Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
oké dömi megértem hogy a death metal erőt ad meg tökös legény vagy a gyász feketében de figyelj rám picit.
zinivel kivételes eset 100 évente 1x de egyet értek: hogy hiába vagy agilis annyira még te sem lehetsz Pro hogy minden nesz nélkül ugrálj egyik fáról a másikra mint 1 macska... azért a parkouros is hanggal dolgozik.
az meg hogy a mocsarat úgy ismeri mint a tenyerét nem jut előnyökhöz!... már nem a mocsárban van!
2 az épület komplexum Duty territórium olyan december óta... igaz azt írtam neked hogy a kisugárzás miatt kideglettek onnan illetve zombik lettek mindahányan ott... ez stimm is!
de borov még jóval előttük deglett ki a sorból még úgy Coldblood Drivij karakterének üldöztetése elött...(erre nem emlékezni?)
3 (ez már csak jó tanács) nem egy sétagalopp leányálom a sötét völgy oda vissza kicsit részletezhetnéd cifrázhatnád mert eddig olyan mint hogy bárból elmész sötét völgybe hely kijelölve majd egy töltő képernyőt látsz percekig, majd már sötét völgyben vagy...
továbbá ne egy ember legyen már a kereskedő a csapos(ez a kettő maradhat együtt) de az információ kereskedő tőle egy köpésre van a bárpulton kívül... és ne 1500ért toljon el róla minden hasznosabb tudnivalót...(neve és a kb tartózkodási helye elég hasznos infó!)
Részletek! abban rejlik az ördög! Részletezz vazzeg, ne egyszerűsítsd le az utat a szerepjáték nem Cső FPS! Hanem RPG kategóriában zajlik :D

No de hogy ne csak off legyen:

Miután vissza értünk a helikopterrel a bázisra az őrnagyot sietősen távozott miután rengeteg dolga akadt az utóbbi 1 napban, többek között fél száz halott katona hazaszállításának megoldása de elsődlegesen a még túlélő katonák kimenekítése a katonai raktárakról, ahol a tegnap történt kisugárzás a bázis háromnegyedét zombivá változtatta, a szolgálat is így járt a Sötét Völgyi támaszponton... ők több mint 50 szolgálatos tisztet és 4 harcjárművet vesztettek valamint Krilov tábornok is meghalt...
Már csak Voronyi Tábornok és a stalker alapító vigyázza a szolgálat alapköveit.
A zónán kívüli a tudósok eddig még nem tudtak racionális magyarázattal szolgálni erre a tegnapi előre nem jelzett mégis hatalmas erejű kisugárzásra... még időben is jóval tovább tartott...
pedig elvileg 2 órával későbbre számították a kisugárzást Yantarban.
Miután így eltűnődtem, elgondolkoztam hogy a páncélom ismét darabokban ideje volna újat vételezni, vagy befoltozni mert ezzel így nem szaladok messzire.
El is mentem a Technikushoz és letettem elé a páncélruhát. A technikusnak úgy kiguvadt a szeme mint a csigának.
- Hol járt maga katona? Ez az a ruha amit én tegnap megerősítettem pár helyen?
- Igen! Mondtam szinte büszkélkedve hogy 1 nap alatt képes voltam majdnem gatyává tenni egy csúcskategóriába tartózó páncélruhát...
a főtörzsőrmester csak a fejét rázta, majd átvette a ruhát.
- Mikorra legyen kész? Kérdezi nyűgösen.
- Jobb lenne minél elöbb, holnapra szerintem újabb bevetésem lesz!
- Feljavítom magának hadnagy, teszek bele pár erősítést de holnapra nem lesz kész, vételezzen újat Agarony ellátmányos tiszttől!
- Rendben! Mondtam, majd elindultam a beszerzőtiszte felé.
Benyitok, Már felém néz Agarony.
- Mivel szolgálhatok hadnagy?
- Egy újabb Skat-9es kéne!
- Szinte tudtam... Épp mint Sulikov Tizedes! azon is szarrá mentem a páncélruhák 1 bevetés alatt! Mondta, majd elindult hátra, és nem sokára vissza jött egy dobozzal.
Tessék standard Skat-9 bevetési öltözet Sisakkal!
Kicsit oldalra néztem miközben elvettem a dobozt és megakadt a szemem az egyik polcon...
- Mongol? Kérdeztem.
- Tessék?
- Az ott egy Mongol?
A beszerző nem felelt, csak össze húzta a szemöldökét és a polcra nézett, majd felém.
- Az ott... Egy Ak 113as Mongol? Kérdeztem konkrétabban Agarony felé.
- Az.... De az magát biztosan nem érdekli....
...
Fél óra múlva:
Kint a lőtéren gyakorolgattam az új fegyveremmel amikor egy katona oda rohant hozzám.
Kivettem a füldugókat, majd elnéztem a katona felé.
- Mi van?
- Uram jöjjön gyorsan a...
Mutáns ordítás vágta félbe a katona mondandóját.
- Óóó anyám! Mondtam, majd vállamra vettem a mongolt és elindultam a helikopter felé.
Éppen kiértem amikor látom hogy már vagy 5-10 katona értetlenül és rémülten néz ki a barakkból.
- Hé maguk ott! Takarodjanak vissza a barakkba ha nem akarnak őr-járatozni! Ordítottam feléjük, mire jó többségük azonnal vissza sietett a barakkokba. az az 1-2 akik kint maradtak azok is pár pillanattal tovább maradtak.
- Uram Felkelt a mutáns éppen csak kihoztuk a helikopterből, felverte az egész helyőrséget, de nem merjük megfogni a ketrecet!
- Valaki hívja ide nekem az őrmestert! De azonnal!
- Egy társunk már érte is elszaladt.
- Jól figyeljen, maga tud vezetni?
- őőő igen uram!
- Hozza ide az ott parkoló szállító kamion, és takarja el a mutánsketrecet!
- Értettem uram! Mondta, majd elszaladt a közeli Kamazhoz, és ideparkolt a barakkok és a ketrec közé.
Közben az őrmester is ide ért.
- Hadnagy itt vagyok!
- Őrmester van valami erősebb nyugtató lövedéke? azt mondta a két adag egy elefántot kiüt 8 órára, alig telt el két óra és itt lármázza az egész helyőrséget!
- Van, de az már drasztikus megoldás!
- Miért mi az?
- Tedtrodotoxin!
- Az mi?
- Egy ozersky nevű törekvő tojásfej "fejlesztette" ki, a fugu halból! ez tényleg kiüt akármit!
- Jól van hozzon belőle 3 fiolával!
- ennél 1 is elég!
- Az elöbb is ezt mondta! Nem kockáztatok hozzon kettővel!
- Holtan hasznavehetetlen!
- HOZZA MÁR! Ordítottam le mert közben megint felordított a vérszívó.
Az őrmester egy kis ideig nézett felém majd beszalad az orvosi részlegbe és nemsokára 1 üvegcsével és 1 tűvel tért vissza.
Elvettem tőle mind a kettőt, majd betöltöttem a tűbe a nyugtatót, Közben a ketrec felé tekintek, amin még mindig ott a zöld ponyva.
- Húzzák le róla a ponyvát, de csak ha szólok! Mondtam, majd megütögettem a tűt és kinyomtam belőle a levegőt.
Éj fekete folyadék volt az egész....
- Mint 1 méreg... Mondtam miközben kisprintelt egy kicsit a tűből.
- Nem csoda ez egy bénító idegméreg! Mondta az őrmester.
- Honnan tud maga ezekről ennyit?
- A tábor főorvosa vagyok! Mondta.
- ááá... értem. Mondtam, majd magam mögé rejtettem a tűt és elindultam a ketrec felé.
Húzzák le a ponyvát! Mondta a többi katonának.
Lehúzták a ponyvát egy pillanat alatt a katonák, a következő pillanatban minden erejével a ketrecnek ment, amitől a katonák hátra is hőköltek, csak én meg az őrmester álltunk magabiztosan csekély jelét se mutatva a félelemnek.
Az őrmester eloldalazott a ketrec mellett, ezért fél szemmel őt figyelte a vérszívó, fél szemmel engem, az ő egyik keze is hátra volt tartva nehogy kiszúrjon engem a mutáns egyből.
Én egyenesen felé mentem.
Mikor oda értem a vérszívó kinyúlt a ketrecen és elkapta a taktikai mellényemet, és közelebb rántott ekkor előnyúltam és a tűt bele állítottam a karjába... A mutáns ordított volna, ehelyett erőtlen hörgés jött ki, a következő pillanatban előre zuhant a feje a rácsnak csapódva, majd mint egy hulla csúszott le a padlóig...
Hirtelenségiben nagyon megijedtem a hirtelen hatástól... mintha fejbe lőtték volna...
- Él ez még? Kérdeztem.
- Él.. csak a tetrodotoxinból 1 milliliter egy teszthalál állapotot csinál ami egy fél napra minimum kiüt egy embert maga pedig elég sokat adott be és ez nem volt felhígítva... ezzel ellesz egy darabig.
- Hova vigyük uram?
- Tegyék rá vissza ponyvát és vigyék a B2es Raktárba! Jött egy hang mögöttünk.
Az őrnagy jött ki az irodájából és parancsolt felénk
- Értettük uram! Felelte az őrmester, majd a pillanatig habozó bakák felé nézett, mire azok kapcsoltak és újra leponyvázták a ketrecet, és megfogták azt.
- Mi az a B2es raktár? kérdeztem.
- Tegyék fel a Kamionra! Mondta az őrmester. majd felém fordult.
A kerítésen kívül egy szép nagy mutáns gyűjtöde erős védelemmel!
- Akkor induljunk! Mondtam, majd elindultam a kamion Fülkéje felé Miután az őrmester is elindult...
 
A borov dolgot csak félrevezetésnek írtam bele hogy a bandita nem akart meghalni ezért hamis nevet adott meg. A fásat javítom. A mocsár ismerete meg azért előny mert....Nos...Majd meglátod. A részletekre legközelebb jobban odafigyelek. És nem Death metal hanem Black metal :P.
 
Miután Kimentünk a kamionnal a a határ másik oldalára B2es raktárhoz, ami egy erősen őrzött hangárszerűségre hasonlított...
A helyi őrök átvették a mutánst.
- No hadnagy várjunk egy kicsit... egy cigit? Kérdezett felém majd nyújtott egy doboz sofi-t
- Nem kösz! Mondtam és a mutáns felé néztem.
4 őr csöveket húzott keresztül a ketrecen majd felemelték és a vállukra kapták majd elindultak befele.
- Mi ez a hely? ez a B2es, de azon kívül, mit csinálnak itt?
Az őrmester hátradől, közben meggyújtotta a cigijét és nagyot szívott. Kifújta majd így szólt:
- Állat kísérletek... főként a zóna mutánsaiból, élő és halott mutánsok beszerezve, azokat tanulmányozzák itt! a vérszívó elég ritka és értékes példány élve...
- Miért?
- Mert láthatatlan és az útolsó csepp erejéig harcol...
- Mi köze ennek a láthatatlanságoz?
- Naaa ne mondja hogy nem volna haszna belőle ha néha láthatatlanná válhatna, nem? Et itt epdig elég fajin kísérleti alanynak tűnik...
- Úgy érti feldarabolják?
- Nem... igazából nem sokat tudok mi zajlik a raktáron belül... kb 4x jártam bent akkor is olyan dögszag volt hogy a munkások is vegyvédelmi öltözetben dolgoznak...
- Ha nem ölik meg akkor mit akarnak?
- Amennyit tudok az az hogy először megpróbálják felmérni a fájdalom küszöböt... erre elektrosokkos kezelést alkalmaznak! aaa kriméra az azt hiszem amelyik a fájdalom növekedésével az ereje is nő és újabb képességei lesznek...
- az elektromos nem halálos? Kérdeztem ledöbbenve...
- Nem... arra ügyelnek hogy ne haljon bele az alany de rendesen kapni fogja az elektromosságot a mutáns! Hehehe... Mondta nevetve az őrmester.
Végül befejezte az őrmester a nevetést és elnyomta a cigijét a földön, majd beszállt a teherautóba.
- Jöjjön hadnagy, menjünk vissza!
- Rendben! Mondtam majd beszálltam az anyósra és vissza mentünk a bázisra.

