A lány hajnali hatkor kelt fel, ilyen sokat még nem igazán aludt életében. Összeszedte a felszerelését, majd a félhomályban elindult,
hogy felfedezze a környéket. A vasúti töltésen haladt tovább, míg úgy százötven méterre derengeni nem kezdtek egy félig leomlott híd körvonalai.
A köd miatt nem volt biztos benne, de Kaija úgy látta, mintha két emberi alak állna a híd alatti romok között.
Bal kézre egy tanya két épületét látta kirajzolódni. A lányt aggodalommal töltötte el, hogy itt is mozgást látott. De ezek nem emberi körvonalak voltak...
Carp szimatolni kezdett, majd felemelte fejét és mereven a tanya felé nézett.
- Ne - súgta halkan a lány, és a kutya tovább követte, de továbbra is szemmel tartotta azt a területet.
Tovább gyalogolt a sínek mentén, míg el nem ért a hídhoz. Kutyáját lefektette, majd maga is lelapulva közelítette meg a leszakadt rész peremét.
Odalent három katona állt őrt, és legalább 5-6 feküdt elszórtan az általuk összeeszkábált fedezékek tövében.
Kaija halkan visszahúzódott, majd úgy döntött, inkább máshol állítja fel rejtekhelyét. Ekkor fénycsóvákat látott visszatükröződni a híd
szemben lévő felén lévő vasúti kocsik oldalán, majd pár másodperc múlva két járőröző katona lépett elő a vagonok közül.
A lány behúzódott egy közeli kocsi takarásába, ám a két őr megláthatott valamit, ugyanis rádiózni kezdtek.
Kaija lassan elkezdett visszalopakodni, ám ekkor a három lent posztoló őrből kettő csőre rántotta a fegyverét,
és a töltést két oldalról kezdték megközelíteni.
Csapdába esett.
Elővette számszeríját a hátáról és a csörlővel elkezdte felhúzni. Pár másodperc múlva az ideg bekattant a helyére, ő pedig
a fegyverbe helyezett egy vesszőt. A vasúti kocsik jobb oldalán kezdett el lopakodni, majd megbújt kettő között. Az egyik őrt könnyedén
elintézhette volna hogy meglépjen, de nem akart ölni. Tudta, hogy egyszer mindenképp muszáj lesz, de akkor már inkább olyan emberrel
végezzen, aki meg is érdemli.
A léptek egyre közelebbről hallatszottak, Carp a lány lábánál bújt. Kaija a bal kezébe vette át a számszeríjat, majd elővette
fejszéjét. Úgy döntött, hogy kitör a kocsi határ felőli oldalán, majd elrejtőzik, és később felkeresi azt a falut.
Így amikor a katonák két oldalról már majdnem mellé értek, előugrott, és a fejsze fokával teljes erővel
a baka homlokára sújtott. Az egy hang nélkül hátradőlt, majd nagyot puffant a földön.
- Mi volt ez? Kolja, mit csinálsz? - hallotta a hangot a kocsi túloldaláról.
Felkapta a katona fegyverét, átvetette a hátán, majd a tártáskáját is eltette. Ezután futásnak eredt. Úgy hatvan métert tett meg, mikor eldördült az első lövés.
- Kész őrület. Kétszer üldöznek katonák 24 órán belül, szánalmas vagyok. - gondolta a lány.
A további lövések is elkerülték, mikor is sikerült egy gyártelep udvarára berohannia. Pechjére három szörnyen sovány kutya
nézett vele farkasszemet. Carp rögtön nekiesett az egyiknek, akihez egy másik is csatlakozott, ketten próbálták
megállítani a hatalmas kutyát. A harmadik egyenesen Kaija felé rontott, aki a fejszét lendületből a kutya fejébe vágta.
A koponya reccsenve nyílt meg, és a lány rögtön kifordította a fejszét az állat fejéből. Az ütés rossz volt, a kutya megfordult, majd
habzó szájjal támadt újra. A lány ekkor a fegyverré előléptetett eszközt teljes erővel suhintotta meg, az ütés alulról érte
a mutáns fejét. Az állat állkapcsába beékelődött a fejsze feje, így egyikőjük sem tudott mozdulni, a kutya egyre gyengülő erővel próbálta
kiszabadítani magát. Ekkor Carp oldalról a mutánsnak rontott, átharapta nyakát és ezzel a lendülettel ki is szabadította
a beékelődött fegyvert. Kaija kutyája erőset roppantott az állat nyakán, majd elhajította a mozdulatlan testet.
A lány körülnézett. A két kutya, akik Carppal harcoltak, felismerhetetlen állapotban feküdtek. Az egyiknek hiányzott az alsó állkapcsa
és a nyaka egy véres maszlag volt, a másiknak a belei lógtak a földön.
Kaija tovább rohant, a számszeríj és az ak minden lépésnél egymásnak ütköztek a hátán.
Egy bokros területre ért, amit inkább kikerült, így a területet átszelő nagy út közepén találta magát. Balkézre a távolban egy vörös
téglákból emelt kis épületegyüttes volt. A bandita tábor a Shadow of Chernobil elejéről
A lány efelé ment, és pár perc múlva el is érte. Hátranézve látta, ahogy három katona vállhoz emelt fegyverrel
megy be a bokrosba, valamint ahogy egy katonai terepjáró száguld az úton fegyveresekkel tele.
Nem nézelődött tovább, hanem felemelt a földről egy létrát, nekitámasztotta a legmagasabb épület oldalának, majd felmászott az épület
homlokzatához, amiket deszkák alkottak. A fejszével kifeszített három deszkát, és az így keletkezett kis ajtón a padlásra jutott.
Felsegítette kutyáját, majd behúzta a létrát, és úgy-ahogy visszaigazította a leceket az eredeti helyükre, egy kivételével.
Az eseményeket innen egész jól látta. A terület hemzsegni kezdett a katonáktól, az imént látott dzsip leparkolt az út közepén, három
katona a gyártelep felé ment, másik három pedig egyenesen a lány új búvóhelye felé közeledett.
Az udvarra érve megálltak, a lány pedig halkan újra helyére illesztette a deszkát.
Pár perc múlva lövöldözést hallott közvetlen közelről, a keresők vélhetőleg mutánsokba botlottak. Ez csak pár lövés erejéig tartott.
Még hallotta a katonák beszélgetéseit, akik úgy húsz percig tartózkodtak az épületek között. Ezután a lány várt még egy bő fél órát, mire
újból kinézett. Az udvaron egy humanoid lény teteje feküdt. A bőre barna volt, sikamlósnak látszott. Testszőrzettel nem bírt, a szájából
csápok lógtak ki. Kaija úgy döntött hogy hamarosan elhagyja ezt a környéket, a katonák már nyilvánvalóan tudnak a jelenlétéről, és fokozottan
keresni fogják.
hogy felfedezze a környéket. A vasúti töltésen haladt tovább, míg úgy százötven méterre derengeni nem kezdtek egy félig leomlott híd körvonalai.
A köd miatt nem volt biztos benne, de Kaija úgy látta, mintha két emberi alak állna a híd alatti romok között.
Bal kézre egy tanya két épületét látta kirajzolódni. A lányt aggodalommal töltötte el, hogy itt is mozgást látott. De ezek nem emberi körvonalak voltak...
Carp szimatolni kezdett, majd felemelte fejét és mereven a tanya felé nézett.
- Ne - súgta halkan a lány, és a kutya tovább követte, de továbbra is szemmel tartotta azt a területet.
Tovább gyalogolt a sínek mentén, míg el nem ért a hídhoz. Kutyáját lefektette, majd maga is lelapulva közelítette meg a leszakadt rész peremét.
Odalent három katona állt őrt, és legalább 5-6 feküdt elszórtan az általuk összeeszkábált fedezékek tövében.
Kaija halkan visszahúzódott, majd úgy döntött, inkább máshol állítja fel rejtekhelyét. Ekkor fénycsóvákat látott visszatükröződni a híd
szemben lévő felén lévő vasúti kocsik oldalán, majd pár másodperc múlva két járőröző katona lépett elő a vagonok közül.
A lány behúzódott egy közeli kocsi takarásába, ám a két őr megláthatott valamit, ugyanis rádiózni kezdtek.
Kaija lassan elkezdett visszalopakodni, ám ekkor a három lent posztoló őrből kettő csőre rántotta a fegyverét,
és a töltést két oldalról kezdték megközelíteni.
Csapdába esett.
Elővette számszeríját a hátáról és a csörlővel elkezdte felhúzni. Pár másodperc múlva az ideg bekattant a helyére, ő pedig
a fegyverbe helyezett egy vesszőt. A vasúti kocsik jobb oldalán kezdett el lopakodni, majd megbújt kettő között. Az egyik őrt könnyedén
elintézhette volna hogy meglépjen, de nem akart ölni. Tudta, hogy egyszer mindenképp muszáj lesz, de akkor már inkább olyan emberrel
végezzen, aki meg is érdemli.
A léptek egyre közelebbről hallatszottak, Carp a lány lábánál bújt. Kaija a bal kezébe vette át a számszeríjat, majd elővette
fejszéjét. Úgy döntött, hogy kitör a kocsi határ felőli oldalán, majd elrejtőzik, és később felkeresi azt a falut.
Így amikor a katonák két oldalról már majdnem mellé értek, előugrott, és a fejsze fokával teljes erővel
a baka homlokára sújtott. Az egy hang nélkül hátradőlt, majd nagyot puffant a földön.
- Mi volt ez? Kolja, mit csinálsz? - hallotta a hangot a kocsi túloldaláról.
Felkapta a katona fegyverét, átvetette a hátán, majd a tártáskáját is eltette. Ezután futásnak eredt. Úgy hatvan métert tett meg, mikor eldördült az első lövés.
- Kész őrület. Kétszer üldöznek katonák 24 órán belül, szánalmas vagyok. - gondolta a lány.
A további lövések is elkerülték, mikor is sikerült egy gyártelep udvarára berohannia. Pechjére három szörnyen sovány kutya
nézett vele farkasszemet. Carp rögtön nekiesett az egyiknek, akihez egy másik is csatlakozott, ketten próbálták
megállítani a hatalmas kutyát. A harmadik egyenesen Kaija felé rontott, aki a fejszét lendületből a kutya fejébe vágta.
A koponya reccsenve nyílt meg, és a lány rögtön kifordította a fejszét az állat fejéből. Az ütés rossz volt, a kutya megfordult, majd
habzó szájjal támadt újra. A lány ekkor a fegyverré előléptetett eszközt teljes erővel suhintotta meg, az ütés alulról érte
a mutáns fejét. Az állat állkapcsába beékelődött a fejsze feje, így egyikőjük sem tudott mozdulni, a kutya egyre gyengülő erővel próbálta
kiszabadítani magát. Ekkor Carp oldalról a mutánsnak rontott, átharapta nyakát és ezzel a lendülettel ki is szabadította
a beékelődött fegyvert. Kaija kutyája erőset roppantott az állat nyakán, majd elhajította a mozdulatlan testet.
A lány körülnézett. A két kutya, akik Carppal harcoltak, felismerhetetlen állapotban feküdtek. Az egyiknek hiányzott az alsó állkapcsa
és a nyaka egy véres maszlag volt, a másiknak a belei lógtak a földön.
Kaija tovább rohant, a számszeríj és az ak minden lépésnél egymásnak ütköztek a hátán.
Egy bokros területre ért, amit inkább kikerült, így a területet átszelő nagy út közepén találta magát. Balkézre a távolban egy vörös
téglákból emelt kis épületegyüttes volt. A bandita tábor a Shadow of Chernobil elejéről
A lány efelé ment, és pár perc múlva el is érte. Hátranézve látta, ahogy három katona vállhoz emelt fegyverrel
megy be a bokrosba, valamint ahogy egy katonai terepjáró száguld az úton fegyveresekkel tele.
Nem nézelődött tovább, hanem felemelt a földről egy létrát, nekitámasztotta a legmagasabb épület oldalának, majd felmászott az épület
homlokzatához, amiket deszkák alkottak. A fejszével kifeszített három deszkát, és az így keletkezett kis ajtón a padlásra jutott.
Felsegítette kutyáját, majd behúzta a létrát, és úgy-ahogy visszaigazította a leceket az eredeti helyükre, egy kivételével.
Az eseményeket innen egész jól látta. A terület hemzsegni kezdett a katonáktól, az imént látott dzsip leparkolt az út közepén, három
katona a gyártelep felé ment, másik három pedig egyenesen a lány új búvóhelye felé közeledett.
Az udvarra érve megálltak, a lány pedig halkan újra helyére illesztette a deszkát.
Pár perc múlva lövöldözést hallott közvetlen közelről, a keresők vélhetőleg mutánsokba botlottak. Ez csak pár lövés erejéig tartott.
Még hallotta a katonák beszélgetéseit, akik úgy húsz percig tartózkodtak az épületek között. Ezután a lány várt még egy bő fél órát, mire
újból kinézett. Az udvaron egy humanoid lény teteje feküdt. A bőre barna volt, sikamlósnak látszott. Testszőrzettel nem bírt, a szájából
csápok lógtak ki. Kaija úgy döntött hogy hamarosan elhagyja ezt a környéket, a katonák már nyilvánvalóan tudnak a jelenlétéről, és fokozottan
keresni fogják.
Capt Axon
New Member
Egy pár órát végig szobroztunk a hulla felett, szerencsére nem történt semmi baj. Nem tudom hogy mi tarthat ennyi ideig az orosznak, de szerintem már nagyban lezárult az ügy, mert egy óra várakozás után már megpillantottam a közeledő lámpákat a kerítés mentén, és hallottunk egy lövést a helyőrség felől.
Amíg a többiek figyelték a közeledő csapatot, addig én megpillantottam a másik üveg vodkát a sárban.
Ott feküdt, bontatlanul, kicsit bekoszolódva de épségben.
Nagy volt a kísértés és egy ideig szemeztem is vele, de aztán erőt vett rajtam a rend és azt mondtam magamban:
- Nem!
Aztán tovább figyeltem a közeledőket. De még mindig messze jártak, csak a lámpafényeket lehetett látni.
Erre újra az üveg felé figyelek látom ahogy a közeledők lámpáinak fénye megcsillan az üveg még tisztának mondható részein. A csábítás egyre nagyobb, és végül nem tudom megállni.
Felállok a közeli fatönkről és odasétálok, leguggolok a sárban fekvő ital mellé és megragadom. Kiemelem a sárból egy kicsit megtisztogatom, aztán a címkét kezdem olvasni.
Nem sokat tudtam kibogarászni belőle, külföldi vodka más nyelv. A sajátomon kívül meg nem sokat tudok beszélni...Talán az angolt. Hellyel-közzel.
Aztán az elmélkedésből a közeledők hangja zavart fel. A lámpa fényesebben kezdett világítani én meg rögtön megfordulva a kabátomba rejtettem az italt. Még félig sem dugtam el, de rögtön eszembe ugrott a felismerés:
- Mi ütött belém?! Ezt nem szabad!
De aztán elhessegettem a gondolataim és a kabát mélyére rejtettem az üveget, majd felhúztam a cipzárt.
A közeledő csoport felé pillantottam és már ezúttal láttam kik voltak azok. Az Orosz, ezúttal teljes harci felszerelésben és az őrnagy még mindig a szokásos egyenruhában. És az egész megspékelve kíséretnek a társaimmal. Most értek vissza a helyőrségről.
Az őrnagy utat vág magának a bakák között, aztán a hullához lép majd rákérdez:
- Ez lenne az?
- Igen Őrnagy úr! - Válaszolta az Orosz.
Az őrnagy egy ideig bámulta a hullát, aztán felállt mellőle és belekezdett a mondandójába.
- Rendben! Teljes csendet akarok az ügyről, nem akarom hogy bárki is hangoztassa hogy egy újabb tisztünk került bajba a határsértők miatt. A kerítést hozzák rendbe, ezt meg kaparják el Gurkov hadnagy mellé!
- Igenis uram! - Válaszoltuk mind kórusban.
- Maguk! - Intett Gurkov szakasza felé. - Egy szót se az itt történtekről.
- Értettük Őrnagy bajtárs! - Válaszolták, aztán az őrnagy intett két embernek a kíséretből és elindult vissza a helyőrségre. De még utoljára megfordult és odaszólt az orosznak:
- Tényleg! Mielőtt elfelejteném! Progjebnak hadnagy!
- Uram!
- Maga és az emberei lesznek kinevezve az ügy felgöngyölítésére!
- Tessék uram?
- Jól hallotta! Találják meg az illetőt és intézzék el ahogy az szokás!
- De uram! A belső területi járőrök már átvették egy órája. Miért pont mi menjünk ki?
- Azért mert magának már egy ideje nincs aktív feladata. Most jót tesz majd maguknak egy kis testmozgás! Másrészt: Az embereinek tapasztalatra van szükségük. Most megkapják! És ha már más kérdése nincs kezdhet nekilátni a munkának!
- Igen uram! - Válaszolta az orosz nem túl derülten, aztán felénk fordult.
- Marha jó! Barom! - Káromkodott egy keveset magában. - Na jó srácok! Szedelőzködjünk! Ti meg kaparjátok el ezt a szerencsétlent aztán menjetek vissza a helyőrségre!
- Igenis! - Felelte két katona aztán megragadták a hullát és elvitték egy susnyás területre.
Mi az oroszt követve indultunk vissza a helyőrségre. Vissza érve elkezdtünk felpakolni ellátmányból, mert hosszú túrára megyünk. Most elsőnek. Jól belecsöppentem a sűrűjébe.
Felpakoltunk egy nyitott tetejű UAZ-ra, ami jóval lelakottabb állapotban volt mint a teherautó amivel jöttünk, de még így is látszott a motorháztetőre és az ajtókra festett katonai címer. Viszont már erősen ette ezt is a rozsda, mindkét vissza pillantója be volt törve és a szélvédőn vastagon állt a kosz. Egyedül ahol az ablaktörlő járt végig ott lehetett keresztül látni rajta.
Felpakoltunk a kocsira, aztán vagy 6-an felszálltunk és elindultunk lassan az úton. Az orosz nyugodtan, mondhatni már unottan vezetett végig, amikor hirtelen lövéseket hallottunk a vasúti töltés felől. Pont ahová tartottunk.
Az orosz azonnal a gázra lépett, majdnem kiperegtünk a kocsiból olyan őrült tempóba kezdett. Gyorsan áthajtottunk egy kis hídon, el egy régi buszmegálló mellett, aztán egy hosszú fékcsikorgás kíséretében megálltunk az úton. A hídnál állomásozó katonák már intettek nekünk hogy induljunk el a bokrok felé, az orosz meg jelzett nekik hogy rendben.
Rögtön kipattogtunk a kocsiból és kibiztosított fegyverekkel vártuk a parancsot. Az orosz kiszállt a járműből, felkapta az AK-ját majd odaszólt nekünk.
- Oké! Ti hárman menjetek vizsgáljátok át a gyárat, ti meg velem jöttök! - intett felénk.
Fegyvert a vállhoz emelve kissé szétszóródva elkezdtünk lefelé menni egy földúton egy javítóműhely szerűség felé.
Az orosz elől, én a bal oldalon, Pavel pedig a jobbon. Elkezdtük először átkutatni az udvart, majd sorra az épületeket.
Én és az orosz bemegyünk az egyik legnagyobb épületbe és elkezdtük átnézni. Az orosz épp bement a falon lévő hatalmas lyukon keresztül én meg az udvaron álló ócska teherautót vizslatom, amikor az orosz felém fordul és felkiált:
- Vigyázz! - Aztán erre rögtön elereszt egy sorozatot felém.
De a golyók nem engem kaptak el, hanem valami másba csapódott. Hallottam magam mögül a sorozatot ahogy húsba csapódnak, aztán egy morgás végül egy nagy puffanás.
Az ütő megállt bennem, rögvest megpördülök és fegyverem előre szegezem. De nem látok senki és semmi mást, csupán egy nagy emberszerű valamit a földön még kicsit mocorogva. Nem voltam rest, az ijedtségtől és az adrenalintól még egy sorozatot engedek a mocorgó testbe és az végleg megszűnik mozogni.
- MI A F@SZ?! - Kiáltok fel halálra rémülten. Az orosz kijön a házból ismét a lyukon keresztül aztán odajön hozzám.
- Mázlid van kölyök! Ha most nem lőttem volna, hamar itt hagytad volna a fogad.
- Aha.....Köszönöm Hadnagy bajtárs!
- Csak simán Orosz.
- Oké. De mi ez az izé?
- Na öcsikém az még nekem is magas! Ilyen dögöt azelőtt sose láttam. - Közben párszor megböki a puska csövével. A fene tudja mi ez!
- Remek!
- Na gyere! Menjünk vissza a hídhoz! A többiek valószínűleg már befejezték a keresést.
- Menjen csak! Én még maradok.
- Minek?
- Ki kell fújnom magamat. Ez......ez most sok volt. Betett nekem. - Mondtam aztán a fegyvert leeresztve leültem az egyik épület tövébe egy régi gumikerékre.
Az orosz csak elmosolyodott ezen aztán elindult kifelé. De azért még utánam szólt.
- Azért ne maradj sokáig! Több ilyen is lehet itt.
- Majd résen leszek. Mondtam, aztán újra a döglött lényre pillantottam.
Amíg a többiek figyelték a közeledő csapatot, addig én megpillantottam a másik üveg vodkát a sárban.
Ott feküdt, bontatlanul, kicsit bekoszolódva de épségben.
Nagy volt a kísértés és egy ideig szemeztem is vele, de aztán erőt vett rajtam a rend és azt mondtam magamban:
- Nem!
Aztán tovább figyeltem a közeledőket. De még mindig messze jártak, csak a lámpafényeket lehetett látni.
Erre újra az üveg felé figyelek látom ahogy a közeledők lámpáinak fénye megcsillan az üveg még tisztának mondható részein. A csábítás egyre nagyobb, és végül nem tudom megállni.
Felállok a közeli fatönkről és odasétálok, leguggolok a sárban fekvő ital mellé és megragadom. Kiemelem a sárból egy kicsit megtisztogatom, aztán a címkét kezdem olvasni.
Nem sokat tudtam kibogarászni belőle, külföldi vodka más nyelv. A sajátomon kívül meg nem sokat tudok beszélni...Talán az angolt. Hellyel-közzel.
Aztán az elmélkedésből a közeledők hangja zavart fel. A lámpa fényesebben kezdett világítani én meg rögtön megfordulva a kabátomba rejtettem az italt. Még félig sem dugtam el, de rögtön eszembe ugrott a felismerés:
- Mi ütött belém?! Ezt nem szabad!
De aztán elhessegettem a gondolataim és a kabát mélyére rejtettem az üveget, majd felhúztam a cipzárt.
A közeledő csoport felé pillantottam és már ezúttal láttam kik voltak azok. Az Orosz, ezúttal teljes harci felszerelésben és az őrnagy még mindig a szokásos egyenruhában. És az egész megspékelve kíséretnek a társaimmal. Most értek vissza a helyőrségről.
Az őrnagy utat vág magának a bakák között, aztán a hullához lép majd rákérdez:
- Ez lenne az?
- Igen Őrnagy úr! - Válaszolta az Orosz.
Az őrnagy egy ideig bámulta a hullát, aztán felállt mellőle és belekezdett a mondandójába.
- Rendben! Teljes csendet akarok az ügyről, nem akarom hogy bárki is hangoztassa hogy egy újabb tisztünk került bajba a határsértők miatt. A kerítést hozzák rendbe, ezt meg kaparják el Gurkov hadnagy mellé!
- Igenis uram! - Válaszoltuk mind kórusban.
- Maguk! - Intett Gurkov szakasza felé. - Egy szót se az itt történtekről.
- Értettük Őrnagy bajtárs! - Válaszolták, aztán az őrnagy intett két embernek a kíséretből és elindult vissza a helyőrségre. De még utoljára megfordult és odaszólt az orosznak:
- Tényleg! Mielőtt elfelejteném! Progjebnak hadnagy!
- Uram!
- Maga és az emberei lesznek kinevezve az ügy felgöngyölítésére!
- Tessék uram?
- Jól hallotta! Találják meg az illetőt és intézzék el ahogy az szokás!
- De uram! A belső területi járőrök már átvették egy órája. Miért pont mi menjünk ki?
- Azért mert magának már egy ideje nincs aktív feladata. Most jót tesz majd maguknak egy kis testmozgás! Másrészt: Az embereinek tapasztalatra van szükségük. Most megkapják! És ha már más kérdése nincs kezdhet nekilátni a munkának!
- Igen uram! - Válaszolta az orosz nem túl derülten, aztán felénk fordult.
- Marha jó! Barom! - Káromkodott egy keveset magában. - Na jó srácok! Szedelőzködjünk! Ti meg kaparjátok el ezt a szerencsétlent aztán menjetek vissza a helyőrségre!
- Igenis! - Felelte két katona aztán megragadták a hullát és elvitték egy susnyás területre.
Mi az oroszt követve indultunk vissza a helyőrségre. Vissza érve elkezdtünk felpakolni ellátmányból, mert hosszú túrára megyünk. Most elsőnek. Jól belecsöppentem a sűrűjébe.
Felpakoltunk egy nyitott tetejű UAZ-ra, ami jóval lelakottabb állapotban volt mint a teherautó amivel jöttünk, de még így is látszott a motorháztetőre és az ajtókra festett katonai címer. Viszont már erősen ette ezt is a rozsda, mindkét vissza pillantója be volt törve és a szélvédőn vastagon állt a kosz. Egyedül ahol az ablaktörlő járt végig ott lehetett keresztül látni rajta.
Felpakoltunk a kocsira, aztán vagy 6-an felszálltunk és elindultunk lassan az úton. Az orosz nyugodtan, mondhatni már unottan vezetett végig, amikor hirtelen lövéseket hallottunk a vasúti töltés felől. Pont ahová tartottunk.
Az orosz azonnal a gázra lépett, majdnem kiperegtünk a kocsiból olyan őrült tempóba kezdett. Gyorsan áthajtottunk egy kis hídon, el egy régi buszmegálló mellett, aztán egy hosszú fékcsikorgás kíséretében megálltunk az úton. A hídnál állomásozó katonák már intettek nekünk hogy induljunk el a bokrok felé, az orosz meg jelzett nekik hogy rendben.
Rögtön kipattogtunk a kocsiból és kibiztosított fegyverekkel vártuk a parancsot. Az orosz kiszállt a járműből, felkapta az AK-ját majd odaszólt nekünk.
- Oké! Ti hárman menjetek vizsgáljátok át a gyárat, ti meg velem jöttök! - intett felénk.
Fegyvert a vállhoz emelve kissé szétszóródva elkezdtünk lefelé menni egy földúton egy javítóműhely szerűség felé.
Az orosz elől, én a bal oldalon, Pavel pedig a jobbon. Elkezdtük először átkutatni az udvart, majd sorra az épületeket.
Én és az orosz bemegyünk az egyik legnagyobb épületbe és elkezdtük átnézni. Az orosz épp bement a falon lévő hatalmas lyukon keresztül én meg az udvaron álló ócska teherautót vizslatom, amikor az orosz felém fordul és felkiált:
- Vigyázz! - Aztán erre rögtön elereszt egy sorozatot felém.
De a golyók nem engem kaptak el, hanem valami másba csapódott. Hallottam magam mögül a sorozatot ahogy húsba csapódnak, aztán egy morgás végül egy nagy puffanás.
