Zónás frakciószerepjáték.

[Capt Axon]

Hamarosan vissza tért a "kis" brigádunk. Mindegyik elhozta a maga skalpját. Van ki sütve, van ki szétszaggatva, de van aki kilyuggatva hozta el a bizonyítékot. Ezzel problémám nem is volt. Szépen elismerően bólintottam és beküldtem őket a bunkerbe pihenni. Jómagam a bunker tetejéről kémleltem a tájat, az esetleges vissza térők után kutatva.
Viszont Mihail már mióta nem jelentkezett. És Bodom és Grim sem tértek még vissza. Valami bajuk eshetett?
Nem tudom. De ez már aggasztó és későre jár. Egy ideig még vártam, aztán szóltam Reapernek.
- Szakaszvezető! - Szóltam oda neki.
- Uram!
- Menjen és nézzen utána hogy a másik két hígagyú társa mi a rossebet tököl odakint ennyi ideig!
- Igen uram! - Mondta és már indult volna, de aztán hirtelen Volkov jelent meg a kerítés kapujában. Kissé lihegett, valószínűleg futva jött idáig. A bunker ajtaja előtt lassított le és megállt Reaper mellett.
- Na mi van? Te meg hol a nyavalyában jártál? Miért nem válaszoltál a hívásomra?
Mihail lazán hátára vette a fegyverét és azt mondta:
- Itt is ott is. Megnéztem magamnak egy két dolgot.
- És? Mi van a csapattal? Őket nem nézted?
- Dehogynem. De csak Bodomot és Grimet találtam meg. Meg kell mondjam elég hanyagok álcázás terén.
- Áh! Megoldódott a két ember rejtélye.
- Igen. De a többieket már nem találtam. - Mondta kicsit csalódottan.
- Nem csoda. Már rég vissza tértek ide. - Mondtam, közben távcsővel sasoltam a környéket.
- Menj te is pihenj le! Én még nyitva tartom a szemem. Ha éjszakáig nem térnek vissza, akkor ezekből már darált hús lett. - Mondtam, aztán folytattam a nézelődést.
Még egy ideig bámultam a tájat, de semmi. Reaper is csak lesett, de nem úgy tűnt, hogy lát is. Neki is szóltam:
- Menjen Szakaszvezető! Most már pihenjen! Innen átveszem!
- De uram! Az én embereim. Mi van ha nem térnek vissza?
- Akkor intsen búcsút nekik! Különben is......a maradék embereivel még jobban boldogul, mint ezzel a kettővel. - Mondtam humorizálva. Azzal ő is bevonult a bunkerbe.
Én még egy ideig kint voltam és bámészkodtam, közben mögöttem a pilóták folytatták a gép reparálást, amennyire csak tudták. Közben nem is válogattak a káromkodások között.
- A dögvész vigye el ezt a rohadt szeméthalmot! Hogy nem bír normálisan viselkedni!
Én csak távcsövön keresztül bámultam a tájat, de közben odaszóltam nekik is:
- Mi a baj Csugun? Még mindig tropa?
- Az. Hogy nyúlna meg a bele! Napok óta pofozgatom és még mindig ugyanazt produkálja! És ha ez nem lenne elég, akkor még az is rátesz egy lapáttal, hogy nincs pótalkatrészem! Ráadásul egész nap ebben a rohadt maszkban kell dolgoznom és nagyon elegem van már belőle!
Nem szóltam nagyon, csak a fejemet ráztam. De aztán végül még is odaszóltam neki:
- Nyugodj meg! A technikusok üzentek nekem, hogy már holnap itt lesznek és hoznak alkatrészeket.
- Nagyon ajánlom! Mert már kezd elborulni az agyam ettől az ócskavastól.
- Inkább pihenj le. Sötétben amúgy sem lehet szerelni.
- Igazad van. Na jó éjt! - Azzal elpakolt mindent, letakarta a gépet és bevonult a bunkerbe.
Én még kint vártam a sötétben és nézelődtem. Időközben már az éjjellátót is felkapcsoltam, mert alig lehetett látni valamit is a sötétben. Ráadásul fújt a jeges szél is és mindent hó borított. Bár az utóbbi annyit használt, hogy a fehérségtől jobban lehetett látni az éjszakában felbukkanó alakokat.
Még leskelődtem egy darabig, aztán az órámra pillantottam, majd azt mondtam:
- Na! Ennyi idő alatt már vissza kellett volna térniük, de nincs itt senki. Ezekből már vacsora lett.
Erre indultam is volna vissza a bunkerbe, de a sötétben megpillantok két árny alakot a hóban mászkálni és egyre csak közelítenek a bunker felé.
Bele nézek a távcsőbe, erre két botladozó fáradt katonát pillantok meg, ahogy szerencsétlenkedve igyekeznek a bunker fényei felé.
Amint elérik a kaput, betántorognak rajta és lihegve igyekeznek az ajtó felé.
Nyugodtan elmosolyodok a maszk alatt, aztán odaszólok nekik:
- Na végre! Éppen ideje volt! Mi a fenét töketlenkedtek odakint ennyi ideig?! Már azt hittük meghaltak!
Grim felegyenesedett amennyire tudott és tisztelegve jelentette:
- Uram! Jelentem a feladatot elvégeztük! Itt vannak a skalpok! - Azzal a földre dobta őket.
- Elkéstek ezzel nem gondolják?! Hogy lehet az, hogy maguk itt a tökös csávók de a többi társuk már mind rendre elvégezte a feladatot, egyedül még maguk szenvedtek odakint?!
Bodom nem hagyta annyiban a dolgot és dühösen azt mondta:
- Uram! Mi nem tehetünk róla! Mi próbáltuk elvégezni a feladatot rendesen, de az az idióta vadbarom hadnagy direkt b*szogatott minket!
Erre én förmedtem rájuk:
- Mert sz@rul álcázták magukat! Volkov hadnagy az én parancsomra eredt a maguk nyomába! Hogy ellenőrizze mennyire jól teljesítik a feladatot! És maguk nyilván megbuktak a próbán, tehát ha a hadnagy egy mutáns lenne, maguk már halottak lennének! Ellenben a többi társuk viszont remekül teljesítette a feladatot! Istenem néha csodálkozom, hogy hogy a fenébe jelölhették magukat katonai stalkernek!
Na most már takarodjanak befelé! - Mondtam nekik.
Indultak volna befelé mindketten, de még utoljára odaszóltam Bodomnak:
- És ha még egyszer meghallom, hogy így beszélnek egy felettesükről, akkor ezentúl én fogom megsz*patni magukat! - Utána én is bementem a bunkerbe.
Odabent levettem a maszkot magamról és a vezérlő felé indultam, hogy elvégezzem a napi teendőim maradékát. De aztán hirtelen jelzett a PDA-m, hogy baj van a betegszobában. Azonnal odasiettem.
Berontok a szobába ahol egy tudós máris tájékoztat az eseményekről.
- Hadnagy! Jó hogy itt van! Segítenie kell!
- Mi a baj? Mi történt?
- A doktornő! Leállt a szíve!
- A francba! - Mondtam, azzal nagy lendülettel máris az elkülönítő felé igyekeztem. A zsilipnél lefertőtlenítettem magam, aztán berohantam.
Odabent a tudósok próbálták vissza hozni a doktornőt az életbe a sípoló gépek mellett. Sosem voltak még ilyen helyzetben, bár akkor is szorgalmasan végzik a munkájukat. Már kezdik feladni, amikor én is odalépek.
- Mi történt?
- Leállt a szíve. A vírus az atropinos kezelésre egyre erőszakosabban reagál. Már a szerveket támadja.
- Gyorsan! Élesszék újra! - Mondom nekik.
- Nem megy! Megpróbáltuk de nem reagál. El fogjuk veszíteni!
- Már hogyne veszítenénk el! - Kiáltok fel és intek még két katonának, hogy jöjjenek be ide gyorsan.
Azok hamar belépnek, maszkkal az arcukon és segítenek nekem.
- Gyorsan! A defibrillátort! - Szólok az orvosoknak, ezalatt az egyik katona előkészít egy adag adrenalint és a doktornő szívébe adja. Egy másik ember rögtön a oxigén palackért nyúl és a nő arcára helyezi a maszkot. Én ezalatt nyomást gyakorlok a szívére.
Öt nyomásnál mindig újrakezdem és a monitort bámulom. De eddig még semmi. Egyre elkeseredettebben igyekszünk.
- 1-2-3-4-5! - Aztán a monitorra nézek, de még mindig semmi. - Gyerünk! Nehogy itt haljon meg nekem! - Parancsolok rá haldokló nőre. Aztán folytatom.
- 1-2-3-4-5! Gyerünk! Ne adja fel!
Aztán az egyik tudós szól:
- A defibrillátor kész!
Rögtön odafordulok.
- Jól van! Hozzák már! - És már gurítják is ide.
- A tappancsokat! - Szólok a katonáknak, de az orvos odaszól.
- Már fel vannak helyezve.
- Rendben! Akkor 1-2-3! Félre! - És odatartom a defibrillátor tappancsait. A hirtelen elektromos lökéstől egyszerűen megvonaglik. De még mindig semmi.
- Újra! - Kiáltok fel és már töltöm is a készüléket.
- Reaper! Adrenalint neki! - Szólok rá az egyik katonára. De csak találomra, nem tudtam kik vannak most körülöttem.
De az egyikük már újabb adagot készít és beadja. Aztán megint szólok:
- 1-2-3! Félre! - És megint kiütöm.
Hirtelen megnyugtató hangokat hallani. A folyamatos sípolást végre szívhang váltja fel. Sikerült. Megmenekült.
Mindannyian megnyugodva lélegzünk fel, hatalmas kő esett le a szívünkről. Fellélegezve ülök le a mögöttem található első kis asztalra, aztán a homlokomhoz kapok.
- A k*rva életbe. Ez közel volt. - Mondom. Közben mindenki más megnyugtatta magát, hogy sikerült.
- Jól van! Szép munka emberek. - Szóltam oda mindenkihez, aztán lassan kivánszorogtam az elkülönítőből.
- Pfffff! - Fújom ki a levegőt hangosan, aztán az orvos felé fordulok. - Ez szoros volt. De ennek nem szabad még egyszer megtörténnie. Nem dupláznák meg az atropin adagját?
Az orvos nem helyeslően rázza a fejét.
- Nem lehet! Már így is a kétszeresét kapja a normál adagnak. Nem fogja bírni a szervezete.
- Akkor csináljanak valamit! De tartsák életben! Mindenképp! - Förmedtem rá az orvosra. Aztán elvonultam onnan a szobámba.
Kicsit lepihentem, mert ez nekem sok volt. Még sosem hoztam vissza valakit a halál közeli állapotból. Most viszont ösztönösen cselekedtem, mintha már elve a véremben lett volna ez.
Most először ijedtem meg komolyan. Már így is magamat okoltam azért hogy a doktornő ilyen helyzetbe került, de most hogy majdnem meghalt, tényleg beijedtem.
Nem is vettem le a szemem róla mostantól. A nap folyamán, lehetőleg mindig a szabadidőmben egyszer megnéztem, hogy minden rendben van e vele.
A nap végére a vezérlőben töltöttem a szabadidőmet és egy kávé és a papírmunka mellett ücsörögtem az asztalnál és gondolkodtam, hogy hogyan tovább.
Aztán hirtelen Mihail lépett be az ajtón.
- Szevasz! - Köszönt nekem.
- Áh! Szervusz! Nem vettelek észre. - Mondtam gondterhelten.
- Na? Hogy vagy?
- Hogy lennék?....A szokásos. Kissé ideges vagyok.
- Az elkülönítőben történtek miatt?
- Ja.
- Hmm....Egyébként mi történt? - Mondta, közben leült az asztal másik oldalán lévő székre és letette a saját poharát az asztalra.
- A doktornőnk majdnem beadta a kulcsot. - Mondtam, közben kortyoltam egyet a kávémból.
Mihail egy rövid ideig gondolkodott, aztán megszólalt.
- Az durva.....De le a kalappal! Sikerült megmentened. - Mosolyodott el.
Erre én is elnevettem magam enyhén és azt mondtam:
- Ja. De majdnem össze sz@rtam magam.
- Mert? Nevetett fel ezen Mihail.
- Szerinted? A doktornő az én hibámból majdnem meghalt. Az hogy megmentettem az túlzás. Csak szerencsém volt, mert reflexszerűen cselekedtünk.
- Ugyan már! Tényleg megmentetted! Hát ott volt veled Reaper, Sakál és Fegyán. Ők elmondták, hogy úgy osztogattad a parancsokat és úgy próbálkoztál újra éleszteni őt, mint akinek már van tapasztalata a dologban.
- Na! Azért ne túlozzatok!
- Ez nem túlzás! Gratulálok öregem! Hős vagy. - Nevetett fel ezen hangosabban. Aztán felállt és elkezdett az ajtó felé menni. De még egyszer vissza fordult és odaszólt nekem:
- Oh! Egyébként csak szólok, hogy a doktornő már jobban van. És beszélni akar veled.
- Rendben! Kösz. - Mondtam aztán megvártam míg kimegy az ajtón.
Egy darabig még ücsörögtem ott, de aztán úgy döntöttem mégis meglátogatom. El is indultam a betegszoba felé, majd az elkülönítő felé. Ott az orvos mosolyogva szólt felém.
- Áh! Jó hogy látom hadnagy! Szép munka volt! Igazán szép munka! A doktornő már jobban van, és most ébredezik. És nem meglepő módon látni akarja magát.
- Köszönöm. - Bólintottam az orvos felé és már csatoltam fel a maszkot, hogy bemenjek a szobába, amikor az orvos megállít.
- Ne haragudjon, hogy feltartom hadnagy. De megkérdezhetném, hogy volt e már korábban dolga ilyen esetben? Mert ez azért tényleg szép teljesítmény volt.
- Nem. Soha az életben nem volt ilyennel dolgom.
- Ez igen! Lenyűgöző. Más már elvesztette volna a fejét ebben az esetben, de maga képes volt megőrizni a hidegvérét és időben cselekedni.
- Ugyan! Csak a kiképzésen tanultam egys-mást az újraélesztésről is, meg a sérültek ellátásáról. És....Most ennek hasznát is láttam.
- Kérem hadnagy! Nem szükséges mentegetőznie. Elismerésem! - Szorította meg az orvos a kezem és a vállamat is megütögette.
Jómagam csak értetlenül néztem rá de azért viszonoztam a megtisztelést.
- ööö....Hát...Köszönöm. - Aztán bementem a szobába.
Odabent a doktornő feküdt nyugodtan az ágyán és ahogy meghallotta hogy nyílik az ajtó fáradtan odanézett.
Nem volt valami kellemes látvány így látni. Azelőtt energikus, tűzrőlpattant, és határozott nő volt. Most viszont fáradt, megviselt. A szemei szintén azelőtt erőt és egyszerre bájt is mutattak. Most meg borzasztóan beesettek voltak és fáradtak.
Amint meglátott engem belépni az ajtón, mosolyogva szólalt meg.
- Áh! Hadnagy. De örülök magának.
Ahogy most láttam mosolyogni egy kicsit, rájöttem hogy egyetlen dolog nem változott rajta, annak ellenére sem, hogy haldoklott. A mosolya. Az továbbra is ugyanazt az ártatlanságot és bájt sugározta, mint azelőtt. Azt a kedvességet, amire nem lehetett haragudni.
Egy ideig elmélázva álltam előtte, aztán végre én is megszólaltam.
- Én is örülök, hogy még épségben láthatom. - Nyugtattam meg.
- Én? Épségben? Azért ne túlozzunk hadnagy. - Mosolyodott el újra.
- Dehogy túlzok. Tényleg örülök annak hogy még jól van.
- Hát igen....De ki tudja meddig.
- Én tudom....addig amíg ez a vírus riadó véget nem ér. Utána maga felépül és újra ki fog csattani az egészségtől.
- Így gondolja?
- Így bizony! És nem csak gondolom, hiszem is!
- Kedves magától.
- Semmiség. Meglátja, hamarosan újra folytathatja a munkáját. - Aztán hebegve ugyan, de elmondtam neki, mi bánt annyira engem.
- Öhm...Lehet nem a legjobbkor állítok be ezzel, de....Szeretnék bocsánatot kérni magától, ezért az egészért!
- Hogy érti ezt? - Kérdezte.
Nem haboztam rögtön kimondtam a lényeget.
- Az én hibám hogy most itt van. Ha mégis vissza tartottam volna magát attól hogy velünk jöjjön, akkor most nem feküdne itt. Szóval az egész az én.... - Még be sem fejeztem, amikor félbeszakított.
- Hadnagy! Ne okolja magát! Nem az ön hibája! Csakis az enyém! Ha nem erősködöm hogy magukkal menjek, akkor most nem lennénk itt. Nem lennék a terhükre.
- Ne mondjon ilyeneket kérem. Egyáltalán nincs a terhünkre. Sőt! Maga ösztönzően hat ránk.
Arra ösztönöz minket, hogy ne adjuk fel és dolgozzunk keményebben! Hogy megmentsük magát.
- Sosem hittem volna, hogy ennyit jelenthetek a hadsereg számára. De köszönöm. - Mondta nyugodtan.
- Hát.....Ha a sereg számára nem is, de a mi számunkra sokat jelent. Sőt a bunker minden lakójának számára is.
Ezen gyengén felnevetett. Aztán újra rám nézett és megfogta a kezem.
- Hadnagy....Szeretnék azért is köszönetet mondani, hogy megmentette az életem az imént.
Kissé elvörösödtem szégyenkezve, de aztán erőt vettem magamon.
- Ugyan! Csak ösztönösen cselekedtem.
- De mégis megmentett.
Ezen meg én nevettem fel kicsit, aztán azt mondtam:
- Hát...Őszinte leszek. A frászt hozta rám. Azt hittem ott helyben elájulok. Még sosem csináltam ilyet.
Aztán a továbbiakban nyugodtan beszélgettünk, amikor is előjött azzal a témával is, amit nem szerettem volna hallani.
- Hadnagy......Mondanék valamit.
- Igen? Figyelek.
- Hadnagy....Ha meghalok.... - Nem is hagytam befejezni a mondandóját rögtön közbe vágtam.
- Jaj ne! Kérem! Ne mondjon sületlenségeket! Nem fog meghalni! Megmondtam már! - De megszorította a kezem annyira, amennyire tudta és folytatta.
- Kérem hadnagy! Figyeljen!.....
Nem akartam erre figyelni, de mégis figyeltem.
- Ha halálomon lennék...Gondoskodna róla, hogy otthon a családom békében eltemethessen?
- Tessék?
- Kérem! Gondoskodjon róla, hogy a családom vissza kapjon engem! Nem akarok itt a zónában eltűnni, névtelenül, mint megannyi más ember. Szeretném ha a családom otthon, tudná mi történt velem és ők temethetnének el, nyugodtan.
Nem akartam elhinni hogy ilyen előrelátóan tervezte el a saját halálát, de aztán mégis bólintottam.
- Rendben. Esküszöm, hogy ha mégis arra kerülne a sor, akkor megteszem amit kér.
- Köszönöm hadnagy! - Mondta fáradtan.
Nem akartam tovább fárasztani a szent beszédemmel, így úgy döntöttem hagyom pihenni. Még el köszöntem is tőle:
- Rendben. De most már pihenjen! Később még meglátogatom, ha gondolja.
Azzal elengedtem a kezét, betakartam jobban és lassan kiléptem a szobából. Ez volt életem legszomorúbb 20 perce.
Eddig nem igazán mutattam érzelmeket senki felé, de ez a lány valahogy képes megtörni. Szinte megenyhülök. Mintha képes lenne a fejembe férkőzni. De nem is igazán zavar. Most az egyetlen cél, hogy őt megmentsük, utána pedig jöhet a zóna.
Odakint már Mihail fogadott.
- Na? Mit mondott?
- Semmi jót. Jobb lesz belehúznunk!
- Nocsak....Csak nem megkedvelted?
- Nem tudom.....Ha vele beszélek, szinte mindig meg tud törni. De olyan megnyugtató módon. Szóval...talán. De ez még nem jelent semmit.
- Persze.. elhiszem....
- Elmész a francba. Ne szórakozz velem. Most megint úgy érzem, hogy egy újabb ember életért vagyok felelős. K*rva kellemetlen érzés!
- Hát...Tegyél ellene.
- Teszek is! És azt is tudom hogyan! Csak álljon minden készen! - Mondtam, aztán mentem én is lepihenni.

 

[domotor]

Visszaértek a katonáim. Lepakoltak. Bodomot és Grimet kivéve. Ők még nem értek vissza.
-Ez derék! DERÉK! Na papírhajócskák. Most bemennek, rendbeteszik a körletet és megvacsoráznak. Pihenési idő, megérdemlik. De siessenek mert pontban 20:30 perckor villanyoltás. Irány!
Bementek. Én átöltöztem és megittam a megérdemelt kávémat. Majd a gyengélkedőn volt egy kis perpatvar amiben segédkeztem. A doktornőnek majdnem lábakélt. Megállt a szíve. A hadnagy elkezdte a szívmasszázst.e Ordítozott a defibrillátorért.
Betolták nagynehezen. Adrenalin injekció. Belevágom a szívébe. Majd a Hadnagy jön a defibrillátorral. Nem megy. Megint. Ekkor sem. Már folyik a veríték az arcán. Kért még egy löketet amit már nem én hanem egyik tudós adott be. Megint egy löket. Most sikerült. Elindult a szívritmus.
-Huhh.... Ez sikerült.-nyögöm ki nagy nehezen.
Kimentünk, és én meg Grim visszamentünk a körletbe. Az eset után fél órával a Hadnaggyal volt találkozóm.
-Remekül teljesített a gyengélkedőn. Gratulálok.
-Köszönöm Uram..... De Uram, a Szakasszal meg van elégedve?
-Hát.... Igyekeznek de még nem az igazi. Javul.
-Köszönöm uram.
Ekkor a Hadnagy megszólal:
-Érzi ezt?
Beleszippantok a levegőbe.
-Ez.....Dohány. Primat. Erős aromájú.
-Rágyújtott mostanában?
-Nem uram. Reggel óta nem cigiztem.
-Nos, valaki pedig dohányzik.
Kilépek az ajtón és a dohányzó rész felé tartok. Benézek, az egész díszes társaság pókerezik, Vodkázik és pöfékeli a nikotint. A hadnagy rám néz.
-Nem úgy volt hogy dohány és szesz tilalom a kiképzés alatt?
-Uram. Ezt bízza rám.
Belépek a szobába. Nem vesznek észre vagy nem vesznek tudomást rólam.
-Na mi van?
Felpattannak.
-Hát magukkal mizu???????
Vigyázzba állnak, a cigi még a kezükben. Már akinek. Grim, Kánya meg Sakál nem dohányzik. Eléjük lépek.
-Nos, hölgyeim és uraim! Mit mondtam maguknak a kiképzés elején? Nincs dohány se alkohol! Mit képzelnek? Ez itt nem a hadsereg sorállománya ahol egész nap a seggüket vakarják! Ez itt a hivatásos alakulat! Maguk állítólag felesküdtek hogy mindig követik a parancsokat. Na most majd megkapják!
Odaállok Bodom és Híéna elé.
-Maguk szerezték a cigit?
-Igen uram.
Kiveszem a kezükből.
-Én kibírom, régebben napi szinten szívtam el egy dobozzal de kibírom. Maguk miért is nem?
-Uram. Pihenő...
-És akkor mi van? Megdögölhet a fél szakasz mert pihenő idő van? Majd most megtanulják. Tenyereket elő!
Felfelé tartva kitartják a tenyerüket. Én a két parázsló csikket beleteszem és ökölbe szorítom a kezüket. Sistereg egy picit majd elmúlik. Híéna arcára kiül a fájdalom de Bodom csak mereven néz. Elengedem. Sakál elkezdi rázni a kezét, Bodom csak áll egy helyben. Most Kányához, Grimhez meg Sakálhoz lépek. Pont 3 üveg kis Royal van előttük. Elveszem.
-No, akkor maguk piások. Mit képzelnek? Kártya parti? Majd adok én maguknak. Honnan van?
Kánya kilép.
-Uram. Én hoztam. Még a hadtápossal szereztettem.
-Arra a félnótásra is lesz gondom. De most, Spetsnaz kiképzéshez hűen. Álljanak ide elém, fejeket le.
Elém állnak, lehajtják a fejüket én meg széttördelem az üvegeket a fejükön. Kánya és Sakál a földre esnek, Grim bírja.
-Na most mindenki lenyom itt 100 fekvőtámaszt közben mondogatják a 3 szabályt: Se cigi, Se pia, Se szabálysértés. Megértették?
-Igen Uram.
-Helyes.
Kimegyek, a Hadnagy egész idő alatt ott állt az ajtónál.
-Kemény.
-Volt kitől tanulnom Uram.
Nevet.
-Most egy személyes kérdés. Igaz az a Spetznazosokról, hogy 10 téglát szét tudnak törni a kezükkel?
-Hát. Ki tudja. Talán.
-Meg mutatja?
-Nos......

