Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Ez a kutya már megint az életem mentette meg.
Felöklelte a snorkot, időt adva nekem, hogy előkapjam a pisztolyom, és fejbelőjem a bestiát.
Lassan sötétedik, egy elhagyott kissé rozsdás vasúti kocsi látszik a távolban, afelé vesszük az utat.
Odaérünk, belül tüzet rakok pár korhadt deszkából , az ajtót eltorlaszolom egy két raklappal és a tűzön felmelegítek egy konzervet megeszem , a kutyának nem adok, mert jól lakott a snork részeivel.
Csodálkozom, hogy hogy bírta megenni , biztos a zónához van alkalmazkodva a gyomra és ilyen eltorzult élőlényekből is nyugodtan lakmározhat.
Na mindegy én alszom hosszú volt a mai nap, de nem akar eltűnni a szemem elől a snork gázmaszkos arca , ahogy félig le van szakadva az ajka és az elvékonyodott tűhegyes fogaival vicsorít, de mintha az arcán határtalan fájdalom tükröződne.
Vajon ki lehetett előző életében?
Egy tűzoltó, akit az erőmű oltására vezényeltek ki?
Vagy egy szerencsétlen sorkatona, aki lemaradt a csapatától, és ilyenné formálta a zóna még évekkel ezelőtt?
Ez számomra örök rejtély marad.
Nagy nehezen pár óra múlva álom jön a szememre.
 
A fegyvereimet kitisztítottam, mostmár remélem, nem lesz semmi bajuk. Te menj le Szidorovicshoz, vegyél 2 liter tiszta vizet, és kérdezd meg, hogy a tudósok voltak-e már itt! Addig megkeresem az embert, aki megbízott, hogy intézzek el egy csávót. Láttam múlkor egy padláson lisztet, segíthetsz majd lehozni. Vegyél még élesztőt is, lehet, hogy Szidorovicsnál lesz, ha nem, akkor megszívtuk, mert lapos kenyeret eszünk :(. Inkább cipót csinálok, mert azt egyszerűbb, és nem kell annyi cucc. Nézz szét az épületekben, hátha találsz sót, addig nézek valami lemezt, vagy tepsit, amibe bele birom rakni.
 
Szörcsögővel teljesen jóllaktam. Ennek a kreatúrának nagyon ízletes és zamatos a húsa,csak elég ritkán akadunk össze vele a nagy sár környékén. Eddig minden esetben közösen vadásztuk le őket,már amelyiket tudtuk,mert óriásit képesek ugrani.
Ők is sokszor csapatostól járnak,és így eléggé kétes kimenetelű az összecsapás,ha a farkasok nincsenek velünk,hogy segítsenek.
A védencemmel egy emberi építményektől nem messze levő helyen,egy olyan guruló házban húztuk meg magunkat éjszakára. Láttam ilyet a nagy sár oldalában húzódó töltés tetején , a vashúrokra helyezve,de azoknak megvolt az összes kereke,ennek meg egy sincs,hanem szürke ,egyforma kövekre van felrakva.
Én megint a kijáratnál fekszem,kifelé kémlelek,távolról elég hangos,állandóan ismétlődő emberi beszéd hallatszik,meg furcsa hangok egyvelege,ami különböző magasságú hangokból,tetszetős rezdülésekből,meg zörejekből áll. Nem tudom ,mi ez,de tetszik. Biztos ezt is a kétlábú csinálja,az tud ilyen csodákat.
A védencem fényes táncolót készített megint,úgy látom,szeret vele játszani,meg sokáig nézni. Énnekem is jó,melegíti a testem.
Azonban valami nyugtalanít. Olyan érzés kerít hatalmába,mint amikor a Szemest is eltakarja az égen a nagy fényesség. Mintha az közeledne. Akkor hova bújjunk? Nem akarom elveszteni a társamat. Nekem csak fáj a nagy fényesség és a dübörgés,de őt meg is ölheti,ha nem húzódik időben a föld alá,ezt tudom.
Egyedül csak Károgó az,aki szenvtelenül repked az égen,fittyet hányva a visító szélnek,meg a hatalmas fényességnek. Jó lenne egyszer fent lenni az égen,és látni messze,mi is történik.

