Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Scare: Rendben. De ha valami nagyon rosszban sántikálsz, megnyuvasztalak! :D

Szakharov professzor rendesen megdolgoztatja a fiúkat. Még jobban mint én. Tegnap például gyógyszer kísérleteket hajtott végre a fiúkon, aminek az eredménye egy szakaszra való infúzión lógó gyengélkedő katona lett, és egy betépett szakaszvezető, aki egy jó cuppanósat akart az arcomra nyomni. Szerencsére, ezt a kellemetlen incidenst még idejében elhárítottam, így Reaper is a gyengélkedőre került a többi taggal együtt.
De viszont igazságtalan hogy Bodom és Kánya kimaradt a kísérletből. Ők is katonák, velük sem kell kesztyűs kézzel bánni. Így viszont csak a gyengélkedőn röhögnek a többieken.
Szívesen elküldeném őket is kísérleti patkánynak, de rájuk szükségem van a kontroll szobában. Most megúszták.
Mihailt meg csak nem küldhetem orvosi kísérletekre, mert ő fontos egyéniség a laborban. Ő tud a legtöbbet a vírusról.
Így maradtam én. Igaz, nagy hülyeségre vállalkozom ezzel, de most Istenem! Egyszer élünk, és azt jól ki kell használni! Akár azzal is, hogy ráveszem magam ilyen hülyeségre.
Szakharov viszont örömmel fogadja, hogy én is részt veszek ebben. De egyben fél is attól, hogy bajom esik, mert nem lenne jó, ha egy hadnagy itt dobná fel a talpát. Főleg egy orosz ezredes fia. (Sajnos hírem itt is megelőzött.)
Na mindegy. Az öreg nekem is előállt valami kis anyaggal. Elővesz egy injekciós pisztolyt, amiben három különböző színű folyadék van. Sötétkék, élénk zöld, és vérvörös. Mint valami hátborzongató tudományos film, ahol a gonosz professzorok különböző szereket pumpálnak az áldozataik vérébe.
Kissé visszakoztam is a szer beadásától, de aztán erőt vettem magamon és vállaltam. A professzor pedig beadta a szert.
- Nyugalom hadnagy! Ez a szer eddig tökéletesen bevált. És eddig nem tapasztaltunk mellékhatásokat. Mondta Szakharov professzor.
- Ééééértem! És tulajdonképpen mi is ez?
- Ez egy új fajta izom stimuláló szer, amit kizárólagosan katonai használatra szándékozunk kiadni. Ez a szer hatalmas úttörést jelentene a katonai célú szteroidok körében, ugyanis ha minden igaz, ez a szer megtízszerezi az emberi test erejét és ezzel szinte emberfeletti erőt ad.
Meglepődve bámultam a professzorra és azt mondtam:
- Ahha! Érdekes! És hogyan is sikerült kifejleszteni ezt a szert?
- Nos...Az egyik mutáns lény, a "Vérszopó" folyamatos tanulmányozásával sikerült létrehoznunk ezt a szert. A cél az volt, hogy egyszerűen "lemásoljuk" a lény fizikai erejét egy ilyen szerbe. És eddig pozitív eredményeket könyvelhetünk el.
- Hmmm.....Érdekes.
- Nos hadnagy? Hogy érzi magát?
- Jól....Meglepően jól. Kicsit émelygek ettől az izétől és furcsán is érzem magam, de olyan jól eső ez az érzés most.
- Akkor valószínűleg hat a szer. Már csak valamilyen módon tesztelni kellene a hatását. Valahol van itt egy.....
Mondta volna, de akkor közbe vágtam.
- Mit szólna ehhez professzor? Azzal ránéztem egy fém asztalra a szoba közepén, ami előtt álltam.
- Hát....
Ismét mondott volna valamit, de nem vártam meg, hanem azonnal rávágtam egyet az asztalra, ami teljesen behorpadt. És még meg is rogyott egy kicsit az ütéstől.
A szobában mindenki kiakadt a látványtól, valósággal sokkolta őket a mutatvány. Ahol csak körbe nézett az ember, csak leesett állakat lehetett látni.
Aztán lassan kihúztam az asztal horpadásából a karom és elkezdtem nézegetni a karomat.
- Érdekes! Fölöttébb érdekes!
Közben a professzor kissé ijedten kérdezett:
- Jól érzi magát hadnagy?
Lassan rábámultam, szinte megigézett szemekkel és aztán válaszoltam:
- Igen. Tökéletesen érzem magam.
Majd elhagytam a gyengélkedőt és elindultam a kontroll szoba felé. Közben egyre furcsábban éreztem magam. A látásom is egyre változott. Hol vörösebb volt, hol zöldebb. Amikor a kontroll szobába értem, elkezdtem nézelődni és ellenőrizni a helyzetet, majd odaléptem Bodomhoz.
- Helyzet?
- Minden tiszta! Sehol egy mozgás. Pedig már kezdtem azt hinni hogy ez a meló csupa izgalom és kaland lesz.
Valamiért nem tűrtem ezt a beszédet és felmarkoltam Bodomot a mellkasánál megragadva és az asztalra vágtam, majd odahajoltam hozzá közelebb:
- Tisztázzunk valamit! Itt én döntöm el, hogy mikor lesz akció és mikor nem! Ha nem tetszik, akkor most szólj!
- Hé! Hadnagy úr! Mi a baj! Mi rosszat mondtam?
- Mi rosszat?! Egyszerűen nem tetszik itt az a beteges pofád! Az a baj! Mondtam már szinte magamból kikelve, erre kést rántottam, amit rögtön Bodom álla alá nyomtam.
Erre a csetepatéra Kánya és az összes szobában tartózkodó kirohant, majd később Kánya tért vissza, a csapatom tagjaival, meg Mihaillal akik azonnal rám rontottak és lefeszítettek Bodomról.
- Tartsd erősen!
- Á! Fogjad!
Hallatszott a kiabálás és Vologya, meg Fegyán közre fogott és elvitt a gyengélkedőre, ahol alaposan odakötöztek az egyik szabad ágyhoz.
Ott őrjöngtem egy pár órát, majd utána tisztán éreztem hogy kezdem vissza nyerni az uralmat magam fölött.
amikor már teljesen lehiggadtam, akkor elkezdtem a többiek után kiabálni:
