Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Nagy nehezen kinyitom a szeimeimet...
Szokásos fém falak, puha ágy és neonlámpák a plafonon. Egy újabb nap a bun..ker...ban?
Hogy kerültem ide?
Magamban fölidézem az éjszaka eseményeit. Abban a nivában igen nagy sugárzásnak
lehettem kitéve. Már nem kellemes és meleg a remegés, inkább átment görcsös rángatózásba
a vesém tájékán. Csodálatos. Arcom elé emelem a jobb kezem, megforgatom magam előtt.
Megnyugodva konstatálom, hogy a bőröm nem sérült, nincs felkpikkelyeződve és nem hámlik.
Körülnézek a szobában, meglátok egy tükröt. Lassan felkelek az ágyból, tényleg mindenem
sajog. Odavonszolom magam a tükör elé, hogy szemrevételezzem a hajam. Remek,
se a hajammal, sem a fejem többi részével nincs semmi gond. Kissé ugyan karikásak a szemeim, de csak pár órát aludhattam és azt sem nyugodtan. De most már
megint szabadulnom kell, ha már egyszer megszöktem, nem maradok itt. Az apám is kibírná
nélkülem, nekem pedig szükségem van egy kis szabadságra. Hallottam már sztalkerek
történeteit, van egy kis fogalmam a zónáról. Bár, mégis behajtottam a nivával egy
anomália-csomópont kellős közepébe. Hogy kerültem egyáltalán vissza? Valószínűleg egy
pár ,,segítőkész" sztalker cipelt ide, talán már éjszaka elkezdtek keresni. Ha újra megszöknék,
nem ejtenék hibákat. Olyan jól kiterveltem mindent, csak... figyelmetlen voltam.
Új terv kell. Kezdjük az elején: meg kell szöknöm. Apám szobájában vagyok, az ajtón nem
kombinációs zár van. Valószínűleg nem sokára megjelenik itt a faterom is, jön majd az agymosás.
Meg kell szereznem a kulcscsomóját. Utána sínen vagyunk. Nem fogok éjszakáig várni, most
úgy hallom, elég nagy a forgalom, most kell hát cselekednem.
Ekkor apám nyit be az ajtón.
- Lányom, lányom. Miért lázadsz ellenem? Majdnem meghaltál, ha nincsenek azok a sztalkerek,
már rég széttéphetett volna egy anomália. A kombinációs zárat sikeresen deaktiváltad, bár
elég barbár módszerrel. Egy kicsit, bevallom, büszke vagyok rád, úgy látom, nem hiába
tanítottalak annyit.
- Teljesen igazad van. Csak olyan elkeseredett voltam, mint ha nem törődnél a lelkemmel. Ez volt
az utolsó ilyen próbálkozásom - mondtam, s közben babonából keresztbe fontam két ujjamat.
- Hagyjuk ezt, lányom. Tegnap is ezt mondtad, s lám, megszöktél. Kezeskedni fogok affelől hogy
ez ne ismétlődhessen meg. Most pedig pihenj, rádfér. - mondta, majd kiment.
Remek. Van egy ötletem: hátha benéznek a megmentőim, és én akkor megvesztegetem őket.
Szép dolog a korrupció... legalábbis, hasznos. Ha átjutottak annyi anomálián, akkor jó
felszerelésük lehet, és meg tudnának védeni. Pénzem viszont nincs. Legalábbis, igen
csekély mennyiségben. Akkor viszont majd felajánlom szolgálataimat. A zónában minenkinek elkél egy jó
technikus. Pláne, ha ingyen van.
Ha nem fogadják el, vagy be sem néznek arra, kit mentettek meg egyáltalán? Akkor erre
rácsesztem, és egész életem itt fogom eltölteni. Élt már valaki 23 éven keresztül steril falak között? Drámai...
A végén elejtettem egy utalást az életkoromra is. Mondjuk elég fura, hogy egy
ilyen idős lányt magával húzgál az apja, de tegyük fel, hogy tevékenyen részt vettem a labor
munkálataiban, a havi bevételből pedig fizetésként 2% részesedést kaptam, amit általában
elköltöttem.Így már mindjárt jobban stimmel, a labor gyakorlatilag a munkahelyem, s egyben
a börtönöm volt. Két héttel ezelőttig a Jupiter gyár melletti laborban voltam, most kerültem ide.
 
