Ez az én FINÁLÉM, ez után egy ideig csak semleges megfigyelő irásokat írok ott leszek mindehol. Látni fogok mindet, és mindenkit. Ha nagyon akarok akkor tudok kommunikálni veletek de ahhoz vagy ájultan vagy álomban kell lennetek.
Kérek mindenkit írjon kritikát, jót, rosszat. Vagy bármilyet.
Remélem tetszeni fog.
Nem érzek semmit mégis jelen vagyok, gondolkodok, látok. Ezért az első kérdés ami felmerült bennem.
-Hol vagyok ?
-Egy olyan dimenzióban melybe nehéz eljutni, itt nem tellik az idő, szabadon járhatsz kelhetsz, a múltban, jelenben, és a jövőben.
A válasz a semmiből jött, minden irányból mintha körbe vett volna. Feltettem hát még egy kérdést.
-Miért vagyok itt ?
-Ez látod, ez a legjobb kérdés. De miért mondanám el, ha meg is mutathatom.
Eddig egy üres semmiben voltam, nem is lebegtem, de nem is éreztem talajt a talpam alatt. Nem volt sötét, és nem volt világos. Csak vagyok. Most viszont hirtelen mintha mozgásba lendült volna minden, képek, események forognak körülöttem, elmosódottan, érthetetlenül. Tájak, emberek, gondolatok, és én. Ezek az én emlékeim, legalábbis egy részük, a többi más emberek gondolatai, de ezek is velem kapcsolatosak.
…Látom magam, ahogy a Vörös Erdei határon harcolok, végig nézem ahogy ott hagyjuk Jeff-et, és ő ott harcol az irányítóval, vagyis az irányító beszél hozzá, kommunikálnak, de nem a szájukkal mintha lenne valamilyen kapcsolat köztük ami által kommunikálhatnak egymással. Nem értem mit beszélnek, de határozottan vibrál Jeff és az irányító keze körül a levegő, ami Jeff homlokán volt éppen De Jeff hirtelen elrugaszkodik és leszúrja az irányítót, aki semmi válik, hirtelen elmosódik az emlékkép…
…Még visszább megyünk az időben, vagy még sem lehet hogy csak a helyszín változik…Most egy számomra ismeretlen helyen vagyok minden felé nád, víz és három ember...Valami zaj hallatszódik a nádasból...Az emlék elmosódik, zavarossá válik, csak annyit látok, azt tudom hogy az a három ember meghalt, amikor ki tisztul a kép, a hullák fel vannak lógatva a közeli fára és hiányzik a fejük…
….Megint ugrás az időben…. Az újabb emlékkép…X18…de tökéletes állapotban tele emberekkel, és élettel, és persze gonosz és sötét tervekkel…Lent vagyunk a központi laborban ahol éppen három ember tartózkodik az üveg búrás szobában…Veszekednek, két ember tudós, az egyik akit nem rég ismertem meg az őszes hajú tudós , a másik ismeretlen, a harmadik ember egy mezítelen ember szerű lény, eltorzult feje szokatlanul nagy, legalább annyira mint a lábfeje, és kéz fejei, az egész teste másabb. A veszekedés végeztével, az ismeretlen tudós elmegy, sietve, össze barátunk kapkodva tereli be az üres búrába ezt a lényt. Majd fel fut az irányítóba, pötyög a gépeken és elindít egy folyamatot…zavaros lesz megint minden nem tudom mi történik…amikor ki tisztul már csak két törött búra maradt hátra, három halott biztonsági őr és hatalmas káosz és felfordulás az egész laborban…Az össze figura, pár tudóssal és katonával távozik…
Majd újra visszakerülök, az „emlék tárba” most már én kerülök a központba…ahogy haladunk az elhagyatott X18-as laborban, kutatunk, itt a harc a szellemekkel, a snorkkal. De amint az utolsó ajtót kinyitnám hirtelen ki repülök ebből az emlékből, egyszerűen mintha kidobtak volna….
Ez volt múlt a. Tehát most következik a jelen.
