Capt Axon
New Member
Jól jelölted az offot. De most már furdalja az oldalam a kíváncsiság a könyveddel kapcsolatban. A jó stalkeres történetekre mindig vevő vagyok. 
Vomi
New Member
Még az elején járok, de ha minden nap írnék 10 oldalt (ami kb. nekem 6 órányi írást jelent), akkor 40 nap alatt meglennék a 400 oldallal, viszont gondjaim vannak. Nem az ötletek hiányával, hanem azzal, hogy alapvetően wordbe (2007-es asszem) gépelem a szöveget, viszont open office-ba mérném az oldalak számát. Viszont ha beillesztem open office-ba amit pl. ma is írtam, csak 18 meg 20 oldalt dob ki, pedig simán lenne már 30 vagy 32 oldal. Tanácstalan vagyok :-(
Capt Axon
New Member
Értem... Nos ezzel kapcsolatban sajna nem tudok segíteni. (Zokni vagyok a Word-höz. ) De viszont egy biztos! Ha kész lesz a regény engem érdekelni fog!
) De viszont egy biztos! Ha kész lesz a regény engem érdekelni fog!Vomi
New Member
Köszönöm, majd szólok mindenképp, most viszont röstellem magam, szétoffoltam a topicot, senki nem ír :-(
Scarecrow
New Member
- Csatlakozás
- 2009.09.12.
- Üzenetek
- 4,939
- Reakció pontszám
- 0
Vomi: Csak egy tanács a könyvvel kapcsolatban: Nem az oldalszám számít!
Vomi
New Member
Tudom, majd lesz amennyi lesz, de abban biztos vagyok, hogy nem a mai világban divatos 100 oldalas "remekművet" szeretnék kiadni a kezeim közül 
*Miért van ilyen nagy csend? :-(
*Miért van ilyen nagy csend? :-(
joeetm
New Member
.Egymásra nézünk, a pultos közben visszament a raktárba... sittes szólal meg:
szerintem baromság.. kopasz:
szerintem is...
Csesszétek meg! ti nem látjátok a lehetőséget?
Milyen lehetőséget?! Te is hallottad! Vagy meghalsz, vagy meggazdagszol.. igazából nincs köztes út.. nézz az öregre..
ő is inkább halott mint gazdag..
Áh, hagyjatok.. tuti nagy pénz van ebben..
Szóval ti nem akartok jönni...
Nem érdekel, én akkor is megyek.. na Szevasztok! kisétálok az ajtón és elindulok valamerre.. de hova menjek? nyilván kell valami felszerelés.. de honnan szerezzek? miközben töprengek, még mindig nem figyelek arra hogy merre megyek, nem fontos...hirtelen eszembejut egy telefonszám.. keresek egy fülkét, bedobok egy kis aprót és tárcsázok... kicsöng..
-Igen, itt Ivan Iljics.
-Szeva krampusz! Megy még a bolt?
-Szevasz enyves.. hát már nem küldöm olyan nagyban, de régi ismerősöket még azért kisegítek. Na mi kéne?
-Pontosan nem tudom, a zónába megyek, arra kéne valami cucc..
-Chernobyl?
-Azaz..
-Azt ugye tudod hogy nem játszótér?
-Igen, sejtem.
-Nos, régen sok embernek raktam össze oda való cuccot, és egy maradt is, ugyanis a tagot lekapcsolták mielőtt elindulhatott volna..
Az remek.. mennyit kérsz érte, és mikor mehetnék érte?
-5000 rubel, de csak mert régről ismerlek, és legalább nem itt fogja majd a helyet a cucc. Jöhetsz amikor gondolod.
-Jólvan, akkor nemsoká megyek. Szevasz.
-Szevasz. lerakom a telefont, és elindulok, a rejtehelyem felé, egyszer egy szorult helyzetben elrejtettem 15000 rubelt egy transzformátor körül, remélem még ott találom..
Vomi, sajnos itt ilyen a helyzet, ritkán szokott igazán meglódulni a történet, de akkor nagyon..
szerintem baromság.. kopasz:
szerintem is...
Csesszétek meg! ti nem látjátok a lehetőséget?
Milyen lehetőséget?! Te is hallottad! Vagy meghalsz, vagy meggazdagszol.. igazából nincs köztes út.. nézz az öregre..
ő is inkább halott mint gazdag..
Áh, hagyjatok.. tuti nagy pénz van ebben..
Szóval ti nem akartok jönni...
Nem érdekel, én akkor is megyek.. na Szevasztok! kisétálok az ajtón és elindulok valamerre.. de hova menjek? nyilván kell valami felszerelés.. de honnan szerezzek? miközben töprengek, még mindig nem figyelek arra hogy merre megyek, nem fontos...hirtelen eszembejut egy telefonszám.. keresek egy fülkét, bedobok egy kis aprót és tárcsázok... kicsöng..
-Igen, itt Ivan Iljics.
-Szeva krampusz! Megy még a bolt?
-Szevasz enyves.. hát már nem küldöm olyan nagyban, de régi ismerősöket még azért kisegítek. Na mi kéne?
-Pontosan nem tudom, a zónába megyek, arra kéne valami cucc..
-Chernobyl?
-Azaz..
-Azt ugye tudod hogy nem játszótér?
-Igen, sejtem.
-Nos, régen sok embernek raktam össze oda való cuccot, és egy maradt is, ugyanis a tagot lekapcsolták mielőtt elindulhatott volna..
Az remek.. mennyit kérsz érte, és mikor mehetnék érte?
-5000 rubel, de csak mert régről ismerlek, és legalább nem itt fogja majd a helyet a cucc. Jöhetsz amikor gondolod.
-Jólvan, akkor nemsoká megyek. Szevasz.
-Szevasz. lerakom a telefont, és elindulok, a rejtehelyem felé, egyszer egy szorult helyzetben elrejtettem 15000 rubelt egy transzformátor körül, remélem még ott találom..
Vomi, sajnos itt ilyen a helyzet, ritkán szokott igazán meglódulni a történet, de akkor nagyon..
Név: Denis Mihalikov
Frakció: Katonaság
Rang: őrmester
Specializáció GRU felderítő
Külső: Rövid haja van, oldalt és hátul borotvált, felül egy körben 20 milis. Alacsony és izmos. De nem az a fajta izom, mint az edzőtermi gyurmásoknak van, hanem szín tiszta szálkás izomzat.
Belső: Kedves figura, és szeret viccelődni, viszont ha edzésről van szó nem ismer viccet. Az edzés a mindene, és nincs semmi ami miatt kihagyja.
Felszerelés: Beryll 3-as katonai ruha, terepmintás nadrág, egy vékony szövet zubbony, egy kényelmes bakancs. Egy alap AK47U laser pointtal. PMM Makarov gyors reag tokkal. Egy kétélű katonai kés az oldalán.
Előtöri:
A GRU felderítőjeként szolgált. Afganisztánt és Dagesztánt is megjárta már, és kikristályosodott a remek képessége, amit felderítőként megcsillogtatott a fronton. Tekintve, a testedzése miatt olyan helyekre fel tud mászni, ahova más nem, gyorsabban fut, mint mások. A hadügyminisztérium amint tudomást szerzett a Zóna létezéséről kiküldte őt felderítés céljából. Hát, könnyűnek hangzik, viszont Denis sem most jött a falvédőről a 6:20-as Novoszibirszki vonattal, így érti, hogy csak azért küldték őt, hogy kitegyen pár jeladót a fontosabb helyekre, majd kinyiffanjon, és elkönyvelik járulékos veszteségnek. De nem zavarja, már 3 olyan küldetésbe ment bele, ahol azt mondták, hogy nem éli túl. Most ez lesz a legnagyobb és legkockázatosabb bevetése. Reméli, hogy minden rendben lesz.
Kezdő sztori:
Lassan begurult a Níva a kapun, és kigördült a helyőrség elé. Kordon, így hívják errefelé. Eléggé érdekes egy hely, egy felállított kerítés, 3 épület és egy sorompót foglal magába. 5 őr van, kettő a tornyokban, három a sorompó mögött, a torony aljában. Kiszállok a kocsiból, és kipakolok. Két zsákot hoztam magammal. Egyikben a fegyvereim vannak, és a töltények meg a tárak, a másikban egy lezárt doboz. A dobozon van egy lakat, amihez nem kaptam kulcsot. Eléggé nehéz. Első utam a parancsnokhoz vezet, aki a jobb oldali torony aljában lakik. A torony érdekes, zöld, kopottas vakolat borítja, és a tetején éktelenkedik egy hatalmas kocka, ami az őrtorony teteje. Az ajtó már kezdett rohadni, ezt a nyikorgásból gondolom, amit kiad nyitás közben. Belépek az irodába, és az asztalnál ülő katonára nézek.
-Tatarchuk őrnagy?
-Igen? Ki maga?
-Denis Mihalikov szolgálatra jelentkezik uram!
A kávéját félre tette és közelebb hajolt.
-A parancsai?
Leteszem a kezemből a táskát, és az elülső zsebből kiveszek egy lepecsételt, sárgás borítékot, és a kezébe adom. Kettépattintja a pecsétet, és kihúzza a parancsokat. Int, hogy üljek le. Lassan végigolvassa az iratokat, majd egy kis zsebet nyit ki az egyik papír hátulján, és kivesz egy kulcsot valamint egy kis 8 gigás memóriakártyát.
-Nos Denis. Akkor, maga azt mondja, hogy a minisztérium küldte?
-Igen uram!
-Remek. A parancsok szerint, egyedül kell kiküldenem magát. Ez nekem nem tetszik. A hadügy nem bánik kesztyűs kézzel a katonákkal, én igen. Nem kell tudnia róla, de segíthetek. Adhatok maga mellé 3-4 embert, akik segíthetnek magának. Csak egy szavába kerül.
-Köszönöm Uram. De szigorú parancsot kaptam, hogy nem tehetem.
Összehúzza a szemöldökét, és megrázza a fejét.
-Maga tudja, most jöjjön a körletbe. Megmutatom a priccsét.
Kiléptünk a teremből, és a hosszúkás, alacsony épületbe léptünk be. Priccsek sorakoztak végig az előszobában, de mi beljebb mentünk. 5 katona volt még rajtunk kívül a teremben, akik eléggé méregettek engem. Bementünk a folyosó végén lévő szobába, és ott kaptam egy külön kis priccset. Oda lepakoltam a cuccaimat, majd az őrnagy kinyitotta a dobozt. Egy Beryll 3-as mellény volt benne, egy kék-fehér csíkos póló, egy PDA, MON típusú aknák és 10 darab GPS adó. Volt egy kis boríték a felszerelés mellett amiben a parancsaim lapultak.
-Most magára hagyom, majd jelentkezzen, ha készen áll a teljesítésükre.
-Értettem Uram!
Kiment. Én leültem, és feltéptem a borítékot. A parancsokat tanulmányozni kezdtem, és úgy töltöttem el a következő 2 órát, hogy minden egyes bekezdést kétszer átolvastam.
Frakció: Katonaság
Rang: őrmester
Specializáció GRU felderítő
Külső: Rövid haja van, oldalt és hátul borotvált, felül egy körben 20 milis. Alacsony és izmos. De nem az a fajta izom, mint az edzőtermi gyurmásoknak van, hanem szín tiszta szálkás izomzat.
Belső: Kedves figura, és szeret viccelődni, viszont ha edzésről van szó nem ismer viccet. Az edzés a mindene, és nincs semmi ami miatt kihagyja.
Felszerelés: Beryll 3-as katonai ruha, terepmintás nadrág, egy vékony szövet zubbony, egy kényelmes bakancs. Egy alap AK47U laser pointtal. PMM Makarov gyors reag tokkal. Egy kétélű katonai kés az oldalán.
Előtöri:
A GRU felderítőjeként szolgált. Afganisztánt és Dagesztánt is megjárta már, és kikristályosodott a remek képessége, amit felderítőként megcsillogtatott a fronton. Tekintve, a testedzése miatt olyan helyekre fel tud mászni, ahova más nem, gyorsabban fut, mint mások. A hadügyminisztérium amint tudomást szerzett a Zóna létezéséről kiküldte őt felderítés céljából. Hát, könnyűnek hangzik, viszont Denis sem most jött a falvédőről a 6:20-as Novoszibirszki vonattal, így érti, hogy csak azért küldték őt, hogy kitegyen pár jeladót a fontosabb helyekre, majd kinyiffanjon, és elkönyvelik járulékos veszteségnek. De nem zavarja, már 3 olyan küldetésbe ment bele, ahol azt mondták, hogy nem éli túl. Most ez lesz a legnagyobb és legkockázatosabb bevetése. Reméli, hogy minden rendben lesz.
Kezdő sztori:
Lassan begurult a Níva a kapun, és kigördült a helyőrség elé. Kordon, így hívják errefelé. Eléggé érdekes egy hely, egy felállított kerítés, 3 épület és egy sorompót foglal magába. 5 őr van, kettő a tornyokban, három a sorompó mögött, a torony aljában. Kiszállok a kocsiból, és kipakolok. Két zsákot hoztam magammal. Egyikben a fegyvereim vannak, és a töltények meg a tárak, a másikban egy lezárt doboz. A dobozon van egy lakat, amihez nem kaptam kulcsot. Eléggé nehéz. Első utam a parancsnokhoz vezet, aki a jobb oldali torony aljában lakik. A torony érdekes, zöld, kopottas vakolat borítja, és a tetején éktelenkedik egy hatalmas kocka, ami az őrtorony teteje. Az ajtó már kezdett rohadni, ezt a nyikorgásból gondolom, amit kiad nyitás közben. Belépek az irodába, és az asztalnál ülő katonára nézek.
-Tatarchuk őrnagy?
-Igen? Ki maga?
-Denis Mihalikov szolgálatra jelentkezik uram!
A kávéját félre tette és közelebb hajolt.
-A parancsai?
Leteszem a kezemből a táskát, és az elülső zsebből kiveszek egy lepecsételt, sárgás borítékot, és a kezébe adom. Kettépattintja a pecsétet, és kihúzza a parancsokat. Int, hogy üljek le. Lassan végigolvassa az iratokat, majd egy kis zsebet nyit ki az egyik papír hátulján, és kivesz egy kulcsot valamint egy kis 8 gigás memóriakártyát.
-Nos Denis. Akkor, maga azt mondja, hogy a minisztérium küldte?
-Igen uram!
-Remek. A parancsok szerint, egyedül kell kiküldenem magát. Ez nekem nem tetszik. A hadügy nem bánik kesztyűs kézzel a katonákkal, én igen. Nem kell tudnia róla, de segíthetek. Adhatok maga mellé 3-4 embert, akik segíthetnek magának. Csak egy szavába kerül.
-Köszönöm Uram. De szigorú parancsot kaptam, hogy nem tehetem.
Összehúzza a szemöldökét, és megrázza a fejét.
-Maga tudja, most jöjjön a körletbe. Megmutatom a priccsét.