1 golyó a válladba:D Nabukodonozor

No akkor ott tartottam hogy:
A bunkerben nyugis volt az éjszaka, a kutya is megélte a reggelt.
reggel már Kosztyán vár minket, röviden a szolgálat csapatait üldözik a banditák, ki kéne mentenünk őket.
Örömködve felnéztem, végre egy kis csetepaté, de a bázisra érvén rögtön leamortizáltak a tisztek:
Kosztyán! Tom! maguk nem mennek a csapattal, ki kell menteniük Grisah Kokharov lányát, aki egy kis magán akció keretében a vörös erdő szélén maradt, szerencsére gyorsan megtalálták, most egy tudós helyőrségen van, ez nagyon fontos, Kokharov vizsgálja ki a katonai adatokat, tehát nem hibázhatunk.
Így hát, kihagyván egy nagyszerű lehetőséget, légi taxis szerepét kell játszanunk, aminek Kosztyán messze láthatólag nem örült.
Végre megérkeztünk a vörös erdőhöz, óvatosan intettem mutattam a pilótának az utat, nehogy az agyperzselő hatósugarába essünk.
lent találkoztam egy pár ismerős arccal:Tánya, kareneszkij, szergej, és a kutya, úgy tünik ők voltak a mentő csapat, a kutyának odzkodik a bocskora a helikoptertől, de felcsaltam egy szép kis "sonkával"
Viszont nem igazán akart odafigyelni, a felszállás ereje szinte odanyomta a padlóhoz, szergej arcén kiült a vidámság, ezt jó volt látni, hiszen alapvetően jó fickónak tünik, csak túlságosan komor általában.
Yantarba tettük le a díszes társaságot, ekkor tünt fel hogy itt van egy ismerős stalker, az egyik amelyikkel még rostokban találkoztam.
Kokharov, nagyon örül és dicsérgeti kareneszkijt és szergejt, majd felénk fordult kosztyán kiment vele a bunekrből kis vártatva hangos beszédet fél perc se telik bele már ordibálást.
Kint ordibál egymással a két kurafi:
A tudós: meg kell védeni a lányomat, maga katona, ez a dolguk!
Kosztyán: Nem kiscserkészek vagyunk, hanem katonai stalkerek, nem vigyázunk senki lányára, mi rohamosztagosok vagyunk!!
Kosztyánt meg akartam nyugtatni, hogy ez nem a mi döntésünk, de ezzel inkább csak addig hergeltem míg fel nem hívta a parancsnokságot, nekik is jó leordította a fejüket, addig addig ordibált velük, míg a tisztek engedtek neki, majd odafordult a tudóshoz akinek az arcán, olyan volt a tekintet, amivel ölni lehetne.
Keressen mást! vágta neki oda fölényesen.
Meglepett kosztyán reagálása, én nem így ismertem meg. a tudós duzzogva ment vissza a bunkerbe, majdnem fel is lökött, mintha úgy gondolta volna hogy az én hibám.
Kosztyánra néztem, akin kezdet látszani a fölényességéből származó büszkeség első jelei.
Nem lehetett volna finomabban? kérdeztem.
Nem! jött a durva válasz.
 
Odaérünk a laborhoz, Látóval kezd jobban lenni , de arra gondoltam, hogy többet ne legyen ekkora baja rálehetne szíjazni egy relikviatartó övet, hogy tompítsa az eséseeit, gyorsabbann tudjon futni meg ilyenek.
Kérek a tudósoktól egy ilyet, fillérekért megadják, hiszen ruha nélkül nem sokat ér.Majd ha egészséges lesz ráigazítjuk.
Megpróbálok aludni, elég fárasztó nap volt a mai.Késő éjszaka tudtunkra jut, hogy megszökött az egyik professzor lánya!Azonnal utána küldenek, állítólag nem juthatott messze, mert a Niva-jában amit elvitt nem volt sok üzemanyag.Nagyszerű!Mehetünk feltámadt szabadságvágyú kölykökre vadászni éjnek idején.
Sietve útnakindulunk, nemsokára meg is találjuk, szegényt akkora sugárzásdózis érte , hogy csak kuporog oott a Niva-ban.Az előéletemben összegyűjtött tudás segítségével kinyitom a zárat egy konzervnyitóval.(Én már próbáltam egy roncskocsin, és tényleg meg lehet csinálni :twisted: )Aztán szegényt felemeljük a helikopterre, és a legközelebbi civilizált helyre visszük elsősegélyért.El is felejtettem, hogy mien jó volt életemnek ez a korszaka, amikor még fiatal voltam naiv és reményekkel teli.azt hittem a világ csak arra vár , hogy felfedezzem és megismerjem.És lám hova sodort a kalandvágyam, itt vagyok a zónában és egy mutáns Kutya és egy Tudós társaságában mászkálok, azt hittem máshogy fog alakulni az életem folyása.
Pár percen belül meg is érkezik a helikopter, és visszamegyünk a laboratóriumba.Szegény Látó még mindig utálja, fene az úri modorát, csak egy nagy darab vadkanhússal lehet felcsalogatni rá.
Legalább ha kerítünk az övébe valami relikviákat, akkor legalább nem kell ezzel szórakozni.
Visszatérünk, én egy cigaretta után már alszom is mint a bunda.De azért majd holnap elbeszélegetnék én azzal a kölyökkel, hogy máskor ne szökögessen, mert a végén belemegy valami anomáliába, aztán az is a m hibánk lesz.Bár ha belegondolok, akkor elég életrevaló lehet, ha ebből a bunkerból kiszökött, hiszen ez egy kész erődítmény.Na mindegy alszom rá még egyet.
 
