban benne van a dög kitenyésztésének a helye, megegyezik azzal a ponttal ahonnan elszabadult a bestia, az amelyikkel Thunder Yantar határában megküzdött.
Ekkor esett le mit hibáztam....
A lény Argrompromot választotta vadászterületének, és az újoncok is éppen oda tartanak. terminator1

Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam ki az épületből egyenesen a rádiótoronyhoz, és hívtam őket:
Szokol jelentkezz!!!
Szokol osztag, itt bázis jelentkezz!
Itt szokol! mondja nyugodt hanggal, ezek szerint még nem futottak bele.
Merre járnak?! ordítom bele a rádióba.
Argroprom határa, ekkor egy másik hang hallatszik
Te jó ég ez mi az isten???
a következő pillanatban hatalmas robaj. valószínűleg felborította a Btr-t amiben utaztak.
A rádióban további hangok hallatszanak ordibálás lövések zaja, egy állat üvöltözése, és halálhörgés.
Jobbra jobbra menjenek! rohanjanak az erőbe!!!
statikus zaj....
Nem... tartani...
Nincs esé.... futás...
robbanás.... lövések...
statikus zaj...
utána még pár lövés, és végül csönd, leszámítva az állat állkapcsának egymáshoz vágása, és csámcsogása, valószínűleg az elesett katonákból táplálkozik.

Mintha minden erőm elhagyott volna, úgy tettem vissza a rádiót.
Bele vetődtem a mögöttem lévő székbe, és bámultam magam elé, gyászoló tekintettel.

Pár perc múlva sistergés, egy új frekvencia jelentkezik be.
Bázis, itt Szokol!
Bázis itt szokol, hallanak minket?
Gyorsan felkaptam a rádiót:
Itt bázis, Ön az hadnagy? kérdezem.
Nem uram, Koljan Sztaris közlegény vagyok, a hadnagyot súlyosan megmarta a mutáns, és még 4 súlyos sérültünk van, kérem az azonnali kimentést Uram!
Értem, Menjenek egy tisztásra, azonnal indítom a gépet!
kapcsolják be a vészjelzőt, hogy megtaláljuk önöket!
Értettem Uram!

Már megyek is kifele, odaszóltam egy pilótának, aki már fogta is a sisakját, és elindultunk a helikopter felé...
 
A nyomorultakkal könnyű végezni. Annyira nem tudják,miként védekezzenek,annyira nem érzik a veszélyt,amit rájuk nézve jelentek,hogy azon már szinte csak csodálkoznom kéne,annak ellenére,hogy nem vagyok rá képes.
Ők hoztak létre egy föld alatti helyen, a sötétben, nyirkos,víztől csepegő szürke falak közt.
Ők adták át nekem a halott ember tudatát,amiért aztán teljesen kiismerem magam köztük. Azt nem tudták,hogy olyan kísérletet folytattak,amitől különlegessé váltam,annyira,hogy azt ők nem is tudták felfogni...
A testem leginkább egy túlméretezett,abnormális izomzattal rendelkező ,óriási farkasra emlékeztet,ami azonban gyakran fárad ki,és ilyenkor-ezt magam sem értem miként-talán pihenésképpen,ki tudja,áttetszővé,majdhogynem láthatatlanná válik.
A tudatom azonban nagyon is emberi,és bár tisztában vagyok azzal,amit teszek ,az közönséges mészárlás,mégsem vagyok képes megfékezni önmagam...
Elvégre nekem is táplálkoznom kell.
A hús, és a vér az egyetlen,aminek képtelen vagyok ellenállni. Erre vagyok a nap huszonnégy órájában ráhangolódva.
Vérfarkas vagyok.
Abból is a legrosszabb fajta. A nevem Hasító.
A katonák,akiket elkaptam,talán elegendő táplálékoz biztosítanak számomra,legalábbis egyenlőre.
Látom az árnyékomat,és a véres,iszamós szőrrel borított mancsaim,amik azért sokkal inkább kezeknek tűnnek,semmint állatias végtagoknak.
Ha teremtőim megalkottak,feleljenek tettükért.
Addig fogok kísérteni ebben az elátkozott helyen,míg el nem kapom őket.
Persze,ők fogták magukat,és otthagytak,majdnem elpusztultam. Három hetembe került,amíg sikerült kijutnom az átkozott földalatti helyről,mikorra rájöttem,az anyagiasodásom által keltett energiakitörés képes félrelökni a vastag acélajtókat,kifordítva azokat a keretükből.
Miért tették ezt? Mi okból teremtettek? Miért adták a tudatot,ami nem más,mint egy halott ember újból stimulált agya?
Bezártak a föld alá,és bezártak a saját testembe.
Ők a szörnyek,nem én. És ezért meg fognak fizetni.
Addig azonban mások is meg fognak halni,mert a dolgoknak ez a rendje!
 