Most mit tegyek, Ébresszem fel? Hogyan adhatnám tudtára,hogy baj közelít? Amikor a négy kék fényest megtaláltam és sikerült odavezetnem,az sem volt éppen egyszerű,de ezt meg sem tudom mutatni neki,hisz még távol. Azonban meg kell próbálnom.
Nedves orromat a kezéhez nyomkodom, mellső lábaimmal finoman tapodni kezdem a kezét,dörgölöm a lábához a fejem, s ,megvárom,míg felébredve talán észreveszi,hogy valami nagyon fontosat akarok vele közölni!
 
Arra ébredek, hogy valami a kezemet nyaldossa, először kést rántok, de aztán látom, hogy csak a kutya az.
Olyan forcsán néz rám és nyüszít.
Mintha ki akarna menni a kocsiból.
Kinyitom neki az ajtót, de engem is húz a ruhaujjamnál fogva, nem tudom mit akarhat, de a közelben lévő vasúti alagút felé veszi az irányt .
Ott vagyunk a sötét szája előtt, de mintha belűlről valami zörgás hallatszana, inkább valami motyogás.
Nem kockáztatok bedobom az utolsó gránátomat és utána eresztek egy sorozatot.
A gránát villanásánál látom, hogy kát törpe fekszik a földön, az egyik még élés felém hajít valamit, annak ellenére hogy hozzám sem ér.
Egy korhadt fadoboz az otolsó emlékem, ahogy hirtelen előbukkan a sotétből és ahogy eltörik a fejemen.
Ismét arra ébredek, hogy valami nyalja a kezemet, de most nem vagyok annyira magamnál, hogy akármit is tegyek. Mintha befele húzna az alagútba.
Nem tudom mennyi idő telt el , elvesztettem az időérzékem, de minta valahonnan távolről dörgést és süvítő szelet hallanék.Sötét van. Megnyújtom az öngyújtót, és csak a kutya szemében tükrözódő fény és a két halott törpét látom.
Remeg a föld és süvít a szél, de nem számít mert biztonságos helyen vagyok, és élek.
Tüzet gyújtok, majd a kutyával közösen elfogyasztunk egy szalámit, én megeszek mellé egy fél kenyeret is.
A feladatom a közeljövőben tehát csak az lesz , hogy megtudjam , hogy hol vagyok, de előtte még pihenek, mert azért eléggé kimerültem.
 
BLOWOUT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
aki csak tud menjen fedezekbe.

Putiteng! a tudosok itt voltak. a kis mutanst elvittek es egy rendes kis penzt hagytak amibel 70% megkapsz. 1300 rubel uti a markodat.
 
A társammal lementünk Szidorovicshoz, itt volt fél falu, a többiek a másik házak pincéiben húzták meg magukat. Itt volt az az stalker is, akinek múltkor kinyírtam egy másik stalkert. El is kérem rögtön a fizetésem.
 
Látom,falugyűlés tartottatok! :twisted:

A védencem ,úgy látom,egyre jobban megérti,mit is akarok vele közölni. Felébredt,velem rohant ,egészen az új vakondjárat bejáratáig,ahol nem kis meglepetésemre gumópofákba ütköztünk. Már majdnem nekik akartam rontani-pfúj,de gyűlölöm ezeket a gumópofájúkat!-amikor a társam-gyorsabb lévén -elintézte őket egy újabb dörrenő tobozzal!
Jó nagyot villant,és a falakról visszaverődő robaj megsokszorozottan érte el érzékeny füleimet,s bizony nem esett jól. Ekkor azonban arra gondoltam,az sem volna jó,ha valamelyik gumópofa kettészakítana,úgyhogy nem győzöm magamban megköszönni az én fiatal védencemnek,hogy ezúttal ő mentette meg az én életem!
Mindkét ellenségem felkenődött a járat falára,de az egyiknek közvetlen előtte volt annyi ideje,hogy egy emberi kéz alkotta üreges tárgyat-tudom,ilyenben tartja a kétlábú a dörrenő tobozt, a fullánkos sziszegőket,meg a süvöltő hegyest is-a fejéhez dobjon,pusztán az akarat által.
Villanó farkasok mesélték annak idején a falkában,hogy csak ők tudnak kitérni előle,mert ők megérzik,mikor gondol gumópofa a sziklák,meg mindenféle elébe akadó dolog mozgatására,és mikor,honnan hajítja azokat.
Megjegyzem,a villanó farkasok nagyon felfuvalkodottak,mindig ők követelik ki a legjobb részeket a falkában,de ez így is van rendjén,nélkülük aligha tudnánk komoly vadászzsákmánnyal hazatérni,s megvallva az igazat,senki nem éhezik köztünk ...
Szóval,ahogy szegény kis védencem elterült,mert minden valószínűség szerint elvesztette az eszméletét,kint baljóslatú vöröses narancs színbe borult az égbolt, a szél elkezdett felerősödni,később már üvöltött,és minden elsötétedett.
Nekem ez nem jelentett akadályt,mert amíg nem láttam,addig is eltájékozódtam a világban,s ez a képességem teljes mértékben megmaradt.
Társam ruházatát a nyakszirtje mögött megragadtam az állkapcsommal,s erőlködve befelé húztam ,távolabb a bejárattól. Nem volt könnyű,annak ellenére,hogy nem egy nagydarab legény,de én meg csak egy fiatal,majdhogynem kölök kutya vagyok még.
Tudtam, nem szabad,hogy a feketeség után meglássa őt a szemcsés fény,ami mindig megöli az óvatlan kétlábúakat,nekünk pedig erős izomfájdalmat okoz.
Szerencsére sikerült a tervem,s most már csak azért aggódtam,hogy felkelvén eszébe jusson minden,s ne döcögőként végezze ő is,mert egyszerűen nem volna szívem megölni őt,inkább elfutnék.
Felébredt,s nem kis örömre megsimogatta a fejem. Megint bevillantak azok a képek a messzi múltból,amikor a kutyák mindegyike látott, és ha kétlábú mellett élt,az,ha szerette,gyakran simogatta a fejét, a nyakát,becézte,kedvelte. Egy szó is bevillan erről,egy kétlábú szó: gazdám...Azt tudom,hogy ezekre a dolgokra ő gondolt,én meg megéreztem. Érdekes,hogy milyen gyorsan megérzem a gondolatait...
Ezen túl ő a gazdám. Így fogom hívni.Őt fogom szolgálni.
 
Morzsi tök jókat írsz , tisztáa mint a Húban Fekete Istvántól azok az emlékképeka bagolynál.
Hiba volt , hogy amikor a zónába jöttem és nem vettem zseblámát!
Ennek eredményeként egy benzines öngyújtó gyér fényénél másik kezemben pisztollyel támolygok egy vasúti alagútban bár a rengések már abbamaradtak, de a helyzetem nem túl rózsás, mivel teljesen elvesztettem az irányérzékemet.
De legalább a hű társam jóvoltából nem hagytam ott a fogam a bolwout miatt.
Órák hosszat mászkálunk az alagutakban, még végra meglátom a hajnal első sugarait az alagút végén.
Csakhogy itt a probléma, ez nem az az oldal , ahonnan jöttünk.
A nap első sugarainál valami hajdani agrárépület körvanalait vélem felfedezni, hát afelé veszem utam, mivel eléggé megviselt az éjszaka, jól jönne pár órai békés nyugodt alvás.
 
Köszönöm!