- Hé! Valaki! Oldozzon már el valaki! Ez parancs! Már befejeztem!
Ekkor belépett Fegyán és megkérdezte:
- Biztos jól érzed magad?
- Biztos! Őrjöngök még?
- Nem.
- Na hát akkor meg?! Mire vársz még? Tapsra? Oldozz már el!
- Bocs Nikolai! De nem hihetek pusztán a szavadnak! Szólok a professzornak.
- Jajj! Ne csináld már! Tényleg jól vagyok. Csak még kicsit fáj a fejem. De szerintem már nincs gond.
- A-a! Az nem elég! Várj meg itt! Szólok a profnak.
- Mi?! Mégis hova az anyámba menjek lekötözve?!
Aztán már elhagyta a szobát. Később pedig vissza tért Szakharov professzorral, meg egy pár tudóssal, akik ellenőrizni kezdték az állapotomat.
- Hogy érzi magát most hadnagy?
- Mint a mosott sz@r. Hát hogy érezhetném magam? Hasogat a fejem, fáj a szemem, és majd leszakadnak a végtagjaim.
- Hmmm...Úgy tűnik a szer hatása véget ért. De úgy látszik mégis vannak mellékhatások. Ez esetben a szert tovább kell fejlesztenünk. Jól van uraim! Elengedhetik a hadnagyot!
Azzal két tudós elkezdte lecsatolni rólam az öveket. Majd miután eloldoztak, megpróbáltam felállni de majdnem megzuhantam, annyira megszédültem a hirtelen felkeléstől.
- Csak lassan hadnagy! Fogott meg az egyik tudós, de félreállítottam magam elől és lassan feltornáztam magam a saját lábaimra.
Aztán elindultam előre, de kishíján a falnak hajtottam. Még mindig szédültem. Már a tudósok is, meg Fegyán is fogott volna meg, amikor feltettem a kezeimet jelezvén jól vagyok, majd nyeltem egy nagyot és elindultam kifelé.
Odakint az egész csapat várakozott és amint megláttak rögtön felém néztek. Érdeklődő tekintetet vetettek rám, valószínűleg azt fürkészték, hogy még mindig zakkant vagyok e.
Én csak a fejemet tapogatva bámultam őket, majd megkérdeztem:
- Mi van? Mit bámultok?
Erre Mihail is kérdezett:
- Jól érzed magad Nikolai?
Lassan emeltem fel a fejem, majd azt mondtam:
- Jól vagyok. Marha jól. Bántottam valakit is?
- Nos...Bodomot alaposan felkented majdnem az asztalra! Azt hittük kinyírod.
Bodom is csak sértetten bámult rám, látszott hogy rendesen megutált ezért. Csak tovább tapogattam a fejem, majd megszólaltam:
- Na jó! Én jól vagyok. De most már vége a ramazurinak! Mozgás mindenki a dolgára! Adtam ki a parancsot.
Aztán odaléptem Bodom mellé.
- Öhm...Bodom! Ugye?
- Igen uram. Válaszolt unottan és rám neheztelve.
- Nos...Izé...Csak azt akarom mondani, hogy.....*Khm!*... Szóval, sajnálom! Akaratlanul a szer beszélt belőlem.
Bodom egy pillanatig meglepődve bámult rám, majd azt mondta:
- Hát....ööö....Rendben uram! Nincs gond.
- Helyes! Mondtam, majd megütögettem a vállát és elindultam a kontroll szoba felé. Közben Mihailhoz és a Professzorhoz is intéztem pár szót.
- Nos...Ez a kísérlet mondanom sem kell Professzor, nagyon balul sült el. És köszönöm! De többet nem kérek belőle! Ami azt illeti nem is akarom újra látni azt a löttyöt!
De a lényeg: Foglalkozzunk azzal, ami most mindenkit foglalkoztat! Ezzel a nyamvadt vírussal!
Professzor! Megtudtunk e már valamit erről a vírusról?
- Hát... Egyenlőre csak annyit, hogy ez egyfajta szintetikus vírus. Ezt Konovalov professzor fedezte fel, azokból a mintákból, amit legutóbb gyűjtöttek.
- És ez a "szintetikus" dolog mit takar?
- Csak annyit hogy mesterséges anyagokból épül fel. A vírust ezek szerint tényleg valahol készítették és a forrása valahonnan a zóna közepe felől jön. De hogy honnan, azt egyenlőre nem tudjuk.
- Értem. Mihail! Te tudsz itt köztünk a legtöbbet erről a vírusról! Szeretném, ha majd tartanál egy részletes beszámolót erről az egészről, hogy mi folyik itt, honnan jött ez a vírus és hogy kinek a műve. Rendben cimbora?
- Rendben! A kontroll szobában felállítok egy eligazítót és majd szólok ha kezdjük.
- Tökéletes! 1 óra múlva hívd össze az egész csapatot! Megtartjuk az eligazítást.
- Értem! Mondta Mihail, majd elindult a kontroll szoba felé.
Én közben a saját szobám felé igyekeztem. Nyugodtan, már teljesen józanul és nem szédelegve lépkedtem a bunker fém folyosóin. Amikor ismét a fejemhez tapintottam.
- A franc essen bele! Ez a fejfájás még mindig nem akar elmúlni! Gondoltam magamban aztán tovább haladtam.
Már majdnem a szobám felé értem. Egy tudós jött szembe velem, aki illedelmesen köszönt nekem:
- Jó napot hadnagy!
Intettem neki egyet és vissza köszöntem ugyanúgy:
- Jó napot!
De erre hirtelen a fejembe nyilallt a fájdalom. Hirtelen a fejemhez kaptam, majd a falnak vetődtem.
Aztán megdörzsöltem a szemeimet is, amik szintén fájni kezdtek.
Aztán újra és újra a fejembe nyilallt a fájdalom, aminek hatására a szemeim is fájni kezdtek ugyanúgy.
Egyre erősebben és erősebben fájt a fejem. Nem bírtam tovább, neki vágódtam a falnak és a földre csúsztam.
Aztán térdre ereszkedtem és a fejemet kezdtem el fogni, közben már ordítottam a fájdalomtól. A tudós, akinek az imént köszöntem, meghallotta az ordítást és odarohant hozzám.
- Jól van hadnagy? Mi a baj?
Nem válaszoltam semmit, csak a fejemet markoltam és ordítottam.
- ORVOST! Kiabált a tudós, de aztán már semmit sem hallottam, eszméletemet vesztettem.
 