Kiléptünk a teremből, és a hosszúkás, alacsony épületbe léptünk be. Priccsek sorakoztak végig az előszobában, de mi beljebb mentünk. 5 katona volt még rajtunk kívül a teremben, akik eléggé méregettek engem. Bementünk a folyosó végén lévő szobába, és ott kaptam egy külön kis priccset. Oda lepakoltam a cuccaimat, majd az őrnagy kinyitotta a dobozt. Egy Beryll 3-as mellény volt benne, egy kék-fehér csíkos póló, egy PDA, MON típusú aknák és 10 darab GPS adó. Volt egy kis boríték a felszerelés mellett amiben a parancsaim lapultak.
-Most magára hagyom, majd jelentkezzen, ha készen áll a teljesítésükre.
-Értettem Uram!
Kiment. Én leültem, és feltéptem a borítékot. A parancsokat tanulmányozni kezdtem, és úgy töltöttem el a következő 2 órát, hogy minden egyes bekezdést kétszer átolvastam.
Blackacehun
New Member
- Csatlakozás
- 2007.10.01.
- Üzenetek
- 807
- Reakció pontszám
- 0
- Hely
- Magamon kívül!
- Webhely
- blackacehun.atw.hu
Reni, ha gondolod akkor feltámasztom a professzor karakterét...
Blackace: Jé, kit látni itt Jó lenne, legalább lennének haverok.
- Ne... ne oda...
Kaija rémülten nyitotta ki a szemét, és félálomban rúgott egyet a levegőbe. Kutyája kérdően nézett rá.
- Csak egy rossz álom - gondolta -. Ideje indulni, nem szeretném a közelemben tudni a hadsereget.
Gyorsan összekapkodta a cuccát, majd kilépett a reggeli napfénybe. Az utat követte északi irányba, így lassan elhaladt a hatalmas
szemétlerakatok mellett. Úgy másfél kilométert gyalogolhatott, amikor is egy útkanyarulat után egy hatalmas épületcsoportot látott
kirajzolódni maga előtt a novemberi napsütéses ködben. Valamiféle gyártelep lehetett, de egy kisebb városnak is elment. (Bár)
Lelapult, majd a ritkás, elsárgult fűben lopakodva közelítette meg a helyet, közvetlenül az út mellett haladva.
Két épület között haladt el, majd balra áthaladt egy kisebb hangárszerű átjáróházon, majd egy belső udvarra jutott.
Morgásra és szimatolásra lett figyelmes, balra három mutáns állt és nézett mereven felé. A már jól ismert vak kutyák voltak azok.
Megbökte Carpot, s a kutya tudta, mi a dolga. Egyenesen a mutánsoknak rontott, miközben a lány előrántotta számszeríját, s
egy kapáslövést adott le. A vessző az egyik kutya szügyébe fúródott, s az állat rögtön holtan bukott orra.
Mire odaért, már a másik kettő is elpusztult. Kihúzta a vesszőt, majd egy ronggyal letörölte róla a vért.
Ekkor hátborzongató hang visszhangzott az épületek között. Hátraperdült, majd látta, ahogy az egyik bokor árnyékából valami torzszülött lény emelkedik fel.
A förmedvény a lány magasságával bírt, még úgy is, hogy enyhén görnyedve járt. A kezei eltérő méretűek voltak, ujjai rendellenesen
nagyra duzzadtak, s kezein két-két pár összenőtt, így jóformán három ujjal bírt mindkét kezén.
Feje csaknem akkora volt mint a törzse, az egyik szeme helyén egy vágás, orra helyén egy lyuk tátongott.
A lábai akkora voltak mint Kaija törzse, s furán tartotta őket, mintha folyamatosan guggolna.
A lány remegő kézzel illesztette a helyére a tekerőkart, s eszeveszetten elkezdte felajzani a fegyvert.
Eközben a lény megrázta fejét, s lassan felé indult.
A lány hátrált, közben a nyílpuska kattant, s belehelyezte az egyik vesszőt a vájatba. Kibiztosított, célzott...
A mutáns habzó szájjal dobbantott egyet, a lány kis híján elesett. Mire felegyenesedett, a mutáns már eszeveszett vágtában közeledett felé.
Vállgödréhez emelte a számszeríjat, s lőtt, majd jobbra vetődött a több száz kilós torzó elől. Az üvöltés a velejéig hatolt, a lény a szeméhez kapott,
de csak annyit ért el, hogy a vesszőt az utolsó szemgolyójával együtt rántotta ki a koponyájából.
Eközben Carp a szörny hátára ugrott, s a tarkóját harapdálta, de a mutáns hátrakapott, s csontropogtató erővel vágta a kutyát
egy közeli faltörmelékhez, ahol két félméteres, kilógó betonvasdarab döfte át a testét. Carpelan felnyüszített, Kaijára nézett, majd lassan lehunyta szemeit.
A lány kétségbeesett dühvel kapta elő fejszéjét, és a közben felé fordult lénynek rontott. A levegőbe ugrott, s két kézzel vágta a fegyvert
egyenesen a mutáns homlokába. A mutáns megtántorodott, s homlokán halvány függőleges repedés futott végig.
A lány hatalmas ütést érzett a gyomrában, s két méter repülés után egy falnak csapódott. A bordái fájdalmasan reccsentek,
s hatalmas adag vért köpött a talajra. Eközben a lény lehajtotta fejét, s diadalittasan hörögve rontott ellenfelére, Kaija azonban
az utolsó pillanatban, végső erejével félreugrott, s az óriás fejjel a falnak rohant.
Reccsenés hallatszott, a lény szédelegve hátratántorodott, majd hanyatt esett. A koponyájában lévő fejsze az ütéstől teljesen
kettéhasította a homlokát, s a résen furcsa, szürkészöld állagú zselés dolog szivárgott ki.
A lány leemelte válláról az Ak-t, s fájdalmasan sziszegve a lényhez lépett.
Az még mindig idegesen rángatta arcizmait, s tehetetlenül, morogva remegett a földön. Kaija a réshez illesztette a fegyvert, s meghúzta a ravaszt.
És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét, amíg a furcsa anyag be nem terítette a lány arcát.
Fejszéjét visszaakasztotta az övére, s kutyájához sietett.
Az még mindig átszúrva hevert a vasrudakon, bár nem is tehetett volna mást. A lány könnyeivel küszködve emelte le róluk,
amit a kutya halk, alig hallható nyüszítéssel reagált. Felkapta a földről a nyílvesszőjét, majd a kutyát egy közeli épületbe vitte, aminek a belső
udvaráról egy kis alagsor nyílt. Kaija kinyitotta a tákolt faajtót, majd levitte Carpot az új rejtekhelyre.
Jó lenne, legalább lennének haverok.- Ne... ne oda...
Kaija rémülten nyitotta ki a szemét, és félálomban rúgott egyet a levegőbe. Kutyája kérdően nézett rá.
- Csak egy rossz álom - gondolta -. Ideje indulni, nem szeretném a közelemben tudni a hadsereget.
Gyorsan összekapkodta a cuccát, majd kilépett a reggeli napfénybe. Az utat követte északi irányba, így lassan elhaladt a hatalmas
szemétlerakatok mellett. Úgy másfél kilométert gyalogolhatott, amikor is egy útkanyarulat után egy hatalmas épületcsoportot látott
kirajzolódni maga előtt a novemberi napsütéses ködben. Valamiféle gyártelep lehetett, de egy kisebb városnak is elment. (Bár)
Lelapult, majd a ritkás, elsárgult fűben lopakodva közelítette meg a helyet, közvetlenül az út mellett haladva.
Két épület között haladt el, majd balra áthaladt egy kisebb hangárszerű átjáróházon, majd egy belső udvarra jutott.
Morgásra és szimatolásra lett figyelmes, balra három mutáns állt és nézett mereven felé. A már jól ismert vak kutyák voltak azok.
Megbökte Carpot, s a kutya tudta, mi a dolga. Egyenesen a mutánsoknak rontott, miközben a lány előrántotta számszeríját, s
egy kapáslövést adott le. A vessző az egyik kutya szügyébe fúródott, s az állat rögtön holtan bukott orra.
Mire odaért, már a másik kettő is elpusztult. Kihúzta a vesszőt, majd egy ronggyal letörölte róla a vért.
Ekkor hátborzongató hang visszhangzott az épületek között. Hátraperdült, majd látta, ahogy az egyik bokor árnyékából valami torzszülött lény emelkedik fel.
A förmedvény a lány magasságával bírt, még úgy is, hogy enyhén görnyedve járt. A kezei eltérő méretűek voltak, ujjai rendellenesen
nagyra duzzadtak, s kezein két-két pár összenőtt, így jóformán három ujjal bírt mindkét kezén.
Feje csaknem akkora volt mint a törzse, az egyik szeme helyén egy vágás, orra helyén egy lyuk tátongott.
A lábai akkora voltak mint Kaija törzse, s furán tartotta őket, mintha folyamatosan guggolna.
A lány remegő kézzel illesztette a helyére a tekerőkart, s eszeveszetten elkezdte felajzani a fegyvert.
Eközben a lény megrázta fejét, s lassan felé indult.
A lány hátrált, közben a nyílpuska kattant, s belehelyezte az egyik vesszőt a vájatba. Kibiztosított, célzott...
A mutáns habzó szájjal dobbantott egyet, a lány kis híján elesett. Mire felegyenesedett, a mutáns már eszeveszett vágtában közeledett felé.
Vállgödréhez emelte a számszeríjat, s lőtt, majd jobbra vetődött a több száz kilós torzó elől. Az üvöltés a velejéig hatolt, a lény a szeméhez kapott,
de csak annyit ért el, hogy a vesszőt az utolsó szemgolyójával együtt rántotta ki a koponyájából.
Eközben Carp a szörny hátára ugrott, s a tarkóját harapdálta, de a mutáns hátrakapott, s csontropogtató erővel vágta a kutyát
egy közeli faltörmelékhez, ahol két félméteres, kilógó betonvasdarab döfte át a testét. Carpelan felnyüszített, Kaijára nézett, majd lassan lehunyta szemeit.
A lány kétségbeesett dühvel kapta elő fejszéjét, és a közben felé fordult lénynek rontott. A levegőbe ugrott, s két kézzel vágta a fegyvert
egyenesen a mutáns homlokába. A mutáns megtántorodott, s homlokán halvány függőleges repedés futott végig.
A lány hatalmas ütést érzett a gyomrában, s két méter repülés után egy falnak csapódott. A bordái fájdalmasan reccsentek,
s hatalmas adag vért köpött a talajra. Eközben a lény lehajtotta fejét, s diadalittasan hörögve rontott ellenfelére, Kaija azonban
az utolsó pillanatban, végső erejével félreugrott, s az óriás fejjel a falnak rohant.
Reccsenés hallatszott, a lény szédelegve hátratántorodott, majd hanyatt esett. A koponyájában lévő fejsze az ütéstől teljesen
kettéhasította a homlokát, s a résen furcsa, szürkészöld állagú zselés dolog szivárgott ki.
A lány leemelte válláról az Ak-t, s fájdalmasan sziszegve a lényhez lépett.
Az még mindig idegesen rángatta arcizmait, s tehetetlenül, morogva remegett a földön. Kaija a réshez illesztette a fegyvert, s meghúzta a ravaszt.
És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét. És ismét, amíg a furcsa anyag be nem terítette a lány arcát.
Fejszéjét visszaakasztotta az övére, s kutyájához sietett.
Az még mindig átszúrva hevert a vasrudakon, bár nem is tehetett volna mást. A lány könnyeivel küszködve emelte le róluk,
amit a kutya halk, alig hallható nyüszítéssel reagált. Felkapta a földről a nyílvesszőjét, majd a kutyát egy közeli épületbe vitte, aminek a belső
udvaráról egy kis alagsor nyílt. Kaija kinyitotta a tákolt faajtót, majd levitte Carpot az új rejtekhelyre.
A papírt elnézegetve kiszűrtem belőle a fontosabb dolgokat. A lényege annyi,hogy fel kell térképeznem a környező területeket, és GPS adókat kell elhelyeznem a fontosabb pontokon. A fontosabb pontok a következők lehetnek:
-Épületek: Olyan épületek amik fedést biztosítanak valaminek. Ilyen például egy nagyobb csoport határsértő rejtekhelye, fegyverraktárak, olyan irodák ahol jelentős mennyiségű irat található.
-Természeti képződmények: Barlangok amikre az előző pontban leírtak érvényesek.
-Átjárók/titkos helyek: Rejtekhelyek, valamint föld alatti alagutak amiket a határsértők használnak, esetleges csempészáruk elrejtésére, a lezárt területre való bejutásra, vagy a területek közötti átjutásra.
-Veszélyes pontok: Mocsarak, lápok, és egyéb veszélyes pontok megjelölése.
A feladat egyszerű: Az épületeket, átjárókat és a rejtekhelyeket aláaknázom a jeladó lehelyezése után, majd három kisebb jeladót lehelyezek az aknák helyére. A veszélyes pontokat meg körbetelepítem apró, kihelyezhető GPS adókkal. Itt SZTZ(Szabad Tűz Zóna) szabályok érvényesek, szóval akit látok azt lelőhetem. Tanuk nem maradhatnak, és senki nem tudhatja meg miért vagyok itt. A feladatom kockázatos, és nem számíthatok segítségre, ha meg lelőnek a minisztérium még azt is tagadni fogja, hogy hallott rólam. Hmm.... Szóval akkor, ha jól veszem le a dolgot, minden egyes négyzetmétert át kell túrnom ebben a pokolban, és minden veszélyes helyre jeladót kell tennem. Nomármost, egy helyről megállapítani, hogy veszélyes-e eléggé sok ideig tart, minimum 3 nap. Nekem erre nincs időm , szóval csak besasszézok oda, és telepítem a jeladót ha kell. Viszont ez még egy problémát felvet, hogy nem tudom mekkora számokkal dolgozom, és lehet azelőtt lelőnek, hogy meg tudnék moccanni. Nehéz lesz, de bevállaltam, meg is csinálom. A felszerelés amit adtak legalább jó. A doboz bár pici volt, azért jó sok cucc volt benne. MON típusú gyalogsági aknák-mellesleg a személyes kedvenceim- lézeres irányzék az AK-hoz, gyors reag tok a pisztolyomhoz, GPS detektorok, a késem, egy PDA, nagy hatótávolságú rádió, fényrudak. Az első dolgom most csak egy kis városnézés lesz. Csak körbe kémlelek a tábor körül 200 méteres körzetben. A zubbonyt veszem csak fel, kigombolva valamint a kék barett sapkát, hogy azért tudják az őrök kivel van dolguk. Viszem a pisztolyomat meg a késemet. Itt nem lesz nagy parti, mivel 200 méterre az orvlövészeink egy szúnyogot is kiszemelnek. Amikor elkészültem felpattintottam az oldalamra a gyors reag tokot, beleillesztem a pisztolyomat majd rakok még magamra 3 tárat. Elkészülvén a túrámra kilépek a barakkból és a sorompó felé veszem az irányt. Érdekesen néznek rám, ugyanis eddig még egy katona sem engedett meg magának ilyen léha öltözéket. Kisétálok a sorompón túlra és elindulok előre. 50 méterrel előrébb észreveszek egy fenyvest. Itt jó lesz körülnéznem. Az útról indulok be a fenyvesbe, és lassan, az ágak között lépkedve haladok. Eddig még senkit nem láttam. Aztán neszekre leszek figyelmes. Valaki nyöszörög. Beugrok egy fa mögé, összegombolom a kabátomat majd leveszem a sapkát és zsebre vágom. Kikémlelek oldalra. Két alakot látok. Egyik húzza a lábát, a másik meg segít neki menni. Leguggolok és letolom a pisztolyt a tokban. Egy halk kattanás kíséretében felhúzza a pisztolyt és ki is biztosítja. Megálltak. Lehet kiszúrtak? Az lehetetlen! A kattanást még én is alig hallottam, nemhogy 20 méterre innen. Most, hogy megálltak szemügyre veszem őket. Bőrkabátban vannak, mind a ketten, sötétkék melegítő nadrágot és tornacipőt viselnek. A kapucni a fejükön van, és sállal takarják az arcukat. Az egyiknél egy MP5, a másiknál egy duplacsövű sörétes van. Ilyen távból ki tudnám lőni őket, de nem kockáztatok. Csak várok, hátha elmennek.
