Még szép hogy be lehet szállni! Hisz ezért van a szerepjáték.
Viszont egy pár szabályt itt is be kell tartani:
- Ne legyél egyszemélyes hadsereg.
- Ne hordoz magadnál több tonna fegyvert.
- A Zóna kereteihez képest légy reális.
- Ha más játékossal akadt dolgod a történeted során, akkor egyeztess vele PM-ben, vagy más elérhetőségi módon.
Azt hiszem ez minden. De ha kihagytam valamit, szóljatok.
És még a végére egy kis segítség hogyan kezdd el a játékot:
Az egész sztorit az elejétől kezdtük. Tehát egy évvel a nagy kitörés után ami létrehozta a Zónát. Még senki nem tud róla semmit, és így következik hogy még semmi olyan nincs ami a játékban már van. Tehát se modern detektorok, se kitörést túlélni segítő gyógyszer, de még stalker ruha sincs. Így mindenkin magán múlik hogy hogyan indul el a Zónába. Területekből pedig még össz vissz a Kordon lett felfedezve, a legtöbb stalker, katona és bandita csak itt található. És egyébként még semmilyen frakció nincs még.
De hogy erről meg ne feledkezzek meg:
Amikor elkezded a játékot, érdemes kezdeni egy alap kezdő felszereléssel, és lehetőleg ne a katonai helyőrségen végig masírozva juss be a Zónába. 
(Mert már erre is volt példa.)
Tehát, valahonnan szerezz be egy gázmaszkot, egy jó kabátot, nadrágot meg bakancsot. Azt meg hogy milyen fegyverrel kezdesz az rád van bízva. Mindössze csak annyit kérnénk hogy lehetőleg ne egyből egy M107-essel kezdj. Új fegyvert találni fogsz eleget itt a Zónában.
Szerintem most már mindent elmondtam. Így annyit tennék még hozzá hogy:
Üdv a Zónában! És jó játékot! 
Ezt pedig Coldnak: Nem várok tovább. (hisz mondtad is. ) Remélem nem gond ha megírom a te rád vonatkozó részt magamtól.
Az "Orosz":
A kocsival gyorsan eljutottam a helyőrségig. De viszont azt én sem sejtettem hogy ennyire unalmas lesz a napom. Egy ideje itt rohadok már a helyőrségen és mindig fel alá rohangálok hogy elkapjam végre az őrnagyot és parancsért koldulhassak. Az a vén majom bezzeg sosem ér rá. Eddig még csak ki sem tolta az orrát az irodából, vagy ha mégis akkor csakis egy pár nyomorult percre. Elkapni viszont eddig sosem tudtam, mindig mellényúlok. Fogadok hogy a srácokat meg megeszi a tömény unalom a hídnál.
De eleget vártam! Reggel látom az őrnagyot Bondarchukkal beszélni, aztán elindulnak a környéken őrjáratozni, az őrnagy meg ismét az iroda felé veszi az irányt.
Épp nyitná az ajtót, amikor én gyorsan elé toppanok és vissza csukom az ajtót előtte majd szinte már kötekedve rákérdezek:
- Beszélhetnénk Őrnagy úr?
Az őrnagy ugyanazzal a begyepesedett képpel felém néz és rögtön rávágja:
- Nem. - Aztán kirántja az ajtót, bemegy rajta és bevágja maga után.
Egyáltalán nem lepődök meg, ez már megszokott ettől a vén sz@rházitól, hogy gondol egyet és tesz rá mindenre és mindenkire.
De azt hiszem ez már a tettek ideje. Nem sz@rozok sokat, kirántom az ajtót majd bevágom magam után, aztán az őrnagy irodája felé veszem az irányt.
Az ügyeletes tiszt persze rögtön pattan a kis ketrece mögül és próbál megállítani hogy ne menjek be mert nem szabad, de félrelököm az utamból és berontok az őrnagy irodájának ajtaján.
- Azt hiszem nem értett meg uram! Beszélnünk kell! - Mondom halál nyugodtan az őrnagynak.
- Mégis mit jelentsen ez?! Nem látja hogy nem érek rá?! - Fakad ki az őrnagy.
De én csak nyugtázom egy "Persze! Persze! Én is látom!"-mal és aztán térképet veszek elő majd az asztalára vágom.
- Nos uram! Ha szakított volna egy hangyasz@rnyit abból a drága idejéből, akkor szeretném végre elpofázni, hogy nem sikerült megtalálnunk a gyanúsítottat a múltkori esetből, mert már a belső területek felé menekült.
Az őrnagy csak a homlokához kapott és egy nagy sóhajtással válaszolt.
