Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Miután elfogyasztottuk a rögtönzött társam által idillinek jellemzett reggelinket rögtön eleredt az eső.
Na már csak ez hiányzott.Az égbolt is valószínűtlenül elsötétült.Úgytűnik már optikai csalódásokkal is megáld engem a zóna.Valami fedett hely után nézünk.Ahogy megyünk néha úgy tűnik, hogy a tárgyak elvesztik a körvonalukat és mintha valamiféle apró állatok lennének csúsznak a földön.De csak pár másodperc és minden normális.Rágyújtok egy életmentő esőtől kissé vizes cigarettára.A világ kezd normalizálódni körülöttem. Fegyverdörgés hallatszik a távolból.Odanyomom a társam kezébe a makarovot és mondom , hogy bármit mozogni lát lőjön.Ha jól tudom a polgárvédelmi gyakorlatokon az egyszerűbb fegyvereket megtanulták kezelni. Egy ház felé közeledünk, az út másik oldalán pedig egy cserjékből álló kisebb rengeteg van.Nem hallunk mostmár semmit. Látuk hogy egy palit, két testet kutat át.Az ak irányzékán keresztül nézem mostmár.Egy gyors sorozat, talál.Felugrik egyik lábára sántítva elkez rohanni a bokrok közé.Eltűnt a szemünk elől , ebben a szörnyű esőben, ami még a szememet is csípi nem nagyon látok amúgy sem.Közelebmegyünk a bokrokhoz. Mondom a társamnak, hogy fedezzen én bemegyek.
Be is mentem pár percig botorkálok köztük , aztán valami hideg belehasít a hátamba.A földreesek és minen egyre sötétül.Úgy érzem, mintha valami puha és meleg helyen lennék, a vegetáció mintha valami táncot lejete körülöttem elkezd hullámzani. Egy varjú fölém hajol és ezt suttogja :"Már vár rád az örökkévalóság."
 
