Ladynirvana
New Member
- Csatlakozás
- 2011.07.28.
- Üzenetek
- 39
- Reakció pontszám
- 0
Egész éjszaka forgolódott Ivan, rosszul aludt. Úgy kelt fel, hogy verítékezett, később én is felébredtem. Kissé sápadt volt, és fáradtnak tűnt. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. Kérdeztem, mi a baj, de csak hebegett-habogott valami Thor Istenről, meg, hogy ő Heimdall. Nagy szemekkel néztem rá, nem tudtam higyek e neki, vagy mit gondoljak. Az eszem azt mondja, hogy ez baromság, a szívem viszont hinne neki, és követné. Mesélt egy-két küldetésről, talán vele tartanék, ha nem lenne ez az egész képtelenség úgy ahogy van... Csak mondja, mondja és mondja, én pedig csak kapkodom a fejem, sok az új információ. Javasoltam neki, hogy gondolja át, hogy mit szeretne, én pedig megérdeklődöm a munkát. Össze is szedtem a cuccomat, és Wolf felé vettem az irányt. A tűznél 3 stalker épp reggelizik.
-Jó reggelt.
-Üdv, Igor?
-Háth...egy kis dolga van.
-Ilyenkor?? Akkor egyedül mész.
-De...
-Nincs de.... Már tudhatná, hogy nem tűröm a pontatlanságot! De ezt majd vele beszélem meg. Te pedig menj el a banditák búvóhelyére, és nézz körül. Pontos jelentést kérek, ha valami kell, akkor kérj valamelyk stalkertól eligazítást. Lehetőleg ne hibázz! Jaa, és még valami: Szidrovics...vegyél ami kell.
-Rendben.
-Indulj, legkésőbb 12-re érj vissza, a banditák csak délelőtt járnak portyázni. Menj!
Kicsit kellemetlen, hogy Igor..vagyis Heimdall szerezte nekem a munkát, most pedig egyedül kell mennem. Visszamegyek a házba, o csak fekszik.
-Noh, mi a meló?
-A banditáknál kell körülnézni.
-Nah, az jó. Gyere ide még egy kicsit, utána megyünk.
-Ööö...Tegnap Wolf így mondta: "Holnap reggel 6 órakor mindketten jelenjetek meg itt" és mivel csak én mentem ezért engem bízott meg vele, te nem jöhetsz.
-Jól van, menj. -azonnal elment a maradék kedve is, plusz még ez a közömbös hang...de nem tudok vele mit kezdeni, ez van.
Kijöttem a házból, majd megnéztem a táskámat, töltényem van, de nem árt, jó hogyha van. Nah meg egy energiaital sem ártana, így kénytelen vagyok felkeresni Szidrovicsot, aki már megint csirkét zabál. Beszereztem ami kell. Elindulok a repedésekkel tarkított betonúton, mikor egy eléggé lezüllött stalker ordibál utánam, a járása is bizonytalan.
-Háth te meg hova mész?
(végignézek rajta) -Ki kérdi?
-Steplon vagyok. Nem tudom hova mész, de veled megyek.
-Velem jössz?! -nézek rá kérdőn- Még jó hogy ezt így kijelented helyettem.
-Nem egy nőnek való ez a zóna...főleg nem egy szőke nőnek.
(Itt kicsapta nálam a biztosítékot, kissé felment a pumpa) -Miii vaaan!?? Ha jót akarsz magadnak tűnj innen, míg szépen mondom! Nem vagyok már óvodás, nem kell rám vigyázni! Remélem világos voltam!
-Nocsak...ki sem néztem volna belőled, hogy így felemeled a hangod...szép.. Nem állj jól, de duzzogj már ide szépségem, gyere ide...
Mikor közelebb lép, látom, hogy a pupillája eléggé nagy, valamit biztosan szívott, nincs teljesen magánál. Mielőtt kárt tenne bennem, előkaptam a fegyverem.
- Eltakarodsz vagy lelőlek! Választhatsz...
-Ahhhj..úgysem lősz le.
Kibiztosítottam a fegyvert, majd megkérdem:
-Biztos vagy te ebben?!- Már kezdett nem kicsit idegesíteni, így nem lett volna ellenemre lelőni...sőt még hasznom is származhatott volna belőle.
-Jól van, jól van, megyek már. Megfordult, majd otthagyott.
A fegyvert vissza raktam a csípőmhöz, itt mindig kéznél van. Eléggé borús az idő, így a kedvem sem a legjobb, főleg ezek után. Lassan elértem a buszmegállóhoz, ahol le kell fordulni, majd megpillantom a fehér, kétszintes épületet, gazzal körülötte. Egy fa mögül körül kémlelek, de sehol senki.
-Jó reggelt.
-Üdv, Igor?
-Háth...egy kis dolga van.
-Ilyenkor?? Akkor egyedül mész.
-De...
-Nincs de.... Már tudhatná, hogy nem tűröm a pontatlanságot! De ezt majd vele beszélem meg. Te pedig menj el a banditák búvóhelyére, és nézz körül. Pontos jelentést kérek, ha valami kell, akkor kérj valamelyk stalkertól eligazítást. Lehetőleg ne hibázz! Jaa, és még valami: Szidrovics...vegyél ami kell.
-Rendben.
-Indulj, legkésőbb 12-re érj vissza, a banditák csak délelőtt járnak portyázni. Menj!
Kicsit kellemetlen, hogy Igor..vagyis Heimdall szerezte nekem a munkát, most pedig egyedül kell mennem. Visszamegyek a házba, o csak fekszik.
-Noh, mi a meló?
-A banditáknál kell körülnézni.
-Nah, az jó. Gyere ide még egy kicsit, utána megyünk.
-Ööö...Tegnap Wolf így mondta: "Holnap reggel 6 órakor mindketten jelenjetek meg itt" és mivel csak én mentem ezért engem bízott meg vele, te nem jöhetsz.
-Jól van, menj. -azonnal elment a maradék kedve is, plusz még ez a közömbös hang...de nem tudok vele mit kezdeni, ez van.
Kijöttem a házból, majd megnéztem a táskámat, töltényem van, de nem árt, jó hogyha van. Nah meg egy energiaital sem ártana, így kénytelen vagyok felkeresni Szidrovicsot, aki már megint csirkét zabál. Beszereztem ami kell. Elindulok a repedésekkel tarkított betonúton, mikor egy eléggé lezüllött stalker ordibál utánam, a járása is bizonytalan.
-Háth te meg hova mész?
(végignézek rajta) -Ki kérdi?
-Steplon vagyok. Nem tudom hova mész, de veled megyek.
-Velem jössz?! -nézek rá kérdőn- Még jó hogy ezt így kijelented helyettem.
-Nem egy nőnek való ez a zóna...főleg nem egy szőke nőnek.
(Itt kicsapta nálam a biztosítékot, kissé felment a pumpa) -Miii vaaan!?? Ha jót akarsz magadnak tűnj innen, míg szépen mondom! Nem vagyok már óvodás, nem kell rám vigyázni! Remélem világos voltam!
-Nocsak...ki sem néztem volna belőled, hogy így felemeled a hangod...szép.. Nem állj jól, de duzzogj már ide szépségem, gyere ide...
Mikor közelebb lép, látom, hogy a pupillája eléggé nagy, valamit biztosan szívott, nincs teljesen magánál. Mielőtt kárt tenne bennem, előkaptam a fegyverem.
- Eltakarodsz vagy lelőlek! Választhatsz...
-Ahhhj..úgysem lősz le.
Kibiztosítottam a fegyvert, majd megkérdem:
-Biztos vagy te ebben?!- Már kezdett nem kicsit idegesíteni, így nem lett volna ellenemre lelőni...sőt még hasznom is származhatott volna belőle.
-Jól van, jól van, megyek már. Megfordult, majd otthagyott.
A fegyvert vissza raktam a csípőmhöz, itt mindig kéznél van. Eléggé borús az idő, így a kedvem sem a legjobb, főleg ezek után. Lassan elértem a buszmegállóhoz, ahol le kell fordulni, majd megpillantom a fehér, kétszintes épületet, gazzal körülötte. Egy fa mögül körül kémlelek, de sehol senki.
Capt Axon
New Member
Miután a közlegény végzett a jelentés megírásával, rögtön leadta nekem. Aztán az ebédlő felé vette az irányt és csatlakozott a barátaihoz, akik örömmel fogadták.
Én le is ültem az irányítóban és neki kezdtem a tartalmas iromány átnyálazásához. Nem mondom...A közlegény tartotta a szavát. Jó részletes lett.
Mindent szépen leírt. A használt felszereléseket, az ellenség számát, a helyszínt. Még pontos GPS koordinátákat is adott. És a térkép alapján a helyszín fényképét is beillesztette.
Jó ideig eltartott, míg átolvastam.
Miután ezzel kész voltam, az egészet lezártam és egy vízhatlan táskába tettem. A jelentésben benne hagytam a saját véleményemet a közlegényről és a kérvényt amiben leírtam, hogy a közlegényt fel kell venni a katonai stalkerek közé.
Majd ha megjön a technikus csapat, akkor vissza küldetem a kordonhoz velük.
Másnap igazán szerencsém volt. A technikus csapat helikoptere már korán itt volt és máris neki láttak hogy helyre pofozzák a bunker sérüléseit. Egy kis karbantartás nem ártott. Az én javításom a generátoron, tulajdonképpen igen gyengére sikerült.
Miután helyrepofozták a dolgokat, én még bejelentettem a vad vidéken hagyott teherautót, meg odaadtam a pilótának a közlegény jelentését, azzal az utasítással, hogy személyesen az őrnagy kezébe kell jutnia.
- Nem lesz gond! Személyesen intézkedem. Ugyanis ott meg kell állnom fertőtlenítésre. Mondta nyugodtan a pilóta. Aztán hamar vissza is indultak a kordon felé.
Én csak vissza sétáltam az ebédlőbe és közöltem a közlegénnyel, hogy leadtam a jelentését, szóval ezentúl már csak az őrnagyon múlik az hogy felveszik e vagy sem.
Aztán kajálás után, irány a szobám felé. Odabent csak leültem az ágyra és végre megcsináltam azt, amit már jó ideje kellett volna.
Kipucolni a dzsuvát az összes fegyveremből. Jó ideje nem tisztítottam őket, így előfordult hogy egy egy helyzetben rakoncátlankodtak. Most kijavítom ezt a hibát, mielőtt ez legközelebb az életembe kerülne.
Lassan, ráérősen szétszedtem az AK-t majd alaposan kitisztítottam és megkentem.
Ráfért már, szinte már nyakig úszott a poros, koszos zsírban. Aztán így jött sorban a többi fegyver is.
A kis sörétesemet is kitisztítottam, meg a pisztolyt is. Majd a késemet is megéleztem. Tökéletesen, egyenletesen, hogy a penge továbbra is fényes és karcmentes maradjon, de mégis elég éles legyen.
Majd elkezdtem megtisztítani a pengét is a sok rárakódott kosztól, amikor Szakharov professzor lép be az ajtómon.
- Tessék professzor? Mit akar? Kérdeztem nyugodtan.
- Nos....Hadnagy. Szeretném megbízni egy feladattal.
- Hallgatom. Hisz ezért vagyunk itt. Maguknak segíteni.
- Értem. Tehát...Mint mondtam, szeretném ha segítenének egy feladat megoldásában.
- Miről lenne szó?
- Kellene nekünk egy alany amin, alaposabb vizsgálatokat végezhetnénk. A zombiktól vett minták igen különös eredményeket mutatnak. És ezeket szeretnénk megerősíteni, azzal, hogy más alanyokon is leteszteljük milyen hatással van rájuk.
- Értem. Mire lenne szükségük?
- Pár élő mutáns egyedre.
- Milyen fajtára?
- Snorkok, patkányok, kutyák, vegyesen mindenre. De ha tudnak, akkor egy vérszívó igazán nagy hasznunkra lenne.
- Sokba kerülhet az amit kér! Ezek a dögök nem gyerekjátékként kezelendők! Bár még nem igazán volt velük dolgom, de megnézem mit tehetek.
- Értettem! Nagyon köszönöm a fáradozását hadnagy!
- De!......Ha az akció veszéllyel jár az embereimre nézve, akkor nem garantálok semmit, az akciót pedig lefújom!
- Megértem hadnagy.
- Rendben! Még ma neki kezdünk.
Aztán a professzor elhagyta a szobát. Én csak tovább ültem az ágyon és nézegettem a gyenge lámpafényben, fényesen csillogó pengét. Láttam benne a saját, elmosódott tükörképemet, ahogy mereven bámulom a pengét.
Végül felnéztem a pengéről és eltettem a kést. Felálltam és rádión üzentem minden katonának, hogy azonnal jelenjenek meg az irányítóban.
Pár órával később így is lett. Mindenki ott állt az irányítóban. A közlegény, a teljes szakaszával együtt, meg az én szakaszom. Meg egy tudós.
Amikor megláttam azonnal rá is kérdeztem:
- Maga mit keres itt?
A tudós hirtelen rám pillantott, majd határozottan kijelentette:
- Uram. Szakharov professzor mondta, hogy menjek magukkal, hogy segítsek a lények begyűjtésében.
- Na ne nevettessen! Maga? Mit tud maga segíteni nekünk?
Azzal elővett egy olyan puskát, ami kísértetiesen hasonlított arra, amit a paintball meccseken használnak.
- Ebben egy erős altató szer van. Egy lövés és a lény mély álomba zuhan, jó hosszú időre!
- Igen? Kérdeztem gyanakvóan, az államat dörzsölgetve közben.
- Igen. Gondoltam így csak könnyebb, mint úgy hogy maguk félholt, ólommal teli lényeket hoznak vissza, vagy inkább halomra lőtt, taposott, véres húsgombócokat.
Gúnyolódva pillantottam a tudósra, majd megjegyeztem:
- Rendes magától. Lőni tud vele egyáltalán? Vagy megtanítsuk rá?
A tudós felháborodottan kezdte rángatni a vállát, majd azt mondta:
- Hogyne tudnék vele lőni! Elvégre én is a.... Mondta, de aztán csak egy halk puffanást lehetett hallani, majd a puska csövének irányába néztünk, ahol a közlegény egyik embere állt.
A katona ott állt meglepődött arckifejezéssel, miközben a vállából állt kifelé egy apró fecskendő.
Lassan pillantott le az apró nyilacskára, (Közben mi is meglepődötten bámultunk rá.)
Majd miután a nyilacska a vállába pumpálta a tartalmát, az lassan ránk nézett, aztán kidőlt akár egy krumplis zsák.
Egy darabig még néztük a földön fekvő katonát, majd megjegyeztem:
- Gratulálok! Minket nem akar lelőni?
A tudós csak ijedten bámult rám.
- Legalább fel fog még ébredni?
- Nos...Azt hiszem igen. Jó erős anyagot kapott, így egy jó darabig aludni fog. Jó mélyen.
- Remek! Ezek szerint ne számítsak rá egy darabig.
- Pontosan.
A homlokomhoz kaptam, majd a többiekre parancsoltam:
- Jól van. Vigyétek a gyengélkedőre. Egy ember veszteséggel is megoldjuk.
Majd miután ezzel megvoltunk, hamarosan mind felszerelkeztünk és elindultunk a vad vidék felé.
Domotor: Nem kell feltétlenül folytatni. Majd folytatom még.
Én le is ültem az irányítóban és neki kezdtem a tartalmas iromány átnyálazásához. Nem mondom...A közlegény tartotta a szavát. Jó részletes lett.
Mindent szépen leírt. A használt felszereléseket, az ellenség számát, a helyszínt. Még pontos GPS koordinátákat is adott. És a térkép alapján a helyszín fényképét is beillesztette.
Jó ideig eltartott, míg átolvastam.
Miután ezzel kész voltam, az egészet lezártam és egy vízhatlan táskába tettem. A jelentésben benne hagytam a saját véleményemet a közlegényről és a kérvényt amiben leírtam, hogy a közlegényt fel kell venni a katonai stalkerek közé.
Majd ha megjön a technikus csapat, akkor vissza küldetem a kordonhoz velük.
Másnap igazán szerencsém volt. A technikus csapat helikoptere már korán itt volt és máris neki láttak hogy helyre pofozzák a bunker sérüléseit. Egy kis karbantartás nem ártott. Az én javításom a generátoron, tulajdonképpen igen gyengére sikerült.
Miután helyrepofozták a dolgokat, én még bejelentettem a vad vidéken hagyott teherautót, meg odaadtam a pilótának a közlegény jelentését, azzal az utasítással, hogy személyesen az őrnagy kezébe kell jutnia.
- Nem lesz gond! Személyesen intézkedem. Ugyanis ott meg kell állnom fertőtlenítésre. Mondta nyugodtan a pilóta. Aztán hamar vissza is indultak a kordon felé.
Én csak vissza sétáltam az ebédlőbe és közöltem a közlegénnyel, hogy leadtam a jelentését, szóval ezentúl már csak az őrnagyon múlik az hogy felveszik e vagy sem.
Aztán kajálás után, irány a szobám felé. Odabent csak leültem az ágyra és végre megcsináltam azt, amit már jó ideje kellett volna.
Kipucolni a dzsuvát az összes fegyveremből. Jó ideje nem tisztítottam őket, így előfordult hogy egy egy helyzetben rakoncátlankodtak. Most kijavítom ezt a hibát, mielőtt ez legközelebb az életembe kerülne.
Lassan, ráérősen szétszedtem az AK-t majd alaposan kitisztítottam és megkentem.
Ráfért már, szinte már nyakig úszott a poros, koszos zsírban. Aztán így jött sorban a többi fegyver is.
A kis sörétesemet is kitisztítottam, meg a pisztolyt is. Majd a késemet is megéleztem. Tökéletesen, egyenletesen, hogy a penge továbbra is fényes és karcmentes maradjon, de mégis elég éles legyen.
Majd elkezdtem megtisztítani a pengét is a sok rárakódott kosztól, amikor Szakharov professzor lép be az ajtómon.
- Tessék professzor? Mit akar? Kérdeztem nyugodtan.
- Nos....Hadnagy. Szeretném megbízni egy feladattal.
- Hallgatom. Hisz ezért vagyunk itt. Maguknak segíteni.
- Értem. Tehát...Mint mondtam, szeretném ha segítenének egy feladat megoldásában.
- Miről lenne szó?
- Kellene nekünk egy alany amin, alaposabb vizsgálatokat végezhetnénk. A zombiktól vett minták igen különös eredményeket mutatnak. És ezeket szeretnénk megerősíteni, azzal, hogy más alanyokon is leteszteljük milyen hatással van rájuk.
- Értem. Mire lenne szükségük?
- Pár élő mutáns egyedre.
- Milyen fajtára?
- Snorkok, patkányok, kutyák, vegyesen mindenre. De ha tudnak, akkor egy vérszívó igazán nagy hasznunkra lenne.
- Sokba kerülhet az amit kér! Ezek a dögök nem gyerekjátékként kezelendők! Bár még nem igazán volt velük dolgom, de megnézem mit tehetek.
- Értettem! Nagyon köszönöm a fáradozását hadnagy!
- De!......Ha az akció veszéllyel jár az embereimre nézve, akkor nem garantálok semmit, az akciót pedig lefújom!
- Megértem hadnagy.
- Rendben! Még ma neki kezdünk.
Aztán a professzor elhagyta a szobát. Én csak tovább ültem az ágyon és nézegettem a gyenge lámpafényben, fényesen csillogó pengét. Láttam benne a saját, elmosódott tükörképemet, ahogy mereven bámulom a pengét.
Végül felnéztem a pengéről és eltettem a kést. Felálltam és rádión üzentem minden katonának, hogy azonnal jelenjenek meg az irányítóban.
Pár órával később így is lett. Mindenki ott állt az irányítóban. A közlegény, a teljes szakaszával együtt, meg az én szakaszom. Meg egy tudós.
Amikor megláttam azonnal rá is kérdeztem:
- Maga mit keres itt?
A tudós hirtelen rám pillantott, majd határozottan kijelentette:
- Uram. Szakharov professzor mondta, hogy menjek magukkal, hogy segítsek a lények begyűjtésében.
- Na ne nevettessen! Maga? Mit tud maga segíteni nekünk?
Azzal elővett egy olyan puskát, ami kísértetiesen hasonlított arra, amit a paintball meccseken használnak.
- Ebben egy erős altató szer van. Egy lövés és a lény mély álomba zuhan, jó hosszú időre!
- Igen? Kérdeztem gyanakvóan, az államat dörzsölgetve közben.
- Igen. Gondoltam így csak könnyebb, mint úgy hogy maguk félholt, ólommal teli lényeket hoznak vissza, vagy inkább halomra lőtt, taposott, véres húsgombócokat.
Gúnyolódva pillantottam a tudósra, majd megjegyeztem:
- Rendes magától. Lőni tud vele egyáltalán? Vagy megtanítsuk rá?
A tudós felháborodottan kezdte rángatni a vállát, majd azt mondta:
- Hogyne tudnék vele lőni! Elvégre én is a.... Mondta, de aztán csak egy halk puffanást lehetett hallani, majd a puska csövének irányába néztünk, ahol a közlegény egyik embere állt.
A katona ott állt meglepődött arckifejezéssel, miközben a vállából állt kifelé egy apró fecskendő.
Lassan pillantott le az apró nyilacskára, (Közben mi is meglepődötten bámultunk rá.)
Majd miután a nyilacska a vállába pumpálta a tartalmát, az lassan ránk nézett, aztán kidőlt akár egy krumplis zsák.
Egy darabig még néztük a földön fekvő katonát, majd megjegyeztem:
- Gratulálok! Minket nem akar lelőni?
A tudós csak ijedten bámult rám.
- Legalább fel fog még ébredni?
- Nos...Azt hiszem igen. Jó erős anyagot kapott, így egy jó darabig aludni fog. Jó mélyen.
- Remek! Ezek szerint ne számítsak rá egy darabig.
- Pontosan.
A homlokomhoz kaptam, majd a többiekre parancsoltam:
- Jól van. Vigyétek a gyengélkedőre. Egy ember veszteséggel is megoldjuk.
Majd miután ezzel megvoltunk, hamarosan mind felszerelkeztünk és elindultunk a vad vidék felé.
Domotor: Nem kell feltétlenül folytatni. Majd folytatom még.
Mihail Volkov az az ügynök aki a vírus miatt kapcsolódik be a sztoriba csak egy rövid időre.
Moszkva, GRU főhadiszállás:
Asztal fölött görnyedve ülök és írom a jelentést, az egyik azon kevés dolgokból a munkámban amik ritka unalmasak de meg kell csinálni ezt is. Feltekintek az irományról, és körbe tekintek az irodámban, talán most először nézek rá egy kicsit más szemmel. Most tűnik fel mintha csak egy filmben lennék, a redőny résein beszűrődő gyenge fény adja meg az alap sárgás hangulatot, no meg persze hozzá járul az is hogy nem épp egy mai darab az a redőny. A kevés fény ami beszűrődik az is az aktás polcot világítja meg ami nekem balra van, mellette közvetlenül az ajtóm amire kivan írva a nevem egyszerű betűkkel, persze a rangom se maradhatott le. A padlón csak egyetlen barna szőnyeg van leterítve, amit megannyi kávé és egyéb folt tarkít, az elődeimtől no meg persze tőlem is van néhány folt, ott is egy rögtön az ajtó előtti részen, amikor kávés bögrével a kezemben akartam kinézni az iroda egybe nyitott részébe, mert nagy felfordulásra lettem figyelmes aztán ahogy oda léptem, rám rontott a szomszédban dolgozó ügynök Dmitrovics, sikerült magamra és a szőnyegre is önteni egy keveset. Végül is, mint kiderült csak egy fiatal srác csapott valami balhét egy veteránnal, aminek a vége az lett, hogy akkor láttam őket először és utoljára az irodában. Akkor viccesnek tűnt a helyzet bár gondolom nekik nem volt az. Nah de mindegy is ez most nem fontos. Éppen a könyves polcomra tekintettem amikor egy határozott kopogás zavarta meg a merengésemet. Anton lépett be, szeretem amikor ő jön, mert ő mindig jó híreket hoz, persze kinek mi a jó hír.
