Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Rendben. Természetesen belefér. :) De azért ne skat ruhát, meg As val-t, mert ezt a technológiát féltve őrzöm. Mindenkitől! :D

+ Ha bárki lopni akar valamelyik frakciótól, akkor azt meg kell beszélni azzal a játékossal, aki jelenleg a frakcióban van! (A konfliktusok és Off háborúk elkerülése végett.)
 
Természetesen olyant nem teszünk,amúgy azokra arra most neki nem is lesz szűksége,mert átmenetileg én védelmezem mindenféle vírusoktól meg anomáliáktó és emberi meg mutáns lényektől.(Más kérdés,hogy így,ebben az állapotában ártani sem tud senkinek..) A felszerelése lepukkant,és egyszer úgy is el kell engedjem a történet folyamán,és nem akarom,hogy koldusszegényen menjen a megpróbáltatásai elé....
 
- Hát.......Nem volt rossz, de kicsit hirtelen is volt.
- Vagyis? kérdezett újra kíváncsian Reaper
- Vagyis.....Egyszerűen nem volt rossz. Mondta Nikolai érezhető közömbösséggel a hangjában.
Szépen gyalogoltunk tovább én csak figyeltem a tanácskozást az útvonalat illetően, mert állítólag a kitörés miatt sok anomália helyet változtatott. Ezért aztán hosszas kerülőkre kényszerültünk, mind a doktornőt követtük akin az idegesség kezdett úrrá lenni, de megpróbálta leplezni. Ahogy forgolódott a GPS-el a kezében közben a műszert is forgatta. Hát meg kell mondjam elég rosszul próbálta elkerülni a feltűnést. Miután megálltunk egy "pár perces pihenőre". A pihenés alatt nézegettem pár nyomot a amik egy kisebb épülethez vezettek. Ahogy ott guggoltam valószínűleg feltűnt a másnak is, de csak Danyila jött oda megkérdezni mit csinálok a földet kotorászva.
- Hadnagy talált valamit ? Állt meg felém magasodva és eltakarva azt gyenge fény forrást is ami a felhők sűrűjén át próbálta bevilágítani a környéket. Felnéztem rá, majd lassan kiegyenesedve válaszoltam.
- Csak pár nyomot. Amik ahhoz a házhoz vezetnek. Nem vagyok nyomolvasó de arra rájöttem hogy ezek bakancsok okozták és aki hordja őket négykézláb haladt. Mi? vagy Ki lehetett az?
A válasz egy harmadik embertől jött, Hiéna lépett szerény köreinkbe, maga kis morcos mély hangján szólalt meg.
- A Mi? a legmegfelelőbb kérdés rá. A válasz pedig Ormányos. Egy korcs valaha emberi lény akinek megfőtt az agya de az... Nikolai hangja töri meg az érdekfeszítő ismertetőt. Mind oda kapjuk a fejünket. Azt látjuk hogy Nikolai vissza rántja a doktornőt.
- Mi az?! kérdez vissza ijedten, sértődött hangon.
- Majdnem megölte magát. Egy lépésre volt attól hogy darabokban vigyük vissza. Mutatott közben a levegőbe, hát komolyan mondom először nem láttam semmit, guvad a szemem aztán csak észre veszem ahogy derék magasságból indul egy hullám és még egy enyhén felkavarva a leveleket, füvet, és miegymást a talajon. Ez már érdekes, négykézláb rohangáló ember-állatok, a semmiből hullámzó és minden bizonnyal halálos anomáliák. A merengésből az indulás zaja riasztott fel. Most Nikolai vezette a csoportot, meg is látszott a sebességünkön. Szépen meg is érkeztünk az első koordinátához, egy oszlop. Hát mit ne mondjak a legjobb helyen volt egy rakat olyan szar kellős közepén.
Mindenki a doktornőre nézett, ő meg rémülten hátrált ki.
- Nos Doktornő? Vállalja? Kérdezett rá Nikolai.
A doktornő hebegve-habogva válaszolt.
- Mi? Azt akarja...hogy én...oda?
- Elvégre maga a specialista! Ezért jött velünk.
- Jó, jó! Igen, de erre nem vagyok felhatalmazva és különben is, maguk azért vannak itt hogy megvédjenek.
Tűzről pattant kis hölgyemény ez a mi doktornőnk, nem lehet sarokba szorítani szavakkal. Élesen vág vissza, és még mi érezzük rosszul magunkat a végén. De Nikolait se kell félteni.
- Igen ez így van épp az imént mentettem meg! De ha jól tudom maga az anomália szakértő, vagy nem?
- De-de csak hogy én az anomáliák mellet dolgozom azokat vizsgálva, nem pedig tapasztalva a sűrűjében.
- Marha jó! Akkor most hogy legyen? Nem tehetjük le itt azt a kütyüt?
- Sajnos nem. Nem kockáztathatjuk, hogy valami mutáns erre jöjjön és tönkretegye a berendezést. Ezért kell felkötnünk az oszlop tetejére.
- Na jó! Nikolai megunta a vitát mert a táskáját a földre dobva készült valami meggondolatlanra, elővett egy olyan gépezetet majd folytatta.
- Ha felmászom oda, tud irányítani engem, hogy aktiváljam a készüléket? kérdezett a doktornő felé.
- hát ööö...nem tudom. Talán?
Nikolai az idegesség látszatát keltve enyhén vörösödni kezdett a maszk alatt gondoltam én.
- Most tud, vagy sem ? kérdezte újra.
- Megpróbálom. Egy szavas válasz nem túl biztató de elég volta ahhoz hogy Nikolai neki lásson a feladat elvégzéshez.
Grisa még oda dobott egy darab össze csavart ruhát. Nikolai értette, én nem. Végül Danyila felvilágosított, hogy így keresi meg az utat az anomáliák között. Gyakorlati hasznát is láttam, mert működött, egy-két csavar bele hullott abba a hullámzó, kavargó valamibe majd egy villanás kíséretében fém forgáccsá morzsolódót. Remek, ha ezt művelte egy rozsdás csavarral akkor mit tud egy emberrel...nah mindegy. Nikolai sikeresen elérte az oszlopot szépen fel is mászik a háromnegyedéig, amikor rá kiált a doktornő.
- Vigyázzon hadnagy!
Nikolai felnézz, én is így teszek, akkor látom és akkor tudatosul bennem hogy az sűrű takony szerű valami megint csak egy anomália.
- És most? kérdezz lefelé Nikolai.
- Ha lassan közelít felé, akkor nem aktiválódik! magyarázza a doktornő.
- Jó jó! De mégis mi ez az izé?
- Tüzes Pihe! Egy mutáns növény fajta, ami a reakciói miatt inkább az anomáliák csoportjába lett átsorolva. Meg is kaptuk a kimerítő választ.
- Remek! Egyéb jó tanács?
- Igen! Ne piszkálja túlságosan!
- Aha! Majd észben tartom!
Pár perc bűvészkedés után sikerül felkötnie Nikolainak a szerkezetet.
- Rendben! Kész van! Hogyan tovább?
- Nyomja meg beállítás gombot! mondja a doktornő
- Megvan!
- Aztán állítsa be a terület szkennelést!
- Öhm.....Meeeegvan!
- Aktiválja az antennát!
- Mi? Hogy a gyászba? akadt ki Nikolai.
Végülis még egy sor kiabálás és tökölés árán sikerült beüzemelni az első jeladót. Nikolai szépen lassan elindult lefelé, aztán vissza az anomáliáson keresztül. Felkapta a táskáját, GPS-t a kézbe és mutatta a további utat.
A következő állomás a gyár épület pereménél volt., gyorsan meg voltunk vele, Reaper emberei hamar fel szerelték a megfelelő szerszámokkal. A doktornő szólt hogy itt fájni fog a fejünk, na jó mi baj lehet egy kis fejfájás még nem a világ vége. A fejfájással még nem is lett volna baj csak az a kis plusz duruzsolás ami ezzel járt. Az már idegesítő volt. Amint meg volt a műszer mentünk is tovább a következő helyszínre. Ez egy rozsdás roncs munkagép volt, egy kis fás, bokros területen. Az úton már elmajszolgattunk egy kis adrenalint is, mert ránk támadt pár kóbor tébolyult bezombult egyén, és az utunk elején emlegetett ormányos fenevad is. Többé kevésbé sikerrel vettük az akadályt. csak aztán egy óvatlan pillanatban Reapert leteperték nem messze tőlem. Egy olyan négykézláb ugráló bigyó próbálta felboncolni a közlegényt. De közbeléptem, szó szerint. A bakancsommal letessékeltem, és amíg a földön feküdt a hátán vergődve megsoroztam. A doktornő persze rögtön kapott az alkalmon és levágatta a lény lábát. Nikolai pedig a maszkját tépte le ami kicsit csöpögős volt vértől és egyéb kulimásztól ami a dög pofájából jött. Újabb furcsa szokások a zónából: csonkolás és trófeák begyűjtése.
- Tessék pajtás! Gratula! Az első kiontott belű mutánsod. Nyújtotta át, minden bizonnyal széles mosoly kíséretében. Hát elvettem, mert végülis majd jól mutat az irodámban. Egy különálló zsebbe gyömöszöltem bele. Addig a többiek elérték a munkagépet majd miután felsegítettük a doktornőt, beüzemelte.
A következő a gyárépület volt. Ahogy közeledtünk a fejfájás vissza tért az idegesítő zümmögéssel és sípolással. Voltak akik nem bírták valami jól, én katonásan tűrtem, Nikolai se mutatta semmi jelét
annak hogy most aztán vége mindennek, nem hiába lehúztunk pár évet együtt, volt már rosszabb is.
A doktornő átment önkiszolgálóba, és kikapott egy készüléket Nikolai táskájából és felkapaszkodott egy daru keretre. Amíg ő végezte a dolgát mi szét váltunk és felderítettük a környéket. Nikolai velem tartott, volt egy olyan érzésem hogy vigyázni akar rám, amit meg is értek, hiszen abban a hitben élt hogy halott vagyok. Le sétáltunk egy régi hangárhoz aminek nyitva volt az ajtaja. Bent, a sötétségen és néhány véres kacaton kívűl semmit nem találtunk.
- Öcsém! Rengeteg stalker megpróbálhatott eljönni ide és mind rosszul végezték. szólalt meg Nikolai miközben a szemetet vizsgálgatta
- Nah jah. mondtam,majd felé fordultam, kissé meglepődtem az ismerős pofa láttán de reflex szerűen emeltem a fegyverem és rákiáltottam.
- Vigyázz!
Elvetődött én meg szétlőttem a zombi fejét aki a sötétből tipegett elő.
- Apám! Ez közel volt! Már kismillióezereegyszerre mented meg az irhámat. hálálkodott Nikolai.
- Ugyan hagyjuk már. Te is megmentettél már jó párszor. feleltem tárazás közben. Később több ismeretlen, nyögdécselő és ziháló hangot is hallottunk mindenfelől. Azonnal egymás háta felé vetődtünk és egymásnak háttal nézelődtünk körbe, körbe. Nikolai egyből a rádiójához kapott.
- Osztag! Itt Nikolai! Ne szóródjatok szét! Azonnal haladjatok vissza felé a doktornő pozíciójához! Úgy érzem hamarosan komoly társaságot kapunk.
Aztán erre ismét fegyverropogásra leszünk figyelmesek.
- Nikolai! Itt Grisa! Itt vagyunk a főépület mellett, nem messze! Ezek meg csak jönnek és jönnek! El kell húznunk innen a büdös p*csába!
- Haladjatok vissza a doktornő pozíciója felé! Eltűnünk innen!
- Rendben! Nyomás! szólt még bele végül Grisa a rádióba majd mi is vissza indultunk.
- Itt valami nagyon nem stimmel! Mondtam
- Jaja! De én nem akarom megvárni, míg beindul a buli. Szóval tűzzünk!
- Szívemből beszélsz haver! Mondtam aztán futólépésbe vissza mentünk a doktornő felé.
Hamarosan már ott is voltunk. Futva érkeztünk meg a doktornőhöz, aki a futásra azonnal felkapta a fejét és felénk nézett.
- Mi volt ez a lövöldözés? Kezdte rögtön ezzel a kérdéssel.
- Kész van a letapogató? Kérdezte Nikolai a lényegre térve.
- Igen. Már csak vissza kell mennünk a bunkerbe és aktiválni őket. De árulja már el! Mi folyik itt?
- Nincs időnk csevegni! El kell húznunk innen, amilyen gyorsan csak lehet!
A többiek is előkerültek lövöldözve hátráltak, de meg érkeztek, egyben.
- Ti meg hol az anyátokban jártatok?! Kiabállt rájuk Nikolai.
- Járőröztünk a környéken, amikor hirtelen a semmiből felbukkant egy csomó olyan izé.
- Igen?! És nem azt mondtam hogy a környéken járőrözzetek?! Mit kerestetek arra?!
- Ne izélj már Nikolai! Reaper-t majdnem felfalta egy olyan csoszogó. Külön időbe tartott, amíg levakartuk róla.
- Jól van! Mindegy! Megvárjuk Grisáékat, aztán eltűnünk innen!
- Helyes! Mondta Jaszanov.
Grisáék irányába fel álltunk és próbáltunk fedező tüzet adni nekik. Csak hogy nyakig voltak a csoszogó bolondokban.
- Nesze neked! Ezt kapd be te sz@rházi! És Grisa eldobott egy gránátot.
A gránát a teherautó mögül elmászó zombi had közé zuhant és egy pár másodperc után hatalmasat robbanva széttépett egy halom zombit.
Látván hogy innen nem tehetünk túl sokat a nekünk háttal álló társainknak, viszont a doktornő csak pislog a daru tetején, rá kiabáltam.
- Ne csak álldogáljon ott! Lőjön! Aztán próbáltam a lehető legpontosabban célozni, ami nem volt könnyű ilyen fejfájás és búgás mellet. Fél szemmel azért figyeltem a nőt. Egy sorozat kis híján ledöntötte a lábáról...ájájáj, az kell még nekünk hogy lezuhanjon....gondoltam magamban.
Viszont leszedett egy nézelődőt Nikolai mellől. Akji meg is lepődött.
- Mi a franc?! Meg akar ölni?! Kérdeztem rémülten felé.
- Én csak lőttem ahogy a hadnagy is mondta. mentegetőzött a nő.
- Legközelebb akkor célozzon is!
Egyre jobban szorultunk vissza, a zombik meg csak jöttek.
- Honnan a retkes francból jönnek ezek ennyien? Kérdezte Reaper.
- Nem tudom, de jobb lesz eltűnni innen mihamarabb! Klarissa! Jöjjön le onnan! Kiabálta Nikolai.
Ő el is indult lefelé a keretről, amikor hirtelen mellette elszáguldott a levegőben egy ormányos és mellettünk ért földet.
Aztán csak több és több ormányos potyogott az égből.
- Mi a fene ez? Kérdezett Jaszanov.
- Ormányos eső! Kiáltott fel Reaper.
- Klarissa! GYERÜNK LE ONNAN! Ordibált Nikolai, de úgy ahogy csak a torkán kifért.
A doktornő jön lefelé, egy darabig egyedül aztán szerencsétlenségére telibe kapja egy ormányos és lebukfenceznek az utolsó méteren. Az dög hamar észbe kap és ráveti magát a nőre, De Nikolai is figyel, és szép sorozatokkal leteríti a fenevadat, de túlkésőn, a dög lecsapott.
- SEBESÜLT! Kiállt fel Nikolai. A doktornőn egy nagy nyílt seb tátongott és a ruhája is megsérült.
Rácsaptam Reaper vállára, aki vette a lapot és ment segíteni Nikolainak. Megragadták a nőt majd elkezdtünk vissza vonulni. Egy darabig jöttek utánunk de feladták. Mi behúzódtunk egy busz tövébe.
Ahol aztán elláttuk a doktornőt. Kapott atropint is amitől volt egy kisebb rohama, Nikolai magyarázott Reapernek aki értetlenkedett egy kicsit. De végül is stabilizáltuk a doktornőt, elszedtük a hordágyat is és irány vissza a bunker. Azt ajtóban még volt némi tökölés de végül bejutottunk és a doktornő is elkerült a gyengélkedőre. Mi szépen átöltöztünk és a fertőtlenítés végeztével mindenki vissza tért a maga kis dolgára. Én és Nikolai a gyengélkedő felé vettük az irányt.
Ott már épp végetek és pakolták el az eszközöket. az egyik tudós kiszúrt minket és ki jött közölni az eredményeket.
- Jelenleg stabilak az életjelei. Elláttuk a sebeit, de sajnos ő is elkapta a fertőzést. Szerencsére, hála a maga gyors reakciójának hadnagy, az atropinos kezelés bevált. Folyamatosan beadunk neki egy egy adagot, ami tökéletesen lelassítja a vírus terjedését. De ez kevés ahhoz hogy meggyógyuljon. Hacsak nem találjuk meg gyorsan a gyógymódot erre a vírusra, akkor bele is hallhat. Addig viszont folyamatosan tartanunk kell az atropin kezelést.
- Értem! Szólok az őrnagynak, hogy küldjenek egy nagyobb szállítmány atropint. És kérem tájékoztassanak, ha valami változás áll be az állapotában! mondta Nikolai.
A tudós csak bólintott egyet, majd elment.
Nikolai felém fordult majd így szólt.
- Gyorsan meg kell találnunk azt a sz@rt, vagy a lánynak vége.
- Tudom. Meg is lesz, csak bízz bennem! Ha megtaláljuk a forrást, meglesz az ellenszer is.
- Mihail! Ez most nem csupán a te nyomozásodról szól. Ez már életekről szól. Ismersz! Nem vagyok egy nagy filozófus és nem is vagyok egy jó szamaritánus, de ez már komoly ügy!
- Nyugalom Nikolai! Valahogy csak megoldjuk! Nem lesz gáz! De akkor neked is segítened kell! Mi legyen a következő lépés? Mit tegyünk?
- Hmm......Nem tudom.
- Gondolkozz Nikolai!
- Mi lenne ha............ Mi lenne ha először törődnénk azzal, hogy egyenlőre életben tartsuk őt?
- Rendben! De hogy akarod ezt megtenni?
- Először is én beszélek az őrnaggyal és ráveszem hogy küldjön még több ellátmányt ide.
- Értem! Aztán?
- Aztán visszamegyek a Kordonhoz és kifejtem a tervünket személyesen az őrnagynak is. Ráveszem hogy engedélyezze a küldetéshez szükséges dolgokat.
- Rendben! Mi mit csináljunk?
- Ti folytassátok a további teendőtöket! Védjétek a bunkert és adjatok meg a tudósoknak minden segítséget, amit lehet! És ha már itt vagyunk, akkor most már tényleg elárulhatnál egys mást erről a vírusról!
Erre össze gyűrődött a homlokom. De ő csak kezet rázott és ment a rádióhoz. Én mentem és kajáltam valamit mert farkas éhes voltam. Végeztem a rántott hússal és a krumplival, mentem volna lepihenni, amikor jött Nikolai hogy segítsek neki még egy kicsit. Össze szedtük még Reapert is aztán felmentünk a tetőre ahol egy helikopter landolt. A srácok elkezdték a rakományt lepakolni én és Nikolai segítettünk a pilótáknak leellenőrizni a gépet. Amíg ők ettek valamit. Hamar megvoltunk majd lementünk mi is és néhány papír, jelentés és egyéb dokumentumok össze szedése után felkerestük a pilótákat. Végeztek éppen az evéssel az utolsó falatoknál jártak, én úgy éreztem hogy részemről ennyi lenne és ha már így állunk mennék jelentést írni. Mondtam is Nikolainak aki még egy mondat erejéig feltartott.
- Mihail! Amíg távol vagyok átveszed helyem. Ismered a dörgést! Csak keményen! majd a vállamra csapot.
- Bízhatsz bennem haver.
Ezzel őtt hagytam őket és mentem a dolgomra. Hosszú nap volt ez a mai.
 
