Oblivion Lost mod gyűjtőtopic

Képeket én is raktam a Singleplayer > In Game topikba. Agroprom Földalatti pályán én is jártam így, hogy az elektromos anomáliával teli folyosón sorra hullottak a banditák. :) Kicsit rossz helyre lettek spawnolva. :D

Jármű vezetése tényleg klassz. A traktor tetszett a legjobban a Katonai Raktáraknál. Igaz 2x is belehajtottam egy örvény vagy ugródeszka anomáliába és eldobta pár méterre a járművet. Ami viszont furcsa volt, hogy elkötöttem a Kordoban a katonai állomástól a BTR-t amivel behajtottam Kopaszfaluba és a tábortűzhöz érve egyszerűen felrobbant a jármű. Persze nem haltam meg, de nem tudtam mire vélni a dolgot. :D Gázolást még nem próbáltam, de ha mutánsok ellen jó módszer, akkor lehet alkalmazni fogom. :) Katonai raktáraknál, első utamon én is belebotlottam egyszerre három Kimérába.

Ez a Szolgálat-Hadsereg viszony tetszetős. :) Most beálltam a tudósok védelmezőjének, amire a Szolgálat azonnal baráti viszonyba került velem. Igaz ez a Szabadságra is? Mert akkor maradok ebben a státuszban és lehet kalandozni az emberekkel. Eddig így is csak egy barátra tudtam szert tenni a sztalkerok között, de az is megmurdelt. Illetve így, hogy a tudósokat védem van valami kötelezettségem? Mondjuk ha támadás érné a laborjuk környékén, akkor rohannom kellene vissza akármelyik pályán is vagyok éppen?
 
A szabadságot nem érdekli, hogy ha tudós vagy. Én először megilyedtem, hogy utálni fognak mivel a duty barát lett ügye. Ha már duty: engem egyszerűen nem engednek be a bázisukra! Mikor barát vagyok akkor se és már nem emlékszem mod nélkül mikor volt, hogy beengednek de szerintem már rég be kéne nekik. Kötelezettségek nemigen vannak szerintem annyi az egész, hogy jobbak az árviszonyok szaharovnál. Sőt tudósként is befogad a freedom semmi akadája bár az én esetemben azt állították, hogy egy tagot lelőttem közülük és 60.000et kellett fizetnem...

Nálam jármű még nem robbant lehet a tűz volt az oka majd kipróbálom. Anomáliákkal viszont csak óvatosan mert akár a pályából is kidobhatnak :D
Arra már nem emlékszem hogy konkrétan elgázoltam volna a kimérát vagy előtte lelőttem és úgy mentem át rajta :D de azzal is csak óvatosan mert simán felborítanak és úgy is tudnak támadni ha bennt ülsz főleg ha nyitott tetejű a járgány.

Meg eszembe jutott még valami: egyszer a raktártelepen történt velem, hogy arra leszek figyelmes hogy egy pont a kistérképen nagyon gyorsan közelít felém. Egy freedomos tag volt az és hozzám sprintelt. Mikor szóba álltam vele megmondhattam neki, hogy kövessen, várakozzon itt vagy megköszönhettem eddigi szolgálatait és hazaküldhettem. Sajnos őt véletlenül hazaküldtem ő meg nyílegyenesen elindult át az aknamezőn... utána vettem észre hogy kb minden npct aki nem kereskedő vagy ilyesmi meg lehet kérni, hogy tartson veled. Össze is gyűjtöttem pár embert de azok meg valahogy elteleportálódtak a pálya szélére és onnan kezdtek futni felém de még futtában lelődözték őket a duty tagjai. Szóval kissé bugos benne ez a dolog de nem rossz ötlet és hasznos lehet de én nem tudtam egyik helyszínről másikra társat átvinni. Meg a vad vidék bejáratánál a dutyisok is velem jöttek.

Érdekes képek különben! Azt nem is vettem észre hogy azt csinálják kitörés után, szerintem mindig rögtön elrohantam mikor már lehetett.
 
Azt olvastam én is még a MOD leírásában, hogy baráti viszonyba lévő embereket különböző módon lehet utasítani ahogy te is írtad. Csak eddig még nem szereztem túl sok barátot. :D Pedig a Duty is a barátom kellene, hogy legyen miután elhoztam a módosított LR-300-ast és a Bulldogot, de továbbra is semleges a viszonyuk. :? Mutánsok elleni vadászatra akkor ezek után csak BTR-rel fogok menni. Abban nem eshet bajom. :D Duty akkor engedne be a bázisukra, miután megjártad X16-ot. Engem beengedtek.
Elméletleg 10-15 játékbeli perc szükséges, hogy az NPC-k pályát váltsanak, ha követnek téged, de majd kipróbálom, hogy működik-e nekem.
 