 

[Pumpkin]

Éppen pakolok és készülök elhagyni ezt a poklot, egy másik sráccal indulunk a kijárat felé.
-Igor, mit fogsz tenni, ha visszakerülsz a parancsnokságra?-kérdezem halkan tőle, a már itt megszokott hangnemben.
-Először is szerzek vodkát magamnak, aztán megpróbálok a Kordonban maradni, amíg tart a szolgálati idő. Ez túl sok volt. Örülök, hogy élek, nem hiányzik több baj. Hát te?
-A Kordonba megyek szintén, ott pedig elkezdem rendbe tenni a karrieremet. Nem akarok örökké csak egy feláldozható üregvájó lenni, elég volt ennyi.
Alig, hogy kimondtam ismét lépésekre lettem figyelmes mögöttünk. Ösztönösen jobbra vetődtem, eregettem néhány lövést a léptek irányába, Igor pedig egy pillanatnyi dermedtség után szintén kapcsol, de későn, mert a vérszopó iszonyatos erővel vágja a falnak, amitől megreped a gázmaszkja. De két golyó a mellkasába fúródik, amitől a szétspriccelő vér okán láthatóvá válik az a felület, ami véres lett. Folytatom a tüzelést, de a heves tűz ellenére is egy tár kevésnek bizonyul a halálához, ekkor futásra kényszerülök, az pedig, mint egy tehervonat, robog utánam, ideges morgást hallatva. Egy leszakadt szellőzőjáratra ugrok fel, miután végigcikáztam néhány üres szobát. Előkapom a pisztolyom, guggolva haladok tovább, aztán megállok. Sehol a vérszopó. Egy kilyukadt betonfalon bemászok, ott a csöveket követve kilyukadok egy teremhez, ahol két sárga lámpa forog, közben az erre felé gyakori csapódó hangokat hallok távolabbról. Ez valami dugattyú lett. Messze kerültem. Lemászok oda, majd a pisztolyt magam elé tartva egy lépcső előtt lyukadok ki, ahol a világítás is működik. Amikor pedig megindulok lefelé, akkor gyors kopogást hallok ismét felfelé, amitől riadtan hátrálni kezdek, amikor egész közel ér, akkor egymás után nyomkodom az elsütőbillentyűt, a vérszopó megjelenik, majd kimúlt teste visszagurul a lépcsőn. Előveszem a késem, levágom a csápjait, aztán fél óra botorkálás után a járatokban ráakadok Igorra. Furcsa, de életben van, csak eltört pár bordája, meg agyrázkódása van. Hadovál mindent nekem, amit nem igazán értek. Megragadom a földön heverő két fegyvert, aztán erőltetett tempóban száguldunk a kijárat felé, közben rám támaszkodik. A kijáratnál áll egy őr, aki először egy másik katona segítségével kiemelik Igort, aztán orvosért kiáltoznak a sebesültnek. Aztán én is felmászok a létrán, a fegyverek egymáshoz ütődnek közben a hátamon, amikor pedig felérek, akkor a napsütéstől iszonyatosan fájni kezd a szemem. Nem látok semmit. Megragadja falaki a karomat, aztán bevezetnek egy épületbe, ott kinyitom a szemem, egy tiszt ül előttem. Vigyázzba vágom magam, aztán jelentést teszek:
-Alekszej Borogyin tizedes a büntető századból letöltötte a büntetését, szolgálatra jelentkezem uram!
-Pihenj tizedes!

 

[joeetm]

Gyerünk,gyerünk, öt percünk van az indulásig!
már az utolsó ládákat rakják fel a kocsimra, ha ezzel megvannak indulhatunk.. még utoljára megnézem a másik 2 teherautót, először az utolsóhoz megyek, oldalt felmászok és benézek, Jean lehúzza az ablakot
-Minden rendben?
-Igen, rakomány felpakolva, lezárva, felőlem indulhatunk.
-Egyenruha, iratok, szállítólevél?
-Minden ittvan nálam.
-Ez a beszéd! amikor a határhoz érünk neked nem kell beszélned, majd én intézkedem.Te csak add oda amit kérnek!
Átmegyek a következő kocsihoz, Kugli épp nagyban olvasgatja a szállítóvelelet..
-Hé Kojak! ezen egyáltalán nem az van amit mi felraktunk.. mivan ha felnéznek?
-Nyugi, nem fognak, el lesz intézve.Iratok, egyenruha rendben?
-Jaja, megvan minden,
-Akkor mehetünk!
közben befejezték a pakolást, lehúzták a ponyvát, kész van minden.
Még indulás előtt hátraszólok a raktérbe:
-Maguk jól megvannak ott hátul?
-Igen, minden rendben!
-Akkor indulunk!
Beletaposok a gázba, és indulunk is a zóna felé, vagy hova a francba... az útvonal meg van tervezve, csak követnünk kell, félút környékén pedig kapunk egy kísérőt, utána már csak azt kell követni.A "cég" egyik ukrán raktárától indulunk, de ahogy haladunk a lezárt terület felé, annál üresebbek a városok, az utolsó kisebb település után pedig már a környezeten is látszik hogy nem piknikezni megyünk.. az utak itt már nincsennek karbantartva, sötét erdők, mocsarak váltják egymást.A határig nem ütközünk semmiféle ellenőrzésbe, vagy járőrbe, viszont itt kénytelenek leszünk megállni.Jól feszítünk az egyenruhában, minden iratunk szinte gyári, de azért sosem kellemes az ilyen...
Lefékezek a sorompótól másfél méterre, jön is oda a kihelyezett őr, kiadom a fuvarlevelet, az meg már nyomja is a kezébe a semmiből itt termett helyőrségparancsnoknak.A vaskalapos átfutja, majd átfutja mégegyszer, rámnéz, majd megszólal:
-Korábban jöttek!
-Tudjuk uram.Hamarabb siekrült bepakolni, és a parancs szerint NAGYON sürgős a szállítmány. Közben a határőrök körbejárják a kocsikat, és hozzák a parancsnoknak a többi papírt is.A csávó tovább olvasgat, hol rámnéz, hol a papírokra, közben int a katonáknak hogy nézzék meg a kocsikat.
-Nézze parancsnok!
-Szergej Boncharev parancsnok!
-Nos szóval nézze, tisztelt Szergej Boncharev parancsnok.Mi nagyon sietünk, várnak ránk.Ittvannak az irataim is, megnézheti őket (közben beteszek egy szép összeget az irattartóba)...elveszi az iratokat, átlapozza, majd miközben a zsebébe csúszik a "jutaléka" int a katonáinak
-Tiszta a szállítmány, adják vissza a papírokat! majd felém fordul
-Jó utat, az anomáliákkal pedig vigyázzanak tizedes!
-Köszönöm Boncharev parancsnok! További jó munkát!
felnyitják a sorompót, mi meg lassan elindulunk előre.. de mi a franc az az anomália? nem hangzik túl jól, remélem elvergődünk a találkapontig valahogy...még egy jó tíz percig a betonúton megyünk, de utána lekanyarodunk jobbra valami földútra.. jól kezdődik, és még ezt a tetű maszkot is fel kell venni..hátraszólok a rádióban hogy a többiek se felejtsék el.. kénytelenek vagyunk lassítani, túlzottan meg vagyunk rakva ahhoz hogy itt pattogjunk... lassú tempóban zötykölődünk, a távolból hol lövések, hol kutyanyüszítés,farkasüvöltés hallatszik... egyre kevésbé tetszik nekem itt...eddig néha láttunk felbukkanni mellettünk egy pár vasúti vágányt, de most keresztezi utunkat egy valamikori átkelő formájában... átdöccenünk a síneken, már csak két kiló, és ottvagyunk a találkaponton...északkelet felé tartunk, mikor áthaladunk egy aszfalt úton.. remélem jó okuk van arra hogy nem ezen jöttünk...tervezett útirány szerint felhajtunk egy nagyobb dombra, valahol itt kell lennie az emberünknek...Már vagy öt perce várunk, mikor szemből feltűnik egy szakadt niva, megáll, a sofőr kiszáll, és jön ide a kocsimhoz...

Nyugodtan üldögélek a tábortűznél, Smasszerral beszélgetek, mikor rezeg a PDA-m.. Előkaparom a zsebemből, új üzenet Lukash-tól..megnyitom, elég rövid:
-Fél óra múlva legyen a megadott koordinátáknál, majd vezesse az érkező konvojt a bázisra.
Na jó, akkor szerezzünk gyorsan járművet.. berontok a garázsba, a technikusok éppen egy teherautót bütykölnek..
-Srácok! van valami szabad jármű?
-Persze főnök! A múltkori nivát megfoltoztuk kicsit, egy pár kilót megint belenyomhat, de azért még mindig nem százas..
-Jólvan fiúk, kösz!
Beszállok a kocsiba, és elindulok kifele a bázisról, ki a raktárak területéről, bar felé... párszáz méter után letérek az útról balra, és enyhén kelet felé tartva autózok kifele a semmibe... kicsit késésben vagyok, úgytűnik a főnök későn küldte az üzenetet... tudtommal a szállítmány útvonala a zóna kevésbé sűrűn járt területein van kijelölve, ezért kell 2 kilós kerülővel körbeautózni bart.... a kerülő felénél emelkedő kezdődik, és ahogy nézem már csak az lesz.. remélhetőleg kibírja ez a hulladék a terhelést...végül is éppen időben ideérek, igaz a teherautók már itt várnak.. kiszállok, odamegyek az első kocsihoz, felmászok a sofőrhöz.
-Üdv a zónában kollega!
-Tiszteletem!
-Idáig rendben tudtak haladni?
-Háth a szakadt,ezer éves földutakat leszámítva minden simán ment..
-Jólvan, akkor kövessenek!
Visszakocogok a kocsihoz, bevágom az ajtót, és kényelmes tempóban elindulok lefele... nem sietek, nem tudom mennyire vannak felpakolva a teherautók, inkább lassan de biztosan... egy laza félórás zöykölődés után "lapos" területre érünk, innen már kényelmesebb, igaz még ígyis egy fél óra amíg visszaérünk...Ennél már csak az jobb érzés mikor kifordulunk a raktárakhoz vezető betonútra... lazán gördülünk keresztül a határon, közben egy-két szolgálatot teljesítő őr int egyet-egyet... nekik is jön az új felszerelés..végül nyugodtan gurulunk be a bázisra, valahogy a raktárak, és a fegyvertár közé kormányozom őket, hogy az utánpótlással ne kelljen oda-vissza rohangálni..Beszaladok a technikusokhoz, majd Skinhez, ők csinálják a leltárt a lepakolásnál, meg még szólok pár lazsálónak hogy segítsenek pakolni.. amíg ők elkezdik a pakolást, addig szólok a nagyfőnöknek...Felmegyek azon a pár lépcsőfokon, kopogok az ajtófélfán (már megint itt vagyok...)
-Uram! A szállítmány rendben megérkezett!
-Nem volt semmi probléma?
-Nem uram, teljesen sima utunk volt!
-Helyes! Pakoljanak le, ami pedig a másik bázisra kell ellátmány azt hagyják fent két kocsin, egy fog itt maradni, a másik kettő tartalék lesz.
-Rendben uram!
Visszasétálok, odamegyek a leltárazókhoz, és szólok hogy ami a másik bázisra lesz, az maradjon a kocsikon... sok cucc van már lepakolva?
-Áh, még csak a technikusok cuccai, meg 300 akna, de abból csak 500-at szedünk le egyenlőre, kell még a határhoz, meg amásik bázisra is...
-Jólvan, mostmár itt vagyunk, nem kell sietni.És hol vannak a dokik?
-Fent ülnek, mindjárt kiszabadítjuk őket, csak be vannak "falazva" ellátmánnyal.. könyebb volt álcázni őket, meg nagyobb biztonságban is voltak így.
-Áh, értem.. na de jólvan, ne lazsáljunk, ideje dolgozni! beállok én is pakolni, közben a tudósok is le tudtak jönni a platóról, két másik zsoldos jelenlétében, az egyiket Hans-nak, a másikat pedig Beaumont-nak hívják.Ahogy le tudnak jönni, nyújtanak egy jót, még kocognak is kicsit, szerintem énis megőrülnék ha a platón kéne gubbasztanom vagy 2 órát egy halom doboz között.Már a védőruhákat pakoljuk, mikor megakad a kezemben egy háromszor akkora láda mint a többi.. ketten leemeljük, és kérdezem ez meg mi a franc? az egyik doki szólal meg:
-Az orosz hadsereg egyik fejlesztése, arra gondoltak egy páran a "cégnél" hogy egy kis átalakítással idebent is hasznát vehetitek..
-Skin, szerintem ezt majd te veszed kezelésbe...
-Háth még szép! Kiderítjük mit tud a kicsike!
-Mennyi cucc van még ami marad?
-Amennyiben jól számolom, még a másik kocsiról lejön 4 hordó üzemanyag, és fuhúú egy halom lőszer, vagy két halom..
-Ide csak ennyi lesz?
-jah, ha le van pakolva mehetnek át a kocsik, a dokikkal együtt, és lehet lepakolni a cuccukat a bunkerba...
A 2 első kocsi amiről lepakoltunk előrébb áll, így az utolsóról gyorsan le tudjuk szedni a cuccokat,igaz egy jó negyedórát még így is eltöltünk vele... miután megvagyunk az itteni pakolásssal, szólok az egyik technikusnak hogy az üres kocsival parkoljon le, a dokik és aki őket kíséri pedig fel a kocsikra, mostmár a fülkékben is el fognak férni.Én vezetem az első kocsit, szerencsére a másodikat sem kell egy okostojásra bízni, a Beaumont nevű tag őket kíséri, a másik kocsit ő hozza, egy tudós felmászik hozzám, a másik kettő a hátsó kocsiba, indulhatunk..
Ezek új gépek, még lehet nekik csapatni, nem is fogom kímélni.. nyugisan kigurulunk a bázisról, irány a kettes.. laza tempót nyomok, ám a régi határ felé közeledve kutyák rohannak felénk az úton, egy pár, a többit pedig oldalról látom..Belelépek a gázba, 3 kutyán áthajtok, a többi kiugrik a kocsi elől, és lassan lemaradnak.. A visszapillantóban látom a másik kocsit, helyes, bíjra a tempót...még hajtunk egy keveset, és itt is vagyunk a bázison. Nyugodtan beállok az udvarra, de a motort nem állítom le, még be kell tolatni a lejáróhoz hogy ne kelljen annyit mászkálni. Intek Beaumont-nak hogy ne szálljon ki, én pedig benézek a hangárba van e ott valaki...Hárman üldögélnek a tűznél, a többiek lehet csinálnak valamit..
-Hejj srcáok! Hol van a többi lókötő?
-Üdv Chester! Az összeset megtaláltod lent a bunkerban, vagy a parancsnokiban, mi is nem rég jöttünk fel...
-Köszi srácok! Ha lesz kedvetek jöhetnétek kicsit segíteni, itt vannak a dokik, le kéne őket pakolni a bunkerba..
-Jólvan, majd benézünk!
-Átbattyogok a parancsnokiba, Acid nyugodtan beszélget valamit pár sráccal..
-Hogy itt mindig csak a dumálás megy!
-Szevasz Chester! Téged meg már megint itt esz a fene?
-Tudod hogy van ez, sehova a jó helyről! Na de, hoztam nektek valamit!
-Naa! Valami hasznosat legalább?
-Háth 2 teherautót, egy-két dokit, ellátmányt, és persze munkát.
-Mindig ez van ha te jössz! Munka, munka... és mi a munka?
-Csak le kell pakolni a dokik cuccait a bunkerba.. van üzemanyag is a generátorba, szóval mehetünk lifttel.
Nah, így mondjuk jobb lesz.Lássunk neki, szólok a fiúknak. Kimegyünk az udvarra, szólok Beaumontnak hogy tolasson a bejárathoz, megvárom míg beáll, majd énis betolatok, és lehet pakolni... viszont én most pihenek, lesétálok a bunker 1. szintjére, és megnézem mit alkottak eddig...

 

[Scarecrow]

Na jó toljuk!

Miután abbamaradt a lövöldözés és meggyőződtem a távcsövön keresztül is, hogy nincs ellenséges mozgolódás se a malomnál, se a régi parkolónál úgy döntöttem kimászok a helyemről és megnézem mi a helyzet a nővel.
Így is tettem és pár perc halk szenvedéssel kikecmeregtem a vagon alól és elindultam a töltéshez.
Ahogy haladtam lefele a domboldalon felkaptam a figyelmemet a stalker tábor felé.
Kb 5 stalker tartott a töltés felé sietősen.
Felemeltem a kezem a magasba és intettem nekik, hogy ne olyan gyorsan. Bár nem voltam róla meggyőződve, hogy meglátták egyáltalán vagy leginkább megértették-e a jelzést...
Végeredményben nem lassítottak, és még elöttem elérték a töltést... Tulajdon képpen én úgy ballagtam le a lejtőn mint aki most könnyített magán és megy vissza őrködni a bájos és legfőképpen nyugodt éjszakai őrségbe... Bár nemigazán ez volt a helyzet...
Rosszabb nem is igazán hiszem, hogy lehetne. Zsoldosok tonna szám és még a hadsereg is neki állt belerondítani a képbe... lehet nem tudjuk elvégezni a munkát amit Kaszás ránk bízott... Bár az is lehet, hogy kapóra jön! A hadsereg bizonyos oknál fogva nem hiszem, hogy a könnyű fegyverzetű és annyira nem nagy harci kedvű stalkerekkel törődne ha a zsoldosok is itt vannak a peremen... akik hát igen csak jelentősebb fenyegetést jelentenek... Remélem a katonák is így vélekednek. Ezen esetben ez a kettő halomra lőheti egymást és nekünk csak vissza kell vonulnunk és egy kényelmes kis fára felmászva nézhetjük a "Meccset".
Mindezen gondolatmenet közben megérkeztem célomhoz: Vagyis Fridához.
Éppen az egyik stalker kötözte a lábát a lánynak.
- Szerencsés flótás vagy! Nem mindenki ússza meg a katonai stalkereket ennyivel! Szóltam a nő felé.
- Annyira nem nevezném a láblövést "szerencsésnek"! Fakad ki.
- Szerintem az vagy... és szerintem pihenj is le! Ti is! Szóltam a megmaradt 3 stalker felé akik megmaradtak az alap csapatból... - Az újak átveszik a helyeteket! Tettem hozzá, majd intettem a frissen érkezett kicsit még lihegő stalkereknek.
Hirtelen berecsegett a rádióm.
- Rideg! Itt Sweet! Észrevettünk egy nagyobb Katonai stalker alakulatot és egy páncélozott csapatszállítót!
Hmmm... Pompás... Már csak ez hiányzott! Gondoltam.
- Hol jár? Kérdeztem a rádióba.
- Nem messze tőletek a hídon már túl jutott! Cross és én követni fogjuk a mozgásukat!
- Ezt, hogy érted? Kérdeztem.
- Úgy, hogy lassan haladnak és fényszóró nélkül! Valószínűleg nem közvetlen támadást akarnak intézni vele! Szólt bele Cross is.
- Akkor, hogy vettétek észre? Kérdeztem.
- Egy "heregolyó" ráment az egyik aknára a szélen...
- "Heregolyó"?! Ismételtem a rádióba közben összevontam a szemöldököm.
- Katona vagy Heregolyó nem mind egy? Kérdezett Sweet.
- Jól van sügér! Ha úgy gondoljátok kövessétek! Csak az istenért, ne szálljatok velük harcba!Így is van épp elég bajunk! Szóltam a rádióba.
- Rendben van Rideg! Követjük és jelentem a helyzetét ha megállt! Cross vége!
- Vettem vége! Szóltam a rádióba, majd felsegítettem a nőt az ülő helyzetéből.
- Na menjen és pihenjen kicsit! Szóltam rá szelíd hangnemben, majd megfordultam és visszabaktattam a lőállásomra... Avagy a vagon alá.

