Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Átnéztem a kis irodát ,de semmi érdekeset nem találtam,majd kimentem a "főtérre" ahol 4 járatnak az alagútja volt,éppen azon gondolkozom,hogy melyiken menjek amikor kattogásokat hallok szabályos időközökben,elindulok a járat fele,amikor megint hallani kezdem a kattogásokat,leguggolok és a járat vége felé nézek,egy bányavonat amint éppen monolitosokat szállít ilyet még nem,nem láttam,füttyentek egyet meglepettségemben amikor mögülem morgásokat hallok,megfordulok és 3 snork áll mögöttem,rögtön tüzet nyitok rájuk kettő meghal,de az az egy mintha meg sem érezné,elkezdek a lift felé rohanni,amikor meglátom,hogy nyílik az ajtaja,de hirtelen megcsúsztam és elestem,a fejem fölött elsuhant a snork,egy rövid sorozatot hallok,majd egy tompa puffanást.Jé egy ismerős na tűnjünk el innen a halálba mielőtt még a monolitosok is idejönnek. Becsukódik a liftajtó,elindultunk fölfelé....
 
Felkeltem. Semmi fájdalmat nem éreztem. A nővérke bejött és mondta hogy elkészült a fegyverem és várnak lenn az aulában. Én meg egy nagy juhéjjj mellett felugrottam az ágyról. De ordítottam is mert elfelejtettek szólni hogy a lábam még érzékeny. A lényeg hogy felkaptam mindenemet amilyen gyorsan tudtam, kimentem a szobából és két-három forduló után már ott is voltam. Mindenki szúrós szemmel nézett rám. Elindultam középre ahol a főnök volt. A szívem a torkomban dobogott. Mindenki úgy nézett rám mintha meg akarna ölni. Mikor odaértem középre egy kézfogás után bemutatott mindenkinek a főnök:
-No, mindenki! Ez itt Inyokrav! Ő az első ember aki megszökött a zsoldosoktól!Fogadjátok sok szeretettel mert jó katona!
Örültem mert miután bemutatott mindenki örömmel nézett rám. Nem voltak olyan szúrós meg gyilkolós tekintetek. Örültem. Mikor azonban elővette a puskámat akkor volt teljes az öröm. Felvettem a dobozt amiben volt és elvittem egy félreeső kis asztalhoz és kibontottam. Szépen komótosan, először a védőplombát, majd a pecsétet szedtem le. Mindent szépen elraktam majd az utolsó két csattot szedtem fel. Szépen lassan egyesével téptem fel őket. Mikor az utolsó is kinyílt vettem egy nagy levegőt és kinyitottam. Egy zsír új puska, speciális hangtompítóval, álcahálóval, leszerelhető tussal, 3 távcsővel és egy tisztítófelszereléssel. A hangtompító pont ideális méretű volt. Halk de nem olyan hosszú hogy plusz álcahálót kelljen vesztegetni rá. A távcsövek közül volt egy ami ilyen Red dot sight volt az közelre használható volt, volt egy ami ugyanúgy csak közelre jó de éjjellátós, a harmadik egy mesterlövész távcső volt. A tusst ha leszerelem akkor egy pisztoly-féleség lesz a dolog ami ilyen szűk helyen használható. Három más méretű tárat kaptam hozzá. Az első a mesterlövész tár ami 10 töltényt fogad magába, a második ilyen lopakodós tár mert 15 golyó fér bele, a harmadik-ahogy én hívom rambó tár-meg 30 golyót fogad be. Remek volt. A puska meg különleges kialakítású, olyan mint a Dragunov de sokkal szolídabb. Volt rajta három csat amihez az álcahálót lehet csatlakoztatni. Remek. Három óráig csak néztem. Miután meg mertem fogni és ki mertem próbálni akkor láttam meg mire képes. Hihetetlenül pontos, alig van visszarúgása, és kézreálló markolat. Direkt rám szabták. Ekkor riadóztatnak. Felmegyek a gyülekezőhelyre és megbeszéljük a dolgokat.
-Főnök, mi történt?
-Új leletet fedeztek fel.
-Új lelet?
-Igen. Nincsenek pozitív tulajdonságai csak negatív az viszont dögivel.
Ekkor egy aktacsomagot dobott elém. Feltéptem a borítékokat és belenéztem. Három tisztáraszívott hullát találtam.
-Egy nyavalyás vérszopó miatt jöttünk ide?
-Olvasson tovább.
Továbblapoztam. Egy fura leletről voltak ott képek. Úgy nézett ki mint egy Stone Flower csak vörösen izzott.
-Ezt a leletet találtuk náluk. Szerintünk ez kiszívja az ember sejtjeiből a vizet. Ha valaki talál egy ilyet annak jobb esetben is 3 napot adunk. A folyamat visszafordíthatatlan. Ha egyszer valakihez hozzáér az keresztet vethet. Különleges anyag tapad az emberre ami a sejtekből kivonja a vizet. Miután elszaporodik és az emberből kivonta a vizet eltűnik. Nem tudjuk mi lesz az anyaggal. El kell pusztítanunk a leleteket.
-Hogyan keletkeznek?
-Nem tudni. Pripjaty-ban vannak egy régi gyárépületben. Ami fura, hogy csak ott. Máshol sehol. Valami fura dolog lehet ott.
-Mikor indulunk.
-2 óra múlva. Készüljön fel. Ja és hozza az új puskáját. Próbálja ki éles helyzetben.
Visszamentem a szobámba és felkészültem. Mindjárt indulunk. Összekészítem a cuccaimat.
 
Scarcerow megengedte a leges legutolsó próbálkozásomat,bárkinek negatív véleménye van a karival az mondja meg,és anomáliába mutáns elé lőtérre dobatom a karit,thx
Név: Ivan Karamzin
Kor:25
Nem:Férfi
Hobbi:1 mérnök volt csak a válság tönkretette anyagilag
Mihez kezdet?: A Zónába hallotta hogy mi történt 1986 óta,és mivel ott nem kell küzködnie anyagi vásággal oda vette útját,Családja nincs,1 öröklött lefürészetlen csövüje van,hozzá lőszer nem sok az is lehet már csak beakadni tud,Délután 4. óra van,beért a Zóna határára

Nem gondoltam volna hogy szöges drót és kerités is van itt,na remélem át tudom magam győzködni,
2 kezemmel a kerités tetejét megkaparintom és 1 jó ugrással a túl oldalra lököm magam,majd bokron fán át settenkedve mentem beljebb és beljebb,1 helyörség szerü katonai rész mellet mentem el
-Na ezek se látnak szivesen - mondtam magamnak miközbe kúsztam,1 távoli falu szerüség körvonalait látom,mikor már eltávolodtam a Helyörségtől oda veszem az irányt,felvan ez a falu gyújtva,mindenhol hullák,semmi különös,1 ik hullában 1 kés tátongot,mivel nekem nincs ilyenem kihúztam belőle,1 energia italt is láttam elhasználatlanúl eldobva,azt is felvettem,látok valami pince szerüségű helyett,1 percig bambulok rajta majd néhány ember jön ki belőle,beszélgetnek,majd üdvözölnek engem mint Újoncot,bekisérnek a pincébe és fekhelyet nyújtanak nekem,1 dagadt kopasz fickó meg ételt is adott,és elmondta mi történt itt,én bambultam bambultam,mikor megkérdte mi a mesterségem akkor mondta hogy ide már régóta kéne 1 ilyen "Technikus" majd a kezembe nyomott 1 AK 47 est ahogy elnéztem
-Kérlek mutasd meg milyen gyorsan javitod meg
-Legyen
10 perc alatt darabokra szedtem majd kifényeztem 20 perc alatt és ujdoncsak 10 perc alatt vissza raktam,tiszta volt és a rugóját is megjavitottam hogy ne akadjon be
-Látszik értesz a szakmádhoz,ezzel ki is fizeted a fekhelyet és az ételt,Svidorovich vagyok...
 
