Unalmamban beszédbe elegyedtem az egyik sztalkerrel, akit behoztunk.
A neve Kosztyán. Elbeszélgettünk az előtörténetünkről, és mikor megtudta hogy kezdő vagyok,
megosztott velem egy pár tippet. Időközben betoppant Kerenszkij is (olvasgattam a PDA-mra
átmentett leveleket, megtudtam a nevét is), és közlte Kosztyánnal hogy minden baba,
senki sem tud többet a kelleténél. Ezt nem értettem, biztos valami személyes ügy.
Most felébred a másik férfi is, majd a földrajzi holléte iránt érdeklődik. Kerenszkij készséggel
válaszol neki. Elmagyarázza a zuhanását, hogy mi behoztuk ide, és hogy az állapota stabil.
Közben előveszem a detektorom, felpattintom a kijelző védőfedelét. A tag, ez a Thunder nevű,
enyhén sugárfertőzött, de nem vészes, annyira sem mint az én betegségem volt egy napja.
Szerintem kezelésre sem szorul. Most a felszereléséről kérdez, én válaszolok neki:
- Miközben itt várakoztam, megnéztem a cuccaidat. A fegyvereid rendben vannak, de a ruhád
teljesen használhatatan. Kár érte, elég jól néhetett ki újkorában. - ekkor kissé lekonyul a szája,
szerethette azt az öltözéket. Kosztyán vidította fel, azt mondta, úgyis kap az ellátmányból,
ez a ruha legyen a legnagyobb gondja. Ekkor egy helikopter érkezik, idegesítően visszhangzik
a motorzaja az épületek közt, amint leszáll a bázis udvarán. Orvosfélék szállnak ki belőle,
Kosztyánt és Thunder a helikopterre rakják, majd elviszik. A dokik szerint hamar felépül,
pár nap múlva már harcolhatnak is. Professzor barátunk a PDA-jával babrál, majd idehívja
Szergelyt és a kutyát is. Sietve indulunk el, Limansk városa velé. Egy ipratelephez kell
mennünk, ahol egy laborba fogunk lemenni. Már előre félek, milyen rémségek tanyázhatnak
ott lent, a mélyben?
A detektorom jelez, rezeg a zsebemben. Kitörés közeledik. Szergellyel fedezéket keresünk,
találunk is egy parasztház pincéje képében. Biztonságos helynek tűnik. Kerenszkij egy-egy
adag aabiotikus szerrel lep meg minket. Nem bízom ebben a csodaszerben, állítólag
tetrodotoxinból kíérletezték ki. Aminek az alapja egy igen erős idegméreg, abból jó nem sülhet ki.
De állítólag használ, így elfogadom, persze csak végső esetre. A prof és a kutya, amit, mint
megtudtam, Látónak neveznek, kint maradnak. De miért? Ő dolguk, biztos őriznek minket.
A detektor egyre gyakrabban jelez, egyszercsak elkezd folyamatosan, egyenletesen sípolni. A kutyát
láthatólag zavarja, mert miután Kerenszkijék is bebújtak ide és lecsukták a pince tetejét,
folyamatosan morgott a kezemben lévő, magas hangon sípoló eszközre. Kikapcsoltam, ne
bosszantsa az ebet. Hallani az ég morajlását, látni a vízszintes deszkaajtó résein beszűrődő
vöröses fényt. Előveszem az egyik halott monolithos (mert így hívják őket, Kosztyán mondta)
PDA-ját, és átmentem az adatait az enyémre. Ezt megteszem a másik kettővel is.
Olvasgatom a jegyzeteket, amikor egy érdekes naplóbejegyzésre bukkanok:
,,Ma a Mester személyesen látogatott el hozzánk. Parancsba kaptuk, hogy számoljunk le a
szabadság hitetlen, alantas kutyáival, majd utunk a bárba vezessen, ahol a kötelesség
szolgáival bánunk el. Végső sikerként a zóna ezen részén pedig foglaljuk el Yantart,
ahol építsünk fel egy előretolt helyőrséget, hogy megszilárdítsuk jelenlétünket a területen.
