Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Öhm...Scarecrow!

Lenne egy kis bibi.
Az akció jeleneteiddel nincs sok gondom. Oké véded a stalkereket, irtod a zsoldosokat, profi mesterlövész vagy. Rendben.
De az azé kicsit fáj, hogy 2 lövéssel sikerül megzavarnod egy MI-24est. Főleg hogy azok megjárták Afganisztánt és ott többször egy bevetés után úgy tértek vissza a bázisra hogy több lyuk volt a rotorjain és a testén, mégis könnyedén, gond nélkül repültek vissza.

Ráadásul 2 lövéssel? Ne haragudj, de ezt még én sem hiszem el! Nincs olyan profi mesterlövész, aki képes lenne eltalálni egy gyorsan mozgó helikoptert 2 lövéssel és ezzel megzavarja azt annyira, hogy majdnem "orra bukik".
Ahhoz minimum egy jó hosszú sorozat kéne, ami vagy eltalálja a pilótát, vagy az üzemanyagtartályt, vagy a hajtóművet, vagy pedig a fő rotor tengelyét.

És ezt most ne kötekedésnek vedd, hanem építő kritikának. :)
 
Időjárás: Reggelente Masszív köd, (Látótávolság 5-15 méterre csökkenhet az adott időben) ami talán délre vagy utána kezd tisztulni, amúgy felhős és hideg idő várható... a hét vége felé eső :D (Bocs Axon, de tudod miért kapod!)
Blowout a mérések szerint nem várható, de nem kizárt, hogy bekövetkezhet egy váratlan kitörés.


Térképváltozás a Kordonban:
Ami nincs a a változott képen az maradt a régiben így pl a Katonai helyőrség és a kordon északi része.
íme az első kép:
kordonmap.jpg


Ami változott az a középső úgy mondott harci zóna:
kordonmap4.png


A főbb dolgok csoportok és ember erő megjelölve a képen található "stratégia pontokon"
Színbeosztás:
Zöld: Stalkerek
Fehér: Zsoldosok(Stalker szövetségesek)
Kék: Zsoldosok(Ellenség)
Piros: Hadsereg

Egyéb jelmagyarázat:
- csillagok: Főbb csapatparancsnokok (egyenlőre csak kék)
- Vékony vonalak: Az elhelyezkedett csapatok állásai. (egyenlőre csak zöld és kék)
- Barna festékszórós vonal továbbra is a beaknázott területet jelöli

Aki nem értené a fegyverzetre tértem ki a térképen a táboroknál a létszám alatt. "alapvető" annyit tesz, hogy pisztoly vagy sörétes esetleg könnyű géppisztolyok.

A harc elkezdődött, aki kordonban ténykedik ajánlott neki vagy eltűnni a környékről(ha nem óhajt belekeveredni) Vagy felvenni a harcot, ha ahhoz tartja kedve.

Axon: Már megbocsáss, de amíg nem játszunk Full reálban(mindenki) Addig nem érdekel.
 
Ha tehetnék valamit azok ellen,akik vaktában tüzelnek,de most erre nincs időm. Vagy védem a társamat,vagy keresztbe teszek a támadóknak,el kell döntenem.
A két dolog egyidejűleg még nekem sem megy,pedig de nagyon odavágnék. de szép is volna őket kilapítani ,vagy belefojtani őket egy a s"semmiből ott termő" mély és fekete,iszapos vízzel böfögő tócsába,s élvezkedni azon,hogyan süllyednek nehéz fegyverzetükben,aztán kajánul partra dobva a püffedt és hamuszínű tetemeiket! De nagyon szeretném..
De most nem,el innen minél előbb.
A két barom meg csak jön és vaktában lő mindenre,pedig valójában nem is látnak semmit,amire érdemes volna.
Az egyik el is találja a társamat,az meg hangosan feljajdul,de a fájdalomkitörését egy ellenirányú amplitúdóval elfojtom,persze ezt is későn. Az első hangfoszlányok elérik a két fegyverest,akik erre fura mód megállnak és fülelni kezdenek. na,akkor most. Most itt az idő. Társam északnak veszi az irányt,és bicegve-ezt csak én láthatom,ők persze nem-ahogy az erejéből futja,igyekszik a határon túlra.
é még hezitálok egy kicsit,és tudván,hogy amúgy egy pillanat alatt beérném,hát "eljátszadozok" a két merész pionírral.
Elsőként rájuk ijesztek,mégpedig úgy,hogy a hátuk mögé kerülve,keménykalapos úriember alakját veszem fel,és megkérdem tőlük-kemény akcentussal-hogy ugyan ,mondanák már meg,melyik vágányról indul a yorkshire-i gyorsvonat?
A két pofa bárgyún néz egymásra,válaszolni nem tudnak,ezért közlöm velük,hogy roppant modortalan és műveletlen bugrisok,amiért is most és azonnal büntetést érdemelnek.
Alakom megváltoztatva egy üvöltő sámán kinézetével támadok rájuk,akinek az arca helyén egy óriási örvénylő fekete üreg tátong,s a dobomat,meg a dobverőmet teljes erőmből szétverem a fejükön,majd hatalmasat rúgok előbb az egyik hasát,majd a másik arcát megcélozva. Az utóbbi jó négy métert repül hátra és egy hangosat nyekkenve elterül,a másik pedig nyüszítve fetreng a földön.
A harc igencsak egyoldalú lévén,megengedem azt a luxust is magamnak,hogy még egyszer alakot váltva, öreg rőzsehordó anyóka formájában,görbe botommal és károgó hangommal megfenyegessem őket,majd a fegyvereiket szépen felszedve köddé válok,és társam nyomába vetem magam,akit pár száz méter után be is érek. Szép teljesítmény ez egy sebesülttől.
Beérve őt átvizsgálom a sérülését,de semmi különös. Ha már az elején él a láthatatlanság lehetőségével,ez a dolog meg sem történik
Fizikai sebeivel csak annyit tudok kezdeni,hogy felgyorsítom a sejtregenerációját,aminek viszont az az ára,hogy egy időre lassabban kényszerülünk haladni,szerencsénkre megőrizve a láthatatlanság álcájának egy részét.
Az avatatlan szemlélő semmit nem észlelne belőlünk,s a gyakorlott szem is csak ködös szellemalakokat látna,de a jelenlegi párás,ronda időben talán nem is keresné a jelenlétünket.
A zajunkat legalábbis sikerül kiiktatni,és mert láthatólag senki sem üldöz,könnyed lassúsággal siklunk a kiszáradt és dérrel bevont gaztenger felett....
Azért az érzékeimet kihegyezve igyekszem elkerülni az emberi jelenlétet,kifogva ezzel minden zónabéli kísértethistória-gyártó vitorlájából a szelet,hogy aztán azok nehogy kiguvadt szemekkel,szörnyű hangon elmesélhessék a különböző tábortüzeiknél,miféle kettős ,a föld felett suhanó rémalakot láttak a szürkülő kora estében.
 
Scare: Nem azért, de pont te vagy az a játékos aki tökéletesen messze jár a full reál-tól. És mint mondtam építő jellegű kritika. De mi a frásznak rongyolom én itt a számat neked? Te ugyanaz a makacs, hajthatatlan figura maradsz, és még csak a fáradtságot sem veszed, hogy megfontold az észrevételeimet.

De hogy ne csak off-oljak! Ideiglenesen írok a hadsereg nevében.


Őrm. Szerij Valodja
4. Század, 3. Raj, Szpecnaz rohamosztag
Személyes jelentés:

Délután 13:31-kor Tupoljev őrnagy kiküldött minket az egykori 1es ellenőrzőpont felé. A mostanában egyre gyakoribb lövöldözések miatt, amiket még a korai órákban is lehet hallani. Egységünk most nincs abban a térségben, egyedül egy járőr helikopter, de az is vissza tért jelezvén, hogy tüzet nyitottak rá.
A gép hátsó rotorjait érte egy találat, de semmi komoly. Csupán átlyukasztotta az egyik lapátot. Viszont komoly tűzerő lehetett, ugyanis nem kis kaliberű fegyver ütötte lyuk volt. A pilóta a saját elmondása szerint annyira megrémült, hogy majdnem "a földbe fúrta a gépet".
Na de a tárgyra vissza térve: Én a 3. rajjal, és még 4 raj elindultunk, hogy utána nézzünk ennek a zavargásnak. Gyanítom, hogy a fegyveres behatolók között tört ki a tűzharc. Az indok ismeretlen. Viszont amióta van ez a vírus, azóta több a tűzharc is a frakciók között.
A feladat világos. Nézzünk utána a zavargásoknak, és iktassunk ki minden fenyegetést és potenciális fertőzés forrást.
Elsőnek egy kisebb falut ellenőrzünk a közelben. A helyi határvédők állításai szerint kis létszámú, vegyes felszereléssel rendelkező, fegyveresek tartózkodnak ott. Ha ez így van, akkor a parancs értelmében mindet likvidáljuk és megsemmisítjük.
Ha már bejutottak ide, akkor maradjanak is itt! Mindörökre!

Szerij Valodja Őrmester


Morzsi: Azt még értem hogy hatalommal bíró entitás. De hogy egy embert láthatatlanná tenni, meg fantommá. Az azért már túl komoly a többi játékossal szemben. Ha lehetne ezt hanyagolni. Kiscsillag is csináljon valami kis akciót, ilyen sokat ne segíts neki ha tisztelettel kérhetem. Legyen olyan passzív a segítség. Mintha két személy lennétek. Csak éppenséggel az egyikük kicsivel többet tud. :D
A lőtt seb viszont jó. Legalább kis nehézség van benne. :)
 
Amint a határt átléptük,furcsa dolgot veszek magamon észre. A láthatatlanságunk bizonyos mértékben kezd-hogy úgy mondjam-lassan és fokozatosan furcsa körvonalazódásba-jobb szót nem találok rá-átváltozni. Hiába vagyok társam közelében,mindkettőnk kontúrjai,ha nem is tökéletesen,de azért nyugtalanító módon kezdenek megjelenni,s mint afféle ködalakok mozgunk tovább. Olyanok lettünk,mint a vérszívók,akik legtöbbször párban rohangálnak a Zónában ,de azért a gyakorlott vadászok szeme észreveszi őket a nappali fényben.
Csak reménykedni tudok benne,hogy az átszabdalt terepen nem bukkan fel valahonnan egy csapat jól felszerelt,hőkamerákkal,meg mindenféle vizuális felderítő eszközzel megpakolt katona,vagy kiélezett érzékekkel megáldott martalóccsoport,mivel mostanában mindenki meg van gajdulva a fertőzés miatt.
Társammal egyenlőre nem közlöm,hogy álcázási képességünk gyengült,ami valószínűleg a Zóna centráléjának közelebbi mivoltával magyarázható,de hogy meggyőződjek a teóriám igazságtartalmáról,egy percre megszüntetem az álca kiterjesztésemet,és visszatérünk a hétköznapi térbe,majd csak magamra koncentrálva ismét eltűnök. Nekem sikerül,társam viszont teljes mértékben láthatóvá vált. Ez nem jó jel,de amíg -akárcsak részben is-működik a rejtő,lopakodó állapot,megmaradunk ennél.
Emberi jelenlétet továbbra sem érzékelek, egy falka vad kutyát és pszi farkast viszont annál inkább.
a két zsákmányolt fegyvert átadom társamnak,aki gyakorlott szemmel és kézzel vizsgálja őket át,és gyakorlatiasan hozzáteszi,hogy ezekért minden valószínűség szerint jó árat,vagy felszerelést kaphatunk cserébe bármelyik kereskedőnél.
Emberi formám most vállvonogatással válaszol,mivelhogy számomra ezekre nincs szűkség.
Kis dialógusunk alatt a vak kutyák falkája egyre közelebb kerül hozzánk,minden bizonnyal szagot fogtak. valami frappáns megoldáson töröm a fejem. Változzak esetleg kennellé?
. :)
Igen,ez lesz a tökéletes megoldás!
 
Morzsi: Köszönöm. :)

Közeleg lassan a karácsony. Szerintem egy kis ünnepi hangulat nem árt. :D
Túl sokat védtem a hadsereg modern felszerelését. Vintorezt és AS Val-t mindenkinek! :D (Borsos áron. XD)
(De a skat ruha továbbra is katonai tulajdon. fogatlan )


Szerij Valodja Őrmester:

A parancsnak megfelelően elkezdtük a terület átkutatását. Első célnak azt a falut céloztuk meg, amit az ukrán hadsereg katonái javasoltak.
Elértünk a közelébe és lassan megközelítettük az első házat, amikor tüzet nyitottak ránk. Az egyik még nagyjából épp ház ablakából lőttek rá a 2. raj egyik emberére, egy automata géppisztollyal.
Szerencsére gyorsan reagáltunk és az egyik emberem, Sztasz már tüzet is nyitott rá.
Az éles szemű lövészünk egyetlen lövés leadásával elhallgattatta az ellenséges támadót. Aztán óvatosan az ajtóhoz lapulva megkezdtük a benyomulást. Átnéztünk minden szobát, majd miután végeztünk bementünk a szobába, ahol a támadó feküdt holtan.
Sztasz egy hirtelen fordulásból képes volt fejlövéssel végezni vele. Méghozzá gépkarabéllyal. Ügyes srác.
Átnéztük a támadó tetemét, nyilván csak egy helyi magánzó, vagy ahogy az itt lévők nevezik, egy stalker.
Nem volt sok nála, csak egy géppisztoly, egy Pmm pisztoly és néhány tár. Egy sima barna bőrkabát volt rajta és maszkkal rejtette el az arcát. Na ez nem használt sokat. Valószínűleg egy bátor kezdővel volt dolgunk.
A lőszert és a fegyvereket elvettük tőle, majd otthagytuk. A parancs szerint el kellene égetnünk a testet, de most arra nincs idő. Többen is lehetnek itt.
Nekikezdtünk volna átkutatni a falut teljesen, már épp a kis föld úton jártunk és haladtunk beljebb és beljebb, amikor a rádióm felsistereg. Gyorsan a levegőbe emeltem a kezem és jeleztem a többieknek hogy "állj!", aztán a rádióhoz kaptam és hallgattam az adást.
- Vadászraj 1! Jelentkezzen!
- Itt az 1es Vadászraj! Hallgatom uram!
- Jelentést! Mi a jelenlegi pozíciója?
- Jelentem a helyőrségtől nem messze lévő kis faluban vagyunk. Neki kezdtünk az átkutatásnak.
Egyenlőre semmi. Csak egy támadó volt.
- És mit keresnek ott? A felsőbb hírszerzés szerint a falu tiszta! Hagyják abba az átkutatást és haladjanak tovább a 01 pont felé!
- Értettük uram! Haladunk a 01 pont felé! Azzal eltettem a rádiót, majd jeleztem a többieknek hogy alakzatba, majd tovább haladtunk.
Még utoljára az útról kukkolgattuk a házak ablakait hogy van e bármi mozgás, de semmi. Így tovább haladtunk.
 