- Sejtem mire akar kilyukadni hadnagy. De szerintem kár fáradnia. Nem adhatok parancsot a mélyebb területekre való behatoláshoz, tekintve hogy nem tudhatjuk mi vár ránk ott. Amúgy meg nem tudom mit fáradozik. Annak az ipsének már úgyis annyi. Nem hiszem hogy túlélné ott sokáig. Főleg hogy akkora ott a sugárzás hogy egy tojást is másodpercek alatt keményre főzne.
- Áh Nem hiszem én azt őrnagy úr! Ha valaki, akkor biztos hogy ő túlélné! Eddig valahogy mindig kijutott, akármekkora sz@rban is volt. Ráadásul az első 86-os baleset óta rengeteg idő telt el.
A sugárzás simán felszívódott annyira hogy a terület járható, egyedül csak a szeméthalmok körül nagy még.
- Ó! Igen? És honnan tudja ezt maga Hadnagy?! Talán atomfizikusnak tanult?! - Kötekedett az őrnagy.
- Nem uram! De annyi időt már eltöltöttem itt hogy tudjam hogy megy ez. Ráadásul ez még nem olyan nagy kunszt. Még egy óvodás is tudja. - Mondtam. De az őrnagyon látszott már hogy bosszantja a jelenlétem mert felállt az asztala mögül és így szólt:
- Akkor meg húzzon vissza az óvodájába hadnagy! Fogja már fel az a csökött agya! Nem adok engedélyt a tovább jutásra! Egyáltalán miért ilyen fontos magának az az ürge?! Talán emlékezteti valamelyik otthon maradt porontyára?! Vagy mi az isten?!
Erre én csak nyugodtan elmosolyodtam és annyit feleltem:
- Nem uram! Csak mert ahogy maga is mondta: "Nincs jobb dolgom!" Emlékszik?
Aztán sarkon fordultam és kifelé indultam. Persze az őrnagy hangjának kíséretében.
- Takarodjon kifelé az irodámból hadnagy! Micsoda pofátlanság! Beront az irodámba és még a tiszteletet sem tudja megadni! Nagyon ajánlom hogy többet ne kerüljön a szemem elé! De számítson rá, hogy ez még vissza fog ütni!
Mosolyogva válaszoltam erre a felkiáltásra:
- Igenis uram! Minden vágyam hogy többet ne kerüljek a maga szeme elé!
- TŰNJÖN EL!!! - Ordított utánam.
Én meg továbbra is csak mosolyogva léptem ki az ajtón, majd azt bezárva magam után mondtam:
- Háh! Ez jól esett! - Aztán a kijárat felé indultam.
Azt ajtón kilépve azért mégis csak rossz kedvem támadt. Talán azért mert nem kaptam parancsot, vagy talán csak úgy átlag mert ilyen sz@r az idő meg a hely. Inkább rágyújtottam egy cigire és nyugodtan szívni kezdtem amikor egy hangot hallok magam mellől.
- Talán én tudnék segíteni magának hadnagy.
Gyorsan a hang irányába néztem. Egy átlagos magasságú fickó állt ott a falnak támaszkodva és tiszti egyenruhát viselt. De nem is akármilyet! Az orosz hírszerzés mutatós tiszti egyenruháját.
Nem haboztam sokat, gyorsan vigyázzba vágtam magam és tisztelegtem.
- Uram! - Szóltam oda.
- Ugyan! Hagyjuk most a formaságokat. -Mondta mosolyogva a tiszt.
- Hanem beszéljünk inkább erről az akciójáról hadnagy.
- Nos...uram....Semmi ez. Csupán egy határsértőt üldözünk egy ideje, de nincs parancsunk hogy utána menjünk. Pedig valahol már a belső területeken járhat.
- Értem. Tehát nincs parancs. Ez megoldható lenne hadnagy.
- Tényleg uram? Hogyan? - Kérdeztem érdeklődve.
- Egyszerű. Én adhatok ki parancsot. Hisz erre vagyok felhatalmazva.
- De nem lesz ebből baj uram? - Kérdeztem.
- Miért lenne? Nem az őrnagy dönt ebben a kérdésben hanem én.
- Értem. És hajlandó lenne megadni nekünk az engedélyt hogy a belső területekre lépjünk?
- Mindent a maga idejében hadnagy! Először is kérnék egy szívességet magától. Valamit valamiért.
- Rendben uram! Ez logikus. És mi lenne az a szívesség?
- Nem tudom hogy tudja e, de hamarosan nagy offenzívát indítunk a Zóna közepe felé, hogy felfedjük mi történt itt.
- A Zóna közepére??? - Kérdeztem döbbenten.
- Igen. És szükségünk lenne pár emberre, akiknek van tapasztalata az itteni dolgok folyásában.