- Üdv Kestrel! Hogy megy a munka? lépett be rögtön kopogás után és szólított meg fenn hangon.
- Szia Anton! hát...hogy menne, tudod te is milyen ez a nyamvadt jelentés írogatás.
- Hát igen, azt részét én se csípem a melónak, de akkor minden bizonnyal örülni fogsz a híreimnek.
- Jól kezdődik, mondjad. húztam mosolyra a szám.
- Terepre mész.
Nah ez a jó hír! Kiszabadulni ebből a filmes paródiából amit szépen levezettem, és friss levegőt szívni.
- Részletekkel is tudsz szolgálni ?
Most vettem csak észre a vaskos mappát, amit elém is tett az asztalra.
- Ezt ha átbújod akkor mindent megtudhatsz, nagy vonalakban egy vírus után fogsz nyomozni a helyi katonasággal együtt működve, a vírus sajnos a mi tulajdonunk, így jó lenne ha gyorsan és csendben végeznél a feladattal, mész segítesz és jössz is haza..a csipogója félbeszakította a mondandóját, megnézi ráncolja a homlokát, majd folytatja érezhetően idegesebb hang nemmel...de te vagy az egyik legjobb ügynökünk remélem nem fogok csalódni...közben már az ajtó felé lépet...jah és jössz egyel, mert nem te kaptad volna a melót...majd egy kacsintás után becsukta az ajtót.
Én meg a méretes papír halomra tekintve, rájöttem hogy hosszú éjszakám lesz.
Hát ennyi tellett első körben, de lesz ez még jobb is, több is
Moszkva, GRU főhadiszállás:
Asztal fölött görnyedve ülök és írom a jelentést, az egyik azon kevés dolgokból a munkámban amik ritka unalmasak de meg kell csinálni ezt is. Feltekintek az irományról, és körbe tekintek az irodámban, talán most először nézek rá egy kicsit más szemmel. Most tűnik fel mintha csak egy filmben lennék, a redőny résein beszűrődő gyenge fény adja meg az alap sárgás hangulatot, no meg persze hozzá járul az is hogy nem épp egy mai darab az a redőny. A kevés fény ami beszűrődik az is az aktás polcot világítja meg ami nekem balra van, mellette közvetlenül az ajtóm amire kivan írva a nevem egyszerű betűkkel, persze a rangom se maradhatott le. A padlón csak egyetlen barna szőnyeg van leterítve, amit megannyi kávé és egyéb folt tarkít, az elődeimtől no meg persze tőlem is van néhány folt, ott is egy rögtön az ajtó előtti részen, amikor kávés bögrével a kezemben akartam kinézni az iroda egybe nyitott részébe, mert nagy felfordulásra lettem figyelmes aztán ahogy oda léptem, rám rontott a szomszédban dolgozó ügynök Dmitrovics, sikerült magamra és a szőnyegre is önteni egy keveset. Végül is, mint kiderült csak egy fiatal srác csapott valami balhét egy veteránnal, aminek a vége az lett, hogy akkor láttam őket először és utoljára az irodában. Akkor viccesnek tűnt a helyzet bár gondolom nekik nem volt az. Nah de mindegy is ez most nem fontos. Éppen a könyves polcomra tekintettem amikor egy határozott kopogás zavarta meg a merengésemet. Anton lépett be, szeretem amikor ő jön, mert ő mindig jó híreket hoz, persze kinek mi a jó hír.
- Üdv Kestrel! Hogy megy a munka? lépett be rögtön kopogás után és szólított meg fenn hangon.
- Szia Anton! hát...hogy menne, tudod te is milyen ez a nyamvadt jelentés írogatás.
- Hát igen, azt részét én se csípem a melónak, de akkor minden bizonnyal örülni fogsz a híreimnek.
- Jól kezdődik, mondjad. húztam mosolyra a szám.
- Terepre mész.
Nah ez a jó hír! Kiszabadulni ebből a filmes paródiából amit szépen levezettem, és friss levegőt szívni.
- Részletekkel is tudsz szolgálni ?
Most vettem csak észre a vaskos mappát, amit elém is tett az asztalra.
- Ezt ha átbújod akkor mindent megtudhatsz, nagy vonalakban egy vírus után fogsz nyomozni a helyi katonasággal együtt működve, a vírus sajnos a mi tulajdonunk, így jó lenne ha gyorsan és csendben végeznél a feladattal, mész segítesz és jössz is haza..a csipogója félbeszakította a mondandóját, megnézi ráncolja a homlokát, majd folytatja érezhetően idegesebb hang nemmel...de te vagy az egyik legjobb ügynökünk remélem nem fogok csalódni...közben már az ajtó felé lépet...jah és jössz egyel, mert nem te kaptad volna a melót...majd egy kacsintás után becsukta az ajtót.
Én meg a méretes papír halomra tekintve, rájöttem hogy hosszú éjszakám lesz.
Hát ennyi tellett első körben, de lesz ez még jobb is, több is
Megyek ki a helikopterhez mikor a professzor megállít.
-Reaper ugye?
-Igen. Miben segíthetek?
-Kéne pár állat egyed, és abban. Maradnia kellene.
-Hát. A parancsnok azt az utasítást adta hogy menjek vissza a kordonba.
-Extra juttatást kap.
-Mikor és hol?
-Ez remek! Készüljön fel a csapatával! Indulnak hamarosan.
-Értettem.
Visszamentem és szóltam a többieknek hogy mi a helyzet. Ekkor a parancsnok beszól hogy mindenki jöjjön a szobájába. Oda is igyekeztünk. Meglepődött mikor meglátott. Eligazított minket majd bejött a prof egy fegyverrel, ami leginkább egy Paintball fegyverre hasonlított. Ő is velünk jön? Jézus. A parancsnok is meglepődött, amit a prof egy nagy dumával akart kimagyarázni.
- Hogyne tudnék vele lőni! Elvégre én is a.... -ekkor egy kis szisszenést hallunk, ami egy hangtompítós fegyver hangjára hasonlít. A cső felé nézünk. Sakál vállából egy dárda áll ki. MEglepődve felénk néz, majd fennakad a szeme és eldől. A parancsnok idegesen ordít a profra, én és Híéna meg elkezdjük Sakált cibálni a gyengélkedőre. A vállunkra kapjuk. Nem ájult el, csak kiütötte magát. Nyáladzik, és nyöszörög. Vonszoljuk közben dúdolgatja:
-Szövetségbe forrt szabad köztársaságok:
A Nagy Oroszország kovácsolta frigy,
A Szovjet hatalma és egysége éljen:
Sok nép így akarta s megalkotta így!
-Jólvan Sakál. Most fogd be!
-Ne félj elvtárs. Majd feltámadunk!
-Kussolj bazmeg, ezt meghallja a parancsnok futkosóra küld te fasz!
-Nem érdekel. A sok marha!
Ekkor egy tetemes öklöst viszek be neki aminek hála végleg elájul. Lepakoljuk az ágyra. Én megtörlöm a kezemet mert csurom nyál lett. Egy csövet dugnak a szájába ami a nyálat szívja el és bekötnek egy infúziót. Én visszamegyek a parancsnokhoz és várom a parancsokat.
-Jólvan! Szerelkezzenek fel és indulás Vad vidék felé! Értik???
-Igen Uram!
Felszerelkeztünk és kimentünk a bunkerből. Elindultunk Vad Vidék felé.
-Reaper ugye?
-Igen. Miben segíthetek?
-Kéne pár állat egyed, és abban. Maradnia kellene.
-Hát. A parancsnok azt az utasítást adta hogy menjek vissza a kordonba.
-Extra juttatást kap.
-Mikor és hol?
-Ez remek! Készüljön fel a csapatával! Indulnak hamarosan.
-Értettem.
Visszamentem és szóltam a többieknek hogy mi a helyzet. Ekkor a parancsnok beszól hogy mindenki jöjjön a szobájába. Oda is igyekeztünk. Meglepődött mikor meglátott. Eligazított minket majd bejött a prof egy fegyverrel, ami leginkább egy Paintball fegyverre hasonlított. Ő is velünk jön? Jézus. A parancsnok is meglepődött, amit a prof egy nagy dumával akart kimagyarázni.
- Hogyne tudnék vele lőni! Elvégre én is a.... -ekkor egy kis szisszenést hallunk, ami egy hangtompítós fegyver hangjára hasonlít. A cső felé nézünk. Sakál vállából egy dárda áll ki. MEglepődve felénk néz, majd fennakad a szeme és eldől. A parancsnok idegesen ordít a profra, én és Híéna meg elkezdjük Sakált cibálni a gyengélkedőre. A vállunkra kapjuk. Nem ájult el, csak kiütötte magát. Nyáladzik, és nyöszörög. Vonszoljuk közben dúdolgatja:
-Szövetségbe forrt szabad köztársaságok:
A Nagy Oroszország kovácsolta frigy,
A Szovjet hatalma és egysége éljen:
Sok nép így akarta s megalkotta így!
-Jólvan Sakál. Most fogd be!
-Ne félj elvtárs. Majd feltámadunk!
-Kussolj bazmeg, ezt meghallja a parancsnok futkosóra küld te fasz!
-Nem érdekel. A sok marha!
Ekkor egy tetemes öklöst viszek be neki aminek hála végleg elájul. Lepakoljuk az ágyra. Én megtörlöm a kezemet mert csurom nyál lett. Egy csövet dugnak a szájába ami a nyálat szívja el és bekötnek egy infúziót. Én visszamegyek a parancsnokhoz és várom a parancsokat.
-Jólvan! Szerelkezzenek fel és indulás Vad vidék felé! Értik???
-Igen Uram!
Felszerelkeztünk és kimentünk a bunkerből. Elindultunk Vad Vidék felé.
Capt Axon
New Member
Mind felkészültünk, és elindultunk az útra. Sajnálatos módon a tudóst is visszük magunkkal, így előfordulhat hogy krízishelyzetben minket fog lelőni a mutánsok helyett.
Megparancsoltam neki hogy az akció alatt egy nyamvadt pisszenést se, nehogy kiszúrjanak. Remélem meg is értette.
Épp már sétáltunk volna ki a bunker területéről, amikor egy másik tudós rohan utánam azzal, hogy rádióhívásom van a kordontól.
Meglepődve bámulok rá, aztán mégis úgy döntök, hogy vissza megyek fogadni a hívást.
Felkapom a rádiót az asztalról, majd lazán beleszólok:
- Elmegyógyintézet, 6os kórterem! Tessék!
Erre egy erős hang szól bele a rádióba:
- Ne humorizáljon hadnagy! Egyáltalán nem vicces! Megtalálta Gronyevet?
Kissé megrémültem a hirtelen felszólaló hangtól, de mondjuk ennyi idő alatt megszokhattam volna, hogy ha a kordontól keresnek, akkor mindig az őrnagy az.
Aztán ismét lenyomtam a gombot a rádión és beleszóltam.
- Nem uram! Gronyevnek a színét se láttuk itt a környéken! Miért pont itt jelenne meg?
- Mert mondjuk a vírus tombolása őket is érinti?......Tehát alap, hogy a tudósokhoz fordulnak segítségért.
- Akkor a feltételezése téves uram, mert itt egyszer se láttuk.
- Na idefigyeljen hadnagy! - Tört volna ki megint ordítozásban, amikor inkább elhallgatott és nyugodtan szólt a rádióba:
- Ajh! Mindegy! Valójában nem is ezért keresem........Figyeljen hadnagy! A felső vezetésnél úgy gondolták, hogy segítséget kellene küldeniük magának ebben a vírus ügyben.
Ezért egy orosz különleges ügynököt küldenek magukhoz Yantarba. Állítólag ő tud valamit erről a vírusról.
Ez esetben adjanak meg neki minden segítséget, amit akar. De a küldetés vezetője továbbra is maga hadnagy! Megértette?
- Igen uram!
- Remek! Ó! És még valami! A különleges ügynök csak a kordonig utazott. Így transzportra lenne szüksége.
Úgy tudom a technikusok helikoptere, még mindig maguknál van. Ugye?
- Igen uram. De amint végeztek, indulnak vissza vele a kordonig.
- Felejtse el ezt! Szóljon a technikusoknak, hogy késik egy kicsit a járatuk. Ugyanis annak a helikopternek azonnal vissza kell jönnie a kordonhoz, hogy elszállítsa az ügynököt és a csomagjait.
És ne feledkezzen meg a helikopter megfelelő védelméről sem! Elsődleges prioritás most, hogy az ügynök épségben érkezzen meg Yantarba!
- Értettem uram! Azonnal intézkedem.
- Remélem is hadnagy! Kordon kiszáll! Aztán megszakadt a vétel.
Na! Jól nézünk ki. Van már két teljes katonai csapatunk, meg egy technikus brigádunk. Most meg kapunk egy aktakukac ügynököt. Marha jó!
Na mindegy. Mentem és szóltam a technikusoknak, hogy késik a hazaútjuk, mert várunk valakit a bunkerhez és kell ehhez a helikopterük.
Viszonylag jól fogadták a dolgot, de azért nem is voltak elragadtatva.
Így még szóltam a pilótának, hogy ne csak a jelentéseket adja le, hanem hozzon nekünk el egy csomagot is a Kordontól.
A pilóta beleegyezett és már izzította is a rotorokat. Ezalatt én gyorsan lerohantam a csapatomhoz a bunker elé és odaszóltam a közlegénynek és csapatának:
- Reaper! Maga és a csapata vissza mennek a kordonhoz és elhoznak nekünk valamit!
A közlegény furcsállóan nézett rám, majd vigyázzba vágta magát és azt mondta:
- Igenis uram! Aztán a csapatával együtt elviharzott a helikopterhez.
Miután mind beszálltak a gépbe, a gép felszállt és a Kordon felé vette az irányt. Pár percig még hallottuk a hangját, meg még láttuk is a horizonton, végül egy nagyobb domb felett eltűnt.
Mi ezalatt lent álltunk a bunker előtt.
- És most? Fele akkora csapattal nekivágunk a zónának, mutánsra vadászni? Kérdezte Vologya.
- Jobb ötlet? Én szeretnék hamar végezni ezzel a feladattal, mert nincs kedvem az éjjel folyamán vadászgatni. Mondtam.
- Jó jó! De 5 ember meg egy tudós egy rakat mutáns ellen? Esélytelen!
- Dehogy az! Csak jól kell csinálni és nem kell belehalni! Mondtam mosolyogva.
- Na jó! De ha eldurvul a helyzet, akkor én sz@rok bele és vissza jövök ide!
- Figyelj! Ha eldurvul a helyzet, akkor mind elindulunk ide vissza! Ha meg túl durva lesz a helyzet, akkor meg már amúgy sem kell ide vissza jönnöd.
- Pfff!...Kösz! Mondta lehangolva.
- Na jól van! Ideje indulnunk! Mire vissza érünk, addigra talán a csomag is megérkezik!
Aztán nekivágtunk a sűrűjének. Még javában az ég tetején volt a nap, így volt időnk bőven hogy végezzünk.
Megparancsoltam neki hogy az akció alatt egy nyamvadt pisszenést se, nehogy kiszúrjanak. Remélem meg is értette.
Épp már sétáltunk volna ki a bunker területéről, amikor egy másik tudós rohan utánam azzal, hogy rádióhívásom van a kordontól.
Meglepődve bámulok rá, aztán mégis úgy döntök, hogy vissza megyek fogadni a hívást.
Felkapom a rádiót az asztalról, majd lazán beleszólok:
- Elmegyógyintézet, 6os kórterem! Tessék!
Erre egy erős hang szól bele a rádióba:
- Ne humorizáljon hadnagy! Egyáltalán nem vicces! Megtalálta Gronyevet?
Kissé megrémültem a hirtelen felszólaló hangtól, de mondjuk ennyi idő alatt megszokhattam volna, hogy ha a kordontól keresnek, akkor mindig az őrnagy az.
Aztán ismét lenyomtam a gombot a rádión és beleszóltam.
- Nem uram! Gronyevnek a színét se láttuk itt a környéken! Miért pont itt jelenne meg?
- Mert mondjuk a vírus tombolása őket is érinti?......Tehát alap, hogy a tudósokhoz fordulnak segítségért.
- Akkor a feltételezése téves uram, mert itt egyszer se láttuk.
- Na idefigyeljen hadnagy! - Tört volna ki megint ordítozásban, amikor inkább elhallgatott és nyugodtan szólt a rádióba:
- Ajh! Mindegy! Valójában nem is ezért keresem........Figyeljen hadnagy! A felső vezetésnél úgy gondolták, hogy segítséget kellene küldeniük magának ebben a vírus ügyben.
Ezért egy orosz különleges ügynököt küldenek magukhoz Yantarba. Állítólag ő tud valamit erről a vírusról.
Ez esetben adjanak meg neki minden segítséget, amit akar. De a küldetés vezetője továbbra is maga hadnagy! Megértette?
- Igen uram!
- Remek! Ó! És még valami! A különleges ügynök csak a kordonig utazott. Így transzportra lenne szüksége.
Úgy tudom a technikusok helikoptere, még mindig maguknál van. Ugye?
- Igen uram. De amint végeztek, indulnak vissza vele a kordonig.
- Felejtse el ezt! Szóljon a technikusoknak, hogy késik egy kicsit a járatuk. Ugyanis annak a helikopternek azonnal vissza kell jönnie a kordonhoz, hogy elszállítsa az ügynököt és a csomagjait.
És ne feledkezzen meg a helikopter megfelelő védelméről sem! Elsődleges prioritás most, hogy az ügynök épségben érkezzen meg Yantarba!
- Értettem uram! Azonnal intézkedem.
- Remélem is hadnagy! Kordon kiszáll! Aztán megszakadt a vétel.
Na! Jól nézünk ki. Van már két teljes katonai csapatunk, meg egy technikus brigádunk. Most meg kapunk egy aktakukac ügynököt. Marha jó!
Na mindegy. Mentem és szóltam a technikusoknak, hogy késik a hazaútjuk, mert várunk valakit a bunkerhez és kell ehhez a helikopterük.
Viszonylag jól fogadták a dolgot, de azért nem is voltak elragadtatva.
Így még szóltam a pilótának, hogy ne csak a jelentéseket adja le, hanem hozzon nekünk el egy csomagot is a Kordontól.
A pilóta beleegyezett és már izzította is a rotorokat. Ezalatt én gyorsan lerohantam a csapatomhoz a bunker elé és odaszóltam a közlegénynek és csapatának:
- Reaper! Maga és a csapata vissza mennek a kordonhoz és elhoznak nekünk valamit!
A közlegény furcsállóan nézett rám, majd vigyázzba vágta magát és azt mondta:
- Igenis uram! Aztán a csapatával együtt elviharzott a helikopterhez.
Miután mind beszálltak a gépbe, a gép felszállt és a Kordon felé vette az irányt. Pár percig még hallottuk a hangját, meg még láttuk is a horizonton, végül egy nagyobb domb felett eltűnt.
Mi ezalatt lent álltunk a bunker előtt.
- És most? Fele akkora csapattal nekivágunk a zónának, mutánsra vadászni? Kérdezte Vologya.
- Jobb ötlet? Én szeretnék hamar végezni ezzel a feladattal, mert nincs kedvem az éjjel folyamán vadászgatni. Mondtam.
- Jó jó! De 5 ember meg egy tudós egy rakat mutáns ellen? Esélytelen!
- Dehogy az! Csak jól kell csinálni és nem kell belehalni! Mondtam mosolyogva.
- Na jó! De ha eldurvul a helyzet, akkor én sz@rok bele és vissza jövök ide!
- Figyelj! Ha eldurvul a helyzet, akkor mind elindulunk ide vissza! Ha meg túl durva lesz a helyzet, akkor meg már amúgy sem kell ide vissza jönnöd.
- Pfff!...Kösz! Mondta lehangolva.
- Na jól van! Ideje indulnunk! Mire vissza érünk, addigra talán a csomag is megérkezik!
Aztán nekivágtunk a sűrűjének. Még javában az ég tetején volt a nap, így volt időnk bőven hogy végezzünk.
Éppen indultunk volna mikor szólt a góré hogy a Kordonba kell utaznunk. Pedig már rég meg akartam mérkőzni egy vérszopóval. Lóg nekem eggyel a fajtája. Tekintve amióta egy helyben hagyott azóta vagyok megnyomorodva, és azért nem vagyok már Katonai stalker. No de mindegy. A helikopterre felszálltunk. Sakál még mindig ki van ütve, de már felébredt. Ordítva énekli a kommunista himnuszt. Az a szerencse a főnök nem hallja ugyanis ezért minimum futkosó jár. No de, felszálltunk a gépre és uzsgyi vissza a kordonba. Az út szépen telt. Átrepültünk Vad vidék felett. A magasból néztem a helyet, eléggé nagy zsákmányra számíthatnak ugyanis sok erre a mutáns. Aztán, egy építés alatt álló ház fölött repültünk mikor a következőre leszek figyelmes. Egy vérszopó kullog egy elhagyatott ház felé. Megnézem a GPS-t, és elküldtem a parancsnoknak a kordinátákat. Aztán fél óra múlva megérkeztünk. Leszállunk, és most jön a legrosszabb dolog, a várakozás. Várni kell az ügynökre. Utálok várni. Addigis, körbenézek. A hely nem változott, annyit kivéve hogy dupla az őrség, és orvlövészek figyelnek a toronyban. Mikor jártam egy kört visszamentem a helikopterhez. Vártunk 10 percet és odajön egy tag hogy az ügynök még csak holnap hajnalban indul el. Faja.
Félre toltam a vaskos mappát, majd folytattam a jelentésem. Egy bő tíz perc alatt végeztem is vele. Aztán hoztam egy bögre kávét és neki láttam az új küldetésem részleteit átvizsgálni.
A bögréből fogyott a kávé, órák telhettek el azóta mióta Anton itt járt.Az utcáról sem szűrődött már be le menő nap fénye, csak az asztali lámpám világított, tulajdon képen az iroda is üres volt a maga módján, a többség már haza ment. Csak az állandó személyzet és más éjjeli baglyok voltak bent. Azonban a vírussal és a feladatommal kapcsolatban is meg tudtam pár dolgot, többek között hogy a vírus elsősorban légi úton terjed, de nagy dózisban már elég egy karcolás is a fertőzöttséghez. Remek, akkor ennyit a friss levegőről, nap hosszat gázálarcban. A vírus nagyon változóan reagál, úgy látszik hogy egy töményebb adag azonnali halált okozhat, tünetei a VX ideggázéhoz hasonlóak. Tünetei kis dózis csak kismértékű mérgezést okoz. Ennek jellegzetes tünete a fokozott nyálképződés, orrfolyás és a mellkasban fellépő nyomásérzet. A szem alkalmazkodóképessége romlik, a rövid távú látás torzul, és az áldozat fájdalmat érez, ha közeli tárgyra próbál fokuszálni. A pupilla összehúzódik, ami rontja az esti látást. Ezt gyakran fejfájás is kíséri. Kevésbé specifikus tünetek is felléphetnek, émelygés és levertség. Ezeket a tünetek átlagosítottak, előfordult hogy nem mind jelentkezett és nem ugyan olyan intenzitással.
Nagyobb dózis esetén sokkal drámaibbak a következmények. A nagyrészt belélegzett, kisebb részt a bőrön át felszívódott méreg hörgőszűkület miatt nehéz légzést, az erős nyálkakiválasztás miatt pedig köhögést okoz. Erős nyáladzás léphet fel, az áldozat izzad és a szeme erősen könnyezik, vérzik. A gyomor- és béltraktusban kialakult kellemetlen érzetből hányás és görcs alakulhat ki, belső vérzés kíséretében. Végül az idegrendszer, az izmok felmondják a szolgálatot és fulladáshoz vagy az erős vérveszteség következtében az fertőzött meghal. Ilyen esetben azonnal be kell adni az ellenszert, ami semlegesíti a vírust és pár percen belül a tüneteket is elmulasztja.
