Capt Axon
New Member
Kuznyecov forr a dühtől. Most nagyobb vérfürdőt akar rendezni mint amit eddig csinált. A Zóna már így is egy pokol volt, de amióta Kuznyecov ül a parancsnoki székben, azóta még csak rosszabb a helyzet.
Őt akár még az sem érdekelné, ha egész európát beterítené a sugárzás, meg az anomáliák, de ha lenne rá alkalma, akkor az egész Zónát lebombázná.
Amióta volt ez az incidens a zsoldosokkal, azóta megszállottként fáradozik a kiiktatásukon.
De a lényegre térve: Ha nem is az összeset, azért egy jó nagy mészáros csapatot összeszedtem a kollégákból.
Így vagyunk összesen 24en. Ez már elég egy Kuznyecov által rendezni kívánt vérfürdőhöz.
24 tapasztalt gyilkos egy helyen. Plusz 2 SBU tiszt. Az már 26. És a három helikoptert még nem is említettem.
Erről a nagy készülődésről először azt hittem hogy már az erőműhöz indulunk, hogy bevegyük.
De nem. Sajnos még az erőműnél is rosszabb dolog vár ránk. Egy nagy csapat, nyugati fegyverrel rendelkező, jól képzett gyilkossal lesz dolgunk.
Néha viszont nem is tudom melyik a rosszabb. Mi, vagy a zsoldosok. Mert hogy mindannyian egyformán elmebetegek vagyunk az biztos. Kész titánok harca ez.
Én viszont jól ismerem az ellenséget. Ezek rendkívül veszélyesek. Ott voltam a lelőtt helikopter vizsgálásánál, és láttam hogy ezek mit csináltak.
Most viszont itt a nagy alkalom hogy vissza vágjunk nekik. Hála az elfogott tudósnak, tudjuk, hogy hol rejtőznek.
Már csak abban reménykedjünk, hogy még a tudós életben van. Ha nincs, akkor azt megszívjuk!
Kuznyecov olyan balhét fog rendezni, hogy utána hetekig, hanem hónapokig érezni fogjuk a hatását.
Szóval most már mind készen, csőre töltve várjuk a harcot.
Az eligazítás után azonnal elindultunk a jelzett pozíció felé. Közepes tempóval, úgy három óra alatt meg is érkeztünk.
De odalent nem vártak minket tárt karokkal. Inkább rengeteg ólommal. Hallani lehetett a gép oldalain csattogó golyókat, aztán hirtelen csak egy nagy csattanást hallunk.
Az egyik majdnem előttünk lévő épületből, egy nagy kaliberű fegyver szórja az ólmot az egyik gépre.
Kinézek jobboldalt az ablakon, és látom ahogy a Korsun fedőnevű gép szinte szó szerint darabokra szakad, majd mint egy sérült szárnyú utasszállító, az oldala felé dőlve egyenesen lefelé zuhan.
Közben folyamatosan hallani a gép pilótájának kétségbeesett ordítását. "ÁÁHH! Eltaláltak! Zuhanunk! Ismétlem le fogunk... ÁÁÁÁHH!...."
Aztán belecsapódtak az egyik épület mellé és robbant egy hatalmasat.
Erre én gyorsan a rádióhoz kapok és beleordítok: "Pilóta! Rakétát annak az épületnek, jobbra!"
"Máris!" Válaszolt vissza, majd a szárnycsonkok alatti rakétagondolákból kiengedett négy rakétát, a gépágyú torony felé.
"Ez az! Elkapta!" Szóltam bele a rádióba diadal ittasan. "Szép volt mi?" Kérdezett vissza.
Aztán hirtelen Kvartett szólt a rádióba: "Yastreb! Tüzet szüntess! Csak parancsra lövünk!"
A pilóta nyugtázta a parancsot, majd tovább indultunk.
Aztán elrepültünk a az egyik épület mellett, ami vélhetőleg a főépületük volt, mert a golyók csak úgy záporozni kezdtek.
Elég erős skúlók lehettek, mert a gépet csak úgy szaggatták át, mintha itatóspapírból lett volna.
A szűk raktérben összehúzódva próbálom elkerülni a találatokat, miközben ismét kétségbeesett rádió adás jön, de ezúttal a vezérgéptől: "SEGÍTSÉG! ITT GRIFF! MINKET IS ELKAPTAK! ZUHANUNK!"
Ismét kinéztem és látom ahogy a vezérgép, pörögve, füstölve zuhan az egyik épület tetejére, beszakítva azt.
Most már nincs mit tenni, csak én vezethetem az akciót, mert én vagyok a rangidős. Folyamatosan arra gondoltam, hogy előbb utóbb minket is lelőnek és úgy végezzük mint a Korsun, és a Griff.
A golyók még mindig úgy záporoztak mint borús időben az eső, de a gépünk még valahogy bírta.
Biztos már azóta kikerültünk a látóterükből.
Aztán imbolyogva ugyan, de sikerült egyben letennünk a gépet. Viszont a légi támogatást elfelejthetjük, mert a gép szanaszét van lőve ráadásul a gép operátora is halott.
Azonkívül mi is veszteségeket szenvedtünk, mert két emberünket átszaggatták a páncéltörő golyók és most ott hevernek a gép rakterében holtan, egy hatalmas vértócsában.
Viszont plusz egy embert jelent, hogy a gép pilótája nem akart itt maradni, mert a gép bármikor felrobbanhat, meg aztán lehet hogy a zsoldosok mindenhol ott vannak. Bár ez nem túl valószínű.
Futólépésben elindultunk az ellenség gyülekező helye felé, hogy ott mérjünk rá csapást.
Gyorsan kell cselekednünk, mert útközben láttam egy helikopter landoló helyet is. Ha a Griff még meglenne, akkor minden bizonnyal odaszálltak volna le, hogy elvágják a menekülés útját.
Most improvizálnunk kellene. De nincs semmi ötletem. Szóval marad az A terv.
Odamegyünk és halomra lövünk annyit, amennyit tudunk.
Pár perc múlva el is értük azt a helyet, ahol a zsoldosok védekező pozíciót vettek fel. Valószínűleg a kimentést várják.
