Itt állok Kuznyecov irodájában, közben kiver a hideg veríték. Ha van ember akitől tartani lehet itt a zónában, akkor biztosan ő az egyikük.
Folyamatosan vigyázzba állva, előre tekintve állok az asztal előtt, amely mögött viszont az őrnagy ül.
Előbb belekortyol az asztalon lévő "Utálom a munkahelyem!" feliratú bögréjébe, aztán leveszi a fekete barett sapkáját és végigsimítja a haját, gondterhelten.
Majd azt mondja: "Nagy gondban vagyunk, tizedes! Nagy gondban. Nyomkövető nélkül lehetetlen lesz elfogni a hadnagyot. És így sok esélye van arra is, hogy kijusson a Zónából. Ki tudja? Talán azóta már rég el is üzletelte a dokumentumokat valamiféle alvilági nagy arcnak, és akkor nagy szarban leszünk.
De ez nem történt volna meg, ha maguk még az elhagyatott városban elkapták volna! Hát mi van magával tizedes?! Régebben valahogy jobban teljesített!"
Ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni és vissza szóltam az őrnagynak: "De uram! Mint már említettem, a városban rengeteg zombi szaladgált. Mozogni is alig lehetett tőlük! Meg aztán minket is kezdett kikészíteni az ottani pszihikus sugárzás. Azért azt megnéztem volna hogy maga az én helyemben hogy boldogult
volna, ilyen körülmények közt!"
Ennek hallatán az őrnagy vörösödő fejjel felállt az asztala mögül és ordítani kezdett.
"Hogy képzeli ezt maga?! Ilyen pofátlanságot! Tudja mit tizedes?! Előbb nézzen a váll lapomra és aztán gondolkodjon el hogy mit beszél! Mert ha tovább folytatja a szemtelenkedést ilyen biztos nem lesz magának, mert hamarabb repül innen mint hogy kimondhatná a varázs szót."
Én szintén vörös fejjel vigyázzba álltam, majd remegve az idegességtől válaszoltam: "Igenis uram!"
"Na már most! Lássuk miért nem volt sikeres a küldetése tizedes!" Mondta, majd előkapott az asztal fiókjából egy papírt.
"Lássuk csak! Engedetlenség a felettesnek. Ezalatt értem hogy parancsra nem volt hajlandó együtt működni a többi csapattal. Már ez is elég kikészítő dolog. De maga még a parancsot is megszegi! Ez nem a személyes bosszúról szól! Ez egy a kormány megbízásából kiadott feladat, nem pedig egy iskola utáni bunyó, mert elvette a plüssmackóját!"
Ez még csak olaj volt nálam a tűzre és már nehezen bírtam megállni hogy egy hirtelen mozdulattal ráborítsam az asztalt az őrnagyra, de türtőztettem magam, mert azért börtönbe mégse akarok kerülni.
Aztán folytatta: "Aztán mi van még itt?! Tiszteletlenség a felettessel szemben! Szerintem megköszönhetné Agonyok őrmesternek, hogy elnéző volt a maga tiszteletlenségével szemben! De sajnos ez nem nyert "papírhajó"
Én nem vagyok ennyire elnéző a pofátlanokkal szemben.
De nézzük csak tovább! Egy MI-24es helikopter. Totálkár! Gyönyörű! Nem elég hogy az átkozott határsértők szedegetik lefelé a gépeinket, de maga még azért egyet szintén tönkretesz! Szerencséje hogy a hadsereg tagja, ezért nem maga fog tejelni, hanem a kormány fog egy újat beszerezni.
De folytassuk a pályafutása figyelemmel kísérését!...ööö....Mázlija van! Ennyi! De már ez is sok! Legalább három kihágást szegett meg! Ezért már a sitten lehetne a helye, a többi szedett-vetett társaságával együtt! De azt hiszem most mégis egyszer elnézőnek kell lennem. Nem kerül börtönbe! Csak hozza el nekem hadnagyot és a dokumentumokat épségben! És akkor talán nem küldöm el a jelentésemet magáról a felső vezetésnek! Ha pedig ismét kudarcot vall, akkor én magam fogom kijelölni magának az új munkahelyét! Érthető voltam?!"
Ismét nyeltem egyet, és válaszoltam: "Igen uram!"
Majd hirtelen megszólalt a rádió: "Kordon! Kordon! Jelentkezz! Itt Vezlov hadnagy!"
Az őrnagy felemelte lassan a rádiót, és beleszólt: "Itt Kordon! Beszéljen!"
