Mit bírnál a Stalker 2-ben?

Mit bírnék a STALKER 2-ben?

- Normális hangeffekteket. Ne a moddereknek kelljen már megcsinálni. Sokat nyom a játékélményen az ilyesmi.
- Realisztikusabb mozgást a játékostól és az NPC-ktől is. Mert ez szerintem ratyi volt eddig minden részben, kicsit jobban lemodellezhetnék az emberi mozgást, illetve a karakterek béna gugolási pozíciójának újítását. Próbálnának csak meg lőni a játék készítői ilyen testhelyzetből valós körülmények között.
- Realisztikus fegyvertulajdonságokat (ehhez kapcsolódóan is hangokat, ne olyat mintha petárda pukkana).
 
A hangokkal teljesen egyetértek azok lehetnének élethűbbek. Ami még zavar, hogy célra tartva ne tudjunk már futni :D tehát akkor igen is eresszük le a fegyvert. Az NPC-k mozgáskultúrájuk is hagy némi kívánni valót maga után ezt szerintem is javíthatnák. Lehetne kis Metro 2033 lopás is benne azzal kapcsolatban, hogy a ruháról lehessen elvenni lőszert, medkitet, esetleg oldalfegyvert. Bár az nem olyan egetrengető de én annak is örülnék ha az inventory használatakor egy apró animáció keretein belül lekapná a stalkerünk a hátáról a zsákját és beletúrna, kutakodna benne. És ha már stalkerek vagyunk tudjunk már lopakodni. Igen, olyan splinter cell-es falhoz lapulásos történetről beszélek ne pedig sima guggolva járásról. Egy kis hangsúlyt az egyéni felkészülésre is fektetnék, mondjuk az éppeni bázison vagy táborhelyen való felkészülésekről. Ha gyorsbillentyűre állítjuk a medkitet és a kötszert akkor az kerüljön a felszerelésünk zsebébe (taktikai mellény zseb) ha még nincs ilyenünk hát akkor csak tayóból előhúzva jutunk hozzá az éppen szükséges dolgokhoz. Vagy például tárazás. MIvel ajátékban is dobozban kajuk a lőszer és az nem mászik bele magától a tárba. Fegyver gyors vizsgálata stb.
 
Egyetértek az előttem szólókkal de nekem is eszembe jutott még pár dolog ami amúgy biztos már másnak is:
lehessen benne kúszni, meg jó lenne ha lehetne állványt szerelni a fegyverekre ami letámaszthatunk kúszás közben vagy akár fedezék mögött. Nagy pályákon milyen jóket lehetne vadászni :D
Meg arra gondoltam, hogy lehetne az evésnek és ivásnak valami hoszabb animációja hogy kicsit realisztikusabb legyen és közben ne tudjál rohanni meg lődözni miközben eszel. Az ember tartson egy hangyányi szünetet míg táplálkozik, elvégre survivor játék.
 
Nem tudom hogy vagytok vele de én még guggolva se tudok lopakodni. Egyszerűen mindig észrevesz az ellen. Szóval ezt jó lenne ha rendesen megoldanák már.
 
Madness":oh8wvn3h mondta:
Egyetértek az előttem szólókkal de nekem is eszembe jutott még pár dolog ami amúgy biztos már másnak is:
lehessen benne kúszni, meg jó lenne ha lehetne állványt szerelni a fegyverekre ami letámaszthatunk kúszás közben vagy akár fedezék mögött. Nagy pályákon milyen jóket lehetne vadászni :D
Meg arra gondoltam, hogy lehetne az evésnek és ivásnak valami hoszabb animációja hogy kicsit realisztikusabb legyen és közben ne tudjál rohanni meg lődözni miközben eszel. Az ember tartson egy hangyányi szünetet míg táplálkozik, elvégre survivor játék.

1. A stalker nem fegyverszimulátor, nem is lesz az
2. Szerintem ez a fegyverletámasztásos dolog idegesítő... lásd cod uo (nekem már ott sem tetszett )
3. eddig kb egy játékban sem tartott az étkezés sokáig remélem ebben sem fog.... csak megtöri a dinamikát.

Túl sokat szeretnétek a játéktól....
 
Nem azt mondom, hogy sokáig tartson, csak legyen valami, mert mi az hogy világít egy kis jelzés én meg akár harc közben is fénysebességgel elfogyasztok akármennyi élelmet? :D
Jó nem egy fegyverszimulátor de jó nagy részét lődözés teszi ki a játéknak (legalábbsi eddig ez volt, főleg CSben) szóval összeszedhetnék magukat.
Az első és utolsó cod amivel játszottam az a 2 volt azóta kerülöm a codokat :D de már láttam mást játszani az 5 vagy nem is tudom hányadik résszel én szerencsére kimaradtam belőle :D szóval nemtudom mire gondolsz, hogy idegesítő.
De én különben nem várok sokat csak leírtam mit újítanék illetve mi tetszene. Tényleg nem várok sokat, ha csak annyira jó lesz mint bármelyik eddigi rész én elleszek vele.
 
Azért megnézném, hogy melyikőtöknek lenne kedve kúszni egy sugárfertőzött területen.
Nem lenne gond a gyerekcsinálással azután, az biztos.
Nem véletlenül nem tették bele a játékba a kúszást.
 
Vomi":3vagxfba mondta:
Azért megnézném, hogy melyikőtöknek lenne kedve kúszni egy sugárfertőzött területen.
Nem lenne gond a gyerekcsinálással azután, az biztos.
Nem véletlenül nem tették bele a játékba a kúszást.


de a gyerekcsinálást se :twisted:
 
Ez igaz. A kúszás nem rossz ötlet. Az evési szimuláció sem az. Bár abból kiindulva, hogy Cardan és Zulu hogy itt azt a szerencsétlen vodkát, inkább hanyagoljuk ha nem tudják normálisan megcsinálni :D
 
Vissza
Top Alul