Capt Axon
New Member
Másnap reggel 4:39-kor keltem. Lehet hogy korai, de egy két dolgot még ellenőriznem is kell, amellett hogy pontban 6:00-kor bevárjam a kopasz szakaszt. Tehát elindultam a körútra. Először a szolgálat bázisához mentem.
Megnéztem, hogy hogy állnak a rendelt "kiképző eszközökkel". Bementem Krilovhoz. Ő már javában ott állt az asztalánál és mint minden magát fontosnak tartó szolgálati tiszt, az ablakon bámult kifelé.
"Erőt egészséget Parancsnok úr!" Szóltam oda neki nyugodtan. "Szintúgy!" köszönt vissza.
"Nos?.....Mi járatban őrmester?"
"Áh! Semmi. Csak jöttem ellenőrizni a megrendelt "árukat"."
"Az áruk úton vannak! Nemrég jelentette nekem a vadász csapat, hogy a katonai raktárak közelében fogtak be minden élőlényből egy pár példányt."
"Hmm...Ez elég gyors volt!"
"Ők a legjobbak ebben a témában. Már hosszú ideje csinálják ezt. Nem is véletlenül küldtem őket."
"Aha. És mennyi idő az árú érkezéséig?"
"Pontosan nem tudom. Ha minden simán megy, akkor rövid időn belül megérkeznek."
"Remélem hogy időben megérkeznek. Jó lenne ha ide tudnának érkezni még 6 óra előtt."
"Miért mi lesz akkor?"
"Komoly kiképzés."
"De hát azok még csak újoncok!"
"Igen! De én is újonc voltam amikor még először össze csaptam velük. Én csak megtanítom nekik, hogy hogy bánjanak el velük. Legalább ők nem járnak úgy mint én!" Majd levettem a sisakot és az arcomon lévő karomnyomokra mutattam.
"Atyaúristen! Azokat annál a vörös erdei incidensnél szerezte?"
"Nem! Még hamarabb. Amikor a drága jó századosuk önkéntes hullajelölteket toborzott, a mutáns zavargások felderítésére. Én voltam az egyetlen túlélő katona. Az összes velem tartó katona ott pusztult."
"Gondolom ezért rühelli a századost annyira?"
"Áh! Dehogy! Ez csak egy kisebb baleset volt. Jobban inkább azért, mert a vörös erdőnél otthagyott mindenkit megdögleni. Aztán ugyan így tett a zsoldosok elleni csatánál is."
"De hát a zsoldosokkal való háborúnál nem is volt ott."
"Igen ám! De segíthetett volna! Erre mit tett?! A háború után jelenik meg előttem, a frászt hozva rám. Akkor is csak a lőszer ért jött!"
"De hát meg kellene értenie! Egy ideig nem mutatkozhatott a közösség előtt,
mert súlyos problémái adódtak."
"Igen?! És miféle problémák?!" Érdeklődtem feszülten.
"Nos...Azt nem mondhatom el!"
"Gondoltam! Háh!" Mondtam lenézően.
"De nézze! Most az a lényeg, hogy vissza tért és most már készen áll arra hogy segítsen. Én bízok benne hogy most már aktívabban fog részt venni a zóna elleni csatában."
"Heh! Persze! Gondolja azt maga! De mennyivel segíti az ügyünket az, hogy lenyúlta az egyik emberünket?!"
"Nos....Ezt én magam se tudom. Lehet hogy valami célja van az emberével. Majd meglátjuk!"
"Aha... Szóval maga szerint egy magasztosabb cél érdekében kellett órákig hallgatnom Kuznyecov őrnagy károgását?!"
"Én inkább azt hiszem, hogy maga nem hisz abban amit a százados mondani akar. Vagy esetleg mutatni."
"Jaaa! Szóval valamit ezzel a misztikus el- és feltűnéssel mondani akar valamit! Most már egészen világos!"
"Mire gondol?"
"Csak arra, hogy kezdem azt hinni hogy a szolgálat emberei kezdenek megbolondulni ettől a helytől! Komolyan ki kellene venniük némi szabadságot, és hagyniuk kellene hogy igazi szakemberek vegyék át az irányítást."
"Kikre gondol? A hadseregre?"
"Igen! Mi legalább komolyan teszünk valamit a zóna ellen! Nem csak ülünk a hátsónkon és várjuk hogy valami csoda történjen, közben traktáljuk a népet azzal hogy a világ megmentése a legfontosabb dolgunk!"
"Ez nem traktálás! Folyamatosan állítjuk meg a vörös erdő felől közeledő hordákat és a banditákat is vadásszuk fáradhatatlanul! A lelküket ki teszik a fiúk hogy véget vessenek ennek az egésznek!"
"Süket, greenpeace-es, duma! Valójában önök nem mások, mint közönséges rendőrök! Amiből az országban már van elég." Próbáltam kikészíteni a parancsnokot, de azt továbbra is nyugodt kifejezéssel mondta:
"Sok olyan rendőrt ismer aki képes egy vérszívó puszta kezes leküzdésére?"
Erre nem tudtam mit válaszolni, csak felálltam a fotelből, és elindultam kifelé.
"Őrmester!" Szólt utánam a parancsnok, még mindig az ablakon kifelé nézve.
"Köszönöm hogy ilyen jót beszélgethettünk!" Mondta nyugodtan, majd ismét kifelé kezdett tekinteni.
Csak megvontam a vállamat, majd kimentem az irodából.
Krilov mindig is nyugodt vérmérsékletű ember volt. Még akkor is ha már személyesen a frakciót kezdtem becsmérelni. De erre tényleg nem számítottam, hogy ilyen nyugodtan fog reagálni. Azt hittem, hogy őt is ki lehet hozni a sodrából. De tévedtem. És lassan már ez az ami engem bosszantott.
Már lassan kezdek én is megőrülni. Azzal szórakozok hogy megpróbálok másokat feldühíteni.
Ez már beteges. Lehet hogy inkább nekem kellene szabad napra mennem.