Remek kis vírus a múltból. Ez egy erősen túlfejlesztet VX-re emlékeztet, nem árt még tudni hogy a vírus tovább képes a területen maradni mint az elődje a VX. Több hétig , némely esetben akár hónapokig is fenn áll a fertőzés veszélye. Örülök hogy meg ismerhetlek kedves CB-72/Ax.
Akkor most nézzük hova is megyek. A zóna északi területén található vírust szállító vonat, amely egy "kitörés" következtében nyomtalanul eltűnt. Majd másfél évvel később, a nyomkövető újra működésbe lépett, a hely meghatározás után műholdas képek készültek a vonatról. ezek is benne voltak a mappában. A vonat felborulva a sínek mellet, egy alagút bejáratánál.Robbanás vagy egyéb, extrém jellegű sérülés nem látható a vagonokon. De akkor hogy került a levegőbe a vírus. Mondjuk elég régiek a képek. De lássuk mit írnak még.
A vonatot, megfigyelés alatt tartották több évig, de nem indítottak egyetlen csapatott sem a kimentésre vagy a felkutatásra. Aztán a napokban jelentették hogy egy új fertőzés ütötte fel a fejét a zónában. A helyiek csak annyit tudnak hogy északról jön és a tüneteit amik megszólalásig hasonlítanak a mi vírusunkra. Hát ez szép, de kinek a keze van ebben. A még pár oldalnyi rizsa után végre előkerül a tettes. KGB...hmm pletykáltak már pár dolgot róla, de ezt nem gondoltam volna. Igazából az egész úgy néz ki mintha direkt hagyták volna ott ahol van, a sok évi megfigyelés. Kíváncsiak voltak rá milyen a szer működés közben és így kapóra jött a zóna a chernobyli katasztrófa. Azzal sajnos nem számoltak hogy szépen felszámolják őket. Bár még itt az irodában is keringenek hírek hogy magán kézben tovább működik, de még senki nem tudott bizonyítok felmutatni erre a mesére. Hát ahogy nézem más dolgot már nem ások k ezekből a lapokból szóval megyek haza és holnap hajnalban indulás Ukrajnába.
Nah a többit ihlet híján máskor
A bögréből fogyott a kávé, órák telhettek el azóta mióta Anton itt járt.Az utcáról sem szűrődött már be le menő nap fénye, csak az asztali lámpám világított, tulajdon képen az iroda is üres volt a maga módján, a többség már haza ment. Csak az állandó személyzet és más éjjeli baglyok voltak bent. Azonban a vírussal és a feladatommal kapcsolatban is meg tudtam pár dolgot, többek között hogy a vírus elsősorban légi úton terjed, de nagy dózisban már elég egy karcolás is a fertőzöttséghez. Remek, akkor ennyit a friss levegőről, nap hosszat gázálarcban. A vírus nagyon változóan reagál, úgy látszik hogy egy töményebb adag azonnali halált okozhat, tünetei a VX ideggázéhoz hasonlóak. Tünetei kis dózis csak kismértékű mérgezést okoz. Ennek jellegzetes tünete a fokozott nyálképződés, orrfolyás és a mellkasban fellépő nyomásérzet. A szem alkalmazkodóképessége romlik, a rövid távú látás torzul, és az áldozat fájdalmat érez, ha közeli tárgyra próbál fokuszálni. A pupilla összehúzódik, ami rontja az esti látást. Ezt gyakran fejfájás is kíséri. Kevésbé specifikus tünetek is felléphetnek, émelygés és levertség. Ezeket a tünetek átlagosítottak, előfordult hogy nem mind jelentkezett és nem ugyan olyan intenzitással.
Nagyobb dózis esetén sokkal drámaibbak a következmények. A nagyrészt belélegzett, kisebb részt a bőrön át felszívódott méreg hörgőszűkület miatt nehéz légzést, az erős nyálkakiválasztás miatt pedig köhögést okoz. Erős nyáladzás léphet fel, az áldozat izzad és a szeme erősen könnyezik, vérzik. A gyomor- és béltraktusban kialakult kellemetlen érzetből hányás és görcs alakulhat ki, belső vérzés kíséretében. Végül az idegrendszer, az izmok felmondják a szolgálatot és fulladáshoz vagy az erős vérveszteség következtében az fertőzött meghal. Ilyen esetben azonnal be kell adni az ellenszert, ami semlegesíti a vírust és pár percen belül a tüneteket is elmulasztja.
Remek kis vírus a múltból. Ez egy erősen túlfejlesztet VX-re emlékeztet, nem árt még tudni hogy a vírus tovább képes a területen maradni mint az elődje a VX. Több hétig , némely esetben akár hónapokig is fenn áll a fertőzés veszélye. Örülök hogy meg ismerhetlek kedves CB-72/Ax.
Akkor most nézzük hova is megyek. A zóna északi területén található vírust szállító vonat, amely egy "kitörés" következtében nyomtalanul eltűnt. Majd másfél évvel később, a nyomkövető újra működésbe lépett, a hely meghatározás után műholdas képek készültek a vonatról. ezek is benne voltak a mappában. A vonat felborulva a sínek mellet, egy alagút bejáratánál.Robbanás vagy egyéb, extrém jellegű sérülés nem látható a vagonokon. De akkor hogy került a levegőbe a vírus. Mondjuk elég régiek a képek. De lássuk mit írnak még.
A vonatot, megfigyelés alatt tartották több évig, de nem indítottak egyetlen csapatott sem a kimentésre vagy a felkutatásra. Aztán a napokban jelentették hogy egy új fertőzés ütötte fel a fejét a zónában. A helyiek csak annyit tudnak hogy északról jön és a tüneteit amik megszólalásig hasonlítanak a mi vírusunkra. Hát ez szép, de kinek a keze van ebben. A még pár oldalnyi rizsa után végre előkerül a tettes. KGB...hmm pletykáltak már pár dolgot róla, de ezt nem gondoltam volna. Igazából az egész úgy néz ki mintha direkt hagyták volna ott ahol van, a sok évi megfigyelés. Kíváncsiak voltak rá milyen a szer működés közben és így kapóra jött a zóna a chernobyli katasztrófa. Azzal sajnos nem számoltak hogy szépen felszámolják őket. Bár még itt az irodában is keringenek hírek hogy magán kézben tovább működik, de még senki nem tudott bizonyítok felmutatni erre a mesére. Hát ahogy nézem más dolgot már nem ások k ezekből a lapokból szóval megyek haza és holnap hajnalban indulás Ukrajnába.
Nah a többit ihlet híján máskor
Mivel az ügynök csak holnap hajnalban jön, úgy gondoltam megnézem Petrenkót hogy hogy halad a mostani kiképzéssel. Ahogy látom nincsenek a nagypályán. Az őrmesternél találom meg.
-Petrov! Maga az?
-Igen Uram.
-Petrov! A franc egye meg! Miket hallok magáról?
-Uram. Miről beszél uram?
-Az előterjesztése, a kiméra, a sebek, és hogy hogyan ölt meg egy rakat zombit. Te jó isten ember! Maga egy kibebaszott őstehetség!
-Uram, köszönöm.
-Üljön le, beszédünk van magával.
-Uram, kivel?
-Petrenkoval. Most úgy is van szabadideje.
Bejön Petrenko, leveszi a maszkot és kezet nyújt. Fogadom.
-Á! Reaper! Jó látni errefelé.
-Uram, köszönöm.
-No de, milyen volt Sötét Völgy, és Yantar?
-Remek volt Uram.
-Olvastam a jelentéseket. Remek teljesítményt nyújtott. És hallottam hogy előterjesztik katonai stalkernak.
-Igen Uram.
-Helyes. De, most, még a tréning előtt elmondom a lényeget.
-Hallgatom Uram.
-Elsőnek, erőnléti gyakorlatok nem lesznek. Mivel maga egy olyan kiképzésen volt ahova kiskatonákat választottunk, ezért kellett ott edzést tartanunk. De most csak továbbképzés lesz. Amit egy gyerek is el tud végezni. Remélem tovább húzza, mint a régi osztaga.
-Miért mi lett velük uram?
-Nem hallotta?
-Nem Uram.
-Nos, a régi osztagát kiküldték a Halott városba felderítő munkát végezni. Kivétel nélkül mind ott pusztult.
-Mi történt Uram?
-Nos, a halott város mint köztudott nem egy barátságos hely. Zombik, mutánsok és egy rakat anomália. Na az.
Ez nem semmi. Meghalt a régi csapatom.
-Mikor kezdődik a kiképzés?
-Amint elég embert szerzünk. Mert jelenleg magán kívül eddig csak ketten vannak kiterjesztve.
-Kik?
-Az egyikük Kátya, a Sötét Völgyi táborból, a másik meg Bodom a volt Kötelességi bázisnál szolgált. Ő meg tudott menekülni onnan az offenzíva alatt és két hétig a vadonban bolyongott. Szóval ő is megérdemelte.
-Kátya?
-Igen.
-Hol vannak?
-Ők? A körletben. Meglátogathatja őket ha akarja.
Kimentem meglátogatni Kátyát hogy mi van vele. Bemegyek a körletbe és Kátya amint meglát a nyakamba ugrik.
-Reaper! Hát itt vagy?
-Nyugi Kátya, nyugi!
Elenged és behív. Leülünk és beszédbe elegyedünk.
-Hol voltál?
-Yantarba áthelyeztek. Ott voltam. Hát te? Hogy-hogy itt?
-Hát, miután felépültem a kiméra után idehoztak. És azóta itt vagyok. Előterjesztésemet kértem katonai stalkerré és elfogadták. Te?
-Engem a Parancsnok terjesztett elő.
-Akkor együtt fogunk dolgozni.
-Lehet. Mit tudsz erről a Bodomról?
-Bodom? Csöndes egy csávó. Leginkább csak ül az ágyán és a hőn imádott kését élezi. Nem valami beszédes alak, de oké a forma. Jó csapattag lesz belőle.
-Remélem is.
Ekkor hívást kapok. Az estét itt töltjük és hajnalban gyülekező a helikopternél.
-Faja. Reggelig itt szopunk mert az ügynök nem képes időben itt lenni.
-Hagyd a francba.
-Akkor, most?
-Nagyon finom Whiskeyt lehet kapni a hadtápon, hozzak egyet?
-Hozhatsz.
Hozott egy whiskeyt és estig beszélgettünk.
-Petrov! Maga az?
-Igen Uram.
-Petrov! A franc egye meg! Miket hallok magáról?
-Uram. Miről beszél uram?
-Az előterjesztése, a kiméra, a sebek, és hogy hogyan ölt meg egy rakat zombit. Te jó isten ember! Maga egy kibebaszott őstehetség!
-Uram, köszönöm.
-Üljön le, beszédünk van magával.
-Uram, kivel?
-Petrenkoval. Most úgy is van szabadideje.
Bejön Petrenko, leveszi a maszkot és kezet nyújt. Fogadom.
-Á! Reaper! Jó látni errefelé.
-Uram, köszönöm.
-No de, milyen volt Sötét Völgy, és Yantar?
-Remek volt Uram.
-Olvastam a jelentéseket. Remek teljesítményt nyújtott. És hallottam hogy előterjesztik katonai stalkernak.
-Igen Uram.
-Helyes. De, most, még a tréning előtt elmondom a lényeget.
-Hallgatom Uram.
-Elsőnek, erőnléti gyakorlatok nem lesznek. Mivel maga egy olyan kiképzésen volt ahova kiskatonákat választottunk, ezért kellett ott edzést tartanunk. De most csak továbbképzés lesz. Amit egy gyerek is el tud végezni. Remélem tovább húzza, mint a régi osztaga.
-Miért mi lett velük uram?
-Nem hallotta?
-Nem Uram.
-Nos, a régi osztagát kiküldték a Halott városba felderítő munkát végezni. Kivétel nélkül mind ott pusztult.
-Mi történt Uram?
-Nos, a halott város mint köztudott nem egy barátságos hely. Zombik, mutánsok és egy rakat anomália. Na az.
Ez nem semmi. Meghalt a régi csapatom.
-Mikor kezdődik a kiképzés?
-Amint elég embert szerzünk. Mert jelenleg magán kívül eddig csak ketten vannak kiterjesztve.
-Kik?
-Az egyikük Kátya, a Sötét Völgyi táborból, a másik meg Bodom a volt Kötelességi bázisnál szolgált. Ő meg tudott menekülni onnan az offenzíva alatt és két hétig a vadonban bolyongott. Szóval ő is megérdemelte.
-Kátya?
-Igen.
-Hol vannak?
-Ők? A körletben. Meglátogathatja őket ha akarja.
Kimentem meglátogatni Kátyát hogy mi van vele. Bemegyek a körletbe és Kátya amint meglát a nyakamba ugrik.
-Reaper! Hát itt vagy?
-Nyugi Kátya, nyugi!
Elenged és behív. Leülünk és beszédbe elegyedünk.
-Hol voltál?
-Yantarba áthelyeztek. Ott voltam. Hát te? Hogy-hogy itt?
-Hát, miután felépültem a kiméra után idehoztak. És azóta itt vagyok. Előterjesztésemet kértem katonai stalkerré és elfogadták. Te?
-Engem a Parancsnok terjesztett elő.
-Akkor együtt fogunk dolgozni.
-Lehet. Mit tudsz erről a Bodomról?
-Bodom? Csöndes egy csávó. Leginkább csak ül az ágyán és a hőn imádott kését élezi. Nem valami beszédes alak, de oké a forma. Jó csapattag lesz belőle.
-Remélem is.
Ekkor hívást kapok. Az estét itt töltjük és hajnalban gyülekező a helikopternél.
-Faja. Reggelig itt szopunk mert az ügynök nem képes időben itt lenni.
-Hagyd a francba.
-Akkor, most?
-Nagyon finom Whiskeyt lehet kapni a hadtápon, hozzak egyet?
-Hozhatsz.
Hozott egy whiskeyt és estig beszélgettünk.
Mit ne mondjak jót aludtam, és még az óra csörgés előtt sikerült felébrednem. Megmosakodtam meg ittam a kávémat, közben ette pár falatot, majd össze készültem. Igazából itthonról nem vittem sok dolgot csak a pisztolyom és a PDA-m. Anton úgy is elintézte a többi felszerelést ami a bázison vár. Amint elkészültem el is indultam, 25 perc alatt elértem a a bázist hála a hajnali minimális forgalomnak. Az ellenőrzőpontnál, az őrök töketlenkedtek egy sort, szóval beletelt vagy 10 percbe mire a hangárhoz értem ahol a helikopter várt rám, mellette nagy kabátban az ezredes. De hogy kerül ő ide. Nah mi lesz ebből, szépen nyugodtan oda sétálok, majd tisztelgek és üdvözlöm őket. Idő közben a a hangárból egy nagy dobozt toltak ki amit az egy számomra ismeretlen őrnagy kísért. Mi van itt fejes találkozó.
- Erőt, egészséget ezredes úr... tisztelegtem amit viszonzott is, majd fordultam az őrnagy felé...Őrnagy! Ő csak bólintott. A dobozt elkezdték felpakolni a gépre. Aztán az ezredes szólalt meg.
- Gondolom érdekli mi van a dobozban?
- Ha jól sejtem, felszerelés a küldetéshez.
- Pontosan, fején találta a szöget hadnagy. Ezek a fegyverek csak speciális egységeink számára elérhetőek, de tekintettel a helyzet súlyosságára, oda ajándékozunk párat az ukrán kollégáknak.
- Értem.
- Gondolom tisztában van a feladat fontosságával.
- Természetes, uram!
- Akkor elvárom hogy a legjobbat nyújtsa...tisztelgett, amire én is vigyázzba vágtam magam és viszonoztam, az ezredes az őrnagyhoz lépet mondott neki valamit amit nem értetem tisztán ,de ha jól hallottam akkor valami ruháról volt szó, fél szemmel végig néztem magamon, a fekete gyakorlómban voltam, tiszta volt és én nem véltem felfedezni semmi hibát. De hátha csak én nem látom. Közben ide gördült a ezredes autója, beszállt és elhajtott.
Most az őrnagy lépett hozzám közelebb.
- Nah jöjjön hadnagy kap egy szép új ruhát. kezdte meglepően barátságos hangon.
Én csak utána mentem egy kisebb épületig csoportig gondolom valami raktár szerűség.
Bent egy asztalon kikészítve várt egy ruha, sisak, valami maszkkal mellette.
- Nos, hadnagy ez itt az úgy nevezett Skat-9-es ruha, ukrán barátaink fejlesztették ki, kifejezetten a zóna viszontagságai ellen. Mi csak annyiban piszkáltunk hozzá, hogy zárt légzőrendszerűvé tettük így védelmet biztosít a vírussal szemben. Ugorjon bele és indulhat is.
Egyetlen szó nélkül neki kezdtem át öltözni. Az őrnagy egy szekrényből el szedett egy fegyvert, amit kis agyalás után fel is ismertem, AS Val amivel utoljára a kiképzésen találkoztam. Amint elkészültem, vagyis inkább elkészítetek mert hát nehézségeim akadtak a ruha felvétellel. De végül a maszkot is felcsatolták, Az őrnagy meg a kezembe nyomta a puskát, és egy mellényt tele lőszerrel, fel vettem azt is majd a puskát a vállamra akasztva kérdeztem az őrnagyra.
- Kész volnék ?
- A helikopteren van a táskája, a doboz mellet abban benne van minden ami még jól jöhet. Majd meg ismeri mindet vagy elmagyarázzák a zónában.
- Értettem, köszönöm őrnagy.
Az őrnagy csak biccentet, én meg indultam kifelé, aztán eszembe jutott hogy a pisztolyom nem csatoltam fel, ott is volt az asztalon a saját tokomban. de mivel a ruha rendelkezett pisztoly tokkal így abba tettem át és most már tényleg indultam. A helikopter már izzította a rotorokat. Én csak felpattantam hátra, magamhoz húztam a táskát, és szépen lassan emelkedni kezdtünk. Telán egy fél órát vett igénybe ez a kis herce-hurca. Az úton el voltam foglalva a táskám tartalmával. Már csak akkor figyeltem fel amikor a landoláshoz készültünk. egy zóna határához közeli helyen szálltunk le, majd a pilóta közölte hogy valamilyen elektromos vihar tombol a határoz közel ezért várnunk kell a berepüléssel. remek de itt legalább volt meleg kaja, A pilótákkal elmentünk meg ebédeltünk, majd evés után még mindig nem szállhattunk fel. Csak jó pár óra múlva folytathattuk az utunkat. Felszálltunk és az út további részét külön féle zónáról szerzett adatok olvasgatásával folytattam, érdekes utána néztem kikkel fogok együtt dolgozni, előkerült egy régi ismerős. Továbbá utána jártam annak is hogy hogy áll ez a katonai stalker állomány. Újra ereszkedni kezdtünk. Immáron a zóna területén, ahogy kinéztem az ablakon, csak pár gyakorlatozó katonát, az őrséget, meg az épületeket láttam, landolás után és a rámpa leengedés után, jelent meg a fogadó bizottság ami három szépen megtermett legényből állt, tisztelegtek, majd neki láttak lepakolni a rakományt. viszonoztam a tisztelgést és meg vártam amíg végeznek. Lepakolás után jött egy fertőtlenítő brigád, lemosták a helit ami tovább is állt. Meg szólítottam az egyik katonát. A nap már kezdett lecsúszni teljesen, és bekapcsolt a tábori világítás is.
- Közlegény! Hol találom meg az őrnagyot ?
- Az út végén, jobbra az ajtó, az az irodája.
- Köszönöm. Jah és közlegény, a ládát tegyék el a raktárba, de ne ássák túl mélyre.
- Igenis, uram.
Én fél vállra vettem a táskám és indultam az iroda felé. Bekopogtam, majd egy hangos "nyitva" után beléptem. Majd mielőtt megszólalhattam volna az őrnagy megelőzött.
- Ki a bánat maga ?
-Kestrel hadnagy, az orosz... Mutatkoztam be a fedőnevemen, de nem hagyta hogy befejezzem.
- Kestrel hmm? szóval maga lenne az a kis akta tologató...nah ekkor kikerekedett a szemem bár ezt valószínűleg nem látta az őrnagy a maszkomon keresztül.
- Így is mondhatjuk...mondtam kissé ingerülten.
- Nos akkor a körletben meg találja a csapatát. Keresse Reapert. Ismerkedjenek meg aztán végezze a dolgát! Világos voltam!
Hát nem ő lesz a kedvenc tisztem. Hogy is hívják, leolvastam az asztalán lévő kis táblácskáról
- Igenis Tupoljev őrnagy úr!
- Nah ezt már szeretem, maguknál még katonákat képeznek ki. Lelépni!
Kifelé vettem az irányt, valamit mormogott még az őrnagy de nem foglalkoztam vele.
Inkább a körlet felé vettem az irányt. Belépve az első szobába, csak pár henyélő katona fogadott, akik nem is zavartatták magukat.
- Reaper közlegényt keresem, hol találom ? mondtam nyugodt hangon.
Az egyik katona csak az ajtó felé mutatott. Beléptem a következő szobába ahol egy két katona ült egy asztalánál, beszélgettek és iszogattak.
- Reaper?
felém fordult az egyik, majd így szólt.
- Ki keresi?
- Kestrel hadnagy az orosz különleges erőktől.
Egyből felpattantak és haptákba vágták magukat.
- Elnézést uram, nem tudtam!
- Jólvan...tisztelegtem én is...pihenj.
Látszott rajta hogy méreget, gondolom nem ezt várták. Hanem mint azt a drága őrnagyuk is mondta, egy kis akta tologatót. Majd megint én szóltam.
- Közlegény, hogy áll a csapata, mikor indulhatunk?
- Pár perc alatt indulásra készen. De...
- Remek. Akkor szedje össze az embereit én meg intézem a fuvart. Jah, azt már tudom hogy maga Reaper...most a másik felé fordultam...magát hogy hívják katona?
- Kátya a nevem. Uram.
- Ohh, maga is a előterjesztett katonai stalker akárcsak Reaper, Kiváló! Akkor maga is jön. Ha jól teljesítenek akkor minden bizonnyal meg is kapják a Katonai Stalker rangot jelentsen ez bármit is.
- Igen uram! mondták kórusban.
- Akkor induljanak. A leszállón találkozunk.
Már szedték is a cuccukat amikor a fegyverért nyúlt Reaper akkor jutottatok eszembe az AS-Val-ok
- Még valami, a fegyvert adják le, kapnak újat.
- Igenis. felelt Kátya és már mentek is össze szedni a csapatot.
Én meg mentem hátra először a raktárhoz ahol elrendeztem a fegyver ügyet így kiadják a fegyvert nekik, és kapnak pluszba is, amit a yantari katonák kapnak Druszajev biztos értékelni fogja, Szerintem azt se tudja hogy én jövök, te jó ég, csak most esik le, ezer éve nem is láttuk egymást, sőt minden bizonnyal halottnak hisz, mondjuk ez így is van rendjén.Közben mentem a pilótákat keresni, ugyanis a leszállón állt egy helikopter. A helikoptertől nem messze meg is lettek amint bemutatkoztam és leesett nekik hogy én vagyok az akire várnak. Már csinálták is a dolgukat. mentek a helihez és felkészítették a repülésre. Én meg megálltam a rámpánál és vártam a csapatot. Bizonyára még pihentek volna, hiszen holnap hajnalra vártak mint azt megtudtam a pilótáktól.
Kis váratva jöttek is, majd szépen sorba beszálltak a helibe, öt ember hátán ott voltak a plusz fegyverek is. Akkor elvileg meg van minden. Beszálltam én is jeleztem a pilótának hogy készen vagyunk. A rámpa felcsukódott és már szálltunk is Yantar felé. Egy bő fél óra alatt át is értünk Yantarba a katonák út közben beszélgetek, én meg csak elmélkedtem csendesen, méregettem őket. Aztán leszálltunk és irány a bunker, befelé menet, nem volt egyszerű, mert volt egy kis fertőtlenítő kamra, az után viszont meg szabadulhattam a maszkomtól. Bent mindenki ment a dolgára én meg felkerestem volna Druszajevet ,de csak a tudósok vezetőjét találtam meg, egy bizonyos Szaharov professzort.
