Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Akkor, kiméra vadászatra fel!
Másnap, este megkaptuk a rádió hívást. Megvan a dög. Egy kis, elhagyatott háznál húzta meg magát az erdő szélén, 3 kilóméterre attól a ponttól ahol megtaláltuk a fegyverszállítmányt. Ott lesz a rajtaütés. Éjfélkor letáborozunk és megvárjuk. Felszerelkezünk, és elindulunk. 0:15-re el is foglaljuk a posztot. Még nincs a fészkében. Itt várjuk meg. Aztán, 2:50-kor meg is érkezik. A fészek felé megy. Becélozzuk. Mindjárt letelepszik a fészekben. Megáll. Beleszimatol a levegőbe. A főnök beszól rádión:
-Valami nincs rendben. Készüljenek.
Elugrik a bozótba.
-A franc. Kiszúrt minket! Alakzatba!
A főnök felé rohanunk. Körbe letelepszünk és figyeljük a területet. Az orvlövészek körben telepedtek le 200 méterre tőlünk. A főnök beszól rádión:
-Orvlövészek jelentést!
-.........
-Orvlövészek! Jelentést!
-.........
-A franc. Magunkra vagyunk utalva. Rendben. Itt már nincs mit tenni. Ő van előnyben. Lassan, csoportosan induljunk el, vissza a bázisra. Mindenki hegyezze a fülét, és a legkissebb zajra jelezzen.
-Értettük.
Indulunk a bázis felé. Lassan, csoportban. Mindenhonnan zajt hallunk. Már 50 méterre eltávolodtunk a fészektől. Remek! Sehol semmi. Most már nem figyelünk annyira simán gyalogolunk vissza a bázisra. Aztán, egyszercsak beüt a dög. Egy ugrással a tömegben terem, és pont Krekkerre ugrik, aki szörnyethal. Engem gyomron csap, és elrepülök. Pici tölt, és tüzel. Elvéti. A dög őt fejbe csapta. A fejének a felső része eltűnt. A főnök hanyatt vágódik és folyamatosan sorozza. Kánya és csonttörő úgyszintén. Én feltápászkodok. Alig kapok levegőt. Közelebb araszolok. Pici azon felül hogy leesett a feje jópár méterrel odébb ért földet. A sörétesét elveszem és célzok. A kiméra a főnök felé megy.Kánya elé veti magát és ráereszt egy sorozatot. Ezt úgy hálálja meg hogy Kányát alaposan oldalba kapja. Elrepül KB 3 métert. Csonttörő nekifut és futás közben lövi a szörnyet. Majd az megfordul, és ráharap a torkára. Lerágja a fejét. A főnök újratölt eközben, s megint tüzel. Én is célzok és meghúzom a ravaszt. Beragadt a puska. Pont jókor. Gyorsan valamit ki kellene találnom mert ez tüzifát aprít a főnökből. Utolsó elkeseredésemben előhúzom a pisztolyt és ráeresztek 3 lövést. Megfordul. A pisztolyt leteszem és felhúzom a sörétest. Nem tudom. Beragadt egy töltény. Ráhúzok megint, de nem esik ki. Az oldalára csapok egyet, de még akkor sem esik ki. A dög már szalad felém. Elkezdek kocogni egyre messzebb. Mögém érkezik, és kigáncsol. Földre érkezek. Készül lecsapni, én kigördülök előle. A főnök megsorozza megint a dögöt. Eltalálja a szemét. Megtántorodik. Most a térdemhez vágom a puskát, és kiesik a beragadt sörét. A kiméra a parancsnokra ront rá és gyomron vágja. Hátra repül. Túl messze van. Közelebb kell csalogatnom. Így nem találom el. A pisztolyommal felingerlem. Lövök rá két golyót. Felfigyel rám. Megrohamoz. Tőlem KB 10 méterre felugrik. Célzok, és a gyomrát eltalálom. Elugrok előle, ő meg bukfencben érkezik le. Krákog. Eléggé durván eltalálhattam. MEgfordul és rámordít. Felém rohan megint. Most telibe kapom a fejét. Megáll, és megtántorodik. Megint újratöltök és lövök. Hátrál. Majd megrohamoz. És megint meglövöm. Előre esik és előttem esik el. Még él de nem tud mozogni. Megint töltök és lövök. Már lángra lobbant. Ég a pofája. Kifogyott a töltény. Megnézem kivel mi van. Csonttörőnek a torkát kiharapta. Azonnal meghalt. Picinek az arca leszakadt, Kánya még él de súlyosak a sebei. A parancsnok eszméletét vesztette, de él. Leülök mellé és rágyújtok. Beszólok rádión:
-Anyamadár! A kiméra elpusztult. Súlyosak a veszteségeink. Jöjjenek gyorsan!
-Vettük. Megy a segítség.
Addig megnézem mi a bajom. A bal alábamra alig tudok ráállni. A mellkasom fáj, fáj a légzés. A bal kezem is fáj. A parancsnok felkel:
-Halott vagyok?
-Nem. De a dög az.
-Mivan a többiekkel?
-Kánya jól van, de súlyosak a sebei. Pici, Csonttörő és Krekker bevégezte. Én, nem tudom.
-Helyes. Adjon egy cigit.
-Igenis uram.
Ott döglünk. A kiméra szépen ég. Már átterjedt a tűz a teste többi részére. A segítség még sehol. Már hajnalodik. A kimérához közel kúszok. A feje már nem ég. A puska tussal rácsapok az állkapcsára. Kitörik az egyik foga. Elteszem. Ekkor megérkeznek a többiek. Falraktak minket egy UAZ-ra és visszamentünk a bázisra. Ott elláttak minket. Az elsősegély sátorban fekszünk. Én nem bírok felkelni. Kánya mellettem fekszik, jobbra, neki a keze , a két lába, meg a mellkasa van bekötve. A parancsnok rosszabbul járt. Neki nyakmerevítője van, a lábai úgyszintén bekötve, a kezei is, valamint schanz gallér van a torkán. Eléggé rosszul fest. Nekem a bal lábam van bekötve, a bokám tört el, a bal vállam kiment, és a bordáim törtek. Most egy darabig itt leszünk azt mondják. Szép......
Remélem mostmár jó. De ne kíméljetek........
Most egy darabig betegeskedek.
 
(( Női orvos karakter folytatása :D ))

Nem sokat aludtam az éjszaka, de ez érthető. Reggel mikor felkeltem, végiggondoltam, hogy nem lehet ez olyan rossz. Attól mert megvolt mindenem, nem vagyok elkényeztett liba, mindenért megkellett dolgoznom. Tartom magamat annyira sportosnak, és talpraesettnek, hogy képes vagyok bemenni a zónába, de azért nem bízom el magam. Bementem még utoljára a munkahelyemre, egy levél várt az asztalomon, a helyi illetékes szervektől jött, beidézés... Hmm...hamarabb mint gondoltam!-mosolyodtam el. Nah, de ez már engem nem érint, a levelet széttéptem, majd a táskámba beleraktam egy pár kötszert, elsősegély csomagot, gyógyszereket, PDA-t, az otthonról hozott élelem, és kés mellé. Már csak úgy lelépni sem tud az ember a munkahelyéről...az őrnek egy mesével kellett szolgálnom, hogy hova megyek, ez könnyen megvolt. Azt találtam ki, hogy egy olyan különleges gyógyszerért megyek, amit személyesen kell átvenni, mert ugye beszállítónk volt. Valami kiskocsmát kell keresnem a zóna környékén, amit könnyen meg is találtam. Információt kevésbé, de annál több ajánlatot kaptam. Miután sikerült magamról levakarni egy-egy nem túl udvarias férfit, a javaslatok ellenére inkább mégis nappal próbálkozok a bejutással. Iszonyat meleg van, nem tartom valószínűnek, hogy ilyen tájban kinn mászkáljanak a katonák, ráadásul a közelükbe sem megyek. Éppen csak hogy elindultam, mikor kiabálást hallok. Hátrafordulva egy velem egykorú, kissé lezüllött kinézetű férfit pillantok meg, aki ordibál utánam:
-Hééé! Állj már meg...! Mondani akarok valamit...
Megvártam, majd lihegve kérdezi:
-Hova sietsz ennyire!? Átordítottam utánad a környéket...
-Kötve hiszem! Mit akarsz?
-Húú, de morcos kedve van valakinek...
-Nincs sok időm, szóval!?
-Ne legyél már ilyen ellenséges...gyere üljünk oda le, -mutat rá egy padra- nem eszlek meg.
-Jól van.
-Figyelj, ha megfogadsz egy tanácsot, inkább este menj be a zónába. Jelenleg egy csapat katonai stalker kiképzése folyik, szoktak errefelé futni, valaki meg autóval megy mellettük.
-És miért mondod ezt el nekem?-nézek rá kérdőn.
-Hát mert olyan fiatal és csinos vagy...Nah jó, nem! Csak vicceltem, vedd már egy kicsit a poént... Viszont egy-két rubel jól jönne.
-Nah jó, legyen. Tessék, itt van 30 rubel.
-Valamilyen információra szükséged van?
-Mit tudsz a zónáról?
-Hát ez elég összetett,figyelj...
Elég részletes leírást kaptam a legtöbb mutáns, anomália kinézetéről, a frakciókról és a sugárfertőzésről. Néha kikerekedett szemekkel hallgattam, nem túl reális a zóna világ, itt bármi megtörténhet. Minden kertelés nélkül megmondta, hogy mi vár rám odabent, de válalom. Talán sok is volt ez így egyszerre.
-Még valami?-sóhajtottam fel.
-Nincs.
-Rendben.
-Áh, de! Van itt még valami. Nem ártana egy gázálarc sem...azt beszélik a környéken, hogy valami vírus van a zónában, lassú lefolyású, de azért nem árt vele vigyázni. Egyenlőre elég egy maszk is.
-Köszi az infókat.
-Noh! Kaptam egy pici mosolyt is, haladás. Viszont nekem mennem kell.
-Várj! Hol tudok itt maszkot beszerezni?
-Mikor mész a zónába?
-Délben terveztem.
-Akkor fél 12-kor találkozzunk ugyanitt, addigra megoldom neked.-Felállt, és a kiskocsma felé vette az irányt.
Addig még van egy kis időm. Elővettem egy kis kenyeret, és a PDA-m, majd evés közben elkezdtem tanulmányozni a térképet, a belógásomat tervezem. Kis idő elteltével lépteket hallok, és meglátom az idegent.
-De hamar megjártad, nincs még fél 12.
-Mindent meglehet itt oldani, csak akarni kell. Tessék, itt van amit kértél.
-Mennyivel tartozok?
-Semennyivel, majd egyszer meghálálod.
Lassan dél lesz, ideje indulni. Megnéztem, megvan-e mindenem, fegyverem ki van-e biztosítva. Elköszöntem az idegentől, szétnéztem távcsővel, egyelőre pár kutya kivételével senkit nem látok. A gondolatok, jönnek-mennek, de már nincs visszaút. A környék eléggé bokros, fás, szerintem meg tudok bújni valahol ha muszáj. A kerítésen kisebb nagyobb lyukak találhatók, az egyiken pont befértem. Összehúztam magam, majd ismét szétnéztem, a távolban két katona sétál fegyverrel a kezében, de szabad szemmel nem valószínű, hogy látnak. PDA alapján tudom, hogy a falut kell keresnem, el is indultam arra, mikor egy kóbor kutya hangos ugatásba, és vonyításba kezd. Nem engem ugat, de azért előveszem a fegyverem. Én is le tudnám lőni, de az elég feltűnő lenne. Majd a katonák lelövik, ők is felfigyeltek a zajra, és a kutya felé vették az irányt. Halkan és nem feltűnően bebújok egy bokor mögé, majd nézem, hogy jönnek. A kutyát azonnal lelőtték, majd az vonyítás közepedte a földre esett, és megdöglött. Nem kímélték, de talán ez így van rendjén. Elég kényelmetlen már így összekuporodva guggolni, de hiába vannak tőlem 2-300 méterre, nem mozdulok inkább, úgy is mennek vissza. Mikor már csak a távolban látni őket, előmászok, nyújtózok egyet, ami eléggé jól esett, majd indulok. 10 perc séta után, megpillantok a falut, és úgy érzem, most már biztonságban vagyok.
 