A helyszín az utolsó amire emlékszek a felszínen, mögöttem lopódzik két katona az egyiknél ólmos bot, igen erre sajnos tisztán emlékszek, hogy az ütés után egy szinte lefelé bukfencezve megérkezek a lépcső aljára. Be hurcolnak egy terembe, oda ahol most is vagyok közben elhaladunk egy üveg ablak előtt ahol látom ahogy vizsgálják Sonnya testét, felboncolták. Az agyát valami fél monitorra kötik.
Itt vagyok az asztalon újra a sötétben, bejön a tudós magyaráz, egy sort majd jön a sötétség….
Itt vagyok újra a testi valómban, fekszek, az asztalon fehér fényben úszik újra a szoba, hihetetlen erőt érzek magamban, mentálisan és fizikailag is. Nem mozdulok, csukva van a szemem mégis érzem az egész szobát magam körül, érzem ahogy az ajtóban, hárman állnak az egyik fél, a másik kettő teljesen üres mint egy héj. Bejönnek, egy tudós és két eltakart arcú, katona szerűség. Végig tudom, hol vannak, és mit csinálnak, a tudós oda megy falhoz, közben a két őr mellém áll, két oldalra. A tudós a kis PDA-ján vagy nem tudom mijén nyomkod egy párat és a falból kijön egy polc, azon minden féle szerszám…egy műtéthez….
Most felpattan a szemem, a pupillám össze húzódik, erősen koncentrálok az tudósra, aminek a következménye egy erős és magas sípoló hang majd befestem a tudós agyával a szép fehér falat. A két őr megpróbál lefogni közben közeledik még kettő, akik megpróbálnak lefogni vállból emelem fel majd két oldalra hozzá vágom őket a falhoz, leszállok az ágyról. Az egyik megint próbálkozik, ólmos bottal jön, suhint, rá vág a hátamra, de alig érzek valamit belőle. Elkapom, majd minden erőmből hozzá vágom a két őrhöz, akik éppen befelé tódulnak, az ajtón mind hárman kirepülnek és össze törik magukat a szemközti falon ami szintén be szakad, le omlik egy kicsit.
Kimegyek az ajtón, hihetetlenül fel szökött bennem az adrenalin teljes lazasággal lépek ki az ajtón, balra nézve meglepetés fogad mivel az egómmal voltam elfoglalva nem tűnik fel hogy közben egy tucat őr mászott be a folyosóra állig felfegyverezve.
-TŰŰŰŰZZ!!!
Parancsszóra mintha felpörögtek volna dolgok, felléptem a falra majd egy szaltóval elkerültem az első sorozatnak a golyóit ,közben, a földön fekvő két őrtől elvettem a pisztolyaikat, a golyók még mindig közelednek elég gyorsan, de szokatlanul gyorsan reagálok…ez tetszik…Előttem, van egy ajtó a jobb oldalon. Az a cél, elrugaszkodok, hason csúszok az ajtó felé közben lövök mind két pisztollyal, 4 őrt lekaszáltam, majd az ajtónál megálltam, a lábaimmal elrúgom magam a faltól és betöröm az ajtót, a lábnyomaim ott maradnak a falon,és látom ahogy a golyók az előző helyemre csapodnak be és szaggatják szét a padlót.
Hátra bukfenccel állok fel, és taposom le a mögöttem szerencsétlenkedő tudós nőt, szó szerint ki tapostam a lelkét, de az érzés kedvéért kap egyet a fejébe is. Felállok, felmérem gyorsan a terepet majd meg célzom a másik ajtót a terem túl oldalán, egy asztal és egy tudós csávó van köztem és azt ajtó között. Az asztal jó kis fémes borítású szóval jól csúszik, lendületet veszek, majd át csúszok az asztalon…mint a jó filmekben a hős rendőr a motorháztetőn… a túl oldalon az egyik pisztollyal pofán verem a tudóst a másikba meg belenéz, és egy golyót kap a szép arckifejezésért. Ezzel az egyik pisztoly ki is fogyott, de hogy nem menjen kárba azokhoz vágom akik jönnek utánam az ajtón, végülis az egyiket szépen fejbe kaptam vele mire a másik is elhasalt rajta. De ettől függetlenül még a többiek teljes átéléssel elkezdtek rám lőni.