Másnap a hadnagyot is szépen elintézték. Csak annyit láttunk hogy hordágyon betolták mellénk. Mi már indultunk mert az infúzió kipucolt belőlünk minden idegen anyagot. Ő is szerintem ilyesmit fog kapni, de nagyon rossz passzban van. Ide hallottam az ordítozását. Kimentünk, a doki meg megint munkára fogott minket.
-Most a feladatuk egyszerű lesz. A hasznavehetetlen anyagok megsemmisítése. Eddig ennyi van.
És feltesz az asztalra egy nagy tálcányit. 3 fajta szín van benne. Piros, Zöld, Fehér.
-No, kövessenek.
Elvezetett minket egy géphez. Leginkább egy turmixra hasonlított.
-No, a piros tetejű anyagokat a jobb oldaliba kell tenni, a zöldeket a középsőbe, a fehéreket meg a bal oldaliba. Ne keverjék, mert akkor nem lesz 100%-os a megsemmisítés. Ehhez elég egy ember is.
Grim maradt ott mert még mindig egy picit kókadt a bénító anyagtól. Be van lassulva. Mi meg bementünk a boncoló irodába. Ott éppen egy vérszopót boncoltak. A szemébe szúrtak egy tűt, és valami sárgás folyadékot szívtak ki. Ezt látva Sakál hanyatt dőlt. Őt visszavitték a gyengélkedőre. Én és Híéna meg segítettünk a boncolásban.
 
Furcsa,hogy határt gyakorlatilag senki sem őrzi,mindössze néhány itt hagyott adatgyűjtő szenzort látok teljes kaotizmusban ,látszatra értelmetlenül szerteszórva,ráadásul úgy,hogy még a környező elektromos anomáliák is elérik őket. Mintha valaki vagy nem értett volna a telepítésükhöz ,vagy az érzékeny elektronikákat a villamos kisülések kis poklába akarta volna letesztelni,esetleg egyszerűen hanyag és trehány munkát végzett kapkodva,mintha nagyon sietett volna,mintha félt volna valamitől. Nem tudom miért,de nem tetszik,amit látok.
Gyorsan vonhatták vissza a csapatokat innen,bárkik is voltak azok,sokféle anyagmaradványt hagytak itt maguk után,mintha ez sem számítana.
Pedig a nyomok nagyon sok mindenről árulkodnak,többről,mint az a hátrahagyóik hinnék.
A formámat most megint megváltoztatom,ezúttal fa és föld anyagából készült pincelejáróvá és egy abba torkolló szűk,cellaszerű föld alatti helyiséggé válok,ami magába zárja a vérszívót,aki-mintha megbékélt volna végzetével-egykedvűen üldögél az egyik sarokban,és már nem is őrjöng.
Olyan érzésem van,ha kinyitnám az ajtót,lehet ,ki se jönne....Bűzös kipárolgása azonban elárulja hollétét,gondolom,ha emberekkel találkozom,tudni fogják,mi is van odabent.
 