Amíg a gazdám alszik,most magára kell hagynom. Megint megéreztem a röfik illatát. Egyenlőre nem vadászom le őket-mondjuk,egymagamban nem is sokra mennék négy röfivel-hanem megfigyelem,hol turkálnak és csámcsognak.
A röfi régen nem ilyen volt. Akkor is röfögött,meg turkált,és hangosan csámcsogott,de az más világ volt. Ott és akkor a kétlábú házat épített neki,etette,akárcsak minket,de egy idő után megölte őket.
A húsának nyesedékeiből mindig kaptak a kutyák is. Ők soha nem maradhattak ki.
Azért gondolom,hogy mi voltunk a legfontosabbak a kétlábúaknak a házak körül.
Nézem őket,egy bokor mögé bújva,széllel szemben,a földhöz lapulva. Időnként nyalogatom a számat,és elképzelem,milyen lakomát tudnánk csapni belőlük,én,meg a Gazdám!
Visszaballagok,megnézem megint. Szelíd arccal alszik,még csak nem is horkol. Nagyon fáradt lehet.
Odafekszem a lábához,várok,míg felébred...
 
Na de jót aludtam :D.
Kutyámmal körülnézünk egy kicsit a környéken, egyenlőre minden kihalt, csak pár vaddisznó tanyézik a mellettünk lévő kis ligetecskében.
Békés hely ez , de várjunk csak van egy mocsár a távolban , onnan mintha ordibálást és fegyverdörgést hallanék.
Pár szaggatott sorozat, és egy két mély puffanás, szerintem vadászpuska lehet az utóbbi hang okozója.
Elkezdek arrafele rohanni , közben kibiztosítom az ak-t és sorozatról egyes lövésre állítom.
Aha két stalker beszorított egy katonát a mocsár közepén álló vasúti kocsiba.
Egyenlőre várok, hogy mi fog történni nem nagyon szeretnék beleavatkozni, hiszen semmi közöm hozzá.
[/code]
 
Nagyon korán indultunk el,a Szemes első sugarai épphogy csak megjelentek,ahol a föld meg az ég egybeért.
Olyan szép lilás volt minden,és nagy volt a csend,csak Károgók,meg agyarasok zaja hallatszott,előbbieké föntről,ahogy egymással pörlekedve, gonoszkodva szólítgatták egymást-hiába ,Károgó már csak ilyen rosszindulatú,holott semmi oka nincs rá,senki nem vadászik rá,sem a kétlábú,sem a többi állat,sőt a húsa sem különösebben jó,egyszóval egyedül pöffeszkedik odafönt,még a nagy fényesség sem zavarja de róluk majd később többet-kissé távolabb utóbbiak-azaz Agyarasék-készültek a reggeli lakmározáshoz,mindenféle gyökereket,meg hajtásokat keresve,már amennyire megértettem őket.
Agyarasék nagyon buták és nagyon indulatosak,sokszor minden ok nélkül nekünk szoktak ugrani,még akkor is ha sokan vonulunk,és a területükre értünk.
Most azonban semmi okom a félelemre,mert Gazdám oldalán himbálódzó dörgő bot meglehetősen nagy biztonságérzetet ad. Ha arra mennénk és közébük eresztené a fullánkosokat...De nem. Ezt nem tehetem meg,ilyet még csak gondolnom sem szabad. Kezdek már hasonlítani Röfire,akinek folyton az evés jár a fejében...Folyton a hasam. Megint korog. Azért jó lenne egy finom,ínycsiklandó röfisonka,vagy agyaras-hús!
Hirtelen dörrenéseket,és kétlábúak indulatos üvöltözését, szitkokat és gonosz röhögést,meg szívszorító,könyörgő siránkozást hallok,nem is olyan messziről,a domboldalon túlról.
Gazdám a hátamra teszi a kezét,és lenyom. Értem,hogy miért,s úgy maradok.
Ő lassan legörnyed ,majd óvatosan,a levelek és ágak rejtekében felfelé indul,kezében a dörgő botot előre szegezve.
Én lapos kúszásra véve a figurát követem,teljesen a földre lapulva,óvatosan,hogy nehogy észrevegyenek...
Kissé lemaradva követem,egészen a domb tetejéig,ahonnan egy nagyon ijesztő látvány tárul elénk. Két ,egyáltalán nem egyforma második bőrt viselő kétlábú,épp egy olyan,egymagában levő kétlábúra engedi a fullánkos sziszegőket,akikből egy csoportot éppen a múltkor láttam az Erdős liget határánál,ahol viszont éppen ők rugdostak két emilyent.
Kezdem lassan felfogni,hogy a kétlábúak sem egyformák mind,talán nekik is vannak falkáik,akik megküzdenek egymással a területekért,éppen úgy mint mi szoktuk,azzal a különbséggel,hogy ők minden esetben megölik egymást....Ez nagyon ijesztő.
A kétlábú nagyon kegyetlen,talán a legkegyetlenebb élőlény,akivel valaha is találkoztam. És a maga módján ijesztőbb,mint fejnyakú,aki megbolondít bennünket,ha éppen rossz napja van.
Nem tudom,most mi fog történni. Gazdám is csak figyeli az eseményeket,s valahol megértem őt.
Az elmúlt napokban túl sok rossz történt vele,engem leszámítva!
pattog1
Az egymaga levő kétlábú már sírva könyörög az életéért,a másik kettő gonoszul üvölt. Gazdám vicsorog,szitkokat suttog,és látom,annyira indulatos,hogy a keze elfehéredik,ahol a dörgő botot markolja,sovány halántékán pedig kidagadnak az erek.
 
