Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Yantarban ébredtem. A dokik felvilágosítottak, hogy a sérüléseim pár napon belül gyógyulóak, nem
komolyak. Pár zúzódás, az az egy repedt borda pedig képződmények használatával gyorsan
összeforr. Négy napig voltunk itt a laborban, aztán újra elindultunk Limanszkba. A PDA-m szerint
pár száz méter, és kiérünk ebből az erdőből. Ennek örülök, mert félek itt lenni. Mármint nem úgy
félek, csak ez a hely... nem biztonságos. Rohadt kis készülék ez, még mindig nem boldugolok az
amőbával. De megint nekifogok, érzem, most már jó lesz!
...
Ez nem lehet igaz, képtelenség! Már morognék, de inkább csendben maradok. A PDA hangosan
csipogni kezd, pár másodperccel később Kerenszkijé is. KItörés lesz. Limanszk a láthatáron, ott egy
épület, mellette egy pincelejáróval, épp egy ember szalad be rajta, aztán látom Thundert (rá
emlékszem, talán így hívják), aki behajít egy másikat. Jujj. A kitörés elkezdődik, egy kisebb lökéshullám
jön, minket megvéd egy fal, de Thundert ledönti a lábáról, aki beüti a fejét és elájul.
Szegény, nem halhat meg így! Szaladok oda hozzá, és megpróbálnám vonszolni, de igen nehéz ő.
A horizonton felhők tornyosulnak, robajt hallok, újabb lökéshullám, az adrenalintól megtáltosodva
nagynehezen behúzom Thundert a pincelejáróba. Kerenszkij ránk zárja az ajtót.
Tíz percig zaj, süvít a szél, majd szinte egyik pillanatról a másikra csend. Már mennék ki, amikor
beszédet hallok:
- Ne közelíts, vagy a másvilágra küldelek! - Kerenszkij mondhatta, felismerem a hangját.
"Ne bánts, Látó vagyok!" - mivan? Ezt nem is rendesen hallottam, mint csak gondoltam volna, de...
nem tudom, ezt hallottam. Mintha a fejemben szólt volna. De micsoda?! Látó?! És akkor kit akarnak
lelőni? Micsoda ez?!
- Gyere ide! - szól Kerenszkij
- Megbocsásson Uram, milyen évszámot írunk - hát ez világröhej, ez őrület, kicsoda ez? Annyira
szatírikus ez az egész helyzet, nevetnék, ha nem tojnék be majdnem a félelemtől és a
kétségtől.
- Maga szerint?!
- 1976-ot? - ez egy vicc... ilyen nincs...
- 2016-ot ... hosszú mese lesz ez.
- Ráérünk.
Dörömbölés kintről. Csőre töltöm a fegyverem, kinyitom a pinceajtót, előttem áll Kerenszkij, és egy...
Fehérköpenyes, szemüveges orvoskinézetű ember?! Rettenetes.
És hol van Látó?
A doki rámnéz, majd kissé meglepődik, egy ideig bámul. Mintha ismerne. Nem tudom, mi ez az egész.
Leülünk, bemutatkozunk.
Lassan sötétedik, javaslom a többieknek, hogy itt aludjunk éjjel. Beleegyeznek. Lepakolunk,
a többiek megegyeznek arról, hogy ki mikor őrködik. Engem kihagynak. De miért? Keresek egy helyet mindenkitől távól, de úgy, hogy mégse legyek veszélyesen messze. A szoba egyik sarka egy
doboz mögött pont megfelelő. A csapat pár méterre, mégis elválaszt tőlük egy szép nagy doboz.
Isteni. Szeretem az ilyen helyeket, olyan jó szűken, jó melegben lenni...
Zajokat hallok kívülről. Nem tudok aludni. Felcsukom az olvasólámpám (a laborból csentem egy
ilyet is), és szerelni kezdek. Loptam egy pár detektort és egy PDA-t (ezt most, Thundertől. volt nála
több is, remélem, csak egy találtat vettem el, és nem az övét... bár, már késő bánat, úgyis vége),
ezeket próbálom kombinálgatni. Érintőképernyős hiperdetektor. Wáóów. Másfél óra alatt tákoltam
egy detektort, érintőképernyővel, megnövelt hatótávolsággal, és a PDA rádióját átalakítva egy
ultrahangos leképezőrendszer is került bele, harminc méteres távolságban minden körvonalai
látszódnak. De aludni kéne már, a saját érdekemben. El is teszem magam holnapra...
Talán az új dokit tájékoztatni kéne a tudomány fejlődéséről, a számítógépekről, a mobiltelefonokról...
Szerintem el kellene beszélgetnem vele. Tényleg, mi is a dolog Látóval? Talán ő Látó? Képtelenség.
Egy kutya nem lehet ember! Áááá, ettől már fáj a fejem. Tényleg alszok már.

Scarecrow, elég negatív a kisugárzásod. Remélem, ez csak pillanatnyi állapot...
 
hullám hegyek, hullám völgyek. mondtam hogy depis vagyok manapság.