Ez a förtelmes bűzbarlang még ezen a gázmaszkon keresztül is érezhető. Teljesen elszomorít, hogy a fejesek azt várják el, hogy itt, ebben a sötét lyukban dolgozzunk egész nap. Az éjszakai műszak pedig ki tudja mikor jön. A létra aljánál áll egy rakás homokzsák. Itt egy őr ücsörög AK-74-essel felfegyverezve, aki már baromira unhatja magát. A társaim viszont teljesen be vannak rezelve. Egy cincogás elég ahhoz, hogy begyulladjanak.
Wittmann:
-Jól van hölgyeim! A mi szektorunk a D6-os, elvétve találkozhatunk banditákkal, vagy egyéb állatkákkal, de azért van maguknál kitűnő fegyver, hogy likvidálják a veszélyes elemeket. Az erre leggyakoribb mutánsfajta a patkány. A kis dögök egyénileg nem sokat tudnak tenni, de csapatostul veszélyesek egy eltévedt katonára. Láttunk már csontig rágcsált hullát, szóval nem javasolt magánakciókba kezdeni. A munkaeszközök itt vannak.-rámutat néhány csákányra, támasztóra, lapátra.
-A modernebb eszközök nálam vannak és nálam is maradnak. Azt nem árulom el miért vagyunk itt. Kérdés?
Végigméri a megszeppent közlegényeket, aztán engem az egyetlen tizedest itt.
-Tizedes, maga a helyettesem.
-Igen uram.
-Mindenki ragadja meg valamilyen eszközt és hozza.
Én hozok egy csákányt, közben a fegyver lóg a nyakamban, a ravasz ujjam meg az elsütőbillentyűn pihen közben. Nem szeretem a meglepetéseket. A közlegények elég esetlenül viselkednek. A fegyvereik nincsenek készenlétben, pedig ezt még én is tudom újonc létemre. Mikor egy lépcsőhöz érünk, akkor a kicsapongó gőzök látványa szintén kisebb szívrohamot okoz néhányuknál, a sugárzásjelző kattogása pedig további okot szolgáltat.
-Nyugalom, normál értéken van...-szól hátra Wittmann.
-A D6-os melyik régióban van?
-A legszélső régió, tehát mi vagyunk a feltárók, akik a törmelékkupacból előássák a múltat, ami sokszor nagyon értékes. Ezek a katakombák sok titkot rejtenek. Ha néha szellemet vélnek látni, akkor ne ijedjenek meg, hallucináció. Az gyakori erre...
-Én bizony nem kockáztatok, ha azt látom, hogy valami fut felém...-gondolom magamban.
A lépcsőn sikeresen leérve a parancsnok három soros oszlopot rendel el, én élre álok. Menetelni kezdünk a folyosókon kanyarogva, az ideglelés kerülget a csöpögéstől, a távoli kisebb neszektől, a patkányok neszeitől, míg végül el nem érjük a munkaterületet. Egy nagy halom beton torlaszolja el a további járatokat , amelyeket gyakorlatilag félbe kell törni csákánnyal, majd elszórni. Míg 4 dolgozik, addig 3 őrt áll. Az első őrség a parancsnoké, az enyém, meg egy fiatal újoncé. Leteszünk pár követ és leülünk rájuk. A közelebbi zajoknál borsózik a hátunk, szívünk a torkunkban dobog, fegyvereink a nesz irányába mutatnak. A lámpa szinte folyamatosan ég. Én nem tudok mást tenni, mint a sötétségbe bámulok, fura érzésem a helyről, hogy a sötétség visszabámul és folyamatosan figyeli minden lépésünket.
 