Elérjük a falut. Még alig áll le a motor az OMON-os srácok már szállnának ki a kocsiból. Végre megállunk, a csapat már kiszáll és kibiztosítják az S-14-eseiket. Én szólok nekik hogy várjanak meg, amíg leparkolom valahova a kocsit. Ők csak egy rendben-el válaszolnak és megállnak a legelső rozzant háznál. Én beállok a régi buszmegálló mellé és leállítom a motort. Visszamegyek a csapathoz, akik már teljesen felkészülve, figyelik a falut és környékét. Előveszem én is a jó öreg ON-94-esem, és kibiztosítom. Felveszünk egy háromszög alakzatot, és bemegyünk. Ezúttal én is felkészültem mind fizikailag, mind mentálisan, arra hogy bármi lehet itt és akár most is figyelhet minket. Szépen haladunk előre, és elérjük a tornyot. A tetőn még szépen látszik a felállított antenna. Eddig még semmi mozgást nem észlelünk. Szólok hogy vegyenek fel egy védő pozíciót a torony környékén, de ne szóródjanak nagyon szét. A fiúk szétszóródnak, én pedig elkezdek szép lassan felfelé menni a lépcsőn. Érzem hogy a szívem szinte a torkomban dobog, és majd kiugrik a helyéről. Már majdnem elérem a tetejét, amikor hirtelen egy varjú repül el a fejem felett nagy zajt csapva. Ledermedek, aztán felnézek, és látom ahogy kirepül az egyik apró ablakon. Ekkor csendben annyit mondok hogy "Rohadt madarak." Mikor megnyugszom, folytatom az utam felfelé. Felértem a tetejére. Nagyot sóhajtok, és leeresztem a fegyvert. De a sisakon belül tisztán érzem, hogy folyik rólam a veríték. Aztán meglátom az adóberendezést, félig összeállított állapotban. Pont ahogy hagytam. Odamegyek, és elkezdem összeállítani az adót.Már majdnem végeztem, amikor furcsa zajokat hallok az egyik sarokból. Megfordulok, a fegyvert magam elé tartom és elindulok a sarok felé. Felkapcsolom a lámpát a sisakomon, és hirtelen sebességgel befordulok a sarokhoz. Egy halott sztalkert látok, akin friss karmolás nyomokat találok. Közelebbről megvizsgálom a testet, és hirtelen erős félelemérzetem támad. Ugyanis azt veszem észre a testen, hogy egy csepp vér sincs benne. Leveszem a maszkot róla, és már nem egy emberi arcot látok meg, hanem egy teljesen kiszáradt, szikkadt, mumifikálódott kétségbeesett arcot pillantok meg. Visszateszem rá a maszkot, és elkezdem átkutatni a felszerelését. Semmi érdekeset nem találok, csak némi töltényt egy Fora 12-esbe, és két RGD 5-ös gránátot. Ezeket elteszem, még jól jöhetnek. Azonkívül semmi hasznosat nem találok. Felállok, visszamegyek az adóhoz és elkezdem folytatni az összeállítást. Mikor elkészültem vele, felállok, és elkezdek kutatni azok után a papírok után, amin a beállításhoz szükséges adatok vannak. Nagy nehezen előkotrom a papírokat a hátizsák aljáról, és nekilátok beállítani az adóállomást. A beállítások után, bekapcsolom a rádióm és felhívom a parancsnokságot, és közlöm velük hogy az adás most már a perzselőn túl is tiszta lesz. Az őrnagy hangja szólal meg a rádióban, aki csak annyit mond hogy "Szép munka. Térjenek vissza a bázisra." "Vettem, azonnal indulunk. Szokol kiszáll."- hangzik a válasz. Még egy utolsó ellenőrzést végzek az adón, és aztán elkezdek csomagolni. De aztán meghallom hogy a padló nyekereg, és azonnal megpördülök. Hirtelen két fehéren izzó szempárt látok meg tőlem pár lépésre, és egyre közeledik. Aztán teljesen láthatóvá válik. És meglátom azt amit szerettem volna elkerülni. Szemben állt velem az ami négy teljes napig tartott engem egy roskadozó házban. Elkezdett körülöttem szaladgálni, majd megállt és egy nagyon hangos üvöltést hallatott, majd felém iramodott. Nem haboztam felrántottam a fegyverem, és meghúztam a ravaszt. A fegyver elkezdte köpködni a ólmot. De a dög csak egyszerűen jött tovább. Aztán megragadta a mellkasomon a ruhát, és magához rántott. Kinyújtotta felém a csápjait, és megpróbálta a nyakam köré tekerni őket. De még időben reagáltam és lefeszítettem magamról a karjait. Majd ellöktem magamtól, és ahogy tudtam elkezdtem ütni a puska tussal. Már a földre rogyott amikor, még egy lendülettel megkarmolta a lábam, és amikor földre estem, rám ugrott. Megint megpróbált a nyakamra támadni, de azt is elhárítottam egy ütéssel. Ettől megszédült, és a földre zuhant. Fordult a kocka. Akkor én ugrottam rá, és elkezdtem ütni a kezemmel amilyen erősen csak tudtam. Annyira belemerültem ebbe a rémült kézi tusába, hogy arról meg is feledkeztem hogy ott lóg a késem a tokjában, a derekamon. Addig ütöttem csak a fejét, amíg abból már vörös vér nem kezdett patakzani. Már rég halott volt de én még mindig csak ütöttem. Aztán abbahagytam, és néztem ahogy a fején lévő hatalmas lyukból csak úgy ömlik a vér. A rémülettől nem is tudtam mozogni se, szinte földbe gyökerezett a lábam. Még a rádióra se figyeltem, amiből csak a csapattársaim kérdései jöttek, " Hadnagy jól van? Válaszoljon! Felmenjünk? Mi volt ez a lövöldözés?" Aztán feleszméltem, és válaszoltam: "Semmi baj, csak egy vérszívó. De már elintéztem. Úgy néz ki itt rejtőzött a toronyban." Mondtam immár lenyugodva. "Rendben. Ha segítség kell csak szóljon." "Rendben." Mondtam, és elkezdtem keresni a papírokat de nem találtam. Mindegy. Elindultam lefelé a lépcsőn. Leérek a torony aljába, és látom ahogy a csapat még mindig védő alakzatban van. Megszólal az egyikük: "El kell tűnnünk innen! Az üvöltésre az összes mutáns felfigyelt, és most lehet hogy idetartanak." Erre azt feleltem hogy: "Mihamarabb vissza kell mennünk a kocsihoz. Gyerünk! Indulás!" A többiek összepakoltak és elindultak a faluból kivezető úthoz.Ügyesen lopakodva kezdtünk kifelé osonni a faluból, de hiába a mutánsokat nem lehet becsapni. A faluban lévő összes mutáns minket kezdett támadni. Mind az öten rohantunk, mögöttünk a dühös, éhes mutánsok hordájával. Időközönként egyszer egyszer hátra lőttünk. Már majdnem kiértünk a faluból, amikor az egyik srácra rá nem ugrott egy vérszívó. Úgy fellökte hogy az beverte a fejét, és elvesztette az eszméletét. Én visszafordultam, odarohantam a mutánshoz, és közvetlen közelről beleeresztettem egy sorozatot a fejébe. Az elterült a földön, én pedig felkaptam a hátamra a fickót, és futottam a többiek után. A többiek elérték a kocsit, és onnan kezdték lövöldözni a hátam mögött futó mutánsokat. Mikor elértem a kocsit, a fiúk folyamatos tűzzel szorították vissza a támadó mutánsokat. Addig én a kocsiba löktem a sebesült csapattagot, és beindítottam a motort. Gyorsan kihajtottam a megálló mellől, és megálltam a többieknél, akik gyorsan beugrottak a kocsiba. Mikor már mindenki bent volt, én rátapostam a gázra. A kis níva terepjáró nagyot ordított, és elhajtottunk a katonai raktárak területéről.