- Igen? - Kérdeztem.
- Na mármost én elsőre látom hogy maga hadnagy tapasztalt már egys mást itt.
Ezért megkérdezném: Nem volna hajlandó részt venni egy hadműveletben ami segít az előrejutásban?
Elsőre nem is jutottam szóhoz, csak lestem mint hal a szatyorban, de aztán nagy nehezn rákérdeztem:
- És mit kellene tennem?
- Hááát......A térképeink szerint van egy épület a Zóna belső területein, ahol megtudhatunk miegymást az itt történtekről. Ezt az épületet kell elfoglalni és biztosítani, hogy később itt létrehozhassunk egy előretolt állást.
- Értem. És ha ez megvan, tudja garantálni hogy megkapjuk az engedélyt?
- Mivel ez az én döntésem hogy engedjem e vagy sem, szerintem ez nem is kérdés hadnagy.
- Tehát tudja vagy sem uram?
- Csak segítsen nekem a megadott cél elfoglalásában és akkor garantálom hogy maguk lesznek az elsők akik a mélyebb területek felé kacsingathatnak.
- Köszönöm uram! - Mondtam és tisztelegtem immár jobb kedvűen.
- Rendben! Mikor indulunk uram? - Kérdeztem.
- Ha jól tudom maguk most egy hídnál vannak. Nemde?
- Igen uram.
- Akkor....Egyenlőre maradjanak csak a jelenlegi posztjuknál! Később értesítjük önöket rádión és majd úgyis útba ejtjük önöket.
- Értettem uram. - Mondtam és újfent vigyázzba vágtam magam.
- Jól van. Leléphet hadnagy! - Mondta jókedvűen a tiszt és tisztelgett, majd sarkon fordult és elindult a saját irodája felé.
Én persze gyorsan visszafordultam:
- Uram! - Kiáltottam a tiszt után. Az gyorsan visszafordult és azt mondta:
- Tessék hadnagy.
- Honnan tudta hogy a belső területek felé szándékozom indulni?
- Háát.....Az őrnagy irodája felett lakom. És meglehetősen vékonyak a falak. - Mondta mosolyogva, aztán tovább haladt az irodája felé.
Én meg gyorsan kocsiba pattantam és elindultam vissza a híd felé. Gyorsan hajtottam, Nemigen volt szándékomban lassítani. Persze azért kissé lelassítottam, amikor megpillantottam Bondarchukot és szakaszát a híd irányába baktatni. Fura. Úgy tudom a mocsár felé kellene menniük.
De nem törődtem vele, hanem csak hajtottam tovább és mellettük elhaladva rájuk dudáltam.
Pár perc alatt elértem a hídig, nem tartott sokáig. A híd előtt gyorsan lefékeztem. Szinte oúgy, hogy még a kocsi is farolt egy rövid ideig.
A motort leállítva, gyorsan kipattantam a kocsiból és a többiekhez siettem, akik már kíváncsian pillantottak rám hogy mi baj.
- Mi baj hadnagy úr? - Kérdezett Korolov.
- Megyünk tovább a belső területek felé fiúk!
Kitört az öröm ujjongás.
- Hogy hogy? - Kérdezett újra Jeges.
- Úgy hogy az új tiszt kiadja nekünk az engedélyt. - Mondtam jókedvűen.
- Mit? Csak így?
- Nem. Cserébe azt kéri hogy segítsünk neki.
- És miben?
- El kell foglalni valami épületet. A többit nem tudom. Egyenlőre itt várunk, aztán szólnak nekünk és út közben felkapnak minket. Addig álljatok készen! - Mondtam és pakoltam össze közben.
Végre! Ennyi idő unalmas várakozás után beindul a gép. Már kezdtem azt hinni hogy itt fog megenni a rozsda.
Ivan Korolov:
Halálra unom magam! Sőt! Még annál is jobban. De nem is tudom hogy a halálnál mi a rosszabb tényező. Na jó! Talán csak az unalom rosszabb annál. Az Oroszról semmi hír, se arról hogy mit teszünk a továbbiakban.
Elképzelni sem tudom hogy a többiek akik itt állomásoznak, azok hogy a fenébe képesek kibírni ezt az egész álló napig tartó halálos, dögunalmat? Passz!
De minden esetre ameddig élek remélek. Remélem ez nem csak egy indok volt arra, hogy itt hagyjanak minket megrohadni.
Jobb dolog híján újra rajzolgatni kezdtem, az legalább leköt valamennyire de egy idő után az is unalmas lesz. Ráadásul ha sokáig bámulom akkor fárasztó is lesz a szememnek.
Így Szóba próbálok elegyedni az egyik itt állomásozóval:
- Szevasz!