Kaszás:
Vissza mentünk a felszínre...
egy rövid beszélgetés alatt elmondta hogy látott lent egy vasút vonalat amin monolitosok közlekedtek...
Hmm... ez érdekes...
Érdekes? ez... ez nem érdekes. ez baj! horkan ki a fickó.
minden rosszban van 1 kis jó!
és itt mi a jó?
valószínűleg, az a metróvonal egy földalatti monolit bázisra vezet.
és ebbe mi jó? kérdez teljesen ledöbbent arccal.
Ugyebár sose tudtuk hogy honnan jönnek a monolitosok, egyszerűen csak jöttek ugye? na már most, ha arra a bázisra bejutnánk talán fény derülne 1-2 titokra.
Maga eszement ember Kaszás!
hehe.... lehet... de lehet hogy csak az egyetlen épeszű a zónában!

Scarecrow:
Fényesség vesz körül, de a földön fekszem.
lassan felkelek, de ahogy föl álltam minden sötét lett, egyszer csak egy kés csillan meg a sötétben, felém szúr, kikerülök előle, elkapom a karját, és eltöröm, de a monolitos nem ordít fel, hanem a másik kezével támad.
el akartam volna kapni a kezét, de mintha nem is én irányítanék, a nyakánál fogtam meg, és eltörtem azt.
A monolitos holtan rogy össze...
hirtelen újra világos lesz.

Figyellek téged, Már nagyon rég óta!
Harcoltál az ellenségeimmel, de nem minddel, csak azzal kivel kezdeti érveid egyeztek...
Miért vagyok életben? kérdeztem
Erős vagy, erősebb mint akármennyi segíts nekem, segíts hogy-e hely újra békés legyen!
Miért kéne segítenem?
sokat túl éltél, de nem váltál legyőzhetetlenné, én azzá tehetlek!
A halhatatlanság gyümölcse? miért kéne az nekem?
nem az az ember erős aki halhatatlan, egyszer mindenki meghal, az ember elpusztítható, de egy jelkép az örök érvényű!
mondta majd a fény hirtelen újra eltűnt, de nem teljes sötétséggé változott, hanem egy kis sötét, 1 lámpával megvilágított nyirkos kis szobában...
a halott monolitos mellettem feküdt nem messze...
ekkor nyílit ki mögöttem egy nagy súlyos vasajtó.
3 monolitos jött be, 2 monolitos SEVA ruhás, és 1 páncélruhás, mondanám azt hogy exo, de nem lenne helyes, mert ez tényleg csak páncélruha volt....
A nevem Askha, én vagyok az északi Monolit ura, én felelek az összes ittlévő emberért, és most már érted is. Kövess, ha nem teszed, a két társam: Bogra, és Grotz majd útánam vezényelnek, de szerintem ezt te sem akarod!
Nincs szükség kíséretre, ugyan hova szöknék egy monolitos bázisról?
Askha bólintott, mire a két seva ruhás elhagyta a szobát.
Akkor kövess! mondta, majd megfordult.
engedelmeskedtem a kérésének, és vele tartottam.
körbe vezetett a bázison, ami az erőműtől kb fél kilométerre helyezkedett el.
közben elmesélte hogy mi is a monolit, és miért harcoljak mellettük, és ajánlatot tett:
Scarecrow, te száműzött vagy a zónán kívül, itt menedéket találtál, és köztünk akár a családot is meglelhetett. Te vagy akti a monolit oly régóta várt, egy harcos kinek szívében nincs félelem, de helyesen dönt.
A Próféta sokat beszélt eljöveteledről, szeretett volna itt lenni, de most Pripyatban akadt dolga, újabb hitetlen kutyák érkeztek oda, és nem csak katonák.
Te viszont találkozhatsz vele, és kérheted tőle hogy világítsa meg az utadat a sötétségben.
Melléd adom az 50 legjobb harcosomat, nem vallasz velük szégyent, menj Pripyatba, és szorítsd ki a hitetlen kutyákat a városból, kergesd őket a perzselő felé, ha oda be mennek többé nem térnek vissza!
Rendben!
 
Mikor indultunk elképedtem mert vagy 5 ember ment velem együtt. Azt hittem megyünk 15-en vagy 25-en de nem 5-en. Köztük volt a főnök is. Odaballagok hozzá és megkérdezem:
-Főnök! Miért ennyien megyünk?
-Nem ismeri őket? Ők az Elit osztag.
-Elit?
-Igen. A maga kiképzés kiscserkész tábor volt az övékhez képest. Igazi túlélőművészek. Pont mint maga.
-Én?
-Igen. Maga két bázist veszített, és túlélte. A Zsoldosoktól is megszökött. Ja! És még öltözzön be. Nem mehet ilyen rongyokban! Egy egyedi egyenruhát kap. Mint mindenki. Vegye föl! 5 perce van rá!
Bementem a szobába és egy speciális ruhát találtam. Két rétegből állt, egy Kevlár és egy tűzálló réteg. Nem semmi. Tartozott hozzá egy egyedi hátizsák is ami úgyszintén tűzálló. A bakancsok amiket adtak hozzá speciális talpúak, semmilyen felületen nem csúsznak de olyan hangtalanok hogy nem is lehet hallani azt sem ha ugrok. A hozzá járó speciális gázálarc meg speciális keményített anyagból készült így ellenáll az ütéseknek. Amikor felvettem indultam a helikopter felé. Amíg Pripjaty-ba mentünk elbeszélgettem-vagy inkább elordítoztam- a többiekkel.
-Most vagy itt először?
-Igen. Te?
-Én három éve húzom itt az igát!
-És milyen?
-Halálos! A bevetéseken nem fogsz unatkozni az biztos!
-Kapunk erősítést ha baj van?
-Mi vagyunk az erősítés!
Itt egy picit elbizonytalanodtam. Mikor odaértünk a tetőn kiraktak minket. Hoztunk egy csomó cuccot is. Felállítottuk a felszerelést a tetőn és a főnök kiadta a parancsokat.
-Rendben, én elindítok egy szkennelést és egy jelzavarást. Ti addig felderítitek a terepet! Inyokrav! Te és Voronin bementek és kitisztítjátok a felsőbb szinteket. Ti ketten meg lementek a létrán és az alsóbb részeket tisztítjátok meg! Gyerünk! 1-2!
Lementünk ezzel a Voroninnal és körülnéztünk. Az első szoba egy kis takarítóraktárnak tűnt. Voltak itt felmosók, takarítószerek, szivacsok. Kinyitottuk az ajtót és bent is körülnéztünk. A hely egy ilyen irodaszerűségnek tűnt inkább mint gyárépületnek. Mikor tovább mentünk akkor nyitottunk be a gyár belsejébe. Itt aztán gépek dögivel. Valami üveggyár lehetett mert kohók voltak mindenütt. Mikor ott voltunk hívást kapunk a főnöktől. Leleteket fedezett fel a mi szintünkön. Egy szekrényben vannak. A szekrényt most hagytuk el. Óvatosan megyünk vissza hozzá. Kinyitjuk és kiesik belőle egy Húscafat.
-Semmi gáz főnök. Csak egy húscafat.
Ekkor kapunk egy üzenetet rádión:
-Főnök! A pincében vagyunk. Valamit találtunk amit látnia kell.
Kerestünk egy lépcsőt és lementünk. Mikor odaértünk megvizsgáltuk a képződményt. Egy fa volt amin egy vörösen izzó dudor volt. A vörös dudor meg minden órában kidobott magából egy olyan leletet. A főnök megvizsgálta a fát és kiderült hogy valami új anomália és ezek nem leletek hanem magok. A magok amint egy kis vízhez érnek azonnal "életre kelnek" és beássák magukat a talajba. Mivel itt beton volt nem tudták magukat beásni így elpusztultak. A főnök hozott egy kis C4-gyet és éppen telepítettük mikor hátrafordultam és egy bandita csapat állt ott.
-Állj! Kezeket fel!
Feltettük a kezünket és vártuk a következő lépést.
-Rohadt kötelességiek! Elpusztítanátok ezt a jól fizető anomáliát!
Ezzel odament egy lelethez ami belegyökerezett a kezébe és fél perc múlva kiszívta a sejtjeiből a vizet. Amíg a többi bandita nézte mi előkaptuk a fegyvereinket és tüzeltünk. Mielőtt elmentünk volna a főnök egy különleges tárolóba rakta az egyik ilyen magot.
-Minek az?
-Megvizsgáljuk hogy mi idézte ezt elő. És ha kiderítjük akkor megelőzhető lesz az ilyen eset.
Azzal indultunk volna de ekkor meg 4 darab TNT-t kellett volna elhelyezni az épület 4 fő tartóoszlopán. Első tartóoszlop közel volt arra ráraktam. A második egy kicsit húzósabb volt mert 3 anomália vette körül. A harmadikat nem én csináltam szóval nem tudom milyen volt a negyediket meg a főnök aknázta alá. Mikor készen voltunk elindultunk vissza és felrobbantottuk a helyet. Ahogy néztük az egész épület megsemmisült. Úton hazafelé beszélgettünk róla hogy milyen könnyű volt meg minden de ekkor találatot kap a gépünk. A pilóta még kormányoz egy kicsit de lezuhanunk Vörös erdőbe.
 