A bázisra visszaérve Kuznyecov őrnagy fogadott minket, aki azt mondta hogy: " Szép munka fiaim. Most már pihenhetnek. A sebesült társukat vigyék a gyengélkedőre. Most egyenlőre nem lesz magukra szükség. Ja és még valami: elintéztem maguknak hogy amíg nincsenek szolgálatban, addig a határon maradhassanak. Csak így tovább."
Ezt megkönnyebbülve hallgatom. Azt pontosan nem tudom hogy meddig maradok egy újabb küldetés nélkül, de legalább most kifújhatom magamat. Hát ez volt az eddigi legveszélyesebb kalandom. De szerintem lesz még ennél rosszabb is. Ki tudja hogy még hova rendelik ki a csapatom.
 
Kiscsillag! Ez most azt jelentené,hogy úgymond "meg akarod halasztani a karakteredet" ?
 
(Nem feltétlenül, neked ugyan nincs orvosi diplomád, de a kezedben a döntés és a makarov.A bozótban meg a pali aki megtámadta Scarecrov-ékat.Amúgy jó lett az előhő hsz-em?)
 
Megfogadtam,hogy nem keveredek erőszakos tevékenysége. Nekem nem ez a célom. A társam a kezembe nyomott egy pisztolyt,látom rajta,hazai gyártás,megbízható. Szétváltunk,és én meg zsebre raktam,tudom,úgysem fogom használni.
Ő meg szerencsétlenségére belevágott egy magánakcióba,ahelyett,hogy várt volna.
Mögötte maradtam,a fegyverdörgés elhalt.,meg azok a kósza neszek is,amik vélhetően a szétszaladó és megijesztett másik féltől eredtek.
Várok,majd nagy nehezen ráveszem magam,hogy lelapulva a nyomába eredjek.
Letaposta a burgyingost,és mivel nagyon csendes minden,csak az átkozott eső cseppjei csorognak az arcomba,óvatosan haladok az általa vágott alkalmi ösvényszerűségen.
Tudtam,éreztem,mi vár rám.
Szerencsétlen ott fekszik a földön hanyatt,pupillái tágak,alig van pulzusa,akadozva veszi a levegőt.
Lőtt sebe nincs,szerencsére,de biztosra veszem,nincs eszméleténél.
Hirtelen nem is tudom,mihez kezdjek. Nem vagyok túl erős,ki sem tudnám innen vinni,csak azt tudom,segítségre van szűksége.
Ekkor-mint egy ijesztő rándulás-valóságos és őrjítően fájó elektromos impulzus szalad át rajtam,a hajam szinte égnek áll, a számban füstös ízt érzek,megmerevednek az izmaim,alig kapok levegőt,de csak pár pillanatig.
Utána mintha elvágták volna,semmiféle fájdalom sincs bennem,ismét természetesnek tűnik minden.
Azazhogy,várjunk csak,ez mi?
A kezem körül,az ujjaim végétől a csuklómig élénk kék koronafény látható,a párás levegő még jobban kirajzolja vibrálásukat.
Nézegetem,nagyon furcsa,s mikor összeérintem,halvány izzó plazmahídacsák képződik két kezem különböző ujjai közt.
Szét lehet húzni őket,mint a nyers tésztát,persze csak egy darabig,utána megszakadnak.
Azonban túl a csodálkozáson más dolgom van,társamat kellen valahogy megszabadítani a holmijától,s legelőször is kiszabadítani a rengeteg heveder közül.
Amikor hozzáérek nagyon megijedek. Teste akkorát rándul,mintha valaki belerúgott volna védtelenül és kiszolgáltatva heverő vékony testébe,de érzem, a kezeimből ,az ujjaimon át mintha energia áramlana át őbelé.
Az imént még megfeszült izmai lassan elernyednek,légzése hallhatóan már nem ziháló,hanem szép egyenletes.
Arcából eltűnik a már-már halotti sápadt hamuszín.....
 