Még várok az őrnagy válaszára, hogy most intézett valamit, vagy már rég megfeledkezett az én ügyemről és megint a saját teendőibe merült el.
Itt ülve a barakkban, az élet 2x-szer olyan lassúnak tűnik. Amióta a helyőrségen sikerült stabilizálni a fertőzöttségi szintet, azóta már a fertőzöttek is stabilan vannak és a fertőzések száma is vissza zuhant. Szinte már egy ember sem fertőződik meg. A katonák ismét jobb kedvűek, viccelődnek, egy szóban: Elvannak.
Olyan mintha a fertőzés innen már el is tűnt volna és az emberek már kezdenek kigyógyulni a betegségből.
De sajna ez nem igaz. Az elkülönítő sátrakban halmozva vannak a fertőzésben szenvedő katonák és mind haldokolnak.
Viszont a helyőrségen viszonylag vissza állt a béke és rend, ami annak köszönhető, hogy egyre kevesebb ember fertőződik meg.
Na de mindegy. Vissza térve a lényegre.
Várok az őrnagyra, hogy mikor kapom meg mindazt, ami szükséges az offenzívámhoz, de egyenlőre nem kaptam választ. Csupán egy helyet a barakkban, meg egy régi TV-t, amiben épp pocsék műsor megy.
Én itt lógatom a lábam, míg Mihailék a bunkerben vannak és ki tudja mit csinálnak.
Kezdek bezsongani. Úgy érzem mozognom kell, ezért ki is megyek a helikopter pilótához beszélni vele.
- Üdv!
- Jó reggelt hadnagy! Mi járatban újfent?
- Semmi. Csupán kezdek becsavarodni a várakozástól.
- Ugyanis?
- Ugyanis várok az őrnagy engedélyére, de kezdem úgy érezni, hogy megfeledkezett rólam.
- Ugyan! Majd csak válaszolni fog. De addig várni kell. Tudja hogy van ez! Türelem rózsát terem.
- Igen! Ezt már hallottam. De ezúttal kevés az időnk a várakozásra.
- Akkor? Mit akar tenni?
- Hát nem tudom. Úgy döntöttem várok még. De kell egy kis mozgás.
- Mire gondol konkrétan? Kérdez a pilóta felém, mosolyogva.
- hát...Hogy mire?....Szerintem nem ártana felfrissítenem a pilóta tudományomat.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmire akar kilyukadni hadnagy! Csapott jókedvűen a vállamra.
- Tudja mit? Repüljünk egy szép kört a határ felett, ezen a szép reggelen!
- Szép? Inkább hideg reggelen.
- Ne legyen ennyire pesszimista. Inkább jöjjön! Azzal a gép felé invitált.
- Na! Most maga vezet! Persze ha tud.
- Öhm....Tudni tudok, csak már megkopott a tudásom.
- Nem kell beijedni. Csak idézze fel magában mit tanult és majd ráérez az ízére!
- Hát jó! Azzal felcsatoltam a sisakot és ezúttal a pilóta helyére ülök.
- Remélem nem jelent ez gondot!
- Ugyan! Nem tesz semmi rosszat! Ez a gép a kormányé. Nem az enyém.
- Akkor már értem! Azzal elindítom a gépet és lassan felszállunk. Majd elindulunk a Kordon körül, egy kis sétarepülésre.
 