Amikor mindenki elfoglalta a helyét, Nikolai kezdte volna az eligazítást de a srácok nem figyeltek ezért egy hangos és erős fütyüléssel próbáltam csendet teremteni.
- Elnézést! De a hadnagy mondani akarna valamit! Szerintem illendő lenne meghallgatni őt! Nem gondoljátok?!
Ettől már be is állt a megfelelő zajszint , és kussban figyeltek Druszajevre. Aki megköszönte a kis segítséget, én csak bólintottam majd hátrébb húzódva figyeltem.
A lényeg annyi volt hogy a tudósok lassan haladnak és nincs eredmény ezért be kélne segíteni nekik, erre a többiek olyan fancsali képet kezdtek vágni mint aki megunta az életét is. De hát a parancs az parancs. Nikolai szét osztotta a népet mindenkinek jutott feladat jómagam felügyelő szerepet kaptam hogy figyeljem a közlegényeket az iránytóban. Ez egy kellemes feladatnak hangozott és közben legalább tudtam a saját feladatommal is foglalatoskodni. Vagyis csak hittem, amint beindult a meló a ház a feje tetejére állt, Szakharov valami anyagokat tesztelt az újoncokon azok meg egymás után mentek a gyengélkedőre, elég vicces kinézettel, egyik jobban be volt állva mint a másik. Ez mind szép és jó volt aztán került a sor Nikolaira hát nem tudom mit kapott de kis híján megölte Bodomot alig bírtuk leszedni róla. Aztán lekötöztük és vártuk hogy megnyugodjon, bele telt egy kis időbe és közben az asztalon őrjöngött. Ezt otthon szerintem megemlítem hogy ráférne egy kis erősítés a kutató csoportra mert ilyen események katasztrofálisak lehetnek, most is szerencse hogy ennyien itt voltunk különben kitudja mi lett volna a vége Nikolai őrjöngésének...de a lényeg hogy lehiggadt és kicsit szédülten de megkér hogy tartsak egy eligazítást a vírus helyével kapcsolatban, meg amit tudok róla azt is előadhatnám. Kaptam rá egy órát. Neki is feszültem a munkának felállíttattam egy térképet aztán neki láttam az út vonal megtervezésnek bár ezt még Nikolai is tisztázni kell mert ő jobban ismeri a terepet. De akkor lássuk mit szólnak hozzá a többiek. Még a térkép előtt álltam amikor berontott Fegyán majd zihálva szólalt meg.
- A Hadnagy rosszul van! Lehet hogy súlyos.
- Kinyuvasztom Szakharovot, és az őrnagyhoz is lesz pár szavam. Mi az istent képzelnek itt az emberek.
Kicsit vörösödve a dühtől robogtam kifelé, Még Fegyán is meglepődött arcot vágott hogy így kikeltem magamból. Be csukta az ajtót utánam és követet a gyengélkedőre. Ahol az orvosok gyűrűjében feküdt Nikolai a fejét fogta és kiabált, próbálták lefogni kevés sikerrel, Fegyánra néztem aki azonnal vette a lapot, én csak félre löktem az okos tojást és Fegyán segítségével lefogtuk Nikolait, aki már igencsak vörös volt az erőlködéstől, de mintha megint csak a szer kezdett volna rajta el uralkodni, mert már komolyan erőlködni kellet hogy lefogjuk.
- Szíjjazák már le az istenit! ordítottam a megszeppent tudósra. Miközben hozzá láttak a leszíjazásnak megjelent Szakharov is aki egy jó adag nyugtatót adott be neki.
- MI fenét adott be neki ? förmedtem rá.
Ő csak rémülten hátrált közben, Fegyántól kért segítséget, aki közém és Szakharov közé állt, nem bántottam volna a dokit csak kicsit kiakadtam. Vettem egy mély levegőt közben Fegyán is próbált nyugtatgatni.
- Hadnagy, kérem nyugodjon meg és hagyjuk a professzort dolgozni.
Szó nélkül megfordultam és kimentem magam mögött becsapva az ajtót. Kint leültem és várta az eredményt közben a többiek is előkerültek. De vissza zavartam mindenkit a dolgára, majd jobbnak láttam ha én is elfoglalom magam. Vissza mentem az irányítóba és folytattam a tervezgetést. Aztán jött az eredmény.
 
Kapkodom a fejem, a hullával nem tudok mit kezdeni. Báár, ha jobban belegondolok, itt is hagyhatom. Legalább nem gyanakodnak ránk, o szerintem nem közölünk való. Odamentem hozzá, az értékeit elvettem, majd lemegyek a lépcson. Még sehol senki. visszasétálok a faluba, ahol az or eléggé furcsán néz rám.
-Üdv, helyzet?
-Üdv, semmi különös.
-Miért vagy véres?
-Volt egy kis balhém, de megoldom.
A ruhám akkor lett véres, mikor a hullát fosztottam ki. Ismerem már a járást, Wolfot is könnyen megtaláltam.
-Helyzet?
-Odalenn több szekrény található, pisztolyokkal, és töltényekkel. Lenn szoktak aludni, a matracon van a kártyakészlet, odafenn pedig kerekasztalon sakkészlet.
-A lényegre vagyok kiváncsi.
-A földszintrol le lehet menni egy alagútba. Valószínuleg néhány zombi keserves sírását hallottam. Oda azért mentem le, mert egy embert láttam közeledni, akit késobb lelottem, majd...
-Mit csináltál?-néz rám kérdon.
-Megöltem.
-És mégis hogy??
-Mire feljöttem, addigra már az emeleten volt, de hallotta, hogy ki másztam, majd fegyvert fogva rám faggatott, hogy ki vagyok én, és mit csinálok itt.
-Ugye nem mondtad meg neki, hogy miért vagy ott?
-Nem....vagyis annyit mondtam, hogy szét kell néznem, mire o kijelentette, hogy vagy segítek neki vagy megöl. Az elobbit választottam. Vállaltam, hogy orködök, de ehelyett más cselekedtem. Háttal állt nekem, majd összeesett három, jól célzott fejlövés hatására.
-Így már értheto. Banditával nem jártál volna ilyen jól. Ez a megoldás korrekt volt, viszont az nem, hogy elmondtad miért vagy ott... Ha feladatot kapsz, jegyezd meg, hogy senkinek nem mondasz semmit!
-Értem.
-Tessék, fogd, itt van 1200 rubel.
Amikor eljöttem megláttam, egy a tövében hevero stalkert. Eros invitálás hatására letelepedek mellé, majd elkezdtünk beszélgetni. Megkínált vodkával, és mivel jelenleg nekem sincs dolgom, a nap további részét elbeszélgettük. Jó pár hasznos információra tettem szert....
 