Az ütő megállt bennem, rögvest megpördülök és fegyverem előre szegezem. De nem látok senki és semmi mást, csupán egy nagy emberszerű valamit a földön még kicsit mocorogva. Nem voltam rest, az ijedtségtől és az adrenalintól még egy sorozatot engedek a mocorgó testbe és az végleg megszűnik mozogni.
- MI A F@SZ?! - Kiáltok fel halálra rémülten. Az orosz kijön a házból ismét a lyukon keresztül aztán odajön hozzám.
- Mázlid van kölyök! Ha most nem lőttem volna, hamar itt hagytad volna a fogad.
- Aha.....Köszönöm Hadnagy bajtárs!
- Csak simán Orosz.
- Oké. De mi ez az izé?
- Na öcsikém az még nekem is magas! Ilyen dögöt azelőtt sose láttam. - Közben párszor megböki a puska csövével. A fene tudja mi ez!
- Remek!
- Na gyere! Menjünk vissza a hídhoz! A többiek valószínűleg már befejezték a keresést.
- Menjen csak! Én még maradok.
- Minek?
- Ki kell fújnom magamat. Ez......ez most sok volt. Betett nekem. - Mondtam aztán a fegyvert leeresztve leültem az egyik épület tövébe egy régi gumikerékre.
Az orosz csak elmosolyodott ezen aztán elindult kifelé. De azért még utánam szólt.
- Azért ne maradj sokáig! Több ilyen is lehet itt.
- Majd résen leszek. Mondtam, aztán újra a döglött lényre pillantottam.
A faluba érkezve minden nyugodtnak tűnt, barátságos egyének egymással kereskednek, beszélgetnek, a tábor tűz mellet zene szólt, rögtön észre vehetett venni ki hova volt besorolható az emberek között, az egyikkel Alexandrovics elbeszélgetett, és mint kiderült 1 kopasz kereskedő van valami lyukban, ha megakarunk szállni vele beszéljünk meg persze azzal akivel Alexandrovics eltrécselt.
A Tábortűztől úgy 3 épületnyire találtunk 1 nekünk megfelelő épületet, 2 emeletes volt a 2. emelet falai kissé lebontva, de fent tartva, ott szálltunk meg, éppen hogy letelepedtünk mikor nagy sebességgel egy Katonai jármű suhant el az úton, szememmel követtem,1 híd felé ment, érdekes leírhatatlan fények cikáztak a hídnál.
A híd beszakadva az alagútnál, ahol beszakadt érdekes elektromos fények cikáztak, majd más fények tűntek fel, a kalauztól elvett távcsőbe belenéztem, katonák üldöztek valamit vagy valakit, egy gyár felé igyekeztek, eldördült néhány lövés majd csönd.
Letettem a távcsőt és Igorhoz szóltam:
- Aludjatok nyugodtan, megnézem ezt az öreg kereskedőt tud-e valamit ajánlani mit tévők legyünk.
.
Lementem a kereskedő odújába, egy Kopasz dagadt tömzsi emberke nézett rám rácsokon keresztül
- Svidorovich vagyok - mosolygott - Üdvözlégy a falumban, mivel szolgálhatok, ahogy elnézem új vagy a környéken
Ránéztem, majd a zsebemben turkáltam végül kérdeztem
- Érdeklődnék hogyan meg itten bármi is,
Közelebb hajolt majd mondott két szót:
- Fogalmam sincs - az ujjait összedörzsölte -
Értettem a célzást, egyefene leraktam 20 Rubelt az asztalra
Ő ránézett és elröhögte magát
- Ennyivel nem érsz semmit, adok 1 tippet, a pénz még itt is irányító szerepet játszik, lehet hogy a fegyver dönt de azt a fegyvert megveheted itt nálam
Hátradőlt hasán összekulcsolta a kezét és rám nézett
Elgondolkoztam majd hozzá vágtam:
- Van-e valami melód számomra?
- Neked? - végig nézett rajtam - Nincs,ilyen kis köpenyben nem sokat fogsz itt érni, de ha mégis itt vagy 10 rubelért adok neked még 1 tippet
Érdekelt az a tipp, leraktam az asztalra a 10 rubelt, ő közelebb hajolt és a fülembe súgta:
- Ölj
.
Visszatértem a haverokhoz, Alexandrovics ült és előre bámult, Igor már jó rég óta aludhat:
- Mit mondott a kopasz?
- Csak annyit hogy "Ölj"
- Az nagy kincs...Én azt hiszem értem...
- Akkor oszd meg velem a tudásod
- Látod azokat - mutatott a tűz mellet lévő kitömött valamiről - ezek a "mutánsok" zaklatnak mindenkit, valószínűleg sok minden hemzseg tőlük és ahol ők vannak, ott vannak tetemek és ahol vannak tetemek...
- Ott lesz felszerelés
- Pontosan - a távolba mutatott - megvizsgáltam a kalauztól kapott távcsövünkkel egy két helyet:
A közelben van 1 elhagyatott gyár féleség nem rég valaki lövöldözéseket hallott onnan,ezt attól az "úrtól" tudtam meg akivel elbeszélgettem a tűz mellet, talán el kéne oda néznünk, ezenkívül van itt rögtön a falutól nem messze 1 híd és utána valami farm féleség.
- Reggel elindulhatnánk abba a gyárba amit mondtál, átnézegetni van-e valami amit még nem vittek el, majd beszélek azzal aki téged útba igazított az épületek felől, ahogy elnézem a "kereskedőnket" ahogy őt kéne idéznem, itt a pénznek még mindig befolyása van, szóval próbáljunk meg minden kacatot rásózni valakire, netán elvenni valakitől.
Végül Alex is elaludt, én még nézegettem azt a gyárat majd én is álomra hajtottam a fejem...
A Tábortűztől úgy 3 épületnyire találtunk 1 nekünk megfelelő épületet, 2 emeletes volt a 2. emelet falai kissé lebontva, de fent tartva, ott szálltunk meg, éppen hogy letelepedtünk mikor nagy sebességgel egy Katonai jármű suhant el az úton, szememmel követtem,1 híd felé ment, érdekes leírhatatlan fények cikáztak a hídnál.
A híd beszakadva az alagútnál, ahol beszakadt érdekes elektromos fények cikáztak, majd más fények tűntek fel, a kalauztól elvett távcsőbe belenéztem, katonák üldöztek valamit vagy valakit, egy gyár felé igyekeztek, eldördült néhány lövés majd csönd.
Letettem a távcsőt és Igorhoz szóltam:
- Aludjatok nyugodtan, megnézem ezt az öreg kereskedőt tud-e valamit ajánlani mit tévők legyünk.
.
Lementem a kereskedő odújába, egy Kopasz dagadt tömzsi emberke nézett rám rácsokon keresztül
- Svidorovich vagyok - mosolygott - Üdvözlégy a falumban, mivel szolgálhatok, ahogy elnézem új vagy a környéken
Ránéztem, majd a zsebemben turkáltam végül kérdeztem
- Érdeklődnék hogyan meg itten bármi is,
Közelebb hajolt majd mondott két szót:
- Fogalmam sincs - az ujjait összedörzsölte -
Értettem a célzást, egyefene leraktam 20 Rubelt az asztalra
Ő ránézett és elröhögte magát
- Ennyivel nem érsz semmit, adok 1 tippet, a pénz még itt is irányító szerepet játszik, lehet hogy a fegyver dönt de azt a fegyvert megveheted itt nálam
Hátradőlt hasán összekulcsolta a kezét és rám nézett
Elgondolkoztam majd hozzá vágtam:
- Van-e valami melód számomra?
- Neked? - végig nézett rajtam - Nincs,ilyen kis köpenyben nem sokat fogsz itt érni, de ha mégis itt vagy 10 rubelért adok neked még 1 tippet
Érdekelt az a tipp, leraktam az asztalra a 10 rubelt, ő közelebb hajolt és a fülembe súgta:
- Ölj
.
Visszatértem a haverokhoz, Alexandrovics ült és előre bámult, Igor már jó rég óta aludhat:
- Mit mondott a kopasz?
- Csak annyit hogy "Ölj"
- Az nagy kincs...Én azt hiszem értem...
- Akkor oszd meg velem a tudásod
- Látod azokat - mutatott a tűz mellet lévő kitömött valamiről - ezek a "mutánsok" zaklatnak mindenkit, valószínűleg sok minden hemzseg tőlük és ahol ők vannak, ott vannak tetemek és ahol vannak tetemek...
- Ott lesz felszerelés
- Pontosan - a távolba mutatott - megvizsgáltam a kalauztól kapott távcsövünkkel egy két helyet:
A közelben van 1 elhagyatott gyár féleség nem rég valaki lövöldözéseket hallott onnan,ezt attól az "úrtól" tudtam meg akivel elbeszélgettem a tűz mellet, talán el kéne oda néznünk, ezenkívül van itt rögtön a falutól nem messze 1 híd és utána valami farm féleség.
- Reggel elindulhatnánk abba a gyárba amit mondtál, átnézegetni van-e valami amit még nem vittek el, majd beszélek azzal aki téged útba igazított az épületek felől, ahogy elnézem a "kereskedőnket" ahogy őt kéne idéznem, itt a pénznek még mindig befolyása van, szóval próbáljunk meg minden kacatot rásózni valakire, netán elvenni valakitől.
Végül Alex is elaludt, én még nézegettem azt a gyárat majd én is álomra hajtottam a fejem...
A nedves levegőtől megdagadtak a lecek, ezért a lány csak rúgásokkal tudta ismét eltávolítani őket, ami meglehetősen nagy hanggal járt.
Carp lemászott a létrán, majd Kaija is követte. A tájra lassan kezdett leereszkedni a késő délutáni köd.
A kutya körülnézett az udvaron, majd szimatolni kezdett. Felszegte fejét, és mereven az egyik irányba nézett.
Kaija eközben kézbe vette számszeríját, és lassan haladt előre a törmelékeket kerülgetve, mikor is kiáltást hallott:
- Dobd el a fegyvert! És fordulj meg, lassan!
A lányban megállt az ütő. Carp már rontott is volna a hang irányába, de Kaija bal kézzel a földre szorította, közben
letette a nyílpuskát a földre. Lassan megfordult, és a támadó szemébe nézett. Katona volt, nagyjából vele egykorú fickó, talán kicsit
idősebb. Egy Ak-t fogott rá, úgy 5-6 méterről.
Így álltak hosszú másodpercekig, a kutya morgásával kísérve. A katona füléhez emelte rádiójának mikrofonját, ám nem mondott semmit.
Rövid idő múlva visszatette a rádiót, s a lányhoz szólt:
- Як тебе звати?
Olyan gyorsan mondta, hogy egy szót sem értett. Kaija a nyár alatt járt nyelvtanárhoz, így a nyelvtudása elég ingatag
lábakon állt. A katona megismételte a kérdést.
- Як тебе звати?
A lánynak most már sikerült megértenie, s válaszolt:
- Kaija.
- Kaija - ismételte a katona -. Nem ítéllek el, amiért átjöttél a határon. Fogalmam sincs, miért jöttél ide, de... megölted azt a férfit, és a hadnagyra is rátámadtál.
- Rám támadtak. Szláviktól a kutyám mentett meg, a hadnagyotoknak pedig nem ártottam. Egy fejszét is vághattam volna a fejébe. A hídnál sem bántottam azt a katonát, pedig megtehettem volna. Nem vagyok gyilkos.
- Talán nem - a katona gondolkozott -. Legyél óvatosabb. Elmehetsz, de a következő alkalommal nem engedlek el, a társaim pedig különösen nem. A helyedben észak felé mennék, mert itt már mindenütt keresnek.
- Köszönöm.
- Ne köszönd. Menj.
Kaija felvette a számszeríjat, és torkában dobogó szívvel futásnak eredt. A kutya követte őt. Hátranézve látta, ahogy a katona lassan elhagyja az udvart. A járműtelep külső falát elhagyva leguggolt, és a távolodó
alakra célzott. Egy lövés, és senki sem tudja meg, hogy valaha is itt járt.
- Hogy juthat egyáltalán eszembe ilyen!? - gondolta, majd folytatta a menekülést. A töltés tetején hanyag drótkerítés futott végig,
a lány könnyen talált olyan helyet, ahol átléphetett a kidőlt kerítésoszlopok felett. Jobbra egy meredek dombhát helyezkedett el,
egy alagút vezetett át rajta ott, ahol a töltéssel találkozott. Kaija a dombhát mellett haladt a bokrok takarásában, míg egy ellenőrzőponthoz
nem ért, ahol egy fém őrtorony állt. Az épület elhagyatott volt, egy sorompó és egy fém kapu blokkolta a rajta áthaladó utat.
Belépett az épületbe. A falakon fegyverekről szóló poszterek és térképek voltak. Elég kis helység volt, hamar átért rajta.
A túloldalon ajtó nyílt, amit kinyitott. Kétszáz méterre szemétlerakókat látott, olyan nagyokat, amiket még életében nem.
Az útját a balra lévő domb takarásában folytatta, így jutott el egy kerítésekkel elzárt helyre, ahol leselejtezett járművek voltak.
Hirtelen fényes derengést vett észre egy fűcsomó alatt. Félrehajtotta az elsárgult növényzetet, s egy követ látott.
Meglehetősen amorf formája volt, felszíne a pirithez hasonlított, s okkersárga fényt árasztott magából. Megfogta, s érezte, ahogy furán remeg.
Carp nyüszített, és igyekezett nem ránézni. Kaijának azonban tetszett, elrakta a hátizsákjába.
Kikerülte a járműparkot, majd kék szemétbucka között haladt tovább észak felé.
Egy hatalmas hangár mellé érkezett, ahová a főbejáraton keresztül lépett be. Bent sötétség uralkodott, roncs járművek álltak
a bokáig érő törmelék és kacat között. A lány egy lépcsőt látott, amin feljutott egy helyre, ahonnan belátta az egész hangárt.
Ezt azonban nem találta elég biztonságosnak, így lement, s tovább keresett búvóhelyért.
A hangár másik bejáratához ment, amin kitekintve egy utat, s azon átellenben egy kis buszmegálló bódét látott.
Itt nem volt felfelé vezető lépcső, látott azonban egy szerelőaknát, vagy valami hasonlót, ami a földbe volt mélyedve.
Ezt lefedte pár jó nagy falemezzel, amik alatt kényelmesen elfért. Kiterítette hálózsákját, feje mellé helyezte a detektorát, és kutyáját simogatva elaludt.
Carp lemászott a létrán, majd Kaija is követte. A tájra lassan kezdett leereszkedni a késő délutáni köd.
A kutya körülnézett az udvaron, majd szimatolni kezdett. Felszegte fejét, és mereven az egyik irányba nézett.
Kaija eközben kézbe vette számszeríját, és lassan haladt előre a törmelékeket kerülgetve, mikor is kiáltást hallott:
- Dobd el a fegyvert! És fordulj meg, lassan!
A lányban megállt az ütő. Carp már rontott is volna a hang irányába, de Kaija bal kézzel a földre szorította, közben
letette a nyílpuskát a földre. Lassan megfordult, és a támadó szemébe nézett. Katona volt, nagyjából vele egykorú fickó, talán kicsit
idősebb. Egy Ak-t fogott rá, úgy 5-6 méterről.
Így álltak hosszú másodpercekig, a kutya morgásával kísérve. A katona füléhez emelte rádiójának mikrofonját, ám nem mondott semmit.
Rövid idő múlva visszatette a rádiót, s a lányhoz szólt:
- Як тебе звати?
Olyan gyorsan mondta, hogy egy szót sem értett. Kaija a nyár alatt járt nyelvtanárhoz, így a nyelvtudása elég ingatag
lábakon állt. A katona megismételte a kérdést.
- Як тебе звати?
A lánynak most már sikerült megértenie, s válaszolt:
- Kaija.
- Kaija - ismételte a katona -. Nem ítéllek el, amiért átjöttél a határon. Fogalmam sincs, miért jöttél ide, de... megölted azt a férfit, és a hadnagyra is rátámadtál.
- Rám támadtak. Szláviktól a kutyám mentett meg, a hadnagyotoknak pedig nem ártottam. Egy fejszét is vághattam volna a fejébe. A hídnál sem bántottam azt a katonát, pedig megtehettem volna. Nem vagyok gyilkos.
- Talán nem - a katona gondolkozott -. Legyél óvatosabb. Elmehetsz, de a következő alkalommal nem engedlek el, a társaim pedig különösen nem. A helyedben észak felé mennék, mert itt már mindenütt keresnek.
- Köszönöm.
- Ne köszönd. Menj.
Kaija felvette a számszeríjat, és torkában dobogó szívvel futásnak eredt. A kutya követte őt. Hátranézve látta, ahogy a katona lassan elhagyja az udvart. A járműtelep külső falát elhagyva leguggolt, és a távolodó
alakra célzott. Egy lövés, és senki sem tudja meg, hogy valaha is itt járt.
- Hogy juthat egyáltalán eszembe ilyen!? - gondolta, majd folytatta a menekülést. A töltés tetején hanyag drótkerítés futott végig,
a lány könnyen talált olyan helyet, ahol átléphetett a kidőlt kerítésoszlopok felett. Jobbra egy meredek dombhát helyezkedett el,
egy alagút vezetett át rajta ott, ahol a töltéssel találkozott. Kaija a dombhát mellett haladt a bokrok takarásában, míg egy ellenőrzőponthoz
nem ért, ahol egy fém őrtorony állt. Az épület elhagyatott volt, egy sorompó és egy fém kapu blokkolta a rajta áthaladó utat.
Belépett az épületbe. A falakon fegyverekről szóló poszterek és térképek voltak. Elég kis helység volt, hamar átért rajta.
A túloldalon ajtó nyílt, amit kinyitott. Kétszáz méterre szemétlerakókat látott, olyan nagyokat, amiket még életében nem.
Az útját a balra lévő domb takarásában folytatta, így jutott el egy kerítésekkel elzárt helyre, ahol leselejtezett járművek voltak.
Hirtelen fényes derengést vett észre egy fűcsomó alatt. Félrehajtotta az elsárgult növényzetet, s egy követ látott.
Meglehetősen amorf formája volt, felszíne a pirithez hasonlított, s okkersárga fényt árasztott magából. Megfogta, s érezte, ahogy furán remeg.
Carp nyüszített, és igyekezett nem ránézni. Kaijának azonban tetszett, elrakta a hátizsákjába.
Kikerülte a járműparkot, majd kék szemétbucka között haladt tovább észak felé.
Egy hatalmas hangár mellé érkezett, ahová a főbejáraton keresztül lépett be. Bent sötétség uralkodott, roncs járművek álltak
a bokáig érő törmelék és kacat között. A lány egy lépcsőt látott, amin feljutott egy helyre, ahonnan belátta az egész hangárt.
Ezt azonban nem találta elég biztonságosnak, így lement, s tovább keresett búvóhelyért.
A hangár másik bejáratához ment, amin kitekintve egy utat, s azon átellenben egy kis buszmegálló bódét látott.
Itt nem volt felfelé vezető lépcső, látott azonban egy szerelőaknát, vagy valami hasonlót, ami a földbe volt mélyedve.
Ezt lefedte pár jó nagy falemezzel, amik alatt kényelmesen elfért. Kiterítette hálózsákját, feje mellé helyezte a detektorát, és kutyáját simogatva elaludt.
Capt Axon
New Member
Ülök a fal tövében és próbálok megnyugodni az előbbi "kis" esettől. Elvégre nem túl gyakran esik meg az emberrel hogy ronda, humanoid lények rontanak rá a semmiből, amit aztán egy fül mellett elsuhanó sorozat terít le. Mondhatjuk, kétszeresen is megállt bennem az ütő.
Az Aksu-t letámasztottam a falhoz magam mellé és ezúttal a földre csúszva próbálom magam nyugtatgatni.
Lassacskán sikerült, már annyira nem kalapált a szívem. Szépen lassan felnézek, közben hallom hogy a társaim odakint, a távolban beszélgetnek, és hogy a kocsit is arrébb állítják az útról.
Miközben erre figyelek motoszkálásra leszek figyelmes. Aztán pár hangos deszkatörés és egy létra követte ezeket.
A létráról lefelé meg egy kutya, aztán egy idegen. Ráadásul egy lány. A kutya először szimatolni kezdett, majd rám fordította tekintetét és morogni kezdett. A lány még le sem ért a létráról, de nem voltam rest, rögvest megragadtam a fegyvert és rászegeztem majd felszólítottam:
- СТОЙ!
A lány szinte megdermedt a hangtól. Mozdulni se mert.
- Dobd el a fegyvert! És fordulj meg. Lassan!
A lány először letette a számszeríjat a földre, aztán lassan megfordult, feltett kezekkel.
A kutya viszont csak morgott, aztán már támadásba is lendült volna, amikor a lány bal kezével vissza tartotta.
Egy rövid ideig csak álltunk és bámultuk egymást, ő a rémülettől nézett rám, én meg a csodálkozástól.
A hosszú csendet egyedül a kutya morgása törte meg.
Nagyon fiatal lány volt, de mégis gyönyörű. A bőre hófehér, a haja gesztenye vörös, és zöld szemei voltak. És persze nagyon rémült volt. Persze ki ne ijedne meg egy vadidegen embertől, aki fegyvert szegez neki.
Miután végre felébredtem az önfeledt bámészkodásból és csodálkozásból, a rádióhoz kaptam és szólni akartam az orosznak. De újra a lány szemeibe pillantottam és egyszerűen képtelen voltam megnyomni a gombot. A szám már beszédre készen nyitva volt, a rádió a kezemben, de nem tudok semmit tenni.
Csupán bambán állok előtte és meglehetősen hülye képet vághatok.
Nem tudom miért nem mozdultam, de azt biztosan tudom hogy egyik oldalam a szabályzatot követve megakarta nyomni a gombot a rádión és jelenteni akarta a lányt, a másik viszont nem akarta megtenni. A másik oldalam elakarta tenni a rádiót és hagyni akarta hadd menjen.
Egy ideig tétováztam ettől, de végül a jószívű oldalam győzött. Nem szóltam semmit a rádióba, hanem eltettem és két kézzel újra megmarkoltam a gépfegyvert.
Aztán megpróbáltam megtörni a kínos csendet:
- Mi a neved? - Kérdeztem tőle.
De válasz nem érkezett. Ugyanolyan ijedt tekintettel nézett rám és fél kezével a kutyát tartotta vissza, másik kezét pedig fent tartotta.
Gondoltam mivel teljesen más országból jött, nem értheti a nyelvet ezért megpróbáltam újfent kikérdezni de ezúttal lassabban:
- Mi a neved? - Kérdeztem újra, közben fél kézzel a ruhámra varrt név jelőre mutattam.
- Kaija. - Válaszolt halkan.
- Kaija. - Igazoltam vissza nyugodtan, erre pedig a lány bólintott.
Aztán újra megragadtam a fegyvert és egy rövid fejcsóválás után azt mondtam neki:
- Nem ítéllek el amiért átjöttél a határon. Fogalmam sincs miért jöttél ide, de... megölted azt a férfit és a hadnagyra is rátámadtál.
Erre a lány is válaszolt:
- Rám támadtak. Szláviktól a kutyám mentett meg, a hadnagyotoknak pedig nem ártottam. Egy fejszét is vághattam volna a fejébe. A hídnál sem bántottam azt a katonát, pedig megtehettem volna. Nem vagyok gyilkos.
Csak lestem mint egy fafej, hallgattam a szavait. Azt hittem nem ért meg, de mégis. Egy kicsit törte a nyelvet, de mégis érthetően elmondta amit akart.
Egy darabig csak álltam ott kezemben a gépfegyverrel, de aztán a következő jutott eszembe:
- Jézusom! Mi a fenét csinálok?!
Aztán a következőt mondtam a lánynak:
- Talán nem. - Aztán leengedtem a fegyvert. - Talán hiszek neked. De most a fél helyőrség utánad kutat. Óvatosabbnak kell lenned! Most elengedlek, de következő alakalommal nem foglak. A társaim pedig különösen nem. Menj észak felé! Ott nem fognak keresni. És ne feledd! Légy óvatos!
A lány elsőre nem hitt a fülének, de aztán kezét leengedve nyugodtabban mondta:
- Köszönöm.
- Ne köszönd. De most menj! - Erre ő felkapta a földről a számszeríját és a kutyával együtt futásnak eredtek a töltés felé.
Én pedig a kijárat felé vettem az irányt, közben a rádiómon már keresett az orosz.
- Korolov! Korolov! Ott vagy még? Mit csinálsz ott ennyi ideig? Mi folyik ott?
Még utoljára a töltés felé pillantok amerre a lány futott, aztán előveszem a rádiómat és beleszólok.
- Itt vagyok! Semmi baj. Csak egy kicsit elbambultam.
- Értem. Gyere a hídhoz! Van egy sebesültünk.
- Értettem! - Nyugtáztam ezt, utána a kapun kilépve futólépésben szaladtam a hídhoz.
Odaérve láttam, hogy már nagyjából minden vissza állt az eredeti kerékvágásba. Páran vissza álltak a híd alatti fedezékek mögé, egy páran még azért lámpafény mellett túrták a bozótost, a többi pedig az orosz társaságában fent állt a híd egyik végén egy vasúti kocsinál guggolva egy fekvő katona mellett.
Felszaladtam a töltésen a híd végéhez. Az orosz amint meglátott rákérdezett.
- Na? Kifújtad magad?
- Persze. - Vágtam rá.
- Azért harcképes vagy még?
- Igen.
- Akkor jó. Nézd csak! - Mutatott a fekvő katona felé. - Úgy látom közel voltunk a célhoz. A kis hölgy itt járt.
Én közben a vérző fejű, fekvő katonára pillantottam, akit a társai nagy erőkkel próbáltak felébreszteni.
- Koljan! Koljan! Hallasz engem?
De a katona csak felakadt szemmel tovább bámulta az eget. Erre az egyik katona adott neki egy pofont, amitől kissé magához tért.
- Koljan! Hány ujjamat mutatom? - Aztán a katona feltartja 3 ujját.
- Nyo.....Nyo.....Nyolcat??? - Válaszolt a sebesült kábán.
Erre a katona az ujjaira néz, majd értetlenül a srácra aztán feláll mellőle és azt mondja:
- Szerintem jól van. A számokkal sose volt köszönőviszonyban. - Aztán elindul lefelé a töltésről.
Ketten segítenek talpra állni a vérző homlokú szerencsétlennek, aztán még megtartják egy időre hogy el ne dőljön. Az orosz meg rákérdez:
- Mi történt itt fiam?
A sebesült kicsit dülöngélve és a homlokáról a vért törülgetve de lassan kinyögi hogy mi történt.
- Hát......Álltunk szokás szerint az őrposzton, mikor rádiózott Fegya hogy látott valamit itt fent.
Én és Dmitrij feljöttünk hogy megnézzük mi ez, amikor........Öhm....Hát...Már csak arra emlékszem hogy láttam ahogy valami előugrik aztán teljes képszakadás.
- F@sza! - Szólt az orosz. - És ti? Láttatok valamit? - Kérdezett a többiek felé.
- Nem igazán. Mi mire odaértünk csak azt vettük észre hogy Koljan a földön fekszik, egy vörös hajú figura meg a kutyája rohan a gyártelep felé.
A "vörös hajú" jelző után rögtön megakadtam. Egy kicsit levert a víz, de aztán erőt vettem magamon és odaszóltam az orosznak.
- Szerintem már rég messze jár. Nem lenne egyszerűbb ha hagynánk a fenébe és vissza térnénk a helyőrségre?