Nem haboztam, folyamatosan ontva feléjük a golyókat, elvágódtam a földön és becsúsztam egy betonlap mögé.
Zsukov is ugyan így akart tenni, de egy zsoldos kiszúrta és megeresztett felé egy sorozatot.
"ZSUKOV!" Ordítok fel, majd a fickó felé nézek aki lelőtte.
Valamiféle különleges zsoldos csapat tagja lehetett, mert azt a különleges katonai ruhát viselte, amit még nem rég az Orosz kormány által ideküldött Spetznaz tagjai használtak.
Csak zsoldos színben. Honnan a francból szereztek ilyen felszerelést?!
Közben megérkezett a zsoldosok helikoptere.
Inkább abba is hagytam a rá való lövöldözést, mert tudtam, hogy azt a ruhát még a Jó Isten haragja sem tudja szinte kikezdeni.
Helyette a sor végén, vissza vonulni próbáló nyavalyást céloztam meg.
Elengedtem két három célzott lövést a páncél törőből, ami meg is tette a hatását.
A fickó hasra esve vágódott el a talajon, majd lassan felnézett és kinyújtotta a kezét a menekülő társai felé, akik ügyet sem vetve rá pattogtak fel a gépre és hagyták itt a társukat.
Lassan kezdtek felszállni a géppel, amikor gyorsan felszaladtam a leszállóra és még néhányszor utánuk lőttem a páncéltörővel.
El is találtam párszor, de nem tudtam súlyos kárt okozni benne.
Végül csak elmenekültek.
"Csesszék meg!" Kiáltottam fel mérgesen.
Majd beletörődve, vissza mentem a hátba lőtt zsoldoshoz, hogy kihallgassam de sajna ez lehetetlennek bizonyult, mert addigra már halott volt.
Aztán elkezdtük össze gyűjteni a túlélő embereket és a halottakat azonosítottuk.
A Korsunnak egy túlélője sem volt. A gép robbanása szét hordott mindent a területen. Ami azt illeti még a gépből se maradt sok.
A Griffnek két túlélője volt. A zuhanást csak a pilóta és egy katonai stalker élte túl.
A Katona segített a pilótának kimászni a lángoló gépből. Viszont Kvartett és a többi katona élve égtek bent a gépben. Mire odaértünk, csak a gép mellett ülő túlélőket láttuk és a szénné égett holttesteket a lángoló roncsok között.
Utána elkezdtünk az elrabolt tudós után kutatni. Nem sokára meg is találtuk egy mélyebb területen, a földön feküdve. Közelebbről megvizsgálva láttuk hogy egy nőről van szó, akinek hiányzik az egyik keze, ráadásul vérszívó támadás nyomai vannak rajta.
"Hát ez szar ügy!" Szólt Chekov. "Az. Ha ezt elmondjuk Kuznyecovnak, akkor a rádión keresztül nyársal fel minket." Mondta a stalker.
"Na jó! Most ne ezzel törődjünk! Vizsgáljuk át a terepet, aztán ha végeztünk majd ezt is hullazsákba rakjuk a többiek mellé! Addig is szóljatok Kordonnak, hogy itt végeztünk! Küldjék a takarítókat!" Mondtam haragosan.
Mindenki szétszéledt és ment a dolgára. A halottat ott hagytuk a helyén. Én, egy katonai stalker, és az egyik pilóta folytattuk a keresést.
Rengeteg halott zsoldost találtunk. Sokan darabokban, de a legtöbbje még így is egyben volt.
Amikor már a vad vidék kötelességi határa felé jártunk, ordibálást hallottunk.
Közelebb mentünk és láttuk ahogy a kötelességiek, egy élő zsoldost fegyvereztek le.
A zsoldos tarkóra téve a kezét magyarázta hogy, megadja magát, de a szolgálatosok csak ordítottak rá, hogy ereszkedjen a térdére. Az végül így is tett.
Majd amikor a szolgálatos meg akarta bilincselni, akkor odamentünk és rájuk szóltunk, hogy adják át nekünk. Egy kevés vita után, végül megfenyegettem őket, hogy hivatalos közegnek való engedetlenség miatt, panaszt teszek rájuk Voronyin tábornoknál. Erre viszont már hallgattak, és átadták nekünk a foglyot.
Mi vissza vittük az előbbi harcmezőre, ott ismét térdre kényszerítettük és Kuznyecov parancsának engedelmeskedve, fejbe lőttük azonnal.
Amikor a zsoldos ott feküdt már holtan a földön, a távolban észrevettünk egy stalkert, aki egyenesen felénk közeledett.
Nyilvánvalóan szolgálatosnak nézett minket és beszélni akart velünk, de a katonai stalker szabályzathoz, és a jelenlegi parancshoz híven, azonnal lőni kezdtünk.
Erre a stalker menekülni kezdett.
A másik katona, és a pilóta már utána indultak volna, amikor rájuk szóltam: "Hadd menjen! Most mással kell foglalkoznunk!"
Azzal megfogtuk a zsoldos hulláját és vissza vittük a gyűjtő helyre.
Mire odaértünk, addigra a takarító brigád is megérkezett. Egy mentesítő csapat, a lángoló gépek eloltásával foglalkozott, a többiek pedig a hullákat gyűjtötték egy helyre majd egy hatalmas gödörbe löktük őket és begyújtottuk.
A bajtársaink holttesteit, szintén össze gyűjtöttük és zsákokba raktuk. Sajna Zsukov barátom is így járt. Aztán eszembe jutott hogy a tudós holttestét is vissza kell szolgáltatni Yantarnak.
Elküldtem érte Chekovot, meg a túlélő katonát. De nem kellett sok idő és máris beleszóltak a rádióba:
"Szokol! Itt Kerub! Ezt nem fogod elhinni! Eltűnt a tudósunk!" Mondta meglepődve.
"Mi van?! Mi francot hordasz itt össze?! Hogy érted hogy eltűnt?!" Kérdeztem vissza zavarodottan.
"Hát úgy értem hogy eltűnt! Szőrén szálán! Az utolsó darabjáig! Szóval.....Áh! Tudod mit?! Gyere ide és nézd meg magad!"