-Leráztuk?-szólal meg az egyikük.
-Szerintem ja. De óvatosan. Ki tudja hányan vannak még itt.
Szóval vannak itt többen. Lehet két rivális? Vagy egy katonai őrjáratba botlottak bele? Ki tudja. Befejezem a munkát. Megvárom, amíg az egyikük elfordul és tüzelek. Lassan felemelem a pisztolyomat, és a fejre célzok. A sánta pont fordul el, amikor reccsenést hallok a távolban. Odakapom a fegyveremet. Semmit nem látok.
-Mi volt ez?-szólal meg az egyik.
-Jaj ne! A fán!
Tüzelés. MP5 és sörétes együtt. Kikukkantok, és oda nézek, ahova lőnek. A lombkorona szintre tüzelnek teljes erővel. Felpillantok, de nem látok semmit. Az ürességet lövik. Visszapillantok rájuk, de már elkezdtek futni. Ez érdekel, hogy mire lőhettek, utánuk megyek. Futva közeledek feléjük, de elvesztettem őket. Hagytak nyomokat, de valami furcsa dolgot veszek észre, három nyomot találok, holott ketten voltak. A harmadik nyom meg hatalmas. Nekem 46-os lábam van, nem olyan kicsi, de ez még ennél is nagyobb, és három ujjban végződik. Ilyet még nem láttam. Talán valamilyen különleges bakancs vagy jármű nyom. Követem, de lassan, és minden lépést megfontolok. Aztán egy fához értem, ami mögé vezetnek a nyomok. Lassan bebújok, és kikémlelek. A két ember ott van tőlem 3 méterre. Visszabújok, és a fegyveremet felemelem.
-Te! Láttam valakit!
-Hol?
-A fa mögött!
Basszus. Kiszúrtak. Ebből már tűzharc lesz. Már készülök kiugrani és tüzet nyitni rájuk, amikor egy tompa puffanást hallok, majd ordítást. Az egészséges lábú elkezd hátrálni, majd háttal nekiesik a fának, és elesik. Elkezdi sorozni a lombkoronát, majd kifogy a tárja. Tárat akar cserélni, én ezt kihasználva kiugrok, és rátartom a pisztolyt.
-Ne mozduljon!
Megdermed, és kerek szemekkel rám pillant, majd letépi a sálját.
-Ki maga?
Hát mindegy, úgyis kinyírom még ma, szóval elmondom.
-Denis Mihaljikov, GRU, ШАНС felderítő csoport. Tegye le a fegyvert, kezeket a tarkóra.
-Szarok rá honnan jött! El kell innen tűnnünk! Ez az izé bármikor visszajöhet!
Jobban megnézem a fickót, izzad, a szeme vörös, zihál, remeg és hallucinál. Valamit beszedett, nem árt vigyáznom.
-Mit vett be?
-Tessék?
-Mit szedett be?
-Semmit! Az ég szerelmére itt volt! Öten voltunk mikor a barlangjukba mentünk, és én éltem túl egyedül!
Barlang? Hmmm.... Akkor már értem. Hallottam, hogy ahol földgáz szivárgás lehetséges, ott az ember hallucinálhat, ha elég sok ideig lélegzi be a gázt.
-Rendben! Tegye le a fegyvert, én meg biztonságba viszem!-tarkón lőlek az erdő szélén és elveszem a cuccaidat!
-Azt mondd már meg! Ha hazudok, hova lett a társam!
Ez mondjuk igaz, sebesült lábbal nem juthatott messzire, itt van valahol. De ha itt lenne, már lelőtt volna.
-Hol van?
-Elvitte!
-Micsoda?
-Az a lény!
-Milyen lény?
-Nem tudom! Öten arcok bementünk egy barlangba menedéket keresni az eső elől. Aztán eltűnt egyikünk, mi meg keresni kezdtük. És ekkor került elő ez a lény a barlang mélyéről! Olyan mint.....mint.....mint egy ember egy polippal a száján!
Felsóhajtok. Most már tutira beszedett valamit. Most akkor második számú terv.
-Rendben! Akkor most fogjuk magunkat, és kimegyünk az erdőből, mert nem akarjuk, hogy a polipember visszajöjjön, ugye?
-A francba! Higgyen már nekem!
Puffanást hallok pár méterrel odébb. Odakapom a fegyveremet, és keresek. A másik ember az, holtan. A francba.
-Ki van ott? Jöjjön elő feltett kezekkel!
A másik, még életben lévő tag tárat cserél és a hulla felé céloz. Mellém áll, de látszik, hogy retteg. A kezében a fegyver ide-oda remeg, a sírás határán van, és hisztérikusan nyöszörög.
-Utoljára mondom! Jöjjön elő felemelt kezekkel, terpesz állásban, vagy tüzet nyitunk!
Semmi. Aztán, az ágak között egy roppanásra leszek figyelmes, és egy termetes ágdarab lezuhan mellénk. Az ágakra célzunk, és keresünk.
-A fákon van!-szólal meg a határsértő.
-Nézd má' az atomfizikus fajtádat!
A fülemhez nyúlok, és a rádiót bekapcsolom.
-Bázis, itt Denis! Hallanak!
-Denis! Hol a csudában van?
-Elkaptam egy határsértőt, itt vagyok az erdőben! De valami más is van itt!
-Hol van maga?
-Az erdőben! De valami más is van itt!
-Nem hallom! Mondja megint!
-A szentségit!
Leteszem. Óvatosan megbököm a mögöttem álló figurát és odasúgom:
-Most szépen lassan elkezdünk hátrálni az erdő széle felé! Megértette?
-I-igen!
-Jó!
Lassan, hátramenetbe kapcsolva elindulunk az erdő széle felé. Közben kémlelünk, hogy merre lehet ez a lény. Aztán mikor már az erdő szélénél jártunk, megszólalok:
-Előremegyek, és kinézek az útra, te addig óvatosan figyelj.
-Rendben.
Elindulok az út felé, majd félúton visszafordulok és egy lövést ráengedek. Eltalálom a tarkóját, és azonnal meghal. Mikor elfordulok, mocorgásra leszek figyelmes a hulla mellől. Mire visszapillantok, a hulla eltűnt.
-Hűűűű baszdki!
Elkezdek szaladni amennyire csak tudok. Aztán magam mögül meghallom a trappolást. Nem nézek hátra, csak rohanok, ahogy tudok. A pisztolyt hátra nyújtom, és vaktában lövök. Nem tudom eltalálom-e az üldözőmet, de nem is érdekel. Futok, ahogy a lábamon kifér. A pisztolyom mikor kiürült, gyorsan a tokba csúsztattam. Nem cserélek tárat, csak sprintelek a bázis irányába. Már látom a kaput. A rádiómhoz nyúlok:
-Őrnagy úr!
-Látjuk! Amikor szólok ugorjon jobbra!
-Mi?
-Most!
Jobbra vetem magamat, és lövést hallok, majd két puffanást. Amikor felnéztem az üldözőm tetemére észrevettem, hogy pont egy kőre ugrottam, és a szemöldököm felrepedt. Ömlik belőle a vér, de az üldözőm jobban megjárta. A fejéből dől a vér, és valami zöldes folyadék. Amikor meglátom, hogy mi ez elképedek. Kinézetre, egy szálkásra gyúrt ember jut eszembe, de ez a lény KB 210 centi magas, görnyedt testtartású, a kezei hosszúak és karmokban végződnek, a lábai a nyakamig érnek, olyan hosszúak, és 8 darab fogakkal borított csáp lóg ki a szájából. Ez volt az, amiről a bandita mesélt. De ez mi? És ez a hely mi? Hány ilyen kószálhat még idekint?
-Jól van őrmester?
Felpillantok, egy baka áll előttem teljes felszerelésben és a kezét nyújtja. Jobb és bal oldalán is egy baka de ők kémlelik a terepet.
-Igen közlegény. Jól vagyok.
-Parancs az őrnagy úrtól, hogy 5 percen belül jelentkezzen nála.
-Köszönöm katona! Akkor indulok is!
-Uram!-tiszteleg.
Amint beléptem az őrnagy irodájába észrevettem, hogy eléggé paprikás hangulatban kaptam el.
-Maga azt hiszi mindent megengedhet magának? Majdnem ott hagyta a fogát! Hogy jutott eszébe ekkora balgaság, hogy egy szál pisztollyal csak úgy kisétál oda? He?
-Csak kimentem körülnézni.
-Adja meg a tiszteletet a feljebbvalója iránt! Attól, hogy maga GRU-s attól itt még én parancsolok magának! A parancsaiban megkapta ezt is nem?
-Uram! Könnyű felderítést akartam végezni a területen!
-És mit gondol? Mit mond majd a hadügyminisztérium ha az alám beosztott GRU ügynökük az első nap beadja a kulcsot? Úgy kihajítanak innen, hogy csak úgy füstölök, magából meg a férgek lakmároznak odakint! Vegye tudomásul öregem, hogy a tábor szabályzatának csak a 3. pontja nem vonatkozik magára, ez lehetővé teszi, hogy egyedül, kíséret nélkül mehessen ki innen, de a 2. pont az magára is vonatkozik, miszerint ha elhagyja a tábort akkor legyen magánál egy sorozatlövő fegyver, elsősegély doboz, rádióaktivitás elleni gyógyszer, kötszer és megfelelő testpáncélzat azaz szabvány Beryll-3 típusú mellény!
-Értettem uram!
-Leléphet! Holnapig nem akarok hallani magáról!
Visszamentem a körletembe, és ellenőriztem a felszerelésemet, majd kitisztítottam a fegyvereimet.
-Épületek: Olyan épületek amik fedést biztosítanak valaminek. Ilyen például egy nagyobb csoport határsértő rejtekhelye, fegyverraktárak, olyan irodák ahol jelentős mennyiségű irat található.
-Természeti képződmények: Barlangok amikre az előző pontban leírtak érvényesek.
-Átjárók/titkos helyek: Rejtekhelyek, valamint föld alatti alagutak amiket a határsértők használnak, esetleges csempészáruk elrejtésére, a lezárt területre való bejutásra, vagy a területek közötti átjutásra.
-Veszélyes pontok: Mocsarak, lápok, és egyéb veszélyes pontok megjelölése.
A feladat egyszerű: Az épületeket, átjárókat és a rejtekhelyeket aláaknázom a jeladó lehelyezése után, majd három kisebb jeladót lehelyezek az aknák helyére. A veszélyes pontokat meg körbetelepítem apró, kihelyezhető GPS adókkal. Itt SZTZ(Szabad Tűz Zóna) szabályok érvényesek, szóval akit látok azt lelőhetem. Tanuk nem maradhatnak, és senki nem tudhatja meg miért vagyok itt. A feladatom kockázatos, és nem számíthatok segítségre, ha meg lelőnek a minisztérium még azt is tagadni fogja, hogy hallott rólam. Hmm.... Szóval akkor, ha jól veszem le a dolgot, minden egyes négyzetmétert át kell túrnom ebben a pokolban, és minden veszélyes helyre jeladót kell tennem. Nomármost, egy helyről megállapítani, hogy veszélyes-e eléggé sok ideig tart, minimum 3 nap. Nekem erre nincs időm , szóval csak besasszézok oda, és telepítem a jeladót ha kell. Viszont ez még egy problémát felvet, hogy nem tudom mekkora számokkal dolgozom, és lehet azelőtt lelőnek, hogy meg tudnék moccanni. Nehéz lesz, de bevállaltam, meg is csinálom. A felszerelés amit adtak legalább jó. A doboz bár pici volt, azért jó sok cucc volt benne. MON típusú gyalogsági aknák-mellesleg a személyes kedvenceim- lézeres irányzék az AK-hoz, gyors reag tok a pisztolyomhoz, GPS detektorok, a késem, egy PDA, nagy hatótávolságú rádió, fényrudak. Az első dolgom most csak egy kis városnézés lesz. Csak körbe kémlelek a tábor körül 200 méteres körzetben. A zubbonyt veszem csak fel, kigombolva valamint a kék barett sapkát, hogy azért tudják az őrök kivel van dolguk. Viszem a pisztolyomat meg a késemet. Itt nem lesz nagy parti, mivel 200 méterre az orvlövészeink egy szúnyogot is kiszemelnek. Amikor elkészültem felpattintottam az oldalamra a gyors reag tokot, beleillesztem a pisztolyomat majd rakok még magamra 3 tárat. Elkészülvén a túrámra kilépek a barakkból és a sorompó felé veszem az irányt. Érdekesen néznek rám, ugyanis eddig még egy katona sem engedett meg magának ilyen léha öltözéket. Kisétálok a sorompón túlra és elindulok előre. 50 méterrel előrébb észreveszek egy fenyvest. Itt jó lesz körülnéznem. Az útról indulok be a fenyvesbe, és lassan, az ágak között lépkedve haladok. Eddig még senkit nem láttam. Aztán neszekre leszek figyelmes. Valaki nyöszörög. Beugrok egy fa mögé, összegombolom a kabátomat majd leveszem a sapkát és zsebre vágom. Kikémlelek oldalra. Két alakot látok. Egyik húzza a lábát, a másik meg segít neki menni. Leguggolok és letolom a pisztolyt a tokban. Egy halk kattanás kíséretében felhúzza a pisztolyt és ki is biztosítja. Megálltak. Lehet kiszúrtak? Az lehetetlen! A kattanást még én is alig hallottam, nemhogy 20 méterre innen. Most, hogy megálltak szemügyre veszem őket. Bőrkabátban vannak, mind a ketten, sötétkék melegítő nadrágot és tornacipőt viselnek. A kapucni a fejükön van, és sállal takarják az arcukat. Az egyiknél egy MP5, a másiknál egy duplacsövű sörétes van. Ilyen távból ki tudnám lőni őket, de nem kockáztatok. Csak várok, hátha elmennek.