Mindegy. Amint kiértem a bázis elé megláttam, ahogy egy pár stalker és szolgálatos, hatalmas ponyvákkal letakart láda szerűségeket vonszoltak be kézzel tolható utánfutókon.
Amikor közelebb mentem, akkor láttam, hogy a ládák ide oda imbolyogtak és rémisztő állatias hangokat adtak ki.
"A fenébe! Ki a rosebbnek volt ötlete, hogy ezeket a dögöket idehozzuk?!" Kérdezte feszülten az egyik szolgálatos.
"Nekem! Az én ötletem volt!" Kiáltottam fel úgy, mint egy kisgyerek amikor megkapta a karácsonyi ajándékát.
"Ahha! Akkor ez a szeretet csomag az öné lesz nyilván őrmester!" Jelentette ki.
"Minden bizonnyal! Na akkor lássuk! Mit hoztak nekem?"
A szolgálatos még egyszer ellenőrizte a ládákat tartó hevedereket, majd felém fordult és azt mondta:
"Szóval! A parancsnok úr parancsára, hoztunk az őrmester úrnak, 5 vadkant, fiatalt és felnőttet egyaránt,
de előre szólok, hogy vigyázzon vele, bármit is akar, mert sikerült elejtenünk egy irtó nagy példányt.
Aztán, van itt még 3 Husi azokból is vegyesen. Meg hoztunk egy pár vak kutyát és azonkívül sikerült elejtenünk egy pszeudó kutyát is."
"Nagyszerű! Ez mind?"
"Nem! Nem uram! Van még itt egy frissen fogott oszló zombi is, ami egyenesen az elhagyatott városból kullogott le idáig, meg rágcsák tonnaszám a falu közeléből, és habnak a torta tetejére, az igazi unikum:
3 vérszopó. Mind felnőtt. Két mezei, és egy rejtőzködő. De meg kell jegyeznem, hogy ezekért komolyan megszenvedtünk. Majdnem meghalt egy haverunk amikor a rejtőzködőt fogtuk be. A rohadék a toronyban bújt el."
"Jól van! Szép munka emberek! Köszönöm a fáradozásaikat! A jutalmat majd felvehetik Krilov parancsnoknál ha ezzel végeztünk!"
"Rendben! Köszönjük őrmester!"
Majd odasétáltam az egyik méretes fémládához és a legelső lyukon bepillantottam. A következő pillanatban gyorsan el kellett hajolnom, mert egy karommal teli kéz nyúlt ki a lyukon és próbálta meg elkapni az arcom. Aztán vissza fordultam a vadász csapathoz:
"Ja még egy kérés!"
"Igen?"
"Ha lehet, vigyék ezeket a dögöket az aréna raktárába! Majd később igénybe veszem őket."
"Nagy bulit akar rendezni uram, vagy csak szimplán titkos?"
"Nos egyenlőre az utóbbi. De később önök is megláthatják ha akarják!" Válaszoltam kicsit elharapottan.
"Ahha. Értjük! Hát...Akkor majd még benézünk, ha szüksége lenne ránk."
"Rendben! Köszönöm!"
"Na viszlát!"
"Viszlát!"
Utána az órámra pillantottam. "Híínnye! Már mindjárt 6 óra! Nyomás a kijelölt alakulóra!"
Sietősen elmentem az alakulóra, majd feldöntöttem egy régi hordót és ráültem. Aztán 6 óráig vártam.
Pár perc múlva pontosan 6:00 lett. De még mindig semmi! Pedig ennyi idő alatt már rég kint kellene állniuk előttem, teljes harci szerelésben.
Egy darabig még vártam hátha kijönnek, vagy valami, de semmi! Még mindig üres volt a tér, én meg csak ott ültem és vártam, hogy legalább az első ember ideérjen.
"Hmm....Biztos már öltöznek. Na jó! Várok még egy kicsit, hátha ideérnek. Ha az első ember ideér, akkor már megjutalmazom egy órával rövidebb gyakorlattal!"
Ülök és várok, de semmi. És már 6:25 van. "Mi a lóf*szra várnak ennyi ideig?! Na most van elegem!"
Aztán elindultam a hálókörletek felé. Hirtelen benyitottam az ajtón, ahol nagy meglepetésemre még mindig sötét volt.
Felkapcsoltam a villanyt, de még mindig semmi. Csak forgolódtak az ágyukban és tovább döglöttek.
Iszonyú dühös lettem az efféle lustaság láttán, ezért kimentem Petrenkó UAZ-ához, és elvettem a megafont. Majd vissza mentem a hálókörletbe és beleordítottam egy jó ritmusos ébresztő mondókát:
"JÓ REGGELT HÖLGYEIM! ÉBRESZTŐ! IDEJE ELKEZDENI A REGGELI TRÉNINGET! NA! GYERÜNK! ELVÉGRE MÁR RÉG ÉBREN KELLENE LENNIÜK! NEM HATRA BESZÉLTÜK MEG AZ OSZTÁLY TALÁLKOZÓT?!"
Mindenki rémülten kelt fel az ágyból, mintha kitört volna a harmadik világháború. De én csak folytattam:
"MOZGÁS MOZGÁS SZÉP KISLÁNYOK! AZ ÖRÖKÖS HEVERÉSZÉSTŐL NEM FOGNAK MEGERŐSÖDNI! GYERÜNK! ÁGYBÓL KI! RUHÁBA BE! AZTÁN SZOBÁBÓL KI, SORBA BE!"
Nagy nehezen elkezdtek öltözni. Amíg ők készültek, addig én kimentem az alakulóra és vissza ültem a hordóra, majd rágyújtottam egy cigire.
Majd 20 perc telt el és a szakasz készen is állt. Amikor mindenki kint volt, akkor odamentem az egyik sor végén álló újonchoz és a kezébe adtam a cigit.
"Tessék! Fogja meg amíg én misét tartok! De aztán nehogy elszívja!"