Aztán én is odamentem ahol a halott volt. De Chekovnak igaza volt. Egy nagy vértócsán kívül nem maradt semmi a halottból.
"Mi franc!" Mondtam meglepődve én is. "Látod?! Én megmondtam!"
"Látom! De hogy történhetett ez?" "Passz. Az előbb még itt volt, most meg nincs itt."
"Hmm...Nyilván a vadállatok megérezték a vér szagát, és kimerészkedtek a hulláért."
Mondtam tűnődve. "Jó! De akkor azoknak a hulláját miért nem vitték el?!" Kérdezte Chekov, majd rámutatott a vérszívó dögökre. "Nem tudom! Hacsak magától fel nem kelt a hulla és sétált el, akkor valaki elvitte." Gondolkoztam ezen egy ideig, majd beugrott: Tényleg! Nem rég egy stalker járt erre! Valószínű hogy ő volt! Csak azt nem tudom hogy miért."
Majd Chekov jókedvűen mondta: "Hát... Tudod nem sok nő szaladgál erre. És hát lehet hogy...."
Hirtelen Chekovra néztem és azt mondtam: "Na jó! Tudod mit?! Ezt most hagyd abba! Ez nem jó poén!"
"Most miért?!" Kérdezett vissza. "Szerintem azért vitte el, mert tud valamit. És ha ő tud valamit, akkor az nekünk hasznunkra válhat! Keressétek meg azonnal és hozzátok ide! Én addig elmegyek és beszélek a szolgálattal." Adtam ki a parancsot.
Az út oda nyugodt volt. Sehol egy mutáns, de ez érthető ha egy kisebb háború kellős közepén állnak.
Hamarosan elértük azt a szolgálatos határt, ahol a zsoldost kaptuk el. Aztán még egy kevés séta után elértük a bár határát.
Elmentünk a szolgálat bázisáig, és bementünk a tábornokhoz. Az őrök eleinte vonakodtak attól hogy beengedjenek, de utána mégis sikerült bejutnunk.
Bementünk a tárgyalóba, ahol egykor még én is jártam, amikor Jeffel meg a többiekkel dolgoztam együtt. De az rég volt. Akkor még én is újonc voltam.
Voronyin tábornok ott ült a székében a térkép asztal előtt, és beszélgetett egy szervó páncélos katonájával.
Aztán a katona tisztelgett, és lelépett. Akkor odaálltam Voronyin elé, levettem a sisakom és tisztelegtem.
A tábornok meglepődött arccal mondta: "Sulkov! Rég nem láttam erre! Csak utoljára akkor amikor még velünk dolgozott."
"Hát igen! Rég volt, ma viszont ez van." Mondtam nyugodtan. "Na és? Miben állhatok a szolgálatára a hadseregnek?"
"Miből gondolja uram hogy a szolgálat segítségére lenne szükségünk?" Kérdeztem meglepődve.
"Hát ha a hadsereg egy képviselője áll előttem, akkor bizonyára segítségre van szükségük." Mondta.
"Hát ez igaz." "Na! szóval miben segíthetek?" "Nos... Volt egy kis összetűzésünk a zsoldosokkal."
Még be sem fejeztem, Voronyin azonnal nem helyeselve közbe vágott: "Ajajaj! Az nem nagyon jó!"
"Hát az. Na szóval! arról lenne szó, hogy a zsoldosokkal való össze tűzésünk, csak félig meddig járt sikerrel. Nem a fő bázisukat kaptuk el, csak egy kisebb helyőrségüket. Ezért szükség lenne a szolgálat katonáira, hogy együttes erővel harcoljunk a zsoldosok ellen." Mondtam.
"Hát.. Felőlem minden rendben, de először is szükség van a parancsnok engedélyére, hogy ténylegesen meggyőződjek a parancs hitelességéről. Evégre egy tizedes szavának nem igazán engedelmeskedhetek. Nagyon sajnálom."
"Hát a parancs pedig Kuznyecovtól jött, hogy szabad kezet kapok az ügy végrehajtását illetően. Meg aztán a különleges erők egyik tagja vagyok tehát 100% hogy a parancs hiteles." Próbáltam meggyőzni a tábornokot.
"Igen ám, de azért mégiscsak szeretnék biztosra menni. Nehogy aztán maga, vagy én faragjunk rá emiatt." Mondta.
"Hát jó. Nekem oké. Ha meg akar bizonyosodni róla akkor tessék! Itt a rádióm! Beszéljen Kuznyecov őrnaggyal a 2-en. Ő majd elmondja." Mondtam kissé idegesen.
Aztán amíg a tábornok Kuznyecovval beszélt, én odamentem a polchoz, amin egy rakás trófea volt és nézelődtem.
A polcon volt szinte mindenféle állat, ami a zónába megtalálható volt. Levágott vérszívó fejek, kitömött pszeudó kutyák, vak kutyák, vadkan fejek és még egy olyan dög is volt, aminek a feje mellett volt egy kisebb is. Ismerős lény, de nem jutott az eszembe a neve. Kerámia... vagy kérim...vagy, nem is tudom hogy hívják.... Kiméra! Az az! Tudtam hogy ismerős a neve. Amikor Jeff csapatával dolgoztam akkor volt alkalmam egy ilyenbe is belefutni. A legutolsó találkozásom egy ilyennel, a csontjaim épségébe került.
Rohadék egy lény volt. De azóta egyet sem láttam. Mintha kipusztultak volna.
Jó is lenne. Közben a tábornok befejezte a Kuznyecovval való tárgyalást és elismerte hogy igazam van.
Megadta az engedélyt a támogatás kiküldésére.
Ezek után elégedetten távoztam a szolgálat területéről. Amikor kifelé tartottam, egy stalker futott belém nagy lendülettel.
A hatalmas lendület krumplis zsákként döntött a földre.
Aztán a stalker lassan felült, én pedig csupa porosan, sajgó háttal tápászkodtam fel.
A stalker rám nézett, én pedig rá. Teljesen felment bennem a pumpa, ezért előkaptam az apró sörétes puskát a tokból és a stalkerre szegeztem.