- Na ja! És mit mondunk az őrnagynak? "Főnök! Nem sikerült kinyírnunk az illetőt, de attól vissza jöttünk!"
- Én csak javasoltam. - Próbáltam magam menteni.
- Felesleges! Az a barom úgyse hagy minket nyugodni, amíg nem végzünk. Csak mert szálka ez a hely a szemében, azt hiszi nekünk is az kell hogy legyen.
- Pech. - Szólt közbe Pavel.
- Na jó! Estére itt maradunk! Holnap meg majd meglátjuk.
Aztán lefelé mentünk a töltésről közbe még az a két katona segített a sebesültnek lekecmeregni a híd alá.
- Koljan! Hol a fegyvered? - Kérdezett még az egyik katona lefelé jövet.
- Nem tudom. De szerintem ellopta.
- Az f@sza! - Szólt a katona.
Estére mindenki elaludt a tűz mellett, egyedül még pár katona volt ébren, akik estére őrnek maradtak fent.
Próbáltam aludni de nem ment. Csak az a lány járt az eszemben. Azon törtem a fejem hogy mennyivel volt jobb ötlet elengedni, mint elfogni. Hogy most egyáltalán jól döntöttem e, vagy sem. Még mindig ugyanaz az érzés volt bennem. Egyik énem azt mondja el kellett volna fognom. Valószínűleg úgyse lett volna baja, csupán kitessékeltük volna a zónából. A másik énem viszont azt mondja jól döntöttem. Megkíméltem egy életet.
Ha már aludni nem igazán tudtam, elővettem a vázlat füzetet és rajzolgatni kezdtem. Emlékezetből megpróbáltam lerajzolni mindazt amit ma láttam. A furcsa teremtményt a csápokkal, az elhagyatott, kipusztult tájat, de aztán mikor már a felénél tartottam elaludtam.
Az Aksu-t letámasztottam a falhoz magam mellé és ezúttal a földre csúszva próbálom magam nyugtatgatni.
Lassacskán sikerült, már annyira nem kalapált a szívem. Szépen lassan felnézek, közben hallom hogy a társaim odakint, a távolban beszélgetnek, és hogy a kocsit is arrébb állítják az útról.
Miközben erre figyelek motoszkálásra leszek figyelmes. Aztán pár hangos deszkatörés és egy létra követte ezeket.
A létráról lefelé meg egy kutya, aztán egy idegen. Ráadásul egy lány. A kutya először szimatolni kezdett, majd rám fordította tekintetét és morogni kezdett. A lány még le sem ért a létráról, de nem voltam rest, rögvest megragadtam a fegyvert és rászegeztem majd felszólítottam:
- СТОЙ!
A lány szinte megdermedt a hangtól. Mozdulni se mert.
- Dobd el a fegyvert! És fordulj meg. Lassan!
A lány először letette a számszeríjat a földre, aztán lassan megfordult, feltett kezekkel.
A kutya viszont csak morgott, aztán már támadásba is lendült volna, amikor a lány bal kezével vissza tartotta.
Egy rövid ideig csak álltunk és bámultuk egymást, ő a rémülettől nézett rám, én meg a csodálkozástól.
A hosszú csendet egyedül a kutya morgása törte meg.
Nagyon fiatal lány volt, de mégis gyönyörű. A bőre hófehér, a haja gesztenye vörös, és zöld szemei voltak. És persze nagyon rémült volt. Persze ki ne ijedne meg egy vadidegen embertől, aki fegyvert szegez neki.
Miután végre felébredtem az önfeledt bámészkodásból és csodálkozásból, a rádióhoz kaptam és szólni akartam az orosznak. De újra a lány szemeibe pillantottam és egyszerűen képtelen voltam megnyomni a gombot. A szám már beszédre készen nyitva volt, a rádió a kezemben, de nem tudok semmit tenni.
Csupán bambán állok előtte és meglehetősen hülye képet vághatok.
Nem tudom miért nem mozdultam, de azt biztosan tudom hogy egyik oldalam a szabályzatot követve megakarta nyomni a gombot a rádión és jelenteni akarta a lányt, a másik viszont nem akarta megtenni. A másik oldalam elakarta tenni a rádiót és hagyni akarta hadd menjen.
Egy ideig tétováztam ettől, de végül a jószívű oldalam győzött. Nem szóltam semmit a rádióba, hanem eltettem és két kézzel újra megmarkoltam a gépfegyvert.
Aztán megpróbáltam megtörni a kínos csendet:
- Mi a neved? - Kérdeztem tőle.
De válasz nem érkezett. Ugyanolyan ijedt tekintettel nézett rám és fél kezével a kutyát tartotta vissza, másik kezét pedig fent tartotta.
Gondoltam mivel teljesen más országból jött, nem értheti a nyelvet ezért megpróbáltam újfent kikérdezni de ezúttal lassabban:
- Mi a neved? - Kérdeztem újra, közben fél kézzel a ruhámra varrt név jelőre mutattam.
- Kaija. - Válaszolt halkan.
- Kaija. - Igazoltam vissza nyugodtan, erre pedig a lány bólintott.
Aztán újra megragadtam a fegyvert és egy rövid fejcsóválás után azt mondtam neki:
- Nem ítéllek el amiért átjöttél a határon. Fogalmam sincs miért jöttél ide, de... megölted azt a férfit és a hadnagyra is rátámadtál.
Erre a lány is válaszolt:
- Rám támadtak. Szláviktól a kutyám mentett meg, a hadnagyotoknak pedig nem ártottam. Egy fejszét is vághattam volna a fejébe. A hídnál sem bántottam azt a katonát, pedig megtehettem volna. Nem vagyok gyilkos.
Csak lestem mint egy fafej, hallgattam a szavait. Azt hittem nem ért meg, de mégis. Egy kicsit törte a nyelvet, de mégis érthetően elmondta amit akart.
Egy darabig csak álltam ott kezemben a gépfegyverrel, de aztán a következő jutott eszembe:
- Jézusom! Mi a fenét csinálok?!
Aztán a következőt mondtam a lánynak:
- Talán nem. - Aztán leengedtem a fegyvert. - Talán hiszek neked. De most a fél helyőrség utánad kutat. Óvatosabbnak kell lenned! Most elengedlek, de következő alakalommal nem foglak. A társaim pedig különösen nem. Menj észak felé! Ott nem fognak keresni. És ne feledd! Légy óvatos!
A lány elsőre nem hitt a fülének, de aztán kezét leengedve nyugodtabban mondta:
- Köszönöm.
- Ne köszönd. De most menj! - Erre ő felkapta a földről a számszeríját és a kutyával együtt futásnak eredtek a töltés felé.
Én pedig a kijárat felé vettem az irányt, közben a rádiómon már keresett az orosz.
- Korolov! Korolov! Ott vagy még? Mit csinálsz ott ennyi ideig? Mi folyik ott?
Még utoljára a töltés felé pillantok amerre a lány futott, aztán előveszem a rádiómat és beleszólok.
- Itt vagyok! Semmi baj. Csak egy kicsit elbambultam.
- Értem. Gyere a hídhoz! Van egy sebesültünk.
- Értettem! - Nyugtáztam ezt, utána a kapun kilépve futólépésben szaladtam a hídhoz.
Odaérve láttam, hogy már nagyjából minden vissza állt az eredeti kerékvágásba. Páran vissza álltak a híd alatti fedezékek mögé, egy páran még azért lámpafény mellett túrták a bozótost, a többi pedig az orosz társaságában fent állt a híd egyik végén egy vasúti kocsinál guggolva egy fekvő katona mellett.
Felszaladtam a töltésen a híd végéhez. Az orosz amint meglátott rákérdezett.
- Na? Kifújtad magad?
- Persze. - Vágtam rá.
- Azért harcképes vagy még?
- Igen.
- Akkor jó. Nézd csak! - Mutatott a fekvő katona felé. - Úgy látom közel voltunk a célhoz. A kis hölgy itt járt.
Én közben a vérző fejű, fekvő katonára pillantottam, akit a társai nagy erőkkel próbáltak felébreszteni.
- Koljan! Koljan! Hallasz engem?
De a katona csak felakadt szemmel tovább bámulta az eget. Erre az egyik katona adott neki egy pofont, amitől kissé magához tért.
- Koljan! Hány ujjamat mutatom? - Aztán a katona feltartja 3 ujját.
- Nyo.....Nyo.....Nyolcat??? - Válaszolt a sebesült kábán.
Erre a katona az ujjaira néz, majd értetlenül a srácra aztán feláll mellőle és azt mondja:
- Szerintem jól van. A számokkal sose volt köszönőviszonyban. - Aztán elindul lefelé a töltésről.
Ketten segítenek talpra állni a vérző homlokú szerencsétlennek, aztán még megtartják egy időre hogy el ne dőljön. Az orosz meg rákérdez:
- Mi történt itt fiam?
A sebesült kicsit dülöngélve és a homlokáról a vért törülgetve de lassan kinyögi hogy mi történt.
- Hát......Álltunk szokás szerint az őrposzton, mikor rádiózott Fegya hogy látott valamit itt fent.
Én és Dmitrij feljöttünk hogy megnézzük mi ez, amikor........Öhm....Hát...Már csak arra emlékszem hogy láttam ahogy valami előugrik aztán teljes képszakadás.
- F@sza! - Szólt az orosz. - És ti? Láttatok valamit? - Kérdezett a többiek felé.
- Nem igazán. Mi mire odaértünk csak azt vettük észre hogy Koljan a földön fekszik, egy vörös hajú figura meg a kutyája rohan a gyártelep felé.
A "vörös hajú" jelző után rögtön megakadtam. Egy kicsit levert a víz, de aztán erőt vettem magamon és odaszóltam az orosznak.
- Szerintem már rég messze jár. Nem lenne egyszerűbb ha hagynánk a fenébe és vissza térnénk a helyőrségre?
- Na ja! És mit mondunk az őrnagynak? "Főnök! Nem sikerült kinyírnunk az illetőt, de attól vissza jöttünk!"
- Én csak javasoltam. - Próbáltam magam menteni.
- Felesleges! Az a barom úgyse hagy minket nyugodni, amíg nem végzünk. Csak mert szálka ez a hely a szemében, azt hiszi nekünk is az kell hogy legyen.
- Pech. - Szólt közbe Pavel.
- Na jó! Estére itt maradunk! Holnap meg majd meglátjuk.
Aztán lefelé mentünk a töltésről közbe még az a két katona segített a sebesültnek lekecmeregni a híd alá.
- Koljan! Hol a fegyvered? - Kérdezett még az egyik katona lefelé jövet.
- Nem tudom. De szerintem ellopta.
- Az f@sza! - Szólt a katona.
Estére mindenki elaludt a tűz mellett, egyedül még pár katona volt ébren, akik estére őrnek maradtak fent.
Próbáltam aludni de nem ment. Csak az a lány járt az eszemben. Azon törtem a fejem hogy mennyivel volt jobb ötlet elengedni, mint elfogni. Hogy most egyáltalán jól döntöttem e, vagy sem. Még mindig ugyanaz az érzés volt bennem. Egyik énem azt mondja el kellett volna fognom. Valószínűleg úgyse lett volna baja, csupán kitessékeltük volna a zónából. A másik énem viszont azt mondja jól döntöttem. Megkíméltem egy életet.
Ha már aludni nem igazán tudtam, elővettem a vázlat füzetet és rajzolgatni kezdtem. Emlékezetből megpróbáltam lerajzolni mindazt amit ma láttam. A furcsa teremtményt a csápokkal, az elhagyatott, kipusztult tájat, de aztán mikor már a felénél tartottam elaludtam.
Az irodámba lépve, ahogy azt már vártam ott volt az asztalomon az A4-es méretű sárga boríték. Az új parancsokkal amikre már lassan egy hete várok. Amint elhelyezkedtem a székemben kopognak az ajtón. Még levettem a sapkámat és az asztalra tettem. Utána szóltam csak.
- Szabad.
Solomon volt az utána Dima két bögrével a kezében.
- Főhadnagy...biccentet Solomon, majd egyből leült balra az asztalhoz.
Dima még ügyeskedett az ajtóval de sikerült becsuknia.
- Tisztelegnék, de tele a kezem.
- Hülye...mondta Solomon az orra alatt, közben mosolyogva.
- Inkább add azt a kávét öcsi és tedd le magad. Mordultam rá, ma egy kicsit fásult hangulatban voltam. Dima viszont, mint mindig most is túlpörgött.
Elém tette a kávét majd leült és jó nagyot kortyolt a sajátjából. Én csak odébb húztam, aztán nyúltam a borítékért. Kivettem belőle a papírokat, volt itt pár műholdas felvétel, és a lényeg a parancs. A felvételeket oda adtam a srácoknak hogy tanulmányozzák. Majd elkezdtem olvasni a parancsot, de csak magamban.
Ivanir Főhadnagy
A vezetőség döntött a ukrajnai Erőművet illetően. Miszerint a kivizsgálást a maga parancsoksága alá helyezi. A hadsereg biztosít megfelelő mennyiségű támogatást az ügy érdekében. Önnek személyesen biztosítania kell a helyszínt, ebben az ukrán kirendelt csapatok is segítségére lesznek. Az ukrán vezetőség szabad kezet adott.
A feladata hogy erősítse meg a határ védelmét, a helyőrséget. Továbbá hozzon létre egy újabb bázist a térképeken megjelölt helyen. Amint ezekkel meg van oda irányítunk egy tudós csoportot egy mobil kutatólaboratóriummal. A tudósok lehető teszik hogy közelebb kerüljenek az erőműhöz majd a szarkofágot is felderítsék.
Holnap indulnak, Ön és a csoportja, továbbá két szakasz teljes felszerelésben és plusz ellátmánnyal, felszereléssel.
Kaffarov Ezredes.
- Nah srácok, Kaffarov elintézte nekünk ahogy mondtam, holnap megyünk a zónába...Néztem rájuk immár mosolyogva. Ettől még én is jobb kedvre derültem.
Solomon csak helyeslően bólogatott, Dima nem produkált különösebb reakciót, csak fapofával figyelt.
- A lényeg, meg kell erősíteni a védelmüket. A határok mentén...elhúztam az egyik felvételt és azon mutogattam. Létre kell hoznunk egy bázist ezen a helyen...mutattam a pirossal bekarikázott helyre. Ha ez meg van akkor küldenek tudósokat erre a helyre...most a sárga karikára böktem. Ennek a biztosítása is a mi feladatunk. Kérdés?
- MI lesz az ukrán kollégákkal? kezdte egyből Dima.
- Tudják hogy jövünk és támogatnak. Nem lesz gond, sétagalopp.
- Ahha, mint ahogy a "Fools Road" akció is? kérdezte flegmán Solomon.
- Az azért kicsit más volt...mondtam felháborodottan...nah jólvan, ennyi elég is lesz. Mindenki a dolgára holnap hajnalban indulunk. Dima, üdvözlöm anyát!
- Nem jössz haza ?
- Hogy megint hallgassam Ivanir ezredes rinyálását hogy mekkora szar alak vagyok ? Kösz,de kösz nem.
- Már nem ezredes, tudod nagyon jól.
- Pont leszarom.
- Sokat köszönhetsz neki. Szólt közbe Solomon is.
- Mindketten ellenem vagytok? Remek, nah tűnés! Kiállottam rájuk.
Basszátok meg, pont az kell nekem egy ilyen feladat előtt hogy az öreg csesztessen. Felkaptam a bögrémet, és belehúztam, össze húzta az arcomat...hideg is volt, és ráadásul sós.....megfojtom ez az embert!
Hajnalban a tiszti egyenruhámban érkeztem az ember már az URAL-ok mellet sorakoztak, tisztelegtek amint melléjük értem.
- Szakaszparancsnokok ?
Mind két sorból előre léptek ketten és oda siettek elém.
- Uram! mondták kórusba.
- Az emberek készen állnak.
- Igen, uram!
- Tudják a feladatukat.
- Igen, uram!
- Ez remek, akkor mindenki fel a teherautókra. Mozgás, mozgás!
Midenki elkezdte kapkodni a táskáját fegyverét majd szépen felszálltak a járművekre.
Én az első kocsihoz mentem a fekete tiszti UAZ-hoz. A motorháznál ott volt Dima és Solomon, aki épp az utolsókat szívta a cigarettájából.
- Reggelt! köszöntem oda.
- Kialudtad magad Hadnagy ? kérdezett Solomon. Én csak bólintottam.
- Induljunk mááár. Sürgetett Dima mindkettőnket.
MI csak csóváltuk a fejünket. Solomon indulta vezető oldalára, Dima beült az anyósülésre, én meg hátra, majd középre csúsztam. Levettem a sapkám. és megdörzsöltem a fejem.
- Látom borotválkozni is volt időd...Röhögött fel Dima, szinte éreztem hogy szóvá teszi a kopasz fejem.
- Nem tudhatom mikor lesz alkalmam legközelebb ilyesmire.
Elhagytuk a bázist. Majd a lakottabb terülteket is. Kezdett egyhangúvá válni az egész. Elől Eldumáltak a srácok én csak hátra dőlve hallgattam. Néha-néha közbe szóltam én is de többnyire csak agyaltam hogy mi várhat ránk a zónában. Mind hárman kíváncsiak voltunk rá, sokat jártunk ezért a feladatért, mondhatnánk hogy fanjai vagyunk a zónának. Kíváncsi vagyok mit történhetett ott a baleset után. Milyen állapotok uralkodnak most, eddig csak mendemondák és a sok szóbeszéd izgatta a fantáziánkat, de most oda tartunk. Csak érnénk már oda idejelenne kinyújtózkodnom.
Még jó pár óra eltelt, a végére már Dimaék is csak lesték az utat, sőt helyet is cseréltek egyszer. Amikor végre meg pillantottuk a kerítést. A kapunál megállított az őr, de amikor a hátsó ülésre pillantott igazából nem kérdezett, csak intett hogy nyissák a kaput. Dima ezt sem bírta röhögés nélkül. Mondjuk tény hogy elég vicces helyzet volt. Nem csoda hogy kellünk ide ha csak így lehet kibe járkálni. Ugyanis a hírközlést ismerve fogalmuk sincs arról hogy jövünk. Legurultunk a helyőrségig ott a két URAL leparkolt és szépen le pattogtak róla a katonák. Én is kiszálltam, meg a fiúk is. Mentem hátra először, gyorsan felmértem a terepet. egy elkerített barakk volt az út mentén plusz egy két emeletes épület, a másik oldalt egy torony, mellette egy híradós pótkocsi és még egy GAZ.
- Jólvan emberek a sátrakat ott állítsák fel mutattam a kerítésen kívüli füves részre. A teherautókat meg parkolják a le ahol elfér és nincs útban. Próbálják meg az udvart, vigyék oda a UAZ-t is.
- Igen uram! jött a válasz a szpk-ktől.
- MI a fészkes franc folyik itt, ki a frász maga és mégis....jön a bömbölő hang mögülem.
Hátra fordulok és ha jól sejtem az őrnagy közeledik vérvörös fejjel, eres homlokkal.
- Kiril Ivanir Főhadnagy, Orosz hadsereg...tisztelegtem előtte. Látszik hogy megzavarta a nyugodtságom, mert egyszerűen köpni nyelni nem tudott, de lehet hogy csak az ideg miatt...Azért vagyunk itt hogy gatyába rázzuk ezt a helyet, de javaslom ezt ne itt kint beszéljük meg...Ezzel el indultam arra amerről ő jött.
- Hogy az aaa...Álljon meg a fáklyás menet kedves Orosz hadsereg, mégis mit képzel magáról hogy csak úgy bemasíroz a helyőrségemre...sietett utána majd elém állt és jól megbökdösött. A háttérben egy nyitott UAZ közeledett az úton, de annál jobban fel mérgelt a kis ember bökdösése.
- Mivel láthatólag maga képtelen kézben tartani az ügyet a zónával kapcsolatban. Így engem küldtek hogy ezt megtegyem.
- Mégis miből veszi ezt a...ebben a pillanatban sietett el mellettünk két katona akik egy harmadik sérültet kísértek, akinek be volt kötve a feje.
- Hát ahogy nézem most sincsenek a helyzet magaslatán. Biztos hogy nem megyünk beljebb...Ezzel tovább masíroztam az első épület felé, közben vállal neki mentem az őrnagynak. Az érkezők mellet haladtam és akkor eszembe jutott hogy miért ne kérdezhetném meg mi történt. Meg is álltam és egy nagy darab fickót leszólítottam.
- Katona!
Az meg fordult, majd látva a ruhám és közben mögöttem felsorakozó Dimát és Solomont, tisztelgett.
- Igen?
- MI történt?
- Hát egy határsértővel akadt némi gondunk.
Hátra pillantok az őrnagy éppen most robbant fel.
- Nah látja őrnagy ezért vagyunk itt! És ne aggódjon lesz még itt forgalom hamarosan. Ezután beléptem a házba. Kisvártatva jött utána az őrnagy is.
Nem hagytam szóhoz jutni.
- Gondolom nem kapta még meg az utasításokat. Az a helyzet hogy jobban tenné ha együtt működne velem, hogy minden simán menjen és nyugodtan végezhessük a munkánkat. Pár héten belül gatyába rázzuk ezt a helyet.
- Magának itt az ég világon semmibe sincs beleszólása, és csupán azért nem lőttem még agyon, mert itt én vagyok a főnök és ezt szeretném is így tudni a továbbiakban. Szóval most lesz olyan szíves és kitakarodik a zónából, amíg ki nem pakolom az embereivel együtt.
- Mégis hogy tenné, az emberei olyan elfásultak hogy rossz rájuk nézni. Különben kis híján tárt kapukkal fogadtak, pedig csak szimpla tiszti egyenruhában vagyok. A főnökségről szerintem ezek tudatában el is felejtkezhet. A zóna zárt terület! Mégis most jöttünk be két szakasznyi katonával. És az imént hoztak egy sérültet akit egy határsértő intézett el. Maga itt maximum a kávéfőzőnek parancsolhat mert, hogy a katonákat nem irányítják az is biztos.
- Ez volt az utolsó csepp, maga elköszönhet a hadseregtől, és örülhet hogy nem az életétől egyből. Hívom a parancsokságot. Hátra ment egy irodának vélt helyiségbe tárcsázott majd elsírta hogy mi a gondja. Amikor vissza jött már inkább lila volt mintsem vörös.
- Nos akkor hova pakolhatok le ? kérdeztem rá
- Az emelet üres hátul találja a lépcsőt.
- Köszönöm, látja mennyi stressztől szabadult volna meg ha nem hepciáskodik itt nekem. Nah gyerünk fiúk csomagoljunk ki.
Elindultam hátra a többiek meg jöttek velem. Amint kiléptem a hátsó ajtón hallottam hogy valami neki csapódik a falnak és porrá zúzódott.
Dima a kinti őrnek csak oda szólt...
- Asszem szükség lesz egy új székre.
Az őr csak bambán nézett rá vissza. Utána elindult az őrnagyhoz. Szegény most kapni fog valakin le fogja vezetni a mérgét az őrnagy.
Az emeleten volt egy nagy tábla egy kanapé meg néhány üres doboz.
- Volt már rosszabb is. mérte fel a szobát Solomon.
- Volt...helyeseltem
Ők ketten ledobták a zsákjaikat és elkezdtünk kipakolni én is átöltöztem mert már kezdett kényelmetlen lenni ez az egész, mint valami jelmez bál. De hát meg kell adni a módját.
Dél után majd kicsit átrendezzük az egészet. de addig át kell gondolnom hol is kezdjük.
- Szabad.
Solomon volt az utána Dima két bögrével a kezében.
- Főhadnagy...biccentet Solomon, majd egyből leült balra az asztalhoz.
Dima még ügyeskedett az ajtóval de sikerült becsuknia.
- Tisztelegnék, de tele a kezem.
- Hülye...mondta Solomon az orra alatt, közben mosolyogva.
- Inkább add azt a kávét öcsi és tedd le magad. Mordultam rá, ma egy kicsit fásult hangulatban voltam. Dima viszont, mint mindig most is túlpörgött.
Elém tette a kávét majd leült és jó nagyot kortyolt a sajátjából. Én csak odébb húztam, aztán nyúltam a borítékért. Kivettem belőle a papírokat, volt itt pár műholdas felvétel, és a lényeg a parancs. A felvételeket oda adtam a srácoknak hogy tanulmányozzák. Majd elkezdtem olvasni a parancsot, de csak magamban.
Ivanir Főhadnagy
A vezetőség döntött a ukrajnai Erőművet illetően. Miszerint a kivizsgálást a maga parancsoksága alá helyezi. A hadsereg biztosít megfelelő mennyiségű támogatást az ügy érdekében. Önnek személyesen biztosítania kell a helyszínt, ebben az ukrán kirendelt csapatok is segítségére lesznek. Az ukrán vezetőség szabad kezet adott.
A feladata hogy erősítse meg a határ védelmét, a helyőrséget. Továbbá hozzon létre egy újabb bázist a térképeken megjelölt helyen. Amint ezekkel meg van oda irányítunk egy tudós csoportot egy mobil kutatólaboratóriummal. A tudósok lehető teszik hogy közelebb kerüljenek az erőműhöz majd a szarkofágot is felderítsék.
Holnap indulnak, Ön és a csoportja, továbbá két szakasz teljes felszerelésben és plusz ellátmánnyal, felszereléssel.
Kaffarov Ezredes.
- Nah srácok, Kaffarov elintézte nekünk ahogy mondtam, holnap megyünk a zónába...Néztem rájuk immár mosolyogva. Ettől még én is jobb kedvre derültem.
Solomon csak helyeslően bólogatott, Dima nem produkált különösebb reakciót, csak fapofával figyelt.
- A lényeg, meg kell erősíteni a védelmüket. A határok mentén...elhúztam az egyik felvételt és azon mutogattam. Létre kell hoznunk egy bázist ezen a helyen...mutattam a pirossal bekarikázott helyre. Ha ez meg van akkor küldenek tudósokat erre a helyre...most a sárga karikára böktem. Ennek a biztosítása is a mi feladatunk. Kérdés?
- MI lesz az ukrán kollégákkal? kezdte egyből Dima.
- Tudják hogy jövünk és támogatnak. Nem lesz gond, sétagalopp.
- Ahha, mint ahogy a "Fools Road" akció is? kérdezte flegmán Solomon.
- Az azért kicsit más volt...mondtam felháborodottan...nah jólvan, ennyi elég is lesz. Mindenki a dolgára holnap hajnalban indulunk. Dima, üdvözlöm anyát!
- Nem jössz haza ?
- Hogy megint hallgassam Ivanir ezredes rinyálását hogy mekkora szar alak vagyok ? Kösz,de kösz nem.
- Már nem ezredes, tudod nagyon jól.
- Pont leszarom.
- Sokat köszönhetsz neki. Szólt közbe Solomon is.
- Mindketten ellenem vagytok? Remek, nah tűnés! Kiállottam rájuk.
Basszátok meg, pont az kell nekem egy ilyen feladat előtt hogy az öreg csesztessen. Felkaptam a bögrémet, és belehúztam, össze húzta az arcomat...hideg is volt, és ráadásul sós.....megfojtom ez az embert!
Hajnalban a tiszti egyenruhámban érkeztem az ember már az URAL-ok mellet sorakoztak, tisztelegtek amint melléjük értem.
- Szakaszparancsnokok ?
Mind két sorból előre léptek ketten és oda siettek elém.
- Uram! mondták kórusba.
- Az emberek készen állnak.