Egy kiadós alvás után reggel 7 körül ébredtem. Reggeliztem, majd tovább figyeltem a hidat. 11 óra körül megpillantottam a járműparkban lévő zsoldosokat, akik valamilyen bázist építettek ki ott. Úgy döntöttem, hogy nyugatra indulok az alagút felé. Gyorsan oda is értem, de ügyeltem, hogy senki ne vegyen észre. Az alagút bejáratánál egy halott stalker feküdt. Átnéztem a cuccait, két tár Makarov lőszeren és egy baltán kívül más hasznosat nem találtam. Felmásztam egy közeli dombra, nagyjából 300 méterre a hídtól. Szétnéztem, hogy a dombon, hogy hol rejtőzhetnék el. Hirtelen mögöttem kiugrott egy lyukból egy vakkutya, amit eddig nem vettem észre. Még időben megfordultam, és a fejébe vertem a baltát, mielőtt rám ugrott volna. Megnéztem a lyukat, egész jó elférek benne. A közelben lévő nyárfáról vágtam egy nagy ágat, amit sűrűn borított a levél (érdekes, hogy még most, a tél elején is zöldek a levelek rajta, biztos valami anomália).
Elhúztam a rejtekemhez, beugrottam a lyukba, az ágat pedig magamra húztam. Pár perc múlva lövöldözés alakult ki a hídnál. Figyeltem az eseményeket, de úgy döntöttem, hogy nem lövök még. Negyed óra után visszavonultak, de holnap valószínűleg újra jönni fognak. Akkor pedig...
 
Miután átvágtuk magunkat a sűrű,száraz és dérlepte bozótoson,majd pedig a számtalan,annak idején még az ásatók által létrehozott gödrök között-hihetetlen mennyiségű van errefelé,nyomául annak,hogy mennyire áhítozzák a relikviákat a banditák(is)-egy nagyjából sík részre értünk,ahol is távoli motorzúgásra lettem figyelmes.
Lévén,hogy társam megsebesült,inkább azt tanácsoltam neki,vackolja be magát az egyik közeli gödörbe s tárazzon be mind három frissen beszerzett automata fegyverébe,és lapuljon addig,amíg megnézem,mitől ered a zaj.
Hogy ne legyek túlságosan is "feltűnő",ezért közönséges stalker kinézetet öltöttem,egy olyan fickóét,aki inkább a jobbik arcát igyekszik a külvilág felé mutatni,s nem kötekedő,valamint a fegyverét is csak végső esetben használja.
Igyekeztem tehát megnyerő formával kedveskedni a még ismeretlen figurák felé,akik éppen egy,hát mondjuk úgy,hogy nem éppen a legújabb és nem a legjobb műszaki állapotnak örvendő tehergépkocsijukra rakodták a roncstelepen rohadozó járművek-szerintük-hasznavehető részeit.
Rájöttem,közönséges lomizós tolvaj bandával van dolgom,a lehető legrosszabb félékkel,akik gyakorlatilag bármit képesek ellopni,szétberhelni,ami nem parázsból van,s aztán eladják lelketlenül azoknak,akiknek fogalmuk sincs,hogy sugárzó és sokszor hasznavehetetlen dolgokat vesznek.
Amint észrevettek-mivel még hullarabló mivoltuk ellenére is barátsággal köszöntöttem őket-undorító módon kezdtek káromkodni,és szórták az átkaikat felém,voltaképpen nem is tudom,miért,s ez még csak hagyján.
Ezt követően rögtön leugráltak a félig szintúgy már roncs járgányukról,és fedezéket keresve rögtön tüzet is nyitottak rám,én meg csak álltam ott,nem is értve,mi a fenéért akarnak meglincselni.
nem féltem,egyszerűen csak megdöbbentett az emberi aljasságnak és rendkívüli ostoba rosszindulatnak ezen gusztustalan és minden okot nélkülöző formája.
Ezekhez képest a legutolsó bandita is kiváló neveltetésű,egyenes gerincű úriember. Még ők is betartanak bizonyos alapszabályokat,de ezek itt....
Szóval roppant módon feldühített,ahogy félre nem érthetően törve a saját nyelvüket,károgva,ráadásul pontatlanul célozva támadnak,s ezért úgy döntöttem MEGBÜNTETEM őket!

terminator1 terminator1 terminator1 :blowup:



(Szeretném,ha valaki ezt a bandát megtalálva kicsit kiélné rajtuk vérengző kedvét, esetleg kihasználná őket valamire,mert én nem tehetem a karakterem okán,hiszen nem méltó ellenfelek.
A lomizók köré mély árkot túrtam pár pillanat alatt, s a környékünkön szaladgáló vad kutya falkát helyeztem el benne,hogy ne legyenek képesek átmászni. Fegyvereiket használhatatlanná tettem,legfeljebb diótörésre alkalmasak s most ott őrjöngenek és nem tudnak kijönni,ráadásul a LEVEGŐBŐL jól láthatóak! El tudnám képzelni,hogy például alkalmasak lehetnének biológiai tesztalanyok szerepére!)
 
Szerij Valodja Őrmester:

Folytattuk a híd felé közelítést. Viszont út közben nem figyeltünk oda és egy emberünk aknára lépett. Leszakadt a bal lába. Szerencsétlen belehalt a vérveszteségbe. Mire eljutott az egyik emberünk hozzá, addigra már halott volt.
De most ez volt a legkisebb gondunk. Figyelmetlenül rágyalogoltunk egy akna mezőre. Így elővettük a késeket és a régi jól bevált módszerrel elkezdtük kivágni magunkat a bajból.
Hála istennek, gond nélkül kijutottunk. Megvizsgáltuk az egyik aknát, nem éppen katonai típus. Valószínűleg a stalkerek állították fel, hogy senki se tudjon ezen keresztül jutni. De vajon mi a fenének? Mintha védenék a határt valakik, vagy valamik elől.
De ez nem adott nekünk okot arra, hogy ne folytassuk a feladatot. Az akna mezőt nagyjából felderítettük.
Szinte teljesen lezárja ezt a területet és elzárja az utat a faluig és a helyőrségig. Az egyetlen tiszta útvonal az a kis híd, ami az utat követi. Azt viszont anomáliák zárják el. Így a járműveink és a gyalogos egységeink elég nehézkesen jutnak át. Viszont nincs más lehetőségünk, csakis az úton tudunk átjutni.
Az átjutáshoz a detektorainkra támaszkodtunk, és használtuk a stalkerektől el lesett módszert is.
A földről felkapkodott szemetet az anomáliák vélt irányaiba dobáltuk és így sikeresen átjutottunk az anomáliákon.
Most már folytathatjuk az utunkat a híd felé. Úgy döntöttem hogy a régi malom felől kezdjük meg az előre nyomulást, teljes csendben.

Nikolai Druszajev Hadnagy:

Hamarosan megérkeztünk Yantarba. Már innen láttam a bunkert és annak jelzőfényeit. Láttam ahogy egy páran már ott is állnak a bunker tetején. Bár a teljes terhelés miatt nem volt kedvem nagyon nézelődni.
Csugunnal már fel is készültünk hogy letegyük a madarat. Alig bukkantunk fel a dombok mögül, máris neki kezdtünk fékezni.
És nagy nehezen sikerült is lelassítanunk leszálló sebességre. Persze kisebb hibákkal. Hallottunk egy éles darálóra emlékeztető hangot, aztán a gép enyhén imbolyogni és rázkódni kezdett.
Majd mindkettőnk műszerfalán megjelent egy apró vörös jelzés, ami a farok rotor hibáit jelezte.
- Szerintem sikerült megharapdálnunk a saját farkunkat! Kiáltott fel Csugun.
- Attól még le tudunk szállni? Kérdeztem.
- Jaja! De a gépnek búcsút mondhatunk. Egy jó ideig nem fog újra repülni, hacsak ide nem rendelünk egy műszaki csapatot, akik helyrepofozzák ezt a szeméthalmot.
- Remek! Mondtam érezhető közömbösséggel.
Azért valahogy csak sikerült letennünk a gépet. És még puhára is sikerült a landolás. A kerekek lazán landoltak, minden balhé nélkül, csak éppen a gép adott ki csúnya hangokat magából, mikor leállítottuk a hajtóművet. Pont olyanokat, mint egy láncdohányos ember köhögése.
Mikor végre leállt a hajtómű, kiszálltunk és megvizsgáltuk a gép farkát.
Sikerült kőkeményen felszabdalnunk a farokrészt és megtéptünk egy két létfontosságú belső szervet is.
Amikor Csugun ezt meglátta, rögtön homlokára csapott és majdnem frászt is kapott ott helyben.
- Tudtam! Tudtam hogy valamit mondtak azelőtt nekem a gép teljes terhelésével kapcsolatban!
- Éspedig? Kérdeztem felé.
- Hát most már eszembe jutott! "Teljes terhelésnél egy rossz fordulat és a gép ledarálja a saját farokrotorját." Ez egy sajátos típushiba.
- Értem. És mennyi időbe telne röpképessé tenni?
- Napokba, hetekbe. Talán hónapokba. Egy ilyet nem javítunk meg ilyen egyszerűen.
- Na! Marha jó! Na nem baj! Írd a számlámhoz! Majd erről is intézkedem.
- Oké. Mondta Csugun kissé kiborulva.
Aztán a többiek felé fordultam, akik kint várakoztak. Mihail, Reaper és még egy páran Reaper emberei közül. Mihailnak be volt fáslizva a karja.
Odalépek hozzájuk, majd Mihail felé fordulok:
- Veled meg mi az isten történt?!
Mihail Szemrebbenés nélkül, és a félelem legkisebb jelét sem mutatva, nyugodtan válaszolt:
- Volt egy kis afférom a zsoldosokkal a Vad vidéken. De egyébként kösz, jól vagyok!
- És mi a fészkes fenét kerestél te a Vad vidéken?! Kérdeztem most már idegesen.
- Nem azt mondtam, hogy irányítsd ezeket?!
- Tudom mit mondtál! És észben is tartottam a parancsot. De kaptam egy fülest, hogy a zsoldosok
alkotnak valamit a Vad vidéken. És gondoltam ne egyen itt a rozsda, hanem csináljak is valami hasznosat és kapjam el a rohadékokat.
- És legalább megtudtál valami érdekeset?
- Hát...Annyit, hogy Leshiy valami nagy dobásra készül. Állítólag mozgósították magukat és elindultak a Kordon felé. De hogy minek, arról gőzöm sincs.
- Hmmm.....Értem.
- Most van valami probléma ezzel, vagy minden oké?
- Egyáltalán nincs oké semmi! Megmondtam, hogy ne csináljatok zűrt!
- Jó! De most csak nem hagyhattam ezt ki! Ha most nem csapok le rájuk, akkor még ennyit se tudnánk Leshiy akcióiról!
Nem feleltem semmit csak idegesen legyintettem.
- És Reaperék? Mit kerestek ott veled?!
- Ők parancs nélkül jöttek utánam. Eredetileg egyedül szándékoztam rajtuk ütni, de már kezdett forróvá válni a helyzet. Ők húztak ki a csávából.
Megevett engem a méreg teljesen és már a sisakomhoz kaptam, hangosan morogva közben. De aztán le higgadtam egy kicsit és azt mondtam:
- Erre még vissza térünk!
Mihail nem mondott semmit, csak egyetértően bólintott. Aztán Reaperékhez fordultam, akik már annál inkább féltek a dühömtől:
- Mit áll itt Szakaszvezető! Gyerünk! Gyerünk! - Közben hangosan tapsoltam nekik. - Pakoljanak le mindent a gépről!
Erre ők már neki is láttak a munkához és vonszolták le a rengeteg ellátmányt.
Én eközben a rádió felé indultam. Mihail is velem tartott. Nagy léptekkel, igyekezve haladtam előre. Minden egyes léptem, csak úgy koppant a fém padlón. A legtöbb tudós inkább kitért az utamból és a folyosó falához lapult.
Egy tudós viszont épp hogy csak kilépett az egyik teremből máris felém intett és odaszólt:
- Hadnagy! Aztán odasietett hozzám.
- Mit akar?! Legyen gyors! Sok teendőm van és nem is vagyok túl jó hangulatban.
- Csak a doktornőről van szó. Mondta nekem, hogy szóljak, ha valami változás áll be az állapotában. Hát most szólok.
- És? Hogy van? Jobban? Rosszabbul?
- Hát...Egyenlőre jobban. Már tudatánál van. De a vírus továbbra is legyengíti. Viszont jó hír, hogy az atropinos kezelés bevált és egyenlőre stabil.
- Értem. Csak így tovább! És továbbra is szóljon ha változik az állapota!
- Értem. De tehetne nála egy látogatást! Amikor felébredt megkért, hogy szóljak magának róla.
- Majd ha kitelik az időmből meglátogatom. De most egyenlőre van fontosabb teendőm is. Azzal tovább mentem.
Hamarosan elértem a kontroll terembe és beléptem. Nem is kellett tekeregnem sokat a szobában, rögvest a rádióhoz léptem. Aztán bekapcsoltam és tájékoztattam a kordont a gépünk állapotáról, és hogy szükségünk volna egy technikus brigádra.
- Vettük az adást! A technikusok ma már nem tudnak elindulni. Várnotok kell! Kaptam a választ a kordontól.
- K*rva élet! Aztán levágtam a mikrofont az asztalra.
Az asztalra támaszkodtam, majd lehajtottam a fejem. Egy ideig csendben várakoztam, miközben Mihail csak bámult engem. De az irányító pult mögül Kány és Bodom is felfigyelt ránk.
Aztán végre megszólaltam:
- Mihail! Hívj össze mindenkit a folyosón, a bejárat előtt! Sorakozóban!
- Miért? Kérdi érdeklődően.
- Csak! Mert! Mert én azt mondtam! Mondtam kissé idegesen, és félig felé fordított fejjel.
- Jól van Pajtás! Csigavér! Mondta, aztán elindult kifelé, de még jelzett Kányáéknak is hogy kövessék. Ők a fejhallgatókat a pultra dobva indultak utána.
Egy ideig még bámultam az asztal lapot, majd ismét felkapva a mikrofont, újabb rádió összeköttetést kértem a Kordonnal.
- Kordon! Itt Yantar!
- Itt a Kordon! Hallgatjuk Yantar!
- Jelentést kérek a Korsun jelenlegi pozíciójáról és a helyzetükről!
- Öhm....Pillanat Yantar! Szólt a rádióba a nyugodt hang, majd egy pár perc múlva újra beleszólt.
- Ööö....A mostani helyzet szerint a Korsun már vissza tért a leszálló pályájára. Jelenleg javítások alatt áll.
- Miféle javítások alatt?
- A Korsun jelentette, hogy ellenséges tűz alá került a régi 01-es ellenőrző pont környékén, így vissza kellett térnie. Jelenleg a hibákat javítják ki a gépen és egy roham egységet küldtek ki a terület pásztázására.
- Kiket?
- Várj egy kicsit!
- Várok.
Újabb pár perc múlva ismét jelentkezik.
- A 4. századtól, a 3. raj.
- Összeköttetést kérek az osztag parancsnokkal!
- Tessék?
- Kapcsolj össze a rohamosztag parancsnokkal!
- Minek? Ha megkérdezhetem.
- Csak kapcsold már az osztagparancsnokot!!!
- Jól van na! Csak megkérdeztem. Istenem!
Aztán a vétel egy kis időre recsegni, sípolni kezdett, majd Hirtelen egy recsegős hang szólalt meg.
- Valodja Őrmester! Tessék!
- Szerij?
- Igen. Ki az?
- Szevasz! Én vagyok az! Nikolai. Nikolai Druszajev.
- Áh! Nikolai! Szervusz! Miért kerestél?
- Semmi különös. Csak érdeklődnék, merre jártok.
- Jelenleg itt vagyunk a malomnál. Eddig minden tiszta! Hamarosan elindulunk a híd felé.
- Értem! Idefigyelj Szerij! Nem rég kaptam egy két egészen friss hírt. Első kézből származóakat.
Értesültem róla, hogy Leshiy és/vagy zsoldosai a környéken ólálkodnak. Legyetek nagyon óvatosak!
- Leshiy és zsoldosai? Hmmm......Ez tényleg érdekes hír! Lehet lesz egy jó napunk!
- Vagy egy nagyon rossz......De most komolyan! Tényleg legyetek óvatosak!
- Nos...Hát.....Értem! Kösz a jó tanácsot Nikolai! Észben tartom.
- Jaja! Jó vadászatot!
- Hasonló jókat!
Aztán bontottam a kapcsolatot és letettem a mikrofont.
Kiléptem a Kontroll szobából, majd elindultam a folyosók felé. Útközben megláttam a gyengélkedő ajtaját és gondoltam ideje hogy benézzek a doktornőhöz. Már nyitottam volna az ajtót, de aztán meggondoltam magam és inkább folytattam az utam a folyosók felé.
Hamarosan elértem a bejáratot. Mindenki ott várakozott a folyosón. Beszélgettek vagy a matattak a PDA-n.
Persze Reaper ahogy meglátta, hogy ott állok és bámulom őket, egyből talpra vágta magát és felkiáltott:
- Elől járó! Vigyázz!
Mindenki talpra ugrott és vigyázzba vágta magát, egyedül a sor végén álló Mihail tápászkodott fel egy ládáról szép lassan.
A sor elejéhez léptem és unottan válaszoltam:
- Pihenj! Hagyjuk a formaságokat. Azzal mindenki lejjebb engedett a feszült vigyázz állásból.
Elindultam a sor végéig, majd ahogy elérkeztem Mihailhoz, szembefordultam vele.
- Mindenki itt van?
- Igen pajtás. Mindenki.
- Helyes. Mondtam, aztán megfordultam és a sor másik végéhez indultam.
Amikor elértem oda, ismét megfordultam és ismét a sor másik vége felé indultam lassan, ütemesen. És így járkáltam fel-alá.
Mindenki csak várt és várt, hogy mikor kezdek bele végre, aztán kezdték elengedni magukat, amikor felkiáltottam:
- Hölgyeim és uraim! Meg tudná valaki mondani nekem, hogy ki is vezeti ezt az istenverte bunkert?
Senki sem jelentkezik, mindenki csak zavarodottan néz a másikra meg rám, Mihail meg csak engem néz és nem helyeslően bólogat. Aztán a sorból végre látok egy felnyújtott kezet.
- Igen? Tessék! Te ott!
És előlép Vologya, majd kissé kérdően és halkan megkérdezi:
- Öhm...Szakharov Professzor?
- Nem nyert! Vissza a sorba! Mondtam közben folytattam a fel-alá járkálást.
- Még valaki? Gyerünk bátran!
Aztán Reaper nyújtotta fel a kezét, bátran, katonásan.
- Tessék! Szóltam felé.
- Ön hadnagy úr! Ez nem vitás.
Várta, hogy helyes választ adott e, de őt is leintettem.
- Sajnos csalódnia kell Szakaszvezető, de maga sem nyert! Vissza a sorba!
- Esetleg még valaki? Kérdeztem. Senki sem felelt, csak megint a zavarodott bámészkodás és Mihail nem tetszése.
- Annyit segítek, hogy ez a bizonyos személy helyettesít engem, ha én nem vagyok itt.
- Erre már mindenki tudta a választ és egyből nyújtotta mindenki a kezét.
- Te! Ott! Te nyújtottad elsőnek a kezed! Mutattam Kányára, aki a sorból előrehajolva, rögtön felemelte a kezét, hogy lássam.
- Ha jól tudom Volkov hadnagy úr. Vagy tévedek? Kérdezte kissé zavartan.
Nyugodtan felemeltem az egyik kezem, miközben a másik továbbra is a hátam mögött volt. Aztán azt mondtam nyugodt, csendes hangon:
- Nem. Nem téved. Helyes a válasz! Aztán jeleztem neki, hogy vissza állhat a sorba. Erre elégedetten lépett vissza.
Majd ismét elkezdtem fel alá járkálni és ismét megszólaltam:
- Nos.....És azt tudja e valaki, hogy a helyettes parancsnoknak mi a dolga?
Ezúttal Vologya lépett elő.
- A feladatok kiosztása, azok irányítása és a felügyelet, amíg a parancsnok vissza nem jön.
- Helyes válasz!
Aztán ismét fel alá járkáltam, közben egy ideig csak csend uralkodott. Egyre jobban érezhető volt, hogy mindenkin kezd úrrá lenni az idegesség és a büntetéstől való félelem.
Aztán először halkabb hangsúllyal, majd a mondat vége felé egyre jobban ordítok:
- És azt meg tudja valaki nekem mondani, Hogy MI A RETKES FRANCOT KERES KINT A VAD VIDÉKEN A HELYETTES PARANCSNOK, ÉS A SZAKASZ EGYIK FELE?
Semmi válasz. Mindenki csak rémülten bámul előre, nyilván még senki nem látott ennyire dühösnek, az embereimen kívül.
- Mindenki kussol?! Kérdeztem türelmetlenül.
- Ugyanis igen! A hadnagyunk kint kószált a Vad vidéken engedély nélkül, és magánakcióba kezdett!
- Eztán követte Petrov Szakaszvezető és a csapata, akik értesüléseim szerint, "kihúzták a sz@rból"!
Szintén...Engedély nélkül!
- Nikolai nézd! - Állt elő a sorból a befáslizott karú Mihail. - Én határoztam el, hogy kimegyek. Most ők nem tehetnek róla.
- Nem érdekel! A parancs világos volt! Te irányítod őket, ők végzik a dolgukat! Nem pedig kommandózol nyílt terepen, egymagad hogy aztán most itt ülj, lőtt sebbel és hogy a végén Reaperék húzzanak ki a bajból! Nem csak magadat sodortad veszélybe, hanem az egyik alakulatot is!
- Nikolai! Figyelj!.....
- Mondtam nem érdekel!........ Aztán Megálltam a sorral szemben.
- Rendben! Szeretnék neveket hallani, akiket hibáztatni lehet az ügyben! Aztán megkérem ezeket az illetőket, hogy álljanak elő a sorból, egymás mellett szép sorban!
Mindenki rémült képet vágott, valamitől tartottak. Bár érthető volt. Pont nem valami fényes hangulatom volt.
Erre Mihail erőt véve magán kiállt a sorból és a sor elejére ment majd sorakozó elé állt ki.
- Én voltam! Én döntöttem úgy, hogy egymagam elhagyom a bunkert és rajta ütök a zsoldosokon.
Felhúztam az egyik szemöldököm, majd Mihailra néztem. Ő csak rezzenéstelen arcot vágott és szokás szerint, félelem nélkül állt a sor előtt.
- Ennyi? Több bűnös nincs? Kérdeztem gyanakodva.
Aztán következőnek Reaper állt ki a sorból és példát mutatva a többieknek odaállt Mihail mellé.
- Én is benne voltam! Miután a hadnagy kiszökött, én követtem és mind végig mögötte maradtam.
Erre már másokat is elfogott a bűntudat és aztán Kánya is kiállt majd Mihail és Reaper közé furakodott a sorba.
- Én is bűnös vagyok a dologban! Petrov szakaszvezetőt követtem a saját elhatározásomból.
Reaper meglepődve nézett Kányára, olyan tipikus "Ne bolondozz! Itt csak én vagyok az egyetlen bűnös, akinek bűnhődnie kell" arc kifejezést vágva.
De a lány nem tágított, továbbra is büszkén, egyenesen állt a két fickó mellett.
Aztán lassan kiállt a sorból Grim, Hiéna, és Sakál is. Majd legvégsőnek Bodom is elhatározta magát és karba tett kézzel beállt a sorba.
Ezalatt én már egyre dühösebb arccal álltam karba tett kézzel és végig pillantottam a bűnösökön.
- Most már tényleg ennyi? Kérdeztem.
Erre még kiállt a sorból Vologya és Grisa is.
Ettől még paprikásabb lettem. Aztán a leengedtem a kezem és megragadtam a derék övemet.
- Nagyszerű! Ezek szerint több mint a fele a társaságnak benne volt a buliban! Szép! Mondhatni Gyönyörű szép!
Aztán lassan megindultam a sor végéhez. Grisa és Vologya álltak ott és kissé félve néztek rám. Olyan arcot vágtak, mintha azt gondolnák magukban, hogy: "Te jó ég! Ez most mentem megöl!"
Odaléptem eléjük és a vállukra tettem a kezemet, majd egymáshoz közelebb húztam őket.
- Na halljam! Mit követtetek el?
- Hát...Tudod Nikolai!....Mi megpróbáltuk feltartóztatni Mihailt. De ő nem engedett. Ránk parancsolt, hogy ne álljunk az útjába. És hát tudod....A parancs az parancs.
- Hmm.....Ez mind szép és jó! Követtétek a parancsot! Derék dolog tőletek! Ettől kissé elmosolyodtak, hátha engedek nekik.
- De ugye tudjátok, hogy a parancsnok helyettes azért van itt, hogy kézben tartsa a dolgokat. Nem azért, hogy egymaga grasszáljon egy veszélyes mutánsoktól, és zsoldosoktól nyüzsgő lepratelepen! Tehát ha ő akciózni kíván, akkor ti nem engeditek ki! Kíséret nélkül végképp nem!
Erre össze koccintottam a fejüket a sisakban.
- Ökrök! Mondtam, aztán tovább álltam. Bodom jött.
- Hát te?
Bodom nem zavartatta magát, hogy előtte állok eléggé feltüzelt idegekkel, továbbra is csak flegmán, karba tett kézzel állt előttem és bátran a szemembe nézett.
- Én csak követtem Kányá-ékat. Válaszolta flegmán.
- Igen?! Szóval csak követted őket! Mi vagy te? Engedelmes puli kutya?! Ha ők azt mondják hogy ugorj a kútba, akkor beleugrasz?!
- Nem! Mondta, de még be sem fejezte, máris gyomorszájon vágtam a páncél kesztyűvel mérgemben. Szépen hátra zuhant és összerogyott. A hátsó sorban álló Fegyán és Jaszanov kapta el, nehogy a földre zuhanjon.
Tovább mentem. Hiéna, Grim és Sakál következett.
- Ti is csak a Szakaszvezetőt követtétek?
- Hát.....Nekünk tulajdonképpen ő maga szólt, hogy menjünk.
Itt most megvártam míg befejezik, aztán azt mondtam:
- Miért nem jár 3 ilyen marha együtt?
Erre ők előrébb léptek a sorból, egymás mellett. Persze hasra befeszítve és erősen védve a "mogyorókat".
Most csak feljebb emeltem az arcukat és egy jól irányzott fülessel észhez térítettem őket. Kicsit megszédültek a fülestől, de aztán magukhoz tértek és vissza álltak a sorba.
Ezután jött Kánya. Közvetlenül mellette állt Reaper.
Egy darabig bámultam Kányára. Pont a szemébe néztem, jól érezhető haraggal, aztán hirtelen egy kemény fülest csaptam Reaper-nek, aki szintúgy megszédült a pofontól.
Reaper amint magához tért, az arcához kapott és kérdezni akart:
- Na de......
Válaszra sem méltatva, rögtön kevertem neki a következőt. Majd ismét felállt, ezúttal már még jobban fájlalva az arcát.
Értetlenül nézett rám, majd felé fordultam és azt mondtam:
- Mit bámul?! Elvégre mégsem ütök meg egy nőt!
- És a következőt miért kaptam?
- Mert maga a szakaszvezető és belevitte a csapatát a rosszba!
Aztán erre kapta a következő pofont is. Most már teljesen zavarodott volt. Egyáltalán nem értette, miért kapta a 3. pofont.
Mielőtt megkérdezhette volna, már automatikus választ adtam.
- Ezt meg csak úgy általánosságban kapta azért, hogy maga is kivegye a részét a büntetésből!
Tovább indultam volna, amikor Reaper már próbált volna megint kérdezni valamit, de nem vártam meg míg egy szót is kiejt a száján, csak felemeltem az ujjamat és rá mutattam.
- Ha még egy szót szól, kapja a következőt is vissza feleselésért!
Erre már nem maradt mondandója.
Végül elértünk a sor végéhez, Mihailhoz.
Szembe fordultam vele, majd nyugodtan mondtam:
- Mihail! Cimbora!
Ő nem mutatott semmi félelmet, csak ugyanúgy állt, és várta a neki kijáró büntetést.
Hirtelen ugyanolyan pofonra emeltem a kezem, mint amilyet a többiek kaptak, de aztán megállt a kezem a magasban és aztán elkezdtem lassan leengedni.
De aztán olyan félúton lefelé hirtelen lendületből elengedtem a karomat és rácsaptam egyet Mihail sérült vállára, aki azért még mindig érezve a fájdalmat kissé összébb rogyott a karom alatt.
Aztán párszor megveregettem ugyanezt a vállát és mindig összébb és összébb rogyott egy kicsivel.
- Mihail! Mit kezdjek veled? Adok egy feladatot neked, azt is nem végzed el, hanem mész a saját fejed után!
Kissé fájdalmas arcot vág és kicsit sziszegve mondja:
- Ismersz! Mindig a saját utamat járom.
- Persze hogy ismerlek! - Közben továbbra is a vállát veregetem. - De egyszer az életben próbálj már meg engedelmeskedni, ha már mellém osztottak be! Légy együttműködőbb!
- Hát...Nem ígérhetek semmit. De majd megpróbálom. Szúrta ki a szemem ezzel a szöveggel.
- Ne csak próbáld! Mondtam aztán még egy erősebbet a vállára vágtam, amitől már kissé felszólalt.
- Most elnézem neked pajtás! De még egy ilyen és biztos hogy kihúzom a beleidet! Szóval ne hagyj cserben! Mondtam neki viccelődve.
Aztán elengedtem és sarkon fordulva a gyengélkedő felé indultam. Közben még hátra kiáltottam:
- Oszolj!
 