Nekem se kellet több ki az ajtón...amit sikerült tokostul magammal vinnem. De bele fér, mire ki érek innen úgy is romokban fog heverni az egész.
Elkezdek rohanni, jobbra amerre a kijáratot sejtem. Egy kanyar egy kis lépcsőzés és három őr után akiktől szerváltam egy AK-t dob tárral, beérek egy nagyobb terembe. A túl végén a teremnek van egy ajtó ami egy folyosóra nyílik, és ha jól látom akkora végén egy lépcső van. Ez az ajtó felt pedig egy zöld Выход
(kijárat) felirat van.
Nem látok semmi a teremben a nagy dobozokon meg hordókon kívül, de érzem hogy kemény menet lesz, erre rásegít az is hogy mögöttem bezárul az ajtó.
- Jólvan, akkor lássuk. Majd felkészültem a legrosszabbra. De semmi nem történik már fél perce, akkor hirtelen egy hologram rajzolódik ki előttem. Az öreg tudós az:
- Fantom állj le most !!!
- Még nem állhatok meg, ezt ön is tudja, amíg maga él és amíg a dokumentumok nincsenek elpusztítva addig nem állok le. Maga teremtett, de kicsúsztam a kezéből mint az előző két próbálkozása is ők is meghaltak, és a kettőből csak az egyik sejtett valamit de ő meghalt akinek átadta a tudást az is meghalt. Már csak ketten vagyunk, maga és én.
- Tudod Fantom, azt hittem több eszed van. Onnan nem jutsz ki élve. De ha még is akkor sem tudsz ellenem semmit tenni.
- Majd meglátjuk.
A hologram eltűnt. Amíg én beszélgettem addig szépen meg telt a terem, minden sarokról figyeltek, volt itt fegyveres, machetás, de akadt puszta kezes őr is. Megropogtattam a nyakam. Szerintem ez jó menet lesz. Az lépcsőn nem valószínű, hogy kijutok, mert azt egy az egybe betemették. Felnézek a plafonra középen egy csík, áhhá napfény tető, máshol be se fértek volna ezek a dobozok. Meg látjuk hogy tudok-e lyukat ütni oda. De lőtte meg kel tisztítani ezt a helyet. Mély levegőt veszek, ami bejárja tüdőmet és az egész mellkasomat, kinyitom a szemem megint a pupillaszűkítős trükköt alkalmazom első körben. De most nem szétroppan az agyuk, hanem szimplán kigyulladnak páran.
Kezdeti meglepődésből feleszmélve megint csak elhangzik a…
TŰŰŰZZZ!!!!....parancs.
(Egy kis zenei alá festés: http://www.youtube.com/watch?v=pWLXQ9DX4Sk )
De addigra már, odébb is ugrottam a dobozok közé. Ahol lehetőség nyílt egy kis közelharcra. Az első, aki ki akart nézni egy sörétessel próbálkozott kirúgtam a kezéből a fegyvert, ami egy fordulat után az én kezembe került. Ismerős ez a fegyver, durva eszköz, automata sörétes…és csúnyán lehet vele darálni. Annyira ők se lehetnek hülyék, mert itt a dobozok között szűk tereken, meg jelentek a machetás arcok. De amint felugatott az automata sörétes csak tátott szájak és repülő testrészek maradtak, mögöttem, semmi nem állt az utamba, vagy ha megpróbálta történelmet csináltam belőle.