a fickó felröhögött, mire elhalkult a nevetése, helikopter zúgásra lettünk figyelmesek.
Picsába! mondtam, és az ajtó sarkából elvettem a nagy puskát, kiszaladtam az udvarra, és meglátva a helikopter, lelőttem.
A helikopter a lövéstől kissé oldalra dőlve nagy sebességgel zuhant le az erdőbe.
vissza vittem a puskát a Bánya épülethez, majd a trs-emet csőre töltve elindultam az erdőbe, a csávó is követett a géppisztolyával.
úgy látszik a pilóta eszeveszetten próbálta a gépet szinten tartani, mert jó mélyen az erdőben értek földet, kb 10-20 méternyi távolságot letarolva értek földet.
egy csávó mászott ki hátul, azt azonnal lelőttem.
rossz érzésem támad, a Fickót a helikopter roncshoz vezényelem, jómagam is utána mentem, hirtelen lövés hallatszott, a lábamba fúródott a golyó, oda ugrottam a roncshoz.
a lövés, kb 50 méterről érkezett, egy 3 szikla alkotta fedezékből egy dombról.
Tapadj a roncshoz, és ne mozdulj! mondtam a fickónak.
Majd a sebemre néztem, nem volt súlyos lövés, de vérzik. azonban most nincs időm törődni vele.
betöltöttem egy gránátot a vetőcsőbe, és kinéztem a gép roncsa alkotta takarásból.
újabb lövés, éppen hogy csak vissza tudtam húzni a fejem.
Ne mozogj ez a lövész ügyes!
Jó jó..
kidobtam egy kavicsot, és kihajoltam újra, megint lőtt, de most a kavicsra lőtt, így tudtam bemérni hogy honnan lőtt.
kitettem a fegyvert, eleresztettem két sorozatot a fedezék irányába.
Ez így nem megy! kicsit nézelődtem, majd megláttam egy fát ami nem messze volt a roncstól, talán, 3-4 méter.
nagy nehezen rávettem a fickót hogy elterelje figyelmet a lövészekről, hogy kifüstőlhessem őket.
3...2... 1.. most!
A fickó ki rohant, és futni kezdett a fa felé.
kitérdeltem, és odalőttem a gránátot.
robbanáskor Ordítást, és két a fedezékből kirepült embert lehetett látni, hallani.
odarohantam az egyikhez, az már nem mozdult..(te vagy dömi nem haltál meg csak elájultál)
A másik a pisztolyát rám tartotta, de megelőztem, és egy sorozattal elintéztem.
vissza sétáltam a roncshoz, a fickó is ott volt, és a vállát fogta, úgy tűnik nem volt olyan mázlista, és az egyik vállon lőtte.
Átkutattam a helikoptert, nem azok voltak mint akiket elsőnek lőttem le, ezek a lövészfrakciósok...
úgy tűnik az elit osztag gépét lőttem le, begyűjtöttem az összes ember pdaját, még annak a 2 ipsének is.
a fegyverek használhatatlanná váltak, így azokat ott hagytam a lőszerrel együtt...
mikor mindennel kész voltam vissza indultunk a bányához, menet közben szorgosan takarítottam a nyomainkat, nehogy valaki istenverése felénk jöjjön, tűnjön úgy hogy a landoláskor haltak meg, a tetemek úgy se maradnak meg, még fél óra, és a vérszagra az összes mutáns ide jön...
 
Felkelek, körülnézek. Mindenki halott. Mázlim volt mert a mellettem lévő hapi már darabokban lóg. Telibekapta. Felkelek és körülnézek. A fegyverek tönkrementek. Nem látok túlélőket. Bemegyek a helikopterbe és akkor veszem észre hogy a főnök odabent van, és még lélegzik. Csak el van ájulva. Kiráncigálom és felébresztem.
-Főnök jól van?
-Jobban vagyok. Köszönöm. Mi...mi történt?
-Nem tudom. Két ismeretlen ránk támadt. Lehet hogy zsoldosok vagy katonák. De profik a fickók, radioaktív lövedékekkel lövöldöztek, a hullák hamarosan úgy fognak sugározni mint maga a reaktor. Siessünk! El kell tépnünk innen!
-Ne! Mellettem aki ült, azzal mi lett?
-Megnézem.
Bementem és az a fickó imeghalt. Nézem hogy mi tévő legyek.
-Főnök van valami ötlete?
-A rádió! Még működhet!
-Értettem!
Bementem a pilótafülkébe és beüzemeltem a rádiót. SOS jeleket küldtem a központnak és megadtam a kordinátáimat. Visszamentem a főnökhöz.
-Főnök minden rendben lesz, mindjárt itt vannak.
-Rendben.
A roncsok közül szereztem egy PMM-et 5 tárral. Nem valami sok de jól jön majd később.
-Főnök! Fél óra múlva itt lesz a segítség, addig kibírod?
-Ki. Remélem.
Fél óra múlva megérkeztek a kocsik. Feltettük a főnököt a platóra és visszamentünk a bázisra. Út közben nézelődtem hogy nincsenek-e Monolithosok errefelé. Észrevettünk egy kissebb csapatot akiknél volt egy bazooka. Gondoltuk most visszakapjátok. Mindannyian felkaptuk a puskáinkat és lelőttük őket. A fegyvereket begyűjtöttük a hullákat otthagytuk. Visszaérünk a bázisra. A főnök törött lábát és bordáját rendberakják . Mikor felkel első útja a bárpulthoz vezet. Megivott 15 üveg vodkát. Mikor már a 16-dik van a kezébe elkezd ilyen részegesen dumálni és a mankóival hadonászni:
-A csapatom...hukk...testvéreim!......hukk....Barátaim!.......hukk....SZERETLEK TITEKET!-itt már sírásba tört ki.Gondoltam jobb ha felkísérem de megbántam mert amint a lépcsőhöz értünk rámrókázott. Mikor felküzdöttem a lépcsőn és lefektettem mentem kipucolni a ruhámat. Húha, amíg azt kipucolom.......
 