Szakadó hóesésben, óvatosan,szinte lopakodva kell haladnom az amúgy sem kellemes vad területen.
Próbálom elkerülni a sötét helyeket, ebben az egyben segítségemre van a hó, így éjjellátót sem kell használnom.
Alig haladok 3-4 percet, üvöltéseket, majd lövéssorozatokat hallok.
Nem állok meg nézelődni, legalább addig is míg harcolnak az ismeretlenek gyorsabban tudok haladni.
Úgy 1 km-re lehetek a határról, mikor 1 sorozat fúródik a mellettem lévő falba.
Beugrom a mellettem álló épület mögé, itt már muszály bekapcsolnom az éjjellátót.
Óvatosan kitekintek, ha jól látom banditák bújtak meg 1 pár petonpanel mögött,
viszont nem szeretnék velük túl sokat szórakozni.
Előhalászom a gránátvetőt, 3 gránátom van hozzá.
A dragunovomat lefektetem mellém a földre.
Megpróbálom jól kiszámolni az ívet, majd lövök.
3 robbanás, a banditák felugrálnak, 1 megsebesült, 1 maghalt.
A maradék 3-mat könnyűszerrel leszedem az éjjellátós mesterlövész segítségével.
Odasétálok a táborhelyhez, ezekből sem maradt sok.
Nincs értelme átkutatnom őket, így is túl sok a cuccom, csak a pda-kat próbálom megnézni, de egyik sem működik.
Szép lassan elérem a határt, több ellenállásba nem ütköztem, viszont a szolgálatos határőrök elég érdekesen néznek.
Lesétálok a bárba, végre meglátom Jonov cimborámat.
Üdvözlöm, majd egy vodka után megkérdem megvan e még a rejtekhelyünk.
Megvan, csak éppen mostanában bérgyilkosok kószálnak arra.
Szerinted megtalálták?
Áh esélytelen, és a zárszerkezet sem egyszerű.
Nosztalgiázunk még egy kevest, majd mondom, ha nem hallott semmmi újat, akkor én elmennék aludni.
 
Felkelek, de még mindig álmos vagyok. Nem értem. Biztosan az enyhe sugárfertőzés teszi.
Beadom az utolsó adag sugártalanító injekciót magamnak, ez után elméletileg pár nap
múlva rendve kellene jönnöm.
Ránézek az órára: 21:34. Ilyen haszontalan napot... Semmi értelmeset nem csináltam.
Ki sem mentem a szobámból. Egyedül a detektorommal szórakoztam, sikerült elérnem, hogy
az anomáliák és képződmények neve és pontos helye mellett a sugárzást is mutassa, három
színnel. Fehérrel, sárgával és vörössel, a radioaktivitás erőssége szerint. Ez remek.
Ha sikerülne szereznem végre egy infravörös letapogatót, egy háromdimenziós térképpel is
kiegészíteném a szerkezetet. Amíg ezen gondolkozom, leoltom a lámpát, és szemeim is lassan
lecsukódnak...
Reggel az ajtó nyikordulása ébreszt fel. Egy sztalker az és a kutyája. Érdekes... A kutya hátrébb áll,
pont fény éri. Mintha szeme lenne, és nézelődne... biztosan csak az álom. Felcsukom a villanyt,
és a kutyánál mintha enyhe pupillareflex lenne tapasztalható. Felettéb különös. A sztalker
beljebblép, a kutyát is behívja, aztán becsukja az ajtót. Fegyverét leveszi válláról, a bezárt ajtónak
támasztja, majd magához húz egy széket, s leül rá. A kutya a átsétál a szoba másik felére, és egy
vitrint néz. Egy husi feje található benne, felboncolva. Biztos érdekelheti, mert sokáig nézi.
A sztalker haboz egy kicsit, talán gondolkodik. Végül az ő hagja töri meg a csendet:
- Hajnali fél kettőkor kellett felkelnem. Nem azért, mert vécéznem kellett. Csak azért, mert egy
kalandvágyó, lázadó kislány úgy találta, jó ötlet kiszökni egy laborból, elkötni egy csaknem üres
tankú nivát, majd egy anomália-csomópont kellős közepén, ahol a doziméterem majd' kiakadt,
leállni. Ezek után hajnalig veled kellett furikáznom.
- Ezt igazán sajnálom - mondom, majd keresztbeteszem a lábaim és kezeim a tarkómra teszem, hogy fontoskodónak tűnjek -. Megértem a bánatát, most Ön is hallgassa meg az enyémet:
Huszonhárom éves vagyok. Egyetemre jártam, bár nem fejeztem be, mert fölöslegesnek tartottam,
és otthagytam. Apám alig bocsátotta ezt meg nekem. Úgy gondolta, magával hoz a Zónába,
itt tanulhatok is, meg biztonságban vagyok, továbbá fizetésem is van. Nem volt választásom,
azt mondta, ez az egyetlen esélyem, hogy visszanyerjem bizalmát, amit az egyetem elhagyásakor
vesztettem el. Vele tartottam. Két éve vagyok itt a Zónában. Elég sok mindent tanultam.
Maga szökött már ki egy mobil kutatóegységből? Legendákat mesélnek róluk, hogy milyen
profi zárak vannak rajtuk, ott aztán se ki, se be. Nézze meg, mit műveltem a zárral. Ha kilép
a szobából, balra a negyedik szoba bejáratánál van egy ajtó. Nem szép látvány. Körülbelül másfél percig kellett rajta dolgoznom, hogy aztán egy kattanással az egész kinyíljon belülről, mint az
őszirózsa. Bevallom, kissé lázadó lélek vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem fontoltam
volna meg többször a szökésem - felállok, és járkálni kezdek, hogy fel kelljen néznie rám és tényleg komolyan vegyen. A jelenet sajnos nem sikerült túl jól, mert véletlen belerúgtam abba a különös kutyába, botorkálás
közben. Ez előbb felvonyított, aztán morgott egyet, majd tett felém egy rövid ugrást, amitől én
visszakoztam egy métert. Lassan odaléptem a blökihez, majd óvatosan megsimogattam. A sztalker sunyin mosolygott, láttam, hogy alig bírja visszatartani a
röhögést, de aztán visszaerőltette magára a pókerarcot. -. Aztán ki kellett osonnom a laborból,
felszerelést lopnom, és elkötnöm egy nivát. Ha abban az átkozott kocsiban valamivel több az
üzemanyag, már rég kordonban lennék, a saját fejlesztésű detektoromnak hála.
- Mire akar kilyukadni?
- Vigyen magával. Én kijutok innen, ez tény. Más kérdés hogy hogyan, és ebből maga is hasznot
húzhat... Ha ad egy sztalkerruhát és kijuttat innen, magának adom a detektorom, és ezentúl ingyen
javítom az ön, és társai felszerelését - mondtam, majd
kivettem a vitrinből egy ládát. Kinyitottam, tele volt jéggel, a jégkása közt pedig
vákuumcsomagolásban mutánsok testrészei voltak. Fogtam egy vadkan lábát, majd a kutyusnak
hajítottam, engesztelésképp. Láthatólag örült neki. Egykettőre befalta, majd könyörögve nézett
rám újabb falatokért. Sajnos a maradék csonk nem volt ehető- , ráadásul a kutyával is törődhetek, mivel volt szerencsém több
tucat mutánst felboncolni és tanulmányozni is őket nem egy alkalommal. A harchoz nem értek,
suta lövő vagyok, a fegyverekhez annál inkább.
Nyugodjon meg, a szobában elhelyezett poloskák
nem veszik a beszélgetést, kiiktattam őket egy mini zavaróállomással, amit még este tákoltam.
Nos? Hogy dönt? Kérem, vigyen magával!