 

[Capt Axon]

Őrm. Szerij Valodja:

A páncélosunk végre megérkezett. lassú Dízel motor hangot lehetett hallani egy darabig, meg közeledő léptek hangját a malom déli oldala felől. Majd hamarosan megérkezett az erősítés. Egy szép nagy csapat katona érkezett meg egy BTR-t közrefogva két oldalt.
Miután elérték a malmot, az emberek odafutottak halkan hozzánk, a BTR pedig megállt a malom egyik épületének oldalánál, majd leállította a motort.
Úgy érzem ez jó móka lesz. Az erősítésünkkel már elég komoly tűzerőt képviselünk, így nem is habozok, egy nagyobb csapattal elindulunk a parkoló felé kifüstölni a zsoldosokat.
Pár embert hátrahagytam a malomnál, mi meg elindultunk körbekeríteni és levadászni a zsoldosokat.
Ha az akció összejön, gyorsan végzünk és aztán már a kordonnál ebédelünk. Ha nem, akkor bizony komoly állóharc fog itt kialakulni közöttünk. De muszáj kockáztatni.
Lassan, csendben haladunk a sötétben, aztán végre mindannyian felsorakozunk a parkoló egyik oldalánál.
A zsoldosok nem igazán figyelnek, pedig ennyi idő alatt már kiszúrhattak volna minket.
Úgy néz ki inkább dél felé vetődik a tekintetük, valószínűleg az imént érkezett BTR után koslat a tekintetük azt keresve mi járt erre.
Egy darabig még vártunk, amíg eléggé látótérbe kerültek, aztán kiadtam az utasítást:
- Figyelem! Levadásszuk mindet! Foglyok nincsenek! A parancsomra tűz!
Aztán utánam mindenki célra emelte a fegyverét majd vártunk. Vártam amíg a tetőn lévő zsoldos kicsit kimerészkedik a tető mögül, aztán amint szépen benne volt a célkeresztben elindítottam a balhét. Az első rövid sorozat után a mit a zsoldos fejére adtam le, az rögtön lebukfencezik a ház tetejéről.
De erre a többi elkezdi a lövöldözést és vaktában lövöldöznek felénk. Mi sem leszünk restek, rögtön viszonozzuk a tüzet, de mi már annyira nem vaktában.
Ők viszont el tudnak bújni az épületek mögött. Nálunk meg kevés a fedezék, ezért változtatjuk folyamatosan a helyünket, közben kezdünk vissza hátrálni valamennyire a malom felé.
Valami majd csak lesz a végén.

 

[Scarecrow]

Gyorsan kezdett esteledni és a viharos hóesés sem akart abbamaradni... Muszáj feltennem a kontrasztos lencsét... Gondoltam mérgelődve, majd előkotortam az egyik zsebemből a keresett tárgyat és felpattintottam a távcsőre. Ezzel ugyan csak annyit értem el, hogy durván 50 méterig látok el és mindent pisa sárga és fekete színekben látok majd de ez is több a semminél...
Éppen csak a katonákig láttam el... de ők nyugodtan kushadtak és még csak véletlen se dugták ki az orrukat a fedezékből... úgy tűnik tanultak a társukból, ha bár fogalmam sincs ki lőtt...
- Rideg! itt Cross, Vétel!
- Mondjad! Szóltam kicsit nyűgösen a rádióba.
- A BTR beparkolt a malom mögé! és úgy 2 tucat katona jött vele és benne...
- Remek... Szét fogják rúgni a seggünket! Mondtam kicsit ingerülten.
- Hát... ezt lehet nem tudjuk... Nézd! Mozgolódás! Kezdett bele Cross, de közben Sweet félbe szakította.
- Mi az? Kiszúrtak titeket? Kérdeztem.
- Nem, a katonák nagy része a malom mögött elindult nyugat felé a malom mögött! Szólt Cross.
Belenéztem a távcsövembe és a malom legszélére fókuszáltam...
Ég adja, hogy ne minket akarjanak meglepni... Többen vannak, jobban felszereltek és még kipihentebbek is mint mi meg a stalkerek itt a híd alatt... Gondolkoztam közben előbújt az egyik majd egy másik és így szépen sorban a katonák. De nem felénk indultak, hanem a parkoló felé.
- Cross! A zsoldosokhoz mennek! Szóltam a rádióba.
- Ez kapóra jön! Válaszolt gyorsan.
- Miért? Kérdeztem.
- Mert, a BTR-nél csak 3 őr van!
- Te most azt akarod csinálni amire gondolok, hogy meg akarod tenni? Kérdeztem.
- Attól függ...
- Mondjuk elkötni a BTR-t? Kérdeztem gúnyosan...
- Yep! Felelte.
- Hajrá! Válaszoltam.
- Készülődj! Ha megfújtuk, megyünk is haza! Szólt Cross.
- És a meló? Kérdeztem.
- Olybá tűnik a katonák lerendezik a zsoldosokat! Nekünk itt már nem kell igazából semmit se tennünk! Szóval akár le is léphetünk most is... de ha már itt vagyunk vigyünk haza egy kis szuvenírt is! Tette hozzá Cross.
- Felőlem! Szóltam nagyvonalúan.
- Oké, 3 percetek van kimászni a helyetekről és összepakolni! Vége! Szólt végül Cross.
Kimásztam a vagon alól és kocogó tempóban elindultam a töltéshez. Felnyitottam a félig földbe temetett Vagont és bemásztam a cuccomért.
Kitáraztam a a táskámba tettem a mesterlövészpuskát és kivettem az Xm-8asomat.felkaptam a táskát a hátamra, a karabélyt a kezembe és elindultam kifele. Mielött azonban kimásztam volna fegyverropogás hallatszott nyugati irányból és hirtelen felriadt mellettem a lány.
Ahogy hirtelen rá tekintettem, eszembe jutott a számára tett ajánlatételem.
- Frida! Szóltam felé, és megmarkoltam a kezét. - Mennünk kell! Tettem hozzá és felrántottam a földről.
- Mi? Mikor? Miért? Hova? Kérdezett rögtön.
- Menni! Most! Mert! Majd megtudod! Válaszoltam rögtön az összes kérdésére, és még egyet rántottam a lányon, de most finomabban, mint elsőre.
Hirtelen nagy dübörgés hallatszott és pár nagy kaliberből származó lövés. Ez utóbbi két hang gyorsan közeledett.
- MOST! Ordítottam rá a lányra.
- Rideg! Szólt le Frost.
Elindultam a vagon ajtaja felé és kimásztam a vagonból.
- Várjatok! Hallatszott mögöttem, miután kimásztam a vagonból.
A lány gyorsan ott termett ahol én voltam és neki állt kimászni. Neki elég nehezen ment, a sérült lába miatt, így segítettem neki.
Miközben segítettem neki felmászni a BTR mögöttem robogott el, majd fékezett le, ahogy áthaladt a töltésen.
Frost sietős léptekkel indult a BTR felé. Én meg a lány pedig követtük. Mögöttünk meg persze már a katonák is lőttek ránk, a stalkerek és a BTR gépágyúja pedig viszonozta a tüzet remek káoszt okozva...
Mikor oda értünk előre engedtem a lányt és közben a katonák felé lőttem... bár valójában rohadtul nem tudom el találtam-e valamit... mivel szart se láttam...
Miután el lőttem 3 sorozatot magma is bemásztam a harckocsiba és ezzel egyidejűleg el is indultunk.
A volánnál Cross, a Gépágyúnál pedig Sweet volt. Utóbbi még el lőtt pár golyót, majd előre fordította a tornyot és kimászott a helyéről.
- Ő ki? Kérdezett rögtön Frida felé.
- A a csaj akit küldtetek!
- Nem értem! Felelte.
- Úgy vélem értékesek lehetnek a katonai tapasztalatai! Válaszoltam.
- Miféle tapasztalat? Kérdezett Sweet.
- Majd ő mondja! Szóltam közben bólintottam a lánynak egyet.
- Harckocsizó voltam a Skaraborgs páncélozott ezrednél...
- Svéd? Kérdezett Sweet.
- Igen. Bólintott a lány.
- No? Kérdeztem.
- Ez érdekesen hangzik... Szólt Cross.

 

[Capt Axon]

Őrm. Szerij Valodja:

Hát...a reggel az egész jóból átment egészen sz@rba! Nem elég hogy nem tudtunk a zsoldosok seggére köszörülni, de még a BTR-ünket is megfújták a szemét, csóró, csöves stalkerek! Az Őrnagy biztosan letépi a tökeinket ezért. Hagytuk hogy pár csöves, nyomorult kölyök hülyét csináljon belőlünk. Ezért még elkapom őket!
De egyenlőre ez most nem érdekel. Most még a zsoldosok felé kell fordítanom a figyelmem, mert időközben nekik is kinyílt a csipájuk és megpróbáltak felénk nyomulni. De voltak olyan hülyék hogy a lövészeink célkeresztjébe álltak. És nem egyet sikerült leszedniük a srácoknak.
Persze amint meglátták hogy valójában milyen hátszelünk is van itt a malomnál, rögtön kapcsoltak és vissza sunnyogtak a saját térfelükre.
Azért nekünk sincs könnyű dolgunk. Időközben, amíg a parkolóban lapító zsoldosokkal foglalatoskodtunk, addig az erősítésük meg átjött a töltésen keresztül, ezzel is megnehezítve a dolgunkat. Ráadásnak előkerült a nehéz tüzérségük is. Valamelyik barom állat egy bazi nagy csúzlival pufogtat felénk, fedezékbe kényszerítve minket. Más lehetőségünk nincs, megvárjuk míg újra töltenek és mi is megszórjuk őket......Szláv módra!

Hadngy. Nikolaj Druszajev:

A hét nyugis volt, semmi perpatvar. Leszámítva hogy k*rva hideg van. Nem is volt kedvünk kimenni a srácokkal gyakorlatozni, de már csak Mihail és a szívatás kedvéért kivittük Reaperéket egy kis gyakorlatra a hidegben. Dideregtek is eleget, de tűrték amennyire lehetett. Én és Mihail nem fáztunk, hála a páncélzatnak.
Miután kivittük őket ugyanoda, ahonnan Mihailék lerugdosták őket, felállítottunk egy kis lőteret. Céltáblák, célalakok, minden megvan ami csak kell. Még egy kólás üveg kupakját is felerősítettem az egyik táblára azzal az indokkal, hogy aki hamarabb eltalálja az hamarabb fejezheti be a gyakorlatot és mehet pihenni.
Ettől rögtön lázasabb lett a készülődés.
Miután mindennel kész voltunk, Mihail leült a közelben álló roncs teherautó lökhárítójára és onnan figyelte az eseményeket. Odamentem hozzá és azt mondtam neki:
- Mihail! Ne csak ülj itt! Ragadj a rádióra, mert bármelyik percben megjöhetnek a technikusaink!
Erre ő flegmán válaszolt:
- Ugyan már! A múlt héten is ezt mondtad és akkor sem jöttek. Miből gondolod, hogy most megérkeznek?
- Nem gondolom de azért jobb ha erre is felkészülünk.
- Na...Jól van pajtás! Hegyezem a fülem...
- Jól teszed! - Mondtam, aztán visszafordultam a szakaszhoz.
- Figyelem! Lőgyakorlatnál mindig tartsátok szem előtt a szabályokat! Ne töltsétek csőre a fegyvert, amíg nem kaptok rá engedélyt! Ne célozzatok egymásra a fegyverrel, még töltetlen állapotban sem! És mindig tisztítsátok ki minden használat után!
Egyszóval!.....A lényeg: Mindig bánjatok úgy a fegyveretekkel mint a saját életetekkel! Vagy mint a kedves barátnőtökkel! - Erre mindenki felröhög egyedül Kánya nem. De mielőtt szólt volna, egy pillanatra felé fordultam és gyorsan rászóltam. - Igen! Ez magára is vonatkozik Kánya! - Erre csak hangosabb lett a röhögés.
- Na! Pofa be! - Szóltam rájuk. - Most pedig mindenki hasra és tartsa a fegyverét készenlétben!
Ők teljesítik a parancsot. Erre én folytatom.
- Most kapnak engedélyt a betárazásra! - Erre mindenki belenyom egy tárat az AK-ba.
- Azért kapott mindenki egyforma fegyvert, mert a különböző fegyverek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek. - Közben hátratett kézzel járkálok fel alá a hason fekvő szakasz mögött. - De ezt nyilván maguk is tudják.
Nos!....Az AK-74-es lehet hogy nem egy mai csirke, de korához képest még mindig jól szolgál. Nem akad el, nem eszi a rozsda olyan könnyen, és akár egy tank is végig hajthat rajta, akkor sem hajlandó bemondani az unalmast. De azért a gondoskodást ő sem veti meg és a megfelelő ápolást rengeteg, de rengeteg halott ellenséggel hálálja meg!
Ideiglenesen amíg itt rostokolunk, addig ez a fegyver lesz a családotok vagy szeretőtök! Attól függ! Ki milyen kapcsolatban áll vele. De viseljétek gondját és ő is viseli a tiéteket!
A rövid eligazítás után rátértem végre a lőgyakorlat céljára.
- A feladat: Van rá 10 percetek, hogy 1 teljes tárat kilőjetek a távolabb látható célokra és őszintén ajánlom, hogy abból az egy tárból legalább a fele a célpont közepébe érjen! A feladat végén amint készen vagytok, jelentsétek hangosan nekem!
Azzal elindítottam a lőgyakorlatot.
- Rendben! Felkészülni! Célra tarts! Tüzet nyiss! - Majd elkezdődött a sortűz. Mindenki mereven a célokra tartva a fegyverét, sorozat lövésekkel lőtte a táblákat, majd amint kifogyott a tár felkiáltottak.
- Reaper kész!
- Bodom kész!
- Grim kész!
- Kánya kész!
- Hiéna kész!
- Sakál kész!
Amint mindannyian elszavalták a mondatukat, elindultam egy távcsővel a kezemben és sorra, emberenként végig néztem a céltáblákat és a találati arányokat.
Sakáltól kezdtem és mentem vissza felé.
- Mind jobbra ment. Nem jól tartod a fegyvert.
- Nagyon magasan van. Feküdj egyenesen.
- Elmegy.
- Nagyon szétszórtad. Feküdj rá jobban a fegyverre.
- Gyenge. Jobb ha maradsz a késeidnél és mész a konyhára.
Reaperhez értem és vettettem egy pillantást a művére. Egy pillanatra megakadt a szemem és aztán felé kérdeztem:
- Lőttél már valaha?
- Csak az alapkiképzésen uram!
Erre odakiáltok Mihaillnak:
- Mihail! Hozz egy puskát légyszíves!
Mihail felkapta a maga mellől a teherautónak támasztott Dragunovot és odahozta nekünk.
- Neki add. - Mondtam neki, erre ő lerakta Reaper mellé.
Reaper megragadta a puskát, felpattintotta az irányzékról a védőborítást, majd kibiztosította a fegyvert.
Odaszóltam neki:
- Látod azt a kupakot a céltábla közepén?
- Igen uram!
- Lődd ki.
Erre ő célzott, majd lőtt. A lövedék pedig célba talált. A szép találattól a csapattársai rögtön ujjongani kezdtek, de aztán Mihail szakította félbe az örömujjongást.
- Csendet! - Majd elővette a rádióját és figyelni kezdte.
Pár perc múlva odaszólt nekem.
- Nikolaj! Most szóltak az elveszett technikusaink hogy hamarosan megérkeznének, csak beragadtak a hóba a vihar miatt Yantar határánál. Kellene nekik egy kis segítség.
Egy darabig csak hallgattam Mihail szavait, majd rögtön kapcsoltam és újabb parancsokat osztottam ki.
- Na! Hallottátok Volkov hadnagyot! Pakoljatok gyorsan össze, aztán gyerünk! Megyünk kiszabadítjuk ezeket a lökötteket! A gyakorlatnak mára vége!
Azzal neki láttunk összepakolni.

 

[Pumpkin]

A tiszt rágyújtott és így szólt:
-Ma van a szerencsenapja fiam, kitörhet ebből a fertőből, amit okozott magának az a kihágás. Jelentkezzen a Kordonban eligazításra, a többit ott majd elmondják, a szeme miatt ne aggódjon, seperc alatt rendben lesz. Most pedig lelépni!
Ennyivel lezárta a monológot, majd az ajtón kisétálva az egyik éppen induló helikopterre pattantam, ami a Kordonba visz. Ott a parancsnokságon megkapom az utasításokat és végre igazi, katonához méltó módon szolgálhatok. Meglepett a hír, de örülök neki...

 

[ColdBlood]

Egész héten alig történ valami, talán most először, unatkoztam itt a zónában. Két napig megállás nélkül szakadt a hó, szóval a kis bokorugróink nem fáztak kint, amíg a bunker környékét tisztogatták "tűrőképesség fejlesztés" címszó alatt, megvontam tőlük a vastag ruházatot, így lehet hogy kicsit dideregtek. A nap nagy részét olvasgatással töltöttem. főleg a doktornőnk leleteit vizsgálgattam, meg a jegyzeteimet a betegségének a lefolyásáról. Sajnos semmi jó eredmény nem mutatnak. Az atropin adagja már így is veszélyes méreteket ölt. A vírus meg szépen lassan leküzdi. Jó lenne bele húzni, ha megakarjuk menteni. Azért, hogy ne unjuk magunkat halálra és hogy a kopaszok se tunyuljanak el tartottunk egy kisebb lőgyakorlatot. Én és Nikolai élveztük a jó kis vastag páncélzatunk nyújtotta melegséget, ők meg ismét a hideggel dacolva lőttek célba. Az biztos, hogy ha végzünk ezekkel, nem lesz párjuk a zónában. Nekem különösebb feladat nem jutott, csak annyi hogy figyeljem a rádiót. Állítólag már meg kellet volna érkeznie a technikus bandának, hogy rendbe rakják a helikoptert. Így csak hátra húzódva egy kocsi motorháztetőjén üldögélve figyeltem. Voltak ám érdekes lövések. Reapert egy SVD-el is teszteltük miután az AK-val enyhén szólva leszerepelt, de lehet csak a feladatot értelmezte félre, mivel a célpont minimális károkat szenvedett. Talán túszejtésre gondolt a kölök. A túszejtőt minden bizonnyal lefegyverezte volna.
Kíváncsi lettem volna a következő lövéseire is, de megszólalt a rádió. A statikus zajból alig tudtam kivenni, hogy mi is történt. De aztán jelentettem Nikolainak.
- Nikolai, van egy kis gondja a technikusainknak.
- Az nekünk is van...biccentet a fejével Reaper felé. Én csak folytattam, Reaper meg leszegett fejjel nézte a fegyverét, mintha abban lett volna a hiba.
- Elakadt a hóban és örülnének egy kis segítségnek.
- Rendben...fordult a srácok felé...mindenki készülődjön megyünk és kiássuk őket mielőtt kockásra fagynának.
Összeszedtük a fegyvereket és elkezdtünk készülődni.

 

[domotor]

Kivittek minket a gyakorlótérre lőni. Felállították a táblákat, és lőnünk kellett. AK-74 jutott nekünk, a 47-est jobban szeretem de bevallom a lézeres irányzékkal nem valami sportszerű dolog lövészetre menni. Csak simán irányzékkal lőttem, semmi hókuszpókusz. A céltáblát eltaláltam minden esetben és mikor kész voltam jeleztem. Jön a főnök ellenőrizni. Elakad a szava.
-Lőttél már valaha fegyverrel?
Hááát. Na. Mit mondjak? Elmondjam hogy még annó az volt a szórakozásm őrként hogy amíg járőrözni voltam kiraktam a sörös dobozokat amiket aztán hangtompítóval kilőttem a toronyból? És ezzel elintézzem magamnak azt hogy a hátralévő életemben fogkefével súroljam tisztára a budit? Hmmm.....Nem.
-Csak az alapkiképzésen!
Hozat egy puskát és a kezembe nyomja.
-Látja azt a kupakot a céltábla közepén?
-Igen uram.
-Lődd ki!
Emeltem a puskát, és célra tartottam. Bagatel. Eltaláltam azonnal. Még akartam lőni 1-2 táblára de jött a parancs hogy indulnunk kell. Visszamentünk a bunkerhez, felkészültünk rendesen-melegebb ruha, a hóba való bakancs, és nekem egy civil sál mivel nem akarok megfázni. Aztán indultunk. Elől mennek a Hadnagy úrék, mi meg mögöttük kettes oszlopban, az út két szélén. A Hadnagy úr mellé futok.
-Uram! Beszélnem kell magával!
-Mondja! Ne kíméljen!
-Uram, szerintem rosszul mérte fel a lövészeti képességeinket......
Valahogy éreztem hogy ez rosszul jött ki mert csak a szeme sarkából nézett rám, de valahogy éreztem rajta ezt a "3 másodperced van hogy megmagyarázd különben torkodat metszem köcsög" nézést.
-Hallgatom....
-Ömmm...Azt kellene észrevennie hogy mindenki másban jó. Másra orientálódott és más kiképzést kapott....
-Meséljen.
-Grim egy egyszerű sorkatona. Elment sorozásra és mákja volt, mert beválasztották . Sakál Felderítő, Híéna meg Francia, de orosz kiképzéssel. Kánya törzsgyökeres orosz, de nem katonai kiképzést kapott, alapjáraton szanitéc. Bodom......nos....ő a kakukktojás.
-Hogy érti?
-Bodom Spetznaz kiképzést kapott. Ejtőernyős alakulat. A kék sapkások, a VDV. Ezt mondta nekem, de azt is látnom kell hogy a gerilla harchoz is ért. A rejtőzködési képessége felér egy kaméleonéval.
-Még mindig nem értem hova akar kilyukadni.
-Uram, nem kell egy csapat aki csak az orvlövészethez ért. Itt mindenkinek megvan a maga feladata. Grim és én alap katonai kiképzésünkkel és józan paraszti eszünkkel irányítunk, Híéna és Sakál mint két testvér, kiegészítik egymást. Együtt ütőképes csapatot alkotnak. Kánya szanitéc, tehát képes összevarrni akárkit, Bodom meg az ejtőernyős és Gerilla kiképzéssel képes fontos információkat szerezni és beszivárogni.
-Túl sokat gondol a csapatáról Reaper. Túl sokat.
-Én bízom az embereimben! Képesek rá!
-Én nem tenném rá a nyakamat.
-De uram! Azt el kell ismernie hogy remekül teljesítettünk éles helyzetben. Például mikor Mihail Hadnagyurat kellett....
Itt elakadt a szavam mert Mihail hadnagyúr rám pillantott és szúrósan nézett rám a maszk mögül. Nem láttam, de éreztem.
-Mire vársz? Takarodj tovább!
Vetette oda nekem. Hát....Inkább megyek mielőtt egy golyóval találom magam szembe. Visszamegyek hátra és becsatlakozom a sorba.

