Fegyverek / Páncélok / Felszerelések

Van egy rejtekhelyen a Katonai raktártelepen. Persze előtte meg kell szerezned az infot, hogy hol van mert ha simán néznéd meg akkor üres. Egyébként a nyugati falnál van egy földbe ásott rejtekhelyen.
 
Agroprom-->STALKER bázis, szemben van egy alagút, ahonnan mindig banditák támadnak a társainkra,
ha hagyod hogy maguk rendezzék le a harcot, akkor rengeteg fegyvert lehet ott találni, lesz közte Vintar is.
Nekem annyi volt mint a szemét
 
Vintar van a mocsárban is. Emlékeztek az introra? A szereplők két szerelvény közt akartak épp elsétálni amikor jött a 'kisugárzás' Azok a vagonok ott vannak az Árokparton (Észak felé középen) meg a kis húsdaráló is ami látszódott a kutya mögött és ott lesz a fegyver is, bár eléggé rossz állapotban van. Sőt ha tovább megyünk találkozhatunk a szerencsétlenül járt tudósokkal, de nem érdemes fölkelteni őket.
 
Bocs lehet hogy csak azért voltak nekem ott zombik mert OGSM moddal játszok. De nem akarlak véletlenül sem félreinfolrmálni, sajnos az a szép, enyhén Űrodüsszeiát idéző szakafander nincs rajtuk, csak sima zombik :(
de gondolom nem véletlenül pont ott lettek elhelyezve.
Szóval nálam, mikor ott vagyok a két vagon között a húsdaráló mellett, csak följebb kell sétálni kb 30 métert. Ha belenézünk a vintarba könnyen meg is láthatjuk őket.
Én különben imádom azokat a szkafandereket, kár hogy a csből kimaradtak, meg is rendeltem a shoct (persze nem csak ezért)
 
OFF:Hát én az OGSM-et kipróbáltam,tetszett is de a freedom os csávó meg nem állt szóba velem.
Szkafander? Mint ami az avatarom-is? :lol: azokat én is bírom.ON
 
jah ezt el is felejtettem h ott is van fent a vasúti kocsiknál ahol az intro van :D de nagyon le van használva
 
ki milyen felszereléssel mászkál+milyen taktikával megy?
én általában:

páncélzat:
- bullat vagy exostelekon

relikviák:
- láng ( az a nagy "tűzgömb" )
- szentjánosbogár ( ami legjobban nyomja föl az életet )
- buborék ( ami semilegesíti a sugárzást )

elsősegélycsomag egyéb:
- 20db speciális elsősegély csomag ( sárga szinű, nem sűrűn használom, max a stalkereknek adogatom )
- 10db kötszer ( igaz hogy nem használom, de még joljöhet )
- 20db energiaital

fegyverzet:
- tunning colt1911 + hangtompító
- esterlövésszé alakított FN2000 + hangtompító ( átirtam LTX-ben hogy AK lőszert használjon )
- mesterlövésszé alakított TRs 301 + granyóvető + hangtompító + távcső
- tunning PKM
- Bulldog 6

lőszerek:
- 45-ös Hydro ( 50db + 12 ami a Colt 1911-ben van )
- 5.45x39-es AK páncéltörő ( 120db + 30 ami az FN2000-ben van )
- 5.56x45-ös NATO páncéltörő ( 60db + 30 ami a TRs 301-ben van )
- 7.62x39 PP géppuska lőszer ( 200db + 100 ami a PKM-ben van )
- M203-mas gránát a granyóvetőkbe ( 10db + 1 a FN2000-ben + 1 a TRs 301-ben )
- VOG-25 granyó a Bulldog 6-ba ( 12db + 6 ami a Bulldog 6-ban van )