Ébredezem...
csodálkozva látom hogy a lejáratban.
ÁÁÁ... rohadtul fáj a fejem, legszívesebben ordítanék, de nem teszem. (büszkeségből)
Tibérió aggódva néz felém, és a lány is akit párnapja megmentetünk.
Egyszer csak erős hang: Ne közelíts...!
Követte egy belső hang, valami hasonló mint amit az irányítók csinálnak amikor átveszik az uralmat az agyunk felett.
Pechemre nekem volt szerencsém hozzá.
De ez nem akarta át venni az irányítást, ehelyett egy mondatot súgott: Ne bánts!
A részleteket nem hallottam, nem is figyeltem, iszonyatosan fáj a fejem.
Kopogás a lejáró ajtaján.
Tibérió és a lány kimentek, Agyar felsegít és megveregeti a vállam.
Nagy nehezen és is kivánszorogtam.
Azt hittem megkattantam... Egy köpenyes fickó állt kareneszkij előtt, aki láthatóan úgy reagált mintha régi barát lett volna, amit kétlek, sőt azt se tudom hogy került ide.
A lány javasolta hogy maradjunk estére, támogattam az ötletét.
Agyar tibérió és én osztoztunk az őrségen, Kareneszkij elkezdte mesélni a fickónak a múltat, legalábbis nekem múlt, a fickónak újdonság...
Tibérió volt a kezdő őrség, én váltottam.
Őrség közben nézem hogy a régi ledes detektoromat, és Heg pda-ja nincsen nálam.
Azt a jó rothadt életbe! Heg pda-ján voltak a Koordináta a Csapat rejtekhelyhez.
Most csak sac/kb tudom a helyet.
Oh... a fenébe.
Untam az őrséget, így hát elővettem a tisztító készletet, és elkezdtem tisztogatni a fegyvereket amelyek a kisugárzás alatt némi koszt-szutykot vettek magukra.
Már a pisztolynál járok, amikor hirtelen valaki a vállamra teszi a kezét.
Kareneszkij az.
Meg ijesztett, de rendesen.
Elmondta a véleményét a csávóról.
Elmondása szerint látó az. amit kénytelen voltam meghazudtolni neki már 2 okból is.
1 Láttam látod meghalni amint egy anomália elnyelte.
2 nem hiszek az ilyen lélek vándorlásba.
Nem igazán látszott rajta hogy hitt volna abban amit mondtam, de én kijelentettem neki hogy azért oda figyelek rá.
Végül is témát váltott, és megkérdezte mi járatban.
Hát mit mondtam volna, a katonaság már a spájzba van.
Rá tértem arra is hogy hol van Szergej.
Hát a hallottak alapján elég ramatyul, de megmarad, és ez a lényeg.
Jeleztem a prof.-nak hogy feküdjön, mert még őrségre küldöm.
Végre végeztem a tisztogatással, a fegyvereim tisztábbak mint új korukba.
Kb 2 ig meredtem az éjszakára, és gondolkoztam az elmúlt hónapban történtekről.
2 kor jött Agyar váltani...
 
Fura egy társulat,az már szent igaz. Mégis,teljesen ismerősnek érzem őket,szinte mondhatnám,baráti szálak fűznek hozzájuk,azaz,hogy...Várjunk csak. Ez valami más. "Ez inkább amolyan te enni adsz és én védem a hátad"-érzés,afféle tiszteletet és feltétlen hűséget feltételező viszony. nem olyan,igen ki kell mondanom,nem olyan,mintha ők,szóval...mintha ők is egyenrangúak lennének velem. Inkább felettem állónak érzem őket.
Persze,biztos azért ,mert olyan mások.
Ha igaz,amit mondtak,hogy eltelt negyven év,meg az a bizonyos tér-idő dilatációban való bent rekedés,meg a változatlanság,és semmi öregedés, a félig kész erőműben történt szörnyű baleset,aminek harminc éve, pár évvel ezelőtti ismételten félresikerült szörnyű kísérlet,amiért ilyen itt minden,szóval nagyon nehéz elhinni,megemészteni. Mindegy,nagyon zavaros első hallásra az egész.
Aztán a sok minden elektronikus miegymás,aminek még nevet sem tudnék adni,nemhogy felfogjam,mit is csinálnak.
Kerenszkij-végre tudom a nevét a magos,fekete védőruhás fickónak-megpróbálja elmagyarázni,megmutatni.
homályosan emlékszem,annak idején mi is hírét vettük asztalnyi méretű számítógépeknek,de hogy ez a valami a kezemben elférjen,ez nagyon ijesztő. Tudtam mindig,hogy a japoncsikok csodabogarak,de hogy ilyeneket találjanak ki,azt nem hittem volna.
Kerenszkij felvilágosít,hogy ugyan nagyrészt japán találmány,mégis a kínaiak készítik. Ezt már viszont nem tudom elhinni. Ugyan már,ez röhej. A kínaiak csak a rizshez értenek,ilyeneket még akkor sem tudnának készíteni,ha ezer évig tanulnának....nem,ilyen nincs.
A rádióadó-vevőik is furcsák,bár kevéssé idegenek.Ugyan sokkal kisebbek attól,amire én emlékezem,de a működésük teljesen analóg.
Amin viszont nagyon csodálkoztam,hogy teljesen hasznavehetetlenek lettek ,amikor a közelükbe mentem.Mindegyik sípolt,zúgott,a számkijelzőik össze vissza mutatták a frekvenciaértékeket.
A többiek valami elektromágneses hazárd interferenciáról beszéltek,meg maradványsugárzásról,de ehhez én nem értek.
Én csak sebeket tudok kötözni,injekciót beadni,infúziót bekötni,vért venni,beteget ápolni,ha éppen azt kell,kicserélni az ágytálat,meg az orvos keze alá dolgozni,ha kell,meg ahhoz,hogy ne legyek a közelükben,ha nem muszáj.
Úgy érzem magam,csak lábatlankodok itt. nem tudok adaptálódni a világukba,amikről mesélnek,és amiket a kilépés előtt láttam,az nagyon félelmetes.
Nem tudom,hogy önszántukból vannak e itt,vagy menekülnek valami,valaki elől,de az biztos,szépen ,finoman megpróbálok kérdezősködni,hogyan lehetne erről a szörnyű helyről kijutni,legalább Kijevig,aztán meg haza,Moszkvába.
Bár azt mondják,a külső élet is más lett,nagyon más.... Nincs már Szovjetunió,nincs a mindenható párt. Titokban néha korábban elképzeltem,milyen is lehetne ez.Titokban. Elmondani sem mertem senkinek.
Azt is mondták,ne nagyon vágyakozzak a Zónán túlra,ahogy ők hívják a kinti világtól való megkülönböztetés miatt ezt a szörnyű helyet. Mintha csak megérezték volna,mire gondoltam.
Szerintük,ha ez a hely a pokol tornáca,akkor a kinti világ maga pokol...
Majd meglátjuk.
 