 

[Capt Axon]

Őrm. Szerij Valodja:

Már egy ideje állóharcban vagyunk a zsoldosokkal, de már kezdenek fogyni. Úgy látszik fáradnak, mert egyre többet hibáznak. De ugyanakkor mi is megfizetünk minden támadási próbálkozásunkért. Persze semmi gond!
Erősítés van dögivel, rengetegen itt tanyázunk és várjuk a zsoldosokat csőre töltött csúzlikkal.
A páncélosunkat meg meglovasította valami mocsok gané, de azzal most nem foglalkozom. Majd később elkapom az illetőt, de akkor biztos hogy felkockázom!
Az viszont tény hogy ezért, mi is szorulni fogunk az őrnagynál. Mert hogy lenyúzza a bőrünket az fix!
Viszont most egyenlőre foglalkozzunk azzal ami most van....
A zsoldosok kőkeményen bebetonozták magukat a parkolóhoz, mi meg a malomnál pihenünk.
Egy ideje egyikünk sem mozdult, csak néha elszórt gépfegyver sorozatokat hallani. Mikor kimentem ellenőrizni mi volt ez, akkor a külső épülethez érve rájövök a dologra.
Oleg és Fatefon ülnek egy össze tákolt asztalféleségnél és kártyáznak. Egy kétszer meg hallani amikor a zsoldosok megszórják az épületet egy egy hosszú sorozattal, olyankor meg Oleg felkapja a gépfegyverét hátra nyújtja és a résen kidugva elereszt egy sorozatot közben hozzáteszi:
- Nyughass már Leshiy!
Én csak állok előtte az ajtóban és kérdőn ránézek amit ő egyből levesz mikor ő is rám pillant majd odaszól nekem is:
- Ettől egy pár percig ismét befogja a pofáját.
Én csak a fejemet rázva hátat fordítok és kisétálok az ajtón.
Körbe sétálok a kis "rögtönzött" bázisunkon és szemügyre veszem a helyzetünket. Rengetegen vagyunk, mind nyugisan pihenget a maga összetákolt kis vackában. Egy páran még figyelik a parkolót és környékét, hátha felfedeznek némi kis mozgást a zsoldosok környékéről.
Ugyan a stalkerek meg úgy eltűntek mint a kámfor, de attól még parancsot adtam a híd és környékének figyelésére is.
Azóta hogy a zsoldosok erősítése átverekedte magát a parkolóig, azóta semmi mozgás nincs a híd felől.
Amikor óránként rákérdeztem a megfigyelőknél a híd környéki mozgásokra, mindig ugyanazt a választ kaptam:
- Semmi!
És ez elgondolkodtatott engem. Mi van, ha a híd felől tényleg nincs már erősítésük? Ezt az előnyt kihasználhatnánk, mielőtt ők teszik ezt!
El is határoztam hogy ezt fogom tenni. A nap hátralevő részében egy kisebb egységgel felszerelve elindultunk a töltés mögé felderíteni, hogy a zsoldosok rejtettek e el megerősítést a töltés mögött, vagy hogy a stalkerek ott vannak e még.
Oltári nagy szerencsénk volt! Sehol senki, egy teremtett lélek se tartózkodott a töltés mögött.
A zsoldosok mind a parkolóban, a stalkerek meg úgy elhúzták a csíkot hogy csak porzott az út utánuk.
Jó ideje leléphettek már.... De ez nem gond. Inkább csak örömhír. A srácokkal csak úgy rohantunk vissza a malomig és amint vissza értünk, máris felszereltem egy kisebb csapatot, akikkel elindulunk a töltés mögé.
Persze a vissza érkezésem után egy újabb örömhír érkezett. A rádiós jelentette hogy a helikopter javítva, feltöltve és készen áll a hepajra. Zene füleimnek!
Nem is tétlenkedtem, kiadtam a parancsot hogy amilyen gyorsan csak lehet jöjjön ide és ha látja hogy a zsoldosok már futnak, akkor ne sajnálja tőlük a skúlót.
- Rendben! 20 perc és már ott is vagyunk! - Szólt a rádióból a pilóta hangja.
- Rendben emberek! Nincs sok időnk! Gyorsan szerelkezzetek fel és indulunk! Van rá 20 percünk, hogy kiűzzük a zsoldosokat a parkolóból.
Azzal mindenki lázas készülődésbe kezdett. Egy 20 tagú csoporttal pedig indultam a töltés mögé. De mielőtt neki kezdtünk volna, először is egyeztettem a többiekkel akik itt maradnak, hogy mi a terv.
A terv egyszerű. Akik itt maradnak tűzharcot kezdeményeznek a zsoldosokkal hogy elvonják a figyelmet, míg én egy 20 fős alakulattal a töltés mögé lopakodom és a töltés mögött szépen elosonva fentről lepjük meg a zsoldosokat. Ha minden jól alakul, akkor pánikba esnek és vissza vonulót fújnak. Már pedig az egyetlen tiszta út amerre elmenekülhetnek az a sötét völgy felé van.
Onnantól pedig ha minden jól megy, akkor az már a helikopterünk dolga lesz hogy az utolsó emberig felmorzsolja őket.
Amint minden egyeztetve volt és mindenki alaposan megtanulta a dolgát nekiláttunk.
Úgy lopakodtunk át ahogy azt először csináltuk. A lövészeink folyamatosan figyelték a parkolót és tájékoztattak minket hogy mikor mehetünk és mikor várjunk. Így szépen ötös csoportokban átértünk.
Egyedül akkor volt kis pánik, amikor az utolsó csoportnál az egyik lövész jelentette hogy az egyik zsoldos most épp pont idenéz. És a csoport ezalatt még jócskán a domb oldalon mászott fel.
Gyorsan leintettem őket hogy megálljanak, ők erre pedig gyorsan hanyatt vágták magukat és fejet leszegezve vártak.
Szerencséjük volt mert az egyikük nagyon látótérben volt, de egy a domboldalon kinőtt bokornak hála rejtve maradt. A többit meg csak úgy általánosan elrejtette a szokásos álca. Na meg a látótérből való kiesés. Amint szólt a lövész hogy tiszta, újra intettem nekik és jöhettek át.
Hamarosan már mind a töltésen túl voltunk és a domb aljában vártuk be az utolsókat. Aztán elindultunk a töltés mentén végig a parkoló irányába. A hídnál még óvatosan egyenként rohantunk át hogy ne vegyenek észre, utána elértünk a célhoz.
Ott még az órámra pillantottam és láttam hogy kezdünk kifutni az időből. hamarosan befut a gépünk.
A terv átgondolására már nem volt idő így a habozásra sem. Muszáj volt kapkodva dolgoznunk, így rögtön kiadtam a malomnál lévőknek a parancsot:
- Most! Mehet! - Azzal fegyver ropogást lehetett hallani a malom irányából. Hamarosan pedig a parkoló irányából is.
Mi pedig felkaptattunk a domb oldalon és a vasút mentén felsorakoztunk szépen, egy soros vonalba.
Még egyszer ránéztem az emberekre akik mind egy bólintással jelezték hogy készen állnak, azzal felkiáltottam:
- Akkor rajta!
Majd mindannyian felpattantunk a vasútról és kiálltunk a domb szélére, megszórva a zsoldosokat felülről.
A zsoldosok először nem is tudták hova kapják a fejüket, lőttek minden felé amerre csak láttak. Először a malmot lőtték, aztán felénk is megeresztettek egy pár sorozatot.
Amikor a lövedékek becsapódtak mellettünk, gyorsan a földre vetettük magunkat mind és innentől már fekvő pozícióból szedegettük le őket.
A tervem kezdett beigazolódni. Egy két zsoldost már megpillantottunk ahogy menekülnek a sötét völgy felé vezető alagúthoz.
Őket egy egy pontos találattal szedtük le, de volt amit elszalasztottunk és kiért a lőtávolságunkból.
Aztán jött a kellemetlen rész.
Hirtelen felbukkant a nagy ágyújuk is ismét és csak úgy szórta ránk az ólmot. Nem tudtunk ekkora tűzerővel már elbírni, így vissza kúsztunk a sínek közé és behúztuk a fejünket.
Az az állat pedig még lövöldözött egy darabig, folyamatosan a síneket sorozta, de aztán elhallgatott.
Óvatosan kidugtam a fejemet és meglestem hogy miért hallgatott el és azt láttam hogy pont most fogyott ki a lőszerből és már készült újra tárazni.
Nem volt kedvem megvárni míg újra táraz és megint kezdi a lövöldözést, ezért felpattantam a sínek közül és megcéloztam a fejét. Halálpontosan a maszkjának a két szeme közé céloztam és aztán meghúztam a ravaszt. De csak egy kattanást hallani.
- A fene! - Kiáltottam fel és már húztam ki a tárat a fegyverből hogy megnézzem mi baja. A tár még félig tele volt, tehát elakadt.
Próbáltam helyrehozni, ütögettem, újra felhúztam, de semmi. Ezalatt a fickó már lassan betárazta a fegyverét és már húzta volna fel, amikor magam mellől egy gránátvető hangját hallom és azt látom hogy a gépágyús fickó repül a robbanástól, a lábai meg a másik irányba.
Oldalra nézek és látom ahogy egy társam áll ott kezében a gránátvetővel felszerelt gépfegyverrel, aminek mindkét csöve füstölgött.
Új lőszert nyom a gránátvetőbe, aztán lassan felém néz és bólint egyet. Én csak elmosolyodok a maszk alatt félig és viszonozom a bólintást.
És a gépágyús elvesztésével a dolgok is jobbra fordultak. A zsoldosok most már teljességgel megkezdték a vissza vonulást. Csoportonként rohantak az alagút felé, de akit csak tudtunk leszedtünk menekülés közben.
Amikor már csak egy pár ember maradt a parkolóban, kiadtam mindenkinek a parancsot:
- Gyerünk! Roham! - És már indultunk is a parkoló felé futólépésben.
Már a malomból is hallatszott a végszó és onnan is megindultak a parkoló felé futva egy soros vonalban egymás mögött.
Mind az eljárásnak megfelelően egyenként egymástól pár méterre futva közelítettek a parkoló bejárata felé, majd a falnál megálltak és fedezékből tüzelve lőtték a vissza vonulni próbáló zsoldosokat.
Mi pedig egyszerre, vad horda módjára rohantunk le a domb oldalról hogy minél előbb fedezékbe vethessük magunkat a parkoló épületeinek oldalánál.
Egy pár embert eltaláltak közülünk is, ők gyorsan lebucskáztak a domboldalról, a fal mellett kifeküdve.
Megnéztük őket és akit tudtunk fedezékbe húztunk hogy ellássuk őket, de ezekből csak egyetlen egy embert tudtunk úgy ahogy ellátni. A többi már vagy elvérzett, mert nem jutottunk el hozzájuk időben, vagy pedig azonnal meghalt.
A 20-ból maradtunk 11-en. De ez nem vette el a harci kedvünket, mert a malomból érkező emberekkel együtt még mindig rengetegen voltunk és már a helikoptert is hallottuk közelíteni, majd hamarosan meg is pillantottuk a fák ágai közötti réseken.
A gép lassan célra fordult, majd felpörgette a gépágyúját és ontotta a menekülő zsoldosokra a 12,7-es rémületet. Aztán hamarosan rákezdett az S-5-ösökkel is és egyet egyet elengedve a rakétagondolából közéjük durrantott.
A parkolóban hamarosan már egy zsoldos se volt. Csupán halottak, vagy haldoklók. A többi vérző csapattársaikat hátrahagyva, hanyatt homlok menekült az alagút felé. Kevés sikerrel.
Addigra mi már a parkoló hátsó kijáratánál voltunk és lőttük hátba a menekülő zsoldosokat. A többit pedig a helikopter darálta le. Volt talán egy pár ami szerencsésen megúszta, ők bemenekültek az alagút sötétjébe és már nem is lőtt ránk onnan senki.
Persze a helikopter már indult volna a sötét völgybe, hogy amint kibukkannak az alagút túl oldalán akkor levadászhassa őket, de szóltam nekik hogy felesleges. Hadd mondják csak el a nagyfőnöküknek hogy a támadási kísérletük milyen véres kudarcba fulladt.

Viszont ez után jött a neheze! A csatának ugyan vége, de csak ezután jött az a rész amit senki sem kedvelt. A veszteségek elkönyvelése és valakinek el kell mondania az őrnagynak, hogy hogyan lovasítottak meg tőlünk egy teljesen működőképes páncélozott katonai járművet.
Utálom ezt mondani, de ez a feladat sajnos rám hárul, mivel én vagyok ennek a hadműveletnek a vezetője.
Így elkezdtünk szedelőzködni. A sebesülteket akit csak tudtunk felpakoltuk a helikopterre, összeszedtük a haldokló zsoldosokat akiktől még talán megtudhatunk valami hasznosat a többi hullát pedig elégettük a parkoló udvarán. Aztán gyalog irány vissza a helyőrségre. A kordon ideiglenesen újra tiszta lett.
Azt hiszem a munkám itt véget ért.

A kordon mától újra járható.

 

[domotor]

A furgon felé tartottunk mikor Bodom megszólal:
-Ha nem baj, felderítem a helyet hátha van valami para.
Mihail hadnagy megfordul:
-Hogy te hova mész azt az elöljáród dönti el!
Most Nikolaj hadnagy szólal meg:
-Ahogy mondja. Reaper, döntsön!
Rá pillantok a hadnagyra aki bólint.
-Menj!
Elindul és beveti magát a bozótba. Mi közrefogjuk a kocsit. A hadnagyék valamit beszélnek a vezetőkkel mi meg nézzük mi a helyzet.A hátsó kerék teljesen belesüppedt a sárba. Mi szerzünk egy ágat hogy kitámasztjuk majd. Elkezdtük tolni az ágat.
-Nyomjad Sakál!
-Nyomom főnök!
Toljuk de nem megy. Majd Sakál megtaszítja, így az ág eltörik ő meg tökkel nekiesik a kiálló résznek. Én elfordulok mert ez nekem fájt, Sakál összegömbölyödik a földön, Grim meg Híéna úgyszintén szakadnak a röhögéstől. Majd a Hadnagy hátranéz:
-Dolgozzanak marhák!
Szerzünk egy másikat is. Azt betoltuk oda sikerrel majd megálltunk az autó mellett és szusszantunk.
Majd a kocsit beindították és elkezdtük tolni.Kifröccsent a pofánkba a sár. Teli ment a gázálarcunk üvege sárral de kitoltuk. Mikor kint volt a mély sárból letisztítottuk magunkat és leültünk. Vártuk Bodomot de nem jött. Majd a susnyából hangot hallottunk és Bodom lépett elő.
-Szerintem még ne menjünk. Mert annak nem lesz jó vége.
Mihail hadnagy elkezd ordítani Bodommal hogy mit képzel magáról meg minden, mikor bodom megfogja a hadnagy kezét és odamutat a kocsira.
-Másszon fel.
-Mit képzel közl...
-Másszon fel Uram.
Felmásztunk. Ekkor látjuk hogy egy elég nagy csapat zombi körülvett minket. Megszólalok:
-Szakasz! Fegyvert szegezz!
Mindenki vállhoz emeli a fegyverét és céloz. Bodom lenyomja a fegyveremet.
-Közlegény? Mi a francot csinál? Ha nem védekezünk 2 percen belül fasírtok leszünk!
-He-he. Két percen belül meglátod hogy Mr.VDV mit tud.
-Mi a francról pofázol itt? Ha nem magyarázod meg kitépem a....-itt robbanást hallok, és a susnyás egy 3 méteres körben kipusztul az ott lévő zombikkal egyetemben.
-Mi a?
Nikolaj Hadnagy leereszti e fegyverét és bólint.
-Taposóakna?-kérdezem.-De hát nincs is raktáron!
A hadnagy úr elneveti magát és megszólal:
-Nem akna, csak egy régi trükk Reaper. Derék dolog! És még derekabb katona! Le a kalappal.
-De hogy?
-Amióta elindultunk valami nem tetszett. Amíg erre sétáltunk észrevettem hogy nem találkoztunk mutánsokkal. Az meg hogy a francba van hogy minden mutáns kerül minket? Hát úgy hogy vagy egy erősebb mutáns van itt, vagy egy nagy csapat. És ha egy erősebb mutáns lenne, akkor már támadott volna, így egy nagy csapat lehet csak. És mivel MÉG nem támadtak, és nincsenek hangok, meg észrevehető nyomok ezért azt gondoltam hogy lassabbak. És nálunk csak egy lassabb mutáns van itt, és az a zombi, és így asszociáltam erre. De meg kellett bizonyosodnom róla hogy igaz-e, és azért mentem el eredetileg 1-2 percre hogy megnézzem igaz-e a feltevésem vagy csak nagyon nagy mákunk van. És mivel bebizonyosodott a feltevésem ezért adtam nekik egy kis meglepit. Gránátból taposóakna. Régi trükk. A VDV gerilla kiképzése keményebb mint azt gondolnátok, onnan csak a legjobbak élhetnek túl. És ott mindenre megtanítanak többek között erre is.
Mihail hadnagy csak horkant egyet de Nikolaj hadnagynak tetszik a tanmese.
-Szóval maradjunk amíg fel nem robban mind. 5 ilyet csináltam. És a túlélőkre is gondolni kell.
Leültünk a kocsi tetejére és figyeltünk. Bodomra büszke vagyok, és ahogy látom a Hadnagy is. Tud valamit a kölyök.

 

[joeetm]

A pda-m rezgése ébreszt fel, egyáltalán hol vagyok? körülnézek, ha jól sejtem, ez a pihenő a bunkerban.... Feltápászkodok, nyújtózom egyet, és elindulok kifele, hátha megmondja valaki hogy meddig voltam kidőlve.. A következö helyiségben 2 kollega sakkozik.
-Jóreggelt sráccok! Tudja valamelyikőtök meddig aludtam?
-"Jóreggelt" Chester! háth olyan 25-30 óràt aludtál, most pedig délután 2 óra van.
-fuhúú....köz az infót srácok! ez kész...25 óra? ennyire. fáradt voltam?..... Gyorsan össze kell szedni magam... Felsétálok a levegőre, keresek egy nyugodt helyet, és nekiállok "reggelizni".. Evés közben elmélkedek hogy miért aludtam én ennyit, de végülis arra jutok, hogy nyilván ki voltam fáradva egy kicsit....de csak egy kicsit .....
Miért is mentem le én a pihenőbe?... jaa, meg akartam nézni mit műveltek lent a fiúk... már lassan befejezem a második konzervet, mikor Acid jön oda hozzám.
-Hello csipkerózsika! Netán felébredél?
-Befoghatod!
-Naaa, ne legyél ilyen ellenséges! (közben majdnem szétröhögi az agyát) Míg te aludtál a tudósok felhúzták a laborjukat, már csak minták kellenek nekik…
-Igen? Az remek… akkor azt is intézni kell majd..öhm, és most mit csinálnak a dokik?
-Mivel pár órája fejezték be a gépek pakolását és üzembe helyezését, ezért most ők is nyugodtan szunyálnak..úgyis végeztél már a kajáddal, gyere, nézd meg mi van lent.
Elpakolom a cuccom, és lesétálunk a bunker második szintjére, és meglepő látvány fogad.. amilyen üres és lerobbant volt ez a nagy terem, most már az látszik hogy itt lesz valami…
-Tetszik! A nagyfőnök nem szólt hogy megnézné?
-Egyenlőre nem, lehet hogy neked kéne meginvitálnod. (közben a hátamra csap)
-Majd meglátjuk… szóval akkor mindent elpakoltatok?
-Igen mindent, fegyverek, lőszer, szóval ellátmány a helyén, az aknák pedig a bejárat mellet, letakarva várják a technikusokat..
-Remek! Ez esetben én megyek és jelentek a nagyfőnöknek, ha úgy gondolod hogy ellenőrzésre kész a labor.
-Szerintem nyugodtan jöhet ide bárki ellenőrizni.
-Helyes! (most én csapok a hátára) akkor megyek, átnézek a nagybázisra, mi ott a helyzet, meg megkérdezem a technikusokat, itt mikor lesznek várhatóak…
-Jólvan Chester, addig is szevasz..
-Szevasz Acid!
Elgondolkozok mivel jöttem, eszembejut hogy teherautóval, így inkább gyalog megyek vissza… de nincs kedvem magamban bandukolni… benézek a hangárba, hátha van aki átjönne az egyes bázisra..
-Szevasztok fiúk! Valakinek nincs kedve sétálni?
-Hova mész már megint Chester? Nem tudnál néha lazítani?
-Ne szivassatok már.. most aludtam át a fél életem.. szóval, valaki? Esetleg új fegyver, vagy ha minden jól megy megvan az új menetfelszerelésünk is.
-Naaa! Milyen? Mikor? És jut nekünk is?
-Jutnia kell, mindenkinek lett hozatva, de csak személyesen lehet átvenni.
-Zsíír! (felkel 2 veterán) Mi megyünk!
-Még valaki?
-Áh, inkább először megézzük hogy áll a nagyfiúknak..
-Jólvan, ti tudjátok, akkor menjünk!
Így hárman megyünk, csak jobb lesz így.. uhh, még a kutyák is ott vannak a falunál…
-Srácok, van nálatok elég lőszer? Lehet találkozunk egy pár vak kutyával!
-Persze, fel vagyunk tankolva.
-Akkor ok, indulás!
Nyugodtan sétálunk kifele az erdőn át, elvégre itt nem szokott sok mozgás lenni, most sincs.. még a nap is süt, semmi okunk a panaszra.. utunk eseménytelen az egykori ellenőrzőpontig, de itt intek a fiúknak hogy legyenek óvatosak. Egymást fedezve megközelítjük a kerítést, ahogy az első ember odaér, óvatosan bekémlel, de aztán int, minden rendben.. besétálunk nyugodtan, újra stalkerek vannak itt, úgytúnik tábort vertek, a buszmegállót megerősítették, meg egy kicsit berendezkedtek…
-Üdv stalkerek! Ahogy elnézem, itt lesztek még egy darabig?
-Jah, elég sok a bandita mostanában, meg egy kis nyugira vágytunk, és itt kötöttünk ki…
-Hát akkor jó pihenést srácok! Kutyákkal nem találkoztatok mostanság?
-A falu felől szokott jönni néha egy pár darab, de azokat ki szoktuk lőni..
-Kössz, további jó pihenést!
Megyünk tovább, így azért nem lesz annyi problémánk, legalábbis remélem.
Ettől független innentől már éberebbek vagyunk, szokott errefelé minden jó kóborogni, úgyhogy inkább óvatosabbak legyünk mint halottak.. Az út melletti majorságnál tartunk, mikor meghalljuk a kutyákat, van itt egy pár betontömb, úgyhogy felmászunk, és innen szedjük le azt a pár dögöt, összesen jön 5 vak kutya, még a tár sem ürül ki…
Várunk még egy percet, de nem jön több, így leugrálunk, és mehetünk tovább.. végülis további események nélkül érünk be a bázisra, a 2 veterán megy Skinhez, én még felmegyek a főnökhöz.
-Jónapot!
-Áh, Chester, jöjjön, lenne itt valami..
-Iiigen? Micsoda?
-Hogy is került maga ide?
-Nos, háth ez eléggé bizalmas…. De tulajdonképpen bezuhantunk a zónába.. De miért is kell ezt magának tudnia?
-Most mondom azt, hogy hagyjuk a magázást.. Egy cégnek dolgoztunk mindig is, csak te a zsoldosok közt voltál, én meg más területeken tevékenykedtem… Viszont nemrég jött egy üzenet, miszerint most fejtették vissza merre lehetsz, ha szeretnéd kivisznek, és te vezetheted a hajtóvadászatot az ellen aki feldobott titeket.. A te döntésedre várnak…
Leülök, belegondolok hogyan tovább…
-És a vírus, Volkov, ezekkel mi lesz?
-Akkor is megoldódi,ha te itthagyod ezt a kócerájt.. viszont azon kevesek közt lehetsz akik élve jutnak ki a zónából…
-Szerintem ezen gondolkoznom kell kicsit…Viszont azért jöttem, mert a kettes bázison a labor fel van szerelve, amennyiben szükséges, lehet ellenőrizni…
-Jólvan, majd még eldöntöm lenézek e…
-Viszlát! Lesétálok, megnézem bent vannak e a technikusok, vagy valahol kint bóklászolnak… a “táborhelyük üres, gondolom valamelyik határon teszik ki az aknákat..
Akkor viszont megyek Skinhez, majd onnan rádiózok a technikusoknak… Valahogy ki kéne találni mi legyen Lukash ajánlatával… Azt a mocskot csak el kéne kapni, de miért maradnék? Mondjuk van még itt befejezetlen meló, meg hát vírus, nem lenne tanácsos kimenetelkor elpatkolni… Egy darabig még úgytűnik maradok, de kelleni fog egy utód…Majd körülnézünk, viszont közben ittvagyok Skinnél, úgytűnik azt a böhöm nagy ruházatot bütykölgeti… Nagyon el van mélyülve, nem veszi észre hogy ittvagyok. Óvatosan meglököm, kapásból eldobja a csavarhúzót, és még fel is ordít mellé:
-Azt a jóóóó ********! Hogy a franc vigyen el Chester!
-Naa azért kicsinálni nem kell! Mi jót dolgozol?
-Nézegetem ezt a nemistudom mit.. eléggé masszívnak tűnik… olyan mint egy… hát nem is tudom… nevezhetjük páncélnak, olyan golyóálló fajtának, amint látod (a csövekre mutat) nem is emberi erővel mozog.. szervómotoros!
-Na jólvan, de honnan szerzi az energiát?
-Vannak hozzá ilyen telepek, közben rámutat egy halom lapos aksira, de én nyomtam bele egy villám leletet, így az életbe nem fog lemerülni… legalábbis nem láttam még leletet kimerülni…
-És üzemkész ez a cucc?
-Átnéztem, meghúztam a csavarokat, beállítottam a rádióját, szóval igen, akár azt is mondhatom hogy ki kell próbálni.
-Akkor én kipróbálnám, ha nincs ellenvetésed.
-Miért lenne? Úgyis meg akarom nézni hogy mozog a kicsike.
-Na már csak egy kérdésem van, hogy a rákba tudom ezt felvenni?
-Figyelj, ittvan hozzá az útmutató..
Odaadja, majd szép lassan eljezdek beöltözni, igaz néha kicsit érdekesen megy, de megyeget.. végül sikerül, egyenlőre nem a legkényelmesebb öltözet..
-Szerintem menj egy kört!
-Jólvan, megpróbálom… felkelek a székről, és elindulok lassan…közben Skin:
-Viszont ebben az izében nem lehet futni…
-Ennyi talán belefér.. lépkedek nyugodtan, kezd kényelmes lenni.. a súlya nem is érződik.. hohóó adja ez.. közben mosolygok mint a tejbetök… kimegyek az udvarra, próbálgatom, ugrok egy párat, guggolok, aránylag lehet benne menni, nem olyan rosz… odasétálok a tábortűzhöz
-Fiúk, adjatok már egy stukkert, de valami erőset!
-Az egyik átnyújt egy 47-es kalast, ez jó lesz?
-Ja, megfelel.. lazán célzok vele a betonfalra, egy sorozatba kilövöm a tárat, alig rángat.. vagy csak nem tud rángatni.. jó ez íígy, de még milyen jó. Közben Skin mellettem jön, nézi mit művelek.
-Na milyen?
-Háth figylej, adja, de úgy is mondhatnám marhajó! Maradhat ez rajtam?
-Felőlem aztán maradhat, de akkor használd is ki a tulajdonságait, érdekelne mennyire használható éles körülmények között, tudod ha beválik, akkor szerzünk még, vagy gyártunk.
-Jólvan, akkor tesztidőszak lesz…
-Valaki átvette már az új felszereléseket? (közben elindulunk vissza Skin műhelyébe)
-Jaja, egy páran már igen, eddig még nem panaszkodtak, sőt örültek, kezdünk kicsit egységesedni.
-Jól hangzik, és akkor ennek az izének a sisakjáben van rádió?
-Jaja!
-Helyes! Úgyis kell rádióznom, azt is kipróbálhatjuk. (közben visszaértünk a műhelybe)
Felveszem a sisakot, próbálom a rádiót:
-Chester hívja a technikusokat, ismétlem Chester hívja a technikusokat! (zörgés, majd beleszól valaki)
-Itt Gontar, mondjad Chester!
-Figyeljetek már, aknazárat telepítetek?
-Jaja, lassan végzünk a határnál!
-Melyiknél?
-A vörös erdő felől! Bar felől már megvan!
-Mondjatok már valamit, a kettes bázisra mikor értek oda?
-Szerintem holnap reggel csináljuk meg ott!
-Jólvan fiúk, további jó munkát! Chester kiszállt! Na figyelj Skin, én most keltem másfél órája, minden működik, semmi probléma, ez a páncél is jónak tűnik, szerintem igyunk egy vodkát!