Végre elkészült a perzselő. Itt az idő hogy védőpajzsot húzzunk magunk, és a hitetlenek hordái közé. A csapatunkat visszarendelték a pripyat kaputól, a perzselő hatalmas, antennájához. A javító csapat elkezdte bekapcsolni az energia ellátást. Lassú, mély, búgó hangot hallunk, aztán égni kezdenek a vörös lámpák. Az antennák csúcsai, ismét kis, elektromos villanásokkal jelzik, hogy működő képesek. És a szemünk előtt megjelennek a sárgás villódzások. Hirtelen a Monolit hangja szól, mindannyiunkhoz: "Híveim! A perzselő ismét működőképes. Hála nektek, ismét kiterjeszthetem hatalmam, a Vörös erdőre és környékére. És így ti itt már biztonságban vagytok. Bárki aki megpróbál átjutni itt, az a perzselő áldozata lesz. De ne lankadjon figyelmetek, még lehetnek szerencsés próbálkozók, akik megint megpróbálják a lehetetlent. És ne aggódjatok. A perzselő nem lesz hatással rátok, amíg a hatalmam tart." Mindannyian azonnal ott ahol voltunk, leültünk és elkezdtünk imádkozni. Az ima után felálltunk, és a parancs szerint a perzselőt védtük a behatolóktól.
 
...
-Én Ivan Karamzin,de csak szólits Ivan nak ha tartod,
-Értem,Ivan,figyely tudom hogy te technikus vagy,de azért azoknak is kell lennie valami lövészi tudásuknak
-Régebben lőtérre jártam,Makarovval,
az öreg kezembe nyomta a makarovot hozzá 2 tárral,hátra vitt elégé hátra a pincétől,legalább is kimentünk és úgy,aztán 1 keritésnél szalma bábúk álltak,azt picit távolabb a keritésen túl 1 fán céltábla,
-Mivel te is zöldfülü vagy - mondta az öreg - átkell esned amit mindenki tud,mivel minap,nem is olyan rég megölték azt akinek ez dolga volt most én segitek ezen,előszőr erről a távolságról (kb 5 méter volt a szalma bábútól és 15 méterre voltam én a céltáblától) kell a shotgunoddal lőnöd a Szalma bábúkat,2 full tárnyi esélyed van
Majd a kezembe nyomott 2 szer 6 töltény hüvelyt,legalább nem kellet az én 30 töltény hüvelyemet pazarolni,válamra emeltem a fegyvert,lőni kezdtem,a 3 adik töltény hüvely ellövésénél eltaláltam a melkasát a szalma bábúnak
-Így kell ezt - mondta az öreg
Fellelkesedve tovább lőtem,egyre többször és jobb helyen találtam el,és az utolsó 2 lövésnél már csak fejre lőttem,legalább is a szalma bábúnak
-Úgy van,na most a makarovban van 1 tárad próbáld el találni a céltáblát
kis gyakorlattal oda tartottam a csövet,lőni kezdtem,a tár elfogyott,cseréltem,ekkor újra lőni kezdtem,az öreg közbe távcsővel figyelte a céltáblát,majd megszólalt mikor a felénél jártam:
-Középtől balra találat érte
a maradék fél tár elfogyasztása közben egyre jobbak lettek a lövések,mikor végül megszólalt a "Dagadt" :
-Középre,szép munka,tudod mi az a anomália/relikvia?
-Avass be kérlek
leült 1 kivágott fa törzsére
-Az anomália az 1 olyan jelenség ami veszélyes,közelébe érsz áram ütést kaphatsz,beszívhat/taszithat,elteleportálhat stb...,de ezekben olyan tárgyak jelennek meg,amiknek képeségeik vannak,Negatív,vagy pozitív,legtöbbször mind 2 ő,ezek a tárgyakatt drágán el lehet adni,de Csakis,de csakis detektorral találhatod meg,valamelyik csak távolságát,valamelyik helyét,valamelyik irányát,és valamelyik még a mellete lévő anomáliákat is kimutatja
Majd a kezembe nyomott egy Bear detektornak nevezett detektort (lol) majd nem messze 1 roncs telepre vitt el
-itt mindig egy Kristály relikvia található,mellete anomáliával,csavarokat dobálvameglátod az anomália helyét
majd legalább 100 csavart a zsebembe tett,bemásztam 1 hengeren át középre,elővettem a detektort és csavart,dobálni kezdtem,majd a detektor 1 zöld izét jelzett ki és csipogni kezdtem,a csipogás irányába vettem utamat,csavarokat dobálva közbe persze,ekkor elöttem előtünik az a Kristály relikvia,felszedem,csodálom csodálom,majd kifelé veszem irányt,látom hengeren nem tudok vissza mászni,csavarokat dobálva jó manőverezéssel végre kikerültem a helyről,
-Szép munka - mondta,vissza vezetett a pincéjébe majd fojtatta:
-Itt tudod te is RUbel a fizető eszköz - oda adott 3000 RU-t a Kristályért cserébe -
-Mi itt PDA-t használunk,rajta térkép a helyünkről,üzenetett küldhetsz másoknak,vannak relytekhelyek,na elmagyarázom a lényegét
és bele kezdet a hosszúnak tartó szövegébe...
 
Sascha "Madarász" Steiner:
Császkáltam a bázison egy darabig. Úgy tűnik tényleg betartották Kosztyánék a szavukat.Az egyik asztalnál a bázison jó volt a hangulat. Egy tizedessel leültem beszélgetni,és elszívtunk néhány cigit. Ekkor ránéztem az órára,és észbe kaptam,hogy menni kéne Tatjánáért.Átsüvítettem a bázison,és a kórházbarakknál már ott kinnt állt a lány. Az orra piros volt,a gyönyörű szemei pedig jobban sugároztak a boldogságtól,mint a csernobili atomerőmű. Egész szerethető ez a zóna. Jutott eszembe ez a gondolat,amiről később tudtam,hogy őrültség.Nem kellett sokáig várnom. Megint csak ő ugrott a nyakamba,és a nikotinos szájszagommal semmit sem törődve,vadul megcsókolt. Én viszonoztam,és így is maradtunk vagy öt percet.Forró volt,mégis üdítő. Átkarolva vittem a barakkunkba,és odaadtam az ajándékait. Nagyon örült nekik. Végre kaphatott az izléséhez illő ruhákat is.Én pakolgattam,és fegyvert tisztítottam amíg ő próbálgatta őket. Közben dalolásztam is pár sort,így töltöttem az időt. A Sig550-est amit Abrams küldött,végre normálisan össze tudtam eszkábálni. Most már nagyszerű lesz. A G36 kicsi,és kompakt. A köpeny alatt el tudom rejteni magamhoz szíjazva.El voltam egy jó darabig,mikor a tárakat töltöttem Tatjána mögöttem így szólt:
-Herkules !
Megfordultam,és a látványtól kiesett a kezemből a töltény,és a tár is. Olyan csinos volt,amilyennek még sohasem láttam.Felálltam az ágyról,kíhúztam magamat,és lassan odamentem hozzá.Dúdolgatva egy keringőt ott helyben, a zónában táncoltam vele egy barakkban. Igazán ügyesen táncol. Én még az iskolában tanultam meg. A kezem szorosan a derekán volt, az övé pedig a vállamat markolta,és ebben az érintésében is csak szeretetet éreztem.Végig egymás szemébe néztünk.Most ő simogatta végig szőkés hajamat, és a kezétől kezdve, egészen az ajkáig végcsókoltam,majd felkaptam,lefektettem az ágyra, és ismét egymás karjaiban kötöttünk ki.Reggel a beszűrődő fények megvilágították az arcát,és én csak gyönyörködtem benne,és vigyáztam rá,míg aludt. Elmentem az étkezdébe,mire felébredt friss villás reggeli várta.Be is falatozta,és összecsomagoltunk. Felvettük a sztalker ruháinkat,majd utoljára Kosztyántól akartam elbúcsúzni,de ő bejelentette,hogy a monolit a szabadságot támadja,és súlyos veszélyben vannak a zóna sztalkerei. Most a közös ellenséggel kényszerülnek szembenézni vállvetve a gonosz ellen. Tatjána arcán harag és rémület látszott. Mindig mikor egyenesbe jönnek a dolgok,akkor történik szörnyűség.
Kérdezte Kosztyán, hogy tudok-e alternatív bejáratot.Tudok. Egy csatorna van a fal alatt. A föld alól meg tudjuk közelíteni. Adtam neki egy térképet az anomáliákról.Mondta rendben. De el kell mennünk tárgyalni a szabadsággal,hogy elfogadják-e a segítséget.
-Mennünk ?
-Tatjána marad !
Kosztyán:
-Nem volt ingyen a szolgáltatás és a ruházat.
-Mindkettőtöknek meg kell adni a tartozását.
Éppen be akartam olvasni neki,mikor a lány megrázta a vállamat,hogy nincs baj.Belenyugodtam.
Szokatlanul nyugodt volt a lány.Nem akartam tovább firtatni a dolgot.Tudja,hogy mellettem nem eshet baja.
A felszerelésünket felvettük,és elindultunk.
Kosztyán szavaira csak egy valamit gondoltam magamban az illetőre nézve.Seggfej..
 