Másnap szólam a dokinak hogy nem akarok itt feküdni, adjanak egy görbe botot amivel járhatok egyet. Ad egyet, de eléggé ramaty állapotban lévőt. Nincs rajta gumi borítás, csak egy sima fém darab. Azt mondták hogy ha minden igaz, ezt a bázist fejleszteni fogják és jobb felszereléseket kapunk. De előbb persze az utat kell megtisztítani a kordonig, és a mutánsokat is meg kell ritkítani. Lassan, bicegve sétálgatok az udvaron. Kiszellőztetem a fejem. Érdekesen nézek ki, félmeztelenül, egy köpenyben, bekötött kézzel és lábbal, egy szar mankón aminek az oldalára van kötve az infúzió. A doki elengedett, de csak 15 percre. Megyek egy kört, mikor két katona belémköt. Elém áll az egyik és beszól:
-Mivan kiscsíra? Rádesett egy toboz vagy mi?
Én a mankóval térdbe csapom.
-Ájj! Húzhattál volna gumit a botodra....
-Apád húzta volna a gumit a botjára te faszfej!
-Majd adok én neked!
Emeli a kezét, de ráordít az orvos:
-Közlegény! Meg ne próbálja!
Vigyázzba vágja magát a katona.
-Igenis Uram!
-Menjenek a posztjukra ne csak lopják a napot!
-Igenis Uram!
Elmentek. Visszaparancsoltak az ágyba. Az orvosi szobába visszatérve elkértem a cuccaimat. A fegyveremmel kezdtem. Bekoszolódott. Megpróbálom szétszedni, de nem megy. Olyan szinten beragadt hogy megmozdítani sem tudok rajta semmit. A ruhámat az egyszerűség kedvéért levágták rólam, ráadásul pont ott ahova a Children of Bodomos felvarrómat akartam tenni. Remek. Hamár Children of Bodom. A tetoválásom........Remek. Jól van. MEgvan rajta minden. A kaszás, felirat, nem sérült. Király. Akkor most vissza a felszereléshez. A kiméra foga is megvan. A pisztolyom az úgyszintén koszos. Az utolsó lövésnél beállt a ravasz. Behúzva maradt. Ehhez inkább nem nyúlok. Leteszem a cuccomat. Elalszom. Legalább telik az idő. Másnap reggel kelek fel. A parancsnok ébren van, Kánya meg eléggé rossz passzban van mert nem ébred fel. Megkérdezem a dokit mi a baja.
-Hát. Eléggé rossz álapotban van, a bordái eltörve, és a medence csontja is eltört. Valamint a két keze törött, és a koponyája is.
-Nekem mi a bajom?
-Hát, magának 5 bordája tört el, de helyreraktuk. Nem is ez a baj, mert így nyugodtan mehetne tovább, de a lába 5 helyen tört el.
-De....azon jártam. Mi történt?
-Nem nyílt törések, és az adrenalin. Nem érezte mert túltengett magában az adrenalin. A keze meg csak kificamodott. Az már most jól van. Holnap levesszük a kötést. A bordái körül-belül két hét alatt jönnek helyre. De a lába......Az hosszabb lesz. Lehet nem is fog teljesen meggyógyulni. Lehet élete végéig nem terhelheti a lábát.
-De...Akkor...
-Igen. Vége a seregnek. Leszereltetik.
-De...Doki, nem lehetne valahogy megoldani?
-Hát..... Nincs ötletem. Sajnálom.
Kimegy. Ezt jól elcsesztem. Direkt jelentkeztem hogy katonai stalker lehessek, erre kiderül hogy nemhogy katonai stalker, katona sem lehetek. Remek........ De talán valami csoda történik. Remélem. Most csak ennyit tudok.
 
Női karakter folytatása :D :

Vagy mégsem!? Egy pillanatra megtorpantam az egyenruha láttán, majd inkább később megyek arra. Kíváncsi vagyok, hogy az az agyonhasznált, repedezett betonút vajon hova vezet? Kis szerencsével még relikviát is találhatok. Eléggé nagy itt a gaz, ropognak a bakancsom alatt a szárazfaágak. Meglepődtem rajta, hogy milyen zöld itt minden a sugárfertőzés ellenére. Ahogy nézelődök, egy légörvényre lettem figyelmes, amiben faágakat, leveleket kavar, kisebb tárgyak kavarognak. Sejtettem, hogy mivel állok szembe, nem is terveztem túlságosan közel menni, csak egy kicsit. Úgy gondoltam, hogy az 3 méter kellő távolság, de tévedtem...felkapott, hirtelen felgyorsult minden, de mégis úgy tűnt sose kerülök ki innen....elkezdett forogni velem a világ, erős nyomást éreztem a mellkasomban, kapkodtam levegő után. A tárgyak folyamatosan nagy erővel csapódtak nekem, próbáltam kapálózni, de hiába, tehetetlen bábunak érzem magam. A kiabálásra pedig már gondolni sem volt erőm. Erős ütést éreztem, valami nekicsapódott a fejemnek, majd eszméletemet vesztettem...
Mikor kezdtem visszanyerni a tudatom, próbáltam kinyitni a szemem, de egyelőre még nem nagyon megy...alig van bennem erő, de nem fáj semmim...ez hogy létezik? Hol vagyok? Szétnéztem, és egy idegen helyen találtam magam, be van kötve a kezem. Lépteket hallok erősödni, valaki közeledik.
-Hahó! Ébren vagy?
-Ööö, igen, ki vagy?
-Igor Iljics vagyok, orvos. Én találtam rád és hoztalak ide, a faluban vagy.
-Milyen falu?
-Hát a stalker falu, nem rémlik?
-Jaa, de.
-Hogy érzed magad?
-Nem fáj semmim.
-Gondoltam, a nagymennyiségű fájdalomcsillapító miatt van, és az is, hogy csak most tértél magadhoz. Ki vagy te, mit kerestél arrafelé?
-Tatjana Kornyekov vagyok, szintén orvos.-mosolyodtam el. Hogy mit keresek itt? Hát ez eléggé bonyolult, maradjunk annyiban, hogy muszáj volt.
-Jól van. Nekem viszont most mennem kell. Pihenj, később visszajövök, és odaviszlek Wolfhoz.
-Ki ő? És egyáltalán mi történt??
-Nyugodj meg, itt jó helyen vagy. Szépen felkapott egy anomália.. eléggé megjártad...
-Eltört valamim?
-Szerencsére nem, viszont a fejedre nem ártana odafigyelni. Viszont tényleg mennem kell, szia!
-Szia.
Próbáltam egy picit felemelkedni, jobban megnézni, de csak a bokáig érő fekete bőrkabátját, és a surranóját láttam. Most tényleg nem tudok mást csinálni, feküdnöm kell, de legalább itt vagyok!


Férfi karakter folytatása :D :

Másnap reggel arra kelek, hogy valaki ébresztget.
-Hééj, keljetek már fel!
-Fenn vagyok, mit akarsz?
-Wolf keres.
-Most!?
-9 óra van.
-Mi van!?
-9, úgyhogy haladj.
Nah, márcsak ez hiányzott. Az este kicsit húzósabbra, és hosszabbra sikeredett, mint terveztük. Mellettünk még hevert 3 vodkás üveg, azt viszont már nem tudom, honnan kerültek ezek elő. Ivan még alszik, viszont mennem kell. Eléggé hirtelen állhattam fel, kissé szorult a mellkasom, és megint köhögök. A gyomrom sem a legjobb, bár ennyi piától érthető. Kissé nehézkesen, de elindulok Wolf felé.
-Üdv, épp téged kereslek már egy jó ideje!
-'Reggelt, igen tudom...
-Hát neked még eléggé reggel van ahogy látom! Nem kéne ennyire kicsapni a hámból...ha mégis, akkor reggelre legyél használható állapotban, világos!? Hol van a gázálarcod? Vagy legalább egy maszk!? Még mindig nem hallgatsz rám? -ordított le, immár másodjára.
-De nem kell, van gyógyszerem.
Csak ráza a fejét, de én nem foglalkoztam vele, sem pedig a vírussal. Nem lehet ez olyan súlyos, mégis milyen komolyan veszik...
-Mi lenne a meló?
-Csak nem képzeled, hogy ilyen állapotban el merlek küldeni valahova is?
-De..
-Figyelj! Ne mérgelj fel! Még mindig nincs de! Menj innen, és gondolkozz! Majd találok valaki mást a melóra!
Talán mégis igaza van Wolfnak, sétálok egyet. Kószáltam a falu körül, és gondolkoztam, az idő pedig egyre csak telt, de még mindig nem értem, mit kellene ezen felfognom...Miért nem fogadják el, hogy szerintem felesleges a maszk? Egy kis vírus miatt...Már majdnem a buszmegállóig értem, mikor egy szőke fiatal nőt láttam meg a földön feküdni, eléggé érdekes pózban. Mikor odamentem hozzá, láttam, hogy megsérült, így jeleztem Wolfnak, hogy segítségre lenne szükségem. Mégha egy kicsit be is rágott rám, kis idő múlva jött még egy stalker, így visszavittük a faluba, majd egy házban helyeztük el a lányt. Lefektettük, a sebeit lefertőtlenítettem, és fájdalomcsillapított adtam neki. Egyelőre még nincs magánál, addig beszámoltam Wolfnak a törtétekről. Talán kicsit megenyhült, de az álláspontja továbbra sem változott. Ezután ismét Tatjanához indultam, megnézni, hogy történt-e valami változás, épp akkor kezdett ébredezni. A hogy léte felől érdeklődtem, és tájékoztattam az állapotáról. Most már tudom, hogy ő jól van, viszont Ivan-ról semmi. Mire visszaértem, már nem feküdt ott.
 
Mr. Scarecrow: Tájékoztatjuk, hogy írási határideje, jócskán túllépte az ígért határidőt. Utolsó határideje a beígért írás pótlására: 2011. Aug. 27. 23:00! Ha ez idő alatt nem teljesíti írási kötelezettségét, cégünk az ön beleszólása nélkül mindenképp lépni fog! Üdvözlettel: Capt. és Axon művek :P

Addig is írok egy rövid beszámolót a határőrség parancsnokának szemszögéből.