(Akkor én még tehetetlenül fekszem Yantarban.Majd holnap bekapcsolódok, de most nem csak Petrovics, hanem én is szarul vagyok.)
 
Itt gubbasztok egy házban a katonai raktárak melletti faluban már vagy 4 napja. Fáradt, éhes és szomjas vagyok, de az ellátmányom már rég elfogyott. Ráadásul a csapatomból mindenki vagy a tábori kórházban intenzíven, vagy mélyen a föld alatt fekszik. Egyedül én maradtam. Csak én. Mert voltam olyan hülye hogy beléptem a seregbe. És most itt vagyok ebben a kísérteties faluban, mindentől elszigetelve, elbarikádozva. Mert a fejeseknek is kell az a rohadt adókészülék oda a falu tornyának a tetejére. A sztalkerek bezzeg mondták hogy jobb ha távol maradok ettől a falutól. De nem tehettem, mert hát ez a parancs. És most itt vagyok jól elzárkózva a vérszopók elől, de néha még hallani a hörgésüket ahogy itt ólálkodnak a ház körül. Mit nem adnék azért ha most valaki betévedne az ajtón. Valaki aki nem ember húson élő mutáns. Na! Azt leshetem. De ha nem látok erre egyetlen élő emberi lényt se akkor be fogok golyózni. Valaki segíthetne rajtam igazán, olyan nagy kérés lenne ez most. Bárki. Akár banditák is elhurcolhatnának innen, nekem mindegy. De el kell valahogy tűnöm innen. Éhezem, szomjazom, ez alatt a 4 nap alatt le se hunytam a szemem. Nem tudom meddig bírom még. A rádió csak serceg nem fog semmit. Itt vagyok egyes egyedül, és senki nincs a közelben aki segítene rajtam. Legalább egy kis kaját hozzon már valaki. Hiába. Na mindegy. Lehet hogy már csak ez az utolsó feljegyzésem? Nem. Azért se. Nem adom magam egy könnyen meg azoknak a dögöknek. Hisz van skúló dögivel. Ha kell bármit megteszek, de valahogy szereznem kell valami élelmet. És ha bármi megközelíti az ajtót, akkor azt a másvilágra küldöm. De azért még reménykedem, hátha valaki erre téved, és talán segít kijutnom. Ha csak a határig, vagy kordonig. Esküszöm ha ezt túlélem, erről könyvet fogok írni.

Kiscsillag: Téged is elkapott az influenza?
 