Reaper és csapata neki állt ünnepelni, Nikolai emberei nyugodtabbak voltak és elfoglalták magukat. Ezért megkértem őket hogy váltsák fel Kányát és Bodomot az irányítóban. Én vissza vonultam a szobámba és megírtam a jelentésem, aztán amikor kész volt ledőltem pihenni de valahogy nem bírtam aludni. Elkezdtem a PDA-mat nézegetni. Még a moszkvai bázison feltöltötték rengeteg infóval, de a lényeget Nikolaitól kaptam, az ő térképein volt sok más jelölés is, gondolom saját magának jelölte be. Nézegettem, aztán egy néven fen akadt a szemem. Leshy...hoppá, azt hiszem itt az ideje elkapni az férget is. Most már azt is tudjuk hol bujkál. De lássuk csak a a térképet a szomszédos területen van megjelölve enyhe zsoldos aktivitás. Vad Vidék, még cowboyokkal is találkozhatok ha szerencsém van. Fogtam is a fegyverem és asztalhoz ültem, kipucoltam, betáraztam. A mellényem is ellenőriztem, majd a táskámból ki vettem a szükséges dolgokat és a mellényemre zsebeibe raktam, nem akartam semmi extrát magammal cipelni. Erről jut eszembe jobb lenne egyedül menni. Reaperék úgy is el vannak foglalva az ünnepléssel, viszont Grisa és Vologya biztos kiszúrna. Megyek és beszélek velük. Felcsatoltam a sisakomat az övemre a fegyverem meg a vállamra akasztottam.
Beléptem az irányítóba, Vologya iszogatott kényelmesen hátra dőlve, Grisa meg olvasott valamit. Amikor beléptem mindketten felnéztek.
- Segíthetünk valamiben uram? kérdezett Grisa.
- Igen, hogy áll a bunker környéke? kérdeztem vissza.
- Tiszta! De miért fontos ez? felelt Vologya és jól láthatóan végig mért.
- Készül valahova uram? kíváncsiskodott Grisa is.
- Igen! Egy kis felderítést végzek a Vad Vidéken.
- Kik mennek magával, ha szabad kérdeznem? szólalt meg Grisa gyanakvó hangon.
- Egyedül megyek!
- Szó sem lehet róla egyedül senki sem mászkálhat, ez a parancs! horkant fel Vologya. erre már én is fel emeltem a hangomat.
- Már pedig most én vagyok a parancsnok szóval szeretném a diszkréten kezelnék a távozásomat!
- De uram éjszakára akkor sem mehet ki.
- Már pedig ki fogok! Maguk pedig szépen itt maradnak és figyelnek. Megértettek?
- De...
- Megértették! csaptam az asztalra, a hatás kedvéért.
- Igen..uram! felelte Vologya.
Grisára néztem akinek szinte lángolt a feje, és a szeméből is csak azt olvastam ki hogy ha tehetné mentem szét tépne. Majd sziszegve mondta ki ő is.
- Tökéletesen uram!
- Helyes! Akkor vissza a munkához. Hajnalban jövök.
Ezzel sarkon fordultam és kimentem az irányítóból. Az ajtó előtt felcsatoltam a sisakom, körbe néztem majd elindultam a kijárathoz. Kint már kezdett sötétedni, de ez zavart a legkevésbé, egyenesen indultam Vad Vidék felé. Hatalmas csend ült a tájra, a szél se fújt. Mintha megállt volna az idő. Néhány anomáliát ki kellet kerülnöm de tudtam hogy mire kell figyelnem és nem is siettem, nem akartam véletlenül bele futni egybe se. Egy jó húsz perc gyaloglás után rátaláltam az útra. és innentől már csak azt követtem amíg meg nem érkeztem az átjáróig. Messziről hallottam hogy aktívak a benne lévő anomáliák, biztos bele sétált valami. Szóval jó lesz vigyázni.Az út már egy ideje egy kisebb völgyben van,ezért fel is kapaszkodtam a jobb oldalára. Így messzire befogok látni a kanyar után, remélem egészen az átjáróig. Már egy jó ideje teljes a sötétség. Ezért elégé feltűnő volt a két fehéren izzó szempára földön. Azonnal leguggoltam és célra tartottam a fegyvert de az meg se moccant. Egy percig semmi se történt, ettől felbátorodva elkezdtem közeledni felé. Már beértem a kanyarba és úgy 40 méterre voltam a szempártól, ami szerintem egy döglött állaté. Most már elláttam az átjáróig is amit bevilágított valami lángcsóva. Csak egy pillantást vetettem rá, de bokor zörgésre lettem figyelmes és amikor vissza néztem a két szempár már nem volt sehol.
- Nah bassza meg. motyogtam magam elé. Most már tudjuk hogy nem döglött állatról van szó. Lassan elkezdtem pásztázni a környéket hátha meglátom valahol, de semmi. Nagyon remélem hogy tovább állt, és ő nem vett észre engem. Akár hogy is van tovább kell menni. Most már sokkal óvatosabban mentem. Teljesen szembe értem az átjáróval ami még mindig lángolt. Leereszkedtem az útra, amint leértem valaki kegyetlenül elkezdett lőni. Hasra vágódtam, aztán rájöttem hogy nem én vagyok a cél az átjárónál lőttek aztán hirtelen leterítették a fegyverest egy árnyékra hasonlította a legjobban a lövöldözés csak másodpercekkel később fejeződött be. Felguggoltam, akkor láttam meg hogy egy négylábú marcangolja az szerencsétlent. Csak egy nyamvadt kutya, felálltam és elkezdtem oda kocogni. Amikor már elég közel értem, célra tartottam de mielőtt meghúzhattam volna a ravaszt a dög észre vett, azonnal nekem rontott és veszettül morgott közben. Egy-két lépést hátráltam elkezdtem sorozni, de ez a mocsok felugrott egyenesen a torkom felé repült, láttam ahogy a golyók végig alatta suhannak el és csapodnak a földbe. El sem találtam, mielőtt elért volna a puskatussal vágtam pofán közben kitértem balra, így elsuhant mellettem és a földre zuhant. Megint rálőttem de most el is találtam egyszer, de utána rögtön elszökkent, és újra támadásba lendült, a forgatókönyv ugyan úgy nézett ki, cikázik és kerülgeti a golyókat. De már tudtam mire kell számítanom ezért most nem hátráltam ha nem egyenesen felé indultam felugrottam még előtte, ő is így tett, de az én bakancsom kicsit jobbnak bizonyult állkapcson rúgtam. De a súlyánál fogva jött tovább csak nem tátott szájjal, még a levegőben össze ütköztünk és egyszerre értünk a földre.A fegyverem pár méterre tőlem, az a hülye kuvasz meg rajtam. A rúgástól egy pillanatra kihagyott, ezt kihasználva döftem bele a késem az oldalába és így tepertem le. Én kerekedtem felülre, újra szúrtam csak most a torkába, egy erőteljes rántás és a kilehelte a lehelte a lelkét. Megropogtattam a nyakam, közben a kést bele töröltem a bundájába aztán vissza a helyére. Felkaptam a fegyverem is, gondoltam meg kéne nézni azt a marhát akit leterített. Oda érve látom hogy még mindig él, de ez is egy olyan tébolyult isten barma, egy golyó a fejbe és elhallgatott. Át kutattam, egy PDA, lőszer, kötszer és a tárcája került elő és egy zsák csavar, a PDA-t eltettem a többit csak a hulla mellé. Elindultam az átjáró felé ahol piszkosul meleg volt. Az egész aluljáróban remegett a levegő, biztos szarásig van ilyen tüzes vacakkal. Jött is az isteni szikra vissza a csavarokért. Ott álltam csavarral a kezemben és azon gondolkoztam, hogy ezt megtudnám szokni, mármint ezt az életet. Nah de mindegy feladat van. Haladnom kéne, elkezdtem magam elé dobálni a csavart itt-ott fellobbant egy lángcsóva akkor azt kikerülve haladtam tovább. Nagyjából cikk-cakkban át is értem. Oda át tiszta volt az út és balra kanyarodott egy építkezés felé a daruból ítélve, itt már az épületek között kicsit otthonosabban mozogtam a faltövében, fedezékből fedezékbe.
Kinéztem egy épületet, ahonnan egész jó rálátás nyílhat a környékre, egy félkész épület a tartó oszlopok és a szintek vannak csak meg. Meg itt-ott egy barikád szerűség. A környéken semmi mozgás. A daru alatt mentem közelebb amikor lépteket hallottam az épület alól behúzódtam a sarokba, és megvártam amíg kisétál az a valaki, szépen kis is sétált elém. Tökéletes csendben letettem a fegyverem. Ezen már valami kék egyenruha volt, fekete mellény szóval egész jól felszerelt. Mögé osontam és egy pillantást vetem arra amerről jött, tiszta. Elkaptam és befogtam a száját, vissza húztam a sarokba majd a fülébe súgva kérdeztem meg.
- Többen is vagytok?
Ő csak bólogatott, én meg az őszinteségét díjazva a falhoz vertem a fejét, el is ájult. De nem engedtem össze esni, behúztam a daru alá, a fegyvereit meg egy résbe tettem. Felvettem a sajátom, és gyors tempóban kezdtem átnézni az épületet. Első emelt üres második szintén, a tetőn már voltak ketten. Nem vettek észre. Az egyik az emelet szélén állt. Alá mentem és mivel nem volt még felhúzva a fal egy kis gyakorlattal feltudok ugrani és lerántani. Csináltam már ilyet most is menni fog. Azt kéne még kitalálni hogy utána hogyan tovább, meg is van, a lépcső aljánál belóg annyira a tartó oszlop hogy mögé bújva meglepetésből elkaphassam a zsoldost, remélem megpróbál majd lejönni. Akkor lássuk a medvét. Ki mentem az emelet szélére felnéztem és láttam az ott szobrozó zsoldos fegyverét. Hát jól fel kell majd húznom magam hogy letudjam rántani. Nagy levegő elrugaszkodtam és elkaptam a következő szint szélét. Elkezdtem felhúzni magam a zsoldos is észre vette hogy valaki ügyeskedik alatta, de arra már nem gondolt hogy hátráljon sőt még előre is hajolt a drága, így a sötétségből csak egy kezet látott ami elkapja és lerántja mélybe, kiabálva zuhant két emeletnyit majd csattant a daru tartó szerkezetén. Én vissza engedtem magam és belendültem az én szintemre. Oda szaladtam az oszlop mögé mert a másik már jött is kiabálva. Először még lenézett a társa után, aztán a lépcső felé. vette az irányt, ahogy robogott lefele a lépcsőn gyerekjáték volt kitalálni mikor kell ütni. Tökéletes volt az időzítés pont akkor ért oda amikor ütöttem, állba vágtam és a lendülettől hátra is vágódott. Kirúgtam a kezéből a fegyvert. A mellé tapostam és rá szegeztem a fegyvert.
- Meg nem mozdulj, mert meghalsz!
- Ki az ördög vagy?
- Én kérdezek, te válaszolsz. Fogtad.
- Hahaha, milyen kis bokor ugró vagy te, tudod te kikkel szórakozol?
Mosolyogni kezdtem a sisakomban.
- Látom jóban leszünk mi még.
Levettem róla lábam.
- Kezeket a magasba és állj fel.
- Mii van?
-Csináld!
Engedelmeskedett valamilyen szinten, de inkább támadni akart,csakhogy én gyorsabb voltam, és levertem neki egyet a puskatussal. Vissza esett a lépcsőre. Ledobtam a fegyvert, és elkaptam az emberem. Felemeltem és neki rántottam az egyik oszlopnak a saját súlyánál fogva ment neki szóval nem ütötte ki. Mielőtt magához tért volna kicsavartam a kezét majd neki toltam az oszlopnak.
- Hol rejtőzik a patkány főnököd?
- Kicsoda? Kiről be...
Herén térdeltem, erre ő elé fájdalmasan felkiáltott.
- Hol van Leshy?
Köhögve próbált válaszolni, de most a másik kezemmel kaptam el a heréit.
- Jól gondold meg mit válaszolsz...közben szorítottam egyre jobban a heréit...mert a heréid úgy törnek össze a markomban mint az egyszerű tojások.
- Nem szedsz ki belőlem semmit, te köcsög....
Egy ilyen szorongatás után még azt is megmondta volna hogy milyen színű bugyit hord az anyja.
- Te mondtad...
- Jah és remélem nem haragszol meg de a rádió bekapcsolva maradt.
Amint ezt elmondta már toltam is a halántékához a pisztolyom.
- Hát ha így állunk, pedig én szívesen elcsevegtem volna még veled.
Fenn akadt a szeme nem ezt várta szerintem.
- Várj, várj!
Elsütöttem a pisztolyt, de végül csak a vállá lőttem.
- Arrrrgh, te szemét állat.
- Mondani akarsz valamit? A következő biztos nem megy mellé!
- Jólvan-jólvan utána elengedsz?
- Ha használható az info.
- Egy nagyobb akcióra készülünk Kordonban, pár info még van a PDAmban is. De most engedj el.
- Jólvan!
Elengedtem és hátráltam néhány lépést, ő megfordult, ekkor lőttem torkon, neki dőlt az oszlopnak majd lecsúszott. Engem nézett végig miközben hörgött, és szörcsögött.
- Bocs, hazudtam. remélem nincs harag.
Oda guggoltam és elvettem a PDA-ját. Jött is rá egy üzenet: Tartsatok ki, 5 perc és ott vagyunk, ez volt 6 perce. Azonnal felkaptam a fegyverem, majd felrohantam. Az emelet közepén volt egy válasz fal. Ahhoz közel húzódva lestem le. Nézelődtem de semmit se láttam. Az utolsó két lövést biztos hallották. El is bújtak. Eldördült néhány lövés vissza kaptam a fejem mert kis híján le is vitte. Fel se eszméltem egy gyenge pukkanás után csak egy rövid süvítő hang, azonnal elugrottam a faltól, mert az már nem volt ott sokáig egy gránát csapódott bele és szét tépte. Még így is fáj az érkezés. egy-két törmelék eltalált. de de az adrenalin úgy felszökött bennem hogy nem éreztem belőle semmit. Feltápászkodtam elindultam a lépcsőhöz, lenéztem lent már láttam is hogy kettő vagy három zsoldos fel felé jön, az egyik fel is nézett. Szóval a lépcső nem járja, szembe velem volt egy beton tartó gerenda két oszlop között, arra felé még nincs kész a padló csak az épület váza. Attól nem messze a földszinten pedig egy konténer. Neki futottam elrugaszkodtam, én még attól féltem hogy nem érem el, de majdnem hogy túl is repültem rajta, amint stabilan álltam fordultam balra és szaladtam a konténer felé, közben a zsoldosok is felértek. Az utolsó pillanatban ugrottam el. De a mocskok levegőben eltaláltak, hátba, ezért aztán szépen hasra estem, páncél ugyan felfogta lövést, de a konténeren nem sokat tompított. Fel állni nem is próbáltam csak legurultam a konténerről, hallottam is ahogy csattog a golyó a fémen. Megint zuhanok,Most egy kisebb földkupacra érkeztem ami mellet egy kopja fa és egy gödör.
- Valaki gondolt rám? motyogtam.
A puskám fent maradt, de a pisztolyom még meg van.
Most már feltápászkodtam és elkezdtem a közeli épület felé szaladni, majdnem hasra estem a saját lábamban, kicsit kezdtem megviselt lenni. fél emeltnyi ugrás után, és még meg is lőttek. Ez nem az én napom.
Egy beton cső mellet megálltam és vissza dobtam az egyik gránátot a két érkező zsoldosnak. Fedezékbe ugrottak, de az egyiket így is elkapta. Az kiabálva repült odébb. A másik már tűz alá is vett. Én sem voltam rest viszonozni. De megint jött kettő az épület alól és egy a tetőről kezdet rám lőni. Pár lépésre volt tőlem egy kisebb épület bejárata nyitott ajtókkal, de még nem volt rá okom hogy befussak, amint ez végig ment az agyamon mellém gurult egy gránát. Nah bazd meg!!!
Már nem is volt fontos az ajtó, az ablakon vetődtem be, a földet érésem után egy fél pillanattal robbant a gránát. Vissza húzódtam, az ablak aljához , és ki-ki lövöldöztem. Eldobtam az utolsó gránátom is, de nem okoztam vele semmi sérülést.
Bent enyhe radioaktivitást jelzet az egyik műszer, ami csoda hogy még működik. Egyre több golyó csapódott be a hangárban lévő tartályokba, ami nem tetszett mert valami szivárgott belőle. Még pár perc lövöldözés után már emelkedni kezdett a sugárzás. Remek, a lőszerem is fogyóban, két tár és ami a pisztolyban, más kijáratot nem láttam így elkezdtem aggódni. De ekkor beszállt pár ismerős puska is a buliba, Kinéztem az ablakomon, hát mit látok (Domotor ha úgy tetszik a csatát írd meg máshogy, késő van már nem fogott az agyam) a tetőről ezerrel lőnek ketten a zsoldosokra, jobb oldalról még ketten jönnek és a menekülő zsoldosok egyenes beléjük futnak, vagyis a halálba. Ez egy gyors rajta ütés volt. Pontos és halálos, csak nem Nikolai tért vissza.
A rádió recsegni kezdett, majd Reapert hallottam.
- Hadnagy, itt Reaper, jól van?
- Reaper az istenit parancs meg tagadásért kinyírom!
- őőő köszönöm uram.
Kimásztam a fedezékemből, addigra ők is össze gyűltek. Lássuk csak kik jöttek.
Reaper, Bodom, Hiéna és Kánya. Meg álltam előttük.
- Majd később számolok magukkal, fontos üzenetem van Kordonnak. A zsoldosok készülnek valamire. Azonnal vissza kell mennünk. Közben felmásztam a konténerre a puskámért, ott is volt,és még egyben volt, bár szerintem nem tudnék vele lőni, meg kell majd nézni a laborban. Reaperék csak néztek.
- Emberek szellemet látnak, vagy mi a tosz, haladjunk vissza felé!
Szerintem egy "köszönöm" hiányzott a kis olajbogyóknak.
Már hajnal 1 is elmúlt mire vissza értünk Yantarba, de én azonnal üzentem Kordonba, hogy számítsanak zsoldosokra. Miután ezzel is végeztem, lefürödtem és mentem volna enni, de Reaper, Grisa és Vologya megállított.
Reaper kezdte....
 