 

[Capt Axon]

Az aknák rendesen dolgoztak. Olyannyira rendesen hogy egy zombi sem maradt talpon...tehát még csak megerőltetnünk sem kellett magunkat.
Derék katona ez a Bodom. Igaz hogy néha egy seggfej, de amúgy megállja a helyét.
Miután meggyőződtünk róla hogy az összes csoszogó immár tényleg halott, elindultunk vissza a bunkerhez. Igaz mi a teherautó fülkéjében, Reaperék meg a platón utazva töltötték az idejüket, mert iszonyatosan koszosak voltak.
Mikor megérkeztünk, elkezdtünk segíteni a technikusoknak a helikopter körül egy kicsit. Felrángattuk a bunker tetejére a nehezebb holmikat, meg alkatrészeket, utána ki is csomagoltunk nekik.
Majd végre mentünk a dolgunkra. Reaperék mentek ruhát és páncélt takarítani, én meg mentem az irányítóba mert időközben egy tudós szólt hogy kerestek engem.
Kiderült hogy az őrnagy keresett engem, mert elfelejtettem részletes jelentést leadni neki a készülő akcióról és a felvett felszerelésről, ezért most várja tőlem a részletes teljes jelentést.
Hát....Más megoldás nincs, mivel se helikopter se kocsi gyalog kell elmennem személyesen hozzá és leadnom a teljes jelentést.
Szóltam is Mihailnak hogy amíg nem vagyok itt vegye át a parancsnokságot. Ő nem nagyon szólt semmit, csak egy halk "Aham." után bólintott és közben folyamatosan a PDA-ját nézegette.
Azután én összegyűjtöttem a teljes jelentést majd egy műanyag dobozba zárva beraktam a hátizsákomba.
Még elmentem kajálni, majd összepakoltam a szükséges cuccokat és a kijárathoz indultam.
De előtte még elkiabáltam magam:
- REAPER! - Nem kellett pár másodperc se a szakaszvezető máris megjelent előttem igaz félig felöltözve.
- Uram! - Vágta vigyázzba magát.
- Pihenj! - Szóltam rá és viszonoztam a tisztelgést.
- Na Reaper! Nem lenne kedve egy kis sétához?
Nem nagyon értette a célzást, ha nagyon is igyekezett fedni értetlenségét, akkor is látni lehetett a zavarodottságot a szemében. Biztos azt hitte hogy megint meg akarom futtatni a bunker környéke körül.
Nem néztem tovább a tehetetlenségét és rákérdeztem:
- Nem igazán érti hogy miről van szó. Igaz?
- Őszintén szólva uram, tényleg nem értem.
Csak elmosolyodtam egy kissé ezen a kis bárgyúságon, de aztán eligazítottam a közlegényt.
- Na szóval!....Az a helyzet, hogy az őrnagy még a héten le szeretné szedni valakinek a fejét. És mily meglepő, hogy pont az enyémet akarja mert megfeledkeztem a részletes jelentések leadásáról.
- És mi dolgom lenne ez ügyben hadnagy úr? - Kérdezte.
- Csak annyi, hogy maga lesz az aki elkísér engem a Kordonig és vissza!
- Hogy hogy? - Jött csak ismét a kérdés.
- Úgy hogy mivel nincs helikopterünk amivel vissza küldhetnénk a jelentést az őrnagynak, ezért gyalogszerrel kell eljutnunk oda. Remélem nincs kifogása a lábbusz ellen.
- Nincs uram! De uram.....
- Mi van? - Kérdeztem unottan vissza.
- Mi a helyzet a kocsival, amivel a hadnagy úrék jöttek?
Alig fejezte be, máris rávágtam a választ.
- Azt a tragacsot felejtse el szakaszvezető! Idáig is már csak az imádság hajtotta, nem még hogy vissza a Kordonig azzal!
- Értem uram! - Mondta.
- Jó!......Na! Pakolja össze ami kell és egyen valamit gyorsan, hamarosan indulunk!
- Igen uram! - Mondta de aztán megállt és megint utánam szólt.
- Hadnagy úr!
- Mi az már megint?
- A ruhám uram! Teljesen elfeledkeztem róla! Nemrég tisztítottam ki és nem száradt meg teljesen.
Itt már a homlokomra csaptam és majdnem felröhögtem, de inkább visszafogtam magam és odaszóltam neki.
- Ajh! Az önellátásról még soha nem hallott? - Aztán csak legyintettem egyet és a raktár felé igyekeztem.
- Jöjjön! - Szóltam ismét oda az egy helyben ácsorgó közlegénynek.
Bementünk a raktárba, ami már szinte dugig van katonai ellátmány ládákkal. Keresgéltem egy ideig, aztán megpillantottam egy jó nagy zöld fémládát. Odamentem felpattintottam rajta a 3 zárat, majd felnyitottam.
A láda oldalai belülről szépen ki voltak párnázva és volt benne 4 nagy zöld nejlonzsák.
Megragadtam az egyik zsákot, majd a láda fedelét lecsapva a tetejére raktam a zsákot és kihúztam a rajta lévő cipzárt.
A zsákból szépen előbukkant egy vadonatúj Skat 9M-es katonai ruha. Teljesen új volt. Még a szaga is az a jellegzetesen új cucc szagú volt. Szépen csillogott a vízorja és a sisak is tiszta volt. Kissé nehézkesen lehetett a ruhát mozgatni, mert még használatlan volt és elég erős. Miután szét hajtottam, a ruhán még meglátszottak a hajtás élek és hogy hol volt össze kötve. Csak éppen nem ugyanolyan színű volt mint az enyém. Míg az enyém normális zöld terepszínekben tarkállott, vagyis inkább már fakón megviselten mutatkozott, addig az új ruha inkább a szürkésebb feketésebb színekben pompázott.
- Na jöjjön ide! - Szóltam nyugodtan a szakaszvezetőnek aki csak bámulta a különleges ruházatot.
Külön részekre szedtem a ruhát és bakancsot a páncéltól majd odaadtam a szakaszvezetőnek.
- Ezt vegye addig fel! - Mondtam, közben én a páncélt igazgattam.
Nem is habozott a közlegény, gyorsan magára öltötte a sötét ruházatot, majd méregetni kezdte magát benne.
- Álljon meg így! - Szóltam neki, majd ráadtam a páncélt is és miközben mindent a helyére igazítottam, megmutattam mit hogy kell csinálni hogy ezentúl saját maga is fel tudja venni.
Aztán amint kész volt a vállára csaptam és azt mondtam:
- Így ni! Kész!
Aztán odaadtam neki a sisakot és a maszkot és elindultunk kifelé a raktárból.
- Na most már jó? - Kérdeztem tőle.
Nem válaszolt, de hevesen bólogatni kezdett. Úgy néz ki teljesen megfelel neki a ruházat.
- Na akkor ne álljon itt tovább, hanem pakoljon és induljunk!
- És az étkezés uram? Mondta hogy még gyorsan meglátogathatom az étkezőt.
- Arról már sajnos lekésett fiam! De sebaj! Nem olyan rövid az út hogy egy szempillantás alatt ott vagyunk. Majd útközben megállunk, akkor lesz ideje enni! - Mondtam vidáman.
Aztán kimentünk a bejáraton és elindultunk az agroprom határa felé.
- Az idő jó, a fák rügyeznek, a madarak csicseregnek..Kell ennél több? - Mondtam, közben kézbe kaptam az AK-t.

 

[Scarecrow]

Az szokásosan és viszonylag gyorsan értünk a táborunkhoz, de elötte még egyszer megálltunk a mocsárszélen és átkutattuk a BTR-t.
Ha az ember oroszoktól lop BTRt kicsit nem árt, ha paranoid... Cross meg is találta félelmeinek okát a gépbe épített rádió mögötti reteszben: Egy GPS helymeghatározó, amit csak akkor lehet bemérni, ha nincs mozgásban... Ez a bázis közelében rendkívül veszélyes lett volna.
Cross megfogta a ketyerét és behajította egy sűrű nádas részbe.
Ezek után persze tovább indultunk és megérkeztünk a főhadiszállásunkra.
Azonban amikor kiszálltam a BTRből azt hittem rosszul látok. legalább 10 stalker álldogált a leszakadt vasúti híd felőlünk lévő oldalán.
- Te Cross! Ezek mi a fenét keresnek itt? Kérdeztem.
Cross rám nézett, majd elindult a csoport felé.
- Cápa is itt van? Kérdezett a stalkerek felé.
- Akad egy! Szólalt meg egy idősebb hang és a tulajdonosa kilépett a stalkerek közül.
Cross hátranézett felénk és bólogatni kezdett.
- Semmi baj fiúk, menjetek be! Tette hozzá, majd odament a Cápa nevűhöz és beszédbe elegyedett vele.
Mi pedig szépen elindultunk a híd felé, hogy a másik oldalra átmásszunk.
- Te Sweet! Kik ezek?
- Zsoldosok! Szabadúszó zsoldosok! Nekünk dolgoznak természetesen, de nem kívánnak letelepedni! Néha eljönnek is hoznak információt, ha azt fontosnak gondolják. Mondta Sweet.
Bele tellett ismételten pár percbe mire mindenki átért a másik oldalra. A stalkerek is távozni készültek.
Cross még a híd alá parkolt a BTRel és utánunk jött.
A bunkerbe lépve Sweet és Frost a fegyverraktárba indultak letenni a felszereléseiket, utána meg gondolom kajázni, mennek.
- Rideg! Kövessetek! Szólt felém Cross, miután a két társunk eltűnt a raktárajtón.
Bólintottam, majd a nő felé fordultam... Láthatóan ledöbbent a helyen.
- Gyere! Szóltam felé.
Erre megrázta magát és újra komoly arcot felvéve elindult mellettem.
- Bár elsőnek megfigyeljük a jelöltjeinket, de ha valóban olyan jó vagy mint mondja Rideg akkor Kaszásnak nem lesz ellenvetése! Szólalt meg Cross séta közben.
Az Operációs szoba felé tartottunk, azonban mielött beléphettünk volna Granger lépett ki az ajtaján.
Végig tekintett hűvösen a társaságon, majd megakadt a szeme Fridán.
- Oké, ki a csaj? Kérdezett élesen.
- Egy újonc! Felelte Cross.
- Ki engedélyezte? Kérdezett.
- Granger, a sorozás nem a te jogod! Legalábbis nem azokat illetően, akik nem kívülről jönnek! Válaszolt Cross.
- Azért illene tudatni róla... Amúgy Farellnél van! Nem fogok örülni nektek! Szólt a nő végül majd elviharzott.
Cross intett a fejével, hogy kövessük, majd elindultunk őt követve.
Most használtuk a liftet, és egy szinttel lementünk.
Nem kérdeztem ugyan semmit, de amikor jobbra tekintettem láttam, hogy ez a szint sem sokkal kisebb, mint a felső. Itt jobbra rögtön a generátorszoba volt, szembe pedig ahova tartottunk egy sok számítógéppel berendezett szoba volt.
Kaszás éppen egy technikussal beszélgetett, akit azonban még soha sem láttam, bizonyára ő Farell.
- Kaszás! Szólalt meg Cross mikor beléptünk a szoba ajtaján és befáradtunk.
Kaszás felénk pillant, majd visszafordult Farell felé. Még egy vagy két percig folytatják a halk diskurzust, majd felénk fordul.
- Mintha egy küldetésre küldtelek, volna titeket. Mondta Kaszás higgadtan, majd végig nézett rajtunk.
- A katonák bevégezték helyettünk és akad egy kis kárpótlás is! Válaszolt Cross.
- Na igen, azt látom! Mondta, majd Fridára nézett.
- Akkor legyen kettő! Válaszolt.
- Mi a másik? Kérdezett.
- Egy teljesen jól működő BTR.
- A hadsereg örülni fog. Vonta össze a szemöldökét. És ki a lány?
Ekkor Frida kicsit előre lépett és bemutatkozott elsorolva katonai tapasztalatát.
- Harckocsizó… Hm… Most jól jön. Cross, kísérd el a szálláshelyére, majd hívd össze a csapatot! Beszédem van velük! Mondta Kaszás határozottan, majd felé fordult.
- Te maradj Rideg!
- Oké! Feleltem.
Kaszás megfordult és intett nekem. Mind ketten az egyik számítógép képernyőjére meredtünk.
A zóna térképének egy része volt rajta.
- Öhm… mi ezen olyan érdekes? Kérdeztem.
- Farellnek sikerült feltörnie az egyik, általam már korábban említett Katonai stalker felderítőnek a PDA-ját és meglepő és rendkívül hasznos adatokra jutottunk.
Most már semmi kétségem sincs affelöl, hogy ez a Katonai stalker csapat találkozott az első olyan stalkerrel aki érintkezett a vírussal. Ráadásul olyan mennyiségben érintkezett a stalker a vírussal, hogy 100%ig biztos vagyok abban, hogy a vírus központjában járt a stalker és ott fertőződött meg!
És nem ez az egyetlen információ! – Folytatta Kaszás – Tudomásunkra jutott a vírus lefolyásának illetve annak elhalálozási ideje… Koncentráció függvényében. Ha jól számolok, márpedig jól számolok akkor a stalker kb 5 kilóméterre juthatott maximum a vírus lelőhelyétől, mielött találkozott volna a katonai stalkerekkel és kilehelte volna a lelkét.
- Ez talán jó, de a Zóna elég nagy ahhoz, hogy ne tudjuk átkutatni 5 kilométerenként.
- Hát igen, de mint mondtam nem ez, az egyetlen információ! A katonai stalker PDA-jában akiket nem mellesleg a Zóna keleti végében találtunk, írtak egy furcsa tér anomáliáról amibe Limanskba kerültek 1 héttel az elött, hogy a vírus felütötte volna a fejét!
Tehát, ha jól gondolom, akkor a vírus középpontja valahol Limansk 5 kilométeres körzetében van!
- Ez tényleg jó hír! Feleltem. Végre akkor meg van a vírus vége is.
- Ne olyan hevesen barátom! A felderítő stalkerek szerint Limansk városa és környéke nyüzsög a Monolitosoktól, és így nem egyszerű átvizsgálni a környéket! Azonban végre hasznossá válhat az évek óta bent rohadó páncélosunk! Kiegészítve azzal, amit most hoztatok egyszerűbbnek tűnik a terület átvizsgálása, de korántsem veszélytelen. Mondta Kaszás.
Mennyi idő múlva tudunk indulni?
- Erre sajnos nem tudok válaszolni… a bent lévő BTR állapota nem a legjobb és rengeteg alkatrész hiányzik, amiket nem is lesz olyan egyszerű átcsempészni a Zóna határán. Válaszolta Kaszás.
Lesz olyan, amiért nekünk kell majd elfáradni a határhoz! Egészítette ki.
- Ez biztató. Mondtam.


Időjárás: Napos és derült idő mérsékelt széllel. Holnap szintén! Utána borulni látszik azt idő eső várható.