- Igen, uram!
- Tudják a feladatukat.
- Igen, uram!
- Ez remek, akkor mindenki fel a teherautókra. Mozgás, mozgás!
Midenki elkezdte kapkodni a táskáját fegyverét majd szépen felszálltak a járművekre.
Én az első kocsihoz mentem a fekete tiszti UAZ-hoz. A motorháznál ott volt Dima és Solomon, aki épp az utolsókat szívta a cigarettájából.
- Reggelt! köszöntem oda.
- Kialudtad magad Hadnagy ? kérdezett Solomon. Én csak bólintottam.
- Induljunk mááár. Sürgetett Dima mindkettőnket.
MI csak csóváltuk a fejünket. Solomon indulta vezető oldalára, Dima beült az anyósülésre, én meg hátra, majd középre csúsztam. Levettem a sapkám. és megdörzsöltem a fejem.
- Látom borotválkozni is volt időd...Röhögött fel Dima, szinte éreztem hogy szóvá teszi a kopasz fejem.
- Nem tudhatom mikor lesz alkalmam legközelebb ilyesmire.
Elhagytuk a bázist. Majd a lakottabb terülteket is. Kezdett egyhangúvá válni az egész. Elől Eldumáltak a srácok én csak hátra dőlve hallgattam. Néha-néha közbe szóltam én is de többnyire csak agyaltam hogy mi várhat ránk a zónában. Mind hárman kíváncsiak voltunk rá, sokat jártunk ezért a feladatért, mondhatnánk hogy fanjai vagyunk a zónának. Kíváncsi vagyok mit történhetett ott a baleset után. Milyen állapotok uralkodnak most, eddig csak mendemondák és a sok szóbeszéd izgatta a fantáziánkat, de most oda tartunk. Csak érnénk már oda idejelenne kinyújtózkodnom.
Még jó pár óra eltelt, a végére már Dimaék is csak lesték az utat, sőt helyet is cseréltek egyszer. Amikor végre meg pillantottuk a kerítést. A kapunál megállított az őr, de amikor a hátsó ülésre pillantott igazából nem kérdezett, csak intett hogy nyissák a kaput. Dima ezt sem bírta röhögés nélkül. Mondjuk tény hogy elég vicces helyzet volt. Nem csoda hogy kellünk ide ha csak így lehet kibe járkálni. Ugyanis a hírközlést ismerve fogalmuk sincs arról hogy jövünk. Legurultunk a helyőrségig ott a két URAL leparkolt és szépen le pattogtak róla a katonák. Én is kiszálltam, meg a fiúk is. Mentem hátra először, gyorsan felmértem a terepet. egy elkerített barakk volt az út mentén plusz egy két emeletes épület, a másik oldalt egy torony, mellette egy híradós pótkocsi és még egy GAZ.
- Jólvan emberek a sátrakat ott állítsák fel mutattam a kerítésen kívüli füves részre. A teherautókat meg parkolják a le ahol elfér és nincs útban. Próbálják meg az udvart, vigyék oda a UAZ-t is.
- Igen uram! jött a válasz a szpk-ktől.
- MI a fészkes franc folyik itt, ki a frász maga és mégis....jön a bömbölő hang mögülem.
Hátra fordulok és ha jól sejtem az őrnagy közeledik vérvörös fejjel, eres homlokkal.
- Kiril Ivanir Főhadnagy, Orosz hadsereg...tisztelegtem előtte. Látszik hogy megzavarta a nyugodtságom, mert egyszerűen köpni nyelni nem tudott, de lehet hogy csak az ideg miatt...Azért vagyunk itt hogy gatyába rázzuk ezt a helyet, de javaslom ezt ne itt kint beszéljük meg...Ezzel el indultam arra amerről ő jött.
- Hogy az aaa...Álljon meg a fáklyás menet kedves Orosz hadsereg, mégis mit képzel magáról hogy csak úgy bemasíroz a helyőrségemre...sietett utána majd elém állt és jól megbökdösött. A háttérben egy nyitott UAZ közeledett az úton, de annál jobban fel mérgelt a kis ember bökdösése.
- Mivel láthatólag maga képtelen kézben tartani az ügyet a zónával kapcsolatban. Így engem küldtek hogy ezt megtegyem.
- Mégis miből veszi ezt a...ebben a pillanatban sietett el mellettünk két katona akik egy harmadik sérültet kísértek, akinek be volt kötve a feje.
- Hát ahogy nézem most sincsenek a helyzet magaslatán. Biztos hogy nem megyünk beljebb...Ezzel tovább masíroztam az első épület felé, közben vállal neki mentem az őrnagynak. Az érkezők mellet haladtam és akkor eszembe jutott hogy miért ne kérdezhetném meg mi történt. Meg is álltam és egy nagy darab fickót leszólítottam.
- Katona!
Az meg fordult, majd látva a ruhám és közben mögöttem felsorakozó Dimát és Solomont, tisztelgett.
- Igen?
- MI történt?
- Hát egy határsértővel akadt némi gondunk.
Hátra pillantok az őrnagy éppen most robbant fel.
- Nah látja őrnagy ezért vagyunk itt! És ne aggódjon lesz még itt forgalom hamarosan. Ezután beléptem a házba. Kisvártatva jött utána az őrnagy is.
Nem hagytam szóhoz jutni.
- Gondolom nem kapta még meg az utasításokat. Az a helyzet hogy jobban tenné ha együtt működne velem, hogy minden simán menjen és nyugodtan végezhessük a munkánkat. Pár héten belül gatyába rázzuk ezt a helyet.
- Magának itt az ég világon semmibe sincs beleszólása, és csupán azért nem lőttem még agyon, mert itt én vagyok a főnök és ezt szeretném is így tudni a továbbiakban. Szóval most lesz olyan szíves és kitakarodik a zónából, amíg ki nem pakolom az embereivel együtt.
- Mégis hogy tenné, az emberei olyan elfásultak hogy rossz rájuk nézni. Különben kis híján tárt kapukkal fogadtak, pedig csak szimpla tiszti egyenruhában vagyok. A főnökségről szerintem ezek tudatában el is felejtkezhet. A zóna zárt terület! Mégis most jöttünk be két szakasznyi katonával. És az imént hoztak egy sérültet akit egy határsértő intézett el. Maga itt maximum a kávéfőzőnek parancsolhat mert, hogy a katonákat nem irányítják az is biztos.
- Ez volt az utolsó csepp, maga elköszönhet a hadseregtől, és örülhet hogy nem az életétől egyből. Hívom a parancsokságot. Hátra ment egy irodának vélt helyiségbe tárcsázott majd elsírta hogy mi a gondja. Amikor vissza jött már inkább lila volt mintsem vörös.
- Nos akkor hova pakolhatok le ? kérdeztem rá
- Az emelet üres hátul találja a lépcsőt.
- Köszönöm, látja mennyi stressztől szabadult volna meg ha nem hepciáskodik itt nekem. Nah gyerünk fiúk csomagoljunk ki.
Elindultam hátra a többiek meg jöttek velem. Amint kiléptem a hátsó ajtón hallottam hogy valami neki csapódik a falnak és porrá zúzódott.
Dima a kinti őrnek csak oda szólt...
- Asszem szükség lesz egy új székre.
Az őr csak bambán nézett rá vissza. Utána elindult az őrnagyhoz. Szegény most kapni fog valakin le fogja vezetni a mérgét az őrnagy.
Az emeleten volt egy nagy tábla egy kanapé meg néhány üres doboz.
- Volt már rosszabb is. mérte fel a szobát Solomon.
- Volt...helyeseltem
Ők ketten ledobták a zsákjaikat és elkezdtünk kipakolni én is átöltöztem mert már kezdett kényelmetlen lenni ez az egész, mint valami jelmez bál. De hát meg kell adni a módját.
Dél után majd kicsit átrendezzük az egészet. de addig át kell gondolnom hol is kezdjük.
A héten kicsivel ritkábban tudok majd írni, de a terjedelemből és a minőségből nem engedek
Szerk.: Szóval hét közben reagálok majd az engem érintő írásokra, de teljesen új agyszüleményeket csak hétvégente leszek képes produkálni.
Szerk.: Szóval hét közben reagálok majd az engem érintő írásokra, de teljesen új agyszüleményeket csak hétvégente leszek képes produkálni.
joeetm
New Member
szóóval itt beindult a buli! akkor hozok estére egy kis Anarchiát 
Capt Axon
New Member
Reggel a kialudt tűznél ébredtem, a vázlat füzet az ölemben és rajta a félig kész rajz. Elég kellemetlenül ébredtem, sajgott a nyakam a rossz fekvéstől. Na és ráfeküdtem a ceruzámra, aminek a hegye ennek következtében kitört. Kissé morcosan teszem el a ceruzát és füzetet, aztán felkelek és körülnézek.
Az itt posztoló katonák java itt van, meg még egy ember az én csapatomból. De Oroszt és a többieket sehol sem látom. Odamegyek a társamhoz és utána kérdezek hol vannak a többiek.
Elmondta hogy az Orosz vissza ment a többiekkel a helyőrségre és elvitték a sérült fejű katonát, hogy ott elláthassák.
Én csak bólintok egyet, aztán visszamegyek a cuccaimhoz. Amit még kint felejtettem azt pakolnám be, amikor megakad a szemem a vodkás üvegen amit még a határnál találtam. Ismét a lány jutott az eszembe, akit elengedtem holott nem lett volna szabad. Ezen gondolkozva pedig megint eluralkodott rajtam a jóindulat és elhessegettem a rossz gondolataimat. Habár ha bele gondolok....Ha az Orosz vissza ér ide, akkor rögtön folytatnunk kell a keresést utána, amíg meg nem találjuk. Amit meg nem szeretnék.
Remélem azóta már át ért egy másik területre ami kiesik a szektorból, és nem esett baja.
Elmélkedésemből csak a közeledő UAZ hangja ébresztett fel. Odanézek és látom az út szélén megállni az ismerős járművet, benne az Orosszal és a többiekkel.
Szépen lassan leállnak az út szélére, leáll a motor aztán lassan kiszállnak a járműből közben fegyvereiket a kezükbe veszik.
Az Orosszal az élen jönnek felénk, aztán amikor ideérnek rögtön odakérdez a társam:
- Na? Mi volt?
- Öregem! Ezt látnotok kellett volna! - Mondta Pavel.
- Mit? - Kérdezek ezúttal felé.
- A helyőrségre érve valami díszhuszárok voltak ott. Nagy pakkal érkeztek, ha tippelnem kellene akkor azt mondanám hogy valahonnan fentről jöttek a ruszkiktól. Viszont az őrnagyot jól leb@szta. Jó volt mi Orosz? - Kérdez felé.
- Szerintem a GRU küldte ide ezeket. Az egyikük nagyon ismerős volt. - Mondta az Orosz a kérdésre nem is figyelve.
- Ne b@sz! Melyik? Amelyik megkérdezte tőlünk hogy mi történt? - Kérdezett Pavel meglepődve.
- Nem.......Az a srác amelyik eleinte még mellette állt.
- És honnan ismered?
- A fene tudja! Hol emlékszem én ilyenekre! De szerintem hamarosan mozgósítás lesz.
- Hogy hogy? - Kérdeztem ezúttal én.
- Az a tény magában, hogy már itt vannak azt sugallja számomra hogy valami nagy dobásra készülnek. Eddig még nem küldtek senkit ide. De most itt vannak.
- Hát igen. Itt vannak. De vajon miért? - Kérdeztem.
Az Orosz csak elmélkedve állt előttünk de nem válaszolt semmit. Aztán hirtelen feleszmélt és azt mondta:
- A fene tudja! Mindent én se tudhatok. Na de cumót fel és készülődjetek! Keressünk valami nyomot ami elvezet minket a gyéluskánkhoz! - Mondta és a vállára akasztotta az AK-t.
Az itt posztoló katonák java itt van, meg még egy ember az én csapatomból. De Oroszt és a többieket sehol sem látom. Odamegyek a társamhoz és utána kérdezek hol vannak a többiek.
Elmondta hogy az Orosz vissza ment a többiekkel a helyőrségre és elvitték a sérült fejű katonát, hogy ott elláthassák.
Én csak bólintok egyet, aztán visszamegyek a cuccaimhoz. Amit még kint felejtettem azt pakolnám be, amikor megakad a szemem a vodkás üvegen amit még a határnál találtam. Ismét a lány jutott az eszembe, akit elengedtem holott nem lett volna szabad. Ezen gondolkozva pedig megint eluralkodott rajtam a jóindulat és elhessegettem a rossz gondolataimat. Habár ha bele gondolok....Ha az Orosz vissza ér ide, akkor rögtön folytatnunk kell a keresést utána, amíg meg nem találjuk. Amit meg nem szeretnék.
Remélem azóta már át ért egy másik területre ami kiesik a szektorból, és nem esett baja.
Elmélkedésemből csak a közeledő UAZ hangja ébresztett fel. Odanézek és látom az út szélén megállni az ismerős járművet, benne az Orosszal és a többiekkel.
Szépen lassan leállnak az út szélére, leáll a motor aztán lassan kiszállnak a járműből közben fegyvereiket a kezükbe veszik.
Az Orosszal az élen jönnek felénk, aztán amikor ideérnek rögtön odakérdez a társam:
- Na? Mi volt?
- Öregem! Ezt látnotok kellett volna! - Mondta Pavel.
- Mit? - Kérdezek ezúttal felé.
- A helyőrségre érve valami díszhuszárok voltak ott. Nagy pakkal érkeztek, ha tippelnem kellene akkor azt mondanám hogy valahonnan fentről jöttek a ruszkiktól. Viszont az őrnagyot jól leb@szta. Jó volt mi Orosz? - Kérdez felé.
- Szerintem a GRU küldte ide ezeket. Az egyikük nagyon ismerős volt. - Mondta az Orosz a kérdésre nem is figyelve.
- Ne b@sz! Melyik? Amelyik megkérdezte tőlünk hogy mi történt? - Kérdezett Pavel meglepődve.
- Nem.......Az a srác amelyik eleinte még mellette állt.
- És honnan ismered?
- A fene tudja! Hol emlékszem én ilyenekre! De szerintem hamarosan mozgósítás lesz.
- Hogy hogy? - Kérdeztem ezúttal én.
- Az a tény magában, hogy már itt vannak azt sugallja számomra hogy valami nagy dobásra készülnek. Eddig még nem küldtek senkit ide. De most itt vannak.
- Hát igen. Itt vannak. De vajon miért? - Kérdeztem.
Az Orosz csak elmélkedve állt előttünk de nem válaszolt semmit. Aztán hirtelen feleszmélt és azt mondta:
- A fene tudja! Mindent én se tudhatok. Na de cumót fel és készülődjetek! Keressünk valami nyomot ami elvezet minket a gyéluskánkhoz! - Mondta és a vállára akasztotta az AK-t.
joeetm
New Member
úh basszus .. zúg a fejem... hol vagyok? ah francba.. már megint leittuk magunkat... körülnézek, úgytűnik ez valami kocsma.. sittes itt alszik mellettem az asztalon, de hol lehet a kopasz? itt biztos nincs, vagy lemaradt valahol, vagy itthagyott minket.. felrázom sittest, az ébresztésre egy haggyá mán békén a válasz.. na jólvan,míg ez a marha magához tér, iszok egy kávét. Odabillegek a pulthoz, megkapaszkodok, kikérem a kávét, közben felmászok az egyik bárszékre.. üldögélek magamban, közben elmélkedek, kéne valami könnyű lóvét szerezni... közben valaki bejön a kocsmába, nem nézek hátra, ezek a kopasz lépései.. dübög a padló a bakancsa alatt... felül mellém a székre, hátbavereget, majd kidob egy kis guriga pénzt az asztala...
-kávézunk? bólintok, ő meg int a pultosnal hogy ő is kér egy kávét..
-jól indul a reggel, rakjon bele egy kis rumot is!
-nah merre jártál így korán reggel?
-Szereztem reggelire valót...
-Most épp honnan?
-kirángattam a kocsijából valami gazdag pacákot... csak felemeltem az öklöm és már tejelt is....
ez így reggelizni elmegy, de kellene már valami nagyobb buli.. közben sittes is idetántorog és felmászik kopasz mellé
-Min agyaltok már megin'?
-kéne valami jó kis meló.. mondja neki a kopasz
-ötletek vannak?
-dehogy, még a kávé sem ért ide.. csak kopasz hozott egy kis reggelire valót...
kortyolgatjuk a kávét, miközben elmélkedünk, sittes szólal meg:
ugorjunk be valami bankba és rámoljuk ki, az a legegyszerűbb
-hagyjad már, már 4 kis bankot rámoltunk ki, de nem kaszáltunk túl jól.. a nagyokhoz meg profi széftörő kéne...
a pult végénél felkel egy csávó, és ránk néz. Az arca jobb oldalán egy sebhely húzódik végig, a homlokától a nyakáig... a szeme helyén csak egy forradás... halk, hörgő hangon szólal meg:
-A zóna. Ha nagy pénzt akartok, menjetek a zónába.... Menjetek.... lehúzza a felest ami előtte van, majd ráborul a pultra... Egymásra nézünk, majd visszafordulunk a pulthoz...
-Milyen zónáról beszélt? Sittes:
-Én nemtom.... kopasz:
-Én sem..
odalép a pultos elénk, majd megszólal:
Nem hallottatok még a zónáról? Dehogynem, csak nem egy ilyen embertől...és ha úgy mondom: Chernobyl?
-Mit csinálnánk mi ott?
-Ti tényleg nem hallottatok még róla..
-És? Mivan akkor? Netán zavar?
-Nyugi van... az általános szóbeszéd az hogy piszkosul gazdagon jössz ki onnan, vagy sehogy... az öreg gazdagon jött volna, de a barátja átverte és meglógott a pénzzel..... azóta sem ment vissza... az a sebhely maradt neki meg a rémálmok....
-kávézunk? bólintok, ő meg int a pultosnal hogy ő is kér egy kávét..
-jól indul a reggel, rakjon bele egy kis rumot is!
-nah merre jártál így korán reggel?
-Szereztem reggelire valót...
-Most épp honnan?
-kirángattam a kocsijából valami gazdag pacákot... csak felemeltem az öklöm és már tejelt is....
ez így reggelizni elmegy, de kellene már valami nagyobb buli.. közben sittes is idetántorog és felmászik kopasz mellé
-Min agyaltok már megin'?
-kéne valami jó kis meló.. mondja neki a kopasz
-ötletek vannak?
-dehogy, még a kávé sem ért ide.. csak kopasz hozott egy kis reggelire valót...
kortyolgatjuk a kávét, miközben elmélkedünk, sittes szólal meg:
ugorjunk be valami bankba és rámoljuk ki, az a legegyszerűbb
-hagyjad már, már 4 kis bankot rámoltunk ki, de nem kaszáltunk túl jól.. a nagyokhoz meg profi széftörő kéne...
a pult végénél felkel egy csávó, és ránk néz. Az arca jobb oldalán egy sebhely húzódik végig, a homlokától a nyakáig... a szeme helyén csak egy forradás... halk, hörgő hangon szólal meg:
-A zóna. Ha nagy pénzt akartok, menjetek a zónába.... Menjetek.... lehúzza a felest ami előtte van, majd ráborul a pultra... Egymásra nézünk, majd visszafordulunk a pulthoz...
-Milyen zónáról beszélt? Sittes:
-Én nemtom.... kopasz:
-Én sem..
odalép a pultos elénk, majd megszólal:
Nem hallottatok még a zónáról? Dehogynem, csak nem egy ilyen embertől...és ha úgy mondom: Chernobyl?
-Mit csinálnánk mi ott?
-Ti tényleg nem hallottatok még róla..
-És? Mivan akkor? Netán zavar?
-Nyugi van... az általános szóbeszéd az hogy piszkosul gazdagon jössz ki onnan, vagy sehogy... az öreg gazdagon jött volna, de a barátja átverte és meglógott a pénzzel..... azóta sem ment vissza... az a sebhely maradt neki meg a rémálmok....
kiscsillag
New Member
- Csatlakozás
- 2009.08.07.
- Üzenetek
- 1,560
- Reakció pontszám
- 0
-"Jámbor paraszti családban élt egy fiú.
Nem szálfamagas, de azért jó markos gyerek."
Kirill Pavlovics vagyok, képzett hentes, 4 éves tapasztalattal, ha nem számítjuk a családi vállalkozásban töltött időt.Bocsássa meg holdvilágképemet, és dagadtságomat, szakmai ártalom.Elnézést az idézetért, sajna élek-halok Jeszenyinért, hisz látja, én is kopaszodok, iszok és dohányzok, akárcsak ő.Bocsánat a kitérőért, elég szórakozott vagyok.Kérem, bocsássa meg az állandó bocsánatkérésemet, kicsit zavarban vagyok.
-Aha, aha.Minden világos.-Szólt a munkaügyi hivatal képzett szakembere.-Csak egy hozzáfűzni valóm van: Anyáddal szórakozzál!
Akkor, azon a napon, abban a pillanatban, amikor kiléptem a munkaügyi hivatal ajtaján, vérző valószínűleg törött orral (nem tudom, hogy melyik, nem éreztem), "csattra betépve" , zsebemben gyufa után kotorászva határoztam el, hogy nem maradok itt tovább.
Mindez fél éve történt Kijev egyik külvárosában.Azóta loptam-csalta-hazudtam, dolgoztam alkalmi munkákat, még bohóc is voltam, hogy pénzt szerezzek.Sikerült összekaparnom pénzt egy normális bakancsra, meg egy szinte minden élethelyzetben jól jövő revolverre( elég gyengusz darab, ha 10 méterig használható és 5 méterig pontos) , aztán a legjobb állapotban lévő ruháimat magamra kapva elindultam az ún. zóna felé.Gyalog, se kocsim, se pénzem, amikor stoppoltam, nem vettek fel, mondjuk érthető, hogy a hajnali ködben nem éppen a leg bizalomkeltőbb alak egy kövér borostás pali egy zöld csíkos pizsamagatyában, hosszú fekete bőrkabátban, és usánkában.A kabát hátára még írva is volt:
"Порошок целебный людям он везет."
Ha még nem említettem volna, dealer is voltam.Sok pénzt hoz a házhoz(ha van ház), viszont sokat koptatja vele az ember a talpát(vagy a seggét, ha a tömegközlekedést használja).Na mindegy, az a lényeg, hogy senki nem vett fel, amikor stoppoltam, ezért gyalogoltam.Csak naggyából tudtam, hogy merre kell menni, egy idő után letértem a betonútról, hiszen állítólag nem a tárt karokkal fogadják a zóna vendégeit.Estére oda is értem valami drótkerítéshez.Addigra alaposan megizzadtam, hiszen indulás előtt kirámoltam édes jó atyám üzletét, ezért tömve volt a zsákom mindenféle füstölt illetve sózott tartós étekkel, amit nem tudtam, vagy akartam elhozni a zónába, azt elcseréltem, így a zsákban volt két üveg vodka, három karton cigi, meg úgy 4g körül egy bizonyos indiai szent növény.A vártnál könnyebben átmásztam a kerítésen, amikor mindkét lábam a talajt érte, csak úgy magamnak megjegyeztem:"Here I am human!"
Nem szálfamagas, de azért jó markos gyerek."
Kirill Pavlovics vagyok, képzett hentes, 4 éves tapasztalattal, ha nem számítjuk a családi vállalkozásban töltött időt.Bocsássa meg holdvilágképemet, és dagadtságomat, szakmai ártalom.Elnézést az idézetért, sajna élek-halok Jeszenyinért, hisz látja, én is kopaszodok, iszok és dohányzok, akárcsak ő.Bocsánat a kitérőért, elég szórakozott vagyok.Kérem, bocsássa meg az állandó bocsánatkérésemet, kicsit zavarban vagyok.
-Aha, aha.Minden világos.-Szólt a munkaügyi hivatal képzett szakembere.-Csak egy hozzáfűzni valóm van: Anyáddal szórakozzál!
Akkor, azon a napon, abban a pillanatban, amikor kiléptem a munkaügyi hivatal ajtaján, vérző valószínűleg törött orral (nem tudom, hogy melyik, nem éreztem), "csattra betépve" , zsebemben gyufa után kotorászva határoztam el, hogy nem maradok itt tovább.
Mindez fél éve történt Kijev egyik külvárosában.Azóta loptam-csalta-hazudtam, dolgoztam alkalmi munkákat, még bohóc is voltam, hogy pénzt szerezzek.Sikerült összekaparnom pénzt egy normális bakancsra, meg egy szinte minden élethelyzetben jól jövő revolverre( elég gyengusz darab, ha 10 méterig használható és 5 méterig pontos) , aztán a legjobb állapotban lévő ruháimat magamra kapva elindultam az ún. zóna felé.Gyalog, se kocsim, se pénzem, amikor stoppoltam, nem vettek fel, mondjuk érthető, hogy a hajnali ködben nem éppen a leg bizalomkeltőbb alak egy kövér borostás pali egy zöld csíkos pizsamagatyában, hosszú fekete bőrkabátban, és usánkában.A kabát hátára még írva is volt:
"Порошок целебный людям он везет."
Ha még nem említettem volna, dealer is voltam.Sok pénzt hoz a házhoz(ha van ház), viszont sokat koptatja vele az ember a talpát(vagy a seggét, ha a tömegközlekedést használja).Na mindegy, az a lényeg, hogy senki nem vett fel, amikor stoppoltam, ezért gyalogoltam.Csak naggyából tudtam, hogy merre kell menni, egy idő után letértem a betonútról, hiszen állítólag nem a tárt karokkal fogadják a zóna vendégeit.Estére oda is értem valami drótkerítéshez.Addigra alaposan megizzadtam, hiszen indulás előtt kirámoltam édes jó atyám üzletét, ezért tömve volt a zsákom mindenféle füstölt illetve sózott tartós étekkel, amit nem tudtam, vagy akartam elhozni a zónába, azt elcseréltem, így a zsákban volt két üveg vodka, három karton cigi, meg úgy 4g körül egy bizonyos indiai szent növény.A vártnál könnyebben átmásztam a kerítésen, amikor mindkét lábam a talajt érte, csak úgy magamnak megjegyeztem:"Here I am human!"
Reggel még mindig ott járőröztek azok a fránya katonák, megbeszéltem Igorékkal hogy ez a terv is le van fújva, de valahova indulni kell, mert elfogy mindenünk.
Leültünk a már kialudt tábortűz mellé hallgatni a rémtörténeteket, a Zóna belsejéről néhány hiedelmet és hogy valaki látott egyszer 1 járkáló hullát Északról persze nem hiszem, hogy az 1 ik se igaz.
A tábornál ültünk mikor megjelent egy eléggé megviselt fazon,74 esse az oldalán leégett arccal leült mellénk és csöndben nézte a többieket.
Mindenki hirtelen befogta a száját,és amikor a fazon elővett 1 konzervet és felnyitotta megint elkezdődött a mítosz mesélés áradata.
....
Érdekes egyén, viszonylag izmos a sebhely friss lehet az arcával is a hetekben történt valami gondoltam, miközben el-elnézegettem hirtelen rám pillantott, gyorsan levettem róla a szemem és a kialudt tüzet bámultam, de nem bírtam ki hogy újból ne nézzek rá,még mindig engem bámult.
A Mítoszmesélésnél most északról van szó, az elhagyatott épület együttesek százairól, egy Szemétdombnak nevezett helyről hogy mennyi mennyi átmutálódott kutya jár arra csemegézni a már teljesen radioaktív hullákból.