Miután az újonc a kezébe vette a félig elszívott cigarettát, én ismét a megafonba szóltam.
"JÓ REGGELT CSERKÉSZEK! MA KEZDETÉT VESZI A ZÓNÁHOZ NEVELÉS! GONDOLOM MIND ELÉGGÉ ÉBREN VANNAK AHHOZ HOGY ÉSZRE VEGYÉK: "HOGY MIÉRT IS TART EZ AZ IDIÓTA MÉG ILYEN KORÁN EGY MEGAFONT A KEZÉBEN, ÉS ORDÍT BELE, MINT AKINEK ELMENTEK OTTHONRÓL?"
NOS A VÁLASZ EGYSZERŰ! HOGY BIZTOSRA MENJEK, ABBAN HOGY ÉBREN VANNAK E!" Majd leemeltem a megafont, és folytattam: "Ugyanis az én édesanyám, már ha lenne is, általában korábban kelne, hogy kimenjen a kertbe dolgozni. És ha az a szegény asszony veszi a fáradságot hogy ilyen korán gondját viselje a kertjének, akkor ez nyilván, a maguk fajta erős embereknek még jobban megy. Nehogy már még a végén elpuhuljanak nekem itt papírhajók!"
Mindenkin végig nézek egyszer majd ismét a megafonba szólok: "NOS! MOST HOGY ÉBREN VANNAK MÁR EL KEZDHETNÉNK A REGGELI TORNÁT! A MEGAFON HASZNÁLATÁT, TOVÁBBRA IS CSAK ELŐVIGYÁZATOSSÁGBÓL TESZEM, HOGY ÉBREN TARTSAM MAGUKAT, HA ESETLEG A TORNA KÖZBEN TALÁLNÁNAK ELALUDNI! SZÓVAL.... UTÁNAM!"
Azzal odamentem a sráchoz aki a cigimet tartotta, majd a sor elejére álltam és elvezényeltem őket az arénáig.
Bevezettem őket az aréna földszinti nézőteréhez. A másik brigádot pedig az emeletihez. Mikor már mindenki alaposan rálátott az arénára, én felsétáltam az aréna plafonjának a közelében csüngő vashídig, amin általában Arnie szokott állni, hogy közvetítse a mérkőzést és belássa az egész pályát.
Most mint megfigyelő poszt, fog működni.
Ismét a megafonért nyúltam: "NOS EMBEREK! ÍME AZ ÚJ KIKÉPZŐ PÁLYÁJUK! AZ ALAP KIKÉPZÉSHEZ HASONLÓAN EZ LESZ A KEDVENC HELYÜK, CSAK MOST AZ ALAPOK HELYETT, A TAKTIKAI HARCOT FOGJÁK MEGTANULNI, ÉS A PUSZTA KEZES KÜZDELMEKET!"
Erre mindenki örvendezni kezdett.
"KUSS!" Ordítottam bele ismét a megafonba. "AZT NEM MONDTAM HOGY MEG LEHET SZÓLALNI!"
Erre mindenki csendbe lett és rám figyeltek.
Ez az újonc banda még eléggé zöldfülű. Nem tudják, hogy a saját fizikai erejük ellenére, a mutánsok könnyedén legyőznek bárkit. Nem is sejtették, hogy a mutánsok, csakúgy mint az emberek, képesek cselhez folyamodni.
Nyilván azt hitték, hogy ha most szembe találják magukat egy mutánssal, akkor sec perc alatt földhöz tudják vágni. Ezért most egy kis leckével kezdem.
"JURIJ! LEGYEN SZÍVES LEFÁRADNI AZ ARÉNÁBA! MAGA LESZ AZ ELSŐ, AKI MEGKÜZDHET EGY DÖGGEL AZ ÉLETÉÉRT! CSAK NEHOGY AZTÁN FELFALJÁK!"
Gondoltam magamban, hogy ez a srác, hajlandó a csapat elvadítására, ha nem nevelik meg azonnal
Ezért ő vele kezdem az okítást.
Hamarosan le is ért az arénába. Egyedül volt a pálya félhomályos közepén, de büszkén villogott az őt leső társai előtt. Azok meg csak biztatták és folyamatosan buzdították.
Ismét megszólaltam: "KUSS LEGYEN!" Mindenki elhallgatott, majd az újonc felé fordultam:
"FIGYELJEN JÓL ZÖLDF*SZÚ! ÚGY HALLOTTAM PETRENKÓ FŐTÖRZSŐRMESTERTŐL, HOGY MAGA EGY IGAZI NEHÉZ ESET! HOGY EGY IGAZI LEGÉNY, AKI BIZTOSAN MEGÁLL A TALPÁN!"
Erre ő felszólalt: "Uram! Biztos hogy ezt mondta a Főtörzsőrmester? Én úgy tudom hogy gyengének tart. Hogy nem érek mást egy nagy nullánál. Ezért is büntetett meg egyfolytában."
"MI VAN?! INKÁBB JOBB LENNE PÁHOLYBÓL NÉZNI AZ ESEMÉNYEKET, MINTHOGY KIPRÓBÁLJA SAJÁT MAGA AZ EFFÉLE ÖRÖMÖKET?! TALÁN MEGIJEDT FIAM?! JOBB LENNE HA MÁSNAK ADNÁM AZT A MEGTISZTELŐ FELADATOT, HOGY A MÁSVILÁGRA KÜLDHESSE AZ ELSŐ MUTÁNST?!"
"Nem uram! Én csak szerettem volna elmondani, hogy..."
"AKKOR MEG NE NYAVALYOGJON KATONA! INKÁBB ÖRÜLJÖN HOGY MAGÁÉ A FELADAT!"
"Igenis uram!" Jött a válasz.