A stalker egy ideig teljesen ledermedt a látványtól. Aztán már felhúztam az ütőszeget is a puskán és készültem hogy elsüssem, de akkor az a szolgálatos, aki Voronyinnal beszélgetett, megfogta a kezem és azt mondta: "Le a fegyvert Tizedes!"
Én teljesen kikelve magamból rákiabáltam: "Hogy merészeli?!"
Erre a szolgálatos félelem nélkül vissza szólt: "Úgy hogy, főhadnagy vagyok, tizedes vagyis rangban maga fölött állok! És azon kívül ez egy fegyver szüneti zóna. Tehát itt tilos a lövöldözés. És ez mindenkire vonatkozik! Mind a magánzókra, mind a szolgálatosokra, de még az olyan felfuvalkodott aggresszív állatokra is mint maga!"
Erre piszkosul felkaptam a vizet, de inkább már nem estem neki a szolgálatosnak, hanem egyszerűen ordítottam.
"Mit képzel magáról, s*ggfej?! Lehet hogy rangban fölöttem áll, de maga csak egy katonásdit játszó cirkuszi csoportosulás egyik bohóca, én pedig a hadsereg zónabeli alakulatának az egyik katonája vagyok!
Vagyis akár felettem áll rangban, akár nem, maga nekem nem parancsolhat! Szóval jobb ha a maga dolgával törődik barátom!"
Erre az még inkább csak visszaszól: "Nos...Lehet hogy igaza van! De hogy is állt a szerződésben a hadsereg és a szolgálat között?!
Ha jól hiszem a hadsereg és a szolgálat teljes mértékben köteles együttműködni, de mindannyian a saját területünkön dolgozunk! Vagyis ez attól még mindig a m fennhatóságunk alatt áll. És akár katona akár nem, maga is köteles betartani a szabályokat!"
Nem tudtam mit tenni, tényleg szét vetett az idegesség, de egyben igaza volt a szolgálatosnak is. És nem szeretném megkockáztatni a támogatás elvesztését, egy ilyen kis malőr miatt.
"Na jó! Igaz! De őszintén remélem hogy a jövőben tényleg megpróbálnak rendet tartani itt, és megnevelik ezeket a senkiháziakat, hogy nézzenek az orruk elé és ne szaladgáljanak össze vissza, mint a taknyos kölykök!" Aztán a stalkerre néztem és ráförmedtem: "Maga meg mi a francot bámul?! Takarodjon innen!" Mondtam, majd magamat leporolva elindultam vissza a saját egységeimhez.
Mikor már a bár kijáratának a közelében jártam, akkor észre vettem azt a stalkert aki belém rohant.
Hajtott a bosszúvágy és a dühöm, hogy megtoroljam az előbbi incidenst.
Elkezdett kifelé sietni a bár területről. Én utána mentem, de a többiek rám szóltak: "Ugyan már Szokol! Hagyd! Elvégre csak véletlenül futott beléd!"
Idegből válaszoltam vissza: "KUSSOLJ! Senki nem úszhatja meg büntetlenül! És most különben is szórakozni akarok! Ha kibelezem ezt a nyavalyást akkor majd megtanulják, hogy ne szórakozzanak velem!" És folytattam a z utam a stalker után.
A többiek pedig kényszeresen utánam jöttek. Amikor már jócskán kint jártunk a szolgálat területéről akkor már készültünk hogy elkapjuk a stalkert. De akkor egy helikoptert pillantottunk meg.
Méghozzá pont azt, amelyik a zsoldosokat menekítette.
Meg lehetett ismerni, arról a három lyukról, amit én ütöttem az oldalába.
"A K**va anyját! Ez a rohadék egy zsoldos! Nyírjuk ki!" Üvöltöttem fel, majd elkezdtük egyszerre lőni mind a hárman a helikoptert.
A fickó szint úgy lőni kezdett vissza ránk, de a golyók nem értek el idáig. Viszont mi is biztonság esetére fedezékbe húzódtunk.
Miután a golyó zápor megszűnt, azonnal felpattogtunk a fedezékek mögül és a helikopter felé rohanva lövöldöztünk.
De túl késő volt, a helikopter ismét megszökött.
"K**VA ÉLET!" Ordítottam fel ismét. Egy darabig még néztem a menekülő gépet, aztán vissza mentem a szolgálat bázisára, és beszéltem Voronyinnal.
Elmondtam neki, hogy majdnem sikerült elintéznem egy zsoldost, de az egyik katonája miatt sikerült meglépnie.
Voronyin csak a fejét vakarta zavarodottan, közben próbált magyarázkodni hogy nem érti hogy történhetett ez.
Nem hiába, a hadsereggel ő sem akar szembe kerülni. Főleg egy olyan őrülttel nem akart össze tűzni, mint Kuznyecov.
Már szinte követeltem tőle hogy azonnal hívja Kuznyecovot. És ő mi mást tehetett mint hogy előveszi a rádiót és felhívja.
Amikor sikerült vele kapcsolatba lépni, azonnal elvettem a mikrofont és beleszóltam: "Kordon! Itt Szokol! Vétel!"
"Itt Kordon! Mi akar Szokol?!" "Kordon! Helyzet van! Az egyik zsoldos itt járt a bárban! Stalkernek álcázta magát!"
"És mi van?! Sikerült elkapnia?" "Sajnos nem! Amikor már észrevettem hogy zsoldos, akkor már túl késő volt."
"Ajh!! Istenem hogy lehet az hogy.... Na jó! Tudja mit?! Most nem hibáztatom magát! Ezúttal tényleg sikerült jó munkát végeznie! Valószínűleg most meg vannak szorulva az egyik területük elvesztése miatt.
Rendben! akkor alakítsanak ki védő zónát mind a bár, mind a vad vidék területén! Hamarosan iderendelek egy nagyobb egységet hogy megerősítsék a soraikat! Addig vegyék az egész bár és vad vidékkörnyékét teljes blokád alá! Se ki se be! Hacsak valaki papíron nem tudja bizonyítani hogy tudós, vagy szolgálatos, akkor parancs nélkül, belátás szerint lőhetnek! Voronyin tábornok pedig azonnal jelentkezzen a Kordoni helyőrségen!"