Egy kör után a dobozok között már kezdtem élvezni a dolgot, de addig lövöldöztem, amíg nem kattant egyet a fegyver. Az AK-t út közben elhagytam valahol
. De nem baj, van itt fegyver bőven. Valamiért két pisztolyra esett a választásom. Megint csak ezek valahogy olyan elegáns fegyverek. Jelezvén hogy gondolkoznak, meg jelentek az első füst gránátok a dobozos részen. Ami csúnyán be is tett nekem mert marta a szemem és nem láttam semmit. Viszont a golyók annyira pontosan repkedtek felém utána belém hogy seggre is ültem. Ahogy fekszek a padlón arra gondoltam, hogy milyen pofát fog vágni az öreg, amikor betoppanok hozzá. Mert a golyók nem tettek nagyobb kárt bennem, de ha már lehet akkor megvárom míg ide jön mellém. Meg is állt a felettem kettő. Néznek, egy darabig majd az egyik el néz, gondolom a felettesére, a másik meg kacag. Nagyjából elképzelem, mit láthat a tiszt.
Ketten állnak egy hullának hitt ember felett, akinek a kezében két pisztoly van és ezeket egyenesen a két emberre tartja. Majd a két ember összeesik egy-egy szép nagy lyukkal a fejükön. Pislog egyet és sehol a gyilkosuk. Vagyis a zajból meg sikoltozásból kiindulva pontosan mögötte van. Hátra fordul és a sejtelmesen eloszló füstben, már csak a katonáinak a maradványait látja. Ekkor döbben rá hogy nem ember ellen harcoltak.
- Látja, ez pont így van. Nem vagyok ember. Mögötte állva, a fülébe mondtam ezeket, majd végig néztem, ahogy végig csúszik egy vélhetően hideg veríték az arcán, ő valószínűleg a két machetával volt elfoglalva, amik ki álltak a mellkasából. Majd ki lehelte a lelkét, és elborult oldalra. A füst közben teljesen eloszlott. Most láttam csak meg mit műveltem, hát szépen átfestettem a fehér padlót meg a falakat is vörösre.
Besétáltam a raktár közepére, felnéztem a ”tető ablakra”, és felkészültem a bumm-ra, ami be is következett, robbanás után a „tető ablak” leszakadt a törmelékek csak pár centire tőlem zuhantak alá. Majd jöttek a kötelek és rajtuk fekete ruhás maszkos emberek határozott kiabálás közepette kezdték meg átfésülni a raktárt. Majd az egyik meg áll előttem lehúzza maszkját. Hektor volt az.
- Gondoltam beugrunk bulizni a haverokkal. De ahogy nézem lemaradtunk. Elismerően mosolygott rám.
Amíg beszélt hozzám a szemébe nézve, át kerültem megint abba a bizonyos „semmibe”. Láttam a menekülésemet a motorral és ahogy utánam indult az autó, a Tizedessel, Hektor csak kisétált a házból és beszélt egy pár alakkal, akik rádióztak. Ekkor kerültem kicsit fura helyzetbe a rádióvevő oldalán bele úszott kép a rádióba, végig a zsinóron majd ki a másik oldalon ahol, egy irányító teremben hallgatta az adást az öreg barátom.
Most visszatértem a valóságba, előttem Hektor, összeráncoltam homlokom, elkaptam a nyakát, majd felemeltem.
- Te szarházi, képes voltál elárulni és most ide tolod a képed, hogy jó pofizz!!! Ne hidd, hogy nem öllek meg ezért. Fegyverkattanásokat halottam, körbe fogtak, és fegyvert szegeztek rám a társai.
- Srácok szerintem tegyétek le a fegyvert… Szólalt meg Hektor.
- Jah, lehet jobban járnátok. Nyomatékosítottam Hektor szavait.
Semmi reakció, rá nézek Hektorra, aki már sejti hogy mi jön most. Koncentrálok a körülöttem lévőkre, majd egyszerre lököm odébb mindet, de vagy 5 méterre. Hektor mély levegőt vesz.
- Figyelj, Drivij, nem tehettem mást, értsd meg.
- Értem én, ne aggódj. Gondolom, van jó meséd, hogy miért kellet meg tenned. De tudod nem érdekel. Nem hat meg, érted? Látod mit műveltem itt, én egyedül.
- Kérlek Drivij nee. Erősödött a szorításom szépen lassan.
- Hektor, meg bocsátok neked, nem haragszok rád. Egyszer meg mentetem az életed, most törleszthetsz, és akkor tiszta lélekkel járulhatsz az ÚR elé. Hova mentek ??? Kérdeztem lassan.