"NA FIGYELJEN! HAMAROSAN EGY MUTÁNS FOG BEJÖNNI AZON AZ AJTÓN! NEM A LEGERŐSEBB, DE NEM IS A LEGGYENGÉBB! A KÖZNYELVEN ERREFELÉ CSAK VAK KUTYÁNAK NEVEZIK. TALÁN AZÉRT IS MERT ELSŐSORBAN TÉNYLEG VAK! DE NE TÉVESSZE MEG EZ A DOLOG! VALÓJÁBAN LEHET HOGY VAK, DE ROHADTUL JÓL LÁT! KITŰNŐ ÉRZÉKSZERVEKET NÖVESZTETT A ROHADÉK, HOGY SZINTE BÁRHONNAN KISZAGOLJA A VACSORÁT! MOST TÖRTÉNETESEN MAGA FOGJA ELJÁTSZANI A VACSORA SZEREPÉT! KÉSZÜLJÖN!"
Erre az újonc azonnal felkapta a fejét. De én nem törődtem vele, hanem csak egyszerűen intettem a vadász csapatnak, hogy engedjék be a dögöt.
Azok így is tettek. Az arénába belépett egy közönséges vak kutya. A újonc először megtorpant, de amint észrevette a tanácstalanul szaglászó kutyát, nevetni kezdett.
A kutya még szaglászott egy darabig. Aztán szagot fogott. Az orrát egyenesen az újonc felé szegezte, majd amikor biztos volt a préda helyzetében morogni kezdett.
Odaszóltam az újoncnak:
"BIZONY FIAM! A KUTYA MOST SZEMELTE KI MAGÁT REGGELINEK! JOBB HA CSINÁL VALAMIT!"
De az csak némán állt a morgó állat előtt. Ismét odaszóltam:
"NA MI LESZ?! FÉL VAGY ÁLL?!" Erre a kutya szaladni kezdett, egyenesen az újonc felé, aki rémült szemekkel kezdett a kutyára nézni, majd amikor feleszmélt, akkor futni kezdett egy konténer rakás felé.
Azonnal rászóltam: "NA MI VAN?! NE FUSSON! MUTASSON PÉLDÁT A TÖBBIEKNEK HOGY HOGY KELL EZT CSINÁLNI! HARCOLJON!"
De az csak futott. Bár hiába, a kutya máris egy ugrással a hátán termett és földre döntötte a srácot.
Az újonc próbált védekezni. Először hátra fordult és könyökkel hátba vágta az állatot, majd teljesen átfordult a hátára és elkapta a kutya nyáltól csorgó pofáját.
"EZ AZ! EDDIG JÓ! LEGALÁBB JÓ HELYEN KAPTA EL! MOST NE CSAK ÁLLJON OTT MINT EGY DARAB SZAR A SAROKBAN! KÜZDJE LE MAGÁRÓL AZT A DÖGÖT!"
Próbált küzdeni, de sehogy se sikerült. Az állat mindig egyre közelebb és közelebb ért az újonc torkához.
Aztán a srác, egy végső riadt támadásként lelökte magáról a kutyát. De az aztán újra neki iramodott és a lábát kapta el.
Elkezdte tiszta erőből rángatni, de a vastag bőrbakanccsal ő sem bírt el.
Aztán az újonc belerúgott egyet, amitől egy pillanatra lerepült róla. A srác addig felkelt és védekező pozícióba állt. De úgy, mintha csak egy egyszerű box meccsen lenne.
Addigra a kutya is felállt és már indította is a második rohamot. Az újonc ütni akart, de a kutya gyorsabb volt és erősebb is és a földre terítette ismét a gyereket.
A gyerek már kétségbeesetten kapálódzott és ütötte a kutyát, de az szinte meg se érezte, hanem tovább közelített az arca felé. Addig erőlködött míg végül a fogaival sikerült ejtenie a gyerek állán egy jó mély sebet.
Az fájdalmasan ordított fel. Ezt már én sem bírtam nézni. Azt gondoltam magamban hogy: "Te jó ég! Ez most menten megöli ezt a kölyköt!"
És már rohantam is le a fémhíd lépcsőjén. Aztán mikor az első szintjére értem a lépcsőnek, akkor átugrottam a korláton, egyenesen le a dulakodó ellenfelek közé.
Elkaptam a kutyát a hátánál, majd lerántottam a gyerekről, aztán elhajítottam olyan messzire, amilyenre csak bírtam.
Erre az felém kezdett csörtetni. Amikor már elég közel ért, akkor ugrott egy nagyot egyenesen nekem, majd a földre döntött. Az én torkomat is el akarta harapni, de addig tartottam, amíg a végén egyre jobban engedett. Majd a végén amikor alkalmasnak találtam, egy hirtelen erőteljes rántással eltörtem a nyakát.
A kutya nem mozdult meg többet.
Lelöktem magamról a tetemet, felálltam a földről és leporoltam magam. Majd odaszóltam az újoncoknak:
"Látjátok?! Ezért nem szabad ilyen gyorsan belevágni a közepébe. Ha nincs meg a megfelelő felkészültség, mind erő, mind éberség terén, akkor most a társatokból kutyakaja lett volna! És így is csak szerencséje volt, hogy időben tudtam cselekedni. Különben ez a dög most már rég átharapta volna a torkát és a húsából lakmározott volna! És ez még csak a leggyatrább lény volt. Mi van ha egy erősebb ellenféllel találjátok magatokat szembe?! Szóval ezért kell dupla annyit edzeni! Ez már maga a zónához igazítás! De azért most levonhatjuk a tanulságot is.
Tanuljátok meg, hogy itt a zónában, még a leggyengébb lény is tízszer olyan erős mint a külvilágban!
De most, hogy már megkaptátok a büntető leckét, most már remélem tisztában vagytok a helyzet komolyságával."
"IGEN URAM!" Jött kórusban a válasz, amitől már szinte zengett a terem.
"Jól van! Ugye most már hajlandóak vagytok komolyan venni a kiképzést?!"
"IGEN URAM!" Jött ismét a fülbemászó mondat.
"Rendben! Akkor most jöjjön egy 20 perces szünet." Majd a sérült újonchoz fordultam és rácsaptam egyet a vállára.
"Jól van katona! Félig meddig jól csinálta! Most pedig menjen és láttassa el ezt a sebet."