A határon eddig minden rendben folyik. Csak a szabad kutyák próbálkoznak, hogy átvegyék a határ fölött az irányítást. De mindig vissza vertük őket. Eddig 5 heves támadást hárítottunk el. Az öt harcból, kettőben igazán jól alakítottam. A harcok végén, átkutattam a társaimmal a halott ellenségeket, és hidegvérrel megöltük az összes sebesültet. Az egyikük a földön fetrengve könyörgött kegyelemért. Mily szánalmas. A gondolkodás nélkül szent harcosainkra rátámadó, könyörtelen ellenség, most kegyelemért könyörögve, mászik a földön. Nem haboztam. Lassan meghúztam a ravaszt, és a másvilágra küldtem a hitetlen kutyát. Aztán amíg a társaim elkezdték a védelmet kiépíteni, az egyik csapat levágta a halott ellenségek fejét, és a határnál előrébb felállított karókra tűzték, elrettentésül minden behatolónak. Később egy másik csapattól érkezett egy üzenet, mely szerint a városban maradt ellenséget próbálják kiűzni onnan, egyenesen ide, úgyhogy készüljünk a megsemmisítésükre. A vezérünk visszaküldött nekik egy üzenetet, hogy semmi szükség a készültségre, majd a perzselő megoldja a problémát. Mi itt maradunk a határnál, hogy vissza szorítsuk a szabadokat, és aztán ismét megkezdjük a támadást. Ha ezúttal sikerrel járunk, akkor az egész terület a kezünkön lesz, és ellenségeinknek esélyük se lesz a győzelemre.
 
Jürgen

Elindultam északra. Kb 200 méterre találtam egy elhagyatott farmot. Ez még a cementgyár tornyáról is látszott. Távolabb egy domb volt. A dombon túl egy tiszta tavat találtam. Nem mocsarasodott. A tavat körbesétálva egy kisebb templomhoz értem. Ezt a déli oldal kivételével dombok ölelték körbe. Beléptem a templomkertbe. Elhagyatott környék. Az ajtóban találtam a kulcsot. Kinyitottam majd bementem. Az épület kőből van. Magam után bezártam az ajtót. Volt egy padlásfeljáró. Onnan lehetett feljutni a toronyba és jegyzékek is voltak itt. Az asztalon még mindig ott volt a Biblia. Még egy ajtó volt. Ez egy Hálószobaszerű rész. 2 kis ablakkal. Ebből bázist fogok építeni. A kinti ablakokat eleve acéllemezek védik. Az ajtót kell lecserélni és a hálószoba két kisablakát. Visszamegyek a farmra. Hátha találok pár vaslemezt.
 
-Értem
-Az utolsó dolog,most élesbe csinálsz mindent,2 Stalkert veled küldök,nehogy meghaljanak vagy vitába keveredünk,a közelben van 1 elhagyatott falu szerüség,ahova mindig mindig vissza járnak a banditák,lőjed le őket!
-Legyen ahogy kivánja
felkaptam cucmókomat a kereskedőtől (mint kiderült) vettem töltényt még makarov ba és shotiba,és 2 napi elegendőt,pont kifogytam,még adott 1 kötszert és elsősegély csomagot "ajándékba"
kijött a 2 Stalker,ezek már tapasztaltak voltak,elindultunk a falu felé,beértünk oda,PDA-m rajtunk kívűl 5 embert jelzett,ők a bokorban még megkérdezték hogy egyedül megyek-e,mondtam igen,csodálkoztak de beleegyeztek,csúszva mászva a hídnál (vagy mi volt ez) beugrottam a jobb ablakon és eltörtem a nyakát,majd úgyan úgy kiugrottam,persze elötte megnéztem van-e valami hasznosa de semmi,most a másik ablakhoz csúsztam,ugyan ez történt,csak nála voltak töltények Makarovomba meg lefürészelt be,meg 1 vodka is volt nála,most már nem másztam vissza az ablakba,1 szilánkdarabopt leszedve onann megnéztem van-e valaki jobbra-balra,jobbra láttam 2 pasast balra meg a tetőn,megfogtam fegyverem és felsprinteltem a tetőre,az a másik 2 meghalott és elkezdtek közeledni,de későn értek ide,a tetőn lévő pasas is véresen végzett,shotgunomat válamra emelem,lőni kezdtem,én fedezékből,ő fedezék nélkül,elég egyszerüen leszedtem őket,ovatosan lejöttem majd megvizsgáltam a "zsákmányt",1 iknél volt 1 Húscafat relikvia,nézegettem majd eltettem,azt amelyik a tetőnél volt 1 teljesen ép és nem használt gázmaszkja volt,azt is elvettem,a lőszert begyűjtöttem majd a másik 2 emberhez vissza mentem,tapsoltak és mosolyogtak,Svidorovich hoz érve csodálkozott majd adott 1000 RU-t,én meg átadtam neki a Húscafatott,még 6000 RU-t kaptam,vettem belőle 1 energia italt és 3 Sugárzás elleni gyógyszert,maradt még 5500 RU-m ezt eltettem,PDA-m ba az 500 ból feltöltöttem Térképet és még néhány módositást,lefeküdtem fekhelyemre amit most ingyen nyújtottak át,fáradtan aludni tértem...
 
Scarecrow:
felszerelkeztünk, én nálam maradt a IMP, és a sörétes, a sörétest letettem, és egy FN2000rest vittem magammal, bele 2xesét az alapmennyiségű lőszernek...
mikor kimentem a bázis kapujához, 2 teherautó volt megtöltve az 50 monolitos katonával, elötte egy terepjáró, abba beszálltam én, és elindultunk a szellemváros felé.
10 perc múlva meg is érkeztünk, a kocsikat egy erdő mellé tettük le és lefedtük álca hálóval.
majd bementünk a városba.
10 emberes csapatokra osztottam őket, és a város különböző pontjaira küldtem ki őket.
egyszer kaptam a keleti csapattól 1 jelentést:
Scarecrow testvérem jöjjön ide a hadsereg, és egy tucat ismeretlen kutya harcol egymással!
Boldan, vonuljanak lő pozíciókba, és öljék meg az összest!
Igen testvér!
jómagam a folyami rakpart felé tartottam.
meg érkezésünkkor, fogadott pár helyi veterán testvér, és csatlakoztak az egységünkhöz.
ők vezettek minket a városon, és csapatokat vezényeltem a forgalmasabb helyekre, vonuljanak az épület fedezékébe, és onnan öljék meg az összes idegent, aki nem a monolit lobogója alatt harcol.
mikor végeztem a vezényléssel, megnéztem azt a helyet amit Boldan említett, valóban egy 10-15 idegen ruházatú idegen, és a hadsereg harcoltak egymás ellen.
az idegeneknek jobb volt a fegyverzetük, és ez aggasztó...
estére azonban megoldódott a gondunk, hiszen megtaláltunk egy nagyobb csapatot amit sikerült a perzselő felé kergetni.
a katonaság kuckát is megtaláltuk, és még éjjel csapást mérünk rá, de addig várnunk kell. ez a Monolit parancsa.
 