Alapos lecseszést kaptunk a főnöktől. Meg a másiktól is. Péppé verte Bodomot, Grimet, Sakált meg híénát velem egyetemben. Mikor oszoltunk Bodom bejött a körletbe, ledobta a táskáját és előhúzta a 45 centis katonai bozótvágó kését.
-Ha ez a faszkalap megint kezet emel rám ezzel borotválom le a szakállát!
Híéna egy pisztolyt vesz elő.
-Én meg ezzel adok neki még egy herét.
Sakál:
-Én kifeszítem egy keresztre és eltöröm a lábát.
Grim:
-Az enyém a maradék és nem lesz kegyelem!
Kánya:
-Szóval nem üt meg egy nőt! Én is olyan katona vagyok mint ti! A hímsoviniszta köcsög. Csak kerüljön a távcsövem látóterébe, a fejét lerobbantom a helyéről!
Én leülök, megnézem a fogamat és az állkapcsomat. Semmi baja.
-Ugyan tesók! Ez a faszjankó csak azt akarja hogy idegesek legyünk. Ne adjuk meg neki ezt az örömöt. Dolgozzunk keményen és koccoljunk innen a halálba. Lesz egy katonai stalker csapatunk és onnantól minden oké lesz.
-De akkor is. Zavar ez a dolog. Mi az hogy engem megver? Hagytuk volna ott megdögleni az ipsét? Akkor meg kivégez minket!
-Hagyd már ember! Ez olyan ha van sapka azért ha nincs azért dolog.
-De az a másik hadnagy is! Bazmeg! Hogy lehet olyan hülye hogy kimegy egyedül Vad vidékre? Komolyan mondom! Eggyel több IQ pontja lenne tudna fotoszintetizálni!
-Hagyd abba Híéna!
-Nem értem a seregben hogyan lehet ekkora faszokat betenni bazmeg az összes köcsög tisztet ki kellene végezni mert mind arrogáns, számító, pökkhendi, utolsó zsiráv román kur........
Itt kirántom a késemet és a szájába tolom. Csak a szája szélét vágtam meg és félúton megálltam.
-Még egy szó bazmeg és átdöföm a tarkódat! Megértette katona!
-I-ifen ufam!
-Helyes! Akkor, lelépni. 10 perc múlva körlet ellenőrzés!
Kiment mindenki csak Bodom és Kánya maradt bennt. Bodom végig ott állt a falnál és most szólalt meg elsőnek.
-Főnök, jól van?
-Jól vagyok Bodom. Csak ha nem állítom le és meghallja ezt a góré akkor tudod mi lenne. Kirúgás vagy akasztás. És nem akarom lógva látni az embereimet.
-Hajjj....... Értem. De mi is ez a katonai stalker csapat?
-Előterjesztett katonai stalkernak. Ha minden igaz 2-3 hét és meglesz.
-Rendben.
-De most tipli. Rakj rendbe mindent. És pihenjünk. Ránk fér.
 
Kicsit elbeszélgettem a nővel...
Hát annyi biztos, hogy nem egyszerű eset. El tartott egy kis időbe mire elárulta kicsoda ő és mit is csinált.
A neve Frida Jørgensen és úgy tűnik katona volt, pontosabban harckocsizó a svédeknél. De már csak volt... és valahogy rövid idő után megértettem miért...
Nem egy tipikus szőke kék szem üres fej kombó... Hasznos embernek tűnik az utóbbi időket figyelembe véve.
Végeredményben a híd alá osztottam be, a lenti stalkerek mellé. Nagyon nehezen akart belemenni a dologba. De mint minden katonának a túlélési ösztöne nagyobb, mint a büszkesége. Adtam neki lőszert a karabélyához és megbíztam egy feladattal.
Tudom, hogy nem sokáig lesz tűzszünet, elvégre a zsoldosok a dombokon túli parkolóban táboroztak le.
Előkapartam a Claymore aknákat és a nőre és egy további stalkerre bíztam, hogy helyezzék ki őket a dombra és a régi malom felöli területre.
- Ne kezdeményezzetek, de ha lőnek rátok lőjetek vissza! És fussatok vissza ide! Mi majd fedezünk! Szóltam feléjük és Bólintottam, hogy mehetnek.
 
Másnap reggel felkelek időben és összekészülök a nappali őrségemre. Mikor már teljes menetfelszerelésben voltam és indultam kifelé észrevettem hogy még mindenki fekszik. Pedig már lassan 6 óra. Jólvan. Majd adok én nektek. Visszamentem a szobákba és elordítottam magam:
-Figyelem! FIGYELEM! Süllyedünk! Süllyedünk! Keljenek fel, készüljenek! Elhagyjuk a hajót! Gyerünk fiúk tempó TEMPÓ!
Kiugranak az ágyból, felöltöznek és elkezdenek az ajtó felé rohanni. Az ajtó előtt várom őket. Ott áll előttem mindenki. Felkészülve, mindenki menetfelszerelésben.
-Uram?-lép ki Grim.
-Két kérdésem van a jóurakhoz. Egy: Meg tudnák mondani, hogy ha valami nagy ember, teszemazt tábornok vagy ezredes meglátogatja ezt az épületet, és megnézi a körletet pontosan 6 óra körül, ami a rendszeresített kelési idő, és azt veszi észre hogy mindenki csicsikál, akkor mi lesz az első szava?
Grim jelentkezik:
-Igen?
-Szakaszvezető?
-Úgy van! És tudja mi vár rám ha ilyen inkompetenciát mutatok felé?
-Izé....
-Lefokoz! Elveszi a szakaszt! És azt ugye nem akarják? Hagy halljam!
-N-nem...
-Akkor miért nem képesek felkelni? Talán ellustultak? Nos, akkor motivációt kell maguknak adnom. Nos, mostantól ha csak egyszer elkésnek és 6:00-ra nem állnak itt az ajtónál, akkor az aznapi étkezést el lehet felejteni. Értem? De ha már itt tartunk.
Odaállok Bodom elé.
-A fegyveredet.
Megnézem, ki van biztosítva. Felemelem.
-Mondják meg uraim és hölgyem. Ez milyen fegyver?
Kilép Grim.
-Uram, ez egy AK-74U.
Hopp egy füles.
-Nem! Ez egy igénytelenül tartott fegyver! Nézze meg! Ki van biztosítva! Mivan ha leesik és elsül, netalántán eltalál valakit? Papírmunka nekem, börtön magának.
Bebiztosítom majd visszaadom. Most Grimhez lépek.
-Grim, a fegyverét.
Odaadja. Felhúzom. Szorul.
-Mikor pucolta ki utoljára?
-Uram, 3 hete!
-És ha most indulni kéne? Ha bevetésre megyünk? Ha tegyük fel eközben akad be és miattad pusztulunk ott? Mi lesz?
-Uram...
Nem tudta befejezni. Kezébe nyomtam a fegyvert és hátralöktem. Most jön Híéna.
-Magát nem is akarom látni. A gázálarcán most látom, félre van csavarva a szűrő. Meghalt.
Végigmegyek a soron és mondom:
-Rendben, most kivételesen 7 órára várom magukat. Első két őr Grim és Híéna. De 7 órára rendesen legyenek itt.
Itt Grim felteszi a kezét:
-Uram....Volt még valami.
-Azt nem akartam felemlegetni, de most hogy kérdi. Mondják már meg. Hogy a jó büdös francba dőlhettek be ilyen olcsó trükknek? Süllyed? Egy szárazföldi alakulat?????? Hogy lehetnek ilyen sík hülyék? Mondják már meg!
Itt egymásra néznek. Én szusszanok egy nagyot és elordítom:
-Mire várnak? 10 percük van amiből 9 letelt! Gyerünk gyerünk!
Elrohannak a körletbe. Sok dolgom van még. De meg kell őket fékeznem. Ha valamelyik fasznak eldurran az agya és megtámadja a górét akkor bajok lesznek.
 