Aztán mindenki kivonult a teremből már csak én maradtam.
Megnéztem, hogy hogy állnak a rendelt "kiképző eszközökkel". Bementem Krilovhoz. Ő már javában ott állt az asztalánál és mint minden magát fontosnak tartó szolgálati tiszt, az ablakon bámult kifelé.
"Erőt egészséget Parancsnok úr!" Szóltam oda neki nyugodtan. "Szintúgy!" köszönt vissza.
"Nos?.....Mi járatban őrmester?"
"Áh! Semmi. Csak jöttem ellenőrizni a megrendelt "árukat"."
"Az áruk úton vannak! Nemrég jelentette nekem a vadász csapat, hogy a katonai raktárak közelében fogtak be minden élőlényből egy pár példányt."
"Hmm...Ez elég gyors volt!"
"Ők a legjobbak ebben a témában. Már hosszú ideje csinálják ezt. Nem is véletlenül küldtem őket."
"Aha. És mennyi idő az árú érkezéséig?"
"Pontosan nem tudom. Ha minden simán megy, akkor rövid időn belül megérkeznek."
"Remélem hogy időben megérkeznek. Jó lenne ha ide tudnának érkezni még 6 óra előtt."
"Miért mi lesz akkor?"
"Komoly kiképzés."
"De hát azok még csak újoncok!"
"Igen! De én is újonc voltam amikor még először össze csaptam velük. Én csak megtanítom nekik, hogy hogy bánjanak el velük. Legalább ők nem járnak úgy mint én!" Majd levettem a sisakot és az arcomon lévő karomnyomokra mutattam.
"Atyaúristen! Azokat annál a vörös erdei incidensnél szerezte?"
"Nem! Még hamarabb. Amikor a drága jó századosuk önkéntes hullajelölteket toborzott, a mutáns zavargások felderítésére. Én voltam az egyetlen túlélő katona. Az összes velem tartó katona ott pusztult."
"Gondolom ezért rühelli a századost annyira?"
"Áh! Dehogy! Ez csak egy kisebb baleset volt. Jobban inkább azért, mert a vörös erdőnél otthagyott mindenkit megdögleni. Aztán ugyan így tett a zsoldosok elleni csatánál is."
"De hát a zsoldosokkal való háborúnál nem is volt ott."
"Igen ám! De segíthetett volna! Erre mit tett?! A háború után jelenik meg előttem, a frászt hozva rám. Akkor is csak a lőszer ért jött!"
"De hát meg kellene értenie! Egy ideig nem mutatkozhatott a közösség előtt,
mert súlyos problémái adódtak."
"Igen?! És miféle problémák?!" Érdeklődtem feszülten.
"Nos...Azt nem mondhatom el!"
"Gondoltam! Háh!" Mondtam lenézően.
"De nézze! Most az a lényeg, hogy vissza tért és most már készen áll arra hogy segítsen. Én bízok benne hogy most már aktívabban fog részt venni a zóna elleni csatában."
"Heh! Persze! Gondolja azt maga! De mennyivel segíti az ügyünket az, hogy lenyúlta az egyik emberünket?!"
"Nos....Ezt én magam se tudom. Lehet hogy valami célja van az emberével. Majd meglátjuk!"
"Aha... Szóval maga szerint egy magasztosabb cél érdekében kellett órákig hallgatnom Kuznyecov őrnagy károgását?!"
"Én inkább azt hiszem, hogy maga nem hisz abban amit a százados mondani akar. Vagy esetleg mutatni."
"Jaaa! Szóval valamit ezzel a misztikus el- és feltűnéssel mondani akar valamit! Most már egészen világos!"
"Mire gondol?"
"Csak arra, hogy kezdem azt hinni hogy a szolgálat emberei kezdenek megbolondulni ettől a helytől! Komolyan ki kellene venniük némi szabadságot, és hagyniuk kellene hogy igazi szakemberek vegyék át az irányítást."
"Kikre gondol? A hadseregre?"
"Igen! Mi legalább komolyan teszünk valamit a zóna ellen! Nem csak ülünk a hátsónkon és várjuk hogy valami csoda történjen, közben traktáljuk a népet azzal hogy a világ megmentése a legfontosabb dolgunk!"
"Ez nem traktálás! Folyamatosan állítjuk meg a vörös erdő felől közeledő hordákat és a banditákat is vadásszuk fáradhatatlanul! A lelküket ki teszik a fiúk hogy véget vessenek ennek az egésznek!"
"Süket, greenpeace-es, duma! Valójában önök nem mások, mint közönséges rendőrök! Amiből az országban már van elég." Próbáltam kikészíteni a parancsnokot, de azt továbbra is nyugodt kifejezéssel mondta:
"Sok olyan rendőrt ismer aki képes egy vérszívó puszta kezes leküzdésére?"
Erre nem tudtam mit válaszolni, csak felálltam a fotelből, és elindultam kifelé.
"Őrmester!" Szólt utánam a parancsnok, még mindig az ablakon kifelé nézve.
"Köszönöm hogy ilyen jót beszélgethettünk!" Mondta nyugodtan, majd ismét kifelé kezdett tekinteni.
Csak megvontam a vállamat, majd kimentem az irodából.
Krilov mindig is nyugodt vérmérsékletű ember volt. Még akkor is ha már személyesen a frakciót kezdtem becsmérelni. De erre tényleg nem számítottam, hogy ilyen nyugodtan fog reagálni. Azt hittem, hogy őt is ki lehet hozni a sodrából. De tévedtem. És lassan már ez az ami engem bosszantott.
Már lassan kezdek én is megőrülni. Azzal szórakozok hogy megpróbálok másokat feldühíteni.
Ez már beteges. Lehet hogy inkább nekem kellene szabad napra mennem.
Mindegy. Amint kiértem a bázis elé megláttam, ahogy egy pár stalker és szolgálatos, hatalmas ponyvákkal letakart láda szerűségeket vonszoltak be kézzel tolható utánfutókon.