Hajnali 5 óra van. Felébredek, kimegyek megnézem mit csinál Agyar. Kicsit nyúzott arca van, mondom neki hogy menjen le pihenni, átveszem az őrséget. Kosztyántól kapok egy üzenetet, egy szívességet kér tőlünk, a katonai raktáraktól nem messze, az elhagyatott faluban rekedt az egyik embere, a vérszopó fészek közelében. Ki kellene hozni onnan, ha tudjuk, az osztagát ugyanis a Szeméttelepre vezényelték. 8:00 körül előjön a csapat a rejtekhelyről, vázolom nekik a helyzetet, Thunder egyből rávágja hogy menjünk, Tibérió egy: nekem mindegy-el reagál a dologra, Agyar morog egy kicsit, hogy nem igazán szereti a katonákat, de amikor megemlítem neki hogy nem kis haszna is lehet a buliból akkor rábólint.
Felveszünk egy védelmező formát, a lány meg a szanitéc középen, elöl Thunder, balra Agyar, jobbra Tibérió, hátul én. Kb 10:00 körül megérkezünk a falu közelébe, messziről hallatszik a dögök hörgése, előveszi mindenki a fegyverét, csőre tölt, és elindulunk a hang irányába. A lányt és a szanitécet egy viszonylag jó állapotú épületben hagyjuk, aminek csak egy bejárata van. 4 dög van itt, gránátokkal kezdjük, majd amikor közelebb érnek akkor mindenki golyózáporral fogad egyet. Valószínűleg ki vannak merülve, lassabban mozognak mint szoktak, kevesebb lőszer is elég nekik. Gyorsan véget ér a harc, 4:0 ide. Szólok Tatjánának, hogy vége a bulinak, jöhetnek utánunk. Kettéválik a csapat, és elkezdjük keresni a katonát. Az egyik rozzant faházban meg is találjuk, elég megviselt állapotban van. Rádión szólok Kosztyánnak, aki csak annyit válaszol, hogy küldi a koptert értünk, visszavisz Limanskba, a katonát pedig kórházba viszi.
Amint visszaérünk Limanskba, megkérdezem a többieket jönnek-e velem a Duga-2 höz, mindenki igennel felel. Csendes, napos idő van, csendben sétálunk a labor irányába, csak az új társunk kérdezősködik folyamatosan, minden érdekli. Pittyen egyet a PDA-m, rejtekhely a közelben, jelzi is hogy hol. Megnézzük, a szokásos van benne: egy egyszerű stalkerruha, lőszer, kötszer, gránátok. A ruhát közös megegyezés után megkapja a szanitéc, a többi felszerelés szétoszlik a többiek között. A labor bejáratához érve furcsa érzésem támad : Én már jártam itt. De nem tudom hogy mikor és miért. Remélem odalenn majd választ kapok.
Befelé menet csak annyit kérek a többiektől, hogy a számítógépekből a menthető winyókat szedjék össze, valamint nekem csak a dokumentumokra van szükségem, a többi az ő zsákmányuk.

Beleegyeznek.

Axon, kórházban vagy, túlélted a kalandot.
 
Éppen amint befejeztem az őrséget, és ledőltem, már aludtam is.
Tibérió kelteget 8 kor hogy keljek fel.
Ritka ez nálam, hogy keltegetnek, szinte már szégyen...

Utolsó előttinek hagytam el a bunkerszerűséget.
Kint Kareneszkij megemlíti hogy a katonai raktáraknál van 1 katona ki kéne hozni, nálam nem volt kérdés a beleegyezés.
Viszont 1 dolgot nem értettem, amit meg is jegyeztem. Miért nem engem keresett először Kosztyán?
Rá nézek a pda-ra, gyorsan vissza néztem rájuk: Jahh... vágom.
Vagy 8 üzenet volt kosztyántól. úgy tűnik rendesen durmoltam.
Vigyázván a 2 lightoskára, kört alkotva indultunk el: Exopáncélosok a szélen, a szanitéc, és a lány középen...
Összegzés képen a harc igencsak lustácska volt. a katonát helikopterrel a kordon utáni 1 kórházba vitték.
minket meg eltaxiztak Limanszkba.
Amint észrevettem a labor a Duga 2 alatt helyezkedett el.
Furfangos kis görények ezek a szovjetek. Radarnak álcázott kutató bázis...
Kareneszkij komolyan gondolhatja a munkáját, hiszen megkért hogy a technikai dokumentumokat adjuk neki. Ám legyen, csak a seregnek is legyen haszna, mert ha nem akkor engem megnyúznak.


Kérlek gyerekek, ne írjátok már ki a "karaktereket", amik velem vannak, elég sok szerepük lesz még később.
 
Kaptam egy ruhát,meg némi felszerelést. fegyvert is ajánlottak,közönséges AK volt katonai változat,valami módosított gépkarabély lehetett,mert a lőszerek űrmérete az imperialistákéval egyezett,nem olyan volt,amit annak idején mi használtunk a hetvenes évek elején.
Én inkább a mentőládára,meg a kötszeres csomagra vágytam,meg arra kis harctéri sebészkészletre,amit itt találtak, s ezeket aztán meg is kaptam...
Megegyeztünk,hogy nem adnak fegyvert a kezembe,bár egészen furcsán néztek rám eközben.
Azt mondták,meglátszik,hogy már öreg ember vagyok. persze ,hozzájuk képest.



Ennek előtte azonban hajnalban-még alig virradt-el kellett indulnom velük.
Ezek a fiatal emberek nagyon óvatosan,szinte terelve vezettek bennünket,és meghagyták nekem,meg a lánynak,ki ne merjünk mozdulni az általuk alkotott alakzatból. Megvallva az igazat,jól be voltam rezelve,de a félelmem akkor lett igazi ,amikor egy romos,elhagyott kis falucska környékére értünk.
Olyan csata közepébe keveredtem,amiről csak az öregek elmondásaiból tudok,akik ott voltak a fronton és túlélték. Igyekeztem a földhöz lapulva meghúzni magam,míg a csatazaj elült,s mikor kikandikáltam a romos épület ablakán,ahol hagytak,azt látom,hogy ezek ott,az ablak előtt gúnyosan röhögnek rajtam.
Ahogy kintebb megyek,látom,hogy szerteszét a látomásaim szörnyei hevernek holtan,olyan lények,amik nem is emberek,de állatnak sem nevezhetnők .
Ezek szerint nem volt hazug a vízióm....Ez tényleg a pokol tornáca. Mi pedig a gonosz szolgáival küzdünk?
Azt hiszem,egyre inkább kezdek hinni a spiritualizmusban.
 