1. taktika, a lesből való összezavaró frontális támadás:
vegyük például a szemétdombra valo behatolást, Stalkerként... a banditák akkor már ellenségek.
-elbújok a busz mögé, előveszem a Bulldogot, köböre besaccolom hogy mennyire kell magasra lőnöm, majdnem hogy teljesen a fejem fölé lövök, és felülröl ráesik a banditákra a gránátzuhany...
elkezdenek összevissza rohangálni az életben maradottak, én előbujók, és leszedek fejlövéssel minden kétségbe esett banditát. aztán jó éjszakát.
2. taktika, távoltól a mesterlövészet:
vegyük példának azt amikor elkell foglalni a Raktárépületet a Szemétdombon
- először a környékéről kilövök mindenkit, hogy ne zavarjanak, fölmegyek az alagút feletti dombra, előveszem a TRs 301-et és elkezdem szépen fejlövéssel leszedni őket, majd amikor már alig maradtak, előveszem az FN2000ret, berohanok, és fedezékbe vonulok, ahol se a gránát se a lövés nem talál el, nem okoz sérülést majd szépel lelövöm őket.
3. taktika, a terület megvédése az ellenségtől:
itt vegyük példának a távoli helyörséget, ami az 1. taktikában volt, csak már minket támadnak.
- szóval kiszámítom hogy merről a legvalószinűbb a frontális támadásuk, előveszem a bulldog 6-ot, majd amikor elérnek a célzott területre, föllövöm a magasba a granyokat, az ellenség mit sem gondolva ott bujkál a fedezék mögött, nem is tudván hogy rájuk potyog majd a granyó, mert a stalkerek lefoglalják. amelyik meg életben marad, azt meg FN2000el mellkasba lövöm
4. taktika, a menekülés mert elfogyott a municio:
-vegyünk egy sima helyzetet, egy fedezék mögött vagyok, és egy csomó ellenséges alak lövöldöz rám, minden lőszeremet kilőtt, buldogét, fn2000, trs 301, a granyokat, épp kilőtttem az utolsó tárat is a colt 1911 ből, mi maradt? hát persze, a pkm... előveszem, elkezdek kioldalazni a fedezék mögül, és lövöm őket, ugy hogy köböre bevannak célozva... aztán ha szerencsém van, akkor megmenekülök

ti milyen menetfelszereléssel mentek és taktikával mentek?

egyesek szerint STALKER CS-ben köbö a Rambó helyébe képzelem magam ^^ nemtudom, lehet igazuk van
 
én mindig ugy vagyok, hogy:
Bulat páncél, ( fulltuning)

-buborék,
-mama gyöngyei,

10db elsősegélycsom.,
5db spec. elsösegélycsom.,
15db kötszer,

fegyverek:
GP 37(fulltuning-tűzgyorsaság +90%)+gránátvető+hangtompító,
Vintar BC (fultuning)
UDP Compact (fulltuning)

Lőszerek:
1200 páncéltörö golyó a Gp 37-hez
350 páncéltörő golyó a Vintarhoz
15 granat a gránátvetöhöz

taktikai szempontbol en inkább csak a lesből valo támadást, a fedezék mögül valo közelharcot, és a mesterlövészkedést szoktam hasznalni.
Nagyjábol ennyi
 
páncélzat:
a lényeg, hogy 5 relikviát lehessen vele cipelni, tehát SEVA suit, vagy napfelkelte öltözet, ha nincs kedvem fizetni a magas karbantartási költésegeket a sevánál ami gyorsan rongálódik hiába szereltetted föl az extrákat (kevlár+több épség)
de szeretem azt is amit a játék legelején kapunk, jól néz ki :)

relikviák:
mindig más, állandóan cserélgetem helyzettől függően. utazás küzben logikusan 2 antrigavitációs teret létrehozó, 2 sugárzást elnyelő és 1 kitartást regeneráló cucc, de mindig kéznél vannak az életet növelő (harc közben 2 kolobokkal elég sérthetetlenek vagyunk) és a vérzést elállító relikviák is. de a többit se nagyon adom el, pl. mikor mocsarakból kell kihozni cuccokat a 'vegyi'k nagyon hasznosak, csak 1-es szinten sugárzanak és ügye 4-es a védelmük, van is vagy három. Moonlight is hasznos az is sokszor kell. Tűz és áram ellen igazából a relikviák se védenek meg annyira szerintem.