Ígérem, le fogok szokni a kisregények írásáról is :D
 
Felébredek, délután 2 van, végre pihentnek érzem magam. Látom Szergej is jót alszik, úgyhogy halkan kisurranok, Látó csak észrevesz, felnéz, de vissza is ejti a fejét. A folyosóra lépve hallom hogy Grisha és Kosztyán kiabálva vitatkoznak valamin, később Kosztyán a rádióba is kiabál, majd morog valamit Grishának és otthagyja. Röviddel később Kosztyánt, Thundert és a helikopter személyzetét rádión sürgősen átrendelik valahova. Látszik Kosztyán arcán a megkönnyebbülés, harcba indul.
Az ebédlőben üldögélve az asztalomhoz ül Sakharov barátom, azt mondja nagyszerű teljesítmény volt tőlünk az információszerzés a laborból. Válaszként csak annyit mondok neki hogy csapatmunka volt, a többieket jutalmazza meg, nekem ez a munkám. Erre eszébe jut valami, felragyog az arca, elnézést kér és elsiet.
Szinte váltásként érkezik az asztalomhoz Grisha, látszik az arcán hogy gondterhelt. Nem is beszél sokat mellé, elmondja mi a bánata. Tatjána. Aggódik miatta. Nagyszerű lány, remek technikus, képzett tudós, csak tapasztalatlan a Zónában. Szeretné terepre is küldeni, de nem egyedül, mert harcban még sosem volt része.
Felajánlom neki hogy velünk tarthat, egy technikusra mindig szükség van, cserébe megtanítjuk neki a túlélést a Zónában. Látom Grisha arcán a megkönnyebbülést, megkérdezi hogyan hálálhatná meg ezt nekem. Sehogyan - válaszolom neki - tartozom neked, te mentettél meg a baleset után, ha te nem vagy, most nem tudok járni.
Bemegyek Tatjánához, Szergej már bent van nála. A lány valamin nagyon fűzi, szerintem azon hogy vigye magával. Ránézek Szergejre, ő bólint egyet mintegy jelezvén hogy részéről rendben a dolog. Ránézek Tatjánára, majd belekezdek: Beszéltem Apáddal, kért tőlem valamit, én azt mondtam neki hogy ha Szergej is bele egyezik akkor lehet róla szó. Szergej erre azt feleli hogy sejti miről van szó, részéről rendben a dolog. Ekkor leveszem a vállamról a zsákot odaadom Tatjánának. Egy sztalkerruha, az este lenyúlt makarov és a hozzávaló lőszer, egy könnyített és kiegyensúlyozott IL-86-os + lőszer, szerszámok, némi kötszer és kaja, ezt apád küldi. Készülj, mert fél óra múlva indulunk és Te is jössz velünk. Innentől nincsenek magánakciók, csapatban harcolsz, együtt a csapattal. A zóna nem játszótér, mindig figyelj a másikra.
Negyed óra múlva kész a lány is, mi is. Elköszönünk a bunker lakóitól és kilépünk a hóesésbe. Grisha még utánunk kiált, hogy vigyázzunk magunkra, majd elnyel mindent a hóesés.

