Mikor először kezdtem el tolni a S.T.A.L.K.E.R.-t, Dark Valley-ba csak félve merészkedtem be, mivel a Garbage terültéről való átjárásnál hatalmas sugárdózist leht elszenvedni, ha az ember nem kapkodja a virgácsait elég gyorsan. Az egyetlen ok, amiért mégis odamentem, az egy PSO-1 scope volt. Ugyanezen küldetés során lehet felvenni egy másik küldetést is, amit én nem vállaltam el annak idején, mondván hogy majd visszajövök, ha jobb cuccaim lesznek, és akkor majd megcsinálom. Igenám, de mint kiderült, később már nem lehetett felvenni ezt a küldit, sehol nem találtam a fickót, aki adta volna. :|
Most viszont hogy újrakezdtem, rögtön elvállaltam: a misszió egy Duty-s csávó kiszabadítása a banditák bázisáról. Hátulról, a csatornákon keresztül osontam be a banditák telephelyére. Szerencsére nagyon halkan mozogtam, és az őrök nem vettek észre. A telephely közepén az udvaron egy érdekes szituáció kezdett kibontakozni... Azért mesélem el, mert egyik végigjátszás sem említi (legalábbis én nem találkoztam vele sehol). Két bandita egy Duty-s fickóra ráfogta a puskáját. (Én egyébként azt hittem, hogy ez az a Duty-s, akit ki kell szabadítanom a küldetés során, de az egy másik szitu.) Kényszerítették a Duty-s csávót, hogy másszon le abba a batárnagy gödörbe, ami az udvar közepén tátongott, és ahol ez a kis jelenet is játszódott. A fickó erre visszaszólt, hogy nem tehetik ezt vele, és akkor sem hajlandó lemászni, ha lelövik. Namármost, a forgatókönyv szerint ha ezen a ponton nem lépsz azonnal közbe, akkor a két bandita közül az egyik beszól, hogy "legyen a te akaratod szerint", majd mindketten belelövik a fickót a gödörbe. fogatlan A másik verzió szerint ha rálősz a két banditára, akkor a Duty-s fickó elkezd rohanni, mint az állat. Vigyázni kell, mert a telepen lévő többi bandita egyből tüzet nyit rá, és bizony könnyen megmurdelódik. Sokadik játékállás visszatöltés után sikerült megoldani, hogy a csávó túlélje, és miután elkezdtem utána loholni, a fél Zónán keresztül való rohanás után végre megállt. Gondoltam behajtom rajta az adót, mégiscsak én vagyok az, aki megmentette az életét! Hát mondanom se kell, le se szart a fickó, semmi jutalmat nem kaptam, mégcsak "friend" státuszú sem lettem :x , ami nagyon kiábrándító volt, mert elég nehéz misszió volt (könnyen meghal a fickó), de ugyanakkor ez volt az egyik legizgibb küldetés a játék folyamán, úh. kár hogy így elcseszték a végét! #B Később kiderült egyébként, hogy nem ennek a Duty-snak a kiszabadításáról szólt a küldi, úgyhogy csak még furcsábbá tette a dolgot, hogy semmi érdemleges nem történt ezután...