Meglátogattam a betegünket. Nem néz ki valami jól, de legalább jobban van. A sebei érdekes módon szinte nem akarnak begyógyulni. De jó pont, hogy nem is vérzenek.
Meg is kérdeztem tőle hogy érzi magát, a válasz érthető módon a szokásos volt.
- Elég pocsékul.
Nem sokat válaszoltam. Csupán félmosolyra húztam a számat és megnyugtattam hogy minden rendben lesz.
- Nem lesz semmi gond doktornő! Volkov hadnagy és én időben elhozzuk a gyógyszert magának. Meglátja egy kettőre rendbe jön!
Kicsit erőtlenül mosolyodik el és halkan azt mondja:
- Remélem tényleg így lesz. Mert én nem akarok meghalni.
Ettől már kissé elkomolyodtam és tovább biztattam.
- Ugyan már! Ne gondoljon ilyesmire! Nem fog meghalni!
Itt már ő is kissé elszomorodik és rákérdez.
- Honnan tudhatná ezt hadnagy?
- Egyszerűen! - Mosolyodok el vidáman. - Onnan hogy jó a szimatom! És tökéletesen érzem hogy magának semmi baja nem lesz! Ki tudja! Lehet hogy csak sunnyog! Mondom jókedvűen.
Úgy látszik használ, mert ennek hallatán ő is mosolyog.
- Bár úgy lenne Hadnagy. Bár úgy lenne.
- Lesz is!... Mondtam, aztán a vállára tettem a kezem és annyit tettem még hozzá:
- Most már pihenjen egy kicsit. Meglátja hamar itt leszünk. Aztán megfordultam és mentem az ajtóhoz, amikor még egyszer utánam szól:
- Hadnagy!
- Hmm? - Fordulok felé.
- És Gronyev? Ő jól van? Nem tudja véletlenül?
A kérdés váratlanul ért. Mert egyáltalán nem tudtam semmit róla.
- Igen. Biztosan.... Mondtam mosolyogva felé, aztán megfordultam és elkomorodott képet vágva léptem ki az ajtón.
Bezártam az ajtót, majd elindultam a Kontroll szoba felé. A saját lépteimen kívül semmit sem hallottam, csupán a neon lámpák halk zúgását.
Aztán nem sokkal később újabb léptek halk, zaja csapódott az enyéimhez. Mintha valaki szándékosan rejtőzködne mögöttem a megfelelő alkalomra várva. Hamarosan a léptek egyre közelebb értek, míg végül már közvetlenül mögöttem nem voltak.
Aztán hátra se nézek megszólalok:
- Tessék Bodom! Mit akar?! Aztán lassan fordulok meg.
Bodom ott áll teljesen mögöttem, a kezeit hátra rejtve. Nem voltam benne biztos, de fix, hogy ökölbe szorította a kezét a büntetés miatt. Roppant ideges képet vágott, gondolom megtorlást akar.
Aztán kissé lejjebb enged az ideges arckifejezésből és rákérdez:
- Tessék uram?
- Mondja gyorsan mit akar!
Egy darabig gondolkozik, aztán rávágja:
- Én? Semmit uram! Csak én is az irányító szoba felé tartok. Kányával vagyok beosztva, Tudja!.....
- Persze. Persze....Hogyne tudnám. Mondtam nyugodtan. Erre ő csalárdan mosolygott.
Aztán ismét elkomorodott képet vágtam és rá néztem.
- Csakhogy! Tudom én mire megy ki a játék, nem kell színlelnie!
Kissé döbbent arcot vágott, és kérdőn néz rám, mintha nem is tudná miről beszélek.
- Parancsol uram? Kérdezte teljesen ártalmatlan hangon.
- Ne játssza meg magát közlegény! Tudom mi folyik itt! Mondtam.
- Még mindig nem értem uram!
- Tudom hogy bosszút akarnak állni mert a folyosón megütöttem magukat.
- Dehogy uram! Semmi ilyesmiről nem volt szó!
- Nézze! Most már komolyan hagyja abba közlegény! Tudom és kész! Le nem tagadhatja!
Erre már semmit nem válaszolt.
- Tudom, hogy most megalázottnak, és sértettnek érzik magukat a büntetés miatt és hogy most mennyire rühellnek engem emiatt. Én is voltam közlegény, ahogy mindenki más is.
Most rendesen megutáltak mindannyian, és legszívesebben kibeleznének azért, amit tettem.
Főleg maga!
- Bocsásson meg uram, de ez abszurdum! Üres vádaskodás! Semmi ilyesmiről nem tettem említést.
Meguntam a dolgot, hiába volt nálam egy kicsivel magasabb, megragadtam a ruhájánál és a falhoz kentem.
- Szörnyen rosszul hazudik közlegény! Talán legközelebb ne a kamerák előtt beszéljék ki a személyes problémáikat!
-Semmit sem válaszolt, de most már ismét ideges képet vágott.
Nézze! Ismerem én a fajtáját, maga sem szeret itt rohadni! De szerintem ebben egy cipőben járunk pajtás!
Maga nem komál engem. Én sem magát! De amíg itt vagyunk, addig kénytelen lesz engem megtűrni!
Jobb ha ehhez tartja magát és engedelmeskedik nekem! Aztán majd ha más csapatban leszünk és egyenrangúként, akkor felőlem tervezgetheti ellenem a bosszúját! Világos voltam?!
- Igen uram! Vágta rá.
- Remek! Aztán még neki löktem egyszer a falnak és elengedtem.
Nem figyeltünk oda, de közvetlenül mellettünk ott állt Kánya is, aki fegyverével a vállán, a kezében egy kis doboz kólával csodálkozva bámult minket.
Kissé kínos helyzet volt ez, nyíltan megfenyítettem egy közlegényt és gondolom ő meg végig hallotta az egészet.
Erre én kissé feszengve ugyan, de megigazítottam a barett sapkámat, majd annyit mondtam:
- Jól van! Folytassa! Erre Bodom megigazította a ruháját és elindult az irányító felé.
Kánya még egy darabig bámult minket, aztán rászóltam:
- Maga is az irányítóba?
- Igen uram. Mondta halkan.
- Akkor meg mit bámul? Mozogjon!
Erre ő sietve eloldalazott mellettem és belépett az ajtón. Én kissé igazítottam még a ruhám nyakán, aztán a raktár felé mentem, ahol a bepakolt felszereléseink voltak. Közben rádióztam Mihailnak, hogy ő is jöjjön a oda.
 
Reggel 9:00-kor váltás jött. Leváltottam Grimet, Sakál meg Híénát. Ott ülünk kint és figyelünk. Aztán észreveszek valamit. Mozog a bokor. Két sárga szem figyel minket. Ebből levágom mi a szitu. Híénának halkan odaszólok:
-Híéna, csöndben menj be és szólj Grimnek, Sakálnak, Bodomnak, Kányának és a hadnagynak. Vendégünk van.
-K...
-Ne szólalj meg. Egy vérszopó. Én látom de te ne keresd mert ha kiszúrja hogy keresed támad és mind a ketten itt pusztulunk. Menj be és szólj nekik. Kell majd a segítség.
-És maga?
-Én? Feltartom.
-De miért nem megyünk be?
-Mert ha mind a ketten beindulunk a dög levágja a helyzetet és támad. Így nyerek egy kis időt nektek és ki tudtok jönni. Egyedül nem bírok el vele, de ha a többiek is jönnek akkor kinyírjuk. Indulj, lassan, természetesen.
Felkel és benyit. Ide látom hogy reszket. Én csak ülök tovább és figyelek. A dög árgus szemekkel figyel. Aztán kilép a bokorból és elkezd egy félkört leírni körülöttem. Én óvatosan felé fordítom a puskámat és tüzet nyitok. Ő felordít és láthatóvá válik. Sprintben elkezd felém rohanni. Én angolosan megoldom a dolgot, konkrétan félre állok aminek az eredménye hogy izomból lefejeli a falat. MEgint egy sorozat. Még mindig nem pusztult meg a dög. Egy embernek egy ilyen ütközéstől kettérepedt volna a koponyája de ő meg sem érezte. Hátrálok és tűz alatt tartom. Majd felugrik, láthatatlanná válik és eltűnik a szemem elől. Forgolódok körbe és figyelek minden neszre. Eszembe jut a fegyveremen van lámpa, és hozzá való lézeres irányzék. Bekapcsolom az irányzékot és azzal pásztázok. Majd megtörik egy ponton a lézer, én meg tüzet nyitok. Eltalálom. Láthatóvá válik és nekem ugrik. Leteper. A pofájával kapkod a torkom felé. Elrántom előle és tökön rúgom. Majd megint. Majd megint! Nem tudom ezek hogy szaporodnak de az tuti hogy egy ilyen menet után egy embernek nem lenne töke. Kiszabadítom a kezem és lenyúlok a késemért. Belevágom a gyomrába. Odakap és lemászik rólam. Felkelek és célra tartom az AK-t.
-Na most véged!-mondom és elsütöm a fegyvert. De csak kattan. Beragadt, kosz került az elsütőszerkezetbe.
-Na bazmeg te is jókor mondod be az unalmast......
Eldobom és mivel a pisztolyomat már rég leadtam a késem meg a dög gyomrában van ezért a legközelebbi fegyver után nézek. Pót tárakat jószokásomhoz híven bent hagytam mivel nem hittem volna hogy egy ilyen békés, lazítós dolog mint egy őrség ilyen helyzetbe torkollhat. Hajjajj. Aztán megvan a tuti. Egy kalapács. Igen, egy kalapács. Egy hatalmas nagy kalapács. Csak az a baj hogy odatámasztva a bunker oldalához. A vérszopón túl.
-Na Dezső, te is jó helyre álltál!
Neki iramodok a kalapácsnak. A dög keresztülhúzza számításaimat ugyanis kitartja az egyik kezét. Én meg teszek egy 360 fokos fordulatot. A tarkómnál megragad, megpörget majd elhajít. Puhára érkeztem, a sáros földre. Pazar élmény lesz kipucolni a bakancsomat egy ilyen után. Tápászkodok fel, és mikor jobbra kapom a tekintetemet.......
-Heuréka!
Pont a kalapács mellé estem. Felkelek, felkap......nám ha nem lenne legalább 30 kilós. Na de, felemelem nagy nehezen. A dög még mindig bányássza ki a gyomrából a késemet. Aztán mikor sikerült neki felordít és felém pillant. Én a kapalácsot a kezembe tartva elvigyorodok-a gázálarc miatt csak annyit látni hogy mozog az arcom- és megszólalok:
-Na gyere anyukám!
Engedelmesen elkezdett felém rohanni. Felemelem a kalapácsot és egy mély suhintással kigáncsolom. Megfordulok, és egy ütést még beviszek a hátára. Ide hallottam a nyekkenését. Felemelem a kalapácsot és a fejére mérek egy utolsót. Beszakad a feje mint egy görögdinnye. Beindulok a laborba. Lefertőtlenítés, majd nyílik a légzár. Bent üresség. No várjatok csak. A körletekben öltöznek. Benyitok. Mindenki kigúvadt szemekkel néz rám. Leveszem a gázálarcot és egy zsepit a számhoz tartok. Felemelem. Véres.
-Valaki tudja hogy ez mit jelent?
Mindenki kussol.
-Azt, hogy a szakaszvezető megsérült. De mivel a szakaszvezetőtök nem egy anyámasszony katonája megúszta. Viszont újra a reggeli kérdés. Ha tegyükfel egy tábornok vagy teszemazt ezredes miatt kellett volna kimenni, akkor is így késlekedtetek volna? Mert ha igen, akkor ugye tudják hogy egyenes úton lennének a kirúgás felé.
-Uram mi....
-Kuss Grim! Én beszélek! Nos, Híéna, maga mikor szólt nekik?
-Uram. Összeszedtem őket és...
-Kinek szólt elsőnek?
-Bodom és Kánya de...
-Szóval Bodom és Kánya. Helyes. Bodom! Kánya! Ide hozzám!
Kibotorkálnak elém.
-100 fekvőtámasz.
-Mennyi?-kérdez Bodom.
-120.
-Miért Uram?
-Mert 150. És ezt még szaporíthatja ha nem kezdi el.
-Igen Uram!
Lemennek fekvőbe és nyomják.
-Nos, ahogy látom szivatnak. Próbáltam kedves lenni magukhoz de az nem ment. Most jön a keményebb módszer. Mostantól, minden eltáv megvonva, nincs cigaretta, nincs alkohol, napi 4 óra alvás a megengedett, és minden nap reggel 6:00-kor kint akarom magukat látni a kijáratnál, teljes menetfelszerelésben. Megértették?
-Igen uram-kórusban.
-Maguk is kedves fekvőseim?
-Igen Uram.
-Helyes. Akkor, lelépni! És még egy ilyen ne forduljon elő!
Megyek a dolgomra mikor egy valamit elfelejtettem. A hadnagy! Ő nem volt ott. Neki is szólnom kell hogy nincs semmi baj. Vissza ordítok:
-Híéna! A hadnagynak is szólt?
-Igen!
-Hol van?
-Nem tudom.
Ekkor a légzár szippantását hallom a hátam mögött. Nyílik az ajtó és a Hadnagy ott áll a fertőtlenítő kamrában. Én gyorsan elbújtam előle. Hallom ahogy belép az ajtón, szisszen egyet a sisakja amikor leveszi. Megköszörüli a torkát mejd elordítja:
-REAPER SZAKASZVEZETŐ!!!!!!!!!!!
Én fel pillantok és ennyit mondok:
-Uram segíts!
Kiléptem és odamentem a Hadnagy elé.
-U-uram?
-......
 
Őrm. Szerij Valodja:

Letelepedtünk a malomnál. Mintaszerűen álcáztuk magunkat és figyeltük a híd környékét. Valahogy semmi mozgást nem láttunk, a híd alatti környéket leszámítva. Egy két független mászkált lent és valamit nagyon árgus tekintettel vizslattak. Mintha várnának valakire.
Azon kívül semmi említésre méltó, egészen addig amíg két független el nem hagyta a híd területét.
A régi parkoló felé igyekeztek, megálltak és matattak valamit a földön. Valószínűleg alá akarják aknázni a területet. Miután ez inkább a sereg területe és itt biztosítani kellene a járműveink biztonságos áthaladását, nem hagyhatjuk, hogy aknamezőt hozzanak létre a területen. Így megvártuk őket míg eljutnak a malomig, aztán amint tiszta rálátásunk volt rájuk, tüzet nyitottunk.
Egy teljes sorozattól mindkettő azonnal elterült a földön. De nem voltunk biztosak benne, hogy meghaltak ezért kiküldtem Rjabát, hogy vizsgálja meg őket és ha bármelyik is életben van, végezzen vele.
Ő elővette a pisztolyát és már indult is a testek felé. Mi pedig folyamatosan, az álcázást nem megbontva figyeltük a környéket, hogy vész esetén fedező tüzet nyújtsunk neki. Lesz ami lesz!