A stalker csak kétszázat adott. Kicsit kevesellem, de nem kötekedek, mert magasabb rangú is, meg 1300 rubelnek örülök, úgyhogy pár száz rongyos pénz nem fogja elrontani a napom. Társam pár magamfajtával beszélget, megbízok benne. Amikor találkoztunk, az volt a tervem, hogy megölöm az éjszaka, és elveszem a Kalashnikovot. Eladhatam volna. Persze, ha elhullik a küldetésünk közben, akkor is ugyanott tartunk. Ez alatt nem azt értem, hogy meg fogom ölni, persze kellene az az AK, de megpróbálom visszafogni magam. Nem akarom magamra haragítani a Szabadságot. :(
Na, mindegy, szólok neki, hogy indulunk! A kenyereket bepakolom a táskával, amit a 200 rubel mellé kaptam. Hmm! Az illatuk! Apám kijevi pékségére emlékeztet, jelzálog lett rá felvéve, amikor anyám megbetegedett. Sajnos meg is halt, és a kezelések sokba kerültek, eladósodtunk. Utolsó megoldásként jöttem a Zónába. A tartozásunk 200 000 rubel. Tervem, hogy itt megnyitom az én saját kis pékségemet, de azthiszem erről már beszéltem. Még sok idő fog eltelni, mire megvalósítom a tervem, azért is kell a pénz. Most nincs idő lelkizni, indulnunk kell, mert ha a madár kirepül a kalitkából, már bottal üthetjük a nyomát. :D
 
Na ezt nem bírom tovább idegekkel célzok és meghúzom a ravaszt.
Az egyik stalker holtan terül el , a mellkasán egy lyuk tátong.
A másik rögtön felkapja a fejét és felém lő a puskályával.
Áááááá pár sörét bele ment a homlokomba, borzalamasan fáj és az idő mintha lelassult volna én hátraesem a kutya nyüszít és minden olyan homályos lesz, a hangok elmosódnak megpróbálok felállni, de visszaesek.
A stalker röhög , és közelít én utolsó erőmből még vállhoz emelem a fegyvert és lövök.
A fegyver visszarúgásától végleg elályulok, de azt még látom, hogy aki megőtt darabokban lévő fejjel összerogy.