- Mért hívjátok ezt a helyet "Szemétdomb"-nak és mégis hol van ez? - kérdeztem meg a többiekre nézve mikor befejezték a mondatot -
- Hogy miért? Mert a kedves katonák ide dobatták le a radioaktív vackaikat amikor minden megtörtént, tele van szeméthegyekkel az egész, a hídon túl van 1 állomás másik oldalán - szólalt meg a maga rekedtes hangján a megviselt arcú veterán "Stalker" -
...
Nem találtam mást jónak, tele vannak mutánsokkal és vackokkal.
Bármi jót találok, az maximum a hasznomra válik, nincs tele a hadsereg fattyúival és a végén még pénzt is kereshetek az egészből.
Visszatértem Igorékhoz.
- Ma este indulunk
- Mégis hova? - kérdezte Alex -
- A célunk: A Szemétdomb
Csönd volt,senki se tudta mi az de csak bólogattak
- Segíthetek
Mögöttem feltűnt a sebhelyes fickó rám nézett, egymással szembe álltunk meredten, nem számítottam rá vagy fél perc eltelt mikor újra megszólalt
- Segíthetek, ti oda igyekeztek, én már jártam ott legalább nem leszek egyedül az utamon egészen a Szemétdombig.
Ránéztem aggódóan Kalasnyikovra ő kiszúrta mit figyelek majd megnyugtatott:
- Nem hiszem, hogy egyszerre 3 om embert is leterítene úgy hogy mind annyitoknak van fegyvere...
- Hát rendben, veled megyünk, ha legalább ismered, a környéket nem ütközünk semmi rosszba..
- Oké, ma késő délután indulhatunk, annál a fánál várlak majd titeket
Egy fenyőfára mutatott, levelei nincsenek egyedül állt a réten mellette valami autó roncs
Én meg csak bólogattam...
Leültünk a már kialudt tábortűz mellé hallgatni a rémtörténeteket, a Zóna belsejéről néhány hiedelmet és hogy valaki látott egyszer 1 járkáló hullát Északról persze nem hiszem, hogy az 1 ik se igaz.
A tábornál ültünk mikor megjelent egy eléggé megviselt fazon,74 esse az oldalán leégett arccal leült mellénk és csöndben nézte a többieket.
Mindenki hirtelen befogta a száját,és amikor a fazon elővett 1 konzervet és felnyitotta megint elkezdődött a mítosz mesélés áradata.
....
Érdekes egyén, viszonylag izmos a sebhely friss lehet az arcával is a hetekben történt valami gondoltam, miközben el-elnézegettem hirtelen rám pillantott, gyorsan levettem róla a szemem és a kialudt tüzet bámultam, de nem bírtam ki hogy újból ne nézzek rá,még mindig engem bámult.
A Mítoszmesélésnél most északról van szó, az elhagyatott épület együttesek százairól, egy Szemétdombnak nevezett helyről hogy mennyi mennyi átmutálódott kutya jár arra csemegézni a már teljesen radioaktív hullákból.
- Mért hívjátok ezt a helyet "Szemétdomb"-nak és mégis hol van ez? - kérdeztem meg a többiekre nézve mikor befejezték a mondatot -
- Hogy miért? Mert a kedves katonák ide dobatták le a radioaktív vackaikat amikor minden megtörtént, tele van szeméthegyekkel az egész, a hídon túl van 1 állomás másik oldalán - szólalt meg a maga rekedtes hangján a megviselt arcú veterán "Stalker" -
...
Nem találtam mást jónak, tele vannak mutánsokkal és vackokkal.
Bármi jót találok, az maximum a hasznomra válik, nincs tele a hadsereg fattyúival és a végén még pénzt is kereshetek az egészből.
Visszatértem Igorékhoz.
- Ma este indulunk
- Mégis hova? - kérdezte Alex -
- A célunk: A Szemétdomb
Csönd volt,senki se tudta mi az de csak bólogattak
- Segíthetek
Mögöttem feltűnt a sebhelyes fickó rám nézett, egymással szembe álltunk meredten, nem számítottam rá vagy fél perc eltelt mikor újra megszólalt
- Segíthetek, ti oda igyekeztek, én már jártam ott legalább nem leszek egyedül az utamon egészen a Szemétdombig.
Ránéztem aggódóan Kalasnyikovra ő kiszúrta mit figyelek majd megnyugtatott:
- Nem hiszem, hogy egyszerre 3 om embert is leterítene úgy hogy mind annyitoknak van fegyvere...
- Hát rendben, veled megyünk, ha legalább ismered, a környéket nem ütközünk semmi rosszba..
- Oké, ma késő délután indulhatunk, annál a fánál várlak majd titeket
Egy fenyőfára mutatott, levelei nincsenek egyedül állt a réten mellette valami autó roncs
Én meg csak bólogattam...
joeetm
New Member
sorry Reni, eddig általában jófiú szerepben voltam de hozhatok valami jófiút a bandita mellé
de hozhatok valami jófiút a bandita mellé Capt Axon
New Member
Joe: Neked szent kötelességed jó kisfiúnak lenni.
kiscsillag
New Member
- Csatlakozás
- 2009.08.07.
- Üzenetek
- 1,560
- Reakció pontszám
- 0
Mentem, mendegéltem, ahogy a közhely is mondja, eddig senki sem próbált megölni, a növényeken kívül semmi élőt nem láttam.Bár a növények meglehetősen unszimpatikusak voltak.Ahogy gázoltam a tüskés embermagasságú bokrok közt, mindig, amikor a félrehajtott ágak összezáródtak mögöttem, olyan érzésem volt, hogy gúnyolódnak az ember (a homo sapiens) esetlenségén.Találtam valami deszkaviskót, ami körül különösen sűrűn nőtt a különösen tüskés vegetáció.Nagy nehezen átverekedtem magam a növényeken, elbarikádoztam az ajtót, az ablakokat annyira benőtte a házon belül is növő furcsa élőlény.Megkajáltam, aztán amennyire csak tudtam, bebugyolálódtam a kabátomba, és a táskámmal a fejem alatt, zsebretett kézzel a pisztolyt fogva aludtam el.Tüzet nem akartam rakni, a végén még éjszaka bent égtem volna.
A saját pisztolyom hangjára ugrok fel, mellettem egy ember nyelve a saját kiloccsant agyvelejében tocsog.Vajon érzi az ízét, vagy az agyának azon részét ízleli, amivel az ízlelőbimbóktól érkező üzeneteket kéne fognia? Még végig se gondoltam, amikor az egyik plafonról lelógó inda visszateszi a revolvert a zsebembe, és egy hang valahonnan így szól:-Elnézést a kellemetlenségért, kérem ne írja be a panaszkönyvbe, fizetéscsökkentéssel jár.
-Jó, eszemben sem volt.Megyek is, hogy felszabaduljon a szoba, hisz most ütött be a last minute hullám.
-Igen, igen, délutánra jön egy busz, és addig rendbe kell rakni a szobát, a szobalány meg csak háromra jön, tehát sietünk.
-Hát köszönök mindent, viszlát!
-Uram, uram itthagyta a hulláját!
-Tartsák meg!
-Köszönöm, a vállalat nevében is!
Határozottan érdekes, ami történt, de nincs időm végiggondolni, mert meglátom egy kisebb csapat embert egy levél nélküli fenyő alatt egy autóroncson üldögélve.Az gyújtóm a "hotel"-ben hagytam, odamegyek, tüzet kérek.Ki tudja, talán lesznek oly gantleman-ek, hogy még arra is érdemesek lesznek, hogy megosszam velük a kései lunh-ömet...
Reni, az én karakterem a maga nemében kedves, nem kell a tettei miatt szegény elítélni.
Amúgy mehet tovább ilyen style-ban gyerekek, vagy zavar valakit?
A saját pisztolyom hangjára ugrok fel, mellettem egy ember nyelve a saját kiloccsant agyvelejében tocsog.Vajon érzi az ízét, vagy az agyának azon részét ízleli, amivel az ízlelőbimbóktól érkező üzeneteket kéne fognia? Még végig se gondoltam, amikor az egyik plafonról lelógó inda visszateszi a revolvert a zsebembe, és egy hang valahonnan így szól:-Elnézést a kellemetlenségért, kérem ne írja be a panaszkönyvbe, fizetéscsökkentéssel jár.
-Jó, eszemben sem volt.Megyek is, hogy felszabaduljon a szoba, hisz most ütött be a last minute hullám.
-Igen, igen, délutánra jön egy busz, és addig rendbe kell rakni a szobát, a szobalány meg csak háromra jön, tehát sietünk.
-Hát köszönök mindent, viszlát!
-Uram, uram itthagyta a hulláját!
-Tartsák meg!
-Köszönöm, a vállalat nevében is!
Határozottan érdekes, ami történt, de nincs időm végiggondolni, mert meglátom egy kisebb csapat embert egy levél nélküli fenyő alatt egy autóroncson üldögélve.Az gyújtóm a "hotel"-ben hagytam, odamegyek, tüzet kérek.Ki tudja, talán lesznek oly gantleman-ek, hogy még arra is érdemesek lesznek, hogy megosszam velük a kései lunh-ömet...
Reni, az én karakterem a maga nemében kedves, nem kell a tettei miatt szegény elítélni.
Amúgy mehet tovább ilyen style-ban gyerekek, vagy zavar valakit?
Vomi
New Member
Gontar elgondolkozva ült a széken, közben szürcsölgette a teáját. Lepörögtek előtte az elmúlt órák eseményei, nem unatkozott, az egyszer biztos:
Minden azzal kezdődött 2007 őszén, hogy letette az általa összegyűjtött iratokat az ezredes asztalára, majd megfordult. Épp megtette az első lépést, amikor az ezredes megszólalt:
-Fiam, ugye tudja, hogy ezek mennyire terhelő bizonyítékok az ukrán rendőrség ellen?
-Igen uram, tudom! -közben Gontar visszafordult, majd belenézett az őszülő fickó szemébe-
-Akkor azt is tudja, hogy nem engedhetem el innen!
Gontar gyorsan szétnézett az irodában, két szekrényt látott, az ezredes asztalát, valamint a rendőr háta mögött egy nagy ablakot. Tudta, hogy az első emeleten van.
Bólintott, viszont amikor észre vette, hogy az ezredes előhúz egy pisztolyt a zsebéből, ráborította az asztalt, majd futásnak eredt, és kivetette magát az ablakon. Szerencséjére füvön landolt, kigurulta az esést, és belerohant az utcán hömpölygő tömegbe.
Érezte, hogy a szilánkok sok sebet ejtettek a kezén, de még az arcán is, azonban nem foglalkozott a dologgal.
Hallotta, hogy a felettese torka szakadtából üvölt, majd utasítja a kollégáit, hogy kapják el az árulót.
Az emberek riadtan néztek Gontarra, de nem merték feltartóztatni. Hogy is tehették volna?
Oleg Gontar (most már volt rendőr) közel két méter magas, százötven kilós izomkolosszus volt, katonásra nyírt szőke haja és kéken izzó szemei félelmet vagy épp tiszteletet váltottak ki az emberekből.
Szirénázás ütötte meg a fülét, igazából elképzelése nem volt, hogy hova mehetne, még azt is elfelejtette, hogy hova parkolta le az autóját.
Gondolt egyet, majd ledobta az egyenruháját, még taposott is rajta egyet, és berohant egy sikátorba. Elindult a sikátor másik vége felé, egy autó állt meg a kijáratnál, kiugrott belőle egy nő, és intett Gontarnak.
A volt rendőr felismerte Anastasiát, egy volt kolléganőjét. Anastasia már korábban kilépett a rendőrségtől arra hivatkozva, hogy talált egy jobb állást, de Gontar sejtette, hogy más van a dolgok mögött, azonban egészen a bizonyítékok felhalmozásáig nem tudta elképzelni sem, hogy miről van szó. Most már tudja. Valószínűleg a rendőrnő tudomást szerzett néhány dologról, és ezért hagyta ott a rendőrséget.
Behuppant a Nivába Anastasia mellé, bevágta az ajtót, majd jelzett a nőnek, hogy taposson bele.
Anastasia nem tétlenkedett, néhány percen belül kilencvennel száguldottak az úton, Gontar jobbnak látta belesüppedni az ülésbe.
Gyanúja beigazolódott, három rendőrautó húzott el mellettük, szerencsére nem tűnt fel nekik a nő és az utasa.
Gontar megköszönte a segítséget, a nő bólintott, azután nem szóltak egymáshoz egy órán keresztül. Nem azért, mert nem volt mondanivalójuk. Mindketten azon gondolkoztak, hogy most mi a fenét csináljanak.
Egy kis idő múlva Gontar végigmérte a nőt:
Anastasia csinos, Gontarral nagyjából egyidős, 35 körüli, hosszú fekete hajú, barna szemű nő volt. Fehér bőrén néhány szeplő lapult, de ez őt nem zavarta. És nyilván a férfikollégákat sem, elég sokan odavoltak érte.
Egy fekete színű nadrágot, szürke pulcsit, és egy vékonyabb, fekete széldzsekit viselt. Lábán valamiféle tornacipő volt.
Észrevette, hogy Oleg nézi őt, ránézett az óriásra, majd megszólalt:
-Tetszem azóta, amióta utoljára láttál? -közben mosolygott-
Gontar egy kicsit feloldódva kifújta magát, majd válaszolt:
-Persze, öt év alatt semmit sem változtál, csupán nemesedtél!
Anastasia legyintett, majd megkérdezte:
-Már megint mit csináltál te jótett lélek? Szerencséd hogy erre jártam! Megkérdeztem az embereket, hogy mi történt, mi ez a csődület, nagyjából elmondták hogy mit láttak, természetesen a leírásukból rád ismertem.
Körözgettem egy kicsit, majd megláttam, hogy berobbansz a sikátorba.
Gontar megköszörülte a torkát, és elmesélte, hogy mi történt az ezredes irodájában.
A nő hallgatott egy ideig, majd megszólalt:
-Most, hogy nem vagy már rendőr, elárulhatnád, hogy mi volt azokban az iratokban!
Oleg végigsimította az arcát, kiszedett néhány szilánkot, amikor belenézett a visszapillantó tükörbe, most mérte csak fel igazán, hogy elég csúnyán összevagdalták az üvegszilánkok a kezét és az arcát is. Megvonta a vállát, majd megszólalt:
-Nevek. Azoknak a nevei, akik sok pénzt fogadtak el bizonyos emberektől azért, hogy eltusolják a büntetésüket, szabálysértéseket, ilyesmit. Az ezredes fia is a listán volt, az öreg nyilván egyből kiszúrta.
Ha nem ugrok ki az ablakon, valószínűleg már régen a csatornában heverne a hullám.
Miközben beszélt, Gontar gyorsan leellenőrizte a felszerelését:
A pisztolyát és a gumibotját is az irodájában hagyta, nem számított arra, ami történt.
Anastasia hümmögött, aztán megszólalt:
-Elviszlek a bátyám régi házába, Csernobilhoz elég közel van. Itt nem vagy biztonságban Gontar!
-Köszönöm Anastasia! De mit kezdjek én a bátyád házában? A rendőrök nyilván nálad is keresni fognak, és nem kétséges, hogy a háznál is kutatni fognak utánam. Túl nagy hal vagyok nekik.
Anastasia leintette Gontart, majd megszólalt:
Csak ma éjjelre maradsz nálam, holnap tovább indulsz a Zónába! Mármint Csernobilba. Oda nem mennek utánad.
Gontar meghökkenve felkiáltott:
-De mi a fenét csináljak én Csernobilban? Sugárfertőzés, vadállatok... Menjek el remetének?
A nő felkacagott, majd megveregette Gontar vállát:
-Annál azért jobb sorsot érdemelsz! Egy barátomtól hallottam, hogy a Zónában valamiféle stalkerek járnak, akik hihetetlen módon meggazdagodnak, de ennél többet én sem tudok. Ott a helyed.
Gontar megvakarta a fejét, csendben megszólalt:
-Végül is nekem már mindegy. Ha meggazdagszom, ha nem, én Ukrajnában halott ember vagyok.
A nő bólintott, aztán lecsitította a néhai rendőrt:
-Nem lesz semmi baj, most próbálj meg aludni, két óra az út a házig.
Gontar engedelmesen oldalra fordult, becsukta a szemét, és néhány perc múlva elszenderedett.
Nyugtalanul aludt, még álmodni sem tudott, legalábbis nem emlékezett rá.
Arra ébredt fel, hogy Anastasia belelépett a fékbe.
Riadtan felnézett:
-Mi történt Anastasia?
-Semmi baj nincs Oleg, megérkeztünk! Muszáj volt lefékeznem, majdnem elcsaptam egy kutyát.
Beesteledett, mire beértek a faluba.
A Niva egy eléggé lerobbant ház előtt állt meg.
A volt rendőr kiszállt, majd szétnézett:
A település körülbelül 4-500 lelket számlálhatott, a házak mennyiségéből kiindulva. Régies építésű épületek voltak, csak néhány helyen pislákolt némi fény.
A nő is kiszállt az autóból, előkereste a kulcsokat, kiválasztotta a zárba illőt, közben elkezdett magában morgolódni:
-Sosem találom meg elsőre ezt a rohadt kulcsot, még jó, hogy eddig nem hagytam el!
Oleg nyújtózott egyet, aztán megszólalt:
-Köszönöm, hogy segítesz nekem Anastasia! Amint tudom, meghálálom a dolgot.
A nő mutatta, hogy felesleges, majd belépett a házba, és felkapcsolta a villanyt.
Gontar még utoljára szétnézett a környéken, semmi kíváncsiskodót nem látott, úgy tűnik az emberek vagy bevackolták már magukat, vagy pedig egyáltalán nem kíváncsiak az idegenekre. Igazából ennek örült a legjobban.
Megdörzsölte a homlokát, majd belépett a házba.
Bent is körülnézett, maga a ház egy konyhából, egy nagyobb és egy kisebb szobából, és egy fürdőszobából állt. Ahogy Gontar elnézte, a wc az udvarra szorult. Már értette, hogy a nő bátyja miért nem lakott itt.
Kíváncsi lett volna arra, hogy a fickó hogyan jutott ehhez a házhoz, de inkább nem kérdezősködött.
Bement az egyik szobába, szétnézett:
Egy asztal, két szék, egy szekrény és egy ágy került a látószögébe. A padlót régi szőnyegek borították.
Leült egy székbe, már nem tudta, hogy mi a baja, amikor eszébe jutott:
Órák óta nem ivott és evett semmit, nagyon éhes és szomjas volt. Épp szólni akart Anastasiának, amikor a nő megjelent egy csésze teával a kezében, majd letette Oleg elé.
-Idd meg lassan, pihenj egy órát, aztán indulunk!
Nos, ennyi volt a mai nap kálváriája.
Gontar nem érzett haragot. Inkább nagyon csalódott volt. Elvesztette a hitét abban az emberben, akit szinte már az apjának tekintett. És csalódnia kellett a kollégáiban is, azokban az emberekben, akikkel együtt letette az esküt az emberi élet védelmére.
Miközben visszaemlékezett az elmúlt délutánra, eszébe jutott néhány kérdés:
1. Ha az ezredes már esetleg tudta, hogy kik vannak benne nyakig ebben a dologban, akkor miért hagyta akárkinek, hogy a végére járjon a nyomozásnak?
2. Ha a kollégái is készek lettek volna őt, mint árulót akár agyonlőni, akkor meglehet, hogy az egész rendőrőrs benne van a szarban?
Rácsapott az előtte levő asztalra, majd felállt.
Anastasia megjelent az ajtóban, egy puskát tartott a kezében.
Gontar először azt hittem, hogy a nő is a rendőrök pártján áll, majd megkönnyebbült, amikor letette a puskát az asztalra.
Oleg szemébe nézett:
-Ez a puska az apámé volt, annak idején a csernobili erdőkben vaddisznókra vadászott vele. -közben lehajolt, felvett egy tölténytáskát a földről, majd szintén letette az asztalra-
Gontar szólni akart, de Anastasia leintette:
-Ne hálálkodj, azt nem szeretem! Hozok még neked néhány ruhát is, addig menj be a fürdőszobába, és mosakodj meg! Ó igen:
Tudom, hogy azt mondtam előbb, hogy reggelig maradhatsz, de úgy gondolom, mostanra a volt kollégáid már átkutatták az egész várost, és kirajzanak a környékre. Ja, és még valami:
Nyilván nincs nálad semmi pénz, tudok adni 500 rubelt.
Gontar megszólalt volna, de Anastasia belé fojtotta a szót:
-Ne ellenkezz, majd megadod, ha lehetőséged lesz rá!
Az ex rendőr bólintott, majd bement a fürdőszobába.
Meglepetésére nem fürdőkád, hanem tusoló volt beépítve a fürdőszobába.
Levetkőzött, megnyitotta a csapot. Tekergette a meleg és a hideg víz gombjait, amíg megfelelő nem lett a hőmérséklet, azután belépett a kabinba, és elkezdte lemosni magáról a vért és a mocskot.
Amikor kiszállt a tusolóból, szinte új embernek érezte magát, érdekes módon a sérülései sem fájtak már annyira, megpróbált megszabadulni minden egyes szilánktól.
Felvette a nadrágját és a pólóját, az inget hanyagolta, egyrészt sosem szerette, másrészt néhány helyen kiszakadt.
Anastasia megterített asztallal várta, Oleg már épp leült volna, amikor a nő megrázta a fejét:
-Először vedd át a ruhákat, amiket oda kipakoltam, a többit add oda, bevágom a szemétbe!
Gontar levette a nadrágot és a pólót is, odaadta Anastasiának.
Miközben a nő eltűnt a ruhákkal, Oleg felvette az ágyon heverő nadrágot, pólót és pulcsit. Jónak tűnt mindegyik. A nadrág egy katonai terepszínű nadrágnak tűnt, a pulcsi pedig sötétzöld volt.
-Ideális lesz az erdőben mászkáláshoz. -gondolta Oleg-
Anastasia belépett a szobába, leült az asztalhoz, majd Gontart is hellyel kínálta.
A férfi leült, és szinte éhes farkasként vetette magát a húskonzervre és a kenyérre, a volt rendőrnő csak néhány falatot evett, közben eszébe jutott valami:
-Gontar, a barátom azt is mondta, hogy aki be akar menni a Zónába, az óvakodjon a katonáktól. Általában mindenkire és mindenre lőnek, ami mozog, és nem katonának látszik.
-Rendben, igyekezni fogok! -mondta teli szájjal Gontar-
Anastasia megvárta, amíg Gontar megeszi az ételt, majd összeszedte a tányérokat, és kiviharzott a konyhába. Gontarnak még annyi ideje sem volt, hogy megköszönje a vacsorát.
Köhögött egyet, majd elhatározta, hogy szemügyre veszi a puskát:
A fegyver a falnak volt támasztva. Oleg a kezébe vette, majdnem felkiáltott a csodálkozástól:
Egy Vadász Toz-t tartott a kezében.
Végigsimította a fegyvert, belenézett a távcsövébe, leellenőrizte a tárat, majd elégedetten csettintett egyet a nyelvével.
-Ez jó kis anyag! -mondogatta magában, közben letette a Tozt a földre-
A tölténytáskáért nyúlt, kiszórta belőle a söréteket, majd megszámolta mindet.
Összesen hatvan darabot számolt össze, majd visszatette őket a táskába.
Közben Anastasia megjelent az ajtóban, elkezdte sürgetni Oleget:
-Gontar, lassan indulnunk kell, ki tudja, hogy mikor jelennek meg itt a volt kollégáid. Nem szeretnék összetűzésbe kerülni velük, tudom, hogy mire számíthatok, hiszen én is a „brigád” tagja voltam régebben.
-Rendben Anastasia, megértem az aggodalmadat, és nagyon hálás vagyok azért, amit eddig tettél értem! -mondta Gontar egy kicsit megkönnyebbülten-
A nő nem szólt semmit, csak mosolygott.
Gontar a kezébe vette a puskát, az oldalára csatolta a tölténytáskát, majd elindult kifelé, amikor Anastasia felkiáltott:
-Várj Oleg, valamit majdnem elfelejtettem! -Berohant a másik szobába, majd megjelent egy hátizsákkal, és átnyújtotta Gontarnak-
-Ebben van fél kiló kenyér, két babkonzerv, meg egy kulacs víz. Tudom nem sok, de talán annyira elég lesz, amíg valakivel összefutsz.
-Köszönöm Anastasia, nagyon kedves tőled!
Kiléptek az ajtón, Gontar beült az autóba, majd betette a fegyvert és a hátizsákot hátulra.
Anastasia jelzett, hogy valamit elfelejtett, mindjárt jön.
A volt rendőr biccentett, majd bekötötte magát.
Anastasia jó negyed óra múlva bukkant fel, Gontar már kezdett aggódni.
Amikor a volt rendőrnő beült a kocsiba, Oleg furcsa gázszagot érzett, megkérdezte a nőtől:
-Mi ez a fura szag? Mit csináltál odabent?
Anastasia eltűrt egy tincset az arcából, majd mosolyogva megszólalt:
-Semmi különöset, csak jó háziasszony módjára leellenőriztem mindent a házban!
Gontar hümmögött, majd nyújtózott egyet.
Éppen elhagyták a falut, amikor szirénázás hallatszott abból az irányból, ahonnan jöttek.
Anastasia leállította a Nivát, Gontar meghökkenve megkérdezte:
-Miért állsz meg? Nem arról volt szó, hogy minél gyorsabban eltűnünk innen?
-De igen! -válaszolta egykedvűen a nő- Csak valamit el kell intéznem.
Oleg nem szólt semmit, csendben figyelt.
Anastasia elővett egy távcsövet, belenézett, közben a másik kezével belenyúlt a zsebébe, és elővett egy doboz méretű valamit, amiről Gontar elsőre nem tudta, hogy mi az.
Anastasia látta, hogy a rendőrautók körbeveszik a házat, négyet számolt össze.
Kiugráltak belőlük az emberek, legalább húszan lehettek, még azt is látta, hogy valamiféle Sig fegyvercsaládba tartozó rohampuskák voltak náluk.
-Ezek nem cicóznak! -mondta félhangosan Gontarnak-
-Miről van szó? -kérdezte kíváncsian az izomkolosszus-
-A barátaid valamiféle Sig típusú fegyverekkel hatolnak be a házba. Bajtársi szeretet, mi? -Anastasia mindenfajta nőiességet nélkülözve köpött egyet a földre-
Gontar csak ámult, közben eszébe jutott a Sig fegyvercsalád:
Fegyverspecialista volt az előző rendőri egységénél, jól tudta, hogy kétféle fejlesztésű rohampuskáról van szó, pontosak és erősek, viszont nem éppen az ukrán rendőrök hatáskörébe tartoznak. Általában terroristák és nagyon veszélyes bűnözők ellen szokták használni őket a különböző nemzetiségű különleges egységek. Nyelt egyet, majd belegondolt, hogy nem szívesen lenne most abban a házban.
Anastasia látta, hogy a rendőrök sorjáznak befelé a házba, közben csendben elkezdett számolni:
-1... 2... 3... Most! -Kiáltotta, majd kattant valami-
-Mit most? -Kérdezte idegesen Gontar, majd elhallgatott-
Robbanás rázta meg a falut, Anastasia fáklyaként égő, üvöltő embereket látott kirohanni a házból, vagyis a ház romjaiból. A négy autóból egy szintén felrobbant, majd jó pár métert arrébb repült, és az egyik szomszédos ház kertjében landolt.