"Őrnagy úr! Találtunk valamit! Valaki átszökött a határon! A kerítés...Nos....Ezt látnia kell uram!"
Az őrnagy erre letette a rádiót, rám nézett és azt mondta: "Imádkozzon, hogy nem a barátja az!"
Aztán felállt ismét az asztal mögül, és rám parancsolt. "Menjen és készítse elő a kocsit! Később én is csatlakozom." Aztán elrohant valamerre.
Én felkaptam az őrnagy asztaláról a sisakomat, a fejemre tettem és elindultam kifelé a kocsihoz.
A hátsó bejáraton mentem ki, ahol már rögtön látni lehetett a sorompó mögött álló kocsit.
Egy átlagos zöld Níva volt, a hadsereg jelzésével ellátva. De mivel ez magáé a helyőrség parancsnokáé, ezért mint minden tiszti járműben, ebben is biztos van fűtés. Ez jól jön, főleg ilyen hideg időben.
Beszálltam a kocsiba, elindítottam a motort, majd a sorompó fel nyitása után kiálltam az útra.
Amíg vártam az őrnagyra, addig bekapcsoltam a fűtést és hátra dőltem az ülésben. Nem is hittem volna, hogy Kuznyecov sofőrjének ilyen jó dolga van.
Amíg lazítottam, hirtelen megjelent az őrnagy, beszállt a hátsó ülésre, ahol a rádió volt, közben rám szólt.
"Ne merítse az akkumulátort fiam, inkább indítson!" "Parancs uram!" Mondtam azzal elindultunk a megadott pozíció felé, a kerítés mentén.
A dombos, kövektől övezett területen lassan kellett mennünk, mert nagyon rázkódott a kocsi, de úgy egy óra alatt, el is értünk Vezlov hadnagyék pozíciójához.
A hadnagy, és a kereső csapata ott állt a kerítés mellett, amin egy gigantikus lyuk volt. Nem messze a kerítéstől pedig egy teherautó.
Leparkoltam a kocsit az út szélén, majd kiszálltam és kinyitottam az ajtót az őrnagynak, aki miután kiszállt mondott egy "Köszönöm!"-öt és odament a kerítéshez.
Vezlov vigyázzba vágta magát és azt mondta: "Jó napot uram!" Kuznyecov csak intett egyet majd megkérdezte, hogy mi a helyzet.
"Nos uram, úgy néz ki, hogy valaki most az egyszer nem be akart jutni, hanem ki akart menekülni a zónából. Az őrjáratozás közben bukkantunk rá erre a járműre és a lyukra. Valószínűleg a teherautóval bontotta ki a kerítést, de aztán hátrahagyta mert kifogyott az üzemanyag."
Aztán az őrnagy gondolkozóba esett, és azt mondta: "Értem! Tehát ezek szerint gyalog kellett mennie. Szóval nem juthatott még annyira messzire." Majd a hadnagyhoz fordult. "Melyik a legközelebbi település innen?" "Azt hiszem Mazyr uram!" Mondta meglepetten a hadnagy.
"HÁHÁ! Ezek szerint oda tart. Kell neki egy búvóhely ahol eltűnhet a szemünk elől egy időre. Figyelem emberek! Azonnal értesítsék a környékbeli OMON Katonai rendőr alakulatokat, és szólítsák fel őket hogy zárják le a várost! Ha kérdőre vonnának bárkit, mondják hogy a parancs személyesen tőlem érkezett! Nem mernek majd ellenkezni. És adják oda nekik a célszemély aktájának másolatát. Hátha kiderítenek valamit, hogy hol esélyes a felbukkanása. Minden bizonnyal előre elkészített egy búvóhelyet erre az esetre.
Na jól van! Szép munka hadnagy! Csak így tovább! De most folytassák a munkájukat. Ha további határsértőre bukkannának esetleg, nyugodtan lőjék agyon. Most semmi más nem érdekel."
Majd vissza szállt a kocsiba, és azt mondta: "Látja tizedes?! Így kell ezt csinálni! HA maga is ilyen hatékony lenne, a hadnagy már rég a sitten rohadna, maga pedig valahol a városban szórakozna."
Én nem szóltam semmit, csak magamba folytva a dühömet, indítottam a kocsit. Közben az őrnagy ismét a rádió után nyúlt.
"Figyelem! Teljes harc készültség! Mire vissza érek készítsenek elő pár teherautót és rohamcsapatot!"
Majd pár perccel az őrnagy beszéde után, már hallani lehetett a távolban felszólaló szirénák hangját. Valószínűleg minden helyőrségen riadót fújtak és most, mint régen, teljes szigorított eljárás van a zónában.