Akkor nekem bugos a játékom mivel x16ot már rég bejártam sőt az agyperzselőt is kikapcsoltam és így is elküldenek! Bár az az ajtónálló is elég fura: hozzám beszél de nem rám néz a teste meg néha kicsavarodik. És mindig elküld ha meg elmegyek mellettük azonnal lelőnek. És úgy rémlik, hogy más modnál is ez volt.

update: na most égek be mert kipróbáltam rebalanceddal és miután elvállalod az antenna elérését beenged a duty. Én viszont mindig azt csináltam, hogy miután végeztem az x16al de még akartam csinálni csomó mellékküldetést mindig mondtam a bártulajnak, hogy még nem állok készen így picivel könyebb volt kiigazodni a sok mellékküldetés között. Ezt viszont rengeteg idejig csináltam így és csodálkoztam, hogy nem engednek be pedig már a játék vége felé vagyok, szóval a hülye én vagyok, de az őr akkor is bugos :D

a mod leírását nem olvastam el, tudtam, hogy jó mod nem akartam előre lelőni a poént :lol: csak vicceltem
 
Hello!
Olyan problémám lenne, hogy ehhez a modhoz nem találok magyarosítást... megkerestem amit régen csiga linkelt, de azt írja a feltöltő törölte az adatbázisunkból a fájlt. És más fórumok is ezt az oldalt javasolták :)
Szóval ha valakinek meg van az feltölthetné, vagy segíthetne ráakadni. Köszöntem.
 
SPOLIER
Scarecrow: akkor mennyit játszottál? :D a korruptos befelyezés asszem az alacsny hírnévvel van összefüggésben. De ha ennyi pontod volt akkor minden mellékküldetést tízszer megcsináltál vagy mi?
 
A receptek között nincs olyan ami a nagyon gyakran előforduló képződmények (kővirág, vérkő meg hasonló olcsóságok) átalakításához adna tippet? Eddig kb 25 darab receptem van (amúgy Brome is ad a Bárban, ha visszavisszük neki a Storming Abakant), de 90%-ban az olyan képződményeket kellene beledobálnom az anomáliákba, amik ritkák és csak pozitív tulajdonsággal bírnak szinte. Ezt nem nagyon szeretném. :D
 
Jó hogy írsz hol a halálban van az az abakan?? medúzát én is szívesen alakítanék de lehet nem lehet :(
 
Az az Abakan egy Friar nevű banditánál található. Az alap játékban a Sötét völgyben a banditabázison kellene kóricálnia (térkép alapján), de én amikor első alkalommal ereszkedtem le az Agropromi csatornarendszerbe (OL 2.2) ott volt a pálya elején. Legyaktam és mikor felvettem a fegyvert láttam miféle kincsre bukkantam. :D Persze ha valahol máshol lelte a halálát akkor nem valószínű, hogy megtalálod a fegyverét. Én se bukkantam már rá Scarecrow módosított IL-86 stukkerére miután holtan találtam a Vad területen.

Közben néztem a recepteket és egy olyat találtam, amiben Medúzát, Cseppet meg talán Kővirágot kell egyszerre beledobni egy Gyümölcs puncs anomáliába. De szerintem nem minden képződményhez raktak bele recepteket. Főleg nem a nagyon általánosan elterjedtekhez.

Amúgy a katonai kereskedőt hol találhatom meg Chernobylban? Előfordulhat, hogy lelőttem, mert mikor elindultam az erőműbe az egyik MI-24-es leszállt a pálya kezdőpontjánál és lerakott négy katonai stalkert akiket azonnal telepumpáltam ólommal. Mikor visszafelé tartottam az erőműből, az egyik holttest még mindig ott volt szóval lehet, hogy őt lőttem volna le? :|

A zsoldosok nálam majdnem teljesen eltűntek a Vad területen a befejezetlen épület legfelső szintjén ahol mindig tanányztak már nincsennek és a közelükbe egy kisebb stalker tábor jött létre a lakókocsinál. Csak a Katonai raktáraknál szokott kb 5-6 zsoldos lézengeni a táborukban.

Pár élménybeszámoló:

- Katonai raktáraknál egyszer a Vörös-erdő felől 4 törpe, 2 vérszívó, 1 snork, 1 kontroller támadta meg a barikádokat. Persze szegény szabadságosaknak esélyük sem volt. Egy részük zombivá változott, akiket nem a vérszívók vagy a törpék rendeztek le. Még távolabbról próbáltam kiiktatni a törpéket több kevesebb sikerrel. Ugyanebben a csatában ezt követően, megkiséreltem elütni a mutánsokat a BTR-rel (gondolván, az orosz hadsereg remek vívmányában nagy baj nem érhet). A kontroller már támadásban volt amikor beszálltam a járműbe és a tipikus csapásával sikerült BTR-estől elrepíteni szabadság bázisának kapujáig. Kár, hogy nem lett rögzítve videóként az eset.
- Egy fehér kis mini cooper szerű járgánnyal nagy sebességgel robogtam ugyanezen a pályán a Bár átjárója felé és ahol a Szolgálat a farmon pihenget kicsit nagy a domboldalban az aljnövényzet. Éppen 3 zsoldos sétált a táborhelyük felé, mikor az egyiket nagyon csúnyán elgázoltam az autóval. Szerencsétlenje fent is akadt a motorháztetőn. :D A társai meg nem vettek észre az autóban és nyugodtan sétáltak tovább.
 
Köszönöm az infót. Megtaláltam, de furcsán viselkedik emberünk, mert engem utánoz. Kérdem miért nem lő rám, erre visszakérdez, hogy miért nem lövök rá. :D
 
Feltettem az OL 2009 (RC1) nevű módot,ami tartalmazza az OL 2.2 verzát meg egyéb nyalánkságokat. Működik is szépen,csak a magyarítással van gondom. Próbáltam mindegyik magyarítást,még az OL 2.2 bétát is,de csak nem akar magyar lenni. Van valakinek ötlete,hogy hogyan lehetne előcsalni a magyar szöveget?
 
Vissza
Top Alul