-Leráztuk?-szólal meg az egyikük.
-Szerintem ja. De óvatosan. Ki tudja hányan vannak még itt.
Szóval vannak itt többen. Lehet két rivális? Vagy egy katonai őrjáratba botlottak bele? Ki tudja. Befejezem a munkát. Megvárom, amíg az egyikük elfordul és tüzelek. Lassan felemelem a pisztolyomat, és a fejre célzok. A sánta pont fordul el, amikor reccsenést hallok a távolban. Odakapom a fegyveremet. Semmit nem látok.
-Mi volt ez?-szólal meg az egyik.
-Jaj ne! A fán!
Tüzelés. MP5 és sörétes együtt. Kikukkantok, és oda nézek, ahova lőnek. A lombkorona szintre tüzelnek teljes erővel. Felpillantok, de nem látok semmit. Az ürességet lövik. Visszapillantok rájuk, de már elkezdtek futni. Ez érdekel, hogy mire lőhettek, utánuk megyek. Futva közeledek feléjük, de elvesztettem őket. Hagytak nyomokat, de valami furcsa dolgot veszek észre, három nyomot találok, holott ketten voltak. A harmadik nyom meg hatalmas. Nekem 46-os lábam van, nem olyan kicsi, de ez még ennél is nagyobb, és három ujjban végződik. Ilyet még nem láttam. Talán valamilyen különleges bakancs vagy jármű nyom. Követem, de lassan, és minden lépést megfontolok. Aztán egy fához értem, ami mögé vezetnek a nyomok. Lassan bebújok, és kikémlelek. A két ember ott van tőlem 3 méterre. Visszabújok, és a fegyveremet felemelem.
-Te! Láttam valakit!
-Hol?
-A fa mögött!
Basszus. Kiszúrtak. Ebből már tűzharc lesz. Már készülök kiugrani és tüzet nyitni rájuk, amikor egy tompa puffanást hallok, majd ordítást. Az egészséges lábú elkezd hátrálni, majd háttal nekiesik a fának, és elesik. Elkezdi sorozni a lombkoronát, majd kifogy a tárja. Tárat akar cserélni, én ezt kihasználva kiugrok, és rátartom a pisztolyt.
-Ne mozduljon!
Megdermed, és kerek szemekkel rám pillant, majd letépi a sálját.
-Ki maga?
Hát mindegy, úgyis kinyírom még ma, szóval elmondom.
-Denis Mihaljikov, GRU, ШАНС felderítő csoport. Tegye le a fegyvert, kezeket a tarkóra.
-Szarok rá honnan jött! El kell innen tűnnünk! Ez az izé bármikor visszajöhet!
Jobban megnézem a fickót, izzad, a szeme vörös, zihál, remeg és hallucinál. Valamit beszedett, nem árt vigyáznom.
-Mit vett be?
-Tessék?
-Mit szedett be?
-Semmit! Az ég szerelmére itt volt! Öten voltunk mikor a barlangjukba mentünk, és én éltem túl egyedül!
Barlang? Hmmm.... Akkor már értem. Hallottam, hogy ahol földgáz szivárgás lehetséges, ott az ember hallucinálhat, ha elég sok ideig lélegzi be a gázt.
-Rendben! Tegye le a fegyvert, én meg biztonságba viszem!-tarkón lőlek az erdő szélén és elveszem a cuccaidat!
-Azt mondd már meg! Ha hazudok, hova lett a társam!
Ez mondjuk igaz, sebesült lábbal nem juthatott messzire, itt van valahol. De ha itt lenne, már lelőtt volna.
-Hol van?
-Elvitte!
-Micsoda?
-Az a lény!
-Milyen lény?
-Nem tudom! Öten arcok bementünk egy barlangba menedéket keresni az eső elől. Aztán eltűnt egyikünk, mi meg keresni kezdtük. És ekkor került elő ez a lény a barlang mélyéről! Olyan mint.....mint.....mint egy ember egy polippal a száján!
Felsóhajtok. Most már tutira beszedett valamit. Most akkor második számú terv.
-Rendben! Akkor most fogjuk magunkat, és kimegyünk az erdőből, mert nem akarjuk, hogy a polipember visszajöjjön, ugye?
-A francba! Higgyen már nekem!
Puffanást hallok pár méterrel odébb. Odakapom a fegyveremet, és keresek. A másik ember az, holtan. A francba.
-Ki van ott? Jöjjön elő feltett kezekkel!
A másik, még életben lévő tag tárat cserél és a hulla felé céloz. Mellém áll, de látszik, hogy retteg. A kezében a fegyver ide-oda remeg, a sírás határán van, és hisztérikusan nyöszörög.
-Utoljára mondom! Jöjjön elő felemelt kezekkel, terpesz állásban, vagy tüzet nyitunk!
Semmi. Aztán, az ágak között egy roppanásra leszek figyelmes, és egy termetes ágdarab lezuhan mellénk. Az ágakra célzunk, és keresünk.
-A fákon van!-szólal meg a határsértő.
-Nézd má' az atomfizikus fajtádat!
A fülemhez nyúlok, és a rádiót bekapcsolom.
-Bázis, itt Denis! Hallanak!
-Denis! Hol a csudában van?
-Elkaptam egy határsértőt, itt vagyok az erdőben! De valami más is van itt!
-Hol van maga?
-Az erdőben! De valami más is van itt!
-Nem hallom! Mondja megint!
-A szentségit!
Leteszem. Óvatosan megbököm a mögöttem álló figurát és odasúgom:
-Most szépen lassan elkezdünk hátrálni az erdő széle felé! Megértette?
-I-igen!
-Jó!
Lassan, hátramenetbe kapcsolva elindulunk az erdő széle felé. Közben kémlelünk, hogy merre lehet ez a lény. Aztán mikor már az erdő szélénél jártunk, megszólalok:
-Előremegyek, és kinézek az útra, te addig óvatosan figyelj.
-Rendben.
Elindulok az út felé, majd félúton visszafordulok és egy lövést ráengedek. Eltalálom a tarkóját, és azonnal meghal. Mikor elfordulok, mocorgásra leszek figyelmes a hulla mellől. Mire visszapillantok, a hulla eltűnt.
-Hűűűű baszdki!
Elkezdek szaladni amennyire csak tudok. Aztán magam mögül meghallom a trappolást. Nem nézek hátra, csak rohanok, ahogy tudok. A pisztolyt hátra nyújtom, és vaktában lövök. Nem tudom eltalálom-e az üldözőmet, de nem is érdekel. Futok, ahogy a lábamon kifér. A pisztolyom mikor kiürült, gyorsan a tokba csúsztattam. Nem cserélek tárat, csak sprintelek a bázis irányába. Már látom a kaput. A rádiómhoz nyúlok:
-Őrnagy úr!
-Látjuk! Amikor szólok ugorjon jobbra!
-Mi?
-Most!
Jobbra vetem magamat, és lövést hallok, majd két puffanást. Amikor felnéztem az üldözőm tetemére észrevettem, hogy pont egy kőre ugrottam, és a szemöldököm felrepedt. Ömlik belőle a vér, de az üldözőm jobban megjárta. A fejéből dől a vér, és valami zöldes folyadék. Amikor meglátom, hogy mi ez elképedek. Kinézetre, egy szálkásra gyúrt ember jut eszembe, de ez a lény KB 210 centi magas, görnyedt testtartású, a kezei hosszúak és karmokban végződnek, a lábai a nyakamig érnek, olyan hosszúak, és 8 darab fogakkal borított csáp lóg ki a szájából. Ez volt az, amiről a bandita mesélt. De ez mi? És ez a hely mi? Hány ilyen kószálhat még idekint?
-Jól van őrmester?
Felpillantok, egy baka áll előttem teljes felszerelésben és a kezét nyújtja. Jobb és bal oldalán is egy baka de ők kémlelik a terepet.
-Igen közlegény. Jól vagyok.
-Parancs az őrnagy úrtól, hogy 5 percen belül jelentkezzen nála.
-Köszönöm katona! Akkor indulok is!
-Uram!-tiszteleg.
Amint beléptem az őrnagy irodájába észrevettem, hogy eléggé paprikás hangulatban kaptam el.
-Maga azt hiszi mindent megengedhet magának? Majdnem ott hagyta a fogát! Hogy jutott eszébe ekkora balgaság, hogy egy szál pisztollyal csak úgy kisétál oda? He?
-Csak kimentem körülnézni.
-Adja meg a tiszteletet a feljebbvalója iránt! Attól, hogy maga GRU-s attól itt még én parancsolok magának! A parancsaiban megkapta ezt is nem?
-Uram! Könnyű felderítést akartam végezni a területen!
-És mit gondol? Mit mond majd a hadügyminisztérium ha az alám beosztott GRU ügynökük az első nap beadja a kulcsot? Úgy kihajítanak innen, hogy csak úgy füstölök, magából meg a férgek lakmároznak odakint! Vegye tudomásul öregem, hogy a tábor szabályzatának csak a 3. pontja nem vonatkozik magára, ez lehetővé teszi, hogy egyedül, kíséret nélkül mehessen ki innen, de a 2. pont az magára is vonatkozik, miszerint ha elhagyja a tábort akkor legyen magánál egy sorozatlövő fegyver, elsősegély doboz, rádióaktivitás elleni gyógyszer, kötszer és megfelelő testpáncélzat azaz szabvány Beryll-3 típusú mellény!
-Értettem uram!
-Leléphet! Holnapig nem akarok hallani magáról!
Visszamentem a körletembe, és ellenőriztem a felszerelésemet, majd kitisztítottam a fegyvereimet.
Capt Axon
New Member
Az Orosz megint itt hagyott minket. Vissza ment a helyőrségre parancsért az őrnagytól, hogy végre a mélyebb területek felé kacsintgathassunk. Nem tudom mi fog ebből kisülni, de jó lenne ha valami történne mert egy ideje már itt vagyunk és megesz minket az unalom. Mindig ugyanaz a terület, ugyanaz a szürkés, borongós, sáros, ritkás terület. Néhol elszórva épületek meg fák, de ezeken kívül csak a nagy semmi.
Emlékszem, az a lény a gyártelepnél majdnem kicsinált. Na akkor azt gondoltam ennyi adrenalin bőven elég!
Na ha akkor ezt mondtam, akkor helyesbítek. Bármi jobb mint itt ülni és bámulni ugyanazt a panorámát!
Már becsukott szemmel is le tudnám rajzolni ezt a képet. Teljes 360 fokban! Ami azt illeti....Le is rajzoltam. A füzetben két lapra megcsináltam a tájképet. Egyet a helyőrség felé vezető útról és környékéről, egyet meg a belső területek felé mutató tájról. Szépnek szépek lettek, de unalmasak. Legalábbis szerintem.
Bár rajzolgatni még mindig jobb elfoglaltság mint kavicsokat rugdosni, vagy teledobálni a tábortüzet mindenféle szeméttel.
Ajh!.....Csak jönne végre vissza az Orosz a paranccsal...Akkor legalább végre mozoghatnánk is egy kicsit.
Ihlet híján ennyire tellett.
Emlékszem, az a lény a gyártelepnél majdnem kicsinált. Na akkor azt gondoltam ennyi adrenalin bőven elég!
Na ha akkor ezt mondtam, akkor helyesbítek. Bármi jobb mint itt ülni és bámulni ugyanazt a panorámát!
Már becsukott szemmel is le tudnám rajzolni ezt a képet. Teljes 360 fokban! Ami azt illeti....Le is rajzoltam. A füzetben két lapra megcsináltam a tájképet. Egyet a helyőrség felé vezető útról és környékéről, egyet meg a belső területek felé mutató tájról. Szépnek szépek lettek, de unalmasak. Legalábbis szerintem.
Bár rajzolgatni még mindig jobb elfoglaltság mint kavicsokat rugdosni, vagy teledobálni a tábortüzet mindenféle szeméttel.
Ajh!.....Csak jönne végre vissza az Orosz a paranccsal...Akkor legalább végre mozoghatnánk is egy kicsit.
Ihlet híján ennyire tellett.
A talaj csúszós volt a dértől a lábam alatt, és a hó lassan szitáló pelyhei hűvösen simították végig arcomat.
Egy kidőlt fenyő nedves törzsére lépve megcsúszott a lábam, de rendületlenül futottam tovább. A szarvas úgy húsz lépéssel
járt előttem, épp egy befagyott patak medrébe szökellt bele. Orra bukott, de szinte rögtön talpra ugrott és folytatta a menekülést a forrás irányába, bal láb felé.
Magam is balra fordultam, egy meder fölé tornyosuló szirt irányába. A hosszú üldözés kifárasztott, de az utolsó rohamhoz összeszedtem minden erőmet.
A szirt tetejére érve elrugaszkodtam a sziklától, a szarvas alattam loholt. Mellé estem, majd egy újabb ugrással átharaptam a torkát és a
földhöz vágtam. Kitéptem egy nagy darab húst a nyakából, a vér telefröcskölte arcomat. A szarvas még rúgott egy párat, majd
lassan elcsendesült és kilehelte lelkét. A vér gőzölögve folyt szét a jégen, én pedig nekiláttam a lakomának.
Felnyitottam a mellkasát, majd megkerestem a szívét. Kiszakítottam a bordái közül, majd lassan elfogyasztottam.
Ekkor belém hasított a fájdalom, majd a jég tükrén láttam, ahogy két sebből elkezd ömleni belőlem a vér.
A szarvas medvévé változott és karmait a sebeimbe vájta, majd megforgatta. Nyüszítettem és próbáltam menekülni, de ekkor
kígyók tekeredtek a lábamra és nem eresztettek el...
Tűz fénye táncolta be a helységet, majd ahogy tisztult a látásom, észrevettem Gazdát. Előttem ült és aggódva tekintett rám.
Kezében valami puha eszköz volt. Érdekes színű vizet öntött rá, majd óvatosan sebeimhez nyomta. Égetett, de tudtam, hogy nem árthat.
Párszor megismételte ezt, majd vizet rakott elém. Nehezen tudtam megmozdulni, de nem rakta közelebb. Látni akarta, oda tudok-e menni.
Ugatott valamit a kedves hangján, nyilván biztatott. Felkeltem, s nyöszörögve feltápászkodtam. Majdnem összerogytam, de sikerült pár kortyot innom.
A következő napok lassan teltek. A következő reggelen felkeltem, majd követtem Gazdát az ajtóig. Délutánra már felmentem a lépcsőn,
két nap múlva pedig már mellette voltam, miközben bejárta ezt az új helyet. Kedveltem ezt a környéket, tele volt szagokkal.
A harmadik napon segítettem a Gazdának harcolni, megöltem egy beteg kutyát. Ez után nem sokkal már elmúltak a hasító fájdalmak
és csak akkor fájtak a sebeim, ha valami hozzájuk ért.
Egyik reggelen a gazda összeszedte a dolgait és útnak indultunk. Kiértünk a föld alatti helyről, majd elmentünk oda, ahol az óriás
teteme feküdt. Ekkor emberi ugatást hallottam, majd az irányába néztem. Arról a helyről jött, amerről mi érkeztünk napokkal ezelőtt.
