Dutch":105jlfqv mondta:
Lehet, hogy blőd kérdés lesz, de ugye ez nem egy olyan gépigényű mod lesz (lásd MYSERY a CoP-hoz), ami miatt 1 millió GB RAM és MHz CPU kell majd? Jó lenne egy szerényebb masinával is ugyanolyan élvezettel tolni, mint a SHoC-ot.
(Bocsánat ha korábban már kérdezték, de nem lapozgattam vissza minden oldara.)
Nem játszottam az általad említett moddal, sőt egyikkel sem amik csak grafikai tuning néven futnak, szal nem tudom összemérni, de azt már többször elmondtuk, hogy nem lesz tonányi elcseszett, és többszörösére nagyított textúra mellékelve, a gépigény ennek ellenére magasabb sokkal mint a SoC esetében, hiszen itt minden 2x nagyobb, vagy többször, és itt ismét nem a grafikai beállításokra értem, hanem a terepek nagyságára, és az objektumok mennyiségére. Nem hiába nem láttál a SoC-ban, sőt még nagyon a CoP-ban sem erdőt, mivel megzakkantja a motort elég rendesen, főleg ha mellé sűrű fű párosul, szerencsére a fű sűrűsége a menüben állítható, szal akinek nem bírja a szeme, vagy a gépe, az lentébb veheti, de az erdők maradnak

Annyit tudok mondani, mint régebben is: ne várja senki, hogy az a gépe elbír vele majd, amin már a SoC is remegve futott, vagy pedig épp neccesen. 2007 óta eltelt néhány év, az igények is nőttek picit. Én azt mondanám, ha a CS vagy CoP jól ment, akkor itt sem lesz nagyon gond, de sosem lehet tudni, minden gépen más, és nincs annyi teszterünk, hogy az összes variációt ki tudnánk próbálni.
------------------------------------------------------------------------------------------
ghost40000":105jlfqv mondta:
ColdBlood:Jah benéztem

kösz a felvilágositást én meg azt hittem a hónap neve a Lost Alpha :? ez van ha 12 -zek... Amugy magyarositás nem lesz hozzá véletlenül ? Erröl tudsz vmit?
sajna nem lesz, nincs rá keret (ember), mi semmiképp nem tudjuk bevállalni, szntem majd megjelenés után vki megcsinálja, vannak itt ügyes-okos emberkék... vagy ha egy ilyen team felkeres minket, akkor még megjelenés előtt megpróbálhatjuk összehozni....