Amikor közelebb mentem, akkor láttam, hogy a ládák ide oda imbolyogtak és rémisztő állatias hangokat adtak ki.
"A fenébe! Ki a rosebbnek volt ötlete, hogy ezeket a dögöket idehozzuk?!" Kérdezte feszülten az egyik szolgálatos.
"Nekem! Az én ötletem volt!" Kiáltottam fel úgy, mint egy kisgyerek amikor megkapta a karácsonyi ajándékát.
"Ahha! Akkor ez a szeretet csomag az öné lesz nyilván őrmester!" Jelentette ki.
"Minden bizonnyal! Na akkor lássuk! Mit hoztak nekem?"
A szolgálatos még egyszer ellenőrizte a ládákat tartó hevedereket, majd felém fordult és azt mondta:
"Szóval! A parancsnok úr parancsára, hoztunk az őrmester úrnak, 5 vadkant, fiatalt és felnőttet egyaránt,
de előre szólok, hogy vigyázzon vele, bármit is akar, mert sikerült elejtenünk egy irtó nagy példányt.
Aztán, van itt még 3 Husi azokból is vegyesen. Meg hoztunk egy pár vak kutyát és azonkívül sikerült elejtenünk egy pszeudó kutyát is."
"Nagyszerű! Ez mind?"
"Nem! Nem uram! Van még itt egy frissen fogott oszló zombi is, ami egyenesen az elhagyatott városból kullogott le idáig, meg rágcsák tonnaszám a falu közeléből, és habnak a torta tetejére, az igazi unikum:
3 vérszopó. Mind felnőtt. Két mezei, és egy rejtőzködő. De meg kell jegyeznem, hogy ezekért komolyan megszenvedtünk. Majdnem meghalt egy haverunk amikor a rejtőzködőt fogtuk be. A rohadék a toronyban bújt el."
"Jól van! Szép munka emberek! Köszönöm a fáradozásaikat! A jutalmat majd felvehetik Krilov parancsnoknál ha ezzel végeztünk!"
"Rendben! Köszönjük őrmester!"
Majd odasétáltam az egyik méretes fémládához és a legelső lyukon bepillantottam. A következő pillanatban gyorsan el kellett hajolnom, mert egy karommal teli kéz nyúlt ki a lyukon és próbálta meg elkapni az arcom. Aztán vissza fordultam a vadász csapathoz:
"Ja még egy kérés!"
"Igen?"
"Ha lehet, vigyék ezeket a dögöket az aréna raktárába! Majd később igénybe veszem őket."
"Nagy bulit akar rendezni uram, vagy csak szimplán titkos?"
"Nos egyenlőre az utóbbi. De később önök is megláthatják ha akarják!" Válaszoltam kicsit elharapottan.
"Ahha. Értjük! Hát...Akkor majd még benézünk, ha szüksége lenne ránk."
"Rendben! Köszönöm!"
"Na viszlát!"
"Viszlát!"
Utána az órámra pillantottam. "Híínnye! Már mindjárt 6 óra! Nyomás a kijelölt alakulóra!"
Sietősen elmentem az alakulóra, majd feldöntöttem egy régi hordót és ráültem. Aztán 6 óráig vártam.
Pár perc múlva pontosan 6:00 lett. De még mindig semmi! Pedig ennyi idő alatt már rég kint kellene állniuk előttem, teljes harci szerelésben.
Egy darabig még vártam hátha kijönnek, vagy valami, de semmi! Még mindig üres volt a tér, én meg csak ott ültem és vártam, hogy legalább az első ember ideérjen.
"Hmm....Biztos már öltöznek. Na jó! Várok még egy kicsit, hátha ideérnek. Ha az első ember ideér, akkor már megjutalmazom egy órával rövidebb gyakorlattal!"
Ülök és várok, de semmi. És már 6:25 van. "Mi a lóf*szra várnak ennyi ideig?! Na most van elegem!"
Aztán elindultam a hálókörletek felé. Hirtelen benyitottam az ajtón, ahol nagy meglepetésemre még mindig sötét volt.
Felkapcsoltam a villanyt, de még mindig semmi. Csak forgolódtak az ágyukban és tovább döglöttek.
Iszonyú dühös lettem az efféle lustaság láttán, ezért kimentem Petrenkó UAZ-ához, és elvettem a megafont. Majd vissza mentem a hálókörletbe és beleordítottam egy jó ritmusos ébresztő mondókát:
"JÓ REGGELT HÖLGYEIM! ÉBRESZTŐ! IDEJE ELKEZDENI A REGGELI TRÉNINGET! NA! GYERÜNK! ELVÉGRE MÁR RÉG ÉBREN KELLENE LENNIÜK! NEM HATRA BESZÉLTÜK MEG AZ OSZTÁLY TALÁLKOZÓT?!"
Mindenki rémülten kelt fel az ágyból, mintha kitört volna a harmadik világháború. De én csak folytattam:
"MOZGÁS MOZGÁS SZÉP KISLÁNYOK! AZ ÖRÖKÖS HEVERÉSZÉSTŐL NEM FOGNAK MEGERŐSÖDNI! GYERÜNK! ÁGYBÓL KI! RUHÁBA BE! AZTÁN SZOBÁBÓL KI, SORBA BE!"
Nagy nehezen elkezdtek öltözni. Amíg ők készültek, addig én kimentem az alakulóra és vissza ültem a hordóra, majd rágyújtottam egy cigire.
Majd 20 perc telt el és a szakasz készen is állt. Amikor mindenki kint volt, akkor odamentem az egyik sor végén álló újonchoz és a kezébe adtam a cigit.
"Tessék! Fogja meg amíg én misét tartok! De aztán nehogy elszívja!"
Miután az újonc a kezébe vette a félig elszívott cigarettát, én ismét a megafonba szóltam.