Közben még mindig egyre jobban szorultak az ujjaim a nyaka körül.
- Vi..ssza.. a..kezdetekkrkrkrr……. Már csak a reccsenést hallottam, eltört a gerince. Elengedtem, ő meg mint egy zsák úgy zuhant a földre.
Tehát vissza az X18-ba. Ott kezdődött minden ott is fog befejeződni. Felkapaszkodtam a kötélen, fent egy helikopter járó motorral benne a két pilóta. Amikor megláttak engem és a véres ruhámat meg a végletekig elszánt tekintetem, azt gondolták, hogy szépen elmennek nélkülem. Már emelkedtek, amikor felugrottam, az utas térbe. Szépen nyugodtan előre sétáltam hozzájuk. Közben vissza kerültünk a földre.
- Az X18-hoz most!
- Ki maga? Nekem csak Hektor őrmester parancsait van engedélyem követni. Mondta a pilóta.
Oda sem néztem csak torkon vágtam a másodpilótát, aki elkezdett hörögni majd végül meg fulladt.
- Most pedig irány az X18. Amíg még finom vagyok és nőies.
- Jólva,jólvan.. de a kell egy másodpilóta.
- Ez megoldható. Ki csatoltam majd ledobtam a gépről a hullát.
- Én, leszek az. A pilóta csak bólintott, majd felemelkedtünk és elindultunk a zónába. Fél óra alatt elsuhantunk a szemétdomb felett is, majd 5 perc múlva már láttam a gyárépületet. Kint állt két katona, ez biztos ők már katonák voltak. AZ egyik rá mutat a helire mire a másik rádiózik. A következő pillanatban a tetőn megjelent egy alak RPG-vel.
- Basszus. Akadt el a lélegzete a pilótának.
- Menj tovább !!!
- Miii? Megveszett ?
- Csináld, már hajoltam ki a pilóta fülkében talált Viper5-el.
Elkezdtem lőni, ki engedtem az egész tárat. De nagyjából 5 másodperc múlva ejtette el csak az RPG-t.
- Tegye le a gépet a tetőn utána mehet amerre akar.
Így is történt leszállt a gép én még egy tárat toltam a Viper5-be. A heli felszállt majd látom ahogy golyók csatognak a pilóta fülkébe, majd egy vörös volt, és a gép nyílegyenesen bele áll a kapuba. Nem robban fel de szép nagy felfordulást okoz. A két katona közül az egyiket nem látom, a másik meg már lövi is a tetőt. Viszonzásul én is rá lövök de meg sem érzi vastag a páncélja, én meg cirógatom ezzel a vacakkal, egy ugrással át ugrok az épület mellet álló darura, vagyis annak a maradványaira, és elkezdek felé futni egy egyenes részen. Meghökkent valószínűleg, mert egy pillanatra meg állt de amint látta hogy felé közeledek újtara lőni kezdett. De már késő volt, felé ugrok és teljes súlyommal felborítom, úgy érkezünk a földre hogy én rajta guggolok, vért köp fel. Szó szerint betöröm a koponyáját, ami azzal a velőt is megrázó reccsenéssel roppan össze. A kapu felé nézek és akkor látom meg a másik katonát, beszorulva a gép és a kapu rácsai közé, minden erejével azon van hogy a tőle másfél méterre lévő fegyverét elérje. Szerencsétlen, ha egy fél ujjal lenne hosszabb a keze, már meg lenne a fegyver. Oda guggolok elé, nézem, ahogy küszködik. Felveszem a fegyvert. A kiveszem belőle a tárat. Majd azt lerakom olyan távolságba, hogy ne érje el. A fegyvert meg a kezébe adom, üresen.
