S.T.A.L.K.E.R. - Priboi Story v1.1

Már a 1096-os alfában tetszett a pálya, pedig nagyrészt csak egy két domb közé zárt útból egy félig leszakadt vasúti hídból meg pár épületből állt az egész :) .
 
hja, az még elég üres volt, apropó, a híd akkor még nem volt leszakadva :))

az én elképzelésem a következő:

ha már minden megkezdett pálya kész, és kb 100x végignézzük a meglévő pici videókat kordonról, akkor kezdhetjük el elkészíteni :)
a 1154-es terrain szinte jó, viszont az oldalsó sziklákat ki kell cserélni alacsonyabbra, mint ahogy 2004-5ben is és a végsőben is kinézett. 1-2 fenyőt berakni a vasúti híd mellé, mert azok ott voltak, a vizet szebbé tenni, nádas, plusz a vasúti hídnál okoskodni kéne, mert a híd már 2004-ben is olyan volt mint a mostani, szóval nem tudom hogy kéne, de az se jó, ha mindenhol ugyanaz a híd lesz...
nah majd látjuk.
 
És akkor ez a mostani Cordon helyén lenne? Én még el tudtam volna képzelni Pripjaty és Stancia 1 közé is (mivel az 1096-ban a láthatáron egyik oldalon egy város azzal szemben meg az erőmű látható). Igaz hogy a valóságban ilyen dombok nincsenek a két hely közt de hát az anomáliák bármire képesek... :)
 
nem veszünk ki pályákat, annak nincs értelme, csak is új helyre kerülhet, nem rombolunk hanem építünk. lesz rajta annyi változás, hogy akár pripyat és npp között is lehet.

az a város kép meg npp kép a régi bétákban az csak úgymond forestwall -ként szuperált. most ilyen erdő textúra van a pályák körül, de bármikor visszatehető amaz is, csak nem valami szép a minősége...
 
[mod]Továbbra sincs dupla HSZ és továbbra sem idézzük a megelőző HSZ-t! Ha segítség kell, nem gondolod, hogy legalább a szabályokat elolvashatnád? - hispan[/mod]

Ja,és még egy -számomra azért kicsit furcsa észlelés-,Dezodor!
Miért muszály magadat lelövetni az Army warehouses-nál?Megér neked a freedomos társulat ennyit?
(Sajnáltam a dokit és Marked One-t is nagyon,de nem tehettem mást.vagy ők,vagy én,pedig tényleg vérzett a szívem.... :? )

dezodor":3ghd4n0o mondta:
nem veszünk ki pályákat, annak nincs értelme, csak is új helyre kerülhet, nem rombolunk hanem építünk. lesz rajta annyi változás, hogy akár pripyat és npp között is lehet.

az a város kép meg npp kép a régi bétákban az csak úgymond forestwall -ként szuperált. most ilyen erdő textúra van a pályák körül, de bármikor visszatehető amaz is, csak nem valami szép a minősége...

Jáksenás Dezodor!

Így pár nap késéssel elolvastam a válaszod,és köszönöm,mert így már kezd a kép összeállni.A wish granter monolitját nézegetve aztán-mivelhogy ottan nem voltak se "annamáriák",sem pedig radioaktivitás,nekem is kezdett derengeni valami,úgyhogy kicsit szégyellem is már magam,főleg 41 évesen,meg,hogy előtte a barfuß játékot, az Oblivion lost modokat sokszor végigtoltam már....és ezek ellenére nem jutott eszembe,mi is az a világító nagy kristálytömb ottan... :?
Kicsit égő,de ez van.
Jó volt az is,hogy rájöttem,a blowout valójában egy nukleáris vihar,aminek a hatását viszont ki tudom védeni pl. 5 db tűzgolyóval,amit felrakok a ruhára.
Nagyon tetszik,hogy ebben a modban tényleg működnek az "ártyifáktok",van nekik értelmük,nem úgy mint az eredeti verzióban.
Még rengeteg dícséretet tudnék itten mondani,mert tényleg nagyon bejött nekem ez a mod,de inkább kérdezek,hátha tudsz segíteni.
Az uis. a problémám,hogy egy bizonyos idő elteltével nem tudom használni a hálózsákot,mert mihelyst rákattintok ,egyszerűen eltűnik.
Hiába veszek újat,azzal is ez történik,és ugye alvás nélkül nem sokáig fogom húzni,tehát nem tudom végigjátszani a sztorit!
Ha ez egy bug,akkor lehet e kezdeni vele valamit? Vagy esetleg vegyek jó sok energiaitalt a jobbik fajtából-jófélle,jófélle itálocská,mondaná erre Borat-és azt drinkelgessem menet közben az álommanók kivédésére?
Esetleg kezdjem az újratelepítést a régi mentések használatának kizárásával-minthogy azok "bug-report"-ra kényszerítik a játékot!
Kérlek,ha tudsz valami gyógyírt,vagy közületek bárki bármiféle hathatós megoldást SEGÍTSEN!!!! :cry:
PLEASE,HELP MEEEEEEE!!!!!!!!!!!!
 