"JÓ REGGELT CSERKÉSZEK! MA KEZDETÉT VESZI A ZÓNÁHOZ NEVELÉS! GONDOLOM MIND ELÉGGÉ ÉBREN VANNAK AHHOZ HOGY ÉSZRE VEGYÉK: "HOGY MIÉRT IS TART EZ AZ IDIÓTA MÉG ILYEN KORÁN EGY MEGAFONT A KEZÉBEN, ÉS ORDÍT BELE, MINT AKINEK ELMENTEK OTTHONRÓL?"
NOS A VÁLASZ EGYSZERŰ! HOGY BIZTOSRA MENJEK, ABBAN HOGY ÉBREN VANNAK E!" Majd leemeltem a megafont, és folytattam: "Ugyanis az én édesanyám, már ha lenne is, általában korábban kelne, hogy kimenjen a kertbe dolgozni. És ha az a szegény asszony veszi a fáradságot hogy ilyen korán gondját viselje a kertjének, akkor ez nyilván, a maguk fajta erős embereknek még jobban megy. Nehogy már még a végén elpuhuljanak nekem itt papírhajók!"
Mindenkin végig nézek egyszer majd ismét a megafonba szólok: "NOS! MOST HOGY ÉBREN VANNAK MÁR EL KEZDHETNÉNK A REGGELI TORNÁT! A MEGAFON HASZNÁLATÁT, TOVÁBBRA IS CSAK ELŐVIGYÁZATOSSÁGBÓL TESZEM, HOGY ÉBREN TARTSAM MAGUKAT, HA ESETLEG A TORNA KÖZBEN TALÁLNÁNAK ELALUDNI! SZÓVAL.... UTÁNAM!"
Azzal odamentem a sráchoz aki a cigimet tartotta, majd a sor elejére álltam és elvezényeltem őket az arénáig.
Bevezettem őket az aréna földszinti nézőteréhez. A másik brigádot pedig az emeletihez. Mikor már mindenki alaposan rálátott az arénára, én felsétáltam az aréna plafonjának a közelében csüngő vashídig, amin általában Arnie szokott állni, hogy közvetítse a mérkőzést és belássa az egész pályát.
Most mint megfigyelő poszt, fog működni.
Ismét a megafonért nyúltam: "NOS EMBEREK! ÍME AZ ÚJ KIKÉPZŐ PÁLYÁJUK! AZ ALAP KIKÉPZÉSHEZ HASONLÓAN EZ LESZ A KEDVENC HELYÜK, CSAK MOST AZ ALAPOK HELYETT, A TAKTIKAI HARCOT FOGJÁK MEGTANULNI, ÉS A PUSZTA KEZES KÜZDELMEKET!"
Erre mindenki örvendezni kezdett.
"KUSS!" Ordítottam bele ismét a megafonba. "AZT NEM MONDTAM HOGY MEG LEHET SZÓLALNI!"
Erre mindenki csendbe lett és rám figyeltek.
Ez az újonc banda még eléggé zöldfülű. Nem tudják, hogy a saját fizikai erejük ellenére, a mutánsok könnyedén legyőznek bárkit. Nem is sejtették, hogy a mutánsok, csakúgy mint az emberek, képesek cselhez folyamodni.
Nyilván azt hitték, hogy ha most szembe találják magukat egy mutánssal, akkor sec perc alatt földhöz tudják vágni. Ezért most egy kis leckével kezdem.
"JURIJ! LEGYEN SZÍVES LEFÁRADNI AZ ARÉNÁBA! MAGA LESZ AZ ELSŐ, AKI MEGKÜZDHET EGY DÖGGEL AZ ÉLETÉÉRT! CSAK NEHOGY AZTÁN FELFALJÁK!"
Gondoltam magamban, hogy ez a srác, hajlandó a csapat elvadítására, ha nem nevelik meg azonnal
Ezért ő vele kezdem az okítást.
Hamarosan le is ért az arénába. Egyedül volt a pálya félhomályos közepén, de büszkén villogott az őt leső társai előtt. Azok meg csak biztatták és folyamatosan buzdították.
Ismét megszólaltam: "KUSS LEGYEN!" Mindenki elhallgatott, majd az újonc felé fordultam:
"FIGYELJEN JÓL ZÖLDF*SZÚ! ÚGY HALLOTTAM PETRENKÓ FŐTÖRZSŐRMESTERTŐL, HOGY MAGA EGY IGAZI NEHÉZ ESET! HOGY EGY IGAZI LEGÉNY, AKI BIZTOSAN MEGÁLL A TALPÁN!"
Erre ő felszólalt: "Uram! Biztos hogy ezt mondta a Főtörzsőrmester? Én úgy tudom hogy gyengének tart. Hogy nem érek mást egy nagy nullánál. Ezért is büntetett meg egyfolytában."
"MI VAN?! INKÁBB JOBB LENNE PÁHOLYBÓL NÉZNI AZ ESEMÉNYEKET, MINTHOGY KIPRÓBÁLJA SAJÁT MAGA AZ EFFÉLE ÖRÖMÖKET?! TALÁN MEGIJEDT FIAM?! JOBB LENNE HA MÁSNAK ADNÁM AZT A MEGTISZTELŐ FELADATOT, HOGY A MÁSVILÁGRA KÜLDHESSE AZ ELSŐ MUTÁNST?!"
"Nem uram! Én csak szerettem volna elmondani, hogy..."
"AKKOR MEG NE NYAVALYOGJON KATONA! INKÁBB ÖRÜLJÖN HOGY MAGÁÉ A FELADAT!"
"Igenis uram!" Jött a válasz.
"NA FIGYELJEN! HAMAROSAN EGY MUTÁNS FOG BEJÖNNI AZON AZ AJTÓN! NEM A LEGERŐSEBB, DE NEM IS A LEGGYENGÉBB! A KÖZNYELVEN ERREFELÉ CSAK VAK KUTYÁNAK NEVEZIK. TALÁN AZÉRT IS MERT ELSŐSORBAN TÉNYLEG VAK! DE NE TÉVESSZE MEG EZ A DOLOG! VALÓJÁBAN LEHET HOGY VAK, DE ROHADTUL JÓL LÁT! KITŰNŐ ÉRZÉKSZERVEKET NÖVESZTETT A ROHADÉK, HOGY SZINTE BÁRHONNAN KISZAGOLJA A VACSORÁT! MOST TÖRTÉNETESEN MAGA FOGJA ELJÁTSZANI A VACSORA SZEREPÉT! KÉSZÜLJÖN!"