"Kordon! Vettem!" Mondtam, majd letettem a rádiót, és elindultam elintézni a dolgokat.
Őt akár még az sem érdekelné, ha egész európát beterítené a sugárzás, meg az anomáliák, de ha lenne rá alkalma, akkor az egész Zónát lebombázná.
Amióta volt ez az incidens a zsoldosokkal, azóta megszállottként fáradozik a kiiktatásukon.
De a lényegre térve: Ha nem is az összeset, azért egy jó nagy mészáros csapatot összeszedtem a kollégákból.
Így vagyunk összesen 24en. Ez már elég egy Kuznyecov által rendezni kívánt vérfürdőhöz.
24 tapasztalt gyilkos egy helyen. Plusz 2 SBU tiszt. Az már 26. És a három helikoptert még nem is említettem.
Erről a nagy készülődésről először azt hittem hogy már az erőműhöz indulunk, hogy bevegyük.
De nem. Sajnos még az erőműnél is rosszabb dolog vár ránk. Egy nagy csapat, nyugati fegyverrel rendelkező, jól képzett gyilkossal lesz dolgunk.
Néha viszont nem is tudom melyik a rosszabb. Mi, vagy a zsoldosok. Mert hogy mindannyian egyformán elmebetegek vagyunk az biztos. Kész titánok harca ez.
Én viszont jól ismerem az ellenséget. Ezek rendkívül veszélyesek. Ott voltam a lelőtt helikopter vizsgálásánál, és láttam hogy ezek mit csináltak.
Most viszont itt a nagy alkalom hogy vissza vágjunk nekik. Hála az elfogott tudósnak, tudjuk, hogy hol rejtőznek.
Már csak abban reménykedjünk, hogy még a tudós életben van. Ha nincs, akkor azt megszívjuk!
Kuznyecov olyan balhét fog rendezni, hogy utána hetekig, hanem hónapokig érezni fogjuk a hatását.
Szóval most már mind készen, csőre töltve várjuk a harcot.
Az eligazítás után azonnal elindultunk a jelzett pozíció felé. Közepes tempóval, úgy három óra alatt meg is érkeztünk.
De odalent nem vártak minket tárt karokkal. Inkább rengeteg ólommal. Hallani lehetett a gép oldalain csattogó golyókat, aztán hirtelen csak egy nagy csattanást hallunk.
Az egyik majdnem előttünk lévő épületből, egy nagy kaliberű fegyver szórja az ólmot az egyik gépre.
Kinézek jobboldalt az ablakon, és látom ahogy a Korsun fedőnevű gép szinte szó szerint darabokra szakad, majd mint egy sérült szárnyú utasszállító, az oldala felé dőlve egyenesen lefelé zuhan.
Közben folyamatosan hallani a gép pilótájának kétségbeesett ordítását. "ÁÁHH! Eltaláltak! Zuhanunk! Ismétlem le fogunk... ÁÁÁÁHH!...."
Aztán belecsapódtak az egyik épület mellé és robbant egy hatalmasat.
Erre én gyorsan a rádióhoz kapok és beleordítok: "Pilóta! Rakétát annak az épületnek, jobbra!"
"Máris!" Válaszolt vissza, majd a szárnycsonkok alatti rakétagondolákból kiengedett négy rakétát, a gépágyú torony felé.
"Ez az! Elkapta!" Szóltam bele a rádióba diadal ittasan. "Szép volt mi?" Kérdezett vissza.
Aztán hirtelen Kvartett szólt a rádióba: "Yastreb! Tüzet szüntess! Csak parancsra lövünk!"
A pilóta nyugtázta a parancsot, majd tovább indultunk.
Aztán elrepültünk a az egyik épület mellett, ami vélhetőleg a főépületük volt, mert a golyók csak úgy záporozni kezdtek.
Elég erős skúlók lehettek, mert a gépet csak úgy szaggatták át, mintha itatóspapírból lett volna.
A szűk raktérben összehúzódva próbálom elkerülni a találatokat, miközben ismét kétségbeesett rádió adás jön, de ezúttal a vezérgéptől: "SEGÍTSÉG! ITT GRIFF! MINKET IS ELKAPTAK! ZUHANUNK!"
Ismét kinéztem és látom ahogy a vezérgép, pörögve, füstölve zuhan az egyik épület tetejére, beszakítva azt.
Most már nincs mit tenni, csak én vezethetem az akciót, mert én vagyok a rangidős. Folyamatosan arra gondoltam, hogy előbb utóbb minket is lelőnek és úgy végezzük mint a Korsun, és a Griff.
A golyók még mindig úgy záporoztak mint borús időben az eső, de a gépünk még valahogy bírta.
Biztos már azóta kikerültünk a látóterükből.
Aztán imbolyogva ugyan, de sikerült egyben letennünk a gépet. Viszont a légi támogatást elfelejthetjük, mert a gép szanaszét van lőve ráadásul a gép operátora is halott.
Azonkívül mi is veszteségeket szenvedtünk, mert két emberünket átszaggatták a páncéltörő golyók és most ott hevernek a gép rakterében holtan, egy hatalmas vértócsában.
Viszont plusz egy embert jelent, hogy a gép pilótája nem akart itt maradni, mert a gép bármikor felrobbanhat, meg aztán lehet hogy a zsoldosok mindenhol ott vannak. Bár ez nem túl valószínű.
Futólépésben elindultunk az ellenség gyülekező helye felé, hogy ott mérjünk rá csapást.
Gyorsan kell cselekednünk, mert útközben láttam egy helikopter landoló helyet is. Ha a Griff még meglenne, akkor minden bizonnyal odaszálltak volna le, hogy elvágják a menekülés útját.
Most improvizálnunk kellene. De nincs semmi ötletem. Szóval marad az A terv.
Odamegyünk és halomra lövünk annyit, amennyit tudunk.
Pár perc múlva el is értük azt a helyet, ahol a zsoldosok védekező pozíciót vettek fel. Valószínűleg a kimentést várják.
Nem haboztam, folyamatosan ontva feléjük a golyókat, elvágódtam a földön és becsúsztam egy betonlap mögé.