 

[ColdBlood]

Szépen össze pakoltunk a lövészet után, én részemről még Reaper előadásán voltam kibukva. Több szempontból is. Nem vagyok mai darab, de ennyit nem változhatott a kiképzés. Amikor Nikolai és én kiképzésen voltunk egy ilyen előadásért biztos beraktak volna a kanálist pucolni. Még ha igaza is van, akkor sem helyén való ez a megnyilvánulás a felettese felé. Nikolai helyében most lekaptam volna mind a tíz körméről, de amíg az ő emberei nekem nincs bele szólásom. Én csak igazgatom őket göröngyös útjukon, amíg itt vagyok. Bár jobban bele gondolva....ááhhh a fenébe inkább koncentrálnom kéne a következő feladatra. Tíz-tizenöt perc alatt vissza is pakoltuk amit kihordtunk, egy gyors leltár hogy miből mennyi fogyott, aztán lezártam a raktárt. A kulcsot meg leadtam Kosztyánnak. Mindenki vissza vonult a körletébe és össze szedelőzködött a mentéshez. Én is így tettem be a szobámba, felöltöznöm már nem kellet az már meg volt. Gyorsan átnéztem hogy a felszerelésem hogy áll. Az rendben is volt. Most akkor puska, mivel sietős így csak felületesen átpucoltam, betáraztam majd a vállamra akasztottam. Reaper és csapata már vigyázzban álltak folyosón és várták az indulást, elhaladtam előttük és előkerítettem Nikolait. Ő még a védelmet intézte a távol létünk idejére. A szakasza itt marad majd ők megoldják. Vissza mentünk Reaperékhez, egy gyors eligazítás után neki is vágtunk. A bunker környékén, a szokásos időjárásban volt részünk. Sűrű egybe függő felhő, de még így is elég világos volt. Ahogy távolodtunk a kis lápunkból úgy lett egyre zordabb az idő, oldal szélünk volt, helyenként a laza havat is felkapva tette nehezebbé a távolba kémlelést. Remek mi jöhet még, ránéztem a PDA-ra és ha minden igaz hamarosan oda érünk. Oda léptem Nikolai mellé és neki mondtam közben a PDA-n is mutattam a koordinátákat amit megadtak. Erre megálljt parancsolt és közölte a többiekkel hogy hamarosan odaérünk. A többség bólogatott, de valaki ki ugrott a sórból, Bodom volt az.
- Ha nem baj, felderítem a helyet hátha van valami para.
Ohh hogy ennek már megint mozognak a férgei.
- Hogy te hova mész azt az elöljáród dönti el! próbáltam higgadtan kezelni a helyzetet.
Nikolai is igazolt ebben.
-Ahogy mondja!...közben Reaper felé biccent...Reaper, döntsön!
Reaper nem sokat hezitált...
- Menj!
Bodom előre is szökkent és bevette magát susnyásba, majd szépen lassan eltűnt.
Mi tovább indultunk és pár percen belül elértük a teherautót. Elől ketten lapátolták a havat. Felegyenesedtek amikor oda értünk majd megkönnyebbült hangon üdvözöltek.
- De jó hogy ide értek, ennyien lehet hogy nem tudtuk volna kiszedni ezt a vackot.
- Ennyien ? Ne vicceljenek, ketten az is csoda hogy elengedték magukat! horkantam fel.
Kissé zavartan szólalt meg a másik katona.
- De hiszen négyen vagyunk.
- Mi??? és hol a másik kettő?
Érezni lehetett a hangján a fickónak, hogy nem akarja bemártani a komáit, de valahol örül is neki hogy ellesznek kapva.
- Ott hátul. Mutatott a kocsi mögé egy kidőlt fához ami előtt két katona üldögélt, valami rögtönzött tűznél.
Nah most elpattant egy húr. Kitéptem a baka kezéből a lapátot és robogtam a másik kettő felé.
Még hallotam ahogy Nikolai utánam szól...Csak finoma Mihail, darabokban nem sok hasznuk van...
Nagyon elvoltak merülve a tűzben. Elég későn vettek észre, pedig úgy jöttem mint egy vonat, át is masíroztam a nekem háttal ülő gyökéren. Rá sóztam egyet a fejére a gyalásóval, ő csak a fejét fogva dőlt oldalra. Szemben ülő ijedtében felpattant, és hátrálni akart, de átbukott a fatönkön amin ült és belehuppant a hóba. Így megúszta hogy meg kínáljam a lapáttal...de még nem végeztem.
- Mi a jó büdöst francot csinálnak maguk itt, anyaszomorító barmok? Azt nem mondják hogy őrködnek miután még azt se vették észre hogy mi megjöttünk. A két társuk már kidolgozta a belét! Ti szarháziak meg itt meresztitek a picsátokat. Nah kapják össze magukat, 30 fekvő aztán tűnés lapátolni.
Felpattantak a kezdeti meghökkentségükből neki estek a fekvőknek, amikor az első végzet és éppen felállt volna vissza taszítottam a földre.
- Ez csak 25 volt! Nah még 30! jah igen ő volt az aki nem kapott a lapáttal. A másik bárgyún állt és figyelt.
- Mi az katona, talán maga szeretné még 30-at?
- Nem uram! fordult és szaladt a kocsi elé.
A többiek már rég dolgoztak azon hogy kiszedjék a furgont. Egy kisebb nevetés is kitört amikor valamelyik tökön szúrta magát. Közben az én kis vasgyúróm is végzett a fekvőkkel. Fel kászálódott a hóból, majd indult a társa után. Én is vissza sétáltam és csatlakoztam Nikolaihoz aki a technikusokkal beszélt.Reaperék nagy nehezen kiszedték a lyukból az autót. Aztán mind felfigyeltünk amikor a Bodom előlépett a bozótosból.
Oda lépet hozzánk majd elkezdte a jelentését.
- Még ne siessünk annyira!
- Mi a frássz ütött magába már megint katona? Normális jelentést kérnénk ha lehet....megragadja a karom, én kirántom a kezéből, nem sok kellet hozzá hogy pofán ne csapjam. Most amúgy is bennem van az ideg a két bokorugró miatt.
- Másszanak fel a kocsira.
- Mit képzel magáról...csatlakozott Nikolai is.
- Csak másszanak fel. noszogatott tovább minket.
Én kérlelően fordultam Nikolai felé, hogy hadd szorongassam meg a mogyorói,t de ő csak legyintett és elindult a kocsira. Mit lehet ilyen kor tenni, hát követtem én is, közben szépen elszámoltam magamban ötig...
Felmásztunk páran és akkor mutatta meg Bodom, hogy milyen nagy szarban is vagyunk valójában. Én csak szépen magam elé emeltem a fegyverem. De Bodom letolta...
- Figyeljenek!
Közben Reaper is közbe szólt. Majd Bodom fényezte az ejtőernyős-alakulatot és a kemény kiképzésüket.
Én csak rosszallóan néztem Nikolaira, de ő valahogy elégedett volt. Én csak lehajtottam a fejem és bele törődtem, hogy ez bizony nem az én világom. Csak a robbanásra kaptam fel a fejem, ami letarolta a bozótost egy jó 5 méteres körzetben. Ezzel az ellenséget is letarolva. Mennyi agyhalott lehet a zónában? merült fel bennem ez a kérdés... de aztán inkább csak beültem Nikolai mellé a fülkébe. A többiek a platón utaztak vissza a bunkerhez.
Vissza érve kipakoltunk majd a srácok neki is láttak a feladatuk elvégzéshez.
Én vissza vonultam a szobámba és jó formán be se léptem a már rezgett a PDA-m. Egy hangüzenet...
...Kestrel Hadnagy, bemértük a hackert aki feltörte az adatbázist, a vezetőség maga hatáskörébe helyezte a esetet. A célpont menekülésben van, már elhagyta a kontinenst, ezért az ön közvetlen parancsára lenne szükség, hogy likvidálhassuk. Valahol Az USA-ban bujkál. Egy kisebb egységgel készen állunk, várjuk a parancsát Hadnagy.
Helion 1-es kiszáll.
Ohh végre egy jó hír... gyorsan válaszoltam is, nem árt egy kis mozgás az otthoniaknak.
Épp a válaszomat pötyögtem amikor Nikolai lépett be és kért meg hogy vegyem át a védelmet amíg ő elmegy. Csak halk "Aham"-al nyugtáztam, hogy vettem a kérést, ezzel kiment és becsukta az ajtómat. Amint végeztem, az üzenettel, felnéztem és körül néztem a szobámban, minden katonás rendben a helyén. Most akkor szánok egy kis időt a fegyverre is. Rendesen kitisztítottam, a pisztolyomat is meg pucoltam. Majd befeküdtem az irányítóba Vologya mellé és bambultam a monitort. Bár nem mintha bárki is szokott volna erre felé járkálni.

 

[domotor]

Visszaértünk a körletbe és megvizslantottam hogy mi a helyzet a díszpintyekkel. Hát, eléggé siralmas.
-Rendben, akkor most mindenki lepucolja a cuccait. De ragyogjanak!
Én is megyek rendbe rakom magam. Leveszem a koszos cuccomat és beáztatom. Addig átöltözöm. Az alap alsóruházatot veszem fel, pólót nem mert most nem megyek ki egy darabig. Aztán kiveszem, kiázott a szenny, felaggatom. Szárad. Aztán hallom hogy a hadnagy hív. Kirohanok.
-Van kedve egy kis sétához?
Nem értettem, majd elmagyarázta mi a lényeg. Aztán eszembe jutott. Kimostam a cuccaimat és nem száradtak még meg. Jéééézusom! Elmondtam neki, ő meg bevitt a raktárba. Ott sorakozott minden, PKM-ek, RPG-k, AK-k, pisztolyok, még egy MP5-öt is láttam. És egy rakat lőszer. Gyönyörű. A raktárban kinyitott egy dobozt. A dobozból egy kék zacskót vett elő és a kezembe nyomott egy fekete Skat-9M típusú ruhát. Én csak lestem mi van. Nem tudok vele betelni. Lassan felvettem. Lassan csatoltam össze a bakancsot a nadrággal, és lassan húztam fel a cipzárt. Majd mikor kész volt, a hadnagy úr igazított rajta-megmutatta hol és hogyan kell meghúzni a csatokat hogy fixen álljon rajtam, és megmutatta mit hogyan kell- majd a kezembe nyomta a sisakot. Lassan emelem fel és húzom a fejemre. Lassan ráillesztem a fejemre és fordítom be a helyére. Érdekes, a látómezőm teljes benne, nem korlátoz. Mikor kész voltam odaálltam a parancsnok elé. Megkérdi:
-Jó?
Én csak bólogatni tudtam nem bírtam kipréselni magamból egy szót sem. Indultunk. Megyünk szépen, és első dolog amit észreveszek, nem fázok. Nem tudom miért, de kellemes meleg a ruha. Ahogy sétálunk a bozótosba érve egy ág csap felém. Odakapok magam elé de eltalálja a sisakot. Meg sem karcolódott az üveg. Szép. Elérünk lassan a mocsárba. Az első dolog amit észreveszek hogy nem ázik be a bakancs. Kellemesen meleg. A mocsárban sétálunk mikor fejbe vág a hadnagy. Megfordulok:
-Igen uram?
Látom hogy bólogat de nem értem. Mutatom neki hogy nem hallom. Ő odanyúl a fülemhez és megnyomja a sisakot. Egy halk kattanást majd rádiózajt hallok.
-Így jobb?
-Igen uram. De mi történt?
-A lehallgathatóság védelme érdekében ezzel a mozdulattal ki-be lehet kapcsolni a rádiót. Ezt nem használjuk legtöbbször csak akkor mikor rejtett bevetés van.
-Értem uram.
-Eddig itt pofázok magának maga meg nem hallotta.
-Miről volt szó?
-Hagyjuk......... Már nem aktuális.
Sétálunk tovább és belebotlunk egy kidőlt fába. A főnök megszólal:
-Rendben, Reaper, a mostani feladat egyszerű, csak eltávolítani a fát innen. A feladatot úgy oldjuk meg hogy arrébb toljuk. Megnézem hol van rajta fogás.
Ő elkezdi nézegetni a fát. Én addig a késemet kiveszem és egy nagy X-et rajzolok a fa közepére. Elteszem a késemet és hátra lépek. Előveszem a kalapácsot és megemelem. A főnök kinéz a fa mögül és kezdi:
-Rendben, itt van rajta fogás, gyere i-lecsapok. A kalapács átszakítja a fát. Ketté hasad. Eldől, és az út már járható. Elteszem a kalapácsot és konstatálom:
-Már járható.
-Így se rossz.
Nevetünk majd megyünk tovább. Sétálok elől és mondom a hadnagynak:
-Tudja Hadnagy, nagyon sajnálom a hibákat.
-Reaper.
-Uram, kérem, csak ezt had mondjam el. Sajnálom, tudom nem vagyok tökéletes és a szakaszom se de ami telik tőlünk azt megtesszük és örülünk hogy maga a parancsnokunk és...
-Reaper!
-Uram! A feladat ami előtt állunk az hatalmas felelősség, és csak azt akartam hogy tudja hogy ha esetleg eljön a vég, akkor maga mellett állunk. Tudja, szeretjük magát! És tiszteljük! Mindenki a tőle telhető legjobbat csinálja és megpróbálunk egy kicsivel többet megcsinálni és...
-REAPER!!!!!
-Igen?
Ahogy fordulok meg megcsúszok és hanyatt esek. Bele a vízbe. Hanyatt fekszek a sárban. Kapok levegőt, mert hermetikusan zárt a ruha, meg minden rendben de piszkos vagyok. Felkelek, és a sisakom pont kilóg a vízből. A hadnagy megkopogtatja a sisakomat:
-Köszönöm a bókokat, de ha hagyja hogy elmondjam amit akarok szóltam volna hogy ott van előtted a gödör amibe beleestünk a dzsippel.
Nyafogok egyet majd elmerülök. Mikor kellően sajnáltam már magam felkelek és keresek egy kapaszkodót. A főnök nyújtja a kezét.
-Köszönöm!
Kimászok és indulunk tovább az Agroprom felé. A hadnagyot megkérdezem:
-Hogy-hogy nem ment bele a víz a ruhába?
-A ruha 50 méterig vízálló. És több mindennek ellenáll mint a viselője. Becsülje meg.
Odaértünk az Agropromba. A Hadnagy bement elintézni a papírokat én addig kipucolom a fegyveremet. A tisztítószettet kipakoltam, szétszedtem a fegyvert és kipucoltam. Működik. Majd a ruha. Nem találok tiszta vizet, majd észreveszek egy dzsippet amin van tűzoltó tömlő. Megkérdezem:
-Fiúk! Vállaltok mosást?
Haptákba vágják magukat a bakák, azt hiszik egy tiszt áll előttük.
-Igen uram! Parancsára!
Leveszik a tömlőt és elkezdik folyatni belőle a vizet. A fejemre, a hátamra, hasamra, mindenemet lemosták. Mikor kész voltam megköszöntem.
-Kösz fiúk!
-Szívesen uram!
-Szevasztok!
-Viszlát Uram!
Tetszett ez az élet, meg az egyenruha. Az összes baka vigyázzba vágta magát amint meglátott, még az őrmesterek is tisztelegtek és főt hajtottak előttem! Tetszik ez az élet! Aztán a Hadnagy szólt hogy indulunk. Gyalog mentünk tovább. A szeméttelep közelében járunk mikor észreveszem, csont száraz a ruhám.
-Uram! Hogy lehet ez ilyen hamar száraz?
-Ha nem tudná, impregnált. A víz lepereg róla. Ezt elég sima vízzel lelocsolni és tiszta, nem kell semmilyen hókusz-pókusz csak sima víz.
-Értem uram.
Szeretem ezt a ruhát. A kordon felé baktattunk. Szép környék, régen láttam. Már egy jó ideje csak a bunker körül voltam. Örülök hogy viszont látom ezt a helyet.

 

[Capt Axon]

Arról hogy ne unatkozzak a Szakaszvezető gondoskodott. Egy pár baklövés után az Agroprom Intézetet vettük célba, ahol köztudott hogy a hadsereg állomásozik. Természetesen a kapunál ismét megállítottak minket és lefertőtlenítettek mindannyiunkat. Majd beszéltem Agonyok őrmesterrel hogy kellene még egy kocsi, de ezúttal már hajthatatlan maradt. Miközben beszéltem vele, kinéztem az irodája ablakán ahol azt látom odalent hogy Reaper épp slaggal nyomatja le magáról az iszapot. Egy darabig csak néztem az eseményt, aztán az őrmester amint felém fordult, rögtön lehúztam az ablakon a redőnyt és vissza fordultam felé.
- Szóval.....Hogy is van ez a kocsival? - Kérdezte az őrmester.
- Öhm....Tessék?
Az őrmester valószínűleg észrevette hogy valami nincs rendben nálam így rám kérdezett.
- Mi az? Valami baj van? Mi van odakint?
Zavartan álltam az ablak elé és gyorsan rávágtam:
- Semmi! Semmi különös. De.....Hol is tartottunk?
- A kocsinál. - Mondta.
- Jaaa!....Igen! A kocsi!...Nos....A kocsival gondok vannak.
- Miféle gondok?
- Hát....Még amikor Yantar felé tartottunk, véletlenül figyelmen kívül hagytuk a mocsarat és ott jó mélyen belecsúsztunk. A kocsi azóta nem valami fényes állapotban van. Ezért kellene még egy jármű, hogy el jussunk hamar a Kordonig.
Az őrmester egy rövid ideig elgondolkodott ezen, majd válaszolt.
- Nos...Értem én. De nem adhatok új járművet. Tudja......Mindenből elszámolással tartozunk a parancsnokságnak és a Kordonnak. Sajnálom hadnagy.
Nem gondolkoztam rövid ideig hogy mit mondjak még, inkább akkor gyorsan elköszöntem és indultam.
- Értem! És köszönöm őrmester! Nem kell fáradoznia! Megoldjuk. - Mondtam, aztán kihátráltam gyorsan az irodából és elindultam futólépésben a lépcsőkön lefelé.
Mikor leértem a földszintre és kiléptem az ajtón, az ajtó mellett őrködő két katona vigyázzba vágta magát.
- Pihenj! - Szóltam, aztán mentem Reaper felé, aki az imént végzett a fürdőzéssel.
- Gyerünk! Továbbállunk! - Szóltam neki.
- Mi történt uram? - Kérdezett vissza.
- Semmi! Nem adnak új kocsit.
- Oh!
Aztán kiléptünk a kapun és mentünk tovább az úton a szemétdomb irányába.

Nyugodt, lassú tempóban egy óra alatt már a szemétdombon voltunk. Amikor a határnál lévő dombról lejöttünk, már pontosan ott voltunk a régi vasúti alagút mellett, ahol a régi hangár is volt.
Nyugodtan beszélgetve jöttünk végig az úton, de nekem kezdett olyan érzésem lenni, hogy nem vagyunk egyedül. A gyanúm beigazolódni látszott, amikor egy kisebb neszt hallottam a vasúti alagút tetejéről és egy kő darab gurult le onnan.
Amikor már komolyan gyanús volt a helyzet megálljt intettem Reapernek és vállhoz emeltem a fegyverem.
Erre ő szintén ugyanígy cselekedett, de ő nem tudta hogy hova nézzen.
- Mi történt uram? - Kérdezett rám, de leintettem.
- Csssss! Figyeljen! - Szóltam rá halkan.
Aztán amikor a legkevésbé számítottunk rá, hirtelen fegyverlövések dördültek és a golyók folyamatosan mellettünk csapódtak be. Körbe nézek és nem igazán lepődök meg. Banditák...Jó sok.
Reaper nem habozik, csőre tölti az AK-ját és tüzet nyit az alagút tetejéről lerobogó banditákra.
Én csak a hátunk mögül közeledő banditákra lövöldözök, de hamarosan megpillantom hogy lassan körbe akarnak zárni minket. Ezért a közelben fekvő betontömbök felé igyekszem de aztán vissza rohanok Reaperért és a grabancánál megragadva őt is rángatom magammal.
- Gyere már te hülye! Itt megölnek! - Szóltam rá miközben rángattam a tömbök felé.
Egy kis ideig még lövöldözött, de amikor megragadtam a ruhája nyakát és rángatni kezdtem, majdnem felesett. De időben megtartotta az egyensúlyát, majd engem követve a tömbök felé jött.
Gyorsan bevetettük magunkat a tömbök közé és fedezékből lőttük az ellenséget, akik minden irányból felénk tartottak.
- Ez így nem lesz jó! El kell valahogy tűnnünk innen uram! - Szólt rám Reaper.
- Én is tudom! Csak lődd őket tovább! - Kiáltottam vissza.
Aztán épp újratárazom az AK-t és lőni kezdek, amikor hirtelen robban egyet és két részre szakad a kezeim között.
- Mi a franc?! - Ordítok fel ijedten.
Aztán újabb lövedékek csapódnak be az előttem fekvő betontömbbe. Lehúzom a fejemet és a kis sörétes puskám után nyúlok, de észreveszem hogy nincs a tokjában. Ismét dühödten szólok.
- A Rohadt életbe! Eltűnt!
Aztán körbe nézek mit is tehetnék, majd Reaper felé fordulok és odakiáltok neki:
- Reaper! Pisztolyt!
Ő erre a fejét lehúzva odajön mellém és adná át a pisztolyát de akkor újabb lövedékek csapódnak be a betontömbökbe.
Gyorsan talpra ugrik és lelövi azt a két banditát akik megint a vasúti alagút tetejéről próbálkoznak.
Én sem tétlenkedem ezalatt, gyorsan megragadom a pisztolyt és kirántom a tokból, majd a banditák felé célzok vele és elengedek 4 lövést. Ezzel két banditát fejbe is lőttem.
Aztán átfordulok a másik irányba és újabb két banditát lövök fejbe. Ezalatt Reaper is szépen szedegeti le az ellenségeket rövid sorozatokkal, de aztán kattan a fegyvere. Gyorsan új tárért nyúl és odaszól nekem.
- Újratöltök!
Én ezalatt tovább lövöldözök a banditákra, akik fedezékbe vetették magukat az alagút előtt álló öreg mozdonynál és a közelében fekvő vasbeton csöveknél.
Hamarosan a pisztoly is kifogyott a töltényből. Újra Reaper felé szólok:
- Tárat!
Erre odadob nekem egy tárat, amit elkapok és rögvest a fegyverbe nyomok. Aztán folytatom a lövést.
Még vagy két banditát lelövök, de aztán feltűnik hogy túl sokan vannak. Ebből ezúttal nem vágjuk ki magunkat, főleg hogy még a hangárból is jönnek.
Erre én előszedek egy csomag kötszert és felkapok a földről egy karót. Rátűzöm a kötszert zászló szerűen és meglengetem a tömbök felett. Az én oldalamról hamarosan abba maradt a szüntelen lövöldözés. Reaper oldaláról meg még elszórt lövéseket hallani.
Aztán hamarosan Reaper ismét kifogy és már nyúlna az új tárért, de megállítom.
- Le a fegyvert! Most ők nyertek. - Mondom higgadtan és közben eldobtam a makarovot és tarkóra tettem a kezem. Reaper csak kétségbe esve és meglepődötten bámul rám, közben egy pillanatra sem engedi le az üres és füstölgő csövű AK-t.
A banditák már abba hagyták a lövöldözést és fegyvert nekünk szegezve közelednek. Amint odaértek hozzánk, vállhoz emelik a fegyvereiket és elveszik a mieinket.
- Ez az! Maradjatok csak a helyeteken tökösök! - Szól az egyik bandita.
Aztán két társuk odalép hozzánk. Az egyik folyamatosan pisztolyt szegezve rám, lassan lehajol és felveszi a földről a makarovot.
A másik egy dupla csövű sörétest tart Reaperre és kicsavarja a kezéből a világító lézerű AK-t, amit a közlegény alig akar elengedni.
Aztán amikor végre elveszi a közlegény hirtelen felkapja a kezét és az ökölbe szorított kezével jó erősen orrba vágja a banditát, amitől az a földre rogy.
Az alkalmat kihasználva Reaper felkapja a földről a dupla csövűt és hátrahúzza a kakasokat rajta. Majd feszült figyelemmel célozgat a körben álló banditákra.
A banditák sem tétlenkednek, gyorsan magasabbra emelik a fegyvereiket és feszülten a közlegényre céloznak.
Én gyorsan a közlegényre pillantok és rászólok:
- Reaper! Le a fegyvert! Gyerünk! Ez parancs!
- Micsoda? De uram! - Szól vissza és közben még mindig vadul hadonászik a puskával.
- Ne feleseljen nekem Szakaszvezető! Tegye le azt az átkozott puskát! - Szólok rá ezúttal ingerülten.
- Ja! Tedd csak le haver! - Egészíti ki a mondatomat az egyik bandita.
Reaper körbenéz a banditákon, majd lassan felém fordul és a földre ejti a puskát.
A banditák hangosan felröhögnek és gyorsan felkapják a földről az eldobott fegyvert és a vérző orrú társukat, majd a puskákkal hátba bökve minket, utasítanak hogy induljunk el a hangár felé.
Lassú tempóban baktatunk a hangár felé, követve az előttünk haladó gengsztereket, közben a kezünk még mindig tarkóra van téve.
Körbe nézek a banditákon és mindegyik arcán felfedezek egy hasonlóságot. Majdnem mindegyikük erősen izzad, és vagy az orruk, vagy a fülük vérzik enyhén. És tele vannak elvakart kiütésekkel.
Egy viszont mindegyikükben közös. Csupa kosz az arcuk és néhányuk még ital szagtól is bűzlik. Egy kettő közülük nagyon rondán néz minket, méregetnek és látszik rajtuk hogy viszket az ujjuk csakhogy hátba lőhessenek minket.
Már beértünk a hangár előtt lévő kapun és elhaladtunk a sínen álló vagonok előtt, amikor Reaper óvatosan odaoldalaz mellém és megkérdezi:
- Uram! Mit akarnak tőlünk? - Nyugodtan, csendben válaszolok neki.
- Őszintén? Fingom sincs fiam! De ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám hogy az ellenszert akarják tőlünk.
- Az ellenszert? De hát nálunk nincs semmiféle ellenszer!
- Igen! De ők ezt nem tudják.
- És....És most mit tegyünk?
- Mást nem tehetünk. Kivárjuk a végét. Egyenlőre ők a főnökök.
- Ez a terv?! Ez biztos hogy jó ötlet uram? Mi van ha meg akarnak minket ölni?
- Hát...Az benne van a pakliban. Ezzel jár a szolgálat. Ez esetben örültem hogy önnel szolgáltam Szakaszvezető! - És nyugodtan elmosolyodtam a maszk alatt.
Aztán hirtelen hátulról oldalba vágnak egy puskatussal és rám kiáltanak:
- Kuss legyen!
Ezek után megállunk. A hangár másik végében vagyunk és egy lángoló félbe vágott hordó előtt állunk.
A hordó másik oldalán egy hosszú szárú bőrkabátban lévő, borostás, vágott arcú fickó guggol. Ahogy elé érkezünk, két bandita hátba vág mindkettőnket hogy álljunk előrébb.
Az egyikük amint hátba vág engem, gyorsan megfordultam és elkaptam, majd kicsavartam a fegyvert a kezéből.
Rászegezem a fegyvert, erre a többi bandita egyből fegyvert szegez nekem. De attól még nyugisan rászólok a a banditára.
- Ne piszkálj engem ezzel a sz@rral! - Aztán csak vissza dobtam neki a fegyvert. Jellemző módon, amint vissza kapta a fegyverét rögtön rám tartotta ő is.
Aztán az egyikük odaszólt a bőrkabátosnak:
- Hé Buorbon! Hoztunk két jómadarat!
Erre a bőrkabátos nyugodtan felállt a tűz mellől és ránk pillant. Aztán csak lazán elvigyorodik.
- Nahát! Nahát! Üdvözlöm a katona urakat a köreinkben!
- Hagyjuk a mellébeszélést! Mit akartok?! - Kérdeztem rögtön a tárgyra térve.
- Áh! Ugyan! Csak mert foglyul ejtettünk két katonát, egyből arra kell következtetni hogy akarunk tőletek valamit?
- Hát....Vegyük csak sorjába! Még itt vagyunk, tehát élve kellünk nektek. Azonkívül még a járvány is tombol, szóval még egy indok hogy itt vagyunk. És végezetül....... - Itt Reaper is felfigyelt. - Épp eszű bandita nem támad meg fényes nappal katonai stalkereket! Mert féltek a következményektől.
A bandita vezér csak nyugodtan felröhög és aztán rám néz.
- Okos! Nagyon okos! De......tulajdonképpen ebből csak a fele igaz.
- És? Kijavítanál, hogy pontosan miben tévedek?
- Hát hogy félünk a következményektől. Mi kérem nem félünk a katonáktól! Sem a katonai stalkerektől! Nem vagytok ti istenek, hogy félni kelljen tőletek! Csupán ugyanolyan hús és vér emberek!
- Jó jó! Csillapodj! De elárulnád végre mit keresünk mi itt? - Kérdeztem rá újfent.
- Hát.....Ezt te magad is megválaszoltad egy pár perce.
- Akkor rossz helyen kopogtatsz! - Mondtam.
- Nem hinném!
- Igen? Miért nem?
- Egyszerű! Miért van az, hogy a zóna összes élő embere elevenen rothadni kezd ettől a sz@r vírustól és miért van az hogy a hadsereg emberei akik ha meg is fertőződnek, még mindig túlélik?! A válasz: Nos...azt ti csak tudjátok.
- Ha arra gondolsz, hogy nálunk van az ellenszer akkor nagyon tévedsz!
- ÓÓ! Én azt nem hinném! De sebaj! A válaszon lesz időtök gondolkodni, amíg átviszünk titeket Sötét völgybe!
- Hova? - Kérdezett Reaper.
- Sötét völgybe! Bordás már nagyon vár titeket hogy elbeszélgethessen veletek!
- Ki az a Bordás? - Kérdez ismét Reaper.
- Majd megtudod, ha odaérünk cimbora! - Röhögött fel ismét Buorbon.
Azzal el is indultunk a Sötét völgy felé. Lassan haladtunk, de ezúttal már nem tarkóra tett kézzel, hanem csak úgy mentünk előre és a banditák meg közre fogtak minket.