Reggel 7:00 van,felkeltem
Megettem a konzervemet és kinyújtózkodtam,vettem még lőszert elindultam a "Szemétdomb" felé,elég nyugis volt,csak hullák mindenhol,és 1 híd alatt simán átmentem,nem volt ott senki,de lövész árok meg minden szar,az volt
Beérek a szemétdombra,dél körül járhat az idő,leültem 1 elkopott kocsira ami annyira nem sugározott és megebédeltem,tovább mentem,majd a relikvia kereső detektorom csipogni kezdet,elővettem,követni kezdtem a csipogást csak most csavar helyet a Makarovom volt a másik kezembe,ekkor 1 relikvia megjelenik elöttem,Valami villám relikvia,és a közelébe elektronikus anomáliák voltak,tovább mentem,majd azon kapom magam hogy neki mentem 1 oszlopnak picit fogtam a felyem,megnéztem a térképet,jobbra balra és elöl 3 terület volt,mennyünk előre,
elindultam,1 Bár nevü helyre értem,előtte néhány VakKutya volt akik üldözni kezdtek a határig,azt leszedték a "Szolgálatosok" őket,megköszöntem nekik és eligazitást kértem
-Bejelölöm a térképeden a fő helyiségeket,ez itt a 100 Rad bár,Csapos nevezetü kereskedővel,Ez itt az Aréna,pénzért túlélhetsz és ölhetsz,ez meg itt a központ,ahol vezérünk van,
-Értem,viszlát
-Szivesen máskor is
A 100 Rad bárba tartottam,beértem oda,oda mentem a Csapos hoz és rendeltem 1 vodkát
ő nézett engem meg nézet majd elővesz 1 "finom munkához való" szerszámos ládát és mondja:
-Látom mérnök vagy,itt Technikus,eladom ezt a szerszámos ládát neked 3500 RU ért
-Megegyeztünk - mondom -
átnyújtotta, én meg a pénzt ugyan csak,majd folytatta:
-Mivel te Technikus vagy,itt a Bár területén nincs ilyen,megbeszélem a Szolgálat vezérével hogy itt a Zsoldossal védett helyiség legyen feloldva és költözz oda be,bele egyezel?
-Legyen,mit kell érte tennem?
-Megölni,1 olyas valakit aki rég óta ellenséges kedik velem,a Vad Vidéken van,1 Zsoldos,egyedül járja útját,lőd le,hozd ide a PDA ját,és tiéd minden cucca,meg a szoba
-Megegyeztünk
-Addig is pihenj le,és készülj,tisztitsd meg fegyverzeted,ja éss itt 1 páncél,majd később vissza adod,csak ne hogy meghalj
és a kezembe nyomott a "Stalker ruhát",fekete kabátom levettem és átöltöztem,majd leültem az 1 ik sarokba,és néhány érdekes "nagyrangú" alakot figyeltem miközbe bejön...
 
Kosztyán:
Uram, várjon 1 percet, ez a jelentés 10 perce jött, Borisz csapatát a monolit letámadta, nem bírják tartani, kivonulnak városból!
Értem, küldjön értük 1 helikoptert!
Értettem.
Uram volna itt még valami!
Mi?
a szolgálat 2 rajtaütést szenvedett el az esti órákban, először azt hitték hogy a szabadság, de nem ők voltak, hiszen ők a sebeiket nyalogatják a bázisukba behúzódva...
itt egy hőképes felvétel a támadókról!
majd átnyújtott egy felvételt.
Na jó, hívja fel nekem a a GRU-t, és Híják fel Thundert, hogy jöjjön azonnal ide!
Értettem Uram!
Francba!....

16 órával később....
Thunder, jól át gondoltad mi lesz ha külsős erőket hozol be?
Te nem ismered őket, de én igen, ők támogatták a Csecsenföldeket, és az afganisztáni lázadókat, de ha ők maguk jönnek ide abból oltári nagy banzáj lesz, és ha nem akarunk pofára esni be kell hívunk azt a rohadt alakulatot!
Rendben, én intézem az engedélyt, te pedig intézd őket!
Jó!

4 órával később...
Elég nagy felfordulást keltett a külföldi erők bevonása a helyőrségre, egy igen csak méretes MH-53as szállt le a helyőrségre, és szálltak ki belőle kommandósok...
25 külföldi elitkommandós szállt le a helikopterről, lepakolták a felszerelésüket, és becuccolták magukat az egyik barakkba, és vissza a küldték a helikoptert.
Thunder jól elbeszélgetett a parancsnokukkal, és a mellette álló 2 emberével.
Odamentem hozzájuk.
Thunder nem mutatsz be a barátaidnak?
Ohh.. de bocs.
Ő itt a parancsnokuk "Jacket" kapitány, mellette jobbra "Wing" Törzsőrmester, a csapat mesterlövésze.
a harmadik pedig az egység Nehézfegyver szakértője "Walcroft" hadnagy.
...
estefele még megbeszéltük a tennivalókat, majd reggel kivittük őket a támadások helyére, és az utolsón ott is maradtak, mert üresen küldték vissza a gépet, Még Thunder is velük maradt...
De szerintem nem eshet bajuk, annyi fegyver van náluk hogy a zóna összes frakcióját hazavágnák 1 hét alatt...
 
megittam izletes vodkámat,kimentem a bárból,az eső esni kezdett,helikopterek verték fel a csöndet,beártem a Vad Vidékre,1 kis tűz lobogot 1 fedél alatt,oda mentem,2 ember volt ott,a Zsoldos,és 1 Stalker,nézegetem őket,és a Zsoldoson látom ő a célszemély,távoli kutya ugatás hallatszik,elég érdekes helyen voltam,szinte anomáliákkal védett mégis könyen belehet-e fedél alá jutni,a nap lemenőben volt,ekkor mikor a Stalker ásit 1 et előveszem Makarovomat és pofán lövöm a zsoldost,nem tudott még 1 mozdulatott se tenni mint Luckey Luck olyan gyors voltam szinte (lol) nem is tudom...
ekkor a Stalker a késéhez nyúl de ismét megelőztem,a Stalker testét a tűzbe dobtam,persze eltöte levettem a zsákját,Mp5-e volt ,meg kötszere és 1 elsősegély,azokat elvettem,a Zsoldost nézve volt nála 2000 RUbel,és 1 Ak 47 es PSO távcsővel,nagyon kopott volt,azt elvettem és mellé az 50 lőszert meg a tár ami bevan töltve,a kutyák ugatása közeledett,ekkor a hullára ugrott az 1 ik,rajta kapva magamat a bár felé kezdtem futni,Éjfélre beértem,az eső elált,most már csak dörgött az ég,átadtam a PDA-t a csaposnak,megjavitottam a fegyvert is,új szobámba beköltöztem,bevittem oda pár dolgot,1 lámpást,1 szakács kést disznek a falra,és 1 széfes ajtót,a kódommal,bepakoltam oda a shotimat és a szerszámos ládákat,hoztam fát is,majd úgy megépitettem "műhelyemet" , fizettem a bemondónak hogy hirdesse 3 hivással,ekkor 2 perc múlva mikor vissza felé tartok meghallom a rádióba:
"Technikust keresel?Nincs a közelbe?Tévedsz!Most nyilt meg Ivan Műhelye a Bár Zsoldossal védett helyiségébe,tarts oda ha ellátást kérsz!"
Örültem,vissza mentem a műhelybe,2 ember közeledett,javitást kértek,40 perc alatt mind 2 ővel meglettem,2 000 RU-t fizettek,örültem,vettem belőle még lőszert AK ba és 1 hangtompitót,és mivel este lett,lefeküdtem,az égi harc miatt nem nagyon tudtam aludni,de arra gondoltam hogy itt új életet kezdhetek,tökéletes jövővel és nyereséggel,a Zónába,két kezemet tarkómra téve,néztem a plafont és gondolkodtam,hogy hogyan is tovább?
 