Arra ébredek , hogy valaki beszél hozzám és valami szaglászik.
Félhomály van , kicsiny tűz lobog és valaki megprőbál belémdiktálni egy kis vodkát, ami most bevallom eléggé jól esik.
Kezd tisztulni a látásom, az a katona beszél hozzám, akit beszorítottak a vasúti kocsiba.
Elmeséli, hogy eltaláltam, de egy kutya volt a testem mellett, és nyaldosta a kezemet és próbált felkelteni, látta benne a jószándékot ezért nem lőtte le.
Ő egy katonai alakulat tagja, elfogtak pár stalkert még nemrég, de egy elszökött és sokadmagával tért vissza az osztagát lemészárolták, csak ő élte túl, de épphogy.
Én rágyújtok, és megkérdezem, hogy mi van a stalkerek cuccaival, mondja hogy behozta őket és odanyújt két hátizsákot.
Gyorsan átnézem mindkettőt.
Találok valami kis kaliberű lőszert , egyik fegyómhoz sem jó, viszont hála az égnek találok két 10 es doboz vadászpuskába való sörétet.
Megköszönöm a katonának, hogy ellátta a sebem és behozott ide, ő erre mondja , hogy ő is nekem köszönheti az életét.
Kimerült vagyok és a fejem még mindig fáj, ígyhát elaszom, ha nagy nehezen is.
 
Jaj,most mi lesz az én Gazdámmal? Ömlik a fejéből a vér,mit tehetnék,nyalogatni próbálok.. Meg fog halni? Őt is elvesztem,mint a többieket? Eltalálta a másik kétlábú,bár ő meg mindkettőt megölte a dörgővel!
Teljességgel tehetetlen vagyok. A gonosz fullánkosoktól nem tudom megvédeni. :cry:
Szegény,olyan kiszolgáltatott,ahogy itt fekszik,teljesen mozdulatlan,még csak nem is nyöszörög,és tudom,ez nagy baj. Olyan,mintha a halálra készülne....
Ekkor azonban megjelenik az a kétlábú-őt katonának nevezik,ezt megéreztem egy gondolatfoszlányból,amit most nem tudom,hogy a gazdám,vagy emez küldött-és ahogy ott sírok a tehetetlen teste mellett,leengedi dörgő botjának a végét,amit rám irányított.
Meg tudnám,támadni,lehet,meg is ölném,ha még egy pillanatig rám fogná,de valahol érzem,nem azért jött,hogy gazdámat bántsa. Inkább abbahagyom a sírást,úgysem segíthetek vele.
Kissé bizalmatlan velem,ez érthető,mert én sem táplálok az ő fajtájával szemben túl sok rokonszenvet,mivel gyakran megtörtént,hogy csak úgy a maguk szórakozására irtották a testvéreimet,meg rokonságomat....
A dörgő botot a hátára teszi,majd letérdel a Gazda mellé,vizsgálja,majd valami kellemes szagú folyadékkal letisztogatja a homlokát,és bekötözi.
Gazdám közben lassan magához tér,nagyon gyenge és nagyon elesett,nem is tudom,mi lesz így vele.
Nem lehet teljesen ura önmagának,mert szürke az arca,mint annak a halott kétlábúnak a nagy sár szélénél. Remélem,ő nem lesz olyan dörgőbotos döcögő?
A katona nagyon erős lehet,mert egy mozdulattal felemeli,és a távolabb álló guruló házhoz cipeli,ami az imént fedezékéül szolgált.
Bent vagyunk. A katona tüzet gyújtott ,mindketten pöfékelik azt a finom füstöt,Gazdám láthatólag jobban van,még evett is egy keveset,bár még elég gyengének tűnik ahhoz,hogy járni tudjon.
A katona nekem is dob egy két jó falatot amit a két halott ellenségük holmija közül bányászott elő.

Eszembe jut,hogy van egy érdekes kétlábú ,aki bárkit meggyógyít,sőt a halottakat is életre kelti a mese szerint. Egy villanó farkas kérkedett evvel a falkában-ők szokásukhoz híven folyamatosan kérkednek és hencegnek-,hogy őt is visszahozta abból az álomból,ahonnan senki nem ébredt még fel. Magasabb,mint a többi kétlábú,állítólag egyetlen egy élőlény nem bántja őt,még a gumópofákkal és a fejnyakúakkal is szót ért,sőt ezek meg tisztelik,mert nem egyet közülük visszahívott az életbe,pedig halottak voltak. Hosszú bőrből készült kabátja van,de soha nincs nála fegyver,letlégyen nincs is reá szüksége,még ezen a veszélyes helyen sem,amit a kétlábú Zónának hív.. Fehér szőrzet borítja az állát,és azt is mondják,ha nagyon erősen gondolunk rá,hát akkor rövid időn belül megjelenik.
Hát most én lehunyom a szemem,és nagyon erősen gondolok arra ,hogy minél hamarabb megjelenjen,mert Gazdámnak bizony elkél a segítség!
 