5. nap:Megint nem aludtam egy szemernyit se. Amint megpróbálom lehunyni a szemem, megint jönnek a hörgő hangok. Elkezdem az ajtót lőni. Ekkor a hangok megszűnnek, ismét csend van. Látom hogy már kezd felkelni a nap. Ilyenkor kezdek egy kicsit lenyugodni. Úgy 10:00-kor ismét hörgő hangokat hallok. De már nem lövök. Minek? Úgyse halnak bele. De ekkor hirtelen robbanásokat hallok aztán lövöldözést. Utána nagy csend, csak a rohadt mutánsok haldokló morgását hallani. Ekkor már nem is törődök semmivel csak a hangokat hallgatom, lépteket és beszédet hallok, de nem értem. Ekkor hirtelen az ajtón zörögnek. Azonnal felkapom a földről az ON-94-est és elbújok a tűzhely mögött. Hallom hogy az ajtó megadja magát, nagyot reccsen és beszakad. Már kibiztosítom a fegyvert és tüzelni készülök, de ekkor hirtelen megszólal egy hang: Halló! Van itt valaki? Ekkor előtántorgok megfáradva, erősen szédülve, de még mindig célra tartott fegyverrel. Látom hogy pár magánzó sztalker áll velem szembe, és elborzadva figyelik hogy mennyire rossz állapotban vagyok. A sztalkerek láttán leteszem a fegyvert, és aztán a fáradtságtól és az éhségtől összeesem, és eszméletemet vesztem.

Később egy ágyban ébredek, egy fehér falú szobában. Mindenhol orvosi felszerelések, és fehér köpenyes emberek. Helyenként be vagyok kötözve. Jobban szétnézve, magam mellett látok egy apró asztalt, amin a személyes cuccaim vannak, meg némi étel, és ital. Kérdem magamtól hogy: Csak halucinálok, vagy tényleg igaziak? Aztán megjelenik egy ápoló és azt mondja nekem hogy: Végre hogy felébredt. Szerencséje volt hogy megtalálták. De most már egyen valamit. Mohón nekilátok az ételnek, nem a legjobb fogás volt, de most mégis nagyon jól esett. Miközben tömöm magamba az egyik falatot a másik után, megkérdezem az ápolót hogy mi történt velem. Elmondta hogy pár sztalker hozott be, és hogy nagyon rossz állapotban voltam. És hogy több mint 3 napig magamon kívül voltam. Aztán megkérdeztem hogy pontosan nem tudja-e hogy kik hoztak be. Szokás szerint nemmel felelt. Pedig jó lett volna tudni hogy kik mentettek meg, mert hát nem vagyok az a hálátlan típus. Gondoltam odaadom nekik azt a képződményt, amit a torony tetejében találtam. Nagyon furcsa képződmény volt. Úgy nézett ki mint egy kagyló aminek a fedelei között valami zselé folyik. Úgy látszott hogy a vérszopók miatt senki nem mert oda felmenni azért a képződményért. Na mindegy! Aztán épp pihentem mikor bejött a szobába Kuznyecov őrnagy és jelentést várt arról hogy mi a helyzet a falubeli adóval. Elmondtam neki az igazságot hogy az adót nem sikerült kihelyezni, egy hirtelen nagy erejű mutáns támadás miatt, és hogy a 8. taktikai csapat két tagja halott, a másik kettő eltűnt, vagy szintén halott. Egyedül én éltem túl a támadást. Valószínűleg. Az őrnagy arca továbbra is rezzenéstelen maradt mert szinte látszott rajta hogy tudja hogy ezt a választ fogja kapni. Azt mondta nekem hogy: Nos ez, fölöttébb rossz hír, és a vezérkarnak ez nem fog tetszeni, szóval számítsak arra hogy ha felépülök akkor valószínűleg vissza kell mennem befejezni a feladatot. Bár ezt ne mondta volna, de mégis. Azt még hozzá fűzte hogy a felépülésem után visszakerülök a Szpecnaz-hoz, és kapok egy új csapatot. Új csapat? kérdeztem. Erre igen volt a válasz. Mondtam hogy ne osszanak be mellém új csapatot mert az előzőt is elvesztettem. Mondtam hogy megpróbálom egyedül megoldani a feladatot, mert ha nem sikerül akkor csak egy fő veszteséget szenvednek. Az őrnagy a fejét rázta és azt mondta hogy nem mert az adókészüléknek mihamarabb működnie kell. Mert ez kulcsfontosságú lehet. Hozzátette hogy ne vitatkozzak mert az új csapat így is úgyis velem tart. Mikor kimenni készült, még megkérdeztem tőle hogy tudja e hogy kik mentették meg a bőrömet. Ismét a nem csattant el. Gondoltam most már mindegy, és visszaraktam a képződményt a táskába. Aztán az őrnagy kiment, én meg eltettem magam holnapra.

Blackacehun: Van nálam egy pattancs nevű képződmény ami +30-at ad az ütés ellenálláshoz. Ha gondolod visszajöhetsz érte, nekem amúgy se kell, meg aztán a megmentést illik megköszönnöm. :D
 
negatív, kosztyán a kordonba marad és behoz egy kívül állót a kérésemre.
összesítve 6 fő lesz a csapat: Kosztyán, én, Agyar, Tibérió, 1 akit limanszk után hoz Kosztyán, és 1 még jóval később.
Bocs a karakter sereglet ért, de azért van, hogy ha netán valakinek megtetszene akármelyik nyugodtan átveheti. Persze kosztyánhoz időnként át ugorgatok, amikor én "nem leszek elérhető" ez anyit takar hogy mondjuk megsebesültem és eszméletlen vagyok, esetleg nem vagyok a körzetben.
 