A helyőrségen elkapott a fáradtság és elmentem a barakkba aludni, holnap lesz időm kiválogatni egy támadó alakulatot amivel elindulunk a labor felé...
Lefeküdtem az ágyra és behunytam.
 
az álomtündér meg ott ugrál éppen házról házra :D
 
Miután az emberek elkábítottak, valami hihetetlenül erős anyaggal, egy kis rácsos szobában tértem magamhoz.
Felkeltem és alaposan körülnéztem. Amint felkeltem, rögtön a földre rogytam, mert időközben az emberek a földhöz láncoltak.
Egy nagy fém gallér volt a nyakamban, ami két hatalmas lánccal volt a földhöz rögzítve. Kétségbeesetten kapálóztam, próbáltam letépni magamról a láncokat. Mind hiába.
Egyrészt pedig még mindig gyenge voltam attól az anyagtól. Így hát vártam tovább és kíváncsian lestem mi vesz engem körül.
Egy nagy fémépületben voltam. Mindenhol ketrecek és a földön vérfoltok voltak. Mit művelhettek az emberek itt? Beteges faj!
A szemközti ketrecben, egy kutya család lakott. Mind megrettenve, halálra rémülve. Mellettük egy nagy vadkan erőlködött az életben maradásért. Sikertelenül.
Egy kicsit távolabb tőle, meg egy ormányos ült nyugodtan, néha pedig teljesen megbolondulva vágta magát a ketrec falainak, mindenhogy.
Mindannyiukon éreztem, hogy iszonyatosan félnek. Kivétel az ormányos, mert az az ember hátrahagyott értelem nélküli maradványa.
Aztán egy ember sétált el a ketrecünk előtt, majd megfordult és vissza felé indult. Láthatólag nagyon nyugodt volt. Nem is zavarta az egyfolytában üvöltöző lények, veszett vicsorgása.
Nem csodálom. Ezek a lények nem értik annyira az emberi viselkedést, mint amennyire én. Egy ideig volt időm az embereket tanulmányozni, és rájöttem a működésük elveire.
Ők is akárcsak a kutyák. Ha túlerőben vannak, akkor bátrak és nem félnek. De ha egyedül maradnak, akkor halálra rémültek, elesettek, és gyengék.
Viszont van egy harmadik fajta ember is, amely nem féli a halált. Bátorsággal száll szembe a túlerővel is, főleg ha elég eszement fajta. Az ilyenek általában vagy a családjukat védik, vagy csak rettentően ostobák, és alábecsülik a képességeimet.
Viszont volt már dolgom olyannal is, amit egyszerűen képtelen vagyok azonosítani. Egyszer bátor, egyszer gyáva.
Egyszer a barátaiért harcolt, egyszer pedig csak úgy megütközött velem. Amikor először összetűztünk, akkor nem törődött a falka társaival. Viszont a második alkalomnál, minden áron a nőstényt védte.
Igen... Ez a "barátom". Apropó barátom. Az álnok jól átvert, neki köszönhetően most itt vagyok a nyomorult emberi faj fogságában, és várom a kivégzésemet.
Tudtam hogy meg kellett volna ölnöm, amikor volt rá alkalmam. Persze én meg a rohadt arroganciám.
Kivívta a tiszteletem, de most szembesülök csak azzal, hogy micsoda átkozott, hitszegő, hátba támadó, kis féreggel van dolgom.
Ha megöltem volna, akkor nem jutottam volna ide. Igaz ha ő nincs, akkor mostanra már halott lennék, de már bánom hogy akkor életben hagytam.
De most inkább tartogatom a bosszúmat, és pihenek. Jobb ötletem most úgy sincs.
De amint eljön az idő, minden alkalmat ki fogok használni, hogy kijussak innen és legközelebb bosszút álljak ezen a beteges fajon.

(Másnap)
Napfényes reggelem volt. Igaz nagyon halvány, mert ebbe az ódon, nagy fémépületbe egy csepp fény se jut el.
Max csak az a kevés, ami azon az apró lyukon jön be. Szétnéztem megint, és láttam ahogy megjelenik 6 ember és kinyitják a kutyák ketrecét.
3 fehér ruhás, és 3 zöld mintás, jön be és kiráncigálják az egyik kutyát a ketrecből, ami hatalmas vonyítással próbál szabadulni.
De az egyik zöld ruhás elővesz egy bot szerűséget, amin apró villámok cikáznak és a kutya húsába vágja.
Az állat kínkeserves vonyítást hallat, amitől szinte az összes ebben az épületben lakó lény megbolondul.
A vadkan kínjában fel alá járkál, a kutyák a sarokba húzódva vonyítanak, az ormányos pedig a rácsokra kapaszkodva rázza azokat.
Én csak nyugodtan ülök a helyemen, és fülemet eltakarva próbálok nem a vonyításra figyelni.
A 3 fehér ruhás csak áll, és egymás közt tanakodva beszélnek valamit a kutyákról és a többi lényről.
Az egyik körbe mutat az épületben található ketrecekre, majd a másik kettő arra fordulva, amerre a másik mutat, helyeselve bólogatnak.
Hirtelen az egyikük felém néz, és amint a másik kettő elindul kifelé a kutyát kísérők után, az felszólal:
- Hé! Uraim! Ezt látniuk kell!
Erre vissza jön a másik két fehér ruhás, majd az egyikük megkérdezi:
- Mi az? Mondja Vasilij!
- Látják ezt maguk is? Ez a lény egészen más reakciót produkál a többi mutáns hangjára, mint a többi.
- Igen! Ezt hogy nem vettük észre? Hihetetlen! Ahelyett, hogy szintén vad reakcióval válaszolna, helyette megpróbál nem odafigyelni. Egészen emberi reakciókat mutat.
- Hmm..... Talán az a teória hogy ez a lény tényleg az emberből fejlődött ki, talán most bizonyítást nyerhet.
- Szólnunk kellene Dubanchuk professzornak, hogy ezt a lényt helyezzük át a megfigyelő cellába és vegyük le a szokásos fájdalom küszöb felmérésről.
- Igaz! Egyeztetnünk kellene Sakharov professzorral Yantarban. Talán őt is érdekelnék ezek az adatok.
- Rendben. Szerintem próbáljuk meg. De nem hiszem hogy Dubanchuk professzor ezt engedni fogja.
- Pedig jó lenne.
Aztán hirtelen egy zöld ruhás ember jelenik meg, akin egy hosszú, zöld kötény van, amit beborít a vér. Ráförmed a többi fehér ruhásra.
- Mi ez itt?! Azt mondtam készüljenek fel a következő alany vizsgálatára! Még lenne egy boncolásom a nap folyamán és szeretnék mg ma végezni vele!
Az egyik fehér ruhás, látszólag kissé félelemmel áll a zöld köpenyes elébe.
- Uram! Az új alany amit a gyors reagálású csapat hozott be, igazán elképesztő viselkedési módot mutat.
Ésszerű a feltételezés, hogy új fajta generációval van dolgunk. Talán ezért új, megdöbbentő eredmények születhetnek. Ezért javasolnám a mutáns elkülönítését a megfigyelő részlegbe.
A zöld ruhás meglehetősen goromba arcot vág, aztán ismét felmordul:
- Szó sem lehet róla! Épp így is van nekem elég bajom ezekkel az idióta bakákkal! Naponta a nyakamra járnak, és megzavarják a kutatásomat. Csak vesztegetik a tehetségemet ilyen alpári, barbár kísérletekkel!
Szóval, nem! Inkább készítsék fel az alanyt a szokásos tesztre! Majd miután már eléggé megpirították, küldjék az én asztalomra!
A fehér ruhások csak összenéznek, majd a zöld ruhásra, aztán halkan mondja az egyikük:
- Igenis professzor úr! Azonnal intézkedem.
- Helyes! Már így is elvesztegettük a drága időt! Sosem érek haza így!
Aztán elvonultak.

Később vissza tértek a "növény mintások". Ugyanaz a 3 ember jött, akik kutyát is elvitték. De az egyiküknél már volt egy olyan vas is, amit a fémbunkerben láttam, a tojásfejűeknél.
Az egyikük azt mondja:
- Na? Ez az a dög?
- Ja! Ez az!
- B*zmeg! Ez rohadt nagydarab!
- Ugyan már! Ez is csak egy ostoba dög, mint a többi! Na de lássunk munkához, mert nincs kedvem hallgatni a vén prof durrogását!
- Hé! Hé! És nem kéne legalább elkábítani, vagy valami?
- Ha a prof jól mondta akkor ez a dög érteni fogja a célzásunkat. Szóval nem. Jobb ha a saját lábán megy, mint hogy nekem kelljen cipelni.
- Ahha.. De azért én még mindig darázok ettől egy kicsit.
- Jaj hagyjál már! Nem fog ez semmi rosszat csinálni! - Aztán felém fordult az ember. - Ugye, te nagy, mocskos, büdös dög?!
Nem szóltam semmit, csak néztem őket értetlenül.
- Na! De menjünk már! Nincs kedvem itt állni egész nap, és gyönyörködni ebben a rusnya dögben.
- Jó jó! - Mondta a fickó, aztán már nyitotta a ketrecem ajtaját.
- Na! Gyerünk mozgás te ocsmányság! - Rivalt rám az egyik, közben hadonászott a kezében lévő bottal.
De nem mozdultam.
- NA! Mi lesz?! Külön kérvényt kell neked benyújtani?!
Erre már felfigyeltem, aztán elindultam lassan kifelé.
- Erről van szó! Ezt már szeretem! - Mondta a fickó.
Aztán ahogy kijöttem a rácsok mögül, úgy döntöttem, hogy eljött az én időm. Azonnal támadásba lendültem. Arcon csaptam azt a katonát, aki rám parancsolt, hogy mozduljak. Amíg aztán az kábultan tapogatta az orrát, addig a másodiknak estem neki és a falhoz vágtam. Rögtön nagy hangzavar kezdődött. A többi lény ennek a hatására, eszméletlen tombolásba kezdett és rögtön ordítozni, meg kapálózni kezdtek. Az emberek meg csak kétségbe esetten mondták:
- Vigyázz! Elszabadult!
- ÁÁÁ! Csapjátok már le!
- Nem tudok közel jutni hozzá!
- Vigyázz a karmaira!
Aztán a harmadikat kezdtem támadni, amikor hirtelen egy szúró, erőteljes csapást éreztem a hátamban. A földre rogytam, és nem bírtam mozgatni a kezeimet. Az izmaim szinte maguktól mozogtak mindenfelé.
Felnézek hogy mi volt ez a csapás és látom a fickót, akit orrba csaptam, amint aggresszív tekintettel, vérző orral, áll fölöttem és gyűlölködve bámul engem. Közben a kezében ott van a villámló kis pálca.
Egy ideig bámul, aztán megemeli a kezét és ütlegelni kezd a pálcájával. Közben minden ütésénél mond valamit.
- Ezt... Nagyon... Nem... Kellett... Volna! Ha azt mondom hogy... Nyomás.... Akkor... Nyomás!
Közben folyamatosan üti a hátamat a villámló pálcával.
A fájdalomtól szinte már üvöltök. A többi lény pedig most elhallgatott, és a sarokba húzódva nézik a kínzást.
Én pedig folyamatosan próbálok felállni, de az ütésektől mindig a földre esek.
Aztán hirtelen megjelenik a zöld köpenyes fickó és rászól a fogva tartóimra.
- Hé! Uraim! Nem kellene még a teszt előtt megölni az alanyt! Szeretném ha a lény élve elérné a teszt kamrát! Úgyhogy jobb ha munkához látnak!
Erre a fickó abbahagyja az ütlegelést és ismét rám mordul:
- Na! Rajta kemény legény talpra! Vár a villamos szék!
Lassan felállok aztán elindulok. Ezek után jobb ha nem ellenszegülök, mert ki tudja, hogy mit tennének ezek velem.
Lassan megyek amerre mondják, közben néhányszor meg meg állok. Olyankor viszont a hátamba nyomják a villámló pálcát és alaposan odapörkölnek nekem.
Hamarosan elértük a megadott helyet. Egy nagy fémszoba, amelynek minden fala fémből van. A zöld ruhás fickó áll odabent és ráparancsol a kísérőimre, hogy vezessenek egy asztal szerűséghez.
Aztán hirtelen ismét egy csapást érzek a hátamon, aztán ismét a sokkoló érzés.
De ezúttal nem marad abba. Folyamatosan a hátamba nyomják a pálcát és küldik a villámokat, míg végül nem bírom tovább és összeesek. A földön fekve homályosan látok, de közben hallom az őrök beszédét.
- Hé! Mi a franc volt ez?! Ezt miért csináltad?! - Kérdezte az egyik őr a vérző orrút.
- A doki azt mondta tegyük az asztalra. Én csak követem az utasításokat. - Mondta a vérző orrú.
Aztán a zöld köpenyes szólalt meg:
- Jó mindegy! A lényeg az hogy most már neki láthatok a tesztnek. Tegyék az asztalra!
Majd végül elsötétül a kép.

Később már az imént említett asztalon térek magamhoz. Le vagyok kötve, valamilyen erős fémpánttal, mert akárhogy nyúzom, nem akar engedni.
Hirtelen észreveszem a zöld köpenyes fickót, aki ott áll a kamra egyik sarkában és aztán odaszól nekem:
- Kár próbálkozni barátom! Ezek nem fognak egy ideig elengedni. - Közben elindult és az asztal körül körbe mászkálva beszél hozzám.
- Azt hallottam, hogy te különleges csodabogár vagy! De én ebben nem hiszek. Te is csak egy vagy a zóna összes többi ocsmány döge közül, akiket már jó ideje szabdalok.
De ezúttal sajnos nem kapok kés alá valót. Pedig a fajtádat egyenesen imádom felnyársalni. De ne félj! Előbb utóbb te is az én kezem alá kerülsz!
Addig is a különleges vendég, különleges bánásmódot igényel.
Aztán hátrafordul egy üveglaphoz, ami mögött ott áll a 3 fehér ruhás. Majd azt mondja:
- Kezdjék meg a fájdalom küszöb felmérését!
Aztán a 3 fehér ruhás elkezd valamit piszkálni egy asztalon és hirtelen ugyanaz a fájdalom nyilal belém, mint amilyen a villámló pálca volt, csak sokkal erősebb.
Ez a fájdalom eszméletlen volt. Nem sokáig bírtam, a szemeim rendellenesen átváltottak fehér izzásba, noha a szobában teljes világosság volt.
A csápjaimat széttártam minden irányba és irtózatos nagy üvöltést adtam ki, ami szerintem az egész épületet megrázhatta, mert kintről hallani lehetett az épületben tartózkodó lények kétségbeesett hangjait.
Aztán a zöld köpenyes egy darabig nézett, majd ismét hátrafordult a fehér ruhásokhoz és a kezével intett nekik.
Erre azok megint babráltak valamit az asztalon, majd még erősebb lett a fájdalom.
Ismét üvölteni kezdtem, de ezúttal már olyan hangon, hogy az szinte földöntúlinak hangzott.
Majd végül kezdtem megszokni, és fokozatosan abbahagytam az ordítást. De a fájdalom csak nem hagyott alább.
Lassan fel néztem a zöld köpenyesre, majd össze gyűjtöttem a maradék erőmet és egy hatalmas rántással, és egy nagy ordítás kíséretében letéptem magam az asztalról.
Ekkor megszűnt a fájdalom, de iszonyúan lecsökkent az erőm. Rá akartam rontani a zöld köpenyesre, de nem volt erőm és a földre zuhantam. Ismét a homályosság, majd a zöld köpenyes hangját hallom.
- Ez elképesztő volt! Ilyet még sosem láttam! - Közben kacagott magában. - Ez a lény, képes még ilyen helyzetben is tevékenykedni. Ezt azonnal jelentenem kell! hahaha! Ennek még nagy haszna lesz. És én gazdag is lehetek! hehehe!
Máris megérte végrehajtani a tesztet!
Aztán odafordult a fehér ruhásokhoz:
- Jól van uraim! Mára ennyi! Azért még élve van szükségünk erre a lényre! Holnap folytatjuk! Őrök! Vezessék az alanyt vissza a helyére!
Aztán ismét sötétség.