A Gazda is észrevette. Megpaskolta fejem, és futásnak eredtünk, ám túl későn. Az egyik ember hangosat vakkantott, majd
felemelte harci botját, ám a Gazdám oda sem nézett, csak futott tovább. Az egyik támadót viszont felismertem, ő volt az, aki
meglepett minket a Gazdával, mikor kijöttünk a rejtekhelyünkről.
A harci bot eldördült, s Gazdám fájdalmasan kiáltott fel. Megrázta a kezét, amiből vér szivárgott, majd tovább futott.
A következő dördülés már akkor hangzott el, mikor eltűntünk az egyik ház mögött. Futottunk, ahogy csak tudtunk.
Egy kidőlt fenyő nedves törzsére lépve megcsúszott a lábam, de rendületlenül futottam tovább. A szarvas úgy húsz lépéssel
járt előttem, épp egy befagyott patak medrébe szökellt bele. Orra bukott, de szinte rögtön talpra ugrott és folytatta a menekülést a forrás irányába, bal láb felé.
Magam is balra fordultam, egy meder fölé tornyosuló szirt irányába. A hosszú üldözés kifárasztott, de az utolsó rohamhoz összeszedtem minden erőmet.
A szirt tetejére érve elrugaszkodtam a sziklától, a szarvas alattam loholt. Mellé estem, majd egy újabb ugrással átharaptam a torkát és a
földhöz vágtam. Kitéptem egy nagy darab húst a nyakából, a vér telefröcskölte arcomat. A szarvas még rúgott egy párat, majd
lassan elcsendesült és kilehelte lelkét. A vér gőzölögve folyt szét a jégen, én pedig nekiláttam a lakomának.
Felnyitottam a mellkasát, majd megkerestem a szívét. Kiszakítottam a bordái közül, majd lassan elfogyasztottam.
Ekkor belém hasított a fájdalom, majd a jég tükrén láttam, ahogy két sebből elkezd ömleni belőlem a vér.
A szarvas medvévé változott és karmait a sebeimbe vájta, majd megforgatta. Nyüszítettem és próbáltam menekülni, de ekkor
kígyók tekeredtek a lábamra és nem eresztettek el...
Tűz fénye táncolta be a helységet, majd ahogy tisztult a látásom, észrevettem Gazdát. Előttem ült és aggódva tekintett rám.
Kezében valami puha eszköz volt. Érdekes színű vizet öntött rá, majd óvatosan sebeimhez nyomta. Égetett, de tudtam, hogy nem árthat.
Párszor megismételte ezt, majd vizet rakott elém. Nehezen tudtam megmozdulni, de nem rakta közelebb. Látni akarta, oda tudok-e menni.
Ugatott valamit a kedves hangján, nyilván biztatott. Felkeltem, s nyöszörögve feltápászkodtam. Majdnem összerogytam, de sikerült pár kortyot innom.
A következő napok lassan teltek. A következő reggelen felkeltem, majd követtem Gazdát az ajtóig. Délutánra már felmentem a lépcsőn,
két nap múlva pedig már mellette voltam, miközben bejárta ezt az új helyet. Kedveltem ezt a környéket, tele volt szagokkal.
A harmadik napon segítettem a Gazdának harcolni, megöltem egy beteg kutyát. Ez után nem sokkal már elmúltak a hasító fájdalmak
és csak akkor fájtak a sebeim, ha valami hozzájuk ért.
Egyik reggelen a gazda összeszedte a dolgait és útnak indultunk. Kiértünk a föld alatti helyről, majd elmentünk oda, ahol az óriás
teteme feküdt. Ekkor emberi ugatást hallottam, majd az irányába néztem. Arról a helyről jött, amerről mi érkeztünk napokkal ezelőtt.
A Gazda is észrevette. Megpaskolta fejem, és futásnak eredtünk, ám túl későn. Az egyik ember hangosat vakkantott, majd
felemelte harci botját, ám a Gazdám oda sem nézett, csak futott tovább. Az egyik támadót viszont felismertem, ő volt az, aki
meglepett minket a Gazdával, mikor kijöttünk a rejtekhelyünkről.
A harci bot eldördült, s Gazdám fájdalmasan kiáltott fel. Megrázta a kezét, amiből vér szivárgott, majd tovább futott.
A következő dördülés már akkor hangzott el, mikor eltűntünk az egyik ház mögött. Futottunk, ahogy csak tudtunk.
Másnap reggel:
Reggel korábban keltem. Még nem megyek felderítésre, ma edzeni fogok. Körbenézek a laktanyában, hátha van valami nekem való dolog. Van itt kérem tolódzkodó rúd, húzódzkodó rúd, oké, pad, és egy függőleges rúd. Jó lesz nekem. Akkor, először bemelegítés. 15 húzódzkodás elég lesz. Odalépek a rúdhoz, és 15 vállszélességű húzás. Megvan. Akkor most front lever 5 ismétlés. Megkapaszkodok váll szélességben, és a testemet felemelem vízszintbe majd leengedem. Most a hasam, a lábam és a kezem is kezd bemelegedni. Akkor, őrszem húzódzkodás. Felhúzom magam felső madár fogással, majd előredőlök, és kitolom magamat. Ebből 15. A 10. alkalommal már fáradt a kezem, de nem hagyom abba. A 15. már nehezen ment. Az államig felhúztam magamat, majd előredőltem a nyakamra, billentem és felértem a mellkasommal. Majd kitolom magamat. Ég a bicepszem meg a hátam. Most, hogy ez megvan, jön a tolódzkodás. Beállok a két rúd közé, L-sitbe lemegyek, és 10 tolás. Majd lemegyek vízszint tartásba, és tartom 15 másodpercig. Ez kész. Most meg az oldalsó izmok jönnek. Odamegyek a függőleges rúdhoz, eltoló fogással elkapom, és fellendítek. Függőlegesbe megáll a lábam, és lassan elkezdem leengedni. Vízszintbe lemegyek, és tartom 10 másodpercig. Majd megfordulok, és úgy is. Ez egy napi edzésem. A többiek elképedve néznek, de engem nem zavar annyira. Az edzésem végén visszamegyek a körletembe, és megnézem az eddig felfedezett helyeket.
Reggel korábban keltem. Még nem megyek felderítésre, ma edzeni fogok. Körbenézek a laktanyában, hátha van valami nekem való dolog. Van itt kérem tolódzkodó rúd, húzódzkodó rúd, oké, pad, és egy függőleges rúd. Jó lesz nekem. Akkor, először bemelegítés. 15 húzódzkodás elég lesz. Odalépek a rúdhoz, és 15 vállszélességű húzás. Megvan. Akkor most front lever 5 ismétlés. Megkapaszkodok váll szélességben, és a testemet felemelem vízszintbe majd leengedem. Most a hasam, a lábam és a kezem is kezd bemelegedni. Akkor, őrszem húzódzkodás. Felhúzom magam felső madár fogással, majd előredőlök, és kitolom magamat. Ebből 15. A 10. alkalommal már fáradt a kezem, de nem hagyom abba. A 15. már nehezen ment. Az államig felhúztam magamat, majd előredőltem a nyakamra, billentem és felértem a mellkasommal. Majd kitolom magamat. Ég a bicepszem meg a hátam. Most, hogy ez megvan, jön a tolódzkodás. Beállok a két rúd közé, L-sitbe lemegyek, és 10 tolás. Majd lemegyek vízszint tartásba, és tartom 15 másodpercig. Ez kész. Most meg az oldalsó izmok jönnek. Odamegyek a függőleges rúdhoz, eltoló fogással elkapom, és fellendítek. Függőlegesbe megáll a lábam, és lassan elkezdem leengedni. Vízszintbe lemegyek, és tartom 10 másodpercig. Majd megfordulok, és úgy is. Ez egy napi edzésem. A többiek elképedve néznek, de engem nem zavar annyira. Az edzésem végén visszamegyek a körletembe, és megnézem az eddig felfedezett helyeket.
Nos, először is a nagy táblát toltuk rá a falra, a zóna térkép tökéletes volt, előkotortam a nagyobb táskából egy kis tobozt, majd a parancs mellé kapott képeket és és műhold felvételeket. Rajzszögekkel megjelöltem azokat a helyeket, amiket biztosítani kell vagy megerősíteni. A legfontosabb az egyértelműen a az Agropromi épület együttes volt. Ezen a területen két épület csoport volt. Nekünk a hátsó volt fontos, de az én tervezetem szerint mindkettőt kiépítjük, remek előretolt bázis lesz. Voltak még itt információk egy egy kiürített katonai raktárról, ami egy újabb jó pont az előre nyomuláshoz. A cél mindenképp az erőmű elérése. Addig pedig minden lehetséges információt össze gyűjteni. a környékről, vagyis magáról a zónáról. Néhány jelentésben olvastam, vagyis hozzám csak olyanok jutottak el amikben érdekességek voltak Mindenféle földöntúli lényről, mutálódott vadállatokról stb...Ennek a híresztelésére kérvényeztem egy kisebb csoport kiképzését az ilyen különleges fenyegetések elhárítására. Ők lettek a Alfák, néhány alak a Vympelből került oda, mások a MVD-ből. egyszóval válogatott nehézfiúk. Sajnálatos módon még nem kaptam engedélyt a behívásukhoz, úgy gyanítom amíg nem áll az Agropromi bázis nem is kapok. Amíg én a gondolataimmal és a térképpel voltam elfoglalva addig Solomon és Dima szereztek ágyakat és a heverőt kidobták. Amin ezeket bepakolták a szoba jóformán meg is telt. Ekkor jött egy közlegény egy ajtót cipelve. Majd belépett, tisztelgett és megszólított.
- Uram!...viszonoztam a tisztelgést... Elnézést a zavarásért, de ezt ajtó innen szereltük le, és gondoltam most már hogy használják a szobát bizonyára szükségük lehet rá.
- Közlegény ez egy remek ötlet, köszönjük...láttam az arcán hogy még mondani akar valamit így hát rákérdeztem...Van még valami ?
- Engedélyével az itt posztoló mesterlövész állást is megerősítenénk.
- Ez természetes. Csinálják.
Kihúzta magát tisztelgett és sarkon fordult.
Solomonra néztem, ő csak egykedvűen meghúzta a vállát.
- Tegyük a helyére ha már idehozta. feszült neki Dima az ajtónak. Ezúttal én segítettem neki. Solomon miután elhelyezkedett priccsén, rágyújtott.
- Ugye nem itt akarsz bagózni? förmedtem rá. Ő még arra sem méltatta magát hogy rám nézzen, bámultam a plafont, láthatóan össze húzva szemét utalva hogy a legkevésbé sem érdekli amit mondtam kifújta a füstöt. Én csak csóváltam a fejem, majd beletörődve vissza fordultam a térképhez és ellenőriztem hogy minden a helyén van-e itt-ott még igazgattam és megjelöltem pár kérdéses területet, de egyébként rendben volt.
Most hogy ez megvolt akkor foglalkozhatnánk az itteniekkel. Kiléptem a szobánkból és megszólítottam a lövészt. tisztelgett volna de leintettem.
- MI a helyzet, valami mozgás.
- A felderítőink most jönnek vissza mutatott a távolba, hunyorítottam kicsit de láttam őket.
- Mit ciplenek? láttam két megtermett valamit amint négy ember birkózik velük. A lövész a puskáját fel emelve a távcsőbe nézett majd kisvártatva széles mosolyal mondta.
- A vacsorát! ...kérdőn húztam fel a szemöldököm. Ezt látva letörölte a kaján vigyort az arcáról és folytatta...Két vaddisznót, uram!...itt elgondolkozott egy pillanatra aztán elkeseredve folytatta...amit az őrnagy minden bizonnyal kidobat.
- Meglátjuk...most én mosolyogtam...Folytassa katona!
- Uram!
Letrappoltam a lépcsőn és a falnak támaszkodva vártam be a felderítők érkezését, nagy öröm kísérte őket a tábori tűzhöz, Ahogy vártam az őrnagy hamarosan megjelent.
- Mi ez itt tizedes? Mégis hogy merészeli ide hozni ezt a két izét.
- Uram ezeket meg süthetnénk és végre ennék valami finomat is, Kozlov nagyon érti a módját hogy készíthetnénk el őket.
- Szó sem lehet róla! Azonnal dob...it léptem közbe...
- Én adtam engedélyt nekik...mondtam karba tett kézzel, az őrnagy villámló szemekkel fordult felém.
- A pokolba magával, ide jön és felrúg minden szabályt, nem teheti ezt! Ez nem fegyelem!
- Nem ez az emberek moráljának az építése, ugyanis a kedvtelen katona már veszteségként könyvelhető. A szigorúság és a fegyelem nem minden Őrnagy. Nem féljen lesz itt még szigor...ezzel együtt végig néztem a katonákon, mindegyiknek a szemébe, hogy készüljenek fel lelkileg mert a szart ki hajtjuk belőlük.
- A fenébe magával...legyintett majd vissza robogott az irodájába. A közlegények még mindig meredten álltak. Én törtem meg a hirtelen beállt csendet.
- Nah hol van a Kozlov nevű egyén, kezdek éhes lenni, Folytassák emberek!
Mosolyogva jó kedvvel folytatták ott ahol abba hagyták. Ezzel is egyre jobban megnyerem őket magamnak. Kelleni fognak a jó katonák.
Besötétedett mire elkészült a két vadkan, de még milyen jó illatuk volt, és szép pirosak voltak. Mindenki sorakozott, láttni lehetett ahogy az őrségben állók csorgatják a nyálukat. Amikor sorra kerültem megkérdeztem hogy lett e félre rakva nekik is, az adagoló tizedes a fejével bökött egy rönkre amin egy tányér alaposan meg volt rakva hússal és kenyérrel. szó nélkül mentem tovább elvettem még a kenyér adagomat is és közel a tűzhöz leültem hallgatni a katonákat. Dima ahogy néztem már lebratyizott pár sráccal, Solomon a tőle megszokott módon elszigetelve eszegetett,de halló távolságon belül, mindig jól informált volt az emberekkel kapcsolatban, a legtöbb dologról tudott , ez hasznos képesség volt, jó megfigyelő és vágott az esze. Az öcsém meg igazi katona volt mindekivel szót értett és jó humora miatt könnyen elfogadták, egyáltalán nem volt gátlásos és beszólt bárkinek, emiatt mondjuk már gondja, de hát elég termetes és nagy erő szorult bele, megtudta magát védeni szinte bárkivel szemben. Emlékszem egyszer amikor egy rombolón vittek minket valamilyen értekezletre az amcsikkal. Bele kötött egy gépészbe. A csávó szerintem csavart szart, félelmetes volt az oldalán lifegő óriási csavar kulcs is jól mutatott a méreteit kiemelve. Hát az öcsém az megfektette a grizzly méretű tagot, később este már együtt tomboltak...bakker annak is én ittam meg a levét...felakasztom egyszer ezt az embert. Elfogyott a vadkan, az emberek is szépen lassan kidőltek. Mi is aludni tértünk.
