nVidia vs. ATI

Melyik a jobb választás?

  • nVidia

    Szavazat: 0 0.0%
  • ATI

    Szavazat: 0 0.0%

  • Összes szavazó
    0
Persze egyéni véleményem is benne van, és itt nem feltétlen az nvidiát támadom, hanem azt az "üzletpolitikát", amit folytat. Ugyanis az öli meg a fejlesztést. És sajnos igen, amíg kajálják a termékeit, addig így is marad. Ezt csinálja már évek óta, és az Ati 2-3 éve jutott el oda (sokáig tartott, hamarabb kellett volna) hogy váltson, és ezzel jött be a Sweet Spot stratégia, és innentől kezdve kezdte el szétzúzni az nv-t, mert az meg 2-3 évig adta el a 8800 architektúráját.
De hogy ne bántsam az nv-t egyfolytában, felhozom a cpu-kat:
Ott az AMD szív, az Intel pedig zúz, de ott bezzeg haladnak a fejlesztések, milyen érdekes. Mert talán egyik fél sem ül a babérjain, és hozzák be az újabbnál újabb utasítás készleteket, Hyper-Threading, Hyper-Transport technológiák. Bár ezekhez már kevésbé értek, de példának megállják a helyük.


jim67: Persze, ezért írtam most (csak későn) hogy az Ati fejlesztései egy rakás kallanatok voltak, ez a Sweet Spot stratégia, és az nvidia elzüllése (vagy inkább a formáját hozza :P ) is sokat számított.
Persze hogy vannak az nv-nek is jó dolgai. Mindjárt kapom az orrom alá, hogy az AMD-Ati közös tehnologiai fejlesztését, hogy sehol nincs. Persze hogy nincs, mert még nincs teljesen az AMD keze alatt az Ati. Azért megmondhatnátok mi is lesz az a technológia, fejlesztés neve, mert ha beleőszülök se jut most eszembe... Asszem az AMD Fusion a neve. Nem kell beleőszülnöm. lol2
 
de ja , jó lenne ha kitalálnának valamit , mer így nem fognak 1 ről 2-re jutni... én olyat is halottam , hogy középkaptegóriába nem kell dx 11... ezzel azt érik el , hogy aki nagy nvidia fan volt , az áttpártol amoda... habár pénzügyileg akkor sem fognak sokat szenvedni , a ferrari maradhat a garázsban :D
 
Lesz ott középkategóriába Dx11, mert a 70% selejtből valamit letiltva csak kitudnak belőle ozni egy Gtx450, Gtx460 vga-t. Mert ezek igazából működnek mind, csak határérték felett van a fogyasztásuk, illetve össze-vissza ingadozik chipenként a fogyasztás. Mindenesetre ez a generáció nem lesz sikeres, a következőre már összeszedtek egy kis tapasztalatot. Meg igazából jók ezek a kártyák, nekem bejönnek ezek az NV kártyák is, csak 20-25%-al drágábbak, mint az elfogadható lenne.
 
Az nv-t venni nem éri meg. Azért sem mert drágább mint az ati és 5-10% gyorsabb az nem sok de jobban melegszik többet eszik. Érdemes most ati fektetni aki most épít gépet és majd most lmegy ez a széri majd az Gtx5XX már jobb lesz de még az sem teljesen sztem kb úgy a gtx6XX lesz ami már elégé ütős lesz és renden lesz a fogyasztás/teljesítmény és ár aránya.
De msot ez egy új arhitectúra és ez várható volt h ez lesz majd mint anank idején a hd2900-es is ugyan ilyen volt mert új architectúrát vezetett be az ati ami mint látjuk jól kiforrota mágt már aaz 4000-es és az 5000-es szériára. De én úgy tudom h még a 6000-es széria is ezen az arthitectúrán lesz és majd ezután lesz architectúra váltás és ekkor az nvdia lesz ott most mint most az ati.
 