Tupoljev őrnagy:
Ajh! Napról napra nagyobb a gond. Tegnap előtt óta semmi hír Druszajevékről. Hogy megérkeztek e épségben, vagy már azóta halottak. A fene tudja.
Mindenesetre a hangulat itt kétségbeejtő. Ma reggelre két katonámat is elvitte ez az új fajta dögvész, mert nem viseltek maszkot az őrszolgálat alatt.
Azonkívül még egy tucat emberem haldoklik az orvosiban, és képtelen vagyok segíteni rajtuk. Nem vállalhatom a kockázatot a vírus külvilági elterjedésére, ezért is nem küldhetem őket el a kórházba.
Az itt lévő felcserekre viszont ráfért a segítség, ezért is hívattam pár orvost ide a kórházból. Pár tudóst meg a kijevi fejesektől.
Az orvosi részlegre már csak rossz ránézni is! Hely nincs, sokan a földön kaptak helyet, a legtöbb beteg nem kaphat azonnali ellátást, és akik már reménytelen esetnek tűnnek, azokat egy gyűjtő helyre tesszük, ahol mind meghalhatnak.
Atropin pedig nem juthat mindenkinek. Nekem is óránként kell lassan beadnom a szívembe egy bolha sz@rnyit, hogy megelőzzem valamennyire a fertőzést. Bár kitudja hogy mennyire hatásos egyáltalán ez a sz@r. De állítólag a betegeknél lelassítja a vírus terjedését. így az egészségeseknél megelőzi a fertőzés veszélyt.
Amennyi zárt ruha csak van, annyit rögtön elő is bányásztunk az ellátmányostól és rendre használjuk is.
Így még egy védelmi vonalat húztunk fel a vírus ellen. Legalább azok nem fertőződnek meg, akik használják a ruhákat.
Más ötletem nem volt, elrendeltem azonnal a 3as szintű karantént. A kijevi tudós csoport jelenleg épp egy újabb kordon felhúzását intézi a határ körül. Egy fertőzési határt. Ennél nincs tovább. Aki ki akar jutni, annak pusztulnia kell. Aki be akar jutni, azt letartóztatjuk.
Egyedül csakis a kijelölt személyek közelíthetik meg a karantén zárlatot. Ráadásnak még ma intéztem egy kérvényt az utánpótlási bázishoz, hogy küldjenek még katonákat. Amint kifejtettem nekik a kérvényezés okát, rögtön elfogadták.
A terv egyszerű. Megakadályozni a vírust hordozók kijutását a külvilágba, így szerte szét kiküldött, zárt ruhás katonai csapatokkal megkezdjük a hajtó vadászatot minden élő szervezet ellen, akik jogtalanul tartózkodnak a zónában. Sajnos nincs más kiút.
Egyedül a szolgálat emberei ússzák meg valamilyen szinten a kivégzést, mivel ők hű támogatónknak bizonyultak.
De nekik sincs kiút, nem hagyhatják el a zónát, semmilyen esetben. Ha megpróbálják, őket is ki kell hogy végezzem.
A kérvényben foglalt egységek, viszonylag hamar itt voltak. rengeteg teherautón ülő, zárt ruhás katona, mind speciális felszereléssel a fertőzés miatt.
kiegészítő oxigén palackokkal, hogy vész esetén teljesen lezárhassák a ruhájukat. A parancsokat is hamar megkapták és két teherautónyi rohamegység máris elindult a BÁR felé, hogy teljes lezárás alá vegye a szolgálatot.
A szolgálat parancsnokának is adtam egy kamu parancsot, hogy hívja vissza az összes kint portyázó különítményét, mert összevont támadást szervezünk és mindenkire szükség lesz.
Ha minden szolgálatos vissza ér, a kiküldött egységek bezárják őket a bárba, ezzel teljesen elszigetelve őket mindentől.
Akik még egészségesek a szolgálatosok közül, azokat persze beavatjuk, hogy miért is kell lezárva tartani a bárt. így talán ők is segítik a dolgunkat.
Úgy érzem teljesen feje tetejére állt a világ, és ilyen nehéz időkben, nehéz döntéseket kell hoznunk.
 
Másnap reggel az orvosok furcsa ruhában jöttek be. Vegyvédelem. A fejünkre egy zsák szerű maszkot húztak. Megkérdezem:
-Mi ez?
-Kussoljon! Majd kap eligazítást!
Lekötöztek az ágyhoz. Leszíjjazták a két lábam, a két kezem, a torkomat, a derekamat és a mellkasomat. Olyan voltam mint egy rovar amit lekötnek mielőtt a tűt átszúrják a mellkasán. A tű jött is, de az alkaromba. Vért vettek tőlem. Mint mindenkitől. A főorvos kiállt elénk:
-Rendben uraim. Egy újfajta vírus került a levegőbe, ami miatt a katonaság karantént rendelt el és kötelezővé tette a gázmaszk használatát. Tilos elhagyni a zónát, és tilos gázmaszk nélkül mozogni. Maguk különösen veszélyeztetettek a kór ellen, mivel sokat voltak a szabadban. Ezért maguk nem hagyhatják el a sátrat, amíg a vér teszt eredménye meg nem érkezik. Ha megérkezik, és valamelyikük beteg, engem nem érdekel a parancs, miszerint próbáljuk meggyógyítani és tartsuk életben amíg lehet, azonnal agyonlövetem. Már egy halottunk van. Az egyik orvlövész, Steppenwolf. Ma reggel találtuk meg az őrtoronyban. A vérteszt eredménye holnap várható, addig így maradnak. Maga Reaper. Magának jött valami ami tetszeni fog.
Elővesz egy fáslit.
-A parancsnoka kérte hogy ezzel kössük be a lábát. Speciális, lelettel átszőtt fásli. Ez a gyógyulási folyamatot felgyorsítja. Holnapra már lábra állhat.
-Köszönöm.
Ezzel betekerte a lábamat és betakart. Ott feküdtünk nyakig betakarva, gázmaszkban, leszíjjazva az ágyhoz. A franc essen bele. Ahogy hallom kint is áll a bál. Ordítozás, kocsi búgás hallatszik. Elalszom. Majd holnap kiderül mi a helyzet. A fásli meg. Nos. Nem tudom mit szívott az ipse, de szerintem nem hat.
 
Majd írok egy flashbacket a tudósokkal beszélgetve mi történt vörös erdőnél...
Addig is:
Vissza érkeztünk a sebesült és beteg tudósokkal Yantarba, néhány embernek azonnal segítségre lett volna szüksége, de nem kaphatta meg, mert elöbb a fertőtlenítő eljáráson kellet átesniük, így az őrség nem sérült tagjai vagyis Kosztyán, Vaszilijevics, én és Sweet is legutolsókként mentünk be a laborba.
Kosztyán ment előre, utána Vaszilijevics, majd én. Mikor betettem a lábam a laborba, már megláttam az öreg tudóst amint Kosztyánnal beszélgetnek, vagyis inkább vitatkoznak.
Én inkább bölcsebbnek láttam hallgatni, miután amire felbéreltek, nem tudtam elvégezni ráadásul 3 tudós és egy őr meghalt a vörös erdőnél.
A megmaradt hat tudósból egyet hordágyon hoztunk haza és további egy pedig már véreset köhögött mire elértük a határt.
- Miért van mindenkin gázmaszk? Kérdezett mellettem Sweet.
- Fogalmam sincs! Feleltem.
- Azért, mert még éppen tisztítjuk a levegőt a bunkerben!
Bár mikor szóltunk az első beteg miatt már akkor közölte velünk Szaharov, hogy az előző expedíció -t vezető kutatók meghaltak, de azt nem tudtuk, hogy a bunkeren belül is lehetséges lenne a fertőzés.
- És mikor lehet újra levenni a gázmaszkokat? Kérdeztem.
- Egy tíz percen belül kitisztítják! Felelte Szaharov.
- Rendben! Mondtam, majd elindultam volna, de Szaharov megállított.
- Ne menjenek messzire, maguknak nincs zárt ruházatuk amint vége a szellőztetésnek elmennek jobbra a második szobához és lemossák magukat sterilizáló szerrel!
- Okey! Felelte Sweet.
Leraktam a táskám és a fegyveremet a falhoz, Sweet is letette a maga cuccát majd elballagtunk a második ajtóhoz és leültünk az ajtó melletti kis fémpadra.
Pár perc múlva már gázmaszk nélkül sétálgattak az emberek. Mi magunk besétáltunk az ajtón. Egy kisebb öltözőbe értünk, letettük a cuccainkat.
Bementünk a zuhanyzó helységbe és neki álltunk lemosni magunkról a mocskot vagy a fertőzést, remélem csak elöbbit. A víznek valamilyen érdekes oknál fogva klóros szaga volt erősen marta is az orromat. Külön érdekesség, hogy nem marta a kezemet a víz, tehát nem klóros, de akkor miféle fertőtlenítő szer?
Ekkor Hallom, hogy mögöttünk nyílik a vasajtó és belép több alak is.
- Ne forduljanak meg! Ordított ránk egy ismerős hang.
Kezeket a falra! Jött újabb utasítás.
- Ember! Nem vagy kicsit gerinctelen? Kérdeztem hátra.
- Kuss!
- És ha nem? Kérdeztem, majd fordultam volna hátra, de találkoztam egy Abakán tusával és a következő pillanatban elsötétült a világ.
…
Nem tudom mennyi idő után ébredezek egy elzárt szobába, mellettem Sweet.
- Legalább nem hagytak pucéran... Mondtam sötét humorral kezelve a helyzetet. Miután észrevettem, hogy fel vagyok öltöztetve.
- Jah... ép csak be vagyunk zárva!
- Nem számítottam erre a szarjankóra. Mondtam kicsit dühösen, majd felkeltem a földről.
- Én sem számítottam kato... Várj, te ismered ezt a katonát? Kérdezett meghökkenve Sweet.
- Jah... az ő segítségével juttattam ki a cuccomat a helyőrségről első alkalommal!
- Mégis mintha kicsit morcos lenne.
- Jah... 10K-t ajánlottam neki 5öt kapott, meg szerintem egy lebaszást a parancsnokától.
- Á akkor értem miért morcos...
- Mit vársz egy bőrfejűtől? Alapból seggfej mind! Feleltem.
 