Közben egy üzenet Thundertől: A katonai raktáraknál lenne egy kis tudományos meló a számunkra. Visszaírok neki hogy: Megyünk megnézzük. Szólok a többieknek is és arra vesszük az irányt. Asszem be kell szereznem pár alkatrészt, nekem is kell olyan detektor mint a Tatjánáé, remélem csinál nekem is. :D
 
Éppen hogy durván lehordta a tudóst Kosztyán, már megszólalt a rádiónk:
Nagyon gyorsan szedjük rendbe magunkat, és menjünk el a katonai raktárakhoz.
Futólépésben szedelődszködtünk, és elindultunk.
A helikopteren lettünk szembesítve:
A monolit megint áttört a határon, és elindult a bár felé, de most kivételesen a szabadságot is megszorngaták a bázisukon.
közben egy katonai szatelit észrevette egy másik bunkert, ami egyezik a papírokon talált kordináták egyikével, így hát pögyögtem Szergejéknek egy üzenetet hogy újabb labor, de a körülményeket 2 okból nem mellékeltem 1 úgy gondoltam elintézzük a monolitosokat mire ide érnek. 2 akkor se hiszem hogy meghátráltak volna.
Már a határon jártunk, amikor elhúz melletünk egy másik helikopter, felismertem a helikoptert.
Zsoldosok! mondtam.
Exo?! kérdezte kosztyán.
Bolintotam.
ebben a pillanatban szólt a pilóta hogy van egy kis problémánk.
A földön 2 tank géppuskája tüzeznyitott ránk, a pilóták azonnal meghaltak, a gép elkezdet egy turmixra hasonlítani belülről, elkezdett körbe-körbe forogni, majd földet ért...

Kinyitottam a szemem, a helikopter belsejében vagyok, zúg a fülem még mindig.
Felkeltem, tettem pár lépést, majd földre rogytam a rámpa elött 1 méterrel, még mielött el ájultam volna aktiváltam a pda-mon az automatikus segélykérést.
 
A rohadt életbe! Thunderék bajban vannak! kiáltom. A katonai raktárak közelében járunk már mikor elkezd visítani a PDA-m. Thunder PDA-ja auto vészjelzés módba váltott. Elkezdünk futni a PDA által jelzett pont felé, közben tárazom a TRs-t meg a Gauss-t. Rakás beton födémelem kiváló fedezéket nyújt Szergejnek és a lánynak. Nekem sikerül behúzódnom egy rozzant teherautó mögé, onnan mérem fel a helyzetet. Mit ne mondjak, a helyzet sz*r, de nem reménytelen. A tankokkal a monolithosok vannak, a másik oldalon a katonák, a szabadság emberei és néhány zsoldos. Hirtelen süvítés üti meg a fülem, RPG-vel lőnek a tankokra, többször is egymás után. Tökéletes találatok, szerintem mindhárom alakulat a legjobb nehéztüzéreit vetette be. Mindkét tank teteje felnyílik, másznak kifele belőlük a monolith emberei. Meghallom Szergej hangját a rádióban: Most én jövök! Azzal már hallom is a Dragunovot beszélni, csak úgy repkednek a fejesek. Úgylátom vannak köztük exoskeletonba bújtatottak is. Annyi baj legyen. Elő a Gausst és elkezdem osztani az áldást. A bázisnál lévő fedezékek mögül is hallom hogy megszólalnak a mesterlövészek. Kb negyed óra múlva vége a harcnak, néhány ember elindul, körbenézi a monolithosokat, összeszedi a fegyvereket, lőszert. Ezalatt előveszem a PDA-mat és elkezdem keresni Thunder PDA jelét. Megvan, a lezuhant helikopter mellett. Sietve követ Tatjána is Szergejjel és Látóval. Megvan Thunder. Életben van, de nincs eszméleténél. Szergej vállára veszi és a lánnyal együtt beviszik a szanitéchez. Átnézem a helikoptert, a két pilóta halott, hátul az egyik ülésben Kosztyán, nincs eszméleténél, de lélegzik és a pulzusa is elfogadható. Kiszedem a helikopterből, a vállamra veszem és elindulok vele a szanitéchez. Látó követte a gazdáját, de úgy látom valami probléma van vele. Az egyik szabadságos fegyvert fog rá. Mikor odaérek közlöm vele hogy vagy gyorsan elteszi a fegyvert vagy számíthat egy kellemetlen beszélgetésre Loki-val. Elteszi. Látó követ az épületbe, senkinek sincs ellenvetése.Beérek a szanitéchez, egy ágyra fektetem Kosztyánt, aki közben felébred és kérdezősködik hogy hol van, mi történt. Megmondom neki. Majd vigyorogva közlöm vele hogy a laborban ő mentette meg a bőrömet, most én az övét, így tehát 1:1. Visszatérnek a vadászok, a csapatok vezérei pedig hívnak, hogy segítsek kitalálni hogy mi volt ez, meg hogy információkat cseréljünk.
 