Erre az újonc azonnal felkapta a fejét. De én nem törődtem vele, hanem csak egyszerűen intettem a vadász csapatnak, hogy engedjék be a dögöt.
Azok így is tettek. Az arénába belépett egy közönséges vak kutya. A újonc először megtorpant, de amint észrevette a tanácstalanul szaglászó kutyát, nevetni kezdett.
A kutya még szaglászott egy darabig. Aztán szagot fogott. Az orrát egyenesen az újonc felé szegezte, majd amikor biztos volt a préda helyzetében morogni kezdett.
Odaszóltam az újoncnak:
"BIZONY FIAM! A KUTYA MOST SZEMELTE KI MAGÁT REGGELINEK! JOBB HA CSINÁL VALAMIT!"
De az csak némán állt a morgó állat előtt. Ismét odaszóltam:
"NA MI LESZ?! FÉL VAGY ÁLL?!" Erre a kutya szaladni kezdett, egyenesen az újonc felé, aki rémült szemekkel kezdett a kutyára nézni, majd amikor feleszmélt, akkor futni kezdett egy konténer rakás felé.
Azonnal rászóltam: "NA MI VAN?! NE FUSSON! MUTASSON PÉLDÁT A TÖBBIEKNEK HOGY HOGY KELL EZT CSINÁLNI! HARCOLJON!"
De az csak futott. Bár hiába, a kutya máris egy ugrással a hátán termett és földre döntötte a srácot.
Az újonc próbált védekezni. Először hátra fordult és könyökkel hátba vágta az állatot, majd teljesen átfordult a hátára és elkapta a kutya nyáltól csorgó pofáját.
"EZ AZ! EDDIG JÓ! LEGALÁBB JÓ HELYEN KAPTA EL! MOST NE CSAK ÁLLJON OTT MINT EGY DARAB SZAR A SAROKBAN! KÜZDJE LE MAGÁRÓL AZT A DÖGÖT!"
Próbált küzdeni, de sehogy se sikerült. Az állat mindig egyre közelebb és közelebb ért az újonc torkához.
Aztán a srác, egy végső riadt támadásként lelökte magáról a kutyát. De az aztán újra neki iramodott és a lábát kapta el.
Elkezdte tiszta erőből rángatni, de a vastag bőrbakanccsal ő sem bírt el.
Aztán az újonc belerúgott egyet, amitől egy pillanatra lerepült róla. A srác addig felkelt és védekező pozícióba állt. De úgy, mintha csak egy egyszerű box meccsen lenne.
Addigra a kutya is felállt és már indította is a második rohamot. Az újonc ütni akart, de a kutya gyorsabb volt és erősebb is és a földre terítette ismét a gyereket.
A gyerek már kétségbeesetten kapálódzott és ütötte a kutyát, de az szinte meg se érezte, hanem tovább közelített az arca felé. Addig erőlködött míg végül a fogaival sikerült ejtenie a gyerek állán egy jó mély sebet.
Az fájdalmasan ordított fel. Ezt már én sem bírtam nézni. Azt gondoltam magamban hogy: "Te jó ég! Ez most menten megöli ezt a kölyköt!"
És már rohantam is le a fémhíd lépcsőjén. Aztán mikor az első szintjére értem a lépcsőnek, akkor átugrottam a korláton, egyenesen le a dulakodó ellenfelek közé.
Elkaptam a kutyát a hátánál, majd lerántottam a gyerekről, aztán elhajítottam olyan messzire, amilyenre csak bírtam.
Erre az felém kezdett csörtetni. Amikor már elég közel ért, akkor ugrott egy nagyot egyenesen nekem, majd a földre döntött. Az én torkomat is el akarta harapni, de addig tartottam, amíg a végén egyre jobban engedett. Majd a végén amikor alkalmasnak találtam, egy hirtelen erőteljes rántással eltörtem a nyakát.
A kutya nem mozdult meg többet.
Lelöktem magamról a tetemet, felálltam a földről és leporoltam magam. Majd odaszóltam az újoncoknak:
"Látjátok?! Ezért nem szabad ilyen gyorsan belevágni a közepébe. Ha nincs meg a megfelelő felkészültség, mind erő, mind éberség terén, akkor most a társatokból kutyakaja lett volna! És így is csak szerencséje volt, hogy időben tudtam cselekedni. Különben ez a dög most már rég átharapta volna a torkát és a húsából lakmározott volna! És ez még csak a leggyatrább lény volt. Mi van ha egy erősebb ellenféllel találjátok magatokat szembe?! Szóval ezért kell dupla annyit edzeni! Ez már maga a zónához igazítás! De azért most levonhatjuk a tanulságot is.
Tanuljátok meg, hogy itt a zónában, még a leggyengébb lény is tízszer olyan erős mint a külvilágban!
De most, hogy már megkaptátok a büntető leckét, most már remélem tisztában vagytok a helyzet komolyságával."
"IGEN URAM!" Jött kórusban a válasz, amitől már szinte zengett a terem.
"Jól van! Ugye most már hajlandóak vagytok komolyan venni a kiképzést?!"
"IGEN URAM!" Jött ismét a fülbemászó mondat.
"Rendben! Akkor most jöjjön egy 20 perces szünet." Majd a sérült újonchoz fordultam és rácsaptam egyet a vállára.
"Jól van katona! Félig meddig jól csinálta! Most pedig menjen és láttassa el ezt a sebet."
Aztán mindenki kivonult a teremből már csak én maradtam.
Nincsen ihlete és rohadtul fáj a hátam... -.-