Végre tovább lendültünk. A kocsi harmadjára is lerobbant a domb oldalán és üresen gurultunk lefelé a domb oldalon. Miután egy hatalmas halálra rémült ordítás után leértünk a domb oldalon, ismét nekipróbálkoztam az újraindításnak. Negyedjére engedett.
Tovább haladtunk a tudományos bunker felé elég laza tempóban, mivel ennyit bírt a frissen leamortizált kocsi.
Aztán hirtelen megszólalt a detektor a zsebünkben:
- Figyelem! Veszélyes pszihikus energia kisülés bemérve! Azonnali fedezék keresés javasolt!
Utána ezt jól hallható folyamatos csipogással jelezte.
Mondani sem kellett, rögtön a gázra tapostam, aztán amennyire csak bírt, a kocsi folyamatosan robogott a bunker felé.
Amint beértünk a bunker kerítésein belülre, rögtön kirontottunk a kocsiból és rohantunk a bunker felé.
amikor ki akartam nyitni az ajtót, nem sikerült, mert az auto zár nem engedte, fertőtlenítés nélküli személyek belépését.
De a katonai személyi kártyám segítségével sikerült felülbírálni a zárat. És mind bepréseltük magunkat a bunker légzáras fertőtlenítő kamrájába.
Az ajtók lezártak, majd szűkösen ugyan, de megvoltunk mind az öten a kamrában.
Javában hallottuk, ahogy a kitörés már tombol odakint. És amikor a legkevésbé vártuk, a fertőtlenítő szellőző rácsokból, hirtelen tört elő a fertőtlenítő szer, ami kissé meglepetésként fogadott minket.
Váratlanul ért minket ugyan, de legalább le volt fertőtlenítve a páncélzatunk.
Aztán hirtelen nyílt a belső zsilip és egy maszkos tudós tette be a lábát az ajtón, már előre hangosan kiabálva.
- Ki a fészkes fene bírálta felül az auto zárat engedély nélkül?!
Aztán bepillantott az ajtón és amint megpillantotta az 5 szűk helyre préselődött katonát, rögtön elállt a szava.
- Öhm!....Uraim.....Nem vártuk a hadsereg látogatását mára....De ez váratlan volt. Hebegte zavarodottan.
Leintettem a magyarázkodó tudóst és azt mondtam:
- Lehet, de most itt vagyunk felsőbb utasítás hatására. Amúgy hogy is van ez a dolog az auto zárral?
- Ööö....Felejtse el uram! Nem érdekes.
- Én is így gondoltam. De most segítsen ki minket innen!
A tudós se szó, se beszéd, elrohant.
- Hé! HÉ! Hova a francba megy? Jöjjön vissza! Beszorultunk!
- Hát így kell várni a hivatalos közegeket?!
Aztán pár perc múlva visszatért az ipse egy fehér köpenyes, öreg tudóssal.
- Üdv uraim! A nevem...
- Sakharov professzor! Tudjuk! Válaszoltam flegmán.
- De a bájcsevegés helyett segítenének kijutni innen nekünk?
- Öhm....Azonnal, csak várjanak egy kicsit, míg hívom az asszisztenseimet.
- Csak nyugodtan! Ráérünk! Válaszoltam fennhangon, kissé idegesen.
Aztán újabb pár perc múlva nyílt a külső zsilip és két narancssárga ruhás tojásfej lépett be, akik nekifeszültek a hátunknak és egyszerre tolni kezdtek minket, amíg ki nem szabadultunk a szoros helyzetből.
A baj csak az, hogy nem csak kiszabadultunk, hanem rendesen kidőltünk egyszerre a kamrából.
Még nagyobb baj az, hogy kicsi a rakást kellett játszanunk a társaimmal és mint mindig, én maradtam alul.
- Haver! Szerencse hogy még puhára is estünk! Mondta az egyik társam.
- Mert mondjuk rajtam fekszel te marha! Na mássz már le! Szétlapítod a gerincemet! Szóltam.
Aztán lassan feltápászkodtunk mind az öten a földről és a professzorhoz fordultam.
- Ajh! Ez aztán a kellemes vendéglátás! Nem de professzor?!
- Elnézést uraim, de nem számítottunk a hadsereg látogatására. Főleg most nem! Most igazán alkalmatlan a látogatásuk.
- Alkalmatlan? Úgy tudtam a katonai személyzetnek mindig van látogatási ideje itt, mivel maguk közvetlenül nekünk felelnek!
Erre a professzor kissé zavarba jött.
- Igen! Így van. De...
- De? Kérdeztem gyanakvóan.
- De...Most tényleg nem nagyon alkalmas, mivel fontos kutatások előtt vagyunk, meg aztán nemrég tért vissza egy kutató csoportunk, súlyos sérültekkel.
- Hmm....Katonai kíséret nélkül vágtak neki egy expedíciónak?!
- Hát.....Nem egészen. Vagyis! Miket beszélek!.....Igen! Anélkül. De ez most szükséges volt.
- Miért is?!
- Mert......ööö......
- Na hagyjuk a köntörfalazást! Átlátok én a szitán! Kik kísérték az expedíciót?!
- Hajjaj! Ezt akartam elkerülni....Na de mindegy. Egy kis csapat zsoldossal indítottam útnak a csapatot.
Ártatlan embereknek néznek ki, akik csak egy kis többlet fizetés fejében hajlandóak voltak elkísérni a csapatokat.
- Zsoldosok?! Professzor! Olyan nincs hogy "ártatlan zsoldos"! Csak halott zsoldos van, vagy erkölcstelen, szemétláda zsoldos!
- Garantálom hogy ezek nem olyan becstelenek! Nézze! Az egyik kollégámnak volt ideje kiismerni az egyiküket.
Aztán egy fiatal nő áll elénk, Szakharov professzor hívására.
- Tessék Professzor úr! Mi a gond? Kérdezte a kis hölgy.
- Mit is mondott zsoldosokról kollegina? Elismételné a tiszt uraknak is?
- Persze! Volt időm kiismerni az egyiket valamennyire. Ha jól tudom a társa megnevezése alapján Ridegnek hívták. A másikat pedig Sweetnek. Rendes fickók voltak. Nem voltak azok a tipikus bunkó, gyilkos zsoldosok, hanem inkább olyan szolid, visszahúzódó emberek. Igaz, ízig vérig állítják magukról, hogy ők is olyan pénz hajhász, gyilkosok, de szerintem csak takargatják az érzékenyebb oldalukat. Mondta a nő mosolyogva.
De igazából nem igazán figyeltem rá, csak az egyiknek a neve járt az eszemben.
- Rideg, Rideg, Rideg.....Hmmm.....Ismerős névként hangzik. Na de mindegy! Ennyi elég is nekem. Akár zsoldos, akár nem, nekem pont kapóra jön!
Aztán odafordultam a társaimhoz:
- Készítsétek a fegyvereket! Rajta ütünk ennek a Leshiynek a kutyáin! Az őrnagynak tetszeni fog!
Aztán még utoljára a professzorhoz fordultam:
- Hol vannak most ezek az emberek?
- A hátsó fertőtlenítő zuhany kamrában.
- Hááááháháhá! Tökéletes! Rég volt ilyen szép napom! Mondtam az tenyeremet dörzsölve. Utánam fiúk! Csípjük nyakon őket!
És már diadal ittasan indultam is a zuhany kamrák felé. A professzor és a nő is követett minket.
A nő amint utolért, rögtön elkapta a karomat, vissza rántott és azt mondta:
- Kérem hadnagy! Ők tényleg nem Leshiy emberei! Észrevenni rajtuk! Ha Leshiy emberei lennének, már rég megöltek volna minket, amikor lett volna alkalmuk! De nem tették! Követték az utasításainkat és teljesítették a feladatukat.
Kitéptem a karomat a kezei közül, majd azt feleltem:
- Kis szívem! Leshiy emberei sem olyan hülyék, hogy rögtön kivégezzenek minden tudóst, anélkül, hogy bármilyen hasznos infó ne lenne a kezükben! Ismerem a fajtájukat, volt már az ilyenekkel dolgom.
Amúgy meg, akár Leshiy emberei, akár nem, nekem kötelességem az ilyeneket kiiktatni, vagy őrizetbe venni! És téma lezárva! Tegye a dolgát! Én is teszem a magamét!
És tovább mentem. A kamrák előtt megtaláltuk a két zsoldos cuccait. Ruhák, fegyverek és felszerelés.
Megkértem az egyik társam, vegye lefoglalásba a fegyvereket és felszerelést, aztán mi négyen meg benyomultunk a szobába.
Amint benyitottam, a bunker folyosójáról bejövő fény, rögtön elvakította a két fürdőzőt, majd lassan fordultak volna meg, amikor rájuk parancsoltam:
- Megállj! Ne forduljanak meg! Maradjanak úgy!
Az egyik zsoldos felismert, és azonnal azt mondta:
- Hadnagy.
Én is felismertem az ismerős hangot és azt gondoltam magamban:
- Gronyev? Aztán elmosolyodtam és ismét azt gondoltam:
- Hehe! Revans te seggfej!
- Kezeket a falra! Parancsoltam rájuk, ők meg engedelmeskedtek.
- Ember! Nem vagy kicsit gerinctelen? Kérdezett felém.
- Kussolj! Válaszolt az egyik társam és már a falhoz is nyomta az egyiket.
- És ha nem? Kérdezett vissza Gronyev, és már fordult is volna hátra, amikor a társam hirtelen felkapta a puskáját és jó erősen homlokon nyomta az ellenkező zsoldost, aki azonnal elterült.
- Hé! Ember! Ezt most miért kellett? Ordított rá a társamra a másik, de őt jó erősen lenyomták a földre és hátratették a kezeit majd azoknál fogva rángatták ki a kamrából.
Aztán elzárták a zuhanyt és elengedtük a még eszméleténél lévő zsoldost. Rászóltunk hogy öltözzön fel és a társát is bugyolálja be valamibe.
Majd vittük őket egy elkülönített, kívülről nyitható szobába. Belöktük mindkettőt, majd a biztonsági szobából figyeltem kamerán keresztül őket, ahol az egyik csak ült a földön, a másik meg még mindig feküdt.
Azért még két társamat odaállítottam az ajtó elé és rájuk parancsoltam:
- Figyeljetek jól srácok! Ezek minden hájjal megkent szemetek, és nagyon szemfülesek! Semmi esetre se nyissátok ki az ajtót, még akkor se, ha könyörögnek, vagy pánikba esnek, de még akkor se ha haldokolnak! Múltkor is ezen buktunk meg, most nem engedek meg még egy bakit!
Majd lassan felkelt a "barátunk". Lassan körbenézett, a fejét tapogatta, közben a társa csak folyamatosan ült ugyanúgy.
Majd a ruhájára nézett és azt mondta:
- Legalább nem hagytak pucéran...
- Jah... ép csak be vagyunk zárva! Mondta a társa.
- Nem számítottam erre a sz@rrágóra. Mondta, aztán felkelt a földről.
- Én sem számítottam kato... Várj! Te ismered ezt a katonát?
- Jah... Az ő segítségével juttattam ki a cuccomat a helyőrségről első alkalommal!
- Mégis mintha kicsit morcos lenne.
- Jah... 10K-t ajánlottam neki 5öt kapott, meg szerintem egy lebaszást a parancsnokától.
- Áh! Akkor értem miért morcos...
- Mit vársz egy bőrfejűtől? Alapból seggfej mind!
Durva sértés ez a szememben, de ezúttal nem törődtem vele. Boldog voltam hogy most ő húzza a rövidebbet, mert nincs aki segítene rajta, vagy akit elkaphatna és leüthetne.
Azonnal a professzorhoz fordultam:
- Amint lehet hívja a kordoni helyőrséget! Szeretnék beszélni a felettesemmel.
A professzor bizakodóan nézett rám és megkérdezte:
- Tényleg szükséges ez parancsnok? Elvégre.....Mégis csak ennek a két fiatalembernek köszönhetem a csapatom életét.
Nem is néztem a professzorra, csak lazán kortyoltam egy győzelmi kortyot a poharamból, majd közöltem vele:
- Nem nyitok erről vitát professzor! Csak tegye amit mondtam!
Aztán a professzor aggodalmaskodva nézett a monitorra ami a kamera felvételeit mutatta és aztán intett egy asszisztensének aki a rádióhoz ment.
Én meg úgy éreztem, hogy végre egy apró győzelem ebben a mai iszonyatosan rossz napban.
 