- Jó, estét professzor úr. Én Kestrel Hadnagy vagyok az orosz különleges erőktől. Én fogok segíteni a vírus helyének felkutatásában, és az ellenszer megszerzésében.
- Jó estét hadnagy, én Dr. Szaharov vagyok a helyi tudós csoport és labor vezetője. A hadnagy egy küldetést teljesít.De az éjszakára minden bizonnyal vissza tér. Addig pihenje le, esetleg vacsorázzon meg.
- A köszönöm professzor úr, inkább a kutatási eredményeiket szeretném meg tekinteni, gondolom vannak a vírussal kapcsolatos eredmények ?
- Igen természetesen vannak, de nem hiszem hogy kiigazodna rajta.
- Ne becsüljön alá, a munkaköri ártalom hogy mindenhez érteni kell. Biztos hogy találok pár számomra is hasznos tudni valót.
- Értem ez esetben, el fogom juttatni önhöz a papírokat.
- Köszönöm professzor.
Ezzel elmentem és megkerestem a szobákat, nem volt nehéz megtalálni, nem egy nagy épületről van szó, bár kintről kisebbnek hatott. Bevettem egy vélhetőleg üres szobát, és kényelembe helyeztem magam. Majd kisvártatva meg is jöttek a papírok, én meg neki láttam az olvasgatásnak. Közben elkalandoztam azon a bizonyos akción.
- Erőt, egészséget ezredes úr... tisztelegtem amit viszonzott is, majd fordultam az őrnagy felé...Őrnagy! Ő csak bólintott. A dobozt elkezdték felpakolni a gépre. Aztán az ezredes szólalt meg.
- Gondolom érdekli mi van a dobozban?
- Ha jól sejtem, felszerelés a küldetéshez.
- Pontosan, fején találta a szöget hadnagy. Ezek a fegyverek csak speciális egységeink számára elérhetőek, de tekintettel a helyzet súlyosságára, oda ajándékozunk párat az ukrán kollégáknak.
- Értem.
- Gondolom tisztában van a feladat fontosságával.
- Természetes, uram!
- Akkor elvárom hogy a legjobbat nyújtsa...tisztelgett, amire én is vigyázzba vágtam magam és viszonoztam, az ezredes az őrnagyhoz lépet mondott neki valamit amit nem értetem tisztán ,de ha jól hallottam akkor valami ruháról volt szó, fél szemmel végig néztem magamon, a fekete gyakorlómban voltam, tiszta volt és én nem véltem felfedezni semmi hibát. De hátha csak én nem látom. Közben ide gördült a ezredes autója, beszállt és elhajtott.
Most az őrnagy lépett hozzám közelebb.
- Nah jöjjön hadnagy kap egy szép új ruhát. kezdte meglepően barátságos hangon.
Én csak utána mentem egy kisebb épületig csoportig gondolom valami raktár szerűség.
Bent egy asztalon kikészítve várt egy ruha, sisak, valami maszkkal mellette.
- Nos, hadnagy ez itt az úgy nevezett Skat-9-es ruha, ukrán barátaink fejlesztették ki, kifejezetten a zóna viszontagságai ellen. Mi csak annyiban piszkáltunk hozzá, hogy zárt légzőrendszerűvé tettük így védelmet biztosít a vírussal szemben. Ugorjon bele és indulhat is.
Egyetlen szó nélkül neki kezdtem át öltözni. Az őrnagy egy szekrényből el szedett egy fegyvert, amit kis agyalás után fel is ismertem, AS Val amivel utoljára a kiképzésen találkoztam. Amint elkészültem, vagyis inkább elkészítetek mert hát nehézségeim akadtak a ruha felvétellel. De végül a maszkot is felcsatolták, Az őrnagy meg a kezembe nyomta a puskát, és egy mellényt tele lőszerrel, fel vettem azt is majd a puskát a vállamra akasztva kérdeztem az őrnagyra.
- Kész volnék ?
- A helikopteren van a táskája, a doboz mellet abban benne van minden ami még jól jöhet. Majd meg ismeri mindet vagy elmagyarázzák a zónában.
- Értettem, köszönöm őrnagy.
Az őrnagy csak biccentet, én meg indultam kifelé, aztán eszembe jutott hogy a pisztolyom nem csatoltam fel, ott is volt az asztalon a saját tokomban. de mivel a ruha rendelkezett pisztoly tokkal így abba tettem át és most már tényleg indultam. A helikopter már izzította a rotorokat. Én csak felpattantam hátra, magamhoz húztam a táskát, és szépen lassan emelkedni kezdtünk. Telán egy fél órát vett igénybe ez a kis herce-hurca. Az úton el voltam foglalva a táskám tartalmával. Már csak akkor figyeltem fel amikor a landoláshoz készültünk. egy zóna határához közeli helyen szálltunk le, majd a pilóta közölte hogy valamilyen elektromos vihar tombol a határoz közel ezért várnunk kell a berepüléssel. remek de itt legalább volt meleg kaja, A pilótákkal elmentünk meg ebédeltünk, majd evés után még mindig nem szállhattunk fel. Csak jó pár óra múlva folytathattuk az utunkat. Felszálltunk és az út további részét külön féle zónáról szerzett adatok olvasgatásával folytattam, érdekes utána néztem kikkel fogok együtt dolgozni, előkerült egy régi ismerős. Továbbá utána jártam annak is hogy hogy áll ez a katonai stalker állomány. Újra ereszkedni kezdtünk. Immáron a zóna területén, ahogy kinéztem az ablakon, csak pár gyakorlatozó katonát, az őrséget, meg az épületeket láttam, landolás után és a rámpa leengedés után, jelent meg a fogadó bizottság ami három szépen megtermett legényből állt, tisztelegtek, majd neki láttak lepakolni a rakományt. viszonoztam a tisztelgést és meg vártam amíg végeznek. Lepakolás után jött egy fertőtlenítő brigád, lemosták a helit ami tovább is állt. Meg szólítottam az egyik katonát. A nap már kezdett lecsúszni teljesen, és bekapcsolt a tábori világítás is.
- Közlegény! Hol találom meg az őrnagyot ?
- Az út végén, jobbra az ajtó, az az irodája.
- Köszönöm. Jah és közlegény, a ládát tegyék el a raktárba, de ne ássák túl mélyre.
- Igenis, uram.
Én fél vállra vettem a táskám és indultam az iroda felé. Bekopogtam, majd egy hangos "nyitva" után beléptem. Majd mielőtt megszólalhattam volna az őrnagy megelőzött.
- Ki a bánat maga ?
-Kestrel hadnagy, az orosz... Mutatkoztam be a fedőnevemen, de nem hagyta hogy befejezzem.
- Kestrel hmm? szóval maga lenne az a kis akta tologató...nah ekkor kikerekedett a szemem bár ezt valószínűleg nem látta az őrnagy a maszkomon keresztül.
- Így is mondhatjuk...mondtam kissé ingerülten.
- Nos akkor a körletben meg találja a csapatát. Keresse Reapert. Ismerkedjenek meg aztán végezze a dolgát! Világos voltam!
Hát nem ő lesz a kedvenc tisztem. Hogy is hívják, leolvastam az asztalán lévő kis táblácskáról
- Igenis Tupoljev őrnagy úr!
- Nah ezt már szeretem, maguknál még katonákat képeznek ki. Lelépni!
Kifelé vettem az irányt, valamit mormogott még az őrnagy de nem foglalkoztam vele.
Inkább a körlet felé vettem az irányt. Belépve az első szobába, csak pár henyélő katona fogadott, akik nem is zavartatták magukat.
- Reaper közlegényt keresem, hol találom ? mondtam nyugodt hangon.
Az egyik katona csak az ajtó felé mutatott. Beléptem a következő szobába ahol egy két katona ült egy asztalánál, beszélgettek és iszogattak.
- Reaper?
felém fordult az egyik, majd így szólt.
- Ki keresi?
- Kestrel hadnagy az orosz különleges erőktől.
Egyből felpattantak és haptákba vágták magukat.
- Elnézést uram, nem tudtam!
- Jólvan...tisztelegtem én is...pihenj.
Látszott rajta hogy méreget, gondolom nem ezt várták. Hanem mint azt a drága őrnagyuk is mondta, egy kis akta tologatót. Majd megint én szóltam.
- Közlegény, hogy áll a csapata, mikor indulhatunk?
- Pár perc alatt indulásra készen. De...
- Remek. Akkor szedje össze az embereit én meg intézem a fuvart. Jah, azt már tudom hogy maga Reaper...most a másik felé fordultam...magát hogy hívják katona?
- Kátya a nevem. Uram.
- Ohh, maga is a előterjesztett katonai stalker akárcsak Reaper, Kiváló! Akkor maga is jön. Ha jól teljesítenek akkor minden bizonnyal meg is kapják a Katonai Stalker rangot jelentsen ez bármit is.
- Igen uram! mondták kórusban.
- Akkor induljanak. A leszállón találkozunk.
Már szedték is a cuccukat amikor a fegyverért nyúlt Reaper akkor jutottatok eszembe az AS-Val-ok
- Még valami, a fegyvert adják le, kapnak újat.
- Igenis. felelt Kátya és már mentek is össze szedni a csapatot.
Én meg mentem hátra először a raktárhoz ahol elrendeztem a fegyver ügyet így kiadják a fegyvert nekik, és kapnak pluszba is, amit a yantari katonák kapnak Druszajev biztos értékelni fogja, Szerintem azt se tudja hogy én jövök, te jó ég, csak most esik le, ezer éve nem is láttuk egymást, sőt minden bizonnyal halottnak hisz, mondjuk ez így is van rendjén.Közben mentem a pilótákat keresni, ugyanis a leszállón állt egy helikopter. A helikoptertől nem messze meg is lettek amint bemutatkoztam és leesett nekik hogy én vagyok az akire várnak. Már csinálták is a dolgukat. mentek a helihez és felkészítették a repülésre. Én meg megálltam a rámpánál és vártam a csapatot. Bizonyára még pihentek volna, hiszen holnap hajnalra vártak mint azt megtudtam a pilótáktól.
Kis váratva jöttek is, majd szépen sorba beszálltak a helibe, öt ember hátán ott voltak a plusz fegyverek is. Akkor elvileg meg van minden. Beszálltam én is jeleztem a pilótának hogy készen vagyunk. A rámpa felcsukódott és már szálltunk is Yantar felé. Egy bő fél óra alatt át is értünk Yantarba a katonák út közben beszélgetek, én meg csak elmélkedtem csendesen, méregettem őket. Aztán leszálltunk és irány a bunker, befelé menet, nem volt egyszerű, mert volt egy kis fertőtlenítő kamra, az után viszont meg szabadulhattam a maszkomtól. Bent mindenki ment a dolgára én meg felkerestem volna Druszajevet ,de csak a tudósok vezetőjét találtam meg, egy bizonyos Szaharov professzort.
- Jó, estét professzor úr. Én Kestrel Hadnagy vagyok az orosz különleges erőktől. Én fogok segíteni a vírus helyének felkutatásában, és az ellenszer megszerzésében.
- Jó estét hadnagy, én Dr. Szaharov vagyok a helyi tudós csoport és labor vezetője. A hadnagy egy küldetést teljesít.De az éjszakára minden bizonnyal vissza tér. Addig pihenje le, esetleg vacsorázzon meg.
- A köszönöm professzor úr, inkább a kutatási eredményeiket szeretném meg tekinteni, gondolom vannak a vírussal kapcsolatos eredmények ?
- Igen természetesen vannak, de nem hiszem hogy kiigazodna rajta.
- Ne becsüljön alá, a munkaköri ártalom hogy mindenhez érteni kell. Biztos hogy találok pár számomra is hasznos tudni valót.
- Értem ez esetben, el fogom juttatni önhöz a papírokat.
- Köszönöm professzor.
Ezzel elmentem és megkerestem a szobákat, nem volt nehéz megtalálni, nem egy nagy épületről van szó, bár kintről kisebbnek hatott. Bevettem egy vélhetőleg üres szobát, és kényelembe helyeztem magam. Majd kisvártatva meg is jöttek a papírok, én meg neki láttam az olvasgatásnak. Közben elkalandoztam azon a bizonyos akción.
Capt Axon
New Member
Reaper-ék alig mentek el máris üzenet érkezett tőle. Állítólag az induláskor elhaladtak a vad vidék felett és láttak egy vérszopót beügetni a félkész épületbe.
- Na! F@sza! Mondtam magamban, aztán zsebre vágtam a PDA-t és elindultunk a fiúkkal a vad vidék felé.
Már az odaérkezés is némileg problémákba ütközött, mivel sok volt a felszerelés és rengeteg zombiba ütköztünk. Szerencsére időben végeztünk velük.
De azért nem éppen kényelmes két tonna felszereléssel utazni egy lepukkant járgányban, és még ehhez hozzácsapódik a hatalmas fémládák, amiket utánfutón vonszolunk magunk után. De azért mindenre készek vagyunk.
Viszonylag szerencsés első utunk volt. A zombikkal egyetemben ránk támadt pár koszos snork is, amiket könnyedén kilőttünk, egy példányt pedig elkábítottunk és bedobozoltunk. Aztán irány tovább a vad vidék felé.
Odaérve már komolyabb volt a probléma. Nem tudtunk áthaladni az alagúton a kocsival, mert tele volt tűzcsóvákat fúvó anomáliákkal. Ezeket kénytelenek voltunk gyalog kikerülni.
Így a kocsi itt marad, és itt hagyom mellette Vologyát, Jaszanovot, meg a tudós barátunkat. Indulás előtt persze elvettem a tudóstól a kábító fegyvert, hogy majd én operálok vele.
Aztán nekivágtunk a hosszú útnak.
A nap még magasan járt, de már kezdte azt a narancssárgás fényt árasztani, tehát jobb lesz sietni.
Először kilőttünk egy pár kutyát. Szerencsére elég hülyék voltak hogy falkában rohangásszanak, így gyorsan megvoltunk velük.
Pszeudók, vakkutyák. Nem probléma. Még úgy se hogy elsőre van dolgom ezekkel a dögökkel.
Észrevétlenül kapcsoltuk le őket és egyet-egyet elraboltunk a falkából.
Csak az a baj hogy fantom kutya nem volt köztük. Az még hiányzik a listáról. De majd még alaposabban szét nézünk. Visszavittük az elkábított állatokat a kocsihoz és ott bedobozoltuk őket.
Aztán megint vissza és előre. Ezúttal pár patkány félét kaptunk el. Ezeknél már nem maradtunk észrevétlenek. Túlságosan is lebecsültük őket, azt hittük megfutamodnak majd, erre azok inkább támadtak. De milyen nagy falkában! Kényszeresen felkergettek minket egy beton talapzat kötegre.
Onnan viszont kettőt elkábítottunk. De begyűjteni nem tudtuk, mert ezek a kis kannibálok alig hogy meglátták két társukat eszméletlenül elterülni, rögtön rávetették magukat. Ez milyen kegyetlen már! Még csak meg sem haltak a társaik, ők viszont már rohannak is a friss húsra.
Így hát más választás nincs, hangtompító fel és lelőttük valamennyit. Egyedül még egy párat hagytunk csak, akik inkább már menekülőre fogták, látván ahogy társaik tömegesen pusztulnak.
Egyet megcéloztunk a menekülők közül és elkábítottuk. Persze az egyikük ahogy meglátta elterülni, már vonszolta is volna el a kábult társát, gondolom hogy máshol falja fel a zsákmányát, de még időben elzavartuk a francba.
Azt az egy patkányt szerintem jó időre kiütötte az anyag, így azért már nem fordultunk vissza, hogy ezt is becsomagoljuk a szeretet csomagba.
Bevágtuk egy koszos zsákba és megkötöztük a kezét lábát. Még a pofázmányát is betömtük egy kevés mogyoró vajjal meg egy ronggyal, nehogy elrágjon bármit is. Addig is inkább a mogyoróvajon rágódik. Aztán tovább haladtunk.
Következő célpont a kísértet nevű lény lett volna. De azt se tudtuk hogy néz ki. Mi csak egy fényképet kaptunk egy boncolt, féltestű, hunyorgó szemű dögről, de egy olyat se láttunk. Csak rohadt lebegő gömbvillámok mindenfelé. Viszont tény, hogy valami dobál minket azon a környéken, ha mozgunk.
Én részemről megpróbáltam, hátha a gömbvillám az, de csak átsuhant rajta a kábító lövedék. Így nem próbálkozom többet.
Aztán jöhetett volna az a vérszopó amiről a közlegény is írt. Állítólag a félkész épület felé kullogott. Így arrafelé vettük az irányt.
Lassan közelítettük meg az épületet, nehogy kiszúrjon minket. Közben a nap is jócskán lement. Jó lesz sietni!
Lassan fegyvereket előreszegezve mentünk be, egymás hátát fedezve szorosan. Nem tudtuk mire számítsunk, de hallottam már híreket erről a híres láthatatlan vadászról. Kár hogy nincs nálunk VR szemüveg. Talán a hőjeleit láthatnánk akkor is ha álcázza magát.
Így vakon mentünk be az épületbe, lámpa nélkül, hogy minimális láthatóságot mutassunk.
Lassan, egyenként ellenőriztük a szinteket. Először az elsőt, majd a másodikat, aztán a harmadikat is.
Miután meggyőződtünk róla, hogy az épület tiszta, nyugodtabban felegyenesedtünk és nézelődtünk tanácstalanul.
- Mi a franc!? Ez az újonc már nem csak hülye de már vak is? Kérdezte Fegyán.
- Megnyúzom ezért még ezt a kopaszt! Vérszopó a félkész épületben. Mi?! Hozza itt rám az ideglelést feleslegesen. Mondtam ingerülten.
Aztán az emelet pereméhez sétáltam és előkaptam a távcsövet. Elkezdtem körbe nézelődni, hátha találunk egy másik egyedet valahol a környéken. Közben a társaim elkezdtek szétszóródni az emeleten, unottan nézelődve.
Aztán addig keresgéltem, mígnem végül találtam valamit. Legalábbis azt hiszem. Két élénk fehéren világító pontot láttam a vasúti kocsiknál kissé távolabb tőlünk, amire először azt hittem csak szentjánosbogarak, de ahhoz képest túl egységesen mozogtak. Egyszerre. És a körülöttük lévő levegő is furcsán viselkedett.
Követtem egy darabig szemmel azt a valamit, amíg hirtelen elő nem tűnik a semmiből egy humanoid lény.
- Az anyja p*csáját! Kiáltok fel meglepetten.
- Szóval te vagy az akire vadászunk! Ejha! Nem mondom...Télleg förtelmesen ocsmány vagy! Egyenesen ronda mint a bűn! Mondtam halkan, aztán egy halk morgást hallottam magam mögül. Olyan volt mintha valakinek hangosan korgott volna a gyomra. Vagy mintha egy erős dohányos hörgött volna egy utolsót.
Ettől eléggé megijedtem, aztán rémülten, lassan elkezdek hátra fordulni.
Miután már teljesen megfordultam, megláttam magam előtt egy ugyanolyan levegő szerű jelenséget, ami aztán szintén láthatóvá vált.
Rémületemben kiesett a távcső a kezemből. Tátott szájjal és guvadt szemmel bámultam a dögre, ami egyenesen a pofámba vicsorgott.
Pontosan ugyanaz volt, mint amit lent a vasúton is láttam, csak mintha szürkébb lett volna a bőre.
- Ehehhe! Csövi!...Szóltam rémült, vékony hangon, erre a dög megragadott a nyakamnál és felemelt.
Halálra rémülve bámultam, ahogy egyre jobban közelít a csápjaival, erre hirtelen egy hang ordít mögülem:
- Nikolai! Aztán gépfegyver berregés és a dögöt hátba kapja egy sorozat. A dög felordít és fájdalmában a hátához kap. Persze rólam megfeledkezik és elenged.
Zuhanok lefelé az emeletről, de még időben elkapom a második emelet szélét. Ha nem sikerült volna, palacsintaként végeztem volna a földön. Bár a magasságát elnézve az épületnek, inkább csak megúszom pár csonttöréssel. De azért ahhoz sem lenne kedvem.
Odafent a harmadikon már hallom a gépfegyver zörejeket és a lény fájdalmas és dühödt ordítását, aztán a vasúti sínek felé nézek.
Meglátom ahogy a másik aki ott állt, megijedt egy pillanatra, aztán egyenesen az épület felé tekint. Majd rohamlépésben elindul az épület felé.
- Ez nem jó! Ez nagyon nem jó! Mondtam, aztán elkezdtem felkapaszkodni az emeleten. Nagy nehezen sikerült is felkapaszkodnom, majd felkeltem és rohantam a harmadik emelet felé, ahol még mindig csatazajok hallatszanak. Gépfegyver tűz már nincs, viszont dulakodást még hallani.
- Fogd már le!
- Gyerünk! Elszabadul!
- Voá! Repülök!
Rohannék fel a lépcsőn, amikor hirtelen mintha falnak ütköznék. Beverem jó keményen a fejemet és még seggre is ülök.
Fájdalmasan vakargatom a fejemet, amikor odapillantok, hogy minek ütköztem. A másik lény volt az, ő is rohant felfelé a harmadik emeletre, hogy valószínűleg segítsen a társának.
Ő is láthatóvá válik, majd lassan felém pillant. Aztán elindul felém. Én csak kúszok háttal egyre hátrább és hátrább, de akkor ő megindul erősebben felém és csapni készül.
Gyorsan elgurulok az ütés elől, ami a padlóba megy. Egyetlen csapásával csinált öt karom nyomot az épület emeletének padlójába.
- A k*rva életbe! Ezek élesek! Kiáltottam rá a lényre rémülten.
Aztán gyorsan talpra álltam és már kaptam volna elő a kábító fegyvert, amikor a dög a padlóból kitépet kezével, vissza kézből hasba vág és már repülök is hátra felé az emelet széle felé megint.
A végére a földre érkezek, és csúszok még egy pár métert a hátamon.
Fájdalmasan tapintgatom a gyomromat, aztán hirtelen célra emelem a kábító fegyvert és lövök. De a lény gyorsabb volt és már el is ugrott a lövedék elől.
Aztán pillanatok alatt ott termett mellettem és iszonyatosan hasba rúgott, amitől csúsztam még egy pár métert.
Fel sem bírok már kelni, a földön fekszem, közben a hasamat tapogatom, a kábító fegyver pedig méterekre elcsúszott tőlem. A lény pedig megint elindult felém, de ezúttal már laza tempóban, gyalogolva.
Erőm sincs hogy elkússzak a fegyverig és a lény már itt áll fölöttem.
Aztán lazán megmarkolja a nyakamat és felemel, majd egyre erősebben kezd fojtogatni.
Érzem hogy egyre jobban kifogy belőlem az erő és megfulladok. De aztán egy hirtelen vezérelt ötlettől fogva az övemhez nyúlok és kiveszek egy kábító lövedéket a kis táskából.
Majd amennyi erőm még van, azt felhasználom és beledöföm a tűt a lény hasába. Az meglepődötten dob el magától, majd rögtön a tűhöz kap és kitépi magából. Én ezalatt a nyakamhoz nyúlva nézem az eseményeket.
Földhöz vágja a tűt, majd elindul felém. De a szernek hála a mozgás koordinációja és az izmai is kezdik cserbenhagyni.
Egyre erőtlenebbül, egyre bénultabban kezd össze vissza kóvályogni, közben kapálódzik felém.
Végül aztán térdre esik és pihenni kezd. Én felállok és a kábító fegyverhez indulok.
Felkapom a földről és a lény felé fordulok, aki még mindig talpon van.
Aztán nagy nehezen talpra áll és elindul felém.
Nem habozok, rögtön leadok egy lövést rá. Bele áll a kis tű ismét, de ezúttal nem állítja meg. Csak jön tovább.
Erre még egy lövést adok le ez is telibe kapja a lényt, de még mindig kevés. Csak jön.