Másnap reggel, miután megmosdottam és elkészültem valami emberi formába, az első dolgom volt felkeresni a kiképzőt akit hoztam. Ma szépen megdolgozzak a helyi srácokat. Az szpk-k már gondoskodtak róla hogy az őrség le legyen cserélve. Pár szót váltottam a kiképzővel, majd hagytam hogy végezze a dolgát. Felmentem a szobánkba, Nem tudom hova lett Dima és Solomon, de hát nagy fiúk már. Beálltam az ablakba és onnan néztem az átmozgatást. Öt oszlop, négy sor kis zöldikék felsorakoztak, a másik felük meg pihenőn volt. Az én embereim meg tartották a frontot az őrségben. Felcsendült a kiképző hangja aztán egy rövid monológ után neki kezdtek a bemelegítő futásnak. Még elnéztem egy darabig, aztán vissza tértem a térképhez, és a papírokhoz. Azon agyaltam hogyan is kéne elindulni Agropromba. Egy autó érkezett és a felvilágosodás is, kell pár ember, előre mennek feltérképeznek, persze ez a legegyszerűbb mégis olyan tompa voltam hogy ez eszembe jusson. Kik lehetnek alkalmasak erre. Az én embereim többnyire egyszerű katonák, nem felderítők. Dimára vagy Solomonra nyugodtan rábízhatok egy csapatot ők vezetik őket, de kell a helyismeret. Nem tudhatjuk mi vár a mélyebb területeken. Egy másodpercre elgondolkoztam azon egy fogni kéne egy stalker néven emlegetett hátsértőt, mindenkit aki bejutott a zónába és már eltöltött némi időt itt stalkerként emlegették a helyi katonák. Ezt gyorsan el is vetettem, el is búcsúzhatnék a seregtől egy ilyen húzással. Szóval akkor a helyiekből kell valaki talán van egy erre szakosodott felderítőjük. Nah majd keresni kell valakit erre a feladatra. Vissza tértem a papírok közé, amikor rezegni kezdett a táskámnál a PDA. Egy rövid üzenet az parancsokságtól és egy melléklet. Műhold felvétel a zónáról, egyetlen nagy kép, az egészet felöleli. A nagyítás is elég sokáig részletes képet ad. Ez hatalmas előny a kezünkben. Folyamatosan frissülő képet kaphatunk a zónáról. Ezt a frekvenciát meg is kell osztani pár tiszt között, és mindenképpen szüksége lesz a felderítőknek is rá. Miután meguntam a térképen való repkedést, átnéztem a felszerelést de mivel használva sem volt így igazából nem tartott sokáig, de én mindig ugrásra kész vagyok, mint ahogy mindenki a helyőrségen. A bíbelődésből a lövész rádiózása és később a lövései löktek vissza a valóságba. A következő pillanatban már az Abakánnal a kezemben álltam mellete.
- Mi történt?
- Csak valami új srác ment ki egyedül és kis híján széttépték. Imádom az ilyen "ki ha én nem" emberkéket. Igazából ezen a legtöbbünknek átkellet esnie. Ha meg enged egy megjegyzést Főhadnagy, a zóna veszélyesebb bárminél amit eddig tapasztalhatott.
Volt valami a hangjában ami egyszerre borzongató volt és fenyegető, de kétségkívül igaznak hangzott, talán volt valami közeli élménye ami miatt ilyen hideg volt az egész ember. Jó lövész volt-e felől kétségem se volt, de mégis, mintha kicsit beleőrült volna a zónába. Érdekes milyen hatással lehet az emberre ez a hely. De lássuk a fickót, aki ekkora hős akart lenni.
Lerobogtam a lépcsőn. Aztán be az őrnagyhoz.
- Mi volt ez őrnagy? vontam kérdőre.
- Ehhez semmi köze van Főhadnagy. A srác a saját szakállára van itt és olyan parancsa van amivel még maga sem dacolhat. mondta gúnyosan.
- Őrnagy, itt nekem mindenhez közöm van. A maga hibájából, majdnem oda lett egy katona....itt egy pillanatra megálltam, az őrnagy még mindig teljesen nyugodt volt, fél vállról vette az egészet...egy katona akiről azt se tudom kicsoda és micsoda...Szó nélkül hagytam ott az őrnagyot. Fel keresem ezt az új tagot.
- Uram!...viszonoztam a tisztelgést... Elnézést a zavarásért, de ezt ajtó innen szereltük le, és gondoltam most már hogy használják a szobát bizonyára szükségük lehet rá.
- Közlegény ez egy remek ötlet, köszönjük...láttam az arcán hogy még mondani akar valamit így hát rákérdeztem...Van még valami ?
- Engedélyével az itt posztoló mesterlövész állást is megerősítenénk.
- Ez természetes. Csinálják.
Kihúzta magát tisztelgett és sarkon fordult.
Solomonra néztem, ő csak egykedvűen meghúzta a vállát.
- Tegyük a helyére ha már idehozta. feszült neki Dima az ajtónak. Ezúttal én segítettem neki. Solomon miután elhelyezkedett priccsén, rágyújtott.
- Ugye nem itt akarsz bagózni? förmedtem rá. Ő még arra sem méltatta magát hogy rám nézzen, bámultam a plafont, láthatóan össze húzva szemét utalva hogy a legkevésbé sem érdekli amit mondtam kifújta a füstöt. Én csak csóváltam a fejem, majd beletörődve vissza fordultam a térképhez és ellenőriztem hogy minden a helyén van-e itt-ott még igazgattam és megjelöltem pár kérdéses területet, de egyébként rendben volt.
Most hogy ez megvolt akkor foglalkozhatnánk az itteniekkel. Kiléptem a szobánkból és megszólítottam a lövészt. tisztelgett volna de leintettem.
- MI a helyzet, valami mozgás.
- A felderítőink most jönnek vissza mutatott a távolba, hunyorítottam kicsit de láttam őket.
- Mit ciplenek? láttam két megtermett valamit amint négy ember birkózik velük. A lövész a puskáját fel emelve a távcsőbe nézett majd kisvártatva széles mosolyal mondta.
- A vacsorát! ...kérdőn húztam fel a szemöldököm. Ezt látva letörölte a kaján vigyort az arcáról és folytatta...Két vaddisznót, uram!...itt elgondolkozott egy pillanatra aztán elkeseredve folytatta...amit az őrnagy minden bizonnyal kidobat.
- Meglátjuk...most én mosolyogtam...Folytassa katona!
- Uram!
Letrappoltam a lépcsőn és a falnak támaszkodva vártam be a felderítők érkezését, nagy öröm kísérte őket a tábori tűzhöz, Ahogy vártam az őrnagy hamarosan megjelent.
- Mi ez itt tizedes? Mégis hogy merészeli ide hozni ezt a két izét.
- Uram ezeket meg süthetnénk és végre ennék valami finomat is, Kozlov nagyon érti a módját hogy készíthetnénk el őket.
- Szó sem lehet róla! Azonnal dob...it léptem közbe...
- Én adtam engedélyt nekik...mondtam karba tett kézzel, az őrnagy villámló szemekkel fordult felém.
- A pokolba magával, ide jön és felrúg minden szabályt, nem teheti ezt! Ez nem fegyelem!
- Nem ez az emberek moráljának az építése, ugyanis a kedvtelen katona már veszteségként könyvelhető. A szigorúság és a fegyelem nem minden Őrnagy. Nem féljen lesz itt még szigor...ezzel együtt végig néztem a katonákon, mindegyiknek a szemébe, hogy készüljenek fel lelkileg mert a szart ki hajtjuk belőlük.
- A fenébe magával...legyintett majd vissza robogott az irodájába. A közlegények még mindig meredten álltak. Én törtem meg a hirtelen beállt csendet.
- Nah hol van a Kozlov nevű egyén, kezdek éhes lenni, Folytassák emberek!
Mosolyogva jó kedvvel folytatták ott ahol abba hagyták. Ezzel is egyre jobban megnyerem őket magamnak. Kelleni fognak a jó katonák.
Besötétedett mire elkészült a két vadkan, de még milyen jó illatuk volt, és szép pirosak voltak. Mindenki sorakozott, láttni lehetett ahogy az őrségben állók csorgatják a nyálukat. Amikor sorra kerültem megkérdeztem hogy lett e félre rakva nekik is, az adagoló tizedes a fejével bökött egy rönkre amin egy tányér alaposan meg volt rakva hússal és kenyérrel. szó nélkül mentem tovább elvettem még a kenyér adagomat is és közel a tűzhöz leültem hallgatni a katonákat. Dima ahogy néztem már lebratyizott pár sráccal, Solomon a tőle megszokott módon elszigetelve eszegetett,de halló távolságon belül, mindig jól informált volt az emberekkel kapcsolatban, a legtöbb dologról tudott , ez hasznos képesség volt, jó megfigyelő és vágott az esze. Az öcsém meg igazi katona volt mindekivel szót értett és jó humora miatt könnyen elfogadták, egyáltalán nem volt gátlásos és beszólt bárkinek, emiatt mondjuk már gondja, de hát elég termetes és nagy erő szorult bele, megtudta magát védeni szinte bárkivel szemben. Emlékszem egyszer amikor egy rombolón vittek minket valamilyen értekezletre az amcsikkal. Bele kötött egy gépészbe. A csávó szerintem csavart szart, félelmetes volt az oldalán lifegő óriási csavar kulcs is jól mutatott a méreteit kiemelve. Hát az öcsém az megfektette a grizzly méretű tagot, később este már együtt tomboltak...bakker annak is én ittam meg a levét...felakasztom egyszer ezt az embert. Elfogyott a vadkan, az emberek is szépen lassan kidőltek. Mi is aludni tértünk.
Másnap reggel, miután megmosdottam és elkészültem valami emberi formába, az első dolgom volt felkeresni a kiképzőt akit hoztam. Ma szépen megdolgozzak a helyi srácokat. Az szpk-k már gondoskodtak róla hogy az őrség le legyen cserélve. Pár szót váltottam a kiképzővel, majd hagytam hogy végezze a dolgát. Felmentem a szobánkba, Nem tudom hova lett Dima és Solomon, de hát nagy fiúk már. Beálltam az ablakba és onnan néztem az átmozgatást. Öt oszlop, négy sor kis zöldikék felsorakoztak, a másik felük meg pihenőn volt. Az én embereim meg tartották a frontot az őrségben. Felcsendült a kiképző hangja aztán egy rövid monológ után neki kezdtek a bemelegítő futásnak. Még elnéztem egy darabig, aztán vissza tértem a térképhez, és a papírokhoz. Azon agyaltam hogyan is kéne elindulni Agropromba. Egy autó érkezett és a felvilágosodás is, kell pár ember, előre mennek feltérképeznek, persze ez a legegyszerűbb mégis olyan tompa voltam hogy ez eszembe jusson. Kik lehetnek alkalmasak erre. Az én embereim többnyire egyszerű katonák, nem felderítők. Dimára vagy Solomonra nyugodtan rábízhatok egy csapatot ők vezetik őket, de kell a helyismeret. Nem tudhatjuk mi vár a mélyebb területeken. Egy másodpercre elgondolkoztam azon egy fogni kéne egy stalker néven emlegetett hátsértőt, mindenkit aki bejutott a zónába és már eltöltött némi időt itt stalkerként emlegették a helyi katonák. Ezt gyorsan el is vetettem, el is búcsúzhatnék a seregtől egy ilyen húzással. Szóval akkor a helyiekből kell valaki talán van egy erre szakosodott felderítőjük. Nah majd keresni kell valakit erre a feladatra. Vissza tértem a papírok közé, amikor rezegni kezdett a táskámnál a PDA. Egy rövid üzenet az parancsokságtól és egy melléklet. Műhold felvétel a zónáról, egyetlen nagy kép, az egészet felöleli. A nagyítás is elég sokáig részletes képet ad. Ez hatalmas előny a kezünkben. Folyamatosan frissülő képet kaphatunk a zónáról. Ezt a frekvenciát meg is kell osztani pár tiszt között, és mindenképpen szüksége lesz a felderítőknek is rá. Miután meguntam a térképen való repkedést, átnéztem a felszerelést de mivel használva sem volt így igazából nem tartott sokáig, de én mindig ugrásra kész vagyok, mint ahogy mindenki a helyőrségen. A bíbelődésből a lövész rádiózása és később a lövései löktek vissza a valóságba. A következő pillanatban már az Abakánnal a kezemben álltam mellete.
- Mi történt?
- Csak valami új srác ment ki egyedül és kis híján széttépték. Imádom az ilyen "ki ha én nem" emberkéket. Igazából ezen a legtöbbünknek átkellet esnie. Ha meg enged egy megjegyzést Főhadnagy, a zóna veszélyesebb bárminél amit eddig tapasztalhatott.
Volt valami a hangjában ami egyszerre borzongató volt és fenyegető, de kétségkívül igaznak hangzott, talán volt valami közeli élménye ami miatt ilyen hideg volt az egész ember. Jó lövész volt-e felől kétségem se volt, de mégis, mintha kicsit beleőrült volna a zónába. Érdekes milyen hatással lehet az emberre ez a hely. De lássuk a fickót, aki ekkora hős akart lenni.
Lerobogtam a lépcsőn. Aztán be az őrnagyhoz.
- Mi volt ez őrnagy? vontam kérdőre.
- Ehhez semmi köze van Főhadnagy. A srác a saját szakállára van itt és olyan parancsa van amivel még maga sem dacolhat. mondta gúnyosan.
- Őrnagy, itt nekem mindenhez közöm van. A maga hibájából, majdnem oda lett egy katona....itt egy pillanatra megálltam, az őrnagy még mindig teljesen nyugodt volt, fél vállról vette az egészet...egy katona akiről azt se tudom kicsoda és micsoda...Szó nélkül hagytam ott az őrnagyot. Fel keresem ezt az új tagot.
Capt Axon
New Member
A napot jórészt kőkemény unatkozással és őrködéssel töltöttük. Sehol semmi, minden lepusztult az idő meg egyre sz*rabb. Kezd egyre frusztrálóbb lenni a reggeli köd, de van hogy még egy délutánon keresztül is kitart.
Az Orosz már egy ideje távol van, szinte mintha megfeledkezett volna rólunk. Remélem nincs semmi baj.
De aztán egyre furcsább kezdett lenni az idő. A köd szinte elpárolgott, az ég a szokásos egyszínű, kopott fehérségből különböző színekbe váltott. Az égen lehetett látni a felhőket és minden más színű volt. Sárgás, zöldes, és furán vörös. De leginkább vörös. A hangulat is más lett, a előbb még azért lehetett hallani minden kis neszt amit a természet kiadhat, de most még az se. Mindent halálos csend borított.
Szinte mintha teljesen megsüketültünk volna, egymás hangját is alig hallottuk mégis teljes csend volt.
Mindannyian csak bámészkodtunk jobbra balra, azt se tudtuk mi van. De közben azért már lehetett hallani valamit. Folyamatos morajlás, és néha néha mennydörgés. Mint a nagy viharoknál. De villám, vagy villanás sehol.