Másnap reggelre csodával határos módon tudtam járni. A kötszer működött. De lélegezni még mindig nehezen tudtam. Megérkezett a vérteszt eredménye. Negatív. Helyes. A gázmaszkhoz kaptam egy, az alap ruházatomhoz járó gázálarcot is. A teljes fejemet takarta a fekete gázálarc. Felöltöztem-kb a szokásos idő 4 szerese volt mert a mellkasom szétrobban úgy fáj- és kimentem körbe nézni. Eléggé szar a helyzet. Amikor idejöttem KB 110 ember volt itt. Mostanra maradt KB 70. A maradék 40 vagy egy előre kiásott árokban pihent vagy kupacokban állt az árok mellett. Odamegyek a parancsnokhoz, akit úgyszintén a speckó kötszer hozott rendbe.
-Parancsnok úr! Szolgálatra jelentkezem uram!
Megfordul.A katonai stalker ruha van rajta, és a maszkja feltéve.
-Reaper! Örülök hogy látom. Jobban van?
-Igen Uram.
-Helyes. Akkor, jöjjön velem.
Elkezdünk sétálni a hullák körül, közben méregetjük a helyzetet.
-Mint látja, ezalatt a durván egy hét alatt ennyien haltak meg. A fertőzés terjed. Megállíthatatlan. De, van egy módszer. Amit használni is fogunk. Ezért hívtam magát ide.
-Igen Uram?
-A parancs értelmében, Minden fertőzöttet likvidálnunk kell, akik meg jól vannk azokat gázálarccal ellátni és folyamatosan fertőtleníteni. Ja! És mégvalami. Antropint kell adagolnia magának. 12 óránként. És ami a legfontosabb: Mivel a zárt légzőrendszerű ruha ritka, ezért csak gázálarcot kell hordania, de azt egész nap. Érti?
-Igen Uram.
-Helyes. Akkor lelépni.
-Igenis Uram!
Visszamentem és lepakoltam a körletben. Egy fertőtlenítő sátron keresztül lehetett bemenni. Ott kipucoltam a fegyvereimet. Elhatároztam, ha ők nem adnak zárt ruhát, én csinálok. A gázmaszkot felvettel, a nadrágomat betűrtem a bakancsba és szigetelőszalaggal jó szorosan betekertem. A kesztyűm alá betűrtem a kabátom ujját és azt is beszigszalagoztam. Ugyanígy a derekamnál. Majd felvettem a kapucnit, jó szorosan a fejemre húztam és a nyakamnál beszigszalagoztam. Körbe. Hogy ne lőgjon ki szabad bőrfelület. Aztán tükörbe néztem. Hát, konkrétan úgy néztem ki mint egy bohóc. De nem zavart. Legalább biztonságban vagyok. Kimegyek a parancsnokhoz és szolgálatra jelentkezem.
 
Öhm.....Domotor. A Teljes tisztogatás feladatot egy frissen iderendelt, zárt ruhás rohamosztagos brigád végzi.
A közkatonák dolga a karantén eljárás fenntartása és a fertőzöttek meggátlása a kijutásban.
A fertőzés gyanús katonákat pedig orvosi kezelésre kell küldeni a legközelebbi orvosi helységhez.
A tiszta katonák maradnak.
Akinek van zárt ruha használja! Akinek nincs, gázmaszk és a ruhát kötelezően leszigetelni sajátos módszerrel. (kb így: http://filesmelt.com/dl/cs_havana0003.png)
Atropin használat, és folyamatos fertőtlenítés a tábor/bázis területén kötelező!
 
Éppen kimondtam a beszélgetést hallok az ajtó előttről:
- Kérem engedjenek be minket!
- Nem lehet hölgyem parancsot kaptunk a hadnagytól!
- Nem érdekel, hogy parancsot kaptak! Az egyik ember megsérült és lehetséges, hogy fertőzött! Ellenben a társa nem! Úgyhogy szeretném a nem sérült embert elvinni kivizsgálni!
- Nem engedhetem hölgyem!
- Ááá szóval inkább letartóztatják őket és magukkal visznek két lehetséges fertőzöttet mintsem, hogy engedjenek a kivizsgálásoknak? Kérdezte fennhangon a nő.
- Nem, nem erről van szó, de...
- Nem tagadhatják meg a kivizsgálást! Amióta ez a vírus a levegőben terjed rengetegen haltak meg és még többen megbetegedtek... Talán egyenesen a helyőrségre akarnak vinni két fertőzöttet? Kérdezett szemrehányóan ismét.
- De nem biztos, hogy fertőzöttek! Kapcsolódót be a beszélgetésbe a Hadnagy hangja.
- De feltételezhető, mivel a vörös erdőben voltunk, és ott a mérgezési ráta erős!
- A vörös erdőben?? Mit kerestek maguk ott?
- Kutatók vagyunk... Mit csináltunk volna? Vágott vissza a hadnagynak.
Engedjen be, ki kell vizsgálnom őket! Szólalt meg ismét Klarissa.
- Nem engedhetem! Felelte önkényesen a hadnagy...
Ekkor egy kis szünet következet, majd egy másik férfi hang csatlakozott a beszélgetésbe:
- Szerencsére, nem magán múlik!
- Tessék?!? horkant fel a hadnagy.
- Ha feltételezhetően fertőző egyének vannak a bunkerben, a szabályok alapján kötelező kivizsgálni. És ez a Bunker biztonsági szabályában van! Ami felülbírálhat bármilyen parancsot, ami ezt csorbítaná! Felelt erősen újra a férfi hang.
- Tudja hogy ki vagyok én? Kérdezett idegesen a hadnagy.
- Katonai stalker... Egy kevésbé szabályozott katona, aki úgy gondolja mindent megtehet... De téved, a tudós labor biztonságát nem veszélyeztetheti!
- Ki maga?!? Kérdezett már-már szinte ordítva.
- A nevem Tribicskó Kosztyán! Én felelek a bunker biztonságáért!
Szóval én nem adom parancsba, de engedje be a hölgyet! Felelte szigorúan Kosztyán.
- És ha nem?! Kérdezett élesen a hadnagy.
- Akkor elintézem, hogy ez volt az utolsó hibázása a zónában! Majd vitatkozhat a parancsnokaival, meg a Kijevi védelmi intézet irányítóival! Amiért öntörvényűn veszélyeztette a zónában megtalálható egyetlen kutatási labor biztonságát!! Felelt Kosztyán Határozottan, és ellentmondást nem tűrően.
Egy kis szünet után szólalt meg a hadnagy.
- Ezt még megbánják! Felelte ingerülten.
- Ne fenyegessen! És ha kérhetném, menjen Szaharov Professzorhoz, mivel ha jól tudom ön és a csapata azért van itt, hogy segítsen nekünk, és nem azért, hogy hátráltasson és beszélyeztesse a laborban dolgozók egészségét!
- Mit merészel maga?
- Nikolai! Hagyd! Szól közbe egy másik katona.
Gondolatban elképzeltem, hogy nézhet ki a hadnagy arca, gondolom olyan vérvörös hogy majd szét robban...
A hadnagy szitkozódott egy darabig közben elballagott.
Az ajtó nyílt és belépett rajta Klarissa és egy asszisztens.
- Üljetek le! Szólalt meg.
Leültünk a két szemközti ágyra. Majd Klarissa oda jött, hozzám és letekerte a kötést és újra ellátta a kezem.
- Semmi vizsgálat? Kérdezet Sweet.
- Le lett fertőtlenítve a ruhátok, és a zuhanyzóban és voltatok valamennyit, nem vagytok fertőzőek! Felelte a lány.
- Akkor? Kérdezett újra Sweet.
- Az a katona egy seggfej, épp olyan mint Leshy egyik zsoldosa!
- Azért nem egészen... Feleltem közbe.
- Tessék? Pillantott fel kérdőn a nő.
- Találkoztam már Leshyel és bandájával, jobbak mint ő... sokkal jobbak! Ez csak barom arc aki bizonyítani akar! Feleltem.
- Hol van a cuccunk? Kérdezett Sweet.
- A katonák lefoglalták! Felelte a nő.
- Jah, de hova tették? Kérdezett újra.
- A biztonsági megfigyelőben tették le. Felelte a nő. - De miért?
- Őőőő... szeretnénk kijutni? Kérdeztem.
- Az most nem lehetséges!
- Mer? Kérdezett Sweet.
- A Yantari gyár most valamiért ontja magából a Pszichikus kisugárzást... 5 perc alatt kiégne az agyatok!
- Fasza! Feleltem.
- Kész! Felelte a nő közben felállt. A tiszta fertőtlenítő kötés van a kezemre csavarva.
- De van benne jó is! Szólt a nő.
- Mi? Kérdeztem.
- A pszichikus kisugárzás ilyen erős mértéke Interferenciát okoz és jelenleg el vagyunk vágva a külvilágtól.
- Vagyis amíg tart a kisugárzás, nem tudják jelenteni, hogy elkaptak? Kérdezett Sweet.
- Pontosan. Felelte a nő.
- Ez jó! Mondta Sweet.
- Miért? Kérdeztem.
- Mert ha a kitörés után jelent minket az a tapló akkor, a legjobb esetben is 40 percünk megszökni és felszívódni! Miután egy helikopter a legjobb esetben is ennyi idő alatt ér el ide a helyőrségről.
- Nekem tíz perc is elég! Feleltem őszintén.
- Tényleg így akartok megszökni? Kérdezett a nő.
- Mégis mit kellene tennünk? Kérdeztem.
- Talán meggyőzhetjük őket, hogy ti nem vagytok Leshy féle gyilkosok, hanem egy másik minket segítő csoport tagjai vagytok!
- Kizárt! Feleltem.
- Miért? Kérdezett a nő.
- Azért, mert személyes az ügy köztem és a hadnagy közt. Mondtam.
- De ha csak elszöknek azzal épp azt bizonyítják amit ő állít!
- Ha meg hagyom, hogy vissza vigyenek, elég szar élet vár rám! Feleltem.
- Börtönbe kerül? Kérdezett a nő.
- Nem.
- Hát akkor?
- Személyes! Feleltem.
Ekkor Sweet is összehúzta a szemöldökét és úgy nézett rám... Ő sem értette a dolgot. Egy ideig csönd uralkodott végül hangszórókból megszólta az öreg Szaharov:
- Vége a kitörésnek! ezután rá egy pillanatra belépett Nikolai.
- Bizony Gronyev! Elég szar élet vár majd téged! Szólt közbe a hadnagy gúnyosan.
- Nem értem, mi rossz lehet üzletember fiaként élni? Kérdezett kuncogva.
- A tudatlanságod nem bánt meg! Feleltem.
Ettől a mondattól azonnal lehervadt a képéről a vigyor. Látszott rajta, hogy erősen gondolkozik egy vissza vágáson.
 