-Nesztek ti korrupt, rohadt senkiháziak! -A nő beintett a pórul járt rendőröknek, majd ledobta azt a valamit a kezéből-
Gontar meglepve látta, hogy egy kisebb detonátor landolt a földön. Eszébe jutott, hogy Anastasia bátyja valamiféle tűzszerész volt, nyilván a húga tanult tőle pár trükköt.
Szerencsétlen srác rossz helyen volt rossz időben, valami maffiózó szitává lőtte. Anastasia sokáig nem tudta feldolgozni a bátyja halálát, a rendőrséget és saját magát is okolta a történtek miatt.
Lassan összeállt a kép, Gontar rájött hogy miért érzett gázszagot:
A nő kiengedte a gázcsapokat, és valószínűleg valahova elrejtette a robbanóanyagot.
Anastasia mielőtt beült volna az autóba, még utoljára belenézett a távcsőbe:
Egy élő rendőrt sem látott, viszont a környező házakból kirohantak az emberek. Valaki csak állt és bámult, más telefonált, nyilván a mentőket vagy a rendőröket hívta. Igazából senki nem értette, hogy mi történt, csak szörnyülködtek és vakarták a fejüket.
A nő behuppant a Nivába. Gontar megveregette a vállát, majd belesúgta a fülébe:
-Szép volt kislány! Ezt még a jenki filmekben sem csinálták volna jobban!
Anastasia megvonta a vállát, majd megszólalt:
-Megérdemelték, vagy nem?
Gontar egy halk igen-t mondott, majd megköszörülte a torkát, és megkérdezte:
-Most akkor hogyan tovább Anastasia?
Anastasia gondolkozott egy kicsit, majd elmondta a tervét:
-Jobb lenne, ha kicsit arrébb mennénk, behajtok a fák közé.
Reggelig alszunk, aztán kiteszlek téged a kerítésektől nem messze. Így jó lesz?
-Tökéletes! -mondta Gontar- Csak ne lepjen meg minket senki se.
A nő nem szólt semmit, beindította az autót, majd egy óra vezetés után lekanyarodott egy elhagyatottnak tűnő útra, aztán bekanyarodott az egyre sűrűsödő erdőbe. Jó pár métert haladt előre, amíg lehetett. Amikor már elég sűrűnek tűnt az erdő, leállította az autót.
Útközben nem szóltak egymáshoz, mindketten elég fáradtak voltak a társalgáshoz.
Furcsamód senkivel sem találkoztak, pedig mindketten biztosak voltak abban, hogy a rendőrség már megszállta a környező településeket.
Anastasia lekapcsolta a lámpákat, jó éjszakát kívánt. Oldalra fordult, és már aludt is.
Gontar nem csodálkozott semmin. Egy darabig őrködött, aztán ő is elaludt.
A volt rendőr kinyitotta a szemét, felült, majd kinézett az autó ablakán. Először fel sem fogta, hogy mit lát, majd megdörzsölte a szemét:
Mindent pernye és hamu borított, szénné égett facsonkok meredtek ki a földből.
A férfi első gondolata egyből az atomcsapás volt:
-Bassza meg! Ennyire kiszúrtam a rendőrséggel, hogy már atombombát is bevetnek?
Nyúlt volna az autó kilincséhez, amikor eszébe jutott Anastasia.
Körbenézett, az auto körül nem látta sehol. Megnézte a mellette levő ülést, megdöbbenve látta, hogy egy csontváz fekszik mellette, a szája sikolyra van tátva.
Cikáztak a gondolatok az agyában, először arra gondolt, hogy miért is rángatta bele a nőt, majd az jutott eszébe, hogy hova, merre menekülhetne.
Hirtelen gondolattól vezérelve a kilincs után nyúlt, viszont ahogy kinyújtotta a kezét, érezte, hogy valami megragadja a nadrágját.
Oldalra nézett, a csontváz volt az. Olegre nézett üreges szemmel, és ennyit mondott:
-Gontar, eljövök érted!
Az ex rendőr sosem volt beszari alak, de most nagyon megrémült.
Elkezdte rángatni az autó kilincsét, a csontváz viszont egyre jobban szorította a lábát.
Oleg felüvöltött, arra ébredt, hogy Anastasia ébresztgeti:
-Gontar, nincs semmi gond! Rosszat álmodhattál!
Oleg Gontar most először életében szégyellte magát, mert gyengének bizonyult egy nő előtt.
A nőre nézett, megtörölte a homlokát. Érezte, hogy teljesen megizzadt, ömlött róla a víz.
A nő kérdően nézett rá, Gontar megrázta a fejét:
-Már jól vagyok, csak rosszat álmodtam. Nem szeretnék beszélni róla!
Anastasia bólintott, majd megszólalt:
-Gontar, hajnali hat óra van, az autó hátuljába van váltásruha, vedd fel! Érzem, hogy megizzadtál, nincs szükség arra, hogy megfázz!
Oleg bólintott, a kilincshez nyúlt, eszébe jutott az álma. Sóhajtott egyet, majd kinyitotta az ajtót, és hátrament a csomagtartóhoz.
A nő megnyomott egy gombot a műszerfalon, a csomagtartó kinyílt.
Gontar levetkőzött teljesen meztelenre, kicsit fázott a csípős hidegben. Felnézett az égre, kicsit felhősnek tűnt, de úgy látszott, hogy kisüt a nap. Megtörölte magát a száraznak tűnő pulcsijával, majd felvette a csomagtartóban levő alsógatyát és a zoknit.
Közben kíváncsian kinézett oldalt, hogy a volt rendőrnő titokban bámulja -e, de csalódnia kellett: Anastasia éppen a táskájában kutatott valami után.
Miközben felvette a barna nadrágot, zöld pólót és a barna pulcsit, elgondolkozott azon, hogy valójában mindig is odavolt a nőért, de soha nem merte bevallani neki.
Talán azért, mert azt gondolta, hogy Anastasia foglalt, vagy úgyis visszautasítaná, inkább a másodikban volt biztos.
Azonban a barátság mindig megvolt közöttük, és ez volt a lényeg.
Lecsapta a csomagtartó tetejét, felcsatolta a tölténytáskát, majd előre ment, kinyitotta az ajtót, és komótosan visszaült a Nivába.
Anastasia ránézett, majd mosolyogva megszólalt:
-Conan, ahogy elnézem, te nemcsak tésztát gyúrtál otthon!
Gontar vigyorgott, majd megszólalt:
-Szóval leskelődünk? Tudtam, hogy mindig is én voltam az idálod!
A nő flegma arcot vágott, majd leintette az izomkolosszust.
Gontar ilyesmi reakcióra számított, így már meg sem lepődött.
Megölelte Anastasiát, majd elköszönésképpen ennyit mondott:
-Anastasia, nagyon sokat tettél értem, és fogalmam sincs, hogy tudom -e viszonozni valaha az életben! -A nő épp szólásra nyitotta a száját, Gontar közbevágott- Ne szólj semmit, hadd mondjam végig!
Anastasia bólintott, Oleg folytatta:
-Tény, hogy már te sem vagy biztonságban ezen a környéken, viszont megígérem, hogy amint lehetőségem lesz rá, visszajövök érted, és magammal viszlek! Van most hova menned?
Anastasia gondolkozott, majd válaszolt:
-Igazából nincs hova mennem, főleg azután, hogy megöltem közel húsz rendőrt. Ezért arra gondoltam, hogy itt hagyjuk az autót, és mindketten belépünk a Zónába.
Gontar meglepődve megszólalt:
-De hisz nem is hoztál magaddal semmit sem! Vagy tévedek?
A nő sóhajtott, majd bólintott.
-Gontar, szerinted az a barna bőrönd a csomagtartóban smafu?
A volt rendőrnek eszébe jutott a nagy bőrönd, riadtan válaszolt:
-Te jó ég! Azt a nagy dögöt akarod magaddal cipelni egész Csernobilban?!
Anastacia felnevetett, majd megrázta a fejét.
-Ne félj, nem vagyok picsa! Várj meg itt, kiszedem belőle ami nekem kell, aztán indulhatunk is!
Gontar bólintott, közben érezte, hogy korog a gyomra. Miután a nő kiszállt az autóból, Oleg hátranyúlt a hátizsákért. Kinyitotta, kivette a kenyeret, majd tört belőle egy darabot, és lassan megette.
Közben Anastasia kinyitotta a kulcsával a csomagtartót, majd kiszedte a bőröndöt.
Elég nehéznek tűnt, de nem a benne levő dolgok miatt, maga a bőrönd rendelkezett nagy súllyal.
Letette a földre, közben szétnézett, hogy nincs -e a közelben valaki.
Amikor megbizonyosodott arról, hogy minden rendben van, kinyitotta a bőröndöt:
Egy Fort 14 pisztoly lapult a ruhák tetején, mellette négy tár volt elhelyezve.
A nő kivette a pisztolyt, leellenőrizte a benne levő tárat, majd elégedetten becsúsztatta a fegyvert az egyik nadrágszáron levő zsebébe. A tárakat szintén a zsebeibe tömködte, nem hiába szereti az ilyen zsebes nadrágokat.
-Talán Gontar észre sem vette, hogy átvettem még otthon. -motyogta magában, közben végigsimította fekete nadrágját-
Órák óta először igazán biztonságban érezte magát, többnyire a pisztolyának is köszönhetően.
Visszalépett a csomagtartóhoz, a bőrönd alatt levő hátizsákhoz nyúlt. Kinyitotta, majd belenézett, elégedetten nyugtázta, hogy megvan a fél kiló kenyér és a két turista konzerv is. Már ő is kezdett éhes lenni, de nem foglalkozott vele.
Kivette a hátizsákot, kiszórta a tartalmát a földre, majd a bőröndből átpakolt némi váltóruhát, és azoknak a tetejére visszahajigálta az élelmiszert.
Viszont mérgesen konstatálta, hogy saját magának elfelejtett vizet tenni.
Kérdően körbenézett a csomagtartóban, talált egy doboz sört.
-Hm, jobb, mint a semmi. -Gondolta magában, majd bedobta a sört is a hátizsákba-
A bőröndöt a többi ruhával nemes egyszerűséggel bevágta a csomagtartóba, lecsukta a tetejét, majd visszament Gontarhoz.
Mielőtt beült volna, felnézett:
Kezdett kisütni a nap, ettől a kicsit jobb kedve lett.
Ráhuppant a székre, a hátizsákját az ölébe vette.
Gontar épp visszapakolt a hátizsákba, bezárta a hátizsákot, majd a hátsó ülésre hajította, (igazából maga sem tudta, hogy miért), aztán ránézett a lányra:
-Anastasia, minden rendben? Indulhatunk?
Anastasia bólintott, majd pár másodperc gondolkozás után válaszolt:
-Igen, szállj ki, szedd össze a cuccaidat, aztán indulj el befelé. Pár perc, és megyek utánad!
Gontar bólintott, majd kiszállt. Tetszett neki a nő határozottsága.
Kivette a hátizsákját a hátsó ülésről, majd felvette a hátára. A puskát a vállára akasztotta, aztán egy percre bekukkantott a nőhöz.
Anastasia intett, hogy induljon. Gontar biccentett, majd bizonytalanul elindult előre.
Miközben Anastasia látta, hogy az óriás elindul, gondolkozott, hogy mit kezdjen az autóval. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy felrobbantsa, de egyrészt nem volt mivel, másrészt pedig nem akart tüzet okozni. A Zóna határában voltak, valamilyen oknál fogva szent helynek tartotta a területet. És eszébe jutottak a katonák is, nem lett volna jó, ha idesereglenek a „tetemre”.
Addig-addig töprengett, amíg felhergelte magát, a kulcsot nagy nehezen beletörte az indítóba, majd a csonkot ledobta a padlóra.
Kiszállt a Nivából, kivette a hátizsákját, majd becsapta az ajtót.
A széldzsekije jól jött, még mindig elég csípősnek érezte a levegőt. Eszébe jutott, hogy Gontaron csak egy pulcsi van, így gyorsan kivágta az ajtót, kinyitotta a csomagtartót, majd hátra rohant megnézni, hogy van -e valami munkáskabátféle eltéve.
Pechjére nem talált semmit sem. Lecsukta a csomagtartó tetejét, majd futva elindult a volt rendőr után.
Gontar kb. 100 méterrel arrébb egy csonkon üldögélt, és körbe-körbe nézegetett.
Amikor Anastasia odaért, hátrafordult, majd nevetve kérdezte a nőtől:
-Minden oké te amazonlélek?
Anastasia vigyorogva bólintott, majd megszólalt:
-Sajnos nem találtam rád való kabátot, a hátadra terítsem a széldzsekit?
Gontar megrázta a fejét, majd jelzett, hogy jöjjön közelebb.
Anastasia Gontar mellé lépett, épp szólni akart, amikor a volt rendőr először egy kisebb rókalyukra, majd pedig néhány méterrel arrébb levő bokorra mutatott:
A nő először a lyukra nézett, meglepődve látta, hogy kis rókák bukkannak elő bizonyos időközönként, majd visszabújnak. Néhány hetesnek tűntek, valószínűleg most merészkedtek ki a lyukból igazán először.
A bokorban Anastasia egy kifejlett rókát látott, nyilván vigyázott a kicsikre.
Gontar halkan megszólalt:
-Ha már itt, az erdő szélén ilyen jól érzik magukat a rókák, akkor mi lehet Csernibilon belül?
A nő megvakarta a fejét, majd széttárta a karját.
-Gontar, majd odabent meglátunk mindent!
Gontar bólintott, aztán megkérdezte:
-Mi legyen most? Merre menjünk tovább?
Anastasia elgondolkozott, megpróbálta felidézni, hogy mit is mondott a barátja, majd csendben megszólalt:
-Medve azt mondta nekem, hogy ezen az úton, amin bekanyarodtunk, semmiképp ne menjünk tovább, mert az út végén már a katonák állomásoznak, egy nagyobb bázison.
-Értem. -mondta elgondolkozva Oleg- Azt lehet tudni, hogy hova, milyen területre jutunk?
-Igen, lehet. -mondta elmélázva a nő- Valami Cordon vagy mi a neve.
-Érdekes... -mondta hümmögve Gontar- Ilyen nevű helyről még sosem hallottam!
Anastasia felállt, jobbra mutatott, majd megszólalt:
-Arra kell mennünk, ha szerencsénk lesz, pár száz méterrel arrébb látni fogunk egy kerítést. Azon átmászhatunk! -Miután befejezte a mondatot, elindult előre-
Olegnek most tűntek csak fel a nő kidudorodó zsebei, és kiszúrta a pisztolymarkolatot is.
Felállt, leporolta a nadrágját, majd Anastasia után rohant, és egy hirtelen mozdulattal kikapta a pisztolyt a nő zsebéből.
-Hé! -Kiáltott mérgesen a nő- Adod vissza, de rögtön!
Gontar megcsodálta a Fort 14-et, leellenőrizte a tárat, majd visszaadta a fegyvert a meglepett nőnek.
-Szép darab! Látom még jó pár tárad is van hozzá, honnan van a pisztoly?
-A bátyámé volt. -mondta szomorúan Anastasia, a hangjában már nyoma sem volt meglepettségnek vagy épp haragnak- A halála előtti estén adta nekem, úgy gondolom érezte, hogy valami nincs rendben. Talán azt akarta, hogy valamilyen szinten megvédhessem magam.
Gontar bólintott, majd együtt érzően megszólalt:
-Sajnálom, ne haragudj, hogy felhoztam a témát! Annyira nem ismertem a bátyádat, de tudom, hogy jó ember volt.
Anastasia bólintott, aztán elindult előre.
Amikor a rókalyuk közelébe értek, a kis rókák berohantak a lyukba.
Gontar épp mondani akart valamit, amikor szirénázás ütötte meg a fülüket.
-Itt vannak! -kiáltotta Anastasia- Futás Gontar! -Majd elkezdett előre rohanni-
Az óriás négy lépésekkel megindult a nő után, tudta, hogy előnyben vannak a rendőrökkel szemben, az autó elég messze volt tőlük.
Nem szóltak egymáshoz, csak rohantak előre, majd jobbra, közben néha meghallottak egy-egy hangfoszlányt:
-Bassza meg! Beletörték! Nem lehetnek messze!
Azt is hallották, ahogy a rendőrök (vagy akár a kommandósok) megindulnak mindenfelé csak úgy ropogott a talpuk alatt a zsenge növényzet, és a száraz levél.
Pár perc futás után meglátták a szögesdrót kerítést, tényleg úgy volt, ahogy Anastasia mondta, ki tudja hány kilométeren keresztül lehetett volna futni mellette. Gontar azon kezdett el töprengeni mialatt odaértek a kerítéshez, hogy vajon mennyi ember mennyi órájába telhetett körbekeríteni a Zónát.
A nő egy taslival zökkentette ki Oleget a gondolataiból:
-Figyelj már Gontar! Nem akarok megdögleni idő előtt!
A volt rendőr meglepődve nézett a nőre, majd mutatta, hogy át kéne mászni a kerítésen.
Anastasia bólintott, már épp mászott volna felfelé, amikor Gontar megszólalt:
-Ne mássz át, majd én bakot tartok, és te átugrasz!
Anastasia bólintott, belelépett Oleg kezébe, tett két lépést felfelé, majd áthuppant a kerítés túloldalára.
Gontar nagy nehezen felmászott az oszlop mellett. Néha beleakadt a szögesdrót a ruhájába, de kiszabadította magát. Rálépett az oszlopra, és leugrott a nő mellé.
-Elszoktam már a mászástól, de a futás azért még megy! -mondta a nőnek, kicsit fújtatva-
Anastasia bólintott, majd hátranézett, megfagyott benne a vér is:
Látta, hogy kommandósok közelítenek.
-Fuss Gontar, súgta az óriásnak, majd bevetette magát a sűrűbe.
Olegnek több se kellett, a nő után rohant, majd pár méter megtétele után megállt, és hátranézett:
A kommandósok a kerítéshez értek, lehettek vagy tízen.
Közben felbukkant mögöttük néhány rendőr is.
Gontar leakasztotta a Tozt a hátáról, már épp becélozta az egyik átmászni készülő kommandóst, amikor az egyik rendőr megszólalt:
-Ne menj utánuk Szergej, majd a sugárzás elintézi őket!
A kommandós bólintott, intett a többieknek, hogy visszamennek.
Gontar megkönnyebbülten sóhajtott, aztán hátranézett:
Anastasia az egyik fa mögött állt, és szintén a kommandósokat nézte. Amikor azok elkezdtek felszívódni, ő is felsóhajtott.
Gontar a nőhöz lépett, megveregette a vállát, és nevetve megszólalt:
-Tudod mit felejtettünk el aranyom?
Anastasia gondolkozott egy darabig, majd bólogatott:
-Igen, tudom. Legalább gázmaszkokat hozhattunk volna magunkkal. Hogy lehettem ilyen meggondolatlan?
Oleg épp csitítani készült a sopánkodó nőt, amikor néhány méterrel arrébb morgás hallatszott, majd kilépett a bokorból három furcsa szerzet.
Valószínűleg sem ő, sem Anastasia nem láttak azelőtt ilyen állatokat:
Kutyafélének tűntek, helyesebben inkább eltorzult farkasoknak.
Bundájuk szürkés-feketés színű volt, a hátsó lábuk furcsán erősebbnek tűnt az elsőnél.
Pofájuk elég félelmetesnek látszott, egyáltalán nem farkaséra emlékeztetett, inkább valamiféle démonra. A szájukból kimeredő hegyes fogaik nem ígértek túl sok jót.
Anastasia a hang irányába nézett, a mutánsok láttán megborzadt, de hidegvérű maradt.
Közben kezét óvatosan a pisztoly markolatára csúsztatta, aztán hirtelen kikapta a pisztolyt a zsebéből, majd elkezdett az egyik fa mellé oldalazni.
Valószínűleg az volt a célja, hogy a dögök ne vehessék körbe.
Eközben Gontar lassan hátrálni kezdett, és már épp célzásra emelte a Tozt, amikor a mutánsok elkezdtek rohamozni:
Kettő az óriást szemelte ki, egy pedig a nőt.
Anastasia nem volt lagymatag, néhány másodperc alatt leadott 10 lövést:
Három golyó a mutáns testébe csapódott, az mintha meg sem érezte volna, rohant tovább. Kettő mellé ment, a többit pedig Anastasia a „farkas” fejébe pumpálta, a lény elterült a földön.
Oleg elsütötte a Vadász Tozt, az egyik farkasféle a fejébe kapta a sörétet. Nagy csattanással elterült, és nem kelt fel többet.
A másik viszont érdekes módon cikk-cakkban közelítette meg Gontart, így a második lövést elvétette az óriás.
Amikor már elég közel ért a mutáns, morogva elrugaszkodott a talajtól, és az izomkolosszusra vetette magát.
Anastasia közben annyit látott, hogy a mutáns Gontarra ugrik. Célra emelte a Fortot, de nem mert lőni, nem akarta eltalálni a társát.
Oleg annyit tudott tenni mielőtt ráugrott a dög, hogy védekezésképpen maga elé fogta a Tozt, végül is azzal tartotta vissza a mutánst.
A volt rendőr elvágódott a földön, amikor összeütköztek, a dög lehetett vagy 70 kiló. A fegyvert szerencsére nem ejtette el.
A „farkas” vicsorgott-morgott, megpróbált Gontart torkához férni, de ő nem hagyta magát. Tudta, hogy a mutáns valószínűleg könnyen átharapná a torkát.
Undorral töltötte el a farkasfajzat szájából áradó vérszag, és az arcába fröcsögő nyál. Felkavarodott a gyomra, de perpillanat ennél nagyobb gondja is volt.
Nagy nehezen felhúzta a térdét, közben a dög is kepesztett, hegyes körmeivel jó pár sebet ejtett az óriáson, de az összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat. Anastasia épp el akarta dobni a pisztolyt, hogy a lényre vesse magát, amikor Gontar rákiáltott:
-Anastasia! Megpróbálom elrúgni magamtól a dögöt, amint földet ér, lődd agyon!
A nő bólintott, majd célzásra emelte a pisztolyát.
Oleg erőt vett magán, és egy erőteljes rúgással elrúgta magától a dögöt, az néhány métert repült, majd vonyítva földet ért.
Épp feltápászkodott volna, amikor Anastasia leadott rá négy lövést:
Az első golyó nem találta el, a második a lábát érte, a harmadik a testébe csapódott, a negyediket pedig a szeme közé kapta. Egy hang nélkül összeesett, és kilehelte a lelkét.
Gontar felült, letette maga mellé a Tozt, majd az oldalához nyúlt. Elég nagy fájdalmat érzett.
Anastasia eltette a pisztolyt, aztán odasietett hozzá.
Megrökönyödve látta, hogy Oleg oldala tiszta vér.
A pulóvere ki volt szakadva, a dög elég mély sebet szántott a körmeivel.
Gontar ránézett a nőre, Anastasia aggódva megszólalt:
-Oleg, ezt bizony látnia kellene egy orvosnak, elég mély a seb, be kellene kötözni! És szinte 100% biztos, hogy tetanuszt is kell kapnod.
Gontar bólintott, de nem szólt semmit.
Megpróbált felállni. Anastasia a kezét nyújtotta, de Oleg megrázta a fejét.
-Még csak az hiányozna, hogy anyámasszony katonájának láss! -gondolta magában ingerülten az óriás-
Amíg Oleg feltápászkodott, addig Anastasia felvette a földről a Vadász Tozt. Gyorsan leellenőrizte, szerencsére a fegyver nem sérült meg.
Gontar is megnézte a sebet, igazából sokkal rosszabbra számított.
Átkutatta a zsebeit zsebkendő után, de nem talált semmit.
Anastasia visszaadta a Tozt, majd ő is átkutatta a zsebeit, de nem talált semmi használhatót.
Oleg épp jelzett volna hogy induljanak, amikor megszólalt valahonnan a hátuk mögül egy női hang:
-Szép volt idegenek! Ígéretes belépő a halál birodalmába!
Gontar és Anastasia meglepődve megfordultak.
Három fiatal nő állt előttük.
Aki beszélt, az egy hosszú vörös hajú, kék szemű nő volt, olyan magas lehetett mint Anastasia. Gontar egyből látta, hogy egy Viper 5 géppisztolyt a tart a kezében.
A másik két nő szőke és kék szemű volt, szinte ugyanúgy néztek ki, valószínűleg ikrek voltak. Egy kicsit alacsonyabbnak tűntek a vörös hajúnál.
Egyiküknél egy Chaser 13 sörétes volt, a másik pedig szintén sörétest tartott magánál, azonban Gontar nem ismerte fel a típusát. Spas 12-re hasonlított, de mégsem az volt.
Mindhárom nő valamiféle furcsa, terepszínű páncélt viselt, ami még feltűnt Anasztáziának és Gontarnak, hogy valamilyen címer van rajtuk. Olyan érzésük volt, mintha visszacsöppentek volna a középkorba egy perc erejéig.
A páncéljukra egy-egy hátizsák volt erősítve.
Anastasia a fegyveréhez nyúlt volna, de az egyik szőke leállította:
-Felesleges hősködnie kisasszony! Nem bántunk titeket, segíteni jöttünk!
-Segíteni? -fakadt ki Anastasia- Ha rajtatok múlik, végignéztétek volna, hogy kicsinálnak minket azok a... nem tudom micsodák!
A vörös hajú megszólalt:
-Ne veszekedjetek! Nem mertünk közbeavatkozni, mert el voltunk foglalva azzal a „néhány” kommandóssal meg rendőrrel, akiket ti idehoztatok a nyakunkra!
-Miért hoztuk volna a nyakatokra? -kérdezte meglepődve Gontar- Hiszen be se másztak ide!
-Valóban nem. De akartak. -mondta a másik szőke-
Anastasia mondani akart valamit, amikor a vörös leintette:
-Fejezzétek be mindannyian! Sietnünk kell vissza a táborba, a stalkerek mondták, hogy valószínűleg emisszióra számíthatunk. Ha velünk akartok jönni, akkor kövessetek!
Anastasia Gontarra nézett, a volt rendőr bólintott.
A nők odaléptek a két „újonchoz”, a vörös a kezét nyújtotta, de érdekes módon először nem Gontarnak, hanem Anastasiának:
-Agatha vagyok, ők pedig Kalyna és Larisa. -A két nő biccentett-
-Én Anastasia vagyok. -Erősen megszorította a vörös kezét, majd biccentett a két nő felé-
Agatha mosolygott, majd Gontarhoz lépett. Gontar kezet nyújtott, majd bemutatkozott:
-Oleg Gontar re... vagyis volt rendőr. -mondta kicsit szomorúan-
-Agatha. -A nő kezet fogott Gontarral, majd odalépett a tetemekhez, és előhúzott egy kést-
Szerk.:
Elnézést, ha kicsit hosszúra sikeredtem :-/
Minden azzal kezdődött 2007 őszén, hogy letette az általa összegyűjtött iratokat az ezredes asztalára, majd megfordult. Épp megtette az első lépést, amikor az ezredes megszólalt:
-Fiam, ugye tudja, hogy ezek mennyire terhelő bizonyítékok az ukrán rendőrség ellen?
-Igen uram, tudom! -közben Gontar visszafordult, majd belenézett az őszülő fickó szemébe-
-Akkor azt is tudja, hogy nem engedhetem el innen!
Gontar gyorsan szétnézett az irodában, két szekrényt látott, az ezredes asztalát, valamint a rendőr háta mögött egy nagy ablakot. Tudta, hogy az első emeleten van.