A baj nem jár egyedül.Először az émelyítő utazás,brrr,az ide oda hányódó és belülről tényleg egy féregre emlékeztető nagy szitakötő belsejében,most meg ez a harc. Ráadásul,ha nem kötődnék ennyire Gazdához,meg Feketéhez,akik annyiszor mentettek már meg,most biztosan nagyon messzire szaladnék.
A táj nagyon ismerős,tudom,nem felejtek el egy helyet sem,ahol korábban csatangoltam a társaimmal.
Ez a Lankás -Füves,csak most éppen fehér leplessel borítva,ja,és hogy teljes legyek,a fehér leplesen jó adag korom,meg vér mindenhol.
Éppen egy kegyetlen harc közepébe csöppentünk,és ráadásul most még a múltkor megmentett nőnemű kétlábú is velünk van.
Szegény,nagyon fél,látszik rajta,de mit mondjak én? Én talán még kevésbé tűröm a csata zaját. Itt nem egy két fullánkos repked,mint ahogy a kétlábú vadászgat a nagy Sárban. Itt egész rajok futnak,meg repkednek mindenféle buzogányszerű dolgok is,hangos visítással,és a hátsó részükből meg tűz csap ki. A fehér leples felett száguldanak,és valósággal megvilágítják a környező tájat,majd rettenetes dörrenéssel csapódnak a szemközt mozgó hatalmas ,lapos tetejű monstrumokba,amikről el nem tudom képzelni,hogy mik lehetnek.
Azok egy része a becsapódások után megáll,és félelmetes szikraesőt okádik magából,majd ha lehet így mondanom,hasonlatosan a fényes égbolt idejének dörrenéseihez,ezernyi kis lángoló darabra szakadnak. Más részük csak táncoló fényeseket köp magából,ámde ezek korántsem tűnnek szelíd és álmosító hatásúaknak,épp ellenkezőleg,látszik rajtuk,hogy a halált hozzák.
Azonban ezek sem sokáig araszolgatnak a feltorlaszolódott hóban,hamarosan megállnak,okádják a füstöt magukból,és kis nyílások jelennek meg rajtuk,amikből néhány kétlábú ugrálna ki,de azokkal a távolabb lévő kétlábúak végeznek ,furcsa,hosszúra nyújtott és szép alakú,mégis kegyetlen dörgőikkel,hangos üdvrivalgások közepette.
A küzdelemnek épp olyan gyorsan lett vége,mint ahogy elkezdődött,most már csak a Károgók hangját hallani,ahogy zsákmány és élelem után leskelődnek a magosból,amit persze a halottak testéből szeretnének megkaparintani,meg a táncoló fényes sercegését,és a kétlábúak -már aki életben maradt közülük-beszédét,a sebesültek jajkiáltásait..
A lány-valahogy így nevezik egymás közt a társaim,az új védencünket-idegesen simogatja a fejemet,én meg lapulva várom,mi lesz most. Hideg és remeg a keze,érzem ,nagyon ideges,nem is csoda.
gazda előreindul alkalmi fedezékünkből,én követem,és jön a lány is. Ekkor azonban egy a dombon levő kétlábú rám fogja a dörgőt,amitől annyira megrémülök,hogy még vakkantás sem jön ki a torkomon.
Kész szerencse,hogy Fekete ott terem,és egyébként is tiszteletet parancsoló hangján szabályosan leüvölti a szemközt állót,mire az rögtön leengedi a fegyverét,és meghunyászkodva szelídebbé válik. Ezek szerint nem csak nálunk,kutyáknál van ilyen...
Ezt már többször tapasztaltam,valamiért nagyon tartanak tőle,ami nem is baj.
Gazdám mosolyogni próbál,biztosan zavarban van,nem is szól semmit.
Az előbb még barátságtalan őr most velünk jön és vezeti kis kompániánkat feljebb a domboldalon,valamiféle szürke és vastag anyagból álló falak mögé.
Én szorosan a lány mellett haladok,mivel tudom,ő a legvédetlenebb közülünk,még szerintem fegyvere sincs. Látom,kicsit azért felvidítja a társaságom...

No, igen. Légy üdvözölve köreinkben,így utólag is RENIgade! A kisregényt meg nyugodtan írd,így jobban kikerekedik a történet,én is csak amúgy "kutyásan" szoktam kommentálni a saját szemszögemből a történéseket.
 
na akkor mivel én nem vagyok eszméletemnél, Kosztyán bőrébe bújok.

Bent vagyunk a szabadságos bázison, a francba.
Bent volt Kareneszkij barátom is, mosolyogva mondja hogy fifti fifti.
Tudom hogy nem veszi fel, így hát tettem neki egy kis megjegyzést.
Mondja is rá hogy sietnie kell, mert informáciokat akarnak a szabadságok.
Ennél a mondatjánál minden erőmmel oda kaptam a karjához, és arrogáns hangon azóltma hozzá.
Nem! nem adhatsz nekik adatot. Kérlek ne adj nekik semmit!
Kareneszkij mitsem értőn vissza kérdez egy felelet formájában:
de a szolgálatnak is adtatok.
Az más. feleltem. ők támogatnak minket, te is tudod, hogy van kapcsolata a kormánynak a szolgálattal.
A szabadságosok viszont talán még rosszabbak mint a zsoldosok.
Legyintett, hogy érti, de szerintem nem vett komolyan.
Még 1 valami!
Kareneszkij már kissé ingerült volt, és rögtön vissza is válaszolt.
Mi az??!!
Thunder... folytattam, Thundernek és a zsoldosoknak, nem éppen békés volt az elválása, nem tudhatják hogy itt van.
Miért? kérdezett vissza. valami rosszat csinált?
Majd ő elmondja ha akarja, engem köt az ígéretem, de ígérd meg hogy a zsoldosok nem fogják Thundert megtalálni! Igérd meg!
Ígérem. felelt, majd kisétált a szobából, váltásként a szanitéc jött be, és neki állt ellátni a sérüléseimet.
kérdeztem hogy hol a társam, de nem felelt.
be adott egy adag morfiumot, és lassan becsuktam a szemem...
 