kheeeeee´, itt gondlok lesznek. én ugyanis végezni akartam a lnnyel. egyezzünk ki valamiben, mert fura lenne, ha csak úgy feladnám a vadászatot. lehetne valami beszédem a lénnyel. Elnezest a spartai fogalmazasert, a hianyzo elezetekert, de telefonrol irok.
Ui:majd irok
 
Scare: Csak szólok. Fegyánt és a csapat többi tagját nem vittem magammal, otthagytam őket hogy azért legyen a helyőrségen egy minimális védelem. Csak az őrmester, én, a két jármű sofőre, és a 24 újonc indult agropromba. Pls javítsd ki.

Ja, és ha lehet vigyázz a csapatomra és rám. Egy ideig nem szándékozom meghalni, és a srácok is kellenek. Na még 1 hsz hogy lássuk ebből a szemszögből...

Nyugodtan utazunk az agropromi bázis felé. Ha jól tudom még Ilja azon a bázison szolgál. Legalább beköszönhetek hozzájuk, és új híreket hallhatok. Elvégre ő a hírszerzésieknél van. A jármű szép ütemes tempóban vágtat a töredezett aszfalton. Csend és nyugalom van. De aztán a csendet a rádió sivítása zavarja meg: "Szokol itt a bázis. Jelentkezzen! Szokol! Hallja? Válaszoljon!" Lazán felkapom a rádiót: "Itt Szokol. Halljuk uram." "Mondja merre vannak?" "Hát... Mindjárt elérjük az agropromi bázist." "Figyeljen! Azonnal forduljanak vissza! Ismétlem: Azonnal forduljanak vissza! Értette Szokol?!" "Bázis! Itt Szokol. Vettem. Vissza fordul..." Fejeztem volna be, amikor a sofőr felordít: "Te jóisten! Ez meg mi a franc?!" Azonnal kilestem az ablakon és megpillantottam egy hatalmas farkas kinézetű lényt, ami egyenesen a kocsinak rohant. Szerencsére nem volt tisztában azzal hogy nem ajánlatos mozgó jármű elé ugrani. És a kocsi felöklelte. A lény hatalmas ordítással bukott át a tetőn. Mindenki megkönnyebbülve ujjongott fel. De aztán hirtelen a kocsi megrázkódott, és felborult. A rádióból az ezredes kétségbe esett hangja szól: "Szokol hall engem? Válaszoljon! Azonnal rohanjanak az erdő felé! Ez parancs! Hallja hadnagy?" Gyorsan felkapom a rádiót, és beleszólnék amikor, az egész jármű oldalát, felhasítja a dög. Kétségbe esetten mindenki a fegyverért nyúl, és a szörnyre engedik a tüzet. De hiába. A szörny csak felordít és megrázza a fejét. És egyenként az újoncok közül egyet-egyet széttép. Ezt észrevéve, felrúgtam a "Nincs meghátrálás" elvemet, és felordítottam: "Futás! Mindenki a gyárhoz! Azonnal!" Az összes újonc fejvesztve rohant a gyárig. Az őrmester vadul morogva, lőtte a szörnyet egy PKM- el, de szinte semmit nem ér. Két másik bátrabb újonc is megfordul és lőni kezd. Azonnal rájuk ordítok, hogy fussanak a gyár felé. De a nagy hangzavarban meg se hallják. Aztán odarohanok az őrmesterhez és próbálom elrángatni onnan. De az ügyet sem vetve rám tovább lő. Aztán feladom, a reményt hogy az őrmestert elrángassam, felkaptam a rádiót és futásnak eredtem. A lény erre felfigyelt, és az egyik lábával a földre dobbantott, mint egy kisóriás. A lökés hullám azonnal hátra vágott. Mikor felakartam kellni, észrevettem hogy a lény már felettem pislog, és megpróbálta belé, vágni a hatalmas karmait. Vagy kétszer sikerült elhajolnom, de az utolsót már nem tudtam volna kivédeni. Behunytam a szemem, és vártam a halált. Még utoljára lepergett az életem a szemem előtt. Láttam a gyerekkoromat, az iskolás éveimet, a sok barátot, aztán azt amikor jelentkeztem a hadsereghez, azt az időt amikor megismerkedtem Marjusszával, és az előző bevetéseimet. Aztán a jövőt, ahogy látom a testvéremet Yurijt, és Marjusszát fekete ruhában gyászolnak egy síremlék előtt, egy kis képet fekete szalaggal. De hiába láttam mind ezt, amikor még nem haltam meg. Kinyitom a szemem, és látom az őrmestert, ahogy a lény elé áll, és gránátot vág a fejéhez. Majd odaszól nekem: "Tűnjön el innen hadnagy amilyen gyorsan csak lehet!" "Maga itt marad?" "Én már öreg vagyok. De maga még ráér később megdögleni." Aztán letépi a dögcéduláját, és egy kis táskával együtt hozzám vágja, és azt mondja: "Ezt itt juttassa el az ezredeshez. A táskát meg a családomhoz." Aztán visszafordul a magához tért lényhez és folytatja a lövést. Aztán feltápászkodok, és az őrmester felé rohannék, amikor a lény hátra csap egyet és megkarmolja a mellkasom. A két újonc akik lőni kezdtek, odarohantak és felkaptak, majd a gyár felé kezdtek rohanni velem együtt. Még visszanézek az őrmester irányába, aztán elsötétül minden.

