Történet, magyarázatok, SPOILER veszély

VinoBob

New Member
Csatlakozás
2008.09.06.
Üzenetek
1,256
Reakció pontszám
0
Sziasztok!

Mivel nincs hasonló topic ahol feltehetném a kérdésem, nyitok egyet.

Szóval voltam olyan elvetemült és végigolvasgattam mindent a játékban, így az X8ban talált doksikat is. Ebből az egyikben az volt, hogy Suslov, Kalancsa, és Lebegyev az X8 kutatói voltak, és az X7ből szállították át őket valamikor. A laborban különféle szerkezeteket lehetett látni, többek között az agyperzselő makettjét. Ergo a Clear Sky-os arcok álltak az egész c öntudat hátterében, bár ezt már akkor lehetett sejteni, amikor összevetettük Lebegyev angol szinkronhangját és kinézetét a SoC végén megjelenő hologram csávóéval, illetve hogy valamiért nagyon nem akarták, hogy Strelok bejusson az erőműbe.
Amikor megtaláltam a doksikat, és menni kellett lelőni a zsoldosok vezérét és a követet, azt gondoltam, hogy a követ valamelyik Clear Skyos lesz, mivel tudós ruhában voltak, és volt hozzáférésük az X8hoz + ugyye zsoldosokat béreltek fel, ami a Clear Sky szokása. Még gondoltam, hogy a Scart kell majd lelőni, de amikor átvizsgáltam a hullákat, egyik sem volt ismerős. A történet végül nem mondja meg, hogy végüls Strelok mit is csiripelt ( nyilván nyitva kell hagyni a kérdést a Stalker 2höz ), de talán van valami info arra vonatkozólag, hogy mi a helyzet a clear skyosokkal, tényleg ők voltak e a c öntudat, és hogy miért viselkedik olyan furcsán strelok. Esetleg nem talált valaki még doksikat az X8-ban erről? Nem tudom mennyi lehet pontosan, de én asszem 3at találtam.
Na és persze ott van még a tudós csoport a Janov mellett, akiknél az egyik tag a volt Clear Sky-os Novikov, + őnekik dolgoztak azok a zsoldosok, akik ki akarták nyírni a Gyigtyirovot a Jupiterben, mert elméletileg ők is azokat a doksikat keresték amit ő. Ha jól emlékszem ezeknek a Zsodosoknak a PDA-jából fülelte le a Gyigtyirov a Pripyat béli találkát.
 
Érdekes elmélet! Sőt, még van is benne valami. Én úgy tudom, hogy laborban 5 vagy 6 dokumentum van. Akartam én is valami érdekeset mondani, de elfelejtettem. :roll:
 
a monolit frakció csak egy a sok közül amiket a c öntudat a saját céljainak az elérésére irányított. Mindenkit mással paliztak be, őket a monolittal, a stalkereket a kivánságteljesítővel, de mindegyik kamu volt. A monolitokat a zóna védelmét szolgálták a behatolók elleni harcban, hogy a c öntudat nyugodtan kísérletezhessen a zónával. Bár vannak ellentmondásos részek benne, mer a zombik is ilyenek, csak az ő agyukat az agyperzselő mosta át, míg a monolitokra érdekes módon nem hat a zombíttó sugárzás
 
Ha jól emlékszem csak banditákkal harcoltak. Amikor monolitokkal kellett harcolni, akkor mindig mások harcoltak helyettük ha jól emlékszem, de aztán ki tudja, talán ennyire nem következetesek a történetírók.
 
Gondolkodjuk egy kicsit! Ha Heg is ott volt, és a monolit a Clear Sky irányította frakció, akkor nem mondhatják:
- No szóval Heg, ezek a csúnya monolitosok a mi embereink, úgyhogy ne lőjjed őket!
Ha nem hótak' volna meg, akkor szépen Heg elsétál, és mindenkinek elmondja, hogy a Clear Sky-osok a csúnya bácsik.
 