Aztán már inkább leadok egy jó pár lövést. Egyre jobban lassítja és egyre jobban szuszog. De végül mégis elér hozzám és csapni készül.
De a csapása erőtlen volt és csak előttem egy pár cm-nyire megy el a keze. Végül össze esik. Higgadtan állok a földön heverő lény előtt, az meg mintha beledöglött volna, csak fekszik a földön, mint egy hulla.
Fellélegzem és pár rúgással megállapítom, hogy a lény tényleg ki van ütve.
Aztán egy újabb ordítást hallok fentről a harmadik emeletről. Futólépésben felrohanok a harmadik emeletre és azt látom hogy a lény még mindig talpon és épp súlyzózik a társaimmal.
Fegyánt egy kézzel tartja a magasba, közben Grisát meg a hátzsákjánál fogva tartja a karjában. Mintha csak gyerekek volnának, úgy bánik velük.
Itt sem tétlenkedem, rögtön célra tartom a kábító fegyvert és rögtön 4-5 lövéssel indítok. A lény ettől megtántorodik és a földre ejti a társaimat. Majd a hátához kap és elkezdi kihúzogatni a tűket.
De nem várom meg míg végez, hanem újabb 5 lövéssel tarkítom a hátát, amitől már csak kapkod a hátához, de képtelen megfogni a tűket. Végül lassan a térdére zuhan aztán elterül.
Fegyánnék nagy nehezen, nyögdécselve tápászkodnak fel a földről.
- Kösz Nikolai! Ha nem jöttél volna, ez már rég fasírtot csinál belőlünk.
- Aha. El tudom képzelni. De most már jobb lesz indulnunk!
- Mi van a másik döggel?
- Ne aggódj miatta!
Aztán felkaptam az emelet szélén hagyott távcsövet és szintén zsebre vágtam. Aztán megfogtuk a kábult vérszívót és elkezdtük lefelé ráncigálni a lépcsőn.
- Dög nehéz ez a disznó!
- Csak húzzad! Szólok rájuk. Közben épp már a második emeleten vagyunk, ahol a másik lény alussza hosszú, édes álmát.
Grisa rá néz a dögre és azt mondja:
- ÚÚh! Akár egy tűpárna! Látom nem spóroltál a lőszerrel!
- Nem én! Vágtam rá büszkén.
Pár óra múlva már gyönyörű éjjelünk volt. A hold magasan jár, halvány fénnyel borítva a tájat. Mind ott állunk a kocsinál és csomagolunk.
Az elfogott lényeket bedobozoltuk, mindnek megvan a maga kis cellája, egy hatalmas, lyukacsos fémláda képében.
A vérszívó doboza elég nagy ahhoz, hogy egy kifejlett példány tökéletesen elférjen benne, de ugyanakkor kellően szűk ahhoz, hogy ne tudjon tökéletesen mozogni benne. Így nem tudja szét feszíteni a ládát. Ha egyáltalán képes rá.
De mivel csak egy lényre számítottunk, ezért nem tudtuk hova rakni a másikat. Neki nem hoztunk külön ládát.
Jobb ötlet híján bepasszíroztuk a társa mellé egy ládába. Kissé szűkösen voltak meg ott, a ládát is alig bírtuk bezárni anélkül hogy a dög ki nem dőlt volna belőle a helyszűke miatt, de megoldottuk.
Azért egy hosszú lánccal, (Amit máskor a kocsi vontatására használunk.) alaposan áttekertük a ládát, hogy biztosan ne nyíljon ki. Aztán egy nagy darab lakattal lezártuk.
Hamarosan indulhattunk vissza felé a bunkerhez. Az út oda már jobban telt. Leszámítva a leharcolt jármű sebességét és a ládák folyamatos koccanásának zajos hangját.
De ez sem tudott felhúzni senkit igazán, inkább azzal törődtünk, hogy végre mehetünk vissza.
Másnap reggel már oda is értünk. Megkönnyebbülve, de fáradtan néztük a bunker falait, aztán lassan behajtottunk a bunkerhez.
Az ajtóhoz támolyogtam a maradék erőmmel és beszóltam a kapurádión:
- Itt Druszajev hadnagy! Végeztünk a feladattal! Meghoztuk amit kértek!
Hamarosan egy narancssárga szkafandert lehetett a monitoron látni.
- Értettem hadnagy! Szép munka! Azonnal elhelyezzük a mutánsokat, csak legyen türelemmel!
- Pff!...Kösz! Jókor mondod te is! Gondoltam magamban, aztán kimerülten a kapurádiónak támasztottam a fejem.
Hamarosan nyílt az ajtó és kilépett két narancssárga és egy zöld szkafanderes tudós. Elkezdték a rakományt ellenőrizni.
Az egyik narancssárga ruhás odaszólt nekem:
- Üdv hadnagy!
Fáradtan fordítom a fejemet oda és kábultan szólok:
- Hmm?....Ismerjük egymást?
- Én vagyok az. Klarissa.
- Jaa! Bocsánat, de nem ismertem meg ebben a tojásfej jelmezben.
- Meg tudom érteni.....Nézze! Most biztos fáradt, meg minden, de Szakharov professzor hívatja.
- Na! Szuper! Ez is mit akar még?
- Nem tudom. De szerintem az új vendégekről akar szólni.
- Új vendégek?
- Igen. Újabb katonák.
- Nem rendeltem erősítést.
- Biztos? Pedig a professzor azt mondta, hogy maga tudott róla hogy ők jönnek.
- Jaa! Akkor biztos megérkezett az az ügynök, akiről annyi szó van. Bocsánat, de a fáradtság már az eszemet is elveszi. Erősen koncentrálva tudok csak ébren maradni is.
- Értem. Ez esetben szólok a professzornak és a vendégeknek, hogy most nem alkalmas.
- Ne! Ne! Nem kell! Ezt még fogadom.
- Rendben. Akkor kellemes napot!
- Szintúgy hasonló jókat! Aztán indultam volna befelé, amikor a másik narancssárga ruhás tudós szól oda nekem:
- Ez minden hadnagy?
Fáradtan fordulok meg, aztán kis tétovázás és bamba bámulás után válaszolok:
- Ige...Igen. Ez mind!
- Mit találtak? Jött az újabb kérdés.
- Tessék? Válaszoltam hullafáradtan.
- Mit hoztak?
- Öhm....Néhány kutyát, egy snorkot, egy patkányt és két olyan csápos izét.
- Vérszopót.
- Azt. Azt.
- Rendben! Segítenének ezeket bevinni?
- Ne már! Még ezt is?! Moziba ne vigyem? Gondoltam magamban.
- Rendben! Ezt még megcsináljuk. Válaszoltam aztán rá.
Hamarosan elkezdtük befelé tolni a ládákat, kis taligákon a bunker laborjába. Ott is átvittük őket a tanulmányi szobába.
Ott aztán volt minden ami szem szájnak és tudós szikéjének ingere. Kutyák, macskák, patkányok, és egy jó nagy, termetes mocsári vérszívó a műtőasztalon, aminek az arcán golyó vájta sebhelyek vannak és egy nagy szúrt seb a mellkasán.
Bevittük az összes konténert a laborba, aztán szépen sorba rendezgettük őket a falnál. az egyik vérszívó úgy látszik felébredt, mert elkezdett üvöltözni és zörögni a ládában.
A tudósok nagyon megijedtek ettől, úgyhogy odamentem a ládához és benyomtam az egyik résen a kábító puska csövét, majd újabb 5 lövést engedtem el a ládán belül. Hamarosan csend lett a konténerben.
Aztán az egyik tudós persze hogy a legkönnyebb ládát hozza, azt amelyikben a patkány van.
Gyanakvóan tapogatja a ládát és azt veszi észre, hogy szokatlanul könnyű.
Aztán belevilágít egy lámpával és bepillant.
- Hé! De hisz ez a láda üres! Kiállt fel meglepetten.
- Mi van? Az meg hogy lehet? Kérdezem én is ledöbbenten.
- Így van! Nézze meg! Üres.
Belepillantok a ládába, aztán én is látom hogy üres. Én is meglepődök.
- Heh! Hát ez meg hogy a rossebbe lehetséges?! Hogy szökhetett meg?
Aztán Grisa elkezdi tapogatni a hátizsákját és aztán odaszól nekem:
- ööö...Nikolai!
- Mi az?
- Asszem tudom a megoldást.
- Na! Akkor bökd ki, ne halogasd!
Azzal előhúzza a táskájából, a megkötözött, döglött patkányt.
- Valszeg elfelejtettük berakni a ládába, amikor elfelejtettük. Te mondtad, hogy "ezért nem fordulunk vissza!" Aztán meg, szerintem véletlenül nekidőltem amikor beültünk a kocsiba.
- Na! Szép!
A tudós odamegy a döglött állathoz és alaposabban szemügyre veszi.
- Igen! Lehetséges a tizedes állítása! Az állat halálát valóban lefulladás okozta. Nem jutott levegőhöz, amikor a tizedes nekidőlt.
Kissé mérgesen nézek Grisára, aztán lehiggadok és azt mondom:
- Na jól van! Én már nem megyek vissza még egy ilyen dögért!
Aztán én tovább folytattam a munkát, Grisáék meg közben a döglött patkánnyal szórakoztak.
- Hé Fegyán! Ezt kapd el!
- Viszed innen a közelemből! Te félkegyelmű!
Aztán amint végeztünk, kiléptünk a szobából és átmentem az irányítóba.
Beléptem az ajtón erre mindenki felém fordul.
Bent volt Reaper is a csapatával, meg egy pár új katona. Meg Szakharov professzor és egy új katonai stalker. Reaper, meg az összes katona vigyázzba vágja magát.
- Pihenj! Válaszolom fáradtan.
- Áh! Hadnagy! Örömmel látom hogy vissza jött épségben. És gazdag szállítmánnyal.
- Ja! Már ami megmaradt belőle. Válaszoltam.
Aztán előlépett a katonai stalker és azt mondta:
- Nahát hadnagy! Tépettnek látszol. Most pont ugyanolyan vagy mint ezek a közlegények. Nem gondolod hogy őket is gatyába kellene ráznod?! Kérdezett viccelődve.
- Igen?! Mégis ki a bánatos nyavalyának képzeli magát hadnagy, hogy csak úgy letegez és sérteget?!
Válaszoltam neki ingerülten.
- Enyje! Enyje! Druszajev! Hát illik így bánni, egy rég nem látott baráttal? Kérdezett továbbra is viccelődve, majd elkezdte lehámozni magáról a sisakot.
- Mi a rosseb van? Ki vagy te? Kérdezek felé.
Aztán végre levette a sisakot. És aztán mosolyogva szólt oda nekem:
- Meg sem ismersz? Te csirkefogó!
Elsőre azt hittem hogy a fáradságtól hallucinálok. de aztán mégsem. Megismertem ezt a vörös hajú, kobakot. De nem tudtam elhinni.
- Most csak káprázik a szemem! Ugye? Csak hallucinálok! Ez nem lehetséges! Mondtam teljesen ledöbbenve és lefagyva a sokktól.
Fáradt voltam ugyan, de őt bárhonnan megismerem. Csak ez az egy arc kísértett éveken át.
- Te vagy az Mihail?!
Felemelte a kezeit és azt mondta:
- Az igazi és egyetlen! Teljes élethűségben.
Ujjaimmal megdörzsöltem a szemeimet, majd ismét rápillantottam, de úgy néz ki nem hallucinálok.
- Mi a baj Nikolai? Még mindig nem hiszed el hogy én vagyok az? Mondta, aztán odajött és megmarkolta a kezem és jó erősen megszorította.
- Na? Elhiszed most már?
Csak tovább bámultam tátott szájjal és azt mondtam:
- De....Hisz....Te!.......Hogyan?
- Ez hosszú történet. De hála a GRU-nak megmenekültem. És most nekik dolgozom. Én vagyok az új segítő társad.
- Azt ne mondd, hogy te vagy az az ügynök, akit beígértek!
- De bizony!
- Hát ezt nem hiszem el! EZT NEM HISZEM EL! Kiáltottam fel és megöleltem rég nem látott, halottnak hitt barátomat.
- Keblemre cimbora! Azt hittem kinyiffantál!
- Hát...Nem sok híja volt, de megúsztam.
- A k*rva életbe! Hát ez hihetetlen! Kib*szott nagy mázli kellett ahhoz, hogy ezt túléld!
- Annyira talán nem is.
- Dehogynem!
Szinte új erőt adott az hogy mégis életben, egészségesen láthatom az egyik legjobb barátomat. A vállára tettem a kezem és szinte izgatottan, megállás nélkül magyarázni kezdtem:
- A rohadt életbe! El kell mondanod mindent! Az utolsó betűig hallani akarom hogy úsztad meg azt a nyakig sz@rt! Na gyerünk! Mondjad! Várj! Tudod mit? Inkább menjünk el kajálni! Te ettél már? Áh! Nem érdekes!
Majd később eszem.
Mihail csak mosolygott ezen, hogy mennyire izgatottan várom a történetet a megmeneküléséről, a tudósok meg a katonák akik meg az irányítóban tartózkodtak, azok meg csodálkozva néztek rám a hangulatom miatt.
Szerintem egyszerűen nem hitték el, hogy ilyen hangulatot is tudok kimutatni.
- Na! F@sza! Mondtam magamban, aztán zsebre vágtam a PDA-t és elindultunk a fiúkkal a vad vidék felé.
Már az odaérkezés is némileg problémákba ütközött, mivel sok volt a felszerelés és rengeteg zombiba ütköztünk. Szerencsére időben végeztünk velük.
De azért nem éppen kényelmes két tonna felszereléssel utazni egy lepukkant járgányban, és még ehhez hozzácsapódik a hatalmas fémládák, amiket utánfutón vonszolunk magunk után. De azért mindenre készek vagyunk.
Viszonylag szerencsés első utunk volt. A zombikkal egyetemben ránk támadt pár koszos snork is, amiket könnyedén kilőttünk, egy példányt pedig elkábítottunk és bedobozoltunk. Aztán irány tovább a vad vidék felé.
Odaérve már komolyabb volt a probléma. Nem tudtunk áthaladni az alagúton a kocsival, mert tele volt tűzcsóvákat fúvó anomáliákkal. Ezeket kénytelenek voltunk gyalog kikerülni.
Így a kocsi itt marad, és itt hagyom mellette Vologyát, Jaszanovot, meg a tudós barátunkat. Indulás előtt persze elvettem a tudóstól a kábító fegyvert, hogy majd én operálok vele.
Aztán nekivágtunk a hosszú útnak.
A nap még magasan járt, de már kezdte azt a narancssárgás fényt árasztani, tehát jobb lesz sietni.
Először kilőttünk egy pár kutyát. Szerencsére elég hülyék voltak hogy falkában rohangásszanak, így gyorsan megvoltunk velük.
Pszeudók, vakkutyák. Nem probléma. Még úgy se hogy elsőre van dolgom ezekkel a dögökkel.
Észrevétlenül kapcsoltuk le őket és egyet-egyet elraboltunk a falkából.
Csak az a baj hogy fantom kutya nem volt köztük. Az még hiányzik a listáról. De majd még alaposabban szét nézünk. Visszavittük az elkábított állatokat a kocsihoz és ott bedobozoltuk őket.
Aztán megint vissza és előre. Ezúttal pár patkány félét kaptunk el. Ezeknél már nem maradtunk észrevétlenek. Túlságosan is lebecsültük őket, azt hittük megfutamodnak majd, erre azok inkább támadtak. De milyen nagy falkában! Kényszeresen felkergettek minket egy beton talapzat kötegre.
Onnan viszont kettőt elkábítottunk. De begyűjteni nem tudtuk, mert ezek a kis kannibálok alig hogy meglátták két társukat eszméletlenül elterülni, rögtön rávetették magukat. Ez milyen kegyetlen már! Még csak meg sem haltak a társaik, ők viszont már rohannak is a friss húsra.
Így hát más választás nincs, hangtompító fel és lelőttük valamennyit. Egyedül még egy párat hagytunk csak, akik inkább már menekülőre fogták, látván ahogy társaik tömegesen pusztulnak.
Egyet megcéloztunk a menekülők közül és elkábítottuk. Persze az egyikük ahogy meglátta elterülni, már vonszolta is volna el a kábult társát, gondolom hogy máshol falja fel a zsákmányát, de még időben elzavartuk a francba.
Azt az egy patkányt szerintem jó időre kiütötte az anyag, így azért már nem fordultunk vissza, hogy ezt is becsomagoljuk a szeretet csomagba.
Bevágtuk egy koszos zsákba és megkötöztük a kezét lábát. Még a pofázmányát is betömtük egy kevés mogyoró vajjal meg egy ronggyal, nehogy elrágjon bármit is. Addig is inkább a mogyoróvajon rágódik. Aztán tovább haladtunk.
Következő célpont a kísértet nevű lény lett volna. De azt se tudtuk hogy néz ki. Mi csak egy fényképet kaptunk egy boncolt, féltestű, hunyorgó szemű dögről, de egy olyat se láttunk. Csak rohadt lebegő gömbvillámok mindenfelé. Viszont tény, hogy valami dobál minket azon a környéken, ha mozgunk.
Én részemről megpróbáltam, hátha a gömbvillám az, de csak átsuhant rajta a kábító lövedék. Így nem próbálkozom többet.
Aztán jöhetett volna az a vérszopó amiről a közlegény is írt. Állítólag a félkész épület felé kullogott. Így arrafelé vettük az irányt.
Lassan közelítettük meg az épületet, nehogy kiszúrjon minket. Közben a nap is jócskán lement. Jó lesz sietni!
Lassan fegyvereket előreszegezve mentünk be, egymás hátát fedezve szorosan. Nem tudtuk mire számítsunk, de hallottam már híreket erről a híres láthatatlan vadászról. Kár hogy nincs nálunk VR szemüveg. Talán a hőjeleit láthatnánk akkor is ha álcázza magát.
Így vakon mentünk be az épületbe, lámpa nélkül, hogy minimális láthatóságot mutassunk.
Lassan, egyenként ellenőriztük a szinteket. Először az elsőt, majd a másodikat, aztán a harmadikat is.
Miután meggyőződtünk róla, hogy az épület tiszta, nyugodtabban felegyenesedtünk és nézelődtünk tanácstalanul.
- Mi a franc!? Ez az újonc már nem csak hülye de már vak is? Kérdezte Fegyán.
- Megnyúzom ezért még ezt a kopaszt! Vérszopó a félkész épületben. Mi?! Hozza itt rám az ideglelést feleslegesen. Mondtam ingerülten.
Aztán az emelet pereméhez sétáltam és előkaptam a távcsövet. Elkezdtem körbe nézelődni, hátha találunk egy másik egyedet valahol a környéken. Közben a társaim elkezdtek szétszóródni az emeleten, unottan nézelődve.
Aztán addig keresgéltem, mígnem végül találtam valamit. Legalábbis azt hiszem. Két élénk fehéren világító pontot láttam a vasúti kocsiknál kissé távolabb tőlünk, amire először azt hittem csak szentjánosbogarak, de ahhoz képest túl egységesen mozogtak. Egyszerre. És a körülöttük lévő levegő is furcsán viselkedett.
Követtem egy darabig szemmel azt a valamit, amíg hirtelen elő nem tűnik a semmiből egy humanoid lény.
- Az anyja p*csáját! Kiáltok fel meglepetten.
- Szóval te vagy az akire vadászunk! Ejha! Nem mondom...Télleg förtelmesen ocsmány vagy! Egyenesen ronda mint a bűn! Mondtam halkan, aztán egy halk morgást hallottam magam mögül. Olyan volt mintha valakinek hangosan korgott volna a gyomra. Vagy mintha egy erős dohányos hörgött volna egy utolsót.
Ettől eléggé megijedtem, aztán rémülten, lassan elkezdek hátra fordulni.
Miután már teljesen megfordultam, megláttam magam előtt egy ugyanolyan levegő szerű jelenséget, ami aztán szintén láthatóvá vált.
Rémületemben kiesett a távcső a kezemből. Tátott szájjal és guvadt szemmel bámultam a dögre, ami egyenesen a pofámba vicsorgott.
Pontosan ugyanaz volt, mint amit lent a vasúton is láttam, csak mintha szürkébb lett volna a bőre.
- Ehehhe! Csövi!...Szóltam rémült, vékony hangon, erre a dög megragadott a nyakamnál és felemelt.
Halálra rémülve bámultam, ahogy egyre jobban közelít a csápjaival, erre hirtelen egy hang ordít mögülem:
- Nikolai! Aztán gépfegyver berregés és a dögöt hátba kapja egy sorozat. A dög felordít és fájdalmában a hátához kap. Persze rólam megfeledkezik és elenged.
Zuhanok lefelé az emeletről, de még időben elkapom a második emelet szélét. Ha nem sikerült volna, palacsintaként végeztem volna a földön. Bár a magasságát elnézve az épületnek, inkább csak megúszom pár csonttöréssel. De azért ahhoz sem lenne kedvem.
Odafent a harmadikon már hallom a gépfegyver zörejeket és a lény fájdalmas és dühödt ordítását, aztán a vasúti sínek felé nézek.
Meglátom ahogy a másik aki ott állt, megijedt egy pillanatra, aztán egyenesen az épület felé tekint. Majd rohamlépésben elindul az épület felé.
- Ez nem jó! Ez nagyon nem jó! Mondtam, aztán elkezdtem felkapaszkodni az emeleten. Nagy nehezen sikerült is felkapaszkodnom, majd felkeltem és rohantam a harmadik emelet felé, ahol még mindig csatazajok hallatszanak. Gépfegyver tűz már nincs, viszont dulakodást még hallani.
- Fogd már le!
- Gyerünk! Elszabadul!
- Voá! Repülök!
Rohannék fel a lépcsőn, amikor hirtelen mintha falnak ütköznék. Beverem jó keményen a fejemet és még seggre is ülök.
Fájdalmasan vakargatom a fejemet, amikor odapillantok, hogy minek ütköztem. A másik lény volt az, ő is rohant felfelé a harmadik emeletre, hogy valószínűleg segítsen a társának.
Ő is láthatóvá válik, majd lassan felém pillant. Aztán elindul felém. Én csak kúszok háttal egyre hátrább és hátrább, de akkor ő megindul erősebben felém és csapni készül.
Gyorsan elgurulok az ütés elől, ami a padlóba megy. Egyetlen csapásával csinált öt karom nyomot az épület emeletének padlójába.
- A k*rva életbe! Ezek élesek! Kiáltottam rá a lényre rémülten.
Aztán gyorsan talpra álltam és már kaptam volna elő a kábító fegyvert, amikor a dög a padlóból kitépet kezével, vissza kézből hasba vág és már repülök is hátra felé az emelet széle felé megint.
A végére a földre érkezek, és csúszok még egy pár métert a hátamon.
Fájdalmasan tapintgatom a gyomromat, aztán hirtelen célra emelem a kábító fegyvert és lövök. De a lény gyorsabb volt és már el is ugrott a lövedék elől.
Aztán pillanatok alatt ott termett mellettem és iszonyatosan hasba rúgott, amitől csúsztam még egy pár métert.
Fel sem bírok már kelni, a földön fekszem, közben a hasamat tapogatom, a kábító fegyver pedig méterekre elcsúszott tőlem. A lény pedig megint elindult felém, de ezúttal már laza tempóban, gyalogolva.
Erőm sincs hogy elkússzak a fegyverig és a lény már itt áll fölöttem.
Aztán lazán megmarkolja a nyakamat és felemel, majd egyre erősebben kezd fojtogatni.
Érzem hogy egyre jobban kifogy belőlem az erő és megfulladok. De aztán egy hirtelen vezérelt ötlettől fogva az övemhez nyúlok és kiveszek egy kábító lövedéket a kis táskából.
Majd amennyi erőm még van, azt felhasználom és beledöföm a tűt a lény hasába. Az meglepődötten dob el magától, majd rögtön a tűhöz kap és kitépi magából. Én ezalatt a nyakamhoz nyúlva nézem az eseményeket.
Földhöz vágja a tűt, majd elindul felém. De a szernek hála a mozgás koordinációja és az izmai is kezdik cserbenhagyni.