Egy ágyban tértem magamhoz. A fejem iszonyatosan hasogat, és a szemeim pokolian égnek és fájnak. Látom hogy a fél karomon feljebb van tolva a ruha és egy infúzió van bekötve. Egy pillanatig még okés vagyok, de aztán rosszul leszek és dobok egy rókát a padlóra. Undorító.
Aztán lassan felkelek és kiszedem az infúziót a karomból. Azt hiszem már tényleg jobban vagyok.
Körbe nézek a szobában, és a kis szekrényen megpillantom a barett sapkámat. Fel is kapom, majd felveszem.
Ismét körbe pillantok, de erősen hunyorítok, mert még mindig fáj a szemem, ráadásul mindenből vagy 3at látok. De csak nem javul.
Aztán lassan megpróbálok feltápászkodni, de vagy 4jére sikerül végre talpra állnom, mert többször vissza ültem az ágyra.
Pont ugyanúgy érzem magam, mint az ünnepi buli után, amit a katonai suli után tartottunk Mihaillal. Csak még ez az érzés megduplázva.
Amint sikerült talpra állnom, lassan ki kóválygok a gyengélkedőről, mint egy totál részeg csöves, aztán elindulok a folyosón előre.
Útközben egy tudós végre rám talál és rögtön odasiet.
- Hadnagy! Nem szabad még elhagynia a gyengélkedőt!
Elég kótyagos tekintetet vetek rá majd feltartom a mutató ujjamat, hogy várjon.
Egy ideig még várakoztatom, majd egy csuklás után válaszolok:
- Adjon.....*Hukk*....Adjon valami fejfájás csillapítót!
A tudós csak értelmetlenül áll és néz, de a végén ráveszi magát, hogy vissza vonszoljon a gyengélkedőig, majd adjon egy fejfájás csillapítót, meg egy pohár vizet.
Beveszem a gyógyszert és mohón ráiszom a vizet. De egyenlőre még várni kell. Csak később érzem meg a hatását.
Várok egy jó ideig, ezalatt betoppan a szobába Mihail.
- Nahát! Nikolai! Felébredtél végre? Hogy érzed magad?
- Erősen másnaposnak. De ettől eltekintve fogjuk rá jól vagyok. Mi van az eligazítással? Kérdem a fejemet tapogatva.
- Ööö.....Minden kész! Már csak rád várok. A többieknek még nem szóltam. Várni akartam vele, míg te is felébredsz.
- Rendben! Szólj a többieknek! Kezdjük az eligazítást! Azzal felállok és indulnék a kontroll szoba felé, de majdnem felesek a saját lábamban, annyira szédelgek mindenfelé.
- Hoppá! Óvatosan cimbora! Azért még nem árt vigyázni! Szól felém Mihail és kisegít a szoba ajtón.
Aztán elindultunk az eligazító felé.
 
A boncolás szépen kezdődött. Csak keneteket meg mintákat vettünk. Aztán jött a neheze. A dögnek fel voltak csavarodva a kezei a mellkasa elé. Azokat kell széthúzni és leszíjjazni hogy meg tudják nyitni a mellkasát. No, Híéna a jobb kezét kezdte el húzni én a bal kezét. Feszítjük, már majdnem lent van, mikor elvesztem az egyensúlyt és ráesek a kezére. A keze nyomban visszaugrik a mellkasa elé, de velem együtt. A mellkasához szorít. Nem olyan keményen, de nem tudok megmoccanni. Híéna is elengedi a másik kezet, ami meg pofán talál engem. Próbálják feszegetni de nem megy. Aztán a doki megszólal:
-Hát. Most csak egy dolgot tehetünk. Mivel úgyis szétszedjük a dögöt. Ezért-itt egy éles hangot hallok. Mint a Flex hangja. Igazából egy boncoló fűrészé. Majd hallom hogy a dög vállánál dolgoznak. Aztán leesik a jobb keze. Majd a bal. Kikerülök onnan. Most jön a metszés. A doki megcsinálja. Mi meg a mérlegeket szedtük elő. Felraktuk őket és pakoljuk bele a dolgokat. És haver! Olyan dolgokat láttam ott! Erről álmodoztam mind végig. Olyan nagy mája van amit még a legedzettebb alkoholista is megirigyel. Erről álmodoztam mindig is. No de, lemértük a dolgokat, majd jött a nehezebb munka. Le kellett gyalulnunk minden húst róla. Ehhez nem volt más cuccunk mint egy kés. Legyalultuk majd a csontvázát darabonként felcimkéztük és dobozba tettük. Majd mentünk az eligazítóba, mert ha minden igaz, a hadnagy már jobban van. Mikor megyek Bodom, Kánya, Grim, Híéna és Sakál már az eligazító előtt áll. Ott kuncognak valamin.
-Mi olyan vicces?
-Az a szer amit neked beadtak.
-Igen?
-Kajak le akartad smárolni a hadnagyot?
Itt kitör a röhögés.
-De nem tettem és ez a lényeg. Bár nem tudom mit beszéltek. Téged Grim lebénított, és olyan voltál mint egy kicsontozott hal. Te Híéna mereven feküdtél a földön. Sakál meg fel volt pörögve.
-De akkor is! Nem kezdtünk ki a felettesünkkel!
Ekkor kis köhhintéseket hallok. Megfordulunk, a Hadnagy áll ott előttünk személyesen.
-Figyelem! Vigyázz!-ordítom el magam.
Mindenki vigyázzba vágja magát. A hadnagy megszólal:
-Most jönnek velem az eligazítóba vagy tovább pofáznak?
-Értettük Uram. Szakasz! Az eligazítóba!
És sorban bevonultunk. Bent helyet foglaltunk és figyeltük az eligazítást.
 