Bele telt néhány órába míg elértük a Sötét völgyet. Buorbon közben folyamatosan "szórakoztatott" minket a tanyasi bölcsességeivel. Amint kiértünk a sziklák és fák közül, megpillantottuk a szép hosszában elterülő Sötét völgyet előttünk.
- Hé! Én ezt a helyet ismerem! - Szólt Reaper halkan, de én gyorsan bokán rúgtam. Majdnem orra is esett.
- Na! - Szólt rám.
- Fogd be a pofád! Fogd be gyorsan a pofád! Semmi infót ne fecsegj ki ezeknek! - Suttogtam oda neki.
Hamarosan kiértünk az útra. Onnantól pedig egy hatalmas épületkomplexum felé igyekeztünk.
Amikor a fő épület elé értünk, észrevettem a félkész épület ablakaiban ácsorgó, fegyveres banditákat, akik lenézően pillantottak le ránk.
A kapuhoz érve Buorbon kétszer kopogtatott, majd egy kis résen kipillantottak és aztán nyíltak a kapuk.
Ezek után Buorbon széles mosollyal szólt oda nekünk:
- Isten hozott titeket szerény hajlékunkban!
- Ja! Kösz! Marha rendes vagy! - Mondtam úgy, mint aki citromba harapott.
Aztán elindultunk a félkész épület bejárata felé.
Odabent a hely szinte nyüzsgött a banditáktól. Rosszabbnál rosszabb arcok. Mind megvetően, gyilkos tekintettel néz ránk. Néhányan még azt is mutogatják nekünk, hogy meg fognak ölni minket. Tisztára mint egy börtönben.
Aztán felmegyünk az épület második emeletére majd a folyosón végig haladva elérünk az épület főtermébe. Két lépcső vezet felfelé a második emeletre két irányból, az emeleten pedig egy nagy folyosó van.
A folyosó végén balra kellett fordulni, aminek a végén egy másik kis terem van, de már jóval berendezettebb.
Bútorok és asztalként használt, feldöntött szekrény műszerek voltak a teremben, meg rengeteg öltöző szekrény szépen sorban.
A terem végében egy ajtó volt. Alóla sárgás fény szűrődött ki. Nyilván az lesz a góré szobája.
És a sejtelmem nem is volt téves. Az ajtóhoz mentünk egyenesen, de immár csak két bandita és Buorbon kíséretében. A többi bandita még azelőtt szállt ki a kíséretből, mielőtt az épülethez értünk volna.
Buorbon bekopogott az ajtón, ami először résnyire nyílt, majd teljesen kinyílt és egy nagy darab fickó állt az ajtóban.
- Szevasz! Szólj Bordásnak hogy hoztunk két vendéget!
A nagy darab fickó becsukta az ajtót, majd egy pár perc után ismét kinyitotta és elállt az útból beengedve Buorbont és minket.
A két kísérőnk taszítására bementünk az ajtón Buorbonnal, de a kísérők most lemaradtak. Egyedül Én Reaper, Buorbon és a nagy darab fickó maradt bent a szobában. Meg még a bandita vezér.
A vezért nézve sem volt nagy meglepődés. Egy magas, vékony fickó ült egy szakadt, nyikorgó kerekes székben, egy íróasztal mögött.
Nyugodtan üldögélt pisztollyal a kezében és a saras lába az asztalon volt. Mondhatni igazi groteszk és fájdalmas látvány volt az ürge.
Egy igazi ritkaságot tartott a kezében. Egy szépen krómozott Desert Eagle volt a kezében és folyamatosan azzal játszott. Majd amikor felénk fordult akkor felhúzta a pisztolyt és célozgatott ránk.
Folyamatosan húzta a pisztolyt jobbra balra, először rám célzott, majd Reaperre.
Aztán egy idő után abbahagyta és megállt a fegyver nálam. Reaper aggódva pillantott rám, de én csak egy helyben állva nyugodtan néztem a bandita vezérre, aki szélesen vigyorgott és rám tartotta a pisztolyt.
Aztán meghúzta a ravaszt.
De a fegyver csak hangosan kattant. Erre a banditavezér hangosan röhögni kezdett és letette az asztalra a pisztolyt, majd ő is az asztalra könyökölt.
- Bocsássanak meg a cimboráim durvaságáért. De ők már csak ilyenek. Folyton agresszívek.
- Aha. Azt láttuk.
- Hát...Gondolom engem már ismertek. A nevem..... - Nem hagytam befejezni, rögtön rávágtam.
- Bordás!.....Igen. Ismerünk. Buorbon már egy párszor bemutatott és azonkívül a célpont listánkon is szerepelsz.
- Oh! Milyen megtisztelő. Nos...Ha engem ismertek, akkor nyilván azt is tudjátok hogy miért vagytok itt.
- Az ellenszert keresed. Mint sokan mások.
- Olyan vagyok nektek mint egy nyitott könyv. Ugye? - Nevetett halkan.
- Hát...Túlságosan kiszámíthatóak vagytok.
- Akkor nyilván ez is elég kiszámítható neked pajtás. - Mondta, aztán intett a nagy darab embernek.
A fickó odalépett elém és alaposan gyomron vágott. A páncélnak hála alig éreztem meg, de azért így is fájt és kissé összerogytam. Azután Bordás kérdezett felénk.
- Nos? Most már elmondjátok amit hallani akarok?
Nyugodtan kihúztam magam és válaszoltam.
- Hát....Sajnos nem tudjuk miről beszélsz. De ha tudnánk, akkor sem mondanánk el. Nem igaz Reaper?
- De milyen igaz! - Igazolt vissza.
És ez így ment még egy jó darabig. A nagy darab hústoronynak köszönhetően próbált minket kivallatni ez a majom, de sehogy sem sikerült minket szóra bírnia.
Majd végül amint megunta, bevetett minket az épület pincéjében kialakított börtönbe és csak időközönként külön külön beszélgetett el velünk.
Természetesen én voltam az első. Két őrrel és a nagy darab fickóval vitettet fel engem az irodájába és ott le akarták hámozni rólam a páncélt. De sehogy sem sikerült. Aztán kényszeríteni akartak, de ott is kudarcot vallottak.
Ütöttek vertek, várták hogy kikotyogjak valami kis információt, de semmi. Nem bírtak velem.
Úgy vetettek vissza a börtönbe Reaper mellé. De meg kell hagyni....alapos munkát végeztek. A szart is kipofozták belőlem. Alig bírtam felállni ezután.
Reaper amint meglátott hogy bedobnak, rögtön odasietett és elvonszolt a falig. Ott nekitámasztott a falnak és megnézte nem-e sérültem meg komolyabban.
- Jól van uram? - Kérdezte.
- Remekül. - Mondtam és feltartottam az ujjam.
- Mit csináltak ezek magával?
- Csak a szokásost. Barbár módszerrel akartak bármit is kihúzni belőlem. De ezeknek halvány gőzük sincs arról hogy hogy kell normálisan vallatni.
- De azért jól elbántak magával uram.
- Jah....De semmiség. A páncél megvédett.
Aztán láttam, ahogy a pince ajtó ismét nyílik. A fény bevilágított az ajtón és két fickó és a nagy darab pacák sziluettje tűnt fel az ajtóban. Aztán gyorsan Reaperhez fordultam.
- Idefigyeljen Szakaszvezető! Bármit is csinálnak magával, bármivel is próbálkoznak, maga ne mondjon nekik semmit!
- Tessék uram? - Kérdezett vissza.
- Jól hallja! Bizonyítani akar? Hát most bizonyíthat! Csak ne mondjon nekik semmit, akár az élete árán is!
- Igenis uram! De.....
- Semmi de! Csak csinálja! És semmiképpen se vegye le a páncélt, még ha kényszerítik is!
Aztán nyílt a cella ajtó és már rángatták is kifelé Reapert az ajtóhoz. Majd a végén ismét zárult a cella és a pince ajtó is és én egyedül maradtam.
Később kb ugyanannyi idő múlva vissza hozták Reapert is, aki szintén alig állt a lábán. Bevonszolták a cellába, majd csak úgy ledobták a földre.
Addigra én már össze szedtem magam és ott álltam a cella sarkában, a banditák utasításának megfelelően.
Aztán ránk zárták az ajtót és leléptek.
Szintúgy, hasonlóan odahúztam Reapert a falhoz és megkérdeztem.
- Na? Mondott nekik valamit?
- Nem uram! Egy büdös nyikkot se uram! - Válaszolt kissé fájdalmasan.
- Helyes! Jól csinálta Szakaszvezető!
- Uram!
- Igen?
- Mit fogunk most csinálni?
- Hát....Azt még magam se tudom.
- Nem tudnánk jelezni a hadseregnek rádión?
- Nem. Sajnos nincs nálunk nagy hatótávolságú rádió. Csak a személyi rádióink vannak.
- És.....És ha megpróbálnánk nekik jelezni a PDA S.O.S üzemmódjával?
- Áh! Hisz nem emlékszik? Elvették a PDA-kat.
- Akkor mit tehetnénk?
- Pff....Nem tudom. Lábra tud állni? - Kérdeztem.
- Hát...Azt hiszem igen. - Mondta, aztán erőlködve ugyan, de felállt a földről.
Aztán én odaléptem a kis rácsos ablakhoz, ami kinézett egyenesen az útra amin végig jöttünk amikor ide tartottunk. Próbáltam kifeszíteni, de sikertelenül.
Egy ideig még elvoltunk itt, amikor hirtelen ismét nyílt az ajtó. Újra lejött hozzánk a nagy darab fickó, meg a kísérő brigád.
- Gyerünk! Mozogjatok! - Szólt az egyikük, aki egy kis géppisztolyt tartott a kezében.
- Mind a ketten? - Kérdezett Reaper.
- Nem! Mind a hatan! Persze hogy mind a ketten te sügér! - Szólt oda neki a bandita és intett egyet a fegyverével.
Nyugodtan elindultunk kifelé, aztán a banditák parancsának megfelelően elindultunk felfelé a lépcsőn. Aztán ki az ajtón.
Mentünk előre a folyosón, majd egy kis szobába vezettek minket, ahol sötét volt és csak egy neon lámpa világított halvány fénnyel.
Letérdeltettek minket, majd két bandita odaállt mögénk és fegyvert tartottak a fejünkhöz.
Bordás is megjelent a teremben és nála volt a két PDA. Aztán felmutatta nekünk a PDA-kat és azt mondta:
- Ezekben biztos rengeteg érdekes infó van, amit sokan szeretnének tudni. Ha esetleg lennétek olyan rendesek hogy feloldjátok nekünk a zárat, akkor esetleg én lennék olyan jó szívű hogy hagylak titeket futni. Ellenben, ha nem segítetek nekem, mindketten meghaltok. Nos? Mit feleltek? - Kérdezte.
Nyugodtan pillantottam fel rá és a szemébe mondtam.
- Azt lesheted!
Erre lehervadt a vigyor az arcáról és elkomorodott. Majd odahajolt hozzám.
- Miért vagytok ilyen ellenségesek? Én felajánlom nektek jószívűen a szabadság lehetőségét, cserébe csak egy kis segítőkészséget vártam volna. De ti azt is vissza utasítjátok. Meg akartok talán dögleni?
- Nem. De ha nem tudnád a seregben mi azt tanultuk, hogy egy fikarcnyit se segítsünk a magadfajta patkányoknak! Így...Sajnálom, de nem segíthetek. - Mondtam mosolyogva neki.
- Értem. Tökéletesen megértem. - Mondta aztán Reaper felé fordult.
- És te? Osztod a fafejű barátod véleményét?
Reaper először rám nézett, aztán a banditára, majd egy nagy levegő után kijelentette büszkén:
- Még szép!
A bandita vezér erre már nem is volt olyan jókedvű és azt mondta:
- Értem! Tehát mind ketten meg akartok dögleni! Jól van! Kívánságotok parancs! Fiúk! Ne sajnáljátok a golyót tőlük! - Szólt a két társának, akik csőre töltötték a fegyvereiket és a tarkónkhoz tartották őket.
Még Reaperre néztem, aki szintúgy rám nézett és bólintottam felé egyet.
- Rendben! Utolsó kívánság? - Kérdezett még felénk Bordás.
- Csak egy! - Mondtam.
- Éspedig?
- Állj készen!
- Mire? - Kérdezett vissza.
- Erre! - Mondtam, aztán megragadtam a mögöttem álló bandita fegyverének csövét és az ujját megragadva meghúztam a ravaszt és egy hosszú sorozattal kilőttem a neon lámpát.
A sötétben nem sokat láttam, de még gyorsan a földre rántottam a banditát és mellbe vágtam jó erősen. Majd a fegyverét elvettem és felkapcsoltam az éjjellátót.
A másik bandita ezalatt egy hosszú sorozatot engedett el abba az irányba, ahol azelőtt térdeltem. De nem talált el. Viszont jól elvakított a fegyver torkolat tüze az éjjellátó miatt.
Egy darabig még pislogtam, de aztán felkeltem és tüzet nyitottam a nagy darab fickóra. Az csak nézelődött merre és hogyan, de nem tudott ellenállni a géppuska sorozatnak és végre kifeküdt. Reaper ezalatt végre leszerelte a másik gépfegyveres banditát és lelőtte.
Bordás viszont gyorsan meglépett. Nagy nehezen elbotorkált az ajtóhoz a sötétben és gyorsan kinyitotta.
A hirtelen beszűrődő fény elvakított minket és le kellett kapcsolnunk az éjjellátókat.
Bordás pedig csak futott végig a folyosón.
Amikor magunkhoz tértünk a vakításból, kifutottunk az ajtón és kerestük Bordást. Meg is találtuk. A folyosó végéhez futott, közben ahogy meglátott minket megállt egy pillanatra és leadott egy pár lövést a Deset Eagle-ből. Nem kellett még csak elhajolnunk sem, mert annyira meg volt ijedve hogy célozni sem célzott. Csak úgy pár találom lövést leadott, melyek mind vagy a padlóba, vagy a falba fúródtak.
Utána szaladtunk, de nem nagyon értük utol. Gyorsan lefordult a folyosón és riadóztatta a többieket.
Amint utána fordultunk a folyosón, máris fegyvertűz fogadott minket.
Fedezékbe vetődtünk és onnan lőttük tovább az ellenséget. Amikor végeztünk végre velük, futottunk tovább a banditavezér után. Aztán amint utolértük Reaper utána ugrott és a lábát elkapva szépen elgáncsolta.
Egy nagyobb puffanással ért padlót, majd gyorsan felkelt és kezébe kapta ismét a Deser Eagle-t.
Nem tudott lőni, mert amikor el akarta sütni a fegyvert a pisztoly csak ismét kattant egyet, mert úgy látszik elfelejtette most kibiztosítani.
Szóval egy hangos kattanás után megragadtam a kezét, kicsavartam belőle a pisztolyt és annak a nyelével vágtam orrba úgy, hogy nyomban a földre rogyott. A pisztolyt gyorsan belenyomtam a tokba, aztán átkutattam a banditavezér kabátját és vissza szereztem tőle a PDA-kat, meg a kis műanyag táskát amiben a jelentések voltak. Az egyik PDA-t odadobtam Reapernek, a másikat meg én tettem el.
Aztán a folyosó végén ismét felbukkant az erősítés. Elkezdtek ránk lőni, de mi is viszonoztuk a tüzet.
Reaper a géppisztollyal, én meg a Deser Eagle-el.
Aztán futni kezdtünk. A lépcsők felé vettük az irányt és elkezdtünk lefelé sietni, amikor a lépcsőn észrevettük, hogy még egy tucat bandita sietett felfelé. Gyorsan 2-3 lövést leadtunk rájuk és aztán siettünk ismét felfelé a lépcsőn. Amint vissza értünk a folyosóra, a bandita csürhe előbújta fedezékekből és elkezdtek felénk futni, közben lőni.
Intettem Reapernek és elkezdtünk a folyosó legvége felé futni. Ezalatt már a lépcsőn felfelé érkező bagázs is felért.
Futottunk végig a folyosón, majd hirtelen egy másik bejáratot vettem észre. Gyorsan bekanyarodtunk rajta, de csak egy félkész szoba volt, egy ablakkal.
Kinéztem az ablakon, a másodikon voltunk alattunk meg a szabad föld volt. Ránéztem Reaperre és azt mondtam:
- Ugranunk kell!
Reaper erre elég érdekesen nézett rám, majd kinézett az ablakon.
- Innen ki?
- Igen!
- Nem! Lehetetlen!
- Ne vitatkozzon! - Szóltam rá és elkezdtem kifelé taszítani. Ő próbált megkapaszkodni az ablak széleiben, de csak megcsúszott és zuhant kifelé.
Mázlija volt, egy bokorba zuhant és talpra. Csak kikecmergett a bokorból és már lent is volt a földön.
Ezután én jöttem. Próbáltam a bokrot célozni, de amikor ugrani akarta, akkor a banditák beértek az ajtón és 3 lövéssel hátba lőttek. Szerencsére a ruha hát páncélja felfogta a lövéseket.
Viszont repültem kifelé az ablakon és talppal az úton landoltam. Fel is ordítottam a maszk alatt, és a lábaimat fájlaltam.
Reaper odafutott és segített lábra állni. Nagy nehezen sikerült is, de aztán a banditák már lövöldözni kezdtek az épület ablakaiból így futásnak eredtünk. Ha bicegve is, de futottam és egyenesen futottunk végig az úton. Aztán egy idő után végre sikerült leráznunk az üldözőinket. Ami elég fura, hisz egészen elkergethettek volna minket a határig. Úgy néz ki valamilyen oknál fogva nem kergettek minket tovább. Lehet hogy valamitől tartanak és ezért nem merészkednek ki.
Ezután próbáltam betájolni magunkat hol is vagyunk, de aztán Reaper csak furcsán nézelődni kezdett körbe körbe és aztán felderült.
- Én tudom hol vagyunk! Kövessen Hadnagy úr!
- Igen? És elmondaná hol vagyunk?
- Majd megtudja ha odaérünk! Csak kövessen! - Aztán se szó, se beszéd, én némán követni kezdem a futólépésben igyekvő szakaszvezetőt.
Egy ideig bóklászunk és már jócskán elkezdett besötétedni. De még mindig ködös számomra merre visz ez a Reaper.
Meg is említettem neki, hogy ilyenkor már veszélyes dolog erre lófrálni, de nem törődött vele. Csak azt hajtogatta hogy kövessem.
- A halába visz még egyszer, ugye tudja Reaper!
- Megérkeztünk! - Szólta oda nekem és egy fénypontra mutatott kicsivel távolabb.
Próbálom kibogarászni a sötétben hogy mi is az a fény a távolban, de sehogy se sikerül. Csak hunyorgok, amikor hirtelen éles fények kezdenek el világítani körülöttünk és aztán ismerős hangokat kezdek el hallani.
Többnyire Abakan fegyverek kibiztosításának hangját és ordításokat.
- Kezeket fel!
- Le a fegyvereket!
- Adják meg magukat!
Aztán a géppisztolyt letéve a földre felnézek és végre megpillantom a lefegyverezőinket. Katonák.
Nagyon megörültem neki, hogy végre barátságos arcokat látok és ők is meglepődtek, amikor megláttak minket.
Elsőre nem is hittek a szemüknek, de aztán Reaper bizonyította a személyiségünket azzal hogy elmondta kik vagyunk.
- Szóljatok a Sólyomnak hogy Petrov közlegény vissza tért! - Szólt oda a katonáknak, akik a fegyvereket leeresztve felismerték a közlegényt.
- Nahát Reaper! Tényleg te vagy az? Az áldóját!
- Azt a rohadt! Szevasz Reaper!
- Nem hiszem el hogy ez te vagy öregem! - Jöttek az elismerő szövegek a katonáktól.
Elkísértek mindkettőnket a táborba, közben Reaperrel jókat beszéltek. Reaper nem győzte ecsetelni
milyen jó élete van most Yantarban, a veszélyességi faktor ellenére.
Aztán amikor a táborhoz értünk a toronyból már rögtön leszóltak, hogy nyissák a kaput. A kapuk nyíltak és máris mentünk befelé. Csak bámultam körbe körbe, mindenhol rögtönzött tábori lakhelyek és a tábor szegleteiben mesterlövész tornyok álltak. A tábor egyik pontján egy öreg Zil 131-es parancsnoki teherautó állt.
Az egyik katona aki kísért minket, odafutott a teherautóhoz és bement az hátsórészébe. Később újra kijött egy tiszttel együtt, aki hátratett kezekkel nyugodtan jött felénk, szintén katonai stalker ruhában.
Odaállt elénk és Reaperhez fordult.
- Nahát! Reaper! Mit keres itt? Hisz magát elküldték Yantarba.
- Tudom uram! De kényszeresen tennem kellett egy kis kitérőt ide is. És gondoltam ha itt vagyok meglátogatom magukat. - Mosolyodott el ezen.
- Ahha! Értem! És mi ez a ruha magán? Honnan szerezte? - Kérdezett újra a tiszt.
Erre én álltam oda Reaper mellé és megköszörültem a torkom.
- Magam ki? - Kérdezett a tiszt felém.
Nyugodtan válaszoltam neki:
- Nikolai Druszajev Hadnagy. Specznaz, Медведь különleges alakulat.
A tiszt alább hagyott a komorságból és kezet fogott velem.
- Anton Cserdenko Hadnagy. Ukrán hadsereg. Katonai stalkerek.
- Örvendek. - Mondtam.
- És? Mit kerestek itt Druszajev Hadnagy? Eredetileg ugyanis úgy tudtam, hogy Reapernek Yantarban kell szolgálatot teljesítenie a csapatával együtt.
- Igen...Ez pontosan így van. A csapata jelenleg is szolgálatot teljesít Yantarban. Reaper csak nekem segít most eljutnom a Kordonhoz.
A hadnagy ezen meglepődött és rákérdezett.
- Kordonhoz? De ez itt a Sötét völgy. Már ne sértődjön meg hadnagy, de akkor nagyon eltévedhetett.
Ezen felnevettem kissé és mondtam:
- Hát igen.....De nem egészen erről van szó. Mint azt a közlegény is elmondta, ez egy kényszeres látogatás itt.
- Kényszeres mi? Értem...Nos...Akkor szívesen látjuk vendégként a táborban magát meg a társát. Érezzék otthon magukat!
- Köszönöm Hadnagy! - Mondtam és ismét kezet fogtunk.
Ezek után mentem lefertőtleníteni magam. Úgy néz ki Reaper már ez idő alatt ezzel megvolt, mert már ő rég a többi katonával trécselt az egyik sátorban.
Én amint megvoltam a fertőtlenítéssel, ettem valamit aztán én is csatlakoztam Reaperhez a sátorban.
Amint beléptem, mindenki feltekintett rám. Volt vagy 10-20 katona a sátorban, csak a leghátul lévők nem néztek ide.
Reaperék is egy ideig vígan beszélgettek, aztán ők is rám néztek. Amint észrevettem őket, odaléptem hozzájuk és Reaper elé álltam, aki rögtön felpattant a tábori ágyról és megigazítva a páncélját vigyázzba vágta magát.
Én csak a sisakomat a karom alá csapva Reaper vállára tettem a kezem aztán elmosolyodtam, majd elővettem a Desert Eagle-t és a kezébe nyomtam.
Ő csak nézett mint hal a szatyorban és nem talált szavakat. Én csak kétszer a vállára csaptam kicsit, aztán mentem keresni egy saját ágyat.
Még hallottam ahogy Reaper barátai hangosan ujjongtak Reaper miatt, aztán amint találtam egy ágyat levetettem magam és pihentem egy keveset. Holnap hajnalban ismét útnak indulunk.