elsősegélycsomag egyéb:
minnél kevesebb annál jobb. ha tudom hogy nehéz rész jön összeszedek párat, de nem szeretem ha sok van, én nem játszok nehéz szinten hogy mindig gyorsgyógyítanom kelljen magam

fegyverzet:
asszem SPSA-nak hívják a shootgunt amivel menni szoktam. rajt van összes fejlesztés, kivéve amelyik annyira növelné a pontosságát, hogy ne használhasson sörétet. lőszer tökmindegy, sima sörétest szoktam használni mert rengeteg találni belőle a banditáknál.
gránátot ritkán viszek, mindig elfelejtem hogy van nálam aztán nem használom

taktika:
minnél közelebb jutok az ellenfélhez (ez pl azért is jó, mert egymást robbantják föl:D) és akkor 1 fejlövés elég mindenkinek
nagy taktika, tudom
de shoot gun szörnypusztítónak szerintem nagyon jó, és én elsősorban velük szeretem keresni a bajt
pisztolyt nem szoktam vinni, csak találtam eggyet aminek az ára bőven 10.000 fölött volt és véletlenül lőszert is találtam hozzá úthogy nem dobtam el, hátha még jól jön
 
Lehet exoskeletont szerezni, ha nem állok be egyetlen frakcióba sem?
 
Tudtommal nem. A stalkeroknál lehet szerezni, ha belépsz a bandájukba, és elmélsz Agropromba, azt ottani kereskedő árul.
 
meg a szolgáltanál is lehet venni, a bulat vagy exo ez a kettő váltja egymást, ha csatlakozol hozzájuk.
nekem meg anno ez a felszerelés volt:

Páncél: bulat

Fegyver: sgi full sniper tuning, de szokott még ott Thunder S14 es lenni 5.45 re átalakitva és vegyesre tunungolva.
egy desert a pisztoly
ugy 5 katonai, 5 tudományos elsősegélycsomag 3 anti-rad drog.

Lőszer az vegyes de soha nem vittem magammal 400-500náltöbbet, a páncéltörővel együtt.
3-5 repeszgránát
a taktika meg a fedezékről fedezékre, mivel veterán szinten játszom, igy szoktam meg a shoc után.
 
Oké, belépek a sztalkerekhez, és megnézem, árulnak-e exoskeletont Agropromban. Bulatot a fõtudós úrnál
látok eladót, de csak ritkán van a kinálatban, de a max 2 artifakttartóhely miatt nem szimpatikus.
Desert pisztollyal még nem találkoztam, ez a hivatalos neve?
 
Szevasztok srácok!

Nemrég újrakezdtem a játékot, és kérnék pár tanácsot a felszerelést illetőleg (spórolási szándékkal).:D

Elsőre a páncéllal kivártam, és egy fullos Berillel rohangáltam a Red Forest-íg (eddig jutottam csak).
A SEVA nem tetszik mert hiába jó a környezeti hatások ellem, harcra nem jó, kettőre meg nincs pénzem.
Igazából olyan kéne ami lassan is rongyolódik (nem úgy mint a SEVA), és a lehető legmagasabb védelmet nyújtja a lövedékek ellen, relatíve magas környezeti védelemmel. Ez a Bulat lesz szerintetek?

Más: fegyó.
Eddig a sniper-tuning AK volt a legjobb barát, de egy emission után egy Duty srác meglengette a bakancsot, tőle újítottam az Abakant. Utánaolvastam, kicsit pontosabb, de kicsivel kevesebbet sebez - hát nekem elég soknak tűnik a különbség, pontosságban meg annyit se mint írtak.
Akkor maradjak a Kalánál? Lassabban is amortizálódik, normális 5,56ost pedig még nem találtam, a lőszere is ritkább. SiG 550-est szeretnék, de azt olvastam az Army Warehouse-síg nem nagyon lesz. A VSS is jó lenne, de A, Forrester ugye ad egy fullosat, B, lőszer is csak néhány halott Lonernél akad.

Pisztolynak jó a PBS, bár hamar tropára megy, a Colt is jó hangtompítóval/esetleg a SiG 220, bár eddig elég ritka a .45ös skúló.

Lényeg: Berill/Bulat/Exo ; AK74/AN94??
Ja és a jobbik ClearSky cumó majd csak később hozzáférhető?
 