5 perc várakozás után egy teherautó fordult az útra és elzötykölődött hozzám, az ablakon Chester hajolt ki. Majd közölte hogy mi a helyzet.
- Nah figyelj, mondom hogy mi helyzet. A Másodlagos bázison, feltárták a hátsó részt, csak éppen azok a nyámnyilák beszartak, mert kapásból 2 ormányos vagy mi a frász ugrott nekik. Aztán most ott ülnek a bejáratban és várnak a nagy fiúkra, gondolom sejted hogy mi a feladat.
- Hmmm jó kis csetepaténak ígérkezik.
- Az lesz, jah és hátul kapsz egy kis ajándékot, szigorúan csak az akcióra. Nah pattanj fel.
Hátra kocogtam, majd felkapaszkodtam a platóra, ahol 3 másik harcos ült, arcukat nem láttam a gáz álarc miatt, ugyan úgy ahogy ők sem az enyémet. A vezetőfülkéhez közelebb ülő kopogott az ablakon amitől meg is indultunk.
- Üdv srácok én Fater vagyok.
- Te verted el Drussat ?
- ööö...igen...talán haverotok volt ?
- Neeem hehehe dehogyis az a majom, örülök hogy végre helyre rakta valaki haha. A többiek felnevettek.
- Én Storm vagyok. szólalt meg a fülkéhez legközelebb ülő, akinek egy SPAS-12-es pihent a kezében.
Mihajlovics a következő ő mellettem ült, nála egy AK-t láttam. Szemben Storm mellet Dmitro, egy Chaserrel.
- Chester valami meglepiről mesélt, mit tudtok róla ?
Szinkronban nevettek fel, majd Dmitro előhúzott maga alól egy táskát és oda dobta nekem.
Szépen kinyitom, majd kiemelek belőle egy olyan fegyvert amit eddig csak távolból láttam működni.
- Hohohoho, ez lenne az enyém ? Hmmm csinos.
- Veszélyes egy jószág, két tár van hozzá ha jól tudom, de ha az nem lesz elég....
Előkotortam a táskából a két tárat az szekrény tárat amibe ha jól tudom 8 töltény van, azt be tudtam tuszkolni egy üres tár zsebbe. A másikat pedig a fegyverbe, dob tár 20 vagy 32 tölténnyel. Ami ennek ellen áll az nem ember. Az út további részében az új szerzeményem csodáltam. Amikor végre beértünk a bázisra rögtön tűzharc hangja fogadott minket kicsit olyan volt mintha valami barlangban lövöldöznének, de elég veszettül. Leugráltunk és rohantunk is a hangár felé, ahonnan a hangok jöttek Már amikor az ajtót elértük megszűnt a csatazaj. Oda siettünk az 5 harcoshoz akik előtt egy tucat hulla feküdt.
- MI történt ? kérdeztem azonnal.
- Ezek az őrültek nekünk rontottak, ezeknek meg zápult az agya. Azt ajánlom vigyázzanak lent.
Mögöttem a fegyverek kattogása biztosított arról hogy a srácok kész vannak. Én is mély levegőt vettem és megindultam befelé.
- Akkor takarítsunk fiúk!
Egy folyosón mentünk végig egy ajtó volt útközben egy üres szobába vezetett. A folyosó végén egy lépcsőn mentünk le, aztán elsötétült minden. Csak nyugodt hangon, kérdeztem a többiek felé.
- Ugye hoztatok lámpát ?
Én közben a sajátomat kotortam elő, majd feltettem a fejemre és úgy néztem a srácokra. Mihajlovics az AK-ra szerelte a sajátját.
- Dmitro, Storm hát ti ?
- Hát én nem hoztam, bakker gondoltam is én arra hogy a föld alá megyek. csak szóltak hogy akció van...szólalt meg először Storm.
-Én meg még a múlt héten eltörtem és azóta nem kaptam újjat.-
- Remek, ti mentek középen, Mihajlovics tied a hátvéd.
- Oké Doki...
A lépcső után egy nagyobb gyülekezőbe értünk volt itt egy lift is ami gondolom működés képtelen volt, volt egy pult mögötte egy zárt ajtó. Jó lenne benézni oda is. Azt hittem ott kapok szívrohamot, amikor Dmitro felrúgott valamit közvetlenül mögöttem.
- Bazd meg Dmitro majdnem beszartam. ordítottam rá. Az állat meg csak röhögött. Most megint mögülem jött a csörömpölés de ez már az irodán belülről. Oda kapta mindenki a fegyvert. a két lámpa fénye is az ajtóra szegeződött. Majd Dmitro törte meg a zaj utáni csendet suttogva.
- Azt hiszem sejtem mit éreztél.
Csak kérdőn rá néztem. Aztán neki borult valami az ajtónak és csapkodni kezdte azt belülről, nekünk se kellet több egyszerre kezdtünk el lőni, szét tépve vele azt ajtót és azt aki mögötte volt. Egyenlőre még a TRs-el lőttem. Amint végeztünk megint beállt a csend. Oda mentem a romokhoz, aztán amit ki tudtam venni a cafatokból hogy valószínűleg egy itt dolgozó őr volt. A hallgatást Mihajlovics törte meg.
- Nagy csend, túl nagy...
Amint befejezte a lifttől jobbra lévő folyosóról bömbölés hörgés és egyéb érdek feszítő hangok jöttek, egyre hangosabban.
- Muszáj volt az ördögöt a falra festeni mi ?
Az egész környék visszhangzott a morgásoktól meg üvöltésektől, kicsit olyan minden irányból jönnek érzésem lett. Gyakorlatilag két felől jöhettek, ha csak nem szerelték meg a liftet. Felsorakoztunk a folyosóval szemben Mihajlovics előre ment mellette Dmitro, én és Storm kint vártunk. Amikor eltűntek egy forduló után kezdtem ideges lenni, mert még mindig semmi csak a hörgés. Amikor kezdett tetőfokára hágni a hangulat, hirtelen vissza jött az áram úgy látszik csináltak valamit fent. Hátra is léptünk párat így pont a lift elé kerültünk ami meg is érkezett egy kis csengetés után nyílt az ajtó és Storm nyakába szakadt vagy három zombi. Leteperték és már harapták is ahol érték, elkezdtem sorozni a többit ami nekem ugrott volna kettőt le is kaszáltam majd üresen kattant a fegyver, puska tussal kínáltam a legközelebbit. A hangos reccsenésből és abból hogy kicsit fél oldalasan lifegett a fején úgy gondoltam meg áll majd, tévedtem, nekem rontott volna de kitértem előle és be löktem a pult mögé a fegyver szíja beakadhatott a ruhájába mert majdnem magával rántott. Közben vissza ért Mihajlovics és Dmitro, le kaszálták a maradékot, Stormból nem sok maradt, Dmitro leguggolt mellé, majd motyogni kezdett valamit, a következő pillanatban arról amerről jöttünk egy ilyen gázálarcos izé ugrott a torkának neki Dmitro egyet tudott lőni de az nem volt elég leteperte. Mihajlovics gyorsan reagált, oldalba rúgta a kis patkányt, majd cafatokra lőtte, érdekes az AK-ja mintha kicsit erősebb lenne az átlagnál. Nah nem baj Dmitro sértetlenül meg úszta manővert.
- Azt mondom vágjunk vissza. Kelt fel a földről teljesen begőzölve és meglódult a a hörgések irányába, utána siettünk de ez bekattant sprintel amerre éppen volt lehetősége, mi meg utána. Az egyik forduló felugatott a SPAS-12-es majd Dmitro hátráló alakját láttuk aztán kifogyott a fegyver. Elkezdett rohanni, most felénk amikor elment mellettünk csak ennyit vetett oda.
- Meggondoltam magam, tűnés!!! Ezzel tovább is rohant, először utána majd a zombi tömegre néztünk ahogy ellepik a folyosót.
- A jó büdös...Mihajlovics is rohanni kezdett. Én meg felhúztam a fegyverem,és neki láttam a tömeg oszlatásnak, 300 töltény per perc...repülő kezek, lábak, agy cafatok, és vér festette be a folyosó falait, a kezemben veszettül ugrált az AA-12-es. De a jóból is megárt sok ezért hamar ki is fogytam. Hozzájuk vágtam a fegyvert, ami utólag már rossz ötletnek tűnt, tekintve hogy van még egy táram. De az egy jó dolog volt hogy legalább a csőcselék meg feleződött, én is hátrálni kezdtem de még elejtetem egy gránátot, ami kisvártatva robbant is, ezzel megrázva a környék falait. igazából fogalmam se volt merre szaladok. Csak mentem, előttem egy ajtó szakadt ki meg utána két zombi előrántottam a pisztolyom és rájuk lőttem a találat minimális volt, maradt a nyers erő, fel ökleltem őket és mentem tovább, utána táraztam. Egy forduló után zsákutcába értem, meg fordultam két oldalon egy-egy ajtó. Melyik legyen...ec-pec kimehetsz... a döntést a tömeg zavarta meg ami idő közben utol ért. Hirtelen neki vetődtem a jobb oldalinak de az meg se rezzent, szóval lendületből jött a bal, az már be is szakadt tokostul. A földre kerültem de nem tartott sokáig felállni tekintve hogy minden porcikámban éreztem a lüktető adrenalint. Előttem akadály, asztal, mögötte zombi, fél lábas átcsúszás, mint a filmekben a zsaruk a motorház tetőn, közben agyon lőttem a zombit, amihez nem kis szerencse kellet. Gyerünk tovább, beértem valami műtő szerűségbe az asztalon egy enyhén felboncolt manus feküdt, amíg meg nem érezte hogy itt vagyok, mert amikor elakartam menni mellette, embertelen reflexel utánam kapott és bele mart a kezembe.
- Anyád! majd a pisztollyal zúztam olyat fejére hogy menten össze roppant a koponyája, siettem volna tovább az egyetlen ajtó felé, csak ekkor megragadtak hátulról. ellenkezni próbálhattam esélyem nulla végig néztem a testemen, nagyjából plusz hét kézfejet számoltam, vegyesen a karomat a mellényem amit értek azt húzták, az idő szinte meg állt, már láttam is a fehér fényt...és a fényből zöld ruhás álarcos manusok ugrálnak ki, villognak ezerrel én meg csak érzem ahogy vízszintbe kerülök a földön. a vállamra pillantok mert valami furcsa bizsergést érzek, hát nem egy zombi marcangolja véres pofával, aztán rám néz morgás, böfi, vér ás nyál csorgatás és amikor épp az arcomba kóstolna az agy veleje fröccsen a képembe, a maszkomat már rég elhagytam valahol, pedig most milyen jól jött volna. Elkezdtem szédülni, majd mint élettelenül ejtem a fejem a földre. De már az egész testemben érzek valami bizsergést, és mindjárt kigyulladok olyan meleget érzek. Szeráf arcát, és hangját vélem felfedezni. Amint leguggol mellém, fogalmam sincs mit magyaráz, össze folyik minden mindennel az agyam ki kar szakadni a helyéről úgy lüktet. Furcsa mód egyre éhesebbnek érzem magam, és nem vagyok ura már a testemnek. Szeráf lassan és úgy látszik bele törődve abba hogy már nincs többé Fater feláll. a keze után kapok lassan felhúzom magam és mielőtt bele harapnék, egy 9 mm-el nézek szembe, aztán vége....

- Egy óra múlva a Főbázison -

- Ki a faszom engedélyezte hogy 5 ember menjen le egy ismeretlen helyre? Ahonnan már a nyitás utána dög vész támadt az emberekre.
- Higgadj le Szeráf! ordít Max.
- Higgadjak le! Megvesztél! Szét téplek helyben, most lőttem agyon a társam...közben a falnak taszította és fojtogatni kezdte...az egyik legjobb, ha nem a legjobb harcosunk veszett oda, mert valaki hülye volt.
Lukash állt fel az asztaltól és beszállt az ordítozásba.
- Senki nem adott olyan parancsot hogy 5-en menjenek le, a te barátod döntött úgy hogy lemegy a saját felelősségére.
- Mii van ? Szeráf elengedte Maxot, és rávágott Lukash asztalára aki elkapta a kezét, kicsavarta és ráhúzta az asztalra fölé hajolva folytatta.
- Ha nem higgadsz le te kis kaphatsz egy golyót a fejedbe. De ezt később lehet még bánnám, szóval ne adj rá okot.
- Lukash eltúlzod....
- Kuss! ordítja le Maxot is.
Szeráf szemében bosszú lángolt. Lukash elengedte, amint felkllt az asztalról megrázta, és még egy utolsó megvető pillantást vettet a másik két emberre aki bent volt az irodában. Dmitro, és Mihajlovics ők csak lehajtották a fejüket, nem bírtak szembe nézni Szeráf izzó tekintetével. Kint Chester várta, aki elkísérte a kajáldába ahol ittak egyet Fater emlékére. Szeráf elhúzta a kártyát a zsebéből, a Pikk Ász ami végig kísérte őket minden kalandjukon.
Nap mint nap meghalnak a zónában az emberek, ki ettől, ki attól, de amikor egy barát veszik oda az valahogy jobban megrázza az embert.