De nem csak a Monolit van irányítva hanem az összes többi, tehát ez csak látszat, azért van ellenük harc, hogy szelektálják a legjobbakat, akik eljuthatnak a zóna közepéig. Nem láttad a SoC végén amikor a hologramos csávó ( Lebegyev? ) magyarázott?

<object width="640" height="505"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/1bZ4duuerqo&hl=en_US&fs=1&color1=0x006699&color2=0x54abd6"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/1bZ4duuerqo&hl=en_US&fs=1&color1=0x006699&color2=0x54abd6" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="640" height="505"></embed></object>

Azt mondja, hogy azért "toboroztak" stalkereket a zónába, hogy megvédjék a titkos kisérleteiket. A legjobbakat, akik meg eljutottak a monolitig, beprogramozták egy konkrét feladat végrehatjására. A stalker szó nem csak a lonereket, azaz a semleges stalkereket jelenti, hanem az összes frakciót. Ez mozaikszó ( nem lehet jól lefordítani ):

S. - Scavengers ( guberálók, turkálók )
T. - Trespassers ( törvényen kívüliek )
A. - Adventurers ( kalandorok )
L. - Loners ( magányosok )
K. - Killers ( gyilkosok )
E. - Explorers ( felfedezők )
R. - Robbers ( focztogatók )

Azért foctogató, mert a fosztogatót cenzúrázza ez a car :D
 
@VinoBob: arra nem gondoltál, hogy ha a Clear Sky frakciónak köze lenne az egész összeesküvéses dologhoz, akkor nem pont neked kéne őket kivakarni a mocsárból, hanem legalább olyan jól lennének felszerelve mint a C magánhadserege, a Monolit?! :?: :?:
 
Ha olyan jól lennének felszerelve, akkor valószínüleg minden frakció őket terrorizálná, hogy honnan van a pénz. A Clear Sky egy zárt frakció. Ha Vinobobnak igaza van, akkor az ő dolguk a megfigyelés.
 
Hogy micsoda összeesküvés elméleteket, nem fabrikáltok :D
Majd ha lesz folytatás, biztos kiderül, ha van ilyen.
De azérdekelne, ha a Clear sky, valójában a monolittal voltak, akkor miért haltak ki ??? Miért nem folytatták tovább a megfigyelést ???
Miért csak egy szerelővel találkozunk,és miért nincs jelen továbra is az a frakció ???
 
nem úgy volt elvben hogy valami titkos tudós csoport aki úgy jött az erőmühöz a katasztrófa után azthiszem
1989 környékén, és létrehozták a c-öntudatot, de arra nincs utalás hogy a tiszta égboltnak köze lenne hozzájuk. bár lebegyev említette hogy járt korábban az erőműnél mint fiatal specialista.
meg amugy is lényeges volt hogy rejtözködtek, nem hiszem hogy a többi frakció annyira csesztette volna őket.
 
azért voltak az ingoványban, mert az egy elzárt terület volt, ahova nem mehettek be a stalkerek, és itt nyugodtan kisérleztezgethettek a zónával. Ezt el is árulják a CS-ban rögtön induláskor. Az erőműben csak a monolit van telepítve, amivel palira veszik a stalkereket. De ezen kívül még van pár másik hely, ahol a c öntudat jelen van, nem kizárólag az erőműhöz köthető. Pl ott a dark valley alatti labor, a yantaros agyperzselő, és meg a radaros agyperzselő. Ezek mind c öntudat termékek, és az X8ban megvan a makettjük és a tervrajzaik, és itt találtam azt a doksit is, miszerint az X7-es laborban dolgozó Lebegyev, Kalancsa, és Suslov( a Clear Sky-os főmuftik ) ide lettek átszállítva, hogy folytassák a kisérleteiket. Arról már nincs említés, hogy ez a Clear Sky befejezése előtt vagy után történt, de gyaníthatóan előtte, mivel ha itt fejlesztették ki az agyperzselőt, akkor vándorolniuk kellett a laborok között a setuphoz( Yantar+ Radar ), és ezek a clear skyban már megvoltak, ergo innét mehettek a swampba, aztán végül valamiért jobbnak láthatták, ha hibernálják magukat az erőműben, és innét jutunk el a SoC-ba. Strelokot azért akarták midenáron leszedni, mert hozzájutott egy pszi sisakhoz, ami hatástalanná tette az agymosást vele szemben, így félő volt, hogy kitudódik a titok. De közelítsük meg máshonnét a dolgot. Miért akarja a clear sky, hogy strelok ne jusson be az erőműbe? Miért bújkálnak mások elől? Ott vannak a tudósok, azok is kutatják a zónát, mégse bújkálnak senki elől, és nem is akarták megakadályozni, hogy eljussanak a stalkerek a zóna közepéhez.