Zsukov is ugyan így akart tenni, de egy zsoldos kiszúrta és megeresztett felé egy sorozatot.
"ZSUKOV!" Ordítok fel, majd a fickó felé nézek aki lelőtte.
Valamiféle különleges zsoldos csapat tagja lehetett, mert azt a különleges katonai ruhát viselte, amit még nem rég az Orosz kormány által ideküldött Spetznaz tagjai használtak.
Csak zsoldos színben. Honnan a francból szereztek ilyen felszerelést?!
Közben megérkezett a zsoldosok helikoptere.
Inkább abba is hagytam a rá való lövöldözést, mert tudtam, hogy azt a ruhát még a Jó Isten haragja sem tudja szinte kikezdeni.
Helyette a sor végén, vissza vonulni próbáló nyavalyást céloztam meg.
Elengedtem két három célzott lövést a páncél törőből, ami meg is tette a hatását.
A fickó hasra esve vágódott el a talajon, majd lassan felnézett és kinyújtotta a kezét a menekülő társai felé, akik ügyet sem vetve rá pattogtak fel a gépre és hagyták itt a társukat.
Lassan kezdtek felszállni a géppel, amikor gyorsan felszaladtam a leszállóra és még néhányszor utánuk lőttem a páncéltörővel.
El is találtam párszor, de nem tudtam súlyos kárt okozni benne.
Végül csak elmenekültek.
"Csesszék meg!" Kiáltottam fel mérgesen.
Majd beletörődve, vissza mentem a hátba lőtt zsoldoshoz, hogy kihallgassam de sajna ez lehetetlennek bizonyult, mert addigra már halott volt.
Aztán elkezdtük össze gyűjteni a túlélő embereket és a halottakat azonosítottuk.
A Korsunnak egy túlélője sem volt. A gép robbanása szét hordott mindent a területen. Ami azt illeti még a gépből se maradt sok.
A Griffnek két túlélője volt. A zuhanást csak a pilóta és egy katonai stalker élte túl.
A Katona segített a pilótának kimászni a lángoló gépből. Viszont Kvartett és a többi katona élve égtek bent a gépben. Mire odaértünk, csak a gép mellett ülő túlélőket láttuk és a szénné égett holttesteket a lángoló roncsok között.
Utána elkezdtünk az elrabolt tudós után kutatni. Nem sokára meg is találtuk egy mélyebb területen, a földön feküdve. Közelebbről megvizsgálva láttuk hogy egy nőről van szó, akinek hiányzik az egyik keze, ráadásul vérszívó támadás nyomai vannak rajta.
"Hát ez szar ügy!" Szólt Chekov. "Az. Ha ezt elmondjuk Kuznyecovnak, akkor a rádión keresztül nyársal fel minket." Mondta a stalker.
"Na jó! Most ne ezzel törődjünk! Vizsgáljuk át a terepet, aztán ha végeztünk majd ezt is hullazsákba rakjuk a többiek mellé! Addig is szóljatok Kordonnak, hogy itt végeztünk! Küldjék a takarítókat!" Mondtam haragosan.
Mindenki szétszéledt és ment a dolgára. A halottat ott hagytuk a helyén. Én, egy katonai stalker, és az egyik pilóta folytattuk a keresést.
Rengeteg halott zsoldost találtunk. Sokan darabokban, de a legtöbbje még így is egyben volt.
Amikor már a vad vidék kötelességi határa felé jártunk, ordibálást hallottunk.
Közelebb mentünk és láttuk ahogy a kötelességiek, egy élő zsoldost fegyvereztek le.
A zsoldos tarkóra téve a kezét magyarázta hogy, megadja magát, de a szolgálatosok csak ordítottak rá, hogy ereszkedjen a térdére. Az végül így is tett.
Majd amikor a szolgálatos meg akarta bilincselni, akkor odamentünk és rájuk szóltunk, hogy adják át nekünk. Egy kevés vita után, végül megfenyegettem őket, hogy hivatalos közegnek való engedetlenség miatt, panaszt teszek rájuk Voronyin tábornoknál. Erre viszont már hallgattak, és átadták nekünk a foglyot.
Mi vissza vittük az előbbi harcmezőre, ott ismét térdre kényszerítettük és Kuznyecov parancsának engedelmeskedve, fejbe lőttük azonnal.
Amikor a zsoldos ott feküdt már holtan a földön, a távolban észrevettünk egy stalkert, aki egyenesen felénk közeledett.
Nyilvánvalóan szolgálatosnak nézett minket és beszélni akart velünk, de a katonai stalker szabályzathoz, és a jelenlegi parancshoz híven, azonnal lőni kezdtünk.
Erre a stalker menekülni kezdett.
A másik katona, és a pilóta már utána indultak volna, amikor rájuk szóltam: "Hadd menjen! Most mással kell foglalkoznunk!"
Azzal megfogtuk a zsoldos hulláját és vissza vittük a gyűjtő helyre.
Mire odaértünk, addigra a takarító brigád is megérkezett. Egy mentesítő csapat, a lángoló gépek eloltásával foglalkozott, a többiek pedig a hullákat gyűjtötték egy helyre majd egy hatalmas gödörbe löktük őket és begyújtottuk.
A bajtársaink holttesteit, szintén össze gyűjtöttük és zsákokba raktuk. Sajna Zsukov barátom is így járt. Aztán eszembe jutott hogy a tudós holttestét is vissza kell szolgáltatni Yantarnak.
Elküldtem érte Chekovot, meg a túlélő katonát. De nem kellett sok idő és máris beleszóltak a rádióba:
"Szokol! Itt Kerub! Ezt nem fogod elhinni! Eltűnt a tudósunk!" Mondta meglepődve.
"Mi van?! Mi francot hordasz itt össze?! Hogy érted hogy eltűnt?!" Kérdeztem vissza zavarodottan.
"Hát úgy értem hogy eltűnt! Szőrén szálán! Az utolsó darabjáig! Szóval.....Áh! Tudod mit?! Gyere ide és nézd meg magad!"
Aztán én is odamentem ahol a halott volt. De Chekovnak igaza volt. Egy nagy vértócsán kívül nem maradt semmi a halottból.