Bólintott, viszont amikor észre vette, hogy az ezredes előhúz egy pisztolyt a zsebéből, ráborította az asztalt, majd futásnak eredt, és kivetette magát az ablakon. Szerencséjére füvön landolt, kigurulta az esést, és belerohant az utcán hömpölygő tömegbe.
Érezte, hogy a szilánkok sok sebet ejtettek a kezén, de még az arcán is, azonban nem foglalkozott a dologgal.
Hallotta, hogy a felettese torka szakadtából üvölt, majd utasítja a kollégáit, hogy kapják el az árulót.
Az emberek riadtan néztek Gontarra, de nem merték feltartóztatni. Hogy is tehették volna?
Oleg Gontar (most már volt rendőr) közel két méter magas, százötven kilós izomkolosszus volt, katonásra nyírt szőke haja és kéken izzó szemei félelmet vagy épp tiszteletet váltottak ki az emberekből.
Szirénázás ütötte meg a fülét, igazából elképzelése nem volt, hogy hova mehetne, még azt is elfelejtette, hogy hova parkolta le az autóját.
Gondolt egyet, majd ledobta az egyenruháját, még taposott is rajta egyet, és berohant egy sikátorba. Elindult a sikátor másik vége felé, egy autó állt meg a kijáratnál, kiugrott belőle egy nő, és intett Gontarnak.
A volt rendőr felismerte Anastasiát, egy volt kolléganőjét. Anastasia már korábban kilépett a rendőrségtől arra hivatkozva, hogy talált egy jobb állást, de Gontar sejtette, hogy más van a dolgok mögött, azonban egészen a bizonyítékok felhalmozásáig nem tudta elképzelni sem, hogy miről van szó. Most már tudja. Valószínűleg a rendőrnő tudomást szerzett néhány dologról, és ezért hagyta ott a rendőrséget.
Behuppant a Nivába Anastasia mellé, bevágta az ajtót, majd jelzett a nőnek, hogy taposson bele.
Anastasia nem tétlenkedett, néhány percen belül kilencvennel száguldottak az úton, Gontar jobbnak látta belesüppedni az ülésbe.
Gyanúja beigazolódott, három rendőrautó húzott el mellettük, szerencsére nem tűnt fel nekik a nő és az utasa.
Gontar megköszönte a segítséget, a nő bólintott, azután nem szóltak egymáshoz egy órán keresztül. Nem azért, mert nem volt mondanivalójuk. Mindketten azon gondolkoztak, hogy most mi a fenét csináljanak.
Egy kis idő múlva Gontar végigmérte a nőt:
Anastasia csinos, Gontarral nagyjából egyidős, 35 körüli, hosszú fekete hajú, barna szemű nő volt. Fehér bőrén néhány szeplő lapult, de ez őt nem zavarta. És nyilván a férfikollégákat sem, elég sokan odavoltak érte.
Egy fekete színű nadrágot, szürke pulcsit, és egy vékonyabb, fekete széldzsekit viselt. Lábán valamiféle tornacipő volt.
Észrevette, hogy Oleg nézi őt, ránézett az óriásra, majd megszólalt:
-Tetszem azóta, amióta utoljára láttál? -közben mosolygott-
Gontar egy kicsit feloldódva kifújta magát, majd válaszolt:
-Persze, öt év alatt semmit sem változtál, csupán nemesedtél!
Anastasia legyintett, majd megkérdezte:
-Már megint mit csináltál te jótett lélek? Szerencséd hogy erre jártam! Megkérdeztem az embereket, hogy mi történt, mi ez a csődület, nagyjából elmondták hogy mit láttak, természetesen a leírásukból rád ismertem.
Körözgettem egy kicsit, majd megláttam, hogy berobbansz a sikátorba.
Gontar megköszörülte a torkát, és elmesélte, hogy mi történt az ezredes irodájában.
A nő hallgatott egy ideig, majd megszólalt:
-Most, hogy nem vagy már rendőr, elárulhatnád, hogy mi volt azokban az iratokban!
Oleg végigsimította az arcát, kiszedett néhány szilánkot, amikor belenézett a visszapillantó tükörbe, most mérte csak fel igazán, hogy elég csúnyán összevagdalták az üvegszilánkok a kezét és az arcát is. Megvonta a vállát, majd megszólalt:
-Nevek. Azoknak a nevei, akik sok pénzt fogadtak el bizonyos emberektől azért, hogy eltusolják a büntetésüket, szabálysértéseket, ilyesmit. Az ezredes fia is a listán volt, az öreg nyilván egyből kiszúrta.
Ha nem ugrok ki az ablakon, valószínűleg már régen a csatornában heverne a hullám.
Miközben beszélt, Gontar gyorsan leellenőrizte a felszerelését:
A pisztolyát és a gumibotját is az irodájában hagyta, nem számított arra, ami történt.
Anastasia hümmögött, aztán megszólalt:
-Elviszlek a bátyám régi házába, Csernobilhoz elég közel van. Itt nem vagy biztonságban Gontar!
-Köszönöm Anastasia! De mit kezdjek én a bátyád házában? A rendőrök nyilván nálad is keresni fognak, és nem kétséges, hogy a háznál is kutatni fognak utánam. Túl nagy hal vagyok nekik.
Anastasia leintette Gontart, majd megszólalt:
Csak ma éjjelre maradsz nálam, holnap tovább indulsz a Zónába! Mármint Csernobilba. Oda nem mennek utánad.
Gontar meghökkenve felkiáltott:
-De mi a fenét csináljak én Csernobilban? Sugárfertőzés, vadállatok... Menjek el remetének?
A nő felkacagott, majd megveregette Gontar vállát:
-Annál azért jobb sorsot érdemelsz! Egy barátomtól hallottam, hogy a Zónában valamiféle stalkerek járnak, akik hihetetlen módon meggazdagodnak, de ennél többet én sem tudok. Ott a helyed.
Gontar megvakarta a fejét, csendben megszólalt:
-Végül is nekem már mindegy. Ha meggazdagszom, ha nem, én Ukrajnában halott ember vagyok.
A nő bólintott, aztán lecsitította a néhai rendőrt:
-Nem lesz semmi baj, most próbálj meg aludni, két óra az út a házig.
Gontar engedelmesen oldalra fordult, becsukta a szemét, és néhány perc múlva elszenderedett.
Nyugtalanul aludt, még álmodni sem tudott, legalábbis nem emlékezett rá.
Arra ébredt fel, hogy Anastasia belelépett a fékbe.
Riadtan felnézett:
-Mi történt Anastasia?
-Semmi baj nincs Oleg, megérkeztünk! Muszáj volt lefékeznem, majdnem elcsaptam egy kutyát.
Beesteledett, mire beértek a faluba.
A Niva egy eléggé lerobbant ház előtt állt meg.
A volt rendőr kiszállt, majd szétnézett:
A település körülbelül 4-500 lelket számlálhatott, a házak mennyiségéből kiindulva. Régies építésű épületek voltak, csak néhány helyen pislákolt némi fény.
A nő is kiszállt az autóból, előkereste a kulcsokat, kiválasztotta a zárba illőt, közben elkezdett magában morgolódni:
-Sosem találom meg elsőre ezt a rohadt kulcsot, még jó, hogy eddig nem hagytam el!
Oleg nyújtózott egyet, aztán megszólalt:
-Köszönöm, hogy segítesz nekem Anastasia! Amint tudom, meghálálom a dolgot.
A nő mutatta, hogy felesleges, majd belépett a házba, és felkapcsolta a villanyt.
Gontar még utoljára szétnézett a környéken, semmi kíváncsiskodót nem látott, úgy tűnik az emberek vagy bevackolták már magukat, vagy pedig egyáltalán nem kíváncsiak az idegenekre. Igazából ennek örült a legjobban.
Megdörzsölte a homlokát, majd belépett a házba.
Bent is körülnézett, maga a ház egy konyhából, egy nagyobb és egy kisebb szobából, és egy fürdőszobából állt. Ahogy Gontar elnézte, a wc az udvarra szorult. Már értette, hogy a nő bátyja miért nem lakott itt.
Kíváncsi lett volna arra, hogy a fickó hogyan jutott ehhez a házhoz, de inkább nem kérdezősködött.
Bement az egyik szobába, szétnézett:
Egy asztal, két szék, egy szekrény és egy ágy került a látószögébe. A padlót régi szőnyegek borították.
Leült egy székbe, már nem tudta, hogy mi a baja, amikor eszébe jutott:
Órák óta nem ivott és evett semmit, nagyon éhes és szomjas volt. Épp szólni akart Anastasiának, amikor a nő megjelent egy csésze teával a kezében, majd letette Oleg elé.
-Idd meg lassan, pihenj egy órát, aztán indulunk!
Nos, ennyi volt a mai nap kálváriája.
Gontar nem érzett haragot. Inkább nagyon csalódott volt. Elvesztette a hitét abban az emberben, akit szinte már az apjának tekintett. És csalódnia kellett a kollégáiban is, azokban az emberekben, akikkel együtt letette az esküt az emberi élet védelmére.
Miközben visszaemlékezett az elmúlt délutánra, eszébe jutott néhány kérdés:
1. Ha az ezredes már esetleg tudta, hogy kik vannak benne nyakig ebben a dologban, akkor miért hagyta akárkinek, hogy a végére járjon a nyomozásnak?
2. Ha a kollégái is készek lettek volna őt, mint árulót akár agyonlőni, akkor meglehet, hogy az egész rendőrőrs benne van a szarban?
Rácsapott az előtte levő asztalra, majd felállt.
Anastasia megjelent az ajtóban, egy puskát tartott a kezében.
Gontar először azt hittem, hogy a nő is a rendőrök pártján áll, majd megkönnyebbült, amikor letette a puskát az asztalra.
Oleg szemébe nézett:
-Ez a puska az apámé volt, annak idején a csernobili erdőkben vaddisznókra vadászott vele. -közben lehajolt, felvett egy tölténytáskát a földről, majd szintén letette az asztalra-
Gontar szólni akart, de Anastasia leintette:
-Ne hálálkodj, azt nem szeretem! Hozok még neked néhány ruhát is, addig menj be a fürdőszobába, és mosakodj meg! Ó igen:
Tudom, hogy azt mondtam előbb, hogy reggelig maradhatsz, de úgy gondolom, mostanra a volt kollégáid már átkutatták az egész várost, és kirajzanak a környékre. Ja, és még valami:
Nyilván nincs nálad semmi pénz, tudok adni 500 rubelt.
Gontar megszólalt volna, de Anastasia belé fojtotta a szót:
-Ne ellenkezz, majd megadod, ha lehetőséged lesz rá!
Az ex rendőr bólintott, majd bement a fürdőszobába.
Meglepetésére nem fürdőkád, hanem tusoló volt beépítve a fürdőszobába.
Levetkőzött, megnyitotta a csapot. Tekergette a meleg és a hideg víz gombjait, amíg megfelelő nem lett a hőmérséklet, azután belépett a kabinba, és elkezdte lemosni magáról a vért és a mocskot.
Amikor kiszállt a tusolóból, szinte új embernek érezte magát, érdekes módon a sérülései sem fájtak már annyira, megpróbált megszabadulni minden egyes szilánktól.
Felvette a nadrágját és a pólóját, az inget hanyagolta, egyrészt sosem szerette, másrészt néhány helyen kiszakadt.
Anastasia megterített asztallal várta, Oleg már épp leült volna, amikor a nő megrázta a fejét:
-Először vedd át a ruhákat, amiket oda kipakoltam, a többit add oda, bevágom a szemétbe!
Gontar levette a nadrágot és a pólót is, odaadta Anastasiának.
Miközben a nő eltűnt a ruhákkal, Oleg felvette az ágyon heverő nadrágot, pólót és pulcsit. Jónak tűnt mindegyik. A nadrág egy katonai terepszínű nadrágnak tűnt, a pulcsi pedig sötétzöld volt.
-Ideális lesz az erdőben mászkáláshoz. -gondolta Oleg-
Anastasia belépett a szobába, leült az asztalhoz, majd Gontart is hellyel kínálta.
A férfi leült, és szinte éhes farkasként vetette magát a húskonzervre és a kenyérre, a volt rendőrnő csak néhány falatot evett, közben eszébe jutott valami:
-Gontar, a barátom azt is mondta, hogy aki be akar menni a Zónába, az óvakodjon a katonáktól. Általában mindenkire és mindenre lőnek, ami mozog, és nem katonának látszik.
-Rendben, igyekezni fogok! -mondta teli szájjal Gontar-
Anastasia megvárta, amíg Gontar megeszi az ételt, majd összeszedte a tányérokat, és kiviharzott a konyhába. Gontarnak még annyi ideje sem volt, hogy megköszönje a vacsorát.
Köhögött egyet, majd elhatározta, hogy szemügyre veszi a puskát:
A fegyver a falnak volt támasztva. Oleg a kezébe vette, majdnem felkiáltott a csodálkozástól:
Egy Vadász Toz-t tartott a kezében.
Végigsimította a fegyvert, belenézett a távcsövébe, leellenőrizte a tárat, majd elégedetten csettintett egyet a nyelvével.
-Ez jó kis anyag! -mondogatta magában, közben letette a Tozt a földre-
A tölténytáskáért nyúlt, kiszórta belőle a söréteket, majd megszámolta mindet.
Összesen hatvan darabot számolt össze, majd visszatette őket a táskába.
Közben Anastasia megjelent az ajtóban, elkezdte sürgetni Oleget:
-Gontar, lassan indulnunk kell, ki tudja, hogy mikor jelennek meg itt a volt kollégáid. Nem szeretnék összetűzésbe kerülni velük, tudom, hogy mire számíthatok, hiszen én is a „brigád” tagja voltam régebben.
-Rendben Anastasia, megértem az aggodalmadat, és nagyon hálás vagyok azért, amit eddig tettél értem! -mondta Gontar egy kicsit megkönnyebbülten-
A nő nem szólt semmit, csak mosolygott.
Gontar a kezébe vette a puskát, az oldalára csatolta a tölténytáskát, majd elindult kifelé, amikor Anastasia felkiáltott:
-Várj Oleg, valamit majdnem elfelejtettem! -Berohant a másik szobába, majd megjelent egy hátizsákkal, és átnyújtotta Gontarnak-
-Ebben van fél kiló kenyér, két babkonzerv, meg egy kulacs víz. Tudom nem sok, de talán annyira elég lesz, amíg valakivel összefutsz.
-Köszönöm Anastasia, nagyon kedves tőled!
Kiléptek az ajtón, Gontar beült az autóba, majd betette a fegyvert és a hátizsákot hátulra.
Anastasia jelzett, hogy valamit elfelejtett, mindjárt jön.
A volt rendőr biccentett, majd bekötötte magát.
Anastasia jó negyed óra múlva bukkant fel, Gontar már kezdett aggódni.
Amikor a volt rendőrnő beült a kocsiba, Oleg furcsa gázszagot érzett, megkérdezte a nőtől:
-Mi ez a fura szag? Mit csináltál odabent?
Anastasia eltűrt egy tincset az arcából, majd mosolyogva megszólalt:
-Semmi különöset, csak jó háziasszony módjára leellenőriztem mindent a házban!
Gontar hümmögött, majd nyújtózott egyet.
Éppen elhagyták a falut, amikor szirénázás hallatszott abból az irányból, ahonnan jöttek.
Anastasia leállította a Nivát, Gontar meghökkenve megkérdezte:
-Miért állsz meg? Nem arról volt szó, hogy minél gyorsabban eltűnünk innen?
-De igen! -válaszolta egykedvűen a nő- Csak valamit el kell intéznem.
Oleg nem szólt semmit, csendben figyelt.
Anastasia elővett egy távcsövet, belenézett, közben a másik kezével belenyúlt a zsebébe, és elővett egy doboz méretű valamit, amiről Gontar elsőre nem tudta, hogy mi az.
Anastasia látta, hogy a rendőrautók körbeveszik a házat, négyet számolt össze.
Kiugráltak belőlük az emberek, legalább húszan lehettek, még azt is látta, hogy valamiféle Sig fegyvercsaládba tartozó rohampuskák voltak náluk.
-Ezek nem cicóznak! -mondta félhangosan Gontarnak-
-Miről van szó? -kérdezte kíváncsian az izomkolosszus-
-A barátaid valamiféle Sig típusú fegyverekkel hatolnak be a házba. Bajtársi szeretet, mi? -Anastasia mindenfajta nőiességet nélkülözve köpött egyet a földre-
Gontar csak ámult, közben eszébe jutott a Sig fegyvercsalád:
Fegyverspecialista volt az előző rendőri egységénél, jól tudta, hogy kétféle fejlesztésű rohampuskáról van szó, pontosak és erősek, viszont nem éppen az ukrán rendőrök hatáskörébe tartoznak. Általában terroristák és nagyon veszélyes bűnözők ellen szokták használni őket a különböző nemzetiségű különleges egységek. Nyelt egyet, majd belegondolt, hogy nem szívesen lenne most abban a házban.
Anastasia látta, hogy a rendőrök sorjáznak befelé a házba, közben csendben elkezdett számolni:
-1... 2... 3... Most! -Kiáltotta, majd kattant valami-
-Mit most? -Kérdezte idegesen Gontar, majd elhallgatott-
Robbanás rázta meg a falut, Anastasia fáklyaként égő, üvöltő embereket látott kirohanni a házból, vagyis a ház romjaiból. A négy autóból egy szintén felrobbant, majd jó pár métert arrébb repült, és az egyik szomszédos ház kertjében landolt.
-Nesztek ti korrupt, rohadt senkiháziak! -A nő beintett a pórul járt rendőröknek, majd ledobta azt a valamit a kezéből-
Gontar meglepve látta, hogy egy kisebb detonátor landolt a földön. Eszébe jutott, hogy Anastasia bátyja valamiféle tűzszerész volt, nyilván a húga tanult tőle pár trükköt.
Szerencsétlen srác rossz helyen volt rossz időben, valami maffiózó szitává lőtte. Anastasia sokáig nem tudta feldolgozni a bátyja halálát, a rendőrséget és saját magát is okolta a történtek miatt.
Lassan összeállt a kép, Gontar rájött hogy miért érzett gázszagot:
A nő kiengedte a gázcsapokat, és valószínűleg valahova elrejtette a robbanóanyagot.
Anastasia mielőtt beült volna az autóba, még utoljára belenézett a távcsőbe:
Egy élő rendőrt sem látott, viszont a környező házakból kirohantak az emberek. Valaki csak állt és bámult, más telefonált, nyilván a mentőket vagy a rendőröket hívta. Igazából senki nem értette, hogy mi történt, csak szörnyülködtek és vakarták a fejüket.
A nő behuppant a Nivába. Gontar megveregette a vállát, majd belesúgta a fülébe:
-Szép volt kislány! Ezt még a jenki filmekben sem csinálták volna jobban!
Anastasia megvonta a vállát, majd megszólalt:
-Megérdemelték, vagy nem?
Gontar egy halk igen-t mondott, majd megköszörülte a torkát, és megkérdezte:
-Most akkor hogyan tovább Anastasia?
Anastasia gondolkozott egy kicsit, majd elmondta a tervét:
-Jobb lenne, ha kicsit arrébb mennénk, behajtok a fák közé.
Reggelig alszunk, aztán kiteszlek téged a kerítésektől nem messze. Így jó lesz?
-Tökéletes! -mondta Gontar- Csak ne lepjen meg minket senki se.
A nő nem szólt semmit, beindította az autót, majd egy óra vezetés után lekanyarodott egy elhagyatottnak tűnő útra, aztán bekanyarodott az egyre sűrűsödő erdőbe. Jó pár métert haladt előre, amíg lehetett. Amikor már elég sűrűnek tűnt az erdő, leállította az autót.
Útközben nem szóltak egymáshoz, mindketten elég fáradtak voltak a társalgáshoz.
Furcsamód senkivel sem találkoztak, pedig mindketten biztosak voltak abban, hogy a rendőrség már megszállta a környező településeket.
Anastasia lekapcsolta a lámpákat, jó éjszakát kívánt. Oldalra fordult, és már aludt is.
Gontar nem csodálkozott semmin. Egy darabig őrködött, aztán ő is elaludt.
A volt rendőr kinyitotta a szemét, felült, majd kinézett az autó ablakán. Először fel sem fogta, hogy mit lát, majd megdörzsölte a szemét:
Mindent pernye és hamu borított, szénné égett facsonkok meredtek ki a földből.
A férfi első gondolata egyből az atomcsapás volt:
-Bassza meg! Ennyire kiszúrtam a rendőrséggel, hogy már atombombát is bevetnek?
Nyúlt volna az autó kilincséhez, amikor eszébe jutott Anastasia.
Körbenézett, az auto körül nem látta sehol. Megnézte a mellette levő ülést, megdöbbenve látta, hogy egy csontváz fekszik mellette, a szája sikolyra van tátva.
Cikáztak a gondolatok az agyában, először arra gondolt, hogy miért is rángatta bele a nőt, majd az jutott eszébe, hogy hova, merre menekülhetne.
Hirtelen gondolattól vezérelve a kilincs után nyúlt, viszont ahogy kinyújtotta a kezét, érezte, hogy valami megragadja a nadrágját.
Oldalra nézett, a csontváz volt az. Olegre nézett üreges szemmel, és ennyit mondott:
-Gontar, eljövök érted!
Az ex rendőr sosem volt beszari alak, de most nagyon megrémült.
Elkezdte rángatni az autó kilincsét, a csontváz viszont egyre jobban szorította a lábát.
Oleg felüvöltött, arra ébredt, hogy Anastasia ébresztgeti:
-Gontar, nincs semmi gond! Rosszat álmodhattál!
Oleg Gontar most először életében szégyellte magát, mert gyengének bizonyult egy nő előtt.
A nőre nézett, megtörölte a homlokát. Érezte, hogy teljesen megizzadt, ömlött róla a víz.
A nő kérdően nézett rá, Gontar megrázta a fejét:
-Már jól vagyok, csak rosszat álmodtam. Nem szeretnék beszélni róla!
Anastasia bólintott, majd megszólalt:
-Gontar, hajnali hat óra van, az autó hátuljába van váltásruha, vedd fel! Érzem, hogy megizzadtál, nincs szükség arra, hogy megfázz!
Oleg bólintott, a kilincshez nyúlt, eszébe jutott az álma. Sóhajtott egyet, majd kinyitotta az ajtót, és hátrament a csomagtartóhoz.
A nő megnyomott egy gombot a műszerfalon, a csomagtartó kinyílt.
Gontar levetkőzött teljesen meztelenre, kicsit fázott a csípős hidegben. Felnézett az égre, kicsit felhősnek tűnt, de úgy látszott, hogy kisüt a nap. Megtörölte magát a száraznak tűnő pulcsijával, majd felvette a csomagtartóban levő alsógatyát és a zoknit.
Közben kíváncsian kinézett oldalt, hogy a volt rendőrnő titokban bámulja -e, de csalódnia kellett: Anastasia éppen a táskájában kutatott valami után.
Miközben felvette a barna nadrágot, zöld pólót és a barna pulcsit, elgondolkozott azon, hogy valójában mindig is odavolt a nőért, de soha nem merte bevallani neki.
Talán azért, mert azt gondolta, hogy Anastasia foglalt, vagy úgyis visszautasítaná, inkább a másodikban volt biztos.
Azonban a barátság mindig megvolt közöttük, és ez volt a lényeg.
Lecsapta a csomagtartó tetejét, felcsatolta a tölténytáskát, majd előre ment, kinyitotta az ajtót, és komótosan visszaült a Nivába.
Anastasia ránézett, majd mosolyogva megszólalt:
-Conan, ahogy elnézem, te nemcsak tésztát gyúrtál otthon!
Gontar vigyorgott, majd megszólalt:
-Szóval leskelődünk? Tudtam, hogy mindig is én voltam az idálod!
A nő flegma arcot vágott, majd leintette az izomkolosszust.
Gontar ilyesmi reakcióra számított, így már meg sem lepődött.
Megölelte Anastasiát, majd elköszönésképpen ennyit mondott:
-Anastasia, nagyon sokat tettél értem, és fogalmam sincs, hogy tudom -e viszonozni valaha az életben! -A nő épp szólásra nyitotta a száját, Gontar közbevágott- Ne szólj semmit, hadd mondjam végig!
Anastasia bólintott, Oleg folytatta:
-Tény, hogy már te sem vagy biztonságban ezen a környéken, viszont megígérem, hogy amint lehetőségem lesz rá, visszajövök érted, és magammal viszlek! Van most hova menned?
Anastasia gondolkozott, majd válaszolt:
-Igazából nincs hova mennem, főleg azután, hogy megöltem közel húsz rendőrt. Ezért arra gondoltam, hogy itt hagyjuk az autót, és mindketten belépünk a Zónába.
Gontar meglepődve megszólalt:
-De hisz nem is hoztál magaddal semmit sem! Vagy tévedek?
A nő sóhajtott, majd bólintott.
-Gontar, szerinted az a barna bőrönd a csomagtartóban smafu?
A volt rendőrnek eszébe jutott a nagy bőrönd, riadtan válaszolt:
-Te jó ég! Azt a nagy dögöt akarod magaddal cipelni egész Csernobilban?!
Anastacia felnevetett, majd megrázta a fejét.
-Ne félj, nem vagyok picsa! Várj meg itt, kiszedem belőle ami nekem kell, aztán indulhatunk is!
Gontar bólintott, közben érezte, hogy korog a gyomra. Miután a nő kiszállt az autóból, Oleg hátranyúlt a hátizsákért. Kinyitotta, kivette a kenyeret, majd tört belőle egy darabot, és lassan megette.
Közben Anastasia kinyitotta a kulcsával a csomagtartót, majd kiszedte a bőröndöt.
Elég nehéznek tűnt, de nem a benne levő dolgok miatt, maga a bőrönd rendelkezett nagy súllyal.
Letette a földre, közben szétnézett, hogy nincs -e a közelben valaki.
Amikor megbizonyosodott arról, hogy minden rendben van, kinyitotta a bőröndöt:
Egy Fort 14 pisztoly lapult a ruhák tetején, mellette négy tár volt elhelyezve.
A nő kivette a pisztolyt, leellenőrizte a benne levő tárat, majd elégedetten becsúsztatta a fegyvert az egyik nadrágszáron levő zsebébe. A tárakat szintén a zsebeibe tömködte, nem hiába szereti az ilyen zsebes nadrágokat.
-Talán Gontar észre sem vette, hogy átvettem még otthon. -motyogta magában, közben végigsimította fekete nadrágját-
Órák óta először igazán biztonságban érezte magát, többnyire a pisztolyának is köszönhetően.
Visszalépett a csomagtartóhoz, a bőrönd alatt levő hátizsákhoz nyúlt. Kinyitotta, majd belenézett, elégedetten nyugtázta, hogy megvan a fél kiló kenyér és a két turista konzerv is. Már ő is kezdett éhes lenni, de nem foglalkozott vele.
Kivette a hátizsákot, kiszórta a tartalmát a földre, majd a bőröndből átpakolt némi váltóruhát, és azoknak a tetejére visszahajigálta az élelmiszert.
Viszont mérgesen konstatálta, hogy saját magának elfelejtett vizet tenni.
Kérdően körbenézett a csomagtartóban, talált egy doboz sört.
-Hm, jobb, mint a semmi. -Gondolta magában, majd bedobta a sört is a hátizsákba-
A bőröndöt a többi ruhával nemes egyszerűséggel bevágta a csomagtartóba, lecsukta a tetejét, majd visszament Gontarhoz.