Na végre érzékelem magam körül a világot.Rosszabat vártam.Valami kórházban vagyok, ott fekszik mellettem egy pali, infúzióra van kötve éppúgy ahogy én.
Bejön egy orvosféleség, mondja hogy sokáig eszméletlen voltam de mostmár naggyából stabilizálódott az állapotom.Volt mindenféle belső vérzésem meg egyéb finomságok.
Elvileg elhagyhatom a kórházat , visszakapom a felszerelésem sőt még kérésemre hoznak egy doboz prilukkit is egyész jutányus árért.
Kilépek az ajtón, megcsap a természetes fény és magamba szívom a zóna enyhén vasszagú levegőjét.
Beugrok valami dagadt kereskedőhöz, akit Sidorovicsnak hívnak épp csirkét eszik, akkor jut eszembe mien éhes vagyok. A pénzemből ellátom magam konzervvel dohánnyal és némi lőszerrel a sokat tapasztalt ak-ba.
A bőrkabátról leszakadtak a gombok, derékszíjjal fogom össze, kilépek ismét a késő reggeli tájba és elindulok a sok repedéssel szabdalt betonúton a zóna belseje felé.Mindenképpen el kell jutnom oda, mielőtt még tényleg feldobom a talpam , választ kell kapnom pár kérdésre.
 
Fél nyolckor ébredtem fel. Kipucoltam a fegyverem, átnéztem a PDA-m, feltekertem a hálózsákom,
és a táskám aljára rögzítettem. Kerenszkij kapott egy üzenetet, hogy a hadiraktárak melletti
faluból ki kéne menteni egy sztalkert. De már indulunk is. Valami "sün" alakzatban mentünk,
Szanitéc és én mentünk középen, a többiek négy oldalról védtek minket.
Oda is értünk pár óra gyaloglás után. Fáj a lábam. Szerencsére nem kell harcolnom,
beküldtek egy házba, Szanitéccel együtt. A lövöldözésnek viszonylag hamar vége lett,
kimentünk, és egy házban meg is találtuk a szerencsétlent. Egy heli elszállította, minket pedig
Limanszkba vitt. Látom már azt a radarkomplexumot is, állítólag alatta van a labor... Nem olyan jó
ötlet ez. Megpróbálom meggyőzni őket, hogy én nem akarok lemenni.
...
Na. Nagynehezen megengedték, hogy idekint maradjak. "Úgyis kell egy hátvéd."
Van itt egy tűzlétra... szerű... izé, ami egy épület oldalán van. Felmegyek a lépcsőn. Van egy
fémlemez, ezt a korlátnak támasztom, ha esetleg megtámadnának, ez egész hatékonyan
védhet. Leülök, háttal nekidőlök, és a PDA-mat nyomogatom.
Olyan unalmas ez. A távolban van egy pár üres vodkásüveg, sörösdobozok, meg egyéb szemét...
Lövöldözni kéne egy kicsit. Feltérdelek, az IL-86-ost a kezembe veszem,a könyököm a lemezre
támasztom, és a szememmel mélyen az irányzékba nézek.
Kis keresgélés után látom is a szeméthalmot, biztosan sztalkerek tanyáztak itt.
Kiválasztom az egyik konzervesdobozt, célzok, pont jó, szél enyhe, de ilyen kis távolságon nem
számít. Lövök, a doboz arrébrepül. Megint lövök, a föld a konzerv mögött porzik fel.
Újra tüzelek, ez ismét talál. Ezt már eleget nyüstöltem, új célt választok. Az a vodkásüveg
alkalmas lehet. Lövök. Az üveg felborul, biztosan csak súroltam. Lövök, az üveg szétrobban.
Egy sörösdobozt veszek célba. Durranás, a nyakamba akasztott gázmaszk vállamon lévő légcsöve szétszakad.
Mi van?! Lekapom a fejem. "Ne lőj! Ne lőj!" - ordibálok. Ez mondjuk nem a legjobb ötlet.
De ki akarna lelőni egy teljesen független sztalkert? Még új vagyok errefelé, nem is ártottam senkinek.
Van egy ötletem. Nem lövök jól, de ez beválhat. Gondolom direkt akarta ellőni a csövet,
játszani akar. Játsszunk. Újra kihajolok, lövés dörren, most a vállapomon lévő gomb repült le.
Visszahúzódom. A PDA-mmal felvettem a lövést. Meghallgatom egy párszor. Dragunov.
Tárkapacitása tíz lőszer. Vagyis, már csak nyolc. A csávó jól lő, de abból ítélve, hogy
szórakozik, még kezdő lehet. Nem hiszem, hogy újratárazna. Legalábbis, remélem.
A gázálarcom úgyis trapa, leakasztom a nyakamból. Feldobom. Durr, a maszk a falnak csapódik.
Ezzel eljátszok egy párszor. Ha tovább csinálom, feltűnne neki. Három lőszer...
Úgy látszik, őt is szórakoztatja a dolog, mert rálőtt még a kilógó Makarovomra is.
Feldobom a használhatatlan pisztolyt, lövés. Egy nem élesített gránátot dobok ki a fedezékből,
lő, elfogyott a lőszer... Kihajolok, célzok, látom az ijedt arcát, de nem érdekel, durrdurrdurrdurrdurr.
Rálövöm az egész tárat, de csak pár lövés kapja. Ennyi elég neki. Odamegyek hozzá, egy domb
tetején fekszik, és nyöszörög.Felveszem a fegyverét. Mit csináljak ezzel? Hogy nézne ki, lelövöm,
aztán meggyógyítom?! De nem hagyhatom itt... Elsősorban a végttagjait érte lövés, bekötöm a
sebeit. Nem tud járni, a bal térdével van valami, elég rondán fest. Felcipelem a lépcsőn, eközben
válogatott szitkozódásokkal zaklat. Nem érdekel. Ücsörgök ott, addig beszélgetünk.
Elmondja, hogy Harlám a neve. Elég röhejes, ritkán találkozok ilyen nevű emberrel.
 
