zombimorzsi
New Member
- Csatlakozás
- 2008.05.31.
- Üzenetek
- 3,863
- Reakció pontszám
- 0
Szerencsére megérkezett,éppen időben. Csitított,mert hangosan mondtam neki a magamét,és akár hiszitek,akár nem,értette ,amit mondtam!
Mindkettőjüket megnézte, a katonán már nem tudott segíteni,mert egyszerűen hiányoztak a belső szervei,tulajdonképpen át lehetett látni szegényen. Olyan volt,mintha egy fa belseje kirohad,és eltűnt volna belőle az összes belsősége..
A szag meg olyan volt,hogy azt az én orrom sem bírta. Orrfacsaró égett szag terjengett mindenhol. Ez lett a sorsa.
Viszont gazdámat úgy kapta fel,mintha valami könnyű kis kölökkutya lenne,már megbocsássatok a hasonlatért...benne is akkora,hanem nagyobb erő van,mint a szegény katonában volt.
A gyógyítandó teherrel egy új irányba indult,egészen egy föld felett lévő kerek nyíláshoz,ami nagyon hasonlít csontos farkú föld alatti üregeinek bejáratához,csakhogy ez szemlátomást a kétlábú műve.
Egy mozdulattal kinyitotta az üreg tetejét,és szenvtelenül lemászott,majd füttyentett,hogy én is menjek.
Eléggé bizalmatlanul szűköltem,de ő ellentmondást nem tűrő hangon,mégis szelíden rámparancsolt: "Ugrik!" Ezt mondta,és vizes kék szemével áthatóan nézett. Igaz,ő volt a bejárat alján,én meg a tetejénél bizonytalankodtam,mégis úgy éreztem,hogy ő néz le rám,nem pedig fordítva!
És én ugrottam,ő meg finoman megfogott,és szelíden a földre tett.
Odalent bizonytalanul kivilágított folyosókon haladtunk,egészen a rejtek-mert ez biztosan az volt- egy távoli részéig,ahol egy csápos állta utunkat. Ekkor nagyon megijedtem,de ez a hatalmasra nőtt kétlábú,csak egy mély torokhangot adott ki,mire a csápos egyszerűen elszaladt onnan,még hörögni is elfelejtett.
Egy szűk feljáróhoz értünk,s ekkor megmentőnk megint csak egy szót mondott: "Ülsz!" És én szépen leültem. nem értettem,mit jelent a szó,de éreztem,mit kell tennem.
Ő, Gazdámmal felment azon a szűkre szabott járatszerű valamin, s engem otthagyott,de előbb a zsebéből kis rózsaszínű,meg barnássárga ,a bogyókhoz hasonlító étket tett a számba,amitől olyan nyugodt lettem,mint életemben még sohasem. Nem aggódtam sem a gazdám,de még a csápos megjelenésének lehetősége miatt sem. Tudtam,itt teljes biztonságban lehetünk. Szinte vidámnak éreztem magam,s kedvem támadt a földalatti járatokban csatangolni,azonban lábaim nem mozdultak,s ebbe beletörődve lassan,de biztosan mély álomba zuhantam.
Mindkettőjüket megnézte, a katonán már nem tudott segíteni,mert egyszerűen hiányoztak a belső szervei,tulajdonképpen át lehetett látni szegényen. Olyan volt,mintha egy fa belseje kirohad,és eltűnt volna belőle az összes belsősége..
A szag meg olyan volt,hogy azt az én orrom sem bírta. Orrfacsaró égett szag terjengett mindenhol. Ez lett a sorsa.
Viszont gazdámat úgy kapta fel,mintha valami könnyű kis kölökkutya lenne,már megbocsássatok a hasonlatért...benne is akkora,hanem nagyobb erő van,mint a szegény katonában volt.
A gyógyítandó teherrel egy új irányba indult,egészen egy föld felett lévő kerek nyíláshoz,ami nagyon hasonlít csontos farkú föld alatti üregeinek bejáratához,csakhogy ez szemlátomást a kétlábú műve.
Egy mozdulattal kinyitotta az üreg tetejét,és szenvtelenül lemászott,majd füttyentett,hogy én is menjek.
Eléggé bizalmatlanul szűköltem,de ő ellentmondást nem tűrő hangon,mégis szelíden rámparancsolt: "Ugrik!" Ezt mondta,és vizes kék szemével áthatóan nézett. Igaz,ő volt a bejárat alján,én meg a tetejénél bizonytalankodtam,mégis úgy éreztem,hogy ő néz le rám,nem pedig fordítva!
És én ugrottam,ő meg finoman megfogott,és szelíden a földre tett.
Odalent bizonytalanul kivilágított folyosókon haladtunk,egészen a rejtek-mert ez biztosan az volt- egy távoli részéig,ahol egy csápos állta utunkat. Ekkor nagyon megijedtem,de ez a hatalmasra nőtt kétlábú,csak egy mély torokhangot adott ki,mire a csápos egyszerűen elszaladt onnan,még hörögni is elfelejtett.
Egy szűk feljáróhoz értünk,s ekkor megmentőnk megint csak egy szót mondott: "Ülsz!" És én szépen leültem. nem értettem,mit jelent a szó,de éreztem,mit kell tennem.
Ő, Gazdámmal felment azon a szűkre szabott járatszerű valamin, s engem otthagyott,de előbb a zsebéből kis rózsaszínű,meg barnássárga ,a bogyókhoz hasonlító étket tett a számba,amitől olyan nyugodt lettem,mint életemben még sohasem. Nem aggódtam sem a gazdám,de még a csápos megjelenésének lehetősége miatt sem. Tudtam,itt teljes biztonságban lehetünk. Szinte vidámnak éreztem magam,s kedvem támadt a földalatti járatokban csatangolni,azonban lábaim nem mozdultak,s ebbe beletörődve lassan,de biztosan mély álomba zuhantam.