Feltöltöttem pár szkrínshotot, amin rajta vannak ezek a doksik, amiből világosan kiderül, hogy a három jómadár a nooszféra és a pszi mező kutatásával foglalkozott.

sspok020910233613jupite.jpg

sspok020910233545jupite.jpg

sspok020910233602jupite.jpg

sspok020910233527jupite.jpg


Az utcsó alapján elég kérdéses, hogy a 3 helikopter valóban az anomáliáktól zuhant e le...

valóban 5 doksit lehet összegyűjteni ebben a laborban? Kiváncsi lennék az ötödiken vajon mi lehet :roll:
 
Lebegyev az elején elmondta hogy azért kell strelokot likvidálni, a csapattal együt, mert a zóna a kisugárzással próbálja megölni, ami közben minden más élölényt elpusztít.
És alapvetően azért rejtőznek, mert ők kutatnak, és probálják nem "megsérteni" a zonát, az viszont tényleg kérdéses hogy tudták e mi is a zóna, vagy csak halandzsáztak arról heg-nek, hogy él.
a tudósok is kutatnak, de őnekik nem jelent semmi mást a zóna mint egy teszt, egy kisérlet.
de miért kell beállítani rossz fénybe a clear sky osokat, olyan jó fejek voltak.

amugy meg még nem játszottam a cop al lehet hogy van benne azért valami.
 
hát én nem állítom be rossz fénybe, a játék ilyen. Legalábbis ahogy én látom, már a kezdetektől gyanúsak voltak nekem. Elég csak ránézni az avatáromra :D

De jó, akkor tegyük fel, hogy nem tudtak a c öntudatról, és nem is ők voltak azok, és nem ezért akarják megállítani strelokot, de akkor honnét tudtak a nooszféráról, hogy kerülnek képbe az agyperzselők készítésénél ? Ez szvsz egyetalán nem illik a történetbe. Az sokkal inkább, hogy kamuztak a zsoldosnak Strelokot illetően, mivel a titkukat védték. Meghát az hogy nézett volna ki a Clear Skyban, hogy heló Scar mi vagyunk a C öntudat, és nem szeretnénk ha strelok felfedne minket.
 
Meghát az hogy nézett volna ki a Clear Skyban, hogy heló Scar mi vagyunk a C öntudat, és nem szeretnénk ha strelok felfedne minket.

Szerintem ez f*szság, inkább olyasmiről lehet szó mint a Doom 3 elején emit az az ázsiai tudós mond, nem tudom emlékeztek-e, azaz valami olyasmit hogy "the Devil is real, I know...I built his cage!...".
Hogy mit is értek ez alatt? Szerintem a 3 CS fejes ha része is volt a kísérleteknek, az egészet nem láthatták át, csak részt vettek a létrehozásában.

És ne mond már hogy az egész C-öntudat a CS eseményei után jött létre, hisz ők alkották a Monolitot, akik ugyancsak ott rohangálnak a CS-ben is...
 
AM
00:00:00
Пн, 1 января
День
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
Vissza
Top Alul