zombimorzsi
New Member
- Csatlakozás
- 2008.05.31.
- Üzenetek
- 3,863
- Reakció pontszám
- 0
Mióta megindultunk ez az első komolyabb kalandunk. Átmentünk a nagy dombokhoz. Itt még sosem voltam,egy másik falka tagjai mendemondáiból ismerem ezt a helyet.
Sokáig nem is volt semmi baj. Fiatal védencem egy másik bőrt húzott magára,meg arcot is cserélt,én meg-ahogy azt a tekintetéből és csitító szavaiból ki tudtam venni-hát,elég bután bámultam rá. Biztosan nem véletlenül csinálta.
nekem nem kell második bőr,én így is jól érzem magamat,de gondolom,védencemet bánthatja a bizsergés,ami a dombokból árad. nekem jól esik,meg kiűzi a bolháimat is.
Teljesen nevetséges,de az én kétlábú társam színe az új bőre miatt pont olyan ,mint kváké a nagy sárban. Még a szemei is olyanok.
Már majdnem a terület közepén voltunk,amikor megpillantottunk egy csapat döcögőt,akik elég furcsán,torokhangon bőgve,hadonászva közelítettek felénk.
Védencem nekilódult,és amennyire második bőre engedte-gondolom-tiszta erejéből futni kezdett. Szegénynek bizton nagyon nehezére esett,mert erősen zihált.
Menetközben a nagyobbik dörgő botból kiengedte a mérges sziszegő fullánkokat,egyenesen a döcögők feje irányába. Pár közülük nagyot esett hátra,és eltűnt a fejük,jobban mondva szétesett.
Szívesen megszagolgattam volna a hulláikat,összevetvén az erdőben lakó döcögőt a dombi döcögővel,de most erre nincs idő,de inkább ott loholtam a védencem nyomában,nehogy véletlenül valami baj érje úgy,hogy nem tudok rajta segíteni! Azt igazán nem tudnám megbocsátani magamnak!
Na ez meg mi a ...? Hátradob valami tobozalakút,ami a döcögők közé zuhan,majd hirtelen nagy dörrenés és villanás. Kicsit ijesztő,ilyet még nem láttam,nem is hallottam még.
A döcögőkből semmi nem maradt,jobbadán csak véres húscafatok. Pfújj! Ezeknek undorító szaga van! Ebből akkor sem ennék,ha nem volna más a Szemes alatt! Annyira undorító. Apropó étel. Remélem az én fiatal társam megint szerez valami jóféle fényes dobozban rejtező ennivalót. Persze nekem az a kis sárgásvörös hengerke is jó volna,amit ő evett tegnap este. Annak is jó illata van,bizony!