Estefelé felmásztam a tetőre,pont a Vörös erdő fölött tért lassan nyugovóra a nap,mint minden este bekapcsoltam a rádiót és hallgattam az adásokat,egyszer csak katonai beszédet hallok:-Itt Borisz el kell hagynunk a várost túl sokan vannak a monolitosok!-ekkor megszakad az adás,hirtelen beugrik lehet,hogy a földalatti bázisból jönnek és ez a sín Pripyat-alá vezet,kerítenem kéne robbanószert,és pár embert aki segíteni kicsit megritkítani azt a bázist,küldök a csaposnak a bárba egy üzenetet,hogy kéne pár vállalkozó ember aki segítene,akár a szolgálat is jöhet.Na mindennel végeztem már kibontok egy üveg vizet,ma nem akarok berúgni,messziről még a reaktor is látszik,ha a kívánságteljesítő létezése nem kacsa,sikerülhetne visszafordítani azt a folyamatot ami az életemet tönkretette,rám kentek egy laborbalesetet,és egy gyilkosságot is,így visszagondolva a m,műhelyem sokkal jobb hely volt,ott nem parancsoltak nekem.El kell érnem a kíváségteljesítőt ! Nem érdekel milyen áron,akár egyedül akár nem, hamarosan elindulok.Előszedek pár térképet,Pripiyaton át nem mehetek,ott most túl forró a talaj,de esetleg ha körbemegyek,bár arrafelé elég mocsaras,de nem lehetetlen.Még sötétdésig kint maradok aztán bemegyek aludni.
 
John "Wing" Brown:
A karakter Scarecrowal megbeszéltek alapján kerül az irányításom alá.
Előélet:A 22.Különleges Légi Szolgálat Regiment tagja. A nemzetközi összefogásból létrehozott Task Force 141 brit képviselője. A szervezet célja a terrorcselekmények és a világbékét fenyegető cselekedetek megelőzése,és kiiktatása.Londonban született,27 éves.Egy olajzöld színű maszkal takarja el az arcát.
Kedveli a mesterlövész fegyvereket,rohamkarabélyokat,a géppisztolyokat és taktikus gondolkodású.Egy USP.45-ös és egy taktikai kés állandó felszerelés nála.Walcroftal az amerikai operátorral jó barátok. Szaúd-Arábiában egy küldetés alkalmával fejbe lőtte az ő torkának kést szegező terroristát 500 méterről.
Brown szabadidejében skót viszkit iszik,és nagyon keveset beszél.


Megérkeztünk Ukrajnába. Csernobil... Nagyszerű.. Hova nem küldenek minket..1986 óta elég híres ez a terület. Most meg fülest kaptunk,hogy készül itt valami és a vezetőség kicsit elégedetlen azzal,hogy csak árnyakat kergetünk a modern világban.Egy támaszponton állt meg a heli.Lepakoltunk és az itteni vezetőkkel beszélgettünk.Természetesen ezek az oktalan ukránok elég keveset tudnak,de ez nekünk pont jó. A lényeg az,hogy ránk ne lőjenek. Vagy azt véresen megbánják. Egy barakkot vettünk birtokba. Akad az ukránok között egy amerikainak tűnő. Thunder... Hmm... Befogom a pofám és azt csinálom amit kell.Várom a kapitány utasítását. Úgyvélem a zóna kemény terep lesz. Alaposan felkészülök.M14EBR-t viszek,és egy MP5k-t.Tango itt nem marad...
 