Mielőtt beült volna, felnézett:
Kezdett kisütni a nap, ettől a kicsit jobb kedve lett.
Ráhuppant a székre, a hátizsákját az ölébe vette.
Gontar épp visszapakolt a hátizsákba, bezárta a hátizsákot, majd a hátsó ülésre hajította, (igazából maga sem tudta, hogy miért), aztán ránézett a lányra:
-Anastasia, minden rendben? Indulhatunk?
Anastasia bólintott, majd pár másodperc gondolkozás után válaszolt:
-Igen, szállj ki, szedd össze a cuccaidat, aztán indulj el befelé. Pár perc, és megyek utánad!
Gontar bólintott, majd kiszállt. Tetszett neki a nő határozottsága.
Kivette a hátizsákját a hátsó ülésről, majd felvette a hátára. A puskát a vállára akasztotta, aztán egy percre bekukkantott a nőhöz.
Anastasia intett, hogy induljon. Gontar biccentett, majd bizonytalanul elindult előre.
Miközben Anastasia látta, hogy az óriás elindul, gondolkozott, hogy mit kezdjen az autóval. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy felrobbantsa, de egyrészt nem volt mivel, másrészt pedig nem akart tüzet okozni. A Zóna határában voltak, valamilyen oknál fogva szent helynek tartotta a területet. És eszébe jutottak a katonák is, nem lett volna jó, ha idesereglenek a „tetemre”.
Addig-addig töprengett, amíg felhergelte magát, a kulcsot nagy nehezen beletörte az indítóba, majd a csonkot ledobta a padlóra.
Kiszállt a Nivából, kivette a hátizsákját, majd becsapta az ajtót.
A széldzsekije jól jött, még mindig elég csípősnek érezte a levegőt. Eszébe jutott, hogy Gontaron csak egy pulcsi van, így gyorsan kivágta az ajtót, kinyitotta a csomagtartót, majd hátra rohant megnézni, hogy van -e valami munkáskabátféle eltéve.
Pechjére nem talált semmit sem. Lecsukta a csomagtartó tetejét, majd futva elindult a volt rendőr után.
Gontar kb. 100 méterrel arrébb egy csonkon üldögélt, és körbe-körbe nézegetett.
Amikor Anastasia odaért, hátrafordult, majd nevetve kérdezte a nőtől:
-Minden oké te amazonlélek?
Anastasia vigyorogva bólintott, majd megszólalt:
-Sajnos nem találtam rád való kabátot, a hátadra terítsem a széldzsekit?
Gontar megrázta a fejét, majd jelzett, hogy jöjjön közelebb.
Anastasia Gontar mellé lépett, épp szólni akart, amikor a volt rendőr először egy kisebb rókalyukra, majd pedig néhány méterrel arrébb levő bokorra mutatott:
A nő először a lyukra nézett, meglepődve látta, hogy kis rókák bukkannak elő bizonyos időközönként, majd visszabújnak. Néhány hetesnek tűntek, valószínűleg most merészkedtek ki a lyukból igazán először.
A bokorban Anastasia egy kifejlett rókát látott, nyilván vigyázott a kicsikre.
Gontar halkan megszólalt:
-Ha már itt, az erdő szélén ilyen jól érzik magukat a rókák, akkor mi lehet Csernibilon belül?
A nő megvakarta a fejét, majd széttárta a karját.
-Gontar, majd odabent meglátunk mindent!
Gontar bólintott, aztán megkérdezte:
-Mi legyen most? Merre menjünk tovább?
Anastasia elgondolkozott, megpróbálta felidézni, hogy mit is mondott a barátja, majd csendben megszólalt:
-Medve azt mondta nekem, hogy ezen az úton, amin bekanyarodtunk, semmiképp ne menjünk tovább, mert az út végén már a katonák állomásoznak, egy nagyobb bázison.
-Értem. -mondta elgondolkozva Oleg- Azt lehet tudni, hogy hova, milyen területre jutunk?
-Igen, lehet. -mondta elmélázva a nő- Valami Cordon vagy mi a neve.
-Érdekes... -mondta hümmögve Gontar- Ilyen nevű helyről még sosem hallottam!
Anastasia felállt, jobbra mutatott, majd megszólalt:
-Arra kell mennünk, ha szerencsénk lesz, pár száz méterrel arrébb látni fogunk egy kerítést. Azon átmászhatunk! -Miután befejezte a mondatot, elindult előre-
Olegnek most tűntek csak fel a nő kidudorodó zsebei, és kiszúrta a pisztolymarkolatot is.
Felállt, leporolta a nadrágját, majd Anastasia után rohant, és egy hirtelen mozdulattal kikapta a pisztolyt a nő zsebéből.
-Hé! -Kiáltott mérgesen a nő- Adod vissza, de rögtön!
Gontar megcsodálta a Fort 14-et, leellenőrizte a tárat, majd visszaadta a fegyvert a meglepett nőnek.
-Szép darab! Látom még jó pár tárad is van hozzá, honnan van a pisztoly?
-A bátyámé volt. -mondta szomorúan Anastasia, a hangjában már nyoma sem volt meglepettségnek vagy épp haragnak- A halála előtti estén adta nekem, úgy gondolom érezte, hogy valami nincs rendben. Talán azt akarta, hogy valamilyen szinten megvédhessem magam.
Gontar bólintott, majd együtt érzően megszólalt:
-Sajnálom, ne haragudj, hogy felhoztam a témát! Annyira nem ismertem a bátyádat, de tudom, hogy jó ember volt.
Anastasia bólintott, aztán elindult előre.
Amikor a rókalyuk közelébe értek, a kis rókák berohantak a lyukba.
Gontar épp mondani akart valamit, amikor szirénázás ütötte meg a fülüket.
-Itt vannak! -kiáltotta Anastasia- Futás Gontar! -Majd elkezdett előre rohanni-
Az óriás négy lépésekkel megindult a nő után, tudta, hogy előnyben vannak a rendőrökkel szemben, az autó elég messze volt tőlük.
Nem szóltak egymáshoz, csak rohantak előre, majd jobbra, közben néha meghallottak egy-egy hangfoszlányt:
-Bassza meg! Beletörték! Nem lehetnek messze!
Azt is hallották, ahogy a rendőrök (vagy akár a kommandósok) megindulnak mindenfelé csak úgy ropogott a talpuk alatt a zsenge növényzet, és a száraz levél.
Pár perc futás után meglátták a szögesdrót kerítést, tényleg úgy volt, ahogy Anastasia mondta, ki tudja hány kilométeren keresztül lehetett volna futni mellette. Gontar azon kezdett el töprengeni mialatt odaértek a kerítéshez, hogy vajon mennyi ember mennyi órájába telhetett körbekeríteni a Zónát.
A nő egy taslival zökkentette ki Oleget a gondolataiból:
-Figyelj már Gontar! Nem akarok megdögleni idő előtt!
A volt rendőr meglepődve nézett a nőre, majd mutatta, hogy át kéne mászni a kerítésen.
Anastasia bólintott, már épp mászott volna felfelé, amikor Gontar megszólalt:
-Ne mássz át, majd én bakot tartok, és te átugrasz!
Anastasia bólintott, belelépett Oleg kezébe, tett két lépést felfelé, majd áthuppant a kerítés túloldalára.
Gontar nagy nehezen felmászott az oszlop mellett. Néha beleakadt a szögesdrót a ruhájába, de kiszabadította magát. Rálépett az oszlopra, és leugrott a nő mellé.
-Elszoktam már a mászástól, de a futás azért még megy! -mondta a nőnek, kicsit fújtatva-
Anastasia bólintott, majd hátranézett, megfagyott benne a vér is:
Látta, hogy kommandósok közelítenek.
-Fuss Gontar, súgta az óriásnak, majd bevetette magát a sűrűbe.
Olegnek több se kellett, a nő után rohant, majd pár méter megtétele után megállt, és hátranézett:
A kommandósok a kerítéshez értek, lehettek vagy tízen.
Közben felbukkant mögöttük néhány rendőr is.
Gontar leakasztotta a Tozt a hátáról, már épp becélozta az egyik átmászni készülő kommandóst, amikor az egyik rendőr megszólalt:
-Ne menj utánuk Szergej, majd a sugárzás elintézi őket!
A kommandós bólintott, intett a többieknek, hogy visszamennek.
Gontar megkönnyebbülten sóhajtott, aztán hátranézett:
Anastasia az egyik fa mögött állt, és szintén a kommandósokat nézte. Amikor azok elkezdtek felszívódni, ő is felsóhajtott.
Gontar a nőhöz lépett, megveregette a vállát, és nevetve megszólalt:
-Tudod mit felejtettünk el aranyom?
Anastasia gondolkozott egy darabig, majd bólogatott:
-Igen, tudom. Legalább gázmaszkokat hozhattunk volna magunkkal. Hogy lehettem ilyen meggondolatlan?
Oleg épp csitítani készült a sopánkodó nőt, amikor néhány méterrel arrébb morgás hallatszott, majd kilépett a bokorból három furcsa szerzet.
Valószínűleg sem ő, sem Anastasia nem láttak azelőtt ilyen állatokat:
Kutyafélének tűntek, helyesebben inkább eltorzult farkasoknak.
Bundájuk szürkés-feketés színű volt, a hátsó lábuk furcsán erősebbnek tűnt az elsőnél.
Pofájuk elég félelmetesnek látszott, egyáltalán nem farkaséra emlékeztetett, inkább valamiféle démonra. A szájukból kimeredő hegyes fogaik nem ígértek túl sok jót.
Anastasia a hang irányába nézett, a mutánsok láttán megborzadt, de hidegvérű maradt.
Közben kezét óvatosan a pisztoly markolatára csúsztatta, aztán hirtelen kikapta a pisztolyt a zsebéből, majd elkezdett az egyik fa mellé oldalazni.
Valószínűleg az volt a célja, hogy a dögök ne vehessék körbe.
Eközben Gontar lassan hátrálni kezdett, és már épp célzásra emelte a Tozt, amikor a mutánsok elkezdtek rohamozni:
Kettő az óriást szemelte ki, egy pedig a nőt.
Anastasia nem volt lagymatag, néhány másodperc alatt leadott 10 lövést:
Három golyó a mutáns testébe csapódott, az mintha meg sem érezte volna, rohant tovább. Kettő mellé ment, a többit pedig Anastasia a „farkas” fejébe pumpálta, a lény elterült a földön.
Oleg elsütötte a Vadász Tozt, az egyik farkasféle a fejébe kapta a sörétet. Nagy csattanással elterült, és nem kelt fel többet.
A másik viszont érdekes módon cikk-cakkban közelítette meg Gontart, így a második lövést elvétette az óriás.
Amikor már elég közel ért a mutáns, morogva elrugaszkodott a talajtól, és az izomkolosszusra vetette magát.
Anastasia közben annyit látott, hogy a mutáns Gontarra ugrik. Célra emelte a Fortot, de nem mert lőni, nem akarta eltalálni a társát.
Oleg annyit tudott tenni mielőtt ráugrott a dög, hogy védekezésképpen maga elé fogta a Tozt, végül is azzal tartotta vissza a mutánst.
A volt rendőr elvágódott a földön, amikor összeütköztek, a dög lehetett vagy 70 kiló. A fegyvert szerencsére nem ejtette el.
A „farkas” vicsorgott-morgott, megpróbált Gontart torkához férni, de ő nem hagyta magát. Tudta, hogy a mutáns valószínűleg könnyen átharapná a torkát.
Undorral töltötte el a farkasfajzat szájából áradó vérszag, és az arcába fröcsögő nyál. Felkavarodott a gyomra, de perpillanat ennél nagyobb gondja is volt.
Nagy nehezen felhúzta a térdét, közben a dög is kepesztett, hegyes körmeivel jó pár sebet ejtett az óriáson, de az összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat. Anastasia épp el akarta dobni a pisztolyt, hogy a lényre vesse magát, amikor Gontar rákiáltott:
-Anastasia! Megpróbálom elrúgni magamtól a dögöt, amint földet ér, lődd agyon!
A nő bólintott, majd célzásra emelte a pisztolyát.
Oleg erőt vett magán, és egy erőteljes rúgással elrúgta magától a dögöt, az néhány métert repült, majd vonyítva földet ért.
Épp feltápászkodott volna, amikor Anastasia leadott rá négy lövést:
Az első golyó nem találta el, a második a lábát érte, a harmadik a testébe csapódott, a negyediket pedig a szeme közé kapta. Egy hang nélkül összeesett, és kilehelte a lelkét.
Gontar felült, letette maga mellé a Tozt, majd az oldalához nyúlt. Elég nagy fájdalmat érzett.
Anastasia eltette a pisztolyt, aztán odasietett hozzá.
Megrökönyödve látta, hogy Oleg oldala tiszta vér.
A pulóvere ki volt szakadva, a dög elég mély sebet szántott a körmeivel.
Gontar ránézett a nőre, Anastasia aggódva megszólalt:
-Oleg, ezt bizony látnia kellene egy orvosnak, elég mély a seb, be kellene kötözni! És szinte 100% biztos, hogy tetanuszt is kell kapnod.
Gontar bólintott, de nem szólt semmit.
Megpróbált felállni. Anastasia a kezét nyújtotta, de Oleg megrázta a fejét.
-Még csak az hiányozna, hogy anyámasszony katonájának láss! -gondolta magában ingerülten az óriás-
Amíg Oleg feltápászkodott, addig Anastasia felvette a földről a Vadász Tozt. Gyorsan leellenőrizte, szerencsére a fegyver nem sérült meg.
Gontar is megnézte a sebet, igazából sokkal rosszabbra számított.
Átkutatta a zsebeit zsebkendő után, de nem talált semmit.
Anastasia visszaadta a Tozt, majd ő is átkutatta a zsebeit, de nem talált semmi használhatót.
Oleg épp jelzett volna hogy induljanak, amikor megszólalt valahonnan a hátuk mögül egy női hang:
-Szép volt idegenek! Ígéretes belépő a halál birodalmába!
Gontar és Anastasia meglepődve megfordultak.
Három fiatal nő állt előttük.
Aki beszélt, az egy hosszú vörös hajú, kék szemű nő volt, olyan magas lehetett mint Anastasia. Gontar egyből látta, hogy egy Viper 5 géppisztolyt a tart a kezében.
A másik két nő szőke és kék szemű volt, szinte ugyanúgy néztek ki, valószínűleg ikrek voltak. Egy kicsit alacsonyabbnak tűntek a vörös hajúnál.
Egyiküknél egy Chaser 13 sörétes volt, a másik pedig szintén sörétest tartott magánál, azonban Gontar nem ismerte fel a típusát. Spas 12-re hasonlított, de mégsem az volt.
Mindhárom nő valamiféle furcsa, terepszínű páncélt viselt, ami még feltűnt Anasztáziának és Gontarnak, hogy valamilyen címer van rajtuk. Olyan érzésük volt, mintha visszacsöppentek volna a középkorba egy perc erejéig.
A páncéljukra egy-egy hátizsák volt erősítve.
Anastasia a fegyveréhez nyúlt volna, de az egyik szőke leállította:
-Felesleges hősködnie kisasszony! Nem bántunk titeket, segíteni jöttünk!
-Segíteni? -fakadt ki Anastasia- Ha rajtatok múlik, végignéztétek volna, hogy kicsinálnak minket azok a... nem tudom micsodák!
A vörös hajú megszólalt:
-Ne veszekedjetek! Nem mertünk közbeavatkozni, mert el voltunk foglalva azzal a „néhány” kommandóssal meg rendőrrel, akiket ti idehoztatok a nyakunkra!
-Miért hoztuk volna a nyakatokra? -kérdezte meglepődve Gontar- Hiszen be se másztak ide!
-Valóban nem. De akartak. -mondta a másik szőke-
Anastasia mondani akart valamit, amikor a vörös leintette:
-Fejezzétek be mindannyian! Sietnünk kell vissza a táborba, a stalkerek mondták, hogy valószínűleg emisszióra számíthatunk. Ha velünk akartok jönni, akkor kövessetek!
Anastasia Gontarra nézett, a volt rendőr bólintott.
A nők odaléptek a két „újonchoz”, a vörös a kezét nyújtotta, de érdekes módon először nem Gontarnak, hanem Anastasiának:
-Agatha vagyok, ők pedig Kalyna és Larisa. -A két nő biccentett-
-Én Anastasia vagyok. -Erősen megszorította a vörös kezét, majd biccentett a két nő felé-
Agatha mosolygott, majd Gontarhoz lépett. Gontar kezet nyújtott, majd bemutatkozott:
-Oleg Gontar re... vagyis volt rendőr. -mondta kicsit szomorúan-
-Agatha. -A nő kezet fogott Gontarral, majd odalépett a tetemekhez, és előhúzott egy kést-
Szerk.:
Elnézést, ha kicsit hosszúra sikeredtem :-/
Capt Axon
New Member
Viccelsz Vomi?? Pont az a jó! És ahogy átolvastam a történeted hát ember.........Ez iszonyatosan jó!!!!! A háttértörténet, a Zónába jutás módja, és az a kis kaland már az elején. Karaj!
Egyet mondhatok csak: Üdv a Zónában! taps1
De csak egy jó tanács: Ne írj két HSZ-t egymás után. Az Adminok nem örülnek neki.
Amúgy minden elismerésem! Gratula!
Csillag: Mehet tovább ilyen style-ban. Tőled ez a megszokott.
Az Orosz nekilátott nyomok után kutatni. A sérült fejű katona és a híd alatt állomásozó katonák vallomásai alapján kezdtünk hozzá a nyomolvasáshoz. Ők azt mondták utoljára a gyártelep felé látták leszaladni, onnantól meg nyomát vesztették.
Nos....Amit viszont ők elvesztettek, azt az Orosz megtalálta. Fokozatosan észrevette a nyomokat. A híd alatt állomásozók annyiban megnehezítették viszont a munkát, hogy amikor utána kutattak mindent összetapostak. De az Orosz szemeit nehéz volt becsapni. A katonák bakancsainak nyoma mellett sorra megtalálta a puha, enyhén saras földben a kisebb méretű, más talpmintázatú lábbeli nyomait. Ez aztán elvezetett minket a gyártelepig, ahol aztán az Orosz meglátta a létrát és a saras nyomokat a betonon.
Tudta hogy ezek nem voltak itt mikor ő itt járt és azt is tudta hogy utoljára én maradtam itt. Ezért kérdőn nézett rám.
Amikor ezt megláttam meglepődve de mégis kínosan megkérdeztem:
- Mi van?
A kérdést hallván először rám nézett aztán a nyomokra majd újra rám. Aztán azt mondta:
- Szerinted mi van?
Enyhén izzadva és kissé félve nézek rá közben próbálok egy szót is kinyögni.
- Én nem tudom. Mondd meg te!
Aztán erre a pár szóra végig simította a kopasz fejét, aztán gondterhelten sóhajt egyet és azt mondta:
- Hogy lehet az, hogy te még itt maradtál egy jó pár percig, teljesen egyedül, de mégsem láttál semmit?
Kínos volt ez számomra, kezdett olyan érzésem lenni hogy lebuktam, de mégis megpróbálkoztam a mentőövvel.
- Figyelj! Orosz! Tegnap rontott rám egy olyan ocsmány izé. Te a fejem mellett nem sokkal küldtél el egy sorozatot. Ezek után jó hogy megállt bennem az ütő! És még elvárod hogy minden kis neszre figyeljek, amikor a saját szívverésemtől alig hallottam?
Úgy látszott beválik, mert az Orosz csak intett egyet nem helyeslően aztán folytatta a nyomolvasást.
- Na nézzük! - Azzal elindult fel a létrán, közben félkezében ott az AK.
Lép létrafokról létrafokra, aztán az egyik létrafok eltörik a lába alatt, majdnem lefordult a létráról. De megtartotta magát és folytatja az útját.
Nem mászott fel teljesen, csak megállt a padlás bejáratánál és benézett a szűk helyiségbe.
Bent ugyan úgy látott pár sárnyomot, meg kirugdosott, vizes deszkákat de semmi mást nem talált.
Újfent gondterhelten felsóhajtott aztán leengedte a fegyverét és elkezdett lemászni a létráról, amikor hátranézett a töltés felé és megakadt a szeme.
Egy darabig úgy bámult a töltés felé, mint akit megigézett a táj, erre mi is odafordulunk. De nem láttunk semmit.
Aztán leugrott az utolsó pár fokról és elindult a töltés felé. Amint elérte a gyártelep töltés felőli kijáratát leguggolt a saras föld mellé és megérintett egy újabb nyomot, ami félig egy kis víztócsába lógott, így tökéletesen megörökítette a lábbeli talp mintázatát.
Az Orosz ezt látva felpillantott a töltés felé majd elvigyorodott. Engem viszont egyre jobban elfogott a nyugtalanság. Amennyire az Orosz megakarta találni a lányt, én annyira nem akartam. Tudtam ha megtaláljuk én lebukom hogy segítettem egy határsértőnek, a lányt meg lelövik. Vagy......legalábbis egyrészt ezt gondoltam, de reménykedtem hogy ha a nyomára bukkanunk mégis, akkor mégse lőjük le.
Az Orosz egyre jobban csak a töltés felé gázol a közepes magasságú növényzetben és követi a nyomokat. Mi pedig utána.
Egészen a sínekig követtük és amikor már ott álltunk a vasútvonalon az Orosz észak felé pillantott.
Úgy nézett arrafelé, mint aki még innen is tisztán látta a nyomokat, de mi akárhogy pislogtunk semmit sem láttunk.
- Ez már valamerre északra menekült. Parancs nélkül nem mehetünk utána.
- Hála Istennek! - Gondoltam magamban.
- De vesszek meg! Erre a túlélő szakértőre már kíváncsi vagyok! - Mondta az Orosz.
- Oké! Vissza a hídhoz! A továbbiakat majd meglátjuk. - Mondta, aztán elindult lefelé a töltésről.
Egyet mondhatok csak: Üdv a Zónában! taps1
De csak egy jó tanács: Ne írj két HSZ-t egymás után. Az Adminok nem örülnek neki.
Amúgy minden elismerésem! Gratula!
Csillag: Mehet tovább ilyen style-ban. Tőled ez a megszokott.
Az Orosz nekilátott nyomok után kutatni. A sérült fejű katona és a híd alatt állomásozó katonák vallomásai alapján kezdtünk hozzá a nyomolvasáshoz. Ők azt mondták utoljára a gyártelep felé látták leszaladni, onnantól meg nyomát vesztették.
Nos....Amit viszont ők elvesztettek, azt az Orosz megtalálta. Fokozatosan észrevette a nyomokat. A híd alatt állomásozók annyiban megnehezítették viszont a munkát, hogy amikor utána kutattak mindent összetapostak. De az Orosz szemeit nehéz volt becsapni. A katonák bakancsainak nyoma mellett sorra megtalálta a puha, enyhén saras földben a kisebb méretű, más talpmintázatú lábbeli nyomait. Ez aztán elvezetett minket a gyártelepig, ahol aztán az Orosz meglátta a létrát és a saras nyomokat a betonon.
Tudta hogy ezek nem voltak itt mikor ő itt járt és azt is tudta hogy utoljára én maradtam itt. Ezért kérdőn nézett rám.
Amikor ezt megláttam meglepődve de mégis kínosan megkérdeztem:
- Mi van?
A kérdést hallván először rám nézett aztán a nyomokra majd újra rám. Aztán azt mondta:
- Szerinted mi van?
Enyhén izzadva és kissé félve nézek rá közben próbálok egy szót is kinyögni.
- Én nem tudom. Mondd meg te!
Aztán erre a pár szóra végig simította a kopasz fejét, aztán gondterhelten sóhajt egyet és azt mondta:
- Hogy lehet az, hogy te még itt maradtál egy jó pár percig, teljesen egyedül, de mégsem láttál semmit?
Kínos volt ez számomra, kezdett olyan érzésem lenni hogy lebuktam, de mégis megpróbálkoztam a mentőövvel.
- Figyelj! Orosz! Tegnap rontott rám egy olyan ocsmány izé. Te a fejem mellett nem sokkal küldtél el egy sorozatot. Ezek után jó hogy megállt bennem az ütő! És még elvárod hogy minden kis neszre figyeljek, amikor a saját szívverésemtől alig hallottam?
Úgy látszott beválik, mert az Orosz csak intett egyet nem helyeslően aztán folytatta a nyomolvasást.
- Na nézzük! - Azzal elindult fel a létrán, közben félkezében ott az AK.
Lép létrafokról létrafokra, aztán az egyik létrafok eltörik a lába alatt, majdnem lefordult a létráról. De megtartotta magát és folytatja az útját.
Nem mászott fel teljesen, csak megállt a padlás bejáratánál és benézett a szűk helyiségbe.
Bent ugyan úgy látott pár sárnyomot, meg kirugdosott, vizes deszkákat de semmi mást nem talált.
Újfent gondterhelten felsóhajtott aztán leengedte a fegyverét és elkezdett lemászni a létráról, amikor hátranézett a töltés felé és megakadt a szeme.
Egy darabig úgy bámult a töltés felé, mint akit megigézett a táj, erre mi is odafordulunk. De nem láttunk semmit.
Aztán leugrott az utolsó pár fokról és elindult a töltés felé. Amint elérte a gyártelep töltés felőli kijáratát leguggolt a saras föld mellé és megérintett egy újabb nyomot, ami félig egy kis víztócsába lógott, így tökéletesen megörökítette a lábbeli talp mintázatát.
Az Orosz ezt látva felpillantott a töltés felé majd elvigyorodott. Engem viszont egyre jobban elfogott a nyugtalanság. Amennyire az Orosz megakarta találni a lányt, én annyira nem akartam. Tudtam ha megtaláljuk én lebukom hogy segítettem egy határsértőnek, a lányt meg lelövik. Vagy......legalábbis egyrészt ezt gondoltam, de reménykedtem hogy ha a nyomára bukkanunk mégis, akkor mégse lőjük le.
Az Orosz egyre jobban csak a töltés felé gázol a közepes magasságú növényzetben és követi a nyomokat. Mi pedig utána.
Egészen a sínekig követtük és amikor már ott álltunk a vasútvonalon az Orosz észak felé pillantott.
Úgy nézett arrafelé, mint aki még innen is tisztán látta a nyomokat, de mi akárhogy pislogtunk semmit sem láttunk.
- Ez már valamerre északra menekült. Parancs nélkül nem mehetünk utána.
- Hála Istennek! - Gondoltam magamban.
- De vesszek meg! Erre a túlélő szakértőre már kíváncsi vagyok! - Mondta az Orosz.
- Oké! Vissza a hídhoz! A továbbiakat majd meglátjuk. - Mondta, aztán elindult lefelé a töltésről.
Vomi
New Member
Köszönöm az elismerést Axon, igazából ez a könyvem kezdése, gondoltam beledobom a mélyvízbe Majd írok még hozzá mindenképpen, de nem azt, amit eredetileg elterveztem, mert abban új frakciók (is) vannak, még néhány új fajta mutáns, az meg nem biztos, hogy túl jó ötlet lenne ide Remélem jól jelöltem ki az offtopicot
Majd írok még hozzá mindenképpen, de nem azt, amit eredetileg elterveztem, mert abban új frakciók (is) vannak, még néhány új fajta mutáns, az meg nem biztos, hogy túl jó ötlet lenne ide Remélem jól jelöltem ki az offtopicot