Nikolaj Druszajev:

A raktárban voltunk Mihaillal és a különleges felszereléseket szortíroztuk, amikor Kosztyán belépett. Gondoltam valami problémája van azzal, hogy ideiglenesen leváltottuk a posztjáról, a bunker védelmét illetően. De tévedtem. Inkább csak csevegni jött.
Habár épp most nincs időm cseverészni vele, valahogy mégis elkezdtem. Amíg Mihail a felszerelés listát irkálta be, addig én minden ládát átellenőriztem és arrébb pakoltam. Volt amiben majdnem megszakadtam, de szerencsére Kosztyán segített.
Most valahogy jól elidőztünk annak ellenére, hogy azelőtt nem igazán komáltuk egymást.
- Na és Klarissa hogy van? Kérdezte.
- Hát...Még magam sem tudom. Van amikor jobban van, van amikor egyre rosszabbul. És gyakori, hogy vér csorog az orrából. De ettől eltekintve szerintem erős lány. Túl fogja élni.
- Az jó.
- Jah. Na és? Mi járatban? Gondolom nem éppen örvendezik amiatt, hogy leváltottuk a posztjából.
- Hát....Tulajdonképpen megvannak ennek az előnyei is. Most több időm van, hogy elvégezzem azokat a munkákat, amiket nem csináltam még meg.
- Na! Ennek örülhet.
- Na igen. Persze azért hiányzik a munka.
- Ne aggódjon! Amint minden készen lesz arra hogy elinduljunk, rögtön vissza kapja a munkáját. Mi eltűnünk innen.
- Értem. Persze azért jó hogy itt vannak most még. Legalább jó a védelmünk.
- Ne reménykedjen. A jelenleg itt állomásozó katonáknak csak a fele ért valamit itt a harchoz. A másik fele inkább még beavatásra váró újoncokból áll.
- Ez pech.
- Az bizony.
- Nem arra gondolok.
- hanem?
- Csak arra, hogy látszik magán, hogy nem kiképző tiszt. És inkább azért van itt, hogy megoldja ezt a küldetését.
- Igen és?
- Erre most a nyakába varnak egy halom kiképzetlen újoncot, akiket még külön pátyolgatnia is kell.
- Mire céloz?
- Arra hogy ez így lehetetlen küldetés.
- pff!...Ugyan! Menjen már! Lehet hogy újoncok, de azért van bennük valami. Van bennük akarás. Egy hangyányit lusták és trehányok, de van bennük akarás. Nem igaz Mihail?
- Dehogynem.
- Lehet nem vagyok kiképző tiszt, de úgy tartom hogy a tapasztalat a legjobb kiképzés. És ezek a srácok most megkapják ezt itt.
- Na igen. De gondolja, hogy tényleg jó megoldás pár újoncot rögtön a sűrűjébe bevetni?
- Igen.
Kosztyán egy darabig meglepve áll, de aztán enged a meglepettségből és aztán nyugodtan mondja:
- Értem. Nos... Maguk tudják. Maguk jártasak ebben.
Nevetek egy jót ezen a meglepettségen valamiért, de aztán hamar letörik a jó kedvem, amikor Hiéna ront be az ajtón lihegve és az ajtófélfának támaszkodva hadarja:
- Uram!....Jöjjön!....Kint...Reaper!....Jöjjön gyorsan! Aztán viharzik kifelé az ajtón, végig a folyosón.
Mind frászt kapva, meglepetten állunk, aztán a munkát félbehagyva rohanunk a közlegény után.
Mikor beérjük, rákérdezek:
- Hiéna! Jelentést! Mi az isten van?!
- Uram!...öhm...Kint álltunk Reaper szakaszvezetővel őrségen, amikor ő azt mondta, hogy látott egy vérszopót és mondta nekem hogy menjek be szólni magának és a többieknek és.....
- Na! Na! Na! Lassabban ne hadarjon! És kinek szólt először?
- Bodomnak és Kányának. Aztán elindultam hogy szóljak önnek.
- Ajh! Féleszűek! Maga is pont a legjobbaknak szól! Nem gondolta hogy az elöljáró az, akinek először tudnia kell mindenről?!
- Uram! Elnézést uram!
- Hagyja ezt! Mire a barátai végre felöltöznek, addigra Reaperből fasírt lesz! Mindig annyit kell magukra várni, mint egy menyasszonyra! jöjjön! Talán még van időnk, mielőtt a dög végez a szakaszvezetővel!
Aztán tempósan végig dübörögtünk a folyosókon, közben én már a sisakot csatoltam fel.
Kiértünk a légzsiliphez, aztán átmentünk rajta. Amikor kinyílt az ajtó, kerestük Reapert mindenfelé, de nem találtuk.
Azt hittem már elvitte az a dög, amikor találtunk egy döglött vérszopót, egy jókora kalapáccsal a fejében.
Nem hittünk a szemünknek, hogy ezt Reaper csinálta egymaga, de aztán megnyugodtunk és elindultunk befelé.
Amint a légzsilip kinyílt, levettem a sisakot és körbenéztem. Majd hatalmasat ordítottam, amitől az egész bunker visszhangzott.
- REAPEEEEEEEER!!!
Pár pillanattal később a szakaszvezető kilépett a szobákból csupa véresen és sártól piszkosan.
Odalépett elém és tisztelgett.
- Uram!
- Reaper! Hol a szakasza?
- Jelentem bent a szobáikban!
- Hívja össze őket, de nagyon gyorsan!
- Igen uram! Mondta, aztán elindult a szobák felé.
Ismét a folyosókon álltunk Mihaillal és vártunk. Vártunk, hogy megjelenjen a díszes társaság. De ezúttal az én szakaszom kivételével.
Hamarosan megjelent a brigád. Alig elkészülve, szinte majdnem lihegve és rongyos öltözetben. Reaper pedig a szakaszával szemben kiállva előre, még mindig koszosan.
- Ajh! Sóhajtottam fel, majd a homlokomhoz kaptam.
Nyugodtan elindultam Reaper felé, majd megálltam mellette és én is a szakaszára pillantottam.
Aztán hozzájuk szóltam.
- Tudják maguk hogy a felkészületlenségük miatt, a szakaszvezetőjükből majdnem vacsora lett?!
Senki sem szól, csak néz előre vigyázzban állva.
- De szerencséjük, hogy a maguk hőn szeretett szakaszvezetője felkészültebb volt, mint bárki más és segítség nélkül megoldotta a helyzetet! Látják hölgyeim ez az igazi hozzáállás! Büszkék lehetnek Reaper szakaszvezetőre!
Erre Reaper egyre büszkébb lett és már nyugodtan mosolygott. De vele se voltam elnézőbb.
- Ne örüljön annyira! Mondtam, majd a vállára tettem a kezem és megszorítottam.
- Lehet hogy maga megúszott egy ilyen mutánssal való találkozást, de attól még nem szerencsés maga sem! A szakaszát is legalább ugyan ilyen jól kéne tartania mint magát és akkor talán még azt mondanám, hogy: "Ez igen! Ebből már lehet egy igazi szakasz! Nem pedig egy trehány csürhe!"
Ettől már lejjebb engedett a kedve. Aztán újra az egész szakaszhoz szóltam:
- Látom magukkal szemben a normális bánásmód sz@rt sem ér! Ezért most már épp ideje, hogy keményebben fogjuk magukat!
A szakasz még mindig nem szól semmit, csak néz előre.
- Megszűntem magukkal kislányosnak lenni! Itt az ideje, hogy olyan kiképzésben részesüljenek, amilyenben nekem volt szerencsém! Igazi Specnaz módra! Most megtanulják, hogy mi az igazán kemény bánásmód!
Azzal Mihailra néztem. Ő egyből levette a dolgot és bólintott. Majd odaléptem a szakaszhoz és mentem sorba rajtuk.
- Hiéna! Melyik párosnak is szólt először, amikor az eset történt?!
- Uram! Bodomnak és Kányának!
- Rossz válassz! Már elcseszte! Földre sz@rházi! Azzal megragadtam a tarkójánál és a földre nyomtam.
Amint a földön volt, a fejére léptem és elkezdtem lefelé nyomni.
- Az elöljáró maguknak az isten! Az apjuk! A családfőjük! És mindig neki kell elsőnek tudnia mindenről! Legyen az bármi! BÁRMI! Most azonnal elkezdi nyomni a fekvő támaszt addig, amíg van magában szufla! Különben nemcsak azt bánja meg hogy a seregbe lépett, hanem azt is hogy megszületett! És ne féljen! Hogy biztosan tudjam hogy teljesítette a feladatát, Volkov hadnagy számolni fogja! És ha csak egyszer is megáll, ő gondoskodni fog róla, hogy engedelmes kutyája legyen!
Mentem tovább.
- Az a kettő, aki először megtudta a közlegénytől hogy mi történt, az most rögtön kiáll ide!
Azzal Bodom és Kánya kiállt előre, Hiéna mellé.
- Szóval maguk ketten voltak az elsők, akik megtudták mi a helyzet!
- Igen uram! Hallottam tőlük egyszerre.
- Remek! Ennek ellenére úgy mozogtak, mint a vemhes tetvek! Mi az?! Talán nem kedvelik túlzottan a szakaszvezetőt?! Jobban látnák inkább holtan, mint élve, egészségesen?! Mondják meg nyugodtan! Nem fog megsértődni! Igazam van Szakaszvezető?
Reaper egyből vigyázzba állt és vágta rá a választ:
- Igen uram!
- Helyes! Látják?! Nincs semmi gond! Most halljam!
- Nem uram! Mi csak.....
- Téves válasz! Ráb*sztak! Maguk is csak egy kalap sz@rok, fekete hullazsákban!
Szerencséjük hogy ilyen jó szakaszvezetőjük van! Különben most ha ő halott lenne, maguk is követnék őt a pokolba!
Most pedig hasra! Gyerünk! Mi a lóf*szra várnak?! Tapsra? Külön kérvényre? Azzal Bodomot is a földre vágtam.
Aztán Kányához fordultam.
- Maga! Megáll! Kiáltottam rá.
Vigyázzba állt és előre nézett. Eszébe se jutott volna, hogy pont a szemembe nézzen, mint azelőtt.
Aztán kissé csendesebben szóltam hozzá:
- Fülembe jutott egy két pletyka, miszerint ön kedves hölgyem kifogásolja az általam nyújtott bánásmódot.
Aztán a füléhez hajoltam és csendben rákérdeztem:
- Talán nem tetszik, hogy a neme miatt nálam védettséget élvez a többi hitvány, nyomoronccal szemben?!
Ha?
Ő szemét lesütve kissé bátortalanul szólt:
- Nem uram...Csak....
- Csak? Csak mi? Mondja csak! Gyerünk! Ne kíméljen!
- Csak..Szerintem én is vagyok ugyan olyan jó katona, mint bárki más. Így én sem érdemlek megkülönböztetést a nemem miatt, mint a többiek.
- Úgy gondolja?! Nos rendben! Maga akarta! - Mondtam ezúttal már jól hallhatóan, hogy a többiek is hallják. - Akkor jegyezze fel! Ezentúl magával is úgy bánok, mint a többi nyomorulttal! Úgy mint egy darab sz@rral!
Azzal ráordítottam:
- Most pedig a földre! Gyerünk! Mozogjon fiam!
Majd tenyérrel gyomron vágtam, amitől összeesett és a földön fetrengve fájlalta a gyomrát.
- Na most mi van?! Talán nem ezt akarta?!
Semmi szó, csak halk nyöszörgés.
- Mit gondol?! Ha képes abbahagyni, nem illene elkezdenie ugyanazt, mint amit a többiek csinálnak?! Képes rá még egyáltalán, vagy hívjunk mentőt és küldjük haza anyucihoz?!
Azzal lassan ő is nekikezdett a fekvő támaszok nyomásához.
Amikor már szépen dolgozik, odahajolok hozzá és újra kezdem:
- Na?! Most már meg van elégedve a kiszolgálással?! Halljam!
Kissé még felnyögve és szenvedve mondja, de végül kiböki:
- Igen uram!
- Remek! Örülök hogy segíthettem!
Aztán a többiekhez fordultam:
- Most pedig az összes lajhár neki kezd ugyanennek, különben mindenkit egyesével kezelésbe veszek, mint ezeket a puhány sz@rokat!
Azzal mindenki neki kezdett fekvőzni.
- Mihail! Figyeld őket! Ha valamelyik megáll, ne fogd vissza magad!
Ő bólintott, majd elővette a derékövét és azzal csapkodta meg a lazsálókat. Közben folyamatosan rájuk szólt:
- Keményebben! Le a fejet! Nem lazsál!
Aztán Reaperre néztem, aki még mindig csupa véresen ott állt és nézte a többiek megpróbáltatását.
Felé fordítottam a fejem és nyugodtan szóltam:
- Menjen fertőtlenítse le magát, aztán nézesse meg magát az orvosokkal!
Vigyázzba vágta magát, aztán elrohant a fertőtlenítő felé.
Én csak leültem egy dobozra és néztem a büntetés alatt állókat. Közben halkan magamban számoltam a fekvőket.
 
Miután kiküldtem a páros, visszamásztam a helyemre és követtem őket szemmel.
Lassacskán haladtak, pedig egy Claymore aknát nem nehéz letenni... a növényzet még mindig sűrű volt és magas kb ember magasságú cserjésben gázoltak, így a zsoldosok nehezen szúrhatnák ki őket. Végül is egy 10 perc után végeztek a domb felöli oldallal
- Itt Frida, végeztünk a dombbal! Indulunk a malom felé! Hallatszott a rádiómból.
- Vettem! Válaszoltam vissza a rádióba.
Ahogy éppen kiértek a cserjésből hirtelen sorozatok hangzottak el. a két stalker a földre esett.
- Mi a... Szóltam megdöbbenten, és már nyúltam is a puskámért.
A vállamhoz emeltem a fegyveremet, ezzel egy időben egy Katona mászott elő a malom felöl.
Bizonyára közelről is meg akar bizonyosodni a halálukról.
A rádiómhoz nyúltam.
- Aknászok! Éltek még? Kérdeztem a rádióba.
Egy kis ideig csönd volt, majd halkan a rádióba szólt a nő.
- Élek, de eltaláltak!
- Ne mozogj! Válaszoltam rögtön a rádióba.
- A malom felöl több is van! Szólalt meg ismét. A katona ekkor már 10 méteren belül volt.
A katona egyre közelebb és közelebb ért a nőhöz, miközben az a katona felé nézett, és közben próbált eltávolodni. A katona viszont csak emelte a fegyverét...
Eldörrent a fegyver...
A katona lyukas fejjel dőlt a jobb oldalára, a nő pedig hirtelen felpattant és a töltés felé kezdett rohanni
Ezzel egy időben Frost elkezdte lőni a malmot és annak környékét a PKMjével, fedezőtüzet nyújtva a nőnek... sikerrel.
Ám ezeknek a lövéseknek az ára is meglett...
A dombokon túl a zsoldosok is felélénkültek és szórványosan lőttek, hol felénk, hol a malom felé.
Újabb állóharcot kialakítva.
Mintha eddig nem lett volna elég a zsoldosok csapatai, még a hadsereg is ide jött képviseltetni magát... Pazar! Gondoltam, közben a zsoldosok állásai felé fordultam és kilőttem pár zsoldost a fedezékéből. Ezután a lövöldözés rövidesen abbamaradt, mindenki feléről.
De ez valahogy nem tetszik nekem... Valami azt súgja, hogy vad éjszakánk lesz....
 