- Szevasz!
- Na? Van valami?
- Semmi. Csak csend és hullaszag.
- Szóval a szokásos.
- Ja.
- Történik is itt valami, vagy semmi?
- Jobbára semmi. A legutolsó dolog ami mondhatjuk izgalmas volt, az a fura vihar volt amit nemrég ti is megtapasztalhattatok.
- Ahha. És? Hogy bírjátok ezt ki?
- Nehezen. De megy valahogy. Hidd el! Előbb utóbb ha ti is valami ilyen helyre kerültök, akkor belejöttök.
- Hát....Én csak remélni tudom hogy mégse.
- Pedig fogtok. Szerintem egy katona sincs aki megúszná egy ilyen dögunalmas őrszolgálat nélkül. - Mondta, közben egy cigit vesz elő, majd a gyújtóját keresi. Én közben előveszem a saját gyújtóm és tüzet adok neki.
- Kösz. - Mondja, aztán nagyot szív a cigiből.
- Pajtás. Kezdő vagy még de elmondok neked egy titkot. Néha sokkal jobb itt unatkozni, mint fűbe harapni valahol ezen az istenverte szemétdombon.
- Gondolod?
- Nem csak gondolom. Hiszem. Én láttam már dolgokat. Olyanokat amikről nem is hinnéd hogy léteznek. Ezért jobb itt mint máshol megdögleni. Már csak ki kell várnom a szolgálat végét és leszerelhetek. Aztán a többi már csak ajándék. Kedvezmények, juttatások és még ezernyi más.
- Jah. Szép gondolat. De én még messze állok a végétől. - Mondtam.
- Hogy hívnak pajtás?
- Korolov. Ivan Korolov. De a haveroknak csak Jeges.
- Üdv! Alekszandr Kuznyecov. Tizedes. - És kezet fogtunk.
Aztán a távolból kocsi duda hallatszik. A hang irányába nézünk és a távolból megpillantunk egy kocsit amint errefelé tart és ahogy elhalad egy másik szakasz mellett.
- Na! Azt hiszem a szakaszvezetőtök tér vissza. - Mondja Kuznyecov.
- Ez már ő lesz. Valszeg jön vissza a paranccsal.
- Vagy anélkül. - Teszi hozzá Kuznyecov.
- Nincs kizárva. - Mondom.
Közben a jármű egyre közelebb ér. Ahogy egyre jobban látszik, egyre ismerősebbé válik a kopott, rozsdás ócska kocsi. Benne pedig egy masszív, nagydarab , kopasz fickó ül.
Amikor ideér, gyorsan lefékez és csak a kocsi kerekeinek csikorgását hallani.
Mi baj hadnagy úr? - Kérdeztem.
- Megyünk tovább a belső területek felé fiúk! - Mondta az Orosz jókedvűen. Engem viszont elfogott a félelem.
A többiek viszont féktelenül örültek ennek.
- Hogy hogy? - Kérdeztem újra.
- Úgy hogy az új tiszt kiadja nekünk az engedélyt. - Mondta az Orosz.
- Mit? Csak így? - Vágott közbe Pavel.
- Nem. Cserébe azt kéri hogy segítsünk neki. - Na itt megállt az örömujjongás.
- És miben? - Kérdeztem rá gyanakvóan.
- El kell foglalni valami épületet. A többit nem tudom. Egyenlőre itt várunk, aztán szólnak nekünk és út közben felkapnak minket. Addig álljatok készen! - Adta ki a parancsot az Orosz, közben elkezdte össze pakolni a saját cuccait.
Senki nem szólt, csak gyorsan pakolni kezdtünk mindannyian és vártuk a parancsot az indulásra.
Én gyorsan betömtem a hátizsákba a füzetem és a rajzeszközeim, meg a kint hagyott kaját, az üres konzerveket és műanyag zacskókat pedig kidobtam.
- Na! Azt hiszem eljött számotokra a nagy nap. - Mondta Kuznyecov.
- Ja. Végre nem esz minket a rozsda. - Válaszoltam.
- Bár szerintem nem jó ötlet kimozdulni, de akárhogy is.....Sok szerencsét pajtás! - Mondta.
- Kösz! - Mondtam és közben kezet ráztunk.
De a jókedvem álca csupán. Valójában magam se tudom mit fog hozni ez az út, vagy elsőnek elesek, vagy karcolás nélkül megúszom. Ez már csak rajtam múlik. De ha mégis túlélem, akkor viszont ismét indulhatunk a lány és a kutya nyomai után. Csak remélni tudom nem esett bajuk.
Szegény Ramzit is belerángattam hogy legyen kutya, hátha egy kis érdekes vonalat csempész bele, de senki nem ír semmit.