Még később arra eszmélek, hogy a két katona cipel vissza a cellámhoz. De néha még mindig elsötétül minden, és csak néha világosodik ki.
De a beszédüket hallani.
- Apám! Ilyet még nem láttam!
- Mit? A lényt, vagy hogy a doki megkímélte ennek a dögnek az életét?
- Az utóbbi! Az öreg általában mindig felnyesi a barnára pirult dögöket. Még ha egy leheletnyi élet is van bennük. De ezt... Ezt meghagyta.
- Hát igen! Ez tényleg fura. De azért érthető is. Az őrnagynak élve kell a hadnagy kis "trófeája".
- Trófea?
- Ja! Valamit kezdeni akarnak ezzel. Azt viszont már én sem tudom, hogy mit.
- Tényleg! Amúgy ki is fogta ezt?
- Valami hadnagy. Egy új fiú a fejesektől. Valami spéci tag. Egy újabb aranygalléros, aki fennhordja az orrát. Akkor érkezett, amikor Sulkovot leszerelték.
- Sulkov?
- Tudod!... A jó öreg, mogorva tizedest a Spéciktől. Aki nem sajnálta a piát. :D
- Jaaa! Már vágom.
- Hehe! Na de vigyük vissza ezt a dögöt, mielőtt felébred. Nincs kedvem megint szenvedni vele. Így is rohadt nehéz.
Aztán inkább lehunytam a szemem és vártam az út végét.
 
Felébredek, tarhálok a raktárból tűt, cérnát és egy kicsit rendbehozom a kabátot, meg a ruhákat, mert már a szél is átfúj rajtuk, annyi szakadással, meg lyukkal vannak tele.Miután ezzel megvagyok lemegyek, összeszedem az újakat, és még két elvtársat is elhívok portyázni az aktuális dolga mellől.Az újak kapnak szabvány ak-t, és fejenként 2 tárat, meg ami benne van.Szerválunk nekik még valamiféle terepruha szerűséget, átvedlenek, és indulunk.Igazából semmi dolgunk sincs, de meg kéne nekik, hogy miként is működnek a dolgok errefelé.Mendegélünk, hogy megyünk a betonúton, egy kicsit horpad a lépések alatt, de aztán lassan kiegyenesedik.Nagyon semi sincsen, hideg sincs.Nap van, pára nincs, tiszta látkép van.
Minden nagyon éles és világos, már annyira, hogy bántó a szemnek.A külvilág olyan, mintha valami szintetikus anyagból lévő parányi féreg lenne, és rángatózna az ember szemhéja alatt.Látjuk, hogy vagy három ember, talán banditák félrészegen Homéroszt idéznek, a harmadik gitáral kíséri.Nem semmi.Nem akarunk kötekedni, nem megyünk oda.Nem akarom, hogy a világ ilyen éles legyen.Bánt.Kéne akár valami alkohol, akár valami más, ami kisimítja az éleket, belassítja a dolgokat, és megszünteti a problémákat.Igen ám, de nincs.Szívás.
A fények tényleg egyre élesebbek lesznek.Most kiértünk az elhagyott városnak valami főterére, és a megmaradt ablaküvegek elvakítanak minket, mind ide tükrözik a napot.Az egésznek a központja egy valahonnét idegurult diszkógömbszerűség, amiről már helyenként erőst mállik a tükörmozaik.
Iszonyatos fénykavalkádbakerültünk, de nem éget a fény, csak a szemet bántja, és amikor éri az embert, akkor erőt vesz rajta a reménytelenség.Valahogyan kivergődünk a térről, de egyszerűen nem vagyunk képesek tovább menni.Berúgja valaki az egyik földszinti lakás ajtaját, bemegyünk, letáborozunk, oszt csak vagyunk.Azon gondolkodom, hogy azt a gömböt a té közepéről el kéne hozni, a tudósok egy vagyont perkálhatának érte, már ha el lelet onnan hozni.Meg kéne nézni, hogy mi történik akkor, hogyha valami mutáns belesétál.Meg egyáltalán micsoda ez a gömb.Olyan, mintha sok kisz szeme lenne, és a pillantásaival sívná ki az emberből az akaratot, az energiát, meg az emlékeket.
Na mindegy, ledőlök egy kicsit,a radiátor mellé, ha nem is melegít, akkor is.Amúgy sincs annyira hideg, hó sincs.Már a növények is hozzák kis agresszív zöld hajtásaikat.
A radiátorból valami halg búgó recsegő hangon a következő szüveg hallatszik:
A mentális áramlatok hercege ő.Hideg magányában úszkál az elfelejtett álmok tengerében, az emlékképek hártyái vágják a bőrét, és kék vére az északi fényhez hasonlatossá teszi e rideg vizeket.

K.rvajó, és még őszülök is.Na mindegy, csak azért is elalszom itt a radiátor mellett.Nem is nagyon lenne lelkierőm áttelepülni máshova.
 
Felkeltem és kiültem a bárba. A bár tulaj még nem jött ki. Várok egy darabig mikor kijön a tulaj és mondja:
-Te utolsó te hülye!
-Mi a baj?
-Te! Te engedted ki a zombikat???????
-Kiszabadultam. Miért?
-Tudod te mi van a zombik telepe mellett?
-Ömmmm.....Benzinkút?
-Igen! És mit szoktak a benzinkútban tartani?
-Ben-
-Igen te marha! BENZIN! Ott tároltam az összes benzinemet! 500 liter! 500 liter benzin! 1 liter benzin 1000 rúbel! Elégtételt követelek!
-Tudnék segíteni valamit?
-Próbáld meg eltakarítani a zombikat te seggarc!
-Kapok valami eszközt?
-Tudod mit kapsz! Lófaszt a szádba!
Ezzel felkapja az első dolgot ami a kezébe került és felém hajítja(serpenyő). Én vettem a lapot és berohantam a szobába majd felkaptam a cuccaimat.
.Indulok kifelé mikor megállít egy csávó.
-Ki vagy?
-A nevem sasszem.
-Üdv. Én meg Hosszú puska. Merre mész indián testvérem?
-Ne viccelődj. Gyere!
Elmentünk egy nagy raktárba ahol egy csapat már volt.
-Mi van itt?
-Ez a kereskedő csapata. Mi vagyunk a bérgyilkosok.
-Ömm.....És?
-Most mi veled tartunk és segítünk.
-Tényleg?
-Igen.
-Akkor több koporsó kell.
-Miért kéne?
-50 zombi ellen 10 ember? Esélytelen!
-Ne vegyél minket semmibe. Na indulás!
Beültünk egy szállítóba és indultunk. Fél óra alatt odaértünk. Kiszálltunk és elkezdtünk gondolkodni.
-Mi legyen?
-Nem tudom. 50 ellen eléggé nehéz lesz.
-Biztos 50-en vannak?
-KB.
-Akkor lehet könnyebb lesz. Kitaláltam mi lesz.
-Mi?
-Itt van 10 gránát. Mi elölről lefoglaljuk őket, te mögéjük lopózol és a hátukba vágod őket! Érted?
-Igen. De hogyan jutok be?
-A másik oldalon. Ott van egy csatorna. Ott.
-Akkor menjek?
-Indulj! Menj menj menj!
Elindultam. Ahogy megyek hallom a lövöldözést. A hátsó csatornához érve észre veszem hogy be van szakadva. Nem tudok itt bejutni. Pillanat, van itt egy kis magleöntő.
Azon fel tudok mászni. Odarohanok az egyik oszlopához és a kampóimat belevágom két tégla közti betonba. Úgy mászok fel egészen a tetőre. Elkezdek rohanni befelé.
Ekkor egy ordítást hallok. Megfordulok és megint egy olyan gyors dög mint legutóbb.
-Na basszus.
Elkezd felém rohanni. Én is felé rohanok. Előrántom a macsétát, majd felugrok. Ő is ugrik és a levegőben összetalálkozunk. Ő a kezéfel felém suhint de én elrántom
a fejem, a macsétámat pedig meglendítem. A gyomrát találom el és átszalad rajta. Bukfenccel érkezek le és megfordulok. A dög kidőlt. Futok tovább és megállok
a kerítésen belüli részen. Mivel a földön könnyen megtámadhatnak ezért a tető szinten mozgok. Átugrok egy póznára és onnan a tetőre. A szélét el tudom kapni és
felhúzom magam. Hason fekszem a tetőn és magam előtt egy pár bakancsot látok. Felnézek, megint egy olyan gyors nyomoronc.Elgördülök előle és előkapom a macsétát.
Felém rohan és rám akar ugrani de én kitérek. Fejbe rúgom és rásuhintok egy macsétával. Semmi hatása. Leérkezek ő is. Rám néz és mordul egyet. Elkezd sprintelni felém
én meg felé. Ugrok és ugrásból fejbe találom, de ő kapcsol és elkapja a lábamat. Leránt a földre és fölém kerül. Én hasba térdelem és lelököm magamról.
Felpattan és elkezd felém rohanni. Felugrik, én kitérek de elkapom a kezét és a lábát, majd megpörgetem és ledobom a tetőről. Beesett egy szemetesbe. Lenézek, még él de nem tud
mozogni.
-Ezt neked! Faszkalap!
És ledobok neki egy gránátot. Robbanás. Futok tovább és odaérek a zombik mögé. Már eléggé megszorították a többieket. Közelebb mennék, de nincs több tető. De,
a mellettem lévő házba be tudnék menni. Beugrok az ablakon és lentebb rohanok. Mikor már a másodikon vagyok kipattanok az ablakon és leérkezek. Odarohanok a zombi
sereg mögé. Már megfogyatkoztak, már nincsenek csak 20-an 30-an. Megfogok egy gránátot majd ordítom:
-El onnan!
Majd kibiztosítottam a gránátot és bevágtam a többi közé majd bedobtam a zombikhoz. Az emberek elszaladtak onnan én meg csak hasra vágtam magam. Robbanás. Mikor a por
leülepszik felkelek és körbe kémlelek. Sehol senki. Felkelek és ott áll előttem az egyik tag. Mondom:
-Cső!
Ő felém tartja a fegyvert és lő. Én összerándulok majd ennyit hallok:
-Nyőőőőőőőűűűőőőőőőőőrrrrhhhh.....
Megfordulok, egy zombi terül el mögöttem.
-Kösz tesó!
Leveszi a maszkot, egy nő.
-Szivesen.
-Há de......
-Mi az?
-Őmm....Semmi.
-Ajánlom is.
Elfordul és elindul. Elment. Vissza a kocsihoz. Én átnéztem a dolgokat, mind halott. Jól elrendezték őket. Odamegyek a többiekhez:
-Na mi az? Hányan vagytok meg?
-10 ember jött. És ugyanennyien megyünk.Csak kissebb sérülések. Azok sem a zombik miatt.
-Akkor?
-A repeszek elkaptak pár embert és hát.....
Odanézek, egy fickónak az arca szétkarcolva, egy másiknak a kezéből áll ki egy 15 centis vasdarab.
-Ujjajjajj.
-Én is ezt mondom.
-Most már mehetek?
-Most már igen. De a helyében nem mennék el a csapat közeléből.
-Mié.............-ekkor veszem észre hogy mozog valami a bokrok között- óóóóóóóóbasszus.
-Látja?
-Jah. El tudom intézni.
-Biztos benne?
-Igen.....Nézze! Elment!
-Csak vár. Figyelj!
Elkezdtünk nézelődni. Sehol semmi élet. A zombik meghaltak. Csak az az egy maradt. Ott, a bokorban. Csak az a kérdés mikor támad. Esteledik. Mennénk el de a kocsi
nem indul. Itt éjszakázunk. Azzal a döggel odakint kész öröm lesz. A főnök mondja:
-Baj lesz itt. Valamit tennünk kellene de nem látjuk.
-Lehet elment?
-Nem. Mit tehetnénk?
-Én el tudnám kapni.
-De nem lehet hogy megöl?
-Lehet de addig ti el tudtok menekülni.
-Hova csalod?
-Oda. Be. Az épületek közé. Amíg mi itt vagyunk ti rohanjatok el.
-De sötét lesz. Vigyél magaddal valamit.
-Van éjjellátótok?
-Tessék az enyém!
Odaadja az övét. Gázálarcba lehet behelyezni. Betettem az enyémbe és feltettem. Odaállok a kapu elé. Benézek a bokorba, két vörös szem néz ki rám.
-Na gyere te kis geci!
És elrohanok a komplexumba. Felszaladok az egyik épület emeletére, onnan ahonnan kiugrottam és onnan, az ablakból rá egy tetőre. Ott futok 1-2 métert és visszapillantok.
Sehol nincsen. Megfordulok és azonnal pofán vág. Hanyatt esek, ő elkap és felemel majd a hasammal a térdére csap. A gyomromba belenyilal a fájdalom. Ott fetrengek előtte.
Felkelek és felé fordulok. Előhúzom a macsétámat és várom a kövit. Felém rohan és ugrásból felém akar rúgni. Kitérek előle, és oldalba rúgom. Lerepül a tetőről. Utána nézek de nem látom.
Körbenézek az egész udvaron de szőrén-szálán eltűnt. Nekem se kell több indulok. A többieket már nem látom és a PDA is azt mutatja hogy átértek a szeméttelepre. Vissza szaladok a magledobó
tetejére és beugrok oda. Szaladok a vége felé de megint megtalál. A hátamba tapos én meg előre repülök. Odalép és suhint felém de elhajolok majd beviszek neki egyet.
Ő talppal hasba talál én meg nekiszállok a falnak, ami kiszakad. A korhadt fa könnyen áttört de egy csomó szálka ment a hátamba. A dög leugrik mellém s elkap.
A szájából három csáp nyúl ki és felém közelíti. Én teljes erőmből hasba térdelem és ellököm magamtól. A macsétámat lendítem és meg is vágom a mellkasát. Ő pofán
csap én meg átrepülök egy kocsin. Én felkelek és elkezdek futni. A dög rám ugrik és leterít. Ott fekszik rajtam én meg várom mikor öl meg. De nem öl meg. A föld furcsa, esett az eső de száraz
a föld. Hirtelen forróságot érzek. Fentről jön. Elkezd égni minden. Hatalmas forróság önti el az egész testemet és a területet. A dög felkel és elkezd kifelé rohanni.
De nem jut messze mert megáll, majd eldől. Én is érzem a forróságot magamon, hason fekszem de érzem ahogy a hátamba belemar a forróság, ahogy hólyagok keletkeznek
és fakadnak ki a testemen, ahogy a tűz belemar a húsba, a rettenetes érzést, mikor az olvadt műszál beleég a húsba és csak mar, a csontig. Ordítok a fájdalomtól de
nem jó ötlet mert a házálarc gumi borítása ráolvadt az arcomra. Nem tudom mi ez, de elmúlt. Most kell innen eltűnnöm. Elkezdek kikúszni és eljutni valami biztosabb
helyre. Kikúsztam nagynehezen. Nem tudtam levenni a gázálarcomat. Beleégett a húsomba a gumi része. A nadrágom és a kabátom is megrongálódott. Csak annyit tudtam
tenni hogy küldtem egy SOS jelet. Remélem valaki jön mert nem bírom sokáig......
 