Volt két tapasztaltabb katona itt velünk a hídnál, ők mintha egyből levágták volna hogy mi van. Amint meglátták ezeket a jelenségeket, egyből pakolni kezdtek és aztán nekünk is szóltak.
- Srácok! Gyertek segítsetek! Pakoljunk el mindent! Aztán jobb ha ti is kerestek valami menedéket!
Mi csak pislogtunk hogy mi van, de nem értettük. Aztán végre munkához láttunk. Az összes holmit meg minden személyes cuccot, hátizsákot stb, bevágtunk egy régi vagonba aztán lezártuk.
Aztán történt egy hatalmas morajlás, amit egy kisebb földrengés is követett. Megindult alattunk a talaj, alig bírtunk talpon maradni. Aztán amikor vége lett, akkor azonnal mindenki futásnak eredt, aki a híd alá volt beosztva. De mi még mindig csak álltunk. Nem tudtuk merre fussunk, mit csináljunk.
Aztán hirtelen felsercent a rádiónk:
- Srácok! Mindenki! Megint kezdődik! Keressetek gyorsan menedéket amilyen gyorsan csak lehet! Egy vagon, egy erős épület biztos falakkal, bármi! Csak gyorsan! - Szólt az Orosz.
Erre az egyik tapasztaltabb katona odasietett hozzánk és ránk szólt.
- Mi van?! Beszorult a tökötök? Futás ha kedves az életetek! - És megragadt engem a mellényemnél fogva és a régi malom felé rángatott. A többiek pedig utánunk. De már így is szinte mindent élénk vörösben láttunk. Mintha csak vér folyna a szemünkből. De ez más. Ez leírhatatlan.
A föld folyamatosan mozog alattunk, alig tudunk megállni egy helyben. Közben mindent vörösben látunk. És a morajlások, meg a mennydörgések is folyamatosan zúgnak. De ezúttal a mennydörgések mellé villámok is jártak. Méghozzá vörös villámok!
Rémisztő és félelmetes látvány volt mindez. Mintha csak a pokol készülne kiterjeszteni rémuralmát az egész földre. De emellett lenyűgöző is volt. Életemben nem láttam ehhez foghatót.
De nem volt túl sok időm bámészkodni. Hisz odakint egy egész égiháború tombolt. Berohantunk mindannyian a malom biztonságába és a tapasztaltabb katonát követve behúzódtunk mind a malom legnagyobb épületének legbelsőbb, legbiztonságosabb részére. Aztán meghúztuk magunkat.
Vártuk az egésznek a végét, de szinte az csak dühöngött és dühöngött. Nem hagyta abba.
Alig hallottuk egymás hangját, ha valamelyikünk mondani akart valamit, abból szinte semmit sem értettünk. Pusztán egymást láttuk tátogni. A rengés és égzengés pedig egyre nagyobb egyre erősebb volt.
És így ment ez jó pár percen keresztül.
Aztán lassacskán egyre gyengült. Akárcsak egy erős vihar, ez is lassan egyre alább hagyott majd megszűnt. Az előbbi vérvörös világ hirtelen éjfeketére változott. Semmit se lehetett látni. Majd szépen lassan újra kivilágosodott.
Újra vissza tért a szokásos szomorkás idő, a fehér égbolt és a természet zaja, de odakint tombolt most a tényleges vihar. Iszonyatosan esett és dörgött meg villámlott. A tapasztaltabb katona szólt nekünk hogy maradjunk itt, aztán kimerészkedett az épületből. Egy pár percig kint állt, aztán vissza jött és szólt nekünk hogy mi is kijöhetünk. Lassan, az eget kémlelve bámészkodtunk közben a híd felé tartottunk. Senkit sem zavart az eső. Csak meglepve és kissé ijedten leskelődtünk az előbbi események nyomai után. De semmi.
Amilyen hamar érkezett, olyan hamar is távozott. Nyomok nélkül. Érdekes.
A híd alá érve, lassan találkoztunk a többi katonával is. Ők is előjöttek de rajtuk kevésbé látszódott a meglepődöttség. Inkább csak az ijedtség. Erről az egyik tapasztaltabb katonát is megkérdeztük.
- Mi a fene volt ez? - Kérdeztem csodálkozva.
A másik katona eleinte nem is válaszolt csak bámult a távolba aztán végre felénk fordult és azt mondta:
- Nem tudjuk. Csak azt hogy egy ilyen már végig söpört itt és azóta egy rakat embert vesztettünk.
- Volt ezelőtt is ilyen?
- Igen. De az sokkal hatalmasabb és sokkal rémisztőbb volt. Ez volt már a második alkalom.
- És most mit tegyünk? - Kérdezett Pavel.
A katona csak lassan vissza fordult a tájhoz és annyit mondott.
- Hát én azt nem tudom. De mindenesetre ha még egy ilyen jön, akkor legközelebb legyetek résen és keressetek menedéket! De egy biztosat!
Mi csak értetlenkedve néztünk a katonára, aki innentől fogva már nem beszélt többet, csak a tájat kémlelte. Aztán egy kicsit még mindig ijedten, de vissza tértünk a saját dolgunkhoz.
Na Most jön az első kitörésetek!!! Mivel még az elején vagyunk, így se előre jelzés, se figyelmeztetés! Mindenki maga dönt hogy mit tesz! Bújjatok el, keresetek menedéket! Tegyetek bármit, amit ilyenkor tennétek!
Az Orosz már egy ideje távol van, szinte mintha megfeledkezett volna rólunk. Remélem nincs semmi baj.
De aztán egyre furcsább kezdett lenni az idő. A köd szinte elpárolgott, az ég a szokásos egyszínű, kopott fehérségből különböző színekbe váltott. Az égen lehetett látni a felhőket és minden más színű volt. Sárgás, zöldes, és furán vörös. De leginkább vörös. A hangulat is más lett, a előbb még azért lehetett hallani minden kis neszt amit a természet kiadhat, de most még az se. Mindent halálos csend borított.
Szinte mintha teljesen megsüketültünk volna, egymás hangját is alig hallottuk mégis teljes csend volt.
Mindannyian csak bámészkodtunk jobbra balra, azt se tudtuk mi van. De közben azért már lehetett hallani valamit. Folyamatos morajlás, és néha néha mennydörgés. Mint a nagy viharoknál. De villám, vagy villanás sehol.
Volt két tapasztaltabb katona itt velünk a hídnál, ők mintha egyből levágták volna hogy mi van. Amint meglátták ezeket a jelenségeket, egyből pakolni kezdtek és aztán nekünk is szóltak.
- Srácok! Gyertek segítsetek! Pakoljunk el mindent! Aztán jobb ha ti is kerestek valami menedéket!
Mi csak pislogtunk hogy mi van, de nem értettük. Aztán végre munkához láttunk. Az összes holmit meg minden személyes cuccot, hátizsákot stb, bevágtunk egy régi vagonba aztán lezártuk.
Aztán történt egy hatalmas morajlás, amit egy kisebb földrengés is követett. Megindult alattunk a talaj, alig bírtunk talpon maradni. Aztán amikor vége lett, akkor azonnal mindenki futásnak eredt, aki a híd alá volt beosztva. De mi még mindig csak álltunk. Nem tudtuk merre fussunk, mit csináljunk.
Aztán hirtelen felsercent a rádiónk:
- Srácok! Mindenki! Megint kezdődik! Keressetek gyorsan menedéket amilyen gyorsan csak lehet! Egy vagon, egy erős épület biztos falakkal, bármi! Csak gyorsan! - Szólt az Orosz.
Erre az egyik tapasztaltabb katona odasietett hozzánk és ránk szólt.
- Mi van?! Beszorult a tökötök? Futás ha kedves az életetek! - És megragadt engem a mellényemnél fogva és a régi malom felé rángatott. A többiek pedig utánunk. De már így is szinte mindent élénk vörösben láttunk. Mintha csak vér folyna a szemünkből. De ez más. Ez leírhatatlan.
A föld folyamatosan mozog alattunk, alig tudunk megállni egy helyben. Közben mindent vörösben látunk. És a morajlások, meg a mennydörgések is folyamatosan zúgnak. De ezúttal a mennydörgések mellé villámok is jártak. Méghozzá vörös villámok!
Rémisztő és félelmetes látvány volt mindez. Mintha csak a pokol készülne kiterjeszteni rémuralmát az egész földre. De emellett lenyűgöző is volt. Életemben nem láttam ehhez foghatót.
De nem volt túl sok időm bámészkodni. Hisz odakint egy egész égiháború tombolt. Berohantunk mindannyian a malom biztonságába és a tapasztaltabb katonát követve behúzódtunk mind a malom legnagyobb épületének legbelsőbb, legbiztonságosabb részére. Aztán meghúztuk magunkat.
Vártuk az egésznek a végét, de szinte az csak dühöngött és dühöngött. Nem hagyta abba.
Alig hallottuk egymás hangját, ha valamelyikünk mondani akart valamit, abból szinte semmit sem értettünk. Pusztán egymást láttuk tátogni. A rengés és égzengés pedig egyre nagyobb egyre erősebb volt.
És így ment ez jó pár percen keresztül.
Aztán lassacskán egyre gyengült. Akárcsak egy erős vihar, ez is lassan egyre alább hagyott majd megszűnt. Az előbbi vérvörös világ hirtelen éjfeketére változott. Semmit se lehetett látni. Majd szépen lassan újra kivilágosodott.
Újra vissza tért a szokásos szomorkás idő, a fehér égbolt és a természet zaja, de odakint tombolt most a tényleges vihar. Iszonyatosan esett és dörgött meg villámlott. A tapasztaltabb katona szólt nekünk hogy maradjunk itt, aztán kimerészkedett az épületből. Egy pár percig kint állt, aztán vissza jött és szólt nekünk hogy mi is kijöhetünk. Lassan, az eget kémlelve bámészkodtunk közben a híd felé tartottunk. Senkit sem zavart az eső. Csak meglepve és kissé ijedten leskelődtünk az előbbi események nyomai után. De semmi.
Amilyen hamar érkezett, olyan hamar is távozott. Nyomok nélkül. Érdekes.
A híd alá érve, lassan találkoztunk a többi katonával is. Ők is előjöttek de rajtuk kevésbé látszódott a meglepődöttség. Inkább csak az ijedtség. Erről az egyik tapasztaltabb katonát is megkérdeztük.
- Mi a fene volt ez? - Kérdeztem csodálkozva.
A másik katona eleinte nem is válaszolt csak bámult a távolba aztán végre felénk fordult és azt mondta:
- Nem tudjuk. Csak azt hogy egy ilyen már végig söpört itt és azóta egy rakat embert vesztettünk.
- Volt ezelőtt is ilyen?
- Igen. De az sokkal hatalmasabb és sokkal rémisztőbb volt. Ez volt már a második alkalom.
- És most mit tegyünk? - Kérdezett Pavel.
A katona csak lassan vissza fordult a tájhoz és annyit mondott.
- Hát én azt nem tudom. De mindenesetre ha még egy ilyen jön, akkor legközelebb legyetek résen és keressetek menedéket! De egy biztosat!
Mi csak értetlenkedve néztünk a katonára, aki innentől fogva már nem beszélt többet, csak a tájat kémlelte. Aztán egy kicsit még mindig ijedten, de vissza tértünk a saját dolgunkhoz.
Na Most jön az első kitörésetek!!! Mivel még az elején vagyunk, így se előre jelzés, se figyelmeztetés! Mindenki maga dönt hogy mit tesz! Bújjatok el, keresetek menedéket! Tegyetek bármit, amit ilyenkor tennétek!
Scarecrow
New Member
- Csatlakozás
- 2009.09.12.
- Üzenetek
- 4,939
- Reakció pontszám
- 0
Név: Aleksey Bondarchuk "Ukrán"
Frakció: Hadsereg
Rang: Hadnagy
Külső leírás: 42 éves Afganisztáni veterán. Erős csontos ember, mogyoró barna szemekkel. Kopasz, de arcán fekete színű borosta van, mely állkapcsánál már szürke színű. Jobb szeme mellett egy régi seb, egy zúzódás éktelenkedik melyet még Afganisztánban gyűjtött be.
Belső jellemzés: Rideg, kicsit talán ijesztő is elsőre, azonban ha nem csinálnak túl nagy marhaságot a keze alatt akkor egész kedves és barátságos oldalát is hajlandó megmutatni az alatta szolgálóknak.
Felszerelés: Berryl M4 katonai öltözet, gázmaszkkal. Katonai távcső, 15km hatótávolságú rádió, AK74 GP-25 csőalatti gránátvetővel és szuronnyal. Illetve egy katonai kés a bakancsának szárába rejtve.
Előtörténet:
8 évet szolgált Afganisztánban, egészen amíg a szovjetunió felbomlott. Miután a szovjet hadsereg megszűnt, visszahívták Ukrajnába a többi ukrán katonát. Az ezt követő 15 évben mindösszesen csak szolgálatot teljesített a zóna közelében lévő katonai támaszponton. Amikor a második Chernobyli kitörés is megtörtént, őt a szakaszát és még több tucat egységet is a Zóna körülzárására rendelték. Azóta is a helyőrségen szolgál.
Belépő írás:
Lassan kimérten indultam a Parancsnok irodája felé. Nem sietek, habár az őrnagy igen csak sűrgevésszel kéretett értem. Rjaba-t és Stasz-t megint rajtakapták, hogy őrszolgálat alatt piáltak és persze megint én tartom a hátam. Ráadás ez már a harmadik eset és a helyi őrnagy amúgy sem egy elnéző ember. Kagraman volt eddig a legjobb tiszt akinek valaha is a keze alatt szolgáltam Isten nyugosztalja a századost, de visszasírom a jelenlegi helyzetet figyelembe véve.
Közben megérkeztem az őrnagy irodájának ajtajához. Éppen kopogtatnék, amikor nyílik az ajtó és egy másik hadnagy úgy száguldott ki mint a szél... Majd fellökve engem.
Remek... szóval az őrnagy nincs jókedvében. És megint én iszom meg a levét. Esküszöm, ha most ez megtép... (ami valószínű) Nos akkor azt hiszem én is megtépem Sztaszékat.
- Jöjjön be! - Hangzott fel az őrnagy erősen reszelt ideges hangja.
Eleget téve a felszólításnak, majd magam mögött becsukva az ajtót újra szembefordultam az őrnaggyal és kihúzva magam tisztelegtem.
- Aleksey Bondarchuk Hadnagy, parancsára megjelentem! -
Az őrnagy egy pillanatig rám nézett szúrós szemével, láthatóan máshol kalandozott az elöbb a másik tiszttel. Végül intett, hogy pihenjek. Leült a székébe, majd továbbra is rajtam tartva a szemeit belefogott, az oly jól ismert eleinte feladatokról és kötelességekről, majd a kötelesség szegésen át a hadbíróságra való küldésig... mely már emelt hangon folytatott ordítozássá fejlődött.
Úgy 10 perc után, az őrnagy feje vörösen izzott, én meg csak álltam.