Később a gyár alatti járatokban ébredek ahol, a két újonc, és két sebesült bajtársuk fekszik. Az egyik újonc a rádión próbál segítséget kérni, a másik meg épp fáslizza be a két másik sebesült bajtársát. Amint meglátja hogy ébren vagyok, odajön és azt mondja: "Hála istennek hogy életben van hadnagy. Már azt hittem meghalt. Akkor aztán itt döglenénk meg mindannyian." "Ne örüljön ennek annyira fiam! Az hogy élek, nem jelenti azt hogy kimentenek minket." Mondtam rideg hangon. A másik katona ezt hallva azonnal felemeli a rádió hangerejét, és tovább próbálgatja. "Bázis! Itt a Jasztreb egység. Jelentkezzen!" Beszél kétségbe esetten a rádióba. Mikor aztán harmadjára szól bele a rádióba, akkor hirtelen a nagy sistergés alatt, egy ismerős hang jelentkezik: "Itt a bázis! Hadnagy! Maga az?" "Nem a hadnagy súlyos sérülést szenvedett. Itt Koljan Sztaris közlegény. Bázis azonnali mentést kérünk!" "Hol vannak fiam?" Hangzott a kérdés. "Nos...ööö... Valamilyen föld alatti létesítményben az agroprom bázis alatt." "Pontosítson katona!" mondta az ezredes. Maradék erőmet összeszedve, elvettem a rádiót a közlegénytől és beleszóltam: "Az 1-0-5-ös koordinátákon vagyunk uram, Annak a sztalkernek a rejtekhelyén." Szóltam bele határozottan a mikrofonba. "Hála istennek hogy él hadnagy! De az őrmester hol van?" Kérdezte. "Meghalt. Az az elvetemült ocsmány dög megölte. (Bocs Morzsi. :D ) És engem is jól megsimogatott." "Jól van hadnagy. Azonnal indulunk kimenteni magukat. Csak tartsanak ki, és kapcsolják be a helyzet jelzőket." "Vettem. Szokol kiszáll." És letettem a rádiót. A két újonc tanácstalanul nézett rám. Én csak annyit mondtam: "Na fiaim! Ezeket a járatokat ismerem, de nem veszélytelenek. Azelőtt két vérszívót regisztráltunk itt, de abból egyet megöltünk. De másik még életben van. Szóval legyenek résen. Felváltva fogunk őrködni. Először én kezdem. De ha bármelyikünk meglátja, ne kezdjen el azonnal lőni, hanem vágjon oda egy gránátot. Világos?" "Igen uram!" hangzott a válasz.
 