"Mi franc!" Mondtam meglepődve én is. "Látod?! Én megmondtam!"
"Látom! De hogy történhetett ez?" "Passz. Az előbb még itt volt, most meg nincs itt."
"Hmm...Nyilván a vadállatok megérezték a vér szagát, és kimerészkedtek a hulláért."
Mondtam tűnődve. "Jó! De akkor azoknak a hulláját miért nem vitték el?!" Kérdezte Chekov, majd rámutatott a vérszívó dögökre. "Nem tudom! Hacsak magától fel nem kelt a hulla és sétált el, akkor valaki elvitte." Gondolkoztam ezen egy ideig, majd beugrott: Tényleg! Nem rég egy stalker járt erre! Valószínű hogy ő volt! Csak azt nem tudom hogy miért."
Majd Chekov jókedvűen mondta: "Hát... Tudod nem sok nő szaladgál erre. És hát lehet hogy...."
Hirtelen Chekovra néztem és azt mondtam: "Na jó! Tudod mit?! Ezt most hagyd abba! Ez nem jó poén!"
"Most miért?!" Kérdezett vissza. "Szerintem azért vitte el, mert tud valamit. És ha ő tud valamit, akkor az nekünk hasznunkra válhat! Keressétek meg azonnal és hozzátok ide! Én addig elmegyek és beszélek a szolgálattal." Adtam ki a parancsot.
Az út oda nyugodt volt. Sehol egy mutáns, de ez érthető ha egy kisebb háború kellős közepén állnak.
Hamarosan elértük azt a szolgálatos határt, ahol a zsoldost kaptuk el. Aztán még egy kevés séta után elértük a bár határát.
Elmentünk a szolgálat bázisáig, és bementünk a tábornokhoz. Az őrök eleinte vonakodtak attól hogy beengedjenek, de utána mégis sikerült bejutnunk.
Bementünk a tárgyalóba, ahol egykor még én is jártam, amikor Jeffel meg a többiekkel dolgoztam együtt. De az rég volt. Akkor még én is újonc voltam.
Voronyin tábornok ott ült a székében a térkép asztal előtt, és beszélgetett egy szervó páncélos katonájával.
Aztán a katona tisztelgett, és lelépett. Akkor odaálltam Voronyin elé, levettem a sisakom és tisztelegtem.
A tábornok meglepődött arccal mondta: "Sulkov! Rég nem láttam erre! Csak utoljára akkor amikor még velünk dolgozott."
"Hát igen! Rég volt, ma viszont ez van." Mondtam nyugodtan. "Na és? Miben állhatok a szolgálatára a hadseregnek?"
"Miből gondolja uram hogy a szolgálat segítségére lenne szükségünk?" Kérdeztem meglepődve.
"Hát ha a hadsereg egy képviselője áll előttem, akkor bizonyára segítségre van szükségük." Mondta.
"Hát ez igaz." "Na! szóval miben segíthetek?" "Nos... Volt egy kis összetűzésünk a zsoldosokkal."
Még be sem fejeztem, Voronyin azonnal nem helyeselve közbe vágott: "Ajajaj! Az nem nagyon jó!"
"Hát az. Na szóval! arról lenne szó, hogy a zsoldosokkal való össze tűzésünk, csak félig meddig járt sikerrel. Nem a fő bázisukat kaptuk el, csak egy kisebb helyőrségüket. Ezért szükség lenne a szolgálat katonáira, hogy együttes erővel harcoljunk a zsoldosok ellen." Mondtam.
"Hát.. Felőlem minden rendben, de először is szükség van a parancsnok engedélyére, hogy ténylegesen meggyőződjek a parancs hitelességéről. Evégre egy tizedes szavának nem igazán engedelmeskedhetek. Nagyon sajnálom."
"Hát a parancs pedig Kuznyecovtól jött, hogy szabad kezet kapok az ügy végrehajtását illetően. Meg aztán a különleges erők egyik tagja vagyok tehát 100% hogy a parancs hiteles." Próbáltam meggyőzni a tábornokot.
"Igen ám, de azért mégiscsak szeretnék biztosra menni. Nehogy aztán maga, vagy én faragjunk rá emiatt." Mondta.
"Hát jó. Nekem oké. Ha meg akar bizonyosodni róla akkor tessék! Itt a rádióm! Beszéljen Kuznyecov őrnaggyal a 2-en. Ő majd elmondja." Mondtam kissé idegesen.
Aztán amíg a tábornok Kuznyecovval beszélt, én odamentem a polchoz, amin egy rakás trófea volt és nézelődtem.
A polcon volt szinte mindenféle állat, ami a zónába megtalálható volt. Levágott vérszívó fejek, kitömött pszeudó kutyák, vak kutyák, vadkan fejek és még egy olyan dög is volt, aminek a feje mellett volt egy kisebb is. Ismerős lény, de nem jutott az eszembe a neve. Kerámia... vagy kérim...vagy, nem is tudom hogy hívják.... Kiméra! Az az! Tudtam hogy ismerős a neve. Amikor Jeff csapatával dolgoztam akkor volt alkalmam egy ilyenbe is belefutni. A legutolsó találkozásom egy ilyennel, a csontjaim épségébe került.
Rohadék egy lény volt. De azóta egyet sem láttam. Mintha kipusztultak volna.
Jó is lenne. Közben a tábornok befejezte a Kuznyecovval való tárgyalást és elismerte hogy igazam van.
Megadta az engedélyt a támogatás kiküldésére.
Ezek után elégedetten távoztam a szolgálat területéről. Amikor kifelé tartottam, egy stalker futott belém nagy lendülettel.
A hatalmas lendület krumplis zsákként döntött a földre.
Aztán a stalker lassan felült, én pedig csupa porosan, sajgó háttal tápászkodtam fel.
A stalker rám nézett, én pedig rá. Teljesen felment bennem a pumpa, ezért előkaptam az apró sörétes puskát a tokból és a stalkerre szegeztem.
A stalker egy ideig teljesen ledermedt a látványtól. Aztán már felhúztam az ütőszeget is a puskán és készültem hogy elsüssem, de akkor az a szolgálatos, aki Voronyinnal beszélgetett, megfogta a kezem és azt mondta: "Le a fegyvert Tizedes!"