- Értettem uram! Kézbe veszem a dolgokat! - Válaszoltam, hogy végére érhessünk ennek a tök felesleges szardobálásnak.
- Kézbe veszi?!? - Förmedt rám. - Nem maga már nem veszi kézbe! Már az én kezemben van a gyeplő! És most mivel maga jól láthatóan képtelen volt azt a két embert gatyába rázni, ön és az egész szakasza kollektívan vállalni fogják a büntetést!! - Válaszolta dühösen.
- De uram... - Szabadkozni próbáltam, de hiába, még csak bele se tudtam kezdeni.
- Hallgasson el hadnagy! 11:00 órára teljes felszerelésben látni akarom a szakaszát a gyülekezőn! Megértette? - Kérdezett majdnem ordítva.
- Igen uram! - Válaszoltam.
- Nem hallottam? Azt kérdeztem, hogy MEGÉRTETTE-E!?! - Ordított rám.
- Igen, Értettem őrnagyúr! - Válaszoltam hangosabban kihúzva magamat.
Az őrnagy egy kis ideig hallgatott, majd visszasétált az asztalához, melytől a monológja közben távolodott el.
- Lelépni! - Válaszolta végül, majd leült az asztalához.
Jómagam a lehető legkatonásabban 180 fokos fordulatot téve megfordultam, majd kiléptem az ajtón, melyet magam után becsukva, újra kiléptem a friss levegőre, mely úgy hatott rám, mintha egy 50 éves börtönbüntetés után lépnék szabadlábra.
Tettem pár lépést, az ajtótól el, hogy meg se lásson, és kifújtam a beszorult levegőt, majd beleszippantottam a hideg levegőbe és újult erővel indultam meg a barakk felé, ahol a szakasz lazsált az éjjeli "műszak" után. A kaszárnya elött két katona állt és éppen cigizett. Spetznazosok voltak.
- Ti ketten! Gyertek velem! - Szóltam feléjük, majd benyitottam az ajtón.
Belépve a barakkba látom, hogy mindenki húzza a lóbőrt, mint aki jól végezte a dolgát. Sztaszal és Ribakonnyal kezdtem a "keltést"
Egy határozott rúgással eltávolítottam mind a kettőt az ágyról. és a kettejük jajgatására már a többiek jórészt felébredtek.
- Örülök, hogy felébredtetek Csipkerózsikák! - Fordultam mérgesen a szakasz felé.
- Hát őőő.... én nem... én nem akartam - Kezdett bele de folytatni nem tudta, mert a trikójánál felrángattam a földre, majd egy jól irányzott ütéssel a gyomorszájon találtam, melytől újra a földön találta magát. - Mit mit nem akartál szép álmodni? - Kérdeztem közben a két Spetznazos is közre fogja és újra felhúzza Sztasszenkát a földről.
- Tudod mi jár ilyenkor!? - ordítottam rá, közben a két katona közül az egyik újra gyomorszájon térdelte. - Egyenesen idejönnek és elvágják mint a harminchat gyerek torkát! Egyiket a másik után ölik meg!! - Ordítottam rá, közben pofán töröltem majd újra felhúzva imitáltam a következő mondathoz való példát. - Így vágják át a torkunkat fültől-fülig, mint a vágóhídon! És mindezt egy pár idióta katona miatt akik elpiáznak az őrszolgálaton!! Sztasz! Ordítottam rá végül, közben a két Spetznazost is megdolgozta már rendesen.
- Ez nem iskola! Ez a Zóna! Itt nem buktatnak, itt megölnek! - Ordítottam a szakasz felé fordulva.
- Vologya, Lutij! Takarítsátok el ezt a szemetet! - Ezzel a két Spetznaz még egy egy utolsót mértek a katonára, majd a földre dobták a félájult vérző katonát és elindultak kifelé a barakkból.
Jó magam utánuk indultam, de az ajtóban megálltam és visszafordultam.
- A Többiek is kelljenek fel és öltözzenek fel! - Ezután az órámra pillantottam, mely a 10 órát ütötte éppen. - Negyed tizenegyre öltözzön fel mindenki! Vételezzenek fegyver és lőszert! Háromnegyed 11kor az alakulón akarom látni a szakaszt! - Válaszoltam végül határozottan és jól hallhatóan, de közel sem ordibálva már. De szerencsére, a szakasz megértette a célzást és mindenki sürgős tempóban neki állt öltözni.
Ezt követően jómagam is kiléptem a barakkból és elindultam a hadtápos felé, elrendezni a felszerelés ügyét az ellátótiszttel...
Frakció: Hadsereg
Rang: Hadnagy
Külső leírás: 42 éves Afganisztáni veterán. Erős csontos ember, mogyoró barna szemekkel. Kopasz, de arcán fekete színű borosta van, mely állkapcsánál már szürke színű. Jobb szeme mellett egy régi seb, egy zúzódás éktelenkedik melyet még Afganisztánban gyűjtött be.
Belső jellemzés: Rideg, kicsit talán ijesztő is elsőre, azonban ha nem csinálnak túl nagy marhaságot a keze alatt akkor egész kedves és barátságos oldalát is hajlandó megmutatni az alatta szolgálóknak.
Felszerelés: Berryl M4 katonai öltözet, gázmaszkkal. Katonai távcső, 15km hatótávolságú rádió, AK74 GP-25 csőalatti gránátvetővel és szuronnyal. Illetve egy katonai kés a bakancsának szárába rejtve.
Előtörténet:
8 évet szolgált Afganisztánban, egészen amíg a szovjetunió felbomlott. Miután a szovjet hadsereg megszűnt, visszahívták Ukrajnába a többi ukrán katonát. Az ezt követő 15 évben mindösszesen csak szolgálatot teljesített a zóna közelében lévő katonai támaszponton. Amikor a második Chernobyli kitörés is megtörtént, őt a szakaszát és még több tucat egységet is a Zóna körülzárására rendelték. Azóta is a helyőrségen szolgál.
Belépő írás:
Lassan kimérten indultam a Parancsnok irodája felé. Nem sietek, habár az őrnagy igen csak sűrgevésszel kéretett értem. Rjaba-t és Stasz-t megint rajtakapták, hogy őrszolgálat alatt piáltak és persze megint én tartom a hátam. Ráadás ez már a harmadik eset és a helyi őrnagy amúgy sem egy elnéző ember. Kagraman volt eddig a legjobb tiszt akinek valaha is a keze alatt szolgáltam Isten nyugosztalja a századost, de visszasírom a jelenlegi helyzetet figyelembe véve.
Közben megérkeztem az őrnagy irodájának ajtajához. Éppen kopogtatnék, amikor nyílik az ajtó és egy másik hadnagy úgy száguldott ki mint a szél... Majd fellökve engem.
Remek... szóval az őrnagy nincs jókedvében. És megint én iszom meg a levét. Esküszöm, ha most ez megtép... (ami valószínű) Nos akkor azt hiszem én is megtépem Sztaszékat.
- Jöjjön be! - Hangzott fel az őrnagy erősen reszelt ideges hangja.
Eleget téve a felszólításnak, majd magam mögött becsukva az ajtót újra szembefordultam az őrnaggyal és kihúzva magam tisztelegtem.
- Aleksey Bondarchuk Hadnagy, parancsára megjelentem! -
Az őrnagy egy pillanatig rám nézett szúrós szemével, láthatóan máshol kalandozott az elöbb a másik tiszttel. Végül intett, hogy pihenjek. Leült a székébe, majd továbbra is rajtam tartva a szemeit belefogott, az oly jól ismert eleinte feladatokról és kötelességekről, majd a kötelesség szegésen át a hadbíróságra való küldésig... mely már emelt hangon folytatott ordítozássá fejlődött.
Úgy 10 perc után, az őrnagy feje vörösen izzott, én meg csak álltam.
- Értettem uram! Kézbe veszem a dolgokat! - Válaszoltam, hogy végére érhessünk ennek a tök felesleges szardobálásnak.
- Kézbe veszi?!? - Förmedt rám. - Nem maga már nem veszi kézbe! Már az én kezemben van a gyeplő! És most mivel maga jól láthatóan képtelen volt azt a két embert gatyába rázni, ön és az egész szakasza kollektívan vállalni fogják a büntetést!! - Válaszolta dühösen.
- De uram... - Szabadkozni próbáltam, de hiába, még csak bele se tudtam kezdeni.
- Hallgasson el hadnagy! 11:00 órára teljes felszerelésben látni akarom a szakaszát a gyülekezőn! Megértette? - Kérdezett majdnem ordítva.
- Igen uram! - Válaszoltam.
- Nem hallottam? Azt kérdeztem, hogy MEGÉRTETTE-E!?! - Ordított rám.
- Igen, Értettem őrnagyúr! - Válaszoltam hangosabban kihúzva magamat.
Az őrnagy egy kis ideig hallgatott, majd visszasétált az asztalához, melytől a monológja közben távolodott el.
- Lelépni! - Válaszolta végül, majd leült az asztalához.
Jómagam a lehető legkatonásabban 180 fokos fordulatot téve megfordultam, majd kiléptem az ajtón, melyet magam után becsukva, újra kiléptem a friss levegőre, mely úgy hatott rám, mintha egy 50 éves börtönbüntetés után lépnék szabadlábra.
Tettem pár lépést, az ajtótól el, hogy meg se lásson, és kifújtam a beszorult levegőt, majd beleszippantottam a hideg levegőbe és újult erővel indultam meg a barakk felé, ahol a szakasz lazsált az éjjeli "műszak" után. A kaszárnya elött két katona állt és éppen cigizett. Spetznazosok voltak.
- Ti ketten! Gyertek velem! - Szóltam feléjük, majd benyitottam az ajtón.
Belépve a barakkba látom, hogy mindenki húzza a lóbőrt, mint aki jól végezte a dolgát. Sztaszal és Ribakonnyal kezdtem a "keltést"
Egy határozott rúgással eltávolítottam mind a kettőt az ágyról. és a kettejük jajgatására már a többiek jórészt felébredtek.
- Örülök, hogy felébredtetek Csipkerózsikák! - Fordultam mérgesen a szakasz felé.
- Hát őőő.... én nem... én nem akartam - Kezdett bele de folytatni nem tudta, mert a trikójánál felrángattam a földre, majd egy jól irányzott ütéssel a gyomorszájon találtam, melytől újra a földön találta magát. - Mit mit nem akartál szép álmodni? - Kérdeztem közben a két Spetznazos is közre fogja és újra felhúzza Sztasszenkát a földről.
- Tudod mi jár ilyenkor!? - ordítottam rá, közben a két katona közül az egyik újra gyomorszájon térdelte. - Egyenesen idejönnek és elvágják mint a harminchat gyerek torkát! Egyiket a másik után ölik meg!! - Ordítottam rá, közben pofán töröltem majd újra felhúzva imitáltam a következő mondathoz való példát. - Így vágják át a torkunkat fültől-fülig, mint a vágóhídon! És mindezt egy pár idióta katona miatt akik elpiáznak az őrszolgálaton!! Sztasz! Ordítottam rá végül, közben a két Spetznazost is megdolgozta már rendesen.
- Ez nem iskola! Ez a Zóna! Itt nem buktatnak, itt megölnek! - Ordítottam a szakasz felé fordulva.
- Vologya, Lutij! Takarítsátok el ezt a szemetet! - Ezzel a két Spetznaz még egy egy utolsót mértek a katonára, majd a földre dobták a félájult vérző katonát és elindultak kifelé a barakkból.
Jó magam utánuk indultam, de az ajtóban megálltam és visszafordultam.
- A Többiek is kelljenek fel és öltözzenek fel! - Ezután az órámra pillantottam, mely a 10 órát ütötte éppen. - Negyed tizenegyre öltözzön fel mindenki! Vételezzenek fegyver és lőszert! Háromnegyed 11kor az alakulón akarom látni a szakaszt! - Válaszoltam végül határozottan és jól hallhatóan, de közel sem ordibálva már. De szerencsére, a szakasz megértette a célzást és mindenki sürgős tempóban neki állt öltözni.
Ezt követően jómagam is kiléptem a barakkból és elindultam a hadtápos felé, elrendezni a felszerelés ügyét az ellátótiszttel...
Éppen a dolgaimat tettem, mikor egy másik Spetsnazos lépett be a terembe.
-Jó napot!-köszönt.
-Jó napot.
Belépett a szobába és nyomban feltette a kérdéseit:
-Mi a neve? Honnan jött? Ki küldte? Rangja? Osztaga?
-Azt a parancsot kaptam, hogy senkinek ne beszéljek.
Felmutatja az igazolványát. Spetsnaz Vympel......Főhadnagy....Hoppá!
-Elnézést uram. A nevem Denis Mihalikov. Spetsnaz GRU ШАНС felderítő csoport. A védelmi minisztérium rendelt ki ide, a küldetésem titkos. Nem adhatom ki senkinek.
-Értem. Eddig mit csinált?
-Mélységi felderítést végeztem ami kudarccal zárul. Egy ismeretlen élőlény miatt majdnem meghaltam.
-Egyéb tervei vannak?
-Folytatom a küldetésemet. Miért kérdi?
-Lenne maga számára egy kis melóm.
Elgondolkodtam. Mi lehetne az a "kis" meló? Talán valami pluszt is kaphatnék tőle.
-Hallgatom.
-...
-Jó napot!-köszönt.
-Jó napot.
Belépett a szobába és nyomban feltette a kérdéseit:
-Mi a neve? Honnan jött? Ki küldte? Rangja? Osztaga?
-Azt a parancsot kaptam, hogy senkinek ne beszéljek.
Felmutatja az igazolványát. Spetsnaz Vympel......Főhadnagy....Hoppá!
-Elnézést uram. A nevem Denis Mihalikov. Spetsnaz GRU ШАНС felderítő csoport. A védelmi minisztérium rendelt ki ide, a küldetésem titkos. Nem adhatom ki senkinek.
-Értem. Eddig mit csinált?
-Mélységi felderítést végeztem ami kudarccal zárul. Egy ismeretlen élőlény miatt majdnem meghaltam.
-Egyéb tervei vannak?
-Folytatom a küldetésemet. Miért kérdi?
-Lenne maga számára egy kis melóm.
Elgondolkodtam. Mi lehetne az a "kis" meló? Talán valami pluszt is kaphatnék tőle.
-Hallgatom.
-...
Capt Axon
New Member
Még mindig csend. Semmi mozgás, néha néha mutánsok. Az Orosz jó ideje elment már. A furcsa vihar óta nem is lehetett róla hallani. Parancs meg még mindig nem érkezett. El fogom unni az agyam mire történik valami.
Úgy érzem itt fogok megrohadni. Na mindegy.......Ameddig élek, remélek. Aztán majd meglátjuk mi történik.
Teljesen megfeledkeztünk ide írni. Jobb lenne dolgozni. Cold! Számítok rád!
Úgy érzem itt fogok megrohadni. Na mindegy.......Ameddig élek, remélek. Aztán majd meglátjuk mi történik.
Teljesen megfeledkeztünk ide írni. Jobb lenne dolgozni.
Cold! Számítok rád!