Kellett nekem nekiállnom egyedül a kutatásnak. Kirabolt egy horda bandita és Szidorovics sem üzletel velem. Legalább a kutatásom eredményei megmaradtak. Ami a kutatásom terveit illeti,rájöttem nem is volt olyan haszontalan mint amilyennek Szaharov gondolta. Amint kész lesz az első prototípus...........
 
Hurrá!

Á a vállam csak úgy sajog. A fene. Hol vagyok ? Egy szakállas ember jön oda,és azt mondja,hogy találatot kaptam a vállamba,de ő segített rajtam és azóta itt vagyok. Megemelem a fejemet és kérdezem,hogy hol a cuccom. Ő a sarokba mutat,és ott a hátizsákom benne a Glockom,és egy falnak támasztott TRS. Mi a fene?! Ránézek ,és ő azt mondja,hogy az AK fém berakásán át talált el a golyó. Tán ennek köszönhetem,hogy élek.Elegem volt már a tétlenségből,hamarosan útra kelek...
 
Ép befejeztem a beszédet, mikor egy másik sztalker lépett be a szobába. A két ember
egymásra tekintett, bólintottak, majd közölték velem, hogy apám engedélyével velük tarthatok.
Remek! Kicsit szégyellem magam, az elmúlt öt percem teljesen fölöslegesnek és
nevetségesnek tűnik most már. Az újonnan érkezett átnyújt egy zsákot, benne egy
sztalkerruhával, egy IL-86-ossal, és egyéb szükséges felszereléssel. Ez után beszéltek még
egy bizonyos csapatról meg harcról, de nem figyeltem. Közölték velem hogy a szoba előtt
megvárnak, de siessek, mert fél óránál tovább nem maradnak. A hajam már majd' a hátam
közepéig ért, ez nem a legpraktikusabb viselet, épp ezért levágtam belőle húsz centit,
így már csak a nyakam aljáig ér, perfekt. Felvettem a ruhát. Pont rám
illik, de ez gond, mert sokat kell majd kínlódnom, hogy a fejlesztéseim biztonságosan
elférjenek benne. Belenézek a zsákba: az alján lapult még a Makarov is, amit tegnap loptam.
Ritka egy kacat, de alkatrésznek jó lesz.. Volt még étel is a szatyorban, meg orvosságok.
Ez utóbbiból már betáraztam, de ha valamiből, akkor gyógyszerből sosem elég. A hátizsákomba
pakoltam őket kevéske kis szerszámmal együtt, az IL-86-ost a vállamra vettem,
készen állok. Hoppá, a detektorom. Zsebre raktam, a PDA-m mellé.
Kilépek az ajtón, a sztalkerek végigmértek, szerintem nem hitték, hogy sikerül
majd magamravennem ezt a göncöt. Elbúcsúzunk a többiektől, és pár perc múlva már
úton is vagyunk. Még a laborban a szervoruhás tag üzenetet kaphatott, mert feltűnően pötyögött
a PDA-jával. Majdnem térdig érő hóban gyaloglunk, fárasztó. Eszembe jutott, hogy a társaim nevét
sem tudom még. Előveszem a PDA-m, feltöröm az övéjüket. Átnézem a leveleiket, ebből
megtudom, hogy az exoskeletonos egy tudósféle, valami professzor. A másik neve
Szergely Petrovics. Tovább gyaloglunk. Egyszer csak a prof megáll, majd elkezd kiabálni,
hogy valami Thunderék milyen bajban vannak, szaladjunk segíteni. Biztos egy barátja.
Gyorsítunk a tempón, szinte szaladunk. Körülbelül másfél kilónyit mentünk, hol szaladva,
hol csak kocogva. Egy dombokkal tarkított csatatérre érünk, előttünk jópár betontömb, úgy negyven
méterre két tank, és egy rakás szürke ruhás sztalker, valószínűleg ők az ellenségeink, mert
mindenki őket lövi. Vagy a barátaink, és akkor nagy szarban vagyunk.
Előrántom a fegyvrem, kibiztosítom, és bebújok egy pár tonnás betondarab mögé.
Golyók repkednek mindenfelé, Szergely a dragunovját a betonelemre támasztja, és lő, de istenesen.
minden lövéssel húzhatna egy halottat jelző rovátkát a puskatusba, nem értem, miért nem csinálja.
Én tuti fogok. Néha rakéták hangját is hallani, jópár robbanás múlva kinézek: a két páncélos
helyén csak roncsok vannak, hullák mindenfelé, csupán hat-hét fegyveres van már, akik
kétségbeesetten védekeznek. Sajnálom őket.
A harcnak hamar vége, a sztalkerek gyorsan végeznek a maradék ellenséggel is.
Mikor már tiszta a terep, átnéztem egy pár közeli hullát PDA-kért, detektorokért, és egyéb eszközökért,
amelyek akatrészként szolgálhatnak. Sikerül begyűjtenem három teljesen ép PDA-t és
négy kezdetleges anomália-detektort. Jó.
A szervóruhás int, "itt van Thunder!" -ordítja.Odasietünk, majd egy eszméletlen embert látunk,
akin cafatokban lóg a ruha. Uhh, nem irigylem. Petrovics a vállára veszi, majd a gyengélkedő felé
visszük. A prof még a helinél kutakodik, csak most veszem észre hogy a kutya is velünk van.
Még mindig túlteng bennem az adrenalin, remegő kezemmel simogatom az állat buksiját.
Egy sztalker fegyvert fog rá, biztosan vad mutánsnak nézi. Ekkor megjelenik
a kollega és leordítja a fejét. Az épületbe érünk, Thundert egy ágyra fektetjük.
Kissé kellemetlenül érzem magam a sok idegen közt, ők is furcsán bámulnak rám, ismeretlenre.
 