Azt várom,mikor pattanhatnék le innen. Jó kis hely volna ez,talán még lakni is lehetne benne. Az ötvenes években készült,jó minőségű,ráérős,komoly munkával,jóval az előtt,hogy az erőmű egyáltalán kipattanhatott volna,mint ötlet bármelyik korifeus agyából.
A sztálini barokk édes-keserű bája még mindig jelen van valamiért.
Gyakran elmélkedek ezen magamban. A többiek hagynak,biztosra veszem,nem sok hasznomat vennék,olyan felesleges koncként meg nem akarok a nyakukon lógni.
Igaz is,rengeteg híreket,információt szedtem tőlük össze,úgyhogy ezek birtokában egyedül is neki merek vágni,még ha nincs is fegyverem.
A Zóna nem végtelen,bár folyamatosan tágul,de azért van széle,vége,ahol kiléphetek belőle....
A barátaim,volt kollégáim,ismerőseim most olyan hatvanas,hetvenes éveiket taposhatják,lehet meg sem ismernének. Nem is nagyon akarok találkozni velük,de azt gondoltam,hogy sokakhoz hasonlóan én is kezdhetnék új életet,új személyiséggel.
A tudásom sincs megkopva,nekem a negyven év csak egy pár órának tűnt,feltételezem, sebet kötözni,orvos mellett asszisztálni még jó vagyok,s ahogy gondolom,most sem a legszívderítőbb tevékenységek egyike.
Azt hallottam ,hogy nyitottak a határok,lehet korlátozás nélkül utazni,csak elég pénzed legyen.
Összehoznék pár hónap alatt annyit,hogy legalább nyugat európai területre utazhassak,aztán meg át a tengeren túlra.
Mindig is vágytam oda valamiért,de akkoriban szó sem lehetett volna arról,hogy akár csak Odesszába mehessünk ,csak úgy....
Ma meg,ha gondolok egyet,senki rám sem hederít,felülök a vonatra,vagy repülőgépre és szevasz világ!
Persze addig még hosszú az út.
 
Elértük a radart, még fent egyeztettünk, hogy a lány ne jöjjön le, ő maga is benne volt.
Kareneszkij nem akarta egyedül hagyni, mondván, nem valami jó lövész, és mit csinálna egyedül.
De a lány feltalálta magát, és felmászott egy létrán, ami egy kisebb fedezéket jelentett neki.
Kareneszkij erősködött, hogy valamelyikünk maradjon kint, de meggyőztem azzal hogy isten tudja mi van lent.
Értem én a baját, a proff személyesen felel a lányért, de nem kockáztatom meg hogy lent pusztuljunk meg, azért mert 1 el kevesebben vagyunk, ugyan akkor a lánynak nem lenne sok haszna lent, sőtt még kolonc is lenne...
A duga2 radar alatti helység a megszokottnak tűnt leszámítva, hogy minden poros volt.
persze ez már az idő hagyatéka.
Az első furcsaság egy rohat nagy képernyő, ami nem volt megszokott, mármint akkoriban nem ilyen méretűt használtak.
Fogtam a fegyvert, és nemes egyszerűséggel a tust az üveghez vágtam, de semmi, még meg sem repedt.
Agyar, a széleket nézte, első látásra semmit sem talált, majd kicsit alaposabban megnézte, és talált, egy kis bemélyedést, olyasmit, amit mágnes kártyáknál használnak.
Agyar a kését nyomta bele, fel le húzogatta. egyszer csak egy kattanás, az üveglap megmozdult, mögötte lévő 30cm vastag betonfallal együtt.
Kareneszkij nézett egy nagyot, agyar találékonyságán.
A csapóajtó mögött egy felvonó helyezkedett el, ami láthatólag már nem működött, viszont mellete egy létra is volt.
Lenézve kb 30m mély lehetett a felvonó aknája.
minden jel arra utal, hogy ez igen nagy komplexum...
 