Megyünk lopni, megyünk lopni...
Jó tudni, hogy lesz mit ennem ezeken a dongókon kívül, mert ezektől csak pillanatnyilag lakik jól az ember, és talán nem is fizikai értelemben, megaztán inni is kéne már.Hideg is van már, és bakancsból is kéne már egy új.Monta nekem az újdonsült barátom, akit mostantól Szergej(Ha nem zavar Morzsi) , hogy a hídnál a katonák ma kicsit lazábbak lesznek, mert érkezik hozzájuk egy kis vodka.Odamegyünk, Szergejjel figyeljük őket a sötétből, páran állnak csak őrt, a többi alszik, vagy a tűz mellett iszogat.Szergej megsúgja, hogy láthatatlanok vagyunk, be is megyünk szépen halkan, ott is van a láda középen jó kis vintarokkal, meg egy rakat lőszerrel hozzá, lentebb vannak kalasnyikovok is, hozzájuk mégtöbb lőszer, egy másik ládában meg kaja, meg víz, meg egyéb innivaló :) . Kell nekem több? Egy vintart, meg hozzá lőszert pokróckba csavarok, amikor senki nem néz oda, és átdobom a fejük fölött.Meghallják a puffanást, na ezt már bas.hatom, felkapok egy ak-t, hozzá lőszert, pár üveg vodkát a zsákomba dobok, meg konzervet és szűrőt a gázmaszkhoz, és rohanok is.Eddigre már valamiért látható vagyok, és rohannak utánam, meg lődöznek is, nagyszerű.Szergej, te is jókor váltogatod azt, hogy mikorm vagyok látható és mikor nem.Már csak egy pali üldöz, a többiek lemaradtak őrizni a cuccokat, meg az egyik sebesülttel, akit futás közben meglőttem.kifogyott a tár, de így rohanva nem igazán tudom újratölteni.Bevetődök egy sűrűbb bokoregyüttesbe, erre egy vadkan ugrik rá a katonára, a nyakánál szúrja át a védőruháját az agyara, a disznó kínlódik, mert bele van akadva az agyara a paliba, gyorsan újratárazok, kilyuggatom a vadkant vagy fél tárral.Hűzni kéne a csíkot, de a katonának zsír új cipője van, az enyém meg már lemállik a lábamról.Neki már úgyse kell...
Jó kis bakancs, jó meleg, megyek még benne vagy fél kilométert, és egy viszonylag egyben lévő kihalt tanyaszerűségbe veszem be magamat.Szinte még minden bútor ép.Miután tüzet rakok a székekből és az asztallal, meg a szekrényekkel eltorlaszolom a kijáratokat, a tükörben megjelenik szergej is.Kibontom az egyik vodkát és átnyújtom neki.Furcsa érzés átnyúlni az ő térfelére, olyan, mintha hideg olajba tenné az ember a kezét...
 