Hirtelen minden világosodni kezd, ismét látom a növények lomha, már már gunyoros táncát.
A varjú elsuhan fölöttem, mintegy figyelmeztetésül, hogy nemsokára itt a vég.
De még élek, társam éleszget, én meg magyarázok neki a varjúról, meg a növényekről, de látszik rajta, hogy nem érti.Felállok, úgy érzem, mintha a halálközeli állapot meg sem történt volna.
Most látom, hogy valami kék dolog van társam keze között, de ezen a varjú után már meg sem lepődöm.
Én meg csak állok és értetlenül nézem, ahogy a földön fekvő többi testet is hozzám hasonló módon "feltámasztja".
 
Sötétül, végül elsötétült a világ, érzem hogy nem haltam meg, de már nincs sok hátra...
egyszer csak egy monolit katona kezd kirajzolódni a sötétségből és mond valamit amit elsőre nem de másodjára értettem csak: jöjj stalker, tudom múltad s tudom jövőd, tudom titkod és bűnöd jöjj!

ekkor egy hirtelen rándulás, és újra visszatértem az élők világába, legalábbis úgy hiszem, mivel érzem az arcomon az esőt.
de itt jött a rosszabbik része, érzem hogy a golyó elkezd kifele jönni a testemből, de nem is akárhogyan, forogva.
egyenesen ki a páncélon és megáll a levegőben. a töltényre fókuszálás közepette vettem észre hogy egy manus áll fölöttem világító kezekkel.
odanyúltam a golyóért és megmarkoltam, mire a muksó hátra esett a térdelésből, valószínűleg megijedt.
De nem hiszem hogy jobban mint én a helyzeten.
A golyót markolom, és közben a manusra nézek, aki még mindig úgy néz rám mintha valami lidérc lennék.
Kísértetiesen hasonlít az arca a sebészre, de az nem lehet... Ha csak... Ha...
Mind egy...
Lassan feltápászkodtam, és szétnéztem Agyar-t is "feltámasztotta" halotti állapotából, ő sem értette mi folyik itt.
Levettem a sisakot, és kinyitva az öklöm megnéztem a lővedéket.
Semmi különös megkülönböztető jel nem volt rajta, de számomra mégis különlegesnek tűnt.
Talán azért, mert ez a golyó majdnem megölt.
Jobbra tőlem egy ismerős, de úgy szint csurom vizes alak állt, Szergej.
Ő is csak áll és bámul, hol a sebészt, hol a kezemben lévő golyót, hol az arckifejezésemet.
Egyszer csak eltűnt a világosság a sebész kezeiről.
Az arcomon már patakokban folyik a víz, de én továbbra is mereven bámulom a lövedéket.
Nem tudom elhinni a történteket még többszöri elgondolásra se.
újra ökölbe szorítom a golyót, és elindultam a ház felé, ahol égett egy kisebb tűz.
Bementünk, és leültünk a a tűz köré, senki se szólalt meg pár percig.
Hallotuk ahogy kint esik az eső, és bent is a tűzifa pattogó-ropogó égését, végül Agyar törte meg a halotti csöndet, felnyitott egy üveg vodkát, nagyot húzott, majd elkezdte oldani a hangulatot...
 