Amint vissza értem a helyőrségre lefeküdtem pihenni... olyan jól sikerül hogy másnap délben keltegettek...
- Hadnagy! Hadnagy! Azonnal keljen fel az őrnagy hívatja önt!
- Egy pillanat!
- Nincs annyi ideje uram, azonnal keljen fel!
- Rendben! Feleltem morcosan, majd felkeltem az ágyból.
A katona kiment a barakkból én pedig neki álltam felöltözni, pár perc múlva meg is voltam, és kiléptem a barakk ajtaján, ám olyan látvány tárult a szemem elé amire nem számítottam...
2 Fekete Stryker páncélozott csapatszállító tetejükön vészjósló 50.es állott mereven. Közöttük egy úgy szint fekete színű Hmmwv állt. Ezen járműveket teljesen Fekete öltözetben feszítő Marcona egység őrizte... a felszerelésükből és fegyverzetükből tekintve Elit egység elehet... Talán SEAL-osok... De mit keresnek itt? Gondoltam.
- Hadnagy! Jöjjön. Szólított fel ismét a katona aki az őrnagy irodájának sarkán állt.
Elindultam felé, mikor oda értem Halkan oda súgtam:
- Mi a pokol történt itt?
A katona nem is törődve hogy súgtam hangosan válaszolt, amit a Kommandósok is meghallottak:
- Nem mondhatok semmit hadnagy, menjen be majd az őrnagy tájékoztatja a helyzetről!
Kicsit rosszul érintett a reakciója, de azért a protokollt követve belemosolyogtam az arcába, majd elindultam az őrnagy irodájának ajtaja felé.
Bekopogtattam az ajtón.
- Ki az? Jött az őrnagy hangja belülről.
- Krigor Drovlenkó hadnagy vagyok!
- Jöjjön be!
Benyitottam és illedelmesen beléptem az irodába. Igazából Sok mindenre számítottam, de erre nem...
Az Őrnagy Vigyázzban áll az íróasztala elött, azzal szemben egy Nőszemély állt teljes harci szerelésben, de a kint őrködő Amerikai egységéhez hasonlóban.
Kicsit értetlen bámulok pillanatokig majd erőt veszek magamon és becsukom az ajtót és közelebb lépek kihúzom magam majd tisztelgem.
Az őrnagy csak bólint, majd a Nőszemély felé fordul...
- Őrnagy, Köszönöm hogy behívatta! Mondta majd felém fordult a nő.
- Hölgyem?
- Hadnagy, ha jól tudom ön azért lett ideküldve, hogy elfogjon egy áruló Szolgálatos tisztet, ám mire ideért a tiszt bebizonyította ártatlanságát így az ön küldetése törlődött! Így van?
- Igen hölgyem!
- Nos, most újabb feladatott kap!
Innentől kezdve ön a beosztottam, de egyben a kalauzunk is! El kell jutnunk egy "Bár" nevezetű helyre ahol ez a tiszt tartózkodik! A zóna veszélyességei miatt az orosz vezetés jobbnak látta egy tapasztalt zónabéli katona mellénk adását!
- Értem hölgyem, miben lehetek a szolgálatára? Kérdeztem erőltetett mosollyal az arcomon.
- Mint már mondtam az ön feladata elvezetni minket a bárba!
- Értettem! Válaszoltam továbbra is színlelve a jókedvűséget, de valójában majdnem felrobbantam...
A nőszemély győzedelmesen bólintott az a tipikus "na azért" bólintás volt, majd vissza fordult az őrnagy felé.
- Mint már mondtam Légi kíséretre nincs szükségünk, a jelentések szerint nem ütközhetünk jelentősebb ellenállásba!
- Rendben, akkor induljon, de had váltsak 2 szót a hadnaggyal mielőtt elindulnak!
- Nyugodtan, mondta a nő.
- Négy szem közt mondta az őrnagy.
- Ahogy akarja! Mondta a nő majd elindult kifelé.
Az őrnagy a szemeivel követte míg be nem csukta az ajtót, majd felém fordult és kifújta a bent maradt levegőt...
- Mi volt ez uram? Ki ez a ribanc?
- Vigyázzon hogy beszél hadnagy! Ez a nő nem akárki.. Ez egy CIA ügynök!
- Tessék?
- Mint már mondtam engem az SSU-küldött váltásra, elötte KGB-s voltam megismerem a CIA-sokat!
Én csak tátott szájjal bámultam az elöbb halottakra és dadogtam mint egy idióta, pedig az én aktám se piskóta... de egyszerűen sok volt az előbbi információ...
- Atya ég. feleltem végül.
- Nézze hadnagy, Nem szívesen mondanám, de engedelmeskedjen neki és vezesse el őket épségben a bárba!
- Tessék?
- Hivatalos paranccsal vannak bent, ha meghalnának nem tenne valami jót a titkosszolgálatnak és nekünk sem, miután jó pár CIA-s ügynök jönne a nyakunkra... gondolván valamit el akarunk rejteni...
- Elnézést uram, de nem így van?
- Nem az X laborok miatt jött ez az ügynök, legalábbis remélem nem.. a bár nem egy olyan hely ahol sokat tudnának az X Laborokról.. talán a szolgálatos alapító, de kötve hiszem hogy ő elárulna akármit is!
- Tehát ha jól értem legyek a csicskája egy CIA-s nőnek és angyali pofával kísérjem el a konvojukat a bárba?
- Jól érti, de előttük lehet hogy kerülnie kéne az alázó mondatokat!
Pfff... Rendben van, de mi lesz a laborokkal?
- Az ön akcióját elhalasztottam, de Már kiküldtem egy egységet az egyik labor felderítésére a Mocsár felé!
- Értem!
- Induljon Hadnagy, Sok szerencsét!
- Köszönöm uram! Mondtam, majd tisztelegtem és elhagytam az irodát.
Kint éppen arra lettem figyelmes ahogy az amerikaiak beszállnak az APC-k be.
a nő is éppen szállna be a Hmmwv-be mikor utána szólok.
- Hölgyem, a terepjáró Páncélozott?
a nő megfordul majd így szól: Természetesné igen!
- Akkor ha kérhetném az APC elé álljon!
- Miért?
- Úgy könnyebb kilátni! Mondtam.
- Miért?
- Ne kelljen hosszas beszámolót tartanom a zónáról, inkább tegyen úgy ahogy kértem!
A nő egy ideig habozott, majd Intett a sofőrnek hogy álljon az APC elé!
Mikor beparkolt, a nő beszállt az anyósra én pedig a vezető felé mentem és rátettem kezem a Terepjáró tetejére.. a volánnál ülő katona felém néz morcosan.
- Azt hiszem én jobban ismerem a terepet! mondtam önelégült mosollyal.
A kommandós vissza nézett a nőre aki bólintott neki, mire a fickó kinyitotta az ajtót és kiszállt és hátra ment az első APC-be szállt be.
Megvártam míg eltűnik mögötte, majd beszálltam a Hmmwv-be és úgy istenesen becsaptam az ajtaját.
A nő felém nézett.
Én nem törődtem vele, csak ráléptem a gázra és elindultam az úton...
 
Végre reggel... Ki megyek, iszok egy felest, aztán ballagnék vissza aludni, de tudom, hogy nem kéne, mer egész nap baszogatnának a srácok. Szerencsére nem is kell döntenem, Borisz halál futtában rohan ide, majd mikor ide ér mondja:
-Jó reggelt, Dimitrij!
-Reggelt Bo-!-mondom mint egy élőhalott, de nem tudom befejezni, Borisz közbevág.
-Nincs idő köszöngetni, sürget az idő! Az egyik helyőrségünket megtámadták az idióták, sietni kell! Kapd fel a páncélod, hozd a fegyvered és húzás a bejárathoz, az osztagod már ott vár!
-Jó, pár perc!
-Annyi nincs!
-Oldd meg!
5 perc múlva kész is voltam, de semmi kedvem nem volt a sétához. Szerencsére a hely itt van a közelben. Oda megyek a fiúkhoz, azok éppen szívnak, de mikor megérkezek már indulnak is. Nem sokára oda is érünk a helyőrséghez. Vagy 15 emberünk harcol ott, valami 40 szolgálatos ellen. Felvesszük a védekező pozíciót és lövünk. Mikor már kezdek belejönni fogják és visszavonulnak, pedig túlerőben vannak. Közben a rádiómon ideszól Lukash:
-DIMITRIJ, AZ CSAK EGY ELTERELŐ CSAPÁS VOLT, EGY KONVOJ A RAKTÁRAKON ÁT AKAR A BÁRBA MENNI, MERT AGROPROM ÉS SZEMÉTDOMB FELŐL NEM SZABAD AZ ÚT! AZONNAL ÁLLÍTSÁK MEG!
-Vettem! Fiúk, indulunk! Várjunk csak... Uram, most hol van a konvoj?
-Most jön be a raktárakhoz.
-Vettem. Fiúk, a Leégett faluhoz megyünk. Zubovics, te a bázis őrtornyába mész és jelzel, ha ott jár!
-Értettem. Indulok!
-Mi is.
Mire odaérünk, Zubovics már mondja is, hogy a bázisnál van. Túl lassúak voltunk.
-Fiúk, ti itt maradtok, én az elhagyott ellenörzőponthoz megyek. Lőjjétek ki az APC-k ágyúját!
-De mivel?
-GRÁNÁTTAL!
-Jó, jó. Nem kell üvölteni.
Elindulok az ellenörzőpont felé. Útközben látom, ahogy egy Stalkert egy kutya-falka kerget. Szegény csórikám...
Odaérek, hát mik fogadnak?! Vérszopók. 3 is. Vagy 4.
-Franc vigye el! De talán még használhatóak is valamire... Bizonyára az ablakok is meg vannak erősítve. De a vérszopót nem bírja ki... Lemegyek elkezdek küzdeni egy vérszopóval, a többi alszik, nem veszi észre. Hallom, hogy jön a konvoj. A célszemély jön elöl. Fogom, megrúgom a vérszopót...
 