- Sok sikert. Amikor a kezébe nyomom a fegyvert rákacsintok. Elindulok a gyárba. Belépek és azonnal záró tűz fogad. De rohadt életbe ezek nem golyók. Egy ilyen izé pofán talált, olyan hátra szaltót nyomtam. fel is ment bennem a pumpa. Fel állnék, de már megint három ilyen babzsák közeledik. Egyik oldalba, másik kettő megint fejen. Amitől nyomok egy ilyen oldal irányba fordulós trükköt és szépen leveszem fejjel az egyik csövet a falon, az le is szakad. Nah most volt , elég, felkapom a csövet és úgy állok ,a következő ilyen csomagot vissza is eresztem a feladónak. A csövet pedig a többinek. A zsákocska meg ki üti a tagot a cső pedig felborítja a másik kettőt. Oda megyek, megnézem a fegyvert, közben rák vörös a fejem mind az idegtől mind azoktól a szaroktól. Nagyot ütnek ezek bakker. Hát mivel ilyen egyet lövök majd töltök így nem viszem magammal. Viszont két kést azt már elfogadom. Be balra majd le a lépcsőn, be a páncél ajtón, innentől már sprintelek a fogadóig, közben feltűnt egy kis változás, mintha a kamerák nem lettek volna itt még a múltkori látogatásomkor. Belépek a fogadóba itt is összetakarítottak kicsit. Megint jönnek a zsákok. Az egyik csak gyomron talál, köpök is egy rendeset. Majd egy ilyen gyomorból jövő kiáltás mellet, a következőt vissza rúgom. Az illető hátra esik. A másikat meg egy szeretet teljes dobással oda szögezem a falhoz. Rohanok be felé a folyosón. Majd a következő liftes résznél megállok, megy a halál a lépcsőn időt spórolok, meg fáradtságot is. Szétfeszítem a lift ajtót, majd egyik oldalról a másikra ugrálva leereszkedek az aljára. Amint kiléptem a liftből az mögöttem egy robbanás kíséretében odébb repít. Remek. Itt vagyok az utolsó ajtónál, sehol senki . Gondoltam én, mert valaki a semmiből a nyakamra ugrik, és pisztollyal próbálkozik, de csak cirógat. Elkapom, földhöz verem majd addig püfölöm, amíg össze nem törik az összes bordája. Elveszem a pisztolyt. Így megyek be a laborba, ahol három ember van az üveg búrák előtt. Két tudós és az őszes hajú barátom. A tudósok megpróbálnak elfutni mind kettőt agyon lövöm. Majd az utolsóra fogom a pisztolyt.
- Hát mégis csak ide talátál.
- Mondtam, hogy nem állok le. De most így jobb hogy lemészároltam azt rengeteg embert ?
-Igen így jobb…mondta önelégülten…igazából nem tudtam mire számíthatok veled kapcsolatban, de te meg mutattad mire vagy képes, ezért volt minden, ki hozni belőled a maximumot. Bocs fiam, de megbuktál, gyenge vagy. Ezért tökéletesítetem a szérumot. Amit be is adtam az itt látható delikvensnek…Ekkor lépet mögé, egy két méter magas szín izom valami. Igazából, hirtelen nem jutott semmi eszembe ezért a fejébe eresztetem a maradék golyót. Csak így hirtelen felindulásból. Az izé összeesett…Tudós koma összeráncolta a szemöldökét.
- Nos, úgy néz ki nem lett tökéletes a szérum. De belőled kezd elegem lenni.
- Hát mostanában sok mindenkinek az agyára megyek. Van ez így ha valaki hirtelen tej hatalommal bír.
- Megmutatom én nekem mi a hatalom. Majd egy kézmozdulattal beleépített a falba.
Szép nagy adag vért köptem a földre.
- Hmmm, tele van meg lepetéssel..izé.. hogy is hívják ?
- Eric Magnus, de önnek csak Doktor Magnus.
- Jólvan, Doktor Mickeymouse…. Nem tudtam befejezni, mert megint repültem most az üvegburák felé majd végig rángatott mindegyiken. Most meguntam a dolgot, felkaptam egy törmelék darabot a földről, és hozzá vágtam a kezéhez minden erőmből. Valószínűleg el is tört neki. Ezt a kis időt amíg elvolt foglalva a kezével, kihasználva felpattantam, oldalba rúgtam, majd egy felütés, végül egy pörgő rúgással berúgtam egy rakás nem is tudom mi közé. Nem látszott belőle semmi. Gondoltam, hogy vége, de korai volt ezt hinni, törmelékek hirtelen mit egy robbanás hatására szét repültek, majd kiemelkedett belőlük a Doki.