Na végre! Elhagyhatom a kórházat. Sokkal jobban érzem magam, és most már szolgálatra is alkalmas vagyok. Jelenleg a kordonnál lévő katonai helyőrségre osztottak be, mint ideiglenes zóna határ őr. Kuznyecov őrnagy azt mondta nekem hogy amíg nincs meg az új csapatom, addig védjem a határt. Nos ez nekem tökéletesen megfelel. Elég volt ennyi kaland mára. De sajnos ez a felüdülést jelentő meló csak időleges. Amint összeválogattak nekem egy másik csapatot, már mehetek is vissza a zónába. Bár ne vállaltam volna el a speciális egységhez való beosztást. A határ őr meló nekem éppen elég. Vagy miért nem léptem be pilótának? Miért is ne? Habár az se egészen jó ötlet. Egész nap csak lavírozgatni az anomáliák között, nem egy életbiztosítás. Hát...Marad a szpecnaz. Addig is végzem ezt a feladatot. És ráadásul egész jól csinálom. Ha van úgy akkor egyszer-kétszer segítek a magánzóknak is kijutni a zónából, persze ennek van ára is. Elvégre mi a jó abban ha kockára teszem a rangom, az állásom, és talán az életem a semmiért. Egy kis haszon lehetne ebből is. És nem is túl drága. Csak figyelni kell arra hogy éppen akkor szökjenek ki mikor az aranygallérosok épp másfelé néznek. De ettől eltekintve még tartok az újra bevetésemtől. Mert az őrnagy szerint hamarosan összeválogatják a csapatom csak legyek türelemmel. Nekem bőven van türelmem, sőt inkább maradnák itt. Sajna ez viszont lehetetlen. Mindegy. Addig is próbálom kiélvezni a rövid szabadidőmet, és őrzöm tovább a határt.
 
Sikerült meglépnem. Esteledik,de valamiképpen mégsem félek. Nem tudom,hogy a negyven évi dimenzió-közi tartózkodás,avagy a szokásos "túlzott" hanyagságom az oka,de nincs bennem rettegés,egy kicsi sem.
Furcsa,olyan a táj,mintha még nappal lenne,pedig ahogy a mechanikus karórámra nézek,biztosan tudom,hogy elmúlt már hét,nyolc óra is... Elvileg sötétnek kellene lenni,így tavaszelőn. Legalábbis félhomálynak.
A táj azonban furcsa,mintha minden szűrt fényben derengene,és ámbra-sárga színűvé válik a táj.
Látok a sötétben,de hogyan? Ez,ez olyan,mintha a szemem egy másik fényspektrumban is érzékelni volna képes..Nem értem. Nappal semmi baja nem volt,igaz,nem is voltam sehol sötét helyen,az előző éjszakákat meg jóízűen,mint egy dédelgetett csecsemő ,édesdeden végigaludtam...
Sőt,az az igazság,hogy a volt társaim által oly sokat emlegetett úgynevezett "anomáliák" villogását és pontos határfelületeiket is látom,tehát mégis léteznek.
Nem baj,egyszerűen elkerülöm őket..A fenének hiányoznak.
Azt gondoltam ,nyugat felé indulok,aztán kikerülve a Zónát,később meg valahogy dél felé,Kijevnek.
Ott meg valahogy igyekszem munkát keresni,csak akad valami a magam fajtának.
A volt társaim azt is mondták,hogy az anomáliák időnként gyümölcsöket teremnek,na nem úgy szó szerint,hogy hoppá,egyszer csak ott egy fürt szőlő,hanem egészen mást,úgynevezett relikviákat,amiknek odakint jó áruk van.
Teljesen a javamra van,hogy átlátok a sötéten. Na,és amott? Hát persze,az egy ilyen termés,szépen,arany fényben csillog,bár így sárgás megvilágításban bármilyen lehet a színe. Megvan az első.
Van nálam több napra való élelem és víz-bár igazából nem éreztem sem szomjúságot,sem éhséget,-megvan a sebészkészletem,és egy kisebb, a helyi speciális viszonyoknak megfelelő gyógyszerszortiment,amit majd ismételten pénzzé lehet tenni,ha innen kijutok.
És ami a lényeg, elcsórtam-elcsórtam(?) ott hevert a sarokban,más szerszámokkal szétszórva a földön-egy komoly és szigetelt katonai kétkarú drótvágó, a szabadságom kulcsa!
Így,ilyen felszereléssel lesz annyi időm,hogy keresgessek,kutatgassak,és tudomásom van arról is,vannak akik rögtön vevők ezekre a ritkaságokra.
Ők nem mernek bejönni ide a Zónába,de a relikviák nagyon tetszenek nekik. Azt is mondták,ezeknek különleges képességeik vannak,de hitem szerint mindössze egyszerűen sugároznak,úgyhogy nem sokáig kell őket tartogatni magunknál. Akinek meg értéket jelentenek,hát csak vigyék.
Majd összegyűjtöm őket egy helyen,elásom,vagy mit tudom én. Aztán szerzek fémládát,és kiviszem,ha találok megrendelőt...
Van hálózsákom is,de igazából az éjszaka az,amikor jobban látszanak a relikviák,úgyhogy nappal fogok aludni,és éjszaka keresgélek.
Érdekes,hogy ahogy így mentem,észrevettem néhány olyan mutánst,amit a többiek lelőttek,de hirtelen irányt váltottak,és elkerültek. Minden csendes és nyugodt. Keresgélek tovább...
 
A válaszhoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Vissza
Top Alul