Nem tudom mi történt. A legutóbbi kínzás után elájulhattam, mert másnapra már nem a börtönömben ébredtem, hanem egy tág, világos szobában, amin volt egy ablak de csak magamat láttam benne akárhogy hunyorítottam.
Egy ideig bámultam, aztán ahogy emberi hangokat hallottam azonnal neki kezdtem kitörni. Sehogy sem sikerült.
Csak kopogtam rajta és jól hallható üveges koppanásokon kívül semmi sem történt.
Egyre idegesebb voltam és ezúttal már tényleg a többiekhez méltóan viselkedtem. Törtem, zúztam, amit a szobában találtam. Jó párszor nekiestem ismét az üvegnek, de szinte semmi. Hiába minden erőfeszítés.
Igaz egy párszor megrepedt de hiába ütöm, tovább nem akar törni.
Ráadásul a kínzások hatására kiveszőben van az erőm is. Na meg mióta nem ettem. Teljesen kimerülőben vagyok és ha hamarosan nem jutok élelemhez akkor végem.
Így más választásom nem volt, felállítottam a széket amit már jó néhányszor odacsaptam az üveghez, aztán leültem.
Majd vártam. Csak vártam és vártam.
Vártam hogy történjen valami csoda, de eddig semmi. Csak halvány emberi hangok és néha még hallani a többi lény hangját odakintről.
Azt hiszem most komolyan végem. Kár volt megszöknöm a fehér ruhásoktól. Ők legalább nem tartottak ilyen szörnyű körülmények között.
Sőt még inkább segítettek is nekem felépülni. De amióta a barátom "segített" nekem, azóta csak szenvedek.
Hálás köszönet neked "drága barátom"! Remélem hogy amíg élek, egyszer még össze futunk. De akkor már nem kegyelmezek neked!

(Másnap)

Nyílik az ajtó amint felébredtem és belép rajta a zöld köpenyes és egy zöld ruhás ember.
A fickó olyan mint az akinek köszönhetem az itt létemet, csak kicsit csicsásabb ruhában volt.
Aranyozott csillagok voltak a vállán.
Azonnal felkeltem a földről de nem támadtam. Csak aggreszívan néztem, közben folyamatosan morgó hangot hallattam.
De ez sem tántorította el őket a belépéstől. Persze érthető volt a bátorságuk, ha mögöttük 3 katona jött be, mind felszerelve az apró villámló pálcával.
A zöld köpenyes és az aranycsillagos beszélgetni kezdtek, közben még mindig engem néztek.
- Nos doktor?........ Hogy haladnak?
- Hát.... Jól. Igaz vannak még problémák, de szerintem semmi megoldhatatlan.
- Akkor? Miről lenne szó? Miért hívatott olyan gyorsan, amiért félbe kellett hagynom a munkámat?
- Nos! A helyzet az lenne őrnagy úr, hogy nem igazán tudjuk mihez kezdjünk. Ez a lény kétszer esett át a fájdalom küszöb felmérésen, mégsem tudtunk biztos eredményt mondani.
Mindkétszer változó értéket mértünk.
- Akkor mérjék újra! Lehet, hogy meghibásodott a ketyeréje.
- Az lehetetlen! Ez idő alatt többször mértünk, használtuk más alanyokon is, de náluk csak a szokásos, eddig lemért eredményeket mutatta.
Szóval a gépnek kutyabaja.
- Akkor? Azt állítja változó a fájdalom küszöb?
- Pontosan! De emellett még másik jelenség is van. A lény nagyon emberi reakciókat mutat, a teszt során. És utána is. Az áthelyezésekor a megfigyelőbe, azonnal aggresszívan reagált, amint erőre kapott. De utána lecsillapodott.
- Vagyis mégis csak intelligens.
- Én is arra gyanakszom. Szerintem ez a lény, mégiscsak használható lenne. Engedelmével tesztelném rajta a Neurocyte chipet, amit már régóta halasztgatunk.
- Rendben! Ez nem is kérdés. De pontosan mit is csinál ez a chip?
- Elvileg, ha a gondolatmenetem helyes, akkor ezt a chipet Herman professzor fejlesztette ki, a humanoid lények, agyának fejlesztésére.
Elvileg ettől képesek lesznek megérteni az emberi beszédet.
- Akkor képesek lesznek megérteni a parancsokat is?
- Igen. Ha úgy vesszük.
- És... Működik amúgy ez az izé?
- Nos... Még csak kísérleti stádiumban vannak. Nem tudtunk biztos eredményt mondani róla. Herman eddig még csak majmokon tesztelte. Úgy néz ki működött.
- Hmm.... Akkor nem váratom magát tovább. Kezdjék meg a beültetést azonnal!
- Igenis őrnagy úr! - Mondta a zöld köpenyes, aztán mind ketten megfordultak és elindultak kifelé.
A zöld köpenyes még odaintett a három őrnek, erre azok megindultak felém.
Nem nagyon volt kedvem ellenkezni, főleg hogy kimerültem teljesen a sokkolástól, de más választásom nem volt.
Így inkább engedelmeskedtem. A 3 őr kíséretében, elindultunk egy hosszú folyosón, míg végül egy terembe jutottunk.
A terem nagy volt, felül egy ablakkal, ahol a zöld köpenyes és az aranycsillagos állt.
A zöld köpenyes odahajolt egy dróton lévő kis golyóhoz és belebeszélt, mire a hangja olyan volt, mintha az égből jött volna.
- Fektessék az asztalra! - Mondta.
Erre azt sem tudtam mi tévő legyek, hirtelen megint az éles sokkoló hatás, majd minden elsötétül.

Később már az asztalon feküdve tértem magamhoz, megint lerögzítve erősen. Ismét megszólal a zöld köpenyes:
- Kezdjük meg a beültetést!
Erre megfog két kis kart, aminek a hatására egy hatalmas kar mozdul meg a fejem fölött és jön lefelé hozzám.
Majd amikor leért, akkor egy hatalmas tű csapódik ki belőle és egyenesen felém tart. Közben a kar folyamatosan vörösen villog és sípoló hangot ad.
Egyre közelebb ér a fejemhez, erre elkezdek kapálózni. De mind hiába. Látok még egy hatalmas ablakot, amiben viszont nem emberek állnak, hanem mozgó képeket mutat egy agyról. Lehet hogy az az enyém?
aztán ismét a tű felé tekintek, de azt látom hogy előbb feljebb megy egy kicsit, aztán hirtelen nagy sebességgel megindul felém.
Aztán szúró fájdalmat érzek a fejemben, és minden bevörösödik. Semmit sem látok, csak éles fájdalmat érzek. Ordítok is rendesen.
Aztán ismét hallom a zöld köpenyes hangját:
- Jól van! A chip a helyén! Végeztünk.
Aztán kihúzzák a tűt és vissza nyerem a látásom. Hirtelen látom, ahogy a nagy ablakon amin a képek vannak, elkezdenek az emberi szövegek megváltozni. Egészen addig, amíg értelmes betűk nem jöttek ki belőle.
egy ideig nézem és próbálom megérteni őket. Végül csak sikerült.
- Neurocyte beültetés kész! -
- Azonnali aktiválás -
Mi a fenét jelenthetnek ezek? Érteni értem, de nem tudom mit jelenthet. Viszont egyet tudok. Az emberek tettek velem valamit, így most megértem a beszédüket.
Hallom ahogy a zöld köpenyes magyaráz az őröknek, hogy vigyenek vissza a szobába.
Aztán érzem ahogy vér csurog le a fejemen és menten elájulok. Így is lett.

Még később már a szobában térek magamhoz ismét. Erősen fáj a fejem és a vér megalvadt az arcomon. A sebet is alig érzem. Elkezdtem kitapogatni, de semmi. Még nyoma sincs. Mit tehettek ezek velem?
 
Felkelek, embereket látok. Belép egy fekete alak a szobába.
-Ő hol volt?
-Az infernóban találtam.
-Szerencsés.
-Mi legyen vele?
-Hmmm.....Tartsuk meg. Még hasznát vehetjük.
Majd elvesztem az eszméletem. Felébredek, egy ágyon fekszem. Infúziót kapok. Körbenézek, sehol senki.
-Üdv.
Körbenézek, sehol senki.
-Mondon üdv te paraszt!
Körbenézek, majd látom a vizsgáló ablak mögött az embereket.
-Üdv.
-Ki maga?
-Jurij.
-Üdv a körünkben.
-Kik maguk?
-Majd megtudja. Hogy van?
-Jobban. De a fejem még fáj.
-Műtét előtt áll. Csak komplikáció az hogy felébredt. De ha így van gondoltuk bemutatkozunk.
Ekkor egy újab hang szólal meg:
-Uram. A műtétet el kell végeznünk! Most!
-Értem. Akkor, jó éjt Jurij.
Ekkor egy sípoló hangot hallok majd elájulok.
 
Superkocka: 1 a szolgálat nem tud a konvojról igazából a hadsereg is éppen hogy csak ti honnan a retekből?
2. A szabadság nincs még jelent a katonai raktáraknál, nemhogy a szolgálat...
3. a hadsereg megzombult egysége maradt ott a kisugárzás után amit még az elött volt mielőtt nagy szünet lett volna a szerepjátékban!
4. a szabadság talán összesen 15 harcosból áll jelenleg meg a pár vezetőből, de érdeklődj Coldbloodnál.
5. Legközelebb kérdezz mielőtt belerombolsz!

Nyugisan haladunk a kordonban, a 2 APC pont a Hmmwv nyomvonalában halad mögöttünk az 50.es géppuska Toronyok szaporán forogtak az utat szegélyező dimbes-dombos tájon feltűnő mutánsok miatt, de kijelentettem nekik, hogy ne lőjenek.
Már áthaladunk a vasúti töltésen éppen a Kordon szemétdomb határon megyünk, amikor a ruhám Geiger számlálója kissé hirtelen kiakadt, majd vissza ment normál értékre. Ekkor megálltam az autóval.
- Szigeteltek a járművek? Kérdeztem rögtön.
- Miért?
- Ez most egy elég radioaktív helynek tűnik!
- Igen, indulás elött a Kijevi kollégái leszigetelték a járműveket!
- Remélem is... Mondtam, majd elindultam a Terepjáróval.
Továbbhaladtunk éppen az északi ellenőrzőpont kapuja elött álltam meg, mert a rámpa egy részben hiányzott a helyéről... olyan kicsit megmagyarázhatatlanul...
- Van gázmaszkja? Kérdeztem, közben Előkotortam a magam sisakját.
- Van.
- Vegye fel! Mondtam miközben felvettem a fejemre a sisakot és becsatoltam.
A nő előkotort egy teljes üveges gázmaszkot és felveszi.
- Hova megy? Kérdez utánam miután kiszálltam a kocsiból.
- Valami nem stimmel várjon itt! Mondtam, majd visszacsaptam a Terepjáró ajtaját és közelebb mentem a rámpához. Nem látok semmit, de nem stimmel valami a rámpa nincs letörve... csak el van metsződve kör alakban érdekes...
Felemeltem egy Betondarabot az útról és oda dobtam, Mire hirtelen fényvillanás és erős szinte fülsüketítő hang... majd egy oly Sci-fi-s hangrobbanás hallatszik majd csattanások a földön de semmit se látok.. a hirtelen jött erős fénytől szinte megvakultam...
Pár másodperc múlva tudtam csak látni homályosan... Hallom ahogy mögöttem nyílik a Terepjáró ajtaja.
- Maradjon a kocsiban! Üvöltöttem vissza.
Közben Meglátok 3 katonát Gázmaszkokban felém tartanak kezükben az M4eseikkel.
- Mi a helyzet katona? Mi történt?
- Anomália!
- Mi?
- Mind egy, üljenek vissza!
- Nem igazán hiszem hogy mind egy! Mondta, majd a fegyverével előre mutatott, megfordultam és ekkor láttam hogy az anomália helyén több holtest is fekszik...
Az egyik katona elindul a hullák felé.
- Állj! Ordítok rá.
- Miért? Kérdez vissza.
- Maga még nem tudja, de ezek az anomáliák halálos csapdák! mondtam, majd letekintettem és egy újabb betondarabot kerestem, és találtam is..
Felvettem és odahajítottam, de most nem történt semmi.
- Fura... jegyeztem meg halkan.
- Sanders, nézze meg a holtesteket! Szólt mögöttem a katona.
- Állj! Majd én megnézem! mondtam.
- Kizárt, ah valóban halálcsapda és maga meghal akkor sose jutunk el a bárba! Sanders Nézze meg!
- Állj! Intettem a katona felé. Ha viszont még aktív akkor a maga embere hal bele!
- Az enyém a felelősség és vállalom! Menjen már Sanders!
A katona felé fordultam, de az meg már a hullák mellet volt... az anomáliának meg nyoma sincs...
Hümmögtem kicsit, majd elindultam a hullák felé.
- Hé, álljon már meg nem maga mond...
- Kuss! Szólaltam meg amikor láttam az egyik hulla váll-lapját: Katonai stalker
Odamentem és neki álltam megkeresni a PDA-t. Meg is találtam a rejtőzsebben, és el is tettem. mind a 3 katonáért eltettem, volt a 3 katonai stalker mellet 2 stalker is, de velük nem foglalkoztam.
Félrehúztuk a holttesteket az útból, majd elővettem a PDA-kat és megnéztem a neveket rajta. majd elő vettem a rádióm:
Bázis itt Krigor Drovlenkó hadnagy, az északi helyőrségnél megtaláltam 3 emberünket! Vétel?
Itt bázis státusz? Vétel!
Meghaltak! Vétel.
Nevek? vétel.
Cpt. Vasko "Dart", Lt. Koyshka "OCIW", Lt. Vankadar "Sultan"! Vétel.
Adattárolóik magánál vannak? vétel.
Igen uram!
Rendben van őrizze meg az adatrolókat, Kiküldünk egy egységet akik visszahozzák a helyőrségre a holtesteket! Vége!
Vettem vége!
Eltettem a rádiót, majd elindultam és szétnéztem, de nem találtam több anomáliát az úton.
Szemben a Vaskaput akartam éppen elhúzni, amikor porrá őrlődve földre esett a kapu rozsdaszín pora...
- Látszott rajta a rozsda, de ez azért durva! Jegyezte meg a tiszt mögöttem pár méterre.
- Ez a zóna! Mondtam haláli nyugalommal, közben kiszórtam a kezemben maradt rozsdaport...
Menjenek vissza! Mondtam majd elindultam vissza én is.
A katonák vissza szálltak az APC-be én pedig vissza ültem a terepjáróba, majd tovább indultunk.
 