Csak erre a feladatra a Mester, Monolith dicsőséges akaratából rendelkezésünkre bocsátott
két harckocsit, mellyel győzelmet arathatunk a hitetlenek felett! Mi leszünk a Nagy Monolith
első hírnökei! Ha kell, életünket áldozzuk a célért! Éljen a Monolith, és prófétája, a Mester!"
Mi van?! Elég beteg arcoknak tűnnek így elsőre, nem szeretném a környéken tudni őket.
A PDA-t odaadomam Kerenszkijnek, a következő mondat kíséretében: ,,Nem tudom, elhiggyem-e"
Ő átolvassa, s csak ennyit szól: ,,Igen, ez érdekes..."
Közben a kitörésnek is vége, s előjövünk a búvóhelyről.
Folytatjuk az utat. Rendkívül unalmas itt. Eszembe jut egy remek ötlet:
Lehajolok, egy hógolyót gyúrok, másis kezemmel pedig a detektort figyelem. Itt egy
ugródeszka-anomália. Célzok, beledobom a hógolyót, az anomália kisül, szanaszét hajítja a havat a környékén. Két társam ijedten hasal le, csőre rántják a fegyvert, és nekem is FEKÜDJ!-t kiáltanak.
Lehasalok én is. Tíz perc múlva felkelünk, tovább megyünk. Ismét ugródeszka, hogolyó, kisül,
HASRA!, megint felállunk. Amikor megint csináltam volna, valahogy megláthatták a hógolyót,
mert már nem hasaltak le, de Kerenszkij, aki elöl ment, lassított, és bevárta Szergelyt. Beszéltek
valamit, majd rámnéztek és csóválták a fejüket. Elszégyelltem magam.
Egyébként nem gondoltam volna, hogy bárki is észreveszi a szójátékot a
nevemben
A neve Kosztyán. Elbeszélgettünk az előtörténetünkről, és mikor megtudta hogy kezdő vagyok,
megosztott velem egy pár tippet. Időközben betoppant Kerenszkij is (olvasgattam a PDA-mra
átmentett leveleket, megtudtam a nevét is), és közlte Kosztyánnal hogy minden baba,
senki sem tud többet a kelleténél. Ezt nem értettem, biztos valami személyes ügy.
Most felébred a másik férfi is, majd a földrajzi holléte iránt érdeklődik. Kerenszkij készséggel
válaszol neki. Elmagyarázza a zuhanását, hogy mi behoztuk ide, és hogy az állapota stabil.
Közben előveszem a detektorom, felpattintom a kijelző védőfedelét. A tag, ez a Thunder nevű,
enyhén sugárfertőzött, de nem vészes, annyira sem mint az én betegségem volt egy napja.
Szerintem kezelésre sem szorul. Most a felszereléséről kérdez, én válaszolok neki:
- Miközben itt várakoztam, megnéztem a cuccaidat. A fegyvereid rendben vannak, de a ruhád
teljesen használhatatan. Kár érte, elég jól néhetett ki újkorában. - ekkor kissé lekonyul a szája,
szerethette azt az öltözéket. Kosztyán vidította fel, azt mondta, úgyis kap az ellátmányból,
ez a ruha legyen a legnagyobb gondja. Ekkor egy helikopter érkezik, idegesítően visszhangzik
a motorzaja az épületek közt, amint leszáll a bázis udvarán. Orvosfélék szállnak ki belőle,
Kosztyánt és Thunder a helikopterre rakják, majd elviszik. A dokik szerint hamar felépül,
pár nap múlva már harcolhatnak is. Professzor barátunk a PDA-jával babrál, majd idehívja
Szergelyt és a kutyát is. Sietve indulunk el, Limansk városa velé. Egy ipratelephez kell
mennünk, ahol egy laborba fogunk lemenni. Már előre félek, milyen rémségek tanyázhatnak
ott lent, a mélyben?