hatha o nem is jelenik meg, de megjelenik helyette egy hasonszoru oregember egy hatalmas vadaszpuskaval a kezebe. almot latsz!!!! az oregember egy epuletbe van ami oan mintha mar lattad volna, sot mintha ismerned is h merre van. szembe vele egy kulonos dolog van, csak fenylik a levego korulotte es tuzlabdakat dobal fele. az oreg felreugrik. a tuzlabdacsok ategnek a teglafalon majd vhol a messzesegbe eltunnek. az oreg csak nezi h mi lehet vele szemben. majd hirtelen a fejehez kapja a kezet es uvolteni kezd vmi nem emberi hangon. majd osszeesik. ekkor egy masik uvoltes is hallatszik a vibralo levego felol. erre azonban felebredsz.
 
Ahogy lecsuktam a szemeim,és megpróbáltam a gondolataimmal idehívni azt a kétlábút,aki gyógyít és soha nem öl,nagyon ismerős képek jelentek meg. Láttam őt,de a kezében dörgő volt. Tehát vagy nem igaz az,hogy nincs neki,vagy pedig nem ő az,akit idehívtam. De láttam mást is. Abban a házban állt,ami mellett egyszer már jártam-jobbadán elrohantam-amikor az Erdősbe értem a nagy Sárból a vakondjáraton át. Nem különösebben tulajdonítottam neki jelentőséget,most mégiscsak élesen érzékelem ezt az épületet.
Ennek -gondolatom szerint-valami jelentősége lehet,bár fogalmam sincs,mi lehet az.
Az öregelőtt vörös,fényesen táncolóktól övezett gömböcskék jelennek meg,átmennek a falon,és az meg üvölteni kezd,szemében a félelem homályával!
nem,ez nem lehet a gyógyító kétlábú,ő semmitől sem fél ,nincs rá oka.
Ez valaki más,mégis nekem üzen.
Nagyon zavar ez a látomás,nyugtalanul felkelek,kinyújtózom,ásítok,és kimegyek a mozgó házból egy kicsit körbeszaglászni.
Ahogyan kilépek,ijesztő dolgot érzékelek, tőlem balra a távolabbi domb tetején. Négy ugyanolyan vörös gombóc közelít felénk,amit az előbb láttam,miközben talán félig elaludtam...
 
Gyanús nekem ez a társam.Útközben gyakran le se vette a szemét az AK-ról.Rákérdeztem erre elkapta a fejét,és széles vigyorral azt mondta,hogy elbambult.Na mindegy ittvagyunk a sötétvölgynél. Hamarosan elérkezünk a célunkhoz.Csak jöjjön össze.
 
Na kezdek jobban lenni, megint felébredek.
Megpróbálok lábra állni , de elszédülök.
Mitagadás elég ramatyul vagyok :(.
Az egyik pillanatban hirtelen négy vörös tűzgolyó üti át a vagon falát, az egyik eltalálja a katonát, aki rögtön bele is hal, a gömb egyszerően átégette magát rajta.
Annyira meglepődök, hogy nem tudok mit csinálni, a nyégy tűzgolyó tovarepül én meg csak ülök a kocsi sarkában számban a már alig alig parázsló cigarettával.
Ha belegondolok elég nagy szerencsém volt, mert a katona helyett engem is eltalélhatot volna egy.
Felállok, és megpróbálok elmenni, a kutya aggódva nézi.
Kb húsz lépés után összerogyok és ismét elvesztem az eszméletem.

Nem tudom meddig voltam ebben az állapotban , de hirtelen bántó fehér fény világít a szemembe.
És egy öreg kifejezéstelen arc néz a szemembe, majd megint visszaesem az eszméletlenség állapotába.
 
Vissza
Top Alul