Egyszerűen nem tudom, hogy mi történik körülöttem.Nemrég még élet és halál között lebegtem, most meg nyugodtan vodkázgatunk a tűz körül. Néha a világ még mindig hullámzik, ésa varjú suttogása is a fülemben maradt,de élek.De miért?Hogy újabb emberi életeket oltsak ki?Hogy választ kapjak pár, a világ számára jelentéktelen kérdésre?
 
A távolabb fekvő szerencsétlenül járt férfiakon is megpróbáltam-ki tudja,milyen belső erő által hajtva -segíteni,és lássatok csodát,sikerült.
A sebekből a repeszek és a lövedékek úgy jöttek ki,mint amiképpen egy filmet visszafelé ,lassan teker az ember. Egyszerre volt komikus és megrázó,nekik meg talán fájdalmas. A vérzésük percek alatt megszűnt, a hegeik azonban még látszódnak.összegyűjtöttem és odaadtam nekik,amolyan Zónabéli szerencse talizmán gyanánt.
vannak helyek a világon,ahol ezeket nyakláncra fűzve hordják,és sérthetetlenséget tulajdonítanak nekik. remélem,ez az ő esetükben is be fog válni. Szűkségük lesz még rá az elkövetkezendő időkben...

Életben vannak,de mind magába roskadva üldögél-velem együtt-egy rögtönzött tábortűz mellett. A vodkás üveg körbejár.Höhö,táncoló fényes...Milyen találó egy név....De ez meg hogyan jutott az eszembe megint?
Azt hiszem,a sebész készletemre nem nagyon lesz szükségünk a továbbiakban.De azért nem dobom el. Ki tudja ,talán...
(Scarecrow! Jól áthidaltad a problémát! Megvallva az igazat,nekem egy ilyen jellegű "idegen test" eltávolítás nem igazán jutott volna eszembe. meg-hajol . Kicsit olyan ufo-s,de ez benne a poén!!!)
 
......eltelt 1 hónap. Itt vagyok Pripyat-ban. Kevés az élelmem,és hamarosan vissza kell térnem az adatokkal. De hallok egy hangot az éjszakában amit nem tudok nem figyelembe venni. Valaki hív engem. Tegnap visszatérve letettem az AK-mat a szekrény mellé,és a pisztolyt magam mellé rakva lefeküdtem aludni. Ekkor hangokat hallok,hogy "menjek ,itt az idő, térjek meg előtte". Félelmetes. Valamint egyéb paranormális jelenségeket is észleltem. Gyakorivá válltak az szellemjárások.3 napja mikor mentem visszafelé akkor egy vérszopó vett üldözőbe,én elkezdtem futni és mikor már majdnem utólért bele akartam végni a késemet és eltűnt. A Kora-919-em(Colt-om) mindig a kezemben,vagy a kezem közelében van. Pripyat nem biztonságos ! Az embernek itt nemcsak a mutánsokkal,és a monolitokkal kell szembe néznie,de egy furcsa ,a várost körülvevő ,kísérteties erővel is ,de legfőbbképp önmagával....
 
A vodka és a tűz melege hatására úgy érzem érdemes élni mégiscsak.De az a rohadt varjú ott figyel egy fa ágáról.Mindenkit golyó sebesített meg, most az nézegetik, csak belém szerencsétlenbe vájtak kést, nincs miből amulettet készíteni.Az egyik katonát mintha ismerném, igen ő az akit Thundernek hívnak.Az a varjú a faágon nagyon figyel, a szemében tükröződik a tűz fénye, fekete tollait borzolja a hideg koratavaszi szél.
Na nekem ebből elegem van!fogom a makarovot célzok lövök, de a madár légies mozdulattal elröppen és a fa másik ágára ereszkedik méltóságteljesen.Ez még megismétlődik párszor, a fegyver üres kattanása szakítja félbe a folyamatot.Thunder ekkor közbeszól-Már megbocsáss, de mi a faszt csinálsz?
-Nem látod? Az a madár már egy ideje követ engem, már beszélt is hozzám, meg akar ölni!
-De nincs ott semmi!
-De ott van hát nem látod, kérdezt csak a többieket.
De a többiek sem látnak semmit.Pedig ott van és tudom, hogy meg akar ölni.Egyszer hallottam egy történetet egy stalkrtől, azt mondta, hogy az egyik barátja is azt hitte, hogy követi egy varjú és beszél hozzá, aztán már teljesen bedilizett, a végén már rohant a semmi elől, és az lett a sorsa, hogy belefutott egy húsdarálóba.A halála után tényleg megjelent egy varjú és sokáig körözött az anomália fölött.
Nem tudom, hogy a többiek mit gondolnak most rólam, de én látom hogy ott van.Érzem, hogy rosszat akar nekem, de a legrosszabb, hogy nem tehetek ellen semmit.Az meg csak néz azokkal a nagy fekete szemeivel.Nem tudom, hogy a többieknek mi a terve a közeljövőben, de velük tartok akármi is az, ha nem egyedül vagyok talán nem mer megtámadni.
 