( Ezt meg ide : http://www.youtube.com/watch?v=DOtoIBrB ... re=related )
Lebegett, de megváltozott, olyan furcsa volt az aurája, sötét volt, de ő maga olyan zöldes fényben fluoreszkált. Közeledett felém közben minden mozdítható tárgy lebegni kezdett és nagy sebbeséggel felém haladt. Párat ki kerültem, de nem voltam elég gyors. A többi elkapott és oda szorított a falhoz. Oda ért hozzám, és eltorzult kicsit gépies hangon szólalt meg.
-Kudarcot vallot, és most meg fog halni, én meg befejezem a kísérlettet és meg változtatom a világ kinézetét. Kezdett elfogyni a levegőm a nyomás hatására. Utolsó lélegzetvételem után minden elsötétült. Majd egy lerombolt, puszta világba kerültem, minden hol háborúk, mutánsok és a még meg maradt emberiség között, elkeseredett harc volt ez. Nyílván való vereséggel.
- Ugye, nem ezt akarod? Kérdezte egy hang a semmiből.
- Nem!
- Akkor nem adhatod fel, küzd az utolsó leheletedig, de ha az sem elég akkor tovább..Küzdj !!!
Vissza tértem, ránézek a dokira akinek ki ült a félelem és a meglepődés az arcára. Elkezdett vibrálni körülöttük a levegő. A darabok leváltak a testemről és körbe fogtak minket, körülöttünk lebegett mind ami mozdítható volt. Minden a ketten egymásra koncentráltunk, a feszültség tapintható volt. Egyre nagyobb nyomás volt kettőnk között.
- Nem győzhetsz, nem vagy elég erős, nem akarhatsz meghalni.
Én csak egy egy széles mosollyal nyugtáztam ezt a mondatot. Megdöbbent, megijedt.
- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól.
- Neeee !!! Most éreztem hogy mindent bele add.
Egy utolsó elszánt támadást indítottam, mert nem bírtunk egymással. Kiléptem a testi valómból de olyan érzés volt mintha egyszerűen kitépték volna a szívemet. Egy hatalmas energia robbanás kíséretében semmi váltunk mind ketten, ez a robbanás megrázta az egész zónát a szellemi testem a lelkem látta az egész zónát ahogy mindenkin végig ment valamilyen érzés. Egy pillanatra megállt minden. Ott vagyok lent a laborban látom, a Doki szellemét ahogy erőtlenül, , dühösen kísértésbe kezd a teremben tűzdémon ként. Megnyugodtam. Közeledtem a fehér fény felé. Melegséget éreztem, jóságot, simogatott a fény. De egy alak állt a fény útjába és így szólt:
- Mág nincs vége, még van valaki. Az utolsó feladatod hogy megtaláld és a tudtára add hogy mi történt, és hogy mi történhet. Végezd el a feladatot, és bebocsájtást nyersz. Ezzel eltűnt a fénnyel együtt. Én meg úgy éreztem mintha beszippantana a valami. Az idő. Körülöttem, minden vissza került az akkori állapotba amikor, még először jöttünk le. Itt is voltam kint az ajtó előtt. ekkor értetem, meg. Az a valami az levegő oszlop aki felborított mindenkit. Az ÉN voltam. Jelzés magamnak, hogy ne menjek be, de akkor sem sikerült, megállítanom magamat, de muszáj megpróbálnom. Elkezdem lökdösni az ajtót. Pont úgy mint akkor, és pont úgy lökök fel mindenkit mint akkor. De megint kudarcot vallottam, mert megint mint akkor is bemegyünk. Elkeseredésemben, vissza megyek a jövőbe. Keresni az utolsót, aki még él és tud a történtekről. Várom azt hogy jelezzen várom, az ébredését.
(Ezt meg a végére a stáblistának. 
http://www.youtube.com/watch?v=wauzrPn0cfg )