A detektorom jelez, rezeg a zsebemben. Kitörés közeledik. Szergellyel fedezéket keresünk,
találunk is egy parasztház pincéje képében. Biztonságos helynek tűnik. Kerenszkij egy-egy
adag aabiotikus szerrel lep meg minket. Nem bízom ebben a csodaszerben, állítólag
tetrodotoxinból kíérletezték ki. Aminek az alapja egy igen erős idegméreg, abból jó nem sülhet ki.
De állítólag használ, így elfogadom, persze csak végső esetre. A prof és a kutya, amit, mint
megtudtam, Látónak neveznek, kint maradnak. De miért? Ő dolguk, biztos őriznek minket.
A detektor egyre gyakrabban jelez, egyszercsak elkezd folyamatosan, egyenletesen sípolni. A kutyát
láthatólag zavarja, mert miután Kerenszkijék is bebújtak ide és lecsukták a pince tetejét,
folyamatosan morgott a kezemben lévő, magas hangon sípoló eszközre. Kikapcsoltam, ne
bosszantsa az ebet. Hallani az ég morajlását, látni a vízszintes deszkaajtó résein beszűrődő
vöröses fényt. Előveszem az egyik halott monolithos (mert így hívják őket, Kosztyán mondta)
PDA-ját, és átmentem az adatait az enyémre. Ezt megteszem a másik kettővel is.
Olvasgatom a jegyzeteket, amikor egy érdekes naplóbejegyzésre bukkanok:
,,Ma a Mester személyesen látogatott el hozzánk. Parancsba kaptuk, hogy számoljunk le a
szabadság hitetlen, alantas kutyáival, majd utunk a bárba vezessen, ahol a kötelesség
szolgáival bánunk el. Végső sikerként a zóna ezen részén pedig foglaljuk el Yantart,
ahol építsünk fel egy előretolt helyőrséget, hogy megszilárdítsuk jelenlétünket a területen.
Csak erre a feladatra a Mester, Monolith dicsőséges akaratából rendelkezésünkre bocsátott
két harckocsit, mellyel győzelmet arathatunk a hitetlenek felett! Mi leszünk a Nagy Monolith
első hírnökei! Ha kell, életünket áldozzuk a célért! Éljen a Monolith, és prófétája, a Mester!"
Mi van?! Elég beteg arcoknak tűnnek így elsőre, nem szeretném a környéken tudni őket.
A PDA-t odaadomam Kerenszkijnek, a következő mondat kíséretében: ,,Nem tudom, elhiggyem-e"
Ő átolvassa, s csak ennyit szól: ,,Igen, ez érdekes..."
Közben a kitörésnek is vége, s előjövünk a búvóhelyről.
Folytatjuk az utat. Rendkívül unalmas itt. Eszembe jut egy remek ötlet:
Lehajolok, egy hógolyót gyúrok, másis kezemmel pedig a detektort figyelem. Itt egy
ugródeszka-anomália. Célzok, beledobom a hógolyót, az anomália kisül, szanaszét hajítja a havat a környékén. Két társam ijedten hasal le, csőre rántják a fegyvert, és nekem is FEKÜDJ!-t kiáltanak.
Lehasalok én is. Tíz perc múlva felkelünk, tovább megyünk. Ismét ugródeszka, hogolyó, kisül,
HASRA!, megint felállunk. Amikor megint csináltam volna, valahogy megláthatták a hógolyót,
mert már nem hasaltak le, de Kerenszkij, aki elöl ment, lassított, és bevárta Szergelyt. Beszéltek
valamit, majd rámnéztek és csóválták a fejüket. Elszégyelltem magam.
Egyébként nem gondoltam volna, hogy bárki is észreveszi a szójátékot a
nevemben