Kiscsillag: A hídnál már nincsenek katonák. A vírus jelenléte miatt, a hadsereg minden katonát vissza vont a határhelyőrségre. A hídnál jelenleg Scarecrow és zsoldosai, + pár stalker tartózkodik.

+ Vintorez puskánk még nincsen. A hadsereg elit egységeinek is még csak AS Val automata karabélyaik vannak. Azt meg nem hagyom ellopni!
 
Nagyon forró volt a lábunk alatt a talaj. Emberem fiatalsága-vagy mondjuk inkább türelmetlensége-miatt majdnem nagy bajba került.
Túl hosszan és túl sokat koncentráltam arra,hogy sugalmazzam neki,mit tegyen,és mit nem,de nem figyeltem eléggé a viszontválaszaira. Megint önelégült voltam,aminek majdnem ő ittam meg a levét.
Hamarabb kellet volna neki elmondani,hogy amikor a dolgokat úgymond elkommunizálja,akkor láthatóvá válik,de ha ekkor megzavarodva vagy megriadva menekülni kezd,nehezen tudom követni,mivel tudatát nem vagyok képes az enyémmel egyesíteni,s így kiesik az általam generált ,állandóan azonos fázisú oszcillációból.
A tárgyak,amiket magához vesz,amennyiben a testével érintkeznek,számomra egyszerűen láthatatlanná tehetők,de,ha csak dobálja őket akkor.....
Fontos lenne,ha megérteni,hogy lopni csak pontosan és szépen,óvatos mozdulatokkal lehet,ami a külső szemlélőben az adott tárgy,ruhadarab,fegyver úgymond a "semmibe" történő felszívódását eredményezi,és mint ilyen vagy hitetlenkedő szemdörzsölést,vagy azonnali és végzetes ijedtséget és nadrágba csinálást eredményez.
A Zóna ugyan különös jelenségeket tartogat az itt levőknek,de azt azért még itt,ezen a helyen sem fogja elhinni senki,hogy a dolgok csak úgy a semmibe tűnnek el, bármiféle előzetes energiamanifesztáció,vagy nagyméretű gépezetek hiányában.
Hasonló dolgokról vannak látomásaim,amiket a törpök regéltek-bár ők meg köztudottan hazug természetűek-egész pontosan arról,hogy a Szentélyt övező területen vannak ilyenféle gyorsan dolgozó kapuk,amikbe belépve rögtön egy távolabbi pontot lehet elérni,sőt,ezeken felül -szintén szerintük legalábbis-vannak nagyméretű, alig pislákoló gömbök is messzebb a Vörös-erdőben,amikbe belépve a Zóna bizonytalan pontjaira lehet utazni egy szempillantás alatt,de azoknak nem a láthatatlanná tétel és az álcázás a feladatuk,és a legtöbb lény valamiért kerüli őket.
(Én személy szerint nem hiszek az ilyen nagyképű mendemondákban,egyébként is,ÁLCA vagyok,számomra ezek a dolgok csak amúgy-ha léteznének is-kizárólag kezdetleges gyermekjátékok lennének...)
Tehát követem őt,ahogyan így,eszét vesztve menekül,de bizony az egyik harcos jócskán beéri,s ezért kénytelen vagyok időlegesen alakot váltva egy vadkan formájában megakasztani az üldöztetését,amit emberem azzal hálál meg,hogy látható testembe majdnem egy egész tárral beleereszt,nem tudván,hogy az nekem nem számít,pusztán magának árthat vele,mivel a hagos lövöldözés és vadonatúj fegyver torkolattüze kiválóan megadja jelenlegi pozícióját.
Ej,ej,de sokat kell még tanulnia az együttműködésről.
Mindegy,megvárom míg lefejti a katona lábáról a szinte pár órás ,kiváló minőségű lábbelijét,átdúrja zsebeit és felszerelésének egyéb darabjait,hasznavehető dolgok után kutatva,és hogy a hatás frenetikus legyen,szimulálom a vadkan halálhörgését. Kiváló zenei aláfestés a jelenethez.
Ezt követően megint ráállok az ő pszichéjének alaprezgéseire és-nem szívesen ugyan-de részben átveszem az irányítását,és egy közelben levő romos épület felé terelem,amely körül egy halom égető-anomália várakozik,és emiatt megfelelő távolságban tart minden kreatúrát,kivétel talán a kincsvadászokat,akik viszont mostanában a terjedő betegség miatt nem nagyon kóborolnak errefelé sem.
A meglepően intenzív tűzforrások által gerjesztetett rendkívüli hő messzire elűzi a kórokozókat,úgyhogy úgy döntök,megpróbálok valamiféle,nagyjából emberre emlékeztető formában előbukkanni,mivel nem kell őt burokként védenem a fertőzéstől,és talán a látható kapcsolatfelvétel őt is jobban meggyőzi bizonyos megfelelő viselkedésformák elsajátításáról.
(Ami a betegség okozóit illeti,meg vagyok győződve,hogy ezek nem közönséges vírusok,attól lényegesen többek,feltehetőleg emberkéz által kreált ,rendkívül kicsiny és sajátos intelligenciával rendelkező specifikumok,amik egyfajta közös tudattal rendelkeznek és célszerűen "cselekszenek")
A saját materializálódásomat persze nincs szándékomban-szerintem roppant tréfás módon-hagyományos úton kivitelezni,hanem a hatás fokozásának okán, amint belenéz a falon lévő tükörbe,nem saját nyúzott és borostás arcát ,hanem az én egészségtől kicsattanó,mikulásszerű pofámat látja amint szélesen és megnyerően vigyorgok.
Reménykedtem,hogy nem ijed meg,ezért kinyúlok a tükör síkjából és kezet rázok vele....Próbálkozásomat azonnali siker koronázza,úgy látszik,emberem kissé sem ijedős természetű,legfeljebb heves.
Válaszként ő-szerintem elfogadván a jelen figurámat-máris vodkával kínál,amit az ellátmányból zsákmányolt. Roppant megtisztelő gesztus,és jót húzok a flaskából,majd némi lötyögtetés és szájüregi zubogtatás után visszaadom,pár fokkal lehűtve az üveget,hogy élvezhetőbb legyen a benne rejlő közepes finomságúra desztillált nedű.
Azonnal beszédbe elegyedünk,ezúttal szavakat és nem gondolati rezgéseket használva,s elmagyarázom neki nagyjából,mi is a célom,miért éppen ő az,akit kiválasztottam és miért nem a korábban foglyul ejtett vérszívó,akinek a történetén jókat derül,különösképpen,amikor a nercbundás részhez,meg a helyi drakula-klub egyik jeles tagjának hátba rúgásához érek. Felfedem előtte a metamorfizáció lényegét,és azt,miképpen lehetünk egyidejűleg láthatatlanok,és mik is azok a nagyméretű,rovarszerű dolgok abban az állapotban.
Úgy tűnik,utunk közös,ő is a Zóna közepe felé igyekszik,akárcsak én,bár egész más okok miatt .
 
Nem sikerült ellopnom a spéci fegyvert, csak megpróbálta a karakterem.Ha a hídnál nincsenek, akkor hol vannak katonák?Mond, aztán átjavítom a szöveget.
 
Indulok vissza a bázisra, úgy tűnik most a határ egy jó pár napig nyugodt lesz. Próbáltam beleolvasni a katonák PDA-iba, de erre csak akkor lesz lehetőség ha Skin feltörte őket...Még várjuk az infókat Jokertől is, hátha sikerül valamit összeszednie... nagyon remélem hogy talál valamit... Egyenlőre túl keveset tudunk, így nem gondolkodok hogyan tovább, inkább jelentek a nagyfőnöknek, aztán majd lesz valami.... időközben visszaértem, Skinhez berakom a PDA-kat, és megyek fel..
kopognék az ajtófélfán, de szól Lukash hogy jöjjek, és már kezdi is:
-Hallgatom!
-Nos, parancs szerint elindultunk bár fele, jó darabig semmilyen ellenállást nem tapasztaltunk. Bártól 1 kilométerre elkaptunk két őrt, náluk semmit sem találtunk, alakzatban haladtunk tovább, keresve a fedezéket. Az őrzött határtól 3-400 méterre elkezdtek lőni minket, de mentünk tovább, még tudtunk haladni. 100 métert jutottunk még előre, utána ránk küldték az erősítést, így kénytelenek voltunk visszavonulni, füstgránátokkal biztosítottuk magunkat, így jöttük a határig. A füstből kiérkezőket tűz alá vettük, 5 embert kaptunk el, a többi visszavonult. Az összes katona volt, egyetlen szolgálatost sem láttunk az akció alatt. A katonák PDA-i Skinnél vannak, mihelyst feltörte őket, felküldi az adatokat.
-Ennyi?
-Igen, ennyi.
-Akkor leléphet, 3-4 nap múlva értesítem, addig szemrevételezze a felszereléseket, beszéljen a frakciótagokkal, ne csináljanak őrültséget, és figyeljenek minden gyanúsra!
-Értettem! Viszlát!
Kisétálok, első utam Skinhez vezet...
-Na mivan öreg harcos, boldogulsz a PDA-kkal?
-Óó az nem az én dolgom, nekem csak gépre kellett rakni, majd az feltöri... Éés mi a helyzet?
-Eddig nem sok, a főnök várja az adatokat, azt mondta majd 3-4 nap múlva értesít..
-Mi volt bárban?
-Bárban? Csak katonák.. egyetlen szolgálatos mocskot sem láttunk...
-Azt hogy csináltátok?
-Nemtudom, valószínűleg a katonaság vigyázza most bar kapuit, de a PDA-kból szerintem megkapunk némi infót...
-Nos.. ok.. ha találtam valamit ami számít neked is elküldöm...
-Szerintem én most megyek, átnézek a 2-esre, hátha van valami érdekes.
-Csak nyugodtan, nekem is van dolgom bőven.. na szeva!
-Szeva!
kisétálok a bázisra, kellene keríteni valami járgányt.... lemegyek a garázsokhoz, a szerelőkhöz vagy mikhez, bemegyek a garázsba ahol tanyáznak.. ezek a barmok konzervdobozokra lövöldöznek, de csúzlival bakker…
-Hejj! Hogy megy a lövészet?
-Jóestét parancsnok úr! Háth láthatja, (közben felmutat egy táblát) Szergej vezet 6 ponttal!
-Inkább adjanak valami működőképes járművet!
-Milyen messzire akar menni?
-Át a 2-es bázisra.
-Akkor vigye el azt a nivát ami ott áll az utolsó bakon… odáig kibírja, talán még vissza is… de ha lerobban csak szóljon..
-Nah kösz… további jó „lövöldözést”.. beszállok a kocsiba, becsapom az ajtót, *hangos csattanásal kiesik a hátsó szélvédő*
-Hé! Óvatosabban! Vagy egy napig bűvészkedtünk mire ez a csoda működőképes lett, ne bontsa már le rögtön!
Inkább nem is szólok vissza ezeknek a bolondoknak, indítok, majd lassan kigurulok a műhelyből, egyenesen ki a bázisról. Mikor kiértem rákapcsolok, hátha nem esik szét alattam ez a műremek…. Közelítek az egykori őrposzthoz, eddig nem láttam itt stalkert, de most többen is vannak… Lassítok, majd megállok az eggyik őr mellett.
-Szevasztok! Mióta tanyáztok itt?
-Hy…nem tudom pontosan, olyan 3-4 napja.. miért?
-Terjeng valami vírus errefelé, szerintem vigyázzatok.. Mind jól vagytok?
-Jah, úgyterveztük ellazulunk még pár napot, aztán elindulunk a mocsár fele…
-Nah akkor további szép napot, szevasztok..Gázt adok, és elrobogok a bázis felé... lassan tél van, a fákon levél már rég nincs, de nem problem, a kis leágazás ami a bázisra visz ugyanolyan kietlen és sötét, az örök fenyőerdő közepén…Behajtok a mellékútra, minden csendes…Befordulok az út végén, csak itt tűnik fel az őrség, álcázva vannak, méghozzá jól… leparkolok a bázis előtt, és odamegyek a jobb oldali őrséghez.
-Jó az álcátok fiúk! Kinek az ötlete volt?
-Acid gondolta ki.. mióta ittvan lent az őrségen csak úgy ontja a jó ötleteket..
-Igen? Ez jó, jól van fiúk, csak így tovább!
Besétálok, az udvaron normális őrség, 1-2 magasabb ponton is vannak őrszemek… Először benézek a hangárba, úgy tűnik a srácok a rossz teherautót szétkapták, és kellemes pihenőt varázsoltak belőle a hangárba… iszogatnak a tábortűznél, semmi feszültség… komolyan mondom, ide küldöm szabadságra az embereket a nagy bázisról… nem is szólok közbe, inkább felnézek a parancsnoki épületbe.. felmegyek, Acid 3 másik sráccal fent ül egy komplett nappaliba való garnitúrán, fotel, heverő…
-Hejj! Mivanitt srácok? Már bútorbolt is van a zónában?
-Az éppen nincs, de ezt-azt mindig találni ha keresgél az ember…
-Hát ti nagyok vagytok.. és modnjátok már, mi volt ezekkel a monolith-os csókákkal?
-Este, vagy hajnal, hirtelen így nem emlékszek, riadóztak az őrök, mindenki indult is, és mikor kiértünk azt láttuk hogy azok az őrültek teljesen meghülyültek, lőnnek minket folyamatosan…
-Az jó.. nehéz volt elkapni őket? Veszteség?
-Elkapni nem volt nehéz, kicsit hasonlítottak a zombikra, csak ők céloztak, és nem bicegtek, de nem nagyon gondolkoztak, legalábbis nem úgy tűnt… sebesültek 1 közepes, és 2 gyenge sérülés, szóval semmi komoly, megoldottuk helyileg…
-Az a lényeg! Szóval akkor itt minden csendes… és a bunkerrel mi van?
-Fater óta be van zárva, de csak ki kellene egyszer pucolni, ki tudnánk használni…
 