Tegnap estére ígértem az írást de egy kis net szakadás után nem tudtam befejezni és az addigi írásom is elveszett, ma ezt tudtam össze hozni...Még nem döntöttem az új karakterem felől. De lesz :)
 
Legyen átkozott ez az egész! Az a két minden lében kanál tudós csak kimagyarázta a helyzetet. Miért kell nekünk ezekkel a nyim nyám alakokkal együtt dolgoznunk?Csak a baj van velük! Most úgy érzem hogy szívesen agyonlőném mindkettőt. Először azt a Kosztyán nevű fickót, aztán a nőt!
De a baj az hogy azért én szorulnék meg. A bőrömet lenyúznák, ha megtenném.
Talán ha kicsalnám őket valahová.....Ájj! a francba! Elég! Úgy gondolkozom mint egy elvetemült gyilkos!
De ha az a két nyomoronc tojásfej nem erősködik, akkor nem lett volna semmi baj.
Tuti hogy nem fertőzött egyik se, csak a kis asszonykának megesett a szíve, a szegény kicsi zsoldosokon!
A Kosztyán meg csak a nő pártját fogja, mert hát csak nő. De utálom ezeket!
Na de nem baj! Csak legyen vége a szolgálati időmnek, úgy húzok el innen a retkes francba mint a huzat! A színemet se látják többé! Az meg egyáltalán nem érdekel, hogy apám is, meg a család is csalódik bennem. Akkor csalódjanak! Nem érdekel! Én nem fogok majomnak látszani!
De miközben itt gondolkozom, folyamatosan látom, hogy az a Kosztyán nevű alak, engem bámul.
Mi olyan érdekes rajtam? Nem látott még elmélkedő embert?
Nem is hagyom ezt szó nélkül és felé fordulok:
- MI van?! Mit bámul?!
A fickó még csak meg se rezzen, csak bámul engem tovább, majd megszólal:
- Semmit. Csak érdekes látni, hogy a maguk fajta robotok is gondolkoznak. Talán ez egy újfajta kutatási anyag is lehetne. Mondjuk a "Hogyan gondolkoznak a bunkó katonák?" Mondta jól érezhető gúnnyal.
Ez már kicsit szálka volt a szememben, rögtön vissza is vágtam neki:
- Nos....Ez már akkor egy régi kutatási anyag lehet a maguk részéről, mert már rég bebizonyosodott, hogy mi gondolkozunk és társasági emberek vagyunk, magukkal ellentétben kis kockáim, akik azzal a híresen nagy eszükkel próbálnak kitűnni, mert egész életükben nem
csináltak semmi életértelmeset, csak bújták a könyveiket, meg bámulták a kis üvegfioláikat.
Tudja az életet élni is kell. Nem csak nagyítón keresztül bámulni.
- Ha! Ha! Ha! Ezt a frappáns szöveget hadnagy! Ha nem a saját fülemmel hallottam volna akkor kénytelen lennék feltenni azt a feltételezést, hogy maguk mégis értelmes életformák.
- Mondja ezt a sápadt, össze szikkadt, kis aszott tudós, aki egész napját egy nagy fémlavórban tölti, tized magával, rettegve a külvilágtól, folyamatosan bújva a könyveket.
- Ugye maga nem arról volt híres, hogy az iskolában kitűnő tanuló volt?
- Igaz. Nem arról voltam híres. Inkább arról hogy sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtottam.
De én legalább igazi munkát tanultam középiskolákban, nem olyat mint maguk, hogy egész nap egy asztal mellett görnyedjek.
- Tudja a tudás, hatalmasabb fegyver, mint az erő hadnagy.
- Tényleg? Hahaha! - Törtem ki hangos nevetésben. - Akkor miért nem használta azt a "hatalmas" fegyverét a vörös erdőben, ahol majdnem otthagyták a fogukat is?!
Kérdeztem gúnyosan majd otthagytam a tudóst és bementem a foglyok szobájába.
- Vége a kitörésnek! Szólalt meg a hangszóró, amiből Szakharov professzor hangját lehetett hallani.
Mikor beléptem a szobába, azt mondtam:
- Bizony Gronyev! Elég sz@r élet vár rád, De ne félj! Majd meglátogatlak.
Aztán rádión keresztül beparancsoltam két emberemet, akik bejöttek és megfogták a nőt és az asszisztenst és már rángatták őket kifelé.
- Hé! Kiáltott fel a nő, miközben már rángatták volna ki őket a szobából. De a nő kitépte a kezét a katona szorításából és rám förmedt.
- Mit képzel?! Még nem végeztem velük.
- Dehogynem doktor! Már el végezte a feladatát!
- De....
- Semmi de! Akár a maguk parancsa érvényes itt, akár nem, most itt én vagyok a főnök! És én azt mondtam hogy maguk végeztek! Kifelé!
- Nem hadnagy! Itt nem az van, amit maga mond! Lehet hogy felhatalmazása van az irányításra, de itt nem a maga szava az utolsó!
- Akkor mégis kié? Hehehe! - Kérdeztem röhögve. - A magáé?
- A nő egy ideig elgondolkozott, aztán azt válaszolta:
- Nem! Nem az enyém! Hanem Szakharov professzoré!
Erre hangos nevetésben törtem ki.
- HAHAHAHA! A professzoré? Ugyan már! Ne nevettessen! Gondolkozzon egy kicsit erősen! Maga szerint a kedves, mélyen tisztelt professzora kinek felel közvetlenül?
A nő semmit sem válaszolt. Aztán közelebb hajoltam egy kicsit és megkérdeztem:
- Na? Van elképzelése?
De semmi válasz nem jött.
- Gondoltam!.............Nos....A maga főnöke közvetlenül az én főnökömnek felel! Így tisztázva van, ki a főnök! Válaszoltam diadalittasan.
- Na elég a csevejből! Már megkapták a parancsot!
Azzal a nő indult volna kifelé, de még vissza fordult Gronyev felé és azt mondta:
- Sajnálom!
Aztán felém fordult:
- Csakhogy tudja! Nem is tudom már melyikük a rosszabb. Leshiy és bandája, vagy maga és az összes fennhéjázó, nagyképű katona.
Aztán ismét Gronyevre pillantott, majd lassan elfordult.
- Na mi lesz! Megmondta a magáét, beolvasott kedvére egy tisztnek, most már kimehet. Mondtam a nőnek nyugodt hangszínben.
Aztán Gronyevhez fordultam:
- Nem értem, mi rossz lehet egy üzletember fiának lenni?
- A tudatlanságod nem bánt meg! Mondta.
Erre letöröltem az elégedett vigyort az arcomról és egy rövid ideig farkas szemet néztünk egymással.
Majd Gronyev egy hirtelen mozdulattal odaugrott a nőhöz aki közvetlen mellettem állt, és elvette a pisztolyomat a tokból, amikor elkapta a nőt.
- Te szemét disznó! Kiáltottam rá és közben a két társam is fegyvert rántott és már célra tartották a gépkarabélyokat.
Aztán Lassan elkezdett hátrálni közben folyamatosan tartotta a nőt maga előtt.
- Sweet! Gyerünk! Szólt a társának, aki azonnal kapott az alkalmon és a társa mögé állt.
Majd ki mentek a szobából. Odakint már egyedül csak Kosztyán állt, és mi jöttünk a két zsoldos után, folyamatosan célra tartott fegyverekkel.
- Engedd el Gronyev! Innen úgysem menekülhetsz!
- Tudod azt te! Többször is átvertelek már és most is úgy lesz. Kosztyán! A fegyvereimet kérném, ha lesz szíves!
És a fickó már indult is volna a fegyverekért, amikor rászóltam:
- Megállj! Nem megy sehova! Ide ne hozza neki amit kér!
Egy ideig állt egy helyben aztán gondolt egyet és inkább Gronyevnek engedelmeskedett.
- Kosztyán maga vadbarom! Gondoltam magamban.
- Gondolkozz Gronyev! Innen úgysem juthatsz ki! Legalábbis élve biztos nem. Főleg ha rajtam múlik!
- Ugyan már! Te ahhoz kevés vagy!
- Gondolod te! Nem egy olyan seggfejt küldtem már a másvilágra mint amilyen te vagy! És te sem úszod meg, meg a Leshiy nevű cimborád sem!
Aztán a nő szólt közbe:
- Nem azért! De ezt nem most kellene megvitatni! Jelenleg csak én állok maguk között meg a fegyvereik között!
Aztán én is a nő szemére hánytam a véleményemet:
- Látja Kis szívem! Ilyen az ha megbízik egy zsoldosban! Végül csak átrázzák magukat! Csak beigazolódott hogy Leshiy emberei nem riadnak vissza semmitől!
Erre már Gronyev is felszólalt:
- Miért hiszi mindenki azt hogy Leshiy embere vagyok?! Ez nem igaz!
A nő amennyire csak tudott rá nézett Gronyevre majd azt mondta:
- Például azért, mert túsznak használsz engem és a kijárat felé sunnyogsz a barátoddal? Csak most igazolódott be hogy talán a hadnagynak tényleg igaza van!
- Köööööszönöm! Mondtam elnyújtva, elégedettséggel.
- De nem vagyok közönséges gyilkos!
- Hát...Ezt elég nehéz most elhinnem, miután a túszod vagyok.
- Nézd! Én tényleg nem akarlak bántani! Tényleg nem vagyok gyilkos.
De próbáld elmagyarázni ennek a seggfejnek! Aztán rám mutatott.
- Ne higgyen neki hölgyem! Csak eteti magát! Mondtam most már halál komolyan.
Közben Kosztyán is vissza tért, kezében a zsoldosok felszerelésével.
Aztán meglátom, ahogy a másik két társam a kijárat felől, csendben közelítve a két zsoldos hátába kerültek.
A szememmel jeleztem nekik, hogy ha készen állnak, akkor csapjanak le a két zsoldosra.
De ezt úgy néz ki Gronyev észre vette, mert meglátta, ahogy jelzek nekik és gyorsan megfordult és a pisztolyt ezúttal előre szegezte.
- Sweet vigyázz! Szólt a társára, de későn a két katona lefogta.
- A francba! Eresszetek el rohadékok! Kiáltott rájuk a lefogott zsoldos.
- Eresszétek el a társam! Szólt nekem Gronyev.
- Miért is? Elvégre nem akarod bántani a nőt. Vagy tévedek? Kérdeztem feléje.
Gronyev elgondolkozott ezen, de nem talált választ.
- Hehehe! Milyen szép nap is a mai! Végre elfoghatom azt a személy aki miatt én húztam a rövidebbet, és plusz jó pont hogy egyúttal Leshiy embereit is hűvösre vághatom!
Aztán hirtelen teljes sötétség lett. Néhol még világított egy keveset a lámpa, majd hirtelen minden lekapcsolt és átment vörösbe minden a vészvilágítás miatt.
- Mi ez? Kérdeztem meglepődve.
- Ez a vészvilágítás. Valami történt a bunker levegő keringető generátoraival. Mondta Kosztyán
- Igen? És ez mit jelent? Kérdeztem ismét.
- Ez csak annyit tesz, hogy valószínűleg amíg maguk itt marták egymást, figyelmen kívül hagytuk az erre kószáló zombikat és azok kárt tettek a generátorban.
- Látod hadnagy hová vezet az ellenségeskedésed?! Szólt rám Gronyev.
- Engem akar kioktatni egy gyilkos?! Válaszoltam ingerülten neki.
Aztán gyilkos csend lett közöttünk.
Farkas szemet nézett mindenki mindenkivel és mindenki fegyvert fogott a másikra.
Aztán a csendet Kosztyán hangja törte meg.
- Nem azért! De amíg maguk itt tépik egymást, addig a zombik kint garázdálkodnak, és a bunkerből is fogy a levegő!
Aztán mind elgondolkoztunk hogy hogyan tovább. De helyzet közben továbbra is változatlan volt. Mi fegyvert fogtunk Gronyevre, ő meg túszként tartva a nőt, folyamatosan rám tartotta a fegyvert.
Majd Gronyev megszólalt:
- Nézzék! Ítélet napig is itt veszekedhetnénk, de így nem jutunk semmire. És most még itt van ez is a nyakunkon. Én azt mondom, hogy ahelyett hogy itt marakodunk, inkább találjunk megoldást közösen!
Mindannyian rá néztünk.
Én tulajdonképpen furcsálltam ezt a nézetet Gronyevtől.
Aztán a nő is ránézett meglepődve.
Majd Gronyev rám nézett és azt mondta:
- Hadnagy! Hajlandó vagy ezúttal félretenni a nézeteltérésedet és együtt dolgozni?
Döbbenten bámultam rá, azt hittem hogy csak viccel, de nézéséből ítélve rájöttem hogy nem viccel.
Zavarodottan nézelődtem körbe, aztán nagy nehezen lenyelve a büszkeségemet kiböktem:
- Hát...ööö....Nem is tudom.
- Csak bökd már ki! Förmedt rám Gronyev.
- Hmm...Na jó! Ez esetben.....Rendben.
Aztán ennek hallatán mindenki lejjebb engedte a fegyvert és csodálkozva bámultak rám.
Aztán a végén mindenki engedett a szorításból. Az embereim lassan elengedték a Sweet nevű zsoldost, aki gyorsan kitépte magát a szorításukból.
Gronyev meg lassan elengedte a nőt, aki lassan kezdett eltávolodni tőle.
Majd megforgatta a pisztolyomat a kezében és nyéllel előre vissza dobta nekem.
Én fogtam az adást és gyorsan elkaptam a pisztolyomat, majd meglepődötten bámultam Gronyevre.
Gronyev pedig bólintott felém egyet. Majd megkérdezte:
- Na? Nincs harag?
Egy ideig bámultam, majd összehúztam a szemöldököm és ráparancsoltam az embereimre:
- Azonnal vegyék őrizetbe mindkettőt!
Ők gyorsan kapcsoltak és már le is fogták őket.
Gronyev gyilkos tekintetet vetett rám, majd azt mondta:
- Te megbízhatatlan, sunyi csaló! Tudtam hogy nem lehet benned bízni!
- Háhá! Azt hitted? Kérdeztem gúnyolódva.
De aztán a nő lépett közbe.
- Hadnagy! Kérem! Engedje el! Lépett oda hozzám.
A szemembe nézett és megbocsájtóan tekintett rám. Én hülye fejjel belenéztem a szemeibe, majd megláttam benne azt a bűnbánó tekintetet ami bárkit képes meglágyítani.
A kezemmel a levegőben már mutattam volna hogy vigyék a két zsoldost a szobába vissza, de ahogy a nő szemeibe néztem, lassan engem is elfogott az érzés, aztán leengedtem a kezem és csalódottan mondtam a többieknek:
- Ajh! Engedjétek el!
A többi katona csak döbbenten bámult rám, és aztán az egyikük rákérdezett:
- Már elnézést hadnagy! De mit is mondtál pontosan?
- Jól hallottátok! Engedjétek el! Mondtam most már ingerültebben.
Aztán engedtek a szónak és elengedték őket.
A sweet nevű megint kirántotta magát a katonák szorításából, Gronyev pedig lassan kilépett a katonák közül, majd odalépett hozzám:
- Na ugye! Csak van neked is szíved! Mondta nekem viccelődve.
Agresszívan bámultam rá, majd rá mutogatva mondtam neki:
- Ez még nem változtat semmin! Attól még ugyanúgy sittre váglak, miután ezzel végeztünk!
Nyugodtan nézett rám és azt mondta:
- Nem hiszem! Szerintem még változhat a véleményed.
- Én...öhm...NEM... Hebegtem zavarodottan.
Aztán együtt elindultunk a biztonsági szobába körül nézni a bunker körül.
 