Én páncélban a bulatot ajánlom neked az megfelel az elvárásaidnak. HÁt mivle írtad h nem jön be az 5.56-os kaliberűek és a 9X39-es kaliberáekhez ekvés a lőszer így ajánlom neked a Grozát mivel átlehet váltani 5.45X39es lőszerre fejlesztéssel és jobb sztem mint az abakan vagy az ak legalábbis nekem jobbnak tűnt :D.
hát pisztolyból ajánlom neked a Beretta 92fst (Martha) mert van hozzá lőszer és jól tuningolható. Nagy tára van ami azért jól jöhet :D vagy Usp vagy Volt de lőszer az lesz hozzájuk de már nagyon a végén lesz hozzájuk több legalábbis nekem csak akkor volt több hozzájuk. Ha meg szeretsz mesterlövészkedni akkor ajánlom a Dragunov SVD-t (nálam favorit) jobb mint az svu vagy a VSS.
Ui. De az As valt ajánlom személy szerint az nagyon jó kis fegyó és lőszer is van hozzá a vége felé :D
 
[mod]Ne írj dupla hozzászólást - Tibi[/mod]

Köszi szépen, igazából a baj az volt hogy a SoC-lal megszokott fegyverek egészen máshol helyezkednek a rangsorban mint itt...
A Groza például nagyon jó közelharcra de másra nem, én pedig a pontosságra+megbízhatóságra mennék.
a Colt valamivel pontosabb a USP-nél eszerint a táblázat szerint (én nem sokat próbáltam ) http://stalkerclearsky.wikia.com/wiki/Weapons
Egyelőre marad az 5,45, ebben megegyeztünk:D de akkor a jó öreg Kala vagy várjak amíg valaki dob egy Abakant? Csak mert az egyiket fullra raknám, és a másikra 1 fillért nem pazarolnék, nem úgy mit elsőre:S

Ja és a Bulatra visszatérve, arra lehet dobálni fejlesztéssel legalább 1-2 kavicsot? És melyik rongyolódik gyorsabban, ez vagy az Exo? Az Exo nekem azért nem szimpi mert utálok sétálgatni, inkább pazarlom a Stalker-lötyit csak ne kelljen sétálgatni...

Szerk.:
Ja és pisztolyban a sima 9x19esek ratyik, akkor inkább maradok a PB1s-nél.
Visszatérve a Grozára, neked hogy hord, és hol találok leghamarabb belőle? Egyszer próbáltam csak, amikor lementés után csatlakoztam Dutyékhoz, full tuning, PSO, tompi, minden, és ha jól emlékszem úgy kb 30 méterre úgy hordott mint valami locsolócső!(az esés miatt) :D:D
Bár a lehetőség hogy CS-ben rá lehet pakolni a tompit, PSO-t nomeg ott van alapból a GP alatta elég vonzó! :P
 
Nincs am dupla hsz :D Hát nekem nem volt annyira jó jobb volt az as val nekem. Sztem a táblázat nem sokat ér ki kell próbálgatni és megtudod h melyik a jobb a számodra. Am szépen hord a Groza jó lehet vele lőni haver szerint. De mindenkinek más fegyó tetszik. Nem annyira ratyik a 9X19-es pityuk mert pl a Beretta az jó mert nagy tára van és jól jöhet még nekem bevált lehet h neked nem jön be. De azon kívül jó a Colt is de kevés a tára hiába erős de vidd le mind2 és teszteld le és amelyik jobban beválik azt használd :D
 
Na lényeg h a Groza amennyire láttam nagyon rossz röppályával tüzel - nem tudom hogy kapott olyan magas pontot a pontosságra és alacsonyat a sebzésre abban a táblázatban amit linkeltem, ja és a 9x19 stukik értékei elég átlagosak, akkor már inkább PB1s, a mostani mentésnél 2 is találtam a mocsárban :D:D Nagyon pontos, csak hát kicsi a tárkapcsi, meg hamar akadozni kezd, majdhogynem 1 tár után romlik is :S
 
sziasztok. az érdekelne, melyik stukikra lehet hangtompítót felszerelni? ezekbõl melyik a legerõsebb?
 
Vissza
Top Alul