Egyre erőtlenebbül, egyre bénultabban kezd össze vissza kóvályogni, közben kapálódzik felém.
Végül aztán térdre esik és pihenni kezd. Én felállok és a kábító fegyverhez indulok.
Felkapom a földről és a lény felé fordulok, aki még mindig talpon van.
Aztán nagy nehezen talpra áll és elindul felém.
Nem habozok, rögtön leadok egy lövést rá. Bele áll a kis tű ismét, de ezúttal nem állítja meg. Csak jön tovább.
Erre még egy lövést adok le ez is telibe kapja a lényt, de még mindig kevés. Csak jön.
Aztán már inkább leadok egy jó pár lövést. Egyre jobban lassítja és egyre jobban szuszog. De végül mégis elér hozzám és csapni készül.
De a csapása erőtlen volt és csak előttem egy pár cm-nyire megy el a keze. Végül össze esik. Higgadtan állok a földön heverő lény előtt, az meg mintha beledöglött volna, csak fekszik a földön, mint egy hulla.
Fellélegzem és pár rúgással megállapítom, hogy a lény tényleg ki van ütve.
Aztán egy újabb ordítást hallok fentről a harmadik emeletről. Futólépésben felrohanok a harmadik emeletre és azt látom hogy a lény még mindig talpon és épp súlyzózik a társaimmal.
Fegyánt egy kézzel tartja a magasba, közben Grisát meg a hátzsákjánál fogva tartja a karjában. Mintha csak gyerekek volnának, úgy bánik velük.
Itt sem tétlenkedem, rögtön célra tartom a kábító fegyvert és rögtön 4-5 lövéssel indítok. A lény ettől megtántorodik és a földre ejti a társaimat. Majd a hátához kap és elkezdi kihúzogatni a tűket.
De nem várom meg míg végez, hanem újabb 5 lövéssel tarkítom a hátát, amitől már csak kapkod a hátához, de képtelen megfogni a tűket. Végül lassan a térdére zuhan aztán elterül.
Fegyánnék nagy nehezen, nyögdécselve tápászkodnak fel a földről.
- Kösz Nikolai! Ha nem jöttél volna, ez már rég fasírtot csinál belőlünk.
- Aha. El tudom képzelni. De most már jobb lesz indulnunk!
- Mi van a másik döggel?
- Ne aggódj miatta!
Aztán felkaptam az emelet szélén hagyott távcsövet és szintén zsebre vágtam. Aztán megfogtuk a kábult vérszívót és elkezdtük lefelé ráncigálni a lépcsőn.
- Dög nehéz ez a disznó!
- Csak húzzad! Szólok rájuk. Közben épp már a második emeleten vagyunk, ahol a másik lény alussza hosszú, édes álmát.
Grisa rá néz a dögre és azt mondja:
- ÚÚh! Akár egy tűpárna! Látom nem spóroltál a lőszerrel!
- Nem én! Vágtam rá büszkén.
Pár óra múlva már gyönyörű éjjelünk volt. A hold magasan jár, halvány fénnyel borítva a tájat. Mind ott állunk a kocsinál és csomagolunk.
Az elfogott lényeket bedobozoltuk, mindnek megvan a maga kis cellája, egy hatalmas, lyukacsos fémláda képében.
A vérszívó doboza elég nagy ahhoz, hogy egy kifejlett példány tökéletesen elférjen benne, de ugyanakkor kellően szűk ahhoz, hogy ne tudjon tökéletesen mozogni benne. Így nem tudja szét feszíteni a ládát. Ha egyáltalán képes rá.
De mivel csak egy lényre számítottunk, ezért nem tudtuk hova rakni a másikat. Neki nem hoztunk külön ládát.
Jobb ötlet híján bepasszíroztuk a társa mellé egy ládába. Kissé szűkösen voltak meg ott, a ládát is alig bírtuk bezárni anélkül hogy a dög ki nem dőlt volna belőle a helyszűke miatt, de megoldottuk.
Azért egy hosszú lánccal, (Amit máskor a kocsi vontatására használunk.) alaposan áttekertük a ládát, hogy biztosan ne nyíljon ki. Aztán egy nagy darab lakattal lezártuk.
Hamarosan indulhattunk vissza felé a bunkerhez. Az út oda már jobban telt. Leszámítva a leharcolt jármű sebességét és a ládák folyamatos koccanásának zajos hangját.
De ez sem tudott felhúzni senkit igazán, inkább azzal törődtünk, hogy végre mehetünk vissza.
Másnap reggel már oda is értünk. Megkönnyebbülve, de fáradtan néztük a bunker falait, aztán lassan behajtottunk a bunkerhez.
Az ajtóhoz támolyogtam a maradék erőmmel és beszóltam a kapurádión:
- Itt Druszajev hadnagy! Végeztünk a feladattal! Meghoztuk amit kértek!
Hamarosan egy narancssárga szkafandert lehetett a monitoron látni.
- Értettem hadnagy! Szép munka! Azonnal elhelyezzük a mutánsokat, csak legyen türelemmel!
- Pff!...Kösz! Jókor mondod te is! Gondoltam magamban, aztán kimerülten a kapurádiónak támasztottam a fejem.
Hamarosan nyílt az ajtó és kilépett két narancssárga és egy zöld szkafanderes tudós. Elkezdték a rakományt ellenőrizni.
Az egyik narancssárga ruhás odaszólt nekem:
- Üdv hadnagy!
Fáradtan fordítom a fejemet oda és kábultan szólok:
- Hmm?....Ismerjük egymást?
- Én vagyok az. Klarissa.
- Jaa! Bocsánat, de nem ismertem meg ebben a tojásfej jelmezben.
- Meg tudom érteni.....Nézze! Most biztos fáradt, meg minden, de Szakharov professzor hívatja.
- Na! Szuper! Ez is mit akar még?
- Nem tudom. De szerintem az új vendégekről akar szólni.
- Új vendégek?
- Igen. Újabb katonák.
- Nem rendeltem erősítést.
- Biztos? Pedig a professzor azt mondta, hogy maga tudott róla hogy ők jönnek.
- Jaa! Akkor biztos megérkezett az az ügynök, akiről annyi szó van. Bocsánat, de a fáradtság már az eszemet is elveszi. Erősen koncentrálva tudok csak ébren maradni is.
- Értem. Ez esetben szólok a professzornak és a vendégeknek, hogy most nem alkalmas.
- Ne! Ne! Nem kell! Ezt még fogadom.
- Rendben. Akkor kellemes napot!
- Szintúgy hasonló jókat! Aztán indultam volna befelé, amikor a másik narancssárga ruhás tudós szól oda nekem:
- Ez minden hadnagy?
Fáradtan fordulok meg, aztán kis tétovázás és bamba bámulás után válaszolok:
- Ige...Igen. Ez mind!
- Mit találtak? Jött az újabb kérdés.
- Tessék? Válaszoltam hullafáradtan.
- Mit hoztak?
- Öhm....Néhány kutyát, egy snorkot, egy patkányt és két olyan csápos izét.
- Vérszopót.
- Azt. Azt.
- Rendben! Segítenének ezeket bevinni?
- Ne már! Még ezt is?! Moziba ne vigyem? Gondoltam magamban.
- Rendben! Ezt még megcsináljuk. Válaszoltam aztán rá.
Hamarosan elkezdtük befelé tolni a ládákat, kis taligákon a bunker laborjába. Ott is átvittük őket a tanulmányi szobába.
Ott aztán volt minden ami szem szájnak és tudós szikéjének ingere. Kutyák, macskák, patkányok, és egy jó nagy, termetes mocsári vérszívó a műtőasztalon, aminek az arcán golyó vájta sebhelyek vannak és egy nagy szúrt seb a mellkasán.
Bevittük az összes konténert a laborba, aztán szépen sorba rendezgettük őket a falnál. az egyik vérszívó úgy látszik felébredt, mert elkezdett üvöltözni és zörögni a ládában.
A tudósok nagyon megijedtek ettől, úgyhogy odamentem a ládához és benyomtam az egyik résen a kábító puska csövét, majd újabb 5 lövést engedtem el a ládán belül. Hamarosan csend lett a konténerben.
Aztán az egyik tudós persze hogy a legkönnyebb ládát hozza, azt amelyikben a patkány van.
Gyanakvóan tapogatja a ládát és azt veszi észre, hogy szokatlanul könnyű.
Aztán belevilágít egy lámpával és bepillant.
- Hé! De hisz ez a láda üres! Kiállt fel meglepetten.
- Mi van? Az meg hogy lehet? Kérdezem én is ledöbbenten.
- Így van! Nézze meg! Üres.
Belepillantok a ládába, aztán én is látom hogy üres. Én is meglepődök.
- Heh! Hát ez meg hogy a rossebbe lehetséges?! Hogy szökhetett meg?
Aztán Grisa elkezdi tapogatni a hátizsákját és aztán odaszól nekem:
- ööö...Nikolai!
- Mi az?
- Asszem tudom a megoldást.
- Na! Akkor bökd ki, ne halogasd!
Azzal előhúzza a táskájából, a megkötözött, döglött patkányt.
- Valszeg elfelejtettük berakni a ládába, amikor elfelejtettük. Te mondtad, hogy "ezért nem fordulunk vissza!" Aztán meg, szerintem véletlenül nekidőltem amikor beültünk a kocsiba.
- Na! Szép!
A tudós odamegy a döglött állathoz és alaposabban szemügyre veszi.
- Igen! Lehetséges a tizedes állítása! Az állat halálát valóban lefulladás okozta. Nem jutott levegőhöz, amikor a tizedes nekidőlt.
Kissé mérgesen nézek Grisára, aztán lehiggadok és azt mondom:
- Na jól van! Én már nem megyek vissza még egy ilyen dögért!
Aztán én tovább folytattam a munkát, Grisáék meg közben a döglött patkánnyal szórakoztak.
- Hé Fegyán! Ezt kapd el!
- Viszed innen a közelemből! Te félkegyelmű!
Aztán amint végeztünk, kiléptünk a szobából és átmentem az irányítóba.
Beléptem az ajtón erre mindenki felém fordul.
Bent volt Reaper is a csapatával, meg egy pár új katona. Meg Szakharov professzor és egy új katonai stalker. Reaper, meg az összes katona vigyázzba vágja magát.
- Pihenj! Válaszolom fáradtan.
- Áh! Hadnagy! Örömmel látom hogy vissza jött épségben. És gazdag szállítmánnyal.
- Ja! Már ami megmaradt belőle. Válaszoltam.
Aztán előlépett a katonai stalker és azt mondta:
- Nahát hadnagy! Tépettnek látszol. Most pont ugyanolyan vagy mint ezek a közlegények. Nem gondolod hogy őket is gatyába kellene ráznod?! Kérdezett viccelődve.
- Igen?! Mégis ki a bánatos nyavalyának képzeli magát hadnagy, hogy csak úgy letegez és sérteget?!
Válaszoltam neki ingerülten.
- Enyje! Enyje! Druszajev! Hát illik így bánni, egy rég nem látott baráttal? Kérdezett továbbra is viccelődve, majd elkezdte lehámozni magáról a sisakot.
- Mi a rosseb van? Ki vagy te? Kérdezek felé.
Aztán végre levette a sisakot. És aztán mosolyogva szólt oda nekem:
- Meg sem ismersz? Te csirkefogó!
Elsőre azt hittem hogy a fáradságtól hallucinálok. de aztán mégsem. Megismertem ezt a vörös hajú, kobakot. De nem tudtam elhinni.
- Most csak káprázik a szemem! Ugye? Csak hallucinálok! Ez nem lehetséges! Mondtam teljesen ledöbbenve és lefagyva a sokktól.
Fáradt voltam ugyan, de őt bárhonnan megismerem. Csak ez az egy arc kísértett éveken át.
- Te vagy az Mihail?!
Felemelte a kezeit és azt mondta:
- Az igazi és egyetlen! Teljes élethűségben.
Ujjaimmal megdörzsöltem a szemeimet, majd ismét rápillantottam, de úgy néz ki nem hallucinálok.
- Mi a baj Nikolai? Még mindig nem hiszed el hogy én vagyok az? Mondta, aztán odajött és megmarkolta a kezem és jó erősen megszorította.
- Na? Elhiszed most már?
Csak tovább bámultam tátott szájjal és azt mondtam:
- De....Hisz....Te!.......Hogyan?
- Ez hosszú történet. De hála a GRU-nak megmenekültem. És most nekik dolgozom. Én vagyok az új segítő társad.
- Azt ne mondd, hogy te vagy az az ügynök, akit beígértek!
- De bizony!
- Hát ezt nem hiszem el! EZT NEM HISZEM EL! Kiáltottam fel és megöleltem rég nem látott, halottnak hitt barátomat.
- Keblemre cimbora! Azt hittem kinyiffantál!
- Hát...Nem sok híja volt, de megúsztam.
- A k*rva életbe! Hát ez hihetetlen! Kib*szott nagy mázli kellett ahhoz, hogy ezt túléld!
- Annyira talán nem is.
- Dehogynem!
Szinte új erőt adott az hogy mégis életben, egészségesen láthatom az egyik legjobb barátomat. A vállára tettem a kezem és szinte izgatottan, megállás nélkül magyarázni kezdtem:
- A rohadt életbe! El kell mondanod mindent! Az utolsó betűig hallani akarom hogy úsztad meg azt a nyakig sz@rt! Na gyerünk! Mondjad! Várj! Tudod mit? Inkább menjünk el kajálni! Te ettél már? Áh! Nem érdekes!
Majd később eszem.
Mihail csak mosolygott ezen, hogy mennyire izgatottan várom a történetet a megmeneküléséről, a tudósok meg a katonák akik meg az irányítóban tartózkodtak, azok meg csodálkozva néztek rám a hangulatom miatt.
Szerintem egyszerűen nem hitték el, hogy ilyen hangulatot is tudok kimutatni.
Ladynirvana
New Member
- Csatlakozás
- 2011.07.28.
- Üzenetek
- 39
- Reakció pontszám
- 0
Mikor bementem, több szekrényben is találtam töltényt, és pisztolyt. Kissé furcsa volt, hogy ezt csak így itt hagyják. Bár jobban belegondolva aki félti az életét, elkerüli ezt a helyet. Pontosan nem tudom, mit kellene keresnem, így megpróbálom megjegyezni azokat, amit lényegesek lehetnek. A sarokban van egy 3 darab matrac. A kártyákból és piásüvegekbol sincs hiány. A padlón van egy fogantyú, megnéztem, egy alagút van ott, de nem mentem le. A lépcsofelé vettem az irányt, ami elég régi, rozsdás. Mikor már az elso lépcsofokra felléptem, már nyikorgott. Odafönn van egy kerekasztal látható, amin sakk készlet hever. A polcok tele vannak tölténnyel, illetve itt már komolyabb fegyvereket találtam. Nem lenne rossz egyet elhozni, de feltuno lenne, mégha nem is örzi oket senki, valamilyen módon számon tartják...legalábbis gondolom én. Amennyire lehet körülnéztem, majd lefelé vettem az irányt, automatikusan néztem ki az ablakot, majd kikerekedett a szemem... az egyik bandita épp most tér vissza. Másmilyen a ruházata, de gondolom közéjük való. Higgadtan próbáltam keresni egy járható meneküloútat, de a szekrények túl kicsik. A sarokban viszont megpillantok egy fogatyút. Elso próbálkozásom nem járt sikerrel, viszont másodjára sikerült felnyitni, ahol egy lépcso vezet lefelé. Lemászva egy alagútban találtam magam, kissebb-nagyobb domb szeruséggel, és vízátfolyásokkal. A tégla kiépítésnek köszönhetoen eléggé hideg van, illetve a hangokat is tisztán hallani. Eközben különös hangokra leszek figyelmes, furcsa, ijesztõ hangok, ilyet még nem hallottam. A zombik keserves, nyögdécselõs hangját, és a baglyok huhogását már megszoktam, de ez most más. Szenvedéssel teli zokogás, segélykiáltások hadát, hirtelen farkasüvöltéshez hasonló zaj szakítja meg, egyik esemény követi a másikat, tiszta zûrzavar itt minden. Nem kockáztatok, inkább visszafordulok, és elovettem a fegyverem. Míg a lépcsoig értem, nem egyszer hátranéztem, de zombinak, mutásnak nincs jele. Hangokat most nem hallok, óvatósan felmászok, majd résnyire kinyitom a csapóajtót, nem látok senkit, ezért kimászok. A fegyver még a kezemben van, hallom, hogy matat valaki az emeleten. Csuknám vissza az ajót, mikor valaki mögöttem kibiztosítja a fegyvert. Megfagyott bennem a vér egy pillanatra... a ruházat alapján, ami terepszínu volt, reménykedtem benne, hogy nem banditával van dolgom.
-Ne mozdulj, ki vagy?
-Tatjana.
-Bovebben?
-Közöd? A ruházat alapján te sem idevalósi vagy...
-Nem ezt kérdeztem.
-Tatjana Kornyekov. Talán összedolgozhatnánk.
-Talán. Mit keresel itt?
-Szét kell néztem...
-Minek?
-Ahjjj..nem mindegy??
-Nem...gyere segíts! -rohan fel a lépcson.
-Állj már meg, ki vagy te? És minek segítsek neked?? Nem parancsolhatsz nekem!
-Igazad van, viszont lelohetlek..úgyhogy haladj!
Kénytelen vagyok utánamenni, bár egy csepp kedvem sincs hozzá. Felérve látom, hogy a papírokat bújja. A feladatom az, hogy örködnöm kellene...de nekem a meglógáson jár az eszem.
-Lemegyek szétnézni, hogy mi a helyzet.-Próbáltam engedelmesnek tunni, ez is a tervem része volt.
-Helyes.
Mikor leértem, a fegyverem kibiztosítottam, majd visszaérve az idegen háttal ált nekem. Ekkor idohúzás nélkül, belelottem hármat a fejébe, amitol a vére a padlóra fröccsent, és összesett. Leeresztettem a fegyvert, és csak néztem. Megöltem.... Kovetkezo gondolatom: minél gyorsabbak húzzak el innen....
-Ne mozdulj, ki vagy?
-Tatjana.
-Bovebben?
-Közöd? A ruházat alapján te sem idevalósi vagy...
-Nem ezt kérdeztem.
-Tatjana Kornyekov. Talán összedolgozhatnánk.
-Talán. Mit keresel itt?
-Szét kell néztem...
-Minek?
-Ahjjj..nem mindegy??
-Nem...gyere segíts! -rohan fel a lépcson.
-Állj már meg, ki vagy te? És minek segítsek neked?? Nem parancsolhatsz nekem!
-Igazad van, viszont lelohetlek..úgyhogy haladj!
Kénytelen vagyok utánamenni, bár egy csepp kedvem sincs hozzá. Felérve látom, hogy a papírokat bújja. A feladatom az, hogy örködnöm kellene...de nekem a meglógáson jár az eszem.
-Lemegyek szétnézni, hogy mi a helyzet.-Próbáltam engedelmesnek tunni, ez is a tervem része volt.
-Helyes.
Mikor leértem, a fegyverem kibiztosítottam, majd visszaérve az idegen háttal ált nekem. Ekkor idohúzás nélkül, belelottem hármat a fejébe, amitol a vére a padlóra fröccsent, és összesett. Leeresztettem a fegyvert, és csak néztem. Megöltem.... Kovetkezo gondolatom: minél gyorsabbak húzzak el innen....
Éppen iszogatunk mikor belép egy forma:
-Reaper?
-Ki kérdezi?-kortyolok egy nagyot a pohárból.
-Kestrel hadnagy az orosz különleges erőktől.
Ekkor kiköptem a Whiskeyt és gyorsan vigyázzba vágtam magam. A forma elmagyarázta a dolgot, Kátya, Bodom, én meg a csapatom elkísérjük Yantarba. Készülünk az útra. A jó öreg AK után nyúlok mikor szól az ügynök hogy új fegyvert is kapunk. Fasza. Az AK-t most csináltam meg olyanra ami nekem passzol erre le kell adnom. De egy pillanat. Megvan! Berohanok a körletbe, szétszedem apró darabokra, eldugom a táskámba a darabjait és megyek felvenni a fegyvert. Meg is csináltam, és máris egy új fegyver van a kezemben. Az AK darabokkal együtt meg a táskámban. Az új fegyver nem annyira passzol, de legalább pontos. De precízebb is így nem tudom hogy bírja-e a nehéz körülményeket. No de, indulunk vissza. Gondolom kipróbálom a fegyveremet Vad Vidék felett. Épp ott repülünk, és kiszúrok egy csapat kutyát. Egy sorozatot elengedek, nem talál. Megint egy sorozat, ez oldalba kap egy kutyát. Most meghúzom a ravaszt és nem engedem el amíg ki nem fogy a tár. Lekaszáltam az 5 kutyából hármat. Szééééép. Most meg irány Yantar. Leszállunk és bemegyünk a bunkerba. A parancsnok még nem érkezett meg. Lepakoltunk majd gyülekeztünk. Bejött a parancsnok. Mi vigyázzba vágjuk magunkat majd leint minket. Az ügynököt meglátva elsőnek ellenséges, majd nagyon barátságos formát vesz fel. Elmennek enni. Mi is csatlakozunk. Ők egy másik asztalnál beszélgetnek amíg mi eszünk. Megebédeltünk, majd irány a körletek. A körletekben berendezkedtünk. Majd ledőltem. Nem aludtam egy jó ideje. És a whiskey is megártott. Utálom azt a piát. Az íze jó, de nem mérhető a Vodkához. Amíg pihenek, Sakál nyit be. Kipucolódott a nyugtató hatása. Kerek szemekkel rám néz, majd fél perc múlva megszólal:
-Cső Reaper!
-Cső Sakál! Jobban vagy már?
-..........Ja............
-Be vagy lassulva.
-............Igen.............
-Dőlj le öreg, aludj egy jót.
-..............Oké..............
Elhamarkodtam a megállapítást. Most részemről alszok 1-2 órát ha nem hívnak akkor többet is.
-Reaper?
-Ki kérdezi?-kortyolok egy nagyot a pohárból.
-Kestrel hadnagy az orosz különleges erőktől.
Ekkor kiköptem a Whiskeyt és gyorsan vigyázzba vágtam magam. A forma elmagyarázta a dolgot, Kátya, Bodom, én meg a csapatom elkísérjük Yantarba. Készülünk az útra. A jó öreg AK után nyúlok mikor szól az ügynök hogy új fegyvert is kapunk. Fasza. Az AK-t most csináltam meg olyanra ami nekem passzol erre le kell adnom. De egy pillanat. Megvan! Berohanok a körletbe, szétszedem apró darabokra, eldugom a táskámba a darabjait és megyek felvenni a fegyvert. Meg is csináltam, és máris egy új fegyver van a kezemben. Az AK darabokkal együtt meg a táskámban. Az új fegyver nem annyira passzol, de legalább pontos. De precízebb is így nem tudom hogy bírja-e a nehéz körülményeket. No de, indulunk vissza. Gondolom kipróbálom a fegyveremet Vad Vidék felett. Épp ott repülünk, és kiszúrok egy csapat kutyát. Egy sorozatot elengedek, nem talál. Megint egy sorozat, ez oldalba kap egy kutyát. Most meghúzom a ravaszt és nem engedem el amíg ki nem fogy a tár. Lekaszáltam az 5 kutyából hármat. Szééééép. Most meg irány Yantar. Leszállunk és bemegyünk a bunkerba. A parancsnok még nem érkezett meg. Lepakoltunk majd gyülekeztünk. Bejött a parancsnok. Mi vigyázzba vágjuk magunkat majd leint minket. Az ügynököt meglátva elsőnek ellenséges, majd nagyon barátságos formát vesz fel. Elmennek enni. Mi is csatlakozunk. Ők egy másik asztalnál beszélgetnek amíg mi eszünk. Megebédeltünk, majd irány a körletek. A körletekben berendezkedtünk. Majd ledőltem. Nem aludtam egy jó ideje. És a whiskey is megártott. Utálom azt a piát. Az íze jó, de nem mérhető a Vodkához. Amíg pihenek, Sakál nyit be. Kipucolódott a nyugtató hatása. Kerek szemekkel rám néz, majd fél perc múlva megszólal:
-Cső Reaper!