Felmegyek az emeltre, már vár rám Loki, Belikov tábornok, és egy zsoldos, valószínű, hogy az osztag parancsnoka. Mindenki elmondja, a véleményét és hogy hogyan látja ezt a támadást, értékelnek és okoskodnak. Engem is kérdeznek mire azt felelem hogy nem akarok felelőtlen találgatásokba belefogni, mivel még nem ismerek minden részletet. Erre hozzám fordul Loki, és a zombiporról kérdez. Elmondom neki mire jó, mi a hatása, mellékhatásai, hogyan alkalmazható. A Zsoldosok parancsnoka csak annyit kérdez, hogy beszerezhető-e ez a szer. Persze, bármelyik kereskedőnél - felelem neki. Erre feláll, megköszöni az infót, és sietve távozik, az összes emberével együtt.
Loki további gyógyszerekről kérdez, válaszolok neki. Nem igazán tudom, hogy mire is kíváncsi hiszen csak olyan dolgokat kérdez, ami a leírásban is benne van. Cserébe megengedi hogy lemásoljam a monolithosok PDA-jait.
Lemegyek a szanitécek részlegéhez, Szergej őrzi az ajtót, Látóval. Megkérdezem tőle hogy történt-e valami, azt mondja csak a zsoldosok kérdezték kit ápolnak, erre ő azt felelte hogy két katonát. Megköszönték a választ, és elmentek. Bemegyek, kérdezem az orvost hogy mi a helyzet, Az ezredes jól van, semmi komoly baja, a másik embert viszont alaposan összerázta a zuhanás, agyrázkódása van meg pár helyen összevarrták, de ő is kemény mint a kő.
Bemegyek a szobába, Kosztyán ébren van, Tatjánával beszélget, ahogy belépek kérdőn néz rám, megnyugtatom hogy minden simán ment, mindenki csak annyit tudott meg amennyi szükséges volt. Időközben Thunder is észhez tér, körülnéz, kérdezi hogy hol van, mit történt? Részeltesen elmondunk neki mindent, majd a felszereléséről kérdez, Tatjána válaszol neki. A fegyverei megúszták a dolgot, de az öltözéke sajnos dobós. Kosztyán csak annyit mond, ne bánkódj pajtás, majd kapsz egyet az ellátmányból.
Megérkezik egy helikopter, katonai, mentőosztagos. Kosztyánt és Thundert elviszik a sereg egyik titkos kórházába kivizsgálásra, de az orvos szerint két nap múlva frissen és pihenten fognak harcba állni.

A Thundertől kapott labor koordinátáit betöltöm a PDA helymeghatározójába, szólok a többieknek hogy induljunk. Uticélunk Limansk. A Duga-2 melletti ipartelep rejti azt a labort, aminek a koordnátáit megkaptam. Mielőtt elindulnánk Loki megállít az ajtóban és mind a négyünknek ad egy-egy álcaruhát. Remélem Thunderék megérkeztek már, megint szakad a hó, kezdem már nagyon utálni, nem szeretem a hideget. Látó fölöttébb élvezi a havat, jót játszik benne. Pittyeg a PDA-m kitörés közeleg, keresünk fedezéket Szergejnek és Tatjánának, a biztonság kedvéért adok nekik egy-egy adag zombiport, majd beküldöm őket a fedezékbe. Látóval kinn sétálgatok a fedezék körül, a biztonság kedvéért, töltött puskával. Semmi mozgás szerencsére.

Reni az én nevem Michail Kerenszkij professzor, a spetznaz őrnagya vagyok, apád gyerekkori barátja. Egy baleset során megsérül a lábam, apád mentette meg, de életem végéig sántítani fogok. Jah és más leveleit nem illik olvasgatni :D
 
A válaszhoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Vissza
Top Alul