Ismét egy óra alatt már a helyőrségen voltunk. Teljes volt a káosz. Mindenütt fel alá rohangáló katonák.
A rohamcsapatok már fel is sorakoztak a teherautók előtt. A többi katona pedig dupla őrjáratra, és portyázásra készül. Az egész helyőrséget mozgósítják. És ezt szinte csak egy ember miatt. Nem hittem volna, hogy ebből ekkora balhé lesz.
Kuznyecov berohant az irodájába, majd később kijött egy Aksu-val a kezében. A Riadó szirénák még mindig szólnak. Alighanem, ma egész nap szólni fognak.
Még egy helikopter is érkezett, ami agropromból idehozta az összes katonai stalkert. Őket mihozzánk osztották be.
Csak nem úszom meg a csapat kötelezettséget. Pedig nekem már van csapatom.
Na mindegy. Kuznyecov, egy rövid eligazítás után, mindenkit a teherautókra parancsolt. Mi az egyik teherautóra kerültünk, a rohamcsapatok, pedig a többi járműre. Még két BTR-70-est is hoztak.
Aztán az őrnagy beszállt a saját kocsijába, és elindultunk a zónán kívülre. Rég nem jártam odakint.
Pár zsibbasztóan unalmas, és hideg óra után megérkeztünk a lezárt város területére. A távolban már látni lehetett a rendőr autók villogóit, és a behatolásra készülő OMON-os rendőr alakulatokat.
Mikor megállt a teherautó, mind lepattogtunk róla, és körülnéztünk.
A város teljesen kihalt volt. Aki tehette az vagy visszahúzódott a házába, vagy az ablakból szemlélték a dolgokat. A bátrabbak kimerészkedtek a ház ajtajába is.
Amerre csak néztünk, csak az OMON rendőreit lehetett látni, amint vissza parancsolják a civileket a házaikba, aki pedig ellenkezik, annak bilincset pattintanak a kezére, és bevágják egy furgonba.
Mi rögtön a rendőr parancsnokkal kezdtünk egyeztetni. Kuznyecov középen, mi pedig körülötte állunk.
A többi katona, pedig a város biztosításában segédkezik.
Miután Kuznyecov kezet fogott a rendőr parancsnokkal, az egy nagy teherautóhoz invitált minket, majd egy térképen kezdte magyarázni a dolgokat.
"Nos!...Az aktákból kölcsönvett fotó alapján körbe kérdeztünk a helyi lakosság között, míg végül valaki elmondta, hogy ezt a személyt egy bizonyos Hektor nevű fickóval látták.
A vezeték nevét senki sem ismerte, de tudták hogy merre lakik. Szóval ez már haladás. Most készülünk a házat körülzárni. És ha nem bánják, akkor meg is kezdenénk a behatolást." Mondta a rendőrparancsnok.
"Felejtse el parancsnok! Ez egy katona! Szóval hozzánk tartozik. Nem arról van szó hogy én most elveszem a kenyerüket, de ezt akkor is nekünk kell megoldanunk." Vágott közbe az őrnagy.
"Hát....Nem ellenkezhetek a hadsereggel szóval legyen. De kérem! Ne rombolják le a fél várost, ha értik hogy gondolom. Próbáljanak minél kisebb károkozást csinálni, hogy elkerüljük a pánikkeltést!"
"Rendben parancsnok! Megpróbáljuk!" Mondta az őrnagy majd kezet fogott ismét a rendőrparancsnokkal.
"Na fiúk! Ezt már nevezem! Nem csak a hadnagyot vágjuk hűvösre, de lehet, hogy egyúttal kézre kerítünk valamilyen bűnözőt is!" Dörzsölte a tenyerét az őrnagy.
"Szóval elmegyünk a kijelölt házhoz, és megmutatjuk nekik, hogy ne szórakozzanak velünk! Ezúttal maximális teljesítményt várok el! Érthető voltam?!" Kérdezte tőlünk.
"Igen uram!" Jött kórusban a válasz. "Na rajta mozgás!" Aztán ismét teherautóra ültünk és elindultunk a házhoz.
Pár perc alatt meg is érkeztünk. Egymás után pattogtunk lefelé a kocsiról és már a BTR-ek is felvették a lő pozíciót. Először az őrnagy a felszólítással kezdte: "Hektor! Tudjuk hogy az általunk keresett személy magánál van! Adja ki őt most és nem esik bántódása!"
De csak egy goromba választ kaptunk: "Elmehettek mind a bús p***ába! Nálam nincs semmi!"