A hadnagy jobban fogadta a dolgot mint gondoltam....Nem szedett szét. Bementem lefertőtleníteni magam majd a dokikhoz mentem. A számat csak elharaptam semmi baja. Mikor összefoltoztak megint kimentem és begyűjtöttem a kalapácsot. A hadnagyék kigúvadt szemekkel néztek rám mikor a hót véres üllős kalapáccsal a vállamon beléptem a bunkerbe. Beballagtam a fertőtlenítőbe és lefertőtlenítettem. Mikor kész volt betettem a cuccaim közé. Még jól jöhet. Most jönnek a fegyvereim. Az AK-t szétszerelem és kipucolom. Marha jó.......Olyan koszos a csöve hogy ha nem akad el a zárszerkezet akkor a pofámba robban az egész szar. Kipucoltam szépen, lassan, majd összeraktam. Majd eldöntöttem mi lesz a kalapács sorsa. Mivel most is jól jött közelharci fegyverként, a késemet meg nem találtam meg, ez lesz a késem helyettese. Remélem a góré sem bánja ha kalapáccsal vonulok bevetésre. Csak egy kicsit meg kell tisztítani. Rozsdás. Szépen lefújtam rozsdaoldóval és lepucoltam. Mikor már jobban nézett ki lefestettem fekete festékkel az egészet nyelestül, fejestül mindenestül. Szép fekete lett. Most kimentem a többiekhez. Már megcsinálták a fekvőket és visszamentek a körletbe. Hullák voltak már most.
-Emberek! Én megmondtam. Nehogy azt gondolják hogy én nem tudom milyen a spetznaz kiképzés. Én ismerek embereket akik volt Spetznazosok voltak, és nem véletlen hogy nem jelentkeztem a Spetznazba. Azok vadállatok és a a Hadnagy olyan kiképzést ad maguknak akkor 3 évig vért fognak pisálni azt garantálom. Szóval kapják össze magukat. A Hadnagytól kérek még egy esélyt maguknak, de ne tolják el. Húzzák meg magukat. És ne rontsanak el semmit. Mert ha baj lesz akkor búcsút inthetnek a Katonai Stalker pályafutásuknak. Szóval ennyit kérek. Utolsó esély. Megpróbálom kikönyörögni a Hadnagytól hogy holnap egy menetgyakorlatot tarthassunk és megmutassuk hogy tudunk. Vagy valami próbát megpróbálok kieszközölni. Imádkozzanak.
Bemegyek a hadnagyhoz és vigyázzba vágom magam.
-Uram!
-Pihenj. Mit akar Reaper?
-Uram. A csapatom nevében engedélyt akarok kérni egy utolsó próbára. Ha ezt teljesítik akkor megkíméli őket.
-És ha elbukják?
-Uram. Akkor visszaadom a katonai stalker kiképzésre a beutalómat és önkéntesen elhagyom a zónát valamint megszakítom minden kapcsolatomat a sereggel.
Itt elkerekedik a szeme és lassan, kimérten rám néz.
-Ugye tudja mit mond.
-Igen uram.
-Hallgatom mi a terve.
-Uram, kimegyünk, és a feladatunk az lesz hogy bemutassuk a katonai tréningen tanultakat.
-Azaz?
-Álcázás, túlélés, lövészet, menetelés, felderítés.
-Hááát nem is tudom............
 
Mivel mostanában nem írtam és részese voltam én is az írásaitoknak ( Domotor, Axon) így ha nem gond hozzá tennék pár dolgot én is így lesznek eltérések az írások között...

Miután megkaptuk a dorgálást Nikolaitól mindenki ment a dolgára. Jómagam meglátogattam Sakharovot aki egy képződménnyel gyógyítgatta a sérülésem. Furcsa módon nagyon jól és gyorsan működött a dolog. Ezzel a "kaviccsal" mármost úgy áll úgy állok mintha három-négy nap eltelt volna. A fájdalom még megmaradt de azt ellehet viselni. Amint végeztünk a kezeléssel mentem és megkerestem Nikolait aki az irányítóban volt, bújta térképet még mindig morcosan, nem is szólt semmit mikor beléptem. Én csak a monitorokhoz léptem és leültem kényelembe helyeztem magam és néztem ahogy tevékenykednek az emberek a bunkerben. Aztán megakadt a szemem Reaperen és a szakaszán. össze gyűltek és meglehetősen ingerült beszélgetést folytattak. Adtam rá egy kis hangot és hát mit ad isten rólunk volt szó, nincsenek megelégedve velem és Druszajevvel és velem...
- Te Nikolai, gyere csak ide kicsit ez téged is érdekelhet.
- MI van már megint? kérdezett érezhető ingerültséggel.
- Csak gyere, Reaper és a szakasza....hát ezt hallanod kell. Én már röhögni kezdtem ezen kis komédián.
Nikolai hallottak után csak csendbe volt és összeráncolta a szemöldökét.
- Majd számolok még velük. Az biztos.
Ezzel vissza ment az asztalhoz és tovább tervezgetett, közben jegyzetelt. Néhány perc múlva bejött a váltás. Nikolai megkért hogy segítsek neki a raktárban az felszerelés szét szortírozásában. Most már kicsit nyugodtabb volt. Belementem mivel úgy sincs más dolgom. Csak előtte megint elmentem a dokihoz aki egy gyors kezelés után azt mondta hogy még két kezelés és olyan lesz mint volt. már a kötést is levette, mivel a csontok már összeforrtak. Én megköszöntem és indultam a raktárba ahol Nikolai már javában pakolászott, én is beszálltam közben a papírmunkát is én intéztem.Nikolai végre megszólalt és mesélte hogy össze futott Bodommal aki hát bosszút akart. De lekoptatta. Egyszer csak Kosztyán jött be és úgy nézett ki segíteni akar, vagy csak beszélgetni, bár nem különösebben vett rólam tudomást. Inkább barátkozni próbált Nikolaial, én addig a felszerelés listát írtam össze. Kicsit meg állt az élet amikor Hiéna rontott be a a raktárba. Levegőért kapkodva kezdte mondandóját.
- Uram!...Jöjjön!...Kint....Reaper!...Jöjjön gyorsan!...ezzel el is szaladt, mi se voltunk restek utána menni. Vajon mibe keveredett megint az az anyaszomorító. A folyóson utolértük Hiénát és alaposabban kérdőre vontuk. Ki is derült hogy Reaper egy vérszopóval hadakozik. NIkolai azonnal elindult kifelé. Én a szobám felé vettem az irányt a felszerelésemért. Mire elkészültem Nikolai már vissza felé jött. Kiss híján eltaposva robogott Reaperék körletébe. Én meg kinéztem mi történt kint, hát szép kis vér fürdőt rendezett....egy kalapáccsal....ezután indultam a körletbe én is. Belépve a NIkai előtt állt a szakasz, Reaper koszosan, véresen, és lehet jobban félt Nikolaitól mint a mutánstól. Amint Druszajev elkezdte a monológját, jómagam csak a falnak támaszkodva figyeltem az eseményeket. Reaper egy ideig még büszkén is kihúzta magát de Nikolai gondoskodott róla hogy ne érezze olyan jól magát. Mondjuk most a csapata volt szarban. Nikolai most kétszeres erővel csaphatott le rájuk mivel a kamerák mindent felvettek, gondolom amiatt is dühös volt plusz Reaper majdnem ott hagyta a fogát. Szerencsékre talpra esettebb mint a többi. Örömömre én is részt kaptam a fenyítésből, csak hogy most én is a fenyítő bőrébe bújtam. Ezt a részét élvezni szoktam. Ugyanis emlékszem hogy minket se kíméltek a kiképzőink. Nikolai elhátrált és egy dobozon ülve figyelte a fegyelmezésemet. Alap témánk a fekvőtámasz volt. Én meg spékeltem egy kis bőrszíjjal. Aki lazsálni akart az kapott egyet a hátára.
- Nem lazsálnak, hanem tolják a padlót! Húzzanak bele mert itt maradunk estig! Hirtelen Reaper jött vissza de még mindig mocskosan, és véresen én és Nikolai is kérdőn néztünk rá.
- Csak sisakomért jöttem....
Hoho, ha már itt van elkapom egy körre. A szakasza miatt kérdőre fogom vonni.
Amikor elakart mellettem menni, megragadtam a mellényét a falhoz taszítottam egy kézzel, de még a fal is beleremegett.
- Tudja mit, nem kell szeretniük, sőt elvárom hogy utáljanak. De amíg itt vagyok ugyan úgy a feletessük vagyok és ha valami gondjuk van velem akkor elvárom hogy azt a szemembe mondják...
- De én...válaszolt, és kissé értetlen pofát vágva nézett rám.
- Igen maga a szakaszvezető! Ez sok puhapöcs meg a maga embere és ha nekik gondja van akkor magának is! Érti már! Ki herélem magát ha nem szedi össze a ezt a sok szamarat, értette.
Taszítottam rajta még egyet és elengedtem, a dolgára. hátra fordulva csak a csodálkozó csapatott láttam Kánya különösen tágra nyílt szemekkel nézett, mondjuk ő már azt is láttam amikor Nikolai kapta el Bodomot. Legközelebb hozzám Grimm volt de ő is csodálkozott. Elkaptam a nyakát és lenyomtam a földre.
- Nyomják tovább, vagy mindenki előröl kezdi. Maga pedig...teljes erővel nyomtam lefelé a tarkójánál fogva, Grimm meg a homlokán próbálta tartani magát közben morgott és sziszegett meg mindenféle egyéb erőlködő hangot hallatott.
- És akkor most fel, katona! Nyomja, nyomja!!!
- ááááárgh!!! kiáltott és éreztem hogy teljes erőből nyomja magát, én már a súlyomat is beleadva tartottam lent. Aztán szépen lassan elkezdtem felengedni. Amikor kinyomta nagy nehezen elengedtem és a combjára vágtam egyet a szíjjal.
- Folytassa katona! Legalább ilyen erőbedobással.
Mentem Kányához aki közben kezdett kifulladni. Amikor felért egy ő is kapott egyet a combjára, persze kisebbet mint Grimm, de attól még leengedte a térdét.
- Mi az katona elfáradt lent van a térde. Mellé guggoltam.
- Tudja én nem Nikolai vagyok, hidegen hagy hogy maga nő...mert maga katona ugyan olyan mint a többi bokorugró! Volt szerencsém olyan nőkkel együtt szolgálni akik a félbagázst ízekre szednék, lehet meg se izzadna közben...szóval húzzon bele mert én magával is fogok bánni ahogy vele bántak. Felálltam és a derekára tettem a lábam.
- Most kezdheti újra.
Mindig amikor kiakarta nyomni magát kicsit erősebben tapostam vissza felé. Így megcsináltattam vele tíz fekvőt. Aztán megkérdeztem tőlük.
- Elfáradtak már ?
- Nem, Uram! vágta rá dühösen Bodom.
- Khhm. köszörülte meg a torkát Grimm.
- Áhhá, szóval Bodom még ereje teljében és szeretne plusz feladatot.
Grimm felnézett rám, szerencsétlenségére pont láttam az arcát. Szinte kegyelemért könyörgött.
- Oké Bodom, Grimm fel és iránya falhoz! A többiek békaugrálás addig amíg Bodom és Grimm nem végeznek a feladatukkal.
Grimm ekkor Bodomra nézett és a szemmel megfojtotta és péppé verte. Mögéjük lépve elkaptam mindekettő fejét és oda koccintottam a falhoz.
- Nah, mivel maguk szeretnének kis plusz feladatott csinálni, ezért kézenállás és úgy folytatják a fekvőt...
Ettől már Bodom is össze ráncolta szemöldökét, Grimm meg elhűlve nézett rá. Elengedtem őket, ők meg csak nézték a falat.
Nikolai már egész jól szórakozott, mert hallatott néhány kacajt is.
- Hajrá, a többiekért csinálják, akik most ugrálnak kicsit.
Szerintem még kézen állni se tudnak nem hogy kinyomják magukat. Hátra néztem Kánya, Hiéna, Sakál ugráltak szépen körbe körbe. Grimm és Bodom meg végre fejjel lefelé voltak. MÉg csak az egyensúlyukat próbálták megtartani. Ekkor mindkettőnek elkaptam a tökeit. Felszisszentek és egyből megálltak kézen, szikla szilárdan.
- Bodom, kedves magának az kés ?
- I..i..gen! nyögte ki.
- Akkor jobban tenné a ha tokjában tartaná, mert még valamelyik felettese megsérül. Ha jól sejtem semmi kedve töketlenül le élni az életét?
- I..igen uram!!
- Grimm, tudja a golyói olyan könnyen roppanak össze a kezemben mint pár tojás. Ő csak nyelt egy nagyot.
- Uram, elnézést préselte ki magából.
- Ne féljen ha összetörnének a maradék a kutyáké lesz, és nem lesz kegyelem.... Világos voltam!
- Iiigen!
- Helyes! Ezzel elengedtem őket vissza mentem az ajtó elé. Majd elkiáltottam magam.
- Mindenki elém, vigyázzba!!!
Grimm össze csuklott, Bodom az gyorsan talpra állt, a többiek meg kicsit nehézkesen, tudtak felállni, Kánya össze is csuklott. Amikor Hiéna segíteni akarta neki ő is így járt, hát hiába a békaugrálás térdbarát dolog. Láttam hogy ebből nem lesz vigyáz állás. Szóval így folytattam.
- Szarházi banda, ha nem szedik össze magukat rövid időn belül elintézem hogy mindenki szart lapátoljon Vorkutában. Maguk a zóna szégyenei! Maguk akarnak elit katonák lenni? Szánalmas...
Most már nagy nehezen elém sorakoztak.
- Lelépni!
- Jobb ha elhiszitek amit mond, én ismerem és képes megtenni. Igazolt engem Nikolai is.Ezzel kilépett a szobából. Majd utána én is. A folyóson össze futottunk Reaperrel aki a hátán vitte azt a bazi nagy kalapácsot. Nikolaial összenéztünk mindketten ugyan olyan megdöbbent képet vágtunk. Én csak megvontam a vállam aztán mentünk tovább, ő a gyengélkedőre én meg vissza a szobámba.
 