Kozák:
Fáj a fejem és még mindig úgy érzem, hogy majd felrobban a fejem. Tocsogok az izzadtságban, mégis fázok. Megcsípi a bőrömet a lyukas tetőn beszűrődő októberi szél, így a kabátomat ismét magamra húzom, megpróbálok még pihenni egy keveset, de kotorászást hallok a padlás másik felétől. 5 percig némán tűrtem, de aztán odamentem megnézni, hogy mi a jó franc ez. Látom, hogy egy patkány az, amikor meg akarom fogni, hogy kihajítsam, akkor beleharap az ujjamban, én erre bedühödök, visszarohanok az L85A2-esemért és eszeveszettül lőni kezdek rá. Miután kifogyott a tár odamegyek megnézni, hogy él-e, de látom, hogy futni kezd, így a fegyver csövét megragadva csapkodom a padlót utána futva, amitől letörik a távcső, de nem érem utol, suhintok egyet a fegyveren és hozzáverődik a falhoz egy hatalmas csattanással, amit szerintem mindenki hallott a faluban, aztán a pisztolyért nyúlok, kinyújtom a kezemet és elé lövök, ez egy pillanatra megállítja, így a második célba talál. A belei szétfolynak a padlón, de még ez sem nyugtat meg. Odamegyek és pisztollyal teljes erőmből ütni kezdem a tetemet, közben szidva itt az egész kócerájt. Mikor elfáradok, ledobom a szintén gallyra ment stukkert és zilálva összegörnyedek. Ekkor nyílik a csapóajtó és a doktornő megdöbbenve néz rám, én meg legszívesebben bőgnék...
 
Itt a roncstelepen nincs semmi érdekes, csak pár szerencsétlen kapirgál itt a jobbára műszaki hulladékokban, de szerintem már annyian átnézték, hogy biztos nincs benne semmi.Beszélek is velük, de azt mondják, hogy éppen csak annyi jön ki belőle, hogy ne haljanak éhen, meg legyen elég pénzük lőszerre.Nincs itt semmi érdekes, de nekem meg kéne a pénz.Látok pár kevésbé lerongyolódott alakot a többiektől elkülönülve kutatni.Odamegyek hozzájuk, rádumálom őket, hogy messzebb találtam egy egész érdekes dolgot.-És akkor kiért szólsz nekünk?
-Azért, mert egyedül nem tudom kiszedni a lomok közül, túl nagy.
-Átcsalom őket a túloldalra, mondom, hogy kezdjenek el ásni egy adott helyen, és övék a fele.
Hárman vannak, ketten előcuccolnak az ásáshoz, egy másikkal pedig nézem, hogy nem jön e semmi veszély.Amikor már javában ásnak, akkor előveszem a pisztolyt szép csöndben és nyugiban, majd olalról fejbelövöm az őrködő palit, majd mielőtt még eldőlne kikapom a kezéből az ak-t, és szépen kilövöm a tárat a másik kettőre, akik olyan 5 méterre vannak, azaz kilőném, de a felénél elakadt, hozzávágom a még állvamaradthoz és a pisztollyal végzek vele.Szemrevételezem, hogy mit zsákmányoltam...
 
Olyasmi, kösz.Amúgy, akkor előreláthetó, hogy mennyi ideig lesz még a vírus, és vannak nem fertőzött területek is?(Mert így eléggé húzós, hogy mindig kell pénz maszkszűrőre.)
 
Nos...a vírus vége egyenlőre még előreláthatatlan, mivel Cold kollégára várunk, aki adja a lökést a kutató csapatoknak. :)
Nem fertőzött területek pedig nincsenek szabad ég alatt. (mondjuk épületben se.) Csakis fertőtlenített, vagy leszigetelt helyeken nincs fertőzés.
 