 

[domotor]

Mentünk a szeméttelep felé mikor a Hadnagy leintett. Körbenéztem de nem tudtam mi az. El akartam megint indulni de megint letaszított. Nem értettem mi a helyzet de füleltem. Valami tényleg nincs rendben mert túl nagy a csönd. Lassan lenyúltam és kibiztosítottam a fegyveremet. Ekkor lövés dördült. Tűzharcba kerültünk a banditákkal. Mindenhonnan jöttek. egy egész hadsereg. Én osztottam őket de ezek csak jöttek és jöttek. Az alagútból, az alagútról, a raktárból, egyszerűen mindenhonnan. Lőttünk ahogy tudtunk de elkaptak. Elvisznek minket a raktárba, ahol a bázisuk foglal helyet. Hmm..... Egy furcsa dolgot véltem felfedezni. Nincs rajtuk maszk. Nemhogy zárt légzőrendszerű ruha, még gázálarc sem. És kivétel nélkül mindnek kiütésekkel van tele az arca. Dehát akkor könnyű dolgunk van, csak elvegetálunk amíg a vírus kiírtja őket. Hehe. A főnök nem volt ennyire jó kedélyű mint én, elmondta hogy elvisznek minket a bázisukra Sötét Völgybe. Ismerős név. Dehát....Ohóhóóóó! Ez érdekes lesz. Elindultunk Sötét Völgybe és amint a határon voltunk mondom a főnöknek:
- Hé! Én ezt a helyet ismerem!
- Na!
- Fogd be a pofád! Fogd be gyorsan a pofád! Semmi infót ne fecsegj ki ezeknek! - Suttogta oda nekem.
Megértettem és kussoltam. Mivel tudtam hogy vannak itt járőrök úgy tettem mintha megvakarnám a fülem és kikapcsoltam a külső és be a kommunikációs rádiót.
-Itt Reaper. Veszélyben vagyunk. Banditák kaptak el. Valaki segítsen!
Semmi válasz.
-Itt Reaper. Banditák fogságába kerültünk. Hallanak?
Semmi. Megint felnyúlok és visszaváltok. Ahogy sétálunk körbe pillantok és észreveszem hogy erre van az a rész ahol a kimérát elkaptuk. Akkor a tábor sincsen messze. De sehol egy járőr. A franc essen beléjük. És mit csinálnak erre a banditák? Nem az volt a feladat hogy elpusztítsák a fertőzötteket? A franc! Na mindegy, elérkeztünk a bandita bázisra. Bevittek a főnökhöz. Ő egy Desert Eagle-lel játszadozott éppen. Elkezdett célozgatni, rám majd a Hadnagyra. Rám, majd a Hadnagyra. Majd a hadnagyon meghúzza a ravaszt. Kattan. Majd beszédbe elegyedünk.
- Bocsássanak meg a cimboráim durvaságáért. De ők már csak ilyenek. Folyton agresszívek.
- Aha. Azt láttuk.
- Hát...Gondolom engem már ismertek. A nevem.....
- Bordás!.....Igen. Ismerünk. Buorbon már egy párszor bemutatott és azonkívül a célpont listánkon is szerepelsz.
- Oh! Milyen megtisztelő. Nos...Ha engem ismertek, akkor nyilván azt is tudjátok hogy miért vagytok itt.
- Az ellenszert keresed. Mint sokan mások.
- Olyan vagyok nektek mint egy nyitott könyv. Ugye?
Még zárva vagy de ha a kalapácsomat nem bubbolták volna be akkor szívesen kinyitnálak köcsög!
- Hát...Túlságosan kiszámíthatóak vagytok.
- Akkor nyilván ez is elég kiszámítható neked pajtás.
A fickó odalépett a Hadnagy elé és gyomron vágta.
- Nos? Most már elmondjátok amit hallani akarok?
- Hát....Sajnos nem tudjuk miről beszélsz. De ha tudnánk, akkor sem mondanánk el. Nem igaz Reaper?
- De milyen igaz!-válaszoltam vigyorogva.
-Ne szórakozzatok velem mert ti jártok rosszul.
-Ugyan miért? Maga szerint Reaper?
-Szerintem mert a macska szőrös és nem borotválkozik.
-Ne tetézzék a bajt! Magukra eresztem a társamat!-mutat a nagydarabra- és az ő 190 magas izomzatának nem tud ellenállni senki!
-Nem tudtam hogy a szart olyan magasra felhordják!
Ekkor betelt a pohár és levittek minket a pincébe. Elsőnek a Hadnagyot vitték el. Én átnéztem a cuccaimat de semmi nincs nálam. Max ha a sisakkal agyonfejelek valakit, akkor tudok komoly kárt tenni. De na. Nem vagyok tulok. A rádiót megint megpróbálom.
-Itt Reaper! Hall valaki? Haló! Vétel!
-......
-Itt Reaper szakaszvezető! A Sötét völgyben vagyunk! A banditák elkaptak! Segítséget kérünk! Vétel!
-........
-Itt Reaper! Halló! Valaki!
-.....
Fasza. Na ez sem megy. Akkor, a téglák. Minden téglát átmozgattam de semmi. Mindet megkopogtattam de sehol nem találtam semmit. Nem mozog egyik sem. A zárat kipiszkálni sem tudom. Nincs mivel. Akkor, a zsanérok. Akárhogy próbáltam semmi haszna. Francba. Visszahozták a Hadnagyot. Bedobják én meg odavonszoltam a sarokba.
- Jól van uram?
- Remekül.
- Mit csináltak ezek magával?
- Csak a szokásost. Barbár módszerrel akartak bármit is kihúzni belőlem. De ezeknek halvány gőzük sincs arról hogy hogy kell normálisan vallatni.
- De azért jól elbántak magával uram.
- Jah....De semmiség. A páncél megvédett.
Aztán nyílik az ajtó. Én jövök.
- Idefigyeljen Szakaszvezető! Bármit is csinálnak magával, bármivel is próbálkoznak, maga ne mondjon nekik semmit!
- Tessék uram?
- Jól hallja! Bizonyítani akar? Hát most bizonyíthat! Csak ne mondjon nekik semmit, akár az élete árán is!
- Igenis uram! De.....
- Semmi de! Csak csinálja! És semmiképpen se vegye le a páncélt, még ha kényszerítik is!
Kivittek és elvezettek egy kis szobába. Ott három markos banditalegény várt rám. Megemelik a kezüket és megroppantják.
-Még van esélyed megúszni a dolgot. Ha csicseregsz akkor minden oké lesz, de ha nem......
-Felfedező típus vagyok. Derítsük ki mi van ha nem.
Elém lép az egyik és pofán teremt ököllel. Hanyatt esek, de nem fáj, a páncél megvédett. De ez róla nem mondható el. Vér csorog az üvegen. A keze megsérült. Talán vérzik is. Hehe.
-Neked jobban fájt mint nekem hehehe!
Felemelnek a két kezemnél fogva.
-Akkor most jön a kemény módszer.
A könyökömnél fognak és a kezem lelóg a legérzékenyebb pontjukig. Ez még kapóra jöhet.
-Akkor most, nézzük meg hőálló-e ez a cucc.
Elővesz egy hegesztőt és közelít felém. Amikor elég közel van, hát......undorító vagy sem de a parancs az parancs szóval mind a kettőét megmarkolom és magam elé taszítom. Engedelmeskednek ugyanis nem akarnak kasztrálást. Szóval, nekivezettem a hegesztősnek őket, aki hanyatt esett. Én megálltam az ajtóban és elkezdtem röhögni. Aki a hegesztőt tartotta kapcsolt és eldobta időben szóval nem gyulladtak fel. A hegesztős felkelt, de a két másik még fetreng.
-Szóval keménynek érzed magad? Elintézem hogy könyörögj köcsög! Megértetted?
-Egy valakinek könyörögtem a családodból, anyádnak este, hogy nyelje le!
Ekkor elvörösödött és nekem rontott. Ledobott a földre és elkezdett rugdosni. Majd a másik kettő is beszállt. Így ment egy darabig majd visszavonszoltak. Bedobtak a cellába. A hadnagy bevonszolt a sarokba és megbizonyosodott róla hogy nem mondtam el semmit. Majd jöttek megint de most mind a kettőnket kivitték. Felvittek a főnökhöz aki két PDA-t szorongatott.
- Ezekben biztos rengeteg érdekes infó van, amit sokan szeretnének tudni. Ha esetleg lennétek olyan rendesek hogy feloldjátok nekünk a zárat, akkor esetleg én lennék olyan jó szívű hogy hagylak titeket futni. Ellenben, ha nem segítetek nekem, mindketten meghaltok. Nos? Mit feleltek?
- Azt lesheted!-szólal meg a Hadnagy.
Vörösül. Ez nem lesz jó.
- Miért vagytok ilyen ellenségesek? Én felajánlom nektek jószívűen a szabadság lehetőségét, cserébe csak egy kis segítőkészséget vártam volna. De ti azt is vissza utasítjátok. Meg akartok talán dögleni?
- Nem. De ha nem tudnád a seregben mi azt tanultuk, hogy egy fikarcnyit se segítsünk a magadfajta patkányoknak! Így...Sajnálom, de nem segíthetek.
Már remeg. Ennek nem lesz jó vége.
- Értem. Tökéletesen megértem.
Felém fordul.
- És te? Osztod a fafejű barátod véleményét?
Hosszasan a főnökre nézek, majd rá nézek. Már kezd alábbhagyni a remegése.
- Még szép!
Erre megint bevörösödött és elkezdett remegni. Látszik rajta hogy eszi a méreg.
- Értem! Tehát mind ketten meg akartok dögleni! Jól van! Kívánságotok parancs! Fiúk! Ne sajnáljátok a golyót tőlük! Mögénk lépnek és a tarkónkhoz nyomják a stukkert.
- Rendben! Utolsó kívánság?
- Csak egy!
- Éspedig?
- Állj készen!
- Mire?
- Erre!
Megfordul és elkapja a banditát aki őt tartotta sakkban. Kilőtte a neont. A másik bandita elkezdett tüzelni felé, én meg kihasználtam az alkalmat és felugrottam. Elkaptam és földre vittem. Elfordítottam 180 fokban a fejét. Kész. Felkeltünk, én az AK-t felkaptam mellőle és mit ad isten? Pont az enyém! Hohó! Jó ez a nap. De a góré kitört. Elkezdett menekülni és célzatlan lövéseket oszt le ránk. Futunk utána de ellenségbe ütközünk. Bazmeg. Ezek vannak egy páran. Fedezékbe bújok és kidugom az AK-t. Elkezdem sorozni őket. Majd mikor már csak egy van azt egy célzott lövéssel leküldöm. Futunk a főnök után. Látom hol van, és van egy jobb módja is hogy elérjük. Egy kis irodán rohant át ami tele volt pakolva asztalokkal. Én az asztalokon ugrálva értem utol. Mire kiért én is a másik oldalon voltam, a hadnagy meg az iroda vége felé. Kirohant, én ugrottam és megmarkoltam a lábát. Elesett. Fordul meg, és a pisztolyt a fejemhez tartja.
-Szép álmokat köcsög!
És kattan. Megint, és megint. A hadnagy ráveti magát és leüti. Elveszi a pisztolyt és átkutatja. De már jön az erősítés szóval spuri van. Elkezdtünk rohanni amerre tudtunk. Majd le a lépcsőn, de szembe kerültünk egy csapattal. Most fel a lépcsőn és el egészen a folyosó végéig. Ott egy kis be nem fejezett szoba volt.
-Ugranunk kell.
Ránézek.
-Innen ki?
-Igen.
- Nem! Lehetetlen!
- Ne vitatkozzon!-ezzel elkezdett lökdösni. A párkányban megkapaszkodtam, majd észrevettem hogy egy pók mászik le a falon. Elkapom a kezemet, megcsúszok és leesek. A bokorba estem de a főnök nem volt ilyen szerencsés. Aztán a fentiek elkezdtek hajigálni ránk mindenféle bántalmazó eszközt. Egyik ilyen egy fekete rúd volt a végén egy nagy dudorral. A kalapácsom. Mellém esett, én meg felkaptam és az övemre csatoltam gyorsan. Elkezdtünk futni amerre tudtunk. Közben lőttek is ránk de nem érdekelt csak futottam. A hadnagy is bicegett mert fájlalta a lábát. Amikor biztos távba értünk a hadnagy leült és megpróbálta belőni hogy hol vagyunk.
- Én tudom hol vagyunk! Kövessen Hadnagy úr!
- Igen? És elmondaná hol vagyunk?
- Majd megtudja ha odaérünk! Csak kövessen!
Elindultam át a hídon. A PDA-mat bekapcsoltam és megnéztem a térképet. Szóval, akkor aszongya hogy itt a régi farm, innen balra 1 kilóméterre lesznek a lövészárkok. Ezaz!
Elindultunk arra. Az út zötyögős volt mivel dombos ez a környék és sár is van. A hadnagy egy kis idő múlva aggódó hangon megszólal:
- A halába visz még egyszer, ugye tudja Reaper!
- Megérkeztünk!
Mutatok a távoli fénypontra. Ha mi látjuk őket akkor ők is biztosra veszem hogy kiszúrtak engem. Vagyis van fuvarunk a táborig. Lépek egyet és fény vesz körbe minket. Ismerős hangok megszólalnak:
-- Kezeket fel!
- Le a fegyvereket!
- Adják meg magukat!
Elnevettem magam és megszólaltam:
- Szóljatok a Sólyomnak hogy Petrov közlegény vissza tért!
Leengedték a fegyvert és nyomban köszöntek nekem.
-Reaper! Te vagy az? Te csibész basszameg! Mi van? MEgint egy kimérát akarsz megfogni?
-Az már csak reggelire elég nekem!
-Hahá! Azt hittem Yantarban vagy!
-Ott is voltam. De idejöttem egy kis kényszer kitérőre.
-És milyen a tojásfejekkel?
-Nagyon jó! Jó a kaja, szállás, meleg étel, fűtött szobák.
-A francba! Megyek én is!
-Ölj meg egy kimérát te is.
-De miféle rongyok ezek? Katonai Stalker lettél?
A hadnagyra néztem aki nemlegesen intett.
-Még csak kiképzés előtt állok. De hamarosan az leszek.
-Te ördög fia! Hát sikerült! Sólyom le lesz nyűgözve!
Beértünk a táborba és amíg a főnök elbeszélgetett Sólyommal addig én a többiekkel vagyok.
-Na! Reaper! Mesélj valamit! Milyen Yantarban?
-Remek! A tudósok ellátnak minket mindennel! Annyi fegyvert meg lőszert kapsz amennyit akarsz, olyan fegyverekkel találkozhattok amikkel még soha!
-AS Val is van ott?-szólal meg egy baka.
-Ne legyél hülye! Az csak a különlegeseknek van.
Elmosolyodok.
-Nagyon rossz fegyver hallod. Mindig elakad. Pontosnak pontos de nekem nem tetszett.
Itt elkerekedik a szemük.
-Lőttél AS Vallal?
-Igen. De nem tetszett.
-És még mi történt? Mesélj!
-Hát jó, mit mondjak? Egyszer tudjátok megesett, hogy ki kellett mennünk mintát gyűjteni a tudósoknak hogy kidolgozzanak valami ellenanyagot erre a fertőzésre. Na, és mit gondoltok kiket küldtek? Persze hogy minket! És lassan, a Hadnaggyal együtt kilopakodtunk a susnyába, hogy átjussunk a másik oldalára az útnak ahol a hullák voltak. És ahogy lopakodunk mit veszünk észre? Egy zombi csoszog felénk. Aztán célzunk és lövünk. Telibe kaptuk a fejbe. Meghalt. Aztán indultunk tovább. Egy alagúton kellett átmennünk de tudtam nem engedhetem őket tovább mert veszélyes. Ezért én mentem be elsőnek. A kis lámpánál nem volt több fényforrásom, szóval lassan haladtam. Aztán a semmiből ott termett egy zombi! Rám vetette magát! Próbáltam legyűrni és sikerült is! Aztán végül a kezembe került az AK és lesoroztam a legtöbbet. Mikor ezzel kész voltunk indultunk tovább. A mintát begyűjtöttük, és sikeresen elértük az alagút másik végét. Aztán mit látunk? Egy horda zombi köztünk és a bunker között. Én haláltmegvető bátorsággal nekiiramodok és sorozatokat engedek a levegőbe. Azok utánam. Elterelem őket, addig a többiek biztonságban bejutnak a bunkerbe. Aztán tettem egy kört, elrohantam az alagútig. Mivel tudtam hogy megtalálnak ezért gyorsan csapdát állítottam nekik. Az alagút túlvégéhet és az első végéhez is gránátot raktam. És mikor bementek.....BUMM! Felrobbantottam mindet! És emiatt vagyok most katonai stalker kiképzés előtt.
Mindenki szájtátva figyelt. Majd csak gratulálni tudtak. A Hadnagy lépett be és se szó se beszéd a kezembe nyomott egy Desert Eagle-t. Ami a banditavezéré volt. Miután kiment folytattuk az ünneplést. Volt ott Vodka, bor, sör, minden ami szem-szájnak ingere. Nagyon nagy buli volt. Aztán mikor vége lett ledőltünk ahova tudtunk. Elaludtam. Reggel felkelek, és amint kinyitom a szememet a Hadnagyot pillantom meg előttem.
-Indulunk maga "hős katona". Jöjjön.