vic: Így-így, ahogy írod. De a HD6xxx széria már szeptember-október környékén jön, és ugyanúgy 40nm-en fog készülni, tehát az új architektúra 32nm-en, maximum 2011-ben esedékes.
Szerk: Az se biztos, hogy a TSMC csinálja az ATI új procijait, és az se biztos hogy lesz 32nm, hanem egyből 28-ra ugranak...
http://ipon.hu/hir/a_globalfoundries_ke ... u_it/11906
 
most akkor a gtx 480+ gt 240 OMG azér az már teljeseítmény ,de a galaxyt azt szeressük :)
 
Tudom h nincs dupla hsz. De a másik óta már eltelt egy kis idő :D.

http://ipon.hu/elemzesek/geforce_gtx465 ... light/770/

Nah itt van egy kis érdekesség egy újabb teszt de már a GTX465-tel. :D.
És még egy kis érdekesség ami ugyan le van írva a tesztben de ha vki nem olvasná akkor is tudjon róla:

"A körülbelül egy szinten lévő kártyák tehát (+/- pár százalék eltéréssel, a GTS250 esetében talán kicsit többel):
HD4850 és GTS250 = HD5750
HD4870 és GTX260 = HD5770
HD4890 és GTX275 = HD5830
GTX285 = GTX465
Ezek felett a jelenlegi teljesítmény sorrend: HD5850 -> GTX470 -> HD5870 -> GTX480 -> HD5970"
Ez azért aki most új konfigot tervez sztem érdemes áttekintenie :D.
 
érdemes :D , 100.000 ft-t kiadni egy ócska videókártyáért tényleg megéri , majd ha a gtx 465 leesik 50 alá akkor talán addig biztos nem éri meg.
 
Én nem azokra értettem :D. Hanem 5830-ig bezárólág bár azt nem érdemes sztem meg venni :D.
És előbb kimaradt a link de már pótoltam :D.
 
Jim67":1vlamvnl mondta:
érdemes :D , 100.000 ft-t kiadni egy ócska videókártyáért tényleg megéri , majd ha a gtx 465 leesik 50 alá akkor talán addig biztos nem éri meg.

ATI 5770-t 35.000 Ft-ért már kaphatsz. :D
Nem érdemes az árral érvelni az nVidia mellett,a nVidia mindig drágább lesz,mint az ATI.
 
tudom , hogy lehet venni ... de beszélgettük Mr königstiger-el , hogy nem a legjobb dolog... a driver miatt. Egyébként jó kari az... de ha már egy ember azt mondja , hogy inkább visszaváltana egy 9800gt-re na az már ciki :) Kedves ati fanok :)
 
Nekem mind1 h ati vagy nvidia a jobb a csúcsnál mert én max 50 e vásárolnék vga-t vagy ha úgy jön ki akkor 60e de ez már nagyoon max lenne nálam :D. És ha szétnéezek ezekben az árkategóriákban nem nagyon van olyan ami megéri mert Dx11 szinte sokan modnták h dx11-et játékban nagyon észrese vették nem olyan számottevő h most dx11 a legtöbb helyen nem is veszed észre kivéve ha csak nem figyeli meg az ember. Nah már msot ha több ember is igy mondja nincs értelme dx11-es karit venni. Inkább az előző szériából vásárolni sztem érdemesebb :D.
Meg én inkább a hydrát várnám meg h letisztuljon és 1 at +1 nv karit egymás mellé csapni és már nem lenen gond h az adott játék éppen ati vagy nv szimpatizáns :D. De sjanos még az nicsn rendesen kifejlődve de elvileg még pár driver és jó lesz oylna 1 év múlva talán :D. Hát majd kiderül.
De azért is linkeltem be h ha vkinek számít a dx11 és új gépre vágyik akkor tudjon mihez viszonyítani :D.
 
Jim67":5pqitsdi mondta:
tudom , hogy lehet venni ... de beszélgettük Mr königstiger-el , hogy nem a legjobb dolog... a driver miatt. Egyébként jó kari az... de ha már egy ember azt mondja , hogy inkább visszaváltana egy 9800gt-re na az már ciki :) Kedves ati fanok :)

A drivert majd megcsinálják.
Én is szívesen használnék nVidia kártyát,ha anyagilag tehetném,nem horgonyoztam le az ATI-nál egy életre :D
 
Vissza
Top Alul