Kösz Scare a dícséretet. Folytatom. Megspékeljük a sztorit, illetve sokkoljuk a népet. :)
A hazugság az hazugság...Nem mentegetőzöm tovább. Ivan Bohun? Kozák? Huh.. Egy a sok kitalált közül. A nevem John B. Hider, a brit haditengerészet veteránja voltam, egészen "elhalálozásomig". A hívójelem "kozák" volt. Oxfordban tanultam oroszul. Az itteniek zöme azt beszéli, nem is az ukránt. Londonból jöttem, angol vagyok. Itt létem valódi célja, hogy... nincs célom. Igazából nem tudom hova tenni magam a világban, amióta a haditengerészetnek nem kellek, mert kiloccsantottam az észak-koreai határon egy járőr agyát, mikor az letesztelte hogy viselem mikor fegyvert fognak rám, persze nem az őrtoronyban, hanem kinn a szabadban csatangolás közben.Azt hitték, hogy még az ő területükön vannak, ezért hevesen ordibálni kezdtek Álnevekkel utazgattam Európa szerte, de ez a hely más. Szeretnék önmagam lenni és nem egy újabb eljátszott szerep. Találkozom egy alkalmi kereskedővel, aki felajánlotta, hogy áron alul szerez nekem fegyvert és lőszert, mivel északra indulok, célom, hogy a Pripyati Prométheusz szobor végtagjaiból kirakodóvásárt tartsak néhány gyűjtőnek. Ami kellett azt elhoztam. A kabátomba csavarva ott hagytam a dokinak némi felesleges lőszert, a puskámat(amiért egy Zónába igyekvő embert felkoncoltam Kijevben, azután testét a szemetesbe vetettem), kubankámat, végül egy cédulát búcsúzóul. Csak a makarov és a kés van nálam, valamint, ami a táskámban van, meg amit a kubankából téptem ki keresztjeim. A kuncsaft meg is jött. Egy sporttáskában hozza láthatólag a holmijaimat, cipekedés közben hátán lengedezik az AK-74u. Nehéz a táska, az jó.
-Térj a tárgyra, nincs időm.-mondom halkan.
Egy szót se szól, csak elhúzza a cipzárt és rakosgatja ki a holmijaimat.
-1db L85A1-es, 1db Browning Hi-Power, 1db DPM gyakorló felsője, 1db olíva alsó, 1db pisztolytáska, szíjjal 6 doboz cigaretta, 2 üveg vodka...-sorolja.
Az L85-ös nem néz ki úgy, mint ami túl jó állapotban van.
-DPM nadrágot kértem.-szakítom félben az egyfolytában beszélő ürgét.
Rám néz és mondja:
-Csak ilyet sikerült leszedni a szabadsági hullákról a múltkori akciójuk után.
-Rendben van.
-2 tár a gépkarabélyhoz megvan?
-Igen, azok is itt vannak.-lehajol, hogy kiszedje őket.
Ebben a pillanatban előrántom a makarovot, a fejéhez nyomom, meghúzom az elsütőbillentyűt... Nem fizetek ilyen alapholmiért egy tolvaj banditának, aki a saját társait lopja meg. A fején lyuk keletkezett, a földre borulva vér ömlik ki. Gondosan ügyeltem, hogy halántékon lőjem, közvetlenül a fejéhez nyomva, hogy öngyilkosságnak tüntessem fel. A kezébe raktam a makarovot, a töltényhüvelyt optimális távolságra, valamint egy "sajnálom" feliratot a kezébe egy cetlin, a csontszilánkokkal viszek némi vért a papírra, azután azokat is elhelyezgetem optimális helyekre. A társait akarom bezavarni, akik esetleg keresnék. Gyorsan begyűjtöm, ami van itt nekem, felveszem az új ruhát. Megpillantom a szabadsági felvarrót a karomon, gyorsan letépem és a zsebem mélyébe tömködöm. Minden mást átpakoltam az én táskámba, lőszerrel együtt. Az L85A1-est betárazom, majd később azért átnézem..., a vállamra akasztom. A Browning tökéletesen olajozottnak tűnik, alig lehetett használva, a súlya pont olyan, mint amilyenre emlékszem. Nos ezen változtatunk. A tárakat villámgyorsan megtöltöm, majd a pisztoly is betárazásra kerül, azután az oldalamra helyezett pisztolytáskába rakom. Most a célom egy közeli padlás. Onnan pedig észak...
 
A legutóbbi napom hullák között telt és árok ásással. A bázison kívül ásunk egy gödröt és oda dobáljuk be a hullákat akiket a határőrök hoznak be. Néhányat le sem kell lőni. Vannak akik a határtól 100-200 méterre összeesnek. És őket csak behozzák. A mai termés 10 ember. Egy UAZzal hozzák be a holtakat. A feladatunk annyi hogy bedobáljuk őket a verembe, majd benzin és gyufa kérdése az egész. A jó része a dolognak a kobozás. Annyi a dolgunk hogy a tatyikat és a PDA-kat meg az összes adattárolásra alkalmas eszközt elkobzunk, és odaadjuk a főnöknek aki felküldi a Kordoni parancsnokságra ahol infót nyernek ki belőle. Aztán jön a rosszabbik része a dolognak. Az égetés. Büdös és undorító munka. A feladat annyi, hogy mindenkit behajigálunk oda és megint átnézzük őket, aki még él agyonlőjük, és ha átnéztük őket akkor jön a benzin. Bedobáltuk a hullákat. Az én dolgom átnézni őket. Hanyatt fekszenek. Az egyik Bandita még él. Kinyitja a szemét. Letépem róla a sálat. Még gyerek. Alig lehet 18 éves. Ordítom:
-Fiúk ez még él!
-Lődd agyon!
-De...Főnök ezt látnia kell!
Leugrik mellém a parancsnok. Letértel mellé és megnézi a kölyköt.
-A francba. A rohadt állatok. Kölyköket hoznak a zónába.
-Főnök mi legyen?
-A parancs az parancs. És biztos hogy fertőzött.
-Honnan tudja?
-Nézze a fogát.
Rápillantok a fogára. Véres.
-Lehet csak a lövéstől! Lehet hogy az az oka! Lehet még nem fertőzött!
-Nem lőtték meg. A parancs meg parancs.-ezzel átnyújtja nekem a pisztolyát.
-Uram. Én.....Képtelen vagyok rá.
-Szóval képtelen. Értem én.-a kölyökre tartja a pisztolyt és rezzenés nélkül, hidegvérrel fejbe lövi. Nyitott, üveges szemekkel ott fekszik a gyerek.
-Folytassa közlegény.
Ezzel kimászik a gödörből. Én csak állok ott, és nézek utána. A gyerek mellé térdelek, és lecsukom a szemét. Felkelek és nézem a többi hullát. Majd leadnak nekem egy kanna benzint. Én meg szétlocsolom a hullákon. Majd kimászok a veremből és bedobok egy gyufát. Azonnal felgyullad, és a lángok sárgás-pirosas ölelése magábafogadja a testeket. Lassan már mind ég. Ez elfog tartani 3-4 óráig amíg ezek elégnek. Addig várunk. Lehet befut megint egy szállítmány. De akkor lesz baj mert az árokba nem lehet bedobni senkit amíg nem ég el az előző adag. Új gödör, ami KB 1 órás munka csákánnyal és ásóval mivel itt a föld olyan kemény mint a beton. Mivel gázálarcban nem lehet cigizni ezért nem gyújtottam rá egy jóideje. Csak a sátorban, este szívhatok el egy cigit. A parancsnokon jár az agyam. Hogy lehetett olyan hidegvérű hogy közelből, olyan lazán fejbelő egy kölyköt. A gyerek még 18-nak sem nézett ki. És képes volt annyival elintézni hogy ez a parancs. Képtelen vagyok felfogni. Aztán mikor elégtek a testek, fertőtlenítő port öntöttünk a gödörbe és egy réteg földet szórtunk rá. Így, rétegenként dolgozunk. Egy réteg hamu, egy réteg föld. Ez kész. Most várjuk a következő adagot. Ennyi a munkánk. Semmi akció, semmi amit eddig megszoktunk. És egy darabig így lesz.
 
A válaszhoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Vissza
Top Alul