Pripjaty.
Soha nem hittem volna,hogy ekkora lesz. Az én időmben már alakult,építették,fejlesztették keményen,nem sajnálva sem anyagot,sem munkaerőt,de hogy így végezze,azt álmomban sem gondoltam volna.
Most olyan,mint egy élőhalott. Mint egy zombi,amiket korábban messziről láttam. (Közel soha nem merészkedtek hozzám..)
Mi lehetett abban az első tíz évben,mi történhetett,amíg távol voltam,bent a köztes téridőben? Miről maradhattam le?
Sajnos ezt már soha nem fogom tudni.
Minden ismerős,és minden oly idegen.
Elindultam belőle,s mint valami világjáró utazó megtértem,de nem az én időbe,és nem az én terembe. Lassan már azon gondolkodom,talán nem is a saját dimenziómba jutottam vissza,hanem valami tévedés okán egy paralel világba,ahol minden másképp van. Sok azonos dolog van,amiket a többiektől tudok,meg tényleg igaz,jókat röhögtünk a kereskedővel is a régimódi történeteken,azonban így utólag fellelni vélek bizonyos torzulásokat,elváltozásokat,furcsa átfedéseket,nüansznyi eltéréseket attól,amikre én emlékezem,illetve amikre nem,de szerintük emlékeznem kellene,olyannyira nyilvánvalóak...
Ezekről a dolgokról feltétlenül meg kell győződnöm,még ha minden csupa rom,meg szemét.
Szerencsére emlékszem egy két volt kollégám címére,munkahelyére,s azt is tudom,itt ebben a városban-ellentétben Moszkvával és a többi nagyvárossal-illett kiírni a kapucsengőre meg az ajtókra a neveket a lakóknak,itt senki nem titkolta a kilétét,de legalábbis volt neve.
Meg is nézném,de ekkor -mintha a Zóna a kívánságomat megérezte volna-ismét kitörést produkál.
Társam-érthető módon -egy közeli épület alagsorába vackol be,és igyekszik eltorlaszolni a réseket,én addig nagyon várom a narancsszínű égi fényjátékot, a borzongatóan kellemes és forró légáramokat, a dübörgést,ami jólesően masszírozza fáradt testem, és a sugárözönt ami a legjobb,hiszen teljesen feltölt erővel,amikor minden szürkére vált,majd ámbra-sárgára,amit csak én láthatok.
Jó is ez,csak valami megzavart. Olyan érzésem van,a közelünkben-és ez nem a társam-valaki-vagy inkább valami- rémisztő módon szenved,és mintha kínjában segítségért kiáltana felém.
Egy ijesztően nagy fejjel rendelkező és soványka végtagokkal nyomorúságos kis ágyacskájának rácsaiba görcsösen kapaszkodó kisgyerekhez hasonló lényt látok néhány pillanatra,akinek a fájdalomtól eltorzult az arca,miközben a kitörés villanásaiba tekint.Öltözéke csupa rongy, a szobája fala félig kidőlt-ez lényeges lesz,azt hiszem -a tapéta lemállott,berendezés ripityára törve körülötte... Szánalmas és egyben dermesztő látvány,ugyanakkor szívfájdító. Igaz,mindössze néhány másodpercig érzékeltem a képeket,mégis,minden oly pregnánsan,kontrasztosan és átható módon torlódik a szemem elé,hogy minden apró részlete megmarad az agyamban.
Érzem,tudom,fáj neki a sugárvihar. Szenved
Én viszont képtelen vagyok egyenlőre megszabadulni ettől a radioaktív zuhanytól,mert számomra-most már egyértelmű-ez jelenti az éltető energiát. Önző módon most arra gondolok,várjon csak...Hiszen ő nagyon régóta itt van,neki ez a hely a hazája.Biztosan hozzászokott
Testem erős kék fényben izzik,és a fényem akkora,hogy a környező házak falán is reflektálódik. Nem csoda ez,hiszen közelebb vagyok a kitörés epicentrumához,és annak magosabb is az intenzitása.
A Zóna ez. Az egyik kreatúrának a szenvedést és a halált hozza el,a másiknak pedig az élet forrását jelenti és egyfajta kéjes élvezetet merít belőle.
pattog1