Én teljesen kikelve magamból rákiabáltam: "Hogy merészeli?!"
Erre a szolgálatos félelem nélkül vissza szólt: "Úgy hogy, főhadnagy vagyok, tizedes vagyis rangban maga fölött állok! És azon kívül ez egy fegyver szüneti zóna. Tehát itt tilos a lövöldözés. És ez mindenkire vonatkozik! Mind a magánzókra, mind a szolgálatosokra, de még az olyan felfuvalkodott aggresszív állatokra is mint maga!"
Erre piszkosul felkaptam a vizet, de inkább már nem estem neki a szolgálatosnak, hanem egyszerűen ordítottam.
"Mit képzel magáról, s*ggfej?! Lehet hogy rangban fölöttem áll, de maga csak egy katonásdit játszó cirkuszi csoportosulás egyik bohóca, én pedig a hadsereg zónabeli alakulatának az egyik katonája vagyok!
Vagyis akár felettem áll rangban, akár nem, maga nekem nem parancsolhat! Szóval jobb ha a maga dolgával törődik barátom!"
Erre az még inkább csak visszaszól: "Nos...Lehet hogy igaza van! De hogy is állt a szerződésben a hadsereg és a szolgálat között?!
Ha jól hiszem a hadsereg és a szolgálat teljes mértékben köteles együttműködni, de mindannyian a saját területünkön dolgozunk! Vagyis ez attól még mindig a m fennhatóságunk alatt áll. És akár katona akár nem, maga is köteles betartani a szabályokat!"
Nem tudtam mit tenni, tényleg szét vetett az idegesség, de egyben igaza volt a szolgálatosnak is. És nem szeretném megkockáztatni a támogatás elvesztését, egy ilyen kis malőr miatt.
"Na jó! Igaz! De őszintén remélem hogy a jövőben tényleg megpróbálnak rendet tartani itt, és megnevelik ezeket a senkiháziakat, hogy nézzenek az orruk elé és ne szaladgáljanak össze vissza, mint a taknyos kölykök!" Aztán a stalkerre néztem és ráförmedtem: "Maga meg mi a francot bámul?! Takarodjon innen!" Mondtam, majd magamat leporolva elindultam vissza a saját egységeimhez.
Mikor már a bár kijáratának a közelében jártam, akkor észre vettem azt a stalkert aki belém rohant.
Hajtott a bosszúvágy és a dühöm, hogy megtoroljam az előbbi incidenst.
Elkezdett kifelé sietni a bár területről. Én utána mentem, de a többiek rám szóltak: "Ugyan már Szokol! Hagyd! Elvégre csak véletlenül futott beléd!"
Idegből válaszoltam vissza: "KUSSOLJ! Senki nem úszhatja meg büntetlenül! És most különben is szórakozni akarok! Ha kibelezem ezt a nyavalyást akkor majd megtanulják, hogy ne szórakozzanak velem!" És folytattam a z utam a stalker után.
A többiek pedig kényszeresen utánam jöttek. Amikor már jócskán kint jártunk a szolgálat területéről akkor már készültünk hogy elkapjuk a stalkert. De akkor egy helikoptert pillantottunk meg.
Méghozzá pont azt, amelyik a zsoldosokat menekítette.
Meg lehetett ismerni, arról a három lyukról, amit én ütöttem az oldalába.
"A K**va anyját! Ez a rohadék egy zsoldos! Nyírjuk ki!" Üvöltöttem fel, majd elkezdtük egyszerre lőni mind a hárman a helikoptert.
A fickó szint úgy lőni kezdett vissza ránk, de a golyók nem értek el idáig. Viszont mi is biztonság esetére fedezékbe húzódtunk.
Miután a golyó zápor megszűnt, azonnal felpattogtunk a fedezékek mögül és a helikopter felé rohanva lövöldöztünk.
De túl késő volt, a helikopter ismét megszökött.
"K**VA ÉLET!" Ordítottam fel ismét. Egy darabig még néztem a menekülő gépet, aztán vissza mentem a szolgálat bázisára, és beszéltem Voronyinnal.
Elmondtam neki, hogy majdnem sikerült elintéznem egy zsoldost, de az egyik katonája miatt sikerült meglépnie.
Voronyin csak a fejét vakarta zavarodottan, közben próbált magyarázkodni hogy nem érti hogy történhetett ez.
Nem hiába, a hadsereggel ő sem akar szembe kerülni. Főleg egy olyan őrülttel nem akart össze tűzni, mint Kuznyecov.
Már szinte követeltem tőle hogy azonnal hívja Kuznyecovot. És ő mi mást tehetett mint hogy előveszi a rádiót és felhívja.
Amikor sikerült vele kapcsolatba lépni, azonnal elvettem a mikrofont és beleszóltam: "Kordon! Itt Szokol! Vétel!"
"Itt Kordon! Mi akar Szokol?!" "Kordon! Helyzet van! Az egyik zsoldos itt járt a bárban! Stalkernek álcázta magát!"
"És mi van?! Sikerült elkapnia?" "Sajnos nem! Amikor már észrevettem hogy zsoldos, akkor már túl késő volt."
"Ajh!! Istenem hogy lehet az hogy.... Na jó! Tudja mit?! Most nem hibáztatom magát! Ezúttal tényleg sikerült jó munkát végeznie! Valószínűleg most meg vannak szorulva az egyik területük elvesztése miatt.
Rendben! akkor alakítsanak ki védő zónát mind a bár, mind a vad vidék területén! Hamarosan iderendelek egy nagyobb egységet hogy megerősítsék a soraikat! Addig vegyék az egész bár és vad vidékkörnyékét teljes blokád alá! Se ki se be! Hacsak valaki papíron nem tudja bizonyítani hogy tudós, vagy szolgálatos, akkor parancs nélkül, belátás szerint lőhetnek! Voronyin tábornok pedig azonnal jelentkezzen a Kordoni helyőrségen!"
"Kordon! Vettem!" Mondtam, majd letettem a rádiót, és elindultam elintézni a dolgokat.