Másnap reggelre már nem volt olyan nagy fájdalmam. Szerencsére sikerült egy patkányt elfognom. Így némi gyógyulást elértem.
De ez a patkány jóval kisebb, mint amilyeneket eddig láttam. Eddig ilyen kizárólag emberevő, aggresszív kis dögöket lehetett minden felé látni, amik tömegesen rontottak rá bárkire. Most meg csak ilyen pici, gyáva lényeket találok. De ez is több mint a semmi.
Viszont ezektől függetlenül a helyzet még mindig ugyanolyan. Bent vagyok egy szűk szobában, aminek az egyik falán az a tükör ablak néz rám.
Fogadni mernék hogy az emberek most is azon keresztül bámulnak engem. Bár lenne elég erőm kitörni az üveget. Biztos mindet ketté tépném.
Továbbra is csak itt ülök a szobában található széken, és karcolgatom a fém asztal lapját.
Erre hirtelen megint nyílik az ajtó és belép rajta a három oly jól ismert őr.
Aztán mögöttük libasorba jön befelé az a három fehér ruhás alak, akik még az idekerülésem során kezdtek engem figyelni.
A jól megszokott módon, nem heveskedtem, ahogy azt az elején tettem. A három fehér ruhás bejött, majd letettek az asztalra egy tárgyat.
Egy fém tárgy volt, amin rengeteg betű volt. A tetején egy fehér lap volt, amin látszottak a betűk ha megnyomták a szerkezeten valamelyiket.
Elém rakták és behoztak egy táblát. Az egyik felírt egy szót a táblára majd felém fordult:
- 06218! Ha érted amit mondok, akkor bólints!
Mivel furcsa mód, most már értettem az emberek nyelvét, ezért tettem amit mondtak. Erre a másik kettő azonnal írkálni kezdtek valamit.
Aztán ismét odaszólt nekem a tábla mellett álló:
- Rendben! Figyelj! Felírtam egy szót a táblára. A szerkezettel írd le a táblán látható szót!
Ismét engedelmeskedtem. Magamhoz húztam a szerkezetet, majd leírtam a diktált szót.
- ALMA - Ettől tiszta csecsemőnek érzem magam.
Aztán felírt még egy szót. - KOCSI -
Ismét leírtam. De egy kicsit már kezdtem unalmasnak tartani ezt a dedós marhaságot.
Erre a fickó ismét felírt még egy szót. - LABDA -
De erre már kezdtem ráunni, úgyhogy most mást írtam. Miután végeztem, feléjük fordítottam a szerkezetet.
- Mit akarnak tőlem? -
Figyelmesen kezdték nézni a gépet, majd amint elolvasták a szemük is kishíjján kiugrott, a csodálkozástól.
Zavarodottan bámultak egymásra, majd egyből elővették a kis szerkezetüket és és szintúgy zavarodottan beszéltek bele.

Egy kis idő után megjelent a másik semmirekellő ember, a zöld köpenyes. Aggresszívan kérdezte a fehér ruhásokat hogy mi bajuk.
Erre azok össze vissza kezdtek hadarni.
- Na! Na! Na! Egyszerre csak egy beszéljen! - Mondta a zöld köpenyes.
- Uram! Ez valami hihetetlen! A lény képes magától kommunikálni. A szavak megtanulása nélkül. - Mondta az egyik fehér ruhás.
- Igen! Ráadásul szépen kiválogatta a szavakat. Tudja mit mondjon. - Csatlakozott hozzá a másik.
- Uram! Ez eddig példátlan mértékű fejlődés! Nem számítottunk ilyen gyors fejlődésre.
Aztán a zöld köpenyes leintette a három fehér ruhást és azt mondta:
- Nos... Ha valóban ilyen eredményeket produkál, akkor szerintem ezt jelenteni kellene az őrnagynak. Addig is..... Amíg maguk szólnak az őrnagynak, én szemügyre veszem a barátunk tudását.
A fehér ruhások össze néztek, aztán egyetértően bólintottak és távoztak a teremből. Egyedül a zöld köpenyes barátom, meg a 3 őr maradtunk a szobában.
Egy ideig mereven bámult, majd megszólalt:
- Szóval.... Megtanultad a nyelvet.
Amennyire csak lehetett, annyira ellenszenvesen néztem rá, aztán ismét magamhoz húztam a gépet és írtam.
- Igen. -
Majd vissza fordítottam neki. Amint elolvasta, rögtön válaszolt.
- Áh! Akkor most már a saját szememmel is meggyőződhetek róla, hogy te miféle csodabogár vagy. Akkor biztosan tudod, hogy neked különleges érdekeltséged van nálunk.
Nem haboztam válaszolni:
- Nem egészen értem, miről beszél. -
Erre összehúzta a szemöldökét és azt mondta:
- Szerintem meg nagyon jól tudod, hogy miről beszélek! Egyszer úgyis megfogod érteni. Ha nem általuk, akkor általam.
Nem tűrtem tovább a szívózását a fickónak, úgyhogy mondtam:
- Nem! Nem hiszem!
És odafordítottam neki. Elkezdi vizsgálni, majd amint elolvasta, tágra nyílt a szeme és rám tekintett.
Én ezalatt elkezdtem letépni magamról a láncokat, amik az asztalhoz láncoltak.
Erre a 3 őr azonnal megindult felém és rám akartak vágni a sokkoló pálcával, de kitértem az ütések elől.
Az egyiket nekivágtam a falnak, a másikat elkaptam és irtózatosan belevertem a fejét az asztalba, úgy hogy látni lehetett, hogy elindul a vér a szájából és orrából.
A harmadik, éppen az a fickó volt, akit azelőtt rendesen orrba vágtam és azt egy alapos veréssel jutalmazta.
- Háhá! Na?! Most mihez kezdesz pajtás?! Akarsz egy vissza vágót?! - Kérdezte diadal ittasan, mintha máris ő nyert volna.
Én csak leszedtem a még karomon maradt bilincseket, aztán ránéztem.
A fickó nem volt rest, azonnal támadásba lendült, de elkaptam és csavartam egyet a karján. Halottam ahogy reccsen a karja, ő pedig fájdalmasan felordít.
Aztán ellöktem magamtól, de talpon maradt.
- Te mocskos, rühes dög! Eltörted a karom! Ezért kibelezlek! - Mondta kikelve magából.
Én nem szórakoztam vele, egyszerűen odasétáltam és megint orrba vágtam jó erősen. Nemhogy a vér elindult az orrából, de rendesen ki is ütöttem.
A végére a zöld köpenyes barátom maradt csak. Ő már nem volt olyan harcias, inkább csak folyamatosan hátrált, majd amint az ajtóhoz ért elkezdett egy kis gombot nyomogatni, kétségbeesetten.
Amint fölé értem, ő már a földön ült és halálra rémülve bámult. Én csak halkan mordultam egyet, majd megragadtam a vállánál és az ajtóhoz csaptam.
Azonnal reagált mert azt mondta:
- Jól van! Jól van! Nyitom már!
És már ki is nyitotta az ajtót. Persze amint kiléptem rögtön őrök vettek körül, mind sokkoló pálcával a kezében.
- Engedd el te mocsok! - Kiáltott az egyik őr.
De én még csak jobban ráfogtam a nyakára és magam előtt tolva, morogtam az őrökre, hogy hátráljanak.
És azok szépen lassan engedelmeskedtek is.
Folyamatosan figyelve az őröket, hátrálni kezdtem arra, amerre a kijáratot sejtettem. Amikor az őrök közelebb merészkedtek, a karmaimat mindig egyre erősebben szorítottam a zöld köpenyes nyakához, aki kétségbeesve parancsolt rá az őrökre:
- Ne jöjjenek közelebb! Ne! Hagyják!
Én közben csak folyamatosan hátrálok, a fickóval a kezeimben. Végül amikor pont eljutnék a kijárathoz, akkor épp megint megérzem a sokkoló hatást a hátamban. Addig megy megint, amíg ismét ki nem terülök.
Elengedtem a fickót is, majd a földön fekve nagy nehezen felnézek, és látom, ahogy az aranycsillagos áll fölöttem, egy sokkoló pálcával a kezében.
A zöld köpenyes mellette áll és megkönnyebbülve néz az aranycsillagosra.
- Hála az istennek hogy időben érkezett őrnagy! Már azt hittem hogy ez a dög megöl. - Aztán belém rúgott egyet.
- Hmm...... Azért jöttem, mert a kollégái értesítettek, hogy valami új felfedezést kellene látnom. De helyette..... Megint csak a bajt látom. És megint ugyanazzal a lény.
Aztán ismét elsötétült a kép.

Később magamhoz tértem egy sötét kamrában, amit csak felülről világítottak meg. Egyetlen egy fényforrás volt a szobában, az is csak felettem. A szoba többi része teljesen sötét volt.
Próbáltam felállni, de képtelen voltam.
Aztán látom hogy az emberek egy hatalmas fém gallért csatoltak a nyakamba, ami a földre ránt. És a karjaimat két oldalra láncolták le. Mozogni se tudok, csak térdre rogyva várok a szobában.
Immár teljesen elkeseredtem. Kár próbálkozni. Elismerem, most már ők nyertek. Nem bírom ezt már.
Mostantól már csak várok. Várom hogy mikor jön el a vég.
 
Nyugisan haladtunk a konvojjal a szemétdombon, a hangár előttig nem is történt semmi érdemleges, ám ahogy ráfordultunk a hangár elött lévő útra, rossz érzés fogott el...
Rendszertelen időközönként tekintettem a hangárra miközben elhaladtunk elötte. Éppen egyszer arra néztem amikor hirtelen morajlást hallok szemből, és az egyik szemétdomb mögül kiszáguld egy UAZ benne 3 banditával a harmadiknál aki hátul ült RPG van a kezében...
- Baszki! félrerántottam a kormányt, mikor láttam hogy a fickó elindította a rakétát.
A rakéta a mögöttem lévő APC orrába csapódott és robban is... Addig én a kocsival egy buszmegállóban parkoltunk le.
Gyorsan kiszálltam és elővettem a pisztolyom, majd az uaz felé céloztam és kilőttem a banditák közül az RPG-st majd elindult az uaz full gázzal ekkor a sofőrt lőttem ki, így az autó egy Vortexben kötött ki...
A következő másodpercben vettem észre hogy a hangárból töménytelen mennyiségű bandita lő ránk és kerepelnek az 50.es géppuskák a 2 APC tetején...
- RPG! üvölt az egyik katona mire újra a jól ismert suhanó hang és becsapódó hang... de nem találta el az APC-t, félre ment a rakéta egy fának csapódva, ami a fal felé dőlt amin túl helyezkedett el a hangár...
A következő pillanatban megfordultam és fotólépésben a Terepjáró mögé iszkoltam közben golyók pattogtak mindenfele...
- Maradjon a kocsiban! Üvöltöttem rá a nőre aki éppen kiakart szállni.
Bevetettem magam a terepjáró mögé majd oldalt rávágtam az ajtóra.
- Nyissa ki erről! Ordítottam mire kisvártatva kinyitotta.
- Mi folyik itt?
- Nem tudom! Van fegyver a kocsiban?
- Van! Mondta, majd visszabújt a kocsiba és kisvártatva kiszedett egy ACOG-os M4est.
- Adja ide! Mondtam, közben elvettem a kezéből a karabélyt, majd a terepjáró széléhez másztam.
Kihajoltam és belenéztem az Acogba, majd neki álltam lövöldözni a banditákat akik a hangár egyes részeiről lövöldöztek.
Nemsokára üresen kattan a tár és visszahajoltam.
- Lőszer? Kérdeztem de közben látom hogy a hölgyemény már kiszállt a kocsiból és kezében van egy ugyan olyan M4es és éppen kihajolva készül lövöldözni.
Olyan gyors reagálással a térdére ütöttem, mire térdre is csuklott...
- VIP személy nem hősködik! És ide a lőszerrel!
- De...
- Nincs de ide vele!
A nő végül is kiveszi a tárakat a mellénye zsebeiből, csak 1 tárat hagy meg ami a fegyverben van...
- Ha valami jön lője le!
- De az embereim!
- Tudnak vigyázni magukra! Maradjon itt! Üvöltöttem rá.
Újra táraztam az M4est, és a többi tárat pedig elraktam, majd újra kinéztem... újabb RPG füstcsíkot láttam, majd robbanást, de nem volt fémes hangja.
Az APC-k olyan 5-6 méterre van a terepjárótól, megkockáztatom hogy átfutok...
Még lelőttem két embert a Terepjáró fedezékéből, majd elstartoltam és átfutottam a Páncélozott csapatszállítókhoz.
A felőlem eső oldalon voltak a Katonák egy része.
3 katona és egy rádiós.
- Mit keres maga itt? Kérdezett felém az egyik katona.
- Átjöttem segíteni, mert látom a kiképzésük ellenére egyszerű banditákkal nem bírnak el!
- Menjen vissza és inkább vigyázzon az ügynökre, ő a legfontosabb!
- Inkább adja ide azt a rohadt rádiót, mondtam, majd ellöktem magam elöl a katonát és kikaptam a rádiót a fickó kezéből.
- Itt Krigor Drovlenkó hadnagy vétel!
- Itt Helyőrség. vétel!
- Légi támogatásra volna szükségünk, de azonnal!
- Szitakötő egy és kettő úton van! érkezés 1 perc múlva vétel!
- Vettem vége! Mondtam, majd visszadobtam a rádiót a a rádiós kezébe.
- Mi a fenét csinál maga ember? már kértünk légi támogatást!
- Elnézést, de nem tájékoztatott! Feleltem a képibe, majd jobb oldalra néztem ahol a távolban megláttam az égen a két Mid24est.Pár pillanat múlva már szembe is fordultak felettünk a hangárral és rendesen Megszórták a hangárt mind gépágyúval mind rakétával...
az egész nem tartott tovább fél percél...
- Itt szitakötő egy úgy látom tiszta a terep, Engedelműekkel haladnánk tovább a bázisra!
A személyi rádiómhoz kaptam:
- Itt Krigor hadnagy a katonai stalkerektől, Köszönjük a segítséget jó utat!
- Vettük, vége! Jött a nyugta, majd a két helikopter tovább indult a helyőrség felé
Visszamentem a Terepjáróhoz, majd bekopogtattam az ajtón.
A nő ki is nyitotta azt.
- Tiszta a terep! Mondtam.
- Az embereim? Kérdezi rögtön elsőként.
- Szerintem megvannak!
De a nő kiszállt a kocsibók és elszaladt az APC-k felé.
A két APC köz Értem utol ahol éppen az egyik tiszttel beszélt.
- Mi a helyzet? Kérdeztem oda.
- Két emberünk megsérült!
- A járművek?
- Néhány karcolás... de az első APC tengelye kicsi megsérülhetett, csoda lesz ha kibírja addig a bárig vagy meddig...
- A bár innen már csak pár kilométer!
- Azt még kibírja!
- Akkor induljunk! Mondtam, majd sarkon fordultam és visszamentem a terepjáróhoz...
Nagyon csalódnék ebben a járműben ha megadná magát egy szovjet időkben készült buszmegállóval való találkozás miatt...
Nem is kellet csalódnom, a kocsi 1 pöccintésre indult és Kiparkoltam a buszmegállóból vissza az útra, ahol a nő beszállt majd elindultunk a bárba...
Egy fél órás út után meg is érkeztünk... furcsállták az érkezésünket a szolgálatos őrök...
Bekísértek minket a szolgálatos Bázisra és ott Személyesen Voronyin fogadta a díszes társulatot...
Először felém fordult:
- Hadnagy a küldetése véget ért itt, 1 óra múlva indul egy gép ami visszaviszi önt a helyőrségre! Addig szabadon mászkálhat bárban, de nem használhatja a fegyvereit!
- Értettem uram! Mondtam, majd vigyázzba vágtam magam, és Katonásan otthagytam a társulatot...
Egy idegi néztem, őket, a tábornok elhívta a nőt, és együtt bementek a parancsnoki helységbe, de a többi Kommandós kint maradt...
jómagam addig inkább körbenézek a bárban... úgysem jártam még itt...
 