-Cső Sakál! Jobban vagy már?
-..........Ja............
-Be vagy lassulva.
-............Igen.............
-Dőlj le öreg, aludj egy jót.
-..............Oké..............
Elhamarkodtam a megállapítást. Most részemről alszok 1-2 órát ha nem hívnak akkor többet is.
Capt Axon
New Member
Másnapra minden kész volt. Mihail jelenleg kipiheni az utazás fáradalmait. Bár ahogy ismerem, őt egy ilyen kis utazás nem viselte meg. Inkább csak ül és dolgozik valamin. Az hogy min, az nekem is rejtély marad.
No de! Én is kellemesebben ébredtem, erőtől duzzadva, főleg egy kiadós reggeli után.
A tegnap eléggé lefárasztott azzal a vadászattal, főleg amikor a vérszopókat küzdöttük le. De most már kipihentek vagyunk és erősek.
Épp iszogattam egy jó kávét, amikor Sakharov professzor bejön. Hálálkodott egy sort a befogott mutánsokért, főleg a dupla annyi vérszopóért, de azon azért ki volt akadva, hogy akaratlanul is megöltük a rágcsa példányt.
Mondtam neki hogy ezért inkább a kollégámat, Grisát okolja. Ő feküdt rá a szerencsétlen megkötözött állatra. Viszont magyarázhattam neki! Az nem érdekelte, viszont az igen, hogy a kutatásaihoz mindenképp be kell szereznie egy olyan állatot.
Már pedig én megmondtam neki, hogy én oda már nem megyek vissza. De az csak egyre könyörgött érte. Nem tehettem mást, muszáj volt újra vállalnom a feladatot. Azonban nekem már nincs kedvem vissza menni, így inkább az újoncokat küldöm. Ők energetikusabbak, mozgékonyabbak és szinte fáradhatatlanok. Most teszek róla, hogy az éjjel úgy aludjanak mint akiket fejbe vágtak!
Összehívtam az újoncokat és elmondtam nekik a feladatot. De mivel nem bízhatok benne, hogy gond nélkül megoldják, így velük küldöm Fegyánt is. Fegyán jó katona és elég tapasztalt baka is. Ha ő mellettük van, biztosan embert farag belőlük.
Igaz ő ettől, hogy vissza megy a vad vidékre, nem volt túlságosan elragadtatva és egy "Megint? Én?" kérdés sem maradt el, ahogy azt előre megjósoltam.
De aztán mégis csak vállalta. Elvégre a vad vidék veszélyes hely, nem egy turistaparadicsom. És az újoncok számára az különösen veszélyes. Én meg nem szeretnék egy embert se veszteni. Szóval Fegyán majd biztosan gatyába rázza őket.
Így az egész csapatot útnak indítottam. Reapert, Grimet, Hiénát, Kányát és Bodomot is. Kánya és Bodom utoljára, Mihail parancsára érkeztek ide Yantarba. Ők is katonai stalker jelöltek akárcsak Reaper. És nem utolsó sorban emiatt a két ember miatt kellett újraosztani a szobákat, mert alig volt már hely. Végül minden szobába 4 ember került. Egy pedig üresen maradt, annyira jól használtuk ki a helyet.
Na de mindegy. A lényeg az, hogy őket küldtem ki, meg Fegyánt. Így biztos épségben fognak vissza térni. Na de én is vissza térek a szokásos dolgomhoz. Jobb lesz jelenteni az őrnagynak, mielőtt lecseszést kapok a késésért.
No de! Én is kellemesebben ébredtem, erőtől duzzadva, főleg egy kiadós reggeli után.
A tegnap eléggé lefárasztott azzal a vadászattal, főleg amikor a vérszopókat küzdöttük le. De most már kipihentek vagyunk és erősek.
Épp iszogattam egy jó kávét, amikor Sakharov professzor bejön. Hálálkodott egy sort a befogott mutánsokért, főleg a dupla annyi vérszopóért, de azon azért ki volt akadva, hogy akaratlanul is megöltük a rágcsa példányt.
Mondtam neki hogy ezért inkább a kollégámat, Grisát okolja. Ő feküdt rá a szerencsétlen megkötözött állatra. Viszont magyarázhattam neki! Az nem érdekelte, viszont az igen, hogy a kutatásaihoz mindenképp be kell szereznie egy olyan állatot.
Már pedig én megmondtam neki, hogy én oda már nem megyek vissza. De az csak egyre könyörgött érte. Nem tehettem mást, muszáj volt újra vállalnom a feladatot. Azonban nekem már nincs kedvem vissza menni, így inkább az újoncokat küldöm. Ők energetikusabbak, mozgékonyabbak és szinte fáradhatatlanok. Most teszek róla, hogy az éjjel úgy aludjanak mint akiket fejbe vágtak!
Összehívtam az újoncokat és elmondtam nekik a feladatot. De mivel nem bízhatok benne, hogy gond nélkül megoldják, így velük küldöm Fegyánt is. Fegyán jó katona és elég tapasztalt baka is. Ha ő mellettük van, biztosan embert farag belőlük.
Igaz ő ettől, hogy vissza megy a vad vidékre, nem volt túlságosan elragadtatva és egy "Megint? Én?" kérdés sem maradt el, ahogy azt előre megjósoltam.
De aztán mégis csak vállalta. Elvégre a vad vidék veszélyes hely, nem egy turistaparadicsom. És az újoncok számára az különösen veszélyes. Én meg nem szeretnék egy embert se veszteni. Szóval Fegyán majd biztosan gatyába rázza őket.
Így az egész csapatot útnak indítottam. Reapert, Grimet, Hiénát, Kányát és Bodomot is. Kánya és Bodom utoljára, Mihail parancsára érkeztek ide Yantarba. Ők is katonai stalker jelöltek akárcsak Reaper. És nem utolsó sorban emiatt a két ember miatt kellett újraosztani a szobákat, mert alig volt már hely. Végül minden szobába 4 ember került. Egy pedig üresen maradt, annyira jól használtuk ki a helyet.
Na de mindegy. A lényeg az, hogy őket küldtem ki, meg Fegyánt. Így biztos épségben fognak vissza térni. Na de én is vissza térek a szokásos dolgomhoz. Jobb lesz jelenteni az őrnagynak, mielőtt lecseszést kapok a késésért.
Reggel éppen egy adag rántott hússal bajlódok mikor a hadnagy bejön. Vigyázzba vágom magam.
-Kövessen!
Két kenyér közé betettem a rántotthúst és követtem. Az eligazítás alatt magamba tömtem. A feladat egyszerűnek tűnik. Ki Vad vidékre, vissza egy Rágcsával. Jó ötletnek tűnik. Elvállalom.
-Uram, elvállalom.
-No-no-no-no-no! Maga egyedül nem mehet. Magával megy az osztaga, és egy általam kijelölt megfigyelőtiszt. Fegyán.
-Akkor ötenmegyünk.
-Heten.
-Grim, Sakál, Híéna én és Fegyán.
-Plusz Bodom és Kánya.
Meglepődtem mivel hét embert soknak tartok. De a főnök tudja. Ennyire veszélyes lenne Vad vidék? Hát, biztos.
-Értettem Uram.
-Lelépni!
-Igenis!
Kimentem és a többieknek elmondtam a dolgot. Beöltöztünk és megvártuk Fegyánt. Kimentünk. Kint várt ránk egy Níva. Ez elég lesz, gondoltuk. Beülünk és Vad vidék felé vesszük az irányt. Az úton eléggé parázunk ugyanis az új gyerek Bodom végig a kését élezi. Ez nem lenne baj, Kánya is mondta hogy ennek a hobbinak hódol leginkább, de ez nem is kés, hanem egy akkora bajonett mint az alkarom. Az út lassan telt. Elértünk egy alagútig. Áthajtani nem tudunk mert Fegyán elmondta hogy tűzcsóva anomáliák vannak benne. Faja. Kiszállunk, és csavarokat kezdünk el hajigálni. Mikor átjutottunk körbe telepedtünk és megbeszéltük a helyzetet:
-Fegyán! Mivel maga már volt itt, maga többet tud arról hogy hol tanyáznak a dögök.
-Arra. Bentebb, egy beton talapzat közelében vadászgattak.
-Indulás. De előbb, ki akarja kezelni a kábító puskát?
-Mivel én vagyok itt a legtapasztaltabb, én. És én vezetem az akciót is. Én vagyok a rangidős!-szólt közbe fegyán.
-Rendben. Tessék!
Elvette, felkészültünk és indultunk. Elértünk a beton talapzathoz és megcsodáltuk az előző napi pusztítás gyümölcsét. Hát, nem mondom nem semmi. Egy csomó kis dög szétszóródva. No de, most meg kell találnunk a még élő egyedeket. Ez a befejezetlen ház megfelelő lesz leshelynek. Intek a többieknek hogy oda. Felmegyünk a tetejére és onnan csodáljuk a tájat. Sehol semmi mozgás. Majd észreveszünk egy kissebb falka dögöt innen keletre. Lemegyünk a házról és elindulunk arra. Egy régi gyárépület felé vesszük az irányt. Ott bent, nem látjuk a dögöket. Eztán az egyik láda megmoccan. Kijön egy rágcsa. Ránk ordít és elindul felénk. Fegyán céloz, és talál. Elterül a kis rohadék. Röhögünk egy sort a kisszerencsétlenen. Most-hogy ne ismétlődjön meg az előbbi incidens- nyomban egy légzőnyílással ellátott fém tárolóba rakjuk, és úgy a táskába. Indulunk ki. Fegyán megáll az ajtó előtt és megszólal:
-Nem tetszik ez nekem. Várjatok itt.
Kilép az ajtón. Sehol semmi. Elindulunk vissza a kocsihoz. Ekkor a következő hang üti meg a fülemet:
-Segísssssssség......Segíssssssssség........
-Állj! Van itt még egy ember. Meg kell keresnünk.
-A vírus megöli úgyis.
-De lehet hogy katona. Gyerünk már!
Odamegyünk egy fekvő emberhez. Letérdelek mellé. Stalker. Eléggé rossz bőrben van. Valami csúnyán helyben hagyta. Fölé térdelek és befejezem. Megnézem a hullát.
-Fegyán, gyere már ide.
-Mi az?
-Nézd már meg a sebeit. Ilyet még nem láttam. Ezt nem AK csinálta. Mi ez?
-Ilyet még én sem. Lőfegyver, de nem tudom beazonosítani. Nem 5.45-ös se nem 7.62-es. Ez más.
-Sörétes?
-Áhh. Akkor már nem élne. Ezt szisztematikusan szitává lőtték. Valamivel, aminek az átütőereje hatalmas. Nyugati fegyverre tippelek.
Ekkor tüzet nyitnak ránk. Beugrunk a fedezék mögé.
-Honnan jön a tűz?
-Nem tudom.
-Kánya, Bodom, próbáljanak kinézni ki lő ránk!-szól közbe Fegyán.
Kitkintenek.
-Kommandósok! Katonák!
-Tüzet szüntess! Katonák vagyunk!-ordít ki híéna.
-Ez nem segít!
-Akkor viszonozzuk!-szól közbe Fegyán.
Felguggoluk és egy vak sorozatot elengedek feléjük. Semmi hatása.
-Tűzfüggöny alatt tartanak. Nincs esélyünk.-szólalok meg.
-Esélyünk még mindig van. Bodom! Grim! Kövessék Reapert és támadják oldalba őket!
Bodom és Grim odejönnek hozzám.
-Rendben, Háromra mindenki tüzet nyit, és fedező tűzet biztosítanak nekünk! Te, Grim és Bodom meg átrohanunk ahhoz az épülethez és megpróbáljuk oldalba kapni őket! Gyerünk! Indulás!
Ha nem ez a rohadt hangtompítós AS val lenne nálam szarrá tudnám lőni mindet. Ez is pontos de cseszhetem ha kinézek és célzok akkor simán kiszednek.
-Háromra! Egy.......Kettő......HÁROM!
Kihajolnak a fedezékből és a lövések irányába tüzelnek. Viszonzás nélkül marad. Én, Grim és Bodom meg elindulunk az épületcsoport felé. Átrohanunk az úton és bevetődünk.
-Rendben fiúk! Megvan melyikben vannak! Az épület hátuljához rohanunk és hátba kapjuk őket. Fegyán! Maga a hadnagy embere. Nem tud erősítést rendelni?
-Megpróbálom de nem ígérek semmit!
Elindulunk. Egy nagy kerülővel megyünk az épület hátsó részéhez. Az egyik ablakon bemászunk. Az elsőn vagyunk. Az első szintet átfésüljük, semmi. A felső szinten vannak. Felrohanunk a lépcsőn. Fedezékbe vetődünk. Látjuk őket. Előugrunk a fedezékből és tüzet nyitunk. 5 emberből ötöt leszedtünk. Vissza a fedezékbe. Ezek még mindig jönnek. A többi szobából. Ki-kihajolnak és soroznak.
-Fegyán! Az erősítés hogy halad?
-A hadnagy azt mondta nem tudnak segíteni. Magunkra vagyunk utalva.
-A szentségit! Kérje erősebben!
-Nem tudnak mit tenni!
-Lőnek még rátok?
-Igen de nem olyan erősen! Maguk tartsák a pozíciót én meg híénával oldalba kapom őket! Adjanak nekik!
-Rendben.
Elindultak a másik oldalra. Ott bekerítik őket és két tűz közé kerülnek. Mi fedezékbe tartjuk őket. Aztán egyik kinéz, én meg eltalálom. A földre hull. Beszorítanak minket. Most már intenzívebben lőnek felénk.
-Fegyán! Híéna siessenek!
Ekkor lövések dördülnek. A másik oldalról. Megérkeztek. Két tűz közé vannak szorítva. Most már megoszlik a tűzerejük és két oldalra lőnek. Kilesek és eleresztek egy sorozatot. Kettőt lekaszálok. Eldőlnek. Folyamatosan tüzelünk rájuk de elfogyhatatlannak bizonyulnak.
Lőjük tovább őket. Már nem lőnek olyan intenzitással. 15 perc múlva vége lett a dolgoknak. Lelőttük az összeset. Aztán az egyik hulla megmozdul.
-Hitetlen kutyák!
Elkezd kúszni.
-Őt is öljék meg.-teszi hozzá Fegyán.
-Bízza rám.-szólal meg Bodom.
-Jó. Pucolja el innen.
A katona maszkját letépi, és a hajánál megfogja. Hátra hajtja a fejét és fültől-fülig átvágja a torkát.
Mi felpakolunk és indulunk vissza. Visszaérve a hadnagy irodájába megyek.
-Erről egy szót se senkinek.
-Igen uram.
-Lelépni.
Kimentem és visszamentem a körletbe. Ebből tanultam. Az AK-t összeraktam, az AS valt meg letettem a tárolómba. Nem lesz rá szükségem. Az AK jobb fegyver. Most meg elmegyek ebédelni. Abéd után az ügynök, Mihail a szobájába hív. megállok az asztala előtt. Ő rám néz és kérdi:
-Ahogy hallom összetűzésbe keveredett a Vad vidéken. Igaz?
-Igen Uram.
-Nos, Elmondok magának valamit.
-Igen?
-Maga teljesen begolyózott? Mi a baja? Kis nyomoronc kezdőként besétált a csapdába! Majdnem megölték az egységét ami magába foglalja a három kiképzendő katonai stalkert is! Hogy lhetett ilyen nagy marha? Úgy viselkedett mint egy kis csöves kezdő!
-Uram, nincs vesz.....
-Nincs mert magukkal volt Fegyán. Ha ő nincs akkor mostanra egy szép nagy hullazsákban feküdne 2 méter mélyen! Többet meg ne halljam hogy a maga irányítása alatt folyik egy akció mert felfüggesztem a katonai szolgálat alól és kiküldöm a szibériai helyőrségre latrinát pucolni! Megértette?
-Igen Uram.
Kimentem és elkezdtem írni a jelentést. Hogy kik voltak ezek, arról fogalmam nincs, de nem is izgat. Már halottak.
-Kövessen!
Két kenyér közé betettem a rántotthúst és követtem. Az eligazítás alatt magamba tömtem. A feladat egyszerűnek tűnik. Ki Vad vidékre, vissza egy Rágcsával. Jó ötletnek tűnik. Elvállalom.
-Uram, elvállalom.
-No-no-no-no-no! Maga egyedül nem mehet. Magával megy az osztaga, és egy általam kijelölt megfigyelőtiszt. Fegyán.
-Akkor ötenmegyünk.
-Heten.
-Grim, Sakál, Híéna én és Fegyán.
-Plusz Bodom és Kánya.
Meglepődtem mivel hét embert soknak tartok. De a főnök tudja. Ennyire veszélyes lenne Vad vidék? Hát, biztos.
-Értettem Uram.
-Lelépni!
-Igenis!
Kimentem és a többieknek elmondtam a dolgot. Beöltöztünk és megvártuk Fegyánt. Kimentünk. Kint várt ránk egy Níva. Ez elég lesz, gondoltuk. Beülünk és Vad vidék felé vesszük az irányt. Az úton eléggé parázunk ugyanis az új gyerek Bodom végig a kését élezi. Ez nem lenne baj, Kánya is mondta hogy ennek a hobbinak hódol leginkább, de ez nem is kés, hanem egy akkora bajonett mint az alkarom. Az út lassan telt. Elértünk egy alagútig. Áthajtani nem tudunk mert Fegyán elmondta hogy tűzcsóva anomáliák vannak benne. Faja. Kiszállunk, és csavarokat kezdünk el hajigálni. Mikor átjutottunk körbe telepedtünk és megbeszéltük a helyzetet:
-Fegyán! Mivel maga már volt itt, maga többet tud arról hogy hol tanyáznak a dögök.
-Arra. Bentebb, egy beton talapzat közelében vadászgattak.
-Indulás. De előbb, ki akarja kezelni a kábító puskát?
-Mivel én vagyok itt a legtapasztaltabb, én. És én vezetem az akciót is. Én vagyok a rangidős!-szólt közbe fegyán.
-Rendben. Tessék!
Elvette, felkészültünk és indultunk. Elértünk a beton talapzathoz és megcsodáltuk az előző napi pusztítás gyümölcsét. Hát, nem mondom nem semmi. Egy csomó kis dög szétszóródva. No de, most meg kell találnunk a még élő egyedeket. Ez a befejezetlen ház megfelelő lesz leshelynek. Intek a többieknek hogy oda. Felmegyünk a tetejére és onnan csodáljuk a tájat. Sehol semmi mozgás. Majd észreveszünk egy kissebb falka dögöt innen keletre. Lemegyünk a házról és elindulunk arra. Egy régi gyárépület felé vesszük az irányt. Ott bent, nem látjuk a dögöket. Eztán az egyik láda megmoccan. Kijön egy rágcsa. Ránk ordít és elindul felénk. Fegyán céloz, és talál. Elterül a kis rohadék. Röhögünk egy sort a kisszerencsétlenen. Most-hogy ne ismétlődjön meg az előbbi incidens- nyomban egy légzőnyílással ellátott fém tárolóba rakjuk, és úgy a táskába. Indulunk ki. Fegyán megáll az ajtó előtt és megszólal:
-Nem tetszik ez nekem. Várjatok itt.
Kilép az ajtón. Sehol semmi. Elindulunk vissza a kocsihoz. Ekkor a következő hang üti meg a fülemet:
-Segísssssssség......Segíssssssssség........
-Állj! Van itt még egy ember. Meg kell keresnünk.
-A vírus megöli úgyis.
-De lehet hogy katona. Gyerünk már!
Odamegyünk egy fekvő emberhez. Letérdelek mellé. Stalker. Eléggé rossz bőrben van. Valami csúnyán helyben hagyta. Fölé térdelek és befejezem. Megnézem a hullát.
-Fegyán, gyere már ide.
-Mi az?
-Nézd már meg a sebeit. Ilyet még nem láttam. Ezt nem AK csinálta. Mi ez?
-Ilyet még én sem. Lőfegyver, de nem tudom beazonosítani. Nem 5.45-ös se nem 7.62-es. Ez más.
-Sörétes?
-Áhh. Akkor már nem élne. Ezt szisztematikusan szitává lőtték. Valamivel, aminek az átütőereje hatalmas. Nyugati fegyverre tippelek.
Ekkor tüzet nyitnak ránk. Beugrunk a fedezék mögé.
-Honnan jön a tűz?
-Nem tudom.
-Kánya, Bodom, próbáljanak kinézni ki lő ránk!-szól közbe Fegyán.
Kitkintenek.
-Kommandósok! Katonák!
-Tüzet szüntess! Katonák vagyunk!-ordít ki híéna.
-Ez nem segít!
-Akkor viszonozzuk!-szól közbe Fegyán.
Felguggoluk és egy vak sorozatot elengedek feléjük. Semmi hatása.
-Tűzfüggöny alatt tartanak. Nincs esélyünk.-szólalok meg.
-Esélyünk még mindig van. Bodom! Grim! Kövessék Reapert és támadják oldalba őket!
Bodom és Grim odejönnek hozzám.
-Rendben, Háromra mindenki tüzet nyit, és fedező tűzet biztosítanak nekünk! Te, Grim és Bodom meg átrohanunk ahhoz az épülethez és megpróbáljuk oldalba kapni őket! Gyerünk! Indulás!
Ha nem ez a rohadt hangtompítós AS val lenne nálam szarrá tudnám lőni mindet. Ez is pontos de cseszhetem ha kinézek és célzok akkor simán kiszednek.
-Háromra! Egy.......Kettő......HÁROM!
Kihajolnak a fedezékből és a lövések irányába tüzelnek. Viszonzás nélkül marad. Én, Grim és Bodom meg elindulunk az épületcsoport felé. Átrohanunk az úton és bevetődünk.
-Rendben fiúk! Megvan melyikben vannak! Az épület hátuljához rohanunk és hátba kapjuk őket. Fegyán! Maga a hadnagy embere. Nem tud erősítést rendelni?
-Megpróbálom de nem ígérek semmit!
Elindulunk. Egy nagy kerülővel megyünk az épület hátsó részéhez. Az egyik ablakon bemászunk. Az elsőn vagyunk. Az első szintet átfésüljük, semmi. A felső szinten vannak. Felrohanunk a lépcsőn. Fedezékbe vetődünk. Látjuk őket. Előugrunk a fedezékből és tüzet nyitunk. 5 emberből ötöt leszedtünk. Vissza a fedezékbe. Ezek még mindig jönnek. A többi szobából. Ki-kihajolnak és soroznak.
-Fegyán! Az erősítés hogy halad?
-A hadnagy azt mondta nem tudnak segíteni. Magunkra vagyunk utalva.
-A szentségit! Kérje erősebben!
-Nem tudnak mit tenni!
-Lőnek még rátok?
-Igen de nem olyan erősen! Maguk tartsák a pozíciót én meg híénával oldalba kapom őket! Adjanak nekik!
-Rendben.
Elindultak a másik oldalra. Ott bekerítik őket és két tűz közé kerülnek. Mi fedezékbe tartjuk őket. Aztán egyik kinéz, én meg eltalálom. A földre hull. Beszorítanak minket. Most már intenzívebben lőnek felénk.
-Fegyán! Híéna siessenek!
Ekkor lövések dördülnek. A másik oldalról. Megérkeztek. Két tűz közé vannak szorítva. Most már megoszlik a tűzerejük és két oldalra lőnek. Kilesek és eleresztek egy sorozatot. Kettőt lekaszálok. Eldőlnek. Folyamatosan tüzelünk rájuk de elfogyhatatlannak bizonyulnak.
Lőjük tovább őket. Már nem lőnek olyan intenzitással. 15 perc múlva vége lett a dolgoknak. Lelőttük az összeset. Aztán az egyik hulla megmozdul.
-Hitetlen kutyák!
Elkezd kúszni.
-Őt is öljék meg.-teszi hozzá Fegyán.