Összetűztem a katonákkal. Jól tudom,hogy azok voltak,hiszen emlékszem rájuk. Ők is ott voltak a föld alatti bunkerben. Nem szenvedhetem őket,sem pedig a járműveiket.
Azt hitték el tudnak taposni. Rosszul hitték.
Átvetődtem a kocsi felett,de úgy,hogy jól megdöngessem a tetejét,had féljenek csak bent.Amint átértem,hatalmasat vágtam a tetejére,amitől rögtön behorpadt
Kettőt rögtön kettéhasítottam,a többiek meg menekülőre fogták,és a kocsi oldalát meg úgy nyitottam ki pengeéles és kegyetlen karmaimmal,mintha csak egy nyavalyás konzervdoboz lenne!
A vér édeskés szaga,a kiomló beleik látványa harcra tüzelt.
Azonban az egyikük-ellentétben a gyáván elrohanó társaival-szembeszállt.

Óriásit üvöltöttem egyenest az arcába,amitől,meg a pofámból áradó dögletes bűztől megdermedt,de utána azzal a hirtelenséggel ismét észbe kapva ügyesen tért ki a lecsapó karompengéim elől.
Már a negyediket sújtottam felé,amikor kettőnk közé pattant egy öregebb katona,aki a fejemhez vág egy kézigránátot,amit viszont dühömben messzire csapok,és az a röppályája csúcsán éppen a levegőben robban ezer apró szilánkra.
A mozdulat és a támadássorozat annyira kimerít,hogy megint elszürkül minden, az iménti őszes ember alakját vélem látni,amint fegyverével még tüzel rám,de kárt nem tesz bennem,majd leereszti gépkarabélyát,döbbent arccal keres,majd földön fekvő társát vonszolja a közeli épületcsoport felé,ahol mindketten eltűnnek.
Nagyon fáradt vagyok,moccanni sem bírok,de homályosan látom a körülöttem levő dolgokat,fura mód szürkés,kékes sötét tónusokban.
A mancskezeim is olyan áttetszőnek tűnnek, és körülöttem fényes kis pontok,meg valamivel halványabb fénylabdacsok libegnek mérhetetlen lassúsággal,unott egykedvűséggel.
Még szerencse,hogy táplálék gyanánt az egyik baka teljes belső zsigereit a pofámba tömtem,és most azt rágcsálom. Kíváncsi vagyok,milyen látvány lehet,ahogy egy halom vértől csicsogó,fényes és légy lepte emberi belső szerv, a rágástól remegve,kocsonyás opálos fényben lassan eltűnik a semmiben...
Mindegy. Jó íze van.....
 
Na figyeljetek már, az okés hogy ramirez, morzsi és capt axon elvan és írogatnak, de miért nem halad az a nyomorult pripyat 1 es helyszín légióval blackacehunnal, renivel?

ja és az okés hogy neked adtam a karakter alapját morzsi, még az is hogy egy intézetből szabadult elmebetegről van szó... de az hogy az emberek megzabálásáról való gondolkodásod, már már állatias
még hozzád mérten is.

ja igen és még 1 valami, én különösen az ellenséged vagyok, ha megpillantod a karakterem, azonnal támadsz a bosszú miatt.
ugyanis amikor én és a farkaska elöszőr találkoztunk yantar határán a kardal egy olyan barázdát húztam az arcodon amivel a bal szemedet is kiszedtem :D
 
Nekem még tetszenek is a gondolatai.:)Kérlek ne haggy fel ezek részzletezésével.Dehát én nem vagyok mérvadó.A környezetem szerint én is elég beteg vagyok.
 
A válaszhoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Vissza
Top Alul