Itt ülök leláncolva ebben a sötét, koszos szobában. Mozdulni sem tudok, csak nézelődni. De ahhoz sincs kedvem.
Csak haragosan lógatom lefelé a fejemet, közben a talajt bámulom. Szökésre esély sincs, mivel teljesen le vagyok láncolva. A nyakamat pedig húzza lefelé az a hatalmas fém gallér.
Hirtelen nyílik az ajtó és az aranycsillagos lép be rajta.
Egy darabig körbe járkál körülöttem, majd megszólal:
- Lám Lám! Csúnya sorsod lehet itt ifjú barátom.
Nem szóltam semmit, csak felnéztem rá egy darabig, aztán ismét lehajtottam a fejem. Az aranycsillagos ismét felém szólt:
- Igen! Nagyon csúnya sors a tiéd..... De! Ez véget érhet.
Még mindig csendben voltam és a fejemet lent tartottam.
- Véget érhet, ha úgy döntesz, hogy ezentúl mellénk állsz!
De semmi választ nem kapott. Erre elkomorodott az arca és azt mondta:
- Idefigyelj te! Szerintem mindketten jobban járnánk, ha csatlakoznál hozzánk. Én nekem lenne egy ütőképes kártyám, neked meg megmaradna az életed. Mert valljuk be, ugye hogy nem komálod túlságosan Dr. Dubanchuck-ot?
Nem válaszoltam még mindig.
- Hmm..... Figyelj! Ha úgy döntesz hogy mellénk állsz, akkor jó életed lesz. Megkapsz mindent! Ételt, egészségügyi ellátást, és megfelelő bánásmódot, ahogy azt illik.
Aztán elhallgatott egy időre, majd ismét belekezdett.
- De ha... Ha úgy döntesz, hogy inkább mégse..... Akkor viszont nem lesz más kiút. Nem fogok semmit tudni tenni azért, hogy életben maradj. Akkor kerülsz a doktor kése alá!
Megint elhallgatott egy időre majd azt mondta:
- Nos.... Ha esetleg érdekelne az ajánlatom, akkor szólj! De ha neked jó a boncasztal is, akkor csak maradj ilyen hallgatag továbbra is!
Aztán távozni készült, amikor utoljára felemeltem a fejemet és egészen mély és morgó hangon próbáltam kimondani egy emberi szót csendben:
- Drovlenkó!
Erre az arany csillagos megfordult és azt mondta:
- Mit? Drovlenkó? Látni akarod? - Erre bólintottam.
- Na jó! Legyen. Ezt a kis szívességet még megtehetem. De gondolkozz el az ajánlatomon! - Mondta, aztán kilépett az ajtón, ami ismét bezárult és ezzel ismét sötét lett.
Nem tudom miért, de most valahogy új erőre kaptam. Valamiért elégedettséget és izgatottságot éreztem.
Ezért az aranycsillagos még alig lépett ki, de máris hangos, az egész épületet megrázó mély röhögésben törtem ki.
 
Lementem a sokat emlegetett 100Rad bárba, bár kicsit feszült lett a légkör ahogy beléptem a stalkerekkel teli helységbe... a bennlévő pár szolgálatos azonban lenyugtatta őket.
Odamentem a pulthoz, a csapos odafordult.
- Mit adhatok katona?
- Szolgálatban vagyok, egy energiaitalt!
- hm... Hát rendben!
Hátrafordult és levett egy dobozzal a polcon lévők közül.
- 50 rubel!
Kivettem a PDA- melletti rejtett zsebből a pénzt, majd lenyomta az asztalra.
Levettem a Sisakot, majd kinyitottam az energiaitalos dobozt és meghúztam...
Halkan zene szólt, ahogy némán és bambán figyeltem egy pontot fel fel ismertem a dallamot és a szöveget... Firelake.
- Mi a helyzet koma? Kérdez valaki, közben a vállamra vág és leül mellém.
Egy katonai stalker ruhában lévő alak ült le mellém, csak rajta alapból nem volt sisak.
- Maga ki? Kérdeztem.
- Degtyarev Százados vagyok! SBU!
- SBU? Mit keres maga itt?
- Engem küldtek ki elsőnek az áruló szolgálatos tiszt utáni nyomozásra... igazából, nem is volt kedvem visszamenni irodai munkára, inkább itt maradtam, ahogy ön!
- Áááá értem! szóval ez az első terepmunkája?
- Nem... a második. mondja kuncogva.
- Az munka!
Hirtelen felserceg a rádióm...
- Krigor, Krigor, vétel!
- Bocs, egy pillanat! Mondtam, majd a rádiómhoz nyúltam.
- Itt Krigor Hadnagy, mi történt?
- Jöjjön azonnal a Szolgálat parancsnokságára, a parancsnoka Rádión szeretne önnel beszélni!
- Vettem megyek!
Mondtam, majd lehörpintettem az útolsó korty energia löttyöt, majd fogtam a sisakot, és elindultam kifele, de közben hátra fordultam:
- Hát sajnálom, de most nincs időnk beszélni, talán majd legközelebb Degtyarev Százados! Mondtam, majd intettem egyet és elindultam a szolgálatos HQ felé...
Leérve a CIA-s nő Voronyin tábornok és az a bizonyos Stalker alapító is lent volt.
- Hadnagy, a parancsnoka rádión szeretne önnel beszélni, utána mi beszélnénk önnel! Szólt azonnal a tábornok ahogy meglátott.
Odamentem a rádiós szobához amit a tábornok mutatott.
- Itt Krigor Drovlenkó hadnagy! Vétel!
- Itt a helyőrség Parancsnoka Tupoljev őrnagy! Fontos üzenetem van a számára hadnagy!
- Hallgatom őrnagy!
- A pár nappal ez elött befogott mutánsa átesett egy Műtéten aminek hála megérti az emberi nyelvet, valamint érettnek látszik a szolgálatra! De mielőtt csatlakozna látni szeretné önt!
- Mi? Uram ezt nem értem egészen!
- A tudósok beültettek neki egy Chipet aminek köszönhetően érti a nyelvünket, valamint tud beszélni is! Hajlandó csatlakozni, de látni akarja önt!
- Had legyek őszinte uram: ez nekem most egy kicsit soknak tűnik, de mondja mi folyik ki ebből?
- Nem egészen 1 óra múlva egy gép indul a szolgálat bázisáról a helyőrségre! Nagyon ajánlom hogy a gépen legyen!
- Értettem uram! Vége.
- Vettem vége!
Letettem a rádiót, majd visszamentem a díszes társasághoz.
- Beszélt a parancsnokával Hadnagy?
- Igen uram! 1 órán belül indulok vissza a Helyőrségre!
- Áááá... értem, viszont lenne itt valami amit szeretnénk önnel megbeszélni.
- Gondolom még nem tudja kiket kísért el ide és miért!
- Nem uram feleltem kissé színlelve a valóságot.
- A hölgy Lyra ügynök, egy külföldi nyomozó ügynökség tagja, a századostól kértek egy jelentést nyomozáshoz, és mint megtudtuk hogy az út nem volt rizikó mentes, köszönjük hogy épségben idekísérte őket! Mondta Voronyin.
- Ennyi? kérdeztem egy hosszasabb szünet után.
- Igen azt hiszem ennyi! felelte a százados.
Tisztelegtem, majd elhagytam a HQ-t, közben gondolkoztam hogy minek volt ez a kis abszolúte felesleges köszönetnyilvánítás... hiszen az elején is közölhette volna a tábornok.
valami nem stimmel!... gondoltam közben éppen a szolgálatos járműraktár mellet haladtam el amikor egy tégla pottyant elém.
Fölnéztem és hálát adtam az égnek, hogy nem rám esett, mert most hogy nincs rajtam a sisak agyon is ütött volna...
De még egyszer feltekintettem a biztonság kedvéért, ekkor azonban valami megcsillant a tető szélén álló téglahalomban...
- Mit néz uram? Kérdez valaki mögöttem. Hirtelen hátra fordultam, és 2 szolgálatos baka állt tőlem nem messze.
- Jah, csak az elöbb rám pottyant majdnem egy tégla!
- Huh... Mázlija van uram, a múlthéten egy tizedest agyon ütött egy lesodródott tégla... ideje lenne már letakarítani azt a téglarakást a perem széléről! Jegyezte meg az egyik.
- Jah szóltunk a felelős tisztnek de szarik ránk... Szólt a másik.
- Nem tudják, hogy lehetne a raktár tetejére felmenni? kérdeztem.
- Hááát... nem is tudom amarról kintről van egy őrtorony szerűség onnan átlehetne ugorni, de az most teljesen be van vackolva homokzsákokkal és pár tégla miatt nem is akarják megbontani...
Mondta az egyik.
- Még mondjuk a raktáron belülről vezet fel egy létra tetőre, de az az épület legvégén van, oda meg nincs bejárásunk!
- Értem...
- Tragov! Kucsenov! Ide hozzám! Ordít az udvar végéből egy szolgálatos fickó akinek az arcát gázmaszk takarja.
- i-igenis őrmester! Mondja mind kettő, majd futólépésben elindulnak a fickó felé.
Egy pár pillanatig néztem őket, majd megint feltekintettem a tetőre... látom ahogy valami megcsillan a tetőn, de nem tudom mi az... meg kell néznem.
Vissza sétáltam, és odamentem a járműraktár ajtaja elé, de az zárva volt egy méretes lakattal...
Éppen nézegetem a lakatot amikor egy szolgálatos őr rám szól az őrtoronyból.
- Álljon meg katona, Ha nincs engedélye akkor kérem távozzon a raktár ajtajától!
- Jól van, jól van megyek már! Mondtam, majd elsétáltam a raktár elől... Hát ezzel nem mentem sokra... a tábornokhoz sincs kedvem menni engedély kérni hogy kimehessek a raktár tetejére nézelődni... kell lenni más útnak is.
addig addig gondolkoztam és néztem körbe a raktárat, hogy végül a raktár mögött megtaláltam a kulcsot: egy rozoga fém építmény volt a raktár mögött, arról pedig egy tűzlétra vezetett fel a raktár tetejére...
pár eprc után sikerült felmásznom és fent voltam a tetőn, előre mentem a téglás peremhez, ám az őrtoronyból megint észre vett az őr és csodálkozva rám kiállt:
- Már megint maga? Mia... hogy jutott fel a tetőre?
én csak hátra intettem.
- Mit keres a tetőn?
- Majdnem agyonütött egy tégla mutattam elém.
Erre az őr a kezeibe temette az arcát és röhögésben tört ki...
Én inkább csak közelebb mentem a tégla rakáshoz és bentebb dobáltam a téglákat., közben rájöttem mi is volt amit láttam lentről... egy Nagy málhazsák Fémcsatja... a málhazsák vízálló volt és alig látszott ki a téglapor és a téglarakásból...
Végül is kivettem a zsákot a téglák közül és leporoltam... jó súlya van minimum 12 kiló...
Még bentebb dobáltam a perem és annak közelében lévő téglákat, majd fogtam és a hátamra kaptam a málhazsákot és lemásztam arról ahonnan jöttem.
Mikor lent voltam levettem a zsákot és kinyitottam, és ekkor képedtem el igazán... egy Bulat páncélruha volt benne zsoldos színekben, vagyis igazából, nem olyan mint az én ruhám... a zsákban lévő spécibb...
Be is csuktam a zsákot, majd fogtam és felvettem a hátamra...
Eszembe jutott villám, a szolgálat Technikusa... és a történetek... és erre a ruhára nézve...
Szóval így csinálta! jegyeztem emg halkan... de honnan a ruha...
A következő percekben útbaigazítást kértem villámhoz...