hálózsák parára ránézek mostmár, mert páran jelezték, hogy ha sokat használják, eltűnik. mivel kivettük azt a tiltást, hogy nem aludhadsz ha nem vagy fáradt, ezért akkor nem ír ki semmit, viszont eltűnik a cuccos. Szntem olyankor menteni kell, és kilépni, majd újra betölteni és venni 1et egy picit később, vagy keresni egy mentést ahol még van :S

az 1.2-ben javítjuk annyit tudok igérni, vagy kirakok vmi gyorsfixet ha a programmer komám ráveszi magát a dologra :)

amúgy, 3-4 fájlt már lefordítottam a priboiból magyarra, lassan halad, mert iszonyat nincs hangulatom hozzá :D most jön a gyászos rész, a sok item :S nah azzal elleszek 1 napot kb.
 
a német gamestar-ba írtak a priboi modról :) + a dvd-re tettek videót is róla. kár hogy az itthoniak nem foglalkoznak ilyenekkel, így meg képtelenség beszerezni a német verziót. :S
 
Én voltam és asszem Inmedio lehetett vagy Relay volt ott biztos lehet kapni (olyan 1500 péz körül )
(mondjuk a pc guru ilyen mod-os cuccokban sokkal rugalmasabb mint a gs szal őket kellen megkeresni (ott a nyomtatott lapban asszem van is olyan rovat ) )
 
Köszönet mindenért!
A hálózsák problematikája megoldódott,oly módon,miként írtad volt,Dezodor!
Valóban,a 7-es számú mentés sikerrel továbbvitte a játékot,nincs már ilyen jelenség,no meg a rendszeres alvás is megteszi a magáét.Én pl. azt teszem,hogy minden nap 23:00-kor indulás hajcsikázni,pizsamaosztás illetve-jobbanmondva- hálózsákosztás van.
Azonban: Hej,ljugyi,ktonyibúgy!Pámágítye! /Hé,emberek,valaki!Segítség!/

Problémám pedig az,hogy eljutottam a Veres-erdei laborba,de nem tudok bemenni,mert kód kell az ajtó nyitásához.Ezt hol találom meg?
Az egyik dokumentum szerint létezik a "halott város",valahol a katonai raktárak területén túl.Ez hol leend,mivelhogy nincs a térképen,és az imént említett területen túl csak a Veres-erdő,előtte a Bár területe van.
Fogok e találni valahol hatékonyabb ártyifáktokat,pl. kristályt,ami jól védene a radioaktivitás ellen,és holdfényt, a sportteljesítmény-ezen belöl is a futás-növeléséhez?

Megjegyzés: lőttem kopogó szellemet,és volt neki agya is,ami jó pénzért eladható!Ez nagyon tetszett!Jó lett volna,ha az irányító bácsi agyája is leszerelhető volna,meg ha a Zóna állatainak és teremtményeinek testrészei is feltehetők lennének az övre,és mondjuk a snork-futóműtől írtóznának a zombimorzsik,meg a félfarkasok! :roll:
A rágcsabácsik teste állatias,de inkább eledom,semmint ennék belőle.

Nos,ha valaki közületek esetleg tudna választ-és nem megoldásokat,mertogy "aztatatokat" én akarnám megoldni-adni,azt szívesen fogadnám.

A kettőzött hozzászólásokkal kapcsolatos "tiltás"-ról nem volt tudomásom,bizonyára elkerülhette a figyelmemet,eddig-úgy érzem-senkit nem sértettem meg,semmi tilosat nem tettem,nem átkozódtam,nem tettem nyílt politikai állásfoglalást-az ugye nem is ide tartozik-nem ajálgattam hamis és másolt szoftvereket,letöltő oldalakat.
Ennyi.
Majd a továbbiakban figyelni fogok.Tényleg.
De,ha már itt tartunk,akkor esetleg elmagyaráznátok,miért is tilos ez voltaképpen?Én sem tudhatok minden okáról,de szívesen asszimilálom az információkat.(Voltam más fórumokon is,azoknál ez mondjuk nem volt kritérium....)
 
Jáksenás Dezodor!

Az autócska elpukkantását hogyan csináltad?Nagyon látványosan tud repülni!Nem tán egy ártyifáktot "áktivátá" alája?
Ja,és most már nekem is szépen ,szaggatásmentesen fut az egész,pedig teli a vidék gyönyörű virágokkal,meg rezgő nyárfalevéllel!
Mondom én,hogy ez a mód nagyságrendileg überolja az eredeti játékot,és annak egyhangú környezetét.
Mindent egybevetve: NAGYOK VAGYTOK!!!!
 
köszi,

a videót nem én csináltam, hanem a gamestar-os arcok. én nem is tudtam róla :) csak nemrég mondták, hogy rajta van.
 
Egyet értek Zombimorzsival! :wink:
A kocsi+arifact kombi az sokrétű dolog, nagy csapat embert, mutánst lehet "kámikáze" anomali-carral kiírtani, jóféle kis Hummer-be egy húsdaráló p*nci mágnes és bele hajtani a sok gipsybe.... :D
 
szerintem már volt másik pályákon, és visszament, csak mert a zaporozsec is ott parkolt és az nem van ott alapból :) meg az egész ilyen összeollózott cucc, de azé örülök neki hogy ilyen is van :)
 
Dezodor..

Mikorra várható a magyarositás?? elkezdem lassan az 1.1-et, de ha lehet inkább már magyarul....
 
Vissza
Top Alul