(Jólvan bocs, de annyi karaktert irányítasz, hpgy én néha összekeverem őket.)
 
A Gazda...Forgatom a szót,a fogalmat a számban...Értelmezgetem,megpróbálom elhelyezni az emlékeim közt.
Nem jutok vele dűlőre. A mi időnk előtt a belső pártemberek emlegették "gazda " néven a generalisszimuszt,azonban úgy gondolom,Sztálinnak a Zónához kábé annyi köze van,mint egy magyar szólásmondás szerint,hajdúnak a harangöntéshez....
No,meg még az is. Magyarország. Ott húztam le két évet a seregben..jó volt. Már amennyire egy szovjet kiskatonának jó lehetett,távol az otthonától. Már nem is csodálkozom rajta,amikor a többiektől megtudom,még a múlt században,1991-ben kivontuk a csapatainkat. Onnan is.
Már értem,de nem vagyok képes megemészteni,hogy ekkora hatalom hogyan adhatta fel így magát. Ám ebben a társaim szerint a Zónának is benne van a "keze".
Szóval ott tartottam,hogy Gazda.
Igen,eszembe jut Bulgakov regénye,a "Kutyaszív".
Ezek szerint ,de neeem,az hülyeség. De mégis. Itt bármi megtörténhet,szóval az a farkát nagyon barátságosan lengető,lassított felvételként felém szinte repülő kutya,akkor...
Megkérdezem a velem szemben ülő társamat,még egyszer,már csak a biztonság kedvéért is,"ugye a te kutyád látott a sötétben is?" És nemcsak ezért hívtátok Látónak?
Felkapja a fejét,és nagyon döbbent arcot vág. Kimozdítottam apátiájából-valami varjúról,vagy hollóról mormogott-szerintem valami hasonlót,hogy "asszongya: "Quoth the Raven, "Nevermore." ,Edgar Allan Poe verse jutott /juthatott eszébe,de most végre ,mintha egy kis mosoly röppenne át az arcán. Biztos nem kérdeztem hülyeséget.
 
(Na már csak Scarecrov-ékat kell megvárni, hogy hogyan és merre tovább.Apropó mivan Renigade-al?
 
Yanovban van velem, készül a folytatás.

Megérkeztünk Yanovba az állomásra. Lementünk a pincébe, a tárolómhoz, előszedegettük a felszereléseinket, átnéztünk mindent. Tatjána nekem adta az eddig fejlesztgetett detektorát, mondván hogy nekem nagyobb szükségem van rá. Megörültem neki nagyon, mert csinos kis darab, jóval többet tud mint az eddigiek közül bármelyik. Bár én biztos vagyok benne, hogy nem kell sok idő hozzá és megint előrukkol egy mégjobb eszközzel. Tudása, érzéke és kitartása van hozzá az biztos. Látom a lányon hogy eléggé fáradt, mondom neki hogy feküdjön le aludni egyet, ráfér. Elég hűvös van idelenn, úgyhogy odaadom az én hálózsákomat is, nehogy megfázzon, különben meg a ruhámban van hővédő réteg, így én sosem fázom. Még nem érzem magam álmosnak ezért felugrok Hawaii-hoz hátha tud mondani valami újdonságot, de semmit se tud. Még festéket se tud adni, hogy a páncélon a karmolásnyomokat meg ahol leverődött a festék eltüntessem. Mindegy. Benézek Nitróhoz, kérdezem tőle is a festéket, neki már van, még segít is festeni, szépen sikerül. Megkérdezem őt is hogy hallott-e valamit. Annyit mond hogy a Volkhov rakétatelepnél van 2-3 zombi, meg néhány érdekes katonai láda. Ha elhozzuk a ládákat akkor üzeltelhetünk a tartalmukat illetően. Miért ne, az időnkbe belefér meg hátha szerzünk némi értékes infót is. Meg különben is Tatjánának se árt egy kis harci tapasztalat. Arra az esetre ha történne velem valami...