Folytatása következik!


 
Felkeltem, jól vagyok. Rendbe jöttem. Biztos leleteket használtak. Felülök és körbenézek.
Egy orvosi szobában vagyok. Benyitnak. Belép egy figura. Kicsi, fehér ruhás talán orvos.
Meglát majd kirohan. Egy kis idő múlva megint nyílik az ajtó és belép rajta két katona
ruhás figura és felém céloznak. Belép egy harmadik figura is. Utóbbi eléggé érdekesen néz ki, fekete bőrkabát,
fekete katonai nadrág és fekete bakancs. A haja szőke és jól fésült. Nem ez ütötte meg a szemem hanem a
napszemüvege. Még itt lent is. Belép és megszólal:
-Le a fegyvert.
Leengedik a fegyvert.
-Így. Üdvözletem. A nevem Pavlov Strugackij. Üdvözlöm a köreinkben. Maga kicsoda?
-A nevem Jurij. Maguk mentettek meg?
-Ahogy mondja. Örülhet. Az Infernót kevesen élik túl. Konkrétan senki. Hogyan élte túl?
-Nem tudom.........Hasra vágtam magam.
-Értem. Miért menekült arra?
-Valami megtámadott. Valami......nem is tudom mi volt az de már vagy 4-et megöltem.
-Meséljen róla.Mi volt az a lény?
-Valami, zombi. De, furcsa volt. Hihetetlen gyors és agilis volt. Ugrált, pattogott, és nagyon erős volt.
-Értem. Írja le hogyan nézett ki.
-Kb 180 magas, nincs haja egyiknek sem, mindnek vörös szeme van, a bőre hófehér.
-Értem értem értem.......-mondja észrevehető unottsággal.
-És ami furcsa, a szájából csápok lógnak ki.
Erre felkapta a fejét és visszakérdezett:
-Hogy érti hogy csápok lógnak ki? Mint a vérszopónak?
-Nem.....nem. Ezek.....nem tudom hogyan....de a szájából jönnek ki. Mintha a torkából jönne ki vagy nem is tudom.
Mintha a nyelve lenne.
-Értem. Hát, köszönjük a segítséget. Üdvözöljük köreinkben. Ez az őr a szobájába kíséri. Ott megkapja a felszerelését.
Ugyanaz mint amit eddig hordott csak felújítva. Majd ha készen áll jelentkezzen nálam. Van magának egy feladatom.
-Ki mondta hogy maradok?
-Mehet is. De akkor golyóval a fejében távozik. Arra figyeljen.
A franc. Nincs esélyem. Itt kell maradnom.
-Jó. Majd jelentkezem.
-Helyes. Akkor, indulás.
Felkeltem és elindultam az őrrel a szobámba. Az őr hallgatag volt. Nem szólalt meg csak intett hogy melyik a szobám.
Bent megtaláltam a ruháimat de megjavítva. Jobban megnézve, ezek nem a ruháim csak ugyanolyanok. Szépek. Felöltözök és
megnézem a fegyvereket. Az ami volt. Kivéve a macséta. Egy szövet tokot adtak hozzá és hosszabb. KB 70 centis a pengéje.
Felvettem és a pisztolyomat is. Rászereltem a hangtompítót. Az AK-ra is. Kaptam hozzá egy reflex irányzékot. Eggyel több
baj. Még azt is be kell lőnöm a franc essen bele. Elteszem a pisztolyt, a hátamra akasztom a macsétát és elindulok
a főnökhöz. Belépek az irodába. A főnök az asztal előtt áll. Az asztalon van a szemüvege. Mikor meghallja hogy belépek
felkapja és mondja:
-Kopogni nem szokás?
-Elnézést. A feladat miatt jöttem.
-Az más. Nos, a feladat a következő. Vannak érdekes élőlényk a Zónában. Mindegyiktől kellene egy DNS minta.
-Értem. Mikorra?
-Minél előbb. A nehezebbeket még nem adom ki de a könnyebbeket már szerezheted. Egy husi darab elég lesz. Itt a mocsárban
sok husi él. Indulj és szerezz egy részt valamelyikből.
-Értettem.
Elindultam kifelé. Kint felismertem a helyet. Ez a mocsár. Körbenézek, megtalálom a helyet amit felégettek legutóbbi ittlétemkor.
Itt körbenézek majd megyek vissza.
 
Lassan haladtunk a bokáig érő vízben, Georg ment elől. Nem csaptunk nagy zajt, a bakancsom pedig csodásan kívül tartotta a vizet.
Eredeti Merrell bakancs, gore-tex szövetből, tegnap húztam le egy halott bandita lábáról. A nő megpróbált kirabolni éjszaka, egyedül kóborolt. Vízbe fojtottam.
Rég volt már, hogy a Zónába érkeztem. Hét hónap kicsit megedzi az embert. A fegyverem is lecseréltem egy Škorpion vz. 61-re, ami kiválóan szerepelt eddig. Ahogy mondtam, haladtunk, a nap is lassan lehanyatlott, amikor egy házat láttunk kiemelkedni a nádasból.
Elég ütött-kopott volt, de látszott rajta, hogy lakott.
- Óvatosan... - suttogta Krüger. - Valaki lakik itt, talán most is ott van. Azért nézzünk be!
- Nézzünk, de vigyázz! Ki tudja, hány bandita lehet bent! - feleltem aggódva.
- Ez a ház kicsi ahhoz. Egy-két ember lehet bent. Te menj ahhoz az ablakhoz! - mutatott egy pontra - Én pedig az ajtón át megyek. Fedezz kintről.
Az ablakhoz lopakodtam, de benézve nem sokat láttam. Egy nagy helyiség volt, benne egy kisebb, fallal körülvett WC, és egy vendégszobának tűnő hely. Középen asztal állt, ami fölött egy ócska villanykörte világította be az egész házat.
Ekkor valami megkopogtatta a hátam. Odafordultam, és meg kellett lepődnöm. Egy m870-es sörétes puska feszült a gyomromnak, tulajdonosa pedig vérben forgó barna szemekkel tekintett rám. Az illető ránézésre 30 éves volt. Szőke haja hátra volt fésülve, és dús arcszőrzete volt.
- Mit kerestek ti itt? - kérdezte lassan
A férfi a puszta jelenlétével is rettegésben tartott, de ekkor megállt bennem az ütő. Ezek szerint Krügerről is tud.
- Megadom a lehetőséget hogy letérdelj, és így kín nélkül kötözlek meg. De ha akarod, le is üthetlek - mondta fenyegetően.
Persze éltem az ajánlattal. Hátrafordultam, és letérdelve a tarkómra tettem a kezeim, amiket ő megkötözött.
- Állj fel! - parancsolt. Felálltam. - Indulj! - kiáltott, majd bökött egyet a remingtonnal.
Elindultam, és bementem az ajtón.
- Térdelj abba a sarokba! -utasított, és én letérdeltem. - A feleségem lassan idehozza a társadat is. Igaz, hogy már végeznie kellett volna - morgott, majd kényelmetlenül hátrafordult.
Ekkor több vérszopó sikolya verte fel a mocsár csendjét. A fogvatartóm megfogta a kezem, majd egy késsel elvágta a köteleim.
- Ez rohadt nagy baj! Védd magad! - ordított, majd nekifutásból kiugrott a faház oldalán, amit jókora reccsenés kísért, és a ház is megremegett a gerendákon.
Elővettem a skorpiót, és követtem őt a lyukon át. A hold fényénél fél tucat vérszopó nyálkás bőrét láttam fel-felvillani - közben egy szőke
nő látszólag két és fél méter magasan lebegett, majd fejjel lefelé a földnek csapódott - a nyaka halkan roppant, és az előbb még sikító nő
nem mozdult többé. Amit a szőke férfi hallatott, több volt szomorú kiáltásnál - a legfájdalmasabb üvöltés volt, amitől szinte remegni kezdtek a belső szerveim.
A férfi eldobta sörétes puskát, és a felesége tetemére vetődő vérszopók közé ugrott. Puszta kézzel ütötte-vágta őket, megrázott az
elkeseredettség ilyen látványa. Közben megláttam Georgot, aki szintén kézitusát vívott egy vérszopóval - a földön fekve.
Mikor látta, hogy célzok, lábával kissé megemelte a rajta fekvő mutánst, így biztonságosan leteríthettem egy sorozattal.
Ketten nekiláttunk segíteni a ház tulajdonosának is, lassan leszedtük az összes vérszopót.
A sötétben hirtelen csend támadt, de hallani lehetett a férfi csendes sírását, amint térdelve karjában tartja halott szerelme testét.
- Miért kellett őt idehoznom? Maradhatott volna otthon.... Úgy szeretlek...
- Hagyjuk itt - tette kezét a vállamra Krüger. - Menjünk be, hagy temesse el.
A villany egész jól világított, láthatóvá vált a megannyi csapda, amit a két lakó a mutánsok ellen helyezett el az ajtóknál. Sörétes puskák, melyeket egy botlódrottal lehetett aktiválni, gyalogsági taposóaknák, ilyesmik. Elgondolkodtam, hogy lehet így élni, de nem tudtam elképzelni.
Már meg is vacsoráztunk, mire a "vendéglátónk" beért.
- A vendégeim vagytok. Látom, már kiszolgáltátok magatokat - a hűtőben van bor és gyümölcslé, a TV-ben műsorokat nézhettek. Van áramunk és vizünk is. Ez egykor egy vízőr lakása volt, csak újra meg kellett nyitni a csapokat és felállítani két szélkereket. Van oldalt az a kisebb szoba, ott aludhattok - a férfi nyugalma meglepett. Úgy láttam, hogy nem akar emlékezni a fájdalomra, pedig legbelül látszott rajta, hogy összetört. Mozgása ügyetlen volt, egyszer egy széket is felborított.
Odakint, a sötétben egy távoli pont világított a nyílt vízen, egy kis zsombékos kiemelkedésen - egy égő máglya fényei.
- Egyébként Grenjar vagyok. A feleségem Karen volt. De ez mindegy. Éjszaka aludni kell, errefelé ritka a mutáns. Ki is kapcsolom a csapdákat, feküdjetek le - holnap beszélünk.
Georggal bevonultunk a kis szobába.
- Igen meleg van - mondta társam, miután felkapcsolta a lámpát.
Levette a zubbonyát és az atlétáját, így láthatóvá vált rajta egy hatalmas vágás, amit még egy régi robbanás okozott. A lámpa fényénél meglátta,
hogy magam is halkan sírdogálok, és átkarolva engem, mellém ült. Borostás álla alá hajtottam fejem, ő pedig simogatni kezdte a hosszú, fekete hajam. Így aludtunk el, a Zónában.
 
Időközben nagyjából kezdtem elsajátítani az emberi beszédet. Nehéz, mert mindenre megvan a szavuk, de érthető. A furcsa az egészben csak az, hogy időről - időre jelennek meg a fejemben ennek a tudásnak a darabjai.
Mintha tudtam volna magamtól is, csak valami folytán elfelejtettem. Ráadásul egyre többet tudok. Például a fogva tartóim hadseregnek nevezik magukat. Hadsereg? Inkább csak egy kis csapat. Nincsenek elegen egy igazi sereghez képest.
De hallottam már stalkerekről, szolgálatosokról és tudósokról. Szóval egyenlőre ennyit tudtam meg.
De mindegy. Mire megyek a tudásommal, ha rab vagyok egy átkozott, szűk szobában, ami ráadásul elég sötét. Mióta nem láttam már a napot, és a zöld mezőket.
És ha ez még nem lenne elég, akkor itt van még ez is. Le vagyok láncolva ebbe a sötét terembe teljesen és minden fény amit látok az a fejem fölött lógó lámpa és az ajtón lévő piciny ablak.
A "barátom" pedig még mindig nincs itt. Pedig az aranycsillagos megígérte hogy szól neki.
És nagyon ajánlom hogy szóljon neki!
 
A válaszhoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Vissza
Top Alul