Nikolai Druszajev:

Az alapos lecseszés után, Mihaillal úgy döntöttünk, hogy adunk ezeknek egy kis elő képzést, amit felhasználhatnak a katonai stalker képzésen. Bár igaz eltérő nevelést fognak kapni mint a katonai stalkerek, de sosem lehet tudni!....Egy kis tovább képzés a Specnaztól mindig hasznukra válhat majd a jövőben.
A döntésünk szerint, addig folytatjuk ezt a kiképzési módszert, amíg minden készen nem áll a nagy akcióra, és amíg el nem kezdenek már kikupálódni ezek a srácok, hogy végre valami legyen is belőlük.
A kezdeti "frissítő" tornagyakorlat után, amit Mihail különös, de jól eső kegyetlenséggel vezénylet le, Reaper felkeresett a kontroll szobában, azzal a szándékkal, hogy adjak az embereinek még egy esélyt.
Na mondanom sem kell, az emberei magatartása alapján rögtön hüledezni kezdtem, amint meghallottam ezt tőle. És már válaszoltam is volna a szokásos "Szó sem lehet róla!" dumát.
De aztán arra is gondoltam, hogy Reaper az egyetlen ebből a szakaszból aki talán ér is annyit, hogy megfogadjam a kérését.
Így átgondolva a dolgokat válaszoltam neki:
- Nos.....Rendben! Legyen! De személyesen fogom szemre vételezni az eseményeket!
Reaper kedve fellendült, és jókedvűen tisztelgett előttem.
- Nem okozunk csalódást uram! Mondta.
- Majd meglátjuk! Folytattam, azzal viszonoztam a tisztelgést majd intettem neki, hogy leléphet.
Elindult az ajtó felé, de aztán még utoljára utánaszóltam:
- Reaper!
- Uram? Pördült meg rögtön az küszöbön.
Egy darabig az asztalról felnézve pillantottam rá, majd azt mondtam:
- De ugye tudja, hogy az emelt szintű kiképzést nem ússzák meg?
Nem sokáig tétovázott, gyorsan válaszolt:
- Igen uram! Tisztában vagyok vele!
- Helyes! Holnap reggel 5:00-kor ébresztő!
- Igen uram! Mondta, aztán kilépett az ajtón.

Másnap reggel már 4:49-kor kimentem a körletekbe, hogy megnézzem mennyi idő alatt ébrednek fel teljesen és öltöznek fel, majd állnak készen. Szóval csak úgy ellenőrzésképp hogy betartják e az előírt időpontot.
Viszont amikor már beléptem az ajtón, megdöbbentő látvány fogadott.
Reaper és az egész szakasza már harcra készen várakoztak, mind felsorakozva az ágyaik előtt.
Elsőre nem jutottam szóhoz, csak ámultam egy keveset, de aztán fél szájjal elmosolyodtam és azt mondtam:
- Eddig egész jó!
Aztán szemlét tartottam mindenkinél. Sorba mentem az ágyakon, és az embereken, hogy mind alaposan és tökéletesen felkészültek e és elpakoltak mindent.
Hát...Az már nem volt olyan fényes teljesítmény. Az igyekvés megvolt, de a minőségen még van mit csiszolni.
Néhol még lezáratlan személyi ládák, szamárfüles takarók, az ágyak nem pontosan megigazítva.
De az egyenruhákon és gazdáikon is meglátszott még a hagyatlanság. Borostás arcok mindenfelé, (Kányát kivéve.) Trehány öltözet, Gyűrött ruhadarabok, Koszos állomány jelzők, és gatya helyett a tököket tartó nadrágszíjjak.
A fegyverek terén viszont gondot nem láttam. Mindegyik fegyver alaposan kipucolva, karban tartva, sehol egy rozsdafolt. Tökéletes csillogások és fényváltozások a felületeken.
Némileg elégedetten, de még mindig savanyú képet vágva szóltam a szakaszhoz:
- Rendben. Még van 5 percük, hogy normálisan megigazgassák amit kell, aztán találka a bunker előtt.
Azzal elindultam kifelé a körletből.
Kifelé haladva gondolkodtam még azon, hogy hol tartsuk a kiképzéseket. A bunkerban nem lehet, ugyanis annyira azért nem nagy, hogy egy teljes akadálypályát felépítsünk itt, meg aztán már a tegnapi balhé miatt is méltatlankodtak a tudósok, hogy képtelenek ilyen ordítások közepette dolgozni. Így tiszteletben tartva a munkájukat, más választás nem marad, nekivágunk még alaposabban felderíteni Yantart és környékét. Ha szerencsénk van, találunk egy kiképzéshez alkalmas helyet.
Az 5 perces készülődés után, mindegyik katona szépen, rendre felsorakozott, az előírt helyen. Még mindig eléggé nyúzottak voltak de ez van, ezt kell szeretni!
Mihail ezalatt már felkészítette az én embereimet is a terepgyakorlatra. Így egy darabig felügyelet nélkül marad a bunker, de Kosztyán még időben átvette a biztonsági teendők vezetését.
Egy darabig gyalogoltunk az ismeretlenben, direkt előre nem meghatározott útvonalon, hogy ezzel is bővítsük a "kopasz szakasz" tudását.
Az út végül az agroprom felé vezető útvonalat elzáró magas domb felé vitt. Pont ideális hely a magaslati támadások szimulálásához.
A domb tövében lepakoltunk, (kivétel Reaperék szakasza.) aztán felküldtem Mihailt az embereimmel a domb tetejére.
Reaperék szakaszára pedig ráparancsoltam, hogy ürítsék ki a hátizsákjaikat és töltsék fel csurig az itt található, szép nagy kövekkel.
Elég furán is néztek rám, nem volt kedvük hozzá, főleg hogy a sok esőnek köszönhetően a talaj meglehetősen sáros volt. De végül csak megcsinálták. Reaper meg is érdeklődte minek kell sáros kövekkel megtölteni a zsákjukat.
Én pedig szokáshoz híven, szolidan kijelentettem:
- Ez egyszerű dolog! Minél több felszerelés van, nálad, annál több esélyed van rá, hogy élve jutsz haza! Persze aki kevéssel is tud élni, az aztán igazi profi! Most ebből az első részt vesszük!
Több, nehezebb felszereléssel a gyengébben felszerelt ellenség ellen. A feladat: Megmászni a magaslatot, és bevenni az ellenségtől, hogy aztán az esetleges konvojok könnyedén, fedezet alatt tudjanak elhaladni.
Na rajta! Mozgás! Mondtam, azzal felküldtem a dombra az egész szakaszt.
Mihailék persze tudták már mi a dörgés, nekik is volt részük efféle élményben a kiképzés alatt, persze nekünk akkoriban még havas tájakon kellett boldogulnunk, ami felettébb kellemetlen volt.
És Reaper szakasza egyre csak mászott a sáros domb oldalon, volt aki kis híján lecsúszdázott volna, ha nem lettek volna ott a társai, akik épp időben megfogták. Aztán amikor felértek a dombtetőhöz, Mihail kiadta a parancsot és az embereimmel együtt neki rontott az épp felkászálódni készülő Reapernek és szakaszának.
Mihail nem kegyelmezett, ahol érte ott rugdosta vissza felé őket a domb alja felé. Ugyanígy az embereim is.
Bakancstalppal az arcba, ököllel a gyomorba, vagy a hátra, de mindenképp megpróbálták feltartóztatni Reaperéket. És meg kel mondani, elég hatékonyan. Reaper emberei egyre csak fogytak, egyre többen bucskáztak lefelé a domb oldalról egyenesen a domb aljában összegyűlt sáros tócsába.
Egy páran még viszont tartották magukat Reaperrel együtt, de aztán őket is letaszították a csúcsról.
Ők viszont már nem a domb aljában lévő tócsába érkeztek, hanem sikerült megfékezniük magukat a domb oldalán, aztán úgy indultak el lefelé nyúzottan, fülig sárosan.
A fele társaság a tócsából mászott kifelé, mint valami filmbéli mocsári szörny, a másik fele pedig fáradtan csúszkált lefelé a domb oldalról, a többiek felé haladva.
Nem voltam meglepve, sejtettem hogy elsőre nem sikerül nekik. De akkor is megevett a méreg, ugyanis azért olyanoktól, akik harcoltak már itt a zónában, zsoldosok, banditák és mindenféle szörnyeteggel, azoktól elvártam valami teljesítményt. De semmi. Még csak egy embert se sikerült lerántaniuk a dombtetőről.
Így amikor szép lassan leértek és vakarták magukról a sarat, jött rájuk az áldásom is:
- A feladatot nem teljesítették! Mind meghaltatok. Te! Te! És te! És még vagy jó páran alulról szagolják az ibolyát! Egy kalap sz@r hullazsákban! A konvoj ami erre halad, ellenséges csapdába kerül!
Aztán erősen rázendítettem:
- Tudjátok e egyáltalán, hogy mit jelent egy ilyen védőállás a magaslaton?! MI?! Mozgás! Felszerelést fel és futás lefelé! Gyerünk! Ordítottam rájuk, közben Mihailék is elindultak lefelé a dombról.
Aztán ezután jött az erőltetett menet, amit végig kellett csinálniuk a bunker körzete és a mocsár körül.
Az egészet a bunker tetejéről figyeltem távcsővel. Ha bajba kerülnek csak magukra számíthatnak.
De szerencsére nem történt baj. Miután pedig végeztek, elküldtem őket fertőtlenítésre, és hogy mossák ki a ruhákat. Ezek után mehettek csak a saját körleteikbe. Elég fárasztó napjuk lehetett, de ez még így fog ismétlődni egy darabig.

Szerij Valodja:

Tudtam hogy semmi sem sikerülhet könnyedén! Mikor kiküldtem Rjabát hogy biztosítsa, hogy a halottak immár tényleg halottak legyenek, akkor egy lövés dördült. Rjabát egy ellenséges lövész fejbe lőtte. Nem is élte túl, szinte azonnal elterült a földön. A fejéből és a maszkja alól pedig erősen csorgott a vér.
- Rohadékok! Mondta halkan Sztasz és felém fordult, hogy mikor adok engedélyt a megtorlásra.
Persze azonnal leintettem.
- Nem lövünk! Nem is mozdulunk! Várunk amíg rejtve vagyunk, csak akkor nyitunk tüzet, ha ők nyitnak elsőként. Használjuk ki még a felfedezet..... - Mondtam volna, de ekkor egy nehéz gépfegyver tüze szakított félbe, ami a híd felől jött. Ezek szerint csak tudják hogy többen is vagyunk.
- Tűz! Adtam ki a parancsot, aztán szinte egyszerre mindenki dobta le magáról az álcaruhát és ugrott fel a földről fedezékből fedezékbe ugrálva.
Eddig egy emberünket sem találták el, de elég erősen tartanak minket tűz alatt. És ha ez még nem lenne elég, akkor még a régi parkoló felől is tüzet nyitottak ránk.
Nagyszerű! Ezek szerint többen rejtőzködtek a területen, mint azt gondoltuk. Ide erősítés is kell. Majd a rádiómhoz kaptam:
- Kordon! Itt 3. vadász raj! Erős tűz alatt állunk! Azonnali erősítésre van szükségünk!
- 3. Vadász raj! Itt Kordon! Nyugodjon meg őrmester és jelentse mi történt!
- Több ellenség is tartózkodik itt, mint amennyire számítottunk! Egy ekkora rajjal képtelenség mindet elhárítani. Légi támogatásra van szükségünk!
- Sajnálom őrmester! De a légi támogatás most lehetetlen. Még csak most töltik fel a teljesen kijavított gépet. Egyenlőre csakis gyalogos és páncélos támogatás áll a rendelkezésre.
- Akkor küldjék ide mindkettőt! De siessenek! Egyedül nem bírunk velük!
- Rendben! Vettem az adását Őrmester! A kért egységek úgy 30 perc múlva érkeznek meg a célterületre.
- Vettem! Azzal kikapcsoltam a rádiót, majd a többiekhez fordultam:
- Fiúk! Jön az erősítés! De addig itt kell tartanunk magunkat! Pontos lövéseket adjatok le!
Azzal én magam is nekiláttam a híd alatt bujkálók és a parkolónál rejtőzködők leszedéséhez
 
Vissza
Top Alul