Megköszönöm Nitrónak a festést és aludni térek én is.

Reggel 8 körül ébredek, Tatjána ébreszt hogy már 4 üzentem érkezett. Megnézem, Andropov az, kéri hogy amint lehet hívjam fel. Felhívom, lelkendezik és örvendezik, mivel megérkezett hozzá a küldeményem, kicsit több mint amire számított, a megfelelő csatornán meg fog érkezni az ellenértéke.

Felszerelkezünk, de nem viszünk mindent, a TRs-t, a Gauss-t meg némi lőszert viszek, és egy hirtelen ötlettől vezérelve az övemre teszek néhány gránátot. Tatjána hozza a Makarovot, az IL-86-ost, meg egy elég jó minőségű távcsövet, Zeiss lencsékkel. Elindulunk, gyalog kb 10 perc alatt ott vagyunk, nem messze a teleptől megállunk, felmérni a terepet. 4 zombi sétálgat az udvaron a műszer szerint sincs több, keresek egy magaslati pontot ahonnan belátható a terep, majd mondom a lánynak hogy övé a feladat, én csak asszisztálok hozzá. Meglepett arccal kérdez vissza hogy milyen feladat? Tisztítsd meg a terepet a zombiktól, mondom, majd segítek ha nem megy. Látszik rajta hogy nem igazán tudja, mit kezdjen a helyzettel, de aztán fogja a puskáját, céloz és lő. Úgy ahogyan azt Szergej tanította neki. Talál is, bár nem tökéletesen, de 3 lövésből elintézi a dolgot. A második és a harmadik áldozata 2-2 golyót kap, mielőtt a negyedikre térne, mondom neki hogy cseréljünk. Próbálja meg a Gaussal is, annak nincs visszarúgása. Kicsit értetlenkedve ugyan de elveszi, céloz és egy lövés elég a tökéletes találathoz, bár ennek a fegyvernek brutális ereje van.

Miután meggyőződünk arról ,hogy mindenki feladta a küzdelmet, elindulunk az épületek felé. Hihetetlen alapossággal kutat át mindent a lány, szerintem született kincsvadász. A halott zombiktól beszerzünk némi fegyvert és lőszert, majd az épületben megtaláljuk a Nitró által említett ládákat. 4 darab van belőlük, nem nehezek, ezért elfelezzük a csomagot. az épületben tovább kutatva találunk egy lezárt ajtót. Affene, kár hogy nincs itt Szergej, ő ennek a specialistája, így kénytelen leszek keményebb módszerhez folyamodni, szétlövöm a zárat. Az ajtó mögött két újabb láda, valamint jelentős mennyiségű lőszer és kötszer van. A két ládát, valamint a nehezebb lőszereket, magamhoz veszem, majd az állomáson elosszuk, a kötszereket és a lőszerek egy részét a lány pakolja a zsákjába.

A visszafele úton beszélgetünk mindenféléről, főleg a Tatjána mesél eddigi életéről, munkáiról. Kiderül hogy elég régóta műszerészkedik és javít fegyvereket, főleg Novikov keze alá dolgozott.

Az állomásra visszatérve egyenesen Nitróhoz megyünk, lepasszolom a ládákat, és mondom neki hogy várjon velük egy kicsit, eladom a felesleges fegyvereket satöbbit, meg veszek némi kaját. Rábólint és azt mondja hogy van még egy kis munkája úgyhogy nem gond. Mondom neki hogy ha kell egy ügyes segítő akkor a Tatjána szerintem szívesen marad amíg vissza nem jövök. Nitró megkérdezi Tatjánát hogy maradna-e segíteni, mire a lány igennel felel. Felmegyek Hawaii-hoz, útközben megállít Shulga alezredes, a szolgálat helyi vezetője. Gyere, beszélgessünk kicsit, így félreállunk az egyik asztalhoz, és elmondja amit szeretne.

De erről majd a folytatásban....
 
Vissza
Top Alul