Úgy látszik a zóna még mindig tartogat nekem újat. Némi iszogatás után, többek közt elmeséltem neki a mai napomat, elsore csodálkozott, majd értetlenkedett. Azért lottem le, mert nem vagyok senkinek a segédje, nekem egy idegen nem parancsol. Másképp lehet életben sem maradok. Nem tudom ki volt o, mit csinált, de nem Wolf embere volt. A beszélgetotársam, mint késobb kiderült, Ravudje-nek hívják. Katona volt, arra még nem tért ki, hogyan keveredett ide. Az elfogyasztott vodka mennyiség miatt, nem érzem, hogy éhes lennék, mégis felkeresem Szidrovicsot. Neki álltam volna enni, de a pia elnyomott, és elaludtam. Este volt már mire felébredtem, a fejem majd szétmegy. Mellettem fekszik Ravudje, aki szorítja magához a vodkásüveget. A faluból hangoskodás hallatszik, odamegyek, és azt hallom, hogy Wolf munkát akar adni az egyik stalkernek, de o nem válalja. Érdekes, de sebaj, majd megcsinálom én...
-Mi lenne a meló? -szóltam közbe.
Néznek rám nagy szemekkel, majd Wolf így szólt: -Ha holnap 6-ra idejössz, megtudod. Megfizetlek érte, de nem egyedül mész.
-Kivel kell mennem?
-Te döntesz.
Igor kitudja merre kószál, mást pedig nem igazán ismerek, így beajánlottam Ravudjét.
-Nem. Válassz mást.
-Miért?
-Nincs ki mind a négy kereke...
-Válalom érte a felelosséget! Úgy is elmegyógyintézetben dolgoztam, tudok bánni vele....
-Nem ajánlom, de legyen...viszont o nem túl nagy segítség lesz.
-Holnap 6-kor itt vagyunk.
Visszamegyek, a vodkás üveget kiakartam venni a kezébol, amiért kis hijján leordít....
-Nem akartam elvenni, csak felébreszteni.
-Miért higgyek neked?
-Nem emlékszel a tegnap estére?
-Nagyjából....
-Figyelj, szereztem neked melót, viszont ahhoz együtt kell müködnöd velem.
-Igenis.
-Én nem vagyok tizedes...
-Tudom, oké.
A lelkére kötöttem, hogy holnap reggel idoben kelljen fel, készüljön el, majd én is aludni térnék, de a kiváncsig nem hagy. Kozák jár a fejemben... Ahogy sejtettem a padláson van, mikor benyitok érdekes látvány fogad. Görnyed a fegyverrel a kezében, rázza az ideg, a padlón pedig egy patkány hever cafatjaiban. Kishijján engem is majdnem letámadt, de sikerült lenyugtatnom. Nem tudja mitévo legyen, tolem kért segítséget. Amit tudok megteszek, de mindenre én sem vagyok képes... Késobb, mikor már az ágyamban feküdtem, csak o járt a fejemben, nehezen aludtam el, mégis hamar eljött a hajnal. Hideg van már odakinn, de a nap sugarai szokás szerint szépek. Meglesem Ravudjét, aki még mindig alszik... Odamentem, és nem pont finom módszerekkel felkeltettem...aminek persze nem örült.
 
Csillag:Gyorsan :)
Egy kis türelmet kérek a rám várakozóktól, mert mostanság kifutok az időmből, és az ihlet is elkerül, de hamarosan írok. Bocsánat azoktól akiket érint.
 
Oly kihalt,oly üres itt a táj,mert senki,de igazán senki nem jön erre. Ha jól érzékelem a rádióforgalmazásaitokból és a pszi-rezonanciákból,nem is nagyon mertek, legfeljebb a Bár közelébe menni,meg talán a Zóna déli szegletében levő szemétdombokig vagytok hajlandóak elmerészkedni,néhány katonai alakulat meg onnan délnyugatra, az Agropromhoz,esetleg néhányan veszett lélekként bolyonganak a mocsárban,bár az meg ugyanilyen elhagyatott,mint ahol most vagyok.
Mindennek oka a köztetek dühöngő járvány,ami természetesen a saját fajtátok keze munkája. nos,élvezzétek a magatoknak készített kínokat,engem ugye nem érdekel,de azért szívesen megnéznék néhány beteget közületek,ilyen emanációkkal még ugyanis nem találkoztam.
A vérszívót szabadon eresztem,had fusson,de hogy ne kelljen a saját erőmből dél felé kutyagolnom,ezért nercbunda alakját magamra öltve rátapadok a fenevad ocsmány,sárgásbarna testére,és így haladok vele együtt.
Egy vérszopó egy valódi,nemes szőrmében meglepő,mi több, szürreális látvány lesz azon emberek számára,akik lelövik őt.
és,hogy ne a folyó felé haladjon,mélyen beférkőzöm vastag bőre alá is,s neurális rostokat képezve a bunda belső oldalán,kis picike,de az ő számára egyértelműen idegesítő parancsokat közlök primitív agyvelejével,magyarán,nyugodtan rohanjon csak a saját vesztébe.
Így száguldunk a Bár külső, -a szűkre vont karantén miatt-néptelenné vált területe,majd ezt elhagyva a szemétdombok irányába...... :D
Így is elég riasztó lehet egy hangtalanul a levegőben száguldó roppant drága ruhadarab,még akkor is,ha bárminő módon felfegyverkezett és felszerelt marcona hadfik spacérolnak furcsa szürkészöld meg tereptarka kezeslábasaikban olyan nagyon büszkén a barikádok,meg kivetett érzékelők és akadályok vélt,ám hamis védelmére hagyatkozva.

(Javítottam. Így már jó?)
 
Csillag: Hát...Szabad ég alatt nem javasolt az étkezés. Hacsak nem eszel a fénynél is gyorsabban, vagy nincs nálad űrhajós kaja, amit csak a maszkod szívó száljára kötsz. :D

Morzsi: A bár nincs elhagyva. A szolgálatot a hadsereg teljesen elkerítette. Stalkerek, szolgálatosok, totálisan el vannak nyomva a hadsereg szkafanderes halálbrigádjaitól. Akik bármilyen neszre azonnal lőnek.
 
Javításot eszközlöttem vala,azaz én vagyok jelen esetben a vérszopó meghajtású extravagáns szörmekabát!
 
Vissza
Top Alul