Bocs ha kicsit hosszúra sikerült :D de egyszerűen nem bírtam leállni :D

Reggel nagy zavargásra és pakolászásra ébredtem. felkaptam a fegyverem és oda osontam a egy réshez.
Mikor kinéztem a szabadságosokat láttam akkik homokzsákokat és fegyvereket pakolnak, minden bizonnyal egy kisebb ellenőrző pontot építenek ki. Kiváncsi lettem hogy miért is. Hangosan oda szóltam hogy ne lepjem meg őket.
-Mi ez a nagy hangzavar már aludni se lehet. - próbálta viccesre venni a formát. Majd egy pakolászó szabadságos förmedt rám.
- Kilyukasztalak te szerencsétlen gyökér. - Majd nyúlt a fegyveréjért, de akkor a parancsnoka lépett hozzá és rendre utasította. Szólt hogy másszak le a tetőről mert beszélni szeretne velem. Lemásztam és behívott a házba.
- Ne haragudj az iménti történtekért nehéz volt az éjszakánk nem is tudom hogy tudtál aludni.
- Miért mi történt ?
- Az átkozott monolitosok. Lerohanták a vörös erdő felőli helyőrséget és komoly károkat szenvedtünk és most muszáj kiterjesztenünk a védelmet hogy ha meg akarnák támadni a bázist akkor több helyről tudjunk ellen támadást indítani a csapataik ellen. -Közben buzgón mutogatott a felállított térképen. Kicsit úgy éreztem magam mint valami eligazításon.
- Értem, nos akkor lehet tovább kéne állnom mielőtt eldurvulna a helyzet. Meg különben is dolgom van.
- Várj csak a főnök szerintem téged keresett reggel, menj be a bázisra beszélned kéne vele,küldök veled két embert hogy biztos beengedjenek.
- Rendben. -kimentünk a házból intett és két harcos rögtön jött is és indultunk a bázisra.
Fura volt így látni a szabadságos srácokat komolyak voltak és mindenki a dolgát csinálta nem volt ivászat meg lazulás, mindenki dolgozott vagy őrségben volt. Ez tényleg komoly dolog, ez most az.
Beértünk a bázisra, ott is nagy volt a sürgés forgás láttam vagy két szakaszt kifelé menni utánuk meg két teher autó az egyiken szintén harcosok a másikon meg gondolom felszerelés mert le volt takarva és nem láttam be. felmentünk a parancsnoki házba ahol csak Max volt. Ekkor a két kísérő harcos kiment, és Max szólt hozzám.
-Tom,i téged kerestünk, csak hogy előkerültél. A főnök szeretne veled beszélni, gondolom hallottál az éjjel történtektől.
-Igen.
-És azt is hallottad hogy újra működik a perzselő.
-Te jó ég az hogy lehet hiszen felrobbantották, nem ?
-De, viszont most mégis működik és elzárta az utat pripyatba. De most gyerünk Lukashoz.
-Jólvan, de hogy hogy nem itt van nem ez az ő szobája ?
-He-he, Viccelsz egy itt nincs biztonságban, iit csak béke időben van itt.
Most egy többszörösen biztosított és titkos bázison van. Meg kell védenünk a vezérünket, De induljunk is
Kimentünk az épületből és a barakok felé vettük az irányt. A másodikba mentünk be, majd oda mentünk egy felborult tárló szekrényhez, és akkor kérte hogy segítsek neki odébb rakni nem értetem miért is de segítettem. Alatta semmi különös csak a padló. Max egy kisebb résnél fel emelt egy ilyen csapó ajtó szerűséget és akkor már látni lehetett azt a szám kódos páncél ajtót amit elrejtett a padló. Max kinyitotta és a lépcső aljára érve beszálltunk egy jó nagy liftbe majd legalább 5 percig mentünk lefele. Leérve igen nagy meglepődésemre elég nagy létszámú harcos pakolászott dobozokat meg minden féle holmit.
-Nem is tudtam hogy ilyen sokan vagytok.
-Látod ebben rejlik az erősségünk senki nem tudja hogy itt vagyunk és hogy milyen sokan is vagyunk. Többit meg majd meglátod. Ekkor elég nagy mosoly ült ki az arcára.
tovább mentünk közben számos ellenőrzőponton mentünk át és minden hol kamerák és automata ágyuk figyelték a folyósokat. Elég katonás fegyelem uralkodott itt lent, nagyon szervezetek voltak. És ekkor bele gondoltam hogy az szedetvedet viselkedés az álcájuk és hogy milyen jól működik. Nem is kicsit megdöbbentem. Megérkeztünk Lukashoz, de vagy fél órát bolyongtunk itt lent, hatalmas földalatti létesítmény ez és tényleg rengetegen vannak.
-Főnök, itt van Tomi a szomszédos majorságban találtunk rá.
-Rendben, Max elmehetsz és készítsd fel a különleges egységeket két óra múlva indulnak, remélem nem egyedül. Mi közben ezt mondta rám nézett.
-Értetem, Szia Tomi remélem még harcolunk együtt.
Már kezdtem kicsit izgulni de ez olyan de nagyon érdekelt a dolog.
-Figyelj tomi mint azt már sejted komoly terveim vannak veled.
-Bocs hogy közbe vágok de meg kérdezhetem hogy honnan ez a bizalom ?
-Már régóta meg figyelünk és mindíg is jó viszonyban voltál velünk, több emberem is köztük Max is megkedveltek és szeretnének ha be állnál közénk, én nem kényszerítelek mert tudom hogy fontos dolgod, gondolok itt Belfi-re.
- Honnan tudsz róla ?
-Mondtam hogy megfigyelünk, és rajtad kívűl sok mást is.
-Monolitosokat is ?
-Nem őket nem tudjuk egyszerűen ki szúrják az embereinket meg a perzselő mindig kifog rajtunk.
- És mi lenne a feladat ?
- Nagyon egyszerű, lett volna, de mivel újra működik a perzselő, így már kicsit komplikáltabb a dolog. De megvannak az eszközeink hogy ís teljesítsük a feladatot.
A feladat hogy ki hozzunk egy speciális egységet és egy csoport tudóst egy új képződménnyel pripyatból. A képződményt itt a bázison fogjuk meg vizsgálni. Az egység hamarosan kész, de neked is kellene egy új felszerelés pontosabban csak egy ruhát szeretnék adni mert tudom hogy a saját fegyver arzenálodat szereted. De gondold meg, nekünk is vannak szép darabok raktáron.
- Tényleg a felszerelésem ott maradt a padláson.
-Nyugi lehozattam, kövess. Átmentünk egy irányító termen majd egy olyan szobába értünk ami szerintem sok fegyver szakértő álma lenne. A szoba tele volt jobbnál jobb fegyverekkel és persze ruhák is akadtak. Oda léptem egy különleges skat-5 ruhához, de Lukash akkor azt mondta hogy te jobbat kapsz annál. Körül néztem a fegyverek között is volt egy két igen csinos darab volt ott XM-8tól kezdve az mp7-en át a tac50-es nehézmesterlövész puskáig minden.
- Nézd csak ezt. Szólt Lukash egy HK G36-al a kezében. Tudom hogy jobban értesz a fegyverekhez mint az mutatod szóval nem is fogom bemutatni.
-Tényleg alapos munkát végeztek a felderítőid.
- Többet tudunk rólad mint te magadról, zóna előtti életedről is tudunk. Mondta magabiztos hangon.
Valahogy hittem is neki, az eddig látottak alapján semmi kétségem nem volt abban hogy a szabadság vereséget nem szenvedhet. De az is biztos volt hogy nyerni sem akarnak inkább a háttérben meghúzódva figyelik a zónát és azt ahogy alakul. Nagyobb hátterük lehet mint a katonaságnak.
-Igen, ez a fegyver tökéletes és szívesen elvinném magammal és a saját felszerlésem itt hagynám egy kis tisztításra. Lukash egyből értette hogy mit akarok és szólt pár embernek hogy kezdjék meg a "tsztítást".
-Nah fegyvered van lőszert is adunk hozzá ezek itt speciális lőszerek már meg kezdtük a zónában is terjeszteni, őket saját termék. A nagyobb kaliberű páncéltörő lőszerről mintáztuk és ki lövés után a legtöbb testpáncélt át töri és forró rezet fröcsköl szét az áldozat testén, a belső szerveket is
komoly veszélynek fenyegeti. Szóval tökéletes lőszer a tökéletes fegyverhez . Ebből a lőszer típusból egyenlőre korlátozott mennyiség van, de készülünk a sorozat gyártásra. Addig csak a fontos akciókhoz használjuk. Most viszont lássuk a ruhádat.
Szólt egy tisztnek rádión és 5 perc múlva hozták a ruhát. Ránézésre egy átlagos skat-7-es nehézpáncél ruha volt. Bel is ugrottam és meglepően könnyű volt a mozgás benne.
- Ilyen ruhát használ minden tagja a különleges osztagunknak, könnyítettünk rajta hogy az álcázott akcióknál se legyen hátrány a viselése és a cél az volt hogy növeljük a védelem értékét is ez a ruha védelmet biztosít a repeszektől és teljes védelmet nyújt a kis kaliberű fegyverektől a nagyobb páncéltörő lőszerek gondot jelenthetnek de nem adunk annyi időt nekik hogy lőjenek.
Plusz védelem van benne a comboknak a sípcsontnak és a karoknak is, építettünk bele olyan szintetikus izmokat melyek segítenek a pluszterhek cipelésében és a közelharcban és előnyt adnak. A radioaktivitás elleni védelme közel van a tudósoknál használt ruhákénál és ami a lényeges hogy a psi sugárzás ellen is védelmet biztosít egy ideig, tünetek jelentkezhetnek de az embereim fel vannak készítve erre, remélem hogy neked sem lesz problémád vele. hát ennyi lenne. Jah a fejlövéstől nem kell aggódnod max attól hogy kitörik a nyakad. De biztos hogy nem lesz agyfröccs a falon.
-Hihetetlen hogy ennyi mindent eltudtak érni titokban.
- Mi ez nagy magázás így hirtelen. Lepődött meg Lukash
- Uram indulni kéne a bevetésre !!! mondtam közben mosolyogtam. Lukash értette és nagyon látszott rajta a megelégedetség.
-Rendben, kap 10 percet hogy találkozzon a szakasszal és meg ismerkedjen velük. a Szakasz parancsnok Max testvére szerintem szót fogtok érteni egymással. Lelépni !!!
Ezzel indultam is határozott lépésekkel az ajtó felé. Ekkor eszembe jutott hogy fogalma sincs merre kell menni. Lukash kacagott és velem küldött egy embert hogy mutassa meg merre van az arra. Csatlakoztam az egységhez. Lesem tagadhatták volna hogy a szabadsághoz tartoznak. A 6 fős egységből ketten kosaraztak egy ember aludt másik kettő a parancsnokkal beszélt. Oda léptem az újdonsült parancsnokomhoz és jelentettem hogy szolgálatra kész vagyok. Hatalmas röhögésben törtek ki amire az alvó kolléga megijedt és a földre huppant, ezután már nem volt megállás mindenki kacagott. Jobb ismerkedést elképzelni sem lehetett volna.
-Szóval te vagy az magánzó, akit annyira nagyra tart a főnök, meg látjuk mit produkálsz akció közben. A terv ott van a térképen. Nézd át . Ezzel vissza fordult a másik két társához.
Oda mentem a térképhez és elkezdtem tanulmányozni. Az biztos hogy a vörös erdőn át gyalog megyünk, ezek szerint nagyon bíznak a ruhában. Vissza felé egy heli jön értünk de az teljes egészben ki kerüli a vörös erdőt és szerintem vissza felé is kerülünk és nem is ide jövünk vissza.
- SZERELÉKET FEL INDULUNK !!! Erre mindenki elkezdett öltözni pakolni, fél perc múlva készen álltak és a teherautó is megjött. Micsoda teherautó itt lent csodálkoztam.Elektromos meghajtású így nem szennyezi a levegőt de hova megyünk itt lent teherautóval. kicsit röhejesnek tartottam de hát, már lassan semmin se fogok meglepődni.
 
Vissza
Top Alul