A kéz fáradatlanul csak kalimpál...A hang pedig abba abba maradt. Elkezdek futni, majd mikor meglátom Ravudjét, kettős érzés fogott el... örültem is, de nem is értettem, hogy ez mégis hogy jutott eszébe...
-Hogy kerültél ide? Ám kössz.-mondtam lihegve.
-Meguntam az öreget, így mentem utánad, és hallottam, hogy mi történt, legalább is sejtettem. És most hogyan tovább?
-A banditák nem jönnek, de nem hülyék, valószínűleg tudják hogy van itt valami, valaki. Ma már nemigen jutunk vissza, várni kell reggelig.
-Te menj vissza, nézz körül benn, én pedig szétnézek idekinn, hátha találok még valami rejtett járatot.
-Jól van, PDA van nálad?-kérdeztem.
-Van, majd jelzek ha valami.
Elindultam befelé az átforduló falrészt némileg hamar megtaláltam. Mikor bejutottam az öreg elkezdett kiabálni.
-Ki van ott?
-Én vagyok az, Tatjana.
-Gyere ide!
Odasétáltam, aztán belekezdett a mondanivalójába, és be nem állt a szája, csak mondta és mondta. Valami átokról beszél, és hogy semmiképpen nem menjek oda!
-De mégis milyen átok ez, vagy miről beszél?-értetlenkedek ott.
-Ne kérdezz! Nem érted, hogy nem mondhatok többet!? Már így is túl sokat tudsz... Menjetek innen, és vissza se nyertek!
Akárhogy is próbálom nem áll össze a kép. Ebből a teremből nyílik egy sötét járat, melynek végén egy vasajtó van. Bent természetelleni jelenségek észlelhetők, egy ősi átok miatt. A lelkemre kötötte hogy semmiképpen ne menjek be, de ezt túl jó küldetésnek tartom ahhoz, hogy kihagyjam. Nem akarok hősködni, ezért inkább üzenek Wolfnak: "Ma már nem jutunk vissza a faluba, egy titkos járatot találtunk..." Kezd minden a feje tetejére állni, Ravudjének is vissza kellett volna már érkeznie, de még sehol nincs...
 
Egész jól haladok a helikopterrel. Azt hittem rég elfelejtettem gépet vezetni, annyira régen vezettem utoljára. De úgy látszik ez a tudás sosem kopik meg.
Egész szépen, lassan repülünk a kordon területe felett. Minden nyugodt. Egészen elrepültünk a szemétdombig, majd vissza. Óvatosan kellett repülni mert az idő még mindig nem a legjobb, ráadásul azt az egy két anomáliát is ki kellett kerülni.
Az út teljesen nyugodt volt. Senki és semmi nem zavarta meg. Aztán jött egy rádió hívás a kordontól, hogy üzenetünk érkezett, jobb lenne ha vissza mennénk.
Így hát nem kellett kétszer mondani, máris pördültünk a határ felé és indultunk vissza.

Viszonylag rövid idő alatt érkeztünk meg a határhelyőrséghez. Száguldottam mint az őrült, de még korántsem értem el a gép végsebességét. A pilóta is kissé nagyot nézett a vezetési stílusomon, meg is jegyezte hogy:
- Azért ennyire nem sietünk hadnagy!
De minden baj nélkül megérkeztünk. Letettem a gépet az alakulón szokás szerint és a rádiós felé indultam.
A pilóta pedig követett. Amint beértünk a rádióhoz, a rádiós már adta is oda nekem a mikrofont.
- Yantar! Itt Druszajev! Na mondd Mihail! Mi volt ennyire sürgős?
- Csak az hogy újra felbukkant egy régi ismerős. Ismerős neked a név hogy Leshiy?
- Hogyne lenne ismerős! A rohadék még régebben minket is többször felültetett. Most meg az ukrán elvtársaktól hallom én is, hogy itt van a zónában. De miért? Mi van vele? Sikerült elfognotok?
- Nem. Csupán szereztem egy pár biztos infót, hogy Leshiyék terveznek valamit a Kordonnál.
- Mit?
- Nem tudom. Annyit tudtam meg, hogy a Kordon felé tartanak valami akció miatt.
- Csak nem azt gondolja ez a hülye, hogy beveszi a helyőrséget?!
- Nem hiszem.
- Heh! Pedig az lett volna vicces! Egy profi zsoldos fejjel ront neki a legkeményebb falnak.
- Mindegy! Szerintem valami másra készülnek. De azért legyetek résen!
- Rendben! Szerintem az őrnagyot is érdekelni fogja a zsoldosok tevékenysége, így kiküld pár embert. Máris szólok neki.
- Rendben! Mondta Mihail.
- Apropó! Mihail!
- Tessék!
- Honnan szerezted az infókat? Csak nem bekopogott hozzátok valaki?
- Öhm.....Nem.....Szóval....Jártam kint.
- Mi?! Kérdeztem elhűlve.
- Ja. Jártam kint és a Vad vidéken belebotlottam egy zsoldosba, aki elmondott ezt azt. Na meg megvan a PDA-ja.
- És mit kerestél te kint? Legalább volt kint veled még valaki?
- Hát.....Nem igazán. Egyedül indultam útnak és később csatlakozott hozzám Reaper és egy pár ember.
- MI VAN?! Ordítottam a mikrofonba.
- Jól hallottam?! Egyedül voltál kint, holott rád bíztam a bunker irányítását?!
- Igen. De muszáj volt! Különben sosem tudjuk meg mire készülnek Leshiyék.
- Na jó! Az hagyján. De ha vissza értem erről még elbeszélgetünk!
- Értem.
- Kordon kiszáll! Azzal az asztalra dobtam a mikrofont és elindultam kifelé. Közben átkozódtam:
- Megáll az ember esze!
Az őrnagy irodája felé siettem, aztán bekopogtam. Jött is a válasz bentről:
- Szabad!
Beléptem az ajtón, majd szokás szerint lazán tisztelegtem az őrnagy előtt, aki gondterhelten, az asztalra támaszkodva irkált valamit.
- Pihenj. Mondta ugyanolyan gondterheltséggel.
- Mit akar hadnagy? Kérdezte.
- Őrnagy úr! Most tudtam meg, hogy Leshiy és zsoldosai akcióra készülnek itt a Kordonnál.
- Igen? Honnan? Kérdezte most már több érdeklődéssel.
- Yantarból most kaptam egy fülest az embereimtől, hogy egy zsoldost fogtak el, aki elmondta ezeket. A PDA-ja feltörésén szerintem most kezdtek el dolgozni.
- Értem. Azt legalább megtudták hol lesz a zsoldos aktivitás?
- Nem. Durván annyit, hogy itt a kordonban.
- Áh! Akkor körbe kell pásztáznunk! Mielőbb! Ezúttal nem hagyhatjuk őket elfutni!
- Uram! Engedélyével én körbe pásztázhatom a helyet. Van már helikopterem.
- Nos....Rendben! Mielőbb szálljanak fel és kezdjék meg a pásztázást! Ha úgy van, akkor küldöm még a másik helikopterünket is!
- Értettem! Azzal elindultam kifelé.
- Ha látnak valamit, azt azonnal jelentsék nekem és indítom a rohamcsapatokat! De fontos, hogy ne lőjenek rájuk! Nem akarjuk őket szétzavarni! Kiabált utánam az őrnagy.
- Értettem! Válaszoltam, aztán bezártam az ajtót és rohantam a géphez.
 