-Bízza rám.-szólal meg Bodom.
-Jó. Pucolja el innen.
A katona maszkját letépi, és a hajánál megfogja. Hátra hajtja a fejét és fültől-fülig átvágja a torkát.
Mi felpakolunk és indulunk vissza. Visszaérve a hadnagy irodájába megyek.
-Erről egy szót se senkinek.
-Igen uram.
-Lelépni.
Kimentem és visszamentem a körletbe. Ebből tanultam. Az AK-t összeraktam, az AS valt meg letettem a tárolómba. Nem lesz rá szükségem. Az AK jobb fegyver. Most meg elmegyek ebédelni. Abéd után az ügynök, Mihail a szobájába hív. megállok az asztala előtt. Ő rám néz és kérdi:
-Ahogy hallom összetűzésbe keveredett a Vad vidéken. Igaz?
-Igen Uram.
-Nos, Elmondok magának valamit.
-Igen?
-Maga teljesen begolyózott? Mi a baja? Kis nyomoronc kezdőként besétált a csapdába! Majdnem megölték az egységét ami magába foglalja a három kiképzendő katonai stalkert is! Hogy lhetett ilyen nagy marha? Úgy viselkedett mint egy kis csöves kezdő!
-Uram, nincs vesz.....
-Nincs mert magukkal volt Fegyán. Ha ő nincs akkor mostanra egy szép nagy hullazsákban feküdne 2 méter mélyen! Többet meg ne halljam hogy a maga irányítása alatt folyik egy akció mert felfüggesztem a katonai szolgálat alól és kiküldöm a szibériai helyőrségre latrinát pucolni! Megértette?
-Igen Uram.
Kimentem és elkezdtem írni a jelentést. Hogy kik voltak ezek, arról fogalmam nincs, de nem is izgat. Már halottak.
Capt Axon
New Member
Öhm...Domotor! Itt vannak kis problémák. Sőt nem is kicsi. Eddig nem értettem hogy:
A, Minek írjak neked most egy kis folytatást kizárólagosan a rágcsa vadászatról.
B, Hogyan tudod még ezt a rágcsa vadászatot is csűrni csavarni.
De most már értem. Viszont itt vannak kisebb problémák.
Például:
1. Fegyánt azért adtam mellétek hogy ő vezesse az akciót. Nem azért hogy fordítva. Épp ő lenne az, aki megtanít titeket pár érdekes dologra.
2. Idézek:
-Fegyán! Mivel maga már volt itt, maga többet tud arról hogy hol tanyáznak a dögök.
-Álljon már meg a menet! Maga egy kis sz@r szakaszvezető, én meg egy tizedes, adja már meg a kellő tiszteletet a hétszentségit neki! Egy picit megrettentem de jó választ adtam:
-Értettem uram.
-Mindjárt más! Folytassa!
Nos ez nem túl jól tükrözi az embereim személyiségét. Fegyán azért nem fog besértődni mert nem tizedesnek szólítod, hanem csak így leszólod, mintha nagyobb rangban lennél. Viszont azért nem kéne neki parancsolgatni. Tekints rá úgy, mint egy öregebb bakára. Mintha a nagyapád lenne!
Szóval ezt a részt ha lehet javítsd.
3. Mi a fenét keresnek itt amcsi zsoldosok? Megmondtam, hogy kevesebb nyugat! Ez a stalker. Na de az igazi probléma csak ez:
Eddig csak két zsoldos csoportról tudunk. Az egyik Leshiy bandája, a szadista, mindenre kapható, veszélyes gyilkosok, akiknek az embereit annyira nem egyszerű elintézni.
A másik csapat pedig Kaszás és a csapata, akik annyira már nem elvetemültek mint Leshiy, és neki halálos ellenségeik. Kaszás és csapata általában inkább az SBU szolgálatára is állnak, ha azok jó pénzt fizetnek nekik. Ebben a csoportban van Scarecrow is, A.K.A: Marcus Gronyev. De viszont, a hadsereg abban a hiszemben van, hogy Leshiy és csapata meg Kaszás és csapata ugyanaz! Szóval egyformán vadásszuk mindkettőt!
Leshiy-el viszont egy jó ideje nem találkoztunk, mivel nekik még erőt kell gyűjteniük, miután eléggé megtépte őket a hadsereg a vad vidéki csata után. Szóval ő már csak a saját területén gazdálkodik. Egyenlőre.
4. A zsoldosok és az a pénzes ürge hogy a frászba tudnak már a vírusról, amikor még mi is alig tudunk valamit és az egyetlen információ forrásunk az Mihail, vagyis az orosz ügynök, aki idelátogatott hozzánk. Egyes egyedül csak az orosz titkosszolgálat tud erről a vírusról, miután ők fejlesztették ki és 2006-ban elvesztették a szállítmányukat. Mindenki más csakis a túlélésért indulna meg a vírus felkutatására, de csak azért hogy megleljék az ellenszert ott. Viszont még mi se tudjuk, hogy hol van a vírus forrása, és az ellenszer. Ezt majd Mihail részletezi nekünk később. És akkor indul a versengés.
5. Ha le is győztük az ismeretlen zsoldos csapatot, akkor mi a fenének nekünk egy élő fogoly? Információt már húztunk ki eleget abból a félhulla fickóból. Azonkívül a Yantari bunkerhez nem viszünk vissza semmiféle foglyot, mivel a karantén parancs még mindig fennáll. Így a parancs elsődleges! Vagyis megölünk minden olyan személyt aki nem hozzánk tartozik! Nem ejtünk foglyokat semmiféle esetben!
6. Ha esetleg ilyen tűzharcba keveredtek, akkor csakis magatokra számíthattok! Erősítést tőlem ne kérjél, mert most hirtelen csakis helikopteres támogatást tudok biztosítani a kordon felől. És az mire ideér.....addigra magatok is lerendezitek. Főleg hogy lassan katonai stalkerek lesztek.
Aztán: Engem ne hívj erősítésként, mert ha épp kint vagytok, akkor én a csapat maradékával maradok a bunkerben. Ugyanis amíg ez van addig, Yantarban állandó katonai személyzet is lesz, hogy vigyázzanak a bunkerre. Valaki mindig marad!
Utolsó probléma: Ha Bodom ennyire elmebeteg, akkor tényleg fel se vettük volna a katonai stalkerek közé.
De még a seregbe se! Inkább amilyen gyorsan lehet, olyan gyorsan elküldjük az ideggyógyászatra, ahogy azelőtt az őrnagy Drovlenkót.
Szóval egy két dolgot kijavíthatnál. De ha akciózni támad kedved mégis, akkor részemről oké, de akkor tartsd szem előtt ezeket a dolgokat.
A, Minek írjak neked most egy kis folytatást kizárólagosan a rágcsa vadászatról.
B, Hogyan tudod még ezt a rágcsa vadászatot is csűrni csavarni.
De most már értem. Viszont itt vannak kisebb problémák.
Például:
1. Fegyánt azért adtam mellétek hogy ő vezesse az akciót. Nem azért hogy fordítva. Épp ő lenne az, aki megtanít titeket pár érdekes dologra.
2. Idézek:
-Fegyán! Mivel maga már volt itt, maga többet tud arról hogy hol tanyáznak a dögök.
-Álljon már meg a menet! Maga egy kis sz@r szakaszvezető, én meg egy tizedes, adja már meg a kellő tiszteletet a hétszentségit neki! Egy picit megrettentem de jó választ adtam:
-Értettem uram.
-Mindjárt más! Folytassa!
Nos ez nem túl jól tükrözi az embereim személyiségét. Fegyán azért nem fog besértődni mert nem tizedesnek szólítod, hanem csak így leszólod, mintha nagyobb rangban lennél. Viszont azért nem kéne neki parancsolgatni. Tekints rá úgy, mint egy öregebb bakára. Mintha a nagyapád lenne!
Szóval ezt a részt ha lehet javítsd.3. Mi a fenét keresnek itt amcsi zsoldosok? Megmondtam, hogy kevesebb nyugat! Ez a stalker. Na de az igazi probléma csak ez:
Eddig csak két zsoldos csoportról tudunk. Az egyik Leshiy bandája, a szadista, mindenre kapható, veszélyes gyilkosok, akiknek az embereit annyira nem egyszerű elintézni.
A másik csapat pedig Kaszás és a csapata, akik annyira már nem elvetemültek mint Leshiy, és neki halálos ellenségeik. Kaszás és csapata általában inkább az SBU szolgálatára is állnak, ha azok jó pénzt fizetnek nekik. Ebben a csoportban van Scarecrow is, A.K.A: Marcus Gronyev. De viszont, a hadsereg abban a hiszemben van, hogy Leshiy és csapata meg Kaszás és csapata ugyanaz! Szóval egyformán vadásszuk mindkettőt!
Leshiy-el viszont egy jó ideje nem találkoztunk, mivel nekik még erőt kell gyűjteniük, miután eléggé megtépte őket a hadsereg a vad vidéki csata után. Szóval ő már csak a saját területén gazdálkodik. Egyenlőre.
4. A zsoldosok és az a pénzes ürge hogy a frászba tudnak már a vírusról, amikor még mi is alig tudunk valamit és az egyetlen információ forrásunk az Mihail, vagyis az orosz ügynök, aki idelátogatott hozzánk. Egyes egyedül csak az orosz titkosszolgálat tud erről a vírusról, miután ők fejlesztették ki és 2006-ban elvesztették a szállítmányukat. Mindenki más csakis a túlélésért indulna meg a vírus felkutatására, de csak azért hogy megleljék az ellenszert ott. Viszont még mi se tudjuk, hogy hol van a vírus forrása, és az ellenszer. Ezt majd Mihail részletezi nekünk később. És akkor indul a versengés.
5. Ha le is győztük az ismeretlen zsoldos csapatot, akkor mi a fenének nekünk egy élő fogoly? Információt már húztunk ki eleget abból a félhulla fickóból. Azonkívül a Yantari bunkerhez nem viszünk vissza semmiféle foglyot, mivel a karantén parancs még mindig fennáll. Így a parancs elsődleges! Vagyis megölünk minden olyan személyt aki nem hozzánk tartozik! Nem ejtünk foglyokat semmiféle esetben!
6. Ha esetleg ilyen tűzharcba keveredtek, akkor csakis magatokra számíthattok! Erősítést tőlem ne kérjél, mert most hirtelen csakis helikopteres támogatást tudok biztosítani a kordon felől. És az mire ideér.....addigra magatok is lerendezitek. Főleg hogy lassan katonai stalkerek lesztek.
Aztán: Engem ne hívj erősítésként, mert ha épp kint vagytok, akkor én a csapat maradékával maradok a bunkerben. Ugyanis amíg ez van addig, Yantarban állandó katonai személyzet is lesz, hogy vigyázzanak a bunkerre. Valaki mindig marad!
Utolsó probléma: Ha Bodom ennyire elmebeteg, akkor tényleg fel se vettük volna a katonai stalkerek közé.
De még a seregbe se! Inkább amilyen gyorsan lehet, olyan gyorsan elküldjük az ideggyógyászatra, ahogy azelőtt az őrnagy Drovlenkót.
Szóval egy két dolgot kijavíthatnál. De ha akciózni támad kedved mégis, akkor részemről oké, de akkor tartsd szem előtt ezeket a dolgokat.
Scarecrow
New Member
- Csatlakozás
- 2009.09.12.
- Üzenetek
- 4,939
- Reakció pontszám
- 0
Meg aztán... egyetlen zsoldos sem könyörög kegyelemért... és főleg nem csicsereg veletek úgy mint a jó barátokkal...
Capt Axon
New Member
Pontosan.
Scarecrow
New Member
- Csatlakozás
- 2009.09.12.
- Üzenetek
- 4,939
- Reakció pontszám
- 0
Nos sok sok idő után vissza tért kedvenc/vagy épp utált Sza rkasztikus, újoncokat lehordó szakértő stalkeretek:
Másnap olyan 11 magasságában keltem. Kipihent voltam ám rettentően éhes, ezért átmentem a kantinba.
Bedobtam 3 löncshúsos konzervet kenyérrel, majd leöblítettem egy kis vodkával.
Reggeli közben betévedt Kaszás által mellém osztott fickó is: Cross.
Kicsit elbeszélgettem vele, majd én elindultam a raktárba ő pedig tovább reggelizett.
A raktárban felvettem egy szigetelt stalker ruhát és mellé egy gázmaszkot.
Másodfegyvernek eltettem egy M92es berettát és két tárat hozzá. elsődleges fegyvernek egy Ak74u-t vettem a vállamra 4 tárral, plusz azzal, ami a fegyverben volt.
Magamhoz vettem még egy füstgránátot és két repeszgránátot, majd elindultam kifelé.
A zsilipajtónál már várt Cross ő még reggeli elött átöltözött. Fegyverzete látásból megegyezett a karabély kivételével. Neki egy Trs 300as volt a vállán távcsővel.
Felvettük a gázmaszkokat majd kiléptünk a bunkerből. Kint állt a níva amit vittünk is magunkkal. a fegyvereket csak bedobtuk a hátsó ülésre.
Nem siettünk és kerülnünk is kellet a katonai őrjáratok miatt, ami a bárban és kintebb is masíroztak.
- Aggasztóan sok a a katonai őrjárat amióta felütötte a fejét ez a vírus! Jegyeztem meg Crossnak.
- Valóban, de nyugi a katonai raktáraknál nem masírozgatnak. Az Freedom terület! Felelte.
- Ennek ellenére nehézkes lehet a mozgás, mint stalker! Mondtam.
- Ez csak az újoncok dolgát nehezíti. A tapasztaltak és a veteránok már ki tudják kerülni ezeket a kis ork közlegényeket! Mellesleg ne felejtsd el, hogy mindennek és mindenkinek meg van az ára! Felelte nyugodtan.
- Milyen igaz! Mondtam mosolyogva az utolsó mondatán.
- Amúgy mi a terved a bázison? Kérdezett felém Cross.
- Nincs tervem! Feleltem.
- Ne szívass! Ha lebaszod, ezek cafatokra tépnek vagy kizavarnak az aknamezőre!
- Sose voltam és nem is leszek jó stratégista, de éppen ezért talán engem sem tudnak tervben kiszámítható egyénné tenni! Jut eszembe, te ugye nem jössz be velem?
- Nem én a kocsira vigyázok. Ott várok majd rád a két domb közötti stalkerekkel!
- Mi van? Kérdeztem.
- Jah, bocs. Nem csak neked vannak személyes üzleteid! Szól felém mosolyogva.
A következő pillanatban hangos csattanást és nyüszítést lehet hallani, majd érezni, hogy átmentünk valamint elöbb az első majd a hátsó kerékkel.
Cross azonnal lefékezett, majd hátra tekintett.
- Ez nem jó! Mondtam miközben én már visszapillantóban láttam, ahogy egy kisebb kutyafalka kellős közepén csörtettünk át.
Kihajoltam az ablakon megnézve jobban.
Ekkor vagy egy tucat eddig felén ugató és acsarkodó kutya lendült támadásba felén.
- Ez nagyon nem jó! Gázt! Gázt! Gázt! Gázt!!!
Hirtelen padló gáz érzésétől majdnem kiestem az ablakon, de végül csak vissza estem az anyós ülésbe beverve a fejtetőm a az ajtó felső részébe.
- Áááá... Baz meg! Ordítottam, közben a fejemet tapogattam.
- Mi van?
- Semmi csak vezess! Ordítottam, miközben láttam, hogy a kutyák már majdnem a kocsinál járnak.
Hátra fordultam az anyósülésre és elvettem az Aksu-t, majd neki álltam célozni a kis rohadékokat, ami lássuk be elég nehéz feladatnak minősült ezen a hepehupás úton.
Úgy a második elpocsékolt tár után meguntam.
- Ezek soha nem unják meg? Kérdezett felém Cross.
- Nem! Mondtam mérgesen közben láttam, hogy egy vak kutya mellénk illetve elérte a hátsó gumit, amibe megpróbált beleharapni… Éppen csak nem számolt a forgató sebességgel és annak erejével, amitől a kutya a másodperc tört része alatt megtette a 360 fokot, vagy legalább annak egy részét mi elött a földnek csapódva össze nem törte volna magát.
Ez gyönyörű volt… futott végig az agyamon a gondolat.
Egy pár perc után a kutyák lassultak, majd végül felhagytak az üldözéssel.
Ezután mi is lelassítottunk és egészen a katonai raktárak széléig hajtottunk. Ott én kiszálltam, mondván innentől gyalog megyek.
Kiszálltam a kocsiból és elindultam, mikor Cross utánam szól.
- Mikorra várjam érkezésed?
- Estefel… Kezdtem bele, de megakadtam, amikor a vadrácsra pillantottam. Nagyot pislantotta.
Baszki! Fejeztem be ledöbbenve.
- Mi van? Kérdezett.
- Szállj ki, gyere ide és megtudod! Mondtam kicsit mosolyogva, de még mindig elképedten.
Cross kiszállt a kocsiból és előre ment, de megállt, amikor meglátta a vadrácsba beékelődött kutyafejet és a felsőtestet, ami az első lökhárító felső részéig ért.
- Szép! Jegyezte meg végül elégedett bólogatással.
- Ez már szadizmus! Feleltem.
- Dehogy! Ez trófea! Felelt lazán.
- Egy elütött kutya félbeszakadt teste? Kérdeztem rá.
- Jól van, na! Leszedem, mire visszaérsz!
- Hol találkozzunk? Kérdeztem.
- Egy kilóval előbbre balra van két domb közt egy kis tábortűz, ott várok!
- Rendben! Feleltem, majd megfordultam és kibiztosítva az Ak-t elindultam.
Úgy 4 óra környékére értem el a Katonai bázisra berendezkedett „zöldellő” csapatokat.
Csapatától elszakadt stalkerként jelentkeztem be. És első körben a helyi „presszót” kerestem fel.
Tökéletes hely, hogy megtudjak valamit fele barátaink fegyverkészleteiről…
Másnap olyan 11 magasságában keltem. Kipihent voltam ám rettentően éhes, ezért átmentem a kantinba.
Bedobtam 3 löncshúsos konzervet kenyérrel, majd leöblítettem egy kis vodkával.
Reggeli közben betévedt Kaszás által mellém osztott fickó is: Cross.
Kicsit elbeszélgettem vele, majd én elindultam a raktárba ő pedig tovább reggelizett.
A raktárban felvettem egy szigetelt stalker ruhát és mellé egy gázmaszkot.
Másodfegyvernek eltettem egy M92es berettát és két tárat hozzá. elsődleges fegyvernek egy Ak74u-t vettem a vállamra 4 tárral, plusz azzal, ami a fegyverben volt.
Magamhoz vettem még egy füstgránátot és két repeszgránátot, majd elindultam kifelé.
A zsilipajtónál már várt Cross ő még reggeli elött átöltözött. Fegyverzete látásból megegyezett a karabély kivételével. Neki egy Trs 300as volt a vállán távcsővel.
Felvettük a gázmaszkokat majd kiléptünk a bunkerből. Kint állt a níva amit vittünk is magunkkal. a fegyvereket csak bedobtuk a hátsó ülésre.
Nem siettünk és kerülnünk is kellet a katonai őrjáratok miatt, ami a bárban és kintebb is masíroztak.
- Aggasztóan sok a a katonai őrjárat amióta felütötte a fejét ez a vírus! Jegyeztem meg Crossnak.
- Valóban, de nyugi a katonai raktáraknál nem masírozgatnak. Az Freedom terület! Felelte.
- Ennek ellenére nehézkes lehet a mozgás, mint stalker! Mondtam.
- Ez csak az újoncok dolgát nehezíti. A tapasztaltak és a veteránok már ki tudják kerülni ezeket a kis ork közlegényeket! Mellesleg ne felejtsd el, hogy mindennek és mindenkinek meg van az ára! Felelte nyugodtan.
- Milyen igaz! Mondtam mosolyogva az utolsó mondatán.
- Amúgy mi a terved a bázison? Kérdezett felém Cross.
- Nincs tervem! Feleltem.
- Ne szívass! Ha lebaszod, ezek cafatokra tépnek vagy kizavarnak az aknamezőre!
- Sose voltam és nem is leszek jó stratégista, de éppen ezért talán engem sem tudnak tervben kiszámítható egyénné tenni! Jut eszembe, te ugye nem jössz be velem?
- Nem én a kocsira vigyázok. Ott várok majd rád a két domb közötti stalkerekkel!
- Mi van? Kérdeztem.
- Jah, bocs. Nem csak neked vannak személyes üzleteid! Szól felém mosolyogva.
A következő pillanatban hangos csattanást és nyüszítést lehet hallani, majd érezni, hogy átmentünk valamint elöbb az első majd a hátsó kerékkel.
Cross azonnal lefékezett, majd hátra tekintett.
- Ez nem jó! Mondtam miközben én már visszapillantóban láttam, ahogy egy kisebb kutyafalka kellős közepén csörtettünk át.
Kihajoltam az ablakon megnézve jobban.
Ekkor vagy egy tucat eddig felén ugató és acsarkodó kutya lendült támadásba felén.
- Ez nagyon nem jó! Gázt! Gázt! Gázt! Gázt!!!
Hirtelen padló gáz érzésétől majdnem kiestem az ablakon, de végül csak vissza estem az anyós ülésbe beverve a fejtetőm a az ajtó felső részébe.
- Áááá... Baz meg! Ordítottam, közben a fejemet tapogattam.
- Mi van?
- Semmi csak vezess! Ordítottam, miközben láttam, hogy a kutyák már majdnem a kocsinál járnak.
Hátra fordultam az anyósülésre és elvettem az Aksu-t, majd neki álltam célozni a kis rohadékokat, ami lássuk be elég nehéz feladatnak minősült ezen a hepehupás úton.
Úgy a második elpocsékolt tár után meguntam.
- Ezek soha nem unják meg? Kérdezett felém Cross.
- Nem! Mondtam mérgesen közben láttam, hogy egy vak kutya mellénk illetve elérte a hátsó gumit, amibe megpróbált beleharapni… Éppen csak nem számolt a forgató sebességgel és annak erejével, amitől a kutya a másodperc tört része alatt megtette a 360 fokot, vagy legalább annak egy részét mi elött a földnek csapódva össze nem törte volna magát.
Ez gyönyörű volt… futott végig az agyamon a gondolat.
Egy pár perc után a kutyák lassultak, majd végül felhagytak az üldözéssel.
Ezután mi is lelassítottunk és egészen a katonai raktárak széléig hajtottunk. Ott én kiszálltam, mondván innentől gyalog megyek.
Kiszálltam a kocsiból és elindultam, mikor Cross utánam szól.
- Mikorra várjam érkezésed?
- Estefel… Kezdtem bele, de megakadtam, amikor a vadrácsra pillantottam. Nagyot pislantotta.
Baszki! Fejeztem be ledöbbenve.
- Mi van? Kérdezett.
- Szállj ki, gyere ide és megtudod! Mondtam kicsit mosolyogva, de még mindig elképedten.
Cross kiszállt a kocsiból és előre ment, de megállt, amikor meglátta a vadrácsba beékelődött kutyafejet és a felsőtestet, ami az első lökhárító felső részéig ért.
- Szép! Jegyezte meg végül elégedett bólogatással.
- Ez már szadizmus! Feleltem.
- Dehogy! Ez trófea! Felelt lazán.
- Egy elütött kutya félbeszakadt teste? Kérdeztem rá.
- Jól van, na! Leszedem, mire visszaérsz!
- Hol találkozzunk? Kérdeztem.
- Egy kilóval előbbre balra van két domb közt egy kis tábortűz, ott várok!
- Rendben! Feleltem, majd megfordultam és kibiztosítva az Ak-t elindultam.
Úgy 4 óra környékére értem el a Katonai bázisra berendezkedett „zöldellő” csapatokat.
Csapatától elszakadt stalkerként jelentkeztem be. És első körben a helyi „presszót” kerestem fel.
Tökéletes hely, hogy megtudjak valamit fele barátaink fegyverkészleteiről…
Capt Axon
New Member
Üdv újra az ember alkotta pokolban pajtás!