Az őrnagy erre rendkívül berágott, mert eldobta a megaphone-t és azt mondta: "Na tudjátok kit fog ez a s*ggfej felidegesíteni?! Na jól van! Te akartad Hektor! Fiúk! Bontsátok le ezt a kócerájt!" Szólt nekünk, mi meg a parancsnak engedelmeskedve, kibiztosítottuk a fegyvereket, és lőni kezdtük a kis házat.
Hamarosan a BTR-ek is csatlakoztak hozzánk és elkezdték szintén megszórni a házat.
De viszonzásul, mi is géppuska tüzet kaptunk, ami három emberünket telibe is kapta. "A k**va életbe!"
Húztam le a fejem.
Majd elővettem egy RPG-t, és belőttem az ablakon. Nem sokára egy hatalmas "BUMM!" után, szinte alig maradt valami a házból. De legalább megszűnt az ellenséges gépfegyver tűz is.
Amint lehetett, mind benyomultunk a házba, a hullák után kutatva.
De nem találtunk semmit. Még Hektor hulláját se. Aztán a további kutatásnál egyszer kinéztem az ablakon, és láttam egy motort elrobogni a távolban.
"Hú B**dmeg! Fiúk! Ott van!" Mutattam az ablakon kifelé. Mindenki törte magát hogy kinézzen az ablakon.
Az őrnagy is nézte, mi is néztük, utána az őrnagy hirtelen, fülsüketítően felordított: "KOCSIBA!"
Mi pedig már rohantunk is és rögtön az első utunkba akadó nyitott tetejű rendőr autóba beugrottunk.
Beindítottam a motort, és azonnal a gázra taposva a motor után vetettük magunkat.
Nemsokára be is értük, amint egy szűkebb sikátor között lavírozott előttünk. Ez a hadnagy volt. Most itt az esélyünk, hogy lecsukjuk.
Odaszóltam a többieknek: "Lőjétek le!" Erre mindenki felállt a kocsiban és egyszerre kezdtek lövöldözni a menekülő után.
De nagy meglepetésünkre eltűnt az egyik sikátorban. Én nem haboztam, utána kanyarodtam, de ott nem lehetett látni.
Aztán hirtelen felbukkant, és elkezdte lőni a kocsit. Az a pár rohamosztagos, akik velem voltak a kocsiban azonnal meghaltak. Engem a sorozat a karomon talált el, és ettől hirtelen elrántottam a kormányt.
A kocsi össze vissza imbolygott, nem bírtam irányban tartani, majd végül megcsúszott és felborult.
Erősen kapaszkodtam a kormányba, majd amikor a kocsi a fejére állt, bevertem a fejem és elvesztettem az eszméletem.
Később már hallom a szirénázó rendőrautókat, amint ideértek. Keresik össze vissza a kocsit, majd az egyikük megszólal: "Megtaláltam! Itt van!"
Én ezután kimásztam nagy nehezen a kocsi alól, anélkül hogy észre vettem volna, hogy a kormány a kezembe maradt. De inkább a sajgó fejemmel törődtem. Most az egyszer örültem hogy sisak volt a fejemen.
Hamarosan megjelent az őrnagy is, türelmetlenül kérdezte hogy hol van a hadnagy, vagy Hektor.
Én csak a fejemet ráztam. De jobban tettem volna ha nem szólok semmit. Mint mindig most is elkezdte mondani a magáét: "Maguk idióták! Képtelenek elkapni egy rohadt dezertőrt?! Ez nem igaz! Hogy lehetnek ennyire fakezű balfékek?!"
Majd csendes nyugodt hangon közöltem az őrnaggyal: "Nem tehetek róla, ezúttal is csőbe húzott minket. A sikátor végén várt minket csőre töltött fegyverrel. Nézze meg őrnagy! A többiek mind meghaltak. Ha nem lennék jól képezve, már én is ott hevernék a kocsi alatt."
Majd már sokkal nyugodtabban közölte: "Na jól van! Ez talán igaz. Csőbe húzta magukat. Ezek szerint egy igen agyafúrt ellenféllel van dolgunk. Na nem baj. Így csak még jobb lesz ha bilincset kap. De magának szerintem akkor is csak mázlija volt. Kap egy utolsó esélyt tizedes! Ha most is elszúrja, búcsút inthet a jelenlegi rangjának és kap egy szép új munka területet, ahol öröm lesz a maga fajtának dolgozni. Most pedig menjen és lássa el magát!" Mondta, majd vissza ment a kocsijához.
Ugyan már Scare! Elsőre senki sem tud olyan jót írni! Később biztosan belejön 
köszi