A hangot követem, majd a mocorgásból tudtam, merre van Ravudje.
-Ki vagy!? Mit akarsz?-kérdezi, és láttam fegyvert is fog rám.
-Én vagyok.
-Mit ilyezgetsz?
-Én nem ilyezgetlek…
-Noh, találtál valamit?
-A terem elég nagy ahhoz, hogy ennyi idő alatt mindent át lehessen nézni, a falak még lehet hogy rejtegetnek ezt-azt. Az öreg a lelkünkre kötette hogy semmi képpen ne menjünk az ajtóhoz, az átok miatt.
-És akkor most?
-Odamegyünk.
-Te meg vagy húzatva??
-Miért lennék?
-Gondolkozz már, én azért nem akarok meghalni, mert itt hősködni akarsz…
-Nyugodj le, nem hősködök. Nekem többet kell felmutatni, mert nő vagyok… és ezt nem akarom kihagyni, vagy veled, vagy nélküled, de kiderítem mi ez az egész... Különben is nem azt mondtad, hogy szerinted ez egy nagy átverés?
-Igen azt mondtad…és ha mégsem az!? Gondolkozz már kicsit reálisan…-emeli fel a hangját.
-Reálisan!? Itt nem létezik reális gondolkodás… -halkul el a mondat végére a hangom- Visszamegyek és szólok Wolfnak.
-Normális vagy!? Megölnek!
-Nem fognak. Adj egy gránátot, és gyere.
A kezembe adta a gránátot, innentől kezdve a sarkamra álltam, és átvettem az irányítást. A terv nem állt teljesen össze a fejemben, de nem is volt rá szükség. Síri csend volt a banditáknál, így gond nélkül ki tudtunk jutni. Borús idő van, mindjárt esik, és hideg is van. Figyelnünk kell az anomáliákra is, az alagútban könnyen hozzá tudtunk szokni, hogy nem volt. Ravudje nem szólt hozzám egész úton. A faluhoz érve megszólít minket az őr:
-Tatjana, és Ravudje?
-Igen.
-Keres titeket Wolf.
-Igen, tudjuk, oda indulunk.
Csak egy stalker ül a tűznél, és Wolf. Elküldi az emberkét, és feszülten várja, hogy mondjuk mi történt. Mindent amit tudtam elmondtam neki, illetve, hogy én mindenképpen vissza akarok menni, a társam még nem döntött.
-Ott még nem járt senki, ha mégis élve nem jött vissza.-szólalt meg Wolf.
-Tisztában vagyok vele, de én menni szeretnék.
-Ám legyen. Szerezd be a cuccokat Szidrovicsnál, amire szükséged van, a számlát majd később rendezem vele. Folyamatos jelentést kérek. Remélem tisztában vagy vele mit vállalsz.
-Igen.
-És te?-fordult Ravudjéhez.
-Háth…
-Jó, akkor inkább maradsz. Ha kell akkor segítesz Tatjanának, addig meg kisebb-nagyobb melókat adok neked, ha van. Megfelel?
-Igen.
-Kérdés?
-Nincs.
-Jó, akkor induljatok.
Gondolkozom, hogy mi kellhet, de ezt előre nem lehet megjósolni. Szidrovics kivételesen nem zabál…
-Üdv, ejjj, de rég látalak…
-Üdv, volt egy kis dolgom, ám annyira nem is volt rég.
-Lehet. Mi kéne?
-Kenyér, 3 konzerv, 2 üveg vodka, 5 gránát, 9 × 18 mm Makarov töltény 10 db, zseblámpa. Kb ennyi, azt hiszem másra nincs szükségem.
-Ezigen…Meló lesz?
-Igen.
-Elsősegély?
-Van.
-Szakmai ártalom.-nevet fel. Hátra megy és összeszedi ami kell.
-Wolf üzeni, később rendezi veled.
Jól van, menj. Viszlát.
-Viszlát. A falu határában egy fa alá kuporodok, már-már szokásos hely, eszek, aztán neki látok a kalandos utamnak…Cseppet sem lesz unalmas, abban biztos vagyok. Az agyam már kattog, mehetnékem van már...
 
Láttam hogy a góré kiment Vad vidékre. Egyedül. Bár parancsba adta hogy tilos követnem, de utána mentem. Követtük. Vad Vidék szélénél elvesztettük. Összehívtam a csapatot-kánya, Bodom, Híéna, Sakál és Grim- majd mondtam:
-A jóisten haragja rángassa ki a nyakatokat! Hol a góré?
-Nem tudjuk. Eltűnt!
-Eltűnt? Az egy dolog ha egy szál cigit, egy darab lőszert vagy a játékmacidat veszted el DE EGY HADNAGYOT??????
-Jó-jó. Nyugalom.
Lövés.Felkapjuk a fegyvert és körbe állunk.
-Honnan jött?
-Nem tudom.
Majd megint egy.
-Vad vidék felől.
-A főnök lehet bajban van. Kettéválunk, és két oldalon, a házak mögött megyünk.
Kettéváltunk. Megyünk, mikor a lövéshangok közöttünk szólalnak meg. Kinézek a házak mellett, a főnök be van szorítva. Rádión beszólok:
-Oké fiúk. Grim, Kánya, Bodom Hallotok?
-Igen.
-Bodom és Kánya fel a tetőre és onnan lekaszáljátok a csapatot akik a Hadnagyot tartják fogva. Grim, te mögéjük mész és onnan kicsipegeted őket. Itt meg én és Sakál megyünk fel, és Híéna csipeget. Értik?
-Ura!-ordítják a mikrofonba.
-Akkor indulás!
Felmentünk a tetőre. Felkészültünk. Majd betöltök és elordítom:
-URAAAAAAAAAAA!
Felpattanunk és megsorozzuk őket. Pont ahogy terveztem. Elkezdenek Grim és Híéna felé rohanni. Ők is kibukkannak és rájuk eresztenek 1-2 sorozatot.
-Óvatosan ti ketten! A hadnagy élve kell! CÉLOZZATOK!
Majd mikor lekaszáltuk őket a hadnagy kinyilvánította nemtetszését. Visszaértünk és elkezdtünk ünnepelni. Majd elmentünk a főnök elé. A parancsmegtagadás az vétek, szóval jobb előbb mint később. Megvártuk míg kijön a szobájából és vigyázzba vágtuk magunkat.
-Uram! Reaper közlegény szakasza megrovásra jelentkezik Uram!
 
Órákig pásztáztuk a környéket, de semmi. Kezdtünk belefáradni, úgy gondoltuk úgyse fognak csak úgy megjelenni itt.
De isten áldása, hogy jött a váltás! A "Korsun" jött felváltani minket. A pilóta rögtön átszólt nekünk a rádión, ahogy felbukkant a látómezőben.
- Orkán! Itt Korsun! Hallotok?
- Tökéletesen! Mondd!
- Az őrnagy parancsa hogy térjetek vissza a bázisra. Mi addig felváltunk titeket.
Megkönnyebbülten válaszoltam a rádióba:
- Hála istennek! Kösz srácok!
- Nincs mit! Szólt vissza a Korsun pilótája, aztán azonnal pásztázó repülésbe kezdtek.
Mi pedig elindultunk vissza a határhelyőrségre. Pár másodperc alatt elhagytuk a leszakadt hidat, majd a "Kopaszfalu" felett is elröppentünk.
Aztán megérkeztünk a Helyőrségre, ahol a pilóta fülke üvegén kinézve, már láttam is a várakozó őrnagyot.
Amint leszálltunk, leállítottam a hajtóművet majd a gépből kipattanva, lassan odalépdeltem az őrnagy elé.
Nyugodtan tisztelegtem, aztán rákérdeztem:
- Hivatott Őrnagy úr?
Ő is leengedte a kezét, majd nyugodtan válaszolt:
- Igen. Hívattam hadnagy.
- Mi a gond?
- Semmi. Csak szólni akartam, hogy megszereztem mindazt, amit kért az akcióhoz. Fegyverek, lőszer, ruhák, és a helikopterek is, teljes felszereltséggel. Majd átnyújtott nekem egy adattárolót.
- Ez mind? Kérdeztem.
- Igen. Ez mind. Vagy valamit kihagytam?
- Nem. Tökéletes. Jó lesz. Köszönöm! Mondtam.
- És mikor érkeznek meg a gépek és a szállítmány?
- A szállítmányt már most kezdheti felpakolni! A gépekre meg még várni kell.
- Meddig?
- Rövid ideig. Csak legyenek türelemmel!
- Értem!
- A szállítmányokat megtalálják az ellátó raktár mellett! Meg fogják ismerni.
- Értettem! Nyugtáztam ismét. - Még valami?
Az őrnagy elgondolkodott egy rövid ideig, aztán rögtön rávágta:
- Igen! Remélem tudja hadnagy, hogy ezt a rengeteg holmit elég nehéz volt beszerezni! Szóval úgy gazdálkodjon vele, hogy ez az összes, amit felhasználhatnak!
- Nyugodjon meg Őrnagy úr! Pont elég lesz. Sőt! Szerintem még sok is. Másodpercek alatt végezni fogunk.
- Pont ettől félek! Mondta olyan képet vágva, mint aki citromba harapott.
- Na! Elég a szóból! Pakoljanak fel! Tegyék meg most, amit tenni akarnak, aztán rögvest induljanak vissza Yantarba!
- Igenis Őrnagy úr! Vágtam magam vigyázzba, majd rohantam a géphez.
- Csugun! Szóltam oda a pilótának.
- Tessék hadnagy!
- Töltsük fel a gépet, aztán indulunk vissza Yantarba!
- Értem! Megkapta az engedélyt?
- Igen. Megvan a felszerelés, minden. Már csak fel kell pakolnunk azt, amit lehet.
- Értem! Ez esetben nekilátok feltölteni a gépet.
- Rendben! Én meg addig felpakolom a felszereléseket.
Azzal mindketten munkához láttunk. Ő Elkezdte felkészíteni a gépet az útra, én pedig össze gyűjtöttem pár közlegényt a lazsálósok közül és elkezdtük felpakolni a szállítmányt.
Az ellátó irodája mellett volt egy hatalmas raklap, azon rengeteg zöld színű fémláda lefogatva a raklaphoz, egy hálóval. Az egész pedig le lett takarva egy szintén zöld ponyvával.
Lerángattam róla a ponyvát és a hálót, majd leemeltem egy nagyobb ládát és felpattintottam a zárat rajta.
Felnyitottam és belenéztem mi van benne.
sorban sorakoztak a benne zöld vászon zsákok, mindegyiken skat felirattal. Akkor ezek valószínűleg a páncélok lesznek. Remek!
Megkerestem a másik ládát, amiben a többi ruha volt, majd szóltam a katonáknak, hogy ezeket rakják fel elsőnek a helikopterre. Azok pedig munkához is láttak. Egy másik ládában a helikopterekhez való lőszer volt. Lőszer láncok, ameddig csak lehet belenyúlni a ládába. A következő ládában meg S-5ös irányítatlan rakéták.
Aztán volt ott egy kis szürke színű láda. Nem nagy, csak közepes méretű. Viszonylag nehéz volt felnyitni.
De a tartalma már jobb volt. Nagy hatótávolságú adóvevők, újfajta katonai távcsövek, taktikai ruhához csatlakoztatható PDA-k, és egy parancsnoki laptop. Persze mind lefóliázva és bezacskózva. Felcsillant a szemem, ezekkel jó dolog bűvészkedni. A laptopot máris magamhoz vettem és a hátizsákomba raktam zacskóstul, mindenestől. A többit ott hagytam és a dobozt lezártam. Majd felpakoltam a gépre.
A többi ládát már meg se néztem, csak felpakoltam amit tudtam.
Ezalatt a pilóta már végzett is a gép felkészítésével. Szólt is nekem, amit csak egy bólintással nyugtáztam.
Aztán rövid időn belül mi is befejeztük a pakolást, mert a gép színültig megtelt. Az se biztos, hogy így fel tud szállni. Ráadásul még maradt felpakolható szállítmány ami szállításra vár. Ezekről már szóltam az őrnagynak, hogy ha tudja, akkor hozassa el ezeket Yantarba az erősítéssel.
Aztán vissza mentem a géphez és neki kezdtünk volna felszállni, de kiderült hogy tényleg nem tudunk felszállni függőlegesen, mert teljes a terhelés. Csugun is megerősítette ezt.
- Nem megy. Mondtam én. Teljes a terhelés. Csak kifutó pályáról tudnánk felszállni, de a reptér meg kilométerekre van innen. Itt meg nem lehetséges. Le kell pakolnunk valamit!
Fintorogva dörzsölgettem az államat, majd elkiáltottam magam:
- Hogy is ne!
Csugun érthetetlenül nézett rám:
- De hát nem tudunk felszállni.
- Dehogynem! Hisz itt a kifutópálya előttünk!
- Hol? Érdeklődött a pilóta.
Erre a kerítésre mutattam ami a külvilágba vezet. Csugun megint értetlenül nézett a kerítés felé, aztán vissza rám, majd megrázta a fejét és azt mondta:
- Na nem! Nem!
- De bizony! Vigyorogtam kajánul közben én meg bólogattam rá.
Aztán egy "jó pár" katona segítségével kitoltuk a gépet a kerítésen kívülre egy jó hosszú távra. Az itt lévő út elég hosszú és a fák elég távol vannak tőle, hogy talán fel tudjunk szállni.
Miután elértük a megfelelő távot, beszálltunk a gépbe és indítottuk a gépet. A legtöbb katona azon fáradozott, hogy minden akadályt eltávolítsanak az útról, a többi meg inkább csak az út szélén várakozva várta a "produkciót".
Aztán amint készen állt az új kifutópálya, beálltunk rá. A gép hajtóműve már eléggé felpörgött a felszálláshoz. Hamarosan megkezdtük az indulást.
Lassan előre gördültünk a kerekeken, majd folyamatosan gyorsulva haladtunk előre az úton. Ahogy oldalra néztünk, csak az út szélén álló katonákat láttuk, ahogy elsuhanunk mellettük gyorsan.
Csugun kissé idegesen beleszólt a rádióba:
- Régen repültem már teljes terheléssel! Ez rázós lesz!
Erre csak hangosan felnevettem.
Aztán pár méterre az út végétől sikerült felemelkednünk lassan. Kissé megrázkódott a gép és furcsa, fűnyíróra emlékeztető hangokat is hallottunk.
Kinézek oldalra, de már csak azt láttam, hogy egy, az úthoz közelebb lévő fának a gallyai veszettül rángatóznak. Fel is kiáltok:
- Na! Sikerült ledarálnunk a fa ágait!
- Az hagyján! Legalább nem kell ritkítani! De még csak ez után jön a java! Amikor majd le kell szállnunk.
Szólt Csugun.
Lassan a megfelelő magasságba emelkedtünk, aztán elindultunk Yantar felé. A leszakadt híd környékén megint találkoztunk a Korsunnal, akik be is köszöntek nekünk, aztán tovább szálltunk.
 
Ránéztem az órámra látom, lassan dél van, így elnéztem a kopasz falu irányába.
Itt is vannak. Gondoltam magamban, amikor megláttam egy kis csapatot az út kellős közepén baktatni.
Rádiómhoz nyúltam.
- Itt, Rideg, valamelyikőtök lent szóljon már a csapatnak, hogy vagy futólépésben, vagy takarodjanak le az útról! Szóltam be a rádióba.
- Vettem! Jött egy ismeretlen híd, valószínűleg a híd alatti stalkerekközül valamelyiktől. Nemsokára ki is szaladt egy stalker és integetve meg ordibálva magyarázta nekik, hogy "gyűjjenek"...
Ha ez így megy, tovább én tökön lövöm magam! Gondoltam magamban.
Végül úgy láttam, hogy a csoport inkább kocogásba kezdett az úton haladva.
Szépe meg is érkeztek a töltéshez, amikor egy robbanás hallatszott délkelet felöl, a kopasz falu irányából.
A következő pillanatban a keleti dombokról gépkarabélyokkal és a parkoló felöl egy géppuska is tüzet nyitott a töltés elött álló éppen megérkezett stalkerekre.
- FEDEZÉKBE! Ordítottam a rádiómba, majd a távcsőbe néztem és megkerestem az első torkolattüzet a domboknál.
Már vagy három zsoldost kilőttem, amikor egy helikopter elhúzott a fejünk felett.
Ez egyre jobb és jobb. Gondoltam, majd kimásztam a vagon alól kezemben a puskával és megfordultam a helikopter irányába, ami éppen a levegőben fordult meg.
Letérdeltem és belenéztem a távcsőbe.
Terepszínű festés volt a Mid-en, vagyis a hadsereg helikoptere.
- Na, nektek is most kell jönni mi? Kérdeztem közben elhaladtak újra vasúti töltés felett és egyenesen a helyőrség felé indultak.
Miközben éppen elhaladtak a töltés felett, leadtam két célzott lövést a hátsó rotorra, mire a helikopter farka fekete füstöt kezdett eregetni és kicsit orra bukott. Nem sok híja volt, hogy lezuhanjon, de a pilóta megmentette a gépet, és ezzel a saját életét is, amikor sikerült felhúznia az orrát.
Nekem ez így is tökéletesen megfelel, mert így egy ideig biztosan nem fogják ideküldeni, hogy visszabombázzon minket a kőkorszakba.
Folyamatosan kerepelt a PKM a leszakadt híd másik oldalán, ezzel alaposan meg is szórva a zsoldosokat a dombon, akiket azonban nem lehetett tisztán látni, mert túl nagy és sűrű volt a növényzet.
Miután már kimásztam a vagon alól, úgy döntöttem nem mászok vissza és inkább a vagon széléhez húzódtam és onnan lőttem ki az újabb célpontokat.
Már úgy látszott kezdik feladni a zsoldosok, amikor mögöttünk is felugattak a fegyverek, vagyis inkább északkelet felöl. Oda kaptam a fejem és látom, hogy pár stalker fut át a dombról a romos házaknál lévőkhöz, akik közben veszettül tüzelnek a vasúti sínek irányába kelet felé. ahol az alagút is van. Nem láttam zsoldosokat, de biztos vagyok benne, hogy arról is ők támadnak. Aztán egyszer csak feltűnik a dombon 5 zsoldos, akik ide a töltéshez tartanak.
Biztos, hátba akarják támadni a töltést… Gondoltam a nyílván valót.
- Na, ezt most megszívtátok! Mondtam, majd feléjük fordultam a puskával és becéloztam az elsőt.
Becéloztam a mellkasát és lőttem. Az egyik töltés felél rohanó zsoldos hátra esett és elterült.
Kettő megállt egy pillanatra és hátra nézett, Ezeket lelőttem egymás után, ám ez alatt a másik kettő fedezékbe vonult egy frissen kidöntött fa mögött. és vaktában elkezdtek lövöldözni a töltés felé.
- Rideg! Kéne a segítséged! Szólalt meg a rádióm.
Mivel semmit sem tudtam tenni a két fickóval a rádiómhoz kaptam.
- Mi az Frost? Kérdeztem vissza.
- Van egy géppuskás a járműpark épületének padlásán! Nem tudom kilőni! Jött a válasz.
- Vettem! Feleltem, majd a járműpark felé fordultam.
Valóban, veszettül ontotta a golyókat egy géppuska a járműpark felöl.
Kivettem a tárat és elővettem egy páncéltörő lőszerrel teli tárat és betáraztam.
Állítottam még az optikán és becéloztam a padlás peremét, végül lőttem.
A géppuska elhallgatott. Ez olyan szinten demoralizálhatta a zsoldosokat, hogy rögtön visszavonulóba kezdtek szemből. Ez abból ítélem, hogy miután kilőttem a géppuskást pár percig lőttek még pár sorozatot a zsoldosok, majd már semmit se.
Átfordultam a két jómadárhoz, de azok már nem voltak a fedezékben, éppen eltűntek a dombok mögött, mikor célkeresztbe kerültek volna.
A stalkerek is befejezték a golyószórást mögöttünk.
- Sweet, Cross, itt Rideg! Mi a helyzet nálatok? Kérdeztem a rádiómba miután az utolsó lövés után is percek teltek el.
- Itt Sweet! Volt egy kis csetepaté a falunál! Három fickó meghalt a táborban, de elintéztünk úgy 6-7 zsoldost. Ti?
- Mi talán valamivel több, mint egy tucat zsoldost intéztünk el! A veszteségek… Passz mindjárt csekkolom! Válaszoltam, majd felkaptam a fegyverem és lesiettem a töltéshez.
Mikor leértem rögtön kérdeztem.
- Halottak? Sérültek?
- Egy halott, egy sérült! Válaszolt egy fiatal vékony hang.
Mikor megláttam a tulajdonosát kicsit elkerekedett a szemem a sisak alatt. Végül a rádiómhoz nyúltam.
- Öööö… Egy halott, egy sérült! Válaszoltam a rádióba. Közben megláttam a vékony szinte női hangú stalker oldalán csüngő Bofors Ak5öst…
- Hé, maga ott! Szedje rendbe a sebesültet! Mutattam az egyik stalkerre. Majd az elöbbi vékony hangú stalker felé fordultam.
- Maga jöjjön velem!
 
Beszélgetünk, érdekes dolgokat mesél.kiderül, hogy mi is ő, és hogy mit akar.Mind a kettőnk a zóna közepébe akar jutni.Alszom egy jót, megkajálok rendesen, meg reggel még iszok pár korty vodkát, mert hosszú még az út.hála a zsákmányolt gázmaszknak nem is kell már körém védőburkot alkotnia Szergejnek, és így sokkal kommunikatívabb.Amikor odaérünk a kordontól a szeméttelepre átvezető átjáróhoz hirtelen tüzetnyitnak ránk.Gyorsan beugrok egy kő mögé, de máris repül egy gránát, visszadobom, de még a levegőben robban, egy kicsit kinézek a fedezék mögül, és látom, hogy valami katonai elitcsapat-szerűség útjába kerültem.megpróbálom őket a frissen szerzett kalasnyikovból ontott golyókkal visszatartani, amíg leordibálom Szergejnek, hogy most igazán jól jönne a láthatatlanság.És láss csodát, mint valami mesebeli dzsin Szergej egy pillanat alatt láthatatlanná tesz.Ez mind szép és jó, de ettől függetlenül még tűz alatt vagyunk.Ülök hátamat a sziklának vetve, és hallgatom, hogy pattognak körülöttünk a golyók.lassan csitul a golyózápor, egyszer csak négy állig páncálban és fegyverben lévó pali veti át magát a fedezéken, és lőnek amerre látnak.El is találnak, de nem ér csontot.Felordítok, ezek meg néznek, hogy mi kiabál.Befogom a kezemmel a véző sebe, hogy le tudjanak követni, és elrohanok a szeméttelep felé...
Morzsi innen tied a szó.
 
Vissza
Top Alul